Társalgó főoldal » Szülészetek, kórházak » *SOS* ÉLET A KISBABÁNK HALÁLA UTÁN..

Betti!

Látom itt vagy...

Hidd el jól döntöttetek!!!Se neki,se nektek nem lett volna jó azt végig nézni hogy nem tud mozogni ,járni,gondolkodni,normális életet élni...

Igaz hogy a mi kis magzatunk csak 6 hetes volt de nekünk is egy betegség miatt kellett elvetetni.Én elkaptam egy vírust(lepkehímlő)ami nagyon káros a magzatra...szellemi és testi fogytékos szívbeteg lett volna..nekem azért sokkal könnyebb volt mert még csak 6 hetes volt és nem láttam a szívét sem dobogni és nem mozgott...de a szívem nagyon fájt,annyira akartuk őt és kislánynak készült(tutira kislány lett volna mert figyeltem a pé-m és úgy akcióztunk)de utána mindegy volt csak jöjjön minél hamarabb..és jött is,angyalka tesó küldte Olikát nekünk!!!
És annyiban is könnyebb volt h itt voltak már a nagy srácaim,ők sok erőt adtak!!!

Én azért sem vártam meg a sok-sok vizsgálatot mert nem akartam hogy elkezdjen rugdosni netán,kötödjek hozzá és akkor kelljen elvetetni...mert volt 5 % hogy nem károsodott,de ez csak kb-15-20 hetesen derült volna ki 100%-ra..na ezt én nem vállaltam be.Ezért is megértelek titeket!!

Sok-sok erőt kívánok és azt hogy minél előbb kezedben tarthasd a babád amit az angyalkátok küld nektek az égből!!!

Panni

Jaj Betti, annyira sajnálom!!!

Én nem mondom neked, amiket az elmúlt héten nekem mondtak az orvosok acsaládom, a "barátok"...
Nem mondom hogy jobb is így biztos beteg lett volna, mindennek megvan az oka..-nem lehet oka egy gyermek elvesztésének és nem biztos hogy beteg lett volna,mindenkinek van egy kis esélye..
Nem mondom hogy fel a fejjel szedd össze magad, ne sírj, mert igenis gyászold, mert ez szörnyű ,elfogadhatatlan, és annyit sírj és addig, amennyit akarsz..
Nem mondom hogy lesz majd másik, mert ezt a babát, sosem kaphatjuk vissza és megérdemli, hogy sose felejtsük el...
Nem mondom hogy ne beszélj folyton erről a veszteségről, hogy ne beszélj olyanokkal, akikkel szintén ez történt, mert csak egymást hergelitek..-igenis beszélj ,mert csak mi érthetjük meg, csak mi mondhatjuk, hogy HIDD EL TUDOM MIT ÉRZEL!!!

ezek, azok a mondatok, amiket már zombiként hallgatok...
soha semmi nem lesz olyan ,mint régen, ha meggyógyulunk is, ezt életünk végéig magunkkal visszük,mert a jövönk egy részét temetjük vele...

Szia Tünci!
Látom, te sem nagyon bírsz aludni...
Én is fent voltam már 5 kor.
Az éjszakák a legrosszabbak, nappal még csak elvagyok, de éjjel lejátszódik újra minden a fejemben, mit kellett volna másként csinálni, mit rontottam el.
Várom, hogy leteljen ez az 5-6 nap, amig itthon kell feküfnöm, nagyon szívesen kimozdulnék már picit sétálni, mert ittnon a négy fal között elég rossz.
Az este gyújtottam gyertyát érte.
Sajnos, amit írtál, hogy lett volna esélye az életre a kislányunk esetében nem állt fenn, sokáig én is ebbe kapaszkodtam, hogy hátha, hogy majd még kifejlődhet, de eljön az a pont, amikor szembe kell nézni a valósággal és fel kell ismerni. Nem kívánom soha senkinek, hogy ilyen döntést meghozzon, ebbe valóban igazad van, meghal a lelkem egy része és nem lesz soha olyan, mint volt már,de csak azzal a tudattal tudom elviselni, hogy várom a januárt, mikor újra megpróbálhatjuk, bár 50% öröklődést adnak, de reménykedem.
Másként nem lehet......
Reménykedem, hogy rendbejön a testem, hogy nem lesz semmi baj, hogy tudok még teherbe esni, hogy legközelebb nem fordulhat ez elő, mert ilyen kegyetlen nem lehet az élet...
Jó, hogy megértesz, valóban igazad van, aki nem szült még halott kisbabát, aki nem tudja mit jelent úgy elviselni a fájdalmakat, hogy tudod, nem ölelheted magadhoz, úgy nyomni, hogy bent akarod tartani, az nehezen érti meg, miről is beszélsz neki, csak azt mondják lépj már túl, minél hamarabb, mert ciki és zavaró már ezen rágódni sokáig.

És még mindig azt hiszem ez nem velem történt meg, ez csak másokkal szokott.

Nem tudom, várom hogy teljenek a napok, az idő és időt adok magamnak a feldolgozásra, mást nem tehetek.

betti!
hát igen ,az alvás..az nincs.mára azt hiszem tudom miért.amikor ébren vagyok, időnként másra is tudok gondolni, kis teendőkre, amikről képes vagyok dönteni..de álmomban nem tudom szabályozni,mindig arra ébredek hogy mozog bennem..vagy lehet hogy halucinálom, nem tudom.kb két hete nem alszom csak napi 2-4 órát, sok részben..nem bánnám ,ha a testem feladná..

Jó hogy Te már tudsz gondolni egy újabb terhességre,nekem csak egy pillanatra sikerült, tovább nem tudtam gondolni..nem tudom elengedni a Kislányom..

ma hullámokban jön rám a zokogás.azt hiszem el kell fogadnom, hogy lesznek rossz, nagyon rossz és rettenetes napok..csak várok én is..

hajnalban leírtam mindent, hogy ne felejtsem el, hogy megtaláljam a hibát..ezek csak történések, az érzések leírhatatlanok, Ti tudjátok..

Hét éve már, hogy megkezdtük közös utunkat a férjemmel.Igazán csak az első évben védekeztünk, aztán a sorsra bíztuk.Vártunk türelmesen.
Március elején csináltam tesztet, el sem hittem hogy sikerült, visítva sírtam a boldogsától, azt hittem szétszakad a szívem az örömtől.
Aztán a hatodik héten vérezni kezdtem.Kaptam gyógyszert, semmi baj, pihenés, majd meglátjuk.Ezt tettem, elértük a 12.hetet, megkönnyebbültem és boldog, kiegyensúlyozott 6 hét jött,minden vizsgálat rendben.A 18.héten újból vérezni kezdtem, a placenta elég rossz helyen tapadt meg, szigorú ágynyugalom ,újabb gyógyszerek következtek.A 15. héttől keményedett a hasam,nem baj, nem baj, pihenjek sokat.A 21.héten kerültem először kórházba görcsökkel.Az orvosom bíztatott, a méhszájam jól tart, néhány nap múlva hazamentem, egész nap feküdtem.A 23. héten kerültem vissza, a 25. hétig tartottunk ki.Háromszor jártam meg a vajúdót, mindig használt a gyógyszeres kezelés, jobban voltam, az orvosom megkímélt, nem mondta meg hogy júlus 27-én a belső méhszájam is bő egy ujjnyira kinyílt.Az oszt.vez.főorvos nem volt ilyen tapintatos, másnap reggel kimondta a halálos ítéletet a babámra."Ezt a terhességet nem tudja végigvinni(itt még mindig azt hittem hogy na jó hát akkor max 34-35 hétre szülök),lehet egy óra, max 1-2 nap"....zokogni kezdtem, azt mondták, menjek ki a vécébe, sírjam ki magam...
Az első sokk után megbeszéltem a babámmal, hogy nem hagyjuk magunkat, néhány hétig kitartunk, ne féljen, én nem hagyom ezt!!!!
Nem tudtam tartani az ígéretem és ezt soha nem bocsájtom meg magamnak.Nekem kellett volna megóvnom őt, ez egy Anya dolga..Hát miféle anya vagyok akkor én???
A 3. napon indult meg a szülés, a férjem még délután bennt volt nálam, kicsivel később szóltam a szülésznőnek, hogy 8 percenként fájásaim vannak..újra a vajúdó, gyógyszerek..még mindig hittem, hogy megáll majd, mint máskor..Nagyon gyorsan zajlott, két óra múlva folyamatos fájásaim voltak, az orvos aki megvizsgált, azt mondta szedjem össze magam, ez nem szülés, puha a méhem, nem vizsgálja a méhszájam ha nem muszáj, ne stresszeljem magam..De én akkor már tudtam,úgy éreztem szétszakadt a méhem, a Kislányom már nem mozgott.egy perc múlva már úgy éreztem a fájdalom csak akkor múlik,ha préselek,elöntött a vér.Jöt az orvos ,megvizsgált, eltűnt a méhszáj, a magzatburok a hüvelyben..Aztán rohant a főorvosért..Mire berohantak a szülésznők a magzatvíz a fejemtől a lábamig elöntött.A férjem 10 perc múlva ott volt, de addigra már a műtőben voltam, sürgős császár..Emlékszem a sok emberre, a szánalomra a tekintetekben, minden porcikám remegett..azt motyogtam:Istenem segíts,Istenem segíts!!!!
2008.aug.1-jén 21.46-kor született Viola Lilla, 710 grammal..Két napon át küzdött és én bíztam,én hittem csak hogy majd megnő,meggyógyul, szerettem..majd elment..Gyönyörű, tökéletes baba volt..Az én Angyalkám..

KÖSZÖNÖM az ügyeletes gyermekorvosnak, hogy lehetővé tette hogy Vele lehessek az utolsó percekben, megérinthettem, megmondhattam neki, hogy mindennél jobban szeretem, könyörögtem a bocsánatáért..Köszönöm neki hogy remegett a szája ,amikor kimondta.Köszönöm hogy neki is fájt, hogy azt mondta nem az én hibám..mert én nem bocsájtom meg magamnak, amíg élek..

Azóta sincs magyarázat,csak a végtelen fájdalom, az üres test és üres lélek..nincsenek már kimondható szavak, ez sosem múlik el.Nem akarok nélküle élni.
Ő volt minden vágyam, reményem, a jövőm..

Köszönöm, hogy elmondhattam

Tünci!

Nagyon megsírattál..

Bízom benne, hogy minden egyes írásoddal ,ahogy kiírod magaból a mérhetetlen fájdalamad egyre jobb lesz...
Mást most nem tudok írni neked.....

KITARTÁS!!!(de ebből már biztos eleged van...)

Panni

Tünci szörnyű lehetett ezt végigcsinálni, egyszerűen nem is tudok mit írni.
Viszont ne okold magad! Te mindent megtettél, de ha egyszer az emberi test és a természet ellened fordul, akkor nem tehetsz semmit. Én hiszem, hogy lesz alkalmad az életben még bizonyítanod, hogy mennyire csodás anya vagy.

Panny!
CSak annyit tudok mondani hogy ezerszer is köszönöm hogy meghallgattok, hogy jöttök olvasni, hogy életben tartjuk ezt a topikat..
ez az egyetlen ami segít, másképp nem tudom elviselni,muszáj beszélnem róla...senki nincs aki meghallgasson, a legjobb barátaim egy hete fel sem hívtak, meg nem látogattak...

Betti!
megtaláltalak másik topikban,én sem tudtam maradni a novemberi babás ban, nem volt már ott helyem.ezt láttam a legjobbnak.
a hathetes kontroll nagyon fontos, ne hagyd ki.nekem azt is mondta az orvos aki műtött hogy ha addig is bármi van, rohamléptekkel a kórházba..
hogy az orvos Rád sem nézett?? hát igen,amíg én bennt voltam mind közül KETTŐ tudott rám nézni..a többi a papírokat bámulta mindig..még ők se akarják látni..így maradunk szépen minden segítség nélkül...
a testi gyógyulásról..nekem egyelőre a lelkem nem engedi..császár volt, még az gyógyul a legjobban..szinte semm alvás, nappal hányinger, szédülés, a sírástól azt mondták kiszáradok,a tejem 2 napja végre elapadt, de még egy ideig szedni kell a gyógyszert rá, a vénáim mindkét kezemben a kézfejnél és könyökhajlatban is szétmentek,a fenekem az injekcióktól fáj, a katétertől meg a pisilés szörnyű..de mit számítana mindez, ha átölelhetném a pici lányom...

Babácska előrébb van a gyászban, nagy harcos, a lelki gyógyulásról Ő talán többet tud..

Csige-bige!
köszönöm-köszönöm!!!!

Tünci szerintem azért maradoznak el az emberek mellőled, mert nem igazán tudnak mit kezdeni a helyzettel, nem tudnak mit mondani. Persze erre nem ez a megoldás. Segíteni kellene, hogy tartsák a lelket benned, hogy segítsenek átvészelni ezt az időt. Nem kérdezgetni kell hogy mi történt és bámulni az embert, vagy egyszerűen elfordulni, hanem csöndben melléülni és meghallgatni a fájdalmát. Hogy elmond mit érzel, mert úgy tűni, hogy neked most az segít. Sajnos vannak olyan emberek is, akik nem akarnak tudomást venni az ilyen esetekről, mert talán úgy vannak vele, hogy velük ez nem történik meg, nem történhet meg. Persze pozitívan kell hozzáállni egy terhességhez, de sajnos ez bármivel megtörténhet. Én ahogy tudomást szereztem róla, hogy végre sikerült, vigyáztam magamra, úgy érzem mindent megtettem, valahogy mégis ott motoszkált bennem, hogy csak minden rendben legyen, ha wc-re mentem akkor egyből azt néztem hogy nincs e pecsételő vérzés. Hát sajnos megtörtént amitől féltem. Egyik este ott volt a vér és már nem tudtak segíteni. Minden esetre az én érzéseim nem hasonlíthatóak a te fájdalmadhoz. Én már kezdek talpra állni és hiszem azt, hogy szép lassan, de neked is menni fog, mert ott belül erős vagy amire te is rá fogsz jönni.

Csige -bige!!
szerintem is így van,ezért fordult el mindenki..azt hittem a barátnőm igazán megért maajd,gyerekkorom óta ismerjük egymást, minden gondolatunkat megosztottuk..neki van egy 16 hónapos babája és azt hittem emiatt ért majd meg..annál az egy alkalomnál amikor beszéltünk ,azt mondta sajnos az ilyen dolgok megtörténnek és hogy ő mennyire "kivolt"aznap amikor megtudta..és pont ezért nem áll mellém,mert mert vannak ilyen dolgok, de vele nem történhet meg és akkor inkább nem vesz rólam tudomást sem..én sem gondoltam hogy velem megtörténhet,még most se hiszem el igazán..

Sajnos valóban vannak ilyen dolgok és attól hogy nem veszünk tudomást róla még léteznek. Pedig akinek már megadatott az hogy anya legyen, annak értenie kellene hogy mit érzel, hiszen ha csak egy percre is belegondol hogy milyen lett volna hogy ha ő kerül ilyen helyzetbe, akkor átérezné a fájdalmadat. Bár nekem anyukám azt mondta a vetélés után, hogy ő mellettem áll, bármikor számíthatok rá és tudja mit érzem higyem el. Ő 12 hetesen vetélt el iszonyatos fájdalmak közepette. Vérzett és görcsölt és csak gyógyszerezték. Már a végén könyörgött az orvosnak hogy műtse meg mert a falat kaparja a fájdalomtól. Szerinte csak az érti meg, hogy milyen fájdalom is ez, aki már átélte. Persze együttérez velünk mindenki, de ezt az érzést elképzelni nem lehet, csak átélni. Nekem még nem volt pocim, bár mi a féjemmel láttuk, hogy alakul ott valami és természetesen még nem mozgott a baba olyan fiatalon, de amikor hazajöttem a kórházból folyton csak arra tudtam gondolni, hogy tegnap még bent volt a pocimban és most már sehol sincs. Olyan jó érzés volt hogy ott bent van és az életem része. Nekem ezt volt a legnehezebb elfogadni. A férjem is eleinte mondta, hogy majd lesz másik, de erre én azt válaszoltam, hogy nekem ő kell. Utána már rájött, hogy nem szeretném ezt többet hallani. Valóban lesz másik bízom benne, hogy mihamarabb, de ő más volt, aki egy emlék marad csupán a szívemben.

Betti!

Én azt hiszem jól döntöttél. Iszonyúan nehéz lehetett meghozni ezt a döntést és biztos vagyok benne, hogy ezerrel gyötör a lekiismeret.
De jobb lett volna neki rendellenességgel vegetálni az életben? Nem hiszem.
Sőt, biztos, hogy nem.

Ez annyira borzalmas. Még mindig bőgök.

És egyvalamit jegyezz meg: a Jósiten nem ítél el téged. Mindig van arra esélye az embernek, hogy bűnjei megbocsájtást nyerjenek.
Csak fohászkodj hozzá és a hitet ne veszítsd el!
Mindig mindennek megvan a maga oka,mégha ezt oly nehéz is elfogadni.

A Jósiten mások bűnjei miatt vezekelt, más bűneit váltotta meg.
Nem biztos, hogy a Te bűneid miatt súlytott ezzel a tragédiával, könnyen meglehet, hogy más bűneit váltottad meg a kisbabátok halálával.

Bocs, ha kissé érthetetlen lettem.

Tünci!

Jól tettétek, hogy kikértétek a jegyzőkönyvet!
Érdemes belenézni, hogy tudjátok az igazságot.

Lányok én nemtudom hogyan lehet ekkora fájdalmat ép ésszel túlélni, minden elismerésem a tietek!

Jaj Lányok ma nagyon rosszul vagyok..egész nap nagyon szédülök, hányingerem van..a párom ma már ment dolgozni, egész délelőtt egyedül voltam és most sírtam először olyan igazán nagyon..már nem fáj a hasam annyira és tudtam zokogni..így egyedül csak ez jár a fejemben, egész nap nézem a képeket Róla és annyira de annyira szörnyű!!!

Telefonált a férjem hogy a munkahelyén többen nem is tudták..érdekes hogy amúgy milyen pletykásak általában,szegénykém meg mondta hogy reméli mostanra mindenki kibeszélte és neki már nem kell semmit mondani..
Tegnap este mondta nekem, hogy az nagyon fáj neki, hogy minden ismerősünk csak azt kérdi tőle hogy én hogy vagyok,azt senki hogy ő hogy viseli..pedig az ő kislánya is..és őt sem hívja a két gyerekkori barátja..az egyik válaszolt csa egy hete smsben, hogy "erre nem tudok mit mondani"-azóta néma csend felőlük...

Mi van az emberrekkel, mi lett velük???nem értem..

Hát Tünci nagyon szörnyű lehet a férjednek is. Sajnos az emberek valóban nagyon pletykásak én is el voltam képpedve ezen, ami szerintem olyan gusztustalan és felháborító. Szerintem ez egy annyira intim dolog, mindenkinek a magánügye senkinek semmi köze "turkálni" benne. Én két kolleganőnek mondtam el a munkahelyemen, hogy babát várok. Mivel még nem látszott rajtam, így nem szóltam senkinek, úgy voltam vele, hogy kivárom amég kezd látszódni, pont azért, hogy ha valami történik, akkor ne csámcsogjanak rajta. Amikor elment a baba, ugyan csak ennek a két kolleganőmnek mondtam el és ők sem mondták tovább senkinek. Viszont amikor visszajöttem dolgozni a táppénz után, csak azt vettem észre, hogy mindenki olyan szánakozva kérdezi tőlem, hogy: jól vagy, vigyázzál magadra. Eleinte nem is értettem. Így egy hát után már tudom miért. Az egyik alig pletykás kolleganőm valahogyan rájött, vagy kisilabizálta, bár szerintem beletrafált és aki csak érdeklődött utánam, valszínű hogy mindenkinek elmondta. Így az nem tudja aki nem akarja. Még jó hogy senkinek nem akartam elmondani. Hát mit ne mondjak nagyon rosszul esett. Most szabin van ez a kedves kolleganő, de ha visszajön és két szót is szól nagyo kiosztom majd. Ez egy annyira bensőséges dolog szerintem. Még ha tudom is hogy ez történt valakivel, akkor is csak annyit mondok, hogy nem tudom, majd ha gondolja elmondja.
Tünci nekem is az első nap volt szörnyű amikor egyedül maradtam otthon és a férjem már ment dolgozni. Majd szép lassan minden egyedül tötött nap jobb lesz, legalábbis én így éreztem. Próbálj erős lenni, de ha az segít, hogy kiadod a bánatodat, akkor zokogj, mert talán az segít. Szerintem bent tartani amúgy sem lehet a bánatot, mert akkor megemészti az ember lelkét és előbb-utóbb úgy is a felszínre tör.

Tünci!

Mi lett az emberekkel??? Hát igen. Mindenki csak saját magával van általában elfoglalva.
De attól rosszabb sincs, mikor bemész a munkahelyedre a hátad mögött pusmognak, szánakoznak, stb...

Amikor anyukám, az IMÁDOTT ÉDESANYÁM meghalt a karjaim között, azt hittem vége a világnak.
Hugommal ketten zártuk le a szemét, hallottuk utolsó leheletét és fohászkodtunk, hogy oda ahová megy, ne legyen fájdalom és kín.
Majd felöltöztettük.
Borzasztóan nehéz volt.
De a legrosszabb az volt, amikor bementem a munkahelyemre és csak a szánakozás, meg a pusmogás volt. Krültek, mint egy leprást, mert gondolom nem találták a szavakat.
Csak 1 ember volt, aki leült velem beszélni és fogta a kezemet.Pont egy olyan ember akiről sosem feltételeztem volna és szakmailag is nagy konkurrenciám.
Csak épp EMBER-ből faragták.
Aztán amikor az ő apukája halt meg, akkor én fogtam a kezét és együtt bőgtünk.

Tünci remélem már 1 fokkal jobb, hogy kiírhatod magadból a dolgokat.
Ha párodnak jólesik, javaslom ő is írja le ide az érzéseit, itt sokan vagyunk akik meghallgatják őt is.

Tünci őszinte részvétem babád elvesztése miatt.

Hát igen, ettől én is félek. Az emberektől.
Bár eddig az ismerőseimről nem mondhatok semmi rosszat, mindenki hív, jönnek látogatni, biztatnak....
De visszamenni a munkahelyre nem tudom, hogy fogok, augusztus 1.-én eljöttem, elbúcsúztam, 120 km naponta, irodavezetés, stressz, azt mondtam, mostmár a baba fontos, akkor még nem tudtam semmiről.....
És most vissza... Úgy érzem azt nem bírom most, hogy percenként elmeséljem mi történt, és sajnáljanak. Nem tudom, hogy fogom elkerülni. Egy biztos, legközelebb, amint a teszt pozitív jövök el táppénzre, nem fog semmi sem érdekelni.

Az emberek nem értik ezt meg, ezen te mentél keresztül, hogyan is tudod azt az érzést elmondani, amit ott átéltél.
Mikor az esti doki kiabál veled, hogy lazítsa már el magát, mert nem tudom feltenni a 8 db pálciákát, ha így megfeszül, és nem érti, hogy ezt te nem is akarod, hogy tágítson, hogy tudnál ellazulni?!
Egyáltalán ne is érjenek hozzád!

Nem tudom, mai napig, hogy hogyan csináltam végig, nem tudom. Pénteken írtam alá a jegyzőkönyvet, hogy beleegyezek, azt soha nem felejtem el, és onnan hétfőig nem tudom hogy csináltam végig.
Nem emlékszem.
Azt tudom, hogy naponta többször zokogtam a férjem vállán, és utánna órákra nyugalom volt, majd újra rámtört, újra nyugalom.
Végigcsináltam és nem ölt meg a fájdalom, és ami nem öl meg, az erősít.
Az élet ilyen, az élet nem szép, csak vannak jobb napok, de alapvetően kegyetlen. De nem engedem, hogy győzzön felettem, bármennyire is vesztésre állok most.

Az orvosomtól nem vagyok felhőtlenül elájulva, nekem az az érzésem, nem tett meg mindent, meg ez, hogy nem kell kontrollra visszamennem, hát ez nagyon furcsa....
De én mindig úgy voltam vele, hogy Ő az orvos, Ő biztosan tudja.
Hétfőn reggel már beadtak két injekciót, még rám sem nézett, először a szülőszobán láttam, legalább egy biztatás, vagy egy hogy van jól esett volna, eléggé féltem, mi vár rám.
A beavatkozást köveően este fél kilenckor csak azért láttam, mert szóltak neki, hogy azt ígérte hazaenged, jöjjön már le, mert már mennék, csak látnia nem ártana.
A borítékot természetesen nem utasította vissza azért.
Az egész kapcsolatunk olyan érdekes volt, soha nem volt iránta bizalmam, de sokan mondták, hogy jó orvos, maradjak, érti a dolgát.
A következőt nála tervezem, hiszen ismeri már az előzményeimet, de nem bízom benne egyáltalán.

Hát nekem kisműtétem volt hat hetes vetélés miatt, de a dokim nagyon rendes volt. Hozzá járok már két éve. Szombat este kilenckór hívtam telefonon, hogy gond van, vérzem. Azt mondta, hogy szülésre megy me fél 12re éjszaka a kórházba és menjek be ha tudok, mert megnéz. Majd visszahívott egy fél óra múlva, hogy ő már úton van így én is indulhatok. Bementem, kicsöngettem a szülőszobáról és bevitt a vizsgálóba, megnézett uh-n és mondta, hogy már nincs baba, kilökődött és várjuk meg hogy hátha kitisztul magától. Menjek haza majd vasárnap reggeltől ne egyek és vasárnap este hatkór találkozunk bent a kórházban és ismét megnéz. Kérdeztem tőle, hogy mivel tartozom, de elfordult, pakolt és azt mondta: ugyan, semmivel. Vasárnap nem volt ügyeletes, csak az én műtétem miatt jött be. Hát a vasárnap szörnyű volt. Maga a tudat, hogy már nincs ott a baba és arra várni, hogy hátha "kijön" magától, de semmi. Vasárnap este bementünk, megnézett és mondta, hogy nincs változás, műteni kell. Szólt a műtőnek, felkísért a nővérpulthoz, megvárta még kapok ágyat, majd elment, de előtte elmondta, hogy mi fog történni velem. Mire levették a vért, eltelt fél óra és jött a műtős fiú hogy menjek vele. Szóval nem kellett sokat várnom. Utána nem igazán emlékszem hogy mi történt. Viszont reggel amikor bejött a kórházba, az első dolga volt, hogy megnézze a kismamákat és hozzám is bejött. Megkérdezte, hogy hogy vagyok, minden rendben van e és hogy emlékszem e mindenre amit mondott és kérdezzek nyugodtan. Majd elment. Pénzt nem adtam neki, mert mennem kell hat hetes kontrolra és akkor akarom odaadni. Szerintem rendes volt, ami nagyon jólesett. Annyira elesettnek és kiszolgáltatottnak éreztem magam és olyan jó érzés volt, hogy ilyen rendes volt és sürgősségivel megműtött. Normál esetben ugye a műtétre, ha nincs orvosod, akkor napokat kell várnod, ha nem vérzel és nem görcsölsz, ő egyből megműtött. Szóval, szerencsére nekem az orvossal kapcsolatban kellemes tapasztalatom van.

Betti: én tuti, hogy másik dokit keresnék a helyedben. Ha viszed a zárójelentéseidet, leleteidet, akkor szerintem nyugodtan válthatsz dokit. Engem felháborít ahogyan viselkedett veled, bocsi. Neked akkor el kellett volna pontosan mondani, hogy mi fog történni és emelett támogatni kellett volna téged. Lehet hogy ő hetente lát ilyen szörnyű dolgokat, de pont ezért kellene tudni, hogy mekkora fájdalmat érzel és szükség van a kedves szóra és a bátorításra. Ő látja a születés örömét, tudnia kell, hogy mekkora trauma elveszíteni egy babát.

Csige-bige!

Velem is nagyon rendes volt a dokink.Ahogy megtudta a dolgot másnap már műtött is...más esetben ha nem lett volna dokin akkor minimum egy hetet kellett volna várni
A műtőasztalon is zkogtam és ő kedvesen nyugtatgatott,simogatta a fejem,szal maximálisan együtt érzett és ami nagyon fontos g bíztatott hogx lesz még sok szép babám az biztos.
Az első mensi után ahogy megvolt a poz.teszt már hívtam is és hallottam a hangján h tényleg örül velem együtt.


Betti!

Sztem válts dokit!!!A szakmai tudás mellett fontos az emberség nagyon!!!Keress egy ilyet aki mindenben megfelel....ritka mint a fehér holl de van!!!


Panni

Sziasztok!
Csige bige!
látom Te pesti vagy, ott sok a doki, jó hogy neked ilyen kedves..Betti nem tudom hova valósi, én Székesfehérvár vonzáskörzete, itt végesek a lehetőségek nőgyógyász téren....
betti!
Te mindenképp válts orvost,ez a mostani sem emberileg, sem orvosilag nem felel meg.
A munkahely dologról..Mostmár négy hét múlva nekem is lejár a szülési szabadság,nem tudom lehetek e még utána táppénzen, de csak ha belegondolok hogy be kell mennem ezek után, már attól is sírva fakadok..és ráadásul mindenkitől azt hallom hogy minél hamarabb vissza kell menni,"folytatni kell".korábban már írtam hogy egy műszaki nagyáruházban dolgozom, kb 80 munkatárs, naponta kb 500 vevő..és ráadásul vevőszolgálat..sokszor beszéltük akolleganőmmel amikor mindenféle kétforintos szart visszahordanak cserére és tiszta idegbetegek az emberek, hogy nem az a szomorú, hanem egy beteg gyerek látvány mondjuk...félek hogy most még nem tudnám ezt csinálni,képtelen lennék mosolyogni, bólogatni egész nap..máe gondolkodtam ,hogy keresekk másik munkát..
az a legnehezebb, ha olyan valakivel találkozom, aki tudja...tegnap voltak a szakmunkások a háznál dolgozni, az egyik a férjem gyeekkori barátja,alig mert hozzám szólni,csak suttogva, lábujjhegyen..tegnap este kimentem az utcára sétálni, de még fogom a hasam a sabnél meg amúgy se lapult vissza, és egy kedves lány egy tündéri kisbabával megkérdezte hogy kismama vagyok, rosszul vagyok?? hát nem vagyok kismama..anya vagyok, egy halott gyermek édesanyja..de nem mondhattam, csak nyeltem egyet...

Ma megint Vele álmodtam...

Nekem is a legnehezebb feladat az volt, hogy hogyan mondjam meg azoknak akik tudták, hogy már nincs baba. Mindenki mit sem tudva kérdezte, hogy hogy vagy, minden rendben. Én pedig mondtam, hogy nem, semmi sincs rendben, mert elment a baba. Miután már mindenki tudta, jobb volt. Aki emberséges, nem kérdezett, nem sajnálkozott, annyit mondott hogy kitartás. Aki kevésbé emberséges, az csámcsogott rajta egy darabig, majd lekerültem a pletykarovat éléről. Biztos hogy nagyon nehéz lesz visszamenned dolgozni Tünci, főleg így hogy vevőszolin dolgozól. A táppénzre szeirntem kérdezz rá a dokitól, mond meg, hogy még nem érzel elég erőt magadban, hogy újra dolgozz. Én két hétig voltam itthon táppénzen, de a háziorvosom még itthon akart tartani. Mondtam neki, hogy testileg teljesen jól vagyok, a lelki pedig majd szép lassan gyógyulgat, de ideje lenne már visszemenni. Én irodai munkát végzek, így az nem annyira megeröltető, kivéve az idegölő főnökömet.
Akkor látom Panni veled is tök rendi volt a dokink. Mivel engem clostival kezelt két hónapig, utána voltam nála vizsgálaton és mondta, hogy most pihi. Majd egy hónap sem telt el és már hívtam is hogy pozitív lett a teszt és én is hallottam a hangján, hogy velem együtt örül. Amikor vizsgálatra mentünk, egyből mondta, hogy a papa nem akarja látni, mert akkor gyorsan szóljak neki. Neki is elmutogatott mindent és megkérdeztem hogy képet kaphatunk el, azt mondta, hogy természetes. Kettőt is adott. Szóval tényleg egy szavam sem lehet rá. Ha bármi gondom van, akkor hívom telefonon és mindig nagyon segítőkész. Remélem mihamarabb sikerül nekünk is a baba és akkor már nem lesz probléma.

Csige-bige!

Én is folyton hivogattam a dokit a történtek miatt ez a 3.terhességem tele volt aggodalommal,féltettem nagyon a picit.De rendi volt,néha megmosolygott h miért vok a 3.babával ilyen aggódós..de megértett!!!

Panni

Na ná hogy aggódik az ember egy vetélés után Panni, szerintem ez a normális. Tök jó, hogy azért ezt a doki is megértette. Én most a progiszint beállítás miatt leszek kicsit hisztis és rátartni nála, már látom előre. Jó lenne már úgy találkozni a dokival, hogy a szülőszobára jön hozzám. Remélem ennek is eljön az ideje mihamarabb.

Hát ez az orvos kérdés elég nehéz.
Itt szegeden a klinikán minden orvos ismeri a másikat, ha váltok, ezzel is találkozhatok, a másik meg nem biztos hogy el is vállal, ha ezt az előzőt ismeri.
6. héten biztosan visszamegyek, még ha nem is mondta.

Ez a nap nagyon nem jó.
10.-ig aludtam, 8.-kor felébredtem igaz, de elszédültem és visszafeküdtem. Utánna kimentem a városba kicsit, egy-két dolgot elintézni, összesen fél órát, de elég rosszul éreztem magam. Olyan szédülős vagyok ma, lehet még nem sikerült a vérveszteséget pótólni.
Lelkileg sem jó ez a mai nap. Valahogy ez most nagyon nem jó. A kajára rá sem bírok nézni, semminek nincs íze, nem nagyon esik jól semmi. Pedig szeretnék enni, de nem igazán megy. Talán pár nap múlva.
Ez egy ilyen nap.

Délután jönnek a kolléganőim látogatni, az talán majd feldob egy kicsit, meg mindjárt ledöntök egy bögre kv-t.
Ti hogy vagytok?

Sziasztok!

Látom ez nem csak nekem szar nap..én is szédülök ,hányingerem van, alig tudok felkelni..
elkészült a születési anyakönyvi kivonat, holnap mennem kell készíttetni a halottit..

hozzám nem jön senki..újabb nap, amikor nem jelentkezik a "legjobb Barátnőm", immár két hét óta...

csak Ti vagytok..

Tünci
Jól esett, hogy lejöttek a kolléganők hozzám, itt voltak egy 3 órát nálam és a végén már mosolyogni is tudtam picit.
Nem értem a barátnődet, így azért nem illik viselkedni, igenis kell az együttérzés, még ha nem is vállalhatják át a fájdalmadat, de jó tudni, hogy valakik aggódnak érted.

Párom egész héten itt ül velem a lakásban, porszívózik, takarít, bevásárol, mos, vasal!!!, vígasztal, mikor kell......
De ma este elküldtem kicsit fallabdázni a barátaival, bár az előbb hívott, hogy ő visszafordul, mert nem akar egyedül hagyni, lelkiismeret furdalása van, de mondtam, meg ne próbálja, menjen, kicsit engedje ki a feszültséget magából. Ma már kicsit összedörrentünk, aztán kiderült azért ideges, mert szeretné, ha mindent rendben csinálna, úgy ahogy én szoktam és valami nem úgy sikerült neki
Fantasztikus támszom, mikor egy hónapja összeházasodtunk, nem gondoltuk, hogy ilyen gyorsan a jóban rosszban rossz részére is sor kerül, de nagyon helytállt.

Istenem, csak arra tudok gondolni, hogy lehet még kisbabám, hogy fog még sikerülni és alig várom a januárt.

Ez az Betti nagyon jól csinálod, igazi erős csajszi vagy. Bizti hogy lesz kisbabátok és ő majd segít egy kicsit feledni a sok szörnyűséget. Én nagyon drukkolok nektek.
Tünci: nagyon sajnálom, hogy ennyire elhanyagolnak téged, pedig most van szükséged a legnagyobb törődésre, vigasztalásra. Erre csak azt tudom mondani, hogy nem voltak igazi barátok, most bebizonyították. Ha azok lennének, akkor ha akarod ha nem, akkor is mennek és próbálják elterelni a gondolataidat, ha nem sikerül, akkor pedig kiadhatod nekik a fájdalmadat és meghallgatnak. Tudod én is a vetélésem után beszéltem az egyik barátnőmmel, akivel eddig mindent megbeszéltünk. Mondtam neki, hogy mi történt (mert előttre mindig rendszeresen kérdezgetett, hogy hogy állununk, mikor lesz baba) és azt vágta rá kapásból, hogy: és nem rossz??? Hogy a francba ne lenne rossz. Sokat gondolok rá, hogy jövő márciusban már minden órás lettem volna. Azóta viszont beszlétünk és emailt is írtunk és egyetlen egyszer sem kérdezte, hogy mi van velem, hogy vagyok. Pedig én írtam az emailemben, hogy már kicsit jobban vagyok, kezdem összeszedni magam, de nem reagált rá. Azért az embernek ilyenkor jól esne egy kis biztató szó. Komolyan mondom én is itt kaptam akkor a legtöbb biztatást. Ami kell, mert nem szabad elhagyni magunkat. Igen is tovább kell küzdeni. Én is azt várom, hogy megjőjjön most a műtét után, majd megyek vissza kontrolra és a második menzi után már ismét próbálkozni akarunk, mert mihamarabb pocakos akarok lenni. Már nagyon várom.

Sziasztok, Lányok!

Minden együttérzésem a tiétek. Én két hete vesztettem el a kisfiamat, Andrist. 14 hetet élt bennem. Ez volt a harmadik terhességem, az előző kettővel semmi gond nem volt. 6 és 2,5 éves a nagyfiam és a kislányom.

Végigolvastam az írásaitokat, és végig is sírtam... "Jól esett", mert én az első néhány nap kivételével nem nagyon tudtam sírni, és szerintem ez nem jó így. Pedig borzasztóan érzem magam, de olyan tompultság vett erőt rajtam, hogy még sírni sem tudtam.

Jó volt olvasni, hogy milyen sok dologban vagyunk hasonlóak. Például írtátok az utcára való kimenést. Én is három nappal a kisbabám születése után mentem ki igazán az utcára, és előtte majd belehaltam: mit fognak szólni? Hogy menjek végig mások előtt? Eddig babát vártam, és már látszott a pocakom, most meg hirtelen nem vagyok senki, csak egy üres, tartalmatlan valami. És éppen ezért értéktelen. Nagyon szégyelltem magam.
Meg az is zavart: hogyan tudnak jönni-menni az emberek, mintha mi sem történt volna? Hát nem tudják, hogy meghalt a kisfiam???

A reggel-téma is hasonló volt: az éjjel tompultságából (biztosan álmodtam, de csak egy hét után kezdtem emlékezni az álmaimra) napról napra arra a tudatra ébredni, hogy Atyaisten, nincs többé bennem a gyermekem... Újra és újra kegyetlenül hasított belém a felismerés, mintha nem lett volna elég egyszer.

Aztán a telefonok meg a vendégek: napokig én sem vettem fel a telefont, és nem akartam senkit sem látni. Aztán akit bejelentkezett és vette a fáradságot, hogy eljöjjön, nem is volt olyan rossz viszontlátni. Akivel csak úgy összefutottam, kellemes meg kellemetlen csalódást is okozott - nagyon személyiségfüggő, hogy az emberek hogyan reagálnak. Mindenesetre nagyon nehéz helyzetben vannak ők is, ez a társadalom szerintem nem tud mit kezdeni egyáltalán a halállal sem, pláne egy magzat vagy kicsi baba halálával. Érezzenek együtt vagy hagyjanak békén? Hol a határ az együttérzés és a tapintatlanság között, hol húzódik meg a vonal a békénhagyás és az elhanyagolás között?
Singer Magdolna honlapján olvastam, hogy használati utasítást kell adnunk magunkhoz. Én azt mondanám: "Borzasztó dolog történt velem: meghalt a kisbabám. Nagyon rosszul vagyok, és az esne a legjobban/az segítene a legtöbbet, ha minden nap felhívnál/nem hívnál fel, eljönnél/nem jönnél egy darabig, főznél, bevásárolnál, elpakolnád a babaruhákat, egyszerűen meghallgatnál/nem bánnád, hogy nem szólalok meg, és nem mondanád, hogy ne gondoljak rá, mert én őt nagyon szerettem, és alig bírom elviselni, hogy nem lehetek vele."

Én ezt csak annyiban valósítottam meg, hogy amikor Andris elment, mindenkinek, aki tudott a terhességemről, küldtem egy sms-t vagy emailt, amiben elmondtam, mi történt, és megkértem, hogy egy darabig ne keressenek. Azért az jól esett, ha kaptam egy-egy kis írásos választ erre. Úgy érzem, most "illene" felkeresnem őket. De nem igazán akarom... Mit mondhatnék nekik?

Akinek mondanom kellene valamit, úgy, ahogy fent áll, az az anyukám - vele vagyok gyakori kapcsolatban, mert rá vagyok utalva a segítségére, de képtelen megérteni, hogy hogy érzem magam most. Pedig neki is volt két vetélése. De bármit mondok, azt mondja, hagyjam abba, ne kiabáljak (pedig egyáltalán nem beszélek hangosan), vagy (ami a legrosszabb) ne csináljak cirkuszt, ne bohóckodjak.

Majd elmesélem, hogy pontosan miért, és kíváncsi vagyok a véleményetekre. Most mennem kell - gyerkőceim holnap mennek a Balcsira, és még össze kell pakolnom.

Tünci! Nagyon jó, hogy elindítottad ezt a topikot. Nekem biztosan segít, és azt gondolom, hogy Neked is, a többieknek is jót fog tenni. Nagyon sokat szeretnék még beszélgetni Veletek!

Kisanya

Kisanya

Kisanyácska sajnálom ami veled történt, légy erős, mint itt mindannyian. Nem tudom olvastad e, de az első napokban én sem tudtam abszolult beszélni róla. Otthon nem mentem ki az udvarra, nehogy a szomszédok megkérdezzék, hogy mi újság velünk. Ez szép lassan megváltozott, csak idő kellett hozzá. Nekem most lesz négy hete vasárnap hogy műtöttek és már az újabb babán törjük a fejünket. Eleinte nem is tudtam gondolni az új babára, de ez is szépen megváltozott. Mondta a férjem, hogy majd a következő, majd akkor nagyon vigyázunk- nem mintha most nem vigyáztam volna- de én erre mindig azt mondtam, hogy nekem ez a baba kellett volna. Hát igen, csak ezen már változtatni nem lehet. Így most abban bízunk, hogy mihamarabb kárpótol a sors bennünket egy aranyos, egészséges kisbabával.
Sok sok erőt kívánok neked és gondolj arra hogy fognak még a gyerkőceid kistesót kapni, csak idő kell hozzá. Elcsépelt dolog, de valóban idő kell hozzá. Én már eljutottam arra a szintre, hogy nem könnyezem meg, ha visszagondolok a történtekre. Higyjétek el mindenkinek menni fog előbb vagy utóbb.

Kisanyácsak
Én is sajnálom, a történteket, és hidd el itt mindannyian tudjuk, mit érzel, sokat segít,ha ki tudod írni magadból, valakivel meg tudod beszélni, mi pedig megértjük.

Már várom, hogy ne kelljen feküdnöm, hogy mehessek hosszabb távra is, beszerzek egy jó futócipőt és ismét elkezdek futni, ugye a babavárás alatt abbahagytam, de a mozgás nekem nagyon sok mindenre orvosság.
Bár nem tudom, hogy kb. mennyi ideig nem szabad még mozogni erőteljesebben, de majd utánanézek valahogy.

Betti: igazad van, egy kicsit el kell terelni a gondolataidat és próbálj meg olyat csinálni amit előtte szerettél vagy nem volt rá időd. Én amikor otthon maradtam a vetélés után táppénzen, sokat főztem-sütöttem. Mivel új házba költöztünk, szép új konyha, de sok időm nem volt meló mellett kiélvezni. Hát most azt tettem. Minden másnap sütöttem valamit, olyan jó volt.
A mozgással azért vigyázz. Szerintem a doki tud erre választ adni neked. Nekem azt mondta a műtét előtt, hogy hat hétig semmi cipekedés, erölködés, mert vérezni fogok. Vigyáztam is, egészen addig amég egy héttel a műtét után egy macskalamot nem vettem a boltba és be nem tettem a kocsi hátuljába. Azonnal elkezdtem vérezni és másnapra már elég durva volt. Felhívtam a dokit és kaptam rá cseppeket. Szóval még korai volt. Most már takarítgatok, könnyebb dolgokat emelgetek, de én még mindig vigyázok magamra, mert akkor nagyon megijedtem, hogy vissza kell mennem a kórházba, ami azért csak nem egy Hilton valjuk be.
Szóval jól csinálod Betti. Szerintem csináljatok sok közös programot a férjeddel, mozi, kirándulás stb. Mi ezt tesszük és nagyon jó. Gyorsabban telik az idő és eltereli a gondolataimat. Már a hétvégére is megvan a program

Sziasztok !

Én is irogatok az élet a vetélés utáni topicba,mostmár egyre ritkábban de onnan indultam és nagyon sokat segítettek a lányok!
Hálás köszönet nekik ezúton is minden tanácsért,bátorító szóért!
Én 2005-ben vesztettem el a kisbabámat,első baba lett volna,9 hetesen elhalt,de csak 12 hetesen tudtuk meg,hogy 3 hete nem él!
Hétfőn mentem volna a 12. heti uh-ra,helyette a műtőbe mentem,hogy elvegyék!
Iszonyú volt,pánikbeteg lettem,2 hónap táppénz,10 kiló mínusz,pszichológus!
1 hónapig csak napi 1 szelet vajaskenyeret ettem naponta,utáltam mindenkit aki terhes volt,persze csak akit nem ismertme.
Ebben az időben szült 2 barátnőm,nekik drukkoltam de rengeteget sírtam!

A kórházban egy nagyon kedves szobatárs tartotta bennem a lelket,a mai napig hallom a szavait: ez a baba azért nem születhetett meg mert beteg lett volna,és a következőnek kell megszületnie!
Pont ma 2 hónapos a kisfiam!!!!!!!!
Soha nem hittem volna,hogy talpra fogok állni,de kb. 1 év után azt mondtam,hogy muszály és belefogtam!
Nem lehet lányok leírni,hogy mennyire nehéz és elfelejteni tényleg nem lehet. Nem akarok sablon szöveget írni,mert most úgysem érzitek úgy,hogy még az életben lehettek boldogok,én is a pokolra kívántam minden ilyen szöveget,de nagyon szorítok nektek és minél előbbi felépülést kívánok!
Az elejétől olvaslka titeket és sírok mikor olvasom és megfogadtam,hogy nem jövök többet,de mindig jövök!
Átérzem a helyzeteteket és őszintén sajnálom!

Írjatok-írjatok-írjatok!!!!
Sokat segít!
Nekem iszonyatos nagy segítség volt a babanet!!!

Minden jót mindenkinek!

Sziasztok

Csige
Én is úgy gondoltam, hogy 6 hétig nem nagyon mozgolódom, bár én versenyszerűen sportoltam korábban és a babavárás alatt is megmaradt az oda illő rendszeres mozgás, most ez elég nehéz, mert tényleg sokat segített bármi fájdalom, stressz egyéb feldolgozásában a mozgás. De kivárom a 6 hetet, mert nem akarok kockáztatni, annyit nem ér meg.

4 napja, hogy nincs velem a kicsi Lány, és nem tudom, lehet velem van a gond, ma még nem sírtam, bár hosszú még a nap. Hihetetlen sokszor még számomra is, amin keresztül mentem, nem tudom felfogtam e még egyáltalán.....

Ez az alvás dolog ma nem nagyon jön össze, már egy órája fent mocorgok, csendben nézem a olimpia atlétikát.
Tegnap este kimentem sétálni a Plázába, akartam a könyvesboltba venni valami könyvet, találtam is, de ott találkoztam a barátainkkal és 2 éves tündéri kislányukkal. Vártam volna egy hogy vagy kérdést, de elmaradt, sőt, gyorsan el is búcsúztam. Tényleg nem tudnak ezzel mások mit kezdeni.
De ez nem az ő hibájuk.

Este páromat hívta az egyik barátja, akinek a felesége két hét múlva szül, kislányt, akart velem beszélni, hogy hogy vagyok, azt pedig talán két perc után leráztam, párom szerint elég észrevehető módon. Sajnálom, de mit is mondjak, egy mindjárt szülő nőnek, hogy ez milyen, neki nem erre van szüksége most.

Szóval most ez a tegnapi nap ilyen volt, de ahogy elnézem magam itt a reggeli kv mellett, ilyen lesz a mai nap is.

Már mindenki azt várja, hogy jól van, mostmár elég, tessék felépülni, túllépni rajta. Haló, nem telt el egy hét!!!!!!
Tudom, hogy túl fogom élni, ha a hétfőt túléltem, akkor mindent, de hagy legyen már egy kis időm rá, és lehet, kell egy hónap is.

Szia Mnidenkinek!

Kisanyácska!Tiszta szívből sajnálom..Gyere bármikor..Ha az kell csak beszélj, vagy kérdezz, vagy sírj..Én már tudom hogy még nagyon sokáig így lesz ez, nekem csak Ti vagytok, akik sajnos igazán tudják, mit jelent a részvét szó..

Most két napja nem írtam, de történt néhány dolog, ami megmagyarázza mit értettem az alatt, hogy mindenki magamra hagyott..
1.hivatalos ügyben Anyuval és abátyámmal be kellett mennem a bankba, erőt kellett vennem magamon, hiába nem akartam most még sok ember közé menni..ott aztán ők ketten folyamatosan azon károgtak hogy milyen lassú az ügymenet, mennyit kell várni, ők mennyire sietnek..aztán fogták magukat elmentek nézelődni(ez egy plázában van) és ott hagytak bő fél órára ..valszínű észre sem vették, hogy mellettem egy mindenórás kismama ül..mire visszaértek már a sírással küszködtem, mondtam hogy mért hagytak itt mire a bátyám azt mondta hogy minek kéne itt őrizni, különben is a viselkedésem beteges, menjek orvoshoz..szó szót követett, mondtam ha nem hagyja abba, akkor itthagyom őket, mire ő:jobb is legalább le tudok ülni..ekkor felálltam és úgy döntöttam elintézem ,ami nekem fontos..
elmentem Viola halotti a.kivonatáért és vettem neki egy plüss babát, kis rózsaszín meg lila ruhácskával, nem túl nagyot, mert neki nagyon pici keze van..aztán bementem egy templomba..annyira sírtam,odajött az atya kérdezte mi történt, mondtam hogy meghalt a Kislányom..kérdezte akarok e beszélgetni, mondtam hogy most nem..megfogta a kezem és imádkoztunk...

két óra múlva mentem vissza a bankba, addig rám vártak..ekkor a bátyám azt mondta mindenki füle hallatára hogy zárt osztályon a helyem, és anyu sem szólt egy szót sem..nem emlékszem pontosan, de elhangzottak mindkettőnk részéről ezután olyan szavak, amiket ki sem merek már mondani..és ezzel vége..soha többet nem akarom látni, sem hallani róla..

nem tudom hogy jutottam haza, emlékszem a hőségre, hogy szédülök, csak megyek hogy hazaérjek, alig tudok leszállni a buszról, csak arra gondolok, hogy azzal a sok pénzzel a táskámban nem eshetek össze..hazaértem, a konyhában csuklottam össze, mire a férjem hazaért már bemásztam a hálóba..annyira félt, most már kettőnk között rendben vannak a dolgok..mondta hogy abátyámat alkalomadtán összeveri..nem tiltakoztam..

szóval ez van, délután már nem tudtam az ágyból felkelni..

és atörténet folytatódik..

2.a két legjobb barátnőm egyike két hét után jelenkezett e-mailben..lehet hogy jó szándék vezérli, de bemásolom ide hogy lássátok, milyen szavakat használt, hogy ez mennyire nem segít, csak ront az egészen..:

Nem tudom mi lehet veled.Nem hívtalak, nem is akartalak zaklatni.
Gondoltam jobb ez így neked, hogy minél előbb meggyógyuljál.
Reni szolt is, hogy ne keresselek a hétvégén.(-reni a testvérpár másik fele-barátnő-)Bízom benne, hogy testi lelki sebeidet az idő begyógyítja, ne legyél elkeseredve még ha nagyon fáj is.
Nagyon szeretünk téged, és mindannyiunkat szomorúsággal tölt el ez az eset,
és hidd el drága, hogy ezzel ellenszemben az életnek lesznek kimagasló örömteli pillanatai, melyek fátylazzák a fájdalmas multat.
Ezért kérlek ne csüggedj, hanem EMBER küzdj és bízva bízzál, mert
minden ember a Földön egy sorsot kapot a vállára (vagy nevezzük keresztnek) , melyet végig kell vinni életünk során teherként a vállunkon, és feladatunk a Földön ennek sorsnak vagy keresztnek a büszke viselése!
Fogadd el őszinete részvétemet és együttérzésemet Violával kapcsolatban.
Légy erős és bátor, minden téren.

Nagyon vigyázz magadra, és a párodra.

Nagyon nagyon sok puszi nektek: Beus"

Várom a gondolataitokat..
Köszönettel:Tünde

Tünci
www.veteles.lap.hu

lelki segítségnyújtás rész, első felsorolás.

Ezt ha a bátyád elolvasná lehet jót tenne neki, nekem segített megnyugtatott, hogy teljesen renden vagyok, ez a gyász ideje.

Betti! ha egy kicsit is érdekelte volna hogy mi van velem, el tudod képzelni, hogy ilyeneket mond?
hát ő aztán nem fog utána olvasni, hogy mit kéne ilyenkor mondani..az a borzasztó hogy van két kislána és mégis így viselkedik..

Tünci!

A bátyádhoz NO COMMENT......de az anyukád azért kiállhatott volna melletted és neki kellett volna rászólni a bátyádra...nem értem Gondolom bátyádnak még nincs családja,gyereke,ugye??

Arra gondolj h a férjeddel minden OK és ti ketten számíthattok csak egymásra!!!Egymást ki fogjátok húzni a gödörből,ez biztos!!!

Lányok ,ma elmegyek nyaralni a Balcsira egy hétre...viszek ugyan lap-topot de nem biztos h mindig tudok jönni....
Jók legyetek a körülményekhez képest...

Panni

Akkor neked jó pihenést Panny( jaj szar idő lesz..(( )..

Fenntebb írtam hogy két kislánya van, egy 8 éves és egy másfél éves...

Tünci!

Igazából én úgy látom h ez a lány igenis segíteni akart ezzel a levéllel a maga módján...sztem törődik veled és szeret csak ő sem tudja h mit kéne ilyenkor írni ...lehet ha te lennél az ő helyében te se tudnád.....a franc se tudja.....nehéz
Engem a saját bátyád jobban elszomorít...

Panni

Panny!
a bátyám kritikán aluli, vele végeztem...

A Bea segíteni akart, tudom én, csak hát neki is van internet, mért nem néz utána,( angyalok szülei vagyunk-tanácsok hozzátartozóknak!) vagy csak fogná meg a kezem, hagyna sírni és ne mondaná hogy ne sírj!!!
a közhelyekkel Dunát lehetne rekeszteni..
tegnapelőtt itt volt az asztalos,néhányszor találkoztunk az elmúlt néhány hónapban, csak haver, de Ő csak leült mellém, megszorította a kezem, könnyes lett a szeme..ennyi kellett és nem több..neki is van egy 1 éves kislánya...

Sziasztok!

Tünci a bátyád kritikán alul viselkedett. Szót sem érdemel.
Édesanyádnak megmondhatod, hogy mit éreztél amikor Ő is ellened fordult!
Ne vessz vele össze csak mond el mi fájt.

A barátnődet megértem.
Mikor én elvesztettem a várva várt kicsikémet csak 1 barátnőm tudott nekem segíteni!
Ő azért mert pár éve ugyan azon ment keresztül.
Nagyon nehéz ilyenkor a barátok dolga.
Nem tudják mi a jó. Van aki azokat a sablonos mondatokat igényli de van aki az együttérzést és a megértést várja.
Nem mindig dolgozik az ösztön olyan segítően, mint azt az asztalos ismerősödnél tette.
Én nem mentegetni szeretném a barátaidat csak leírni az én gondolataimat, tapasztalatomat.
Akikről én azt hittem nem gondolnak rám, nem segítenek a bajban, egy emberként álltak mögöttem amikor az én kicsi lányom vártam. A második terhességem alatt. Vigyáztak és figyeltek rám, ránk. Velünk aggódtak a vizsgálatok alatt, számolták a napokat és velünk örültek amikor megszületett Grétikém.
Akkor, ott hirtelen és az azt követő fájdalmas időszakban nem tudtak segíteni.
De azért szerettek és gondoltak rám.
Ilyenkor nagyon nehéz mit mondani és tenni.

Írod az utána nézést.
Szerintem mindenki megpróbálja kizárni magát az ilyen fájdalmas tragédiák olvasása alól.
Amíg én nem veszítettem el a magzatomat nem kerestem sosem az ilyen oldalakat.
Ezek azért vannak, hogy kiírja az ember magából a fájdalmat és ott biztos megértésre talál. Hisz ezeket az oldalakat mi írjuk. Akik átélték a poklot és megpróbálnak kimászni a mély gödörből. Az írás segít és akiknek fájdalmuk van azoknak is segít, hisz megmutatja, hogy az isten mással is igazságtalan!

Betti azért nem sírsz mert üres vagy.Én is voltam így.
Aztán újra jött egy síros időszak.
A gyász sajnos ilyen.
Te még gyászolsz. Ne foglalkozz azzal, hogy mit gondolnak mások. Még csak most történt ez a tragédia veletek, idő kell ahogy írtad. Lehet, hogy 1 hónap de lehet, hogy több is.
Tavaly februárban én sírógörcsöt kaptam azon a napon amikor a kicsikém megszületett volna. Pedig Grétusom akkor már a pocakba költözött.
Még most is sokat gondolok rá. Arra a napra. Őrá, aki minket választott szüleinek és mégis meggondolta magát.

Szia Móni!
Én is úgy gondolom hogy abátyámmal végeztem, anyuval meg kis idő múlva megpróbálok beszélni, de most még csak veszekednénk, mert nem értené hogy az ő viselkedésével mi volt a gondom..

a barátnőmnek azóta már megírtam, hogy értem én hogy segíteni akar, de borzasztóan rosszul megválasztott szavakkal, amikkel csak újabb fájdalmat okoz, hogy nem ez az amire szükségem van.

majd lesz velük valami, most ezen nem tudok már aggódni.

Tünci
Én is úgy gondolom, hogy a barátnőd segíteni akart, de hidd el, aki ezen nem ment keresztül, nem tudja mi a jó szó, sőt néha én sem tudom, hogy szóljanak hozzám. Van mikor jól esik a ne add fel szöveg, van mikor kifejezetten idegesít.
Ők csak annyit tudnak mondani, hogy kitartás és ez a sors és majd lesz másik, és előre kell nézni....bla,bla,bla.
Ami, ha belegondolsz, így is lesz!
De adják meg nekünk az időt, míg ide eljutunk, és ne sürgessenek a gyászban, hagy döntsük el mi, mennyi idő kell nekünk. Engem ez szokott dühíteni.

Ma elmentem a Corába bevásárolni és a pénztárnál elkezdett görcsölni a hasam, hazajöttem és le is feküdtem egy órát, remélem nem tettem rosszat, hogy kicsit kimozdultam, de lassan már itt az ideje, lehet ezek méh összehúzódások voltak.

Kérdezném, hogy meddig tartanak ezek a vérzések, vége lesz a menstruáció előtt vagy ez több hét?

Az is rossz, legalább is nekem, hogy megvoltak a terveim decemberig, a szülésig, boldogan vártam, hogy teljenek a hetek, az elején olyan türelmetlen voltam, hogy 1 hét,2, már 3, soha nem lesz 12, aztán 16....és most pedig semmi.
Át kell rendeznem újra ezt a félévet.
Ember tervez, Isten pedig elvégzi. Bár bízom benne, hogy erőn felül nem tesz ránk terheket.

Móni
tegnap estére azért összejött egy bőgésre való, általában minden napnak megvan a maga keresztje valami miatt, vagy előbb, vagy utóbb.

Betti!

Hát nem tudom ezt a barát dolgot..lehet hogy nem is a közhelyekkel van gond, hanme hogy ilyen hamar túl akar "léptetni" a környezetem...én úgy látom hogy azért mert elvetéltünk, vagy gyermekeink ilyen kis időt kaptak csak, minket nem tartanak teljes értékű anyának, mintha nekünk nem lenne jogos ez a borzalmas fájdalom...

A vérzésről.Nekem 16 napja tart, hol van ,hol nincs néha kicsit görcsölget a hasam, de közel sem olyan durva mint a rendes menzesz.még várok egy hete és ha aztán sem múlik megkérdem az orvost..A hasam nagyon fura, mert elég nagy volt már és híztam is kb11-12 kilót és most szinte egyik napról a másikra látványosan összement..alig an már csak egy kis háj, ha ki tudnám húzni magam talán nem is látszana..Nem túl gyors ez??inkább aggaszt mint hogy jó hogy kisebb...
tegnap átkötöttem a heget..jobb lett volna nem megnézni..

Sziasztok!

Az elejétől fogva olvastalak titeket, de nem tudtam, merjek-e írni nektek. Mivel az én fájdalmam talán nem akkora, mint a tietek.

Ikerterhességem volt, sőt 3 petezsák is volt, de a harmadikban nem volt embrió, ezt könnyebb volt elfogadni. De a két pici jól volt, szívhang is elég korán hallható volt és én nagyon boldog voltam, készültem a két csöppségre. Az egész család készült, én naív megvettem egy ikerbabakocsit (babonából nem szabadott volna).

Mikor a 12 hetes Uh-ra mentünk, már alig vártuk, hogy láthassuk a babókat. Hasi UH-ot csinált a dokinő, de nem igazán látta őket, akkor már nagyon megijedtem, hogy baj van. Csinált hüvelyit, és már csak egy baba volt. A másik is ott volt, de nem moccant. Vivici ugrált, lubickolt, míg a másik semmi. Azon imádkoztam, hogy mozduljon meg, de már szívhangja sem volt. Nagyon-nagyon rossz volt látni, hogy a tesó már nem él. Az UH-os csaj pedig elég bunkó volt, semmi részvét, mintha nem is egy életről beszéltvolna, láttam a rosszalló tekintetét, mikor elkezdtem könnyezni. Csak az utcán mertem zokogni, a párommal együtt.
Igaz, egy ikerterhességnél ez elég sűrűn előfordul, hogy egyik baba elhal, de nekem nagyon fájt. Sokat sírtam itthon, most is még gondolok rá, a kiságyban kettő babának kellene lennie. Imádom Vivicit, de nekem az a baba is kell!!
Sokan mondták, hogy biztos azért halt el, mert beteg volt, meg még kicsi volt, de az én babám volt és ezt nem értették meg. Meg majd a következő iker lesz. Nem szeretném ezt mégegyszer átélni.

Biztos könnyebben túltettem magam rajta, mert ott volt/van a másik baba, aki most már egészséges. Ő már itt kint egy hónaposan súlyos agyhártyagyulladást kapott, kérdéses volt, hogy megmarad-e. A vérében egy érték, ami normál esetben 5 körül van, neki 230 volt. De meggyógyult, csak elgondolkodtam rajta, lehet ez is az én hibám volt, mint a tesó halála. Nem tudok mást hibáztatni, csak magamat. Ha belehalt volna, én is utána mentem volna.

Köszi, hogy leírhattam, már régen leakartam, csak nem volt kinek elpanaszoljam, de tudom, hogy ti megértetek és remélem nem tartjátok semmiségnek az én fájdalmamat.

Ja, és nem sokra rá, egy barátnőm, szintén 27 éves, mint én, írja, hogy megy abortuszra. Kérdeztem tőle, hogy nem érzel semmit a kisbaba iránt, akit most akarsz elvetetni? Mondta, hogy semmit...

Judit

szia Judyt!

Valahányszor új névvel találkozom itt nálunk, mindig összeszorul a torkom.Tudom hogy egy újabb fájdalmas történet lesz, egy újabb élet túl korai vége..
tudom hogyha valamit nem akartál hallani az az hogy biztos beteg lett volna,mert beteg gyermeket is lehet imádni!Ha én visszakaphatnám a kislányom bármilyen betegen is a fél életemet odaadnám érte!!A halála után amikor azt mondták hogy jobb is így ,mert az ilyen korababák olyan sok károsodást szenvednek..hiába mondták hogy vak lett volna és biztosan epilepsziás,az én szeretetem átsegítette volna ,biztosan tudom!!!Persze nem akarnám hogy szenvedjen, de mégis élne...és "a lesz másik" és "ott a másik" szöveg..A Te fájdalmad pontosan akkora mint a mienk,..Bárhogy is szereted Vivicit, a másik kis élet is megérdemli hogy gyászolják!
szeresd nagyon a Kislányodat és majd ha megérti ,mesélj neki a testvéréről hogy emlékezzetek Rá...