Új privát üzeneted érkezett!

Tesó kérdés: az enyémnek van hugicája, és a korkülönbség is igen pici. 1 perc :D
De ha találok egyszer 1 rendes hapsit, akkor még egyszer szülnék. De max olyan 33-35 éves korom körül. Most 27 vagyok.
Vendég
 



Szerencsére nálunk nagy az egyettértés tesó ügyben. Én nagy családot szeretnék, és szerencsére Gézu is :D

Mi is taknyosak vagyunk. Én kezdtem, de kopp-kopp szerencse az aloe-nak két nap elatt le is csengett, még láz sem volt. Kincső folytatja. Tegnap hajnal 2-ig ölben volt csak el, majd csak közöttünk. Ahogy letettem a kiságyba sírás volt. Fél 5-kor orrszívás. Így tudott picict szopizni és aludni 3/4 8-ig. Láza, hőemelkedése nincsen. Tüsszög és köhög. Én viszont elviszem, megnézetni a torkát, hogy piros-e és ilyenkor nem árt egy kis kálcium, ami nekünk nincs itthon. Egy szóval viszem. Van külön váró, ahol a tanácsadás szokott lenni, ott fogok várni, így jobban beteg sem lesz.

Vivien! Szegénykém. Sajnálom, hogy megint nehéz helyzetbe kerültél. De akkor a tiéd ki lett fizetve, csak a tesódé nem? :shock:

Kép
bettó
 
 

 
 

Ami! Nálunk is a felső fog miatt nyűgösebb este. Pedig a lánc nekünk is segített az első kettőn.

Kép
bettó
 
 


Bettó!!!

Jobbulást Kincsőnek is!!! Milcsit beteszem egy üvegbúra alá, nehogy megfázzon ő is! :):):)

Nekünk még mindig nincs fogacska, illetve nem bújt ki, de napról napra érezhetően keményebb az ínye, most már csak századmilliméterek választják el szerintem a kibújástól. Remélem nem mind a 4 egyszerre akar kibújni, bár az se lenne nagy baj, legalább hamarabb túl lenne rajtuk. Legalábbis az első 4en! Nem nyűgösebb mostanában, sőt, tök jól eljátszik egyedül is.
Tegnap kergettem az ágyon, hangosan kacagott, és úgy sipircelt, hogy nem győztem utána menni. Már nagyon gyorsan is tud mászni! :) És tegnap felkapaszkodott rám, és elengedte mindkét kezével a ruhámat, és úgy próbált állni nagy vigyorogva, hogy "jé, már ezt is tudok", aztán elborult. De szerencsére az ágyon volt, úgyhogy nagy nevetés lett belőle.

Lányok!

Pelenkázás hogy megy??? Nekem feszt le akar mászni, és elforog állandóan!

jutiboszi
 
 


Kristóf is kálciumot szed és c vitamint, már neindkettőt ampulla változatban, mert sztárjkol, nem hajlnadó semmit bevenni, már a napi D vitamint sem. Igy kaptunk amoullős változatot és injekciós fecskendőt, azzal kell belőni a szájába ha épp sikerül rávenni egy szájkinyitásra. Ha kaja is van, az is úgy indul csak el, hogy elfordítja a fejét, de ha kiksit rákenek a szájára, elhiszi, hogy nem valami átverés.:( Még jó, hogy rendes gyógyszert nem kell szednie, remélem a következő betegség még messze lesz, és addigra elfelejti ezt a rossz élményt.

Pelenkázás nálunk kész katasztrófa. Állandóan hasra vágja magát, úgy kell visszafordítani, egy küzdelemaz egész, hiába adok a kezébe bármi,t úgy hajítja el, ahogy csak kell.:) Én sokszor már a szőnyegen pelenkázom, mert az anynira újdonság neki, hogy ott még elvan gond nélkül.

Félek én ettő a felső két fogtól, mert mindenki azzal jobban szenved mint az első kettővel.:(

Kép
k.krisztina78
 
 


Bettó: jaja. Én kifizettem a magamét, az öcsémét meg apám. Ezt állítja, papírja persze nincs róla. Apeh szerint tartozunj. Novemberig 140 ezer, + 15 ezer késedelem. Pöpec...
Vendég
 


Sziasztok!

Jobbulást a betegeknek. Zazóm már rendbe jött, kopp-kopp, szerencsére a nurofenes adagolóval könnyen betudtam adni neki amit kellett.

Vivi! Én is csak Betti szavait tudom ismételni, sajnálom hogy megint ilyen nehéz helyzetbe kerültél :cry: .
Mi volt a neurológián?

Tesó: nekünk biztos nem lesz, bár eredetileg 3 lurkót szerettünk volna, de nincs garancia, hogy megint nem ikrek lesznek, 1 meg beültetni rizikós, na de elkeseredve azért nem vagyok, boldog vagyok velük nagyon :lol: :lol: :lol: .

Panka! Háát igen , szegény tényleg rossz dolog lehet belegondolni, de nézd pozítívan, hátha kifogsz 1 szuper pasit :wink: :lol: .

Juti! Nagyon ügyi Milcsi!

Nálunk is nehezebb a peluzás, de én adok a kezükbe 1 másik pelenkát vagy vmi játékot és azzal elbabrálnak.

Pussz!

KépKép
KépKép
jadika
 
 


Betegeknek jobbulást!

Tesó nálunk egyenlőre nem lesz :cry:
-a saját bajaimat orvosolni kell
-életünkben nagy változások lesznek :wink:

Ádám nagy zsivány :lol: :lol: :lol: :lol:
Most már egyre több dolgot eszik :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:
Foga még mindig nincsen
Pelenkázás nálunk is komoly feladat, még a harcedzett apuka is leizzad közben
:cry: :oops: :lol:
Vendég
 


Kép
Vendég
 


Sziasztok!

Lau!

De szépek vagytok!!! Szép álmokat!!! :)

Nem fejtetted ki, de azért én rákérdezek, mert baromi kíváncsi vagyok, szóval, milyen nagy változások lesznek??? Költözés? Hm??? Az elég nagy változás!

Adrienn!

Én is a kezébe adok mindenfélét peluzás közben, de már mindent megunt, ja, és ami még jöhet, azt is csak hason lehet megvizsgálni, úgyhogy nem működik az elterelő hadművelet! :):):)

Bettó!

Nekünk a mai éjszakánk volt hasonló, Milcsinek az égvilágon sehol nem tetszett, csak a karjaimban, de még mellettem az ágyon is sírt. És még mindig nincs fogacska, azt hittem, hogy reggelre legalább egy kis csücsök lesz, de semmi. :)

jutiboszi
 
 


Hali!
Nem nehéz helyzet, csak bosszantó. És ha sok bosszantó dolog jön egyszerre, az nem tesz jót az egészségemnek...
De itt van még kettö: tönkrement a kocsimban a hőfokszabályzó (?!) , ezért hidegen nem indul a motor. Nagyon gáz hangokat ad ki, majd elkezd ráznkódni. Legalább 10 percig csinálja, aztán egyszer csak megjavul. Múltkor az AC pumpa ment ki. Nekem csupa olyan megy tönkre a kocsiban, amiről más azt sem tudja, hogy létezik!
Aztán. Végre lehet kapni a baumaxban olyan szekrényt, amit akarok. Másfél hónapja járok utána. 12990 volt.
Megígérték, ha hoznak, mert TERMÉSZETESEN nem volt raktáron , fölhívnak. Pesze nem tették, én meg nem fogom sem a beszállítójukat hívogatní, sem a forródrótot. Nem az én dolgom. Valaki ezért ott fizetést kap! No, megyej tegnap megnézni van e szekrény, hát van. 15990 -ért! Mondom ez igen érdekes! Az eladó csaj meg csak pislogott, hogy szerdán volt akció váltás. Mondom neki, hogy oké, de amíg akciós volt, nem árulták!! Erre, hogy miért nem fizettem ki akkor, aztán majd jön amikor jön!
Én legalább 5 emberrel beszéltem augusztus eleje óta, és ezt a lehetőséget nem mondták. Csak a telefonálgatást. Azt is elég pikirt stílusban!
Még annyt, hogy az van a pólójukon, hogy 'önökért vagyunk' ...
Vendég
 


Sziasztok!

Lili,gyönyörü nagy fiacskad van!!!!! :D

Lau,nagyon tetszik ez a kep,annyira kedves,melegseget sugarzo.. :D Fogakra visszaterve,nekem ugy mondta a gyerekdoki,hogy altalaban 5 es 10 honapos kor között szokott kibujni az elsö fogacska.

Juti,nalunk is nehez a peluscsere,allandoan elforog,hasra fordul es minden kell neki.Ilyenkor adok valamit a kezebe es sebesseget valtok. :lol:

Vivi,nem könnyü az eleted! :( Csajok meggyogyultak mar?

Betto,majd mond el mit adott a doki...Nekem mindenki azt mondja hogy amig nem lazas addig nem kell dokihoz menni.Azert gondolkodok rajta.Tegnap hörgött,lehet hallani hogy szakadozik fel a lerakodas.Vettünk prospan szirupot a gyogyszertarba,ha nem mulik el 2 napon belül,akkor elviszem inkabb.Csak azt tudnam hogy hol fazott meg a kis torka,mikor annyira vigyazok ra. :? Ejszaka jol alszik es nincs meg höemelkedes sem.
Fogra vettünk valami kamillas gelt,nagyon izlik neki es ugy tünik hasznal :wink: Mar majdnem kinnt van a jobb felsö fogacska. :D

Teso nalunk akkor lesz,ha majd a parom szüli meg! :lol: Na jo,viccet felreteve,jo lenne egy kisteso majd.. :D

Krisztina,en is mindenkitöl ezt hallom,hogy a felsö ket fog sokkal jobban faj.. :? Ti voltatok dokinal?

Kép
ami6
 
 


Panka,fel a fejjel,fiatal vagy,meg talalhatsz magadnak egy kedves ferfit,akivel boldog lehetsz! :wink:

Kép
ami6
 
 


Ami
Látta doki hétfőn Kristófot, meg tegnap lementem receptért, és mivel nem voltsenki, igy meghallgatattam a tüdejét, én a parázós anyukák körébe tartozom:( Szerencsére a tüdeje tiszta, nem hörög, de továbbra is szedni kell a C vitamint meg a kalciumot. De az orra még mindig szörcsög. Az éjszakák rendben vannak, ma egyhuzamban aludt 10 órát, ez nálunk rekord.:) És szerencsére ez megy már 3. napja.:)) A szörcsögés addig zavarja mig elalszik ,aztán semmi baja, érdekes akkor nem is szörcsög ha alszik.:)

Tesó ügyben, mi szeretnénk, de előtte 1 évre vissza kellene mennem melózni, és max 4 évnél sem szeretnénk többet közéjük, meglátjuk.:)

Kép
k.krisztina78
 
 


A csajok, a doki szerint nem vlotak betegek. :shock: Nem volt tényleg vészes, de köhögrek, kicsit be volt dugulva a nózi, és Lili rekedt volt. A doki szerint lehet, hogy fáj a torka, de az nem baj :shock:
Mindegy. Mostanra elmúlt.
Neurológián még nem voltunk, csak előre paráztatom magam. Most a Heim Pálbanm voltunk kardiológia kontrollon, mert van egy kis szívzörej. lilinek már teljesen eltűnt, de Jázminnál még hallható. állítólag ártalmatlan, de ha fél év múlva is hallatszik, akkor megont kontroll. Doki szerint nem kell vele csinálni semmit. Hát legyen úgy!

Pelenkázás: HORROR! AZ öltözés ugyancsak!
Vendég
 


Gyors leszek, mert a tékában vagyok. Még minidg nincs otthon gép:(
A dokinéni mondta, hogy piros a totrka. Kaptunk kálciumot, olyan kivitelben, mint a konakion volt. Orsszívás előttre meg vennem kellet sóoldatot, vagy mit meg utánra nasivint. Az utóbbit, csak naponta 3-szor lehet. Már sokkal jobban van a csajszi, ma amikor szipkáztam neki, már enm volt olyan gennyes, vagy milyen. Este volt egy kis hőemelkedés, adtam neki lázcsillapítót és hajnalban sem kellett szipkázni a nózit, csak reggel, mikor felébredt. Szuper volt az éjszaka, hajanl 4-kor ébredt először.
Bocsi rohanok!
Puszi

Kép
bettó
 
 


Juti
Igen, költözni fogunk :wink:
Apa elnyert egy ösztöndíjat. Már csak az én engedélyemre kell várnunk

Ami
Ti Németország melyik részén laktok?
Vendég
 


Szerintetek mit csináljak? Pár napja a bébiőrzőm egy másik bébiőr adását veszi. Gyakorlatilag hallom egy másik család minden beszélgetését, + gyereksikongatást + egész napos sistergést. A saját lányaimból viszont semmit.
Bárhova teszem a lakásban, mindenhol ez van. Azt sem tudom, honnan jöhet a hang, de gondolom a közelből. Keressem meg őket? És mit mondjak? Azt mégsem várhatom, hogy ne használják, de így meg én nem tudom mi zajlik a lányoknál.
Vendég
 


Köszi a dicsiket! :)

Vivien, nem lehet állítani a csatornákat? A miénket ott van, hogy 1-2-3-4, és ha zavarja valami, átállítjuk. Vagy ők állítsák át másikra, hátha nekik lehet.

Laura, ezek szerint No-ba mentek? Szupi!

Bettó, jobbulást a csajszinak! Biztos hamar kimászik belőle, én köhögök, meg Szonja is picit, Ábris szerencsére nem kapta el.

Mi is szeretnénk harmadikat, de nem most, mert be kell fejeznem a doktorit. És dolgozni is szeretnék. Majd valamikor 35 éves korom előtt.

Pussz!

Lili
KépKép
KépKép
manka79
 
 


Mihelyt elküldtem, már nekem is egyből eszembe jutott ez a lhetőség. A mienken csak 2 frekvencia van. A másikon múltkor taxis dumált :roll:

MA VAGYUNK 9 HÓNAPOSAK!!!
Vendég
 


Basszus nekiálltak a közelben tűzijátékozni! A múltkor is fölébredtek rá a lányok!
Vendég
 


Vivi!

Ja, én is jártam már úgy, hogy idegen család beszégetését hallottam, akaratomon kívül. Meg egyszer éjjel gyereksírásra ébredtem, rohantam be Milánhoz, békésen aludt....furcsa is volt, hogy sírás közben azt mondta a gyerek, hogy anyuuuuuu, de annyira félálomban voltam, hogy nem is gondolkodtam ezen, csak futottam...
meg a kórház is néha bejelentkezik, "küldjék a beteget a kettesből....:)"

Lau!

Hú a mindenit!!!! Milyen engedély kell??? Németország lesz??? Még jó, hogy van babanet, és mindenhonnan elérhető!!! Úgy megkedveltelek Titeket is, sajnálnám, ha nem írnál többet!!! :) Hát, ha Németország lesz, akkor irigy-irigy, mert imádom a német nyelvet, és igazából én is mentem volna még régebben, de most, hogy családom van, szó sem lehet róla! Itthon a helyünk!!! :)

Bettó!

Jobbbulást Szaffinak! Dokinál voltál vele???

jutiboszi
 
 


Jajj, el is felejtettem, képzeljétek, teljesen bejött a korábbi időpontban lévő fürdetés!!!!!!! Eddig 8kor fürcsiztünk, és 10kor aludt el, most 7kor fürcsi, és már 9 előtt el szokott aludni!!!!! :) És nem is kell nagy hacacáré az altatáshoz, egyszerűen csak fekszem mellette az ágyunkon, és még forgolódik egy darabig, aztán egyszer csak elalszik. Minden nyűg nélkül. Ha kiságyba tenném, szerintem sírna, meg annyira nem szeret ott elaludni, hogy azonnal feláll, és ugrál a rácsokba kapaszkodva.....nappal se ott altatom.

jutiboszi
 
 


Vivi
Nagy puszi a 9 hónapos nagylányoknak! :lol:

Juti
Ádám is szeret mellettünk elaludni :wink:
Ha a kiságyba tesszük le, akkor nagyon puritán módon megy az altatás. Letesszük, betakarjuk és otthagyjuk. Ha maradnánk, akkor csinálja a fesztivált, magára hagyva néhány perc alatt elalszik.

Németország csak átmeneti lesz, kicsit távolabbra költözünk :wink:
Net lesz!!! :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:

Remélem, hogy a betegek már jobban vannak!
Vendég
 


Áááááá! Lau! Te mindig csak egy picit árulsz el, nekem meg kilyukad az oldalam!!! És hova??? Csak nem USA??????? Vagy Új-Zéland, vagy Ausztrália, vagy.......a Holdra :) ???????? Hú, de kíváncsi vagyok!!!!

Na, ha én megpróbálnám, hogy leteszem a kiságyba,betakarom, és kimegyek, akkor a következő történne: még ki sem érek a szobából, már a kiságy szélén ácsorog, és néz óriásra nyitott szemekkel, hogy miért hagyom ott, aztán szól, hogy menjek be, aztán hangosabban szól, aztán nyüszi, majd végül ordítás, és közben toporog, és néha el is esik, és beüti a fejét a rácsokba....na, így képzelem el! Úgyhogy meg se próbálom! :):):):):) Inkább a békésebb utat választom!


Csajok! Kinek hol, és hogyan, és mennyit alszik napközben??? És hol altatjátok? Hú, de kíváncsi vagyok, hátha akad valakinek valami jó ötlete, mert mostanában megint elég nehézkes a nappali altatás. Nem alszik délelőtt, reggel 7.30kor ébred, és 2 napja délig fent van, aztán ahol éppen van, ott elalszik, ma a hintában sikerült. :) És kb. 1 órát alszik. Délután ugyanez, és kb. 5 körül sikerül elaludni. Ha a kezemben próbálom altatni, akkor kicsit leteszi a fejét, néha még be is csukja a szemét, aztán rájön, hogy hopp, itt mindjárt elalszik, és azonnal nekiáll forgolódni, mindent megnéz, és kifeszíti magát a kezemből....

jutiboszi
 
 


[quote="jutiboszi"] írta:jutibosziááááá! Lau! Te mindig csak egy picit árulsz el, nekem meg kilyukad az oldalam!!! És hova??? Csak nem USA??????? Vagy Új-Zéland, vagy Ausztrália, vagy.......a Holdra :) ???????? Hú, de kíváncsi vagyok!!!!


Aki kíváncsi, hamar megöregszik :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :wink:
USA, Észak-Carolina, egy katonai bázis közelébe költözünk :wink:
(éljen a NATO)


Napközben Ádám ott alszik, ahol éppen vagyunk (udvar, lakás bármely pontja)
Legjobban azt szereti, ha én is lefekszem vele :wink:
Vendég
 


Lau!

Akkor én már ezer éves vagyok!!! Jól tartom magam ahhoz képest, nem??? Hááát, jó messzire mentek! Katona a férjed? És mikorra tervezitek?

jutiboszi
 
 


Juti!

Nálunk elég változóak a nappalok alvás tekintetében.
De Zalán biztos nem alszik többet mint Milán nappal , és az éjjeleink sem az igaziak mostanában :(
Viszont kint van a 7. fogacska....
zsuzsi80
 
 


Nálam csak a kiságyban van alvás. Délelőtt, még akár 2x is le tudom őket tenni, hosszabb-rövidebb időre, de délután legkésőbb 3-kor fölébrednek, és estig nem alszanak. Mire elfáradnának, addigra olyan késő van, hogyha letenném őket, az az éjszaka rovására menne.
Pár napja őrület amit művelnek! Ha kezdenek fáradni, jön a hiszti, és dobálják magukat, össze-vissza. Főleg Jázmin. Amit ma fürdés után művelt :roll:
Lili meg egész nap nyöszörög és minden max 5-10 percre köti le. Borzasztó akaratosak lettek! Ha Jázmin nem kap meg valamit, amit kinézett magának, ordít. Lili meg rakoncátlan. Mi lesz itt, ha már mennek is? :roll:
Vendég
 


Halihó!

Köszönjük szépen! Jól vagyunk mostmár. Ma csak 3-szor szipkáztuk az orrát, és nem gennyes szerencsére, éppen volt benne neki egy kis cucc, semmi komoly.
Juti! Bizony vittem dokihoz. Azért, mert nem volt itthon kálcium és tesóm minidg azt ad Lizinek, mikor egy kicsit taknyos. Kincsőnek 1 napig volt gennyes az anyag az orrában. Na meg meg akartam tudni, hogy a torka milyen. Szerintem még holnap kicsit kell szipkázni és utána már nem is. Kapja még pár napig a kálciumot biztos, ami biztos. Mi este kiságyban, úgy ahogy Lauráék. Cicizés után kicsit ölelgetem énekelek neki egy megszokott dalt, amiről már tudja, hogy alvás, betszem a kiságyba és alvás. Néha játszik egy kicsit Peti babával, de magától elalszik szépen. Napközben hol séta közben, hol együtt alszunk. Hogy mikor? Nincs megszokott idő az alvásban. Akkor alszik, amikor álmos :wink:

Vivien! Boldog szülinapot a csajoknak. Vészesen közeledik az első szülinap :wink:

Laura! Nem semmi, jó messze mentek? Család mit szól hozzá?

Kép
bettó
 
 


Örülök, Bettó, hogy jobban vagytok! :) Kép pocsék betegnek lenni, főleg, ha picibaba beteg!

Én meg nem is mondtam, hogy tegnap éjjel, este 8-tól reggel 7-ig aludt mindkét csj, megszakítás nélkül! Még Lilit sem kellett fordítgatni! Persze én a forgatgatós időszakokban automatikusan fölébredtem, de egy fene! A lényeg, hogy pihizhettem!!!
Kép
Vendég
 


Vivi!

Hurrááá! Jó neked! Én meg babusgatok éjjel is, sokszor!!! Egyszer csak átalussza ő is az éjszakát!

Bettó!

Na, örülök!! És egyébként nyűgösebb is volt Kincső??? Mert Milán hangján hallom úgy, mintha be lenne rekedve, és olyan furcsán veszi néha a levegőt, mintha lenne valami a torkában, holnap úgyis megyünk dokihoz, mert havonta illő megjelenni 1 éves koráig, biztos meghallgatja a tüdejét is! És csak azt veszem észre rajta, hogy nagyon pörög, jobban, mint eddig, megállás nélkül mászik, ácsorog, és mindig talál valamit, hogy ne unatkozzon. ÉÉééééés, ma csak 1x aludt, déltől 2ig, és a délutáni alvást totál kihagyta, pedig sétálni is voltunk, és lent se aludt el!!! Viszont este 8kor már aludt!!!
Főztem neki kamilla-csipkebogyó teát, remélem használ!!

Na, jó éjt, ma Csabi a soros, én alszom éjjel!!!!!!!!!!!!

Pusssz

jutiboszi
 
 


Sziasztok csajok!

Mark mar sokkal jobban van,nem köhög.Neki szerencsere nem dugult be az orra es nem is folyt,remelem most mar nem is fog,ugy latom ö mar kifele labal a betegsegböl.
Minden babonak jobbulast kivanok!!!

Vivien,Gratula a 9 honapos csajoknak! :wink:

Juti,örülök,hogy megiscsak bejött a korabbi idöpont... :D Mark sem alszik most mar napközben mindig 3x.Ugy tünik hogy napközben mar nincs szüksege annyi alvasra..inkabb a jatek :lol:

Lau,mi Karlsruhe-ban lakunk,pont a francia hatar mellett van.Melyik varosba jönnetek???????De jo lenne,ha ide a közelbe valahova.. :wink:

Kép
ami6
 
 


Juti, Mark napközben barhol alszik,es ugyanugy mint Lauraeknal,ö is jobban szereti ha en is lefekszem melle. :) .

Kép
ami6
 
 


Sziasztok!

Juti! Anna a kiságyban alszik el, Zalán vagy kézben vagy hinta és utána kiságy. 1X délelött, 1X ebéd után alszanak. Késő délután még 1X 20-30 percet a babakocsiban. Este pedig általában vacsi közben kézben mindketten.

Örülök, hogy a betegek jobban vannak.

Vivi! Boldog 9 hós szülinapot.

KépKép
KépKép
jadika
 
 



Juti! Nem volt nyűgösbb Kincső. Ugyanolyan jó volt a kedve. Egyedül akkor éjszaka volt sírás, de szerintem akkor fájhatott a torka, vagy nem tudom. Ma még csak egyszer kellett szipkázni az orrát, semmi komoly tétel nem volt benne :D Kicsit folyik neki, mint mikor hidegről melegre megy be az ember. Nekünk sokat segített szereintem az aloe. Kincső is kap minden reggel egy kiskanállal. Meg az italába olyan vitamint teszek, nagyon pici mennyiségben, ami gyógynövényekből van. Így még csak köhögés sem volt és komolyabb láz nélkül megúztuk. Én is úgy terveztem, hogy havonta viszem a csajszit méretet venni, stb. , de ebben a náthás időszakban inkább kihagyom. Majd köv. hónapban hátha nem lesz annyi náthás.


Vivien! De szuper! Én is eleinte minidg ébredtze, akkor, mikor Kincső ébredt. Mostmár csak akkor, hogyha sír :lol: Most ez 2-szer fordult elő. Remélem 9 hónapos korára ő is átalussza az éjszakát. Majd meglátjuk. :wink:

Kép
bettó
 
 


Sziasztok csajok!

Engem most tökre megkavart a védőnő! asszonta, hogy délelőtt ne adjak főzelékes, azaz krumplival habart kaját, hanem csak délben, és sima gyümi menjen délelőtt és uzsira! De az az én fiamnak nem elég... és nem is csusszan neki... Azért hívtam, hogy mikor menjünk pneumo-oltásra, és akkor megkérdeztem tőle ezt a tápis-kukoricás dolgot a gyümihez, és azt mondta, táp szigorúan csak a főzihez...
Adjatok mán tanácsot! :D
Szonja ette mindig, amit adtam neki, bármi légyen is, de ez a gyerek pasiból van, és lehet, hogy azért nem kéri, mert nincs benne hús. :lol: :lol: :roll:

Képzeljétek, néha olvasom a márciusi topikot, lévén Ábris márciusi, már gondoltam, hogy írok is, de ami ott van... :!: Tökre durva, olvassatok bele, ha van időtök. Nem tudom, mi miatt, de két részre oszlott a topik, és egy olvasó üzzemódú egyén osztja az észt nekik, aki most tűnt fel. Durvább stílusban, mint amit anno Bettónak írtak itt. Mert persze, gondoljon mindenki azt, amit akar, de mégis hogy jön ahhoz, hogy ismeretlenül kioktasson összeszokott embereket! Ezt azért írtam, mert úgy örülök neki, hogy nálunk nincs ilyen marakodás, szüval köszi lányok!

Laura, ez aztán nagy változás! De biztos jó lesz nektek.

Most megyek, puszi!

Lili
KépKép
KépKép
manka79
 
 


Lili!

Nem semmi, mik vannak?! Egyszer Vivi is írta, hogy nem minden topik ilyen békés, úgyhogy nekünk szerencsénk van!!! Jó a csapatunk, őrizzük is meg, úgyhogy csajok, írjatok!!! :)

Votlunk dokinál, kaptunk kalciumot, meg vettem gyógyteákat, kamilla, csipkebogyó-hús, kakukkfű, csinálok neki, remélem lehet már ilyen korban adni mindegyikből. Azért előtte neten utánanézek, mert csipke-kamilla az oké, de a kakukkfűről nem tudom, hogy lehet-e már!

Megyünk majd vérvételre is, meg kardiológiára, mert néha még mindig látom a szája körül kékebbnek a bőrét, ezt elmondtam a dokinőnek, és írt beutalót vérvételre, meg kardiológiára. Szívzörejt nem hallott nála, de azért az ellenőrzés nem árt! A vérvételtől kicsit tartok, remélem nem viseli meg nagyon szegénykét.

Kérdeztem az alvást is, hogy mostanában nagyon keveset alszik, és arra gondoltam, lehet a mozgásfejlődés miatt is, erre meg csak helyeselt, semmi okosat nem mondott. Hát ha már a doki se tud semmit, akkor ki tud???? Ma is 8kor ébredt, de 6-7ig nem aludt, és 8tól délután 2ig fent volt!!! Pedig nemrég még 2x2 órát aludt! Sokat változik, az bizti!

jutiboszi
 
 



félkéz...

juti, a várandósságon belül 2008 márciusi.
a vérvételtől ne félj, csak egy szúrás a kézfejébe, nem szörnyű. ábrisnak akkor vettek, amikor az alváslaboratóriumban voltunk, észre sem vette.
kamilla, kakukkfű mehet, de a csipke, az nem a piros bogyósok közé tartozik, ami allergizál? nemtom...
ábris is enyyit alszik, sőt még kevesebbet.

Lili
KépKép
KépKép
manka79
 
 


Hááát, beleolvastam. Ez kutya füle ahoz, ami másoknál van. Van olyan topic, ahol azon megy a vita, hogy kinek a babája csúnya :shock: Ott is közbeszólt egy nagyokos, hogy meg van sértve, amiért az ő tökéletes unokájának a képén nem örvendeznek oldalakon keresztül, míg más, közel sem olyan szép babák fotóin folyamatosan csöpögnek, mert ők a népszerű fórumozók gyerekei :roll: :shock:

A vérvétel tényleg nem rémisztő. A lányoknak már rengeteg volt.
Vendég
 


Köszi csajook! Nekem a barátnőm ijesztett meg, hogy olyan nagy tűvel veszik, mert teljes vérkép lesz!!! És neki úgy kellett lefogni a Botit, de viszonylag jól tűrte.......nem tudom, mi lesz, majd elmondom!

Lili!

Közben megtaláltam a topikot, tényleg nem semmi!!!!!!!! Hát a mienk extra szeretetteljes, és békés, és annnnnnyira örülök, hogy annak idején, amikor Bettóhoz volt valakinek néhány nem ideillő stílusban megírt hozzászólása, akkor nem sikerült Bettót kifúrnia innen!!! És hogy azóta sincs ilyen!!!! (Bár olvasva a másik topikot, lehet, hogy ez csak idő kérdése, és ide is betolakodnak majd!) Nem baj, jöjjenek csak, ha nem tetszik, max csinálunk egy zárt fórumot, és akkor senki nem tud minket olvasni!!!!!

Milcsin egyre jobban lehet hallani a rekedtséget, remélem hogy a kalcium segít neki! Simán megitta kiskanálból, még csak egy fintort se vágott, pedig azt hittem, nem fog ízleni neki!

Csipkebogyó allergizálhat???? Na, látod, ezt nem tudtam! :oops: Éjjel is kapott, nem volt semmi gond, remélem ezután sem lesz!

jutiboszi
 
 



Megint egy kérdééés:

Milyen pelust, és melyik méretet használjátok????? Én most vettem Libero 3-as méretet, és kicsiiiiii!!!!! Esetleg valakinek kellene nagyon akciós áron??????? 88db-os, illetve 86, mert 2-t kipróbáltam! Bár nem sok reményt fűzök hozzá, hogy valakinek még innen jó lenne, mert elég kicsi. Szerintem felteszem vaterára, vagy teszveszre, ha innen nem kell senkinek! Írjatok, ha kellene.....ja, és akik csak olvasnak minket, annak is szól, nyugodtan írjon privit, mert szívesen elküldöm bárkinek, extra akciós áron!!! Majd megbeszéljük!

jutiboszi
 
 


Baba haja, vagy anyuka haja :) Mert én spec ezer éve nem voltam fodrásznál :wink:
Vendég
 




Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?