Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Ma éjjel végre aludtunk, de úgy, hogy a kiságyban kb. 5 percet aludt, utána átköltözött hozzánk. De így legalább ki tudtam magam pihenni. Ez nem azt jelenti, hogy végig aludtunk, de nem ébredt olyan gyakran, mint eddig. :?

Szőlő! Én is fogra gyanakszom... már egy hónapja... :? A védőnőt nem láttam június óta. Mikor oltásra mentünk egy másik volt ott, aki most nemrég eljött hozzánk, de azt inkább ki is hagyhatta volna. :evil: Azt sem tudta kit látogat, be sem jött, az ajtóból megkukkolta Nimródot, azt mondta ő nem szokott bemenni :shock: , és mondta, hogy biztos most jön a kaja, ugy-e főzelék? :roll: Mondtam, hogy ő még anyatejes. Erre: ja? De azért már adhatok neki gyümölcsöt, most van szezonja... :evil: Minek, ha van még elég tejcsi? :evil: Szóval, úgy meglepődtem, hogy elfelejtettem mindent. Pedig a fogzást akartam kérdezni tőle.
Majd a 6 hós kontrollon érdeklődöm.

Ildikó és
Kép
gumimaci_1
 
 


Marcianya! Jobbulást!

Most mennem kell...

Ildikó és
Kép
gumimaci_1
 
 


sziasztok





Kristóf még mindig taknyos és az éjszakai ébredések is egyre szarabbak.este félnyolckor aludt el 240ml-t evett.háromnegyed12kor már éhesen kelt:( 140et evett majd elaludt.3.15kor kelt.adtam cumit neki majd csináltam a tápszert.de vissza aludt kajcsi nélkül 4.45ig.utána 6.15kor kelt mert betojt.ide vettem magam mellé és még 7.30ig aludtunk.egyre szarabbak az éjszakák egyre fáradtabb vagyok.egyre jobban unom,hogy ne tudom miért kel fel.jó az éhség miatt azt tuti de mennyit kéne neki enni adni,hogy aludjon egy hosszabbat?most nappal is megprobálom betartatni a 3,5-4órát hátha megszokja és éjjel is nagyobbakat alszik.



Keresztelő jól telt.képeim még nincsenek mert mi nem csináltunk.majd unokatesomék küldik amit ők csináltak de nem sok lett.a buli elég jó volt.Kapott 60ezer ft-ot meg játékokat,nagyon vagány ruhát és kis dolgokat.babakocsit majd valamikor megvesszük a héten.



Levi is kapott egy csomo játékot.

anyossal össze vesztem,már szombaton kezdte az okoskodást akkor még birtam de tegnap már nem.ugyhogy be is sokaltam vele.pedig annyira segitőkész meg tényleg ott segit ahol tud de azt utálom hogy ő mindenkinél okosabbnak hiszi magát,pedig sokszor nincs igaza.apos is leugatta ugyhogy most tuti haragszik rám de nem érdekel





Gumimaci
téged se irigyellek az éjszakák miatt :cry: :cry:

Marcianya
jobbulást neked:)
na most talán csak ennyit akartam.
Vendég
 

 
 

Lekri! Kristófnak boldog hófordulót!:)
Sajnálom az éjszakát. :(
Nem tudom mi az oka, hogy ennyi baba nem alszik mostanában. Ez nem lehet véletlen. Néha a fogakra gyanakszom, máskor meg a frontokra. Ez sem normális, hogy pár napja még hőség volt, most meg plüss rugi van rajta.

Én úgy szerettem volna olyan jó kis őszi időt pár hétig. Amikor nyugodtan lehet sétálni, nincs hőség, de nem kell bundazsákba öltözni.

Most is esik az eső, fúj a szél, ilyen időben nem tudunk kimenni. :evil:

Ildikó és
Kép
gumimaci_1
 
 


Téjé, klassza acikk! És mennyire igaza van...ráadásul, azok a kölkök, akik már tudnak írni-olvasni, mire iskolába mennek, unatkozni fognak addig, amíg a többiek tanulnak, és később le is maradnak, mivel azt gondolják, hogy ők már mindent tudnak...a másik, a Helen Doron...tényleg jó, ha beszél nyelveket az ember, de babaként csak akkor, ha többnyelvű a család, vagy a környezet. Egyébként csak összezavarja. Barátnőm 4 éves lánya 3 hónapos korától jár, tud egy csomó angol szót, de magyarul azokat nem mondja...így a bölcsiben nem is értik, mikor mit akar. Tény, nagyon édes, ahogy dumál, de ott a hátulütő. Tomit az oviba irattam be angolra, utálta is, mert amíg a többiek játszottak, neki angolra kellett mennie. Hiába játszottak ott is, de pl. a barátai a sima csoportban mást csináltak...Járt egy-két hónapig, tanult egy csomó mindent, amit aztán el is felejtett. Persze, jó pénzért. Ez tényleg inkább csak üzlet. (Még a Helen Doronnal kiegyeznék, de az Okosbaba az igazi buli...meg a Gekko. Ezek olyanok, mint a szcientológusok stressz-tesztjei...vidd el, töltsd ki, aztán tutira találunk vmi gondot, amit lehet fejleszteni.... :twisted: Vagy akár a védőoltások....hanyag anya, aki nem adatja be az összeset, és nem viszi mindenféle fejlesztésre a babáját...Én csak arra emlékszem, hogy sosem azokból lett híres ember, akik a suliban mindenből kitűnőek voltak....ők eltűntek a süllyesztőben...)

Kép
babyteve2
 
 


Nálunk thermóban nyomják, mert még nincs bekötve a fűtés..még jó, hogy június óta ígérgetik! :twisted: (Bár, a szomszédnál még radiátor sincsen..nálunk félórás meló, de náluk? És ott is még csak 10 hónaposak az ikrek....) Állítólag ma jön az ürge (bár ezt már vagy 100x hallottam...grrrrrrrrrrr.)

Kép
babyteve2
 
 


Sziasztok!
Gyorsan bekukkantottam!

Zsófinak jön a foga! (szept. 8-án múlt 4 hónapos) Úgyhogy szerintem a többi babónak is ez lehet talán a baja! Ma vettem észre, ahogy a Dentinox-al kenegettem a kisujjammal az alsó ínyét. Kissé érdes (recés), és kezd fehéredni ott. Tegnap még nem volt semmi. Mondjuk ő inkább aluszékony lett, de ha fenn van nyűgösebb, és enni sem akar úgy mint pár napja. Át is tértünk a Beba 1-re, mert a Milumil HA-t már nem ette. Azt mondják a HA-k sokkal szarabb ízűek! És valóban, mert megkóstoltam a Bebát és az sokkal finibb. (édesebb)

Szóval szerintem a fogacskák meg a frontok zavarhatják babáinkat. Azért nagyon durva ez a lehűlés is...

puszi mindnekinek, majd még jövök! Zsófim nyűgösködik.... :(
gabo001
 
 


gumimaci!Még biztos lesz szép őszi idő! Hiszen még itt a fél szept. és az október is. :D
de tényleg rossz így bezárva!!!! mi lesz télen?? :roll:
gabo001
 
 


Sziasztok!

Sajnálom az éjszakákat :( Ma nekünk is nyűgibb napunk van, úgyhogy félek is tőle, pedig m dolgoznom kell egy picit. Mondjuk most alszik, ehelyett én meg fórumozok, na mindegy... :oops:

Gumimaci, én is alig vártam már az őszt... De azt a kellemes 20-25 fokos napos időt, amikor jókat lehet sétálni, nem ezt a k.rvahideg 10 fokot esővel.... Ma beterveztem egy csomó mindent meg nagy sétát, ehelyett itthon ülöünk lámpafényél, akkora szar idő van. Rajta is rajtam is 2-3 réteg, reméltem pedig hogy októberig nem kell ilyen melegen öltözni.

Mondjuk én tudnék fűtést kapcsolni, csak át kellene nézetni a konvektort egy gázossal. Csajok, nem ismer valaki véletlen gázszerelőt? Úgy utálok telefonkönyvből kihívni szakit, mittomén hogy jó-e és nem vág át.

Kép Kép
szõlõ
 
 


...
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Vendég 2008.11.14 15:22-kor.
Vendég
 


Tápszer készítést mi is úgy csináljuk, hogy kiöntöm a víz adagját az üvegébe, bele a tápszert és úgy a mikróba aztán felrázom és kész.

Mary
Kép

Kép

Június 25. van már kiskönyvem is!!!!
Július 20. doki vizsg+uh
ollem
 
 


köszi aki a tápszeres kérdésemre reagált.most én is ugy csinálom,ahogy Nono irta de lehet akkor mikrozni fogom inkább.
kinek hányszor kel éjjel még a manója? ugy aludnék már egy jót :oops: :oops:

most ment el a ygerekdoki.kihivtam mert Kristóf sirt néha kajcsi közben mintha fájt volna valamilye.a jobb füle bevan gyulladva igy kaptunk antibiotikumot. :cry: :cry:
na megyek is mert 30percet aludt :( :(
Vendég
 


Nono - A C&A-ban voltak akciós rucik? Mi ma megyünk Alíznak venni néhány cuccost .. mert meleg holmikkal nem állunk a legjobban :?

És cipőt ti hol vesztek a babának? Mert ebben a hidegben édes kevés a zokni, nem?

Alíz tegnap már így nyomta ... vékonyabb kord nadrág, hosszú ujjú body, rövid ujjú póló, sapek .. és kapott még induláskor egy pulcsit is .. Elég nagy váltás ez pár nap alatt ... 1 hete még strandoltunk :shock:



Kép

Kép
szösszenet
 
 


Babyteve, azért nem gondolom, hogy unatkozni fognak azok a gyerekek, aki már tudnak írni, olvasni... Szandi is tud, pedig sosem tanítottam neki, vagy erőltettem rá! Egyszerűen megtanulta, magától... nagy segítségre volt ebben a játékszámítógépe, amin rajta van az ABC, és el lehet énekelni vele, meg be lehet ütögetni! Ezt addig gyakorolta, vagyis játszott vele, amíg egyszerűen ment neki már kívülről is! (pedig nem konkrétan ezért kapta, hanem azért, mert van rajta egy csomó dal, és jópofa kis kézségfejlesztő játékok) Ebből adódóan megtanult írni is, de... és itt jön a DE, lesz még bőven mit tanulnia! Nem tud helyesen írni, nem tud kisbetűkkel, folyamatosan írni, stb...
Jójó, tudom a cikk annak szól, akik kimondottan zseniképeznek, nyelvekre tanítanak, de azért gondoltam megjegyzem, hogy vannak ilyen esetek is :)
És Szandi még ráadásul nem is ment suliba, mert pár napja töltötte még csak a 6-ot, így csak jövőre megy, hiába lett volna iskolaérett, évvesztes, és úgy gondolom legyen addig gyerek, amíg lehet, nem kell elsietni a dolgokat, ráér még "felnőni" :)

Jezsek, jobbulást!

Gumimaci, sajnálom az etéiteket, sajna a betegség miatt nekünk is rossz az eleje most :( Nagyon aranyos Nimród a képeken :)

Szössz, tündéri kiscsajszi Alíz :)

Szőlő, lesz még ősz, reméljük :) Jövőhétre már jobb időt mondanak :) Sajna gázszereleő ismim nincs :?

Mary, mi nem ettünk még sütőtököt, így nem tudok reagálni, de szoktad írni, hogy sokszor eszik banánt, az is fog ám :)

Judit, Rini is édespofa a képeken :) Én foltokra használom még a Vanishen kivül a Tesco-s fújós foltisztítót, nekem az is bevált, nem drága, és utána jól átmosom :)

Xsara, üdv újra :)

Virág, nagyon aranyos a zongorázó Trudi babád :)

Bambi, gyönyörű kisfiad van, a szemeitől, nézésétől elaléltam :)

Zsu, nagyon csinik vagytoka képeken, aranyosak a lurkók :)

Bogi, aranyos Beni, ahogy jelzi nem igazán tetszik neki ez a barack dolog :)
Szőlő Mazsija is édes, ahogy szintén fintorog :) És milyen csini a ruhája :wink:

Klarka, nagyon helyesek a fiúk, és milyen szöszkék mindketten :)

Mi is próbálunk már haladni, én hernyózásnak szoktam hívni azt amit csinál, mert mindig kidugja a popóját, és próbál menni :) Sokszor ez még hátrafelé sül el :) És a legújabb szokása, hogy puszit próbál adni, olyan aranyos :):):) Ha elkezdem puszilgatni az arcát, akkor egy idő után kinyitja kicsire a száját, majd odanyomja az arcomhoz, vár kicsit, és elveszi :) ezt eljátsza 2-3x egymás után, és nagyon élvezi :) Tényleg látszik, hogy azzal próbálkozik, és nem csak véletlen dolog :) Imádom :)

Sajna mi továbbra is nagyon lassan gyógyulunk, vagyis Szandi szerencsére úgy néz ki meggyógyult, de Barbi és én még tiszta taknyosak vagyunk, és köhögünk :? Én nem tudom milyen makacs marhaságot szedtem össze :shock:

[img:4c8f9159cc]http://kep.ivpicture.hu/9393.t.jpg[/img:4c8f9159cc][img:4c8f9159cc]http://ticker.7910.org/an1cnVrNw0N0010MDAwOTY5MGx8Mzc0MDY5NmphfEFsZXhhbmRyYQ.gif[/img:4c8f9159cc]
[img:4c8f9159cc]https://lilypie.com/pic/080510/DU5s.jpg[/img:4c8f9159cc][img:4c8f9159cc]http://b1.lilypie.com/EDGjp2/.png[/img:4c8f9159cc]
nici
 
 


Téjé! Köszi, hogy feltetted ezt a cikket! Én is csatlakozom Babytevéhez meg Nonohoz. A mondókázós, tornázós, zenélős foglalkozások mások, ezeken nem a "fejlesztés" a cél, hanam a játék, és a jó kedv. Persze ezzel együtt fejlődnek is!!!

A múltkor Nono írt a Ringatóról. Utána is néztem, sok helyen van. Tök jó, mert felénk is (Fonó), így mi biztos megyünk, kipróbáljuk Emmának hogy tetszik, aztán ha még nem jön be, akkor megyünk pár hónap múlva.

Lekri, anyósom nálunk dettó. Sokat segít, nagyon jószívű, de sajna ő tud mindent a legjobban...
A múltkor mindenkinek vett valamit (nagyon szeret vásárolni, persze akciós dolgok, de ugye az nem gond).
Tudjátok én mit kaptam? XXL-es szuperszexi gigabugyit :lol: (Ja, egyébként M-es a méretem...)

Nono, most sikerülni fog :wink:

Szőlő, én sajnos nem ismerek gázos embert :roll: Az előbb nyomtam fel én is a fűtést :(

Gumimaci, na végre, akkor most pihenhettél!

Gabó, gratulálok a fogacshához.

Marcianya, jobbulást neked!

Bambi! Köszi a képeket a fiadról, nagyon édes!

KépKép
KépKép
atizka
 
 


A tápszert én is úgy csinálom (bár mi éjjel nem kelünk, csak nappal kell csinálnom), hogy víz be a mikróba, majd bele a por, és összerázom...

[img:4c8f9159cc]http://kep.ivpicture.hu/9393.t.jpg[/img:4c8f9159cc][img:4c8f9159cc]http://ticker.7910.org/an1cnVrNw0N0010MDAwOTY5MGx8Mzc0MDY5NmphfEFsZXhhbmRyYQ.gif[/img:4c8f9159cc]
[img:4c8f9159cc]https://lilypie.com/pic/080510/DU5s.jpg[/img:4c8f9159cc][img:4c8f9159cc]http://b1.lilypie.com/EDGjp2/.png[/img:4c8f9159cc]
nici
 
 


Nono, én is sok szerencsét kívánok Neked októberre, egy kalappal! Tuti sikerülni fog, ha ennyien szurkolunk érted :)

[img:4c8f9159cc]http://kep.ivpicture.hu/9393.t.jpg[/img:4c8f9159cc][img:4c8f9159cc]http://ticker.7910.org/an1cnVrNw0N0010MDAwOTY5MGx8Mzc0MDY5NmphfEFsZXhhbmRyYQ.gif[/img:4c8f9159cc]
[img:4c8f9159cc]https://lilypie.com/pic/080510/DU5s.jpg[/img:4c8f9159cc][img:4c8f9159cc]http://b1.lilypie.com/EDGjp2/.png[/img:4c8f9159cc]
nici
 
 


Szia Nici! Látom közben írtál. Jobban vagytok már?
Nem azzal van a gond, ha egy gyerek megától megtanul olvani, írni, számolni, hanem akit előre tanítanak. Ha érdekli, úgyis megtanulja. Reméljük, hogy a suliban meg kapnak majd külön feladatot olyankor, amikor nekik unalmas lenne a tananyag.

Én nem nagyon szoktam mikrózni, persze tuti lehet, (cumisüveg melegítőt használok). A múltkor viszont nagyon siettem, gondoltam bedobom a vizet a mikroba. Én hülye, majdnem felrobbantottam az egész üveget :oops: , mert a nagy kapkodás közben rajta hagytam a cumit is. Akkorára felfújódott, mint egy lufi :lol:

KépKép
KépKép
atizka
 
 


Zita, írtam a hsz végén, sajna nagyon lassan kecmergünk ki ebből a betegségből :?
Igen, tudom, hogy az előretanításról van szó, azért is írtam, hogy a zseniképzőkre gondolnak gondolom... én sosem kértem Szandit, hogy tanulja, de olyan kis ügyes, szó szerint éhes volt a tanulásra, és addig "fújta" magában a dolgokat, míg ügyesen ment neki :) Lebeszélni meg hülyeség lett volna :) Végülis nem bánom, hisz ha erre volt szüksége, hát legyen :)

[img:4c8f9159cc]http://kep.ivpicture.hu/9393.t.jpg[/img:4c8f9159cc][img:4c8f9159cc]http://ticker.7910.org/an1cnVrNw0N0010MDAwOTY5MGx8Mzc0MDY5NmphfEFsZXhhbmRyYQ.gif[/img:4c8f9159cc]
[img:4c8f9159cc]https://lilypie.com/pic/080510/DU5s.jpg[/img:4c8f9159cc][img:4c8f9159cc]http://b1.lilypie.com/EDGjp2/.png[/img:4c8f9159cc]
nici
 
 


Nici, a kivétel erősíti a szabályt...(gratula hoozá! :D )
Az unatkozós bulit meg asszem pont Vekerdy mondta vhol máshol...bár, ha azt vesszük, iszonyat gyorsan fejlődnek ezek a mai gyerekek. Más topikokban is már 6-7 hónaposan felállnak! a babók, hát nem is csodálkozom, hogy van, aki már magától olvas. (A szomszéd ikrek 10 hónaposak és már járnak :shock: ) Néztem Tomi régi adatait, Ő 20 hetesen fordult hasról hátra, 27 hetesen hátról hasra...Gergő 3 hetesen hasról hátra, és asszem 15 hetesen hátról hasra...szóval, a világ gyorsulásával ők is gyorsulnak...sajnos, vagy nem? Az majd kiderül... :D

Kép
babyteve2
 
 


Fűtésünk még nincs. Az a jó :evil: a távfűtésben, hogy egész évben fizeted és dátumhoz kötötten kapcsolják be. Nem számít, hogy esetleg már meleg van tavasszal, még megy, és az sem számít, hogy most hideg van, még nem jött el az a nap. :evil:
Törpe nem fázik, felöltöztettem, én is beöltöztem, este fürdés előtt kicsit bemelegítettünk már tegnap is.

Gabo! Gratulálok a fogacskákhoz! Ha már látszik, akkor nem szenvedtek sokat vele.:)
Az időjárással kapcsolatban... remélem igazad lesz. Még szeretnék kellemes időben sétálni. :)

Szőlő! Házimunka, vagy munkahelyi meló? Nimród egészen pici kora óta akkor volt a legnyűgibb, ha éppen dolgom volt. :wink:

Nono! Te biztos örülsz ennek az időjárásnak. A legalkalmasabb a tanulásra. Legalábbis, én jobban tudtam ilyen időben tanulni, mint amikor hét ágra sütött a nap. Most biztos sikerülni fog!

Lekri! Sajnálom Kristóf fülét. :( Jobbulást!

Szösszenet! Hihetetlen ez a kiscsaj! Anyánál bájosan mosolyog, Apánál meg huncutkodik! :D Aranyos!
Ezek a kombinációk a ruhákkal nekünk is mennek. :wink:

Nici! Köszi. :)
Nektek pedig mielőbbi jobbulást!
Aranyos lehet Barbi, ahogy puszilgat. :D Nimród is próbálkozik. De legtöbbször az a vége, hogy tengernyi nyálat zúdít az arcomra, nyakamba. :lol: De az ölelése még mindig felemelő érzés! :D

Atizka! Bocsi, de nevetnem kellet anyósod ajándékán. :oops: :)

Téjé! Az előbb nem volt időm átolvasni a cikket.
Én úgy gondolom, hogy akkor van nagy baj, ha a szülők mindenáron meg akarják tanítani a gyereket mindenre, mielőtt arra megérne. Játékból, mókából ki lehet ezt-azt próbálni, de erőltetni nem szabad. Szinte azonnal észre lehet venni egy gyereken, hogy az adott dologra fogékony-e.
Nekünk is a mondókák, énekek jönnek most be. Nimród imádja, amikor fölé hajolunk, vagy feltartjuk és "szórakoztatjuk". Elalvás előtt, pedig már várja, hogy énekeljünk neki. :D Néha ő is "bekapcsolódik", olyan zabálnivaló olyankor. :D Kedvenc verse Szabó Lőrinctől a Falusi hangverseny. :D

Ildikó és
Kép
gumimaci_1
 
 


Akkor megpróbálok az elmaradottakra reagálni...

Gumimaci!

Áh gondolom, hogy mire gondolsz....igen féltem, hogy ráfekszünk meg ilyenek, de csak álmodtam, aztán félálomban állandóan kerestem a gyereket, hogy hol is van, a takaró alatt meg minden. szóval Bogi soha nem aludt még az ágyunkban max fél órát azt is egy kezemen meg tudom számolni. szóval értem.
És a fiad, nagyon vigyorgós. Nagyon édes.
És ahogy olvasom nagyon ügyes is. csak igy tovább.

Zorróné!

Hát mintha Beni megrémült volna a baracktól....nagyon édes... :D

Medina!

Köszi, remélem sikerül nekik eladni a házat.
és köszi a bókot Bogi sérójára. Egy csomó kihullott...a búbján megmaradt a régi és az ott virít... :lol:

Szőlő!

Hát látom Mazsi is óvakodik a baracktól. Egyébként ezeken a képeken nagyon látszik, hogy mennyire hasonlít rád. Nagyon édes, szép kislány!

Nono!

Gratulálok Márknak a mászáshoz! ügyes. :D

Zsuzsófi!

Nagyon szépek vagytok! Nagyon jól áll neked ez a haj. :D

Szösszenet!

Aliz nagyon édes. Bogi is így szokott "repülni"... :lol:

Anettoo!

Én tudtam , hogy kb mennyi idős a férjem, mikor megismertem. Már ismerjük egymást 16 éves korom óta....8 éve.
Bele szerettem és ennyi. megtaláltam benne az igazit. és nagyon boldogok vagyunk!!! :D
amit meg irtál, pl. én se látom a saját korosztályomban (fiúknál) amit keresek vagyis kerestem. nagyon komolytalanok....30 alatt nem is gondolkodtam partnerben.

Ja és na jó nem fogom vissza magam....annyira :lol:

Bambi!

Dani baba nagyon édes. A hason alvós nagyon cuki.

Virág!

Nálatok is finom a terítő???
Na Trudi is zenész lesz??? Bogi dobos, énekes, gitáros lesz....nem akar Trudi zenekart alapítani??? :lol: 8)

Gumimaci!

örülök, hogy tudtál pihenni. :D

Én persze megint nem nagyon..... :? de úgy érzem egyre jobb.... :D
Bogi 3 óra után kezdi . általában fél négykor mint ma is. akkor iszik, cumi és talán vissza alszik.....és ezt játszuk reggelig. kb hétig....vagy fél nyolcig. ma negyed nyolcig sikerült elhúzni és csak 3/4 nyolckor reggelizett és akkor se volt éhes nagyon, de azért evett...

Ja védőnő! :twisted:

Nálunk se sürün látni....amikor kéne nem jön. pénteken beállitott, de Bogi épp aludt. nem kellett felkelteni. de olyan hirtelen jött , hogy meglepődtem és elfelejtettem sok dolgot, amit akartam tőle kérdezni... :evil:

Lekri!

Látom nektek se jók az éjszakáitok. Sajna nem tudok mit tanácsolni, én se vagyok okosabb....nálunk is Bogi sokszor felsir éjjel, de nem éhes...fogalmam sincs mi baja van Boginak...vszinü foga...de passz.

Gaboo!

Gratulálok Zsófinak a fogacskához. :D

Szőlő!

Nálunk ég a kandalló. még a radiátorok nincsenek bekötve, de fel vannak rakva. 1-2 nap és az is megy...mondjuk a kandalló is befüti a házat. a nappaliban van vagy 26 fok. a szobákban 21-22 fok.

Szösszenet!

Alíz csini. nagyon vagyány a rucija.
Mi is farmerban voltunk szombaton már boltba. Azt hitték , hogy Bogi van vagy egy éves....úgy látszik a farmer öregit..

Nici!

Bogi a banán meghajtja.

Amúgy déli kajánál sikerült neki de csak egy pici kaki...nem volt kemény, úgyhogy annyira nem aggódok..

Bogi is próbál előre haladni. ezért fordul sokszor hasra .....gyakorol... :lol:

Mary
Kép

Kép

Június 25. van már kiskönyvem is!!!!
Július 20. doki vizsg+uh
ollem
 
 


ajajaj....
túl sokat írtam.... :oops:

Mary
Kép

Kép

Június 25. van már kiskönyvem is!!!!
Július 20. doki vizsg+uh
ollem
 
 


ja én pólóban vagyok itthon. Bogi azért hosszú újjúban van, őt melegebben öltöztettem...

Na tényleg itt se vagyok.... :lol:

Mary
Kép

Kép

Június 25. van már kiskönyvem is!!!!
Július 20. doki vizsg+uh
ollem
 
 


Gabo, gratula a fogacskákhoz :)

Nono, Nektek meg a mászáshoz, várom a képeket :)

[img:4c8f9159cc]http://kep.ivpicture.hu/9393.t.jpg[/img:4c8f9159cc][img:4c8f9159cc]http://ticker.7910.org/an1cnVrNw0N0010MDAwOTY5MGx8Mzc0MDY5NmphfEFsZXhhbmRyYQ.gif[/img:4c8f9159cc]
[img:4c8f9159cc]https://lilypie.com/pic/080510/DU5s.jpg[/img:4c8f9159cc][img:4c8f9159cc]http://b1.lilypie.com/EDGjp2/.png[/img:4c8f9159cc]
nici
 
 


Babyteve csak folytatva, még nem olvastam végig mindent..... a világ gyorsulásával lehet, hogy a fejlődésük gyorsul, de vajon a lélek tud e olyan gyorsan fejlődni. Legalábbis nekem egyszer egy pszichológus mondta, hogy azért annyi a pánikbeteg, meg depressziós, mert a világ gyorsulásával nem képes a lélek felvenni az ütemet. Tudom egy picit off volt, amit írtam, de eszembe jutott. És nagyon remélem, hogy a gyerekeinknek már sikerül. (van köztünk pszichológus?)

Ollem épp készülök sütőtököt adni, de akkor nem sietek vele. Nálunk minden gyümölcs fog. Ma és tegnap barackot adtam és olyan nehezen megy neki, sajnálom őt.

Nici köszi a te ötletedet is.

Keresztelős fotókkal még jövök

Kép
téjé
 
 


Ha nem baj, hoznék fotókat.....

Mary
Kép

Kép

Június 25. van már kiskönyvem is!!!!
Július 20. doki vizsg+uh
ollem
 
 


Téjé, ollem, meg a többiek :)

Ha szorulása van a kicsinek a gyümitől (nekünk is midnentől, pedig egy jó ideig ne mvolt baja) adjatok neki főtt almát. Mert a nyers alma fog, a főtt alma hajt. Ja és a szilva is. Én minden kajcsiába rakok vagy egyiket, vagy másikat. Ma sütőtök-szilva volt a menü.

Az almát úgy főzöm meg, mint a kompótot szokás, de csak minimális fűszert és cukrot teszek bele :)
Tényleg csak hogyp icit jobb íze legyen (1 kg almához 4-5 szem szegfűszeg, 1 kis db fahéj, és két evőkanál cukor) ennek nagy részét még le is öntöm a levével, szóval nem sok neki. És az emésztére szuper hatással van.

Zsu

3 gyerek anyukája :)

Különcségeink: mosható pelus, hordozás, természetesség :)

Rendelj tõlem Lizann Mei tai-t!

www.mamami.hu
zsuzsófi
 
 


Kép kaja előtt is jó a kedvem... Kép Kép anyával Kép anyának így fogom az újját minden kajánál... Kép a vendégszobában... Kép Kép Kép mosoly a pasiknak Kép én is akarom látni

Mary
Kép

Kép

Június 25. van már kiskönyvem is!!!!
Július 20. doki vizsg+uh
ollem
 
 


Zsuzsófi!

köszi a tippet.

Mary
Kép

Kép

Június 25. van már kiskönyvem is!!!!
Július 20. doki vizsg+uh
ollem
 
 


Lekri, jobbulást nektek!

Szössz, mi cipőt vettünk neki h&M-ben, meg kaptunk is (az a kis Reebok amit már mutattam meg egy vastagabb bélelt) végülis most még nem olyan fontos hogy milyen, mert úgysem áll rá, nem? Alíz cucca nagyon jó. :D Mazsi is így nyomja most itthon, csak sapi nélkül.

Nici, ti tényleg jól elkaptátok ezt a betegséget.. :( Jobbulást, remélem mostmár napok kérdése és jobban lesztek!

Gumimaci, munkahelyi meló, bedolgozom itthonról. Nekik segítség, nekem meg jó mert jól esik picit "felnőttes" dologgal foglalkozni, és simán belefér az időmbe. Nem minden nap van, és max 1-2 óra.

Ollem, köszi a Mazsi-dícséretet, azt meg különösen, hogy szerinted rám hasonlít. :D Mindenki azt mondja tiszta apja.

Kép Kép
szõlõ
 
 


Ollem: lehet, hogy kicsit elkéstem a válasszal, de Atti rászokott a 2-3 napontai kakilásra....nem fáj a hasa....így emészt. Doki bácsi azt mondta (és fel is írta), hogyha nagyon nem megy, akkor kapjon kúpot. De én nem adtam, mert mikor 2 naponta kakil egyet, az egyáltalán ne kemény...sőt.....:)

Kép
Attila 3 éves volt áprilisban
Andris 5 éves volt júliusban
klarka
 
 


Nici! Bocs, figyelmetlen voltam :oops: Akkor gyors gyógyulást nektek!

A képekhez sem "szóltam" az előbb semmit, pedig olyan lelkesen nézegetem őket.
Virág! Gratula a kis zongaraművésznőhöz!
Szőlő! Mazsi nagyon szép kislány, majd belejön a barack evésbe is!
Szösszenet, Aliz kishölgy nagyon vidám a sapiban is. (Emma utálja, mindig tépné le, de most már muszáj!)
Ollem, Bogi tisztára Te vagy, le sem tagadhatnád. (Gondolom nem is akarnád).
Klarka! Igazán huncut mindkét fiú. Nagyon örülök, hogy Atti kis szivével minden rendben.
Gumimaci! Ez a teli szájas vigyor az utolsó képeken! Eszméletlen...
Zorróné, hű de gyanusan izlelgeti Beni a gyümit..."Anya, mit adtál te nekem?"
Zsu,
megint nagyon jók a fotóid, igaz ilyen helyes gyerkőcökről csak jó képeket lehet csinálni!

KépKép
KépKép
atizka
 
 


olyan szép mindegyik gyerkőc :lol: :lol: :lol: :lol:

Szőlő
jó a babakocsis "vonalzod" vagy mi az :) :)
én is most keresek gázost,hogy átnézze a konvektorokat.
Vendég
 


Lekri én ezt találtam akiknél van ár is, nem értek hozá, 8000 ft az sok? (mármint igen, sok :lol: de reális?)

http://www.szerelnet.hu/?q=node/29

Kép Kép
szõlõ
 
 


Szőlő
ha jól értelmezem akkor 8ezer ft az,hogy átnézi az összes konvektort és ebben a kiszálás is benne van!?

nálunk 2-3ezer ft konvektoronként +ha valamit cserélni kell.most van 4konvektor a lakásban abból kettő bizti szorul valamilyen cserére mert elég nehezen fütenek. a fúvokákat vagy mit tuti cserélni kell majd.igy vagy 20ba lesz benne szerintem :shock: :shock:

amugy a sogorom viz-gáz-fütésszerelő de mivel nema szakmájában dolgozik igy nem nézheti át mert nem tud róla nyugtát adni :( :(
Vendég
 


Lekri, ez jó kérdés, mert nálunk meg 1 db konvektor van, ugyanannyi lenne az ár? Ja várjál.... cseles: Az árak tájékoztató jellegűek és ÁFA nélkül értendőek Ilyen hülyeséget...

Kép Kép
szõlõ
 
 


Lányok!
Köszi a gratulációkat az első fogacskánkhoz! :D

Most nekem az a legnagyobb dilemmám, hogy Zsófi nem nagyon díjazza a gyümit. Pedig a barackot már vagy 2 hete próbálom adni, de pár kanál után kiakad! Nem kell neki. Remélem ez majd változik ugye csajok?? Kinek mennyi gyümit eszik a babája?

Lehet, hogy majd idővel változik, és megszereti ahogy nől. Legalábbis remélem.
gabo001
 
 


Gabo, nélunk továbbra is fintor megy ezerrel, bár még csak a levét kapja és csak nagyon keveset, csak hogy megismerje az ízét. De legalább már lenyeli :D Tudtam hogy mi leszünk azok akiknél nem lesz egyszerű ez a hozzátáplálás dolog. Pedig az a sz@r keserű tápszert úgy eszi mintha tej lenne...

Kép Kép
szõlõ
 
 


Sziasztok!

Rég jártam már itt.....
Lehet már nem is emlékeztek rám és Lilire....

Egy kép Liliről, a tegnapi hideg időben mi így öltöztettük fel.... :lol:

Kép

Kép
adri0422
 
 


na elmesélek valamit még a fiuk elvannak:



szombaton voltunk az Erzsébeti tescoba sógorommal. mikor jöttünk ki és mentünk a kocsihoz jött utánunk egy hölgy.elkérte a bevásárló kocsit,hogy had tolja vissza.mondtam,hogy köszi nem kell.

erre ő,hogy neki 3gyereke van itt a tesco mögött egy sátorba és éhesek.pont ez a 100ftos kellene,hogy megtudja venni a kenyeret.mondtam neki,hogy akkor se.de csak hajtogatta,hogy 3gyerek meg kenyér meg nincs mit enniük.na erre berágtam és mondtam,hogy nekem meg 2gyereket kell etetnem otthon nem adom oda a kosarat. mondta,hogy tudom mi az a cigány átok.mondtam,hogy nem érdekel ha megátkoz mert akkor se fogom oda adni.na erre ő mondta,hogy akkor megátkoz minket,hogy legyen balesetünk hazafele.mondtam legyen de kosár akkor is marad.



uuuuuuuuuuuuuuuuuuugy utálom ezeket.már az ember nem mehet sehova mert mindenhol kéregetnek és ha nem adsz akkor még megis átkoznak.de a viccet félretéve.miért nem megy el dolgozni.ha meg adsz nekik pénzt nem kaját vesznek hanem alkoholt vagy cigit.

a másik meg az,hogy azt nem értem,hogy miért nem tiltják ki az ilyen parkolokból őket.az Auchanba még nem találkoztam kocsi kéregetőkkel.bezeg a tescoba mindig.
Vendég
 


...
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Vendég 2008.11.14 15:22-kor.
Vendég
 


...
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Vendég 2008.11.14 15:23-kor.
Vendég
 


Lekri ez nagyon gáz....

Egyébként a Tesco titok c. könyveb ír a srác a "bevásárlókocsi maffiáról", nem olvastam végig, de gondolom a biztiőrök hagyják hogy ott legyenek mert nekik is csurran-cseppen belőle. Ennyi.

Nekem az a halálom amikor odajön a zebránál, tolja a redvás Fedél Nélkült az orrom alá és hogy "csak 1 forintot! csak egyetlen forintot!" kér...

Múltkor a Corában Törökbálinton egy kiscsávó az apjával szkennelte végig a kocsikat, mellém is beállt mikor látta hogy Jani tárcája a kalaptartón van pont előttem. Aztán Jani szólt a biztiőröknek hogy nézzenek már rájuk mert a semmi közepén 2 cigány az autók között valószínűleg nem nagybevásárlást jelent... Baromira kell vigyázni sajnos.

Na bocsi az offért. Szaladok "főzni".

Kép Kép
szõlõ
 
 


Kép Bogi és a nővére dobolnak apa dobján Kép tetszik a sörös doboz, de nem ihattam belőle Kép Bogi és a nővére Kép Bogi egyszer hason aludt....

És mindenkinek köszi a Bogi dicséretet.

Mary
Kép

Kép

Június 25. van már kiskönyvem is!!!!
Július 20. doki vizsg+uh
ollem
 
 


Sziasztok!

Ma már 7-kor ébresztett a kis pacsirtám. :? :) Aludtunk az éjjel, bár most is többször ébredt. Csak az a baj, hogy nem jöttem teljesen rendbe, sőt, most már az orrom is be van dugulva. Vagy ez egy újabb nyavalya lenne? :? Én már rég nem voltam náthás, nem tudom most mi vett le a lábamról. Pedig még mindig szedem az Elevitet.

Az idő is pocsék még mindig... :( Ma sem megyünk ki. :(

Még jó, hogy van ez a babanet. :D

Mary! Nagyon aranyos Bogi! :D A pasik el fognak olvadni a mosolyától. :) És tudom, hogy már sokszor írtuk, de pont olyan, mint te.

Atizka! Köszi. :)

Szőlő! Hát, ügyes vagy, hogy Mazsi mellett be tudsz dolgozni.:)
Engem is kerestek már a tanítványaim, de én nem merek még az idén tanítani, mert Nimród nagyon kiszámítatlan. Eleve csak délután lehetne, mert a férjem akkor jön haza. A délután meg az este szokott a legnyűgösebb lenni. Ilyenkor néha csak engem fogad el, még az apjánál is üvölt.

Adri! Hogyne emlékeznénk. Jó, hogy jöttél. Lili nagyon édes, kis mosolygós!:D

Lekri! Megértelek. Engem is idegesítenek az ilyen kéregetők. Mert tudom, hogy nem ennivalóra költik. Sőt nem is ők azok, akik elköltik. Olyan szervezett bűnözésről van szó, hogy csak csodálkoztam, amikor megtudtam. Van főnökük, aki, bizonyos időközönként begyűjti tőlük a pénzt.
Nos, én, veled ellentétben, félek az átkuktól, ezért akármilyen dühös is vagyok, oda szoktam adni. Most még jobban, mióta Nimród megszületett.
Egy módon tudjuk kivédeni, ha érmével váltjuk ki a kocsit. Vettünk olyan tescós érmét, és az jó 100-as helyett.

Eltűntek? Celesztina például rég nem járt erre. De nem akarok kihagyni senkit, így nem folytatnám a felsorolást. Meg aztán néha én is eltünök. :oops:

Ildikó és
Kép
gumimaci_1
 
 


Lányok!

Beírm a profilban azt a bizonyos PHPBB kódot, amit a babafalva küldött, mégsem jön ki a vonalzóm ide! Vajon miért? Valaki tud segíteni?

Kép
gabo001
 
 


Jé! Most meg jó! De miért van úgy középen???
Tudnátok segíteni?? KÖSZI!!

Egyébként tiszta ideg vagyok! Zsófit ma már másodszor vittük dokihoz, hogy megkapja a 4 hónapos oltást, de ma sem kapta meg, mert még mindig piros a torka neki picit, és nem tudjuk mitől!!
Így vizeletet és torokleoltást kell vinni ÁNTSZ-be. Remélem nincs komoly baja. Kapott Amoxicillint is. :( :cry: :cry: :cry:
Amúgy nincs se láza, se hőemelkedése!! Mi ez?...

Kép
gabo001
 
 


Gabo!
Zsófinak jobbulást! Nem tudom mi lehet, a doki nem mondta?

És nem tudom azt sem, mitől van középen a vonalzód. De legalább ott van. :)

Ildikó és
Kép
gumimaci_1
 
 


gumimaci!Köszi! Nem tudja a doki sem. Azért kell leoltás, meg vizelet. De már idegesít nagyon, hogy több mint egy hete tart, láza nincs. Jó, ne is legyen, de akkor mi lehet? Hát majd talán kiderül, ha kitenyészett a minta.

Igaz, legalább ott a vonalzó! :D
De ha valaki tudja a hibát azért szóljon és kijavítom!

Kép
gabo001
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?