Új privát üzeneted érkezett!

Jubi:
jó a történet :) milyen gyorsan változik a világ!

Hihi, én is 3. gyereknél tanultam meg, hogy kell gyógyit beadni :lol: :lol: Hiába, jó pap is holtig tanul :wink: De amúgy logikus, ha lenyomod a nyelvét, nem tud mit csinálni, muszáj nyelnie.

Ha pálcikákat tudsz horgolni, akkor mindent tudsz! :wink: A sapit azóta már továbbfejlesztettem, sőt, már egy másik is elkészült, a nagytakarítás rovására :oops: :oops: Na de nekem is ki kell pihennem a vakációt, nem igaz??? :lol: :lol:

Ildi
Kép
Kép
Kép
true
 
 


True!

Mutizd már meg a másik sapit is!! Egyébként tényleg nagyon jó, ha valamivel ki tud kapcsolni az ember - főleg így a dackorszak idején :roll: Nekem annak idején a decoupage volt a hobbym évekig, de valahogy elteltem vele. Most inkább a varrás fele kacsingatok, ötleteim már vannak, csak meg kellene valósítani őket. Egyenlőre teljesen leköt Jazi és az akaratának a megzabolázása (hú de szépen mondtam), illetve amíg alszik, addig a szakdolimat írom. Egy kicsit most kimerültem...

Kép
Kép
Kép
juborka
 
 


Felrakom a képeket. A lepke még nagyon kezdetleges, mondhatni prototípus :lol: :lol: Gondolom, a sokadiknál már szebb lesz, de sehol nem találtam leírást, saját kútfőből készítettem. Ha gondolod, elküldöm a sapi leírását, ha 1-2-t elkészítesz, utána már tudod variálni.
Ja, és felteszek egy képet a hajamról, aminek leszívattam a színét, és befestettem. Sajnos, hamvas sötét szőkére akartam, de ilyen lett, nem tetszik, apának sem, szóval valamit kezdeni fogok vele, de most elegem van belőle :x . De legalább nem 4 ezerért bta el a fodrász... Sőt, vágtam is a végéből egy kicsit, nekem rögtön sikerült az, hogy hátul rövidebb legyen, amit a fodrászoknak hiába magyarázok... Persze nem profi, de megteszi egyenlőre. Most nincs felesleges pénzem a fodrászra.

Kép Kép Kép

Ildi
Kép
Kép
Kép
true
 
 

 
 

Jubi, egyébként ne gondold, hogy nem divat a kötés, nemrég kaptam német kötős újságot, amiben babaruhák voltak, eszméletlen szép dolgok vannak benne, Hannának kötöttem is egy poncsó-pulcsit, mikor kisebb volt, de arra nincs időm, meg hát nem is egy olcsó hobby sajnos, elég drágák a fonalak. De mostmár eldugulok, mert lassan velem van tele minden :roll:

Ildi
Kép
Kép
Kép
true
 
 


True: Én is baromi pipa lettem a fodrász után. Mondtam neki, hogy vad vörös, sőt piros csíkok legyenek benne, erre az egész barnás-vöröses lett, semmi VAD nincs benne :? Úgyhogy nagyon nem vagyok megelégedve vele, a férjemnek se tetszett, tehát kivagyok. Azért ez a fodrász dolog tényleg olyan lutri. Ha egyszer megtalálom az igazit, nem eresztem :lol:
A sapik valóban szépek!!! A virágos nagyon csinos :D

Jubi: jó ez a történet, egyszer a babakörön a védőnénk is elmesélte, én hülye meg azt hittem ez egy igaz történet és az ő apukájáról van szó :shock: :lol: Mármint az lehet hogy igaz :)

Ma voltam a bölcsibe beiratkozni. Kitti egyfolytába kiabálta, kiszállsz, csúzda, vissza-vissza. REmélem mikor egész nap ott kell lennie akkor is így fog tetszeni neki.

Most csak ennyi vagyok, de látom mások is lustiznak. Holnap hőségriadó, azért nem bánnák egy kis hideget. :roll:

Jóéjt: Bettus

Kép
bettus79
 
 


Sziasztok!

True!

Sebaj, h nem válaszoltál már-már kezdem megszokni amikor írok egy csomót, és senki nem válaszol Nekem. :cry: A sapik nagyon szépek. Nekem is a virágos tetszik, még én is simán felvenném, mert nagyon trendi. Amúgy mennyi idő alatt végzel vele? Mennyi fonal kell hozzá? Nagyon ügyi vagy.

Én is voltam fodrásznál, de én megvagyok elégedve. Bár csak egy vágás volt, de szerintem azt is simán el lehet rontani. Már untam a hosszú loboncot. Amúgy mi holnap megyünk beiratkozni a bölcsibe. Ma voltunk fogorvosnál(bölcsibe kell).Kitti minden zokszó nélkül megmutatta a fogát, Dórival amikor bementem akkor elkezdett ordítani, mint akit nyúznak. Alig tudta megnézni a fogát a dokinéni. Most nagyon szendvek, mert a fulladás határán vagyok. Most is bevan dugulva mind a két orrlyukam, és csak a számon tudok levegőt venni. Allergiás vagyok a parlagfűre, de nem kicsit :x Ez most nagyon odavág.

Most ilyen rövidke voltam.

Timi

Kép

Kép
hogyor timea
 
 


True!
Aranyos vagy, de nekem most nincs türelmem a horgolással bíbelődni, a kisasszony teljesen lemerít :roll: Beninál annak idején közel három évig (!) tartott a "dackorszak", Daninál viszont kimaradt! Nagyon bízom benne, hogy Jazi hamar megérti, hogy a hisztivel nem ér el semmit, csak azt, hogy piros lesz a feneke. Mindenesetre az összes hidegvéremet és türelmemet latba kell vetni, egy kicsit most kivagyok :?

True!
Bátor vagy, hogy otthon nekiálltál leszívatni a hajfestéket :shock: Az eléggé roncsolja a hajat, és le is égetheti. Az a lényeg, hogy neked sikerült! A színét meg még tudod variálni!

Timi, Bettus!

A nővérem két fodrászhoz jár; az egyik jól vág, a másik jól fest. ÉN meg vagyok elégedve az enyémmel, szerintem ügyes, pedig még csak három éve csinálja, felnőttként tanulta ki a szakmát. Én majd jövő hét szombaton megyek hozzá, melíroztatok és vágatok is. Eddig még egyszer sem szúrta el, remélem most is sikerül...

Kép
Kép
Kép
juborka
 
 


Jaj Timi, még neked akartam írni, hogy nagyon sajnállak az allergia miatt :cry: Nálunk hála Istennek senki nem allergiás, még jó, nem is tudom mit csinálnánk ilyenkor, mivel a szomszédunk 1000 nm-es telkén ember magasságban áll a virágzó parlagfű. Szegényeknek nincs idejük lekaszálni, mert nem dolgoznak, hanem a napot lopják, és ebben teljesen kifáradnak :?

Kép
Kép
Kép
juborka
 
 


Sziasztok!

Fodrász témához: Itt ülök egy wellaton szőke festékkel a fejemen 14.05 kor jár le a hatóidő...
Két normális fodrászt találtam az életben,az egyik babát várt és azután eltűnt,a másik meg kiment Amerikába fodrásznak (nagyon durván király sérókat csinált,még 20 éves korom körül versenyekre is jártunk,tök jó volt a hajam,minden héten nyúzva volt a búrám...)
Kb fél éve vágattam és melíroztattam a Pólusban amivel meg voltam elégedve,viszont 12000 Ft volt ami miatt kisebb asztmarohamom lett az üzletben és még jó,hogy lehetett kártyával fizetni...(itt jelzem,hogy Hajaséknál még több,viszont nagykirály hajjal jössz ki,amit garantáltan nem tudsz annyira frankón megcsinálni otthon...)Mostanára a fejem egy lelakott alkeszéhez hasonlított pipisárga és ősz szálak valamint barna lenövés,vagy fél méteres...sebaj most majd a wellatontól az egész jó sárga lesz. :lol:

Timi,Bettus,
Úgy tűnik,ahány ház annyi szokás...nálunk nem is kellett fogdoki a bölcsihez. Ki érti ezt? (Timi,remélem válaszoltam a kérdéseidre,ha nem akkor egy hülye felületesen olvasó szószátyár némber vagyok.)

Képzeljétek van kisgyerekes bérlet Budapesten,csakhogy a síparcú butafejű bkvs jegykiadó nő nem fogta fel ,hogy a lakcímkártyámon szereplő TARTÓZKODÁSI HELY is bejelentett budapesti lakcím...szóval ez van,bérletem meg nincs. Bár igazán vezethetnék már...

Hja,holnap találkozunk Lindával az Ikeában vagy az Árkádban (nem azért festek hajat... :lol: ) kíváncsi vagyok rá nagyon. Pusz

Zsuzs

Kép

Kép
santos
 
 


Sziasztok!
Csak egy kérdésre ugrottam be :(
Nem tudok netezni képzeljétek. Hétfői hazajövetel után, pakolgattam nem pihentem és kijött az aranyerem, amit azóta is ápolok, de nem nagyon múlik. Nagyon fáj, feküdni bírok, állni kicsit, ülni semmit :( Régebben is volt gondom nagy néha, amikor fogyóztam, de most nagyon kijött (bocs) Nem is tudom mi lett volna sima szülésnél.
Ma veszek körömvirágkrémet, többen ezt ajánlották.

Na azt szeretném kérdezni, hogy vki asszem Santos Zsuzsi írta, hogy vmelyik oltás ami eddig fizetős volt, most 2 éves korig ingyenes.
Melyik oltás? Mire való, érdemes beadatni? Hogyan kell felíratni?
Csak érdeklődöm.
Köszi, megyek vízszíntbe. Gyorsan írok még pár sort, sajnos visszaolvasni sem tudtam, most nagyon jól jött volna egy laptop és simán nyomathattam volna...
Egyébként jól vagyunk. Szopi megy, éjjel egyszer kell a baba, meg este tízkor, meg hajnali 5*kor, de ez úgyis változni fog, remélem nem lesz olyan, mint a Kata, szeretnék éjjel többet pihenni :) :)
Kata egyébként most anyánál, szerdán elvitték még szegénykét a hétre.
Felállt a kiságy perenére amikor meglátta Dávidkát, előtte a kórházban egyszer látta. Simogatja a fejét, kezét, lábát. Meg mondtam neki szagolja meg a fenekét, bekakilt és mondja rá, kaki, fúj :) Sokat még nem voltak együtt ugye.
Egyébként anyásabb lett a Kata, sírósabb, hétfőn, keddem pedig ugyanúgy vele voltam, játszottunk, rajzoltunk, tévéztünk, hamit adtam neki, persze közben etettem a másikat is, meg kézben is volt. Próbálok majd a Katával minél több időt tölteni, de ugye a Dávidka még kicsi, nem tudom lepasszolni, max. amikor sétálni viszi apja én meg játszóterezek Katával. Bár emelgetni nem nagyon tudom a sebemmel, meg menni sem tudok hosszabb távon. A héten sem voltam még kint, csak a teraszon.
Na mentem, majd jövök a kórházi "élményeimmel".
Edit

Kép
Kép
edi78
 
 


Edi!

Az aranyeret állítólag mézzel kell kenegetni, én nem próbáltam, de sokan ajánlották, egy próbát szerintem megér!

Az bizonyos oltás csak egy éves korig lesz ingyenes.

most rohanok...

Kép
Kép
Kép
juborka
 
 


gyurmázás:
Kép

Kép

Kép
Kép
Kép
juborka
 
 


Na helló!

Itt vagyunk még mindig B.pesten.Nagyon jól érezzük magunkat,Laura is hamar megbarátkozott az új helyzettel,fut,pörög, otthonosan mozog az egész lakásban.Tudtunk normális helyen is sétálni,nem messze egy parkban.Az autósok bunkók,a taxisok örültek,a buszosok szintén,a járdák borzalmasak,a kosz pedig szörnyen rá tud tapadni az emberre :roll: :lol:
Ma megnézzük apát is végre,az off road show-n villogtatja triál tudását,majd délután talizunk Zsuzzsal ahogy már írta is :wink:
Nagyon várom,bár én csak egy szimpla hajmosással készülök a "randira" :lol:

Edi,de jó hogy írtál :wink: jobbulást!

Ildi,nagyon ügyesen horgolsz,szépek a sapik.Meg fogom kérni a mamimat hogy Launak is készítsen ilyen szép sapit.Ő rengeteget horgolt,még most is kisebb terítőket.
Na én sem fogok tízezreket költeni az Ikeában,ne hogy azt gondolt,célirányosan csak: kis ülőpárnát szeretnékLaurának.

Timi,akkor holnap esetleg veletek is talizhatunk.
:wink:
p.fű: :roll:


na megyek,kicsit összepakolunk.

Linda

Kép

Kép
czmelinda
 
 


Sziasztok

Jubi, honnan tudod, hogy 1 évig? Én is most akarom megkérdezni a gyerekdokinkat, én úgy hallottam, 2 éves korig jár a pneumococcus, most változtatták meg, de végül 1 év lett?

Fú nekem ez olyan fura, hogy megvered a Jazi fenekét
:roll: Néha persze nekem is eljár a kezem, de szerintem (bár erről már volt szó) a testi fenyítéssel igazából semmit nem lehet elérni ilyen kis korban. A dackorszak egy fejlődési állomás, amin túl kell esni. Neki sem jó, ha hisztizik. Képzeld el, hogy mondjuk egy premenstruális időszakodban amikor pattanásig feszült vagy, és undok (te lehet, hogy nem szoktál ilyen lenni, de én nagyon) valaki jól elfenekelne...

Nagyobb gyereknél szemtelenségért hatásos. Hisztinél szerintem ugyanúgy megerősít, mintha a kedvében akarunk járni. Ranschburg dr válaszait olvasgatom mostanában, azt tanácsolja, hogy tegyünk úgy, mintha nem látnánk, és mondjuk is neki: ilyenkor mintha eltűnnél... Hát nem egyszerű dolog az biztos.
Egyébként Marcinál szerintem egészen a kiskamaszkor kezdetéig tartott a dackorszak :)

Edi: aranyerem még nem volt szerencsére, de lehet rá valami krémet kapni az biztos. Nem biztos, hogy a legjobb ötlet volt Katát most elvinni mamához... Persze neked biztos könnyebbség, de képzeld el a kis lelkét most... (Ne haragudj, hogy ezt írom, nem bántásból)

Timi: komolyan mondom, nem látszik a hsz-ed :shock: Nem tudom, hova lett, egyszer láttam, és azóta sem... Én szoktam válaszolni, ha visszaolvasok, és látom a beírást.... A sapi ha egyhuzamban csinálnám, szerintem pár óra alatt kész lenne, dehát ugye az nem megy... Fonal nem sok kell hozzá, talán 5 dkg, de ez függ a fonal fajtájától is. Az allergia baromi gáz, sógornőméknél mindenki allergiás, sógorom parlagfű, sógornőm macska, gyerekek tej, szója meg ételfesték stb. Öröklődik sajnos, nagy százalékban :x Bettus-Timi: képet rakjatok az elbaltázott hajatokról, ne csak én vigyorogjak szr fejjel :lol:
Megyek aludni, Hanna és Levi is taknyos, nem tudom, oviból jött-e, vagy pedig csak a szokásos meztelenkedés, mezítláb kirohangálás... Nehéz megszokni, hogy jön az ősz, bár ma állat meleg volt... Nagyon megbántam, hogy elpakoltuk a medencét, de ki gondolta volna...
Na megyek, apa legénybúcsúban, én meg kukorékolok...
Jó éjt!

Ildi
Kép
Kép
Kép
true
 
 


True!
GYereknevelés témában más szakirodalmat olvasunk :)
Oltás: talán a híradóban hallottam az egy éves korhatárt, de nem vagyok biztos benne, a neten valószínűleg meg lehet valahol találni...

Linda, Santos!
Mutiztok közös fotókat?

Kép
Kép
Kép
juborka
 
 


Sziasztok!

True!
Én is sajnáltam Katát, de kedden már sírtam annyira fájt az alfelem én sem akartam Katát lepassz tovább, de már ezen a 3 napon nem múlt.
Tegnap hazajött a Kata :) és minden rendben volt. Most is hármasban vagyunk, apa elment focizni. Dávid alszik. Mi meg együtt ettünk Katával, felöltöztünk, megfésültem, meg vettem elő csattokat, nyakláncokat azzal játszunk. Aranyerem jobb lett, többet mozogtam és az is segített.
Amúgy Dávid baba a tegnapi napot is végig aludta, este meg 8-12-ig ha letettük a kiságyba sírt...:( Nem tudom miért. Ötlet? Nem görcsölt meg ilyenek, annyira nem sírt, de azért sírt. Kézben meg elnézelődött.

Bettus Kittinek utólag Boldog szülinapot! Mit kapott ajiba?

Jubi!
Jazi nagyon édes a sok csattal :) :wink: Így engedi betenni? Kata csak a nyakláncot tűri meg.

Edit

Kép
Kép
edi78
 
 


True!
Nagyon szép sapikat horgoltál! Horgolásmintát tudsz adni? Hány szemmel kezdesz és hogyan fogyasztasz? Babaszobán vannak akik így horgolnak, de nem olcsó ám, lehet, hogy én is meg tudnám horgolni. Sima rövid pálcás egyébként?
Köszi
E.

Kép
Kép
edi78
 
 


Edi: nekem az első terhességem alatt volt aranyér problémám, aztán szülés után semmi :) Volt, hogy a séta is fájt....
Kalmil kenőcs és körömvirág krém, és sok-sok pancsiztatás (zuhany) ott lent, minden wc után is(!!!) ami használt.
A kalmil amúgy egy viszér-krém..., de erre is jó volt... :)

KépKép
rizibizi
 
 


Helló

Megvolt a tali Lindával és Lauval,nagyon király volt,jött két barátnőm is,kávéztunk és jellemző,hogy kis Zsuzsika telefonja lemerült,szóval Linda készített fényképeket,így hát őt kell majd nyaggatni a képek miatt.
A csajok bennt nyomultak a gyerekjátszóban az Ikea éttermében (illetve csak Lau,ugyanis Réka miután kidobálta a játékok nagy részét a játszórészből mások tányérjába majdnem, inkább popsitörlővel pucolta az ablakokat és kinézte a kaját mások szájából,míg Lau bébi békésen játszadozott odabennt (nagyon nagyon aranyos,formás kiscsaj áááám) Márhogy Lau. :lol:
Jó volt a tali,csak rövid,hiszen alig melegedtünk be. Gondoltam legközelebb gyerkőcök nélkül kéne,mert a fele idő azzal telt el,hogy én Réka után rohangáltam. :lol:

Jubi,
Én még úgy tudom,hogy két éves korig ingyenes szeptembertől,de érdemes felhívni a háziorvosotokat,mert ahány ház annyi infó és oltási javaslat :wink: (Mostanában sűrűn használom az ahány ház annyi dumát,pedig rossz. Na mindegy.)

Edi,
Nekem a Reparon kenőcs vált be,az belső aranyérre is jó,van kúp verzója is,a patikában ajánlották. Ja és ahogy Zi írta zuhany minden wc után.
Ja,lehet,hogy hülyeség amit mondok,de volt,hogy Réka evés után fél órával tök éhes volt és símán megint benyomott egy adag tejecskét...amúgy lehet hogy Dávid baba csak kézben jobban érzi magát. Volt,hogy beleraktam kenguruba Rékát otthon is és úgy mászkáltam meg főztem stb...az bevált nekünk. (csak ötletet kértél)

Tessék szorítani,holnap bölcsi megint,szerintem kezdődik a bőgés ismét,de sajnos mélyvízbe lesz dobva a kis Pupák és kénytelen lesz beletörődni,ahogy én is.

na lépek pusz

Zsuzs

Kép

Kép
santos
 
 


Sziasztok

Edi, priviben elküldöm a leírást, egyébként én is onnan koppintottam :) Most Levinek is csináltam egyet, de a siltre még nem jöttem rá, hogyan kell, pedig olyat akarok. Magamnak is akarok, de olyan svájcisapka félét, fekete bogyós fonalból.

Én bevallom Levit folyton szoptattam, ha sírt, ez bevált nálunk, persze olyan is volt, hogy aztán meg azért sírt, mert jól bezabált. Emlékszem, egyszer 2 hetes korában 170 gr-ot megevett, de nem lett semmi baja, édesdeden aludt utána. Hordozókendőt lehet megpróbálnám, ha most lenne picim. 9 hónapig a hasadban volt, bizti fura most neki is egy nagy ágyban lenni :)

Oltást én is 2 éves korig hallottam, és fel is hívom holnap dokinénit, nehogy lemaradjunk róla, ámbár a két nagy sincs beoltva, na de ha ingyen van....

Azt elefelejtettem mondani, ill. írni (vagy lehet, hogy írtam??? tök hülye vagyok már), hogy voltunk a munkahelyen, még nem tudnak semmit, jogi osztályon van a dolgom, de viszont 77 nap szabim van, így hivatalosan január végéig szabin vagyok :shock: :lol: :lol: Úgyhogy mi egyenlőre nem megyünk bölcsibe. Kapom a fizut és a gyest is, úgyhogy királyság. Utána terveim szerint állásidőt fognak fizetni, arra viszont már ki akarok találni valami melót, mert eleget lógattam itthon a lábam. Valami olyasmi kellene, ami nem 8 órás, mert az nagyon húzós lenne. Ha lejár a gyesem, utána még 8 hónap végkielégítés és felmentési idő jár, úgyhogy van még időm elméletileg.

KÉpzeljétek, ma mondta apa Levinek, hogy most megmosom a hajadat, erre ő : JAJJ NETEM. Biztos Hannától tanulta. Van ennek előnye is, meg hátránya is. Előny: ebéd után: ELÉD VOT. TÖMÖMÖM EBÉDET. (Van, amit tök tisztán mond, másokat átkölt). Viszont ha kérdezek tőle valamit, van, hogy egyszerűen azt válaszolja: MERT. (Ez is Hannától)

Itt a transzformer :)))
Kép

Ildi
Kép
Kép
Kép
true
 
 


Santos!

Meggyógyult már Réka? Mi holnap megyünk vissza a dokinénihez ellenőrzésre.

True!
Örülök, hogy most több helyről is kapod a pénzt :)
Az oltásról mi már így is úgy is lecsúsztunk.
Én sem szeretném kihasználni a hivatásos anyaságot. Pontosabban úgy, hogy mellette 4 órában dolgozok valamit...még nem tudom pontosan, hogy mit, lassan elkezdek keresgélni, gondolkodni, nézelődni...

Kép
Kép
Kép
juborka
 
 


Helló,
íme pár kép a taliról Zsuzzsal az Ikeában.
Nagyon jól éreztük magunkat,Réka is aranyos volt,s semmivel sem volt rosszabb mint más ilyenkorú gyermek :wink: Laura nagyon élvezte a játszót,sajna nálunk nincs ilyesmi,majd ősszel esetleg a bölcsibe lesz lehetőség bemenni.Zsuzs is kedves, hamar elrepült az a két óra sajnos,na meg nekem még fél mire kivártam a soromat a pénztárnál :?
szarakodik a gépem,nem tudok írni most többet,de a képeket megprobálom mellékelni.

Kép
Kép
Kép
Kép
Kép

Linda

Kép

Kép
czmelinda
 
 


Sziasztok!

Edit!

Milyen érzés 2 gyerekes anyának lenni? Mesélj már bővebben,h milyen volt a szülés, fotókat is tegyél fel legyél drága! Mármint a pici fiadról és a nagylányodról. Az aranyér nem erőlködés által jön ki? Tetszett az a mondatod, h
[quote] írta:8-12-ig ha letettük a kiságyba sírt... Nem tudom miért. Ötlet?
Mármint azért tetszett, mert úgy látom, h hiába van Kata már elfelejtetted, h anno mit csináltál. Dórikám is sírt amikor letettem, sőt csak úgy tudtunk itthonról elmenni amikor aludt. Amikor felébredt már sírt is. Ez az időszak nem egy kellemes dolog. Amúgy tejcsi ugyanannyi van, mint Katánál? Szoktad mérni, h mennyiket eszik egy-egy alkalommal? Kata, h viszonyul hozzá? Nem féltékeny? Te, h érzed magad?

Linda-Santos!

Nagyon szépek vagytok. Komcsi
:wink: A gyerekek édesek nagyon.

Linda!

Milyen ősszel megy Lau bölcsibe? Most? Vagy jövőre? Sajnálom, h most nem tudunk talizni, de ez az allergia nagyon odavág most. Éjjel 2-4:30 ig nem aludtam, mert köhögési roham jött rám. Úgyhogy Tv-ztem, apa-Dórikám meg egy jó nagyot aludt. Majd 4:30 kor bementem aludni, még mindig köhögtem, majd Dóri 5-kor anyát hívta. :x 5:40ig aludt velem, majd 6-kor szólt az óra. Apa kelt. Hála 7ig tudtam aludni.

Santos!

Bölcsi nap milyen volt? Amúgy téged megviselt? De ez a bérlet csak a gyeses anyáknak van. Bébid még nem is töltötte be a 2. évét. Miiiii??????12.000 Ft??????:shock:Na ettől bizti Nekem meg elmúlt volna az allergiám:lol:

True!

Nem számít a régi h.sz. A lényeg, most írtál :lol: Megtanítasz ilyen szép sapit horgolni? Nekem is kellene, meg a pici Dórikámnak is. Nekem nagyon tetszik. A hajamról én is teszek fel képet.

Jubi!

Csatos babád, nagyon tünemény. Most már minden nap engedi a Dóri, h valami legyen a hajában. Egy-két gumi, csat. Ennek nagyon örülök. A szomszédodat meg jól meg kellene büntetni. Nagyon borsós összeget betudnának kaszálni az önkormányzatisak. Azt már akartam kérdezni, h a hiszti és a dac az Nálad két különböző fogalom? Mert Dóri ugyan tud hisztizni, de akkor tudja, h annak túl jó vége nem lesz.

Mentem lányok.
Timi [KÉP]

Kép

Kép
hogyor timea
 
 


Sziasztok!

Santos Melinda

Jók a képek:) Jol néztek ki mindketten. Lau elaludt azon a nagy piros párnán?

Timi
Csinos vagy, sokat fogytál :D Legalábbis szerintem.
Én meg most azon gondolkodok ujra bedaueroltatom a hajam, mert régen mindig volt benne. De mikor lesz olyan hosszú :roll:

Tegnap, vagyis ma éjjel olyan viharra ébredtünk, csapkodta a szél az ablakokat, mert hát nem szóltak sehol hogy ilyen vihar lesz. A macsek is nyávogot nagyban, azt hittem odacsukódott, de csak így jelezte hogy baj van. A szomszédnak is a macsek mentette meg az életét, éjjel ment nyávogni , mert kigyulladt a padlása.

Jubi
Aranyos Jazi a sok csattal :D Ez a gyurma jó ötlet. Itt Gyöngyösön van egy olyan játékbolt ahol csak ilyen kézségfejlesztő játékok vannak, nagyon jók, pl 4 db-os puzzle, szoval ez pont a legkisebbeknek való. Akkor van olyan hogy állatokat lehet összerakni 2 db-ból. Mind fából van. Valamit biztos veszek majd neki onnan is. De addig még van 1 hónap.

url=http://www.wunschkinder.net]Kép[/url]
hettie
 
 


Helló

Ildi,szerintem tök jó a séród,a vágás is frankó,bár én egyedül nem merném levágni.Levi is cuki a szerkóban :wink: Tök jó hogy majd egy "csomó" pénzt kapsz :lol: Mi van a lakás projekt-el??Nemsokára közeledik Levi szüli napja is,mit fog kapni?Megintcsak sütsz tortát?
Az Ikeában 3 dolgot vettem csak,mind Launak :lol: de egy C&A üzletben egy rakás akcíós ruhát magamnak :lol:
Rendelsz kaját mostanában,vagy főzől?
Ma cukkini főzelék van.

Hetti,mikor teszel már fel képet magatokról??
Laura annyira kifáradt a mókában ,hogy egy kicsit megpihent azon a párnán,de nem aludt el :lol:

Timi,csini vagy,bár tehetnél fel közelebbit a séróról :wink:
Lau nem lesz bölcsis, tavaly is lehetett menni a keszthelyi bölcsibe játszani,200 ft vol/ óra.Remélhetőleg idén ősszel is lesz ilyen lehetőség,s akkor megyünk.
Sajnálom hogy nem taliztunk,majd legközelebb.

Bettus,vettem rákos-pápit,majd mellékelem a képet :wink:

Santos,tényleg mizu a böliben?(küldök e-mailba pár képet még)

Edi,most hogy Pesten voltunk: a barinőméknél aludtunk,ahol van egy pici 5 hetes baba is,röhej de már alig emlékszem hogy ÉN mit csináltam a síros helyzetekben, :shock: :oops: Barinőm,megszoptatja s elringatja a popóját.(egy hosszab szoptatás után fél órával is képes ezt)De most hogy ott voltam 4 napot,s láttam hogyan kezdik "elkényeztetni"(állandóan ölbe vagy cicin altatják),visszajöttek az emlékek:én sosem ringattam ,mindig az ágyikójában aludt,síros korszakában legjobb emlékeim szerint,természetesen felvettem s megbeszéltük a dolgot ,s mikor megnyugodott ment szépen vissza ágyikó csicsika:wink:

Ma reggel nagyon fájt a fejem,azt hittem szét hasad,egy egész quarelin kellett a megnyugváshoz. :roll: Laura alszik,dél óta.Engedtem vizet a medencéjébe,olyan klassz meleg van,ébredés után pancsizunk még egyett,majd elcangázunk a játékboltba,megnézem mennyibe kerül amit kigindoltam neki szülcsi napjára.

Kép

Linda

Kép

Kép
czmelinda
 
 


Sziasztok

Timi! TE IS gyeses anyuka vagy, nehogy kihagyd, meló mellett is jár a gyes!!! a gyerek 3 éves koráig jár, akár melózol, akár nem. Így jár a kismama bérlet is.
Te annyira le vagy fogyva, hogy megesz a sárga penész az irigységtől :mrgreen: Nagyon jól nézel ki!!! Fogyiztál továbbra is a 90 napos után? Én az után duplán híztam vissza, úgyhogy nekem a fogyókúra nem jön be. De ha dolgozni fogok, fogom tartani a heti 1 gyümölcsnapot. Sajnos így, hogy itthon főznöm kell, nem megy :?
Tudsz horgolni? Mert ezt azért neten elmagyarázni elég nehéz lenne :lol: :lol: A leírását el tudom küldeni, ha kéred. Azóta van Levinek, Marcinak, és Hanna téli sapiját horgolom :lol: Levit nem tudom lefotózni, mert a sapkát egy fél másodpercig sem tűri meg a fején. Nem tudom, mi lesz télen :roll: :roll: :?:

Linda és Zsuzsi drága!!! Hát ne mondjam, ti is annyira királyul néztek ki, esküszöm nem nyalizni akarok, de nagyon klasszak a képek, bébik, minden. Hű ahogy nézem a képeket, szinte az orromban van a jó kis IKEA szag hihi

Nem sokat vágtam ám a hajamból, csak oldalt meg hátul megtéptem egy kicsit. Lakás projekt: most épp lejárt a hirdetés, de sokan szoktak telefonálni, de inkább csak úgy érdeklődnek.
Levi szülinap: nem tudom még,mit kap, de verdás lesz az tuti hehee. Elegem van a készségfejlesztő marhaságokból, amit nem is használnak, mind ott porosodik. Olyan dolgot fogok venni nekik, amit imádnak. Tehát Levinek Verda, Hannának póni, Marcinak PS játék.
Tortát igen, fogok sütni, de még nem tudom, milyet. Ötlet?

Főzök persze minden nap, nagyon utálom már. Ma bolonyai van meg lebbencsleves.

Pusszantás

Ildi
Kép
Kép
Kép
true
 
 


Sziasztok!

Másodjára alszanak a gyerekek, gyorsan netezek egyet. Nem tudom este mi lesz már 2 órája szunya van...
Meg apa tegnap volt focizni, így ma nekem jár egy kis szabadidő és gépezek. Köszönöm mkinek az aranyér tanácsokat, a körömvirágkrém és meleg víz tényleg jót tett. Már jól vagyok, igaz sokat nem tudok ülni, de el tudom látni a gyerkőcöket. Sétálni négyesben mentünk apával, sajnos a sebem még húz, végülis alig két hete műtöttek, nekem is erősödnöm kell a sétához. Kedvem jó, mehetnékem van mfele, sajnos nehéz lesz Katával, de megoldjuk.

Visszaolvasgattam azt a keveset, amit írtatok.

True!
Azért kellett befeküdni, mert előírás, vkit hamarabb befektetnek, nem akartam a dokival vitatkozni, hogy közel a kórház stb. reménykedtem uccsó pillanatig, hogy beindul, egy fájásom semmi nem volt.
Na a MÁK, nekem is kell intézkednem…családi pótlék, anyasági stb. Szerencse munkahelyet múlt héten elintéztem, rendesek voltak, visszahívtak és faxon elmentek a dolgok, majd Gyurinak be kell az eredeti papírokat is mutatni, de ráér.
Hány foga van Levinek?
Nagyon vagány a kis transzformered :wink:

Zsuzsi-Linda!

Jók a képek, nekem senkivel nem sikerült még talizni, írjatok ha Tbánya felé jártok.

Zsuzsi!
Jókat derültem a sztorikon (denevér stb.)

Jubi!
Kata is imádja a katicabogárkát, de ruhája nincsen még olyan. Én is vágyom már a turiba, sztem holnap elnézek. Anyukám is talált egy új turit, de az tőlünk messze van, majd hétvégén tesómmal elmegyünk remélem. Szép Jazi sárga, narancs fala. A kis pillangók is nagyon ötletesek.

Tina!
Katának barnás hosszú haja volt igen :) 90% mondja, hogy Gyuri a Dávidka is, na majd teszek fel egykorú képeket a kettőről és mki eldönti :) sztem más a két gyerek.

Bettus!

Ti is jól néztek ki, nagyon szép Kittike, gyere gyakrabban, bölcsi? Munkád? Mennyit szeretnél fogyni?

Timi!
Irigyellek a nyaralás miatt, jó lehetett, mi majd jővőre remélem bepótoljuk. Jól nézel ki, tartod a súlyod?
Írok majd magunkról holnap vagy amikor alszanak a lurkók.

Ribizli!

Hogy vagytok? Nagy már a pocid? Készül a bébinek a szobarész? Mostál már? Kórházi cuccod pakolod? :wink:

Kép
Kép
edi78
 
 


Kórházi élményem nem egy nagy szám, de megosztom veletek.

Sajnos 22-én kellett befeküdni és hétvégén semmit nem csináltak, vagyis volt kettő napi laza vizit. Meg dokim volt szombaton és nézett Uh-ot, hegvastagságot, meg megmutatta a pofiját 4D-n. Jó kedve volt. A baba 4160g + - 60dkg-ra saccolta a gép. A doki csak annyit mondott maradjuk 3,5kg felett az tuti. A hegem csak 3mm volt, ami nagyon vékony, sima szülést nem bírt volna ki, mert a baba sem volt kicsi.

Nehezen mentek a napok egy szobatársam volt, legalább tudtam vkihez szólni, de ő megszült vasárnap hallottam a jajdogálást, meg a szülőszoba iszonyú közel volt, a kitolási szakaszt is hallottam és végre felsírt a baba. Vasárnap este nagyon lassan telt egyedül, szerencse hétfőn kaptam 3 szobatársat. Nem ettem éjféltől hátha lesz vmi, de a főorvos annyit mondott, 1-2 nap és rövidre zárjuk drága. Tudtam kedd vagy szerda műtét, de biztosat vártam már. Sírtam is, annyira elkeseredett voltam. Katát is 2 naponta 5-10 percre láttam, 2x sírtam is, pedig nem akartam, de többször mondta anya gyere, de nem mehettem.

Na aztán végre hétfő du. kiderült kedden lesz főorvosi vizsgálat, mert aki bekerül, mkit megvizsgál és ő dönt. Izgultam nagyon, végül szerda lett a műtét napja. Megcsinálták du. a penicillin próbát, meg vmi fertőtlenítőszerrel kellett mosakodnom 3x is. Féltem a beöntéstől mint állat. Este jött 2 nővérke és vitt az egyik szülésznő, kis fiatal most végzett, borotválásra és beöntésre így nem volt min izgulnom mennem kellett. Szép lassan csinálta a dolgokat, kíméletesen így hamar túlestem ezen is. Nem izgultam a műtét miatt, jól aludtam. Közben egyik szobatársam végig vajúdta az éjjelt, 4 újjnyira volt nyitva amikor ment a szülőszobára, hívták a dokit, éppen visszaért hozzám a műtétre. A szülőszobáról annyit kell tudni, hogy pont mostanra esett a fertőtlenítés stb. és a császárosok megőrzőjében volt a szülőszoba átköltöztetve, mellette meg a vajúdó, így 10 ággyal kevesebb volt a szülészet.

Engem is a negyediken a nőgyógyászati műtőben műtöttek, így Gyuri nem is látta a baba fürdetést stb. mert rögtön vitték le a harmadikra és ott tették rendbe. Na szóval reggel felköltöztettek a negyedikre, kitettem a sok innivalót, meg egy hálóinget, bugyit, betétet, amit majd rám adnak. Branült nem sikerült bekötni, csak harmadjára hiába mondtam ott nincs vénám, még mindig lila pedig eltelt majdnem 2 hét. Jól szétcseszték a vénámat. Katétert ketten tették 5 percig, nagy élmény volt. :( Nst-t rám tették, na ekkor már szarul voltam, minél hamarabb a műtőben akartam találni magam. Görcsöltem, izzadtam, iszonyú szar helyzetben voltam, nem tudtam mozogni. Akkor hallottam van 3 sürgős császár, kiakadtam, ha kellett volna még várni, megkérdeztem mizu, meg vegyék le az nst-t mert nem bírom már a testhelyzetet. És akkor jött a műtős srác, aki rágózott meg tetkós volt és laza stílusban vitt el, így oldottabb volt a helyzet. Gyurit megláttam várt a folyosó végén, próbáltam nem sírni. Szar lehetett úgy látni, hogy visznek a vágóhídra. Na aztán megkaptam a spinált, ami lassan hatott, altatódoki is iszonyú rendes, meg laza volt, egyfolytában beszéltek hozzám, nyugtattak. Éreztem a parfümjét is. Magnó szólt a sarokban. Aztán jött a rémálom, egyszercsak éreztem zsibbad a jobb karom, a mellkasomban éreztem vmi furát, meg a fejem mintha mindjárt elájulnék, a hangokat is messze hallom…szóltam furán vagyok, kaptam vmi gyógyszert és kitisztult minden, de az a 2 perc szörnyű volt. Lábam, kezem kikötve, azt hittem ottmaradok :( De végül elkezdték a műtétet, szar volt az állapotom, iszonyúan ingadoztak az értékeim, nem tudom mik, de mondta a doki vmi vegetatív nem tudom mim van. Aztán egy nyomást éreztem és megmutatták a Dávidot, láttam nem kicsi és, hogy szép az orra, nem nyomi, mint Katának. Mondta a doki rövidhajú szőke. Aztán amikor kitoltak Gyuri ott várt, mondtam menjen nézze meg, kérje ki a gyereket.

Én jól voltam, az értékeim is ahogy kiemelték a babát jók lettek. 6 órát kellett csak feküdnöm és fel is keltem. 1x kihozták a gyereket, segítettek szoptatni. Este meg lekerültem a harmadikra egy 2 ágyasba, ahol magamat láttam már el, este már kisétáltam Gyurihoz, szerencse nagyon hamar mentek a dolgok, a sebem sem volt olyan vészes, mint 2 éve. Dávidka 3. nap már mennyiségeket szopott és hízni is kezdett. Ekkor már láttam a kórházi napok végét. Aztán képzeljétek aznap egy volt másik szobatársam is megszült, a negyedik egyedül maradt 4 napra, őt hétfőn műtötték, ő is várta mizu lesz.

Na ennyi történt velem. A fejem szerencse 1-2x fájt nem nagyon, gyorsan ittam kávét és nem volt gond. Nem mentem át a rooming inbe, nem akartam a babával lenni, nekem így volt jobb.
Ja még annyit, hogy amíg bent voltam vagy 10 szülést hallottam, éjjel többször nem tudtam aludni, érdekes, de csak a kitolási szakasz volt hangos a többi nem. Meg ajtók sem voltak zárva és láttam egy nőcit éppen szülés előtt és utána amikor varrta a doki, azért az ajtót sztem becsukhatták volna. ja meg volt egy nő aki gondozatlan terhes volt, 14 hetesen volt 1x dokinál, mentő hozta, azt sem tudták hány hetes, semmi kórházi cumó nem volt nála, 2. gyerek. Vitték volna a műtőbe császározni, amikor kiabált a szülésznő jöjjön doki a gyerek lábbal előre elindult, koraszülés volt, de nem tudták milyen idős, aztán kiderült 35 hetes volt. Nem volt semmi a felfordulás...

Bocs egy kicsit uncsi meg hosszú lett, de nem akarok többet visszagondolni, hosszú volt az a 10 nap.
Next time teszek képeket, most megyek pizzát sütök. Alszanak a gyerekek :) Majd írok magunkról is hogy telnek a napok 2 gyerkőccel, egyelőre ennyi elég volt az ülésből :lol:

Edit

Kép
Kép
edi78
 
 


Sziasztok, ne hari.....írni akarok
Csak...
tudjatok apa most van Dániában, és vele msn-zem nagyban.... tudjátok milyenek a nők... be nem áll a "szám", hogy mi történt velünk.... Mintha ez lenne oltári izgi, nem is Dánia :D

amúgy jól vagyok, jól vagyunk. Pocaklakó rendicsek, pocakom szép nagy. Könnyen viselem ezt a terhességet is. Néha elcsapom a hasam valami kajával, de jó kis buborékos ásványvíz helyretesz.... :lol: :lol: Veronika édes-okos-aranyos. Minden idegen és vadidegen dicsérgeti.... Tegnap este sétából simán felcimbiztem a negyedikre...Ma nem!!!!! (na jó tegnap lihegtem, és letettem egy lépcsőfordulóval előbb ;) ) Csak így érzékelhető, mennyire jól vagyok. Poénból is sokszor emelgetem....imádnivaló (mikor nem hisztizik ;) )


Edi nagyon örülök neked, nektek! majd írok....vasalok ha van idő...mosás is van volt lesz.... Saját cuccot csak két hét múlva ajánlott előkészíteni...de majd írok

Minden anyuka-mama-baba nagyon szép. Veronika el volt ragadtatva a képektől.... még vissza is kellett görgetnem ismétlésre a képeket :)

Múlt héten alvásproblémák voltak itthon, délután. Csak énekelt az ágyában sokszor, nem ment az alvás a 7 napból 5x.... Gondolom a foga :( Tegnap ma ezt kikerülendő kapott elalvás előtt (délután) viburkolt, és dentinoxot.... Hehe, volt is alvás :)


Na, gyors ennyi. majd még jövök érdemben is tényleg! De most msn parti folytatás apával ;) Meg majd dobok képet!

zizzzzz

KépKép
rizibizi
 
 


Sziasztok!

Drágák vagytok, h dícsértetek, te ez csak szemfényvesztés. A csíkos tett soványnak, máskülönben nem vagyok az :cry: Most éppen kedves +2 kg szedtem fel, és most vagyok 69 kg. Szóval sajnos a ruha volt cseles.

Edit!

Szép hosszút írtál, és nagyon szép, hosszú tortúrás szülés volt. A lényeg, h otthon vagy a pici családoddal. Nem is kell már hála gondolnod, h mi történt. Csak előre nézzél. Kata babának Boldog 2. születésnapot kívánunk: Dóri&Timi Miket kapott?

True!

Nem tudok horgolni, de akkor inkább megtanulom, mert ez a sapi nagyon tetszik. Santosnak azért írtam a bérletet, mert Ő még gyeden van, nem gyesen. Én is majd szept 16 után fogom megvenni, mert azért szoktam BKV-val közlekedni. Szóval amit fent írtam is, ne legyél irigy-irigy, mert csak a felső csal :wink:

Linda!

Drágám neked elég sűrűn fáj a fejed nem? Mit terveztek Laukának szülcsinapjára? Mikor jöttök legközelebb Pestre?

Hettie!

Neked most levan vágva a hajad? Mikor teszel fel Artiról képet? És magadról?


Ennyi voltam: pusszanat
Mostani kedvenc képem a pici barátnőmről
:D [KÉP]

Timi

Kép

Kép
hogyor timea
 
 


Sziasztok

Edi: Nagyon meghatódtam a szüléseden, azért a császár is tud "szép" lenni. Jót nevettem rajta, hogy írtad, nem volt nyomi az orra :lol:
Bölcsi: szept 22-től, Timivel együtt.

Hajamról inkább nem teszek fel képet, mert azóta le se fényképeztem magam, és be se tudtam állítani rendesen annyira semmilyen.

Linda: pont akartam írni, hogy vettél-e párnát mikor láttam is. Nagyon édes, én azt hittem piros. Nem is tudom hova tettem a szemem, hogy nem láttam. :roll: Édesek a képen a csajok, meg az anyukák is. Ezek szerint jó volt Pesten :wink:

Holnap lesz a bölcsibe egy nyílt nap. Ugrálóvár, meg szabad bejárás, megnézni milyen is a bölcsi. REmélem a párom el tud szabadulni előbb, aztán majd mesélünk, de bizti tetszeni fog majd a csajoknak.

Ennyi voltam most, ha kel megyünk anyós mamához.
Bettus

Kép
bettus79
 
 


Linda,Santos!

Nem is úgy néztek ki, mint az anyukák :D

Timi!
A keresztbe csíkos nem slankít, hanem erősít :P , és szerintem is sokkal vékonyabb vagy!
Parlagfű: már feljelentettem a szomszédot kb. 3 hete, de szerintem nem érdekli őket. A kényszerkaszálást úgy sem fizetik ki, eléggé öntörvényű népség. Már áram sincs nálunk, és mindenhová tartoznak, de annyi eszük volt, hogy a házukat a kiskorú gyerekeik nevére írassák - akik vagy nevelőintézetben vannak, vagy a nagyszülőknél, vagy éppen csavarognak -, így azt nem árverezhetik el.
Csattok: kisebb korában szerette Jazi, aztán volt egy időszak, amikor nagy nem, mostanában újra barátkozik velük. Néha előveszi a csattos dobozkáját, és adogatja nekem, hogy melyikeket tegyem a hajába...az a fotó is így készült.
Dóri hatalmas, és nagyon szép kislány. Inkább ovisnak néz ki, mint bölcsisnek.

KATÁT ISTEN ÉLTESSE SOKÁIG!!!

Kép
Kép
Kép
juborka
 
 


Ja, még elfelejtettem válaszolni egy kérdésre. Azt hiszem Timi kérdezte, hogy én mit értek hiszti és dac alatt.
Van a sima hiszti, amikor nem lovalja bele magát, csak ütközik az akaratunk, de lehet rá hatni, és abbahagyja. Aztán van a hisztiroham, amikor úgymond "elszáll az agya". Na, nálunk ilyenből volt néhány, de örömmel jelentem, hogy már hatodik napja újra kedves-aranyos-tündi-bündi kislányom van :D Persze nem általom magam azzal, hogy soha többé nem lesz hiszti, de örülök annak, hogy tudjuk kezelni.
Most még Jazi alszik, én hajat mostam, aztán nem soká indulunk összeszedni a fiúkat, utána Benit visszük vívóedzésre, felszedjük Apát a munkahelyén és este fél nyolc körül ripsz-ropsz itthon is leszünk...

Kép
Kép
Kép
juborka
 
 


Lányok!

Kukoricát főzés előtt vagy után fagyasszam?
Ma kaptam egy csomót a piacon (3-4 cső helyett), és nekünk az sok. Szeretném, hogy eláljon.

Válaszokat köszi!
Nagyon babatémás ;)

KépKép
rizibizi
 
 


Sziasztok!

Timi! Nagyon szép Dórid :wink: olyan nagylányos, szép hosszú haja van. Jővő szombaton ünnepeljük Kata szülinapját Dávidka miatt eltoljuk egy kicsit.
Nem felejtettem el a dolgokat, de Kata ilyet nem csinált, hogy sírt így este. Kivettük hamizott, vagy elaludt kézben. Dávidka egyiket sem csinálja. Most azt csinálom, hogy amikor betakarom a kiságyba jól beburkolom, mintha fognám, érezze a meleget és nyugodtabb tőle.

Pár kép a gyerkőcökről:
Kép
Kép
Kép
Kép

Épp most ettem meg egy zacskó pattogatott kukoricát. Milka chocolate dessert meg nem esett olyan jól, mint vártam, de megettem 2 nap alatt 2 táblát...Kata anyánál, mert nem tudott szegény aludni, úgy fúrtak és kérdezte anya szeretne-e csúszdázni, homokozni, hintázni náluk a kertben és elment. Ott aludt legalább. Dáviddal 5 felé megyünk hami után sétálni egy kicsit.
Éjjel 1-2x kel a bébi, ez még kibírható. Kata altatása neccesebb, velünk alszik ugye. Fürcsit előrébb hoztuk és így 9-kor legkésőbb altatás. Kicsi még nem macerés, igaz este kipattannak a szemei és nézelődik, betesszük a kiságyba, akkor sír. Egész nap alszik egyébként, nem tudom még szórakoztatni, hogy aludjon. Majd alakul. Ma volt a dokinéni, kicsit kötött a csípője Dávidnak, terpeszpelust kell alkalmazni, a lába közé be kell tenni egy pelenkát. Ha egy hósan is ilyen lesz el kell menni ortopédiára. Kata 2 éves státusz vizsgálatát is elvégezte, ha már itt volt.
Nektek kell adni a Vigantolt? Doki azt mondta nem kell, védőnő szerint kell 3 éves korig.
Edit

Kép
Kép
edi78
 
 


sziasztok, csak pár kérdésre van időm, bocsi

Edi: most eszembe jutott, én úgy altattam őket ilyen pici korban, hogy kis takaró, hogy az arcához érjen, meg cumi, és egy-két hét után ha odaadtam neki a kellékeket, már tudta, mit kell csinálni :lol: :lol: Azóta is ez megy, bár mióta Hannának nincs cumi, nem kell neki a tete sem. Mivel kevés az időm, így nekem ez nagy megnyugvás, hogy van nekik anya-pótlék, és ez az ovi beszokásnál is nagyon sokat jelentett!! Nagyon szépek együtt, mekkora boldogság is ez. Vigantolt nekünk 2 éves korig naponta, utána csak télen. (De én mindig elfelejtem :oops: )

Riz: passz erről fogalmam sincs :roll: Talán Linda tudja.

Jubi: hát ez nálunk is így megy sajnos, ma az 1-es busszal be kellett mennem, így Levi épp elszunnyadt tv közben, már kelthettem fel, levest nem evett, csak palacsintát, Bonyhádon pár üzletbe bementem, aztán szülői, közben apa a kicsikkel elment az apukájához, és már este is volt, mire hazaértünk.

Timi: fürdőruciban is vékony vagy.

Sziasztok

Ildi
Kép
Kép
Kép
true
 
 


Edi
Teljesen átéltem az írásod. Nekem az egész szülésből nem is a szülés volt "rossz", hanem amikor 3. napon felment a vérnyomásom 190-re. Csak azt vettem észre hogy nem jol látok, meg kezdett eltünni minden, na akkor én is be voltam szarva. Nem tudom mitől lehetett. Én nem is a szüléstől félek, hanem ettől , hogy majd megint ez lesz szülés után.
Nagyon aranyosak a babáid:)

Timi
Most rövid a hajam, vagyis valamivel váll alatt ér, mert kihullott és kellett belőle vágni hogy egyforma legyen, de már alakul. Képeket mindig akarok küldeni, de valami miatt mindig elmarad. Először még el kell küldenem Tinának, aztán ő lekicsinyíti, vagy esetleg ha férjem megcsinálná. Majd megkérem, hátha..

url=http://www.wunschkinder.net]Kép[/url]
hettie
 
 


True!
Én is úgy takarom, hogy a fejéhez érjen vmi puha takaró és azt vettem észre így hamarabb és többet alszik. Éjjel 2-kor és 5,30-kor kelt, de nem aludt vissza a Dávid, de visszavettem a kiságyba, egy kicsi sírás, de visszaaludt pár perc alatt szerencse. Cumi nem kell neki. Kata ilyenkor már cumizott. Persze nem baj, de később lehet, hogy jó szolgálatot tenne.

Hettie!
Rendületlenül várjuk a képeket :wink:

Pár napig tuti nem jövök, mert a tegnapi pakolástól meg egyórás sétától megint kijött az aranyerem a másik oldalon. Egyik oldal javul, másik oldal elég gáz. Reparon, körömvirágkrém, meleg víz - bevetem.
Elegem van :(

Edit

Kép
Kép
edi78
 
 


Sziasztok!

Új vagyok még erre felé, de lenne egy nagy kérdésem.
Tud nekem valaki bármilyen infót adni Dr Magyar Zoltánról, aki a SOTE I-en dolgozik?
Előző gyermekemet is a SOTE-n születem, viszont az akkori dokimmal nem voltam megelégedve, ezért váltani szeretnék. Őt ajánlották nekem.
Ha megosztanátok velem a tapasztalatotokat, legyen az pozitív, vagy negatív, nagyon megköszönném.
Egyébként most vagyunk 13 és fél hetesek a második babámmal, remélem másodjára sikerül egy kislány :)

(lehet, hogy írt róla már valaki korábban, de nincs annyi időm, hogy az összes hozzászólást végigolvassam)

Előre is köszönöm
Gabi

Ja és persze gratulálok minden szülőnek! :)
gabka77
 
 


Gabka! Valahol van egy topic, ahol az orvosokról lehet érdeklődni és informálódni. Talán a szülészetek és kórházak fórumban. Próbálj ott utánanézni.

Timi, természetesen Zsuzsi gyes-en van, hiszen gyed mellett nem lehet dolgozni.

Én pedig egy munkaügyi pernek nézek elébe úgy tűnik....

Ildi
Kép
Kép
Kép
true
 
 


Helló

Edi,nagyon jók a kép,máskor is tegyél fel!Látom Dávidnak is oda van készítve a cumi,nem is egy :o :wink: Szerintem hasonlítanak,és tök jó hogy dávid sokat alszik,addig is tudsz Katával játaszani,na meg pakolászni...és az is tök jó írsz nekünk.
Ha megyek T.bányára tuti felkereslek :wink: Lakik ott egy barinőm,majd egyeztetek vele.
Jut eszembe,az előző heg is befolyásolhatja a köv.szülést??Érdekes amit írtál róla.
Nagyon átéltem én is a szülésedet :wink:
Nem babás:mi lett a kés alattban a csajjal,akit lelöttek vagy nem,?Nem láttam azóta,bár lehet te sem...

Gabka,nekem nincs infóm,Zegen szültem :wink:

Riz,én is nemrég fagyasztottam le,4 darabot,de nyersen,nem főve,még nem tettem el így,de szerintem így kell,télen meg csak megfőződ,mint a másik sok ilyen mirelit zöldséget :wink:
Fú ,nemsokára itt lesz nektek is a nagy nap :P annó én a 34. héten szültem.
Ja,és boldog szülcsi napot Katának,majd dobd a képeket!

Ildi,most bajlodóm a gyes-es papírral,holnap feladom.El kell küldeni az anyakönyvi kivonatot is??
D -vitamint,télen még kell adni a mi v.nőnk szerint is.
Laura hintapalintás valamit fog kapni,lehet ilyen mérleghintaszerűt,vagy gyí paci paripát,meg egy fürdőbe való pancsis játékot ,azt a virágosat,mert az emeleten van egy nagy sarok kádunk.(itt lent nincs csak zuhany,Lau meg még mindig a kiskádban nyomorog)
torta,cicafej alaku lesz,imádja,van egy plüsi felhúzhatós cicája,mindig jön velünk a bicajjal,majd keresek képet,olyat akarok neki sütni,mármint olyan formájut.

Santos,tegnap volt Haus :lol: mi van a böliben és a suliban?Milyenek a gyerekek,változtak a 2 év alatt??

Jubi,köszi a bókót. :wink:

Linda

Kép

Kép
czmelinda
 
 


Timi,szülcsi napi ajándékokról írtam feljebb.Nem tudom mikor megyünk legközelebb,de mindenképpen szolók majd.
Dóriról ari a kép,nagyítsd ki :wink:
Igen,sajna sokat megy a fejem,ma is pl... :?

Linda

Kép

Kép
czmelinda
 
 


Szia True!

Köszi, ott is feltettem a kérdést, de senki nem jár arrafelé.
Majd még próbálkozom máshol is :)
Egyébként az én kisfiam is 2006 öszén(szeptemberben) született.
Most lesz 2 éves.
Néha azért benézek, ha nem baj
Üdv:
Gabi
gabka77
 
 


Sziasztok,

Linda: aranyos vagy. Igen én is nyersen fagyasztottam le őket, a neten így láttam :) Pont ma délelőtt ;)
Igen, lassan az én időm is itt lesz... nagyon fészekrakó lettem :) Ma egész nap vasaltam... az elkövetkező fél év anyaga rendben... nagyjából :D
Tök jó ez a 200 ft-os bölcsizés... Nálunk nincs ilyen lehetőség. Csak magáncucc, ami meg méregdrága :o


True: miért lesz per? Mesélj!
Levi olyan a képen, mint egy nagy játékbaba!
Ügyes vagy a sapikkal, csak így tovább :)


Edi: veronika sem volt cumis az elején...sosem fogadta el, de azért volt nálam mindig, hátha éppen akkor kell :)
Vigantolt: nálunk a védőnő mondja rövidebb ideig, és a doki tovább. És a nyáron majd el felejtettem kis szünetet tartani.
Dávid biztos gyorsan túljut a terpeszpelus-csípő dolgon. Nekünk anno a sok torna a puki-kaki gondokra és a csípőre volt nagyon jó :)
Kata nagyon aranyos a nagy papucsban. Mi múlt héten vettünk egy papucsot Veronikának...és ahogy szereti a mieinket, erre úgy rá se hederített.... Aztán rájöttem, nem tud benne járni, még ebben külön meg kell tanulnia...így minden nap tesz pár kört már...és nem kell fogni a kezemet sem, mint az elején... de még nem élvezi annyira :) Közben mondja csuszi-csuszi, és csoszog :D
Szépek a gyerkőceid, kedves kétgyerekes anyuka :):):):)
A szülés sztoridon inkább parásabb lettem :D :lol: :lol: sebaj. A pocaklakónak megvan a része, igen. Örökli Veronika kiságyát... így nem kellett semmit csinálnom ez ügyben ;) A pelenkázót még mindig használom..az is a helyén van. Kórházi pakkom a 34. héttől ajánlatos összekészíteni, így majd jövő hét hétvégéjén megcsinálom ;) Kezdek izgulni. Éjjel egyre rosszabbul alszom. Bár most, hogy nincs itt apa, enyém az egész ágy...kedvemre forgolódhatok, de így sem alszom valami túl jól :)
Múltkori turis utam eredményét nem tudtam neked lefényképezni, de több mint 25 body volt, és olyan 5-10 rugdalózó+nadrág...Csak addigra már szétszortíroztam, mosás...


Jubi: nálunk is ilyen hisztik vannak. A kisebb, meg a nagyobb :) Sokat vívtunk egymással egy darabig... majd apa segített rajtam, hogy tegyem be az mp3 lejátszó fülhallgatóját valami zenével, ami elnyomja a sírást (jól hatott rám) és fogjak egy könyvet a kezembe, vagyis ne figyeljek rá. Első alkalomtól bevált. Azóta sokat szelídültem én is a hisztik során, meg ő is.
Ezek után, főleg mikor apa szabin volt, ő jött a sorba. Vele játszotta el a hisztiket a lány....meg, hogy meddig mehet el. De gyorsan a szobájában, az ágyában találta magát minden alkalommal, így lassan rájött le kell higgadni, ott kell.... Sőt,én apától azt is megtanultam, hogy ha abbahagyja a hisztit, akkor meg is dicsérhetem érte, hogy magától abbahagyta. Vagy megkapja azt a valamit (mert pl éhes volt) amit kért, MERT abbahagyta a sírást.
Most már nagyon kevés a hiszti, ahhoz képest, ami pár hónapja volt.
Most a héten, hogy nincs apa, és én nem viszem fel a negyedikre...ezen megy a szirénázás.... minden szomszéd hallja, hogy megyünk fel. (Mert délben fel szokott jönni, kis ellenkezéssel velem, de este megszokta, hogy az apukája felviszi) Hiába mondom, hogy pocak, meg két szatyor mellé nem fér... Ha nem fáradt, akkor nincs okom cipelni...tudom, hogy fel bírna menni, csak nem akar. Bezzeg ha csúszdán kellene fellépcsőzni, akkor semmi baja nem lenne.
Milyen meló kilátásaid lesznek, lehetnek? És mit dolgoztál azelőtt... :) ?
Lányod haj-csatkollekciója nem semmi :lol: Nálunk egyszerre sosincs ennyi, mert fogyóeszközök... De nekünk is napi szinten használatban vannak :)
Ha van olyan, hogy fél nyolc körül értek haza, akkor mikor tudod le a csemetéket?

Timi: nem csodálom, hogy kedvenc kép. Nagyon aranyos kislány Dóri! A csíkos felső meg valóban szélesíti az embert, de te nagyondenagyon jól nézel ki, ahogy a többiek írták. Nekem is ez volt az első benyomás...csak leírni nem volt alkalmam :)
Allergiára szedsz valamit, ami segítene egy kicsit? Nekem is van két ismerősöm, akik így vannak, mint te :(

IKEÁS nőcik: nagyon jók a képek. Kölkökről is :P Én is, én is akarok ikea....

Az oltást épp úgy két hete mondták be a tv-be, hogy mégis csak egy éves korig lesz kedvezményes.....

Santos: én is láttam itteni dm-ben elmos pelust :) Jubival való turizásaitokat meg irigylem :) Bár nálunk Elmo a nyerő, más nem (annyira) ;)

Lépek, majd folyt... sziasztok
Kép

KépKép
rizibizi
 
 


Halihó lányok!

Lindus!

Gyermek anyakönyvi kivonata is kell. Én ma voltam elintézni. 30-an voltak, és azt hittem az sok :shock: Nálunk a 100 a sok :lol: Azért azt nem vártam volna meg :wink:

True!

Akkor Santos visszaadta a gyedet, h eltudjon menni dolgozni. Réka úgy látom még nincs 2 éves. Milyen per előtt leszel? Meddig dolgoztál a cégnél? Hány éve vagy otthon?


Gabka!

Én is a Barossban szültem, de nem ismerem a dokit. Én anno 2006 szept 16-án szültem, de a dokim nem ért be a szülésre( Csabay LÁszló). Úgyhogy az ügyeletes doki volt bent, és a szülésznőm. Te kinél szültél, és mikor?

EDi!

Szegénykém jól kijutott Neked ez az aranyér :cry: Szerintem ha Dávidka nem akar cumizni, akkor ne is erőltesd!!!Tudom, h sokszor majd jól jönne, de később annál nehezebb lesz, h leszokjon. Én a Kittin látom, h elég nehéz ügy lesz. Mondjuk mondtam is Bettinek, h ne féljen nagykorában bizti nem fog cumizni. De Kitti pl: cumival alszik csak el, Dóri meg aug 1-ig babakocsiban ringatva. Most azóta 1 óra kell amíg elalszik. A d.u alvásnál, és az estinél. Édesek a gyerekek együtt. Gondolom amikor rájuk nézel a boldogság fog el.


Valakinek vmi ötlet, h MIÉRT NEM TUD ELALUDNI KÖNNYEN? Mit csináljak?

Jubi!

Akkor most megnyugodtam, h még Nálunk nincs Dac, bár ma is iszonyatosan hisztizett, de pill alatt átváltott mintha nem történt volna semmi. Ezért kérdeztem, h akkor ez mi nálunk? Bár dac ide, dac oda, én elég hamar lerendezem


:wink:

Timi

Kép

Kép
hogyor timea
 
 


http://www.gyerekabc.hu/fejlodes-es-vis ... telei.html

Sziasztok, nézzétek meg a fenti linket, érdekes. Bár eszerint Levi már érett a szobatisztaságra, mégsem jeleskedik benne. Itthon általában pelus nélkül vagyunk, de legtöbbször én ültetem bilire, ha gondolom, hogy kell már neki. NÉha szól, de pelusban SOHA. A kis lustaság. Ti hogy álltok ebben a dologban, mostanában nem sok szó esik róla.

Úgy néz ki a munkáltatóm jogellenesen fel fog nekem mondani, holott a Munka Törvénykönyve világosan kimondja, hogy a gyes folyósítása egyértelműen védelmet jelent (még akkor is, ha közben nem vagy fizetésnélküli szabadságon) szerintem a jogász hölgy elnézte a törvényt, ugyanis a régi törvényre hivatkoztak homályosan, de nem sikerült vele beszélnem. Megvárom a papírokat, utána irány az ügyvéd, és a munkaügyi bíróság. Viszont így muszáj munkát keresnem, hiába fizetnek ki 7 hónapot, az nem tart örökké.

Na megyek, gyorsan sütök Levinek egy kis krumplit meg virslit, paradicsomleves van ,egész délelőtt pogit sütöttem, este lesz apa tisztavató bulija, nem itthon, Mama megy a nagyokért, és itt fog aludni velük. Kivasalom a hajam, rendet vágok, stb.-

Pusz, jó hétvégét mindenkinek

Ildi
Kép
Kép
Kép
true
 
 


True!
Annak idején, amikor Danival GYES-en voltam, nekem is felmondtak, pontosabban megszüntették a munkaviszonyomat, és utólag értesítettek róla. Én is megkerestem egy ügyvédet, írtunk egy levelet a munkáltatómnak, ő meg gyorsan adott egy csomó végkielégítést, hogy nehogy munkaügyi bíróság legyen a dologból. Azzal én akkor nagyon jól jártam, mert igazából nem is szerettem az a munkahelyet...

Szobatisztaság: csak éjszakára és az ebéd után alváshoz használ Jazi pellust, ill. akkor, ha úgy indulok el vele, hogy tudom, hogy nem lesz hol megpisiltetni. De általában ilyenkor sem pisil a pellusba, megvárja, hogy hazaérjünk, vagy olyan helyre, ahol van wc.
Jó bulizást!! :D

Gabka!

Szertinem gyakrabban is benézhetsz, szívesen látunk! :)

Riz!
Amikor későn érünk haza, olyankor gyorsabb az esti vacsi+fektetés, szóval olyankor is ágyban van minden gyerek legkésőbb 9-re. Ma is elég sűrű délutánunk/esténk lesz...Azóta van így, mióta Beni vívni jár. Háromszor van egy héten edzés, egy kicsit húzós mindig behordani Debrecenbe, de úgy örülünk, hogy végre választott magának egy neki tetsző sportot, hogy inkább furikázunk. Az az igazság, hogy ő egy igazi kis könyvmoly, nagyon ráfér a mozgás, és a tartásának is jót tesz, kezdett kiskamaszosan görnyedni :?

Kép
Kép
Kép
juborka
 
 


Sziasztok Lányok!

Egy eltévedt madár visszatérhet? :)

Annyira régen voltam már, de azért néha-néha beleolvastam a topikba.

Edi, gratulálok Dávidhoz, nagyon szép baba.

Rizi! Neked is gratulálok a kis pocakmanóhoz.

Írtok a hisztiről meg a dacról. Na nekem duplán kijut. Kornél máris nagyon akaratos, és Manó is egy pár hete átvette a stílusát. Így sokszor, mint pl. ma is egyszerre ordít mindkettő. Kornél babanyelven, Manó a hiszti miatt kissé torz magyarral. :( Manó most a "mindenre NEM-et" korszakában, már meg sem hallom, ha nem-et mond. A röhejes az benne, hogy annak ellenére, hogy rögtön rávágja, hogy nem, mégis megcsinálja, amire kérem. :roll:

Szobatisztasággal mi hadilábon állunk. Tavasszal elkezdtük, volt szép számmal sikerélmény, aztán Manó átesett egy frankó toxoplazma+bélférgesség fertőzésen, állandó hasmenéssel, és vége is lett a bincizésnek. Olyannyira, hogy sivalkodva menekül, ha a binci szóba kerül. Pedig sosem erőltettem neki, sőt mikor belesikertült a dolog, mindig volt valami kis jutalom. Viszont az érdekes, hogy ha nincs rajta pelus, szól, hogy pisilni kell, egyre ritkábban pisil szét, de nem pisil bele sem a WC-be, sem a bincibe. Hiába akararom ráültetni ébredés után, közli, hogy nem és sír, vagy közli, hogy Kornélt ültessem rá. :) :? Ha játék közben véletlen becsurog mindig úgy megijed, hogy folyik a lábán, egyből elkezd sírni, pedig sosem szidtuk meg érte, ha pl. a szőnyegre pisilt. A kakival meg úgy vagyunk, hogy szinte mindig szól, ha bekakilt, de előre nem. Szerintetek erőltessem a bincit? Párom rendelt az egyik bababoltban fellépős WC ülőke szűkítőt, hátha azzal sikerül. Teljesen tanácstalan vagyok, mert megnéztem a linket, amit Ildi feltett és azok alapján Manó érett a szobatisztaságra, de mégis olyan, mintha őt ez a téma nem érdekelné. Ha beszélünk róla oda sem figyel. :(

Húúú, jó sok lettem, bocsi, hogy így egyből elárasztottalak benneteket. Próbálok jelentkezni időnként, ha visszafogadtok persze. :wink:

Szép napot mindenkinek.

Anita

goodfairy
 
 


goodfairy-anita!
örülök és szerintem többesszámban is írhatom, örülünk, hogy jelentkeztél, írtál. Gyere amikor tudsz (kicsit sűrűbben, mint az elmúlt mennyi is, fél év? :o :D :lol: :lol: :lol: :lol: )
Én úgy tudom, három éves kor után kell aggódni, addig nem szobatisztaság témában. Én nem erőltetem. Nálunk a kakik landolnak időben a biliben, de ezek sem mindig. És néha egy-egy tésztás nap ezeket a bili-élményeket rendesen megnehezíti, mert akkor nehezen produkál, főleg ülve.

Jubi: igen, ez a gyorsított vacsi+fürdés ismerős, ha mi is későn érünk haza :)

Gabka: gyere nyugodtan, olvass és írj te is. Érezd itt jól magad!

KépKép
rizibizi
 
 


Sziasztok!

Csak ma éjjel regisztráltam, kevés időm van netezni, bár gondolom minden anyuka így van ezzel. Október 6án lesz 2éves a kisfiam, Matyi, szerintem nagyon eleven, de ahogy a játszótéren látom, mostanában elég sok gyerek hasonlít mozgásigényben az enyémhez. Nagyon bátor, mindent kipróbál, nem fél és a legveszélyesebb dolgok vonzzák, és az sem érdekelné ha nem vagyunk mellette, és nem vigyázunk rá, csak persze mindig ott vagyunk valahol a közelben, ha magasról esik, ne törje össze magát. Egész nap megy,reggel kinyitja a kis szemeit, már dolga van, délben is és este is csak úgy alszik el, ha lefogom, ringatom és dúdolok neki, pedig már halálosan fáradt, de nem hagyja nyugton, h az apja még tévét néz pl. Szóval nagyon izgága, de még így is rá tudtam valahogy szedni kb másfél hónapja, hogy bilibe pisiljen, de azt is csa állva, leülni nincs idő. De kb 2 hete pedig már a wc-be pisil, és szól, de már rohanunk mindig, és a wc-ig érve sikoltozunk, az nagyon tetszik neki, rááll a kis sámlijára és persze állva pisil, de a kakilás az semmi képp még nem megy, mert e nem ül sem a bilire sem a wc-re. Így hát ez megy naponta 50x körbe-körbe, mert ráadásul a Matyi őrül sokat iszik, így 15-20 percenként pisilünk. Sajnos kint pont ezért nem is tudjuk próbálgatni, bár ha meztelen a hétvégi háznál, akkor egyedül megy fát öntözni. :D . Kicsit hosszan írtam, esetleg ha valaki írna mi a tapasztalata a hisztikkel,a csökönyös nemekkel, és a nem akarok szót fogadni helyzetekkel, mert ez minden napos mostanában. Köszi, Andi.
bogyi
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?