Sziasztok!
Sosem írtam ide, pedig olvastalak benneteket, de most nagyon kikívánkozik belolem minden.
2001 nyarán teljesen váratlanul terhes lettem. Eloször nagyon meglepodtunk aztán persze kitört az öröm-ami nem tartott sokáig. Elkezdtem barnázni, görcsöltem--> rohanás orvoshoz. Ott UH-on megállapították, hogy valami nincs rendben, de még nem biztos, menjek vissza 1 hét múlva. Lassan, de eltelt a hét és visszamentem kontrollra. (végig barnáztam) Soha nem felejtem el, ahogy fekszem az ágyon, a doki nézi a monitort és csak ennyit mond a másik orvosnak: ki a franc csinálta a multkori UH-t, ez egy molás terhesség!
Azt sem tudtam mirol beszélnek, csak hogy baj van.
Párom a folyosón ulve pedig csak a zokogásom hallotta. Aztán persze elmagyarázták, hogy mi ez az egész, és másnap be kellett fekudnöm mutétre. Lelkileg nagyon nehéz volt feldolgozni ezt az egészet, mindkettonknek. Nekem kulönösen azért mert kis naiv voltam, magam körul csak azt láttam hogy aki terhes lesz, annak gyereke szuletik. Hát azóta tudom, hogy ez nem ilyen egyszeru
Azóta eltelt több, mint 2 év. Kb fél éve készultunk babára, szedtuk a vitaminokat, stb.és december 19-én lett egy pozitív tesztem...
Ma megyek eloször orvoshoz (ez a 7. hét) és be vagyok tojva. Peregnek elottem a képek: az orvos azt mondja minden rendben, és mi a férjemmel csendesen kimorzsoljuk a könnycseppet a szemunk sarkából. Aztán jönnek más képsorok, amik a 2 évvel ezelottieket idézik... Hogyan lehet ezt ép ésszel kibírni?? Hogyan nem aggódni, amikor tudom, hogy nem szabadna? Mi van ha megint baj lesz?
Ne haragudjatok, hogy ilyen hosszú lettem, de azt hiszem könnyebb most a lelkem, hogy ezeket a gondolatokat-most eloször ilyen részletesen-leírtam.
Soraya