Új privát üzeneted érkezett!

Márti, hagyd a francba a méreganyagokat!!! Kiválasztás és a méreganyagok távozása akkor is van, amikor normálisan eszel! És ne mondja nekem senki, hyog több méreganyag szabadul fel gyümölcs után, mint füstölt kolbász vagy paprikás krumpli meg babpörkölt után. Szóval, én megkérdeztem a doktornőmet és azt mondta: mintsem nem odafigyelni arra, amit eszel, akkor inkább egészségesen táplálkozni és közbeiktatni egy-egy gyümölcsnapot.
Tavaly egy csaj (talán ismeritek, Mamacka) szopi mellett csinálta végig, most ismét szopi mellett fogyózik, és nem mi vagyunk az egyedüliek, akik végigcsinálták. Szerintem gyüminap nélkül nem sokat ér a 90 napos diéta. legalábbis én akkor fogytam látványosabban, hiszen a többi napon tényleg mindig jóllaktam.
Nem tudom, ha olvastad tegnap a 90 napos topikot, ott az egyik csaj, aki végigcsinálta, most a második 90 napnál tart, azaz normális evés csak gyümi reggelire, még egy dekát sem hízott vissza.
Szóval, jobban jársz, ha nem olvasgatsz már össze-vissza semmit, a szokásos ételeket főzöd talán picit átmódosítva, hogy beilleszkedjenek egy-egy napba és csinálod úgy, ahogy neked jólesik. Én nagyon ritkán csináltam új recepteket a diéta alatt, talán csak éppen azokból, amiket a lányok a topikban ajánlottak.

Sziasztok, muszáj mennem. Még jó, hyog benéztem! :wink:

Edith, Kriszta és Boróka
Kép
Kép
sedith
 
 


Edit!
Köszi, köszi,köszi!!!!!!
De látod egyből milyen kis aktív lettem, és viszakerestem, amit írtál még az elején.
Megnyugodtam, szerintem az volt a baj, hogy annyira nem éreztem magam jól így a gyüminap után, mert tegnap egésznap 2 banán egy fürt szöllő...........tudom ez kevés volt, de nem ment több gyümölcs!!!!!!
és ma reggelire megint az........... szóval ez volt a baj!
De gyorsan előre hoztam az ebédet, és faltam egy kicsit, tényleg csak egy kicsit, mert több nem ment le!
Vendég
 


ja, családi a banzáj? akkor engem húzzatok ki, az én pasimat nem lehet ilyenekre rávenni.. :twisted: aszittem a csajbulit szervezzük.. 8) :D
Vendég
 

 
 

Fosterka!
Az akkor lesz, ha lefogytunk!!!!!! Most még szopcsika van nekünk, és gyerekes buli lesz!!!
Ugye Jim?
Vendég
 


igazigaz... szóval majd a csajosra megyek, így szar lenne, hogy mindenki fullcsaládosan nyomul, én meg pár nélkül egy-két gyerekkel...
no cső lányok, elhúzok anyámhoz, lepasszintom neki az unokáját, én meg szaunázok... 8) 8)
Vendég
 


de unom, akarok vonalzót csinálni, nem akar jó lenni :x

Foster, pedig jó lenne, ha jönnél. Hozd a kölköket akkor.
Vendég
 


óóó, megy ez
Vendég
 


szió mindenkinek!

ez a kiscsaj nem akar aludni :shock: azaz ma már aludt 2×fél órát :shock: nem vagyok vele túl elégedett :? mer így nincs sok szabad időm.
az éjjeli szopinál farkaséhes voltam, de aztán az alvással elmúlt. és nem fogytam reggelre :lol: :lol: persze, gondolhattam volna :wink: :lol:
ma ebéd még normál, vacsi megint hungarocel. meg mindjárt főzök kockalevesben répát, gyökeret, cukkinit és soványtejfőllel estére franciasali lesz belőlük.

jim
hűűűűha! te baromi csinivoltál.(míg ezt írtam renitens Hédicsajom leküzdötte magát a combomra lógni, kezemet zabálta majd lerókázott az imént elfogyasztott tejjel :? hülye anya miéert nem figyel :roll: ). szépek a kölkök is!
milyen tejszaporítóban gondolkodsz :?: elkéne nekem is, mert nem vagyok egy tejcsárda, pedig igényszerinti szopi meg ilyenek

márti
annyi szarságot megeszünk. én időnként mrgnézem az összetevőket. és már elájulok, hogy egy bolti előrecsomagolt kuglófban, buktában miminden van. pedig az itthoniban nincs annyi minden.szerintem nem gáz a gyüminap. meg a "méreganyagokat is megettük egyszer, így már akkor is belekerült/hetett a tejbe. szerintem.

toncsi80
 
 


akartam még1 vonalzót, de nem fér bele :x

pedig ez olyan jóóóóóóó, na majd kitalálok vmit

Kép
Vendég
 


Jim!
Azt a micsoda vonalzók!!!!! Csak odafért a harmadik, de akkor az a fogyis vonalzód?
És Martinnak
Boldog Félévet!!!!

Kép
Vendég
 


Szasztok Csajok!!!

Kicsit eltűntem, bocska.... :oops: :oops: :oops:
Nagyon aktív a csajszikám, alszik 1 nap 2x 30 percet, úgyhogy időm szinte semmi.

Editnek már megint igaza van!!!!
Semmivel sem több az a méreganyag ami a szervezetben ilyenkor felszabadul, mint az a méreg ami mondjuk a szupi joghurtban van.
Elszoktátok olvasni, hogy egy grapefruit ital mondjuk mit tartalmaz???
Vagy egy KUBU????
Esetleg a rém egészséges fitness müzli???!!!


Brrrrrr......
Látom szépen haladtok a fogyikkal is.

Én most jelentem: ABBAHAGYTAM.
Oka:ismeretlen eredetű rosszullétek 1 hete, amíg nem tudjuk, hogy mitől, addig a dokinénim hallani sem akar a diétáról.
Azért odafigyelek, hogy mit tolok az arcomba, de ennyi.
Pedig már itt voltam a célban!!!

Rosszullétek: általában délután tetőzik.
Heves és erős szívdobogás, levertség, kapkodok a levegő után és szörnyen szar a közérzetem, energiám meg nulla.
Először azt hittem, hogy sok kávét iszok,aztán azt hittem, hogy az allergia miatt.
De nem.
Nem tudom az okát, már bejelentkeztem a dokinénihez, telefonon kibeszéltük és ennyi.

No lépek, ma szabolcsiasan van zöldbableves és rántott pipi burgonyapürével a fiúknak, nekem pedig rántott pipi salátával.

Kép

Kép

Kép

Üdv: Kriszta
dominika1
 
 


Szia Dominika!
Sajnálom, hogy abba kell hagynod, de fontosabb az egészséged!!!!!!!!!

Találtam egy zserbó receptet, jupppijééé

Zserbó- update 1- update 2

Hozzávalók a tésztához:

- 25 dkg Norbi liszt / 30%-ban hígitva teljes kiőrlésűvel/
- 10 dkg ráma
- 8 ml folyékony édesítő, vagy 15 dkg fruktóz
- 2 dkg élesztő
- 1 csipet sütőpor
- vaniliás édesitő
- 1 csipet só
- 1 tojás
- 12%-os tejföl / amennyit a tészta felvesz, kb 1 doboz /

Gondolom, hogy mindenki tudja, hogy az alapanyagokat összegyúrjuk, 4 felé osztjuk és pihentetjük kb. fél órát.

Töltelék update 2-es

- édesítővel készült sárgabaracklekvár
- 18 dkg dió
- 12 dkg fruktóz

Töltelék update 1-es

- édesitővel készült sárgabaracklekvár
- 18 dkg mák
- 12 dkg fruktóz

A lapokat a kicsi tepsi méretére kinyujtjuk és lekenjük lekvárral és azt meghintjük a dióval vagy a mákkal elkevert édesítővel.

Csokimáz:

- 10 dkg ligh csoki
- 20 ml víz
- 2 kávéskanál ráma

Sokáig elég, ha csak Én fogyasztom és sokkal olcsóbb és izletesebb, mint a kész Norbis sütemények.
Vendég
 


Mondjuk ez a mákos töltelék nem tudom hogy jön ide :shock:
Vendég
 


SZiasztok!

Én is fogyózom egy ideje, én a sporttal próbálkozom. ELeinte minden másnap futottam, negyed órát, 20 percet, most
pedig már fél órát sikerül, a köztes napokon pedig egy itthoni kondi gépen edzek 20 percet.
Próbálok figyelni arra is mit eszem, ...több kevesebb sikerrel. Ma pl ebéd után benyomtam fél zacsi gumicukrot...na az nem update 1 volt :? Ja, amikor nem ettem, lement 3 kiló, amióta edzek, azóta egy deka se, viszont rám jönnek a szülés előtti gatyák, csak egy picit még szorosak. Szóval valami csak történik.
MIndenkinek kitartást, és jó fogyást!

Kati
Vendég
 


Hello Kacika! Hajrá!!!!

Vki mondja már meg, hol a francba lehet update lisztet venni??? Nem fogok a neten rendelni, hogy postaköltséget is fizessek :x Itt meg nincs update bolt, csak Pilisvörösváron meg a 3. kerületben, ami nem itt van. Akárhány Spárban, vagy Tescoban jártam, sehol nem volt!
Vendég
 


Jim, a mákos zserbó nagyon finom. :D Mondjuk én mindig diósan készítettem, de egy időben a munkahelyem közelében volt egy bolt, ahol mindkét félét lehetett venni. A mákos ott finomabb volt. No, de ha az üzleti jó volt, akkor a házi már biztos kész főnyeremény. :) ja és még finoma rahátos zserbó, csak azt hiszem, Mo-n nem lehet ilyesmit kapni. Valami édes, keményebb zseléféle, viszont vágható, darabolható, szeletelhető és színes. Volt olyan, hogy a két szélső töltelékréteget diósan csináltam, a közepére meg ezt a színes rahátot tettem és nagyon finom, no meg mutatós is volt. :)

Én ma Kukoricás-kelbimbós csirkét készítettem. Nem bánnám, ha megmondanátok hányas kódhoz tartozik!

Egy hagymát félbe, majd vastagabb szeletekre vágtam és megfonnyasztottam. Egy csirkemellet felkockáztam és a hagymára dobtam, majd erős tűzön kifehérítettem. Ekkor dobtam rá a mirelit kelbimbót, majd pár perc után az ugyancsak fagyasztott kukoricát. Addig pároltam, amíg elfőtt a leve (semmit sem töltöttem utána), akkor megszórtam egy kanál teljes kiörlésű rozsliszttel, majd felöntöttem kefírrel. Tejföllel akartam, de 25%-os volt, ezért abból csak két kanállal tettem. Apróra vágott petrezselyemmel és lestyánnal szórtam meg. Ez utóbbi nem muszáj bele, de én arról vagyok "híres", hoyg állandóan variálok, kipróbálok új ízeket, dolgokat, alapanyagokat.
No, remélem, nem hármas kód, csak max egy 2-es! Norbi-szakértők, szóljatok hozzá!

Ja, lesz fotó is, de majd csak este, amikor bemásolom a gépbe!
Puszi

Edith, Kriszta és Boróka
Kép
Kép
sedith
 
 


Kárpótlásul addig 3 másik fotó.
Márti, speciel neked, a 90 naposhoz, de talán más is kedvet kap hozzá.
Lustaaszzony-krumpli :D párolt zöldségekkel:
Kép Recept később
Zöldséges rizssaláta:
Kép Recept később
Grillezett répa, petrezselyem, hagyma, paprika és paradicsom + héjában sült provence-i fűszeres újkrumpli. Nyammmmm
Kép
Fűszeres sült krumpli
Az újkrumplikat kefével nagyon jól megsúroltam, majd hosszában kettévágtam. Sót, fokhagymaport és provence-i fűszerkeveréket kavartam össze egy kistányérban, a krumplikat vágott felükkel belemártottam, majd egymás mellé fektettem egy tepsibe. Meglocsoltam egy kevés olajjal , lealufóliáztam és betettema forró sütőbe. Addig sütöttem, míg ilyen szép pirosra nem sült az aljuk, a belsejük meg jól megpuhult. (Fokot, időt nem tudok mondani, mert nem olyan a sütőm. ) Lehet készíteni nem új krumpliból is, csak akkor a héja már nem fogyazstható. Jó étvágyat!

Edith, Kriszta és Boróka
Kép
Kép
sedith
 
 


Na ez a középső rizses mószerka, huhhh de jól néz ki!!!!
Rizssaláta=rizottó????

Csajok!

Amint kiderül, hogy nincs komolyabb bajom, újrakezdem a diétát, de addig Norbi 1-2-3 szerint eszek.
Ugye ezzel elvben nem hízhatok????

Zserbó? én 1x ettem, de nekem nagyon keserű volt.
Persze az diós volt!!!

Kép

Kép

Kép

Üdv: Kriszta
dominika1
 
 


edith, nekem az utolsó kaja tetszik nagyon, de mindegyik jól néz ki! Olyan éhes vagyok, de nem tudom, mit egyek....

elvileg a kukorica meg a liszt 2-es kód, de szerintem belefér az összhatás a 2-esbe! várom a képet!!!!

Foster, múltkor kérdezted, mivel fogyott tesóm a 90 napos után:

http://www.vital.hu/themes/health/fogyi_13nap1.htm

de elég brutál a diéta, sóval én nem csinálnám.

Dominika: nem fogsz hízni! Elvileg :wink: 3-asból csak ésszel és kizárólag délig
Vendég
 


sóval=szóval...........
Vendég
 


Szóval ez inkább arra jó, ha a fogyókúra végén vagy. Mondjuk tesóm azóta nem fogyott, de nem is hízott. Csak a vérnyomása szórakozik, betaloc-ot kell szednie. Ő a fogyókúrára fogta, de szerintem korábban is baja volt.
Vendég
 


Sziasztok!

A mai nap egy katasztrófa! De komolyan, hogy lehet, ilyen idő??? :shock: Egy hete a kánikula miatt nem voltak az óráim megtartva, ma meg kabátban ültem a teremben!!! :shock:

Jaj, lányok, én lustulok, mint állat... Tegnap nem voltam pilatesen. Helyette a munkatársak felköszöntöttek egy tortával. Persze nem update-es volt...

Ma már azon gondolkodtam, hogy mi lenne, ha mondjuk csak este ennék 1es kódosat?? Na de aztán megnéztem a sovány képeimet, éééés nem és nem! Nem akarok ilyen maradni. :(

Holnap megveszem a kondibérletet! És hetente kétszer elmegyek a tűdőkiköpőskinyuvadós alakformálásra! Ezt itt ünnepélyesen megfogadom! És légyszi kérjétek majd rajtam számon! :lol:

Jim!
Erre az avataros képre gondolsz? Mindjárt megpróbálom feltenni. Aztakutyamindenit, nagyon jók azok a képek. De most világosabb a hajad, nem? Nekem az a sötét nagyon tecccik! A gyerkőcök is tutik. Jaaj, az a vonalzóóóóóóóó!

Márti!
Gyüminapon próbáld ki, amit én csináltam: vettem egy kis doboz fagyasztott málnát, és abból néhány szemet összeturmixoltam banánnal. Olyan volt, mint egy szuper fagyi, sőt, még jobb, mert volt íze... Persze mással is működik, a lényeg, hogy valamelyik gyümi fagyasztott legyen.

Sedith!
Csorog a nyálaaam, de jós kis kajaképek! Nekem nem volt ennyi kreativitásom a 90 naposnál. Petrezselymes krumpli aztán csá.

Bosek!
Még mindig küzdesz a fejfájással?

Tesóm hol vagy?
éda
 
 


kép volt
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára éda 2008.09.17 19:27-kor.
éda
 
 


Ááááááááááá! Sikerült feltenni! Jim, ha megnézted, leveszem.
éda
 
 


húúúúú, de szép vagy éda! Mondjuk Juditnak is olyan szép arca van, nem vagytok rokonok? 8) :wink:

Ja, szerintem is jobb a sötét haj nekem, csak mindig megbánom, mikor sötétre festem, attól meg megszabadulni.... Voltam én már szőke is :shock: 8)

ENNI AKAROK VMI FINOMAT!!!!!!!!!!!
Vendég
 


ne vedd le, tök jó ez a kép! Habár Robi is szólt, ne mutogassam itt, nekem is le kéne szednem...
Vendég
 


jim, szőke képet akarok! :D
nemsokára jövök bővebben, ha lecsutakoltam a kölköket
Vendég
 


Sziasztok!

Remélem nem utáltok ki a "nem mondom meg hány" kilóm miatt! :wink: :) :roll: Olvasom a topicot, a kedves "márciusi" ismerőseim miatt. :lol: Akik ide áthozták azt a hangulatot, ami régen a másik topicban is megvolt, de a korábban említett okok miatt eltűnt. :( Öröm titeket olvasni, mrs. Foster írásai különösen tetszenek. :wink:

Jim, most olvastalak a márciusban. Már azt hittem, engem is elfelejtettél. :oops: Az én időm, mint a tenger, inkább te mondj időpontot, hogy mikor mehetünk. És igazán nem fontos azért Robit beküldened Pestre, kimegyünk bkv-val, esetleg este, ha fáradtak a gyerekek, hozhat minket haza. :oops:

Judit, itt is meg kell említenem, hogy mennyire tisztellek a kitartásodért. Suli, gyerekek, háztartás, fogyi stb...
Márti, téged meg egyszerűen bírlak. :D

Olyan éhes leszek a kajás fotóitok láttán!!! Nagyon jól néznek ki! Nekem nincs ennyi türelmem főzni. :oops:

Jim, be tudod rakni a három vonalzót, ha a kódokból az első kapcsos zárójelet url=http://lilypie.com és az utolsót /url nem másolod be az aláírásba, csak a köztük lévőt.
Így befér, mert nekem is három lilypie-os van fenn. :)

Mindenkinek sok sikert és kitartást a fogyihoz!
Vendég
 


hali lányok, még életben :D és már éhséget sem érzek.. :o persze azért bírnék enni, valljuk be, de nem vészes, lötyög a hasamban a sok lé (most előbb befejeztem az utolsó poharat, tegnap éjjel nagyon megszívtam, voltam vagy tízszer brunyálni...) :shock: úgy ráállnék a mérlegre, de nem fogok, megfogadtam, hogy csak a legelején meg a legvégén... bár a kezdő súly eleve szíven szúrt, két kilót felrántottam a fogyókúrára készülődésben (=zabáljunk a megelőző napokban amennyit csak bírunk)... no mindegy.
dominika :D ,
dejó, hogy újra itt, bár basszus nem a legjobb hírek... :shock: vigyázz magadra szívem, hátha tényleg a fogyitól volt... (pánikbetegség kizárva? van az ismerőseim között, ugyanilyen tünetekkel, gyógyszerekkel tök rendben van a csaj... )
éda :D ,
figyejjé'... az oké, hogy jön egy huszonkét éves, cuki, van humora, de hogy még szép is... na most má' vegyél vissza magadból kiscsillag azt javaslom... 8) :D :wink:
edith :D ,
kééész vagyok a képektől, hát meg akarsz ölni, asszony?! mondjuk dominika emlegette már, hogy nagy nyálcsorgatós-képfeltevő vagy, és tényleg. tök jól néz ki mind, majd ha újra eszem kipróbálom őket, jaj de jó is lesz... :D kettes kódú amit főztél szerintem is (amúgy szintén felért egy kínzással a recept olvasása...)
jim :D ,
rakjál már egy szőke képet!! lécci, nem bírlak úgy elképzelni...
menjek balcsira csak kölkökkel? nagyon kilógnék.... inkább majd a csajbulin számítsatok rám, de ott tutkó... :D 8)
Vendég
 


sziasztok!

itt szintén egy éhező! :)
most nyomtam a franciasalim.meg almát. hát kivagyok, mint a liba :roll: , de legalább nem vagyok ezzel egyedül :lol: :lol:

éda
nagyon jól nézel ki!erre a szépségre érdemes is vigyázni!tornához szorítok!

kajásképek jók, de most nem esett túl jól a nyálcsorgatás. olyan vagyok, mint a kiscsajom :shock: egésznap csurog a nyálam 8) :lol:

dominika
lehet, hogy tényleg pánik betegség a tünetek alapján belefér.

megyek altatni. tipli...
toncsi

toncsi80
 
 


köszi, köszi, de hogy tudom levenni azt a képet??? az előbb még ott volt, h "szerkeszt"! :?:
éda
 
 


Éda!
Skype!!!!!

Judit

Kép

Kép
juditkecskemet
 
 


Na meggyüttem...

Fejem nem fáj, de a nyelvem a padlót súrolja, annyira kivagyok!! Anyám kitalálta, hogy a gyerek a két ablak között a huzatban alszik, és addig rágta a fülemet, hogy ma az egész hálót átrendeztem. :evil: :evil: Természetesen a szekrényeket is arrébb kellett tolni és természetesen ki kellett őket rámolni hozzá... :x :x Na, de legalább mindenki nyugton van...

Ma én reggelire bűnöztem, aztán ebédre pároltcsirke rizzsel és párolt sárgarépával és vacsira is ez. Viszont mást nem is ettem. Ja uzsira zabpehely.

A képen annyira jól néznek ki a kaják, bárcsak valaki elém tenné őket.... Folyik a nyálam....

Balcsi bukta, Foster-féle indok miatt...

Böbi

Kép

Kép
bosek
 
 


Bosek, Foster, kapjátok be, akkor gyertek már pasik nélkül. KOMOLY!!!!

ZSU: OK, akkor holnap dumáljuk meg, mikor jönnétek, most elvonulok, mert hulla vagyok.

Foster, kapsz majd szőke képet. :wink:
Vendég
 


Marha nagy hapitapi birodalom, de neki csak az asztal alatt jó, hogy röhög a kis rafkós:
Kép

Pampafű frizura:
Kép

Böbi

Kép

Kép
bosek
 
 


annyit bírok röhögni torgyán doktoron, nagyon kemény az öreg... :D :D :D persze amikor még politizált minden felszólalása végére a papucsommal vertem volna agyon a legszívesebben, de most tök bejön, bár tényleg-tényleg nem kéne néznem ezt a hülye hal a tortánt, megint éhes lettem... :twisted: :twisted: :twisted:
zsu :D ,
de király, te is itt (is)... :D :D bár én is láttam a bikinis képed, úgyhogy a fórum címe nem indokolja a jelenléted, az kétségtelen... de mivel márciusi vagy, és én is szeretlek olvasni téged, ezért határeset, gyere sokat... :D :D és ha mégis szeretnél ledobni egy-két dekát a...öööö... nemtom, bokádról mondjuk, akkor itt nagyon hasznos tanácsokat is kaphatsz, hogy vajon norbi avagy kilencven napos válna be inkább...
jim, rakjál már szőke képet... :D kérjétek ti is lányok, és akkor mondhatjuk, hogy közkívánatra....
Vendég
 


Blanka veszett cuki :D
jim, várom... :D bár még ha jól emlékszem egy bizonyos szépségverseny képeit is ígérgetted egykoron, hogy nyálat csorgathassak (nem a jimre, a pasi harmadikat akarom, bár a jim se rossz :D )
Vendég
 


sziasztok :wink:
8) 8) 8) 8) 8)

imhol egy zugolvasó....

ámbár nem igazán merlek olvasgatni, mert még kedvet kapok a fogyózáshoz..... boááááááááááááá :shock:

mindegy, gyüvök én még a Ti uccccátokba :wink: :wink:

Kép
Kép

Egészség legyen, a többit megvesszük!
mpatr
 
 


Bosek, nálatok hogy marad így egybe a habtapi? a miénk minden nap végére százhuszonhat részletben, cafatokban.... :roll: vagy csak mert két fiam van, a lányok meg rendesek, egyben hagyják? :shock:
Vendég
 


Hahó!!!!!!!!

Itt áll még egy éhező!!!!!!!! Kép
:lol: :lol: :lol: :lol:

Éda!
Köszi a tippet, ki fogom mindenképpen próbálni. Nagyon szépséges vagy........ de hol van rajtad a súlyfelesleg???????
Mondjuk megértelek fiatalabb koromban akárhány kiló lehettem soha nem volt az ideális, úgyhogy Hajrá!!!!!

edith!
Képzeld én már ismerem a lustaasszony krumplidat......... :lol: :lol:
kutakodtam egy kicsit... :lol: :lol:
És holnap keményítő napom lesz, ki szeretném próbálni.

dominika!
Azt hittem valami baj van, nagyon megijjesztettél, sajnálom, hogy így a cél előtt abba kell hagynod, de reméljük hamar kiderül hogy mi okozza ezt nálad.

kacika!
Sziiiiiiiiaaaaaaaa! Hajrá neked is, pedig te már nagyon csini vagy!!!!!!!

Zsu!
Kép
Én is nagyon bírlak!!!!!!!!!! :lol: :lol: :lol:
De csak úgy férsz be ide, ha szerkesztel magadról egy kövér képet,és felteszed!!! :lol: :lol: :lol:
Legalább azt képzeljük, hogy te is azt érzed amit mi.......
Jól van na......... nehogy komolyan vegyél! :wink:

Fosterka!
Szóval nem is vagy éhes..... ez tök szuper diéta akkor, ha már nem fogok szoptatni, akkor ezt is ki akarom próbálni!!!
Honnan lehet venni azt a bors nyavaját, meg a szirupot???

Jim!
Zserbót ha csináltál, kérünk képeket........ jaj mikor lesz még nekem ch napom...... :shock:
Vendég
 


király... :D hellóka pati, gyere bátran az utcánkba, meg gyertek többi márciusiak, úgysincs időm mostanában titeket olvasni, nekem ez tök jó lenne.. 8) (de hogy mit aktívkodok én itt, szerintem elborult az agyam a kétnapos éhezéstől... 8) )
úgyhogy csátok csajok
Vendég
 


mrs. foster

ecce még egy zugolvasó???????????????? :wink: :shock: :shock: :twisted: :twisted: :roll: :lol: :lol: :lol:

Kép
Kép

Egészség legyen, a többit megvesszük!
mpatr
 
 


Paaaaaaaaaaati!!!!!!!!!!!
Sziiiiiiiaaaaaaaaaaaaaaaa!!!!!
Azt a micsoda zugolvasóban nyomulsz te is.......... :lol: :lol:
Gyere na az utcánkba, te mikor akarod kezdeni? Bár azt hiszem tudom rá a válasz.........
éppen ma olvastam valahol egy hozzászólásod a diétáról.......
mármint szopi alatt!
Nem tudom én sem mi lenne a legjobb, de ezek a csajok meggyőztek...... úgyhogy próbálkozom!
Vendég
 


és még mindig itt vazze... 8)
Márticicc, biobolt! a cayenne kétszáz forint körül, a juhargenya kétezer... pati, jaja, de bevallottan, eleve úgy kerültem ide, hogy olvastalak titeket, csíptem a jimet, gondoltam úgyis dagadt vagyok, megnézem a fogyifórumját, majd teljesen váratlanul egy mámoros estén, néhány unikum után erőteljes késztetést éreztem belépni :oops: :oops: :oops:
na és most már tényleg húzok, már én is unom magam... 8)
Vendég
 


Fosterka, bors helyet gyömbér??? :wink: Az fincsi!!
Nem tudja szétszedni. MÉG.

Asszem a márciusi topik legjava hamarosan átköltözik ide... :wink:

Márti hallod-e?? Felveszlek szakácsnőnek!! Neked adom a munkanélküli segélyem harmadát (többi kell a számlákra). Na?

Böbi

Kép

Kép
bosek
 
 


Bosek!
Ok cica!!!!!!! Megyek, de csak diétás trutyikat vagyok hajlandó főzni nektek!!! :lol: :lol:
Vendég
 


Na mentem én is, mert az ember ott vár............. szóval vár! :lol: :lol:
Vendég
 


[size=18]Éhezésmentes Jó Éjszakát Mindenkinek!!!!!!!![/size]
Vendég
 


Helló lányok!

bosek! naaaagyon cuki a kiscsajod! igazi kis komisznak tűnik! hipphopp elrepül 15 év, és nem győzöd majd kergetni a hódolóit! (egy nyújtófával a kezedben képzellek el) :lol: :lol: :lol:

foster: :lol: :lol: :lol:

márti: mindjárt megmutatom, hol a felesleg! zacsikat előkészíteni! :lol:

Kép 21. szülinap

Kép 22. szülinap :( plusz 8-9 kiló
éda
 
 


Éhezésmentes Jó Éjszakát Mindenkinek!!!!!!!!
Vendég
 

Vissza: Életmód

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?