Új privát üzeneted érkezett!

Nem mondod?
Ez szinte hihetetlen.
Hagyatéki tárgyalás? Hát nem azért, de kíváncsi vagyok arra a hivatalnokra, aki ezt levezeti.
Én tudom, hogy szabály, meg eljárás, de még jó, hogy illetéket nem akasztanak a kedves szülők nyakába, öröklés címén.
Megáll az ész.

Betti
Kép
betti0412
 
 


Felhívtam őket, amikor kicsit megnyugodtam, szegényt nőt lekaptam a lábáról, mondta hogy ne haragudjak, látta ő ,hogy mi a helyzet, de ez a törvény ,muszáj..de akármikor bemehetünk, csak alá kell írni valami nemleges nyilatkozatot és ennyi.

Ettől függetlenül nagyon felzaklatott, tényleg nem is tudom mit mondjak..
tünci28
 
 
 


Tünci!

Nagyon sajnálom, hogy a bürökrácia még rátesz a szenvedéseidre egy lapáttal!!! :cry:

Kép

Kép

Kép

Üdv: Kriszta
dominika1
 
 

 
 

Hát megjöttem a dokitól. Minden rendben van velem szerencsére. Többszöri megkérdezés után is csak azt mondta, hogy ezt a hónapot még hagyjuk ki és a második menzi után próbálkozzunk ezerrel. Szerinte nem ér kockáztatni, nehogy megismétlődjön a vetélés. Azt mondta, hogy ha nem jön meg a menzi, akkor azonnal teszteljek és ha pozitív, akkor azonnal telcsi és kapok gyógyszert. Ha már kimutatja a teszt, akkor már nem késő a gyógyszer??!!
Hormonvizsgálatra szerinte még nincs értelme menni, mert még csak hat hét telt el a vetélés óta és a hormonok még dolgoznak. Majd ha próbálkozunk és nem sikerül, akkor megyek. Röviden ennyi. Kicsit csalódott vagyok, mert már annyira szerettem volna, ha ebben a hónapban próbálkozhatunk. Szóval nem kicsit, hanem nagyon elkenődtem. De igaza van, nem érdemes kockáztatni. Az a baj, hogy már fogy a türelmem és úgy érzem, hogy soha nem jön el az idő, hogy babás legyek. Holnapra azért már hátha színesebben látom a világot.
Ja és semmit nem kell szednem. Remélem minden rendben van odabent és nem csak hiába dolgozunk az ügyön.
Jó éjt mindenkinek.
csige-bige
 
 


Csige
Várjatok még, erősödj te is, ne legyél elkenődve, ez a hónap már gyorsan eltelik majd.
Én a hormonokhoz nem igazán tudok mit írni, nem kellet járnom még ilyen kezelésekre, hülyeséget meg nagyon nem akarok, tényleg nem vagyok ebben otthon, de a doki biztos tudja.

Tünci
Szegény csaj, biztos látta ő, hogy mi a helyzet, de ha előírás nem tehet másként szegény.
De akkor is mekkora hülyeség ez.

Betti
Kép
betti0412
 
 


Sziasztok Lányok!

Itt vagyok, vendégeink voltak Magyarországról 1 hétig, nagyon zsúfolt programunk volt ezért nem is kapcsoltam be a gépem. Elolvastalak benneteket, pörög a topic, ügyesen csináljátok. Ledöbbentem a hagyaték tárgyaláson, nem értem, nem tévedés, tényleg van ilyen törvény?? Milyen ellentmondás, egyrészt magzatnak nevezik a babákat, másrészt emberként.. Nagyon sajnálom Tünci.

Én 2nappal miután megszültem mentem be a kórházba a genetikai leletért időpontra. Nagyon gyenge voltam fizikalilag, lelkileg, arról nem is beszélve, hogy a sok terhes mama látványától majdnem elájultam, ezért probáltam hamar kézbe kapni a papírt és elrohanni, de sajnos észre sem vettek, sőt 2 nővér leordította a fejem, hogy mit akarok itt nem látom, hogy terhes mamákkal foglalkoznak és nincs idejük rám. Az a fájdalmat amit akkor ott átéltem, csak azt sajnálom, amit Tünci is mondott, hogy nem húztam be kettőt.

Közben ma én is elgondolkodtam, mert a napokban volt a kisfiam első szülinapja, és ugyanazon a napon két éve vesztettem el az első fiam. Nagyon bizarr, hogy ha az első élne nem lenne a második, és akkor kirázott a hideg, mert imádnivaló a fiam és bolondulásig szeretem, de ezzel megbántom az első emlékét. Valahol úgy is értelmezhetem, hogy a második az elsőtől kapta az életét.. Rossz anya vagyok??
Bocsi, hogy ilyen hosszú lettem!
smith
 
 


Tünci: ez a hagyatéki tárgyalás nagyon durva.
Egyébként megkérdeztem a dokitól a folsavat. Azt mondta, hogy egyenlőre terhesség előtt elég szednem a Gravidát, azt is kétnaponta egy szemet és amikor már terhes leszek, akkor majd pótolni kell még. Igazából a gyógyszertárban is azt mondták, hogy a Gravidában benne van a kívánt folsav mennyiség.
Köszi Betti a biztatást, de ez az egy hónap annyira hosszúnak tűnik még. Nyilván bizti el fog telni, de türelmetlen vagyok, pedig tudom, hogy nem szabad.
Azt is megkérdeztem a dokitól, hogy ha legközelebb babás leszek és kapom a gyógyszert mellette (progipótlást), akkor az elég lesz és nem lesz gond. Hát azt mondta, hogy reméljük, ami nem volt túl biztató, de természetesen biztosat nem lehet mondani. Bizakodom, mert ha legközelebb is baba nélkül maradok, akkor még az állásomról is lemondhatok. De erre megpróbálok nem gondolni, mert csak sztresszelném magam.
csige-bige
 
 


sziasztok!

Sajnos ez a hagyatéki dolog bizony így van ,nem lehet ellene semmit tenni.Van egy Tünde nevű lány, aki a Rolika nevű kisfia elvesztése kapcsán blogol..Néhány napja kapott értesítést az Apehtől, hogy megörökölte a Start számlát..Egy éve már hogy a kisfia elment..Tehát valószínű hogy ezzel nekem sincs vége..

Csige!
Ha az orvos úgy látja jónak, tényleg várjatok még egy picit, nehogy gond legyen!
A hormonokkal kapcs:én kaptam a 6.héttől progipótlást(Duphaston), úgy emlékszem kb a 12-14 hétig szedtem, megtámogatni a placenta kialakulását.más kérdés hogy aztán mellső falon, méhszájra lógva sikerült megtapadni..:((

Tudtátok hogy a reggeli rosszullét hiány alacsony progiszint miatt van?Tehát annál jobbak a hormonok, minél rosszabbul van az ember..Én egyszer sem émelyegtem..:((

Nekem telefonált a főnököm, hogy ha meggyógyulok várnak vissza akármilyen kis időre is, mert meg kell próbálni, ha rendbejövök újra..szóval nekem ilyen rendes a főnököm.:)
tünci28
 
 
 


Tünci!
Olvaslak ám! Néha nézz át hozzánk a fehérváriba is :)
Nagyon rendes a főnököd! :)
Nekem pont fel akart mondani létszámleépítés miatt. Mondtam neki babát várok, véd a törvény. Erre azt felelte, hogyha újra elvetélek akkor viszont ki vagyok rúgva... Kedves nem? Két pici gyereke van.
bende
 
 


Smith!

Meg se forduljon a fejedben, hogy rossz anya lennél!!!!
Teljesen természetesek ezek az érzelmi reakciók.

A mi lett volna, ha.... kezdetű mondatokat, önmarcangolásokat pedig hagyjátok lányok.
Nem vezet semmi jóra és a kérdésre se kapjátok meg a választ!!!!
Ezeken már nem szabad rágódni, mert csak rámegy az ember és a dolgokat visszacsinálni sajnos nem lehet.

Az emberek, pláne a kórházi dolgozók "empatikus" hozzáállását már nem is minősíteném inkább. :cry:

Bende!

Neked is "ritka" empatikus főnököd van!!! :shock: :shock:
Sztem menj el betegszabira azonnal.....!

Csige!

Kitartás, az az 1 hónap elrepül!!!!
Gondolj bele!!!!
Vársz csak 1 picuri hónapot és nem kell végigaggódnod, 9 befejezett hónapot!!!

És ne feledjétek lányok!!! MINDEN FEJBEN DŐL EL!!!!!!
Bátran, emelt fővel nézzetek előre, higgyetek magatokban és én TUDOM, hogy sikerülni fog!

Kép

Kép

Kép

Üdv: Kriszta
dominika1
 
 


Köszi Tünci. Nekem is azt mondta a doki, hogy ha pozitívat tesztelek, akkor azonnal telefon és már adja is a gyógyszert. Ezt én is hallottam, hogy az a "jó" ha rendesen rókázik az ember az elején, akkor tuti a terhesség. Hát én csak émelyegtem, de csakis reggel és semmi komoly, kis keksz, víz és b6 segített. Egyébkén én ezt cáfolom, mert az egyik ismerősöm az első gyerekkel, tök jól volt, még csak nem is émelygett és egészséges kisfia született a 40. héten. A második gyereknél igen rosszul volt és látogatta a róka koma, mégis adódtak komplikációk, mert hamarabb nyílt a méhszáj, de a végén egészséges kislány lett. Szóval erre azt szokták mondani, hogy minden terhesség más. Én inkább ebben hiszek.
A barátnőmnek is rosszul tapad meg a baba, úgy mint ahogy neked Tünci, de mégis jól ment minden a terhesség alatt. Szóval én már úgy vagyok vele, hogy sok dolgot hall az ember, de bármi történik is, mindig arra kell gondolni hogy igen is van remény. Sokat véreznek, nem is kicsit, mégis kihordják és megszülik az egészséges babát. Sokat szednek utrót a terhesség elején és minden komplikációmentes lesz. Én is ebben bízom, nyílván a félsz ott lesz bennem.
Bár egy olyan fura, mert nekem olyan fura érzésem volt a terhességem alatt. Amikor wc-re mentem, mindig néztem, hogy nem e esetleg vérzem. Akkor azt gondoltam, hogy ez már beteges, holott teljesen jól voltam. Egyszer aztán este valóban ott volt, de csak egy paca és akkor tudtam, hogy nagy gond van. Kérdezte a párom is, hogy még lehet hogy semmi gond, de én akkor már egyből tudtam és mondtam neki, hogy érzem, hogy nagy baj van. Sajnos így is lett. Most viszont azt érzem, hogy a következő terhességem sikerülni fog. Valahogy annyira erős ez az érzés és ebbe kapaszkodom. Lehet hogy butaság, de két napja egész éjjel azt álmodtam, hogy a szülőszobán vagyok és szülök. Teljesen lepörögtek előttem az események, annyira jó volt és tök nagy élmény, ami lehet hogy furán hangzik. Az, hogy fiú vagy kislány lett, nem mondom el, mert bízom benne, hogy beteljesül az álom :lol: bár én már annak is örülnék, ha egészséges lenne és nem számít a neme.
csige-bige
 
 


Csige!

Én egyik gyermekemmel sem émelyegtem, nem hánytam, a cicifeszülésen kívül semmi más tünetem nem is volt (még menzike is volt a fiamnál, mert fogamzásgátló mellett maradtam terhes... :D )
A lányomnál nem védekeztünk már másfél éve , csak számolgattunk, de adokim azt mondta, hogy azt is felesleges, mert amíg nem műti meg a méhszájpolipomat addig esélytelen a teherbeesés.
Erre anyukám halála után az első együttlétünkkor megfogant a manónk!!!! De anyu halála miatt annyira ki voltam bukva, hogy azt sem vettem észre, hogy késik a menzi.
Aztán apa szólt, hogy 2 hete késik...., na akkor észbe kaptam, hogy úristen feszül a mellem is, gyorsan elzavartam tesztet venni.
A sors iróniája, hogy a párom 7 évet küzdött a volt feleségével azért, hogy gyerekük legyen!!! Volt beültetéstől kezdve minden.
Volt feleségének is azóta 2 gyereke van....
:shock:
Tehát lányok, menni fog csak tartsatok ki!!!

Kép

Kép

Kép

Üdv: Kriszta
dominika1
 
 


Köszi Dominika. Ezért mondom, hogy vannak olyan kismamák, aki nem hánynak, nem émelyegnek és egészséges terhessétük van és egészséges babájuk lesz. Szerintem ez is csak egy talány, hogy legyen min izgulni már az elején. Én ezzel nem foglalkoztam, pedig hallottam róla.
Kitartunk Dominika, tudom hogy baba lesz a vége ha a fene fenét eszik is :lol:
csige-bige
 
 


Tünci, ezen a hagyatéki tárgyaláson ki vagyok akadva!
Nekünk nem volt ilyen, mi is csak a start számlás levelet kaptuk meg, de gyorsan eldugtam a fiók mélyére, nem hívtam fel senkit.
A hagyatékis papírt melyik hivataltól kaptátok?

Én is az egész terhesség alatt jól voltam, semmi hányinger, semmi vérzés. Az elevitnek tudtam be, hogy ezeket elnyomja, de igaz, minden terhesség más.

Csige, ne keseredjetek el, az idő nagyon gyorsan telik, én már úgy fogom fel, hogy már csak 4 vagy 5 hónap.
Mondjuk nekem még lelkileg is szükségem van erre az időre, még nem érzem magam felkészültnek, meg persze a fogyókúrám is javában tart még :evil: mert bőven van mit leadnom :evil:
Vendég
 


Sziasztok!

Boboka!
A helyi önkormányzat jegyzőjétől kaptuk..
Nekem is kell idő még..nagyon sok szerintem..meg szerintem az orvos is eltanácsol a túl korai próbálkozástól.

Ma kicsit többet házimunkáztam már, alaposan ki akartam takarítani, de nagyon fáj a hasam.Ha hozzá sem érek mozgásra olyan mint egy nagyon durva izomláz,ha meg hajolgatok a fene megesz úgy sajog.. azt meg alig bírom elviselni, ahogy a ruha hozzáér..

Bende!
én is olvaslak ám titeket, csalk most úgy érzem nem sok keresnivalóm van ott... :cry:

telefonált a védőnőm, de nem vettem fel..most se kedvem se erőm hogy meghallgassam a kioktatást..
tünci28
 
 
 


Csige!

Ez az!!!! Így kell ezt!!!!

Tünci!

A védőnő kioktat???!!! :shock:
Nem mondtad a dokinak, hogy fáj a hasad? Sztem már nem kéne ennyire fájnia.

Kép

Kép

Kép

Üdv: Kriszta
dominika1
 
 


Tünci, nem emlékszem már, hogy neked milyen is a vágás a pocidon? Vízszintes v. függőleges?
Lassan már szerintem abba marad a fájdalom.
Nekem már a műtét utáni 3. naptól minden nap kétszer be "kellett" menni a Picúrhoz a kórházba (metróval v. kocsival), és a mozgás meg a rázkódás szerintem gyorsította a javulást (vagy csak nem figyeltem oda rá).
Észre sem fogod venni, és pikk-pakk elmúlik a fájdalom:)

Egyszer volt (azt hiszem a viasaton) egy dokumentumfilm egy családról, ahol azt hitték nem lehet gyerekük. Aztán megszületett császárral az első baba. Rá nem sokkal lombikoztak, ikrek születtek császárral, és nem telt el még szinte egy év sem, újra teherbe esett ikrekkel a nő, ez is császár lett. És mindenki le akarta őket a második-harmadik terhességről beszélni.
Szóval ez a két teherbe esés közti 18 hónap nagyon sok, főleg a mi esetünkben, és szerintem ha minden rendben van veled, szépen gyógyul belül-kívül a seb, akkor kérdezd meg a dokidat, hogy a 6 hónap leteltével próbálkozhattok-e.
Szerintem igen :wink:
Vendég
 


Csatlakozom a jó terhességhez. Egyszer sem hánytam, sosem voltam rosszul, csak mire 6-7-8 körül hazaértem már álmos voltam. Ennyi, bár hánytam volna inkább minden nap.

Ma voltam személyit, jogsit, útlevelet csináltatni, átírni az autót stb. Hivatali dolgok, ha az ember lánya férjhez megy, ugye megváltozik a neve.
Még jó hogy bent volt protekcióm az okmányon, így csak 2 óra volt.
Meg megtámogattam az államkasszát ropogós magyar forintokkal. Jó sokkal.
Szuper érzés volt.
:(


Most meg sültcsirkét sütök, párom kedvencét, bár az előbb leültem olvasgatni ide, és olyan jól belemerültem, hogy úristen a csirke, és rohanás ki, de nem lett baj. :D

Egyébként most akkor melyik jobb az Elevit vagy a Gravida?

Házi dokinál is megjelentem, táppénz október 1.-ig rendben. Ez legalább jó hír

Betti
Kép
betti0412
 
 


Betti, a házi dokid mivel tud táppénzen tartani és mennyi ideig?

Nekem az elevitet mondták, meg a Czeizler is azt reklámozgatja. De gondolom a dokik azt ajánlják, amelyik gyógyszer céggel kapcsolatban vannak :? szóval nem tudom, melyik a jobb.

Most olvastam a folsav tájékoztatóját, és kicsit elbizonytalanodtam, hogy majdnem fél évvel a próbálkozás előtt nem korai e elkezdeni. Mondjuk a doki mondta, hogy szedhetem... csak még az adagot nem tudom mindig :(

Én márciusban estem át az okmány átírásokon :lol:
Egyedül az adókártyámat nem írattam át, de nem tudom, hogy azt át kell-e egyáltalán :?:

Tünci, pihengess inkább, ha fáj a pocid.
Vendég
 


Én is megkérdeztem a dokit, hogy melyiket szedjem, elevit vagy gravida. Azt mondta, hogy amelyik szimpatikusabb. Mind a kettő jó. Én Gravidát szedek már egy éve, mivel azt mondta két doki is, hogy a babprojekt előtt már három hónappal kezdjem el valamelyiket szedni. Nekem farkasétvágyat csinált a Gravida, de szerencsére nem híztam tőle. A hajam nő mint az őrült, a körmeit szép erősek lettek. De ami a lényeg, hogy minden benne van ami kell. Én azért szedek heti egy-két tabletta folsavat mellé, ami 3mg-os. A gyószertárban azt mondták, hogy a Gravida mellé nem kell, de úgy gondolom ez nem árt.
csige-bige
 
 


Ja a lényeg, szóval teljesen mindegy, hogy melyiket szedjük. A gravida olcsóbb egy kicsit.
csige-bige
 
 


Dominika!
Köszi! Én túl vagyok egy méhen kivüli terhességen- kivették az egyik petevezetékem- és egy vetélésen, művi befejezéssel a 13. héten és most a szomszéd szobában szuszog a 6 hetes kislányom :)

Tavaly augusztusban volt a vetélésem és novemberben már megfogant. Kitartás Mindenkinek és higyjétek el, ringatjátok még a babótokat a kezetekben.

Tünci! Azért várunk és puszillak. Megint küldünk egy nyálasat is.
bende
 
 


Bende!
Köszi a puszikat! :D

Nálam sem voksolt az orvos az elevit gravida kapcsán pro vagy kontra.Szerinte mindegy.Az elevit is farkasétvágyat csinált, nagyon figyeltem hoogy csupa értékeset és jót egyek, de a végéig híztam kb 12 kilot, a kórházban már nem mértek úgyhogy pontosan nem tudom.

Boboka!
Függőleges a vágás köldöktől a szeméremcsontig, kb 10-12 centi.A háziorvos mondta hogy elég rosszul forrt össze, szerinte attól van még a fájdalom.Lefényképeztem, hogy lássam majd a javulást..hát lányok a tükörben is elég ronda, de a fotón katasztrófa..Pedig az orvos aki műtött azt mondta hogy ez nagyon szép..már írtam azt hiszem, hogy azzal vígasztalom magam, hogy belátható jövőben úgyis felvágják mégegyszer, aztán majd akkor megkérem a dokim, hogy rakjon össze rendesen :?
tünci28
 
 
 


bENDE!

Na te vagy az élő példa a csajoknak!

Csajok! Én nem szedtem sem elevitet sem gravidát.
Az oka: a belső medencém keskeny, én meg 160 cm vagyok.
Drága párom 188 cm és 120 kg.
A doki azt mondta, hogy nem kell elefántborjú.
Helyette sűrűbben nézte a vérképemet, kötelezővé tette a napi 1 dl bort. A legutolsó hónapban már kirúgdostak a munkahelyemről, folyton dolgoztam ,de mindig jól voltam nagyon.
Sztem az egészséges táplálkozás elég.

Domi így is 3600 grammal született és sajna gátmetszés megint volt, mert nem fért volna ki. :D
Ja és 33 éves vagyok....

Kép

Kép

Kép

Üdv: Kriszta
dominika1
 
 


Sziasztok!

Itt vagyok ám, csak elsodort az ovikezdés szele. Elolvastam mindent, nem semmi, hogy hogy pörög a topik, le a kalappal!
Én meg Pécs utcáin repesztek, hol bicajjal, hol tanulókocsival. Talán a babám elvesztésével elszállt a rettegésem is a közutaktól, és most élvezem a száguldást.

Betti - majd én is megnézlek iwiw-en. Tök jó ötlet! Az idézeteid pedig nagyon megérintettek.

Melcsi - egyetértek veled. Volt tanáromnak, barátnőm anyukájának előző pénteken halt meg a 19 éves fia autóbalesetben :(. Épp mikor már azt hiszed, fellélegezhetsz, minden rendben lesz vele... Borzasztó. Most már látom, nem csak "mással" történhet meg ilyesmi, sajnos.

Tünci - tök jó, hogy normális az orvosod. Hál'istennek nekem is van egy rendes dokim, de képzeljétek, ő igazából a gyerekeim orvosa. Kijárunk hozzá 30 km-re egy faluba, vonattal. Nem az a nyájas fajta, de törődik a gyerekekkel, és velem is, pedig mi köze lenne hozzám. Andris elvesztése után is ő segített mindenfélével... Sokat álmodok is vele.

Megint nem leszek pár napig, szülinapok és egyebek tarkítják majd a hétvégét. Meg egy nagy találkozás a kedvesemmel vasárnap, két hét borzasztó kihagyás után. Nagy lelkizés van kilátásban :) Drukkoljatok, hogy előbbre jussunk!

Gondolok rátok. Puszi.
Kisanyácska

Kép
Kép
Kép
kisanyácska
 
 


Kisanyácska!

Jó hogy jöttél, már kérdezni akartalak hová tűntél!
megy a drukk ezerrel, tessék majd mesélni!!!

Kriszta!
Az előző védőnőm(mert költöztünk) mondta hogy kicsit nagyobb baba várható a vitamintól, mondtam neki hogy nálunk tökmindegy,a családban öröklődik az óriásbaba szindróma..akkor még nevetgéltünk,anyum 158 cm én meg világra jöttem 62 cm és 4.75 dekával ,természetes úton , az anyu úgy emlékszik vissza rá, hogy görcsölt a combja, ahogy kikötötték a lábát.. :D
Bár úgy lett volna...

Bendét ismerem személyesen, nemrég született a kislánya, már láttam is ,csodagyönyörű!!!
tünci28
 
 
 


Bobóka
október elsején megyek vissza dolgozni, az még 3 hét, azt meg lehet oldani, ha a házidoki is akarja.

dominika
én a 12. hétig szedtem csak, biztonságból, de utána nem. Jött a gyümölcsös időszak, szerintem sem kell több. De a következő alkalommal szedem végig azt hiszem.

Ma egy másik tornán voltam, másik edző csajnál és megkérdezet, hogy vagyunk?
Én mondtam, hogy hogy vagyok, csak én. Szegény nem tudta még, én meg érdekes, hogy milyen tárgyilagosan tudtam beszélni róla.

Hétfőn bejelentkeztem életem első pedikürjére, nem tudom milyen lesz, kipróbálom.
Meg azon gondolkodom, hogy kicsit átváltoztatom a hajam színét, kicsit világosabbra. Bár ezzel anyukám nem fog egyet érteni, ő a fodrász, meg az enyém is, de majd rábeszélem valahogy.

Betti
Kép
betti0412
 
 


Én is csatlakozom a hányinger mentes terhességhez. Mindkét terhességem alatt semmit sem éreztem csak álmosságot. A fiam 40ik hétre született és végig dolgoztam. Én az Elevitet szedtem és a MagnetB6 végig. Étvágyam volt nagy, híztam 18 kg, de nem érdekelt csak az, hogy egészséges legyen a baba. Sőt az Elevitet már hónapok óta szedtem az első terhességem kapcsán. Ja, és a méhlepény nagyon közel tapadt meg a méhszájhoz, egyes orvosok szerint rajta volt, mások szerint éppencsak és ki tudtam hordani pedig nagy baba volt. Szóval minden terhesség más.
smith
 
 


Szaisztok!

A párom legjobb barátjának megszületett a kisfia..igazából már két hete, de a férjem nem akarta megmondani, nem tudta hogyan viselem majd..MÉg most sem tudom, de tényleg rosszul éreztem magam.Együtt készültünk Editttel, vártuk a babáinkat.Nem is tudom már hogyan írjam le ,hogy újra és újra olyan egyedül érzem magam..egyedül a Kislányom nélkül.A párom nem pótolhatja, ő már nem tud boldoggá tenni.Sírva aludtam el, az utolsó gondolatom is az volt, hogy soha nem fogok semmivel kapcsolatban sem ugyanúgy érezni, semmi sem lesz már olyan mint előtte..

Ne haragudjatok hogy megint ilyen lehangolóan írok, majd délután jövök vidámabbal, jó?

Puszi
tünci28
 
 
 


Hát ennyi pozitív példa után, már mindenkinek pozitívan kell hozzáállnia a következő terhességhez lányok :lol: Valóban megtörténnek az úgynevezett "szörnyű dolgok", mint vetélés és halva szülés, de elvétve. Természetesen garancia nincs rá hogy nem velünk. De bízni kell és hinni, hogy most nem és nem velünk. Mindenkinek sikerülni fog és szép lassan majd jönnek a hírek hogy egy-egy ember babát vár, majd szép lassan mindenki és jönnek a babák sorban. Én nagyon drukkolok mindenkinek.
Bende: gratula neked. Biztos nagyon nehéz volt, de meg van az eredmény és ez a lényeg :D Nagy gratula a kislányodhoz.
Kisanyácska: drukkolok neked, hogy a magánéleted is helyre álljon.
csige-bige
 
 


Jaj Tünci. Elhiszem hogy szörnyű látni, hogy nekik megszületett a baba, veled pedig ez történt. Azért én azt gondolom, hogy ha eltelik egy kis idő és megfogan a következő baba a pocakodban, akkor rá is olyan szeretettel fogsz majd gondolni. Természetes hogy neked most csak a kislányod jár a fejedben. Hidd el küldeni fog maga helyett valakit majd neked, aki enyhíti a fájdalmadat, mert tudja, hogy Te nagyon szeretted őt és soha nem feleded.
csige-bige
 
 


tudjátok, hogy mi a borzasztó??én nem vagyok ilyen szemét ,irigy dög!! én kedves ,barátságos, mindig mosolygó lány vagyok!!!
Hová lettem??mi lett belőlem???
tünci28
 
 
 


Tünci: Te nem vagy szemét és irigy! Ezt felejtsd el. Ez teljesen természetes dolog, hogy rosszul esik látni más kisbabáját. Ez egy más fajta "irigység". Ezt a fájdalom okozza. Hidd el ez nálam is megvolt, de szép lassan alábbhagyott. E mögött az irigység mögött nem az van, hogy nekik legyen rossz, hanem arra vágysz hogy neked legyen jó. Nem tőlük sajnálod a boldogságot, hanem azt "siratod" , hogy neked nem adatott meg. Szóval ilyennel szerintem ne is fájdítsd a lelkedet, hogy rossznak állítod be magad. Ezt mindenkinek tudnia kell a környezetedben, ez most természetes és meg kell mindenkinek érteni, hogy Te nem irigy vagy, csak gyászolsz.
csige-bige
 
 


A férjem nem értette..tegnap jól összevesztünk emiatt.Pedig tényleg úgy érzem, hogy nem az a bajom hogy nekik ott van, hanem, hogy nekem nincs... :cry: :cry:
tünci28
 
 
 


Tünci
a férjed igenis boldoggá tud tenni, hiszen őt választottad, neki mondtál igent, jóban és rosszban egyaránt.
Ez most a rosszban időszak és nagyon sok ilyen lesz még, bár nem ilyen indokkal.
Az én baráti körömben, jövő hétre van kiírva két kismama. Majd menni kell látogatni is.
Mit csináljak, én sem akarok, de erőt kell venni magunkon és menni, csinálni, még akkkor is, ha nem tetszik.
Csak úgy lesz napról-napra jobb, ha teszel is érte.
Én is sok olyan helyzetbe megyek bele, amit utálok, se nekimegyek, hogy túlessek rajta, és következőre ne fájjon.
Az Élet, amilyen szemét, nem állt meg, sőt néhol igen boldogan folytatódik tovább.[/b]

Betti
Kép
betti0412
 
 


Sajnálom Tünci, de ezt meg kell érteni a férjednek és minden ismerősnek, barátnak. El fog jönni az idő, amikor már meg tudod nézni a babájukat, de ha most még nem megy, akkor nem szabad eröltetni. Szerintem próbáld valahogy megértetni a férjeddel, bár szerintem ők valahogy másképp gondolkoznak.
csige-bige
 
 


Ja és nem vagy irigy szemét dög!
Ne mondj ilyeneket!
Csak idő kell és újra olyan mosolygós, vidám csajszi leszel.

A hétvégén megyünk esküvőre, ahol ott lesz az a csaj is, akivel egy időpontra vártuk a babákat, csak neki még megvan. Hú, de jó lesz majd nézegetni.
Mondtam én is a férjemnek, de azt mondta, most mit csináljunk?
Tényleg semmit. Elmegyek és nézegetem majd, meg dumcsizunk, hogy neki milyen jó, nekem meg milyen rossz.
Annyira várom..... :evil:

Betti
Kép
betti0412
 
 


Betti!

Ez a jóban rosszban dolog..hát pont ezt várom tőle, hogy most is velem legyen, ebben a rosszeban..De mért érzem mindig úgy hogy egyedül vagyok..
Nagyon erős vagy ha el tudsz menni babalátogatóba!
Néhány percet kibírok egy kisbabával,de ha rámjön a sírás, akkor még én vagyok tapintatlan, hiszen Őket hozom kellemetlen helyzetbe?!
Na mindegy legfeljebb pár napig nem beszélgetünk a férjemmel...

az előbb befestettem a hajam..egy hete észrevettem hogy elől lett egy ősz tincsem, ma alaposan átnéztem, hát tiszta mákos az egész..azt hittem ilyen csak a filmekben van, hogy néhány hét alatt meg lehet őszülni..elég sötét hajam van, úgyhogy nagyon csillog belőle, nem is tudom hogy nem vettem észre eddig.
tünci28
 
 
 


Basszus(bocs)Betti!!!
ezt hogy bírod ki??,nem tudom hogy Te hogy csinálod, lesz mit tanulni Tőled!!!
Úgyhogy itt ne hagyj!!! :(
tünci28
 
 
 


Tünci
Nem tudom, hogy hogy bírom ki. Néha rámjön a sírás, akkor kiadom magamból és akkor egy ideig minden semleges, mindent kibírok. Utána megint sírni kell. (igazából gyerekkoromban is volt mit kibírni, lehet hogy kifejlesztettem már valami ellenállást a fájdalmakkal szemben, elég edzetten érkeztem a felnőtt korba, bár ez nem büszkeség, így alakult.)

Az én hajam már évek óta ősz, de nem is akármennyire. Barna volt és most is az, de már jó ideje festeni kell, havonta egyszer, mivel a sport miatt szinte minden nap megmosom.
Sokáig volt rövid, tavaly óta növesztettem, hogy fel tudjuk tűzni az esküvőre.
30 éves vagyok és félig ősz. Szuper. De a családunk ilyen, apum és nagyapám sem sokáig volt színes, anyu is korán kezdte.
Még jó, hogy feltalálták a festéket.

Mikor babás voltam az első 3 hónapban nem mertem festeni. Elég jól néztem ki. :D
Csak az esküvő előtt, hogy legalább ott jól mutassak.

Betti
Kép
betti0412
 
 


Most elmegyek kifosztom a Tesco nagyáruházat, holnapi főzéshez bevásárlás.
Párom elment nyárzáró fiúbulira a munkahelyére, így most van időm egyedül bámészkodni.
Általában ketten megyünk, de akkor a szokásos: gyere már, mit kell még venni, sok van még stb.....de ezt biztos ti is ismeritek, úgyhogy most adok a bámészkodásnak.
Meg a tömegnek is, mert szerintem ezren vannak.
Már délelőtt nekifutottam, de fél bevásárló kosárral felhívott, hogy vigyem már ki a tali helyre, a többiek jönnek érte.
Visszapakoltam mindent, kirohantam, autóba be, irány talihely, már majdnem odaértünk, mikor telefon, hogy röszkénél áll a sor, szokás szerint, máshol jönnek át, párom menjen külön autóval mégis.
Autóba be vissza, haza, párom át a másik kocsiba, én meg föl a lakásba, mert akkorra ebbe a "hűvösbe" kiakadtam. Meg mérges lettem. Most lenyugodtam, megyek újra.

Bocs, ha sokat csacsogok.

Betti
Kép
betti0412
 
 


Nem baj, ha csacsogsz! :D

Talán jövő héten bemegyek én is a városba, veszek valamit magamnak.Kellene valami melegebb ruha Őszre.Nem hiszem hogy mostanában jól esne a nadrágviselet.

Mire visszamegyek dolgozni,remélem már jól bírja a hasam a "dörzsit".

egész jó lett a hajam,kicsit talán sötétebb mint az eredeti, de elég jól befogta, pedig csak színező..Nálunk apunak volt sötét haja, egész a halálát megelőző pár hónapig épp csak néhány ősz hajszála volt.úgy látszik nam azt örököltem. :?

palacsintát sütök ebédre,pudingosat...
tünci28
 
 
 


Sziasztok
Jövök én is.Nem felejtettelek el titeket,minden nap olvasom a fórumot,csak írni nincs időm.
Kitartás lányok!Tudom,könnyű mondani.
Most azért is jelentkeztem,mert olvastam az ELEVIT-GRAVIDA kérdést.Én 3 hónappal a tervezett próbálkozás előtt kezdtem el szedni az Elevitet.Majd mikor terhes lettem,szedtem még 2 hónapig,utána pedig végig a HIPP NATAL VÁRANDÓS SZIRUPOT ittam.Sokkal jobb bármelyik gyógyszernél,mert minden benne van,csak ez nem szintetikus anyag,hanem természetes gyümölcsök és ezáltal vitaminok vannak benne.Gyógyszertárban,Rossmannban lehet kapni.
A másik.Az első terhességemnél semmi tünetem nem volt,de mint tudjuk,azt a babát elvesztettük.A csajokkal a 14.hétig hánytam.És nekem is azt mondta a dokim,hogy az nagyon jó,ha valaki émelyeg és hány,mert akkor nagyon jól dolgoznak a hormonok.

Jövök még és tényleg leírom a történetem.És ne haragudjatok,hogy nem tudok olyan sűrűn reagálni.
Vendég
 


Ilyen pudingos palacsintát ne is írj. Most csak fehérjét meg gyümit ehetek, le akarom dolgozni a kilókat, mire újra dolgozni kezdek. Igazából 4 kiló, kettő már lent van, de sajnos nekem mindig figyelni kell.
Az a típus vagyok, aki ha véletlen este vacsorázik, reggel nem jön fel a nadrág. :D

Sotske szia.

Tescot kifosztottam, párom mindig kap, ott beváltható utalványt, egyébként nem szeretek oda járni, inkább a Cora. Még jó, hogy volt nálam kártya, mert természetesen túlléptem, így utalvány megmaradt, kártyáról pénz ment. Ki járt jól? A Tesco. Én meg mindig csak ámulok, hogy 3 zacskóban hazahoztam, mi a franc került ennyibe.
Én nem tudom, de ugyanazokat vásárolom régóta, mikor mi fogy ki, és a két évvel ezelőtti árhoz képest vagy dupláját fizetem már.
Ti is érzitek ezt?

Megyek, kitornázom magam.

Betti
Kép
betti0412
 
 


Szia Sotske!

Betti!
a férjemnek csináltam, rajtam is van még 4 kilo, én is az a fajta vagyok aki ha ránéz az édességre, hízik két kilot..az a helyzet hogy most alig eszek és mégis..amikor hazajöttem a kórházból néhány nap alatt 7 kilot fogytam, azóta semmit..

a terhesség előtt jártam aerobikra, spinningre, nagyon hiányzik(főleg hogy mindig szóba hozod :wink: ), de még nem merek menni, először szeretném ha megnézné a doki a hegem..meg mondjuk lehet máshová fogok járni, mert az egyik munkatársam az edző és nagyon jól tudta mennyire várjuk a babácskát, úgyhogy abból is a bőgés lenne..jobb lesz olyan hely, ahol nem ismernek..

Az árak meg...pár hónapja, hogy ne cipekedjek, meg a fekvés miatt a párom járt boltba..valamelyik nap ránéztem az amúgy"olcsó"étolaj tetején lévő árcédulára, sokkot kaptam..Mióta kerül 540 ft-ba???
tünci28
 
 
 


Tünci
Szerintem oda járj, ahová eddig.
Nagyon megértőek a többiek. Én is oda mentem vissza. Nem kell elbújni a világ elől, bár néha jobb lenne. Tudod, mióta visszamentem, nagyon sok oda járó hölgyről derült ki, hogy ilyenen vagy rosszabbon keresztülment, örökre hordják magukban, de beszélni nem beszélnek róla már, viszon megértik a gondod.

Olcsó étolaj? Hát igen, én ma a trapistasajtról állapítottam meg, hogy az arany árával vetekszik.

Azt hiszem, bár nem akarok semmit elkiabálni, meg fog lassan jönni, mert kezd az arcom bedurrani, vagyis a szokásos pattanások a szokásos helyen, menstruáció előtt.
Hátha jól érzem. Tényleg jó lenne már megjönne, mert az azt jelentené, hogy valamennyire magához tért a testem.

Sotske
Erről a Hippes lötyiről még nem is hallottam.

Betti
Kép
betti0412
 
 


Látom csak én vagyok talpon-e késői órában.

Megnéztem a Büszkeség és Balítélet című filmnek ezt az új mozi változatát (mai Tesco szerzemény, akcióban), és a végére már olyan szerelmes lettem Mr. Darcy-ba.
Bár én kicsit erősebb jellemnek formáltam volna meg, de így is jó volt, alig vártam, hogy a végén már végre kiderüljön, hogy mindenki szeret mindenkit és hurrá.
Jó lehetett akkor, mikor még volt az udvarlásnak jelentősége, mikor még beszélgettek, táncoltak, környékezték egymást.
Hát igen.
De biztos annak a világnak is megvolt a hátránya.

Szombat este van és az előbb az jutott eszembe, mikor 18 éves voltam, és vártuk a csajokkal, hogy mehessünk táncolni, bulizni...Egész héten már ment a készülődés, ruhacsere a suliban, ki mit vegyen fel, kinek ki tetszik és táncoltunk egész éjjel, ital és egyéb nélkül.
Néha kicsit visszavágyom. Hiányzik, hogy önfeledten táncoljak, hogy elfelejtsek kicsit mindent.
Ne nézzetek hülyének vagy morbidnak, egyszerűen most csak erre vágyom, de tudom már "öreg"vagyok ehhez. (húgom barátnői csókolomot köszönnek 15 évesek):shock:

Na én is megyek aludni, holnap rokfortos pulykát készítek aszalt szilvával és dióval (recept tök új, príma konyhából, nem tudom mi lesz belőle) kell az energia hozzá.

Jó éjt.

Betti
Kép
betti0412
 
 


Sziasztok!

Én is ittam a Hippes löttyöt, kicsit olyan íze van, mintha rozsdás korlátot nyalogatnál, de le lehet gyűrni. Szerintem drága is, úgyhogy én az Elevittel felváltva szedtem naponta.

A hányás kérdésben tényleg nem lehet általánosítani, de én ennél a terhességemnél feltűnően jól voltam (csak halálosan álmos). Az előző kettőnél sem voltam túl rosszul, össz-vissz 3-5-ször hánytam, de most egyszer se. És csak egy hét volt a nagyon émelygős időszak. Én meg örültem, és azt mondtam, biztos milyen jól egymásra talált a babám meg én, hogy a testem nem is "idegen" testnek érzékeli őt, azért vagyok olyan jól. Hát, már nem tudom, mit higgyek.

Tünci, éljen a palacsintasütés! Én a vetélésem óta talán csütörtökön főztem először, vagyis 4 hét után. Hogy addig mit ettek a kölkök, arról halvány gőzöm sincs, de tényleg. Valahogy biztos megoldottam, de ez teljesen kiesett a memóriámból. Nekem olyan volt a főzés, hogy élni sem akartam, akkor mi a francnak főzzek?! Néha már úgy érzem, visszatért belém a lélek, és tényleg, főztem is egy jót.

Most meg még sütni kell szivinek egy kis sütit a holnapi szülinapos találkára, úgyhogy elpályázok a konyhába...

Jó éjt!
Kisanyácska

Kép
Kép
Kép
kisanyácska
 
 


Betti!

Éljen a rokfortos pulyka! :D


Kisanya
kisanyácska
 
 


Én azt sem tudom min az a rokfortos pulyka!!!vidéki lány vagyok.. :oops:

én is csak egy két hete főzök rendszeresen, akkor volt itt a párom nővére, együtt főztünk, aztán már ment egyedül is..
bár tegnap dél is elmúlt, mire felöltöztem.Akkor is csak azért ,mert olyan szép emilt írt a párom a munkahelyéről, jól kibőgtem magam aztán nekiálltam neki a palacsintának..

ezt a hippes valamit én se hallottam.Mostmár nem nagyon hiszek a vitaminokban se.

Kisanyácsaka !Mi volt a randin???Remélem csupa huncutság!! :wink:

Betti!Hatalmas jean austin fan vagyok, megvan pár könyv, a b és b
kétféle filmváltozata, szerintem a sorozat sokkal jobb,van ahol szó szerint követi a könyvet!!A könyvet húú,legalább 7-8*olvastam, utoljára a kórházban, nagy kedvencem!!!

Néha én is visszamennék az időben,lenne mit változtatni,bizonyos dolgokat másképp tennék..Az életemről készülő filmnek nyugodtan lehetne az a címe, hogy:Nem így láttam álmaimban...

Még írok valamit, de egy másik hsz-ben,elég szörnyű(nekem legalábbis),szóval esetleg ugorjátok át.... :!: :!:
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára tünci28 2008.09.07 07:29-kor.
tünci28
 
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?