Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok,

benéztem mert időm szinte semmi, de most örülök ennek nagyon mert látom, hogy kicsiMilu átesett a műtéten otthon van. Jól megszenvedtetek ezzel a műtéttel. Remélem minden rendben lesz.

Nagyon jók a képek.

Aakrtam írni, hogy kérdeztem a dokinőnket erről a penomo oltásról amiről azt mondták szeptemberben ingyenes lesz. Na most azt hozták ki, hogy aki eddig támogatva kapta mert rá volt szorulva (koraszülött, betegség) az ingyen kapja aki meg nem volt rászorulva az ugyanazon a teljes áron. ( Jó fejek, nem?

Pusszancs, Csikken

Jó nyaralást mindenkinek aki most megy.

KépKép
Kép
csikken
 
Babuci neked akartam még (csak az olimpia elszólított), hogy jót derültem a tücskös kalandotokon. :lol: Díjat érdemelnél, hogy elkaptad, mert ha fényt-mozgást látnak ezek a kis nyavalyások azonnal elhallgatnak. Egyszer nekünk is volt az ablak alatt egy tücsök még a másik lakásban, na hát az olyan volt, mintha az agyamban ciripelt volna. Képtelenség aludni mellette. Hanna egy szobában van még veletek? Mikor száműzitek a hercegnőt?
Én már rég megtettem volna, ha tudnám hova, de így majd magunkat kell száműznünk a nagyszobába, de majd csak második poronty érkezése után.

Kép
Kép
tusimi
 
Tusi!

Az én lányom igazi LUSTA kisdisznó :) Fel tud ülni magától, mert már láttam is sutyiban, meg volt, hogy fekve hagytam ott játszani és ült mikor mentem vissza. De ha ott vagyok mellette, akkor fekszik a hátán, emelgeti a fejét és megfeszíti magát és mérgelődik és néz rám, hogy "ültess már fel"! :) Úgy érzem kihasznál.... :lol: :lol: :lol:

Viccet félretéve én is gondoltam rá, hogy lehet, hogy izomletapadás vagy egyéb más dolog állhat az mögött, hogy lassúbb, de eddig a doki és a védőnő is nyugtat, hogy ő lustább baba. Én annak tudom be, hogy SAJNOS :) sztem nagyon elkényeztettem és ezt elrontottam, hogy sokszor segítettem neki minthogy hagytam volna, hogy kiszenvedje magának. Ő speciel nem az a mozgékony baba. Elvan azzal, hogy ül és úgy játszik. Jobban mondva a távolabbi tárgyakért nyúl és mászó pozícióba kerül, csak nem indul el. Jobban mondva a mászópozíció is úgy néz ki, hogy négykézláb van, de az egyik lába keresztben a másik előtt. (Érethető így? :) ) Meg nyomja fel magát, de úgy, hogy nem a térdére támaszkodik, hanem már a lábfejére. Nem tetszik neki a mászás. Ez már tuti.

Kúszni meg hátrafele, de akkor is mérgelődik, mert ő előre szeretne haladni, de hátrafele sikerül.

Ha meg megkapaszkodik a kezemben, azonnal felhúzza magát állásba. Igazából egész nap állna, de még imbolyog egy kicsit és nem bírja, de erőlteti. Én meg erőltetem vissza mikor látom, hogy fáradt :lol: :lol: Na ezen össze szoktunk veszni ... :)

Kép

KépKép
babuci99
 
Hanna még egy szobában van velünk. Igazából ez meg az én lustaságom :lol: :lol: Na kitől örökölt a lány :D

Szóval az van, hogy nála most a fogzás és a szeparációs szorongás egy 10-es skálán 15-ös értéket mutat. Már kb 2 hete nem alszunk normálisan éjszaka és hajnalban mikor már kivagyok attól, hogy félóránként felsír és a cumit követeli akkor beteszem magam mellé, mert ott érdekes módon megnyugszik és alszik nyugodtan. Mert mikor felébred, akkor csak megszorítja a hálóingem, sóhajt egyet és alszik tovább... ha elmúlik ez az időszak, majd csak akkor próbálkozom meg az átszoktatással. De úgy gondolom, hogy ez arra az időszakra fog esni mikor jön a tesó... :D

MONAAA!!!!! Hurrá, hurrá hurrá!!! Nagyon nagyon aggódtam értetek és annyira örülök, hogy a körülményekhez képest jól vagytok!!! KicsiMilu egy hős és minden elismerésem az Övé/Tietek!

Kép

KépKép
babuci99
 
Még azt akartam írni ,hogy képzeljétek el, voltunk Helen Doronos bemutató órán. Ha nem a saját szememmel látom, nem hiszem el. A csaj beszélt magyarul velünk, aztán elkezdett egy dalt hallgattatni a gyerekekkel, integetett és a gyerekek is elkezdtek integetni (4 gyerek volt Hannával 9-18 hónaposig) Hanna először lemerevedett, aztán felrúgta magát a kezemben állásba és elkezdett vadul integetni :lol: :lol: :lol: Azt hittem megzabálom. Aztán mikor a csajszi még csinált gyakorlatokat nekik, végig nézte, mosolygott, aktívan részt vett a maga kis módján. Eszméletlen érdekes volt!!!

Aztán 2 napra rá itthon betettem egy angol gyerekdalos CD-t, kíváncsi voltam, mit reagál rá. Először lefagyott, aztán nézett rám és félénken elkezdett integetni, aztán mikor mosolyogtam, egyre bátrabban.

Annyira okosak ezek a kistücskök! Teljesen elképedtem!

Viszont sajna most anyagilag kilőve a tanfolyam, majd esetleg jövőre ha úgy állunk, akkor viszont elkezdem vele. Most havonta 7500 Ft, 10 hónap és még 17500 Ft a tananyag hozzá (CD-k, könyvek).

Meg én úgy érzem, hogy most inkább a zene és a kedves hozzájuk szóló hang fogta meg, ugyhogy ha indul, megyünk zenebölcsibe. Viszont abban biztos van valami, hogy ilyenkor az agyuk az idegen nyelvet nem idegen nyelvként kezeli, ugyhogy érdemes lenne elkezdeni 5-6 éves koráig egy nyelvet. Főleg ha így élvezi a foglalkozásokat.

Kép

KépKép
babuci99
 
Babuci!
Lehet benne vmi, hogy nem szabad megcsinálni mindent helyettük. Zizi pl. bő 1,5 hónapja feláll, de visszaülni nem tudott. Folyamatosan pánikolt, vagy elengedte magát, akkor meg esett akkorát, hogy pláne félt utána. Kb. 2 hete Tib elégelte meg a dolgot, és megtanította magától leülni. Nem is értem hogy sikerült neki pontosan, a lényeg hogy nem ültette le, csak nyújtotta mindig a kezét Zitának, aki megkapaszkodott benne, és leült vhogy kis remegő lábakkal. Gondolom így bátrabb volt, hogy az apjába kapaszkodhat és nem az asztalba. Én is folyattam ezt pár napig, és pont tegnap eszméltünk rá, hogy már kb. egy hete teljesen önállóan leül, egyáltalán nem kell már neki segíteni.
A 4kézláb mászást is Balcsin kezdte el a fűben, mert ott gondolom nem volt neki kényelmes a haszonkúszás, pedig azt már nagyon profin nyomta. Mostmár itthon is szinte teljesen átállt a mászásra, néha néha kúszik már csak.

Azt mondtam már, hogy pár napja fogat mosunk? Tetszik neki. :D
Kép

Nektek is hurcol a szájában a pöttöm mindenféléket, mint egy kiskutya? A habtapi különösen nagy szerelem 8)
Kép Kép

Kép
Kép
tusimi
 
Mona: nagyon örülök, hogy megvagytok! :D

Babuci: mi is fogzunk, tegnap áttört a kettő felső is :D. Múlt hét nagyon vacak volt, úgyhogy Nyafin felbuzdulva vettem borostyánláncot. Pénteken megérkezett, azóta rajtavan, vasárnap este óta semmi probléma nincsen. Megszűnt ez az őrült anyamánia (volt olyan nap, hogy le sem tudtam tenni) és a nagy nyűgösség, ordítás sincs. És nem elhanyagolható módon nem kel fel éjszaka, csak egyszer inni. Múlt héten kb. 4szer kelt éjszakánként és nagyon szenvedettt. Úgyhogy nem tudom, hogy a lánctól van-e, de sokkal jobban van a kölök. MÁr ezért megérte megvennem.

Kép
vargaviki
 
Jobban megnéztem a Brendon oldalát és most vettem észre, hogy van egy fajta maxi-cosi ülésük, ami 39e (szűkítő nélkül, de az van 3ezerért a minimanóban). Megnéztem, mindenhol máshol drágább pár ezerrel, pedig ez nincs is akciózva. A Brevi 27e szűkítővel. Ránézésre, kép alapján elég hasonló a kialakításuk, mindkettő övfeszítős, és dönthető menet közben. Nagy a dilemma, hogy melyik legyen, mert számít az ár nagyon. A breviről meg minden eladó le akar beszélni tökre. Nem tom. Manó, a férjed mi alapján mondja hogy jó? Tesztet is olvastatok róla vhol? Ti azt vettetek ugye? Ha tudnám, hogy tényleg nem biztonságos a Brevi, nem is gondolkodnék rajta, venném a maxit. De lehet, hogy ugyanolyan jó, csak nem olyan nagy márkanév. De akkor meg hogy tudják kihozni ennyivel olcsóbban?

Hangosan gondolkozom, hálás lennék, ha valaki válaszolna. :D :D
Különben is hol van már megint mindenki?

Gratula Bendő felső két fogához, mi is azokkal szenvedtünk meg legjobban, az alsókat észre sem vettük. Most akkor megint átalussza az éjszakát?

Anika! Végre vannak új adataim. Ezek 8,5 hós adatok: 8050g és 72,5 cm

Kép
Kép
tusimi
 
Ja az autósülésekhez még, hogy azt mondta a minimanós eladó, hogy ha balesetet szenvedsz, akkor állítólag a maxi-cosi ad ingyen egy új ülést... vagy a be-safe-re mondta :? most nem tudom hirtelen. Hallott már vki erről? Ja és erről az utóbbi márkáról? Mert ezt favorizálta baromira.

Kép
Kép
tusimi
 
Sziasztok!

Szerintem lehetséges, hogy vannak "lustább" babák: a vékonybélben van egy oxyntomodulin nevű hormon, és - felnőtteken végzett kísérletek alapján - ez nem csak az éhségérzetet szabályozza, de az illető személy mozgásigényét is. Ha mesterségesen megnövelik ennek a hormonnak a mennyiségét, akkor az illető nagyobb késztetést érez arra, hogy mozogjon.

De szerintem ezt az egészet teljességgel figyelmen kívül kell hagyni, és minden gyereket mozgásra kell ösztönözni, hiszen így fedezik fel a világot, így szereznek tapasztalatokat, így fejlődnek a képességeik.

Az jó ötlet Babuci, hogy ezentúl nem teszel mindent elé, és nem (annyira) segítesz neki, ha valamit el akar érni, inkább csak mutatod neki, hogy hogyan érjen célt.

Csabi is szokott játékokkal a szájában közlekedni, de nekem sosem sikerült róla normális fotót készítenem.

Babuci, jó, hogy írtál árakat a Helen Doronhoz... csak hogy képben legyünk. Azt hiszem, én is itthon fogom megoldani az angoltanítást CD-kel, majd késöbb, amikor már nézhet tv-t, angol nyelvű DVD-kkel. Még terhesen vettem jópár mesefilmes DVD-t, kizárólag olyanokat, amiket angolul is le lehet játszani. És honnan van neked angol gyerekdalos CD-d? vetted valahol, vagy letöltötted?

Ágnes

Kép
agnes2000
 
Sziasztok!

MONA , nagyon örülök, hogy végre írtál, hihetetlen , hogy Milunak mennyi mindenen kellett már keresztül mennie! :cry: Remélem hogy mostmár minden a legnagyobb rendben lesz vele! Nagyon sokat gondolt itt Mindenki Rátok! Huhhh, és mindezt végig csinálni Nektek, elgondolni sem tudom, hogy lehet ez kibírni! :cry: Remélem tudsz majd jönni, és hírt adni magatokról, mostmár csak jó dolgok történhetnek veletek!

Még jó, hogy Babuci leírtad a tücskös sztorit, jót mosolyogtam rajta! persze hogy vannak lustibb babók, sztem nem lehet gond, csak pont olyan kis piszok mint BAlázsuraság! ja, kis zsarnokok:-)))
MÉg BAlcsin vagyunk, és tudja fene, Tusi van benne vmi, lehet a Balcsi dobott tökin, ő inkább posin mászik, a kúszás nem vált be a füvön:-) érdekesen csinálja, tesóm kisfia is így "mászott". Na meg közben kijött a két felső foga egyszerre, ja meg tegnap este óta tiszta láz, remélem neki is csak ez a három napos lesz.
BArni is minden nap csinál vmi sérülést magán, most kb ugy fest mint akit ütnek vernek a szüleik :lol:
Holnap még megyünk Balatonfüredre Aqaparkba, már egyszer voltunk, imádta, a felnőtt csúszdákon csuszik velünk, ebből a kölökből kimaradt a félelemérzet a gyártási folyamat során. Ami persze a kedves öcsibe duplán bele sikeredett. :lol:
na szóval szupik, arik, de legközelebb egy hét nélkülük bizti lesz :lol: jól kinyiffantottak minket., :lol:
na söprök aludni, mert tuti rossz éjszakánk lesz megint a láz miatt
pusssz Era

Era

Kép
Kép
barnusanyus
 
ja, és én is akarok olyan láncot!!!!!!!!!!!!! hol és hogyan lehet hozzá jutni, ??? mástól is hallottam már hogy jó! :lol:

Era

Kép
Kép
barnusanyus
 
Sziasztok!

Ágnes

Az mp3portal.hu-n vannak angol dalok és mondókák, sajnos németül nem találtam.

Era
Bazsinak jobbulást!

Babuci
Szerintem is van lusta baba, ne aggódj. Főleg, ha még a súlya is magasabb. Mennyi most Hanna?

Apor is félkel minimum négyszer éjszakánként. A fogára gyanakszom. A láncban nemigen hiszek, bár ki tudja..

Jövök még, mert nem olvastam el még mindent. És a táblázatot is el kell készítenem.

KépKép

KépKép
anika78
 
lánc:
www.borostyanlanc.hu
kb 3 nap múlva használ és fenn kell lenni folyton...
Babuci! Ha Vikivel sikerül jövő héten átvesszük a cd-t most már.
Banyus! Remélem holnapra jobban lesz a kis tücsök!

Kép
nyafi
 
Sziasztok!

Valszeg nem sokan emlékeznek ránk, mert jó rég jártam itt, és sajnos nincs is nagyon kapacitásom, de héba-hóba benézek, mint most is, és látom, hogy autósülést nézegettek többen.

Itt érdemes megnézni, nagyon akciósak a jó ülések is. Concord Trimaxok például ezen az oldalon:

http://babyoutlet.hu/ProductBrowser.asp ... ,1&empty=1

A Trimaxot személyes tapasztalat alapján merem ajánlani, a nagyfiam használta eddig, most Ede ült át bele, és nagyon bevált mindkettőnek. És ebben a boltban vettünk Miksának nagy Concord ülést. A nagyobb dolgokat érdemes ott megvenni, apróságokat nem annyira. Bocsi,, ha ismertétek, de gondolom, nem mindegy az ár.

Szépek ám nagyon a babók! :wink:

szirom, Miksa és Ede

Kép

Kép
szirom
 
Sziasztok!

Szirom, szupi hogy jelentkeztél. Én emlékszem nagyon is rátok. Kérdeztem egyszer Manótól, ha jól tudom Ti kapcsolatban vagytok, csak nem válaszolt :roll:
Mesélj mi van veletek??? Srácok jól vannak?? Tegyél fel képet is a fiúkról, gyere ha időd egedi!!!
Kösz a linket, na mostmár nem tom mit akarok:-))) jövő héten venni akarok Barninak. Az a jó, aminek saját öve van nem??
már itthon vagyunk, majd mesélek, tegnap jött dokinéni, megnézte Bazsit , vírusos, lázas volt, szájfertőzés...
teszek egy képet, majd jön a többi is, de ezt nagyon szeretem:-) Kép nagy hohók!

Era

Kép
Kép
barnusanyus
 
Sziasztok!

Mona

Én is nagyon örülök, hogy jól vagytok!

Babuci

Apor pontosan ugyanezt csinálja. Csak akkor nyugodt éjjel, ha cici van a szájában. Sokszor felsír, van hogy fél óra múlva, van hogy 1,5 óra múlva. Én sem teszem vissza az ágyában hajnaltól.
Ezt még tegnap írtam és ma éjjel egy picit jobban aludt. CSak :) 3-szor kelt fel.
Apor születése óta hall német mondókákat, dalokat és ő is szereti őket.

KépKép

KépKép
anika78
 
Era!

Várom a képeket!

Szirom

Én emlékszem rád. :)

Gili

Hogy vagytok? Írj, ha olvasol minket!

KépKép

KépKép
anika78
 
Sziasztok!

Kedvesek vagytok :wink: Az az igazság, hogy nagyon nehéz évünk volt tavaly, nagyon megviselt lelkileg, és ezt valószínűleg még írtam is, aztán kiszálltam, mert nem nagyon volt kedvem beszélgetni. Egy régi topikba írtam, de több nem fért bele. Ede születése az egyik legnagyobb öröm volt, ami érhetett minket, de anyukám elvesztése a lehető legnagyobb bánat. És a kettő között négy hét telt el. Most már kicsit jobb, de igazán kiheverni ezt nem lehet, főlg, ha valaki ennyire közel áll az emberhez, mint hozzám anyu.

Edéről annyit tudok elmondani, hogy gyorsan behozta a korábbi születés miatti lemaradását, kb. egy hónapja egy kézzel kapaszkodva mászkál a lakásban, szerintem lassan anélkül is fog. Eszméletlen fürge, mint Miksa volt. 70 cm és 8,5 kg. Mondja, hogy Ede meg cica :wink:

Era, kértél képeket, teszek is, autósüléssel együtt, hátha segít. Tényleg bevált nálunk ez a típus. Ede mondjuk már elég régen stabilan ül, de azért nem tudtam, mennyire fog ilyen korán működni nála a Trimax, de tökéletesen. Voltunk kocsival Görögországban, és arra az útra már áttettük Edét. Mondjuk az egy kicsit dönthető ülés. A Trimaxnak (9-18 kg) saját öve van, a nagyobb üléshez, ami már végig jó lesz Miksának, a kocsi öve kell. Szerintem a 15-36-os üléseknél mindnél így van.

Kép
Kép

szirom, Miksa és Ede

Kép

Kép
szirom
 
Sziasztok!

Szirom, emlékszem, gondoltam...nem is tudok mit mondani :cry:

Nagyon édik a srácok!!! Ede igazi nagyfiú lett, és nagyon ügyi, Miksa??? meg sem ismertem,olyan nagy fiú lett!!! HOgy jönnek ki a srácok egymással, és Te hogy bírod? :wink:

Á, értem, akkor nekünk már Barninak mindenképp olyat kellene venni, ami olyan... hmmm. jobban tetszene egy olyan aminek sajátja van.
Balázs is simán haszálhatná a Barni ülését már. Ennyi idősen már Barni ebben ült.

majd jövök, csak szomszédassz. kávé szünet:-)

Era

Kép
Kép
barnusanyus
 
Megvagyunk Era, köszi a kérdést. Kicsit hosszúnak találom a 3 hónapos oviszünetet, de Miksa is. Mindegy, most már csak egy hét. A fiúk bírják egymást, de be kell vallanom, hogy Miksa nem nagyon foglalkozik Edével, vagyis szereti meg tetszik neki, de játszani még nem játszanak együtt, meg mindig az a játék kell neki, ami a kicsinek. De néha meg meglepően kedves hozzá :wink: Ede imádja Miksát, menne utána, mint a kiskutya :wink: Majd összecsiszolódnak.
Ami engem illet, háát, fáradt vagyok, de bírom azért persze. A férjem nagyon sokat dolgozik, sokat nincs itthon sajnos.
Na, ez egy tegnapi Edéről:
Kép

szirom, Miksa és Ede

Kép

Kép
szirom
 
Kép

Sziasztok!

Itt a táblázat, kellene frissíteni. :)

KépKép

KépKép
anika78
 
Sziasztok!

Megjöttünk Bükfürdőről,jó volt.Kicsit rossz idő volt de elvoltunk. :D
Később megpróbálok ideülni a géphez.Most megyünk megünnepeljük az unokaöcsém szülinapját a Kikába.

További szép napot

sziasztok

Kép

Kép
szilvi17
 
Mi nem vagyunk jól, Gigi náthás, foga jön...Majd lesz még így se. Tegnap este kapott lázkúpot is...nem eszik csak tápot, nem iszik semmit. De ettől még egy tündér! A takony mögött ott a vigyor. Komolyan már úgy érzem, hogy rá kell csatlakoztatni az orrszívót.

Kép
nyafi
 
Sziasztok!

Anika, köszi a linket, első nekifutásra nem igazodtam ki rajta, de majd még megnézem mégegyszer.

Szerintetek az előfordulhat, hogy egy 70 cm magas gyerek kiessen az utazóágyából??? :shock: Én ma úgy megijjedtem: betettem Csabit az ágyba (neki ez a járókája), kimentem tápszert készíteni, és amikor visszajöttem, felcsimpaszkodott a hálóra úgy, hogy kb. a háló közepénél voltak a lábfejei, ő meg gyakorlatilag könyökölt az utazóágy felső merevített szélén. Aztán visszahuppant a járókába, mert örült, hogy jövök a kajával, nem értem rá hosszan tanulmányozni, hogy mennyi kellett volna még ahhoz, hogy átforduljon az ágy peremén és fejreessen a magasból a padlóra, de most tényleg nem tudom mit csináljak. Hát azért teszem az ágyba, hogy ne essen le, ne rántson magára semit, amíg dolgom van! Délben még úgy örültem, hogy milyen karizma van, hogy kapaszkodik fel a papírdobozokra. Hát most már nem örülök. Hová tegyem ezt a gyereket? Van pár olyan dolog a lakásban, amit nem tudok biztonságossá tenni, hogy állandóan kint legyen.

Ágnes

Kép
agnes2000
 
Ági! Bélelt ketrec? :D
Pár fotó:
Kép Gigi Kép pakolok Kép áll térdel ül...a spanok (Benő, Zizi) Kép pusssssssssssz

Kép
nyafi
 
Ma mégegyszer végignéztem, mit művel Csabi. Nem fog tudni kimászni, most úgy látom, de tegnap nagyon ijjesztő volt. Majd lefotózom, ha tudom.

Nyafi, aranyosak a fotók! :P Bélelt ketrec alatt elkerített szobarészt értesz?

Ágnes

Kép
agnes2000
 
Sziasztok!

Abigélnek jobbulást! Szép neve van, mondtam már ? :)

Csabi nagyon ügyes vigyázni kell vele. Apor is túl vakmerő és időnként megcsúszik stb. Tegnap orra bukott mászás közben, mert csúszott a harisnyája és a két foga felsértette a száját, vérzett és bedagadt szegénynek.

Képzeljétek, este 10-kor elaludt és reggel 7-ig aludt. :shock: Az én gyerekem, aki minimum 5ször kel minden éjjel. :shock: Annyiszor felébredtem, hogy megnézzem mi van vele, hogy nem kel fel. :lol:

Olvastam tegnap sokat a szoptatásról és leválasztásról. Gondolkodom a leválasztáson, mert jó lenne egy kistestvér. De nem tudom, hogyan kezdjek hozzá. Nagyon egyszerű leírva, hogy fokozatosan, a babát nem kínálni, csak akkor adni, ha igénye van rá stb. Apor eléggé cicifüggő. Az egészségügyi szervezetek a 2 éves korig való szoptatást javasolják, de szerintem hosszabb távon jobban jár egy kistestvérrel, aki alig fiatalabb nála és jól tudnak játszani. :) És ha 1 éves korig szopik az már jó. Szóval nem tudom mit tegyek. :) Kár hogy nem magától hagyja el, vagy ha elapadna a tejem, de nem apad.

KépKép

KépKép
anika78
 
Szerintetek miért adható a padlizsán csak a 19. hónaptól?

KépKép

KépKép
anika78
 
Sziasztok!!

Bocsi, hogy eddig nem írtam, de sűrű napok vannak mögöttünk. Mi is voltunk nyaralni Hajdúszoboszlón. Nagyon élvezte Dani! De a strandot nem ajánlom senkinek, mert iszonyú tömeg van.
Azóta pedig tanultam, mert felvételiztem. Úgy néz ki sikerült, s ha minden igaz, akkor államilag finanszírozott képzésre mehetek, ami jó lenne, mert egy fél év 160e :-((
Danika pedig egy igazi örökmozgó:mászik, feláll, már megtanult leülni is. Néhány lépést tesz már a kis ágyikójában, vagy a kanapé mellett. Már 6 foga van. Nagyon csúnyán bevérzett a metszőfoga. Meg is ijedtem, azt hittem megütötte, vittem is a dokihoz, de azt mondta, hogy ez bizony a fogacska, de ez inkább csak a hátsó fogaknál fordul elő. hmm...
megyek, mert sír a kicsi
Üdv mindenkinek
fesan
 
Nem az csak vicc volt! Igazából Ági jól csinálod. Battyogsz utána és ha valamit kell c
sinálnod, akkor beteszed a járókába vagy utazóágyba. Úgyis előbb- utóbb meg kell tanítani, hogy nem szabad. Nem lehet mindig elkeríteni.
Köszönöm Anika! Miért kéne addig várni a padlizsánnal?
Szia Fesan! Lassan mindenki előkerül…Gratula a felvételihez, én jövő héten kezdem a 4.-et. Már csak meglesz...

Kép
nyafi
 
Szia Szirom! Én is emlékszem még rád! Milyen nagy már Ede baba! :)

Anika! Miért nem lehet adni már padlizsánt? Én már adtam neki :oops: Bár nem teljes értékű kajaként, hanem amikor grilleztünk, akkor előadta a hamm-hammos magánszámát és azt adtam neki pár falatot.

Lányok én kész vagyok. Az én gyönyörű kislányom kitalálta, hogy ha nem altatom el kézben, akkor ő ülve fog elaludni. Ezt 3 napja csinálja, hogy fekszünk (jobban mondva én) az ágyon, ő meg felül és ráborul a hasamra vagy combomra és úgy alszik el. Aztán hátradönthetem, akkor is nyög egy kicsit, de akkor már alszik tovább. Viszont ami gázosabb, hogy ezt most éjjel 4x játszotta el. Felébredt és fel akart ülni és úgy visított, mint a fába szorult féreg, így felültettem és elaludt 3 perc alatt, aztán visszafektettem. Rendesen terrorizál ez a nő :lol: :lol: :lol: De eszméletlen... hogy találta ki ezt az ülve alvást?!?!?!

Fogunk még semmi. A héten megyünk vissza dokibácsihoz, kíváncsi vagyok mit mond... Iszonyúan szenved vele, már én is gondolkodom a borostyánláncon... de... most vessetek meg a hülyeségemért... de nem tudja magát fojtogatni vele? :oops:

Ági! A te kis pasid sem semmi... :D Nagyon kis erős! :)

Kép

KépKép
babuci99
 
Babuci!
Imádom, amikor írsz, mert annak mindig röhögés a vége! :lol: :lol: :lol: Erre az ülve alvásra nem találok szavakat, csak vigyorgok itt magamban. Bár gondolom te nem szoktál, amikor 4X felkelsz hozzá. Egyébként ma éjjel Zizi is 2X ébredt, egyszer f4kor, 1 órába telt mire visszaaludt, majd f6kor megint visítva ébredt. Na mondom, nem fogok megint egy órát ülni az ágya mellett, úgyhogy adtam neki egy kis tejet, mert tegnap viszonylag keveset uzsizott, így erős volt a gyanúm, hogy éhes. Elég mohón bevágott 150-et, és sírt, amikor kifogyott. Kirohantam a konyhába, hogy csinálok még neki, de mire kitöltöttem a vizet, már néma csend honolt a szobában, visszaaludt. Mindenesetre ma reggel mondtam neki, hogy ez kivételes helyzet volt, továbbra sincs kaja éjjel.

Ági, Csabi mutatványától leestem a székről, bár nem tudom miért csodálkozom, eszméletlen mozgékony a kissrác, eddig is tudtuk. Már azt várom, hogy egyszer csak, minden előzetes nélkül benyögöd, hogy hirtelen elindult... :D Tényleg Jahráékkal mi lehet? A kis Lackó biztos megy már.

Anika! Gratula Apor nagy alvásához! Mivel itattad meg este, hogy így egyben húzta reggelig? :D

Kép
Kép
tusimi
 
SziasztoK!

Tusi :)
Nem itattam meg semmivel, anyatejet kapott. :) Ma éjjel megint felkelt 5-ször. :) Ez van. :)
Viszont kibújt a 3. foga.

Apor is elég ügyes. Megvettem az első cipőt neki. Apor feláll, kapaszkodva lépeget, és időnként elenged mindent, akkor áll egy darabig, majd ledől, ha az ágyon van és leül ha a földön. Nem sétálunk vele soha kézenfogva. Fog ő majd egyedül gondolom hamarosan 2 bútor között. Olyan furcsa, hogy telik az idő. Több mint 3 hónapja mászik és több, mint 2 hónapja ácsorog. :)

Nem tudom miért nem lehet padlizsánt adni, biztos a magok miatt, én kiszedtem. Ezt az egészségügyi kiskönyvében láttam. Ma nem volt időm főzni neki. Bolognai spagettit evett a Nestlétől. reklám :) Imádta. Képzeljétek rászokott a főztömre. :)
Egyszer javasoltam, ha van jó babareceptetek, akkor írjátok meg. :)

Ágnes, lehet rosszul emlékszem, mintha Te tanítanád angolul a Csabit, és babuci, szóval a teszveszen és a vaterán akadnak jó áron angol nyelvű játékok. Én is vettem Apornak németet. Két kicsi csobbanós babakönyvet. :)

Babuci
Örülj, hogy későn jönnek a fogai. Az rossz, hogy szenved. lehet jönnek utána sorban, de az biztos, hogy később fog romlani. Nekünk van egy fogorvosunk, a legjobb :), a sógornőm. Azóta nem félek a fogászattól. Gondolom Apor sem fog. :)

Tanulás
Ügyesek vagytoK! Nekem a szakdolgozatom kellene megírni, de nemigen tudok időt szakítani. Éjszaka lenne időm, de sokszor felébred.

KépKép

KépKép
anika78
 
Sziasztok!

Anika, nem tanítom még Csabit angolul, csak nagyon tervezgetem. És valóban több hozzászólásom is volt nyelvtanulással kapcsolatban. Csabi még nem jár, és nem is érdekli a járás. Ő még önállóan állni sem szokott. Csak mászik ezerrel. Illetve imád mindenre felkapaszkodni.

És hogy legyen neki valami változatosság is az életében, megbeszéltük a kolléganőmmel, akinek most 7 hónapos a fia, hogy egy hétre kicseréljük a gyerekeink játékait. Továbbá elkezdtem Csabit bevinni a játszóterekre: egyelőre nincs nagyon oda se a csúszdáért, se a hintáért, vagy ezekért a rugós hintalovakért, de úgy látom, hamarosan meg fog velül barátkozni. A játszótéri homokozóba nem merem beletenni. Ez azért más, mint egy saját kert saját homokozója.

Ágnes

És pár fotó:
Csabi az előszobában:

Kép

Csabinak hiányzik a homokozó:

Kép

Ez meg csak mert ma készült:

Kép

Kép
agnes2000
 
Sziasztok!

Nagyon jók a fotók!!!

Nagyon édi a három gyerkőc együtt! És hozzánk mikor jöttök??? Tusi, Viki nem akarsz bevállalni egy utat ide, és akkor Nyafiékat is kihozhatnád!:-)

Szirom, ne mond, már én is előre félek, mi lesz. Barninak is minden nap volt játszótársa, de most kezdődik az ovi, és nem lesz délelőtt cimbi. Annyira kell neki a társaság, lehet megpróbálom mégiscsak vhova beíratni januártól oviba., csak akkor meg Balázsal tolok ki. Ő jól elvannak, együtt is játszanak, persze nálunk is elveszi tőle a dolgokat, és akkor van visítás. Néha direkt kekeckedik vele, tetszik neki hogy bepöccen:-)))

Anika, nagyon ügyi Apor is, lassan Ő is szaladni fog. Na én sem sétáltatnám tökit, csak kihisztizi magának. MÁr profin közlekedik fenéken:-) ma hagytam visítan a szobában, és csak kijött utánam a konyhába, mostmár tényleg hagyni kéne kicsit kinlódni. Ma délután letettem a szőnyegre, és persze ő menni akart, én nem vittem, ordított, hasra tettem. ott álltam felette, torkaszakadt kajabálás, aztán kinyitotta a szemét, felnézett, gondolta semmi nem történt, és még jobban rákezdett.... áááá piszok egy kölök:_-)))
Babuci, akaratos kölkeink vannak!!! Ismerős ez a felülős sztori, majd kinövi:-)))

Era

Kép
Kép
barnusanyus
 
Anika, gondoltam nem lesz tartós az alvás:-) na hát nálunk is gáz a helyzet, hogy kicsit vígasztaljalak, viszont mostmár 4 foga van:-) este megint alszik egyedül kiságyban, de mivel mostmár kimászik, lehet megint vissza kellene szerelni az oldalát,,,, asszem ha ezt mondom a páromnak, tuti kivág:-)

Manó, merre vagy, még nem jöttetek haza Khegyesről???

na mennem kelll.....

Era

Kép
Kép
barnusanyus
 
Kép

Era

Kép
Kép
barnusanyus
 
Kép

Era

Kép
Kép
barnusanyus
 
Kép

Era

Kép
Kép
barnusanyus
 
Kép

Era

Kép
Kép
barnusanyus
 
Kép

Era

Kép
Kép
barnusanyus
 
Egyem meg a két pockot!!!!!

Kép
nyafi
 
Sziasztok!

Megjöttünk már szombaton, csak nehezen értem utól magam itthon is, tegnap vásárolni voltunk mert szülinapi bulira megyünk szombaton, meg ilyesmik. Meg be kell valljam "enyhe" NKOTB mániában szenvedek, imádtaam őket most újra egyesültek és ha van időm muszáj youtuboznom meg ilyesmi :oops: :oops: :lol: :lol: De azért jövök ide is, naná:) Berti egy hétördög mondjuk, nem sok időm van tőle, mindenbe belemászik amibe lehet és állandóan visít ha valami nem úgy történik ahogy akarja, de majd csak kinövi ezt az akaratbajnok korszakot.

Kunhegyes szupi volt, voltunk strandon sokat, Emmának egész jól megy már az úszás, Berti nem viseli el az úszógumit és azt se hogy fogjam, állnadóan bele akart ugrania mélyvízbe, ahol nyel, így sikerült 2 medence szűrőberendezését is tesztelnünk :oops: :oops: :oops: Nem egyszerű eset a fiam sem azt hiszem. A papánál a létező összes dolgot felfedezta amit nem kellett volna, pl hogy a wccsészében lehet kezetmosni, hogy csak a legdurvábbat említsem.

Az első éjjel pesrez felébnredt a kutya ugatására 1/2 2-kor, meg bekakilt, ezért kellett adnom neki tápit hogy ne üvöltse fel apósom, meg minden eset a mi ágyunkbana ludt el csak nagy nehezen éjjel 1/2 11 körül,napközben meg a babakocsiban tologattam el és utána raktam át az utazóágyba, na szívok is vele hogy hazajöttünk. Este üvölt mint a sakál, nem akar aludni, aztán meg 3 óránként akart enni megint éjjel, tegnap bekeményítettem, 1/2 12-kor evett, aztán 1/2 3-kor megint sírt, nem adtam neki kaját, nyöszörgött 1/2 4-ig, aztán sikítva hisztizett 1/2 5-ig, akkor adtam neki kaját, mert annyits zeretnék egyyenlőre elérni hogy éjfél és 5 között legalább aludjon, hogy egyben legyen 5 órám. Nem volt könnyű éjszaka, Emmát is felébresztette, a férjem aludt vagy 2 órát, de ma éjjel ugyan felsírt még 1/2 3-kor, de cumival 1 perca alatt visszaaludt és csak 5-kor evett, szóval remélem vette az adást.

Anika!

Szerintem neked már nem fog elapadnia tejed, ha eddig nem apadt. Van olyan típusú gyerkőc aki magától sosem hagyja abba szopizást, 2-3 éves korában sem, őket le kell szoktatni, hogy mikro az a te döntésed. Emma egyik ovistársának a kisöccse is ilyen volt, éjjel kb 5x szopott még 2 évesen is. Az anyukája azt mondta ahogy betölti a két évet kész, ennyi, nem bírja tovább, 2 éjjel üvöltött a gyerek aztán a 3. éjjeltől aludt reggelig és azóta si így van. Ez már csak rossz szokás az az igazság, nem szükséglet. Berti is a nagy balhé után 1/2 5-kor evett 100 :!: ml tápszert, majd reggel 9-ig aludt, és amikro felébredt nagy vigyorogva játszott, egyáltalán nem volt éhes még reggel sem. A szopizós babák hajlamosabbak erre a szokásra, de mint Bertin látszik a tápszeresek is képesek rá :roll:

KépKép
KépKép alt="Lilypie Fourth Birthday tickers" />
manó
 
Szerintem neked már nem fog elapadnia tejed, ha eddig nem apadt. Van olyan típusú gyerkőc aki magától sosem hagyja abba szopizást, 2-3 éves korában sem, őket le kell szoktatni, hogy mikro az a te döntésed. Emma egyik ovistársának a kisöccse is ilyen volt, éjjel kb 5x szopott még 5 évesen is. Az anyukája azt mondta ahogy betölti a két évet kész, ennyi, nem bírja tovább, 2 éjjel üvöltött a gyerek aztán a 3. éjjeltől aludt reggelig és azóta si így van. Ez már csak rossz szokás az az igazság, nem szükséglet. Berti is a nagy balhé után 1/2 5-kor evett 100 :!: ml tápszert, majd reggel 9-ig aludt, és amikro felébredt nagy vigyorogva játszott, egyáltalán nem volt éhes még reggel sem. A szopizós babák hajlamosabbak erre a szokásra, de mint Bertin látszik a tápszeresek is képesek rá :roll:

KépKép
KépKép alt="Lilypie Fourth Birthday tickers" />
manó
 
Sziasztok!

Megjöttünk már szombaton, csak nehezen értem utól magam itthon is, tegnap vásárolni voltunk mert szülinapi bulira megyünk szombaton, meg ilyesmik. Meg be kell valljam "enyhe" NKOTB mániában szenvedek, imádtaam őket most újra egyesültek és ha van időm muszáj youtuboznom meg ilyesmi :oops: :oops: :lol: :lol: De azért jövök ide is, naná:) Berti egy hétördög mondjuk, nem sok időm van tőle, mindenbe belemászik amibe lehet és állandóan visít ha valami nem úgy történik ahogy akarja, de majd csak kinövi ezt az akaratbajnok korszakot.

Kunhegyes szupi volt, voltunk strandon sokat, Emmának egész jól megy már az úszás, Berti nem viseli el az úszógumit és azt se hogy fogjam, állnadóan bele akart ugrania mélyvízbe, ahol nyel, így sikerült 2 medence szűrőberendezését is tesztelnünk :oops: :oops: :oops: Nem egyszerű eset a fiam sem azt hiszem. A papánál a létező összes dolgot felfedezta amit nem kellett volna, pl hogy a wccsészében lehet kezetmosni, hogy csak a legdurvábbat említsem.

Az első éjjel pesrez felébnredt a kutya ugatására 1/2 2-kor, meg bekakilt, ezért kellett adnom neki tápit hogy ne üvöltse fel apósom, meg minden eset a mi ágyunkbana ludt el csak nagy nehezen éjjel 1/2 11 körül,napközben meg a babakocsiban tologattam el és utána raktam át az utazóágyba, na szívok is vele hogy hazajöttünk. Este üvölt mint a sakál, nem akar aludni, aztán meg 3 óránként akart enni megint éjjel, tegnap bekeményítettem, 1/2 12-kor evett, aztán 1/2 3-kor megint sírt, nem adtam neki kaját, nyöszörgött 1/2 4-ig, aztán sikítva hisztizett 1/2 5-ig, akkor adtam neki kaját, mert annyits zeretnék egyyenlőre elérni hogy éjfél és 5 között legalább aludjon, hogy egyben legyen 5 órám. Nem volt könnyű éjszaka, Emmát is felébresztette, a férjem aludt vagy 2 órát, de ma éjjel ugyan felsírt még 1/2 3-kor, de cumival 1 perca alatt visszaaludt és csak 5-kor evett, szóval remélem vette az adást.

Anika!

Szerintem neked már nem fog elapadnia tejed, ha eddig nem apadt. Van olyan típusú gyerkőc aki magától sosem hagyja abba szopizást, 2-3 éves korában sem, őket le kell szoktatni, hogy mikro az a te döntésed. Emma egyik ovistársának a kisöccse is ilyen volt, éjjel kb 5x szopott még 2 évesen is. Az anyukája azt mondta ahogy betölti a két évet kész, ennyi, nem bírja tovább, 2 éjjel üvöltött a gyerek aztán a 3. éjjeltől aludt reggelig és azóta si így van. Ez már csak rossz szokás az az igazság, nem szükséglet. Berti is a nagy balhé után 1/2 5-kor evett 100 :!: ml tápszert, majd reggel 9-ig aludt, és amikro felébredt nagy vigyorogva játszott, egyáltalán nem volt éhes még reggel sem. A szopizós babák hajlamosabbak erre a szokásra, de mint Bertin látszik a tápszeresek is képesek rá :roll:

KépKép
KépKép alt="Lilypie Fourth Birthday tickers" />
manó
 
ÁÁÁÁ, ez a babanet, nálatok is csinál ilyet hogy írtó lassú, nem küldi el , aztán meg 5x elküldi? Bocsánat 8)

Mona!

Nagyon örülök hogy otthon vagytok, de sajnálom hogy ilyen bonyolult lett a műtét, és ilyen sokáig bent voltatok. Remélem rendbe jönnek a dolgok.

Szirom!

De jó, hogy jöttél, hatalmas már Ede baba is.

Era!

Pancsizós fiúk nagyon édesek. Csúszdapark szuper lehetett, mi oda nem jutottunk el, de szuperül megtanult bombát ugrani Emma a strandon. Ez van ha 13 évesek a "játszópajtások" :D

Ágnes!

Csabi is hasonló ördögfióka úgy látom :wink: Berti is karizmozik, minden ágyra felmászik pl, aztán meg leesik ha nem figyelünk :roll:

Kép Kép

KépKép
KépKép alt="Lilypie Fourth Birthday tickers" />
manó
 
Mona

Örülök, hogy jelentkeztél, nagyon szorítottunk nektek és mihamarabbi teljes felpülést kívánunk..A fiad egy hős!!!!!!!!!!!! És Ti is!!!!!!!!!!!!

Manó
Szuperek a fotók, pont tegnap lestem meg iwiwen is :D

Barnusaynus
Fotók zseniálisak, igaz sosem tudom, hogy melyik fiú épp melyik, úgy hasonlítanak egymásra!!!! :D

Bonitám mindenbe kapaszkodva feláll és már nagyon bátor, mindig elengedi és tesz pár lépést, aztáb pedig hatalmasat esne, ha épp nem kapnám el mindig..lassan szívrohamot fogok kapni.. :shock:

Mi sétálunk vele kézenfogva, igényli és nem tezsünk vele rosszat, ő tudja mi a jó neki!

homokozó
Mi járunk a Károlyi parkba, ott szoktunk homokozni, szerintem semmi baja nem lesz, nagyon szereti, meg szerintem kell hogy edződjön az immunrendszere és lekopogom még sohasem volt még kis náthája vagy hőemelkedés sem...

Amikor elmegyünk játszótérre, hát percek alatt körbedongják a kisfiúk, az egy évestől a 7 évesig... :shock: Komolyan, tegnap is hipp-hopp 5 fiúcska vette körbe és udvaroltak neki... :D

Tegnap két másfél éves babával játszott, hát mindkettőnél magasabb volt és fejlettebb is, azt hittem az én babám az idősebb..és nem :shock: Bár a babák szülei nem voltak magasabak mint 160 cm éés mi ugye 180 cm-sek vagyunk, nem csoda hogy Bonita is már most magasabb :D

Ott azt mondták, hgy kb 2-3 hónap az hogy el kezd járni rendesen a baba, mármint onnan 2-3 hónap, hhy már fölállt kapaszkodva..hát akkor még egy éves kora előtt meglesz nekünk szerintem, meg sokaknak is..olyan hihetetlen volt látni a babákat, el sem tudom képzelni, hogy Boncsikám itt fog sétálgatni a lakásban, hú beleborzongok, megtélen hóembert építün majd, meg amikor jön a Téalpó..annyira szép minden!!!!!!! IMÁDOM NAGYON!

Bonita egyébként még mindig nem eszik darabos kaját, csak pépeset..mi vagyunk az egytlenek itt???????? Fullad a legkisebbtől..mondjuk ő refluxos volt..de 10 hós koráig nem is erőltetem, majd akor újra nekifutok...

Áttértünk a fürcsi előtti vacsoráztatásra, így nem nyomja a hamika gyomrát éjjel!!! Még továbbra is alszik egész éjszaka!!! Meg már látom a 4. fogát!!!
Na eldugulok, megyek még dolgozom egy kicsit,amíg alszik!!!!

Ja! Jahraról olvastam iwiwern hogy kibújt a Lackó első foga!!!!

Ha jól tudom valaki múltkor írta, hogy várandós..ki volt az és mi van vele?????????????????????????

Kép Kép Kép Kép Kép Nevet Kép :) Kép Kép Kép Kép Kép Kép

Kép
dytt
 
Bocs, ha kicsit sok lett!!!!!!!!!!!!!! De már rég láttátok Bonitámat :D

Kép
dytt
 
Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

X
EZT MÁR OLVASTAD?