Új privát üzeneted érkezett!

Bár a Kismama elég szirupos tud lenni, azért olvastam már ott is nem egy, nem kettő olyan szüléstörténetet, ami nem volt épp gyönyörű...
bogyeszka
 


Dicsi,
nagyon fölkavart a szüléstörténeted. Bár én a "szerencsések" közé tartozom, erre nincs bocsánat. Itt valóban nem egy véletlen hibáról van szó. Remélem, azt is lehet majd bizonyítani, hogy valóban ok nélkül beindították a szülést - bár ezt gondolom, nem lesz könnyű. De az már önmagában sem kevés, hogy nem végeztek idejében császármetszést. Sok kitartást kívánok ahhoz, hogy végigjárjátok ezt a tortúrát! Remélem, valóban felelősségre fogják vonni mindazokat, akik hozzájárultak ahhoz, hogy ilyen dolgok történhettek.

Zsuzsó
zsuzso
 
 


17h 49-es névtelennek: Honnan tudod, hogy Nálad nem csinált semmit? Másoknak is az ügyeleti ideje alatt indította meg szülést.

Üdv: Anita
Névtelen
 

 
 

Onnan, hogy én már komoly keményedésekkel mentem be. Kép És nem ő volt a fogadott orvosom (de az illető elfelejtett bejönni...). Tehát indoka nem volt felerősíteni az amúgy is intenzív fájástevékenységet, leszámítva, ha aludni akart. Kép Mindenesetre nem tapasztaltam extrém változást a vajúdás alatt a vizsgálata után. Valójában csak remélni tudom persze, hogy nem csinált semmi ilyesmit, de nincs ráutaló jel. Viszont ha már itt tartunk, akihez jártam terhesgondozásra, nagyon fájdalmasan megvizsgált asszem a szülésem előtti napon...

17:49-es névtelen
Névtelen
 


17.49-es Névtelen!
Légy szíves írd meg, hogy kihez jártál, ki az, aki fájdalmasan megvizsgált a szülésed előtti napon!
Ne félj, nagy bajt nem hozol rá, csak aki nem szereti az ilyesmit, az így időben lecserélheti őt másra. Az meg úgysem derül ki, hogy ki vagy, szóval magad miatt se aggódj. Csak szerintem fontos, hogy kiderüljön, melyik orvosok hajlamosak ilyesmire. Talán ha Herczeg Szabolcsról előre tudta volna az a kismama, akkor még ma is élne.
Köszi
Névtelen
 


Kedves Kati 4343!
Egyetértek a dec 27-i névtelennel, aki azt írta, ezt add elő a bíróságon is. Lehet, hogy életeket mentesz, ha leleplezed még a többi becstelen szakembert és átverő módszert.
Persze hallgathatsz is, állásodra való tekintettel. De azt mondják, "bűnösök közt vétkes, aki néma."
Névtelen
 


Harsányi Lehel.

17:49-es.
Névtelen
 


Ha már idézünk, idézni csak pontosan, szépen Kép: "Vétkesek közt cinkos, aki néma"
kíváncsi
 
 


Lehet. De az állástalanság még rosszabb. Máshoz pedig nem értek.
kati4343
 


Kíváncsi,
OFF: van egy topik, ahonnan hiányolunk... Nem voltál gépközelben, vagy nem érdekel?
szilvi
h_szilvi
 
 


Szilvi,
de, csak az a lap alján van...KépKépKép
kíváncsi
 
 


Naaaaaaaa!
h_szilvi
 
 


Ma volt a híradóban egy hír, hogy a szülészek listája fent van az interneten. Nem tudjátok mi a címe ennek az oldalnak?
Névtelen
 


Engem is mindig nagyon fajdalmasan vizsgalt a Harsanyi a szulesem elott - ezt tobbektol kerdeztem is, hogy termeszetes es normalis dolog-e, hogy az utolso idokben - foleg a kiiras letelte utan- annyira faj a vizsgalat..Mindenesetre nalam meg igy sem indult be a szules - egy hetre a kiiras utan burokrepesztessel inditotta be- persze a beleegyezesemmel...Hogy tabletta volt-e nehez megmondani, hiszen ha nem vesszuk eszre es minden siman megy, akkor nem igen tudhatjuk...
Névtelen
 


muter
 
 


Ma olvastam az Anyák lapja szüléstörténeteiben:
"Az orvosom szerint még csak egyujjnyira voltam kitágulva, amin ő, a saját szavaival élve, segített egy kicsit." (MÁV kórház, Dr. Banczik Zoltán)
Névtelen
 


Kati4343!

Mi igaz abból, hogy nehéz hozzáférni a C. gyógyszerhez?

Nem lehet valahogy rábizonyítani HSZ-re, hogy túl sokat használt fel belőle?
EZ BIZONYÍTÉK LEHETNE, NEM?

Vanda
Névtelen
 


Kati4343:
Így éled le az életed, hogy nem segítessz az ügy érdekében tanúskodással, vagy más egyébbel? Lehet, hogy a Te vallomásod többet érne az ödsszes kismama tanúvallomása ellen. Pontot tudnál tenni ennek az esetnek a végére, mert az ha igaz amit leírtál, akkor állj ki mellé, más nem teheti helyetted.

Üdv Anita
Névtelen
 


A szülés előtti utolsó vizsgálat nekem is nagyon fájt,de ezt tudtam előre. Túlhordás miatt (beleegyezésemmel) burokleválasztást végzett az orvosom, aminek hatására megindulhat a szülés 12-48 órán belül. Nálam 24 óra múlva be is indult és szerencsére minden problémamentesen zajlott.

Nóri
Nóri
 


Sziasztok!
Ugye nem azt akarjátok mondani, hogy a Harsányi Lehelnél is tapasztaltatok affélét, mint a "h"-s kismamák???
Nekem nem volt szülés előtti fájdalmas vizsgálat és minden spontán történt.
moncsur
 


Moncsur!
Most miért keversz?
Senki nem állított ilyet, csak a tapasztalatát írta meg a kismama nevesítve.
Névtelen
 


Sziasztok!

Nyilván segítene, ha Kati4343 tanúskodna, bár tudomásom szerint a eljárásoknál/pereknél mindig konkrét tények számítanak, tehát kismamák vallomásai, akik tudják, vagy akiknél valószínű, hogy H. mesterségesen beindította a szülést. És az abból fakadó komplikációk is sokat kell vagy kellene nyomjanak a latba.
kati1
 


moncsur,
ugyanazt tudom írni neked, mint korábban a H-es, csak jót tapasztaló kismamáknak írtak: attól, hogy Te meg voltál elégedve, meg mások is, egy csomó kismamával kiszúrhatott. Örülj neki, hogy nem te voltál. Az örök kérdés marad bennem, hogy vajon elviselhető(bb) vajúdásom lett volna-e az első babámmal, akkor vajon elkerültem volna-e az egymásba érő, egy pillanatra sem szűnő fájásokat, ha hagyja, hogy magától induljon meg a szülés. Kép

17:49-es
Névtelen
 


Lányok!
Kati4343!
Jó lenne eloszlatni azt a tévhitet, h amikor fáj a vizsgálat, az nem jelenti mindenképpen a szülés beindítását!
A tanúvallomásról meg annyit, h ha tudom, h hogyan pancsolják több helyen a bort, az nem jelenti azt, h ez elegendő a rendőrségen bármelyik gyanusított ellen.
Kár ezen rágódni.
Névtelen
 


www.halapenz.hu -ról:

Beíró neve: Tini E-mail címe: Kassait@tv2.hu
Beírás dátuma: 2003.12.29
Hozzászólás: Kedves hozzászólók!
Kassai Tini vagyok a Tv2 Jakupcsek c. mûsorának egyik szerkesztõje(mellesleg 4 gyermekes anyuka). Érdeklõdéssel olvastam a szülésekkel, orvosokkal kapcsolatos véleményeket a honlapon, annál is inkább mert január 5- 9 között pontosan ezzel a témával kívánunk mûsorunkban foglalkozni. A mûsor kiiindulópontja az az eset lenne, ahol egy kismama szülését idõ elõtt indította meg orvosa (ez nem bizonyított!). Amennyiben van valakinek a szüléssel kapcsolatosan véleménye (akár pozitív, akár negatív), és azt hajlandó megosztani másokkal, kérem jelentkezzen a Kassait@Tv2.hu címen.
Névtelen
 


Ildike,
a kérdés egy kicsit más jellegű. Az orvosom azt mondta, hogy első szülő nőnél nem annyira ajánlja a gátvédelmet, mert "hüvelytágulatot" okoz.
Fogalmam sincs, hogy ez mit jelent és miért csak első szülő nőnél lenne így. Úgy látom, te tapasztaltabb vagy a témában. Mi erről a véleményed?
Zsuzsó
zsuzso
 
 


Sziasztok!

Ugye senki nem gondolja komolyan, hogy Kati4343 bizonyítékok nélküli vallomása bárkinek is segítene???
Az egész szülésztársadalomnak elemi érdeke, hogy a mostani gyakorlat folytatódjon, így természetesen senki nem fog Kati mellé állni. Ha vallomást tesz, hülyének, beszámíthatatlannak és hiteltelennek fogják kikiáltani és soha többet nem gyakorolhatja a hivatását.

Annamari
muter
 
 


Kati 4343!

Várom érdemi válaszod korábbi kérdésemre!

Vanda
Névtelen
 


Kati4343 után tisztességes ember nem hallgathat. és én annak hiszem magam.
Messzemenően egyetértek azzal, hogy évi 3-400 "maszek" szülést nem lehet szakmailag korrekt módon ellátni. A nagy számok törvénye jelzi is ezt a tényt, jönnek a szövődmények. Jönnének maguktól is, hát még ha forszirozzák. (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy soha sem lehet majd ezt bizonyítani)
A C.nek nevezett készítmény Magyarországon nem kapható (tudom, mert megpróbáltam). A gyógyszerelőírások szerint (ha kapható lenne) a gyomorvérzések kezelésére van törzskönyvezve. A Szakmai Kollégium, úgy tudom, tárgyalta a bevezetés lehetőségét vetélések kezelésére (előtágítás, mint ezt Kata4343 is írta), de nem javasolta mert mint ez látható, joggal tartott tőle, hogy nem csak erre és nem csak legálisan fogják használni.
Biztosan nem igaz, hogy az abortuszok hazai csökkenése mögött az illegális C. használat állna. Annak oka első sorban az egyre hatékonyabb fogamzásgátlás, ezt a fogamzásgátlók forgalma igazolja!
Minden esetre a Misoprostol (C kémiai neve) használatban van a világ több táján vetélések kezelésére és 2003 juniusa óta az USA rendkívül szigorú gyógyszer nagyhatalma az FDA engedélyezte szülésindításra is, pontosan előírt körülmények között pl. előzetes császármetszés után tilos!

Hogy is van ez? OTT lehet, itt nem? Miért?
Elmondok előbb egy történetet.
A Contergant azt hiszem sokan ismerik, aki nem annak elmondom, hogy sulyos magzat fejlődési rendellenességeket okozó egyébként kiváló nyugtató. 40 éven át a legátkozottabban betiltott gyógyszer volt. Az FDA tavaly az USA-ban, és most hallottam már Angliában is engedélyezik. Természetesen rá van írva: Terheseknek szigorúan tilos. Az előírást nyilván betartják. Mi itt a kulcsszó: BETARTJÁK. Van szakmai (és beteg) fegyelem!
Ez az egyik, ami itthon nincs.
Másik.
Nincs igaza Kati4343-nak a programozott szüléssel kapcsolatban. A vidéki professzor Lampé professzor volt, aki 3000 programozott szülés tapasztalatairól számolt be, 1978-ban. Ez egy nagyon válogatott csoport volt, igenis azokból, aki az ő tapasztalata szerint erre alkalmas volt, és aki beleegyezett a beavatkozásba. A császármetszések aránya 3%-volt, magzati és anyai veszteség nem volt. Ez minden szülészeti adathalmaznál jobb eredmény. Én nem beszélnék róla ilyen szarkasztikusan. Szerintem ennek ma is van létjogosultsága, ha az asszony akarja, és felvilágosították a körülményekről, ha a programozást tapasztalt szakember véleményezi (!!!!). A lényeg az informált beleegyezésen van. (informed consent) Ha a doktor úgy programoz, hogy, a saját érdekeit tartja szem előtt (síelni indul, ma ügyel) és ez a programozás igazi oka, és az igény nem a szülő nőtől indul ki, akkor az etikailag igencsak vitaható.
Ez az etikai hozzáállás a másik, ami nincs.
Az okok pedig jól ismertek. A pénzhajhászás és az erre korlátlan lehetőségeket biztosító egészségügyi rendszerünk. Ide vezet.
dr. Csákány M. György
 


Kedves Csákány M. György,

Nagyon örülök, hogy olvasod ezt az oldalt is, van egy csomó kérdésem ill. kételyem!
- Attól, hogy C gyógyszer nem kapható itthon, orvosok számára beszerezhető?
- A tabletta felhelyezését utólag nem lehet bizonyítani? Nem kerül bele a vérkeringésbe?
- Ha a szülés előtti utolsó vizsgálat fáj, az jelent valamit? Én úgy gondolom, hogy igen, mert az a vizsgálat, ami után rögtön beindultak a fájások nagyon fájt, viszont szülés közben, 3 ujjnyi méhszájnál a vizsgálat kicsit se fájt.
- A kézzel való tágítással vagy méhszájpiszkálással provokált szülés okozhat magzati stresszt, oxigénhiányt?
- Mit tud tenni a gyanútlan kismama a baba érdekében, ha már megtörtént a "baj", vagyis a méhszáj megpiszkálása?
- Mit tud tenni a kismama, hogy ne történhessen meg a baj?
- Úgy nagyjából mennyire bevett gyakorlat itthon, hogy az orvosok ügyeleti időben vagy hosszabb utazás előtt megpróbálják beindítani a szülést?

Tudom, hogy a kérdések indiszkrétek, de nagyon megköszönném, ha válaszolnál rájuk, akár magánban is, freemailes címről!

Annamari
muter
 
 


Annamari!
1. be lehet szerezni, mint ezt látjuk
2. Nem leht bizonyítani
3. A fájdalom szubjektiv dolog, tapaszatlataim szerint a szülés előtti vizsgálatokra az asszonyok érzékenyebbek.
4. Szerintem elvileg nem.
5. Semmit, mit tehetne?
6. Az orvosával megbeszéli előre a dolgokat.
7. Nem tudom. Gyanum szerint van ilyen, a MÁV-os hozzászólók legalább is erről tanuskodnak.
Ha az érdekek oldaláról közelítjük meg a kérdést, akkor ....

Ha valamire nem akarok válaszolni, nem válaszolok. Magánban sem.

BUÉK.
Dr. Csákány M. György
 


Kedves Csákány M. György,

Köszönöm szépen a válaszokat!

Annamari
muter
 
 


MOst inkább nem írnék véleményt az említett orvosról, mert látom azért kezd kerekebb lenni a kép, hála a beírt szakorvosoknak is...
Más témát említenék..
A napokban (tegnap, tegnapelőtt, ma?- nem tudom, mert nálam állandóan be van kapcsolva a tévé) - szóval a napokban nyilatkozott egy szülész-nőgyógyász a hálapénzről. Kvázi a nőgyógyászok erkölcse mellett. Nos a nevét nem irom ki, a kórházat sem, aki látta az tudja kiről van szó, aki meg nem annak nem idegelem fel a lelkiállapotát. Márcsak azért sem, mert semmiféle orvosi műhibáról nem tudok vele kapcsolatban, és nem is a szakmai hozzáértéséről van szó...

De ami az etikát illeti, én éppen akkor szültem a második gyerekemet, mikor ő volt az ügyeletes. A fizetős betegeihez olyan volt mint egy tündér. Viszont akkor szült ott egy szegény pupos leányanya. Az ő ügyeletében. Egy szobában voltunk, ott minden szót mindenki hallott.. amit ez az orvos művelt lelkileg ezzel a nővel, az nem volt semmi... azt a hegyibeszédet, amit ott levágott, hogy milyen nagy felelőtlenség lányfővel szülni meg egyebek... hányni tudtam volna. Ennek a lánynak nem volt pénze orvosra, és nekünk el is mesélte, hogy hát igen az a nagy büdös helyzet, hogy egy fiúval lefeküdt, aztán terhes lett, és ő tisztában van a figyatékosságával, és örült neki, hogy ha nem is szabályos módon, de megadatott neki az, hogy gyereke legyen... a kicsi egyébként valamelyest koraszülött is volt, gondolom az anya gerince miatt... és erről az orvosról én határozottan tudom, hogy hatalmas hálapénzeket gombol le mindenkitől... és egy olyan szülészeten dolgozik, ami ma igen-igen felkapott... na mindegy, csak beírtam, mert nem tudtam magamban tartani.

Az eset amúgy régen történt, azóta a doktor úr szakmai hozzáértése valószinűleg tapasztalatokban sokat gazdagodott, node az erkölcsi hozzáállása - azt nem hiszem.
Etelka
 


Csákány M. György!

Ön - mint ebben a szakmában jártas - biztos tudja, hogyan lehet külföldről beszerezni az említett gyógyszert. Több forrás is van? Lehet ezekről valamit tudni?
Úgy gondolom, ha ez napfényre kerülne, az igazolhatná -sőt mi több bizonyíthatná is a gyanút. Csak le van valahol adminisztrálva, hogy hozzájutott az a gengszter, nem?

Vanda
Névtelen
 


Kedves Dr. Csákány M. György!

Szeretnék Öntől kérdezni, remélem lesz szives válaszolni:
Az Ön szavaiból azt vettem ki, hogy "be lehet szerezni, mint látjuk", vagyis a Dr. úr is elképzelhetőnek tartja, hogy a szóban forgó H. doktor a Cytxxxx nevű tablettával indította meg sorozatosan a szüléseket?
Öntől mint szakmabelitől szeretném megtudni, hogy fellehet e azt helyezni úgy, hogy a terhes nő, észre sem veszi?
Milyen mélyen kell felnyomni?
A rendszeres egymásba érő szünet nélküli görcsök, egyértelmű jelei e a megindított szülésnek?
Lehet-e magzatvizet vizsgálni, úgy, hogy az semmiféle fájdalommal nem jár? (egy kis pálca segítségével)
A cytxxxx-el indított szüléseknél milyen százalékban fordul elő magzati károsodás, vagy egyéb komplikáció?

Anita
Névtelen
 


Statisztikára példa, amely bármelyik kórház nyilvántartása alapján elkészíthető és a következtetésekhez tény adatot biztosít.
Névtelen
 


T. Tanár Úr! (Dr. Csákány)
Ne tessék ilyen naívnak lenni.........Nem tudja hogy kell beszerezni a cytotecet....tessék felírni egy közönséges recepten, vigye el a ...futár nevű céghez, 2 napon belül itt van. Egyébként: Dr. R professzor, (ismernie kell mert az OTKI-ban együtt dolgoztak) nyíltan beszél róla, hogy milyen kitűnő szer abortuszoknál előtágításra. Továbbképzésen is hallottam, hogy csak az igen gazdag kórházak engedhetik meg maguknak a lamináriát. 3 szál laminária áráért 60 tabletta cytotecet lehet beszerezni, végül is legálisan...........
kati4343
 


Vajon miért gondolom úgy, hogy Kati4343 leírása akár egy Robin Cook regény részlete is lehetne: hitelesnek tünő környezetből tényszerűen indul (hivatkozások, adatok,..), azután kikerekedik a krimi. Eredmény: a történet bizonyítást (legalábbis egyelőre) nem nyert, viszont a hiteles(?)kerettörténet miatt hajlamosak lehetünk kritika nélkül elfogadni. Javaslom, ezt ne tegyük, és ezért tartom pozitívak, hogy dr. CSMGY is bejelentkezett, és felesleges érzelmek, feltételezések nélkül tette mindezt.
Névtelen
 


Amit leírtam azok TÉNYEK. Egy korábbi hozzászólásomban leírtam, miért nem fedem fel a kilétemet. Na, de jó, hát legyen...részben megadom magam... Csináltam egy freemailes címet, bárkinek szivesen rendelkezésre állok:
golya_bp@freemail.hu
Egyébként BUÉK!
kati4343
 


Névtelen!
Felesleges érzelmek??? Van fogalmad, milyen érzés, mikor szülés után a sok miértre keresi az ember a választ és mindenki azt mondja: csak szerencsétlen véletlen??? És milyen érzés, mikor másfél évvel később összeáll a kép és az ember úgy érzi, mostantól egy orvosban sem képes megbízni???
Kívánom, hogy soha ne tudd meg!
Annamari
muter
 
 


Már másik fórumon is olvastam erről a bizonyos futárszolgálatról, honlapjuk is van. Szerintem csekély összegért egy héten belül szállítják a külföldön beszerezhető receptre felírt gyógyszert magánszemélyeknek. És egy orvosnak gondolom nem nehéz receptet szereznie.
Számomra ezért nem tűnik cookosnak kati 4343 leírása.
virga
 
 


Kedves Annamari!En is sok miertre keresem a valaszt megkerdezhetem te mikor szultel es volt komplikaciod?En is azt erzem amit te, vegyes erzesek bizonytalansag.


Elozo nevtelenhez csatlakoznek nekem is Robin Cookos a tortenet mar egy kicsit meg a futarszolgalat is kisse sok .Filmen vagy konyvben oke de a valosagban mindez?!

Anita
Névtelen
 


http://www.ncbi.nlm.nih.gov/entrez/query.fcgi?db=PubMed
be kell írni a cytotec-et, és ontja a tanulmányokat...
Névtelen
 


pedig higgyétek el, Robin Cook történetei vidám mesedélutánok a magyar egészségügy valóságához képest. És a szülészkedés még a legkevésbé horrorisztikus történeteket produkálja......
kati4343
 


Statisztika kapcsán, azt hogy sérült egy baba, nem derül ki minden esetben rögtön, sőt az egészségügy tovább asszisztál a szülészorvosoknak, és sokszor csak ha már nagyon nagy a baj, derül ki.
Ami a gyerek problémáit felimserjük témakörben van, ehhez képest a szülészet maga a tökély.
Azaz, hogy hány sérült gyerek lesz, az több év. És ilyenkor már nem követik nyomon.
Pedig egy olyan tanulmány érne valamit, ahol mostani nyolc éveseket néznék vissza hol születtek. Ez már adhat valami képet, egy adott kórház, orvos esetében több-e a komplikáció, bizonyos tipusú sérülések gyakoribbak-e, mint máshol....
Létezik ilyen tanulmány?
Névtelen
 


Én attól a futárszolgálattól már rendeltem is, na nem Citotec-et (allergiagyógyszert, amiről akkoriban itt csak olvastak a dokik) de tényleg BÁRMIT behoznak, csak elég húzós az ára. Ugyanis a gyógyszer 100%-át kell fizetni uniós áron, plusz van szállítási díj is. Nagyon sok helyen reklámozzák magukat a neten, csak nyitott szemmel kell netezni.

Azt pedig mindenki tudja, hogy nem egy orvos van, aki jó pénzért mindent felír. Legalábbis nekem eddig még mindig sikerült azt az összeget felajánlani (10k alatt), ami nem is igazán volt sok, felíratni a dolgaimat. Amit Kati leír, az tipikus balkáni zavarosban való halászás. Ma Mo-n bármihez hozzájuthatsz pénzért, ezt senki se felejtse el. Nekem nagyon hitelesnek tűnik a Kati története.
tusi
 
 


Ez már tényleg tiszta krimi! Nagyon örülök, hogy már túl vagyok a szülésen, mert ha most babát váró kismama lennék, igen csak be lennék sz.rva...
Névtelen
 


A futárszolgálatot használtuk mi is, teljesen magánban, mert diaphragmával védekezünk és drága hazánkban nem lehet zseléhez jutni (a Pharmatex égetett és vérzést okozott). 900 Ft szállítási ktsg., 3 munkanap, semmi kérdés (nálunk ugye nem receptköteles termékről volt szó.)
Létezik, működik, jó. Ha jóra használják.
szilvi
h_szilvi
 
 


Szilvi!
A diaph. Bp-n is megvehető a Margit krt 38.ban.(II.ker) tel: 3498106

Kati!
Nem olvastad figyelmesen. Itthon (legálisan) nem szerezhető be. Ez így is van. Minden egyéb módszer, mivel nincs engedélyezve szülészeti célra, illegális, tehát tilos (de mint tudjuk lehetséges)
dr. Csákány M. György
 


Csákány doktor,
köszönöm, jó tudni, hiszen évente (?!) érdemes cserélni. De spermaölő zselé vagy krém van-e hozzá itthon?!?!?! nekem sok gyógyszertárban azt mondták, hogy nics forgalomban.
sz
h_szilvi
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?