Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Olvasgatlak benneteket szinte minden nap.
Valamikor én is írtam ebbe a topicba, mert ugyanezzel a c2100-as értékkel hordtam ki a kislányomat.
Pontosabban minhárom terhességemnél ugyanez volt a problémám.

Bíztatni szeretnélek titeket, ugyanis a 3 terhességemből mindháromszor időben és egészségesen született gyerekeim vannak.

No és a csavar az egészben, hogy minháromszor orvos indította meg a születésüket.

Kitartás!

Tudom, nehéz ez az időszak, de tartsátok be amit a dokik mondanak, és nem lesz semmi baj!


Ancsa, Gröni!
Veletek már máskor is beszéltem, nagyon drukkolok nektek!
Örülök Gröni, hogy ilyen szépen haladsz, és hogy jobban érzed magad!

Tünci!
Olvastam azt is, hogy mi történt veled. Teljes szívemből sajnálom, hogy elveszítetted a kisbabádat. Remélem, az élet hamarosan kárpótol a veszteségért, és gondtalan, egészséges várandósságot kívánok neked, amint a lelked felkészült rá!

vigyázzatok magatokra és a babáitokra!
Vendég
 


Mellékletként küldök a kislányomról képet nektek:

Kép
Vendég
 


Maria!
Köszönöm.
A lányod gyönyörű!!!

KépKépKép
tünci28
 
 
 

 
 

mária:
Emma nagyon szép!
Te a spiropenttel hordtad ki a babákat, nem? Vagy lehet nem jól emlékszem. :roll:

Kép
Kép
Kép
aida
Halásztelek
 
 


lovaszkata jó híreinek örülök! :) De ő már vhol a végén jár, nem? 34-35 körül!?

Kép
Kép
Kép
aida
Halásztelek
 
 


Jól emlékszel Aida.

Spiropentet és magnesi citricit szedtem.
Vendég
 


Mária
:lol: de jó hogy jöttél minket biztatni :lol:
Én már írtam neked ugyan, de Emma Baba gyönyörű :lol: :lol: :lol:
Nagyon tetszik nekem a dus haja :lol:

skype címed van?
Ugyanis rájöttem, hogy a videót, tudod, :wink: azon át lehet küldeni, msn-en meg nem :?
Ha van,akkor írd meg nekem,felveszlek és remélem így már átér a video hozzád :D legalábbis eddig sikerült elküldenem skype-on :D
Várom majd!

Kép
Bán.Barnabás 2002.12.11.
Alexandra Vivien 2000.09.12
ancsa2727
 
 


Lányok,holnap lessz 8 éves a lányom :shock: :lol:
El se hiszem, olyan mintha tegnap született volna, ugy emlékszem mindenre :shock:
Pont ma, 8 évvel ezelött ilyenkor már sírtam, mert közölte a doki,hogy másnap irány a kórház, rossz az NST, kicsi oxigénhiányos állapotban van, megindítják a szülést.Amit kicsi lányom nem várt meg, mert megindult magától másnap délután kifelé .
Most jól elkapott a nosztalgia :shock: telnek az évek nagyon gyorsan :?

Kép
Bán.Barnabás 2002.12.11.
Alexandra Vivien 2000.09.12
ancsa2727
 
 


Lányok

Akaratam már kérdezni,de mindíg elfelejtettem.
Hozzátok kimegy a védőnő? Szólt nektek erről?
Vagy csak ugy jön bejelentés nélkül?

Nálunk az első 2-nél kinnt volt kb 25-28 hetes lehettem akkor , bejelentés nélkül jött ki :shock: :? szóval örültem neki igazán, hogy mégcsak nem is szolt róla :?
Most viszont már a 32. hétnél járok és kezdem furcsállni hogy nem is mondta hogy kijön, mondjuk lehet ő is majd bejelentés nélkül fog jönni :shock: Na mindegy végülis, lehet hogy az utolsó pillanatra hagyja, gondolja hamar idetalál, ugyanis a tömbünk aljába van a védőnői szolgálat
:lol:

Kép
Bán.Barnabás 2002.12.11.
Alexandra Vivien 2000.09.12
ancsa2727
 
 


voltam vásárolni.
sikerült vennem: 1 szoptatós melltartót, köntöst, bugyit és 2 hálló inget a kórházba.
tök aranyossak /bár egy kicsit drágák/, dobok is fel róluk képet.

Kép

Kép
timirosicka
Külföld
 
 


Kép
Kép

Kép

Kép
timirosicka
Külföld
 
 


Mária!

Csodaszép ez a kislány! Nem győzöm csodálni micsoda hajzuhataga van! Hogy tapasztaltad, tényleg gyomorégős a kismami, ha nagy haja van a babábak?


Ancsa!

Nálunk bejelentkezik előre, de hozzám azért jön, mert ha nincs itthon apjuk nem tok lemenni hozzá! Igaz nem csinál már semmit csak beszélgetünk! Egy évvel idősebb, már szinte baráti viszonyban vagyunk! Egyelőre jól kijövünk, remélem nem fog változni ez akkor sem, ha megszületik a baba! Van két kicsi gyereke, tapasztaltabb, mint én, remélem jó tanácsokkal fog ellátni! Kis/nagylányodnak boldogszülinapot! :wink:

Kép

Kép
gröni
 
 


Sziasztok!

Én vagyok az elveszett bárányka! :lol: Remélem mindenki jól van!
Nagyon rossz volt a kórházban :( ez a kis Manó jó rám hozta a frászt!
De most már nem lesz baj, csak még egy hetet kell kibírni, már a 35.hetet taposom!
Millió puszi!

LKata

Kép
Kép
lovaszkata
 
 


gröni, l.kata örülök, hogy jól vagytok és végre jelentkeztetek.
az elöbb vissza olvastam, de mire lapoztam el is felejtettem, hogy mit :oops: :oops: :? .bocsi!!!!!!!!!!
ancsa: nálunk nincsenek védönök :lol:

Kép

Kép
timirosicka
Külföld
 
 


lovaszkata:
De örülök, hogy írtál!!! Jó hogy már ennyire előre jársz, nincs sok hátra.

ancsa:
Hozzánk nem jön ki a védőnő. Nekünk kell járni hozzá szorgalmasan. Pl. jövőhéten hétfőn.

Kép
Kép
Kép
aida
Halásztelek
 
 


Timi
Aranyosak a rucik :lol: Mennyi volt,ha szabad megkérdeznem?

Lovaszkata
Hajrá-Hajrá, te már a finish felé tartasz :lol:
Azért még 1-2 hetet maradjon bennt Norbika, én üzenem neki :D

Nemrégen beszélgettem egy Ausztriában lévő szülésznővel,aki engem baromira megnyugatott :shock: ez nagy szó,mert nagyon aggodó típus vagyok :oops:
Szóval azt mondta nekem, orvosi tankönyvben nézett utána :D
Addig nem kell aggódni a koraszülés miatt,amíg a méhszáj nyílik ki, de ennek ellenére a baba feje még nem illeszkedett be!!!!

Nekem is teljesen lennt van a babóm, de a feje nincs beilleszkedve.
És ez a lényeg.
Szóval ne aggódj azmiatt h neked is lennt van a babód.

Azt mondta majd akkor izguljak,ha beilleszkedett a feje :oops: de addig ne :lol:
Ezekután elgondolkodtam azon, hogy valószínűleg ezt a dokim is tudja, és ezért nem fektetett be a kórházba?! :wink: valószínű :roll:

Gröni
Örülök neki,hogy ilyen jó kapcsolatban vagy a védőnővel :shock: :D Én nemrégen kaptam egy ujat,aki teljesen kezdő :shock: nem is ez a baj,hanem az, hogy annyit tud beszélni,hogy egyszerüen lehetetlen tőle megszabadulni :?
Jól tudod, szülés után, szoptatás alatt tilos Kávét és bármilyen koffein tartalmú italt inni,mert átkerül az anyatejbe, és nem fog tudni aludni a babó. :roll:
Én koffeinmenteset ittam és bebeszéltem magamnak,hogy használ és elviszi az álmosságomat :lol:

Kép
Bán.Barnabás 2002.12.11.
Alexandra Vivien 2000.09.12
ancsa2727
 
 


Gröni kérdezted mit nem szabad a szoptatás alatt enni,íme.........


Kerülendő ételek - italok

Minden baba más és más, abban azonban nagyjából mindenki megegyezik, hogy vannak bizonyos ételek, amikkel csínján kell bánni, mert akár hasfájás is lehet a vége.

Arról nem is beszélve, hogy az anyatej kiválasztása során jóformán semmiféle szűrő nem működik, így egy az egyben átmegy szinte minden a tejbe (nem úgy mint a méhlepényen keresztül, ami egy komoly szűrő volt eddig).

Minden ami tiltott volt terhesség alatt, az most fokozottan érvényes. Így tehát:

- Dohányzás

- Alkohol (egy-egy pohár bor, vagy sör még nem a világ vége, de égetett szesz pl szigorúan tilos!)

- Gyógyszerek (mindig tájékoztassuk az orvosunkat hogy szoptatunk, mikor gyógyszert készül felírni)

- Kávé - ez persze nem tilos, csak ajánlott módjával fogyasztani, és ha lehet inkább koffeinmenteset, vagy csökkentett koffeint tartalmút igyunk, ha nem akarjuk h a kisbabánk esetleg ne tudjon aludni.

- Fekete- és zöld tea - természetesen nem tiltott, csak érdemes odafigyelni rá, ha a baba szokatlanul élénk, ingerlékeny, rossz alvó, lehet hogy a teában lévő anyagok okozzák ezt.



Bizonyos ételeket eleinte óvatosan együnk, és ha hasfájást tapasztalnánk a hatására érdemes teljesen elhagyni.

Ezek az ételek/italok:

- K-betűsek: kelbimbó, kelkáposzta, karfiol, karalábé, stb... egészen extrém esetben akár a krumpli is

- Száraz hüvelyesek: bab, borsó, lencse, sárgaborsó, stb...

- Hagyma - ez egyben általános hashajtó hatással is bír a kicsire, módjával fogyasztva székrekedésre kiváló lehet

- Cseresznye, esetleg sárgadinnye

- Citrusfélék: narancs, citrom, grapefruit, stb... hashajtó hatása is van, ha érzékeny rá a babánk nézzük meg mindig a gyümölcslevek dobozát, szinte minden vegyes gyümölcsös lében (pl multi) van valami citrusféle

- Tejtermelést serkentő szerek - főleg a laktoherb-bel és az UU-val érdemes vigyázni

- Tej - ebből maximum napi fél liter iható, ám ha kisbabánk szűnni nem akaró hasfájással küzd, átzokogja az éjszakákat, gyanakodhatunk laktóz-intoleranciára is esetleg

- Tojás - allergiát válthat ki

- Aprómagvasok: eper, szeder, málna, ribizli stb...- igen komoly allergizáló hatásuk lehet, ezektől jó darabig óvakodjunk



Hogy ezek után mi marad? Szerencsétlen esetben egy érzékeny baba anyukájának jóformán semmi...


Kép
Bán.Barnabás 2002.12.11.
Alexandra Vivien 2000.09.12
ancsa2727
 
 


Sziasztok!

Hozok képet!

Kép

Kép

gwini
 
 


Oh Laura baba nagyon tündéri! :)

Jaj, nekem ma este olyan hányingerem van/volt... :'(

Kép
Kép
Kép
aida
Halásztelek
 
 


Nagyon édes Laura baba :lol:

Jó éjt mindenkinek!

Kép
Bán.Barnabás 2002.12.11.
Alexandra Vivien 2000.09.12
ancsa2727
 
 


Sziasztok

Szép jó reggelt mindenkinek! :D

Hogy vagytok?

Mifelénk most éppen esik az eső, de én ennek csak örülök,jobban bírom a hüvösebb napokat terhesen,mint a nagy meleget,az teljesen kikészít :?

Tegnap reggel óta, legalul húzodik meg feszül a hasam egyfolytában,mintha leakarna szakadni :? és annyira szurkál a derekamba a csont a,h alig bírok rálépni a lábamra :? és még csak előre se tudok dölni,mert akkor is fáj a derekam. :?
És megint érzem a csipkelődést a méhszájnál,mint a multkor :? amire azt mondta a dokim, h ilyenkor nyíilik ki jobban :? azt érzem csipkelődésnek.

Kép
Bán.Barnabás 2002.12.11.
Alexandra Vivien 2000.09.12
ancsa2727
 
 


Sziasztok!

Gwini!
Nagyon szép gyerekeid vannak!
Laura tündéri kisbaba! Gratulálok!


Gröni!
mindegyik lányomnak ennyire nagy haja volt, és egyikkel sem égett soha sem a gyomrom.
Ez fura. Sokan kérdezték már tőlem, de valószínű, én vagyok a kivétel, aki erősíti a szabályt. :lol:

mindenki vigyázzon magára!

sziasztok!
Vendég
 


Ancsa!

Tessék elmenni a dokihoz!
AZONNAL!
Vendég
 


mária
Írtam neked a másikba :)

Kép
Bán.Barnabás 2002.12.11.
Alexandra Vivien 2000.09.12
ancsa2727
 
 


Ancsa:
Hogy vagy??

Én nem jobban.. :? Éjjel is felébredtem hányingerre, most meg szédelgek azt sem tudom hol vagyok.. Nem tudom mi lehet velem. A vérnyomásom igaz alacsony, de attól soha nem szoktam ilyen tüneteket produkálni.

Kép
Kép
Kép
aida
Halásztelek
 
 


Aida
Legalul huzódik a hasam alja,olyan mintha leakarna szakadni :?
Pihizek,szedem a magnéziumot, de ez már olyan adag,amitől megy a hasam :shock: pedig szedem a vasat is :shock: szerintem le se tudnék szállni a wc-ről, ha nem fogna valamit a vas :shock:

Nekem is van hányingerem és teljesen be vagyok fordulva :?
Párom is megjegyezte tegnap,hogy milyen más a hangulatom,mennyire ingerlékeny vagyok,meg magamba vagyok zuhanva :? már 2 napja mégcsak megszólalni sincs kedvem :?

Lehet ettől a fronttól van,nem? Én se vagyok jó passzban :?

Kép
Bán.Barnabás 2002.12.11.
Alexandra Vivien 2000.09.12
ancsa2727
 
 


Hát nem tudom, én nekem nem szokott csak úgy hopp ilyen bajom lenni és a terhességi hányinger is kikerült. Nem hánytam meg semmi az elején sem. Igazából vmi vírusra gondolnék az esetemben mert tényleg nagyon szédelgek meg rosszul vagyok, de itthon ülve hogy lehet vírust összeszedni?

A has feszülgetésről beszéltél orvossal?

Kép
Kép
Kép
aida
Halásztelek
 
 


Az is lehet,hogy összeszedtél valamit :?
Egyél sok c vitamint,gyümölcsöt,az jó ilyenkor.
És ha nem mulik el,menyj el a házi orvosodhoz szerintem.

Igen,de azt mondta most így ne buszozzak át hozzá,mert attól még jobban kinyílik a méhszájam :?

Kép
Bán.Barnabás 2002.12.11.
Alexandra Vivien 2000.09.12
ancsa2727
 
 


Ancsa, húha. Tehát akkor most vártok? És meddig vársz? Mikor mész kórházba ha nem múlik? Vagy annyira azért nem vészes a dolog?

Nekem Noli úgy gondolta éjjel fél 4-kor hogy felébreszti anyát és jól megmasszírozza a gyomrát, hogy még rosszabb legyen. :( Mondtam is neki, hogy ejnye fiam. :)

Kép
Kép
Kép
aida
Halásztelek
 
 


ancsa: rózsaszin: 2.240,-, a másik: 1.440,- ás 800,-ért vetttem egy tök egyszerüt a szüléshez.
Úr isten, ha szoptatni fogok, akkor simán éhen fogok halni, mert a listád szerint semmit nem lehet enni :? :? :? :? :evil: vagy hús undorom lesz, mert az nem irtad, hogy tilos. :roll:

nagyon édesek a babák!!!!

ancsa, aida: remélem már jobban vagytok!

Kép

Kép
timirosicka
Külföld
 
 


Timi
Az ételekkel lehet próbálkozni és aztán érdemes majd megfigyelni,hogy milyen ételek után lessz esetleg hasfájása a babának,így azt utána kerülni kell. :roll:
Minden baba más, ami az enyémnek hasfájást okoz,lehet másik babánál nem :roll:

Én még nem vagyok jobban :? biztosan ez a fránya front miatt van megint minden :wink:
Huuu,de szeretnék már inkább a 37. hétnél tartani.......pedig addig még sok idő van...........

Aida
Nem mondta a dokim,h vész lenne,csak azt hogy kockázatos lenne most buszoznom sokat,h elmenyjek hozzá,így kerüljük most el ezt a kockázatot is.
Ha jobban leszek,akkor majd valahogy elmerészkedem hozzá :roll: vizsgálatra :?

Kép
Bán.Barnabás 2002.12.11.
Alexandra Vivien 2000.09.12
ancsa2727
 
 


Ancsa:
Remélem hamarosan jobban leszel.
Én mintha picit jobban lennék, ettem egy kis piritóst is. Most meg fekszem, pihengetek, fimezek. Holnap megyünk 4D UH-ra remélem jobban leszek addigra.

Kép
Kép
Kép
aida
Halásztelek
 
 


Gwini: nagyon szép a kislányod :lol:

Ancsa: szomorúan olvasom,hogy nem vagy jol.Remélem nem lesz semmi baj és elmúlik,de ha nem tényleg menj el az orvoshoz.nehogy baj legyen.már csak 53 napod van hátra :lol: tök jó beszélj a babóval hogy birja még ki egy picit odabent.vigyázz magadra

Aida:te jobban lettél?nem voltál orvosnál?voltál 4D-n?mesélj

Timi:tök jok a háloingek,hol vetted?te hogy érzed magad?

T.maria: nagyon szép a kislányod :lol:

Reni: hogy vagy?milyen külön lakni?remélem jol vagy.

Róllunk: mi jol vagyunk,sokat mocorgunk :lol: :lol: :lol:

000kata
 
 


kata:
Valamivel jobb igen. Háziorvoshoz nem mentem el. 4D holnap lesz, remélem jobban leszek és tudunk menni.

Kép
Kép
Kép
aida
Halásztelek
 
 


Aida:
biztos nagyon várod már a mozizást,tök jo lesz :lol: akkor kérdezz rá a méretekre meg kérdezd meg hogy mennyire kell passzolni az értékeknek a neten levő kalkulátorokhoz.
örülök,hogy valamivel jobban vagy.Vigyázz magadra és pihizz sokat.

000kata
 
 


Aida,000Kata
Örülök hogy jól vagytok.

Aida
Gondolom akkor már várod a mozizást :D
Majd gyere ám a hírekkel,no meg a képekkel :D

Valamivel jobb a pocim alja,már nem huzódik annyira,de ez a derékfájás borzalmas :?

Vigyázzatok magatokra

Kép
Bán.Barnabás 2002.12.11.
Alexandra Vivien 2000.09.12
ancsa2727
 
 


Ancsa: örülök,hogy jobban vagy,sokat gondoltam rád.Vigyázz magadra

000kata
 
 


Ancsa, örülök, hogy jobb már.

Én meg most jutottam el odáig, hogy ebédelni tudjak, de az sem volt túl sok. Szóval azért annyira mégsem vagyok még jól. :(

Kép
Kép
Kép
aida
Halásztelek
 
 


Köszi lányok,aranyosak vagytok :)

Csak ici-picivel jobb, de remélem ez is elmulik hamar,bízom benne.

Aida
Legalább gyümölcsöt próbálj meg enni,és inni igyál azért sokat.

Kép
Bán.Barnabás 2002.12.11.
Alexandra Vivien 2000.09.12
ancsa2727
 
 


Reni
Írtam neked privit,olvasd el,fontos :)

Kép
Bán.Barnabás 2002.12.11.
Alexandra Vivien 2000.09.12
ancsa2727
 
 


Sziasztok!

Gwini:Nagyon aranyosak a képek :D

Ancsa:Remélem,hogy már jobban vagy.Nálunk is egésznap borús idő volt.De végre már nincs az a nagy meleg :D Képzeld a novemberi topicban született megint egy kora baba :shock: Katicát szerdán császározták meg,mert toxémiája lett :shock: Ha jól emlékszem Léna 1480grammal született és mind a ketten jól vannak :D Nagyon drukkolok neked,hogy hamar elmúljon.Kiscsajnak üzenem,hogy még maradjon bent!!!Meg kaptam a privit :D Írtam is vissza :D

Kata:Köszi kérdésed mi is jól vagyunk :D Élvezzük a külön életet :D Csak sajna most székrekedéssel küszködök és nem merek hashajtót beszedni sem,de a pocim meg feszűl :cry: Elég kellemetlen.
Mikor jössz majd dokihoz?Jó lenne talizni persze,ha van/lessz kedved.

A héten még tuti lessz net anyuméknál így jövök majd még :wink: :D Meg holnap intézzük a netet.

További szép estét kívánok mindenkinek!!Vigyázzatok magatokra és a babókra!!!

Reni

Kép
Kép
reni_24
 
 


Reni:. 2 hét múlva megyek orvoshoz,persze hogy van kedvem talizni.Hát ne szedj hashajtot és mi lenne ha össze innál valamit ami meghajtana.Mondjuk tej+őszibarack az bizti hatásos lenne :lol: Na jo nem viccelődök.Bocike
Vigyázz magadra nagyon.

000kata
 
 


Szép jó reggelt mindenkinek! :)

Remélem mindenki jól van!

Reni
Megcsináltam,remélem tetszik :)
Székrekedésre nagyon jó a magnézium :D mert az meg higítja :D
szóval főleg h feszül a pocid néha,inkább magnéziumot szedj és így 2 legyet üthetsz 1 csapásra,és nem mellékes,h a babának sem árt :D
Dobhatnál majd fel képeket a lakásról,babaszobáról :D
Majd én is fogok,csak legyen már végre készen :?

Jelentem jobb a pocim, de most meg fennt fáj egy ponton,ahogy hozzáérek vagy hozzáér valami :? azt hiszem akkor ütöttem be,amikor elestem :( biztosan attól van :(
Éjjel felkeltem,hogy baromi éhes vagyok :shock: az ájulás kerülgetett, annyira :shock: ugyhogy betoltam 1 szelet dobostortát hajnali 2-kor :lol: :lol: :lol:
Ilyen se volt még eddig,remélem nem is sokszor lessz,mert inkább aludnék éjjel.
Marhára örülök ennek a hüvösebb időnek :D remélem most már nem is lesznek nagy melegek, örülnék neki.
Jó hétvégét mindenkinek! Majd még jelentkezem.

Kép
Bán.Barnabás 2002.12.11.
Alexandra Vivien 2000.09.12
ancsa2727
 
 


Sziasztok!

Ma voltunk 4D-n. Szóval kistücsök jól van, izeg-mozog meg láttuk alukálni is. A fejecskéje tényleg nagyobb, de most a pocija is utolérte. Nagy okos buksink van. Smile Kicsit átszámolták a szülés dátumát és a dec.28-ból, dec.17 lett. Noli kb. 838 g.

Kép Gondolkodom
Kép Cumizom
Kép Kacsókám
Kép
Kép Bizonyíték hogy kisfiú

Kép
Kép
Kép
aida
Halásztelek
 
 


Aida
Gondolok rád :D remélem hamarosan jelentkezel és hozol képeket a kislegényről :D

Kép
Bán.Barnabás 2002.12.11.
Alexandra Vivien 2000.09.12
ancsa2727
 
 


Igen Ancsa és már itt is van. :D

Kép
Kép
Kép
aida
Halásztelek
 
 


Aida
Nagyon örülök a jó híreknek :D szuper
Nagyon édi Noel baba :D
És a méretei mekkorák?

11 nappal előrébb számolták a születési dátumot? :shock: :D

Az én fiam December 11-én született :lol:

Kép
Bán.Barnabás 2002.12.11.
Alexandra Vivien 2000.09.12
ancsa2727
 
 


Méretek:

BPD: 66mm
OFD: 86mm
HC: 244mm
AC: 217mm
FL: 44mm

GA(LMP): 24w6d, EDD(LMP): 28.12.2008
GA(AUA): 26w3d, EDD(AUA): 17.12.2008

Itt látszik, hogy 26hét és 3 nap a számított és ez alapján 17-e a szülés dátuma. Bár van a leleten egy rész ahol a súlyát becsülik, hogy 838g és amellé meg az van írva, hogy age: 25w3d. Szóval nem teljesen tudom. :)

Lehet adatai alapján 26hetes és 3napos, a becsült súlya alapján meg 25hetes és 3napos.

Annyit látott még hogy picivel több a magzatvíz, mondta, hogy majd említsem meg az orvosomnak. Elvileg hétfőn még átlagos mennyiségű volt. De én úgy tudom ez ingadozik.

Noli először fent volt izgett-mozgott meg imádja a törökülést. :) Utána kezdett elpilledni, de köhögéssel mindig sikerült "felverni" az álmából. :D Édes volt szépen megmutatta magát. Bár volt amikor egy teljes 180fokos fordulattal hátat fordított nekünk. :? Ja és láttam, hogy a fülecskéjét tőlem örökölte, neki is le van nőve a fülcimpája. :D

Kép
Kép
Kép
aida
Halásztelek
 
 


A lényeg hogy jól van a kislegény :lol:
Nagyon édi :D
Igen,változhat a magzatvíz mennyisége. Kis mennyiség nem számít.Ha meg tul sok lenne,az könnyen észrevennék.nyugi :)

Kép
Bán.Barnabás 2002.12.11.
Alexandra Vivien 2000.09.12
ancsa2727
 
 


Ja és azt nem is mondtam, hogy Noelnek szép, nagy 1.22 cm-es kukija és 5.7 cm-es talpacskája van. :D

Kép
Kép
Kép
aida
Halásztelek
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?