Új privát üzeneted érkezett!

Vera,
többször akartam már írni: a Bence fantasztikus egy kiskrapek!Majd kicsattan, nagyon örültem, amikor megismertelek titeket itt, hiszen én csak annyit tudtam, hogy a babád valamivel korábban született és picike. Most nem az - a képeken semmivel sem tűnik kisebbnek, mint a vele szinte pontosan egyidős Zsigi (pont olyan helyesen husi a keze, a pocakja). A mi 8,5 kgnk genetika- Apa 120 (és 2m).
( rászabadultam a netreKép.)

Dóra
ede
 


Sziasztok!

Zsuzsi: Sajnos nem tudom feltenni a 4D UH-s képet, mert ez egy nagyon lassú gép, és félek, hogy lebuknék itt a melóhelyen, ha túl sokáig tart az áttöltés. Ráadásul nyílt internetünk van, úgyhogy még a telefonszámlán is látszana. Ezért sem tudok gyakrabban jönni, csak 1x egy nap.

Én megvettem a Kismama különszámát, a Kilenc hónap címűt, és ott olvastam a hírdetést, ott vannak képek is.
A 12-14., a 18-20., 30. és 36. heti UH-t ajánlják itt a korai rendellenességek kiszűrésére. Kb. 1,5-2 hétre előre be kell jelentkezni, de nekünk szerencsénk volt, mert már másnapra volt időpont, mert valaki lemondta.

Mi azért mentünk el, mert én is úgy vagyok vele, mint Szöszi írta, hogy az uh napján még nyugodt vagyok, aztán megint elkezdek parázni a következő uh-ig. Igaz, hogy 8e Ft volt (idén már 9e), ebben benne van a 15 perces video+1 f-f kép, de talán más dolgokra is költök feleslegesen, így meg legalább megnyugodtam, és a férjem is nagyon élvezte. A lényeg nálunk is az egészség volt, és hogy meg van e mindene, aminek ilyenkor meg kell lennie, és kiváncsi voltam a méhlepényre is, mivel addig UItrogestant szedtem, és féltem, hogy mi van ha abbahagyom és még nem fejlődött ki rendesen a méhlepény.

Szerintem nagy élmény, bármikor is megy el az ember lánya!

Bocsi, ha túl hosszú voltam!

Csicsóka
Csicsóka
 


Bellana, már gyönyörű nagy a babád. Kép Én úgy tartom észben, hogy nekem vasárnap jött meg utoljára így a betöltött hét után a hétfő az első nap és így tovább.

Szöszi, én is később mennék mert akkor talán már a nemét is lehetne látni.

De jó Nektek talisok !!!

Kinga, merre vagy, vizsgázol?

Chello
13+3
chello
 
 

 
 

Bellana!

Szerintem úgy van a számítás, hogy ugye a szülés várható időtartama 40 hét. Ha neked egy csütörtöki nap volt az utolsó mensid, akkor 40 hét múlva csütörtökre van kiírva a szülés, vagyis akkor leszel 40+0. Én például 40+1 naposan szültem a lányom és így számolták. Ezek szerint te most 9+6 napos vagy és holnap leszel 10+0, mint ahogy én is. Az öröknaptárban nem tudom, hogy figyelembe veszik-e, hogy idén szökőév van!

Panó
panó
 
 


Sziasztok Kismamák!

Most találtam csak rátok, és nagyon tetszik az oldal. Én is ide tartozok, mert júliusban fog megszületni a kisbabám. Szeretném, ha tarthatnám veletek a kapcsolatot, és segítenétek, ugyanis ez az első babám. Megpróbálok minnél többször ellátogatni erre az oldalra. Gondolom a terhesség idejét szoktátok 12+1 alakban jelölni, ahol a 12 a betöltött hét és a +1 a nap? Nem tudom pontosan. Így van?

Z. Zsuzsának üzenem: Megtaláltam. Köszike!

Sziasztok!

Ramcsi 12+1 ??????????????
Ramcsi
 


Koszonom,Lanyok!Kép
Most jo sokan valaszoltatok...Azt hiszem elmegyunk a 18.-ik heten,AFP utan,fontos,hogy megnyugtassanak minden ok,aztan ha majd kikerekedik a pofija,legfeljebb elmegyunk meg egyre a 30.-ik heten.Kép
Bellana!Kép
Ugy van a szamitas,ahogy a lanyok irtak,nekem is vasarnap jott meg utoljara,onnantol minden vasarnap betoltok egy hetet es a napo adodnak hozza kov vasarnapig.
Ramcsi!Kép
Igen,azt jeloljuk igy.Isten hozott!Te nagyon kozel vagy hozzam...Csak 2 nap elteres.Van nekunk tablazatunk is,ha abba is be a karsz kerulni ird meg az adataidat es Pano majd beleir.
Pano!Kép
Remelem nem baj,hogy minden uj embernek itt reklamozom a tablazatot...Kép
Beja!Kép
Szerintem a Praxisba fogok menni,Gyorfi Matyasrol csak jokat hallottam.Mar alig varom!Majd bejelentkezek itt a babaneten es bekaszalom az 1000ft kedvezmenyt!Kép

Var a melo...Kép
szoszi
12+3
szoszi
 
 


Sziasztok!

Mindenkinek nagyon boldog új évet! Bosc, hogy eltűntem, még egy ideig nem nagyon leszek, mert próbálkozom a tanulással. Azért visszaolvastalak benneteket, de nagyon sokat írtatok.

Chello!
Köszi az érdeklődést, valóban vizsgáztam ma is, 5 lett. Meg az előző is, az EU-s meg 4. Egyelőre roppant ügyi vagyok ahhoz képest, hogy mindig elalszom. Holnap megint megyek, na, az bizti szép lesz.
Hogy vagytok? Babulát nézted mostanában?

Annyira lelkifurdalásom van, és nagyon félek, holnap megyek uh-ra, már totál dilis vagyok. Szilveszterkor buliban voltam és elszívtam két cigit is, meg ittam Bailey's-t. Most aztán teljesen rossz anyukának érzem magam. De nem barnásoztam, meg semmi bajom nem volt, csak a vesém fázott meg. Ugye, nem lesz semmi baja a Bimbulának?

Engem nem tiltottak el a szextől, csak a súlyzózástól, de azt lehet, hogy újrakezdhetem.

Ramcsinak és a többi új pocakosnak is üdv!

Bellana! Grat a bébihez, a dédinek pedig millió drukk megy. Én a babapont.hu-n szoktam megnézni, hogy hány napos vagyok.

Most alszom kicsit, mert fél 2-ig fent voltam, aztán 6-kor keltem és kellene aludni kicsit!

Kinga
13+0
nyinike
 
 


Sziasztok!

Zsoltika alszik Kép, kész csoda! Ilyenkor nem szokott. Viszont azt hiszem, egy hintát mi is beszerzünk, mert nagyon szereti, ha hintáztatjuk, egyenlőre a pihenőszékében. Viszont az nagyon fárasztó, a hátam jól meg is húzódott Kép

Zsófi,
gratula Bence felállásához Kép Nagyon ügyesek vagytok!

Susie,
hogy viselte Anna az oltást? És milyen bicaja van?

DBarbi,
Fanni nagyon gyarapszik!

Szisz,
köszönöm a leirást! Hétfőn kicsit szűkszavú mail-t küldtem neked, de kissé nehéz napunk volt... Zsoltika sokat sirt, képtelen volt elaludni, pedig már nagyon fáradt volt. Ettől én is kikészültem kicsit.
Szerintem az alma inkább hashajtó hatású, bár én még sosem adtam Zsoltikának. De én mindig eszek naponta egy-két almát, és nekem nincsenek kakigondok Kép Picurkának is napi két-három kaki van még mindig! Pedig csak anyatejcsit kap.

Anita,
szerintem Robóka is beindul hamarosan Kép Mint ahogy az alvásban is különböznek a babák, úgy a mozgásban is. Különben nagyon aranyos Robó, és olyan szép haja van!

Vera,
megnéztem az új albumotokat, jók a képek Bencéről Kép Szépen emeli a fejét és sokat mosolyog Kép Gyönyörűen fejlődik, a forgással pedig még tényleg ráér. Nálunk az a gond, hogy Zsoltika már kaja után is rögtön forogna, folyton sasolom, hogy ugyan már maradjon picit a hátán, hogy ne jöjjön ki a tejcsi... Az ágyában is forog, a lábával rugdossa a rácsokat Kép A pelenkázón is, alig birok vele, valamivel mindig el kell terelnem a figyelmét, hogy nyugton maradjon picit Kép Viszont az alvás miatt irigyellek! Nálunk napközben alig van alvás, olykor egy-egy félórácska. Szerencsére éjszaka sokat alszik Zsoltika Kép
Viszont az album cimében kimaradt egy betű Kép majd nézd meg!

Barbi,
Ádám is szépen fejlődik, mászás-kezdeményhez pedig gratula!

Zsizsa,
forgásról már irtam, menni fog nektek is! Egy időben Zsolti sem szeretett hason lenni, de én is mindig kitartóan hasraraktam, hogy erősödjön, ahogy Te is Kép Amióta maga fordul hasra, imádja, kinyomja magát és nézelődik Kép Időben van még Gabi, ne aggódj! Nevetéshez gratula, édes lehet Gabó!

Meme,
nagyon aranyosak vagytok Kép, Nóri ruhája gyönyörű! Olyan édesek a kislányruhák...

Edit,
Boti forgásához gratu! Köszi a táblát, jó sokan vagyunk már itt Kép Jobbulást nektek!

Ann,
jó, hogy meggyógyult Hami! Zenélő-forgó játékot mi a Kikában vettünk, szerintem nagyon jó, csillagok lógnak róla meg egy macika. Viszont az elsőt vissza kellett vinnünk, mert elromlott Kép

No most hagyom abba az irást, Zsoltika felébredt, és kaját követel! Mindenkinek szép napot ebben a jó kis hóesésben, vigyázzatok magatokra, és a babákra is!

Üdv:
Gabi

pgaboka
 
 


sziasztok

Pano: nekem van olyan öröknaptáram is, ami figyelembe veszi. De a dokik szerintem nem vették! Kép

Szia Ramcsi! Üdv itt, és szerintem jó helyre pottyantál Kép Gyere csak gyakran!

Kinga: szurkolok én is a vizsgáidhoz!
Hát, ez a szilveszter kimeríti a bűnözés fogalmát! Kép De reméljük a legjobbakat. Most egy évig nem lesz Kép

Mi van valyon Alice-val?

Zsuzsa
zerko
 
 


Szia Zsuzsa

Itt vagyok melózok és ha egy kicsit gyorsabban rohanna az idő már rohannék is a dokihoz.
De csak 1-kor lépek le a melóból, megyek traccsolni a barátnémhoz aztán pedig 5-re dokihoz.
Jaj már annyira várom titta ratyi vagyok, mint minden vizsgálat előtt Kép

Alice
7+1
malice
 
 


Sziasztok, pici lánykámnak kénytelen vagyok tápit adni, és ezért az orvosunk és a védőnő úgy néznek rám mint a véres rongyra, veszekedni kellett a dokival a tápiért...rossz anya vagyok mert nem tudom szoptatni bébikémet?!?! kiváncsi vagyok a véleményetekre, írjatok
Gaál Regina
 


Regina!
Szerintem nem azért jó vagy rossz anya valaki, mert tud szoptatni vagy nem! Sőt! Ne izgulj ezért, hidd el hogy tápszerrel is ugyanolyan jó anya vagy! Nem az a fontos, hogy mivel eteted, hanem az hogy hogy, érezze hogy szeretitek, de gondolom ezt úgysem kell részletezni. Ajánlom a Suttogók c. könyvet , rettenetesen jól írja le a baba gondozást és többek között erről is van szó benne, ha érdekel megnézem pontosan ki írta!

Üdv

meme
meme
 


Szöszi!

Nyugodtan reklámozd csak a táblázatot Kép

Ramcsi!

Üdv. közöttünk! Ha be akarsz kerülni a táblázatba, akkor kéne nekem, hogy hány éves vagy, hol fogsz szülni és mikor volt az utolsó mensid.

Soraya!

Na voltál már orvosnál? Mi volt?

Panó
panó
 
 


Regina
Nem te vagy rossz anya, hanem a világ sodródik mindig a végletek felé. Amikor én picike voltam, akkor Anya szerint az volt a "sikk", hogy nem szoptattak. Az anyukák is szorgalmasan dolgoztak szép országunk fejlődésén. (a szocializmusért;))
Ma pedig a média teljes palettáján hallgathatjuk a szoptatási propagandát, hogy elképzelhetetlen egy friss anyuka szoptatás nélkül és hogy a kisbaba csak akkor lesz "boldog, kiegyensúlyozott és egészséges" ha anyatejet kap. Abba gondolom senki nem gondol bele , hogy ilyenkor az amúgy is ingatag lelkiállapotú friss anyukák nagy részét teljes depresszióba döntik és még kevésbé segítenek abban, hogy a kisbaba valóban "boldog, kiegyensúlyozott és egészséges" legyen.
Egyszer reménykedem, hogy megtaláljuk az arany középutat és az összes reklám, felhívás csak arról fog szólni, hogy az anyatej milyen nagyon jó, és milyen más jó dolgok vannak abban az esetben, ha egy kisbabának az nem adatik meg.
Én azon szerencsések közé tartozom, akik tudnak szoptatni. Lényegesen könnyebb, mint állandóan sterilizálni és bébiételt készíteni és ami a legfontosabb, ez a picurnak is jó.
A tápszereket szerintem senki nem úgy válassza magának, hanem azok a lehetőségei.
Fel a fejjel és a picivel foglakozz, ne a világgal;)

Bocsi, hogy hosszú lettem. Már régóta foglalkoztata a téma és most időm is volt.

Gabi
Örülök, hogy megkaptad a leírást! Kép
Szisz
szisz
 
 


Sziasztok!

Megjöttünk az uh-ról!Kép Minden rendben van, szép kis babóca integetett nekünk, hallottuk a szívdobogását, kb. 10 cm lehet. Volt rendes és 3D uh is, nagyon érdekes volt. Fotót láthattok a profilomban, így néz ki egy 12 hetes babóca. Van keze-lábaKép Megnyugodtam, a nyakiredő is rendben van!

na megyek, mert a lányom játszani akar! Majd este elolvaslak benneteket!

Üdv: zsuzsi 12
zsu26
 
 


Panó Kép

finn ido szerint 16.45, nálatok -1 óra. Majd otthonról bejelentkezem-remélem jó hírrel. Nagyon izgulok, már hánytam is Kép

Alice, drukk!

Soraya
soraya
 
 


Zsuzsi! Kép

Nagyon jó a kép, gratulálok!!! KépKépKép

Soraya
soraya
 
 


Sziasztok lányok!

BÚÉK mindenkinek, kicsit megkésve. Kép Nem nagyon volt időm jönni, de most vagyok.

Beni hétfőn el kezdett kúszni és attól kezdve megint nyugi van nap közben, most nincs hiszti. El tud jutni mindenhova. Most próbál mászni is, egy-egy rövid időre már kinyomja magát kézzel, lábbal, de még nem indult meg. Jaj nekem, ha mászni is fog. Kép Így is mindig attól félek, hogy egyszercsak megjelenik a konyhában. Kép A másik, amivel próbálkozik, hogy hasizomból felüljön, persze nem megy, de aranyos ahogy tartja magát. Mióta nekiindult, azóta jókat alszik nappal is, mert lefárasztja magát egész nap a nagy munkában. Kép Na, ennyit a dicsekedésről. Kép Kép Kép

Regina:
Csatlakozom Sziszhez. Régen nem foglalkoztak ezzel a témával, most meg túllihegik. Már előre paráztatják a kismamákat, aztán ha nincs tej....Nem a tejjel kapja a szeretetet a baba, hanem attól függetlenül. Ha szereted, akkor tök mindegy mit eszik, mert jól érzi magát és boldog lesz. Ennyi. Ne rágd magad ezen. Egyik füleden be, a másikon ki, otthon meg úgy csináld, ahogy nektek jó.

zit
zit
 
 


sziasztok

Zsuzsi. gratula, és a lurkó is nagyon formás Kép

Soraya: én is várom a híreket. Szorítunk értetek.

Nos és Aliceért is Kép

Vigyázzatok, nehogy elessen valaki ebben a sarki télben!

Zsuzsa
zerko
 
 


Zsuzsi, gyönyörű a babád, gratulálok ! Kép A kép a 3D-s uh-gal készült? Én is akarok ilyen képet !

Chello
chello
 
 


Sziasztok!

Szoptatás-tápszer téma: ez egy nehéz téma, és mindenhol állandóan vita van belőle.
Nekem az a véleményem, hogy a gyerekorvosnak és a védőnőnek az lenne a dolga, hogy mindenben segítse a szoptatást, és ha ez nem megy, akkor mindenféle pofavágás... nélkül felírja a tápszert. DE! Az a probléma, hogy a gyerekorvosok és a védőnők nem nagyon állnak szoptatásügyben a helyzet magaslatán, és per pillanat annyiban merül ki sokszor a szoptatás pártolása, hogy nehezebben írnak fel tápszert, de azt nem nézik meg, hogy miért nem ment. Sajnos ismerek olyan anyukát, aki nem akart szoptatni Kép A fő probléma, hgoy mivel a doki, védőnő nem próbál utána menni az oknak, mindenkit ebbe a kategóriába sorol Kép
Én azt gondolom a tápszerről, hogy persze, az anyatej a legjobb, de ha nincs, akkor a tápszer a legjobb!

cory

cory + Liza 2006.03.11. + Zsoma 2003.08.31. + Balu 2001.09.12.
cory
Budapest
 
 


Alice Kép, Soraya Kép
++++++++++

Nos????????

Edit
Kép


Kép
reditke
 
 


ZsuzsaKép
A csomagban jobbára újságok voltak, amit szorgalmasan el is olvastam. Adtak 2-3 db pelenkát is, de lehet, hogy elhasználom, mert éjszaka állandóan WC-re járok.Kép

SzösziKép
Én is kertésznadrágban járok, mivel néhány kilóval több voltam amikor vettem őket, most teljesen kényelmesek és talán kihúzzák tavaszig.KépNeked is fog vásárolni a család, biztosan arra várnak, hogy már nagy legyen a pocid.Kép

RamcsiKép
Üdv a topikban, gyere gyakran!Kép

KingaKép
Gratula a jó vizsgákhoz, ügyes vagy!Kép

ZsuzsiKép
Dorka és a kistesó is tündéri!Kép

Egcsi
egcsi
 


Egcsi Kép
Minket is kínoz a hólyagunk Kép Ha nem iszom este, akkor is 1-2 kelés tuti Kép És ez csak romlani fog Kép Kép Kép
Én sem férek már bele semmibe, és nem is jók a régi terhestuháim. Kép
Egyenlőre van 2 kapott gatyi, ami még jó lesz tavaszig. Akkor elég lesz gondolkoznom. Bár ebben a hidegben mindent magamra akasztok.
Az a pelenka szerintem neked kicsi lesz? Vagy nem? Vagy betétként gondoltad?
Zsófi lányom ma meg is jelezte, hogy a Kistesónak kisebb pelenka kell majd. Kép Aranyos, hogy ilyenekkel foglalkozik.

Alice: mi volt a dokinál?

Soraya: és veletek?

Én is reménykedtem, hogy holnap majd minden rendeződik velem, és feloldanak minden zárlatot. Tegnap felmentem és is a Sheringdokihoz, és kiábrándított, hogy a lepényt ebben a terhességi szakaszban tapintással nem lehet kontrollálni, csak UH-val. Addig meg még van 2 hét Kép
Így most pityergek Kép

Zsuzsa
zerko
 
 


Sziasztok! Kép

minden rendben, dobog a szíve és a mérete is korának megfelelo KépKépKépKépKép
A profilomban van kép, bár hmmm hát nem gyerekforma még KépKép De gondolom kitaláljátok, hogy nekem ez a fehér kis borsószem is SZÉP!!! KépKépKép

Még nem olvastam vissza, majd írok is ígérem...

Kép Soraya Kép
soraya
 
 


ZsuzsaKép
Ne pityeregj, gyorsan eltelik az a két hét és utána mindent bele!Kép Aranyos a kislányod, kíváncsi leszek az én 3 éves unokahugom hogy áll majd a dolgokhoz.Kép

SorayaKép
Gratula a BÓRSÓSZEMHEZ! Fog ő még nőni. Már én is nagyon kíváncsi vagyok az én Babszem Jankómra (v.Julcsára), de sajnos csak hétfőre kaptam időpontot, addig körömrágás.Kép

Egcsi
egcsi
 


Sziasztok!

Soraya: nagy-nagy gratula, hurrá!! Olvastam a másik topikban a történeted, nagyon megindított, úgyhogy drukkoltam ezerrel!! Kép

Ramcsi: üdv közöttünk! Kép

Zsuzsi: nagyon édes a mini manó! Kép

Kinga: nagyon ügyi vagy, hogy csinálod? Álmodban tanulsz? Kép

Alice, merre vagy, mi van veled????

Kiengedték a dédit, jeee!! Igaz, hogy pár hónap múlva operálni akarják az epéjével...
Lányok, köszi a tippeket a számoláshoz!!
Én most elég labilis vagyok,a Daniba belebújt a kisördög, pihenés nuku, kiakaszt, fáradt vagyok és türelmetlen. Kép
A pisilést én is unom, jobb lenne ha a klotyón aludnék. Kép

Puszi mindenkinek:
Bellana
bellana
 
 


Zsuzsa Kép kitartás!!! Elrepul az a 2 hét hamar Kép

Egcsi Kép remélem, hogy noni fog még nagyra Kép
Van valami megérzésed Jankó/Julcsa ugyben? Kép Párod mikor jön haza legközelebb?

Bellana Kép Köszönöm! Kép
Dédit jó hogy kiengedték, otthon biztos gyorsan gyógyul majd!!
/én egy Dani nélkul is fáradt és hisztis vagyok-ha ez megnyugtat egy picit Kép/
Alice melóból netezik, szerintem holnap reggel jön beszámolni Kép

Jóéjt!

Soraya
soraya
 
 


Sziasztok!

Regina! Üdv itt, írtam, hogy jófejek a lányok, lehet hozzájuk/hozzánk fordulni nyugodtan Kép Mail ment Kép

Lányok: Reginek én tanácsoltam, hogy jöjjön ide, engem keresett meg e-mailben Kép

Forgolódás: emlékezzetek vissza, én voltam a legjobban kibukva, mikor 4! hósan elküldtek a neurológiára, mert Fanni nem fordult. Most majd 7 hónapos, és járókát kellett venni, mert mindenhonnan "lefordul" Kép Szóval nyugi...mindennek eljön az ideje! Fanni is a lustább babák közé tartozik úgy tűnik, amit nemis csodálok..."óriásbébi" Kép

DBarbi
DBarbi
 


Dominika 1500 grammal született a 34. héten, úgyhogy egy hónaposan vehettem kézbe először. Persze lelkesen mellre tettem, amiből tejci helyett vér folyt, fájt, begyulladt, és ez így ment hetekig...fejtem szorgalmasan három óránként, de így persze egy idő után apadni kezdett...tápit kértem kiegészítésnek...a védőnőnk -akinek se kutyája se macskája, és férfit se látott még szerintem- nem értette mit kényeskedek és vágta a pofákat a dokival együtt! Szerintem az lenne a dolguk hogy segítsenek, és nem pedig az hogy az egyébként első gyermekes fiatal anyukát elkeserítsék.Sokat bőgtem ezen, jó hogy kidumálhattam magamból, jó érzés tudni hogy más is hasonló véleményen van...
Bébikém egyébként most 3 hónapos és 4,5 kg, gyönyörű, vidám kiscsaj! Kép

sziasztok
Regina és Dominika
Gaál Regina
 


BellanaKép
Örülök, hogy a dédi otthon van.Kép A WC-n alvás nem is rossz ötlet, bár kicsit kényelmetlen!Kép

SorayaKép
Nem tudom mikor leszek páros megint, új rendszer van a munkahelyén és természetesen ő elengedhetetlen a beindításhoz.Kép A férjem váltig állítja, hogy fiunk lesz, azt mondja, ő már csak tudja, ott volt!Kép Valahogy én is fiút érzek, de lehet, hogy már belémbeszélte.Kép Egyébként mindegy, csak egészséges legyen!

Egcsi
egcsi
 


Szia Regina!

Üdv közöttünkKép
Nagyon szép neve van a kislányodnakKép
Ő miért született korábban?

Az én kis Bencém is korábban jött lepényleválás miatt, ő a 35. héten és 2150 gramm volt a súlya. Én épp egyhetesen kaptam kézbe először, addig csak az inkubátorban simizhettem szigorúan 3 óránkéntKép
De azóta ő is utólérte a többi ilyen idős babát, vagyis akik itt vannakKép, most volt 4 hónapos és kb. 6,20 körül van.
Úgyhogy Te se izgulj, bár már most nagyon szép súlya van 3 hónaposanKép

Üdv: Vera

KépKép Kép
76vera
 
 


Sziasztok!

Soraya: gratulálok én is !Kép Ha jól látom neked bal oldalon tapadt meg a pici? Nekem teljesen középen vanKép Milyen érdekes, hogy ilyen pici helyen is, hogy tudnak fészkelődni! Finnországban merre laktok és kint maradtok? Azt tudom, hogy nagyon sok támogatás jár a babásoknak, a külföldieknek is és nagyon jó baba-mama klubjuk van, Nyuszimanó a másik topikből szokta mesélni.

Egcsi: hogy bírod a férjtelenséget? Neten tudtok chatelni vagy telefonál naponta? Merre van a férjed, melyik tartományban, mi is éltünk kint Güterslohban(Észak) és Ludwigshafenben(Délnyugat).
Örülj neki, hogy a rokonok kényesztetni akarnak, velem anno nem nagyon törödtek, nem nehezményeztem, de nagyon magányosnak éreztem magam, hiszen a férjem nem volt velem, jó lett volna, ha valaki picit foglalkozik velem.

Bellana: az én nagymamámnak 2 agydaganata volt, de mivel 86 éves volt akkor, feleslegesnek tartották a műtétet, hiszen ilyen korban nagyon lassú lefutású a daganat. A tüneteket kezelték gyógyszerrel. 90 évesen halt meg, elaludt, nem a betegségétől. Szóval, ha lehet dédi nem menjen kórházba, mert ott csak legyengítik a szervezetét és a lelkének a családja kell, az a legfontosabb gyógyszer!Kép Egy pici baba nagy ösztönző, az én nagyim is nagyon várta Dorkát (a 4. dédunokáját, nem is merte remélni, hogy az én gyerekemet megéli). Sajnos a másodikról már nem tudhat.


Kinga: gratulálok a vizsgáidhoz!Kép Tudom, hogy ilyen fiatal anyukának, főleg egyetemistának nagyon nehéz elfogadtatni önmagával és a barátaival, hogy más állapotban van, de azért vigyázz a babócádra(Tudom, hogy tisztában vagy ezzel, nem leszidni akarlak!) Mikor picit bünözni szeretnél bulikon, igyál alkoholmentes koktélokat, alkoholmentes sört, már így is legalább az élvezeti érték nem annyira csökken!Kép A cigit remélem azért nem tüdőzted le, igaz 2 cigi még nem a világ, egy ismerősöm nagy dohányos volt, sajnos a terhessége alatt csak napi 3cigire tudta lecsökkenteni az adagjátKép!
Szóval vigyázz magadra!Kép Pihenj a sok vizsga után! Holnap írj, mi volt az uh-on!

Z.Zsuzsa: sajnos nem tudom megnézni a honlapokat, mert rosszul van beírva a profilodbaKép pedig nagyon kiváncsi vagyok Zsófi lányodra!Kép Szerintem az a lényeg, hogy a te személyes dokid mit mond, hiszen ő vizsgál, ő lát téged, így neten keresztül sokkal nehezebb igazi tanácsot mondani egy dokinak, azt nem venném 100%-ra.

Chello: igen 3D uh-kép a babócáról, csak fekete-fehérben van kinyomtatva. Készült róla dvd is, fantasztikus volt, meg tudtam számolni a kezecskéin az ujjait, láttam, hogy már megvan az orra és a füle!Kép Azért így sokkal jobbKép

Ramcsi: Üdv itt! Mi egy napon fogunk szülni?Kép

Üdv:
Zsuzsi 12+3
zsu26
 
 


Sziasztok Kép

Most csak gyorsan Soraya miatt ugrottam be, hogy megnézzem mi van.
Látom Kép.
Jól fogok aludni.
Gratula
Puszi
Edit
Ui: Alice csak nap közben szokott lenni, ha jól tudom otthon nincs gépe.
Jó éjt nektek.

Edit
Kép


Kép
reditke
 
 


sziasztok, én Dominika vagyok, Regina babájaKép
Gaál Regina
 


Most kissé dühös vagyok, mert tegnap este és ma este sem ment a net, nekem pedig csak ilyenkor van szusszanatnyi időm, hogy írjakKép. Bár tegnap beleolvastam , még apa gépezett, de az nem volt az igazi.Így most kissé fáradtan pötyögök egy pár sort.

Vera: Nagyon , nagyon jólesett amit írtál! Tegnap elég vacak napom volt és mikor elolvastam a hozzászólásod, annyira jólesett, kis önbizalmat adtál nekem , köszönöm. Mellesleg én is dettó olyan anyuka vagyok, mint te, Sőt! Én is bolhából elefánt....és mindig mindenen aggódok, hogy ugyan jól csinálom e? Abban viszont biztos lehetsz, hogy nagyon jó anyuka vagy, rengeteget foglalkozol Bencivel, ami a fejlődésén is meglátszik. Szóval egy cseppnyi aggodalomra sincs okKép.Kérdezted, milyenek az estéim ha apa nincs itt. Azt igaz nem írhatom, hogy megszoktam, de ez van. Amúgy elég jól veszem az akadályokat és szerencsére eddig nem volt semmi gond, ha apa nem itthon töltötte az éjszakát. Szerintem te se aggódj. jó, biztosan furcsa lesz, ha egyedül lesztek otthon, de Bencivel biztosan nem lesz semmi baj, emiatt ne aggód!Kép.Amúgy tényleg már hat hónapja nem alszom rendesen...Ilyenkor nem tudok elaludni, mikor Robó hosszabb időt alszik, egyszerűen csak forgolódom, utánna pedig éjfél körül Robó mostanában óránként 2 óránként ébred , így nem igazán van folyamatos alvásom.Benci tényleg nagyon szépen fejlődik, jó kis husiKép.Fotókat végignéztem , nagyon édesKép.

Ede: üdv.közöttünk. Írnál picit bővebben magatokról? Próbáltam picit visszaolvasni, de nem találok rólatok semmit. (azóta már írtál egy picit, amint látomKép.Robó is elég lusti, ami a mozgást illeti. Gyrapodás: én is úgy tudom, hogy fél évesen kell duplázni, de vhogy furcsa lenne ha Robó is csak 5 kg érné most el (2500 g jöttünk haza)Bár van egy táblázat, hogy melyik hónapben mennyit kell gyarapodniuk, aszerint jól fejlődik. minnál idősebbek lesznek , annál kevesebbet fognak hízni majd.

Barbi: Ádi szuperul fejlődikKép. Gratulálok a kúszás jeleihezKép. Várom, hogy gyere "ne rohanósan"Kép.

Zsizsa: köszi az oldal címét, nagyon hasznos. Amúgy ebben hogy lehet keresni? Sajnálom a kisebb baleseteteket, még nagy szerencse, hogy nem lett komolyabb baj. Én is azon gondolkodom, hogy most a hóban mégis a babakocsi a biztonságosabb.Forgásról már írtam mailt.Nevetéshez pedig nagy nagy gratulaKép. Édes Gabi nagyon, és csini biniKép.

Meme: végre rólatok is fotóKép, nagyon örültem neki. Kakinak örülök, hogy sikrült kellemetlen érzések nélkül. Amúgy egy időben Robónak sem sűrűn volt, én nagyon ritkán hőmérőztem, de nem szokott hozzá és nem lett baja sem tőle. Azóta szépen beállt neki.

Szisz: örülök, hogy az oltáson szerencsésen túlvagytok. Még egy lesz, aztán 15 hónapos koráig semmi(remélhetőleg!).Borka hercegnő stílus nálunk is működik, de nálunk Robó herceg viseli a kalapotKép.Lehet ez az új divat?Kép

Edit:számlátokat sajnálom, nem semmiKép. Szemétség nagyon, azért hátha sikerül reklamálni !Botinak jobbulást, próbálj bormentát párologtatni, az is hatásos.Ügyesen forog ám BotiKép.Táblát pedig ismételten megköszönöm, hogy még erre is fordítasz energiát. Amúgy nagyon jó, mert így mindig jobban nyomon tudom/tudjuk követni a babákatKép.

AnnAnn: dehogy lógsz ki a sorból. Itt a helyed és kész!!Kép
Cumi: elejében nekem is voltak elveim a cumival kapcsolatban, de mára már elmúlt. Szerencsére Robónak egyre ritkábban kell, inkább csak elalváshoz használjuk.Ari lehet Hami, ahogy beszélget és nagyon ügyes, hogy már tárgyakért nyúlKép. 2 hós oltás biztosan nem jár semmi kelletemlenséggel, kivéve a szúrást, ami minden babának fájóKép.

Gabi: Zsoltikáról írj még légysziKép. Köszi a dicséretet.

DBabi: érdekes az a forgás dolog, nálunk Robó még mindig nem akar, esetleg oldalra fordul, habár mostanában hason egyre többet elvan. Bár ma volt egy megfordulás, de szerintem véletlen műve. Fanni tényleg nagyon ügyesen fejlődikKép

Regina: mint a többiek is írtál, tényleg nem attól jó vagy rossz egy anya, hogy mit ad a babájánk. Te mindent megtettél, vannak olyan anyák is akiknek egyáltalán nincs tejcsijük. Érdekességként nélunk pl olyan a védőnő, hogy elejében állandóan a tápszert akarta Robóra ráerőltetni, mert szerinte és (vékonyságom révén)nem tudom szoptatni kellőképpen. Azóta is természetesen csak tejcsit kap. Szóval ahány ember annyi féle tanácsot adnak.Bár ez tényleg eléggé zavaró "kezdő"anyukáknak, engem is ezért tudnak bezavarni sokszor, bár ez a tápszeres tanácsát elvből elvetettem.Persze nekem volt tejcsi. Ja és örülök, hogy idetaláltál hozzánk, gyere sűrűbben.

Zit: jó , hogy jelentkeztél már. Mindenhez gratulálok, nagyon fejlett BeniKép.Dicsekedj nyugodtan, öröm szemeimnekKép.


Képzeljétek , eddig Robó csak egy két kanál almát kapott, de ma már egy 1/2 alműt megevett. olyan édesen tudja kérni a szemeivel.Nameg a kezévelKép. Olyan cukorfalat, ahogy eszik, persze szépen , mint a nagyok. A kanalat is fogja, meg a kisszájába is tudja írányítani, egyszóval zabálnivaló.
Forgás: ma kivételesen egyszer megfordult. Tényleg ahány baba, annyi féle. Bár nálunk három hósan forgott ezerrel, de azóta megállt. Azért vagyok kicsit tanácstalan ezekben a dolgokban, mert itt tőleteke is több helyről olvasom, hogy a doki elküldi a babát ide -oda kivizsgálásra, nálunk viszont itt sehová. A doki szerint nem kell erőltetnem semmit(mászás, forgás, ülés), mindennek eljön az ideje.Szerinte jól fejlődik Robó.De mégis elgondolkodtató, hogy ahány orvos , annyi féle. Bár itt vidéken, nem annyira vannak lehetőségek, mint Pesten. Ja, még egy dicsekvés: Robóka már egyedül ülKép. Felültetem és már pár percre ÜL!Ezt ma produkálta a kis drágám.

Röviden ennyi magunkról, de így is hosszú lettem.

Jó éjt mindenkinek, holnapra szép napot: Anita
anita77
 
 


Regina: közben tettél fel egy fotót, amit még nem láttam: Nagyon, nagyon tündéri Dominika, micsoda szép női vonásai vannak. gyönyörű kislány!!!!

Anita
anita77
 
 


Vera:
A 34.héten elmentünk a dokihoz, azt mondta hogy 3(!) ujjnyira ki vagyok tágulva, feküdjek a hétvégén, és hétfőn be kell feküdnöm...ez pénteki napon volt...
na hétfőn reggel a kórházban ultrahang közben elkezdtem rángatózni, és elvesztettem az eszméletem,se kép se hang...a terhességi toxémia súlyosabb változata volt (exlampsia), azonnal kikapták a bébimet, aki makk egészséges volt csak ici-pici Kép Ennek az egésznek semmi igazi előjele nem volt, a kitágulás nem emiatt volt. Ő egy hónapig, én három hétig voltam kórházban Kép
Na de túl vagyunk rajta, szépen gyarapodik, sokat nevetgél..Kép
Ma már nyalakodott egy kis almát is!

üdv Regina
Gaál Regina
 


Anita:
köszi, az apja is itt van mellettem, büszke a kicsi lányára Kép
Gaál Regina
 


Sziasztok!

Regina: Zsoma a 33. héten született 2280g-mal, mert elfolyt a magzatvíz. Te hol szültél?

cory

cory + Liza 2006.03.11. + Zsoma 2003.08.31. + Balu 2001.09.12.
cory
Budapest
 
 


Sziasztok!

Láttátok a tv2-n a szülőszobát?Kíváncsi vagyok a véleményekre!A Margit kórházon kicsit ledöbbentem,de biztos van még ennél is rosszabb! Nagyon felkavart,maga a azülés,de valahogy annyira tudtam volna segíteni annak a szegény lánynak,hogy hamarabb meglegyen a baba,és ne így!(A szülésznőn is kicsit kiakadtam,mennyire nem segített,támogatta,ösztönözte a mamát,hogy hányféle variációt próbálhat ki,hogy közelebb kerüljön a "csodá"-hoz!)Szerintem sok első szülő nő azért éli meg csalódásank a szülést-én is(ha valakit érdekel leírom privátban)-,mert nem a tervezett szerint halad a dolog.Ma már nagyon másként látom,és másként is készülök a szülésre.Már tudom,ha lefekszem a hátamra,lelassulhat a fájástevékenység,és a tolófájások is gyengülhetnek(a CTG sem mindig helyes adatot mutat ilyenkor)!Tudom,hogy EDÁ-val nem sétálhat az ember,de nem is érzi úgy az összehúzódást,hogy koncentrálni tudjon a babára,és segítsen neki az előrébbjutásban!Jaj!Annyit,de annyit tudnék erről írni,de nincs hely és nem is erről szól ez a topik.Persze mindenkinek másképp fáj,máshol fáj,nyom,feszít.Szóval abba is hagyom!

Kinga!
Gratula a vizsgáidhoz!Mi újság a "kispapával"?Milyen volt a karácsony?

Bellana!
Nagyon örülök,hogy otthon a dédi!Gyors gyógyulást kívánok Neki!

Soraya!
Irigyellek a kukkolás miatt!És Gratula!

Alice!
Mi újsááááááág???

4D UH!
A kútölgyiben csinálnak még?
A Praxisban mennyibe kerül?Mennyivel előtte szükséges bejelentkezni?Kispapi,tesó is bemehet?

Szt.Imre!
Lányok akkor megbeszélve a 22-e,3/4 5?Én ott leszek!!!

Sok puszi,ennek reményében mindenkinek gyors és komplikációmentes szülést kívánok!

Jó éjt!
Nanda
nanda
 


Cory:
A Szt. Istvánban, de ott csak egy hetet voltam, utána átkerültem az I.sz. Női klinikára (Baross u)

DBarbi:
Martonvásár mellett lakunk egy picike faluban (kb 30 km a város), és itt örülnek az emberek ha egyáltalán van orvos...Kép
persze van doki nénink Budapesten is -hisz nincs messze a város- de ő édesanyám barátnője.Ha baj van hozzá fordulunk, de a hétköznapokat ezzel a dokival éljük, ő oltja be, ő ír tápit...stb
(alig 900 fő a falu, a nyugalom szigete, egy köpésre a várostól...Kajászó a neve)
gregina
 
 


Sziasztok Lanyok!

Elöször is mindenkinek BUÉK!

Sokaig el voltam tünve, otthon voltunk Magyarorszagon, kicsit faraszto volt a sok rohangalas, de azért nagyon jo volt otthon. Sokaknak okoztam meglepit a gömbölyödö pocimmal!

Csak nagyjabol olvastalak vissza Benneteket, de aminek nagyon-nagyon örültem, hogy
R.EDIT-et itt latom! De jo!!! Nagyon szurkolok Neked!
(puszi: névrokon)

Soraya!
Neked is gratulalok és örülök, hogy Téged is ebben a topikban latlak!

Ma éppen betöltöttem a 17. hetet, mar latszik rajtam a terhesség, épp karacsony alatt nött meg a pocim. Vettem is otthon két kismamanacit, ugyhogy most mar nekem is van, bi-bi!Kép

Kinga,
Neked is drukkolok a vizsgakhoz!

Bori,
Hogy vagy, merre jarsz?


Mostanaban nem tudok tul sokat jönni, azért igyekezni fogok. Nyelvvizsgazni fogok a jaunar 19-i héten, és hat a melohelyen is akad tennivalom.
Ha vége a vizsganak, akkor mar csak a négy ora napi munka marad és akkor megprobalom magam atadni a kismamasag örömeinek, készülödni, pihenni, tornazni stb...
Es persze sokat jönni Közétek!


Puszi mindenkinek,
jo éjt,
Süncsi
süncsi
 
 


Sziasztok!

Ramcsi, üdv itt!

Soraya: grat a kismanóhoz!!!

Voltam dokinál tegnap, minden rendben Gömböccel, már kb. 14-15 cm lehet! És tök nagy hasa van!!! Kaptam kúpot a hányásra, meg valami új gyógyszert a nyelőcsőégésre, remélem ez majd segít végre. 3D-s UH-ra kb 2-3 hét múlva megyünk.

Nanda, én láttam a szülőszobát tegnap. A Margitos elég durva tényleg. Nekem szerencsére egyik szülésem se hasonlított erre. Én EDA nélkül szültem mind a kettőt, és elég gyorsan meg is lettek az első fájástól 3 illetve 2,5 óra volt, szóval nem is lett volna idő EDA-ra. Én most annak drukkolok, hogy ez a baba ne legyen olyan nagy mint az előzőek (4200, 4300), bár a doki szerint erre nem nagyon van esély. Nekem meg azért is furcsa volt a Margitos szülés mert végig feküdnie kellett, ha jól tudom ott van sétálós EDA is.

Kinga, grat a vizsgákhoz! Tudom, hogy nehéz odafigyelni. Amikor az elsővel voltam pocakos, akkor még egyetemre jártam, amikor a másodikkal akkor államvizsgáztam.

Bellana: örülök, hogy hazaengedték a dédit!

Szerencsére nekem nincsenek pisitúráim éjszaka, igaz nappal se nagyon sűrűn.

Süncsi: üdv újra itt!

Lino
lino
 
 


Sziasztok!

Szia Regina,üdv a topicban!

Képeket (Benci és Nori) megcsodáltam, ja és Gabiról is láttam megint a képet! NAgyon jók!!Kép
Most kivételesen lenne némi idöm (bár az óra már este 3/4 12-t mutat...),mert éjszakás a férjem, de olyan fejfájásom van,hogy alig látom a monitort...Holnapra plusz 3 fokot jósoltak, idáig minusz 20 körül voltunk, szóval ez igazi melegfront lesz, úgylátszik ezt érzi a fejem. Nem akarok bogyót bevenni, mert utálok gyógyszerhez nyúlni, kialszom anélkül is magamból, de most rossz nagyon. Amikor meg ez a mostani hidegfront jött, a férjem bajlódott ugyanilyen fejfájással, a végén bevett egy szem fájdalomcsillapitót, pedig hasonlóan nem szereti a gyógyszereket.
Ezért aztán ma összraktam a képet, mi vagyunk az a házaspár akik azokon a jópofa barométereken vannak, tudjátok a jóidöben az asszonyka, a hidegben meg a bácsika jön kiKép Olyan jót nevettünk ezen, mert mind a ketten tényleg másik frontra vagyunk érzékenyek. Ezek után pedig közölte a férjem,hogy akkor nekem kell ma kimenni a ház elé, vagyis ha nagyon akarom még dolgozni is elmehetek helyette. Nagyot néznének a mühelyben, bár annak idején egy darabig együtt jártam a férjemmel az eszergályos tanfolyamra itt Kanadában, és a tanárbácsija nekem magyarázott a leglelkesebben, pedig halvány sejtésem sincs a gépekröl, csak nem volt hova mennem a téli hidegben, inkább beültem hozzájuk a terembe...Atyaisten mikröl regélek itt...Kép
Na, szóval a fejem fáj, Ádám alszik.
Zsizsa, azt hiszem te irtad, hogy a te kis manód még nem csinál semmit. Szerintem egyáltalán nem gond, mindig saját magához kell mérni-hasonlitani a babát,nem másokhoz,mert nincs két felnött sem egyforma, hátmég gyerek. Ezen kivül én már 9 hónapos koromban elindultam (!), szóval én is sajtkukac voltam eléggé. Azt nem tudom, hogy a mozgásfejlödésben van-e genetikai öröklödés, de azt olvastam,hogy a fogzásban van. Vagyis ha a szülöknek korán vagy késön jött a foguk, nagyon valoszinü,hogy a gyerekek is követik az ö példájukat. Nálunk mind a ketten normális idöben fogaztunk, vagyis sehol sem tudták megmondani pontosanKép
Olyan szépeket irtatok most egymásnak bátoritásként, én csak olvasgatok, de most már végképp nincs eröm irni, de mindenben egyetértek! Tápszer pedig azért van, hogy az a baba is egyen valamit akinek nem jut anyatej, nem valami bütény-szer...
Na, elég sokat irtam?
Nem is rohantam annyira, de lehet igysem nagyon érthetö...Fogjuk a fejfájásomra, jó?
Búcsúzóul a mai kedvenc képem:
Kép
Sziasztok
Barbi

Kép
Kép
barbi
 
 


Soraya, gratula a picurhoz. Kép

Kinga, te nagyon ügyi vagy, hogy ilyen szépen vizsgázol. Én már a tételhúzásnál elaludnék. Köszi jól vagyunk csak már mennék megint uh-ra mert azóta nem voltunk. 19-re kaptunk időpontot.

Bellana, örülök, hogy a dédi már otthon van.

Zsuzsi, lehet, hogy én is elmegyek 3D-s uh-ra mert olyan megható, hogy mindenét látja az ember.

Chello
chello
 
 


Sziasztok Kismamik!

Na itt vagyok
9 mm babócaKép és dobog a szivecskéje Kép annyira szép volt egésszen hazáig vigyorogtam a buszon mint a tejbetökKép na meg azóta is.
Annyira boldog vagyok hogy csak na.
Azt mondta a doki hogy minden rendben van a korához képest minden OK méretilegKépés minden más is rendben van.
Hétfőn kell védőnénihez mennem aztán pisi,vérvétel és EKG, és 3 hét mulva doki.Jaj olyan messze van, mostmár olyan jó lenne sűrűbben látni.
Soralya Gratulálok igazán édes a babucidKép

Alice
7+2
malice
 
 


Jórregelt!

Barbi: jó, hogy írtad, hogy a fogzás öröklődik Kép Akkor ezért vagyunk még fogatlanok Kép Azaz az a picúr (fog), amit anno írtam...na az úgy meg is állt. Még az egész teteje a fognak nincs is kint, csak épp egy kis fehér légypiszoknyi rész. Itt álllunk majdnem 7 hónaposan fogatlanul, holott a 2 (picit idősebbek Fanninál) haverunknak már a felső 2 is jön Kép Nekem is későn jöttek ki, de nagyon szép fogaim voltak, vannak a mai napig Kép
Ádám nagyon édes, milyen komolyan néz. Tudja, hogy fényképezik Kép

Fanni is gyönyörűen ül, már pár másodpercre el is engedem Kép Anyuéknál van a Brevi etetőszék (volt kép róla) na abban imád ülni. Pár hete még el-eldőlt benne..de most...! A dokinál is mondták, hogy milyen peckesen ül Kép

Regina: Dominika gyönyörű Kép Igazi kis nő Kép Ahogy tartja a száját, csúcs Kép
Dokiügyben akkor nincs mit tenni, reméljük jobb fej lesz, ha majd túljuttok a tápszeres időszakon.

Anita: ha a doki nem küld neurológushoz, nyílván nincs gond Kép Nekünk is fölösleges volt....jujj kéne időpontot kérnem, jut eszembe! Szóval szerintem nyugi. Üléshez gratula Kép

Ma megyek be a városba, van pár dolog, amit el kell intéznem. Semmi kedvem hozzá Kép

Pussz: DBarbi
DBarbi
 


Lino, Nanda-
Én is láttam tegnap a szülőszobát (a férjem nem merte nézni, kimnet a szobából, rámzárta az ajtót és még a hifitornyot is felhangosította, hogy ne hallja Kép Kép Kép ), de nekem a legmegrázóbb az volt, hogy szegény kismamának a fogadott orvosa nem volt elérhető és nem ment be. az azért borzasztó lehet, pláne az első baba születésekor, hogy az a doki akiben Te megbízol és beleteszed a kezébe a gyereked életét mégsincs ott amikor szükség van rá.
Komolyan, szegény lány a Margitban annyira nyomott és küzdött, hogy szinte én is ott éreztem magam... Szegény kispapát is sajnáltam, mert onnantól, hogy beözönlött az összes szülészetes munkatárs olyan elárvult volt ott a kiszéken...
babanyúl
 
 


Sziasztok!

Hál'Istennek megint egy 5-ről számolhatok be, most ökológiából. Tegnap tanultam rá a kialvatlan fejemmel, most alszom kicsit, aztán megyek dokihoz+uh-ra. Attól tartok, az agyam fogja magát és katapultál a helyéről, mert nem bírja a gyilkos tempót. Kép Szomorú leszek agy nélkül.

Egcsi!Én is kiváltottam már a csomagot, volt benne elefántos fürdőszivacs, az édi Kép

Soraya!Kis édes a borsószem, aztán nemsokára kiboxolja a hasadat.

Bellana!Hurrá a dédinek! Kép Amúgy ez a WC-n alvás tökjó ötlet, viszem a gépet is, és tök otthonos lesz.

Zsuzsi!Nem veszem leszidásnak, bennem is ez van. De tudod, 10 évig cigiztem, kb napi két dobozzal. Ez az első vizsgaidőszakom a vigasztaló tüdőrothasztóm nélkül és nem mondhatom, hogy könnyű.Ráadásul szilveszterkor az orrom előtt cigiztek,úgyhogy képtelen voltam ellenállni neki.Élettani hatásával mindkettőnek tisztában vagyok, ezért még nagyobb hülyeség engedni nekik. Kép

Lino!Köszi az együttérzést.Akkor Te is tudod, milyen alva tanulni.

Chello!Én ma megint megnézem a gézengúzt,talán integet és hancúrozik megint,olyan mókás.Múltkor csak nyitogatta a kis ökleit.

Alice!Grat Kép

Bocs, hogy rettentő hosszú voltam!

Kinga
nyinike
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?