Új privát üzeneted érkezett!

Szia Bellana!

Köszi a bíztató szavakat! Kicsit összeszedtem magam, hogy Beni azért ne érezze, hogy kivagyok, hál istennek vigyorgott is ma sokat. Mintha ma nyugisabb lenne valamivel. Lehet, hogy az idő is tette, hogy hisztisebb volt? Talán... Remélem hamar elmúlnak a rosszulléteid és utána már csak jó dolgok lesznek! Kép Na, elszóltam magam, megint hiszti Kép Megyek is. Kitartást nekünk Kép Kép Kép

Kép
zit
zit
 
 


Azt elfelejtettem írni, hogy két napja azzal szórakozik, hogy ha megfogja az ujjunkat, akkor felhúzza magát ülésbe és marhára örül neki, még röhögni is szokott nagyokat. Kép MI meg dícsérgetjük. Kép

zit
zit
 
 


Kép

Sziasztok Lányok!

Nálunk sem volt az a meghitt hangulat karácsonykor!

A délelőtti főzés, díszítés, gyors ajándékcsomagolás, estére teljesen kikészített, ráadásul Benivel egyszerűen nem lehet bírni, amióta ittnon van, és nem jár oviba Kép Kép Kép !
Állandóan piszkálja Domikát, folyton megy a vita valami miatt, úgyhogy estére már nem bírom idegekkel.

Legjobban szegény kicsi pocaklakómat Kép sajnálom, még kedve sem lesz a világra jöttni, hogy állandóan csak azt hallja, hogy a fiúkkal veszekszem a viselkedésük miatt!
Nem akarnak vacsizni, nem akarnak füdeni, nem akarnak aludni, semmi sem jó nekik ami én mondok! Kép - és még csak 4 és 2 évesek, mi lesz így később ???

Nem akarok tovább panaszkodni, úgyhogy jobb ha megyek is ! Kép

Sziasztok Kép

Utóirat: A mi karácsonyfánk ugyan elég kicsike, de azért csináltam róla képet, remélem tetszeni fog nektek!

Íme a mi kicsike karácsonyfánk!!! Kép

Kép

Így nézett ki a kicsi fa az ajándékokkal együtt! Kép

Kép

bedoli
 
 
 
 
 

 
 

Sziasztok!

Csak egy kép a karifánkról, ha már dicsekedtem veleKép A miénk sem nagy, de nekünk tetszik. Miksa annyira azért nincs oda érte, pedig azt hittem. Először megnézegette meglepve, most pedig már mintha mindig ott lett volna.... Inkább a tévé érdekli, ki érti ezt?Kép

Kép

Lányok, kicsit elszörnyedve látom, hogy mi vár ránk. Mindegyik lurkó ilyen nagyon nyűgöske lesz egy bizonyos korban, vagy még van esélyünk?Kép Én innen nem láthatok bele a ti napjaitokba, meg nem is akarok okoskodni, de nem lehet, hogy a karácsonyi előkészületek, mindennapos rohanás közben kevesebb figyelem jutott nekik, és ezt viselték nehezebben? Mert egyébként azért klassz kölykök, nekem legalábbis az a benyomásom az eddigiekből.

szirom

szirom, Miksa és Ede

Kép

Kép
szirom
 
 


Sziasztok!

Szépek a fáitok, majd megpróbálom bescennelni a miénket, bár nem biztos, hogy menni fog, mostanában nem műkszik a gép. Kép Pedig Beni még meg is fogta és húzni akarta maga felé, olyan aranyos volt.

Szirom:
Nem tudom mit mondjak, mert Beni 3 hónapig simán elvolt nap közben egyedül is, játszott, ha olyanja volt, aludt is kicsit. Mióta 4 hónapos lett, egyre rosszabb és egy hete ott tartunk, hogy nem lehet két lépésre sem menni tőle, mert nekiáll ordítani, de úgy, hogy a végén levegőt sem kap. Ez már Karácsony előtt elkezdődött, és mi nem is csináltunk felhajtást, direkt a gyerek miatt, hogy ne legyen őrültek háza. Így nem volt ünnepi kaja sem, hanem ami éppen el tudott készülni. Bevásárolni is apája volt csak. Szóval megszokott környezet, no felhajtás és mégis.... Passz, hogy miért, mert ki van nyalva amúgy a kis segge, csak nem akartuk rászoktatni, hogy folyton ölben legyen. Mondom, ez 3 hónapig működött is. Aztán elvágták a dolgot....Amúgy tényleg ügyes, aranyos gyerek, ha nem hisztis, de mostanában csak hisztizik, mást nem is látunk belőle. Kép És ami legrosszabb, megint kel éjjel és enni is akar. Kép Dög vagyok teljesen már.

Na, befejezem a panasznapot.

Mindenkinek szép napot!
zit
zit
 
 


Egy friss tábla:

<pre>
Nick Lakhely Gyermek Szül. idő
Bellana Vác Dani 2002.06.27
? ?
Ecsv Esztergom Kornél 2003.05.16
Philissa Pest / Szentendre Csenge 2002.09.23
Réka Pomáz Kristóf 2002.06.25
? 2004.05.14
S.Kata Dunabogdány Misi 2003.06.30
Szirom Horány Miksa 2003.10.18
Sziszike Pilisszentkereszt Benjámin 1999.08.27
Dominik 2001.04.17
Olivér 2004.04.06
Zit Szentendre Benjámin 2003.08.09
</pre>


Philissa, Ecsv merre vagytok?
zit
 
 


Kép

SZIASZTOK LÁNYOK!!! Kép

Olvastam, amit írtatok. Hát nem is tudom, hogy mit mondjak.

Benikém mindig is egy kis örökmozgó, folyton ellentmondó kisfiú volt és az is mind a mai napig. Kép Kép Kép
Egy időben azt gondoltam, hogy hiperaktív, még az óvónénijét és megkértem, hogy szóljon, ha bármi gond lenne vele, nem sértődöm meg, de ő csak megnyugtatott, hogy már sok ilyen hasonló kis "betöretlen kiscsikóval" volt dolga, és ez változni fog. Kép
Szerinte nem hiperaktív, mert képes arra, hogy hosszabb időre is lekösse magát bizonyos játékokkal, odafigyel a foglalkozásokon, ügyesen mondja a verseket, szóval igazából az hogy néha verekszik egy kicsit az semmiségnek számít az oviban.

Domikám nyugodtabb természetű kisfiú, nincs is vele semmi gond ( azon kívül, hogy elég sértődékeny és elég sokat duzzog mostanában ), amíg Benike oviban van, de ahogy hazajön, bekövetkezik a 360 fokos fordulat Kép és nem lehet bíni vele. Síkítozik rohangál, olyan lesz mint egy kis duracell nyuszi!!! - és hiában kérem szép szóval százszor ezerszer, hogy mintha a falnak beszélnék.
Valószínű, hogy annyira örül Beninek, hogy teljesen "megbolonul"!!! Kép

Domika áprilisban kezdhetné az ovit, de én szeretném már márciusban beszoktatni, hogy mire émgérkezik a kistesó, addigra beszokjon, de nem tudom, hogy engedig-e az oviban, még nem beszéltem erről.

Sokat várok az ovitól, abban reménykedek, hogy ott kénytelenek lesznek viselkedni akkor is, ha éppen úgy alakul, hogy közös csoportba teszik őket.
Nálunk egyébként az ovi 7-17-ig van, de 16-óra körül már egy gyerek sem szokott ott lenni.
7-8-ig van közös csoport, és 15:30-17-ig is.
Illetve nyáron júniusban, és augusztusban, amikor nincs olyan sok gyerek, és egybevonják a csoportokat, én abban reménykedek, hogy akkor megtanulnak szépen játszani egyással!!!

Na de mára ennyit, nem akarlak untatni titeket!

Sziasztok!

Puszi

Kép

Sziszike és a rosszcsont banda! Kép

bedoli
 
 
 
 
 


Sziasztok!

Szirom, Sziszike, szépek a fáitok!
Szirom, biztos az is benne van a gyereknyűglődésben amit te is írtál, de gondolom a korral is jár. Kép Dani is egyre jobban tudja mit akar, nem éppen egy játékbaba már. Meg ez a fog mizéria is megviseli, még mindig nem jöttek ki a felső őrlőiKép

Dani 2 napja este 11-kor felpattan sirva és kezdődik a bolondbál. Apája bemegy hozzá üldögélni,dörmögni neki. Gyerkőc vérszemet kap, minden alvóállatát kihajítja, apa visszaadja és jól elaportiroznak. Tegnap a férjem bevitte a takarót, párnát és a padlóra feküdt a kiságy mellé...Éjjel jött ki valamikor. Mondtam, hogy ez így nem lesz jó, mert ha a gyerek rákap...

Tettem fel a babanetre új képeket, karácsonyiakat:
http://babanet.hu/album/main.php?album=848&page=2

Puszi:
Bellana
bellana
 
 


Sziasztok!

Mi tegnap este jottunk meg anyosektol, azert nem irtam eddig.
A karacsony nalunk jol sikerult, csak a Jezuska meg nagyon gyakorlatlan. A gyerkoc nem akart aludni delutan, ugyhogy a vegen mar dorombolt a nappali ajtajan hogy engedjuk be. Aztan meg teljesen zavarba jott a fatol, meg az ajandekoktol. Nagyon aranyos volt. De azert jovore megprobalom ugyesebben szervezni.

Az en parom nem dolgozik, de faj a foga.Kép Most alszik, mert ejszaka nem tudott. Ugyhogy olyan mintha itt sem lenne.

A dolgozatot leadtam, de most meg tanulnom kellene. Meg be kene vasarolni holnapra.

Az en fiam is iszonyu nyugos volt egy honapja. Nem lehetett betenni a kisagyaba, ejszaka tobbszor felsirt, es napkozben is folyton nyugoskodott. Nem ismertem ra. De szerencsere elmult, en a fogainak tulajdonitottam a dolgot. Bar nem tudom, azota folyamatosan jonnek az ujjabb fogak es megsem nyugos. Ki erti ezt....

Mivel a karacsonyrol lemaradtam, most megragadom az alkalmat es mindenkinek Boldog Uj Evet kivanok!!

Sziasztok,

Reka
Reka
 


Szia lányok!

Mindenkinek nagyon-nagyon boldog új évet kívánok!!!

BellanaKép
bellana
 
 


Sziasztok!

Mi is mindenkinek nagyon boldog és szerencsés új esztendőt kívánunk!

szirom és Miksa

szirom, Miksa és Ede

Kép

Kép
szirom
 
 


Sziasztok lányok!

Milyen jó ötlet ez a topik! Már én is gondolkodtam ilyesmin, de az utóbbi idöben nemigen akadt rá idöm.
Szívesen csatlakoznék hozzátok, bár nem tudok túl sűrűn írni, mert eléggé elfoglalt vagyok.

Szirom! Neked gratula a babához!Kép Úgy eltüntél a szülés elötti hónapokban, semmit nem is tudtunk rólad!?

Rólunk: Evelyn vagyok, 33 éves, Evey néven már régóta (2001. április) babanetezem. Leányfalui vagyok, 26 évig ott laktam, amíg férjhez nem mentem egy Tahisi fiúhoz. Most Szentendrén, Pannónián lakunk (a Rózsa utca melletti Levendula utcában). Építkezünk Tahiban közben. Valószínüleg jövö összel költözünk.
Van egy Krisztiánom (1998.03.21), van egy Adrianom (2001. május 28.) és van egy Jázminom (2003. október 14.). Magamról annyit, hogy menedzserként dolgoztam anno még 1997-ben, azóta itthon vagyok a gyerekekkel. Most Ibolynál tanulgatok szoptatási tanácsadást (biztos hallottátok már a nevét a babaneten), addig is telefonon adok tanácsokat, amíg hivatalosan is foglalkozhatom vele. Szeretnék egy szopis klubot csinálni Szentendrén, ahogy végre be tudom fejezni a tanulást. Aztán a homeopátiát is tanulmányozom, a gyerekeken már egész jól alkalmazom, tanfolyamra is fogok járni, csak Jázmin legyen egy kicsit nagyobb.
Krisztián oviba jár Pomázra, oviban eléggé csendes, visszahúzódó fiú, nehezen oldódik társaságban, itthon azért van szája, föleg, ha a tesóval kell veszekedni.
Adrian könnyen kimutatja az érzelmeit, szereti a gyerekeket, most épp a dackorszak közepén van, de azért könnyen kezelhetö.
Jázmin nagyon jó baba, keveset sír, szépen szopizik, éjszakákat átalussza (ilyen gyerekem sem volt még!), van, hogy az este 10 órai elalvását követöen csak reggel 9-kor kel fel. Tapasztalatból tudom, hogy ez nem fog örökké tartani, csak amíg a fogai nem készülödnek kifelé. Addig is élvezem a helyzetet.
Kutyusunk nekünk is van, egy alaszkai szamojéd szuka, meg két eunuch cicánk is. Ennyit rólunk dióhéjban.

Ahogy átfutottam az eddigi írásokat, látom, hogy több pocakos is van, nekik külön jó egészséget kívánok, de a többieknek is minden jót és boldog új esztendöt!

Sziasztok, Evey
evey
 
 


Sziasztok!

Rohanósan telt a karácsony, azért nem is nagyon jelentkeztem, meg most amúgy is kissé szomi vagyokKép

Azért egy BUÉK erejéig beugrottam!

Szia Evey!
Mi sokat járunk a Levendula utcába, anyum barátosnéja ott lakikKép Gratulálok a három gyerkőchöz! A szopisklub nagyon jó ötlet, remélem sikerül összehozni, és ha végre összejön Csenge tesója, akkor majd igénybe is venném Kép

Igazán nagyon boldog új esztendőt kívánok minden topic-tagnak!

Philissa

Philissa
Csenge Boglárka 2002.09.23.
Kép
és Hanga Bíborka 2005.05.05.
Kép
philissa
 
 


Kép

Sziasztok lányok!

Én is mindenkienk nagyon boldog új évet kívánok, kis családommal egyetemben!

Puszi

Sziszi

*************************************************
Kép Szia Evelyn! Kép

Üdvözlünk körünkben!

Gratulálok a gyermekeidhez, te vagy itt az egyetlen, akinek három gyermeke van, azaz csak majdnem, mert én 2004. április 06-ra várom harmadik Kép kisfiam érkezését! Kép

Kép Gratulálok Neked ahhoz is, hogy sikerült összehoznotok két kisfiú után egy kislányt! " Hogy csináltátok??? " Kép

Kép Mi is nagyon szerettünk volna egy kislányt, mindent úgy is csináltunk ahogy a nagykönyvben meg van írva, peteérés előtt 36-48 órával kell együttlenni ahhoz, hogy kislány legyen. Rögtön az első hónapban sikerült is összehozni a babát, és a terhesség 17. hetében kellett szembesülnünk azzal, hogy kisfiúnk lesz!

Kép

Egyébként nekem van egy 4,5 éves Benjáminom, egy 2,5 éves Dominikom, és egy 27 hetes pocaklakó Olivérem!

Hát rólunk ennyit!!!

Puszika mindenkinek Kép

Sziasztok!!!

BUÉK!!!!! Kép Kép Kép

bedoli
 
 
 
 
 


Sziasztok!Kép

Nagyon Boldog Új Évet mindenkinek!
Kép

Kedves Evelyn!
Üdv köreinkben! Mi a Rózsa utcában lakunk a Hév átjáró melletti új házban. Lehet, hogy már sétáltunk el egymás mellett? Kép Majd meg kéne beszélni egy sétát, nem? Ha van kedved... Beninek jön a foga, erre nem tudnál valami homeopátiás dolgot ajánlani? Nagyon szenved szegényem. Előre is köszi! Beraktalak a táblába, remélem jól írtam be az adatokat, ha nem, akkor szólj légyszi!

<pre>
Nick Lakhely Gyermek Szül. idő
Bellana Vác Dani 2002.06.27
? ?
Ecsv Esztergom Kornél 2003.05.16
Evelyn Szentendre Krisztián 1998.03.21
Adrián 2001.05.28
Jázmin 2003.10.14
Philissa Pest / Szentendre Csenge 2002.09.23
Réka Pomáz Kristóf 2002.06.25
? 2004.05.14
S.Kata Dunabogdány Misi 2003.06.30
Szirom Horány Miksa 2003.10.18
Sziszike Pilisszentkereszt Benjámin 1999.08.27
Dominik 2001.04.17
Olivér 2004.04.06
Zit Szentendre Benjámin 2003.08.09
</pre>

Puszi mindenkinek!
zit és Beni
zit
 
 


Sziasztok!

Köszönöm a kedves üdvözlést!Kép

Sziszike! Kislány: véletlen baba volt, de azért nagyon örültünk neki, mert akartunk harmadikat, csak nem most. Férjem szerint azért, mert ö sokat imádkozott, hogy lány legyen, hogy végre békén hagyjam...Kép Jó a három fiú is...Ez aztán a kukiKép

Zit! Persze, hogy van kedvem! Általában mi itthon vagyunk, mert kirakom a kertbe a babát, amíg Adrival játszom, nem mertem vele még úgy elindulni, hogy a babakocsi mellett jön, de megbeszélhetünk vmit. Elküldöm a számom magánba, jó?
Fogzásra: Chamomilla D30-ból napi 3*3 golyócska.

Philissa!

Ki a barátosné? Talán ismerem..

Mindenkinek minden jót!

Evey
evey
 
 


Ja igen! Minden szupi a táblázatban! Köszi!

Evey
evey
 
 


Sziasztok!

Most csak Sziszikének írok, bocsi. Kép

Sziszike!
Boldog névnapot Benikének!
Kép

zit
zit
 
 


Kép Kedves Zit!!! Kép

Köszönöm szépen az én Drága Benikém nevében. Kép

Viszont kívánom a te kicsi Benikédnek!!!

Remélem jól vagytok, és minden ok veletek!!!

Puszika Kép

Szia

Kép

Sziszike Kép

Kép

bedoli
 
 
 
 
 


Sziasztok!

Bocsi, de egy kicsit el voltunk úszva az utóbbi napokban. Vendégek jöttek, meg mi mentünk egy halom helyre, aztán meg Miksa elég nyűgös volt az elmúlt napokban, pedig végre itthon volt az apja. De így legalább többen gyűrtük le a nehézségeketKép

Evey! Üdv itt, örülök, hogy megtaláltad a topikot. Tényleg nem mentem az őszi topikba, mert valahogy nem pörgött igazán. Így csak az újpestibe írtam, ami kicsi, családias, szeretem a lányokat. Most meg idetaláltamKép

Bocsi, hogy csak ennyi, de muszáj mennem!

szirom

szirom, Miksa és Ede

Kép

Kép
szirom
 
 


Sziasztok!

Először is nagyon boldog új évet kívánok Mindenkinek!

Bocs, hogy így eltűntem, de nem is ültem a gép elé, amíg Apa itthon volt szabin.

Evey, mi egyszer már találkoztunk Ibolyánál a Baba-Mama klubban szerintem Kép Akkor még pocis voltál. Kép

Zit, Kornélom március 16-án született, nem május. Légyszi javítsd ki!

Majd megpróbálok többet jönni.

ecsv
ecsv
 


Sziasztok!

Mi tegnap kaptuk csak meg az elsö oltást. Azt viszont nem értem, hogy hogyan lehetséges az, hogy a 3. havi oltás csak egy, viszont a 4-5. havi oltás kettö.? Tisztán emlékszem, hogy Adrinak a 3. havi volt kettö (mert a 2-3 havi az agyhártyagyulladás elleni és a 3-4-5 a DiPerTe. Akkor most hogy van ez, ti tudjátok? Igaz megkérdezhettem volna a dokinöt, de ezren voltak.
Ez az év elég rossz lesz oltás ügyben, mert Jázmin most sorra kapja, aztán Krisztián is márciusban a 6. évest és Adrian is májusban a 3. évest.Kép

Olvastam, hogy érdeklödtök a kismama torna iránt, nos, én találtam vmit, de az nem kismama torna, hanem GYES torna, ami (idézem) mentes minden ugrálástól és extrém izületi terheléstöl. Kiemelt átmozgatásra kerülnek a farizom, combok, csípö, hasfal, hát és mell, császárosok és még szoptató kismamák is végezhetik probléma nélkül. Amíg te tornázol, gyermekfelügyeletet vállalnak szakember segítségével, de csak 1 éves kortól. Egyébként itt Szentendrén a Szendrey Anna Fitness Akadémián van hétfönként 10.15-11.15-ig és szerdánként 9.15-10.15-ig.

Szirom! Hát tényleg nem volt pörgös az a topik, de ez úgy néz ki, hogy az lesz.Kép Majnem egy napon szültünk végül.Kép

Zit! Átment az emailem?
Megnéztem a naptárt gyorsan, amikor írtátok a névnapokat, így utólag, de nagyon boldog névnapot kívánok a Beniknek!Kép

Ecsv! Jár az agyam, hogy arcot tegyek hozzád, de nem jön össze. Ott mindig annyi kismama van, ráadásul mindenki ismeretlen, hogy egyszerre kavarog mindenki bennem. Ha nem lesz nyákos az út és egészségesek a lurkók, jövö szerdán felmegyek Egomba Jázminnal. Jössz?

SKata! Nekem a keresztanyám Dunabogdányi, az anyósom pedig ott dolgozik a Takarékban. Kicsi a világKép

Jamina, Dia! Most futottam át a topikot és láttam, hogy bejelentkeztetek ide és miért nem írtok? Dia, ne csak chatelj!!
Jamina! Dobok egy sms-t, ha megyünk szerdán, jó?

Láttam még Ilusta és Béta fedönevü lányokat is, velük mi van?
Béta! Nemsokára földik leszünk!Kép Egyébként odajárunk gyerekdokihoz, a dr. Szécsényi Ilonához.

Sziasztok,

Evey
evey
 
 


Sziasztok lányok!

Ecsv:
Bocsi az elírásért, javítom!

Evelyn:
Próbáltalak hívni párszor, de azt hiszem kifogtam ama időpontokat amikor nem volt otthon senki. Kép Szoktam arrafelé sétálni, néha lesem a házakat, melyikben lakhattok. Kép Én is elküldöm majd a számom, hátha te el tudsz érni engem. Kép

Bellana:
Merre vagy? Jól vagytok? Jól érzed magad? Remélem nincs gond!!!

Sziszike!
Te is eltűntél, remélem nálad is minden rendben!

Kata, Philissa, Réka!
Megvagytok? Írjatok, ha nem is túl sokat!

Nálunk, ahogy írtam, hiszti volt. Ez tartott hétfőig, amikor is Beni el kezdett kúszni. Olyan édes, ahogy húzza, tolja magát előre. Kép Most így elér mindent, most megint nyugi van. Kép Próbálkozik a mászással is, már egy-egy rövid időre kinyomja magát, de még nem indult el. Kép A másik, hogy próbál hasizomból felülni. Kép Ez nem fog neki menni, de aranyos ahogy próbálkozik. Kép Ki lehet tapintani neki olyankor a kis izmokat a hasán. Kép Kép Kép Na, nem dicsekszem tovább. Kép

Szép napot!
zit
zit
 
 


A tábla: (remélem már jó!) Kép

<pre>
Nick Lakhely Gyermek Szül. idő
Bellana Vác Dani 2002.06.27
? ?
Ecsv Esztergom Kornél 2003.03.16
Evelyn Szentendre Krisztián 1998.03.21
Adrián 2001.05.28
Jázmin 2003.10.14
Philissa Pest / Szentendre Csenge 2002.09.23
Réka Pomáz Kristóf 2002.06.25
? 2004.05.14
S.Kata Dunabogdány Misi 2003.06.30
Szirom Horány Miksa 2003.10.18
Sziszike Pilisszentkereszt Benjámin 1999.08.27
Dominik 2001.04.17
Olivér 2004.04.06
Zit Szentendre Benjámin 2003.08.09
</pre>

Ha valami mégsem jó, szóljatok!
zit
zit
 
 


Sziasztok!

Zit! Én azt hiszem, a közeledő hideg és hó miatt volt a hiszti, nálunk is 2 teljes napig tartott a hétvégén. Pedig én nem vagyok hozászokvaKép De szombat éjjel pl. elmúlt hajnali 1 óra is, mire Miksa elaludt, pedig egész nap nem aludt egy szemhunyásnyit sem. És este nem csak nyűglődött, hanem sírt. Miksa igazából nem nagyon szokott sírni, legfeljebb panaszkodni. Aztán helyreállt a rendKép

Evey! Azért szültünk majdnem egyidőben, mert én 2 héttel túlhordtam MiksátKép És még akkor sem akart indulni, volt minden: szerdán méhszájpuhító zselé, pénteken pálcikás méhnyaktágítás, szombaton hajnalban végre elment a magzatvíz, délutánra kitágultam rendesen, de Miksa roszul illesztette be a buciját és beszorult. Így császár lett, pedig pont azért csináltam végig ezt a nagy műsort, hogy ne legyen csaszi. Nem baj, Miksa tökéletesKép Azt az egyet sajnálom azért, hogy nem láttam kibújni... Az altatást én választottam, mert úgy éreztem, hogy nem tudok mozdulatlan maradni a gerinces szúráshoz addig, amíg kell. Most is azt mondom, hogy jól döntöttem, hiszen volt néhány lábműtétem, és tudom milyen. Röviden ennyiKép

Ilustát én is keresném, mert azt hiszem ő írta régebben, hogy megszűnt a babaúszás Szentendrén. Pedig mi szívesen vinnénk Miksát, és lassan 3 hónapos lesz, úgyhogy már lehetne is. Imád fürdeni, remélem az uszit is szeretnéKép

Még el akarom újságolni, hogy megyek egy kicsit énn is tornászni, csak pont a másik oldalra, Dunakeszire. Csak a kardiogépeket (futó, gyalogló, taposó bicaj és ellipszistréner) ajánlják a szopi és a csaszi miatt, azokat is óvatosan. Vettem is bérletetKép. Családias, közel van a komphoz, nem drága és vihetem Miksát is, vigyáznak rá. Szerintem nem lesz gond, egy családi házban a konditerem melletti szomszéd szoba a babaszoba. Megpróbáljuk, muszáj fogynomKép

Természetesen ha lement a jég, merthogy reggelre beállt a Duna és nem jár a komp...

Szép napot nektek!

szirom

szirom, Miksa és Ede

Kép

Kép
szirom
 
 


Evey,
köszi a hiányolástKép, a sok topik között teljesen el vagyok veszveKép.
Tudod, most inkább a szalvétatechnikás topikban vagyok naprakész, a többiben nem annyira (na jó, most egy kicsit a mi topikunk is feléledt a titokzatos új kismamák miattKép), de azért ide is be szoktam kukkantani, mégha nem is írok.
Nem tudom, megyünk-e jövő szerdán, majd írok előtte mailt, Ádi megint beteg (influenza); Szaffi ezerszer szopik éjsazkánként, úgyhogy eléggé le vagyok strapálva.
De jó lenne már végre megint találkozni, még nem is láttam a Kisasszonyt, csak képenKép. Úgyhogy mindenképp megpróbálok elmenni, csakhát tudod, nem tőlem függ...
Ja, ha érdekelnek még a szalvétás munkáim, itt megtalálodKép

Ecsv,
jól ,,lógva hagytuk" az esztergomi topikotKép

Üdv mindenkinek!
Jamina
jamina
 
 


Sziasztok lányok!

Köszi a hiányolást. Kép
Megvagyok, tegnap voltunk dokinál: a bébi 25mm-es, holnap lesz 10 hetes. nagyon örülök neki, de baromi fáradt vagyok, Dani leveszi minden erőmet, nem bírok vele az utóbbi időben. Sok a cirkusz és még a két órás séták se fárasztják ki rendesen, ma délbe sem aludt csak ordított, tombolt...
Annyira fáradt vagyok. Sokat fáj a fejem és meg kell valljam félek a jövőtől. Ha már egy gyerek így ki tud akasztani, mi lesz ha itt lesz a tesó? Hogy fogok boldogulni segítség nélkül velük?
Ne haragúdjatok a lehangoló írásomért, majd igyekszem összeszedni magam. Mindenkinek puszi és Üdv Eveynek.

Bellana
bellana
 
 


Sziasztok!

Köszi a hiányolást, megvagyunk ám és olvasok is, csak írni már fáradt vagyok, de azért most igyekszem!

Zit,
Ti a nemrég épült részben laktok, közel a HÉV-átjáróhoz? Azok csak tiszti lakások, ugye? Gratulálok Beninek a kúszáshoz-mászáshoz! majd ezután jön a feketeleves (ha már elindul)KépKépKép

Réka,
A Szelistye, amit írtál, hogy ott laktok, az lakópark? Közel van a HÉV-hez? Pocak nagy már?

Bellana,
Megnéztem a huncut-szemű fiacskádról a képeket! Zabálni való a kissrác, gratulálok!KépKépKép
Azért Neked sem lehet egyszerű most! De biztos vagyok benne, ha megszületik a tesó, azért nem minden marad így. Biztos lesz kis féltékenykedés, meg ez+az, és Te tudni fogod, mit tegyélKépKépKépKépKép

Szirom, de jó, hogy van ilyen babaszoba a konditeremben! Környékünk még konditerem sincs nagyon, nemhogy babára vigyázzanak, ezért valszeg itthon kell legyűrnöm a kilókat, mert azért odáig nem megyekKépKép

Szia Sziszike!
Hogy vagytok?

Evey,
Levendula u. 7. (Erika Vendégház). Itt laknak anyum barátnőjéék, bizti tudod, kik ők!

Nálunk karácsony óta dili van esténkéntKépKép. Egyik napról a másikra úgy döntött Csenge, hogy ő nem alszik a rácsoságyban, csakis a mienken. Ennek igen nyomatékosan hangot is ad, van, hogy hajnali 2-kor kezd el visítani, ha rájött visszacsempésztük őt a saját ágyába! A poén az, hogy kezdeti időktől eltekintve, soha nem volt gond az elalvással, és a kisággyal sem. Fogalmam sincs, hogy mitől lehet. A zenebölcsibe ma mondta egy anyuka -gyerekek egyidősek-, hogy náluk is ilyen dili van egy ideje. Őszintén szólva nem vigasztalt meg, mert én nem vagyok híve az egy ágyban alvásnak! Csakis apával együttKép
Ha van valakinek bármilyen ötlete, kérem írja le!

Hát ennyi rólunk!

Sziasztok:
Philissa

Philissa
Csenge Boglárka 2002.09.23.
Kép
és Hanga Bíborka 2005.05.05.
Kép
philissa
 
 


Sziasztok, megint csak OFF-osként pofatlankodom ide...Bellana Baratném miatt!!! Irtam Neked mail-eket. Atmentek??? Puszik!
Vendég
 


Sziasztok! Kép

Szirom:
Nálunk sajna nem csak 2 napig tartott a hiszti, hanem kb egy hónapig. Úgy gondolom, hogy az idegesítette Benit, hogy nem tudott elmenni azokért a dolgokért amik foglalkoztatták a fantáziáját.
Dunakeszin mennyi egy bérlet a konditerembe? Jó, hogy ott vigyáznak a babára is.

Jamina:
Örülök, hogy írtál végre ide is! Kép Jöhetnél többet, alig tudunk rólad valamit. Nagyon jók a munkáid, meglestem őket. Jó sok energiád lehet. Kép Ezek kint is vannak nálatok a falakon és a bútorokon?

Bellana:
Sajnálom, hogy fáradt vagy! Ezért nem merek a közeljövőben még egy babát vállalni, meg másért is, de az hosszú. Kép Kicsit sok lenne most két gyerek, azt hiszem. Kép Annak viszont örülök, hogy jól vagytok és fejlődik a picúr! Kép Rosszullétek?

Philissa:
Igen, ott az átjáró melletti új honvédségi sz@rban lakunk. Most gondolkodunk, hogy kéne eltűnni innen.

Kukacz:
Gyere csak bátran máskor is. Kép Bírom a hozzászólásaidat más topicokban. Kép

Evelyn:
Megkaptad az emilem?

Sziszike, Réka, Kata, Ecsv:
Merre vagytok?

Nálunk sajna penészesednek az ablak alatti falak, kivéve azt a hármat, amelyik a nappaliban van, és a kis wc-ben lévő sem. A gyerekszoba egyik fala is el kezdett penészesedni és most vettem észre, hogy a kamra egyik fala is olyan. Tegnap előtt a hálóban az ablak belső felén be volt fagyva a felgyülemlett víz. A Hévet egyre jobban lehet érezni, már a radiátorok is berezonálnak. Nem csodálkoznék, ha egyszer ránk szakadna a ház. Az építőt nem lehet utólérni, nem adnak nevet, tel.számot, a honvédségnél meg azt mondják, hogy ki lehet költözni, nem muszáj itt lakni. Ennyit erről a "gyönyörű" házról. Nálunk még istenes, mert a földszinti lakásokban a szobák falai térdig penészesek. Majd ettől lesznek asztmásak a gyerekek, de jó.... Tele a tudatom Szentendrével, nem tudom mit esznek rajta mások, nekem még jó tapasztalatom nem volt. Na, mindegy. Bocsi, csak ki vagyok akadva.

Sziasztok!
zit
zit
 
 


Sziasztok!

Megvagyok en is, csak suliban voltam 5 napig. Piszok faraszto volt, es szegeny gyerek is rosszul viselte, hogy szilveszter ota csak neha latott felbukkanni. De matol visszatertunk a regi kerekvagasba, irto boldog vagyok!

A pocakom no rendesen, a sulyamot iden meg nem mertem merni.

Phillisa,
a Szelistye, legjobb tudomasom szerint ennek az egesz kornyeknek a neve itt a Muvelodesi HAz kornyeken terul el. A Hev kevesebb, mint 10 perc gyalog, szerintem ez eleg jo.

Bellana,
fel a fejjel, az elso harom honap nekem is nagyon faraszto volt, de kesobb hidd el, hogy jobb lesz. Nekem is akkor talata ki a fiam, hogy nem alszik delutan, en meg teljesen hulla voltam. Most sokkal jobb, es o meg ujra raszokott a delutani alvasra.
Szepen no a kisbabad, es ez nagyon jo!!!!!!

Evey,
melyik oviba jar a fiad? es miert Pomazra? nekunk meg kicsit oddebb van ez a dolog, de nem art idoben tajekozodni.

Most mennem kell, mindenkinek minden jot!

Reka
Reka
 


Zit,
hát jó, megpróbálok gyakrabban írniKép; mint látszik, azért kukkolok, még ha nem is írokKép
Ezek a képek kb. fél év termését mutatják, a legtöbb már nincs is meg, mert nem tudnám hova tenni. El szoktam ajándékozni, már minden rokon-ismerős kapott belőle, sőt, az oviba is vittünk le párat. De persze azért maradt itthon a falon isKép.
Energia Kép; hát, az első gyerek mellett semmire sem volt időm. 2 gyerek mellett meg még erre isKép

Mit szeretnél tudni rólunk? Válaszolok szívesenKép Hogy ne rontsam a táblázatbeli ivararánytKép, egy fiam (Ádám 2001.05.09.) és egy lányom (Szófia 2003.02.27.) van. Csolnokon lakunk (laktunk Esztergomban is, Ádi születése idején). Ebből a topikból Eveyt ismerem személyesen is, és már többetekkel ,,összefutottam" imitt-amott.
Idén leszek 30 éves, 2 év múlva remélhetőleg meglesz a művelődésszervező diplomám is, most készülök olaszil tanulni, amúgy meg nagyban lakberendezek.

Bellana,
még nem is gratuláltam a pocakhoz. Sok boldogágot!Kép És ha vígasztal: az első pár hónapban én is azt hittem, nem fogom bírni a 2 gyereket. Aztán mikor elmúltak a hányingeres-hányásos idők, sokkal jobb lett. Igaz, a végén már megint nehezebb, de ezen ráérsz akkor aggódni. És ha megszületik a 2., akkor meg hirtelen annyival könnyebb leszKép, talán még egy új hobbit is találsz magadnak, mint énKép.

Üdv mindenkinek:
Jamina
jamina
 
 


Sziasztok!

Kukacz: mail ment tegnap este!!!!

Philissa: jól esett, hogy megnézted Danit és tetszettek a képek. Mind a két albumot megnézted? Tényleg zabálni való, néha mikor dilis akkor olyan mintha elcseréltem volna valakivel valahol. Kép

Zit: sajnálom, hogy így kibabráltak veletek a penész miatt. Azért csak el lehet majd érni az építőt nem?

Réka: jó, hogy megvagy. Kép Milyen suliba is jársz?
És ki vigyáz addig a gyerkőcre?
És mondcsak, hogy a szöszbe tudsz tanulni mellette? És ha meglesz a mütyür? Bocs a sok kérdésért. Kép

Jamina: csak ámulok és bámulok mennyi mindent csinálsz! Csak nem varázsló vagy? Kép Tőled is megkérdem, hogy tudsz tanulni? Levagyok döbbenve.
Úgy tűnik akkor tényleg én vagyok a béna. Kép
Remélem igazad lesz és túljutok ezen. Én is szeretnék tanulni, de pl. a gyereket nem tudom kire bízni. Meg annyira aktív, hogy gőzöm sincs, hogyan tanulhatnék mellette? Éjjel? De én este 10-kor már K.O. vagyok...
Azért jó tudni, hogy vannak akik ügyesen megtudják oldani, nem bénáznak annyit mint én. Kép

Sziszike: merre jársz, mi van veletek????

Puszi:
Bellana
bellana
 
 


Sziasztok!

Bellana,
nem vagy bena, segitseg nelkul nekem sem menne. Most peldaul anyosomek jottek fel 3 napra, mert az en szuleim meg dolgoznak, es nem is tudtak volna szabadsagot kivenni, de altalaban ok segitenek, ha valami kell (pl. hetvegen ok vigyaztak ra). Amugy akkor tanulok amikor alszik (ez altalaban a hazimunka rovasara megy, de a vasalnivalo megvar, enni meg sajtostesztat meg ilyesmit eszunk ilyenkor).
Azert egy masoddiploma nem olyan mint a nappali kepzes, joval kevesebb idot es energiat kivan (masok munka mellett csinaljak, szerintem az sem konnyu).
Inkabb azt nem tudom hogyan lesz majd osszel, amikor szoptatni fogok. De majd valahogy azt is megoldjuk. Legrosszabb esetben halasztok, de remelem erre nem kerul sor.

Te mit szeretnel tanulni?

Szia,
Reka
Reka
 


Sziasztok!

Réka:
Mondd, hogy lehet felkészülni egy felvételire gyerek mellett? Én az Államigazgatásira szeretnék menni, de félek, hogy ha magamnak kell készülni, akkor nem fog menni. Kép Olyan lusta vagyok. Kép Te hogy csinálod????

Jamina:
Örülök, hogy írtál bővebben is! Kép Így tovább!Kép
Jesszusom, még miket csinálsz ezeken kívűl? És honnan szerzed az energiát? Én egy gyerek mellett is hullának érzem magam, pedig most megint elvan egyedül is. Minden tiszteletem a tiéd!Kép

Bellana:
Ha máshogy nem megy, kihívom a Köjált és kérek hiv papírt a dologról, meg megkérdem, hogy veszélyezteti-e a gyerek egészségét, s ezt elküldöm az illetékeshez, ha nincs reakció, megy a HM-be, ha ott sincs, bíróság. Ennyi. Majd meglátjuk.

Ma tiszta ciki volt, voltunk sétálni, de fél óra után megébredt a picúr és üvöltött hazáig. Nem tudom mi volt vele. Itthon meg már nyugi volt. Olyan édes, egész nap jókedvében sikkantgat, meg dumál és röhögcsél, még egyedül is. Meg tudnám zabálni. Kép

zit

ui: Sziszike! Mi van veled????
zit
 
 


A legújabb tábla:

<pre>
Nick Lakhely Gyermek Szül. idő
Bellana Vác Dani 2002.06.27
? ?
Ecsv Esztergom Kornél 2003.03.16
Evelyn Szentendre Krisztián 1998.03.21
Adrián 2001.05.28
Jázmin 2003.10.14
Jamina Csolnok Ádám 2001.05.09
Szófia 2003.02.27
Philissa Pest / Szentendre Csenge 2002.09.23
Réka Pomáz Kristóf 2002.06.25
? 2004.05.14
S.Kata Dunabogdány Misi 2003.06.30
Szirom Horány Miksa 2003.10.18
Sziszike Pilisszentkereszt Benjámin 1999.08.27
Dominik 2001.04.17
Olivér 2004.04.06
Zit Szentendre Benjámin 2003.08.09
</pre>

zit
zit
 
 


Zit Kép
még elbízom magamKép

Evey, ecsv,
Iboly üzeni, hogy elmarad a januári szopis klub!

Jamina
jamina
 
 


Sziasztok!

Zit,
csak gyorsan irok, mert rotyog az ebed.
Felvetelizni utoljara nappalira felveteliztem, es mivel a gimnaziumi tanarorom nagyon vacak volt es beiratkoztam egy felveteli elokeszitore. Ilyet altalaban minden egyetem/foiskola csinal, de ha ez neked gyerekkel nem lenne egyszeru, akkor szentendren keresnek valakit aki vallal felkeszitest. Persze csak ha ugy erzed, hogy egyedul nem tudod magad ravenni a tanulasra. Az en filozofiam az, hogy sokmindent meg lehet oldani, ha az ember igazan akarja. Mert ha nem akkor ugyis kifogasokat keresunk, ebben en sem vagyok kivetel. De a tapasztalatom szerint az ember sokkal tobbre kepes, mint amennyit gondolna magarol, ugyhogy csak batran!!!!
De en konnyen beszelek, mert "csak" egy levelezo kepzesbe fogtam bele, az azert sokkal konnyebb.

Udv,

Reka
Reka
 


Kép

Kép Sziasztok Lányok! Kép

NAGYON BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNOK ÉN IS MINDENKINEK, MÉGHA EGY KICSIT MEGKÉSVE IS!

Kedves Zit és Bellana ! Kép

Nagyon aranyos tőletek, hogy ilyen kitartóan hiányoltatok!

Nálunkm minden rendben, csak mostanában nem nagyon jutottam el a gépig, hulla fáradt vagyok, a fiúk teljesen kikészítenek estére Kép !

A két ünnep között voltunk ultrahangon, szerencsére minden rendben volt, akkor voltam 26 hetes és Kép
Olivér már 894 gramm volt. - már igazi nagyfiú!

BPD: 65 mm FL: 48 mm - elég rövidke ! Kép

Éppen most lábaltam ki egy fránya megfázásból, de az orrom még mindig folyik, de nem akartam antibiotikumot szedni a pici pocaklakó miatt!

A pocim is már szépen növöget, lassan gurulok! - megnézhetitek:

www.babanet.hu/album/main.php?album=1086 - album második és harmadik oldalán vannak a legfrisebb pocis képek!!!

Most röviden csak ennyit, mert a fiúk játszani akarnak!

Kellemes hétvégét és jó pihenést mindenkinek!

Puszi Kép

Sziszike

Sziasztok

Kép

bedoli
 
 
 
 
 


Sziasztok, rég nem jártam erre, karácsony után úgy elúszott az idő, másodikán újabb mellgyulladást kaptam két napig 38,5 volt a lázam, gyógyszertár meg legközelebb szentendrén volt nyitva, nagyon szar volt! Utána meg két vizsgám is volt de hálistennek azokon is túl vagyok.
Most minden rendben, nyomjuk a főzeléket, csak sajna Misi rászokott az éjszakánkét két óránkénti cicizésre. Szerintetek mit csináljak, mert ezt így nem igazán birom?
Kitartást mindenkinek, olyan szép, hogy leesett a hó!
Kata
s.kata
 


Sziasztok!

Réka:
Tegnap magamba néztem és igazad van! A lustaságom beszélt belőlem, de összeszedem magam és utánajárok mindennek és megyek suliba. Jó, hogy leírtad a véleményed! Köszi! Kép

Sziszike:
Örülök, hogy megvagy és jól vagy! Már kezdtem aggódni, de jó, hogy minden ok. Kép Megnéztem az új képeket, szép a pocakod, gömbölyödsz. Kép Jó lehetett az UH, én mindig imádtam nézegetni Benit. Kép

Kata:
De jó, hogy te is megvagy! Az már kevésbé, hogy beteg voltál. Gratu a vizsgáidhoz! Ügyes vagy Misi mellett! Sajna papim az egyiken megbukott. Majd újrajátsza. Kép
Jó, hogy írod, Beni is állandóan kel éjjelenként megint, pedig régebben hatig aludt. Tegnap már negyed egykor felébredt és nem akart visszaaludni, hiába próbáltam a cumit. Muszáj volt megetetnem, mert a végén már üvöltött. Nem tudom mitől lehet, de kezdek én is fáradni megint.
Ha valakinek van ötlete, hogy ez mitől van, írja le, légyszi!

Beni amúgy két napja négykézláb riszálgatja a kis seggét, mint a kislány a Nicsak ki beszél még-ben. Szerintem hamarosan elindul és mászni fog. Kép Most is azt gyakorolja. Közben meg ezerrel dumál, vigyorog és "bíztatja" magát. Kép Olyan büszke vagyok rá! Kép De hogy mi lesz azután....Kép Nem lesz egy nyugodt percem sem. Kép

Pussz
zit
zit
 
 


Kép

Kedves Zit! Kép

Kép

KépÖrülök, hogy sikerült megnézned a képeket!

Te láttad már a másik albumomat is???

Ha nem akkor annak is megadoma címét, ott is van feltéve egy-két új éppen aktuális kép:

www.babanet.hu/album/main.php?album=237

Remélem ezek a képek is tetszeni fonak!

Kép Gratulálok ahhoz, hogy Benikéd már ilyen ügyes!

Puszi Kép

Sziszike

Írj!

Szia

Kép

Utóiat: Te honnan szoktál letölteni gifeket???
Írj meg légyszives!!! Köszike

*************************************************

Kedves Bellana!Kép

Az utóbbi időben nagyon eltüntél, merre jársz???
Hogy vagytok???

Írj, hogy miden Ok veletek!!!

Puszika

Sziszike

bedoli
 
 
 
 
 


No szép jónapot kívánok, annak aki megismer még!Kép
Látom figyelsz ám Evy...annyira szeretném látni a picurt!!Fanni az idén az apjával megy síelni február 5-én, mi itthon maradunk. Elugorhatnánk Hannával ha nem kap el valami fertő? (Mariann?)
Zit mindig eszembe jutsz a Pannónián ha babakocsist látok, hogy lehet hogy Te vagy...de lesz még tavasz egyszer és a játszit befüveztükKép).
Én egyébként baromira be vagyok havazva ( nem csak a város),mert voltam olyan balga hogy isibe iratkoztam...most vizsgázhatok...meg időközi választás is lesz...Hannának nyálmirigy (!!!???) gyulladása van/volt, két hete itthon.
Különben minden ok.
Csók minden ismerősnek és ismeretlennek!
F. Dia

Evy benyomhatnál a táblicskuba engem isKép)Honnan tudod hogy chatre csábulok olykor (Zit?), aztán Te meg miért nem jársz oda soha?
fd
 
 


Sziasztok!

Zit,
Orulok, hogy tudtam segiteni! Mindent bele! Kép

Sziszike!
Gratulalok a pocaklakodhoz, tovabbi jo gombolyodest es keves betegeskedest!

Tisztara tavasz lett, es elolvadt a hoemberunk Kép. En azert szeretnek ujat epiteni meg ezen a telen.... Mar ugy orultem a honak (persze, ha a gazszamlara gondolok, akkor azt mondom inkabb ne legyen hideg Kép).


Bellana,
minden rendben? Remelem jol vagytok!

Udv,
Reka
Reka
 


Sziasztok!

Megvagyunk mi is, csak mindig kicsit elúszva... ma először nem babakocsival voltunk sétálni, hanem a páromtól karácsonyra kapott hordozóban. Miksa nincs odáig érte, de ma nagy fejlődés volt, hogy nem ordított benne, csak amikor belefektettemKép Aztán csönd, és mire hazaértünk, el is aludt. Igaz, nem mentünk messzire, mert nagyon csúszott, és féltem, nehogy elessünk. Itthon viszont plusz 1 órát aludt a teraszon ebben a nagyon szép időben!

Holnap 3 hós oltás, nektek nagyon megszenvedte a csemetétek? Miksa a múltkorinál borzasztóan megijedt, és estére egy picit be is lázasodott.

Sziszike! megnéztem a fotókat, igazán elégedett lehetszKép

Zit! Bátorság a sulihoz, nekem is az kéneKép Beni édes lehet, amint riszálja a popóját!Kép

Kata! Misi ragaszkodik éjszaka is a cicihez? Én ugyan ebben nem vagyok tapasztalt, de sokaknak bejött már, hogy éjszaka csak teát vagy vizet adnak a kicsinek, ezért meg nem érdemes felébrednie. Esetleg csak egy kis simitKép Végülis ő már nem kizárólag anyatejes baba. Bocsi, hogy belekontárkodtam!

Réka! Éjjel tanulsz, vagy mikor? nekem most azt hiszem legfeljebb akkor menne...

Bellana! Minden ok?


Lányok, azóta sem tud senki semmit a szentendrei babaúszásról? Mi tényleg szeretnénk vinni Miksát, és a doktor is pártolja.

szirom

szirom, Miksa és Ede

Kép

Kép
szirom
 
 


Kép

Sziasztok Lányok! Kép

Örülök, hogy ilyen sokan megnéztétek az albumomat!

Kép Köszike!!!

Mindenkienk minden jót!!! Kép

Jó éjszakát és szép álmokat!

Sziasztok

Sziszike

Kép

bedoli
 
 
 
 
 


Sziasztok lányok!

Bocs,hogy eltűntem, de mostanában ránk járt a rúd.
Péntek fél négyre arra ébredtem, hogy Dani hörög.
Berohanok, hát összehányta az ágyát. Reggelig jóformán egyfolytában hányt. A végén már epét.
Elrohantam az orvoshoz -aki átvette a régitől a parxist és most láttam elöször-. Azt mndta sok folyadék, meg írt fel hányás elleni kúpot és mondta, hogy este ügyel itt a váci kórházban, ha gáz van 6 után mehetünk. Na, alig érünk haza a gyerekből már alul is dől a dolog...Úgyhogy a hányás elleni kúpról ennyit... Egész nap hányt ment a hasa, a végén már víz lövelt ki a fenekéből! Nagyon megijedtünk. este bevittük a kórházba, mert addigra már láza is volt és nagyon rosszul volt már. Ott akartak tartani minket infúzióra tenni a bébit, de végül megállapodtunk a dokinővel, hogy ha egész éjjel max.20 percenként itatjuk Danit akkor mehetünk, de reggel kontroll. 10 percre lakunk a kórháztól ezért mertünk bele vágni. Danit magunk mellé vettük az ágyba és jéghideg vizet próbáltunk itatni vele kanalanként. hosszú éjszaka volt, de nem száradt ki. Ez pont akkor volt mikor az a jó nagy hó esett. Reggel, hogy azért Dani is szánkózzon, azzal húztuk el a dokiig. aki javulást emlegetett. Itthon persze továbbra is dölt a gyerekből alul felül minden. Szépen irogattam egy papiron, hogy miből mennyi...
Este ismét nagyon rosszul nézett ki a babám ezért telefonáltunk a kórházba, ahol megnyugtattak, hogy ez most "normális".
Na, summa-summárum tegnap késő délután volt hajlandó enni a kincsem egy kis zöldség levest. Majdnem 4 napig koplalt. Kép Tegnap volt itt a dokinő is és már egyértelműen javulást látott.
Ma már rosszalkodott és nem volt hányás, láz csak egy sűrűbb hasmenésféle.
És persze a tetejébe még én is elkaptam. Állati jó volt. Azért féltem emiatt, mert a Duphston amit szedek a terhesség megmaradása miatt, nehogy így vagy úgy kijöjjön... állítólag ez valami járvány.A férjem vett ki szabit a múlthéten mert mostanában alig volunk együtt, de eddig csak ápolóként volt jelen szegényem.
Ma a védőnő is volt kinnt, és kiállította a kiskönyvem. Kép Remélem nem kapkodtam el, bár ez már a 11-ik hét.

Drága lányok, végigolvasom majd amit írtatok, addig is mindenkinek nagyon sok puszi:
Bellana
bellana
 
 


Sziasztok!

Krisztiánom köhög és náthás egy kicsit, ezért itthon tartom, ennek megfelelöen elég nagy a káosz itthon a három gyerekkel. Most itt van anyukám (heti kétszer jön segíteni), ezért tudok egy kicsit netezni.:9
Voltam tornázni, szuper volt!Kép Most izomlázam van viszont, hát 1 éve nem tornáztam! Társaság szuper, aranyosak, közvetlenek, igaz a fele társaságot ismerem, ovis anyukák.
Viszont elírtam az idöpontot, nem óra 15-kor kezdödik, hanem mindig félkor és úgy néz ki, hogy pénteken is lesz. Gyerekekre egy nagyon aranyos hölgy vigyáz közben, de volt aki behozta a terembe.
Amit még elírtam, nevük: Szendrey Anna Wellness Club.

Zit! Az a helyzet áll fönt, hogy vmi van a telefonnal, mert ki szokta írni, ha vki hív, de most van hogy nem írja ki, meg a fax is bekapcsol. Elmentettem a számod, hívlak, esetleg hétfö vagy péntek délelött egy séta? Akkor az égedelmeim oviban vannak (Adri is heti kétszer jár)
Nem csoda, hogy ki vagy akadva! Ez szörnyű, hogy egy új ház már most ilyen állapotban van!Kép

Bellana! Küldök egy kis pozitív energiát, remélem már nem vagy lehangolt!:++++++++++KépKépKép+++++++++++KépKép Mire megszülsz, már Danid is nagyobb lesz! Most olvasom, hogy betegek vagytok, jobbulást nektek!Kép

Philissa! Nem tudod megoldani, hogy ide gyere hozzánk tornázni? Azt mondtad sűrűn jössz Sztendrére! Ha jól el van Csenge a megőrzőben, miért ne? Marika és Laci:Kép Nagyon aranyos emberek! Ők is jártak tornázni át, lehet, hogy most is. Anyukám még lánykorából ismeri a Lacit is.
Hej, ha én mesélnék az esti lefektetésröl, vándorlásról....Nálunk menetrendszerűen mindkét gyerek másfél éves kora után "gárgyult" meg.
Nálunk volt esti mese, zenehallgatás, villany égvehagyás, nagyágyban elalvás után saját ágyba berakás, most ami van: Jázmint megszoptatom este, utánna ott ücsörgök a gyerekszobában, amíg el nem alszanak. Van úgy, hogy egy teljes óra hosszat ott ülök.Kép Mi már mindent kipróbáltunk.Kép

Szirom! Ez tényleg jól hangzik (torna)!Kép Jó sok mindenen mentél keresztül a szülésnél. Viszont én szültem altatásban és EDA-ban is, utóbbi szerintem szuper! Te viszont a lábaddal spinálisban voltál műtve, nem? Az tényleg nem túl jó.

Réka! A Mackó Kuckóba jár, ami a hévátjárónál van, ha Sztendre felöl jössz! Ez a környék legjobb magánovija. Hát ennek is van története: sima oviba akartuk íratni Sztendrére, ahogy beléptem az ajtón, a nö közölte, hogy fordulhatok is vissza, mert 5 éves korig nem veszik fel, ha otthon vagyok a másikkal.Kép Megszüntettek ovikat, pedig egyre-másra épülnek a lakóparkok, rengeteg gyerek van. Így elvittük Pomázra, egyrészt tényleg szuper az ovi, másrészt fele annyiba kerül, mint itt nálunk egy magánovi.
A barátnöm lánya viszont oda Pomázra a hév megállóval majdnem szemben bemenö utcába járatja a lányát oviba (nem tudom hányas számú) és dícséri azt is. Majd szívesen segítek kérdezösködni, de valószínüleg addigra már te is összejössz pár mamával.

Jamina! Köszi, hogy szóltál, Iboly is dobott egy mailt. Örülök, hogy írsz ide is! Most végre megyek és megnézem a munkáidat!Kép Remélem februárban talizunk a klubban, vagy Szszentmiklóson (Kati szervezkedik), ha el tudtok jönni, addig is puszi Ádinak és a töltött kápimnak!Kép

Sziszike! Megnéztem a fotókat, aranyos a baba, elég jó képeket sikerült elkapni róla!Kép A fiúk is nagyon helyesek! Te is nagyon csini mama vagy!Kép

Kata! Sok minden oka lehet, hogy éjjel ennyit szopizik, de a fö okok: pl.: túl száraz a levegö, jön a foga. Párologtass és nézz bele a szájába, ha úgy találod a foga, akkor amit Zitnek is írtam: chamomilla D30-ból adhatsz neki napi 3*3 golyót nyelve alá. Viszont a mellgyuszidra jó, ha sűrűn szoptatsz. Elhiszem, hogy éjjel ez nagyon fárasztó.

Dia! Persze, hogy elugorhatnátok! Söt!Kép Hívj, ha aktuális! Kikkó is megy az apjával februárban síelni.Kép Mentem volna én is...Mariann volt már!Kép
Chat: onnan tudom, hogy nyáron, amikor kint voltunk a nagy talin, annyi mindenkit ismertél és ott mondták, hogy a chatröl ismernek. Én azért nem szoktam, mert elég nagy a percdíjam, majd ha kábel lesz. Itt a táblicskut Zit csinálja.Kép


Sziasztok, mindenkinek minden jót:

Evelyn
evey
 
 


Jamina! Gyönyörűek a munkáid!Kép Kedvet kaptam újra hozzá!

Evey
evey
 
 


Kép

Szia Bellana! Kép

Kép Nagyon sajnálom amin végig mentetek, mi is voltunk már hasonló cipőben.

Kép Minket egy úgynevezett Rota vírus támadott meg, de mi nem voltunk olyan "szerencsések", mint ti, én a Szent László kórházban kötöttem ki a két gyerekkel. Kép

Kép Egyszerre lett beteg mind a kettő, Benikém hányt, mint ha muszáj lett volna, Domikám meg napi 20 pelust pusztított, ha nem többet Kép !
3 napot voltam velük, és mindezért még volt pofájuk 10.000,- Ft-ot is elkérni! Kép

Én is nagyon szarul voltam, mert ugye én sem úszhattam meg, de muszály volt rogangálnom a
gyerekek és a WC között, ha szóltam volna, hogy én is milyen rosszul vagyok, akkor engem átvittek volna a felnőtt osztályra, de akkor ki lett volna a csöpségekkel??????
Domi 1 éves volt, Benikém meg 2,5.

RETTENETES NAPOK VOLTAK!!! Kép

Jobbulást nektek!

Puszika

Sziszike

Kép

bedoli
 
 
 
 
 

Vissza: Lakóhely szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?