Új privát üzeneted érkezett!

Szia Panni!

Ezek szerint nem vagyunk egyedül azzal, hogy Kolos utál hasrafeküdni. Én annak tulajdonítottam eddig, hogy az első időkben annyira féltem a bölcsőhaláltólKép, hogy sose fektettem hasra, így nem tudta megszokni. De eléggé utálja, pedig régóta próbálon trenírozni. Igaziból azt utálja, hogy nem hajlandó lent hagyni a fejét, izomból tartja, a kezével viszont nem támaszt ki (ezek a kéz-dolgok nem erősségei), így elfárad a hátizma. Állítólag amikor magától fordul hasra, akkor már nem fogja utálni a pózt, és már nagyon kukackodik meg ide-oda tekereg.
De ha már így eszmét cserélünk, te hányszor szoptatsz naponta (ha szoptatsz)? Én 6-7-szer, köztük min. egyszer éjszaka, amin egyesek szörnyülködnek (igaz főleg anyák és anyósok, ami nem mérvadóKép ). Nekem picit hiányzik az, hogy tudjam, hogy mások hogy csinálják ezeket a baba-dolgokat, nem feltétlenül azért, hogy én is azt csináljam, csak miheztartás végett.
Kolos egyébként nem nyáladzik feltünően, úgyhogy ha Bóbita igen, akkor lehet, hogy tényleg a foga jönKép, úgyhogy jó fogasodást!
Bóbita
bobita
 
 


...akkor megnyugodtam hasalás ügyileg :-)
A szopi nálunk minden rendszert nélkülöz :-) anyukám azt mondta hogy ne aggódjak ha nem éhes a kicsi akkor nem kell neki a cici :-) Na én még ilyet nem tapasztaltam :-) Az éjszakai szopi az olyan mesebeli nálunk -hol van-hol nincs :-) Nem tudom mi alapján dönti el de héha eszik hajnali kettőkor néha meg nem .Szóval ez úgy néz ki kb hogy 2 óra(vagy nem) hajnali 5 aztán 8-9 körül aztán 12-1 körül aztán 3-4 6-7 10-11 körül - hát ez nálunk is minimum 7 alkalom :-)
Egyébként engem meg a Miért nem teáztatod? -al kergetnek a sírba :-( De ha egyszer rendesen szopizik akkor mi a túrónak teáztassam - nem igaz? :-)
Panni
 


Panni!
Ez a szopi dolog nálunk szinte ugyanígy megy, kivéve, hogy este 10-11 és 4-5 között Kolos nem nagyon ébred fel (rendi tőle), viszont napközben van, amikor eggyel többször eszik, mint Bóbitád, jellemzően délelőtt.
A teadolgot nekem az anyósom hozta elő, viszont amikor értesült a sajátos étkezési ritmusunkról, ugyanő dicsekedett azzal, hogy a férjem öccse másodpercre pontosan étkezett, de szemérmesen elhallgatta, hogy tápszert cumisüvegből. Szívesen mondtam volna neki, hogy a cicin nincs ml beosztás, így sose tudom, hogy mennyit evett és mikor éhezik meg legközelebb a Bebi. De persze nem mondtam, mert nem ő tehet róla, hogy akkoriban az volt a felfogás, hogy ha szopik, úgy is jó, ha nem, az se rossz.
Na jó, nem szaporítom tovább a szót.
Bóbita
bobita
 
 

 
 

Sziasztok,
Zulu, köszi az együttérzést, nagyon izgultam mert életem első szereplése volt élő műsorban és egyáltalán bármilyen műsorban, de sokkal izgalmasabbnak gondoltam a dolgot annál, hogy visszautasítsam. Teszek fel majd képet a lányokról.E-mailben elküldöm a két szüléstörténetet ami részletesen ír a szüléseimről beleértve Erzsikét és a dokit is. Szóval a lényeg az , hogy a két lányom születése óta teljesen beleszerettem a szülésbe és születésbe így nem tudtam elszakadni a témától, elvégeztem Geréb Áginál a dúlaképzőt, ahol elsősorban otthonszülő dúlákat képeztek, de én már akkor a kórházi szülések mellet szerettem volna segédkezni. Két manócskám Kata és Rita mellett csinálom a szüléskisérést és mostanra már kiléptem az ismerősi körből és tehát már volt olyan is, hogy egyáltalán nem ismertem a kismamát, persze azután többször találkoztunk és jó kapcsolat alakult ki köztünk mielőtt a szülőszobán találkoztunk volna. Volt már több papás szülés is ahol segédkeztem. Ami nekem nagyon érdekes volt, hogy hogyan fogok háttérben maradni és meghagyni nekik életük legfontosabb élményét. De hála istennek sikerült olyan jól, hogy éppen abban tudtam nekik segíteni, hogy csak egymásra figyeljenek és én ott voltam minden percben lesve, hol segíthetek, ha kellett a mama derekát masszíroztam, vizet hoztam borogattam, bekentem a kiszáradt száját vízzel, szezámolajjal, ha ők otthonfelejtették, előhúztam a végén a fényképezőgépemet és fotóztam a manócskát és őket, ha kellett cseresznyemagos babzsákot melegítettem és tettem oda ahol jólesett. több kórházban kisértem már szülést, de legjobban az Istvánt szeretem, talán a saját élményeim miatt, illetve oda már tényleg hazajárok. És az sem mellékes, hogy a papa mellé is beengednek ami más vaskalapos intézményekre nem jellemző, mert ragaszkodnak az egy személy jelenlétéhez. Hozzá kell tennem, hogy nem mindenkinek van szüksége dúlára például én sem érzem úgy hogy szükségem lenne még valakire, nekem ott van a férjem az Erzsike a dúlám is egyben, nem beszélve a dokiról akinek, a szépen problémamentesen zajló szüléseim miatt sok szerepet nem kapott, de azt tökéletesen látta el. Az Erzsike gátvédelme tényleg utolérhetetlen Kata 4 kilós volt 60 cm 36-os fejjel és én az állítólag gátmetszés szempontjából legrizikósabb hanyattfekvésben első szülésemnél, és egy repedés nem sok annyi sem esett. Nem vitatom, alkat is kell hozzá, én tornáztam végig intim és gáttornát is csináltam, de szerintem az Erzsi szerepe így is 50% felett volt.A gyerekágyról annyit, hogy én eredetileg vidéki kislány vagyok, és én olyan boldog voltam már az elsővel is, hogy a hatágyas kórteremben is jól éreztem magam, csak örültem, hogy neki lesz gyerekszobája, meg van férjem aki a gyerekem apja és szociális esettanulmánynak fogtam fel az egészet. aztán a másodikkal, mint rutinos anyukát a 3. nap reggelén hazazavartak itt már háromágyas szobából ami talán egy fokkal jobb volt mint a hatágyas, de egyedül biztosan megőrülnék az alapítványi szobában. Az elsőnél nekem segítettek mások az első pelusozásnál, a másodiknál meg én próbáltam másoknak segíteni, amiben tudtam, de nekem különösen a 2001-es szülésemnél a csecsemősök is abszolút segítőkésznak tűntek. szóval én azt gondolom, hogy 3-4 napot fejen állva is kibírtam volna. Na nem írok négy oldalt, ha bármit tudok segíteni nektek, csak írjatok, akár E-mailt is. Fontos szerintem, hogy tudjátok mit, vagy legalább mit nem szeretnétek, kérjétek a kádat ha szeretitek a vizet, nekem sokat segített. Ines, ha már a szülésznőd szabija alatt szülsz és hétköznap nappal, bennt van Erzsike is,kivéve kedd, csütörtök du 2-től nem. macsek, én midenképpen ajánlom Erzsikét mert 100 éve dolgoznak együtt a Siklóssal és már félzavakból értik egymást, és 1000 %-ban szem előtt tartja te mit szeretnél maximum javaslatot tesz. Sziasztok

Rita
boksay_rita
 
 


Szia Rita!
Köszi a tippet, de lehet, hogy felhívom a szülésznőmet, hogy helyette kit tud ajánlani, aki még be is tud vállalni engem így ismeretlenül.
Ma hajnali 5-7 ig 20 perces fájásaim voltak, de elmúltak sajnos. Most ereszkedik lefelé?
A kádat szeretném kipróbálni, én nem tudnék meglenni egy napot, hogy ne üljek be egy jó meleg kádba. Ott szoktam esténként a napi fáradalmakat kipihenni.
Én is megnéztem tegnap a korridoron a Jakupcseket, amibe szerepeltél. Érdekes volt.

Ines
ini
 
 


Ines, jóslófájások talán. Az, hogy mikor ereszkedik le babája válogatja, nekem Kata még a tolófájások előtt mikor már szabad volt az út sem ereszkedett le , néhány tolással "rá kellett beszélni". Én ugyanígy vagyok a kádban való röfögéssel (bocs a kifejezésért) a kád annyiban fog segíteni, hogy erősíti a fájásokat és gyorsítja a tágulást. én konkrétan vonaglottam mint vénusz a habokban, fájásokkal már nem tudtam annyira értékelni a vizet, de érdekes mindkét esetben akkor kívánkoztam ki mikor már szinte tűnőfélben volt a méhszáj és jöhettek a mindent elsöprő tolófájások. Nagyon drukkolok neked, remélem gyönyörű szülésed lesz a végén a legfantasztikusabb pillanattal ezen a kerek világon!!!!!! Ha még tudsz írni, írd meg mi volt a Jakupcsekben az érdekes? Vagy csak úgy általában írtad?
Szia,

Rita
boksay_rita
 
 


Szia Rita!
A Jakupcsekben mindig az az érdekes, hogy az ember nagyon elkezd gondolkozni azon a témán. Mert kitárgyalni egy témát ennyi idő alatt nem lehet. Nem értem, hogy Geréb Ági miért nem beszélt a műsorban, hiszen az otthonszülést kellene védenie pont egy ilyen baleset után.
Biztos volt oka rá, de nem tartom egy jó lépésnek. Otthon én sem szülnék és valahol felelőtlenségnek érzem, hogy otthon szüljek.
Mivel abszolút felelősséggel tartozom már a magzatnak is, hogy egészségesen tápálálkozom, hogy mindent megteszek azért, hogy neki jó legyen. És ebbe az is beletartozik, hogy a lehető legbiztonságosabb helyen szülöm meg, ahol rögtön van segítség.

Azért gondoltam, hogy lejjebb ment a baba a fájásokkal, mert németül ezt Senkwehen-nek hívják, ami azt jelenti, hogy leereszkedő fájások.
De érzem, hogy nincs lent teljesen, Hanna lányom ennyire sem ment le. Ott téraránytalanság volt,gondolom azért.

Beszéltem tegnap a szülésznőmmel és ő már megbeszélte egy másik szülésznőbel, hogy átvállal. A neve Káry vagy Kári Magdolna. Ismered? Kedden találkozom vele, ha addig nem szülünk meg.
Szia
Ines
ini
 
 


Ines,
Kedden én is randevúzom , Siklóssal is Erzsikével is, majd én is rákérdezek, mert nem ismerem az általad említett szülésznőt. A többivel amit írtál teljes mértékben egyetértek. Addig is drukkolok. Könnyebedésnek is szokták nevezni amit írtál, bár az együtt jár valóban némi könnyebedéssel, ha vkinek pl légszomja volt az megszűnik azzal hogy a manó egy kicsit lejjebb helyezkedik. Nekem a Rita lányom lett volna Hanna, ha nem épp apáé a névválasztás joga mert az első lányom nevét már gimis koromban tudtam, hogy Kata lesz, így a másodiknál átadtam apának a választás lehetőségét. Vigyázz magatokra. Szorítok,

Rita
boksay_rita
 
 


Rita!
Köszi, és Johannát szerettem volna, de az a férjemnek nem tetszett. Most kisfiú lesz, a nevet még mindig nem döntöttük el. Én Flóriánt szeretném, a férjem nem. Alexander, Félix is felvetődött, de valahogy semelyik sem igazi.
Ha kislány lenne, akkor Emma lenne. Én ebbe a névbe teljesen belebolondultam.

Mi kedden 6 körül megyünk be, egyébként a Magdolna szülésznő kedden nappal lesz bent, lehet, hogy látni is fogod.

Ines
ini
 
 


Ines!

Az én kislányom Johanna Kép
johitimi
 
 


Sziasztok!
Tegnap voltunk bent Böszörményi Beánál az elutazása előtt utolsó ügyeletén. Nagyon szimpatikus és remélem, hogy a pocaklakóm is meg szeretné várni őt január 25-éig. Elvileg február 5.-ére (vagy 8.-ára, ezt mindig másképpen látom leírva) vagyok kiírva, de vhogy úgy érzem, hogy január végén megszülöm Kodaj doktornál a második csemetét (a szintén Kodaj doktornál napvilágot látott 7,5 éves lányom mellé egy fiút). Szül vki közületek akkortájt?
gabó
 
 


Tími!
Nagyon szép név a Johanna.

Gabó!

Ha ma estig nem indul be a szülés, akkor már nem a Beával szülünk. Pedig az elsőnél ő volt, igaz, hogy császár volt, de akkor is jó volt, hogy ott volt.
Mi most csütörtökre vagyunk kiírva, kiváncsi vagyok, hogy mikor lesz valami. Már várom a jeleket.

Ines
ini
 
 


Ines!
Történt már valami lényeges változás?
A kislányom Kíra Johanna, a férjem január 15-n született....
Egyszerű, szép szülést kívánok!
Anikó
Névtelen
 


Anikó!
Sajna nem történt semmi, úgy tűnik, hogy 20-ka környékén lesz bébi. Ma voltunk a szülészeten, tiszta átjéáróház volt. Egy mama várt a császárra a vajúdóba, mellette ott volt a papa, a húga és az anyukája. Kicsit sok szerintem, mikor a többi ágy is foglalt volt és nyugalamat szeretnének. Mondtam is a férjemnek, hogy jó lenne, ha nem lenne ilyen tumultus, mikor mi szülünk.
Holnap megyek uh-ra, hogy mekkora a baba.

Ines
ini
 
 


Rita!

Voltunk ma bent és nagyon-nagyon szimpatikus volt a Magdus szülésznő.

Ines
ini
 
 


Ines!
Nekem már az sok volt, hogy a szülőszoba bejáratánál volt a vizsgáló, meg a függönyos wc.
Engem pl. nagyon zavart, hogy a vajúdóban az ágyak között nincsen függöny. A szégyenlősebb kismamákat is irritálhatja, hogy ott van a másik szülő nő pl. férje.
Képzeld el, nekem levált a méhlepényem és ömlött belőlem a vér. Mire odamentem a nővérhez meg a vizsgálóhoz takarítani kellett az egész szülészetet. Mit gondolhattak a bentlévő kispapák?
Te miért voltál császáros az első gyerkőcnél? -
most előreláthatólag nem leszel az?
Ki az orvosod? (Bocsika, ha már korábban ezt leírtad, de nincs annyi időm, hogy az egész topikot végigolvassam!)
Anikó
Névtelen
 


Valakik................
Ismeritek dr. Lázár Gábort?
Info-ra lenne szükségem.
K-né
Névtelen
 


Szia Anikó!
Pénteken császár. Az első is nagy baba volt 37 cm fej és 4070 g, 58 cm. Ma voltunk uh-n most is 4 kg felett van, talán a buksija picit kisebb, de nem nagyon. Nem rizikózunk. Sajnálom azért, de feleslegesen ne szenvedjen a baba se és én se.
Tegnap nem tudtam vizelet mintát leadni, mert a függönyös WC előtt dumáltak nem szülő nők, hanem látógatók. Mondtam a szülésznőnek, hogy ha normálisan szülünk, akkor akartam volna kérni beöntést, de így, hogy függöny van a WC-n és ott áll mindenki előtte, így nem. Legalább egy tóló ajtót raknának oda. Kicsit kéne valóban változtatni a vajúdón, de a szülészet már magába kinőtte magát. Már novemberben meghaladta az évi 2000-t a születés szám. Rengeteg.

Nikie!

Kedden szerintem még bent leszek, de hívjál előtte!

Ines
ini
 
 


Anikó!
Elfelejtettem írni, hogy a Ruttner Zoltán a dokim. Nagyon meg vagyok elégedve vele.

Ines
ini
 
 


Sziasztok!
Nem értem rá visszaolvasni, nem tudom, voltak-e vélemények dr. Horváth Mihályról. Kérlek benneteket, ha tudtok vmi okosságot, írjátok megKép
Anycy
anycy
 
 


Ines!
Szorítok pénteken.
Hatalmas babát vársz. Kitaláltátok már a nevét?
A férjedet kérd meg, hogy tájékoztasson minket a
pénteki eseményekről - mindenről tudni akarunk (gondolom írhatom ezt mások nevében is)!
Szióka: Anikó
Névtelen
 


Hello,
majd inkább a Nikienek szólok,hogy írja meg, mert a férjem leszedi a fejem, ha látja, hogy az igazi nevemmel vagyok jelen.
Valószínűleg Alexander lesz, de ez még nem biztos. Van még két napunk!

Ines

Neked ki a dokid?Volt választott szülésznőd?
ini
 
 


Ines, Kné4!
Az én dokim a Lázár Gábor. A topikokban lehet róla jót és rosszat egyaránt hallani. Nekem bevált. Nem egy eseben állt a rendelkezésemre, mindig minden tőletelhetőt megtett azért, hogy a segítségemre legyen. Nekünk az életünk függött tőle.
Mivel Kíra a 34. héten született, nem volt lehetőségem szülésznőt választani. Az egész terhességem alatt tudtam, hogy császáros leszek, nem tartottam fontosnak hogy kitüntetetten vigyázzon valaki rám. Vagyis igen, de ez az orvos volt.
Anikó
Névtelen
 


Anikó!
Én az elsőnél behívtam a szülésznőt, de mi egy nappal a császár előtt tudtuk meg, hogy az lesz.
Most nem fogom kérni a szülésznőt,hiszen amig várakozunk ott a férjem. Reggel 9 körül kell bemennem, aztán amikor szabadul a műtő, akkor mehetünk.

Miért voltál császáros?

Ines
ini
 
 


Ines!
A méhlepény a méhszájon tapadt. Sima szülésnél a méhlepény előbb született volna meg, mint a baba, aki ezért nem kapott volna oxigént.
Mivel levált a méhlepény és én nagyon véreztem
életveszélyes állapotba kerültünk. Még a szülés előtt kihívták a koraszülött-mentőket, hátha oxigénhiányos állapot lép fel Kíránál.
Sikerült is szolgáltatásaikat igénybe venni, ugyanis a kisasszony nem akart felsírni.
Át is szállították a Tűzoltó utcai gyerekklinikára, ahol 10 napot töltött.
Képzelheted milyen az: császár után felébredni, gyerek sehol csak egy polaroid kép Róla, meg egy ajándék bady. A kis kezére a szalagra az én nevemet írták, mert nem tudták a nevét, a nővér telefonon keresztül diktálta be a másik kórháznak is. Utána mégegyszer vosszajött, hogy második neve nem lesz-e a gyereknek, így kapott két nevet.
Másnap már átmentem őt megnézni, majd később szoptatni is.
A nehéz kezdetek után talán minden rendeződött.
27-én megyünk kardiológiai vizsgálatra - remélem nem találnak nála semmilyen rendellenességet.
Anikó
Névtelen
 


Sziasztok!

Vegyes érzelmekkel olvasom a szülésekről a beszámolókat. Pontosabban a kórházról. Nem pontosan értem, hogy függönyözött wc mögött kell wc-ni, mig sok idegen 1-2 m-re áll? és a vajúdóban még függöny sincs hogy elválasszák a kismamákat? Akkor mi a jó az Istvánban? Elnézést fel ne háborodjatok, én is itt szeretnék szülni, de még nem tisztultak le bennem a dolgok hogy is fog kb. zajlani az én szülésem az istvánban (első baba, ráadásul nehezen jött össze).
20 hetes terhes vagyok és még mindig a fellegekben járok mintha csak most derült volna ki, de már egyre többet gondolok a szülésre. Ezért kérlek benneteket hogy irjatok nekem a kórházról, beöntés, borotválás, érzéstelenités, gátvédelem. Különösen ha valaki Kodaj dokinál szült. Persze tudom minden ember, és terhesség más, de csak hogy legyen egy kis elképzelésem. A férjem valszinüleg a kitolásnál kimenne, nem eröltetem, mert nem birja. Hivjam be addig a nővéremet? vagy elég a B. Bea?
Azt is mondták hogy ne menjek egyágyas kórterembe, mert egyedül rosszabb, ki néz a babára amig zuhanyzok vagy ha baj van ki szól a nővérnek, ha én a babával foglalkozom. de a látogatók okozta tumultus riaszt, mint a szülőszobán is.

Szóval hogy is van ez az Istvánban? Van a vajúdás és amikor kezdődik a szülés akkor akkor átmész egy másik szobába? és mi van az alternativ vajúdással? de jövő héttől megyek szüléselőkészitőre is az istvánba, hátha ott is okosodom.

Köszi az infot előre is, lehet hogy a dokiról szerencsésebb a mostani viharos időszakban magánban irni.

Ria
tiszaroff@yahoo.com
Ria
 


Szia Ria!

Szerintem ha legközelebb a kórházban jársz, menj fel és nézd meg a szülőszobát, a szülésznők nagyon kedvesek, biztos megmutatnak neked mindent. A gyerekágyas részre is bekukkanthatsz (az egy emelettel lejjebb van), a látogatók ugyis jönnek-mennek.
Egyébként én a vajúdóban kezdtem és egy idő után bementünk az egyik szülőszobába.
Sajnos a vajúdó közös, ez nekem is elég furcsa volt, de amikor megvizsgált az ügyeletes orvos, kiküldték az összes hozzátartozót, aki akkor ott volt. Nekem volt egy kis gondom, azért vizsgáltak meg ott az ágyon, normál esetben gondolom ez a vizsgálóban történik, ami tényleg csak egy függönnyel van elválasztva, ahogy a wc is Kép.
Borotválás, beöntés nekem nem volt, de ahogy hallottam, az Istvánban nem is szokás.
Én gátvédelemmel szültem, de gondolom ez szülésznő, orvos és anyuka függő is.

Egyébként pedig lehet hogy a férjed el is felejt majd kimenni a kitolásnál, akkor már olyan gyorsan pörögnek az események Kép

Egyébként boldog babavárást kívánok: Timi
johitimi
 
 


Szia Ria :-)
Én is az Istvánban szültem a nagyon nagyon nehezen összejött babámat :-)Ez még a felújítás előtt volt -tavaly októberben úgyhogy ezt a részt meghagyom annak akiknek frissebb az élmény :-) A külön szobával kapcsolatban szeretném neked elmondani hogy én egy ilyenben voltam és számomra mindennél többet ért.Megfizethetetlen volt hogy ráülhettem a wc-re amit ugye csak én használtam hogy csak a saját látogatóim voltak ott -zuhanyozni simán tudtam addig amíg a babó aludt- egyszerűen oda húztam a kosárkával a fürdő ajtó elé-így egy pillanatra sem vesztettem szem elől .Én idegesebb lettem volna ha egy efektív idegen szobatársra kellett volna bízni.Arról nem is beszélve hogy a csecsemősök közvetlenül az egy ágyas mellett vannak és nagyon kedvesen segítettek még hajnali kettőkor is amikor hulló hajjal kértem segítséget a cékla színű üvöltő porontyom megnyugtatásához :-)
Szülés közben velem is a tesóm volt a papa a végén nálunk is kiment és ez így tökéletes volt hála B.Beának :-)Nálam burok repesztéssel indítottak addig az osztályon vajúdtam (egy nappal korábban befektettek)- de indítás után már egyedül voltam egy szülőszobában- kipróbáltam a labdát ami nagyon jó volt és a szülőágy is praktikusnak bizonyult .Szóval mindent összevetve bennem abszolut pozitív élmény maradt a kórházról :-)
Sok sikert kívánok neked és gratula a pocakhoz :-)
Panni
Panni
 


Szia Anycy!

Nem ismerem az orvosodat, de ha ultrahangra mész a többi anyuka biztos tud neked felvilágosítást adni róla. Mikorra lesz babád? Fiú vagy kislány? Esetleg megkérdezheted a szülésznőket is a dokiról. Vagy még csak most akarod eldönteni ő legyen-e a dokid?
linato
 
 


IBABA ! Nagyon szurkolunk Neked.....
Névtelen
 


Szia Ria! Kép

A kórházról már sokat hallhattál az előttem szólóktól és visszaolvasva a topikot. A lányok tkp. minden lényeges dolgot leírtak. Én második csemetémet szülöm Kodaj dokinál. Elvileg február 5.-én. Az első gyermekemet még 7,5 évvel ezelőtt szültem a SOTE Oktatóban, de most jöttem Kodaj doktor után. Úgyhogy az István nálam nem tudatos választás volt. Nekem nagyon bevált a doki stílusa, aki valóban kicsit szűkszavú, de mint ahogy már többen véleményeztek: megnyugtató a jelenléte és nem hozza rád a frászt felesleges találgatásokkal. Nekem a visszafogottság is sokat jelent, ugyanakkor tudom, hogy a helyzet magaslatán áll és mindig számíthatok rá, profi orvos. Nem utolsó sorban fantasztikus keze van gátmetszés, varrás terén, ha netán úgy hozza a sors. B.Beával még nem szültem, de nagyon dícséri mindenki és a személyes találkozáskor kifejezetten jó benyomást tett rám. Szóval mindkettőjükre nyugodtan rábízhatod magad. És bár a körülmények (a szülőszobákat leszámítva) elég mostohák, azt a pár napot csak kibírjuk vhogy, amit bent kell tölteni.
Sok sikert a babához!

Gabó
gabó
 
 


Tudtok valamit Inesről és a babájáról?
Névtelen
 


Köszönöm az infokat. Meddigg kell a vajúdóban közösködni és mikor kell átmenni a szülőszobába?

Ria
Ria
 


Sziasztok!
Ines barátnője vagyok. Ines babájuk Olivér ma reggel megszületett.
Baba adatai: 59 cm, 3940 g.
Orsi
orsi13
 
 


Szia Anycy,
nekem ugyan nem a Horváth Mihály a dokim, de már többször volt hozzá szerencsém és én nagyon jó fej dokinak tartom. A 3D uh-vizsgálatokat ha jól tudom péntekenként ő csinálja és én most már speckón megkérem a dokimat, hogy arra a napra írjon be, hogy hozzá mehessek. Nagyon türelmes, mindent elmagyaráz és bírom a humorát is. Az én dokimmal egyébként totál meg vagyok elégedve, de ha valami miatt esetleg váltanom kellene biztosan őt választanám.
MAndi
MAndi
 


Sziasztok,

egy kicsit el voltam havazva, igy csak most jottem megkoszonni az infoket.
Rita, neked kulon koszonom mailt is.

Kozben kiderult, hogy terhessegi cukorbetegsegem van. Mar atiranyitottak a II. bel-re, de enyhen szolva kicit fura volt az egesz. Esetleg van itt valaki, akinek ugyanez volt a problemaja es az Istvanban kezeltek? Mert nekem egy kicsit elnagyoltnak tunt a tanacs, amit adtak. Pontosabban semmi konkret nem volt benne.
Ne egyek cukrot, vegyek egy konyvet es probaljak egy 200 CH koruli dietat tartani. (a appiromon az all, 190 CH dietara beallitva). KEdden kell visszamenni. De a doki meg mindenki nagyon kedves volt.
Mondjuk az a doki nem volt, akihez a Siklos kuldott, mert pontt szabin van. Hat remelem kedden lesz.

Esetleg az tudja valaki, hogyha be kell fekudni, akkor hova? Mert a bel az eleg gaz volt (foleg tisztasag szempontjabol). Mondjuk a terhespatologiat meg nem latam. Kép

Amit irtatok, hogy a szuloszoban fuggony mogott van a WC, hat ezen egy kicsit ledobbentem. Azota szoktatom magam ehhez a gondolathoz is.

macsek
matsek
 
 


Gabó!
Én is abban reménykedem, hogy csak pár nap, és akkor tényleg kibirható.

Macsek!

Én még azt se szeretem ha pl. a munkahelyemen a szobszéd wc-ben van valaki, pedig csak pisilni megyek.

Gratulálok Inesnek! Ilyet szép méreteket kivánok magunknak is. Se nagyobbat se kisebbet.

Ria
Ria
 


Ines!

Gratulálok a kisfiadhoz Kép!

Timi
johitimi
 
 


Ines!
Gratulálok!
Szép nagy baba Olivér.Kép
linato
 
 


Timi, Tigribigri: Én nem bánom a beöntést. Na nem azért, mert olyan fergeteges élmény, de a szülés után én több napig biztosan csak "tömörítettem" volna a produktumot magamban, mert annyira fájt a gátsebem. Bár lehet, hogy ha otthon meg tudom csinálni magamnak, az lesz a legbarátságosabb. Bár érdekes produkció elé nézek, az egyszer biztos. A hozzátartozók korlátlan számban bemehetnek a vajúdóba????
Kimmo
 


Kimmo!

Ne izgulj, szülés előtt a természet gondoskodni fog rólad. Nekem a szülés napján már reggel egy kis hasmenésem volt és ez így is maradt egész nap, úgyhogy nem volt semmi gondom abból, hogy nem kaptam beöntést. Szerintem otthon ne próbálkozz vele, mert alhasi görcsöket okoz és a babának sem biztos, hogy jót tesz. Az én fiamnak rossz volt a szívhangja, ezért ha kérek sem kaptam volna beöntést, mert Erzsike a szülésznő azt mondta, hogy attól a baba még rosszabbul lenne.
És tényleg van még egy wc a vajúdónál, ami harmonikaajtóval van elválasztva, ez egy fokkal jobb a másiknál.
johitimi
 
 


Anycy!

Nekem Horváth doktor úr a nőgyógyászom és csak jókat tudok róla mondani. Pl. 2 héttel túl hordtam a terhességem és mivel minden rendben volt a babával nem indította meg a szülést. Pedig közbeesett egy 4 napos ünnep is amikor ő pont szabad volt. Miután túl voltam a kiírt időponton 2 naponta jártam CTG-re és figyeltem a baba mozgását, Aug. 20-án is fel kellett hívnom, hogy minden rendben van-e. Végül a konzílium úgy döntött, hogy a két hét miatt be kell indítani a szülést, de végül az lett, hogy bejött este és ahogy megláttam elkezdett fájni a derekam : ))) Nekem ez így nagyon jó volt és örökké hálás leszek neki, hogy nem kellett indított szüléssel szülni. Az ultrahang vizsgálatokon mindig kedves, türelmes volt, jó sokan várakoztak nála általában, de minden kérdésünkre válaszolt. Amit bírtam benne, hogy minden alkalommal szinte velünk együtt "csodálkozott rá" a gyerekre, egyébként már régóta mutogatta nekem a szokásos vizsgálatokon, hogy ott van egy petesejt ami csak arra vár, hogy megtermékenyítsék: )) Szóval jó fej. Még az is szimpatikus volt, hogy amikor közöltem vele, hogy választott szülésznővel szeretnék szülni és kérdeztem melyiket ajánlja a válasz az volt, hogy nem lenne etikus ha ő ajánlana bárkit is. Pedig tudtam, hogy Pruha Krisztina a jobbkeze, végülis őt választottam mert őt ismertem meg jobban. Krisztina is teljesen rendben volt, inkább határozott volt mint kedves, de akkor arra volt szükségem mert egyre inkább féltem a kitolástól és akkor is azt mondtam, hogy nagyon fáj amikor tulajdonképpen egész jól elvoltam... A cseresznyemagos párnácskát tudom javasolni, én ezzel vészeltem át a vajúdást, a férjem este 10-túl kb. hajnal 2:30-ig ezt melegítette a mikróban és dörzsölte vele a derekam.
A doki akkor is odajött amikor visszamentem a vajúdóba és "ellenőrizte" az első szoptatást, a csecsemőosztályon minden nap meglátogatott ő is és Krisztina is. Szerintem jó kezekben vagy, nyugi!

Piroska
Névtelen
 


Ines!

Nagy gratulációm ehhet a második kis óriáshoz Kép .

Bóbita
bobita
 
 


Sziasztok,

A cseresznyemagos párnácskát (olyan mint egy babzsák és a benne lévő cseresznyemagok nagyon sokáig tartják a meleget és a vajúdás idején nagy szolgálatot tehet, ha apa ezzel masszírozza a derekatokat, vagy a oda teszi ahol meleget kívántok, van még egy dolog a sünilabda amit gyógyászati segédeszköz boltokban tudtok beszerezni ez egy kis labda amit akupresszúrás kis de nem szúró tüskék vannak, ez is nagyon jó arra, hogy fájás közben a derekatokat maszírozza vele, aki veletek van a szülés közben, ami nekem még jó volt mikor szülést kisértem, egy kis szezám, vagy gyógyszertári napraforgó olaj mert ha a száj nagyon kicserepesedik akkor azt vettem észre, hogy a víz csak tovább szárítja, az olaj meg megakadályozza a berepedést, meg nem árt egy textil pelenke amivel vizesborogatást lehet tenni, homlokra, tarkóra. Inesnek nagyon gratulálok Olivérhez, a méretei nagyon hasonlítanak az én első manóméra.

sziasztok,

Rita
boksay_rita
 
 


Sziasztok,

Valaki, kérdezett Lázár dokiról, kisértem nála szülést mint dúla és csak jót tudok mondani róla, ha gondolod írj E-mailt (a profilomba megtalálod a címet) és megírok mindent.

Szia,

Rita
boksay_rita
 
 


Piroska!

Horváth Tamásról írtad ezeket vagy van az Istvánban más Horváth doktor úr is?
Ha igen nagyon örülök, mert nekem is ő a dokim és remélem amikor odakerülök nekem is hasonlóan jó élmény lesz a szülés.

Üdv.

Bibi
bibi
 
 


Sziasztok!
Tegnap jöttünk haza. Semmi panaszom nem lehet, egy ágyas szobában voltam, aminek nagyon örülök, mert legalább tudtunk pihenni.
A nővérek, és a csecsemősök mind nagyon kedvesek voltak. Ha megkértem őket valamire, akkor segítettek. Szóval a benyomásom teljesen jó volt és elégedett voltam maximálisan.
Olivér jól van, szépen eszik, jól alszik. Reméljük ez így is marad.

Ines
ini
 
 


Sziasztok! Így visszaolvasva a hozzászólásokat egy kicsit meglepődtem a szülőszobán. A beöntést egyáltalán hol adják? Onnan kell a hozzátartozók gyűrűjét átszelve a fügönnyel elválasztott wc-ig elbotorkálni és mindenki füle hallatára ereszteni ki a "cuccot"? Már ha elér az ember a függöny mögé 1 liter meleg vizet magában tartva.
Én az első babám a MÁV-ban szültem, ott egy kis helységből nyílik a wc. A kis helységben adják a beöntést, ahonnan rögtön egy lépésnyire van a wc+zuhanyzó, ahol magára zárja az ember az ajtót. Most az Istvánban fogok szülni az orvosom miatt, de még nem jártam ott személyesen. Egy kicsit most megijedtem. A honlapon csak az 1 ágyas szobát mutatják be. Elmondanátok pontosan, hogy hogy is van ez? (A MÁV-ot nem dícsérni akartam, mert ott kizárólag a szülőszoba profi, a többi nem.)
Kimmo
 


Sziasztok! Így visszaolvasva a hozzászólásokat egy kicsit meglepődtem a szülőszobán. A beöntést egyáltalán hol adják? Onnan kell a hozzátartozók gyűrűjét átszelve a fügönnyel elválasztott wc-ig elbotorkálni és mindenki füle hallatára ereszteni ki a "cuccot"? Már ha elér az ember a függöny mögé 1 liter meleg vizet magában tartva.
Én az első babám a MÁV-ban szültem, ott egy kis helységből nyílik a wc. A kis helységben adják a beöntést, ahonnan rögtön egy lépésnyire van a wc+zuhanyzó, ahol magára zárja az ember az ajtót. Most az Istvánban fogok szülni az orvosom miatt, de még nem jártam ott személyesen. Egy kicsit most megijedtem. A honlapon csak az 1 ágyas szobát mutatják be. Elmondanátok pontosan, hogy hogy is van ez? (A MÁV-ot nem dícsérni akartam, mert ott kizárólag a szülőszoba profi, a többi nem.)
Kimmo
 


Sziasztok! Így visszaolvasva a hozzászólásokat egy kicsit meglepődtem a szülőszobán. A beöntést egyáltalán hol adják? Onnan kell a hozzátartozók gyűrűjét átszelve a függönnyel elválasztott wc-ig elbotorkálni és mindenki füle hallatára ereszteni ki a "cuccot"? Már ha elér az ember a függöny mögé 1 liter meleg vizet magában tartva.
Én az első babám a MÁV-ban szültem, ott egy kis helységből nyílik a wc. A kis helységben adják a beöntést, ahonnan rögtön egy lépésnyire van a wc+zuhanyzó, ahol magára zárja az ember az ajtót. Most az Istvánban fogok szülni az orvosom miatt, de még nem jártam ott személyesen. Egy kicsit most megijedtem. A honlapon csak az 1 ágyas szobát mutatják be. Elmondanátok pontosan, hogy hogy is van ez? (A MÁV-ot nem dícsérni akartam, mert ott kizárólag a szülőszoba profi, a többi nem.)
Kimmo
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?