Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Kriszti! ha jól emlékszem, Te írtad, hogy lenne egy gazdit kereső kis kutya, a yorki. Ha még megvan és még mindig gazdit keres, akkor mi szívesen befogadjuk. Bocsi, h. csak most irok, csak hát a családdal nagyon nehéz megbeszélni bármit is. Én már akkor emlegettem mindenkinek, de akkor semmi válasz, erre tegnap előhozták, h. kell az a kutyus, ha még megvan.

És akkor egy "felhívás". Van egy gazdit kereső kiscicánk. Ha vki tud vkit, akinek kellene, akkor ingyen elvihető. Teljesen fekete, szobatiszta, eszik mindent, élénk, játékos, bakmacska.
Vendég
 


Panka! teljes jogos a felháborodásod a Familiy-s autóval kapcsolatban. Egyszer én is berágtam egyszer rájuk. Vásárolni akartam, egész nap vártuk, de csak messze lehetett hallani a szirénájukat. Végül kinn álltam a kereszteződésnél a sarkon és ott vártam. Láttam, h. jön, elkezdtem integetni, de semmi, úgy elhúzott mellettem, majdnem elütött. Máskor meg órákig itt áll majdnem előttünk és üvölt a szíréna. Mondjuk én nem írtam, hanem felhívtam a debreceni depót. Hát a pasi nem győzött elnézést kérni. Köv. héten meg idehozta a fagyit a házunk elé.
A zenéjük tényleg nagyon gáz, hangos, és idegesítő, de én a termékeikkel, amiket eddig kóstoltam, meg vagyok elédegve. Bár jelzem nem szoktunk rendszeresen vásárolni. A nyáron vettem nálunk fagyit, 78 db-ot 2.000 forintért. Ismerősöknél szoktam family-s kaját enni, mert ők rendszeresen vásárolnak.
Vendég
 


Andi! Szép ajándékokat kaptatok:).

Élménybeszámoló és képek majd később. Még túl friss, nem tudnék nyomdai festéket tűrően írni :wink:
Vendég
 

 
 

Sziasztok!

Andi!
Igen, hetente hallgatjuk őket :twisted: , és általában csüt.-ön próbálom is kicsit később fektetni , de nem mindig sikerül.Általában f1-1 óra körül ér ide.H af1, az még jobb, mert kb akkor kezd elaludni, és még elég álmos, és elalzsik.De 1kor már aludt egy órája, így könnyebben felébred ilyenkor.Meg ha szerencsénk van, akkor nem a házunk előtt kapcsolja be.De ha már hallom a hangját messziről, leizzadok, meg izgulok, hogy ha ideér, akkor ne pont előttünk zenéljen.
Nem voltam feszültebb tegnap, csak betelt a pohár :lol:
Hát kivi vagyok mit reagálnak, de úgy voltam vele, hogy ezt most megírom nekik, bár foganatja nem lesz, ha meg mégis, akkor jól jártam :wink:

Zsu!
Téged is megértelek a szomzsédok miatt. :twisted: Ezért is nem akarok társas házban lakni, de ez már más téma.;)

Bea!
Na ha lecsillapodtál, akkor jöhet a beszámoló:D
Én csak az indulásukkor ettem tőlük jégkrémet, de az olyan rossz volt, hogy a kutya ette meg:D :twisted: Avas volt rajta amogyoró :twisted: Lehet azóta már fejklódtek, de nálam akkor leírták maguat.:D

Képzeljétek Emili ma reggelire megivott 340 ml kaját!!! :shock: Először 220 tápit, majd kért még, akkor adtam neki még 120 ml tejet:D

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
Kép
pankaa
 
 


Sziasztok,

Évi: nagyon édes Szasza. Csak irigykedek, hogy milyen jó baba, Anna nagyon sokat van fent, sztem nemcsak Szaszához képest. De azért nem panaszkodom, mert nekem 2 hétig itthon volt a férjem, most meg anyukám, anyósom jön minden nap segiteni, igy igazából csak lógatom a lábam, mindent megcsinálnak helyettem. Sajnálom, hogy neked nincs aki segitsen. Gondolom a párodnak nem olyan a munkája, hogy tudna szabit kivenni (régebben mintha emlitetted volna, hogy autószerelő??).

Nálunk a délelőtt és az este húzósabb kicsit. Délelőtt kevesebbet alszik, aztán délután nagyot, és tegnap pl este 3 órát fent volt, na persze főleg azért, mert megint fájt a pocija. Lányok, én már feladtam, hogy tudnék neki segíteni enyhíteni a hasfájást. Már úgy érzem mindent kipróbáltunk, de semmi nem segít. Mostmár csak igyekszem türelmes lenni, és bízni abban hogy majd az idő megoldja. De úgy sajnálom szegényt, mert annyira tud fájni neki!!!

Lehet a hétvégén megyünk Zitáékat meglátogatni. Még nem biztos, de hívtak bennünket és gondoltam hétvége lenne a legjobb, mert akkor egy séta alatt beugranánk pár percre. Ha tudok akkor majd fotózok, lehet a két kiscsajt együtt és teszek fel képeket.

Andi: Örülök, hogy épségben hazaért a férjed. El tudom képzelni milyen nagy volt az öröm nálatok. Szép ajándékokat hozott, majd kérünk róluk képeket. Biztos nagyon fáradt most a férjed , hosszú út van mögötte. De sztem tök jó, hogy ilyen élményekben volt része, majd erről is képeket lszi.

Panka: igazából tökéletesen megértem a felháborodásodat. Az igaz, hogy csak a munkáját végzi a kocsisember, de tudom, milyen az amikor vmi miatt nem tud elaludni a gyerek, vagy elalszik, de idő előtt felébreszti valami, és utána már csak nyűglődik, nem jó neki semmi sem. Igazából a termékeket nem ismerem, és sztem nem is ez a lényeg, mert még ha szuper jók a termékeik, akkor sem fair, hogy megzavarják a babák álmát. Vmi mást is kitalálhatnának, hogy eladják a cuccaikat.

Zsuzska: nagyon jók a fotók Pannikáról, főleg a dobozos tetszik:-)))Hihetetlen milyen gyorsan nőnek. A mi kis Annánk pont 39. hétre érkezett:-)))Remélem hamar begyógyul Pannika sebe!Puszi rá!

Edina: teljesen normális, amiket mostanában érzel, én is épp így voltam ezzel. Azt meg hogy miket csinálhatsz és hova mehetsz, sztem te érzed. Mindenképp légy óvatos. De pl én még a szülés előtti napon is vezettem egyedül, na meg takarítottam, végül is mindent ugyanúgy csináltam mint előtte, csak persze sokkal lassabban ment minden:-))De nyugi, minden rendben lesz. Ha nem lesz a párod sokáig távol, akkor lehet jobb, hogy itthon maradsz, főleg miután már tudod milyen a miskolci kórház.De az is igaz, hogy Miskolc nem olyan nagy távolság.

Most lépek, puszi:
Anita&Anna

Kép

Kép
lolita_78
 
 


Sziasztok!!!

Gyors kukk!
Ebéd főzés közepette vagyok. :D

Andi:
Örülök hogy szerencsésen hazaért a férjed és most már teljes a létszám. :D
Most már azért könnyebb lesz neked is hogy apa is itthon van.
Szegény Dorkádat bántja megint a kaka. :cry: Sajnálom hogy sírdogál a drága ,de az jó hír hogy tegnap már jobb volt a kedve.
Nagyon jó kis ajándékokat kaptatok.

Panka:
A Family-nak tényleg elég idegesítő és hangos a zenéje,szerencsére nálunk hétvégén szokott jönni és este felé.
Nálunk is így van ha még éppen akkor alszik el Balázs akkor nem kelti fel semmi de ha már aludt 1 órát vagy másfelet akkor ő is hamarabb felriad a zajokra.

Edina:
Ne foglalkozz ki mit mondd,te érzed hogy mennyit bírsz.
Mindenki maga tudja én még az utolsó hetekben is sétálgattam meg csavarogtam de ezt neked kell tudnod.
Nálunk is jár a boci-boci tarkás tejes autó. :lol: :lol: Mi szoktunk is venni tőlük nagyon jó tej!
Balázs imádja ,ha meghallja hogy jön akkor szól hoygy:anya ha(mutatja kis ujjával)néni búúúú. :lol: :lol: :lol:
Ez nála azt jelenti hogy jön a tejes néni.
Nálunk ha elmegy az utcából akkor csak nagyon halkan hallatszik hogy merer jár de a Tóciban már láttam hogy megáll és ott nyomatja ,az mondjuk kicsit sok!!!

Zsu:
Gratula Pannika paramétereihez.Jó lehetett mikor az asztalon mászott. :lol: :lol: :lol:
Jó szépülést meg jó szórakozást majd nektek a lagziban.

Pintyus:
NMegnéztem a képeket,nagyon édes kis pofija van Patríciának.
Majd gyere ha tudsz.

Évi:
Jó hogy írtál .
Nagyon édes Szabika is,tényleg naygon nyugodtnak látszik a képeken is.ELhiszem hogy nehéz egyedül azért pihengessél is.

Olgi.
Jó utat nektek!
Nagyon jók a képek!Aranyosak a gyerkőcök és mennyit nőttek mióta nem láttam őket! :shock:


Na lépek mer lejárt a mosógép is.
Pá.í

Kép

Kép
aliza
 
 


Elköszönök, este utazunk anyáékhoz, aztán holnap lehet átmegyünk Gyulára is strandolni :wink:

Kellemes 7 végét Mindenkinek!
Pusza

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
Kép
pankaa
 
 


Sziasztok!

Ma már jobb volt a lányom bölcsis napja, szerencsére. Fél 3-kor már azért mentünk érte apával, de akkor sem sírt. Épp a haját fésülgette Kati néni. :lol: :lol:
Együtt elmentünk Bencéért az oviba és ott még az udvaron játszottunk egy jó óra hosszat. Hoztam képeket a Picasára. Névnapozás is jól sikerült, arról is tettem fel.
Éjszaka ha alszik a kis családom teszek fel kínai képeket és az ajándékainkról is. :wink:

Holnap délelőtt készülünk a Hangyabolyba, akinek van kedve csatlakozhat hozzánk!!!!! :wink: :wink:

Panka!
Érezzétek jól magatokat anyukádéknál és jó strandolást Nektek!!!

Anita!
Közhely, de sajnos sokszor igaz: a hasfájáson csak az idő múlása segít. :cry: :cry: Nálunk legalábbis nem igazán hatott semmilyen csodaszer, pedig mindent kipróbáltunk. :?
Zitáékat mi is pusziljuk, és várjuk majd a képeidet a két pici lányról.
Igen, ez igaz, a férjem nagyon klassz élményekkel tele jött haza Kínából, tetszett neki (majdnem) minden.

Zsebi baba!
Mondtam a férjemnek, hogy majdnem kimentetek Kínába dolgozni. Erre azt mondta kár, hogy nem mentetek, biztos hogy tetszett volna az ottani élet. Sokkal nyugisabban élnek az emberek, nem stresszelnek.Azt hinnénk, hogy el vannak maradva , de a műszaki cikkek, épitkezések terén csak szeretnénk a nyomukban lenni. (Műszaki áruházban akkora területen volt a mobiltelefonkínálat, mint a Plázánk földszintje. A telefonok, fényképezők fele annyiba kerülnek mint nálunk, veri is a fejét a falba , hogy nem vett egy új fényképezgépet, mert sokkal jobbakat árulnak mint kis hazánkban ). Náluk a kisváros másfél-két millió lakosságnál kezdődik. :lol: :lol:
Életszínvonaluk sokkal jobb mint nekünk, a fizetések alig vannak a magyar fizetések alatt, de a megélhetés jóval olcsóbb. 25 Ft-ba kerül egy buszjegy, 150 Ft a benzin, fél literes ásványvíz 50 Ft. Normál étteremben kb 3 ezer Ft-ból kijön 4 személynek egy bőséges vacsora. Vendégszeretőek, de az európai embereket nagyon megnézik mindenhol, szinte kuriózum számukra. :lol:
De majd a Picasára nyomok fel képeket, csak meg ne unjátok. :lol: :lol: :lol:
Képzeld, meséltem férjemnek lányod netes szörföléséről, :lol: :lol: és egyből visszakérdezett: ez a Bogi a búvár Bogi?
Csak néztem, hogy emlékezett, mert régen mutattam meg neki, milyen búvárruhát kapott a lányod. :wink:

Alíz!
Nézem a vonalzódat, és lassan már AFP-re mégy. Őrület hogy telik az idő, nemrég tudtuk meg hogy babát vársz. Pár hét és érezheted a pici mocorgását és remélhetőleg megtudhatod a nemét is. De izgis!!!!! Pocid látszik már??????
Tényleg, nem is mondtad, anyukádék örültek a kisbabátok hírének? De gondolom igen. :wink:

Bea!
Várjuk majd továbbra is a kirándulás élményeit, esetleg bosszúságait :? , és a képeidet. :wink:

Zsuzsi!
Gyógyulgass!!!!
Otthoni szépülés gyerek mellett tudom milyen, hisz nekem már kettő van. :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:
Érezzétek jól magatokat holnap az esküvőn!!!!! A csodaszép lánykád biztos nagy sikert fog aratni. :wink: Majd hozz képeket a szép kis ruhájában. :wink:
Helyileg hol lesz az esküvő???

Pusssssz!

Kép
Kép
bendor
 
 


Lányok!

Picasára felnyomtam egy halom képet. :oops: :P :oops:
Akit érdekel nézze meg.

Kicsinyités nélkül, és nem 5-ösével, hanem 8-10 db-jával töltögettem fel és engedte. :wink: :wink:

Kép
Kép
bendor
 
 


Élménybeszámoló a 3 napos nyaralásról

Bogácson voltunk, egy családi házban, a háziakkal együtt. Külön szobában voltunk, nekünk sikerült kiválasztani a legkisebb és legcsendesebb szobát:). Hétfőn indultunk, menet közben megálltunk a Hortobágyon, szétnézni. Du. mi pihentünk a párommal, a többiek elmentek szétnézni a faluban és kajálni. Másnap indultunk Egerbe, voltunk a várban. Amikor kisétáltuk magunkat a többiek megint elmentek kajálni, mi meg addig az autóban ültünk és vártunk, majdnem két órát. Visszamentünk Bogácsra, a többiek irány a strand, mi hazamentünk kajálni, majd utána a strandra. Strandról beültünk egy borospincébe, immáron mindannyian, majd mentünk vacsizni. Másnap míg mi aludtunk,a többiek ismét elmentek túrázni, majd mi összecuccoltunk és vártunk és vártunk. Megérkeztek, de még meg kellett várni, h. egyenek és pakoljanak össze, majd végre indulhattunk haza. Útközben megálltunk Tiszafüreden a szabadstrandon, majd estére értünk haza.
Nem mi szerveztük az egészet, sőt igazából beleszólásunk sem volt, ez látszott is. Sikerült nekik bérelni egy szar és drága autót. Meg egy szervezetlen, zsúfolt, rohngálós programot össezhozni, aminek több mint fele kimaradt és ők így is állandóan rohantak. Mi nem, mert nem mentünk velük sok helyre. Igazából, ami lejött, hogy mi azért voltunk ott, mert a párom volt a sófőr, más nem tud vezetni, én meg hát, megtűrt, de kiközösített voltam. Kihasználás felsőfokon. A három nap alatt talán kétszer szóltak hozzám összesen, amúgy meg, ha én is ott voltam, mindenki háttal állt nekem és úgy beszélgettek, mintha ott sem lennék. Ha meg elvonultam, akkor az emberem jött és veszekedett, hogy miért ilyen látványosan vonom ki magam a társaságból. B+, azért!
Lényeg a lényeg, eltelt. Nem sok kép készült, de majd felteszem a picasára vmikor. Hát így telt.
Vendég
 


Andi! Nagyon jók a képek. Szép heeken jártak a férjedék. Na meg az ajándékok... :lol:
Vendég
 


Szaisztok!

Pannika alszik, Apa alszik, én nem, mert szétmegy a hajam... :lol: Jellemző módon, Pannika érezte, hogy lesz vmi, mert máskor max. 10 perc alatt elaszik ebéd után, most 1 órát küzdöttünk... :? Majd csinálunk képeket, nagyon csini lesz a Kisasszony! :D

Anita! Nagyon sajnálom a pocifájást... :( Szörnyű tud lenni.... Minden szert próbáltatok? Nekünk legalább használt annak idején az Infacol.

Alíz! Hogy vagy? Rosszullétek elmúltak?POcakfotó esetleg... Balázska jól van?

Andi! Szép helyeken járt a férjed, nem sok ember jut el ilyen messzire! Örülök, hogy Dorkának jobb volt már a bölcsiben, nem lesz ott semmi baj, csak hát szokatlan volt a Drágának, egyem meg. Bence névnapi bulija is jól sikerült, látszik a képeken! A templomi esküvő a Borbíró téren abban az új templomban lesz, a vacsora és a kihelyezett polgári szertartás pedig a Park Hotelben a Kartács u-n. Remélem, Pannika jól bírja majd!

Bea! Jaj, ez tényleg nem kikapcsolódás volt, úgy sajnálom... :( Anyósodon kívül ki volt még ott?

Kép
zsuzska81
 
 


Sziasztok Lányok!

Bea!
Az "élménybeszámolód" alapján nem is volt annyira nagy élmény ez a kirándulás. :? Sajnálom. :? :( :( Férjed egész családjával ennyire ramaty a kapcsolatod????? Egyetlen ember sincs aki melléd állna? :shock: Hosszú távon ez nagyon fájdalmas lehet. :(
Na de azért várjuk a képeket, isz mégiscsak volt kettesben eltöltött időtök, nem voltatok a rokonsághoz ragadva minden percben. :wink:

Zsuzsi!
Ma délután nálunk is családi szieszta volt. :lol: Na persze Bence nem aludt, de legalább feküdt. :P
Délelőtt Hangyabolyoztunk, utána beültünk a Füredi uti Mekibe, majd hazajöttünk és bedőltünk az ágyba. :lol: :P
Képeket tettem fel ismét a Picasára, de most sem cicóztam, 18 darab, eredeti méretű képet nyomtam fel egyszerre, nem ötösével és most sem volt gond. :wink:
Hangyaboly átalakítás alatt van, hétközben nem lesz a jövő héten sem nyitva, most sem volt, de most és köv. hétvégén is nyitva van.
Aki volt már:
A szülinapi party hely fölé húztak egy "emeletet" és fent lesznek a bulik, gondolom lent pedig más játékoknak lesz hely. De ez az átalakítás szerencsére nem volt zavaró, tudtak a gyerekeink (és mi is) tombolni. :lol: :lol: :lol:
Zsuzsi, jó szórakozást Nektek, a képeket meg feltétlenül várjuk. :wink:

Panka!
Emilidre milyen méretű téli cuccokra gondoltál? Milyeneket nézzek?
Attól tartok mivel a gyerekeink közt pár centi a különbség, a Dorka tavalyi ruhái Emikédre nem biztos, hogy pár hónap múlva jók lesznek. Szerinted????

Oszman Kata!
Van egy tartozásom, nem felejtettem ám el.
Pelenkafutáros pelusunkról hozok képet. Régebben átlátszó nejlonzacskóba csomagolt pelenkát vettünk, de utolsó 2 alkalommal már ilyet. A pelenka mindkét csomagolásnál azonos minőségű, legfeljebb a mintája más.
Kép Kép

Szép hétvégét Mindenkinek!!!!!

Kép
Kép
bendor
 
 


Sziasztok!

Andi!
Mesések a képek!Azért hasonlóak Japánhoz :lol: .Látom jól sikerült az ovis buli is:)Szép ajándékokat kaptatok!
Ruhák:hát most télire 86-oskatak nézek, de persze a pontos méret számít, cenitre :wink: Bélelt nadrág, overál érdekel, esetleg játszós kabát, meleg téli.
Na azt hol kell beállítani, hogy ne csak 5 képet engedjen 1xre feltenni???

Bea!
:(Saajnálom hogy így viselkednek veled a többiek:(Azért a párod melléd állhatott volna! :twisted:

Zsu!
Miylen volt a lagzi???

Mi tegnap kint voltunk a városban, most van a Madzagfalvi napok, sok programmal.Péntek este még kimentünka Beatricse(nem tom hogy kell leírni :oops: :lol: ) koncertre, férjem akarta megnézni :? Én nem szeretem azb iylen zenét, de azért mentem én is :P
Addig Emili fent volt apukámmal a dédimamánál.Egész jól bírta, mert csak 23.15-kor feküdt le!!! :shock: Fel volt spannolva :lol:
Tegnap megnéztünk egy néptáncegyüttest, mert Emili azt nagyon szereti, megnéztük a vásárosokat, Emili evett pattogatott kukit, amit ezelőtt nem evett még, és 2 popfára tömte :shock: Volt kisállat simogató is, azt is megnéztük.Fagyiztunk, játszótereztünk.Du. kimentünka Szivornyára(ez a Körös folyóból egy átszivattyúzott kis meder, fürdőzésre, hoprgászásra).Ott volt a Harly Davidson(ezt sem tudom leírni :oops: :lol: ) találkozó, Emili nézte a motorokat, és ő is fürdött a vízben,pedig elég hideg volt, én bele sem mentem, csak bokáig, de őt nem zavarta a hideg víz, mind1, csak pancsolhasson :lol:
Alig lehetett kirángatni a vízből, remljük nem fázott meg, bár kint 35 fok volt!Mára 37-ert jósolnak, lehet átmegyünk Gyulára a strandra, de most még nincs nagy meleg. :?
Hát ennyi.Ja, és mondja mindenkinek a nevét:mama, tata, dédi:)
Meg hoyg dede=gyere, és húzza közben a kezemet.:)
Tegnap este még étteremben is voltunk, Emili jól kirohangálta magát:)ismét későn feküdtünk, 10kor:)

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
Kép
pankaa
 
 


Sziasztok !!!

Hú, de nagy most itt a pangás.
Mindenki babázik, kirándul, pihen... ???

Mi is most jöttünk fel a játsziról, de dögmeleg van nem lehet sokáig lent lenni. Persze fényképezővel mentem , tettem fel képeket is. :oops: Látom 500 kép fér albumonként, ha így haladok hamar betelik az enyém. :lol: :lol: :lol:

Zsuzsi!
Láttam tettél fel képeket Te is, megnéztem. Nagyon cuki Pannika a kis csini ruciban. És hogy asztalfőn ült, nem semmi. Valóban nagyon laza a babakocsiban való alvása is. Tündéri a kiscsajod, de tényleg.
Képek alapján jól éreztétek magatokat, igaz? Majd mesélj!!!!

Zita!
Honlapgyáron megnéztem a Ti új képeiteket is, nagyon drága a kis Patrícia is. Nagyon szép, formás kislány. Büszkék lehettek rá.
Amint tudsz gyere és mesélj!!!!!!

Panka!
Látom jó sűrű , de annál izgisebb programjaitok voltak tegnap. El is hiszem hogy Emili élvezte.
Jó strandolást Nektek mára ha mégis mennétek.
Sajnos nekünk már olyan hideg a medencében a víz anyuéknál, hogy nem igen hiszem, hogy az idén fogunk még pancsolni benne. :( De én gyerekeim is imádnak lubickolni, szerintem Bence a jéghideg vízbe is belemenne ha engednénk.
Okés, megnézem már tényleg a rucikat, összekapom magam hamarosan. :oops: :oops:
Panka, picasán én semmit nem állitottam, magától engedi az eredeti méretű képeket korlátlan mennyiségben töltögetni egyszerre. Te megcsináltad nekem az albumot, én azóta rendszeresen töltögetek, mint láthatjátok, de még soha nem vacakolt hogy túl sokat akarok. :lol: Próbáltál már 5-nél többet feltölteni egyszerre? Mit ír ki? Mert mondom nekem engedi. Így szerintem Neked is. Nem lehet hogy a gmail újított be és ez egy pozitív változtatásuk? :shock: :shock: :shock:

Kép
Kép
bendor
 
 


Sziasztok!!!
Köszi bendor a pelus képeket.


SZERETNÉM MEGKÉRDEZNI TŐLETEK HOGY VALAKINEK NEM-E LENNE ILYEN PIHENŐ SZÉKE ELADÓ,MERT SZERETNÉK EGY ILYET VÁSÁSROLNI.
nEMSOKÁRA RAKOM FEL A FOTOT.



Kata&Milán


oszman777
 
 


Kép



Kata&Milán


oszman777
 
 


Andi!
Rucik ráérnek, ne fáraszd magad ilyen melegben vele;)
Dorka nagyon vagány a napszemüvegben:DHirtelen azt hittem a Jubin vagytok, mert ugyanolyanok a játékok, de aztán láttam a paneleket a háttérben;)Bence nagyon üyges apálcikával:)
Nem mentünk strandra, majd csak a Szivornyára megyünk ki ha Emili felébredt.Most ki van dőlve, de. is kint voltunk a porgramokon, ma van a főzőverseny:DÉs van egy Guiness rekord is, kötött galuska levest főznek 2008 adagosat, abból vettünk mi is 2 adagot, most hozza el apa.Nem bírtuk kivárni míg elkészül, Emili már kész volt :lol: Evett ott pogácsákat is, mindenki készült vmivel, mi meg kunyiztunk:D

Oszmann!
Mintha a Vaterán, vagy atesz-veszen láttam volna ilyen pihiszéket mostanában :wink: Jól látom, hoyg ficher price?Esetleg így keress rá :wink:

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
Kép
pankaa
 
 



Panka!!
Igen ilyet keresek, ezeket én már láttam. Már mindenütt néztem. Ezek drágák ennyiért,én már láttam 10.000-ért is.
Ujat.
Gondoltam hátha van valakinek használt,és az még olcsobb lenne,. Gondolom én.
De köszi.
Hátha lesz valakinek. :lol: :lol: :lol: :lol:



Kata&Milán


oszman777
 
 


panka,mi az a szivornya.
és hol van debibe a főző verseny.
bocsi de egy kezes vagyok,most.



Kata&Milán


oszman777
 
 


Oszmann!
Remélem találsz olcsóbban;)
Szivornya: :lol: :lol: :lol: :lol: , Békésen van, nem Debiben :lol: Bocsi, te nem tudod, de anyáék nem Debiben laknak:D A főzőverseny is itt van, most van a Madzagfalvi napok nálunk:D

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
Kép
pankaa
 
 


Panka!
Nem reagáltam előzőleg, de nem tudom a mobilszámodat. :?
A kötött galuska leves mit takar? Életemben nem hallottam még ezt a nevet. :oops: Lehet más néven ismerem.
Mikor jöttök haza Db-be?
Képzeld, kinai napok vannak a Corában, vettem kinai tésztákat, szószokat, férjem is örült neki, azt mondta meg fogja csinálni nekünk. Egyébként ma is ő főzött, míg mi a játszin voltunk. Grillezett is, párolt is zöldségeket,meg isteni fini husikat. :wink: :wink: :wink: Imádom. Őt is , meg a fini kaját is. :lol: :lol: :lol:
Ja, nem tennél fel pár férjed által készitett japán képet? Kiváncsi lennék rá, minden idegen kultura, táj lázba hoz. :lol: :lol: Szeretem nézegetni. Ezért is kattantam rá Anita afrikai képeire is. :oops: :P :P

Oszman!
Pelus képeket szívesen. :wink: :wink:
Sajna pihenőszék dologban nem tudok segiteni, nekünk nem volt.
:?

Halihó Többiek? Merre vagytok?????????????

Kép
Kép
bendor
 
 


Panka!
Olvastam a blogodon, csak holnap jöttök a tüzijáték miatt. :wink: :wink:

Kép
Kép
bendor
 
 


Andi!
Itt vannak a Japán képek, de úgy emléxem 1x már feltettem őket :roll:
http://www.PictureTrail.com/gid18152450
Telószámom priviben írtam meg régebben, mikor bótoltuk a ruhákat, de lehet mégsem adtam meg, nem tudom.Ha gondolod priviben megírom :wink:
Galuska:lefotóztam, majd felteszem a képét.Van egy tészta, amit szalonnás, kacsazsíros borsos akármivel megkennek, és kötnek rá egy csomót:DA leves meg egy tarhonya leveshez hasonló egyébként.
Férjed biztos finit alkotott:D

na megyünk is atüzijátékra, de csak anyával, többiek fáradtak, Emike alszik.Reggel megyünk haza,bár most az autó szarakodik, az előbb nem lehetett beindítani, még lehet, hogy itt ragadunk
:?

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
Kép
pankaa
 
 


Ja, a jelszó a képekhez a közös email címünkön lesz :wink:

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
Kép
pankaa
 
 


Panka!NNem vagyok az alkalmazottjuk csak gondolom nekik is kivan adva mikor merre járnak.Bocsi hogy ezt irtam tudom hogy milyenek a gyerköcök.Hála isten az enyém nem ébred fel semmire.Visszatérve,én egy hipermarketben dolgozom. :lol:
cilamila
Debrecen
 
 


Panka!
Nem tetted eddig közzé a japán képeiteket,legalábbis én tutira nem láttam. :oops: De most pótoltam. Mesés helyen járt a férjed, és tényleg hasonló a két ország stílusa, már ami az épületeket , szobrokat illeti. Hányszor volt kint? És konkrétan melyik városban?

Na, remélhetőleg a kocsi annyira nem fog holnap szarakodni, hogy ne tudjatok hazajönni. :roll: :roll:

Telószám.... az sem rémlik, de már kezdem azt hinni, hogy rohamosan szenilisedem. :oops: :P :lol: :oops: :P :lol: Megvannak a privijeid, meg fogom nézni megadtad-e. Mostmár csakazértis. :lol: :lol: :lol:

Utólagos hozzászólásom:
Megnéztem, csak én adtam meg Neked az enyémet, Te nem a tiedet. :P :D
A hozzászólást 2 alkalommal szerkesztették, utoljára bendor 2008.09.07 21:13-kor.

Kép
Kép
bendor
 
 


bendor,Köszi szépen hogy érdeklödsz.Szeret bölcsibe járni Patrik.Nem volt gond a beszokatással.A második héten fokozatosan ott aludt és nem sirt.Az evéssel van gond,nem eszi a fözeléket,csak a leves féléket.De sajna most,2 hét után beteg lett.Igy most kihaggyjuk a hetet.Csak utánna nem e szokik el nem tudom.Bizom benne hogy minden oké lesz.NMagyon rossz hogy alig látom mert egész héten délután dolgoztam.Nehezebben viselem az elválást mint ő.De nagyon tündéri gondozó nénik vannak a csoportba. :lol:
cilamila
Debrecen
 
 


Cilamila!
Én lányom sem egy nagy főzelékes, de azért ha olyanja van akkor megkóstolja. Itthon pl. az uborkasalátát meg sem kóstolja , de a bölcsiben mind megette. A többi gyerek is gondolom ette és utánozta őket, nem akart kilógni. :lol: Bár van továbbra is amibe bele sem szagol.
Sajnálom, hogy lebetegedtetek, de remélem semmi komoly és hamarosan bölcsizhettek újra.Gyógyuljon a kis bölcsised!!!!!! Hátha nem szokik el nagyon és egykettőre visszailleszkedik majd. Szerencséesk vagytok Ti is, hogy szuper gondozónénitek van, akárcsak nekünk. Tényleg mindent megtesznek a gyerekekért a mi csoportunkban is. Alvás nehézkesen megy nálunk, de odaülnek Dorka mellé, simogatják. Ha sír egyből ölbe veszik, babusgatják. :wink: :wink:
Nemhiába, az elválás nemcsak a gyereknek, hanem a szülőnek is nehéz, tapasztalatból írom. :oops: :( De látom Te is átéled ugyanezt.

Kép
Kép
bendor
 
 


Megvolt a tüzijáték, nagyon szép volt!!!Komolyan, rendesen leizzadtam, ilyen közel még sosem voltam a tűzhöz :lol: 50 méterre tőlünk lőtték fel a petárdákat!!!A fejem majd lecsavarodott, de nagyon szép elemek voltak, volt olyan, amit még sosem láttam, egy nagy magas széles "fal" volt a minta, mintha csipke függöny lenne tűzből, na ez gyönyörű volt, a tömeg is csak ámult :lol: Emili itthon nem ébredt fel rá, pedig nagyon idehallatszott,És jó hosszú is volt helyi viszonylatba, kb. negyed óra 8)

Andi!
Na akkor tévedtem, jól megdolgoztattalak :oops: Bocsi :wink:
Tokióba ment mindig, már 4x volt.Legutóbb még fizetett magának egy plusz napot, és elmentek megnézni a Fujit 8) Sikerült kifogniuk az év egyetlen olyan napját, amikor tiszta volt a levegő, és lehetett látni már messziről a vulkánt, máskor nagyon párás a levegő.Majdnem a tetejéig fel is mentek :P Tetszett nekik nagyon, lehet többet nem is megy oda. :?
Tomi is hozott mindig teákat, meg édességeket, de azok olyan rosszak voltak, 1-2 kivétellel, hogy elajándékoztuk, Japán fun embereknek :lol:

N a léptem fürdeni, jó éjt!
Ja, kocsink most éppen megy, de holnap ha viszaértünk egyből megy is aszervízbe, nincs rajta kp.zár, elektronika, stb.:(Haldoklik vmi benne nagyon:(Csak remélem, hogy hazaérünk még vele, és nem egy vagyon lesz a javíttatása!!!

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
Kép
pankaa
 
 


Panka!
Mi is kaptunk már Japánt megjárt ismerőstől édességet, de nem voltunk érte odáig. Volt köztük algás, csípős, meg mittudomén milyen, de valóban 1-2 kivételtől eltekintve szinte ehetetlen volt mind. :roll: :roll:
Férjem Kínából savanyú cukrokat hozott főleg, meg M&M's-hez hasonló csak nagyobb szemű drazsét, meg karamellát amin olyan a "papír" csomagolás hogy meg lehet enni. (gondolom algás lehet ez is, bár átlátszó ez a borítás. :lol: :lol: ) De ezek finomak szerencsére.
Örülök, hogy tetszett a tüzijáték, akkor nem maradtatok hiába. :wink:
Kocsitokkal hazafelé úton beszélgessetek el, hogy ne csesszen ki veletek, ne egy vagyonért akarjon megjavulni. :lol: :lol: :lol:

Bea!
Tök jó képeket tettél fel, örülök, hogy minden képen mosolygós vagy a kevésbé idilli társaság mellett is. :wink: :wink:
Jó a tegnapi buliképetek is. Merre buliztatok?

Kép
Kép
bendor
 
 


Sziasztok!

Bocsi a bekotyogásért + ha már tudtok róla, de szerintem fontos infó és én is véletlen akadtam bele:

A Nagyerdei krt 98 sz alatti Gyermekklinikán működő Gyermek Fül-Orr-Gége és az Ortopédián működő Ortopédiai Gyermek csípőszűrés szakrendelők, valamint a Füvészkert u. 4 sz alatti Gyermek Pulmonológia 2008 szept 1-től a Bethlen u. 11-17 szám /földszint/ alá költözött. Tel: 513-655

Bejárat a Bethlen utca felől. A fsz-en az épület jobb oldali szárnyában a betegfelvételi pultnál kell jelentkezni.

Bővebb felvilágosítást a fent említett számon lehet kérni.

kacsa14
 
 


Sziasztok!!!!


Na itt van a lehűlés,csak ezt az esős takony ídőd nem bírom de hátha már holnap nem fog ennyit esni.
Nagy most a pangás.
Képzeljétek szörnyű éjszakánk volt,Balázs fél 12-től hajnali fél 4-ig sírt hol elaludt 10 percre de ahogy felébredt keservesen sírt vagy engem hívott vagy apát.
Átvittem magunkhoz egy fél órát elvolt velünk bár nem aludt de utánna vissza akart menni az ágyába.
Nagy nehezen elaludt,csak utánna meg én nem tudtam elaludni így aztán kómázok egy kicsit most.
Mert ő persze kialudta magár mert fél 11-kor kelt fel. :roll: :roll:
Engem meg fél 8-kor kidobott az ágy.
Apa meg 5 kor kelt reggel mert Bpestre ment oktatásra,majd csak holnap jön haza.Szegény ő sem sokat aludt.
:(
Látom Andi és Panka jól telt a hétvégétek jól ellevelezgetettek itt ketten. :D
Nekünk is jól telt a hétvége,szombaton az Agráron voltunk céges Családi napon.Jó volt nagyon rengeteg program volt a gyerekeknek:ugrálóvár,trambulin a kicsiknek külön játszó sátor ahol volt kismotor ,kiscsúzda,dömper,építőkocka stb.,lufihajtogató bohóc,arcfestés,falmászás ,kutyás bemutató,bábelőadás.Meg még sok mindent nem is tudom felsorolni .Reggelit,ebédet meg vacsorát is kaptunk ,délután meg műsorok voltak a azínpadon Valcer,Hajdú tánc együttes,Lola koncert,Hadházi László humorista lépett fel.Este meg az Abrakazabra játszott,de csak 9-ig voltunk mert már Balázskában a Duracell elem kezdett lemerülni. :lol: :lol: :lol:
Egész nap szaladgált,ugrált,csúzdázott,este meg a buliban táncizott. :lol: Nagyon jól érezte magát.Férjem kollegái ki voltak akadva hogy mennyi energia van benne. :lol:
A fényképezőgép sajnos itthon maradt, :cry: :cry: így nem tudtam képeket csinálni ,de majd legközelebb.
Tegnap meg vendégeink voltak így takarítottam meg sütöttem,így eltelt a hétvége egész jól.Csak már estére elfáradok nagyon és van hoyg csak beesek az ágyba.

Andi:
Igen telik nagyon hamar az idő,lassan már látszik a neme is a kis pocaklakómnak.
Kiváncsi vagyok nagyon rá ,már várom hogy milyen lesz ha megszületik de tudom ez még messze van.
Persze nagyon örültek anyukámék a köv. unokának. :D
Már valamennyire domborodik legalább is már más is mondta nem csak én látom így.Majd csinálok képet bár még annyira nem látványos.
Nagyon jók a képek,látom a gyerekek nagyon jól érezték magukat,meg persze ti is "nagyhangyák" :lol: ,nagyon tetszet az a kép. :lol: :lol: :lol:
A férjed is csodás helyeken járt,köszi hogy felraktad és megosztottad velünk ezt a sok szépséget.Egy életre szóló élmény marad neki ,az biztos!
Dorkának hogy indult a mai napja?Gondolom a hétvége után amikor együtt van a család nehezebb neki visszaszokni de majd megszokja,csak hát a drágának új a helyzet,íyg nem csoda hogy eltörik nála a mécses.
Meg persze neked is angyon rossz gondolom nélküle mert úgy hozzá nőnnek az emberhez.

Panka:
Akkor Emike is kiugrálta magát a hétvégén.ő is szeret csavarogni meg bulizni mint Balázs úgy veszem észre :lol: .
A pancsizásról nem is beszélve.
Megnézem majd én is a férjed képeit,biztos azok is nagyon szépek.

Zsu:
Nagyon csinik voltatok az esküvőn,édes Pannika is ahogy lazán alszik. :lol: :lol: :lol: :lol:
Köszi jól vagyok hányinger már csak ritkán jön rám most már jobb az étvágyam is. :D
Köszi kérdésed igen jól van Balázska olyan eleven mint volt!! :D Most aludt el miközben írok nektek mesét nézett és ide jött az ölembe majd 2 percen belül el is aludt.Most pótolja az éjszakait. :roll:

Anita:
Sajnálom hogy Annának fáj a pocakja és tényleg az a legszörnyűbb hogy nem tudunk segíteni.
Nekünk sem használt semmi a hasát hogy simogattam akkor enyhült de teljesen nem múlt el csak akkor amikor már fel tudta emelni a kis lábát és a belei jobban mozogtak.

Bea:
Tényleg nehéz lehet neked ebben a családban,én nem is tudom hogy bírnám.A képek viszont nagyon jók ,látszik hogy voltak jó pillanataitok is.


Na lépek mert még vasalok egy kicsit amíg alszik Balázs.
Pá.

Kép

Kép
aliza
 
 


Sziasztok!

Úgy látom, mindenkinek egész programdús hétvégéje volt, nekünk is. Szombaton Érpatakon voltunk a Zsindelyes fesztiválon (Zsindelyes pálinka) Nagyon színvonalas program volt, mi kb 10-14 óráig voltunk ott, addig volt néptáncegyüttes, a 4 for dance, hortobágyi lovasbemutató, népzenei együttes, és fogathajtó verseny. Ezenkívül volt főzőverseny, népi gyerekjátszó, lovaglás a gyerekeknek, kézműves vásár. Ha nem lett volna akkora kánikula, szerintem tovább is maradtunk volna.
Tegnap pedig barátaink voktak nálunk, medencéztünk (lehet, hogy az idén utoljára? :( ) , este pedig szalonnát sütöttünk.

Andi! Nagyon jók a kínai képek, tényleg nagyon szép lehet, kár, hogy ez most kimaradt az életünkből, de hát ez van.. :(
Aranyos a férjedtől, hogy emlékezett Bogira!

Zsuzska! Pannika nagyon csini volt az esküvőn!

Megnéztem a többi képet is, mind nagyon jók!

zsebi_baba
 
 


Sziasztok!

Rendben hazaértünk, kocsit megjavította a férjem munkatársa :wink: Pontosan nem tudom mi baja volt, majd megkérdezem.
Reggeli korán keléás nehezen ment, Emili aludt egy keveset a kocsiban.
Délelőtt vásároltunk, akkor még jól volt, eszegetett is.Aludt délután is, most meg hányt egy hatalmasat :cry: Tutira a Körös víz ártott meg neki :evil: :cry: Kellett nekem engedni, hogy belemenjen. :evil: Úgy látom ő nem bírja az iylen vizes dolgokat gyomorügyileg, bár a babauszin még soha semmi baja nem volt!!(kop-kop-kop)

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
Kép
pankaa
 
 


bendor.szia!Hála isten lement a láza azota mintha nem is lenne beteg.A torka gennyesedett be.De mig átnem esika csoport virus hordozoin addig azt mondtak igy lesz.Nekem is oda hivta a gondozó nénit és simogattata a hátát.Pénteken uzsizott is.Nem hiszem hogy elszokna a bölcsitöl.Egyedül vette be a gyogyszerét is a kiskanállal.Már mutatja ha van a pellusba pisi,kaki de nem igazán akar ráülni.Gyönyörüek a gyerekeid.Ha sikerül majd teszek én is fel képet.Szép hetet szia:
cilamila
Debrecen
 
 


Sziasztok Lányok!

Alíz!
Jó kis programok voltak az Eon napon ismét, el is hiszem hogy Balázska végkimerülésig aktív volt. :lol: Egyik munkatársunk férje szintén Eon-os, és ők is mentek, pénteken emlitette hogy Valceresek lesznek és Lola koncert is lesz. Ma nem is volt alkalmam kérdezni , hogy érezték magukat. :roll:
Kár hogy a fényképezőt otthon felejtettétek. :( De majd legközelebb. :wink: :wink:
Dorka ma reggel is természetesen egyfolytában hajtogatta hogy nem akar bölcsibe menni, de szerencsére sírás nem volt. Délután Tibi ment érte 3/4 3-kor , de nyugisan uzsonnázott, nem is zavarta , inkább kint várt.Sajnos nagyon éhes lehetett, mivel ebédet nem volt hajlandó elfogadni, múlt héten is ezt csinálta. Kiül a gondozónők székére és onnan nézi a többi gyereket amint azok ebédelnek. :roll: Szerintem így tiltakozik a kis drágám, csakhát ezzel sokra nem nagyon megy, legfeljebb éhes marad.
Ma egy kislány a mosdóhoz lökte Dorkát, jó kis piros monoklival jött haza a szeme körül, de szerencsére már elmúlóban van. Remélem holnapra nem fog bekékülni neki. :roll:
Egyébként igazad van, ma már sokadszor gondolkodtam el azon, hogy a gyereket reggel szinte egy óra hosszáig sem látom, egész nap szintén nem, csak este 4-től 8-ig. 8-kor hullafáradtan alszanak el, és ez igy megy nap mint nap. Nap 24 órájából hétköznap 5 óra hossza jut amit a gyerekekkel tölthetek, őrület. :evil: :evil: Így mind a négyen nagyon tudjuk értékelni a hétvégéket, ünnepnapokat. :P
Pocakfotót kíváncsian várjuk.

Zsebi baba!
Nagyon jók a képeid, megnéztem őket. Nektek is izgisen , programokkal teli telt a hétvége, nem volt lazsálás. :lol: :lol: Jó hangulatú fesztiválon voltatok a képek alapján. :wink:
Várjuk a bölcsőről a képedet!!!!!
Hogy telnek a napjaid mióta otthon vagy, és a gyerekek is iskolában vannak napközben? Nem unatkozol? Vagy mindig akad program bőven így is?

Panka!
Akkor olcsón megúsztátok a kocsijavítást , és nem utolsósorban haza is tudtatok vele jönni.
Emikét sajnálom a hányás miatt. Lehet hogy a kis gyomrának, beleinek valóban nem tett jót a Körös vize. De reméljük egyszeri a dolog és holnapra már kutya baja . :wink:

Cilamila!
Hát igen, ha egyszer közösségbe bekerül a gyerek, és fogékony is minden vackot elkapni akkor sajnos lehet számitani rá, hogy a munkahelyen és a táppénzen töltött idő egymást fogja váltani.
A főnökünk azt kérdezte pénteken a férjemtől: A gyerekek nem betegek 'még'? :lol: :lol: :lol: Tudja hogy az első évem valószínűleg elég kacifántosan fog alakulni, igy már most be van osztva a munkatársak közt, ki mikor kell hogy beugorjon helyettem ha tp-re kényszerülök. :P :P :P De persze örülnék, ha nem kellene helyettesíteni. :wink:
Hátha Patrikod most gyorsan összekapja magát és nem lesz sok gond később sem . Mikortól dolgozol? És melyik hipermarketben? :shock: :shock:

Friss anyukák, Veletek és babáitokkal mi a helyzet?????

Jóéjt!!!!

Kép
Kép
bendor
 
 


Jó reggelt!

Emili jobban van, voltunk vele tegnap dokinál, kapott Daedalonettát, meg B6 vitamint.Beadtam neki, utána jobban is lett, azóta nem hányt, most "csak" vmi nyálka ürül belőle, hasmenése nincs(még). :? Remélem nem is lesz.Éjjel még lázas volt, de reggelre egész jól lett, evett tápit is,meg most kölesgolyót :D

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
Kép
pankaa
 
 


Sziasztok!

Andi! Nem nagyon unatkozom továbbra sem, megmondom őszintén, a reggelt kényelmesre veszem, aztán teszek-veszek egy kicsit, és hamar dél lesz, Bogi pedig délig van suliban. (Gergő iskolaotthonos, mert nálunk az alsó tagozat iskolaotthonos) Utána már valóban gyorsan telik a nap. Viszem edzésre, segítek neki a tanulásban stb. 4 óra után pedig már mindenki otthon van :)

zsebi_baba
 
 


Sziasztok!

Szadolgozatot pötyögök éppen, jövő héten találkozom a konzulensemmel, addig szeretném összeállítani és papirra vetni, hogy nagyjából mit akarok:).
Látom mindenhol eseménydús hétvége volt. Viszonylag nálunk is. vasárnap hajnalban visszamentek sógornőmék, most hirtelen mi is jók vagyunk beszélgető partnernek mindenkinél. Nagyon elegem van az egész családból...a férjem alapvetően mellém áll és mindig hangoztatja, h. ha választania kell, akkor engem választ. Csakhogy ezek csak szavak, mert ha konkrét kérdést teszek fel a költözés kapcsán, akkor felsorol 10 okot, h. miért jobb a tetőtér, ami valójában csak kifogás. Szóval nem tudom, kicsit kész vagyok.
A szombati buli egész jó volt, azt leszámítva, h. két csaj között volt egy kis konfliktus. Ugyanis az "új" lány nem tudja mit jelent egy évtizedes barátság. Belecsöppent egy olyan társaságba, ahol mindenki évtizedek óta jó barát, mint ahogy anno én is belecsöppentem, de felvettem a kesztyűt, alkalmazkodtam és egyből befogadtak. Ő ezt nem fogadja el, és nézetletérésük támadt egy jelentéktelen megjegyzés miatt. Na mindegy, a lényeg, hogy ezt leszámítva a buli egész jó volt.
Vasárnap ez a meleg kicsit megviselt, éjszaka alig tudtunk aludni. Azt hiszem ez volt az év legmelegebb éjszakája, semmit nem mozdult a levegő, hiába volt nyitva minden. Ennek megfelelően hétfőn kicsit kómásan keltünk. Ja és tegnap még el is áztam rendesen. Hát ennyi volt. Azt hiszem ilyen hosszút rég nem írtam :lol: !
Vendég
 


Sziasztok,

Kicsit mi is eltűntünk, bocsi. Nem panaszkodhatom, immár 4. napja, hogy nem fáj a hasunk, és azóta egyszerűen tökéletesen telnek a napjaink. Valószinűleg a széklet volt a fő problémánk, legalábbis az utóbbi időben. De péntek óta naponta van széklete Annának, és azóta nincs sírás. Sőt, képzeljétek egyedül alszik el a kiságyában. Mostmár sírás nélkül. Minden evésnél kb 1, max 1,5 órát vagyunk ébren - ennyit bír a kisasszony - utána leteszem a kiságyba aludni, és ma pl hang nélkül aludt el minden alkalommal. Tegnap is csak este volt egy kis sírás, de az is abbamaradt hamar. Egy kisangyalt kaptam:-)))
Ja tettem fel képeket , de nem a közösbe, és mivel nincs kedvem most duplán feltölteni, igy inkább megadom a címet, hol tudjátok megnézni, akit érdekel:
http://picasaweb.google.hu/tigris1978/Anna#

Bocsi, hogy most nem reagálok, de ma még kettesben vagyunk, István tegnap elutazott Varsóba és majd csak ma éjszaka jön haza, így kihasználom, amíg Anna alszik.

Puszi:
Anita&Anna

Kép

Kép
lolita_78
 
 


Sziasztok!

Jelentkezem már...igaz visszaolvasni még nem volt időm, a 7végén a lakást pakoltuk, de olyan szinten, h az egyik szobábol át mindent a másikba és forditva. Gyerekszoba szintén átrendezve. Ugyanis megállapodtunk abban, h nem fogunk egy szobában aludni Kamillával már az elejétől kezdve, mert annyi negativ tapasztalatot hallottunk h a végén én is beadtam a derekam egy kis módosítással. Mégpedig h ne a régi hálószobánkban aludjunk, hanem a „nappaliban” ami közvetlen a gyerekszoba mellet van, csak egy ajto válassza el igy a mi ágyunk és az ő ágya tul képpen. „egy falon van” igy mindent meghallani, de mellette ott van a légzésfigyelő is, de biztos ami biztos alapon jobb a közelében lenni. Igy akkor az összes bútor és ágy szinte minden át lett mozgatva :shock: :lol: ….párom nagyon örült az ötletnek, de azért a végén már neki is tetszett. :wink: Ugyh gondolhatjátok mi melo, na és ezekután még mindent áttakaritani az sem kis melo..és még folyamatban van.
Mellette ugye mostmár sokat járok orvoshoz, hetente NST és tg., ugyh elmegy az idő. Hétfőn voltam NST-n a Klinikán elment vele egy fél napunk ja és közben rám is jött a szédülés :? :( mert ott a terhesgondozóba ugy van a vizsgálat , h egy műanyag székbe beültetnek és a műszer korongját erősen 20 percig rá kell nyomni a hasamra (szegény gyerek, ugy sajnáltam, hiszen végig nyomtam), egy idő után elöntött a forróság..na mondom de ciki, még ülve sem érzem jol magam...aztán a vizsgáló asszisztens nő, mondta h üljek fel jobban egyenes háttal, rámállitotta a ventilátort és vizet hozott...jobb is lett...azt modta előfordul ez mással is, mert nem mindenkinek kényelmes ez a szék, na egy kicsit megnyugtatott, de olyan lassan mennek ott a dolgok, aztán ma pedig tg-n az OTI-ban, persze h a védőnőm pont most van 2 napig szabin, igy a helyettesítőnél rengetegen voltak, mindenre nagyon sokat kellett várni, utána elküldtek 36 hetes uh-ra, ott is a pofátlanság 2 asszisztens v vki (a lényeg h fehér köpenyes nőcik) bevittek elénk egy kis nagyon korai terhes csajszit, fő a protekció, de legalább az pozitív élmény volt :wink: , ugyanis Hajnihoz mentem, nagyon kedves és segítőkész volt. (Ezuton is nagyon köszönöm neked!!!!) Mindent amit csak tudni lehetett elmondott Kamilláról, minden mérete rendben van, és kb. 2940 g körül van most :wink: , ugyh megfelel a terhességi kornak v akár 1 héttel nagyobb is. Mondjuk a hasam szerintem ahhoz képest nem olyan nagy, de állítólag csak a baba van benne, semmi plusz felesleg, meg a magzatvíz is átlagos, és már szépen felvette a magzati pózt és jó irányba fekszik, mondjuk nem akarta most magát megmutatni, takarta az arcát, ezért nem is csináltattunk képet, de a lényeg h rendbe volt vele minden. Na szóval ennyi történt, ma is elment a nap, 3 óra hosszát voltam ott is, hazajönve meg főztem, ugyh most már megint nem volt kedvem semmihez csak pihenni, igy nem nagyon haladok. :roll: :?
Egyenlőre ennyi, majd még jövök…

Kép

Kép
dinaedo
 
 


Sziasztok!!!

Kérlek szépen titeket, ha van egy kis időtök, holnaptól lehet szavazni a boon.hu (borsod online)-on a legszebb kutyusokra. Feltettem én is a család kedvencét, Tomikát (palotapincsi) az én nevem alatt (Béres Edina) aki az öcsém kiskutyája volt, ha van egy kis időtök szavazzatok RÁ az álábbi linken!!! a 3.sor, balról a 3. kutyi

http://apps.boon.hu/szavazas/BOON-Állatszepsegverseny---2008---Kutya---Felnõtt-(1-eves-kortól)/welcome/496&page=19

(lehet a linket nem tökéletesen teszi fel, mert ez a boon.hu és a haon.hu hibája is hiszen egy kaptafára megy, de remélem holnaptól működik, de ha bemásoljátok az egész sort akkor bejön, felteszem róla ide is a képet biztos ami biztos alapon :wink: )

NAGYON KÖSZÖNÖM!!!


Kép Tomika


Kép

Kép
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára dinaedo 2008.09.09 22:00-kor.
dinaedo
 
 


bendor!szia.Már ugy ugrál mint aki nem is beteg,de sajna csak hétfőn mehet bölcsibe.Nem vagyok vele tp-en mert megtudjuk oldani.Minden másnap itthon van vele apa meg mama,én is 2 napot.De nekem is mondta fönököm h menjek tp-re de 1 hét után hogy jön az ki?A csip csip csókát már tudja hogy kell elmutogatni és zabálni valóan okos.Mindenre fogékony.Mondta a gondozó nő is hogy vele is eljátszotta.Én a Corába dolgozom mióta megnyilt.Nagyon szeretem a munkám,imádok az emberekkel foglalkozni.A gyerekeket is nagyon szeretem.ha igazán meglenne fizetve az óvódai dajka akkor ott is szivesen dolgoznék.Amugy most álltam munkába 1-töl.Gondolhatod mit látom a gyerekemet én is.Patrik sem akar a bölcsibe ebédelni de pénteken az uzsit megette.Olyan jó hogy holnap itthon lehetek vele.Most ennyire telt az idömből mert hulla vagyok. :P :P [/quote]
cilamila
Debrecen
 
 


Anita!
De jó, hogy jöttél:DMegnéztema képeket, hát nagyon gyönyörű a Kisangyalkátok!!!Micsoda grimaszok, na meg az a hajzuhatag...!!!!:DTündéri!!!
Örülök hogy már nem kínozza a hasfájás, reméljük mostmár beállt a szervezete, és nem lesz többet gond!

Edina!
Hát még olvasni is sok volt, nem hogy megélni ezt a sok történést veled!Sajnos a tg.ilyne lassú, és az NST is:(Nekem csak 1x kellett sorba állnom nSTR-re, mert ugye a szülésznőm csinálta mindig, na de az az egy alkalom is elég volt. :twisted:
Akkor csak eldöntöttétek, hogy külső körletes lesz Kamilla:DAz első hetekben sem fogsz vele aludni?
Pakolás ne semmi, remélem mostmár tudsz egy kicsit pihenni majd!!!

Emili ma már tök jól volt, enni inkább csak nassolgatott, meg tápit kért, de alényeg hogy jól van.:)Du. voltunk játszón is, mert már nem lehetett vele bírni idebent, kaját is alig tudtam tőle főzni. :twisted:

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
Kép
pankaa
 
 


Emili csúnyán néz:D:
Kép
Ma megmutatta, hoygan tud csúnyán nézni:a szemöldökét ráncolja, és kissé lehajtja afejét:Persze tőlem tanulta, próbáltam szigorú képet vágni a rosszalkodásaihoz, hát ez lett a vége!Ha én vmi "rosszaságot csinálok(pl. nem indulunk azonnal a játszóra, vagy nem pattogok ahogy a kisasszony diktálja, csúnyán néz rám :twisted: :lol: )
Játszótéren kezd irígy lenni, a saját holmiját nagyon félti és azt sem szereti, ha mások akarnak csúszni a csúzdán utánna:D

Andi!
Ilyen volt a kötött galuska leves:
Kép

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
Kép
pankaa
 
 


Sziasztok!

Lánykám ma egyáltalán nem fogadta el az ételt a bölcsiben, sem az ebédet, sem az uzsonnát. :? :( :( :cry: Így tiltakozik. Sírás, reggeli hiszti alábbhagyott kicsit, most az étel elutasításával próbálkozik. Remélem nem tart sokáig ez nála. Itthon eszegetett egyből amint hazaértünk, bár túlzásba itthon sem vitte.

Alíz!
Mindig elfelejtem írni, de most eszembe jutott:
Hétvégén mikor a Hangyabolyba mentünk, azon az utvonalon mentünk ahol Veletek is. Mikor a Csapó útra értünk Dorka elkezdte hajtani, hogy: Bajá,(Balázska eddig Ba volt, de már Bajá lett) Bajá anyu , Doka , anya ment. Anya adta golyó Bajá, Doka. :lol: :lol: (Tudod, biztos emlékszel még, a 100 Ft-os automatából vettem két kis golyót a gyerekeknek.)Nem gondoltam volna hogy erre Dorka még emlékszik. :D :D

Edina!
Huuuuu... micsoda melóba fogtatok, szobák átrendezése most ekkora pocival már nem kis feladat. De ezen is túl vagytok, várhatjátok a kis Kamillát. :wink: Örülök, hogy szépen fejlődik a kis drágád és minden okés Veletek. Élvezd a kismamiságodat amíg még lehet. :wink: :wink: Pihenj amennyit csak tudsz.
Kutyulitokra megpróbálok majd én is szavazni, remélem összejön. :wink:

Anita!
Megnéztem a kis hajasbabátok képeit, egy csoda ez a kicsi lány. Nagyon kis formás baba, é az a haj..... az még mindig nagyon bejön nekem. :lol: :lol: :lol:
Örülök, hogy nyugisabban telnek a napjaitok, remélem így is marad továbbra is. :wink: :wink:

Bea!
Jó szakdoga pötyögést Neked!!!!!!!!!!!!
Ez a tetőtér beépítés sztori mikor esedékes? Nem lehetne férjecskéd lelkére beszélni, hogy az egész életedet tönkrevágja az anyukája közelsége??? Fiatalok vagytok, kettecskén boldogan kellene élnetek míg nem jön a baba, nem pedig stresszesen , a rokonok árnyékában. :? :? :? :( Persze tudom, hogy az a fránya pénz kényszerít ilyen helyzetbe, de hosszú távon ez megmérgezheti a kapcsolatotokat is. Jajjj, de nehéz dolog ez. Együttérzek Veled hidd el. Remélem valamelyest rendeződik a helyzet és sokkal jobban fogod érezni Magadat Te is. Én Veled vagyok!!!!!!!!!!!!!!!!!! :wink: :wink: :wink:

Panka!
Örülök, hogy Emili jobban van. Illetve hogy jól van. :wink:
Nagyon drága Emili a képen, tündér a durcásságával is. :lol: :lol: :lol:
Dorka sem mindig díjazza ha utána másznak a csúszdán, vagy esetleg hátráltatják a lecsúszásban az előtte levők. :lol: :lol: De majd elmúlik ez is, gondolom.
Na ilyen levest sem ettem még az tuti. De jól néz ki mindenesetre. Köszi hogy feltetted.

Zsebi baba!
Jól is teszed, hogy a délelőttöket kényelmesre veszed, ennyi egy kismaminak mindenképp jár.
Nem is emlitettem, a hétvégi képeken,( főleg ahol csak Te nézel a fényképezőbe a gyerekek nem, ) már szépen látszik hogy növöget a pocakod. Szabi baba csinálja a helyet magának, hisz ez mosta dolga. :wink: :wink: :wink:

Cilamila!
Ügyes a kisfiad nagyon. Tüneményesek tudnak lenni nagyon.
Én lányom beszéde pl. annyit fejlődött az utóbbi időben, hogy csak lesünk. Minden nap elkápráztat valamivel. A saját neve eddig számára csak DÖ volt, de az utóbbi napokban már váltott: DOKA lett. :lol: :lol:
Hát igen, ha csak elseje óta dolgozol akkor már tp-re menni elég húzós a munkáltatód nem biztos hogy díjazná. De szerencsések vagytok, hogy meg tudjátok oldani a kicsi elhelyezését. Nálunk erre nincs mód, a nagymamák még aktívak, dolgoznak akárcsak én és a férjem reggel 8-tól du. 4-ig. Nekem viszonylag sok szabim maradt, és ha gond van az idén még tp helyett azokat fogom kivenni ha betegeskednek a kicsik. Ha nem lesz rá szükség akkor igaz papíron kiveszem, de átvihetem jövőre, ami nagyon jól jön majd akkor is szerintem.
Én elég gyakran járok a Corába.Ugye azt irtad, hogy pénztáros vagy???? Nem varázsolnál ide fel képet Magatokról? Egyrészt a kicsi fiadat sem láttuk még, másrészt talán egy bevásárlásomnál megismerhetnélek. :wink: :P :lol: :lol: :lol:

Évi, Pintyus, Reni, Márti! (Kriszti, Olgi....... ! )Nagyon eltüntetek. :shock: :shock:


Jóéjt Mindenkinek!!!!

Kép
Kép
bendor
 
 


Sziasztok!

Túl vagyok terhességem első hányásán. :( Pedig azt hittem, ha 11 hétig nem jön elő, akkor már nem is fog. Ráadásul teljesen hirtelen jött, nem is volt előtte hányingerem. Azóta sincs rendben a gyomrom. Ettem egy kicsit, de már azt se nagyon merek...
Mikor jön már az az időszak, amit az anyukák annyira szoktak élvezni? Hétfőn megyek a 12. heti uh-ra a klinikára. Remélem ott nem lesz semmi gond. Na megyek, lefekszem megint, hátha rendbe jövök délutánig, mert mennem kéne a Metróba.
Vendég
 


bendor!Szia.Nagyfiamat megfüzöm hogy hogy kicsinyitsen képt le és akkor teszek fel.Sajna én nem nagyon tok .Ma voltam Patrikkal a városba és ne tudjátok meg milyen hisztis volt.A pannonnál állandoan a telcsikért hisztizett amik kivannak téve minta darabnak.Szörnyü volt.Na de benne van hogy nagyon álmos is volt mert a buszon jövet elaludt.Patrik is a bölcsi óta tanulta hogy séta,azóta csak séta van.Nekem is van még szabim de én majd 2 ünnep közt szeretném kivenni mert bölcsi szünet lesz.Megprobálok minél elöbb.képet feltenni.Szép napot neked. :P :P :P :P :P :P
cilamila
Debrecen
 
 

Vissza: Lakóhely szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?