Új privát üzeneted érkezett!

A tegnapi egy egész banántól Bogi tegnap 5ször kakilt. És ma már meg is volt az első. Pedig csak egyszer szokott egy nap, dél körül. és van amikor egy napot ki is hagy...


melyik gyümivel keverjem, hogy kicsit megfogja a székletét???

Mary
Kép

Kép

Június 25. van már kiskönyvem is!!!!
Július 20. doki vizsg+uh
ollem
 
 


Jezsek,
ezen én nagyon felháborodtam:
"Lehet, hogy nekünk, anyáknak ennyire a vérünkben van a tömés? Minél többet eszik a baba, annál jobb? Lehet, hogy ez ősi túlélési reflex, amikor az év egy része még éhezéssel telt, és szükség volt a tartalékokra. vagy énekesmadár őseinktől örököltük, ahol mindig tátognak a fiókák, valahányszor meglátják a madárszülőket:))) "

Hű, de vicces!!! Hogy írhat egy ilyen komoly dologról ilyen stílusban??? Én ezt a csajt eddig sem komáltam, ezután sem fogom.

Magi,
mi egy hét múlva kezdjük az úszást. A prevenárt még nem kapta meg Lili, mert a dokim mondta, hogy várjak, de októberben meg fogja kapni. Nem tudom, nálatok milyen a babaúszás, de ahova én viszem Lilit, ott azért nem merítik be egyből a víz alá. Mire eljutunk a merülésig, addigra meg be lesz ő is oltva. Egyébként családon belül is több olyan gyermeket ismerek, akik nem kaptak semmilyen plusz oltást és úsznak és semmilyen betegséget nem szedtek össze. Remélem, Lili sem szed össze semmit, amíg nem lesz védett.

Tápszerből mi sem HA-t kapunk már, hanem bukás ellenit. Az kb fele annyiba kerül, mint a HA. (Igaz nekünk egy doboz majdnem egy hónapra elég.)

Kép
emi29
 
 


Ollem, jó kérdés, mert elvileg a banán fog :) Nálunk ha kap banánt Liza, akkor aznap kap barackot is, hogy ne fogja meg... :) Lehet nálatok fordítva működik? :) Az almára mondják még hogy nyersen fog.

Krumplit esetleg. Bábiételben is létezik alma-krumpli is :)

Jezsek, nem véletlenül nem kommentáltam a cikket. A kismamától engem kiráz a hideg...

(utálom ha valaki megmondja a tutit, és ha nem értek vele egyet, akkor én már nem vagyok jó anya, jó ember....brrrr)

Zsu

3 gyerek anyukája :)

Különcségeink: mosható pelus, hordozás, természetesség :)

Rendelj tõlem Lizann Mei tai-t!

www.mamami.hu
zsuzsófi
 
 

 
 

Zsuzsó!

köszi. kipróbáljuk almával.
megvolt a második kaki is....szerintem lesz még...

Mary
Kép

Kép

Június 25. van már kiskönyvem is!!!!
Július 20. doki vizsg+uh
ollem
 
 


A Milupa tutira nem a kórháztól kapta meg a címlistát, mert amikor születtek, még a régi címen laktun, azt is írtam be nagy nyugalommal a csomagokhoz...és mi is kaptunk Milupás levelet az új címre....szóval, jó kérdés, honnan tudják a címeket. A rotás levélnél legalább ott volt, hogy ki adta ki, és hogy csak erre használhatják fel...

A picik 2 hónapos koruktól sima tápot esznek, nem HA-t, a védőnőt kérdeztem meg először, gáz lenne, ha váltanánk, mert 2 kölök mellett nem sokáig fogjuk bírni...mondta, hogy nyugodtan, ha nem volt allergiás a családban (Én tejcukor-érzékeny vagyok, de az meg van a HA-ban is :roll: ) Tényleg sokkal jobb az íze is, szaga sincs... :D

Ne is mondd, vége a nyárnak... :( (Úgy volt, Apa is szabad lesz, de délutánra be kell mennie, mert kidöglött a nép...hajrá :( )

Kép
babyteve2
 
 


szasztok csak rövid leszek mert kicsi alszik rajtam és mire elolvastam miket írtatok elzsibbadtam :x de nagyon

jók a fotók :lol: meg a videó :D (bár hang nélkül tudtam nézni)

Babyteve: olvastam egy cikket, hasonlóra gondolok, bár eleinte túlzásnak találtam de egyik nap 3 helyről hívtak (biztosítás meg anyámkínja ügyében) és nagyon elegem lett -lerázni is alig lehet ezeket :evil: ja, meg a kórházban adtak egy lapot, töltsem ki és akkor ajándékcsomagot kapok én meg örültem is neki hú de jó, erre miután leadtam derült ki h a csomagot majd küldik (azóta is várhatom) de az adatokat kiadják mindenfélének :twisted: :twisted: :twisted: olyan érzéketlenek, szülés után az ember érzékenyebb, én legalábbis nagyon az voltam és persze bedőltem. :cry:

Kép Kép
celesztina
 
 


Jó reggelt mindenkinek!

Ollem
Mi már ettünk banánt almával is és barackkal is,sőt kevertem mindhármat is,mindenhogy ízlett nekik.

Mi egyenlőre Milumil HA-t eszünk.1 doboz kb. 1,5-2 napig elég és 30.000ft egy hónapra :shock: :shock:
Vendég
 


Jó reggelt Csajok!

De béna vagyok... :oops: Írtam egy csomót, és becsuktam az ablakot... Mármint a babanetes ablakot... :wink: Na, megpróbálom mégegyszer...

ercsi_3
 
 


Babyteve: Nagyon komoly a hozzátápis kép! Édesek nagyon! Bár a párodat még azt hiszem nem láttam, de Rád hasonlítanak a babák, igaz? Nagyfiad élvezi a Big Brother szerepét?

Ollem: Te alszol is néha?? Utolsó hozzászólásod 1:02, első 7:40... Jól bírod... :shock:

Anetto:
jó lehetett kicsit nyaralni! Máté nagyon helyes kispasi!

Lituka: a Te Mátéd is gyönyörű!

Sotske: 30.000.-?? Basszus... :shock:

Levi meg Lilu még alszik... Édesek együtt a nagyágyban... :) Jövő héten, hétfő estétől péntek estéig megint kettesben maradunk Lillussal... :( Levi megint lelép Finnországba... a héten is volt, igaz, most csak két éjszakát kellett élkülöznünk.
Ja?! köszönjük az informatikus Kicsi Lány dícséreteket! ;)

ercsi_3
 
 


...
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Vendég 2008.11.14 19:34-kor.
Vendég
 


Sziasztok :)

Ercsi, Csipetke nagyon aranyos a kacagós, és a laptopos képen is, hiába, itt az utánpótlás :):):)
Nagyon jó a videó, amit belinkeltél :)

Anetto, tündéri Márk, és az a kis szöszi haj... eszméletlenül édes :)

Sotske, üdv itt! Megnéztem a másik topikban a babóidat, meg férjed oldalát is! Nagyon szépek a csajok, és gyönyörű képek készültek róluk :)
(van rá esély, hogy ismerjétek egymást Zitával, mert ha jól tudom Ők is ott voltak helyileg...)

Babyteve, grat tesódéknak, nem semmi szöszke Szonja :) Van a családukban ennyire szőke, vagy honnan örökölte? :)
Nagyon jófejek a törpjeid, ahogy megoldják a ht-t :) Gergőnek is milyen komoly tekintete van már, nem semmi :)

Celesztina, köszi :) Tudom, hogy kiegyensúlyozott Barbi, látom rajta, állandóan mosolyog, és azért megoldjuk máshogy is a közelséget is, de elég rossz érzés az, mikor az egyik gyerekednek megtudsz adni valamit, a másiknak meg nem :?

Zita, látod hogy mi sem eszünk mindig 150-et, sőt! Volt már olyan is, hogy egy kajánál csak 50 csúszott le, utána mégis aludt egy csomót, és köv kajára sem evett többet, mint máskor... tudják Ők mire van szükségük :)

Lituka, Máté nagyon komoly, nagyfiús kissrác :) (nagy is meg kis is, jól megfogalmaztam, de talán érthető :D)

Virág, nagyon aranyos Trudi, édes a mosolya :) Köszi Neked is a nyugtatást :)

Zorróné, ez van sajna, de köszi :)

Mary, szép kis dobosok vagytok Bogival :)

[img:4c8f9159cc]http://kep.ivpicture.hu/9393.t.jpg[/img:4c8f9159cc][img:4c8f9159cc]http://ticker.7910.org/an1cnVrNw0N0010MDAwOTY5MGx8Mzc0MDY5NmphfEFsZXhhbmRyYQ.gif[/img:4c8f9159cc]
[img:4c8f9159cc]https://lilypie.com/pic/080510/DU5s.jpg[/img:4c8f9159cc][img:4c8f9159cc]http://b1.lilypie.com/EDGjp2/.png[/img:4c8f9159cc]
nici
 
 


Nono, nehéz az elválás, az tuti, de ez az élet rendje! Kell a gyerekeknek a szocializálódás, ettől IS fejlődnek!
Én is nehezen váltam meg anno Szanditól! Szandi ahhoz képest elég jól viselte... volt pici pityergés, de hamar belefeldkezett a játékba a sok-sok gyerekkel/baráttal! Most is van, hogy néha nem viszem be, és ilyenkor mondja, hogy örül, hogy velünk lehet, meg szeret minket, de azért hiányoznak a barátai is... Majd meglátod, Szonja is szerezni fog sok-sok barátot, és az Ő öröme a Tied is lesz! :)

[img:4c8f9159cc]http://kep.ivpicture.hu/9393.t.jpg[/img:4c8f9159cc][img:4c8f9159cc]http://ticker.7910.org/an1cnVrNw0N0010MDAwOTY5MGx8Mzc0MDY5NmphfEFsZXhhbmRyYQ.gif[/img:4c8f9159cc]
[img:4c8f9159cc]https://lilypie.com/pic/080510/DU5s.jpg[/img:4c8f9159cc][img:4c8f9159cc]http://b1.lilypie.com/EDGjp2/.png[/img:4c8f9159cc]
nici
 
 


Ercsi!

Fél 2 kor mentünk aludni....dobolás közben megfeledkeztem az időről.... Fél hét után keltem. Még csak egy kávé csúszott le. egyébként jól birom. :D

Sotske!

Köszi kipróbáljuk a gyümi keverést.

Nono!

köszi a nyugtatást a napi 4 kaja ügyben.

Mary
Kép

Kép

Június 25. van már kiskönyvem is!!!!
Július 20. doki vizsg+uh
ollem
 
 


Sziasztok!

Olvasgatok csak, mert még nyaralunk, ezért most csak ennyire tudok reagálni. Majd otthon megpróbálok visszaolvasni.

Jezsek: Nem csodálom, hogy felháborodtál! Ezt nem gondoltam volna a Kismamáról, mert szerintem a legszínvonalasabb újság (volt) a kategóriájában. Felháborító ez a tömés dolog! :twisted: És szerintem azért van benne a tápszeres kismamákban az, hogy mást is pl. gyümölcsöt is adjanak a gyereknek, mert mégiscsak mű kajáról van szó. Én is inkább próbálkozok mással is.
És az a védőnő olvassa végig nyugodtan a topikunkat, hogy ki mit próbált megtenni a szoptatás érdekében, mégis kb. 10-ből csak 3 kismamának sikerült szinten tartania a tejét, ami mára el is apadt. Sajnos változik a világ, rohanunk mindenhová és ehhez a gyerekek is alkalmazkodnak. Gyorsan nőnek, más az igényük, mint 2 évtizeddel ezelőtt.
Például én tegnapelőtt láttam egy 10 hónapos kisfiút, aki már rohangált jobbra-balra. Semmi ingás, semmi botladozás!!! :shock: Mondanom se kell, hogy mikor megkérdeztem a korát, a döbbenet ült ki az arcomra.
Ehhez kéne már alkalmazkodni. Sajnos nekünk már mindenért duplán meg kell küzdenünk, amitől sokat stresszelünk. Így nem csoda, hogy nincs tejünk.
Hát én is mérges lettem! Bocsánat a kikelésemért!

Ati nagyon sokat eszik itt, naponta 6-szor eszik kábé 130-akat. Ez nálunk sok, mert nem nagy étkű. Viszont veri kb. a 7 kg-ot. Hétfőn úgyis kiderül, mert megyünk oltásra.
Vízbe meg kétszer is pancsikolt és szerencsére nincs semmi baja. Nagyon élvezte, így úgy döntöttem, mi is visszük úszásra. Az oltáson még gondolkozom, holnap megkérdezem a dokit, hogy mit tanácsol.
Valószínüleg a Camponához fogjuk vinni, mert nekünk az nagyon közel van.

Nagyon szép babákat is láttam! Egy-két képek megpróbálok felrakni.

Kép Apával

Kép Mama, anya és a baba :)

Kép Már sörözünk :)

Edina


Kép
medina83
 
 


Medina: nagyon édes a kis a család :D Ati is :)

Az ikrek is nagyon szépek és édes a kép :D

Bogi is nagyon aranyos Ollem

Remélem nem hagytam ki egy babaképet sem ha mégis akkor bocsánat...

Zsu: én AC-s tápszert adok neki 3 hetes kora ota...az milyen? és milyen a HA?? én ehhez nem értek...

Nono: nekem Máté a mi nem olcsó tápinkból megiszik napi 1 litert...5 evés szorozva 210 ml vel...
Te 5 hónapos koráig ezt adod neki??? és utána milyenre váltasz???

Márk akkor egy súlyban van Mátéval :D

Én a sötőtököt csak egy héten egyszer kétszer fogom adni mert besárgul a karotintól...mi is besárgultunk anno tesóimmal..(persze ez akkor fordul elő ha sokszor azt eszik..mi pedig jófomán csak azt voltunk hajlandóak)
banánt egyáltalán nem adok neki mert az az ő gyomrának magában még nagyon sok....nehéz kaja...igy azt pl ugy egymagában még semmiképp.
de igy keverve az almába vagy bariba majd késöbb egy keveset fogok tenni...

tejpépet sem vettem még..hisz mi még nem vagyunk 4 hósak...majd akkor veszek és kipróbáljuk

innivalót vettem neki barilevet azt megissza üvegből minden mást kanállal eszünk..mert még mindig szebben eszik kanállal mint üvegből...

muszáj voltam venni mert sem a gyümiteákat sem a vizet nem hajlandó meginni...

nos azt hiszem megyek mert nagyon nyűgi :D

ja és ezek csak az én egyéni gondolataim..én igy csinálom..senkit nem itélek el aki másképp teszi mielött lelennék kiabálva hogy miért irom ezt meg azt...:D
Vendég
 


Ja Anetto Mátéját felejtettem ki...:D nagyon édes kis krapek :D
Vendég
 


sziasztok!

Képzeljétek, Lau alszik, párom babázik -olyan rendi, én pihenhetek :) így persze netezem :lol:

Sotske: nem is írtam még, hogy üdv itt, jó hogy jöttél! És a 30e nem semmi :cry: szép a vonalzód! Majd tegyél fel ide is baba-képeket!

Nici: persze, az tudom milyen, vagyis még ilyen fontos dologban nem, de azt hiszem azért értem és átérzem -minap azon kiakadtam kicsit hogy Lau 3 hósan kapott egy mesekönyvet aminek a folytatását gondoltuk a kicsinek de olyan drága lett és nem fért bele a kerestbe -hát car érzés volt, pedig csak egy könyv :roll:

Nono: nem semmi amit írsz, Julinka is nagysúlyú, pedig anyatejes, de én meg nem bírom nézni amikor éhes marad -és nem hiszem hogy kevés lenne a tejem alapvetően de hát Lau is 6 hósan volt 7 kilós és ugye ő akkor kezdett el kapni mást is, szóval nem csak kor (hónapok) függvénye sztem, 7 kilóra elég tej azért durva, nem? :roll:

Kép Kép
celesztina
 
 


Barbi átfordult hátról hasra :):):):):):):):)
Már napok óta gyakorolta, de ma sikerült neki először :)

[img:4c8f9159cc]http://kep.ivpicture.hu/9393.t.jpg[/img:4c8f9159cc][img:4c8f9159cc]http://ticker.7910.org/an1cnVrNw0N0010MDAwOTY5MGx8Mzc0MDY5NmphfEFsZXhhbmRyYQ.gif[/img:4c8f9159cc]
[img:4c8f9159cc]https://lilypie.com/pic/080510/DU5s.jpg[/img:4c8f9159cc][img:4c8f9159cc]http://b1.lilypie.com/EDGjp2/.png[/img:4c8f9159cc]
nici
 
 


Törölt.
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára anettoo 2009.05.18 09:18-kor.

Lilypie Fourth Birthday tickersLilypie Third Birthday tickersLilypie Pregnancy tickers
anettoo
 
 


Sotske! Igen, mi vagyunk azok!!! Írtam neked privit.

bocs, most csak ennyi...

KépKép
KépKép
atizka
 
 


Anetto: Nem tudom, mikortól lehet belerakni a gyereket, de asszem ez a veszély már nem fog fenyegetni :( , jövőre meg már olyan nagy lesz, hogy nyugodt szívvel beengedhetem. Atit meg azért mertem belerakni a vízbe, mert kevesen voltak a fürdőbe (Marcali). Nagyon tudom ajánlani, iszonyat baba barát hely és gyermek paradicsom! Annyiféle játék van, óriási homokozóval, élménymedence, gyerekmedence, óriási úszómedence, teniszpálya, homokos strandröpladba pálya, focipálya, óriás sakk, mászóka, nyújtózkodó, stb.. )A víz körülbelül 28, max 30 fokos lehetett, de Ati hősiesen tűrte. (persze csak kb. 5 percig voltunk bent) Nagyon tetszett neki.
Este már a kádba is lubickolt, úgy mint még soha.

Edina


Kép
medina83
 
 


Még egy sapis kép!

Kép

Kép

Edina


Kép
medina83
 
 


...
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Vendég 2008.11.14 19:34-kor.
Vendég
 


jó reggelt!
vagy a gépem rossz vagy tényleg nem írt még senki ma??? :shock: :?:

csak benéztem

Medina: jók a képek, édes Attila! :D ma 3 hós 3 hetes 3 napos -csupa 3 :D

Kép Kép
celesztina
 
 


Celesztina: Én vagyok! :)

Zsuzsófi: Asszem te adsz Nutrilont a picinek. Még mindig az 1-eset adod? Nem tudom, hogy kéne-e váltani már?

A fiam tegnap óta olyan hangosan kacarászik, ha játszunk vele, hogy majd megzabáljuk.

Edina


Kép
medina83
 
 


SZiasztok!

Még nem írt ma senki, vagy csak én nem látom?

Apjuknak be kellett menni helyettesíteni, így fuccs a vasárnapnak :( Pedig tegnap megfőztem a vasárnapi ebédet, sütöttem sütit, kitakarítottam, hogy ma ne kelljen semmit se csinálni, csak együtt legyünk, mehessünk játszóra meg minden, erre ma is el kellett mennie :(
És holnap is megy, a saját műszakjában (és tegnap, tegnapelőtt is volt).

Azért nagyon sajnálom. 4 nap egymás után 14 óra :(

Egyetlen jó van benne, a fizuját jól megnyomja így utolsó nap :)

Medina, ez a kép 2007.január 16.-án készült:
(Kata 10 hónapos, 1 hetes a képen)

Kép

Kép

Bence is 10 hónaposan indult el :)

Jajj, csajok kitört rajtam az allergia :( Eddig sose volt gondom vele, de most :( Kiírthatnák a parlagfüvet :)

ZSu

3 gyerek anyukája :)

Különcségeink: mosható pelus, hordozás, természetesség :)

Rendelj tõlem Lizann Mei tai-t!

www.mamami.hu
zsuzsófi
 
 


Na, mire befejeztem, írtatok ketten is :)

Medina, igen 1-est adok, nem érzem hgoy váltanom kéne. Nagyon ritkán eszi meg a 235-öt, most is reggelinél hagyott 50-et. Amíg nem kér többet, és nem lesz többször éhes, addig szerintem elégnek kell lennie :)

Zsu

3 gyerek anyukája :)

Különcségeink: mosható pelus, hordozás, természetesség :)

Rendelj tõlem Lizann Mei tai-t!

www.mamami.hu
zsuzsófi
 
 


Sziasztok!

Nem túl nagy az aktivitás manapság... Nyaraltok? vagy "havazik" mindenkinél odahaza?

Zsu, sajnálom az allergiát, piszok rossz lehet... :(

Medina nagyon jók a képek! Idén én még strand közelében sem voltam... :cry: akárhányszor elterveztük, hogy hétvégén megyünk, mindig szakadt az eső :(

Hoztam Nektek két videót:
http://www.youtube.com/watch?v=3-UtLMc3924 Magyarázós Lillus

http://www.youtube.com/watch?v=HK9fT61uKao Kacagós Lillus :D Azt hiszem, eztért a bábért visszamegyünk...

Most meg haspréseket csinál a játszószékében... :shock: :roll:

ercsi_3
 
 


ANnyira még nem gáz, azonkívül hogy tele vagyok takonnyal...és reggelente tüsszögök (ez is azééé van mert a légtisztítónk bemondta az unalmast....) De ez minden évben egyre rosszabb lesz (állítólag) akkor majd valszeg szednem kell vmi gyogyót rá. Ami nekem rosszabb hogy Bencén is látom a tüneteit már :( (szemdörzsölés, tüsszögés, krákogás...)

Liza is csatlakozik az ágyról leesettek táborához.... De azt ne kérdezzétek hogy tudott alig 5 perc alatt előrébbjutni 2 métert és leforogni :))
Nagyon megijedt, iszonyatosan visított, de meg nem ütötte magát (bár nem láttam). De a sírása egyértelműen ijedt sírás volt. fél perc múlva meg már vigyorgott a pelenkázón, míg kiszedtem a trutyit a feneke alól :)

Megyek, próbálok renszert tenni a ruhatengerünkben...

Zsu

3 gyerek anyukája :)

Különcségeink: mosható pelus, hordozás, természetesség :)

Rendelj tõlem Lizann Mei tai-t!

www.mamami.hu
zsuzsófi
 
 


Sziasztok Mamik!

Én is itt vagyok,csak nyaralni voltunk és mindig találok valami elfoglaltságot magamnak. Most a család alszik,és van időm írni.
Először is a babók mind egytől egyig nagyon szépek és cukorfalatok.
milán nagyon ügyessen fejlődik. Már 2 hete a hátáról a hasára fordul és vissza. Emeli a popiját és tolja előre magát. Napról-napra láthatóan fejlősi. Már a nyálával is szokott játszani,ami mindig egy átöltözést jelent,mert hiába teszek elé előkét össze-visssza fröcsköli és közben pedig nevet rajta. Tegnap pedig a nyelvét dugdosta ki. Ha daadom a kezébe a cumit,akkor magától beteszi a szájába.
Elkezdtük a pépes kajákat. Délelőtt tízóraira tejpépet kap. Ebédre mindig valamilyen főzeléket( ma répafőzeléket ) kap és kap hozzá anyatejet. Uzsira néha kap desszertként almát,vagy babános almát. mindent nagyon szeret és nagyon ügyesen eszik kanállal. Emelett természetesen kapja az anyatejet is. Így lassan a tápszert elhagyhatjuk ha minden jól megy.
Voltunk nyaralni a Balcsinál,nagyon élvezte. Vasárnap lesz a keresztelője, a szülővárosomban tiszavasváriban,ahol annó engem is kereszteltek. Szerdától már ott leszünk.
Teszek fel én is pár képet.

Kép

Kép
mannogab
 
 


[img][img]https://www.babanet.hu/tarsalgo/attachments/1220187754.1321.jpg[/img] Kép Kép [/img]

Kép

Kép
mannogab
 
 


Kicsit sikerült visszaolvasnom.
Elszomorító,amit a Kismama újságban a védőnő reagált a hozzátáplálásról. Én is leírom nektek,hogy mi hogy eszünk és mit. Annyit eszik a Milán amennyi jól esik neki és nincs vele semmi baj. Normálisan van széklete stb.
Elalszik fél 10-kor és másnap 9-ig alszik.
Ekkor tápszert kap 260ml-t.
11-körül tejpépet eszik.
Fél 13h-kor kap főzeléket ( mikor mit) utána kap még anyatejet150ml.
15h-kor desszert következik ( alma,babános alma)
17h körül kap anyatejet 240ml.
Este 21h körül pedig vagy anyatej vagy tápszer 250ml.
Most 6300 gramm és 64cm.3000 grammal és 48cm-el született.
Kiegyensúlyozott baba és még HA-s tápszert kap. Már én is gondolkodom,hogy sima tápra állok át.

Szóval eszik mindent és nincs semmi baja.
Minden anyuka nyugodjon meg,emiatt ne legyen senkinek lelkiismeretfurdallása!

Edina

Kép

Kép
mannogab
 
 


szasztok

Mannogab: de komoly az a tekintet :) :lol: nagyon édes és többi fotón is, szép család vagytok :)

Zsu: nem semmi a 10 hós futás, Lau csak 14 hósan kezdte, akkor aggódtam, mi lesz már, most meg így utólag örülök hogy volt még 4 hó pihim :wink: a röntgenes nő a kórházban mondta hogy ha hirtelen fordul akkor menni is így fog elkezdeni -hááát :roll: nem mintha szimpi lett volna a nő de azt azért nem hiszem h majd egyszercsak feláll és szalad Julinka :lol:

Amúgy rém fáradt vagyok: apjukkal éjjel sokáig dumcsiztunk -direkt mert de rég lehetett- erre a kicsi nem 5kor dönt úgy hajnalban hogy éhes? visszaaludni sem tudtam.
És poén: anyám hívott hogy miért nem keresem, anyátlan árva vagyok-e? szós zerint. Amikor úgy volt még aug közepén hogy ő keres minket a szülinapozás kapcsán (nekem és páromnak is volt akkoriban) aztán én hívtam múlt héten de csak apámmal tudtam beszélni és persze ezután sem hívott vissza, erre ő jön ezzel :shock: :twisted: jól kiakasztott. Most vasárnap megyünk elvileg hozzájuk akkor de elfelejtettem hogy egy helyen jóga-próbaórák lesznek, arra akartam menni :? de ha lemondom akkor az gáz, nem? (mármint a szülinapozást) mivel egész szept-ünk elég foglalt így okt-ben érnénk csak rá hétvégén :roll: szval akkor hülyén nézne ki miért pampogtam :oops:

Kép Kép
celesztina
 
 


Zsu: sajnálom, látszik, hogy fáradt vagyok, nem is felállás miatt akartam írni Neked, hanem hogy sajnálom,hogy leesett Liza az ágyról, és milyen jó, hogy csak megijedt de nem ütötte meg magát nagyon!

Kép Kép
celesztina
 
 


Sziasztok!
Ercsi, Nagyon Boldog Névnapot Kívánok!!!! :D

ezzel a lendülettel megyek is, mert felkelt Bálint, etetek és jövök utána folytatom

Kép
tim27
 
 


Folyt. Köv:

Medina, jó volt nézni a nyaralós képeket, nagyon hangulatosak!! Ercsihez hasonlóan mi sem nyaraltunk.Ilyen sem volt még, hogy eltelik úgy nyár, hogy nem fürödtem, nem nyaraltam, de persze nem bánom :) majd jövőre bepótolunk mindent!

Anetto, Lituka nagyon szépek ezek a MÁTÉ babák!!

Zsuzsófi, sajnálom a férjed, hogy ilyen sokat dolgozik, de ha mentek pár napra nyaralni, majd kipihenitek magatokat! Örülök, hogy az ijedtségen kívül nem lett nagyobb baj a leesésből!!!

Atizka, nagyon örülök, hogy jelentkeztél, gyere sűrűbben! És igazad van a sok csörgő-villogó csodamasinák nem helyettesítik az anyai foglalkozást, amikor Bálint a játszószőnyegében van, az esetek nagy részében inkább minket néz..

Mannogab, örülök, hogy Te is írtál, hihetetlen miket írsz Milánról! Nagyon ügyes baba! És nagyon jók a fényképek!!

Celesztina
, ezek szerint nem sűrűn találkoztok anyukáddal, sajnálom.

Jezsek, nem semmi amit ez a okleveles szopt. tanácsadó írt!! Ez a stílus, kiakasztó. Pedig Te nagyon jó levelet írtál szerintem, tök érthető volt és ízléses

Kép
tim27
 
 


Tim, köszönöm szépen!!! aranyos vagy!

Mannogab, nagyon cuki Milán! nézd csak, mit láttunk nemrég:
Kép

:lol: :lol: :lol:

ercsi_3
 
 


Zsuszófi: Nálunk apa allergiás. Szed Claritine akut-ot (bár rohadt drága),meg szemcseppet és így türhető az állapota. De reggelente még így is szokott vagy 20-at tüsszögni.
A gyerekeid meg nem semmik. 10 hósan már járni!! :shock: Gratula!
Örülök, hogy Lizának nem lett semmi baja.

Mannogab: Hát nagyon ügyik vagytok! Mi még csak barackot, max banánt eszünk. A tejpépet kiköpte, a répától egyenesen undorodik. Na majd talán később én nem erőltetek semmit, így ő még javarészt tápszert kap.
Egyébként meg nagyon helyes kis család vagytok. Milán már igazi nagyfiú! :)

Ercsi: Boldog Névnapot!!!!!!!!!!!!!!!!!

Celesztina: Szerintem inkább anyukádékhoz menjél, főleg ha utána így be vagytok programozva.

Tim: Én se bántam volna, ha nem megyünk nyaralni. Nekem a legnagyobb ajándék az életben az én kis Atim. Így is körülötte forgott a világ.
:)

Edina


Kép
medina83
 
 


Rólunk:

Az eddig mindig jól evő gyerekem nem akart ma du-án enni, pedig 4 óráig tekeregtünk (vásároltunk) és az eddig "épphogy elég" mennyiségű tejcsi eláztatta a melltartómat - épp már a parkolóban voltunk, talán nem volt annyira feltűnő - ilyen 1000 éve nem fordult elő! Talán épp ez volt a baj, hogy ömlött? Pedig néha már olyan érzésem volt, hogy nem lesz elég a csak tejcsi, erre tessék!!

Képzeljétek, annyira náthás Bálint, hogy napjába többször is kell szívni az orrát, pedig annyira utálom!! Be van száradva, és ha nem szívjuk le, nem tud rendesen aludni, enni stb. Pedig olyan hisztit levág ilyenkor...néha levegőt sem vesz.

Medina, Bálint is tud nagyokat kacarászni, úgy imádom ilyenkor (is)!!
Annyira édes hangjuk van szerintem!

És egy kép: Kép

Kép
tim27
 
 


Anetto, köszönöm Neked a grat-ot! Aranyos vagy :)

Ercsi, boldog névnapot!

[img:4c8f9159cc]http://kep.ivpicture.hu/9393.t.jpg[/img:4c8f9159cc][img:4c8f9159cc]http://ticker.7910.org/an1cnVrNw0N0010MDAwOTY5MGx8Mzc0MDY5NmphfEFsZXhhbmRyYQ.gif[/img:4c8f9159cc]
[img:4c8f9159cc]https://lilypie.com/pic/080510/DU5s.jpg[/img:4c8f9159cc][img:4c8f9159cc]http://b1.lilypie.com/EDGjp2/.png[/img:4c8f9159cc]
nici
 
 


Csajok, az iwiwemről eltünt a közös adatlapunk babanetes babavárók!!
Nektek??

Kép
tim27
 
 


Timi, mert klub lett belőle...

[img:4c8f9159cc]http://kep.ivpicture.hu/9393.t.jpg[/img:4c8f9159cc][img:4c8f9159cc]http://ticker.7910.org/an1cnVrNw0N0010MDAwOTY5MGx8Mzc0MDY5NmphfEFsZXhhbmRyYQ.gif[/img:4c8f9159cc]
[img:4c8f9159cc]https://lilypie.com/pic/080510/DU5s.jpg[/img:4c8f9159cc][img:4c8f9159cc]http://b1.lilypie.com/EDGjp2/.png[/img:4c8f9159cc]
nici
 
 


Tim: jobbulást Bálintnak, sajnálom, hogy náthás lett :( és az, hogy ritkán találkozom anyámal pozitívum sajna, de végiggondolva többször is marad az hogy hozzájuk megyünk csak tegnap azért pipa voltam mert tavaly is lecsúsztam a nyílt napról :roll:

és jóóó rewggelt mindernkinek
(azért írok kuszán mert a kisebb rugdossa a karom meg a klaviaturát olykor olykor :lol: )

szerintetek mikor lesz őszi idő??? olyan hűvösebbb

Kép Kép
celesztina
 
 


[quote="tim27"][ írta:tim27b]Csajok, az iwiwemről eltünt a közös adatlapunk babanetes babavárók!!
Nektek??


ez meg mi egyáltalán? van ilyen? mindjárt megnézerm

Kép Kép
celesztina
 
 


Köszi nici, tényleg :D
viszont nem találom a mienket, csak a 2008-as babavárókat
help, please!

Celesztina, még kb. félidős terhesek lehettünk, mikor csináltunk (pontosabban Pumpóka) egy közös oldalt, és ott ismerősként többen rajta vagyunk.

Őszi idő? Szerintem még 2-3 hétig bizti nem. Éjszaka viszont nálunk már érezhetően hidegebb van.

Kép
tim27
 
 


Jó Reggelt!

Nagyon aranyos képeket láttam, hihetettlen ügyik már a gyerkőcök!

Ercis Boldog névnapot! Nagyon édes a videó!

Celesztina nem válaszolt a kismamás ?

Lányok lenne egy kérdésem: 10 óraira kap barackot a Marci, tegnap kapott sütőtüköt is , mind a kettő nagyon ízlik neki. Sőt uzsonnára baracklét is kapott, alig tudtam elvenni tőle, mert attol féltem, hogy megfájdul a pocija, mert előtte nyomott be egy csomó tápszert. Tehát a kérdésem az lenne, hogy mennyit "kell" ennie a gyümiből? Mert szépen eszi, amíg egyszercsak elkezd hisztizni, és tápszert kell adnom neki. Kb 30gr.-ot eszik a gyümölcsből minden alkalommal. De utána megeszik majdnem egy üveg tápot. Vagy én vagyok már megint türelmetlen, és majd egyre többet fog enni? Mert most nemhogy kiváltanám a tápszert, hanem még plusz kaja a gyümőlcs.
Vendég
 


Timi, ja, arra gondoltál? Azt nem tudom, én sem találom... azt hittem a babanetesre gondolsz, mert abból van klub is...

[img:4c8f9159cc]http://kep.ivpicture.hu/9393.t.jpg[/img:4c8f9159cc][img:4c8f9159cc]http://ticker.7910.org/an1cnVrNw0N0010MDAwOTY5MGx8Mzc0MDY5NmphfEFsZXhhbmRyYQ.gif[/img:4c8f9159cc]
[img:4c8f9159cc]https://lilypie.com/pic/080510/DU5s.jpg[/img:4c8f9159cc][img:4c8f9159cc]http://b1.lilypie.com/EDGjp2/.png[/img:4c8f9159cc]
nici
 
 


Igen, a babanetes és a 2008-as babavárók megvannak, de a "sajátunk" nincs!

Kép
tim27
 
 


Sziasztok!

Áprilisi-májusi babás iwiw-es oldal nálam sincs (már) :cry:

Még régebben írt valaki egy címet, amire lehetne feltenni fotókat a babáinkról? Él ez a dolog? Ha, nem akkor talán lehetne egyet csinálni, ha másnak is lenne rá igénye. Oda talán több kép elférne mindenkiről...

Tudja valaki, hogy mennyibe kerül a rota elleni oltás? És hányszor kell ismételni?

Ercsi, Lillus nagyon édes a videókon, jó, hogy feltetted!

Mannogab, jók a nyaralós képeid. Jövőre talán mi is megyünk valahová hosszabb időre. Idén csak 2 éjszakát voltunk a Balcsin.

Tim, köszi, jövök gyakrabban, ha tudok. Bálint igazi nagyfiú, nagyon sajnálom a megfázást, remélem hamar rendbe fog jönni.

Jezsek, etetés ügyben én is mindig tanácstalan vagyok, úgyhogy nem tudom. Várom más mit fog neked írni.

KépKép
KépKép
atizka
 
 


Sziasztok,
pénteken volt a dokinénink. Megkaptuk a 4. oltást oltást, a pneumo-ról azt mondta, hogy okt 1-től ingyenes lesz. A rotára azt mondta, hogy nem muszáj az anyatejcsi miatt.
Csak a felnőtt mérlegen tudtuk mérni, mert nem vittük be a rendelőbe 7 kg körül van már az Alma.

a hozzátápiról azt mondta, hogy majd 5. hónaptól kezdjünk ismerkedni a kanállal és a 6. tól kapjon főziket is.
a gyümire azt mondta, hogy adjam HA tejpéppel. Eszik valaki babója ilyet???? Ez a Sinlac????? Az esti pótlásra maradt a Beba HA start aktiv.

KépKép
kisfruzsi
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?