Új privát üzeneted érkezett!

Félreértettetek, ez nem jelenti azt, hogy eleve mindenkinek fals lesz az eredménye. Máshogy fogalmazom, akinek mondjuk a nem megfelelő eredményhez esik közel a terhelés eredménye vagyis 75 grammos cukros lé elfogyasztása után 2 órával 7-es cukra lenne és közben mozgott, akkor csináltatnák egy nem mozgósat is, de akinek ugyanez mozgással is 6 alatt van, akkor oké minden.Persze azért végig 2 órán keresztül mozogni sem jó, mert az viszont tényleg befolyásolja az eredményeket, de egy kis séta mellett 6 alatti érték teljesen jó.
De az igazi protokoll szerint nincs mozgás.

Neked Katica pl. gondolom 1 órás kaja utánit néztek, és nem 2 órásat, és mivel az tökéletes lett, nem hiszem, hogy a 10 perc mozgás számított volna.
Vendég
 


Hunci
igen 1 óra múlva nézték. De köszi értem akkor.

Kép
katica_75
 
 


Sziasztok, jó hétvégét!
Még a reggeli bevásárlás előtt bejelentkezek!

Helyzet: 1 kisfiunk van és 1 kislányunk. Voltam 18 hetes genetikai tanácsadáson Debrecenben. Ott ültem kb. 1 napot, mire egy Junoszty-tv-n megultrahangoztak, majd 2 óra múlva behívtak a genetikushoz és megkérdezték, miért jöttem. Mondom, engem küldtek, mert épp 35 éves vagyok, magamtól nem jöttem volna! Jó, akkor írjam alá, hogy nem kérek magzatvízvizsgálatot. Hát jó, aláírom, egyébként sem fordult meg a fejemben! AFP-nk 3,58, ha ezt osztom 2-vel, határértéken belül vagyunk. Hát, ennyit a TB-s vizsgálatokról. Igaz, hogy a férjemmel együtt beadózunk kb. havi 140-et+fizet utánunk a munkáltató, ez jár nekünk...

Más: ki tudja, hogy kell az e-bay-en regisztrálni, vásárolni, stb.? Kép
szöcske
 
 

 
 

Szöcske :D
gratulálok a vegyespároshoz!

Az AFP-t ne oszd kettővel, annak semmi értelme! De ikrekkel tök fals eredményt ad!

ebay: van egy regisztrációs lap, kitöltöd, küldenek postán egy aktiváló kódot, azzal aktiválod és már vásárolhatsz is.
Mi érdekel konkrétan?

Orsi
KépKépKép
icsilya
 
 


Sziasztok!

Csak ma érkeztünk haza, tegnap még szoliztunk....

amint lesz időm jövök!de IMÁDOK ANYUKA LENNI!!!!!!! :lol:
Vendég
 


Orsi!
Az olasz lapon találtunk babakocsit+hordozót, egyelőre ez érdekelne. Olaszul egyáltalán nem beszélek, németül viszont igen, ott is regisztrálhatok? A postázás is érdekelne+mi az a paypal?

Boni!
De jó nektek... Gyere, ha lesz egy kis időd és képeket is tegyél fel!
Puszi Mindenkinek!
szöcske
 
 


Szöcske :D
ha olaszul nem tudsz, akkor ált. angolul lehet velük egyeztetni.
akármelyiken regisztrálhatsz az mind1iken jó.
a paypal egy kártyás fizetéses rendszer, így kártyával fizetsz, nem utalással.
postára rá kell kérdezni, hogy adott eladó elküldi-e.

Orsi
KépKépKép
icsilya
 
 


Boni!
Üdv itthon! Jó babázást!
vovanda
 
 


Orsi, köszi, megpróbáljuk a vásárlást.

Kép
szöcske
 
 


Jó reggelt!

Szöcske! Gratula a vegyes pároshoz!!!

Boni! Üdv itthon Zsigivel!

Az életet nem álmodni kell. Az álmot kell megélni.
Kép
hanna30
 
 


Szöcske!
Gratulálok a babykhez!!! :lol:

Boni ANYUKA!!!
Üdv újra itt! Már alig várlak!!!! :wink:

Kép
katica_75
 
 


Csajok!
Köszönjük a gartulációkat!
Tegnap elkezdtem szedni az Elevitet, kicsit beparáztam, hogy nem nagyon nő a pocakom. Talán a magas pulzusomra is jó egy kicsit. Ma egész nap vasalok, este pedig megyünk letárgyalni a babakocsit, ugyanis a barátnőm Olaszországból végre hazajött.
szöcske
 
 


Szöcske!
A pocak alkat kérdése is, nekem anno Manóval is akkora hasam volt, hogy mindenki azt kérdezte: ikrek? Amikor meg közöltem, hogy nem, akkor jött a szörnyülködés, hogy biztos hatalmas baba lesz. Aztán az én drágám teljesen normál súllyal (3420 gramm) született. A tesómnak is nagy pocija volt mind a négy gyerkőccel és anyukám azt mondja, ő is rendesen kigömbölyödött. Szóval genetika.
Jó neked, hogy bírsz állni, nekem az a halálom. És nehezedik a pocak, pedig még hol a vége...
vovanda
 
 


szöcske írta:Csajok!
Köszönjük a gartulációkat!
Tegnap elkezdtem szedni az Elevitet, kicsit beparáztam, hogy nem nagyon nő a pocakom. Talán a magas pulzusomra is jó egy kicsit. Ma egész nap vasalok, este pedig megyünk letárgyalni a babakocsit, ugyanis a barátnőm Olaszországból végre hazajött.

a pocak meg a baba semmilyen szinte nem függ össze :)

nekem az ikrekkel a 26-33. hét között semmit nem nőtt!!
pedig a kölykök nőttek, és egy grammot sem híztam.

Lilivel meg cm-re ugyanakkora pocakkal szültem,mint a fiúkkal és 3 kg volt éppen.

Orsi
KépKépKép
icsilya
 
 


Sziasztok!

Boni!

Itt is gratulálok Zsigihez, csodaszép és formás kisfiú!

Vanda!

Örülök, hogy minden rendben az uh-n! Szép nagyok a babák, nekünk épp egy héttel idősebben mértek ilyen méreteket. Remélem azért nem az enyémek túl kicsik...

Zöldi!

Megvan már a cukor eredményed?

Szöcske!

Nagy gratula a vegyespároshoz! Neveken gondolkoztatok már? Vagy nem publikus?

Kép

Kép
Évi77
Szigetszentmiklós
 
 


Évi!
Ha gond lenne méretükkel, akkor szólnának, biztos, hogy nincs semmi baj. Ők sem egyformák. Elég változó, hogy mekkorák a babócák, van egy skála, ami szerint dolgoznak, ha az ott jelzett értékeken belül vagy, akkor jó. Csütörtökön megint megyünk, tarkóredőt nem tudtak mérni (vagy a szonográfus nem volt elég ügyes)... A dokim sajna szabin, ő valószínűleg meg tudta volna mérni, errefelé a legjobb ultrahangos hírében áll.
Kicsit jobban bírom a gyűrődést, de kell is. Manó itthon, szerintem nem is megyünk már bölcsibe, álljon be rendesen a szobatisztaság.
vovanda
 
 


Vanda!
A 15. hétig kb. semmit nem tudtam csinálni, vasalni se, állni se, iszonyat megviselt az első harmad. Most kapok új erőre, sétálgatok, házimunkát végzek, ja, és nem alszom el állva - végre.
Évi!
Neveink még nincsenek! Minden nap felvetődik valami! Férjem szerint jó lenne, ha a családnevünk Z-vel kezdődik, ezért a nevek is Z-vel vagy Zs-vel kezdődnének, de ma megkérdezte, hogy mit szólnék a Dominik és Dominika pároshoz? Szerintem a Dominik bácsi idős korban elég fura...Ezen még egy jó ideig gondolkozni fogunk!
Orsi!
Olasz barátunk segít regisztrálni ezen a paypalon, szerinte így jobb fizetni. Elolvastam az infókat róla, remélem, sikerül elhozatni a kocsit, nagyon be vagyok sózva emiatt. Itthon kb. 130 újonnan, kint 110, használtan találtunk 60-ért. Ha sikerül a vásárlás, nézek még hozzá 2 hordozót, kint az is kb. 5 ezer használtan, igaz, nem postázzák Magyarországra, de a barátaink elhozzák szeptember tájékán. Olvastam, hogy te nagyon profi vagy ebben az e-vásárlásban is...!
Jó éjt Mindenkinek!
Kép
szöcske
 
 


Jó reggelt!
Rövid bejelentkezés Lelléről. Csinálgatjuk a házat, és közben nyaralászok, babaruhákat válogatok...
Cukromat még nem tudom.
Pusz mindenkinek!

Szöcsi! Gratula fiu-lányhoz!

Kép
zölddisznó
 
 


Zöldi!
De jó nektek! Mi lefújtuk a nyaralást, pont akkor véreztem, amikorra a foglalásunk szólt. A párom itthon volt velem, hogy tudjak pihenni, szóval szabija sincs túl sok. Pedig most már mennék...
vovanda
 
 


Jó reggelt! ezzel még tartozom!az elirásokért bocsi, gyorsan kellett irnom !


1218522882.9969.doc
Vendég
 


Boni!
Örülök, hogy minden simán ment. Nekem kicsit nyugalmasabb szülésem volt, de kb. ugyanennyi idő alatt bújt elő a nagyfiam. :D
Pihengessetek sokat, jó babázást!
vovanda
 
 


Jó reggelt!

Boni! Csodaszép történet! :wink:

Hiányzó kismamik hol vagytok????????

Az életet nem álmodni kell. Az álmot kell megélni.
Kép
hanna30
 
 


Sziasztok,

megvolt az uh, Pindurka nagyot nőtt, ugyanis 4,3 cm! A dokinak is elkerekedett a szeme, mert uh előtt 3,5-re tippelte a kora alapján
Tökéletes kisbaba, van keze, lába mozgatja is őket, mindene rendben, a doktor bácsi alaposan megvizsgálta minden porcikáját. És anyira hihetetlen, hogy igazi kisbaba formája van.
A hátán fekszik a hasamban, nagyon aranyos.
Képet most nem kaptam, de jövő kedden újra megyek uh-ra és akkor majd kérek!

Holnap reggel pajzsmirigy vv, utána nőgyógyihoz megyek receptet íratni, csütörtökön meg a védőnpnél ülök majd sorba egész nap.

[img:a1e5f24bda]http://www.babanet.hu/tarsalgo/attachments/1266482962.1216.jpg[/img:a1e5f24bda] [img:a1e5f24bda]http://vonalzo.picibaba.hu/8360.jpg[/img:a1e5f24bda]
Kép}
monic80
 
 


Monic!
Jó kis program. Nálunk elég kaotikus a terhestanácsadás, és én még hallgassak, mint ikrest előre vettek.

Mi csütörtökön megyünk újabb UH-ra. A gyomorsavam állandóan a torkomban van. A Rennie alig használ. Nincs valami jó tippetek?

Hanna!
Most nézem a vonalzódat, lassan AFP. :lol: Haladtok előre.
vovanda
 
 


Sziasztok!

Monic! Gratula a babádhoz.
Nálunk a védőnő időpontot ad. Nem kell várni.

Vanda! Igen, lassan AFP. Hétfőn megyek.

Gyakorlott kismamik! Mennyire normális, hogy fáj a petefészkemnél? Hasonló, mint a punkció után.

Az életet nem álmodni kell. Az álmot kell megélni.
Kép
hanna30
 
 


Hanna!
Gyakorlatilag bárhol fájhat. A baba elég rendesen arrébb pakol ott bent mindent. Volt egyetemi évfolyamtársam a húga anatómiakönyvében látott egy képet arról, hogyan "tol félre" minden útban lévőt a baba. Azt mondta, bár ne látta volna. :lol:
vovanda
 
 


Vanda! Köszi! :wink:

Az életet nem álmodni kell. Az álmot kell megélni.
Kép
hanna30
 
 


Hanna,

nálunk sajnos úgy megy a terhesgondozás, hogy reggel beállsz a sorba és remélhetőleg délig sorra kerülsz... :?
Úgyhogy viszek magammal 2 napi hideg élelmet és egy jó vastag könyvet :roll:

[img:a1e5f24bda]http://www.babanet.hu/tarsalgo/attachments/1266482962.1216.jpg[/img:a1e5f24bda] [img:a1e5f24bda]http://vonalzo.picibaba.hu/8360.jpg[/img:a1e5f24bda]
Kép}
monic80
 
 


Jó reggelt mindenkinek!
Úgy látszik, a terhesgondozás mindenhol kaotikus. Amikor még Manót vártam, egy nagyon családias épületben volt a tanácsadás, és csak az. Egyszerre 2 doki volt ott, az ő kismamáik voltak, és volt helyben labor is, szóval nem sokat kellett mászkálni. Aztán jött a kórházreform és ezt bezárták. Most a tanácsadás a "nagy" járóbeteg rendelésen van, egyszerre 8 doki. A védőnők bedugva egy kicsi szobába, azelőtt kell sorban állni. Szörnyű, saját bevallásuk szerint még a védőnők is utálják.
vovanda
 
 


Jó reggelt!

mindent nem tudok visszaolvasni... utol kell érnem magam.tegnap éjjel keveset aludtunk, mert Zsiginek fájt a pocija...

tettem fel képeket a Hőmérősbe.mindenhova nincs időm..

ölellek benneteket!
Vendég
 


Jó reggelt!

Vanda! Monic! Hát ez fura. :?
Nekem időpontot adott, akkor mentem oda, nem is vártam. Ez egy picit jobb megoldás. Bár sajnos a legtöbb helyen várnunk kell. :(

Boni! Gyönyörű Zsigi baba!!!!

Az életet nem álmodni kell. Az álmot kell megélni.
Kép
hanna30
 
 


Vanda!
Már írtam valakinek, nekem gyomorsavra Korpovit keksz (fűízű), tej, hideg víz jött a legjobban.

Boni!
Nagyon ügyesek voltatok!

Monic!
Én ma megyek védőnénihez, nálunk is kb. hasonló a helyzet, igaz, csak 2 órát kell ülni. Háromnapi hideg élelemmel járok már mindenhova...
szöcske
 
 


Sziasztok,

Szöcske,

sikerült beszélnem a védőnőmmel, persze kavarással indítottam mert hétfőn akart fogadni én meg hétfőn külföldön leszek. Kiegyeztünk a péntekben (nem hiszem, hogy ezzel bevágódtam nála :oops: ). Lelkileg már készülök a várakozásra...

[img:a1e5f24bda]http://www.babanet.hu/tarsalgo/attachments/1266482962.1216.jpg[/img:a1e5f24bda] [img:a1e5f24bda]http://vonalzo.picibaba.hu/8360.jpg[/img:a1e5f24bda]
Kép}
monic80
 
 


Boni!
Ügyesek voltatok, és nagyon szép Zsigi! Írj majd azért pár sort ha lesz 1 kis időd. Van elég tejcsid? A gátvarrást nem lehet érzésteleníteni?

Védőnő?
az meg mi? Ja az a néni akinél 7 hónap alatt 2x5 percet töltöttünk? Szept vége a következő randi. :shock:

Vanda
drukk az afp-hez! Rohan az idő! :P A szurkálás a pf. felöl nekem is gyakori volt, aztán ahogy jött ment is.

Monic
Gratula a "tökéletes kisbabátokhoz" :P

Kép
katica_75
 
 


Katica!
Mifelénk a védőnéni az az elkötelezett csaj, akihez elmész délre, fél 3-kor bejutsz és fél 4-kor jössz ki. Ha megelőz valaki, akkor véged van!

Ma letudtam, néztek szívhangot, az egyik gyereknél szépen lehetett hallani, a másik, aki a hátsó falnál fekszik, talán ő lesz a kislány, akkorákat rúgott a néni készülékébe, mire 10 perc és hasnyomogatások után valamit hallottak. Persze mindezt valami Sokol-rádió-félén nézték! Hát erre szoktuk mondani, hogy Pest az Pest! Bár a vidéki élet is szép...

Pulzusom nem javul, Verapamilt írtak szükség esetén, de az meg úgy leviszi a vérnyomást állítólag, ami nekem így is 100/60, hogy még nem mertem belőle bevenni.
Puszi Mindenkinek!
szöcske
 
 


katica érzéstelenítették:o) de a reflexek működtek... :lol:

van tejcsi szerencsére..remélem meg is marad!

szöcske gratulálok a vegyespűroshoz
Vendég
 


Katica!
Adnak lidokaint (legalábbis azt hiszem, anno azt kaptam) varrásnál. Meg szívtam a kéjgázt is, ennek ellenére nekem az egész szülésből a rendbe tételem él kellemetlen emlékként. Bár nem a doki tehet róla, sajnos sokat véreztem. Nekem volt gátmetszés meg repedtem is, Balu iszonyatos tempóban érkezett, három tolófájással kint volt. Meg bent is volt valami vérzés (talán a lepény helyén) azt kellett elállítani. Szóval volt mit stopolni.
vovanda
 
 


Boni
akkor tényleg minden szép és jó!! :lol:

Szöcske
akkor gratulálok a túléléshez! :) Nehogy azt hidd h. itt jobb, az enyém még meg sem próbálta hallgatni, lehet nincs is dopplerje. :shock:

Vanda
hát sajnálom h. ilyen kellemetlen élmény maradt! Egyre inkább érlelődik bennem a szükséglet egy magán"szülésznőre, és gátvédelemre. :roll:

Kép
katica_75
 
 


Katica!
A saját szülésznő nagyon jó, nekem is volt és ha minden igaz, az ikrek születéséhez is ő fog asszisztálni.
A gátmetszést sajnos nem lehetett megúszni, Manó olyan tempóban jött. És tényleg csak a rendbe tételem maradt meg mint kellemetlenség, de ki lehetett bírni. Leginkább az volt bennem akkor, hogy hagyjanak már végre békén pihenni. :lol:
vovanda
 
 


Sziasztok!

Lassan itt is megjelenek, 07.18-an volt az elso beultetesem, ma volt az UH, es ket dobogo szivu babacskat mutattak nekem a monitoron :) Igyekszem majd bekapcsolodni Hozzatok, ha nem baj :)



Kép

 
 


Sziasztok!

Mó! Üdv itt! Tessék mostmár jönni!!!!! Gratula a babákhoz!

Az életet nem álmodni kell. Az álmot kell megélni.
Kép
hanna30
 
 


Mó! Csinálj vonalzót. :wink:

Az életet nem álmodni kell. Az álmot kell megélni.
Kép
hanna30
 
 


Mó!
Üdv itt!!!

Helyzet nálunk:
A mai mérések eredménye: "A" baba fej 27 mm, ülőmagasság 86 mm. "B" baba fej 26 mm, ülőmagasság 73 mm. Szóval egy hét alatt több, mint egy centit nőttek, nem csoda, hogy feszül és fáj néha a hasam, csinálják maguknak a helyet. :lol: :lol:
vovanda
 
 


Hanna! Az UH elott "titokban" csinaltam tobb oldalon is. :oops: De most majd at kell alakitani ikresse :), raadasul meg mindig csak az altalam szamitott kiirasi datum van (punkcio minusz 14 nap + 280 nap), de a Kaalis dokino beultitol szamol. Hetfon megyek a "hagyomanyos" nogyogyimhoz, majd az altala mondott datumhoz viszonyitok.

Vovanda! Figyellek, hogy mi var ram :)



Kép

 
 


Mó!
Nagy-nagy gratula! Itt a helyetek a picikkel!
Leó még nem jön?
Kép
szöcske
 
 



Sziasztok! :P Üdv itt!
Vanda
Szuper hizlalagasd csak Őket! :D
Kép Kép
Rakok pocakképet 28. heti.Na mostmár aztán jó nagy! Többiek is muti! :lol:

Kép
katica_75
 
 


:oops: :oops: :oops: tényleg jó nagy :lol: :lol: :lol:
szép a pocakod :)
de a nagytól azért fényévekre van :lol: :lol: :lol:
nekem kb. 16 hetesen volt ekkora - Lilivel -

Orsi
KépKépKép
icsilya
 
 


Gyakorlott kismamik! Mennyire normális, hogy fáj a petefészkemnél? Hasonló, mint a punkció után.

Hanna! Nekem kb. a 18. hétig fájt a petefészkem helyén. Pont ugyanúgy, mint punkci után. Szalagok. És nyúlnak. A petefészek ilyenkor már sokkal feljebb mászott. Nóóóórmális! :lol:

Móóóóóó! Jeeeeee!

Kép
zölddisznó
 
 


Gyakorlott kismamik! Mennyire normális, hogy fáj a petefészkemnél? Hasonló, mint a punkció után.

Hanna! Nekem kb. a 18. hétig fájt a petefészkem helyén. Pont ugyanúgy, mint punkci után. Szalagok. És nyúlnak. A petefészek ilyenkor már sokkal feljebb mászott. Nóóóórmális! :lol:

Móóóóóó! Jeeeeee!

Kép
zölddisznó
 
 


Jó reggelt!

méghogy nagy? :lol: :lol: :lol: :lol: de a te karcsú alkaodhoz kéest valóban :wink: csini kismami lehetsz

Mó üdv itt is!

gátmetszés nekem is volt minimális, illetve a méhszáj is repedt de szerencsére nem kellett sokáig varrni...

dupla csipisz Kép
Vendég
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet: