Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!
Én 1994-ben Serfőző doktor úrnál szültem kisfiam. A véletlen folytán kerültem hozzá, amit nem bántam meg. Akkor még a Sportkórházban praktizált. Nem volt egyszerű a terhességem, a 32. hétben bevéreztem és be kellett feküdnöm. Csak dícsérni tudom a doktor úrat alaposságáért, odafigyeléséért, emberségéért, túlzott szigoráért. A sors úgy hozta, hogy a karácsonyt és szilvesztert is bent kellett töltenem a kórházban. Doktor úr mindvégig mellettem volt, csak köszönettel tartozom neki. Soha egy szóval meg nem említette, s még csak célzást sem tett rá, hogy anyagi elvásárai vannak. Ha az élet úgy hozná, hogy ismét gyeremekem születne, csakis őt választanám. Nyugodt szívvel merem ajánlani bárkinek!!!
L.Gabriella
 


Kedves bentlakó,
köszönöm a nyugtató soraidat! Az orvosom is ugyanezt mondta, hogy menjek be, beszéljek olyan kismamákkal, akik átestek már a császáron. Csak hát az a baj, hogy én tényleg nemnormális módon rettegek mindenféle potenciális fájdalomtól, és nemnormális módon reagálok a bárki más számára egészen pici, jelentéktelen fájdalomra is (éppen a parám miatt).
Olyankor úgy érzem, hogy én inkább meghalok, de ne fájjon tovább. Szóval még az életösztönöm is kikapcsol, és igazából is rettenetesen leesik a vérnyomásom, el is ájulok, akár csak egy vérvételtől is (miután zokogógörcs jött rám, tudom, nagyon ciki, de ez van). Ezért, hiába várom a babámat, attól tartok, hogy az adott pillanatban ő se lesz fontos, ahogy a saját életemet is inkább eldobnám, ha azt választhatnám a fájdalom helyett. Tudom, dilis vagyok, de ez van, több pszichiáter se tudott ezzel semmit kezdeni, már így maradok valószínűleg.
Előre tudom azt is, hogy mindenki utálni fog ezért a kórházban Kép
Lilianna
 


Sziasztok!

Bentlakó Kép
Örülnék neki és megköszönném, ha Erika olvasná a soraimat, ugyanis tényleg nagyon-nagyon sokat köszönhetek neki és a legnagyobb szeretettel gondolunk Rá! Ő volt az, aki kedvesen, türelmesen, készségesen megmutatott mindent, segitett a szoptatásnál és mindig jött, amikor szükség volt rá! Sajnos nem minden csecsemősről mondható el ez (a nővérem nyáron szült a Péterfyben és úgy látom a helyzet, a nővérek hozzáállása 1999 óta nem sokat változott) és példát vehetnének róla! Szóval Erika! Köszönet mindenért! Csak igy tovább!

Lilianna!
Én is császármetszéssel szültem és semmi, de semmi negativ élményem nem volt.
A babád születése életed egyik legszebb és legboldogabb pillanata lesz! Sokkal jobb, ha nem altatnak, mert tényleg semmit nem érzel de viszont hallhatod felsirni a babácskát és rögtön láthatod is. Kép Ez mindent megér!
Ami kérdésed pedig van nyugodtan beszéld meg az orvosoddal vagy a szülésznőddel!

Sok sikert!
Giti
Giti
 

 
 

Kedves Giti,
köszönöm a te nyugtató soraidat is.. De egyre jobban félek attól, hogy tényleg senki nem ért meg, nem is fog.
Mindenki azt mondja, hogy a baba sírása feledteti, stb.
Hát éppen ez az. Írtam már: az a helyzet, hogy engem, ha rettegek egy fájdalomtól, SEMMI nem érdekel, nekem azt SEMMI nem feledteti, inkább a saját életemet is eldobnám!!! Olyankor egyszerűen képtelenség velem beszélni, nem érdekel se méltóság, semmi, hiába beszélnek velem szépen, csúnyán, csak ordítok és menekülni akarok! Jó, hogy a baba, érte van minden, persze, de ha egyszer pánikba esem, akkor megőrülök, nem tudom szebben mondani Kép
Már most állatira félek, pedig még van egy hónapom, de már most azon gondolkodom, hogy inkább meghalok, mert úgyse fogom kibírni Kép Kép Kép Kép
Lilianna
 


Lilianna!

Szerintem keress fel egy jó pszichologust, aki esetleg tudna segiteni. Bár irtad, hogy már voltál, de nem tud veled mit kezdeni. Akkor az nem volt jó szakember.
Én értem amit irsz, szorongás, vagy talán pánikbetegségszerű. Olyan, mint aki fél a liftben (bezártságérzés miatt) stb. vagy legalábbis ehhez hasonló.
Ha igy van, akkor viszont segitség kellene neked, méghozzá szakszerű ! Biztos, hogy valamilyen szinten rendbe tudnának hozni és ez a Te érdeked lenne meg a babácska miatt is! Kép

Giti
Giti
 


Giti, köszi, de az elmúlt években belémtört a bicskája kb. 4 pszichiáternek, túl vagyok hipnózisokon, megvan az ok (az én születésem rettenetes volt, majdnem belehalt az anyám is, én is, szinte darabokban, összetört csontokkal, fogóval szedtek ki...). De feldolgoznom ezt azóta se sikerült, egyszerűen betegesen, abnormálisan rettegek mindenféle fájdalomtól Kép Kép Kép
Szerencsére ez a hétköznapi életemet nem befolyásolja, mert sose vagyok beteg, ügyelek is nagyon az egészségemre, jók a fogaim, stb., tehát nem kell szembesülnöm semmiféle előre kiszámítható fájdalommal.
A gyerek világrahozatala persze más, éppen azért választottam a Péterfyt, mert az a híre, hogy meglehetősen humánus a légkör... Ezzel együtt is, ahogy közeleg az időm, úgy esem mindinkább kétségbe, rémálmaim és rémes ébrenléteim vannak, hiába szuggerálom magamat hónapok óta arra, hogy ezt ki kell bírnom a babáért Kép
Arra pedig már kevés a hátralevő egy hónap, hogy feldolgozzam azt, amit az utóbbi huszonvalahány évben nem sikerült, többféle szaksegítséggel se sikerült. Jajj, mi lesz itt Kép Kép Kép Kép
Lilianna
 


Sziasztok PéterffysekKép
Tudnak valaki információval szolgálni Dr. Anga Kiss Balázsról???

Előre is köszönöm
rmona
 
 


Szia Lilianna!

Folyamatosan azt olvasom, hogy a fájdalomtól félsz,és hogy éppen ezért szülsz császárral. A szüléssel kapcsolatban sima szülésnél lehet fájdalomról beszélni (nem is kicsiről, bár az epidurális érzéstelenítés ezen is segít), azt hiszem a császármetszés nem olyan fájdalmas, ahhoz képest.
Névtelen
 


Kedves Névtelen!

Megkérdezhetem, hogy Te hogyan szültél? Ezt saját tapasztalat alapján mondod?
goczane
 
 


Lilianna: Szerintem próbáld magaddal megbeszélni a császármetszést EDA-ban, ha bármi kétséged van ezzel kapcsolatban, kérj nyugodtan segítséget. Ha nem megy, nyugodtan kérj altatást. Nem szégyen, nem kudarc, Te ilyen vagy, kész. Később esetleg egy jó szakemberrel megbeszélheted a dolgokat, de erre már valszeg kevés a szülésig az idő. A lényeg, hogy indulj neki nyugodtan az EDA-nak és ha közben úgy érzed, hogy nem bírod, akkor szólj, elaltatunk. Ne félj, nem hagyunk gyötrődni! OK?
bentlakó
 


Kedves bentlakó,
köszönöm, igyekszem megnyugodni, és bízom bennetek, tényleg ezért választottam a Péterfyt.
Lehet, hogy kibírom EDÁ-val is, de azt hiszem, mindenki jobban járna, a személyzet is, a baba is, és én is, ha valahogy sikerülne redukálni a tudatomat a beavatkozáok közben. Mert nálam ez a durva stressz attól jön elő, ha TUDOM, hogy egy tű, egy cső, egy kés belehatol a testembe. Például, attól is félek, hogy ha hallom, ahogy a személyzet megbeszéli a műveleteket (ezt valószínűnek tartom, bizonyára kell kommunikálnotok közben), attól teljesen pánikba esnék... Megnéztem a Misgav-Ladach módszer leírását és képeit, hááát, nekem nagyon rémisztő (még akkor is, ha egy természetes szülés elől inkább az ablakon ugranék ki, és biztosan teljesen képtelen lennék bármiféle együttműködésre közben).

Még egyszer köszönöm, könnyebb úgy, ha tudom előre: mód lehet a tudatom kiiktatására.
Lilianna
 


Kedves Bentlakó!
Tudnál adni egy mail-címet? Szeretnék egy-két dolgot kérdezni Tőled magánban.
Poupette
poupette
 
 


Poupette:elküldtem.
bentlako
 


RM! Én jártam már Anga-Kiss Balázsnál, nagyon szimpatikus volt, alapos embernek ismertem meg, azonban egyetlen lelket sem találtam itt a neten, aki hozzá járna, netán nála szült volna. A magánrendelésén elég zsúfoltan voltak, de terhes anyukát egy szálat nem láttam. Pedig biztosan vezet le szülést. Így "referencia" nélkül én is elbizonytalanodtam. Ha találsz valakit, aki tud róla több infot, engem is érdekelne. Ha magánrendelés elérhetősége kell, azt tudom. Ha nem tudnád esetleg, és adsz e-mail címet, elküldöm.
Mellesleg BENTLAKÓ: Te házon belül mit tudnál Anga-Kis Balázsról mondani?
Mazsola
 


Mazsola:ne felejtsd el, hogy még nagyon kevesen férnek rendszeresen internethez, azok sem mind látogatják ezt a topikot, tehát nem vagyunk egy "reprezentatív csoport". A saját kollegámról nem szívesen nyilatkoznék, de ha mégis, rosszat nem nagyon lenne okom mondani :-))
bentlakó
 


Szia Mazsola! Köszönöm az infotKép természetesen,ha megtudok valamit jelzem nekedKép
UI:Én is csak a 2001-es levelek között találtam olyanokat akik az Anga doktornál szültekKép Abban bíztam,hogy esetleg ők még olvassák a mostani leveleket!
rmona
 
 


KESDVES BENTLAKÓKép) AZÉRT MONDANÁL EGY-KÉT INFOT??
KÖSZIKEKép)
rmona
 
 


Szia Noémi! Irtad, hogy egyágyas szobában voltál. Meg kérdezhetem , hogy mennyibe kerűl,illetve ez orvostól függ, vagy előre kell szólni.? Szóval egyáltalán hogyan működik ez a dolog. Köszi az eddigi infókat is. Oti
Otili
 


Szia Otili!
Az alapítványi szobák ára azt hiszem 4000 és 6000 forint per nap.
Névtelen
 


Bentlakó!
Elküldöm az e-mail címemet,írnál nekem valamit az Anga doktorról??!!
Köszönöm
eurogas@freemail.hu
rmona
 
 


Sziasztok!
Szeretnék Boros doktornőhöz bejelentkezni a magánrendelésére, de nem tudok semmi infot-t.
Tudna valaki telefonszámot, címet mondani nekem, és hogy mikor ban rendelése?
Köszönöm!
Tinka
Tinka
 


Kedves Liliána!
Én is hasonló módon pánikos voltam a szülés előtt, de én a császártól rettegtem, nekem a szülésznő és a doki is az altatást javasolta végső megoldásként, mert a pánikosok -szerintük- már a műtét zajától is rosszul lehetnek és az epidurál utáni fekvést sem birják valami jól. Szerencsére én normál úton szültem, de ezeket a tanácsokat kaptam, de avégső döntés mindig a kismamáé, ha nem életmentő a műtét.
Koczka
koczka
 


Bocs, rosszul irtam a neved: Lilianna!
Koczka
Koczka
 


Kedves Koczka,
köszönöm, éppen azt fogalmaztad meg, amitől legjobban tartok: hogy a műtét TUDATÁTÓL, a műtétet övező óhatatlan HANGOKTÓL esnék pánikba. És olyankor csak ordítok, mint egy állat, menekülni akarok, és nem hat rám se a szép szó, se a szigor, semmi.
Megkérdezhetem, hogy neked ezt a Péterfyben mondták? Mármint, hogy van választási lehetőség a császár esetében az EDA és az altatás között?
Lilianna
 


Szia Lilianna!
Nem, én a Szent Imrében szültem mind a két csemetémet a másodiknál már választott szülésznővel ugyanannál az orvosnál és ők javasolták,szerintük egy pánikosnál a lehető legminimálisabbra kell csökkenteni a pánik kialakulásának esélyeit, mert az a porontynak sem jó. Te elmondtad a dokidnak, mi a helyzet pánik terén? Informáld igy Ő sem fog egy hisztis kismamaként kezelni, aki csak nyafog, arról nem is beszélve, hogy neki lesz nehezebb dolga, ha a szülés mellett még a Te paráddal is foglalkoznia kell.
Koczka
Koczka
 


Sziasztok!
Lányok, szült valaki közületek Bolesza Emőkénél? Van valami információtok róla?
Tücsök
Tücsök
 


Igen, elmondtam az orvosomnak, csak egyelőre kicsit úgy tűnik, hogy nem igazán érzi a helyzet súlyát. Éppen ezért félek, hogy ha majd élesben, a műtőasztalon tör ki rajtam a vész, akkor abból nagy gáz lesz Kép
Lilianna
 


Lilianna!
Jártál már pszichiáternél?Talán, ha Ő adna egy szakvéleményt, már az orvos is értené a helyzetet.
Andrea
Andrea
 


Tinka:hívd fel a szülőszobát 4614749 ott mindent megmondanak Boros doktornőről.
Koczka:igazad van, valóban a komoly pánikreakció ok lehet az altatásra. egy apróság, az epidurál után nem kell feküdni tovább mint altatás után, amire Te gondolsz az a spinális érzéstelenítés. Az egy kicsit más.
bentlakó
 


Bentlakó,
köszi az ötletet, felhívom őket!
Tinka
Tinka
 


Kedves Bentlakó aki egyben szakértő is Kép köszi, hogy segítessz nekünk.
Én azt szeretném kérdezni, hogy az EDA nincs-e káros hatással a babára mikor megszületik? Biztosan ugyanolyan mintha hagyományosan szülném meg? Úgy értem hajlandó-e szopizni rögtön vagy bágyadt lesz? És az EDA-val semmi sem fáj vagy azt mikor adják be, fogok-e előtte fájdalamt érezni? Én is rettegek a fájdalomtól.
És szülés után rámteszik a kicsikét? És szopizhat rögtön előtejet? És velem lehet, hogy megnyugodjon, mielőtt elviszik vizsgálatokra?
És amikor a szobába kerülünk totál kimerülve jön valaki segíteni pelenkázni, szoptatni segíteni, fürdetni?
És a gátvédelem alatt mit értsek? sehol sem találtam pontos leírást mi is az. Ezt is lehet kérni?
És honnan tudjam első szülőként, hogy hagyományosan vagy ladba meg kád meg nemtudommilyen módszer van, hogyan jobb szülni? És választanom kell ott egyfélét vagy attól mert mondjuk ülve szülök még dönthetek úgy hogy elötte bordásfal, vagy mégis inkább fekszem?
És Zacher doktornak szülés után szülés előtt mennyi az annyi?
Nagyon köszönöm, és bocs a rengeteg kérdésért.
Köszi Hurki
hurki
 
 


Kedves Andrea,
nem vagyok biztos abban, hogy a választott szülőorvosom örülne annak, ha ilyesmi "presszióval" élnék felé, hogy egy pszichiáter utasítása alapján kell dolgoznia... Félek, hogy a szülészorvos erre azt mondhatná, hogy bocs, de ennyi cirkuszt ő nem vállal föl, keressek mást (mert ugye nem köteles miattam extrázni). Akkor lennék igazán meglőve, hiszen a 9. hónapban járok.
Lilianna
 


Kedves Bentlakó!
Szeretném, tudni, mindenféle hátsó szándék nélkül így "négyszemközt", hogy orvos vagy-e, vagy sem! Ugyanis van egy problémám, amiben tanácsot szeretnék kérni, de nem a játszótéri kismamáktól, hanem egy szülésztől, vagy legalább is egy szülésznőtől. Köszönöm: F.
Fishy
 


Sziasztok!
Eddig csak olvasgattam erre, de már nagyon viszket a kezem Kép, hát elektronikus tollat ragadok..

Péterfyben szültem.
Tavaly (jesszus, hogy megy az idő) júniusban.
Minden nagyon gromek volt. Kép

Cser Kati (beestem hozzá) - Dr. Rácz (választottam) felállásban.
Mindketten felejthetetlenek voltak.
Jó volt! Kép

Kölkec velem volt végig (éjfélkor született, tehát első éjszaka is) - ez a legfontosabb szerintem, hogy itt ezt meg lehet tenni!

A kórház kellemes, nekünk alapítványi szobánk volt, három napig a büszke apa is velünk volt, a vizitnél azt is megkérdezték, ő jól van-e... Kép

A 'látogatási idő' inkább anarchia, én már azt kívántam titokban, hogy küldjék el a rokonyokatKép
Egyszer anyut küldték el 8-kor, annak pont nem nagyon örültem, egyébként mások simán bejöttek hozzánk fél tizenegykor is)

A sokat szidott csecsemősök nekem egyáltalán nem tűntek mumus jellegűnek, alig találkoztunk, ha nem viszed ki fürdeni a csemetét, akkor nincs is kontaktus, ha igen, akkor maximum annyi naponta..

Szopizással volt pici probléma, valamiért nehezen indult a dolog, akkor egyből jöttek és segítettek a nővérek - a helyzet viszont csak akkor oldódott meg teljesen, amikor hazajöttünk, de akkor nagyon; Kép Borsa hat hónapos koráig kizárólag anyatejet kapott (egyetlen korty teát, vizet, semmit nem) és most is rengeteget szopizik, igény szerint, éjjel-nappal.
Kép

Lehet, hogy ha kérdeznétek, akkor nem irogatnék össze-vissza itt..szóval ha van kérdés, szívesen válaszolok!
szipola
 
 


H. Erika:KEGYELEM! egyszerre ennyi mindenre nem tudok válaszolni. A babádnak nem lesz semmi baja az EDA-tól, gyakorlatilag nem hat rá. Teljesen a szülést nem tudjuk fájdalmatlanná tenni, de nagy részt igen, főleg a vajudás alatt. Mindenki másra és másképp érzékeny, de igyekszünk alkalmazkodni. Ne félj, nem lesz semmi baj :-)) A babát ha minden rendben van megkapod azonnal szülés után. Segítünk ellátni, tanácsokat is adunk, mit hogyan kell csinálni. Javaslom a kéthetente hétfőn tartott "Babaváró"-t ott pont az ilyen fontos kérdésekre kaphatsz választ, a szülőszobára is beviszünk. Pontos időpontot a szülőszobán tudunk mondani 4614749. A többit a kezelőorvosoddal tudod megbeszélni.
Fishy:Így négyszemközt, és csak neked elárulom igen, szülész vagyok.
kérdezz, ha gondolod! :-))
bentlako
 


Sziasztok!

Igazából H. Erikának üzennék egy rövidet. Én a Péterfyben szültem EDA-val, a kiscicám velünk volt egy csomó ideig takaróba bugyolálva, az apukája kezéből szemlélte a világot (én hulla lázas voltam,így megfogni sem tudtam),de 2 óra múlva,amikor kezdtem magamhoz térni megszoptattam és olyan erővel szívott, mint egy kis porszívó Kép . Nemsokára megint szülök, ismét itt és szeretnék megint EDA-val,mert úgy érzem mindkettőnknek ez volt a legjobb. A dokim nagyon jól mondta,ha lehet fájdalom nélkül, minek szenvedjünk. (nem szó szerint mondta) Kiegyensúlyozott,mosolygós a kisfiam azóta is és már a kórházban is mosolygott,amikor jóllakott.

LILIANNA! Kitartás,esetleg próbálj arra gondolni, hogy a szülést te nem nézed végig,sőt, alig fogsz belőle látni valamit Kép. Nehogy nézd a Szülőszoba c. dok.filmet, én sem mennék be megnézni még a saját szülésemet sem Kép. Teljesen más részt venni és végignézni. Tudom, hogy ez kevés,de hátha segít. Tarts ki!!!
barnimami
 
 


Szia Berni!

Én is itt fogok szülni,neked ki volt az orvosod?
Névtelen
 


BENTLAKÓ:
Lenne egy kérdésem Hozzád, szakemberhez. Ha valaki a szülésnél hatalmasat reped, meddig törvényszerű, hogy fáj a gátsebe? Nekem 9 hónapja fáj és nehezíti a házaséletem. Ciki vagy sem leírni, de kizárólag abban a pozicióban vagyok képes elviselni a párom, ahogy feküdtem a szüléskor.
Mazsola1
 


Bentlakó szülészorvos? Nekem az irásaiból az jött le, hogy szülésznő! Kép
A kettő közül az előbbi vagy az utóbbi?
Mert ha az előbbi, akkor ki tudja, lehet, hogy pont az én orvosom pötyög itt a neten?

Giti akinek szintén Cser Kati volt a szülésznője és imádtam őt ! Kép
Giti
 


Én is szülésznőnek hittem bentlakót, de 5-6 hozzászólással feljebb ő mondta, hogy szülész. Szülész=szülészorvos. Ugye?
Mazsola1
 


Mazsola1:meg kéne nézni azt a heget, lehet, hogy valamelyik süllyesztett varrat körül alakult ki fájdalmas csomó. Mutasd meg az orvosodnak!
bentlakó
 


Most szültem a Péterffyben császárral. Abkarovics doktor az orvosom, de a műtétnél jelen volt Panyi doktor és Kovács doktor is. Nagyon ideges voltam, de mindhárman nagyon kedvesek és megnyugtatóak voltak. Mindhármójukat meleg szívvel ajánlom Nektek!
24
 


Sziasztok, Mindenki!
Uj vagyok itt, es meg nem fogok mostanaban szulni, de mar akcioban vagyunk a parommal. Sajnos, azonban van egy elegge spec. autoimmun betegsegem (SLE), ami miatt szamos komplikacioval kell szamolni a terhesseg alatt. A belgyogyaszom ajanlott egy orvost a SOTE II.-n, de teljesseggel unszimpatikus a hely, a doki elegge regimodi, azt nem vitatom, hogy szakmailag rendben van, de semmikepp nem akarok nala szulni. Az unokatesom a Peterfy-ben szult es nagyon tetszett a gyermekagyas osztaly (fizetos szoba). Az lenne a kerdesem - leginkabb talan bentlako-tol - hogy van-e olyan orvos a korhazban, aki kompetens ilyen spec. betegsegek ugyeben. A masik kerdesem, hogy nem ismertek-e valakit, aki volt mar autoimmun betegseggel varandos??? Nagyon szeretnek ilyen emberekkel talalkozni, mar tobbszor tettem kiserletet kul. forumokon, de sajnos, sikertelenul. Koszi a valaszt elore is. A legjobbakat! Udv: D.E.
dory
 
 


D.E.:ha küldesz email címet próbálok kitalálni valamit. bentlako@freemail.hu
bentlakó
 


Bentlakó!
Köszönöm, hogy felfedted csak Nekem miléted, ígérem nem fogom elárulni senkinek!
Én is email címet gyártottam, hogy elkérhessem a Tiédet, de megelőztél.Összeszedem Magam és megírom a problémámat amint tudom az általad említett címre, ha nem baj!

Köszi Fishy
Fishy
 


Szia Névtelen!
Szívesen megmondom,mert egy szuper ember,de kérlek előtte legalább regisztrálj,mert engem zavar a névtelenség Kép
Berni
barnimami
 
 


Szia Berni!

Én regisztráltam magam,de valamiért nem fogadja el,én sem szeretem a névtelenséget.Bocsika ezért!!Ha így túl személytelen neked akkor elküldöm az e-mail címemet és oda is küldheted a választ, az talán személyesebb.iant@freemail.hu
köszönöm
Névtelen
 


Sziasztok lányok!
Én augusztusba fogok szűlni és érdeklődnék , hogy a Péterfy korházban milyen a cukor vizsgálat,mármint hogy zsemlét meg tejet kell fogyasztani ,vagy azt a nagyon pocsék édes vizet.? Ha tudjátok irjátok meg.Még egy kérdés: mikor kell illetve kell e szűlésznőt választani vagy hogyan működik ez a dolog?Köszi Oti
otili
 
 


Otília! Nekem úgy tűnik, hogy a Péterfyben ez "ránézésre" megy. Ha alapvetően vékony alkatú vagy, akkor előszörre nem erőltetik a cukrosvizes verziót, és ha a zsemle-tej se jelez semmi gyanúsat, akkor a következő vérvételeknél is ez játszik. Ha viszont elsőre is cukorveszélyeztetettnek nézel ki, vagy ha a zsemlés teszt eredménye nem elég jó, akkor cukrosvizeznek.
szelence
 


Otilia,
nekem glükózos víz volt. Ki lehet bírni, amúgy sem bírnám üresen megenni a tejet a zsömlével.

Giti,
már én is gondoltam rá, hogy az én dokim írkál esetleg...Kép

Szila
szila
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?