Új privát üzeneted érkezett!

Kép


Ancsika!

Szerintem még ne aggódj!Még ilyenkor nagyon picike a terhesség.A múltkor nekem is azt mondta a doki h még várjak,mert bármi lehet!Drukkolok!!!!

annus11
 
 


Na azt hiszem még növelek kicsit rajta,bár olvasható azt hiszem....

annus11
 
 


Csajok, én mára elbúcsúzom, holnap jelentkezem!

Jó éjszakát mindenkinek!

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Pregnancy tickers
hunccutka
Budapest
 
 

 
 

Én is húzok.

Ja amúgy a képet adják ott!!!Kérni se kellett :lol: Rögtön nyomta is a kezembe :wink:

annus11
 
 


Sziasztok!
Beus, ne izgulj, még nincs semmi gond, ráérsz akkor, ha lesz. Ezt most magamnak is mondom. Ugyanis, totálisan leégettem magam, az alábbiak szerint:
Mivel a doki csak 2 hét múlva tud fogadni, elrohantam egy másik orvoshoz, mert annyira izgultam, hogy úgy éreztem nem bírok ki két hetet. Erre mi történt?! Semmi. Szó szerint... Ugyanis a doki közölte, hogy bár lát méhnyálkahártya megvastagodást, és minden jel arra utal, hogy terhes vagyok, még annyira korai a téma, hogy petezsák sincs. Ráadásul elkezdett azzal riogatni, hogy még lehet az is, hogy méhen kívüli - bár hozzá tette, hogy nem hinné. Most vagyok csak igazán kiakadva. Szerintetek tényleg lehet, hogy 4,5-5,5 hetes terhesen még nincs ott SEMMI? Teljesen kétségbe vagyok esve. És 2 hét még olyan sok, mire eljutok az orvosomhoz.
Jó éjt mindenkinek...

Szofi

Kép

Kép

Kép
madame szofi
 
 
 
 
 


Ja, elfelejtettem az adataimat Annusnak:

Szofi
26
nincs
okt.1.
Szent Imre, Bencsik András
2009.05.18-25.
Babócának hívjuk egyelőre - még nem tudjuk

Még akartam egy fotót is csatolni, de sajnos mindegyik túl nagy...

[/img]

Szofi

Kép

Kép

Kép
madame szofi
 
 
 
 
 


Sziasztok! Szép reggelt mindenkinek!


Úgy tűnik, nekem nem sok jóval kecsegtet a mai nap, mert hajnalban megint volt pecsételésem. Komolyan kikészülök már ettől az egésztől. :?

Kiváncsi leszek nagyon, mit mond a doki, de nagyon attól tartok, hogy semmit se fog látni... :cry:

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Pregnancy tickers
hunccutka
Budapest
 
 


Jó reggelt!

Adatok:
Panndi
25
Zsófi (1 éves)
szept 24.
ÁEK/Zilahi Gábor
Petra/Gábor

Na most ennyi, kerülget a Vuk...
Vendég
 


Ja, és május 8 a várható dátum :)
Vendég
 


Szofi!

Ezen ne agyalj!Lehet h később fogant a baba mint ahogy te azt gondolod!Most mást nem tudsz tenni csak vársz,2 hetet!Addig is sok pihi!!!


Hunccutka!
Esetleg nem lehetne emelni az adagon?Vagy gyógyszert válltani?Én azt hallozttam h az utragestan jobb,és mivel annak van kúp formája is,így télleg ott hat ahol kell!!!!Esetleg kérdezz rá!

Adatokat vettem!

annus11
 
 


Isten éltesse Zsófit!

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Pregnancy tickers
hunccutka
Budapest
 
 


Sziasztok, jó reggelt mindenkinek!

Annus gratula a hatalmas babádhoz :)

Adataim:

edua
29
Édua 5,5 éves
szeptember 24.
Miskolc, Dr Fenesi István
még nem tudjuk :))

Én sajna azon is aggódok, ha semmi gond nincs, megriaszt, ha nem feszül a mellem és nem húzódik a hasam :(. Aztán arra gondolok, hogy mivel nem görcsölök és nem vérzek talán csak rendben van odabentt minden :)

Mindenkinek szép napot!

Üdv

Ildi

ConnectedMoms.com TickerConnectedMoms.com Ticker
edua2003
 
 


Annus, nem tudom, de remélem ma minden kiderül, mert ez így tényleg nagyon idegtépő, pedig azt hittem elég edzett vagyok!

Ha minden okés az UH-n, mindenképp egyeztetek a gyógyszer emeléséről, most önhatalmúlag nem tudom megtenni, mert ma reggel elfogy az utolsó bogyóm, még a délit se tudom beszedni...

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Pregnancy tickers
hunccutka
Budapest
 
 


Értem,hát önhatalmúlag ne is emelj,nehogy baj legyen!Csak érdeklődj h nincs e vmi erősebb,vagy nem kéne e többet kapnod.Ami végüilis indokolt lenne.De ne parázz...mondom ezt én :roll:

annus11
 
 


Ha látunk vmit UH-n, ami biztató, akkor nem parázom (legalább egy kicsit) becs' szó!
Na de így.... Jajj de hosszú 11 óra áll előttem!

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Pregnancy tickers
hunccutka
Budapest
 
 


Jó reggelt!

Annus!
Gratula a babóhoz!

Adataim:
Dius
24
Bence
szept.23.
Szekszárd
2009.05.18.
kistesó

Szofi!
Ne izgulj,bizti ott van a babó,csak még nagyon pici lehet.Hamar eltellik ez a 2 hét,meglátod!
Huncutka!
Nem lesz semmi baj.Tudod, fő a nyugalom(tudom ezt könnyű mondani), és pihenj sokat!Minden rendben lesz!!
Panndi!
Nagyon boldog 1. szülinapot és 1 nappal megkésve de boldog névnapot is kívánok Zsófinak!!!

Kisfiam este belázasodott,úgyhogy ha most felkel akkor megyünk is a dokihoz. Remélem csak megfázott és nem valami mást szedett össze! Szerencsére ritkán beteg(kopp-kopp-kopp)!!

Szép napot mindenkinek! Vigyázzatok magatokra!
dius02
 
 


Kép

annus11
 
 


Szofi!

Tényleg ne izgulj, hosszú ahhoz az a 2 hét. Én is próbálom az én majdnem 3 hetemet valahogy kibírni.
Én tegnap 5+0 naposan voltam UH, fél perc keresgélés után megkérdezte a doki, h biztos pozitív lett a teszt... Én meg már el is hittem, h ebből se lesz semmi, amikor megtalálta az 5mm-es petezsákot.
Lehet a tied pár nappal később fogant, azért nem látszott!

Annus!
Az én adataim:
30 év
testvér: Maja
köv: okt 8
Sz. István
2009.05.20
pumuklii
 
 


Sziasztok!

Annyira aranyosak vagytok! Kicsit megnyugodtam. Még azon is gondolkoztam, hogy szerintem nem május 18 lesz az én napom, hanem inkább május 25. Ugyanis az én ciklusom nem 28, hanem 35 napos, úgyhogy hiába vagyok az utolsó mensi óta a 6. héten, szerintem a fogamzás óta még csak 2,5 hét telt el, tehát még csak 4 hét,4 napos vagyok a baba fejlődése szempontjából... Na mindegy, nem untatlak titeket az okoskodásommal, sőt, én is abbahagyom, úgyse megyek vele semmire.
Meg ma már dolgozni is kéne valamit.... :D
Hunccutka, nagyon szorítok neked, amint hazaérsz, jelentkezz a hírekkel!
Ja, ma volt először vukingerem reggel. Biztos hülyének néztek, de a történtek után tökre örültem neki! :oops:

Szofi

Kép

Kép

Kép
madame szofi
 
 
 
 
 


Sziasztok

Isten éltesse Zsófit még 100 évig!! Panndi, Neked is szép emlékezős napot!!!

Annus, az adataim:

32 év
testvér: Gyöngyvirág
köv: még nincs, ma kérek
Szt Imre / balogh Tibor
2009. 05. 14.
Iringó vagy KisSanya

Szofi, tényleg ne aggódj, a szomszéd kisfiúnak 7 hetesen nem volt szívhangja!!! Már készültek az elvetetésre, amikor 9 hetesen megindult neki, azóta egészséges, gyönyörű 3 hónapos Marci lett belőle!!! Az utolsó pillanatig nem szabad paráznod, szerintem is az lehet, hogy később fogant mint azt számítottad.

Huncutka, írj, ha megjöttél!
Vendég
 


Most látom, hogy van VONALZÓM!!!!!! :-) Hippp, hipp, hurrá! Köszi a segítséget!!
Vendég
 


Sziasztok!

Pumukli, Évi üdv!

Szofi, ha hosszabb a ciklusod, ne aggódj, az 5. hétig nem biztos hogy látszik az Uh-n valami.

Hunccutka, remélem minden rendben. azt a múltkor elfelejtettem írni, hogy a dokim mindig azt mondta, amíg nincsenek erős görcseim, ne izguljak a vérzések miatt. persze izgultam, teljesen átérzem, ami veled történik.

Annus! Gratula a babához és köszi a táblit!
adataim:
hean
32
Alíz, 2 éves
szept.29.
Szt. Imre / Urbán Márta
2009.05.04.

ja, és eddig nekem sem ment a vonalzó, de még próbálkozom.
hean
 
 


Sziasztok!

De jó,hogy már ilyen sokan vagyunk!!
Üdv az újaknak.!
Nagyon rossz napom van,rettenetesen fáj a fejem.Alig aludtam.
Annus gratulálok a babádhoz!!Nagyon jó lett a tábla is,köszi hogy csinálod!
Szofi ne izgulj,biztos csak tényleg később fogant a babád.De hidd el ott van és pár hónap múlva boldog anyuka leszel. :D Pár nap is sokat számít náluk,hiszen egy nap is rengeteget fejlődnek!
Hunccutka!Gyere a hírekkel,de hidd el veletek sem lesz gond.Nagyon erős a babád és kapaszkodik!!
Panddi:BOLDOG SZÜLINAPOT ZSÓFINAK!Ugye milyen hamar nőnek?Sokszor én is csak nézem Grétát,aki már 2 éves múlt és agyalok,hogy még most született.Ez van öregszünk :D :lol:
Dius!Végre egy fiús anyuka! :lol:

Adataim
frankoneanita,de írhatsz Anitát simán
testvér:Gréta 2 éves
köv.időpont még nincs
kórház:Berettyóújfalu területi Dr.Jánosy Gábor
2009.május 13.
Még pocaklakó,meg tesó.De a Marcell név eddig eldöntött,lánynév nincs.

Szép napot!

Anita

KépKép

KépKép

Kép
frankoneanita
 
 


Lemaradt a kor.23 éves vagyok.

Véletlen nem tudjátok,lehet e valamilyen fájdalom csillapítót bevenni??
Már nagyon fáj és nem tudok semmit csinálni.
Köszi

Anita

KépKép

KépKép

Kép
frankoneanita
 
 


Én nem vennék be semmit. Nekem is volt ilyen, de kibírtam, pedig nagyon hasogatott.
Igyál sok folyadékot, el fog múlni :-)
pumuklii
 
 


Köszi Pumukli!
Én is úgy tudom nem lehet semmit,Grétivel sem mertem soha.

Anita

KépKép

KépKép

Kép
frankoneanita
 
 


Anita, lehet bevenni gyógyszert, csak állandó jelleggel nem szabad szedni. paracetamol tartalmút nem szabad, pl mint a Panadol, de algopyrint szedhetsz néha egyet-egyet. A sok víz tényleg elmulaszthatja, de ha nem, akkor vegyél be, mert csak rosszabb lesz. Nekem nem mindig elég, ha vizet iszok.
Bocsánat, ha ezzel valakinek a lelkébe tapostam, de tudom, hogy milyen rossz, amikor az ember már reggel fejfájásra ébred és egész nap nem múlikés még ott van a kis örökmozgó Gréti is! Én a védőnőtől kérdeztem meg, Ő mondta az algopyrint. Ha nincs, nézd meg az otthon lévő fájdalomcsillapítót, hogy ne legyen benne paracetamol.
Vendég
 


Sziasztok!

Először, üdv mindenkinek, akivel még nem találkoztam!!! Tök jó, hogy egyre többen vagyunk... és még mindig van két hét májusból! :o És annak külön örülök, hogy egyre több a Szent Imrés itt köztünk!

Annus, neked ÓRIÁSI gratula a hatalmas babóhoz!!!! :D :D :D

Dius, neked külön is örülünk, jelenleg asszem Te vagy az egyetlen kismama, akinek kisfia van ebben a lányos csapatban! :D :D

Mi hatalmasat kirándultunk a Kedvessel a Magas-Tátrában (mielőtt bárki szörnyülködne, megkérdeztem a dokit előtte, nem volt ellenvetése), felmásztunk 2200 m-re (ott már túl nagy volt a köd, így nem tudtuk folytatni), én iszonyúan elfáradtam, de a babó remekül viselte a dolgot! Majd próbálok feltenni képet.
És ami a legfurcsább, hogy ott kint teljesen elkerült Vuk... Ahogy hazajöttünk, azonnal visszatért, bár már csak reggelente jön. A nap többi részére marad a lightos hányinger... :D :D De az elviselhető!

A listához:

Zsüci (Viki)
28
testvér: nincs
köv. vizsg.: okt. 15. (vérvétel, EKG: szept. 22.)
Szt. Imre, dr. Bardóczy Zsolt
2009.05.01.
Vajk / Sarolta

Kép
zsüci
 
 


Anita, eszembe jutott valami, megnyugtatás képpen. Amikor Gyönggyel voltam terhes, rögtön a legelején nagyon csúnyán felfáztam. Véres vizelet, minden játszott. beutaltak az urulógiára és bitang erős antibiotikumot kaptam. Mondtam, hogy terhes vagyok, azt mondta a doki, akkor is be kell szedjem, nem lesz baja a babának. nem volt választásom, mert már zokogtam pisilés közben, így végigszedtem az antibiotikumot, nem lett semmi baja a babának. Úgyhogy néha, nem rendszeresen lehet gyógyszert bevenni! Ami tilos az első 3 hónapban az pl a Neocitrán. utána azt is lehet.
Én sem vagyok gyógyszerpárti, ha lehet, megoldom nélküle vagy homeopátiával, de a fejfájás az más! :-)
Vendég
 


Sziasztok! :lol:

Huncutka!
ez a fránya pecsételés :evil:, én is utrogestant dugdosok :oops: , napi 2*3-at, ugyanaz mint a duphaston, csak hatékonyabb és kevesebb mellékhatás van :roll: , de nyugi :D

Ancsika!
te is pozitív légy!ha már van petezsákod, az jó!relax!minden okés lesz :P

Szofi!
mi ez a negatív hullám csajok? :roll: , nekem pont 5 hetesen volt petezsák, na de nálunk percre pontosan tudható a fogamzás, nálad meg lehet sokkal később volt, szóval neked is nyugi :wink:

adataim:

Vicuska
33
nincs
09.18.
Szfvár, Rubliczky Levente
2009.05.01.
babácska
Vendég
 


Zsófinak boldog szülinapot!!!!Amúgy a férjemnek is ma van :lol:


Szofi!
Az én ciklusom se 28 hanem 35 mapos!Tehát ha menszitől számolsz akkor 1 héttel kisebb!!!!Ez tuti!Nekem is ez van,a dokinak is midnig mondom h utolsó mensi mikor volt és rögtönmondom neki de 35 napos ciklussal számoljon.Amúgy én 4+4 en voltam ugye uhn,és ott látta az 5mm petezsákot.De ez függ attól is h milyen az uh!Előző terhességnél volt h továbbküldtek egy jobb uhhoz mert az övék(sztk)olyan gagyi volt....

Az algopirint nekem is mondta a doki.Nekem ugye 38 fokos lázam volt torokgyulladással...1 szemet vettem csak be,mert nem segítet a hideg borogatás!Amúgy fejfájásra amit szoktam hideg vizes ruha,kicsit beteszem af agyóba,jól lehül és azzal borogatok!

annus11
 
 


Kép

Na majd még sorrendbe teszem a szülés szerint,az úgy jó lesz?Vagy inkább legyen ABC sorrendbe a név szerint?Hogy az átláthatóbb nektek?Ha vmit elírnék szóljatok,dehát kismama figyelmetlenség :oops: :lol:

annus11
 
 


[quote="hean"]S írta:heanziasztok!

Pumukli, Évi üdv!

Szofi, ha hosszabb a ciklusod, ne aggódj, az 5. hétig nem biztos hogy látszik az Uh-n valami.

Hunccutka, remélem minden rendben. azt a múltkor elfelejtettem írni, hogy a dokim mindig azt mondta, amíg nincsenek erős görcseim, ne izguljak a vérzések miatt. persze izgultam, teljesen átérzem, ami veled történik.

Annus! Gratula a babához és köszi a táblit!
adataim:
hean
32
Alíz, 2 éves
szept.29.
Szt. Imre / Urbán Márta
2009.05.04.

ja, és eddig nekem sem ment a vonalzó, de még próbálkozom.


Görcseim nincsenek, és a vérzés se folyamatos, mint pl egy mensinél, hanem egy-egy kisebb adag (na ez jó hülye megfogalmazás), amolyan pecsét féle, nem minden nap, és egy nap csak 1x, nem többször... Leginkább hajnalban jellemző.

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Pregnancy tickers
hunccutka
Budapest
 
 


Sziasztok!

Mostmár teljesen sikerült megnyugodnom! Nagyon köszönöm nektek, olyan hálás vagyok, hogy ilyen kedves válaszokat kaptam!
Dius, tök jó, hogy egy fiús anyuka is befigyelt!
Panddi, én is gratulálok a druszám 1 éves szülinapjához neki is, meg neked is!
Anita, neked jobbulást kívánok, egyet értek Pumiklival, ha sok folyadékot iszol, az segíteni fog.
Annus, lehetek a tábliban sima Szofi? csak azért írtam a nevemhez a madame-ot, mert a sima foglalt volt!
Még lenne 1 kérdésem:
1. hogy lehet fényképet feltenni a nevünkhöz?

Szofi

Kép

Kép

Kép
madame szofi
 
 
 
 
 


Annus, szerintem a szülés szerinti sorrend tökéletes lenne!

Szofi

Kép

Kép

Kép
madame szofi
 
 
 
 
 


Szerintem is jó a szülés szerinti sorrend, aztán ha megszülettek a gyerekek, akkor úgyis át kell majd írni! :-) lesznek akik megelőzik a másikat! :-)

Ez a pecsételés mióta van nektek? kezdetektől?

Szofi, a profilban lehet avatar-t feltenni, de csak kis méretű képpel.
Vendég
 


Nekem kezdetektől van pecsételésem, mert kevés volt a progi szintem pé+7. nap. Erre kaptam duphastont, amitől 3-4 nap szedés után ez el is múlt, de ma reggel, valamint tegnapelőtt reggel megint volt 1-1 csepp...

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Pregnancy tickers
hunccutka
Budapest
 
 


Sziasztok!

Pumukli, a dokim a gyógyszerről tul.képpen nem mondott semmit, viszont utánanéztem. Azt olvastam, hogy a ciszta a progreszteron hormon hatására jön létre, azzal táplálkozik. Azért szoktak gyógyszerben progreszteront adni, hogy a babának is legyen elegendő.
Állítólag a 12. hétre, amikor a méhlepény veszi át a baba táplálását, a ciszta felszívódik.
Nagyon remélem, mert azért én mindezek ellenére nagyon izgulok. :shock:

Annus, bizony 5. :) Persze van már tapasztalatom, de azért nekem is biztosan lesznek ám kérdéseim! :)

Tinu, örülök, hogy látlak! Még egy babóca? :lol:

Mindenkinek köszönöm a kedves fogadtatást! :)

Én ma voltam laborban. Levettek 3 (!) kémcső vért és pisilni is kellett, de képzeljétek olyan, de olyan gusztustalan, büdös és koszos volt a mellékhelyiség, hogy csak pár cseppet sikerült produkálnom. :? Remélem azért sikerül megvizsgálni. Szombaton megyek is a leletért és jövőhéten kapok kiskönyvet! Már nagyon várom!!! :lol:

Lányok, ti szeretnétek járni tornázni? Én úgy gondoltam, kismamajógára járok a 15. héttől. Remélem teljesül a vágyam, nagyon szeretném, legalább így az 5. terhességnél. :roll:

Az adataim:
Evemama
37
Rolcsi 3,5; Noémi 1,5 éves (csak a kicsiket írom, hogy kiférjen ;))
okt. 13
Jahn F. /Somogyi főo.
2009.05.18.
Pindurka

Szép, émelygésmentes napot nektek! :)

Évi

Kép
Kép
evemama
 
 


Anita, a korai terhességben nem szabad gyógyszert bevenni, mert most még nagyon esendő a pici. A 2. trimeszterben már szabad, de csak orvosi engedéllyel!
Próbáld kicsit megmasszírozni, pihenj kicsit, talán segít!:)

Évi

Kép
Kép
evemama
 
 


Sziasztok!

Szerintetek plusz c vitamint szedhetek? sajnos 2 vírusos is van a közelemben, munkatársak :(, nem akarok semmit elkapni tőlük.
Vagy egyek inkább hordóskáposztát, zöldpaprikával és naranccsal? :))

Boldog szülinapot az ünneplőknek :)

Annus nagyon szupi a táblázat, így már követhető ki hol áll, bár elég sokan vagyunk már :) (én meg amúgy sem vagyok egy nagy író)

Émelygés, hányinger, rókakoma még mindig nagy ívben elkerül.:)

Mindenkinek szép napot!

Ildi

ConnectedMoms.com TickerConnectedMoms.com Ticker
edua2003
 
 


Köszönjük a köszöntéseket :)

Majd igyekszem képpel is jönni, de bekebelezett a főiskola és az egyetem, most kicsit sok együtt a két suli, a szakdolgozat, Zsófi és az állandó hányás, émelygés, de nem panaszkodom :)
Vendég
 


Edua! Nem szép a kollégáidtól, hogy betegen dolgoznak...
Olvastam valahol, h lehet C vitamint szedni pluszban, a szervezet úgyis annyit raktároz el, amennyi kell neki. De nemtom mennyire megbízható a forrás...
pumuklii
 
 


Szerintem a hordóskáposzta sem rossz ötlet! Napi egy kanál méz is segíti a védekezőrendszert!
Én olyan bombát szoktam csinálni, hogy egy evőkanál mézet elkeverek egy citrom levével, felöntve egy kis teával. Csodákra képes!
Most el kell mennem egy értekezletre, de majd este jelentkezem!
Hunccutka gondolunk rád!

Szofi

Kép

Kép

Kép
madame szofi
 
 
 
 
 


Annus, van még egy ötletem!

Szerepelhetne a felhasználónavünk mellett egy plusz oszlop, ahova beírhatjuk azt a nevünket, amin szeretnénk, ha szólítanának minket.
Úgy látom lennénk egy páran, akiknél ez különbözne: Edua2003 - Ildi vagy Farkas007 - Böbi meg Evemama-Évi
Vagy hülyeség?

Szofi

Kép

Kép

Kép
madame szofi
 
 
 
 
 


Évi: igen, bár én még csak a másodiknál tartok. :wink: Szerintem beírhatnád a többi gyerek nevét is, hogy ne legyen megkülönböztetés. :)

Pandi: boldog 1. születésnapot Zsófi lányodnak!

Kép
Kép
tinu
 
 


Sziasztok!

Ma már picit nyugodtabb vagyok, és elolvastam amiket irtatok!
A mai naptól nem dolgozom, mert a doki bácsi tökéletes nyugalmat írt fel! :):)
A picikém nálam is kisebb szerintem, mert az én ciklusom is átlag 34 napos volt mostanában! 8)
Annuska, az adatok lemaradtak:
Ancsa
28
nincs tesó
szept.24.
Győri Petz/Dr. Stummer János
2009.05.18.-25.
Julianna/Mátyás

KépKép
ancsika80
 
 


Sziasztok!
Én is élek csak ritkán tudok jönni, meg mire végig olvaslak, benneteket majd elalszom, nincs erőm írni.
Üdv az újaknak.
Boldog születésnapot Zsófinak!
Boldog névnapot Diusnak, ha ma tartod!

Szerencsére engem elkerül a vuk, sőt én meg állandóan eszem.
Kitartás lányok, gondoljatok arra megéri a szenvedés.
Én ma kérek időpontot a dokimtól, remélem, már rendel. Sajnos beteg volt nagyon sokáig nem dolgozót. Ha más dokihoz kell mennem.... :oops:

Adataim:
Timi
31 éves
Diána 2006.02.11
Nincs
Tatabánya, Hetényi István??
2009.05.05
Nincs

Kép
Kép
btimi77
 
 


Sziasztok!

Köszi a sok tanácsot,nagyon aranyosak vagytok.
Végre elmúlt a fejfájás.Ittam egy csomót,meg pihentem,amennyire lehetett.Mert Grétikétől nem nagyon lehet ma is nyafis volt.
Gyógyszert nem vettem be.
Viszont holnap néznem kell valamit hányinger ellen,mert egyre rosszabb.
Nagyon rossz volt még ma a hangulatom is.Mindenen bőgtem. :oops:
Ahogy nézem a táblát,sokan vagytok Pest és környékeiről.Én meg kilógok itt a sorból.Velem tutira nem fog senki sem összefutni,sajna.
Hunccutka várunk a hírekkel.

Pihenjetek sokat!

Anita

KépKép

KépKép

Kép
frankoneanita
 
 


Évi!

Add meg nyugodtan a gyerkőcöket,bezsúfolom őket vhogy :wink: :lol:

Szofi!
Felőlem lehet még egy oszop,egyenlőre azért írtam mindenkinek a nick nevét mert még úgyse tudjukki kicsoda....ez alapján be lehet azonosítani!Vagy mondjuk oda tudom írni alá is,van még ott hely!Szóval ha vki szeretné az igazi nevét is feltüntetni akkor szóljon és beírom :wink:

Amúgy én is pocsékul vagyok 2 napja...egész napos lett a hányinger,mindegy mit csinálok.Alig tudok vmit magamba küzködni,de azért megvagyok :lol:

annus11
 
 


Anita, örülök, hogy jobban vagy! nekem ha reggel fáj a fejem, akkor bármit csinálok, egész napra megmarad.
Azon ne bánkódj, hogy messze vagy, Gyönggyel is vagyok egy másik fórumon, ott most volt augusztusban babatalálkozó és egy kecskeméti lány szervezte meg és nemhogy pestiek, hanem még egy pécsi és egy balatoni család is eljött
Nagyon jó volt!

Képzeljétek, nagyon kapós lett az én dokim is, csak 10-ére kaptam időpontot, akkor már 9 hetes leszek. 12 hetesen meg menni kell nyakiredős uh-ra, oda is több hét a várakozási idő (Szt Imrések figyelem!!!), szerintem kérek hamarabb, nehogy lekéssek róla.

Annus, néztem az esküvői képeiteket, nagyon jók! A többi kép is! profi ez az oldal, Ti csináltátok?
Vendég
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?