Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok! Jaj de jó, hogy így felpezsdült itt az élet! Az újaknak üdv a csapatban! :)

Gwini! Nyugi, pihenj sokat tényleg! Nem lesz semmi baj! Pláne az tök jó, hogy már tudod, mi történik veled, és mire kell figyelni!

Kiskrapek! Én úgy tudom, hogy a méhlepény érettségének nincs jelentősége, pláne már ilyenkor, max. ha nagyon elöregedett. Nekem ilyet nem is mondott a dokim, hogy milyen fokozatú. Hidd el, hogy szólt volna a vizsgálatot végző orvos, ha valami nem stimmel! A súlyáról meg csak annyit, hogy ahány orovs, annyi féle képpen méri. Én megadtam magam a marketingnek, és elmentem 4D UH-ra, ahol egy fiatal orvos közölte, hogy két héttel kisebb a baba, mint kéne, és hogy csak ennyi meg annyi ez meg az. Szerencsére értek valamelyest az UH-hoz, és láttam, hogy nem mért pontosan, két nap múlva ki is derült, a saját dokim 40(!) dekával mérte többenk a picurkát, és az összes mért érték alapján pontosan annyi idősnek saccolta a gép, mint amennyit számoltunk... Úgyhogy semmi okod aggódni! Egyébként meg, OK, hogy most éppen szabin van az orvosod, és akkor nem hívod, de normál esetben szerintem ha tényleg aggódsz valamin, inkább jobb, ha felhívod, mint hogy "behergeled" magad. Nekem egyébként az jól bevált, hogy ha bármi aggodalom bekúszott a fejembe, akkor nem el akartam hesegetni (mert az úgysem ment), hanem egyszerűen elfogadtam, hogy csak a saját félelmem, és nincs vele tennivaló, egyszerűen ez egy új helyzet, egy új dolog történik velünk, és természetes, hogy néha előjönnek az ember félelmei, de nem kell mindegyiknek alapot adni!

Móni! Köszi a tippet, biztos, hogy nagyon jó lenne, mert nagyon vágynék is a vízbe, de strandra vagy uszodába nem akarok menni, mert akár hányszor ilyen helyen jártam, mindig összeszedtem valamit, úgyhogy sajnos nem merem a nyákdugóra bízni a döntést. :D De a dinnye egyébként tényleg bevált, csak hát nem tudok minden nap megenni egy fél dinnyét... :lol: Vagy esetleg rábeszélem a férjem, hogy mégis ruházzunk be egy kicsi medencébe, amiben eláztatgatjuk magunkat még egy hónapig és tornáztatom abban lebegés közben. :)

Bumbike! Vigyázz magatokra azért, megy a sok drukk, hogy időben kijöjjön a kisasszony! Jó hír: állítólag pénteken jön egy kis hidegfront!!!

Sziszi! Ha a saját orvosod nem ajánlott senkit, akkor szerintem érdemes valamikor bemenni és körülnézni, esetleg felhívni őket előtte, hogy mikor mehetsz, és ott rögtön lesz valaki aki segít majd, a kérdéseidre válaszol. Ő biztosan tud abban is segíteni, hogy milyen típusú szülésznőt keresel, akkor ki az aki szóba jöhet. Van aki azt szereti, ha babusgatják, van aki azt szereti, ha "keményen", határozottan megmondják, mit tegyen. Ők szeintem ismeri kegymás ilyen szemmel. Neke maz a tapasztalatom, hogy eddig bárkivel beszéltem ott, mindenki "igazi" szülésznő volt, úgy értem, elhivatott. Ők értik a helyzetedet, és biztosan segítenek megtalálni a megfelelő személyt. Azért nehéz, mert munka közben nyilván nem látod őket, de a stílus irány szerintem behatárolja, hogy ki az aki érdekes lehet, nyugodtan érdeklődj bent!

Kép
Kép
kisbogarka
 
 


:shock: Jézus, most látom, hogy megkaptam és is az anyának már nagy pocakja van címet... :) Asszem tényleg közeleg az idő... :roll:

Kép
Kép
kisbogarka
 
 


Sziasztok!
Én is újként írok Nektek, de már olvasgatlak Benneteket régóta:-) 29 hetes pocis vagyok, és már van egy 5 éves kislányunk.Bajcsyban fogok szülni, és Gyopár doktor az orvosom.Nagyon sok infót gyűjtöttem már Tőletek, októberig csudaokos leszek:-)
A picibabákhoz gratulálok és jó egészséget sok tejcsit kívánok, a többieknek pedig kitartást a forró nyárhoz!
Hana
hana*
 
 

 
 

Úgy néz ki hogy a vonalzómat nem sikerült beraknom.Majd gyakorlok:-)[/url]
hana*
 
 


Sziasztok!

Kisbogárka: Visszatérve a szülésfelkészítőre, szerintem a csecsemős nővér kicsit lekezelő volt időnként. Gondolom, aki eljár egy ilyen tanfolyamra az az első babáját, várja és mindenben nagyon bizonytalan, mindenhonnan mást hall, természetes, hogy feltesz olyan kérdéseket, ami neki a világ legtermészetesebb dolga. De ettől függetlenül tényleg jó, hogy mindent elmondanak, bár azért kíváncsi vagyok milyen lesz élesben.

Én is nagyon közel vagyok már a végéhez 34+4 hétben járok.

Sziszi: Én mindenkitől azt hallottam, hogy minden szülésznő nagyon kedves és segítőkész. Igazából csak akkor van probléma, ha sokáig tart a vajúdás és műszakváltás lesz közben, akkor ugye kapsz egy új szülésznőt, akivel mindent "újra kell kezdeni".
regine
 
 


Nekem Bányai Nóra lesz a szülésznőm, jövőhéten találkozunk először. Telefonban nagyon kedves volt, és soronkívül bevisz UH-ra , mert nem kaptam időpontot. Róla hallottatok már esetleg?
hana*
 
 


Regine!
Akkor mi lehet, hogy egyszerre szülünk! Én is pont ennyi hetes vagyok. :lol: Csak nekem már nyitva van a külső és a középső méhszájam vagy 3-4 hete, így én azóta fekszem.

Hana!
Én nem ismerem őt. Nekem Tóth Ferencné Mónika lesz és volt is!

gwini
 
 


Sziasztok!

:arrow: Hana én úgy tudom, hogy a Bajcsyban lévő összes szülésznő nagyon aranyos és nagyon érti és szereti a munkáját.
Ha te a Nórit választottad Ő lesz számodra a legideálisabb.
Nekem nem volt választott szülésznőm, az ügyeletesnél szültem, Magdika volt bent, egy rossz szavam se lehet.
De NST-n találkoztam többel is és mindig segítőkészek voltak. Bármilyen kérdésre bármikor válaszoltak.
Én ezért is nem tartottam fontosnak a szülésznő választást.

:arrow: teljesen más lesz mint amit elképzeltél magadban.
Egy csoda lesz és ott nem a kérdéseken fogod törni a fejed (tapasztalat) hanem mindent ösztönösen csinálsz.

Az anyai ösztönre mindig hallgassatok még akkor is ha az orvos és a védőnő mást mond.
Te vagy az anyukája és te tudod a legjobban mi a jó neki.
Nem a statisztika.
A gyermekünk nem egy a sokból, hanem egy belőlünk.
Mindig tudni fogjátok, hogy mit kell csinálni csak bízni kell magatokban.

KépKép
Kép Kép
l.móni
 
 


A második :arrow: Reginének szólt

KépKép
Kép Kép
l.móni
 
 


Sziasztok!

Kisbogárka, várom már azt a hideg frontot!!!!
Már eléggé kényelmetlenül vagyok így, a végére.
A mai nst és uh vizsgálat eredménye is jó lett, de legkésőbb jövő pénteken megindítják a szülést, ha addig nem történik semmi.

Puszi és kitartást mindenkinek!

Tündi
Vendég
 


Köszi Móni a nyugtató szavakat!

Tündi, holnap tuti hidegfront! Eszel vagy iszol valami szüléskönnyítőt? Homeopátiás bogyók vagy málnalevél?
hana*
 
 


Regine! Az elején nekem is elég érdekesnek tűnt, valahogy nem volt szimpatikus. Én is azt éreztem, hogy kicsit cinikus volt, ha olyan kérdés merült fel, ami neki magától értetődő volt. De szerintem az átlagnál sokkal segítőkészebb volt, meg valahogy kedvesen adta elő aztán a dolgokat, úgyhogy nekem összességében végül pozitív élmény volt. Meg szerintem ezeket a dolgokat szűrni kell, úgyis tudod, még hány emberrel fogunk találkozni, aki ellát majd a jótanácsokkal, és úgysem lesz energiánk mindegyikre úgy válaszolni, hogy felfogja, mi is tudjuk vagy épp másképp akarjuk. Úgyhogy szerintem a legjobb leszűrni belőle amit eddig nem tudtál és jótanácsként értékeled, a többi meg mehet ki a másik füleden. :lol:

Viszont azt néztem, hogy egy hét különbség nagyon kicsi, úgyhogy lehet, hogy mi is találkozunk, Regine, Qwini! :)

Remélem, Kismanó szót fogad, és nem front közepén fogunk szülni. Jó lenne kikerülni a dömpinget... De ha hezitálna, biztos, hogy én is rimánkodni fogok egy frontért majd...

Bumbike! Kitartás! Most már tényleg nincs sok hátra! Persze gondolom, ólom lábon halad az idő... Majd írsz nekünk beszámolót, ha hazaértetek?

Hana! Te képben vagy ezekkel a bogyókkal kapcsolatban? Ha igen, írsz róluk egy kicsit? Mert a málnalevél tea egyértelműbb, vagy valahogy könnyebb utánanézni a neten, de a homeobogyók körül egyelőre nekem elég nagy a kuszaság...

Móni! Olyan jó, hogy itt vagy és bíztatod az embert. Persze, szerintem mindannyian bízunk az ösztöneinkben, de mégis jó olvasgatni a hozzászólásaidat, mert nyugisak és magabiztosak, úgyhogy te vagy itt a példakép! :wink:

Kép
Kép
kisbogarka
 
 


Homeós bogyóban én is nyomozásban vagyok, rengeteget olvastam róla a netem. 2 barátnőm is azzal szült könnyebben mostanság, egyikük összeírja mi volt a "tuti" recept és azt bemásolom majd. Anno én ittam málnalevél teát, nem tudom hogy közrejátszott-e, de extra gyors szülésem volt. Van egyébként bogyó a szülés utánra is gátseb, illetve császármetszés gyógyulásra is, azt is nyomozom.
Mi szinte már csk homeopátiázunk otthon, kiiktattuk a gyógyszerek 90%-át. Jelenleg kötőszövet erősítőt szedek stria elkerülésére-kalcium tartalmú-de nézem már a vizesedésre való bogyeszeket is.
hana*
 
 


Hú de jó, akkor ha már sok nyomot gyűjtöttél, várjuk az infokat! :)
És a málnalevélteát hogy ittad? Mikortól és milyen adagban?

Kép
Kép
kisbogarka
 
 


36.héttől és ahogy rá van írva.
:arrow: Vicces sztory volt, mert egyik nap a párom csinálta nekem a teát,kedveskedve reggel az ágyikóba hozta.Kicsit erősnek is éreztem, de megittam. Aznap este, extra gyorsan(épp hogy beértünk a kórházba) megszületett a kis drágánk. Másnap beszélgettünk a teáról, és kiderült hogy nem mokkáskanállal tett egy pohár vízbe hanem evőkanállal. Nem biztos hogy volt a könnyű gyors szüléshez köze, de a mai napig mosolyogva emlegetjük! :lol: Azért nem próbáljátok ki!
hana*
 
 


Kisbogár köszönöm :oops: zavarba hozol :roll:

Ha már a homeopátiás dolgokat beszélitek

Szülésre felkészítés:

Pulsatilla D6 vagy C6
Javasolt: szülésre felkészítéskor, 6 héttel előbb elkezdhető a szedése, mint a várt szülési terminus.
A szülés után akkor ajánlott, ha nem indul meg a lochia (váladék) folyása.
Adagolás: 2x5 golyócska

Caulophyllum D4 vagy C4 vagy 5CH
Javasolt: szülésre felkészítéskor, 3 héttel előbb elkezdhető a szedése, mint a várt szülési terminus.
Elősegítheti a méhnyak „megérését”, azaz felpuhulását, a fájások rendszereződését, hatásosságát.
Adagolás: 2x5 golyócska

Cumicifuga racemosa 5CH
Javasolt: szintén méhnyakizom-tágító, felváltva lehet szedni a Caullophyllummal.


Vajúdás kezdetén:

Arnica C30
Javasolt: a vérzékenység csökkentésére, a szülés alatt keletkező sérülések gyorsabb gyógyulására, enyhe antiszeptikus hatású
Adagolás: a vajúdás kezdetén 1x5 golyócska


Vajúdás alatt:

Caullophyllum 5CH
Javasolt: méhnyakizom-tágító hatása miatt lerövidíti a vajúdás időszakát, homeopátiás oxitocinnak is nevezik.
Adagolás: félóránként 5 golyócska


2 órával a szülés után:

Staphisagria 30 CH
Javasolt: húgycső trauma (katéterezés) helyreállítására, bél- és hólyag atónia megelőző hatású, javítja a sebgyógyulást, fájdalomcsillapító, feszültségoldó
Adagolás: 1x5 golyócska

Arnica C30
Javasolt: vérzéscsillapító, sebgyógyító hatású
Adagolás:2x5 golyócska


A szülés napjától:

Echinacea D4
Javasolt: fertőzések ellen, immunerősítő hatású
Adagolás: 3x5 golyócska 10 napig


Császármetszés esetén:

Arnica C30
Javasolt: a vérzékenység csökkentésére
Adagolás: a műtét előtt 1x 5 golyócska, a műtét után 2x5 golyócska

Staphysagria C7
Javasolt: a műtét utáni fájdalom csillapítására
Adagolás:napi 2x5 golyócska 1 hétig


Szoptatás:

Tejtermelődés:
Urtica Urens D6 vagy 5CH
Javasolt: a tejtermelődés fokozására.
Adagolás:napi 3x5 golyócska

A mellbimbó berepedezése:
Graphites 15CH

Javasolt: ha a mellbimbó repedezett, a sebéből mézsárga váladék folyik, ennek a váladékozásnak a csökkentésére.
Adagolás: napi 2x5 golyócska

Nitricum acidum 9CHJavasolt: ha a berepedezés olyan. mintha éles szerszámmal ejtették volna, éles szélű, a seb alapja vérzékeny és a beteg tövis vagy tüskeszúrásra emlékeztető fájdalomra panaszkodik.
Adagolás: napi 2-3x5 golyócska

Mellgyulladás:
Ha gyulladás alakul ki a mellekben elsődleges a sebészeti kezelés és emellé adhatjuk hozzáértő homeopátiás orvostól kapott utasítás szerint a megfelelő szereket.

Apis mellifica 15CH
Javasolt: a bőr alatti laza emlőszövetekben a gyulladással együtt jelentős duzzanat is kialakul. A bőr matt, rózsaszínes-piros, a fájdalom égő, szúró jellegű éshideg borogatásra enyhül.
Adagolás: napi 2-4x5 golyócska

Belladonna 9CH
Javasolt: a fájdalom, az emlőduzzanat, a bőrpír és a láz tüneteit mérsékli, tehát a gyulladás valamennyi tünetére hat.
Adagolás: napi 2-4x5 golyócska

Byronia 9CH
Javasolt: fokozatosan kialakuló gyulladásos tünetek jellemzik. A melleket a fájdalom és a duzzanat miatt egyre nehezebb kiüríteni, a szoptatás is egyre fájdalmasabb a mama számára.
Az emlők duzzadtak, feszülnek, érintésre, mozgásra fájdalmasak, de nagy felületen való nyomás enyhülést hoz.
Ezért a szoptató nő szívesen visel szoros melltartót, ami a melleket szinte mozdulatlanul rögzíti.
A gyulladt emlő bőre enyhén piros. Mérsékelt láz és erős szomjúságérzet kíséri, ezért nagy kortyokban sokat iszik.
Adagolás: naponta 2-4x5 golyócska

KépKép
Kép Kép
l.móni
 
 


Sziasztok!

Hana! Én nem iszom semmi különlegeset, a málnalevélteára gondoltam, de sehol sem találtam eddig. Ha holnap reggelig nem indulnak be a dolgok, akkor lehet, hogy megnézem a helyi boltokat is, hátha tartanak. De pl a Rossmann-ban nem volt.

Kisbogárka, persze, majd én is megírom a tapasztalatokat. Addig is terveztem egy meleg fürdőt, hátha segítségemre lesz:)

Puszi,

Tündi
Vendég
 


Sziasztok!

Gwini: Nagyon sajnállak, hogy feküdnöd kell. Nekem szerencsére még nincs nyitva a méhszájam, így én még tudok járni kismamatornára is. Egy ismerősöm is Tótné Mónikánál szült. Bár nem volt fogadott szülésznő neki nagyon színpatikus volt. Csak jót mondott róla.

Móni: Köszönöm a bíztatást. :) Azért nehéz eldönteni, hogy mégis kire hallgasson az ember, de majd meglátjuk, mit súgnak az ösztönök.

Kisbogárka: Igazából azt remélem, hogy ha arra kerül a sor, akkor olyan csecsemős nővérrel kerüljünk össze, aki segítőkész lesz, és mindent megmutat, amit tudni szeretnénk. :)

Bumbike2: Málnalevél teát én a gyógyszertárban vettem. Igaz azon nincsen rajta, hogyan kell használni, mint ahogy Hana* írja.
regine
 
 


Sziasztok!

Gwini: Dr.Mosonyi Péter az orvosom,de mondta,hogy tud ő is ajánlani szülésznőt,csak gondoltam megkérdezlek titeket is.
lehet aztán nem kell mert így is összejött ithon (anyagiak)meg a gyerekszoba sincs még teljesen kész.
jó ötlet ez a málnalevéltea,mennyibe kerül?
[img]
sziszi24
 
 


nem tudom beilleszteni a vonalzóm :evil:
sziszi24
 
 


talán megvan

<A HREF="http://www.nagyonbaba.hu"><IMG SRC="http://www.nagyonbaba.hu/tickerek/1-31-3-2008_09_28-Norbi.jpg" BORDER=0></A>
sziszi24
 
 


bocsi utolsó próbálkozás

Kép
sziszi24
 
 


Sziasztok!

Málnalevél teát találtam, hideg frontot nem:)
A teát 175ft-ért árulták, én azért nem vettem meg, mert többek között hasmenésre ajánlják, de ilyen bajom aztán végképp nincs.... dunára vizet nem öntünk, ugyebár:)

Kislányom még jól el van odabenn, pedig tegnap este megpróbáltuk kicsalogatni, de csak nem jött össze:)


Puszi, jó hétvégét,

Tündi
Vendég
 


Hú Moni, ez aztán a precíz lista, köszönjük!
Bumpike, gondolunk Rátok! Hátha csak este jön a hidegfront.
hana*
 
 


Móni! Köszi a listát!!!

Bumbike! Hidd el, hogy jön, mert Kismanó ma kifejezetten nyűgös a pocakomban, és eddig még mindig jól jelzett... Kérdés, hogy a kislányotokat érdekli-e a front... De talán a legkellemesebb módja az előcsalogatásnak, amit ti próbáltok, ha jól értettem. :lol:

Voltam ma a kórházban, és (lehet, hogy csak mert van orvosom és szülésznőm is, de) határozottan az volt az érzésem, hogy nagyon jó kezekben leszünk ott.

Kép
Kép
kisbogarka
 
 


Sziasztok!

Egy ideig nem voltam itthon, de látom, hétvégén Ti sem :D
Tündiéknek gondolom, sikerült kicsalogatni mégiscsak a Pöttömöt.
Várjuk a fotót és a beszámolót.
Köszi Móni a listát, megörökítettem :)

Kép
Kép
nicolca
 
 


Remélem, tényleg ezért nem ír Tündi! :)

Lányok! Nagyon kérek valakit, aki megy ma délután, hogy írja meg mi volt, mert ma tutira nem fogok tudni menni. Ha megmoccanok, már egyből marha kemény a pocakom, még magnéziummal is, úgyhogy biztosan nem bírok bemenni, de nagyon érdekelne, mert a múltkorin belelkesedtem, hogy mégis csak van értelme. Légyszi, légyszi, ha mást nem is ír aki összeszedi, de ezt küldje már el valaki!!! Előre is nagyon köszönöm!!!

Kép
Kép
kisbogarka
 
 


Sziasztok!

Huncut egy babám van: se front, se melegvíz, se apuci, semmi!!!
Én sem hiszem el!

Ha addig sem érdekli a picit a kinti lét, akkor holnap megyünk a dokihoz megbeszélni, hogy mi legyen.
Kemény éveknek nézek elébe, ha már most sem fogad szót! :D

Puszi!

Tündi
Vendég
 


Akkor addig még talán ki tudjátok próbálni a melegfrontot is, csütörtökre megint hőségriadót jósolnak... Sajnálom, hogy nem működött semmi, de talán mire beütemeznétek, mégis meggondolja magát, és kijön "egyedül". Megy a drukk!

Kép
Kép
kisbogarka
 
 


Sziasztok!
Tündi, majd írj mi volt dokinál.
Mi tegnap ismerkedtünk meg a szülésznőnkkel,helyes, segítőkész csajszi. Viszont történt egy érdekes dolog. Tegnap volt a 30.heti uh, és azt mondta az uh-s doki hogy 2-3 héttel kissebbnek látszik a babám, és kb 1 kg. ezzel szemben egy hete voltam 4d-n egy elég komoly helyen-genetikai vizsgálat is volt-, és ott azt mondták és írták hogy a baba 1 héttel fejlettebb, és kb 1,5 kg. Mit szóltok hozzá?
Én nagyon aggódom, nem is aludtam éjjel, és gondolkodom hogy elmegyek egy független uh-ra hogy nézzék meg mizujs. :(
hana*
 
 


Hana! Ha megnyugtat, menj el máshoz is, de ő meg a harmadik féle képpen fogja megmérni. Eddig ki nézte? Ahhoz nem tudsz elmenni? Itt az én sztorim, és ahogy olvasgtom, a legtöbben simán belefutunk ebbe a csapdába. Nem tudom, mikor mész legközelebb dokihoz, és hogy ő csinál-e UH-t, de ha megnyugtat, menj el valakihez, ha nagyon hosszú lenne kivárni, és nem tudsz megnyugodni, mert az sem jó, ha ezen agyalsz addig.

[quote="kisbogarka"]A írta:kisbogarka súlyáról meg csak annyit, hogy ahány orovs, annyi féle képpen méri. Én megadtam magam a marketingnek, és elmentem 4D UH-ra, ahol egy fiatal orvos közölte, hogy két héttel kisebb a baba, mint kéne, és hogy csak ennyi meg annyi ez meg az. Szerencsére értek valamelyest az UH-hoz, és láttam, hogy nem mért pontosan, két nap múlva ki is derült, a saját dokim 40(!) dekával mérte többenk a picurkát, és az összes mért érték alapján pontosan annyi idősnek saccolta a gép, mint amennyit számoltunk... Úgyhogy semmi okod aggódni!


Lányok! Ugye valaki gyárt majd nekünk beszámolót a tegnapi előadásról! Légysziiii!!! :)

Kép
Kép
kisbogarka
 
 


Sziasztok lkányok!

Csak gyorsan bekukkantok.
Az UH-ról csak annyit, hogy aznap, mikor Tami szültetett, 13 órakor volt egy UH, ahol azt mondták, 3500, aztán 3 óra múlva megszületett 3150-nel. És ez a másik irányba is lehet téves.

Manó nagyon édes, imádjuk apjával együtt.
Azt hittem pocakos koromban, h nagyon fog hiányozni a pocakosság, mikor pl délután lefeküdtem pihenni és egyfolytában mocorgott, rugdosott a pocakomban, de egyáltalán nincs így, efgyrészt persze időm sincs rá, másrészt meg olyan csodálatos dolog tényleg ez az anyaság, pl mikor szopizás közben pillog rám a nagy szemeivel, teljesen el tudok olvadni és egyre kifejezőbb a kis arca.
Na gyorsan csak ennyit, drukk mindenkinek a szép szülésért és a boldog, egészséges bébiért!

Kép
teó
 
 


Szia Teó! De jó, hogy benéztél! Belerázódtatok, összeszoktatok már? Nagyon jó babázást kívánok a kicsivel!!! Lassan már én is megtudom milyen, elképesztő... Azért jó már itthon lenni...

Lááányok! Nem mondjátok, hogy senki sem volt ott hétfőn?!

Kép
Kép
kisbogarka
 
 


Sziasztok!

Szóval, holnap kell befeküdni, csinálnak nst-t, meg nemtom hányféle vizsgálatot, ha addig semmi, akkor csütörtökön oxitocyn terhelés, és, ha még az sem segít, akkor pénteken burokrepesztés lesz.

Puszi,

Jó hétvégét!

Tündi
Vendég
 


Tündi! Hátha hat a kórházi légkör a kiscsajszira, és kijön magától, még reménykedjünk! Nem lehet valahogy átírni a vonalzót arra, hogy "ma születek"? :) Vigyázzatok magatokra, és könnyű, gyors szülést kívánok!! Megy a drukk teljes gőzzel!!!

Kép
Kép
kisbogarka
 
 


Drukkolunk Tündi, szép, könnyű szülést kívánok!
Csajok én tegnap a magam megnyugtatása miatt felhívtam a csajszit aki a 4d-t csinálta, mert 25 éve van a szakmában, gondoltam megkérdezem tőle hallott-e már ilyet,hogy ekkora különbséget láthatnak másik uh-n. Azt mondta ha tudok menjek el, megnézi a babát mégegyszer.Este 1/2 9 kor már ott is voltunk, megnézte nagyon alaposan , miliméterre pontosan, és a szemem előtt magától íródnak ki a számok, hogy több mint 30 hetes a babám. Jó érzés volt, megnyugodtam, többet ártottam volna magunknak a 2 hét idegeskedéssel.
hana*
 
 


Sziasztok!

Rendesen elhanyagoltalak titeket, amiért millió bocsánat mindenkitől, de minden időmet Viktorral töltöm, és hogy őszinte legyek, egyáltalán nem hiányzik a számítógép előtt ücsörgés! :)
Viki nagyon szépen növöget, tegnap előt volt egy hónapos, és már több, mint egy kilót hízott, de hát volt mit bepótolnia bőven! szerencsére van anyatej bőven, ezért nem kell izgulnom, hogy mit adok szegénynek enni, és így azért az éjszakai etetések is könnyebben mennek, mint ha tápszert kéne adnom neki! Javaslom Mindenkinek, hogy hangolódjon rá a szoptatás gondolatára, mert rengeteg előnnyel jár, és ez is, mint sok minden más fejben dől el!
Csatolok egy képet a Prüntyiről, ez a kedvencem most! Kép Jajj, anya! Már megint fotózol....

Minden kismamának kitartást kívánok, a friss anyukáknak pedig sok-sok türelmet!

Teó-Remélem simán mennek otthon a dolgok!

Üdv mindenkinek!
marcsi0503
 
 


Szia Marcsi! Örülök, hogy minden rendben az evéssel! Ez a kép tényleg tündéri, nagyon el van találva ez a törökbasás szöveg és annyira édes, ahogy fogja a fejét! :) (Köszi a privit is!)

Hana! De jó, hogy vannak még ilyen lelkiismeretes emberek! Azért ez megnyugtató! Jobb is, hogy nem idegeskedtél két hétig.

:roll: Én kezdem feladni a reményt, hogy valaki fogja magát, és megírja, mi volt hétfőn... De hát így jártunk...

Kismanó egyébként már kétszer is megviccelt. Elég fura érzés, hogy nem tudja az ember, két napja vagy három hete van még hátra. :shock: De most már legalább én is megnézem magamnak ezt a málnalevél teát, a 37. hét előtt nem akartam semmi ilyenbe fogni. Megkérdeztem egyébként, és a betöltött 36. héttől napi egy csésze, 38-tól napi két csésze javasolt.

Kép
Kép
kisbogarka
 
 


Sziasztok!

Ezer éve nem jártam felétek. Sajnos eléggé elkényztették a picúrt így nem sok szabadidőt hagy.Tegnap voltunk 7 hetesek és már több mint hat kiló a kis drágám.
Móni! Köszönöm a sok bíztatást a szopizássla kapcsolatban többször is elolvastam a hozzászólásod, most úgy néz ki minden rendben. Épp ma gondoltam, rá, hogy egy hete kiváltottam a tápszert és nem is használtunk még belőle. Remélem még egy jó darabig csak a szekrényben fog csücsülni a doboz.
Tündi! Én is drukkolok neked a többiekkel együtt, hogy magától jöjjön ki a picúrod.
Marcsi! Viktorka nagyon aranyos. Az anyatej valóban jobb, akárhol is vagyunk ha éhes bármikor ehet is. Én is nagyon szeretem nézni amikor szopizik így nem igazán tartom be az ajánlott 20-30 perc szopizást.

Kitartást minden új kismaminak ebben a nagy hőségben.
A babásoknak meg sok türelmet és még több tejcsit.

Lenne egy kérdésem horkol valakinek a babája? Mert a miénk igen, a gyerekorvosnak meg mindíg elfelejtem mondani. Remélem nem jelent semmi rosszat.

Üdv mindenkinek Bogáta
bogata74
 
 


Sziasztok!

Tündi azóta már biztos a karjaidban tartod a kis lusta oroszlánodat :lol: :lol:
Várunk vissza a képekkel és a szüléstörténettel.

Bogáta nagyon ügyesek vagytok :lol: :lol:
Ez nagyon-nagyon szép dolog. Sokan nem küzdenek az első kis akadálynál és hamar nyúlnak a tápszerhez.
Sokat gondoltam rád, hogy vajon miként alakultok a tejcsivel?
A tápszer meg pánikűzőnek maradhat de szerintem le fog járni a szavideje és dobhatod majd ki :wink: :lol:
Szépen gyarapodik a kis drága :lol: Grétikém 3 hónaposan se érte el a 6 kilót :lol:
Nem baj ha horkol, Cicus is szokott. Majd kinövik. vagy nem 8)

Kisbogárka hát igen az utolsó hetek már elég kimerítőek.
Sosem tudhatod, hogy mikor jön az idő.
De ha eljön érezni fogod.
Határozottan :lol: :lol:
Ezen az előadáson az én emlékeim szerint nem sok fontos dolog hangzott el.
-milyen papírok kellenek az egyszeri anyasági, a TGYÁS és a GYED igényléséhez.
- pár gyorsan elhadart mondat, hogy miben-miként vidd haza a gyermeket a védőnőtől
-a csecsemős elmondja, hogy Ő inkább azt díjazzák ha a baba az anyukával van
-felhívja a figyelmet arra, hogy ha bizonytalan vagy valamiben akkor kérdezz!!!!!!!!!!!!!!!!!!
-ők elfoglaltak és nem tudnak minden anyukánál ott lenni de szívesen segítenek, akár éjszaka is válaszolnak a kérdésekre.

Most hírtelen ez jutott eszembe, elő kellene keresni a tavalyi jegyzeteimet.
Abban minden részletesen benne van (mondjuk nem olyan részletesen ahogy múltkór te jegyzeteltél :roll: 8) :lol: )

Marcsi tüneményes ez a kép :lol: :lol: :lol:

KépKép
Kép Kép
l.móni
 
 


Móni! Köszi szépen a sgítséget! Látod, már annyi is elég, amennyit írtál, ezeknek szerencsére már utánanáztem magamtól, és szerintem a csecsemőgondozós rész az előző alkalommal elég kimerítő volt ahhoz, hogy most tényleg már csak ilyen részletekről legyen szó. (Nem gondoltam, hogy te fogsz segíteni ebben egy év távlatából! :) Tényleg köszi!)
Tegnap este is gyanús volt már a dolog, hogy valami alakul, nagyon furán "mocorgott" a babám, valahogy nem is mocogrott, inkább egészen leheletnyieket moccant csak, és nagyon-nagyon lent, mintha tényleg éppen behelyezkedne, és valahogy oldalról is eltűnt, teljesen kis henger formája lett. Azóta még lejjebb van a pocakom, bár néha még kicsit visszamászik, de közel sem olyan magasra, mint hol eddig volt. Szerintem már egyre esélyesebb, hogy nem akar szeptemberi baba lenni. :) De megbeszéltem vele, hogy most már akkor jön, amikor akar. :)

Bogáta! Jó, hogy benéztél! És azt is jó hallani, hogy megoldódott az evés kérdés! Olyan fura, hogy már 7 hetes! Hihetetlenül rohan az idő...! (Jézus, ez a nagyanyám szövege, de kezdem átérezni... :lol: )

Kép
Kép
kisbogarka
 
 


Sziasztok!

Voltam a hétfői elődadáson csak eddig nem volt időm írni. Bár nem jegyzeteltem, ami eszembe jut, leírom. Egy védőnő volt és egy szülésznő. Elmondták, hogy kell a friss házassági és apasági nyilatkozat. Lediktálták, hogy hol lehet elintézni a baba születése után a hivatalos papírokat, illetve a gyes, gyed stb. A korházból hazaérve az első hat héten, hetente egyszer kimegy a védőnő és a hat hét alatt kétszer a gyerekorvos.

Sok minden elhangzott, ami az előző előadáson is. Se, a védőnő se a csecsemős nővér nem pártolja az igény szerinti szopizást, mert szerintük nagyon feláztatja a baba a mellbimbót, és ettől kisebesedhet. Ők is ajánlották a bimbóvédőt és a mellvédő krémet. Illetve ajánlották a popsitörlőt is, de azt mondták, hogyha nagyon összekente magát a baba, akkor vigyük be a csecsemősökhöz, és ott megfürdetik. Minden nap mérniük kell a baba súlyát, ezért este be kell adni fürdetésre. Ha valaki a svéd módszert követi (3 naponta vagy hetente egyszer fürdeti a babát) akkor is be kell adni a babát, de csak a súlyát mérik meg. Este 11 után be lehet adni a babát éjszakára, ha a mama pihenni szeretne, de etetni akkor is kiviszik, vagy alá kell írni egy papírt, hogy kaphat tápszert és cukros vizet. Ami fontos, hogy minden képen oldalt kell fektetni a babát, hogyha bukik, ne legyen semmi probléma. Ők ajánlották, hogyha valaki nem szeretné az oldalán fektetni, akkor lehet hason is. (Az én védőnőm ezt nem ajánlja.)

Ha esetleg inkubátorba kerül a baba, akkor csak a papa és a mama látogathatja.

Azt kérik, hogy a szobában egyszerre csak két látogató legyen.

A baba haját minden nap meg lehet mosni tiszta vízzel, samponnal csak hetente egyszer ajánlották, mert attól lesz koszmós a buksija.

Ismételten elmondták, hogy miket kell vinni a korházba a babának és a mamának is. A védőnő kitért arra, hogy ne egy teljes csomag pelust vigyünk be, hanem nyolcasával csomagoljuk be, és minden reggel vigye be az apuka az új csomagot, mert sok baci mehet bele a megkezdett nagy csomag pelusba.
Ajánlották, hogy vigyünk be cumisüveget, mert ő szerintük mindenképpen ebben a melegben szükséges megitatni a babát valami folyadékkal, nehogy kiszáradjon. Nem azért kell, mert éhesek ilyenkor a babák, hanem sok folyadékot veszítenek.

A hexaclorocidos hintőport, ha a gyerekorvos nem írja fel, akkor a korházban is fel lehet íratni. Ezt azért használják, hogy hamarabb leessen a köldökcsonk. Ha nem használják, akkor akár 1 hónap is lehet, amíg leesik. Végül a védőnőm is mondta, hogy felírathatom az orvossal.

Beszélt a védőnő az otthoni babaápolásról. Az első fürdetést is azt ajánlotta, hogy a szülők együtt végezzék és ne a nagyszülő, csinálja. A babaolaj helyett az elején a gyógyszertári napraforgó olajat ajánlotta, amit a gyerekorvos fel tud írni. Soha nem szabad a baba egész testét beolajozni, mert akkor nem tud rendesen levegőzni a bőr. A köldökcsonkot csak az alkohollal és a hexaclorocidos hintőporral szabad kezelni. Ha csuklik a baba, akkor a fejednél egy kicsit magasabbra kell emelni és elmúlik, tehát nem kell citrommal itatni.

Hirtelen most ennyi jutott az eszembe. Remélem nem voltam nagyon hosszú.
regine
 
 


Regine! Kösziköszikösziii!!!

Kép
Kép
kisbogarka
 
 


Sziasztok!

Csak az igény szerinti szoptatásról szeretnék írni néhány gondolatot a saját tapasztalatom szerint!
Csak mellékesen jegyzem meg, hogy a mellbimbó nem fog felázni, ha nem 1 órát nyammog rajta a kicsi, és jól kapta be a szopizáshoz! Nem kell előre rettegni attól, hogy ki fogja csinálni a mellet és a mellbimbót a szoptatás, mert nekem pl szerencsére semmilyen problémám nincs a szoptatástól. Első két nap még kicsit kellemetlen volt, amikor ráharapott a kicsi, de azóta semmi! Se begyulladás, se csomósodás, se felázás, se semmi! Nem törvényszerű, hogy szenvedni kell tőle, holott szinte mindig csak ezt hallja az ember, hogy az bizony nem egy sima ügy, de higgyétek el, hogy lehet az!
A 3 óránkénti etetés meg nagyon szép dolog, és örüljön az, akinek a babája így igényli az evést, de ha valaki úgy jár, mint pl mi, hogy elég kis súlyjal születik a bébije, és akár másfél óránként is megéhezik, ugyanis próbálja behozni a lemaradását, akkor nem tudom, hogy egy pár hetes csecsemőnek hogy magyarázzuk meg azt, hogy "még nem eszünk, mert felázik a mellbimbóm!"
Nyugodjatok meg, nem fog fájni, csak oda kell kicsit figyelni, és előbb-utóbb úgyis beállnak a babák a 3-4 óránkénti szopizásra, de eleinte szerintem mindenképp érdemes az ő igényeiket követni, elvégre mi vagyunk értük!
Ami a legfontosabb pedig, hogy annyi tej fog termelődni, amennyire szükség van a babának, és ha sűrűbben kiüríti, aki gyorsabban "készül" az újabb adag, így nem lesz probléma az etetéssel sem!
Ja, és szokás a kismamáknak a kórházba gyümölcslevek tömegeit behordani, de naponta csak 1-2 pohárral igyatok ilyet, mert a picik ritkán bírják! Szegények nagyon tudnak szenvedni a hasfájástól, jobb a sima víz! Ezt persze csak jótanácsként írtam, nem kioktatás képpen, remélem senki nem veszi annak, de nekem is tapasztalt anyuka és egyben csecsemős nővér mondta ezeket, és tényleg így van, ahogy én is írtam!

ÜdvMindenkinek: Marcsi
marcsi0503
 
 


Sziaszok! Szerintem a kóházon belül sincs teljes egyetértés a csecsemősök között, mert azon az előadáson, amit a múltkor leírtam, pl. konkrétan emlékszem, hogy a nővér is és a doktornő is külön kihangsúlyozta, hogy az igény szerinti szoptatást mennyire jónak tartja. Szerintem ez megint csak szemlélet kérdése, hogy ki melyiket miért tartja jónak, elvégre van, aki eleve úgy áll hozzá, hogy nem akar szoptatni, hanem cumisüvegből etet, esetleg eleve tápszerrel. Mindenkinek a saját álláspotja a legszimpatikusabb nyilván, azért gonolja úgy, aztán majd kiderül, hogy a babájának hogy tetszik. Én természetesnek tartom, hogy ha látom, hogy éhes, megetessem, és ne várjam ki a három órát, de biztos van aki meg úgy gondolja, ha kivárja, azzal rendszerre szoktatja. Viszont azt tényleg nem értem, hogy szülés/születés után közvetlenül hogy lehet a három órás intervallumot követni, elvégre egész terhesség alatt sem három óránként evett az ember, hogy azt szokja meg a baba. Nyilván kényelmes elérni, hogy előbb-utóbb beálljon egy rendszer, de azért azt sem lehet várni, hogy rögtön az elején magától elfogadja ezt.
A mellbimbó felázásról: vettem a múltkor mellszívót, és kértem az eladó nénitől bimbóvédőt, mert hogy annyira javasolják. Úgy nézett rám, mintha két fejem lenne... Azt mondta, hogy ne haragudjak, maga ellen beszél, de ő biztosan nem venne, mert annál természetellenesebb dolgot nem tud elképzelni. Ha már segítség kell, próbáljam a krémet, ha pedig az sem elég, majd az apuka beszalad érte, de ne hallgassak már arra, aki eleve telebeszéli a fejem, hogy mindenképp felázik a mell.
Egyébként azon én is csodálkoztam, mikor egy simerősöm azt mesélte, hogy a babája van, hogy másfél órát is szopik... :shock: ??? Nem is értem, miért várja, hogy ne ázzon fel a bőre... És ő ragaszkodik hozzá, hogy három óránként etessen, de hagyja, hogy az másfél órát tartson. ??? Akkor már nem jobb egy rövidebb, de igény szerinti gyakoriságú evés?
Na mindegy, a lényeg, hogy mindenki tud emellé és amellé is érveket felsorakoztatni, de egy újszölettet nem hiszem, hogy ezek meghatnak... :D

Kép
Kép
kisbogarka
 
 


Sziasztok!

Igény szerinti szopi. Hmmmm. Nagyon jó dolog. De!
Nem mindenkinél válik be sajnos! Én is ébresztgetős anyuka voltam! Nekünk kellett. Ugyanis a kicsilányom igénye az napi 5 alkalom volt. És ez kevés. Nem volt jó érzés nekem megszabni, hogy mikor egyen de más választásom nem volt! Sokszor nagyon nehezen ébresztettük fel, de kellett. Aztán lassan megtanult enni és szép lassan vissza tudtunk állni a napi 5 étkezésre. De a mai napi nem eszik sokat. Sőt van, hogy kihagy 1 étkezést.
Ha igény szerinti szopi van szerintem nem kell hagyni a 1-1,5 óra cicizést. Eleinte, míg van segítség jó dolog de később ha egyedül vagy a gyerekkel már nagyon nehéz. Nálunk max 40 perc volt eleinte és olyan ügyesen megtanult enni ennyi idő alatt. Most meg már sajnos csak 5-10 perc. Pillanat alatt jól lakik és megy tovább játszani.

Kisbogárka én használtam bimbóvédőt az első hetekben mert az én mellbimbóm befelé forduló és másképp nem ment a szopizás. Egy idő után már elhagyhattam.

Marcsi szerencséd van, hogy nem sebesedett ki a mellbimbód és nem gyulladt be sem a tejcsatorna. Nekem a bimbóvédő ellenére véres volt a cicim és bizony sokat kellett figyelnem arra, hogy a gyulladás ne okozzon komolyabb gondot. Ez is, mint minden. Mindenkinél más.

KépKép
Kép Kép
l.móni
 
 


Sziasztok!

Móni, Kisbogárka! Köszönöm a válaszokat.
Most leírom az én szoptasásos tapasztalataim. Amikor kiakartam váltani a tápszert akkor én is igényszerint szoptattam, hogy minnél jobban beinduljon a tej.Bimbóvédőt én is asználtam de csak az első két hétben és csak az egyik mellemen a szopi elején utána levettük és szopott annélkül tovább,mert addigra már nem fájt annyira. Most ha túl hamar jelzi, hogy éhes sétálunk vele egy kicsit és így próbálljuk kitolni sz időt. Napi 5-6 szor szopizik ez változó. Ha elmegyünk valahova akkor 6-szor ha csak itthon vagyunk akkor 5-ször.
Sajnos nállunk sokan megtapasztalják, hogy egyes védőnők ezt mások meg azt mondanak ugyanarra a problémára. Ez egy kezdő anyukának nem túl nagy segítség. Én igyekeztem mindíg az anyai megérzésemre hallgatni, talán annál nincs jobb tanácsadó.

Hirtelen ennyi jutott eszembe.
Üdv mindenkinek Bogáta
bogata74
 
 


Sziasztok!

Igazából abban minden csecsemős nővér egyetértett, hogy nem szabad a babának sokat mellen lennie. Ez azt jelenti, hogy kb. 15-20-25 perc. Az újszülötteket, ha mondjuk nem igény szerint szoptatod, akkor is 2-2 és félóránként mellre kell szoptatni, majd csak később áll át a 3-4 órás etetésre. Én azt hallottam - nem tudom menyire igaz -, hogy ha nem várod ki a 2-2 és fél órát, akkor a baba nem emésztette még meg teljesen a tejet és hasfájós lehet ezért. De sokan cáfolták is. Az viszont tény, hogy minden védőnő mást mond. Nehéz az első babás anyukáknak ezért. De gondolom, illetve nagyon remélem, hogy ha eljön az ideje, akkor jól meg tudjuk oldani ezt a szoptatós kérdést.
Az viszont mindenképpen jó, hogy akinek már van tapasztalata, megosztja velünk. Köszönjük!

Az lenne még a kérdésem, hogy ki milyen bimbóvédő krémet használ? A Garmasztant a Sudokrémet és az Aventos krémeket ajánlották.
regine
 
 


Sziasztok!

Regine nekem volt itthon, ha jól emlékszem Aventos, de nem használtam.
Mikor csak kettesben voltam itthon a kicsi lányommal szabadon hagytam a cicit és úgy gyorsabban gyógyult.
Hiába van ráírva, hogy nem kell lemosni, nem ártalmas a gyermekre én nem bíztam benne.
Így elmaradt a használat.
Talán más tud neked ez ügyben segíteni.

Kisbogárka mi újság?
Hogy vagytok? Sűrűsödnek a jóslófájások?

Bogáta hát igen, az ellentétes vélemények, tanácsok mindig jönnek. És sajnos idővel is állandóan fogják mondani a jót és a rosszat egyaránt.
Látod te is megtaláltad a jó utat az ösztöneidre hallgatva :wink: :lol:
Csak abban bíz!!! Igazad van annál jobb tanácsadó nincs :lol: :lol: :lol:

üdv mindenkinek

KépKép
Kép Kép
l.móni
 
 


Sziasztok! Bocsánat, én utólag visszaolvasva azon gondolkoztam, hogy remélem, senkit sem bántottam meg, nagyon nem az volt a célom, hogy osszam az észt, pláne, miután még életemben nem szoptattam. "Tapasztalatom csak onnan van, és szerencse, hogy innen tud lenni, hogy a barátnőim már gyakorlott anyukák, és megosztják velem őszintén, illetve van egy 16 éves koromban született "kistesóm" :), akinek az ellátásába eléggé mélyen engedett belelátni az anyukám, és nagyon sok mindenre emlékszem onnan, amik most biztonság érzetet adnak. Nem is tudom, hogy érezném magam, ha teljesen új lenne a téma, és nem beszélhettem volna senkivel őszintén és részletesen róla... De mindekinek a saját babájával, sőt, az aktuálisan szoptatott babájával kel megtalálnia a közös hangot, úgyhogy úgy sincs két egyforma eset. Majd meglátjuk, remélem, nekünk is gyorsan sikerül. Sokat jelent, ha írtok, már anyukák, mert abból is tanulunk mi, még "zöldfülűek". :)

Bogáta! Köszönjük a tapasztalatokat!

Regine! Én Avent krémet vettem, és már használtam is, mert nagyon ki volt száradva az egyik mellbimbóm. Két nap alatt rendbe hozta, úgyhogy engem meggyőzőtt. És tényleg rá van írva, hogy nem kell lemosni, de egyetértek Mónival, ha esetleg kell majd szoptatás alatt is használni mégis, akkor biztosan le fogom mosni előtte... (Az orvosom egyébként a Garmasant javasolta, de addigra már megvettem az Aventet, és mivel bevált, egyelőre hagyom azt.)

Móni! Köszi az érdeklődést, most már aztán egyre egyértelműbb, hogy készülődik kifelé Manócska, abban már szinte biztos vagyok, hogy nem várja ki a szeptembert... (bár okozott már meglepetést máskor is). Az a fura, hogy már második éjjel viselkedik úgy, hogy azt hiszem, most már tényleg lesz belőle valami komolyabb esemény, de mikor felkelek, idővel valahogy lecsillapodik.
Minden estre most már nagy kupit nem csinálok magam körül, csak kis adagokban takarítok meg pakolok, nehogy felfordulást hagyjak itthon magam után... :lol:

Kép
Kép
kisbogarka
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?