Új privát üzeneted érkezett!

Ági! Én is a 18. héten éreztem elöször, persze nagyon vártam, de nem voltam ideges miatta, mert Uh láttuk mindig mozog, igy akkor baj nem lehet. Nyugi, meg fogod te is érezni hamarosan!

Kitty! A doki szerint tuti jan. vége, nem késöbb. Addig is nehéz lesz valszeg kihuzni a keresztben fekvés miatt, ami nem lenne gond, megintcsak ha a méhem tudna ugy tágulni mint a tietek. Amugy mióta emelt a gyogyszeren, talán kevésbé aktiv, bár sokat mozog, de most nem fáj ugy.
Nekem sajnos a 31. héten már +10 kg volt, pedig én nem eszek többet, mint terhesség elött. Vagyis eleve nem sokat, de nem bosszankodok emiatt, majd késöbb lemegy. Nem merek kevesebbet enni már.
Neked mit mondanak, be kell hamarabb feküdnöd?

Karmen

Kép

Kép

Karmen
karmen
 
 


Sziasztok!

Azt hiszem az ünnep szele a babanetet is elérte, nagyon kevesen tudtak bekukkantani.
Nálunk szerencsére mindig nyugis a karácsony, mindenki pihizik, semmi őrült hajsza ajándékok után.

Karmen!
Én egy évfolyamtársam anyukáját faggatom mindig babaholmi ügyben, mert 7-en vannak testvérek, nagyon tapasztalt emiatt. Ő kifejezetten a vékony szivacsot ajánlotta, ezért is vettünk 6 cm-est. De szerintem is jobb, ha nem süpped be annyira.

Kata!
Sok kismamától hallottam, hogy a gyerkőc abbahagyja a mozgást, ha az apuka közelít a pocakhoz. Nálunk pont fordítva van. Ha napközben éppen pihizik a babóca, de szeretném érezni őt, akkor mindig hívom Kedvesem, és ő alighogy megsimogatja a hasam, máris jön a boldog rugdosás Kép.

Mindenkinek nagyon boldog és szép ünnepeket kívánok! Pihenjetek sokat és élvezzétek a karácsonyt!!!

Puszi: Brigi (19+3)

Addisz

KépKép

KépKép
addisz
Budapest III. kerület
 
 


Sziasztok!

Ma voltam uh-on, gondoltam gyorsan megírom mi volt. Ismét megerősítette hogy kislány lesz. Minden rendben van, szépen fejlődik, és két héttel nagyobb mint a korához kellene. Leírom az adatokat, ha valakinek vannak 28 hét végi, 29. heti értékei megnézi? BPD 78mm, FL 62mm, 1400 g kb. és ezek után a szülés várható ideje febr 26.
azt mondta a doki hogy a 3. babák általában nagyobbak szoktak lenni. Ja és jelenleg medence végű fekvésűKép remélem még vissza fordul, azt mondta a doki hogy van még pár hete hogy megforduljon, mag beszélgetek hozzá.

MIndenkinek kelemes karácsonyi ünnepeket kívánok ha addig nem jönnék.

Gabi

Kép

Képwww.liegl.blogspot.com
gabi1
 
 

 
 

Sziasztok!

Nekünk így festés után még mindig rengeteg a takarítani valónk és bizony már nem sok időnk van dec. 24-ig. Így most igencsak be vagyok fogva.

Ági:
A 2. babámat várom és ma léptünk a 21.hétbe; "normál" hátsó falon tapadó a lepény. Kb. 1 hete esténként lefekvéskor enyhe mocorgásfélét érzek, de ez minden. Én is nagyon várom már, hogy határozottan érezzem picurkánk rugdosásait.

Lányok:
Igaz, hogy sok-sok év telt el az előző szülésem óta, de mégis nem kellene már jobban éreznem a pici mocorgását?

Mindenkinek nagyon boldog Karácsonyt!

Üdv:
Humi
humi
 
 


Sziasztok!
Humi!
Igaz én az első babámat várom, de csak a 22.héten éreztem először egyértelműen, hogy a baba mozog. Előtte is volt már ez-az, de akkor még nem tudtam, hogy a baba volt-e, vagy valami más mozgás. Előtte már két-három héttel én is nagyon figyeltem, mert mindenki azt mondta, hogy ő már hamarabb érezte. Szóval előbb-utóbb úgyis megérzi az ember.

Holnap már nem biztos, hogy lesz időm netezni (még sehogy sem állok a süti sütéssel), ezért most
Kívánok minden kismamának és babának békés boldog karácsonyt, jó pihenést az ünnepre!

Üdv!
PTünde
ptünde
 
 


Sziasztok lányok!

Nem tudom fel tudok e kukkantani ide karácsonyig, de ha nem akkor mindenkinek kívánok nagyon boldog ünnepeket!

ErikaKép
goczane
 
 


Sziasztok Kismamik!

Látom inkább estefelé vagytok mostanában, sok az ünnep előtti teendő, mi?
Én tegnap egész nap dolgoztam, megsütöttem 2 macerás sütit,némi porszívózás,meg aztán a gyerekek is itthon vannak szünetre. Hát estére olyan fáradt voltam, az összes csontom fájt, hogy még a Barátok második félidejét sem tudtam megnézni. Esze meg is fogadtam, hogy innentől ilyent mégegyszer nem teszek, még legalább 4 hetet ki kell húzni pocakban a picinek. De már nncs is sok dolgom, Anyukám sokmindent főz helyettem.

Karmen!
Örülök, hogy jobban vagy, majd meglátod ki fogod húzni amig kell. És csak jobb otthon várakozni, mint a kórházban.
Nekem nem kell hamarabb befeküdnöm, jan.14-én megyek a 36. heti UH-ra, meg vérvételre, utána meg már csak CTG-re kell járni.

Gabi!

Tényleg szép nagy a babád, nekem a 28. héten BPD: 78 mm, FL:56 mm-t mértek. És akkor ez nálam is 30 hetesnek felelt meg. Meg is ijedtem, hú mekkora babám lesz, aztán a 32. hetin megint BPD: 79 mm, FL:60 mm. Most meg épp 32. hetes+3 napost írtak. Kérdeztem a dokitól, hogy miért ilyen keveset nőtt a feje? Azt mondta: ha jobban rányomom az UH fejet, tudok én 83-at is mérni, ugyan is puhák még a csontjai. Szóval ez a mérés is elég kb. Szerintem Te kb. meg tudod saccolni, mekkora lesz a baba, tudod mekkora volt az előző 2 baba+ 20 dkg.
Én max. 3 kg-ra számítok, ha kihúzom a végéig, mivel eddig sem voltak nagy babáim.

Majd még benézek pihenésképp Hozzátok:

Kitty
kitty123
 
 


Kitty, reg nem irtam, de olvasgatlak benneteket. A tegnap voltam uh-n, es azt mondta az orvos, hogy mar csak a lepeny szele van a mehszaj kozeleben, de nem fedi. Ugy, hogy vegre nagyon megnyugodtam, olyan boldogan varom a karacsonyt.

Kellemes Karacsonyi Unnepet, sok szep ajandekot es egeszsegben, szeretetben, sikerekben gazdag Uj Esztendot kivanok mindannyiatoknak!

Ildiko(24+5)
kildiko
 
 


Sziasztok!
Hallottatok mar olyat,hogy a 17. betoltott het utan veszik le az AFP-re a vert? Nekem a dokim azt mondta, egyebbkent a ket unnep kozotti hetre esik a vervetel, de ez mar a 18. het. Aggodok miatta lehet hogy rossz lesz az eredmeny.Nalatok mi volt?

Agi
Agi
 


Sziasztok Lányok! Kép

Még dolgozom Kép Otthon is rengeteg a teendő, ezért nem tudtam jönni, csak olvasgatlak Benneteket. A sok sütés-főzés, készülődés mellett pihenjetek is! Vigyázzatok magatokra, állítólag nagyon gonosz vírus ütötte fel a fejét.....arcüreggyulladást okoz.

Mindannyiotoknak Kellemes Karácsonyi Ünnepeket kívánok! Kép

Pumukli
23+6
pumukli
 
 


Sziasztok!

Ági!
Semmi gond nem lesz, nekem is a 18. héten vették le, és jó lett.


puszi
Névtelen
 


Sziasztok4

Jöttem ide kicsit pihenni. "Nagyüzemi" sütigyártásba kezdett ma nagymamám, én pedig segédkeztem neki. Aztán teljes körű nagytakarítás, ajándék csomagolás...szóval jól elfáradtam.

Ildikó!
Akkor nagyon jó kis karácsonyi ajándéknak számít, hogy kezd minden rendbe jönni!Örülök, hogy a méhlepény már nincs olyan veszélyes helyzetben.

Igazából csak mégegyszer minden jót és boldog ünnepeket akartam kívánni mindenkinek! Kellemes karácsony estéket Kismamák!

Brigi (19+4)

Addisz

KépKép

KépKép
addisz
Budapest III. kerület
 
 


Sziasztok!

Gyorsan bejelentkezek, mert holnap már nem biztos, hogy tudok jönni.

Ildikó!
Örülök, hogy már jobb a lepény helyzete. Most már biztos, hogy az idő előrehaladtával megy még feljebb is, és végleg megnyugodhatsz.


MINDEN KEDVES TOPICTÁRSAMNAK NAGYON BOLDOG KARÁCSONYT KÍVÁNOK!

Kitty
(33+0)
kitty123
 
 


Sziasztok!
Gabi!

Nekem a 29. heti adatok:
BPD: 69mm (normál tart: 63-77)
AC: 258mm
FL: 58mm
Súlybecslés: 1294g
UHT alapján 27 hét 6 nap, amúgy meg egy héttel idősebb, szóval az enyém meg kisebb, de én ugye cukros vagyok, erős diétán (amit a karácsony miatt most párszor megszegtem Kép ), de teljesen normális. Szerintem a tiéd is normálisan fejlődik, és inkább a korát számolták el. Én is február 26-ra vagyok kiírva Kép
Én már a 32. hetet kezdtem.

Puszi: Bogi

KépKép

KépKép
farkasbogi
 
 


Sziasztok!

Látom még mindig nagyon üres a topic Kép.
Nálunk már nagyjából lezajlott a karácsony, szerencsére nyugodtan és csendesen telt, szűk körben. Én jobban szeretem az ilyet.
Viszont azt hiszem már "sütiundorom" van. Kíváncsi vagyok mennyit szedtem magamra ünnepek alatt...Kép.

Ti hogy vagytok? Manócskákkal minden rendben? Remélem mindenkinek nagyon szépen teltek az ünnepek és készülődtök már a szilveszteri bulira?

Egy kérdés a szilveszterrel kapcsolatban: én egyáltalán nem ragaszkodom ahhoz, hogy ilyenkor pezsgőt kell inni, de szívesen koccintanék egy fél pohárral. Szerintetek mennyit szabad alkoholból (persze nem pálinkából) inni, hogy az még biztosan nem ártson a picinek?

További kellemes napokat!

Brigi(19+7)

Addisz

KépKép

KépKép
addisz
Budapest III. kerület
 
 


Hát nekem nem volt jo a karácsony. Tök elrontotta tesom a kedvem. Megkérdi mit vegyen, vegyen-e a babának valamit, pl. ágynemüt, erre mondom hogy nem akarom. 1. az ágy spéci méretü nem biztos jo rá a lepedö. 2. huzatot meg én akarok venni olyan mintával ami nekem tetszik és ami finom puha.
Erre nem ezeket vette! Ráadásul gumirozott lepedöt adott, amire mondtam tök utálom, nem kellene ingyen sem. De késön szoltam, 1 nappal késöbb. Én akkor se adtam volna oda. Ugyhogy jo kis ajándékot kaptam, ennyit arrol hogy kinél mi a cél. Nálam, hogy a másik örüljön. Nem ugy adom át, hogy tudom utálod, meg nem akartad de majd jo lesz valamire.

Mi itthon szilveszterezünk, nem is merek elmenni itthonrol, meg nagyon drága mindenütt a vacsi.

Ma össze akartuk szerelni a kiságyat, nem fér be. Holnap elmegyünk veszünk kisebbet. Ezt igaz kaptuk, éppen beférne de akkor mi nem tudunk elmenni mellette.

Szerintem 1-2 kortyot lehet inni, én udvariasságbol annyit szoktam. De szerintem elég gyenge a pezsgö, lehet fél pohár sem sok, de nekem már az is a fejembe szokott szállni.

Karmen

Kép

Kép

Karmen
karmen
 
 


Sziasztok Lanyok!

Sajnos nem tudtam eddig jelentkezni, mert nem voltunk itthon. Lent voltunk parom nagymamajanal es ott nincs internet. Ugyhogy igy utolag kivanok mindenkinek Nagyon Kellemes Unnepeket!

Ildiko,
orulok, hogy ilyen szep karacsonyi ajandekod lett, mint a felment mehlepeny.

Brigi,
szerintem 1-2 korty nem art a babanak. Hala az egnek a natha ugy nez ki, hogy elmult, nem is akarom, hogy visszajojjon. Kép Januari tornaval hogy allsz?

Mano jol van, neha jol kinyomja a hasam, ha egy kicsit visszanyomok, akkor visszamegy. Kép

Eszty 25+4
eszty
 
 


Sziasztok!
Már nem is baj, hogy vége a karácsonynak. Én megfogadtam, hogy felfüggesztem a sütievést. Nem mintha olyan rengeteget ettem volna, de most már elég volt. Én pár napig biztos nem állok a mérlegre: nem merek.

Szilveszterkor mi nagyon szolidak leszünk: a szüleimhez megyünk el. Egy pici pezsgő szerintem sem árthat, de én a magam részéről amióta tudom, hogy babát várok, egy kortyot sem bírok inni. pedig azelőtt jólesett időnként egy kevés. Bár én a második-harmadik hónapban nagyon rosszul voltam, még a sörreklámtól is fölfordult a gyomrom. Úgyhogy én nyilván ásványvízzel fogok koccintani.

Karmen!
Kár, hogy nem sikerült jól a karácsonyod. Sajnos vannak olyanok, akik úgy akarnak segíteni az embernek, hogy nem kiváncsiak arra, hogy ő mit akar. Ne is foglalkozz vele!

További jó pihenést mindenkinek és kellemes készülődést az új évre!
PTünde
ptünde
 
 


Sziasztok!

Karmen! Nem vagy valami jó hangulatban. Nem ismerem a tesódat, de biztosan nem akart megbánatni, vagy bosszantani az ajándékával. Azért remélem nem mutattad ki, hogy nem örülsz. Kérd el tőle a számlát, és cseréld ki olyanra, amilyenre Te akarod. Nyugodtan meg is mondhatod neki, hogy volt már elképzelésed, és láttál egy tök cuki dolgot, ha nem zavarja a dolog, inkább kicserélnéd arra.
Én is kaptam egy könyvet, ami már megvan, és majd kicserélem. (azért vicces a könyv az én esetemben, mert anyukám bármilyen könyvet meg tud szerezni, én is az összes babás könyvet már megvettem szinte, és babanaplót meg adnak a kórházban is, én mégis örültem az ajándéknak, mert azt mutatta, hogy mindenki várja már a lurkót velem együtt.)
Szóval fel a fejjel, és ilyen apróság ne bosszantson!

Szerintem sem árt egy korty pezsgő, annak ellenére, hogy én soha nem iszom Kép Bár ma pl. megittam egy pár korty cappuccino likőrt, ami még a Bailey'snél is gyöngébb volt.

Sütit én a cukor miatt nem ehettem annyit amennyit tudtam volna, de orvosi engedéllyel bűnözhettem. De már így is elegem van belőle, és amúgyis a torkomban van állandóan a gyomrom, már nagyon nyomja a baba felfelé. Aludni is nagyon kényelmetlen. Szinte óránként felébredek, és nézem az órát, hogy mikor lehet felkelni, aztán meg egész nap hulla vagyok. Fáj mindenem, pedig én aztán egy dekát nem híztam, eddig a 32 hét alatt fogytam, talán most stagnálok, hogy az ünnepekben azért kicsit lazítottam a diétán.

Na nem foglalok le mindenkit a problémáimmal Kép Puszi: Bogi

KépKép

KépKép
farkasbogi
 
 


Bogi! Nem mutattam ki mérges vagyok, de nagy örömet se játszottam el, miután eleve ugy adta ide, hogy tudom utálod ezt, csak már megvettem. A blokkot udvariasan el akartam kérni, ill. mondtam hogy együtt cseréljük ki, ezen teljesen kiakadt. Akkor mondtam ne legyen neki kellemetlen majd én kicserélem. Akkor ö elkezdett kiabálni, hogy mit képzelek hogy ö nem örizet ilyeneket. Már csak a jomodor nem mondatta velem, ha elöre megkérdezett és mondtam mi nem kell, és mégis azt vett, akkor már eleve nem dobom ki a blokkot, mert számitok rá, hogy nem kell nekik. Amugy én eleve el szoktam tenni, pont azért hogy ha valaki ki akarja cserélni élhessen vele. Még azt sem árulta el hol vette, igy probálkozni sem tudok.

A gyomrom nekem se jo, nem sok a savam szerencsére, mert sajnos azt tudom milyen, de a nyelöcsöbe gyakran felmegy a sav, kevés igaz. Igy nem is veszek be gyógyszert meg probálom elviselni, ha eddig kihuztam vele, talán lassan elmulik.
De jo neked, én reggel-este eszek 1-1 szelet kenyeret, az ebéd se sok, mégis hizok. És nem nassolok! Most napi 1 szelet süti volt, de ugye ünnepek elött nem, igy nem értem mi a fenéért nö ennyire a sulyom. Tanácsadáson 31 hetesen 73 kg, anyuéknál 33 hetesen 77! kg. Férjem meg nem akarja engedni hogy kevesebbet egyek, mert szerinte ez nem sok. Már nem tudom milyen diéta lenne jo.

Karmen

Kép

Kép

Karmen
karmen
 
 


Karmen!

Így már érthetőbb volt a sztori, és a helyzet valóban kellemetlen lehetett. Mostmár én is azt mondom, hogy joggal akadtál ki. De tudod mit? Az ő kidobott pénze. Amúgy milyen a lepedő? Mert esetleg megveszem tőled. Én ilyen gumírozottat szeretnék, az én matracom 60*120-as. Milyen színű?

Azért ne sajnálj annyira a hízás/fogyás miatt.
Leírjam hogy tudsz garantáltan nem hízni?
Igaz ezek diétás tanácsok, de a hétköznapokban is érdemes alkalmazni.

Szóval, amit nekem keményen be kell tartanom:
Napi 5szöri étkezés, kb. 3 óránként. Felkeléstől függ, de reggeli 7-kor, aztán 10 óra, 13 óra, 16 óra és 19 óra. Az össz napi kalória bevitel a terhesség miatt 1500-1600 kcal, ami azért nem kevés, csak tudni kell mit szabad enni. Én ugye eleve a cukor miatt semmi cukrosat nem ehetek-ihatok. Ebbe az fér bele, hogy csak vizet iszok, nagyon nagyon ritkán (most az ünnepekben először) light kólát engedtem meg magamnak.
Sem teát, sem kávét soha nem fogyasztok, mert mindegyiket csak cukorral szeretem, ráadásul gátolják a vas felszívódását, így már az elejétől elhagytam a kávét, a teát csak a diéta óta. Aztán kajából is ehetek szinte mindent, amiben nincs cukor, kenyérből, tésztából, rízsből, és krumpliból nagyon keveset, húsból, zöldségből, salátából rendes adagokat.
Egyébként már lazítottam a diétán az ünnepek alatt, ahogy írtam is, de utána vissza kell állnom, mert nem akarom, hogy gond legyen.

A másik trükk. A gyümölcsökkel csínján kell bánni. Nem szabad evés után rögtön gyümölcsöt enni desszertként, hanem legalább egy órával később. Ugyanis ha rögtön kaja után eszed, elősegíti a hízást. A vízháztartással függ össue a dolog. Szerintem Te is csak a vízvisszatartás miatt hízol ilyen mértékben, utána ez mind le fog menni rólad nagyon hamar. Úgyhogy ne aggódj. Mert ahogy olvasom, tényleg nem eszel sokat.
Én 74 kg-ról indultam (ez kb. 15-20 kg túlsúly!!! a magasságomhoz képest). Aztán lefogytam 70 kg-ra az első 4 hónapban, utána visszaszedtem 2-t, aztán a diéta óta megint csak fogyok. Úgyhogy mire megszülöm a babát, jó 10-12 kg-al kevesebb leszek, mint a terhesség előtt Kép Jó mi? Utána már a diéta kötelező folytatásával sec perc alatt leadom a többi felesleget is Kép

Na eldugulok!
Szia: Bogi

KépKép

KépKép
farkasbogi
 
 


Kép

KépKép

KépKép
farkasbogi
 
 


Bogi! Szép a lepedö szine, az egyik fehér, a másik türkizkék. Csak én szegeden lakok, nem tudom megmutatni. A lepedö 60*120-as.

Hát curkosat én se merek már enni, érdekes mert én is gondoltam a viztöl nöhet igy a sulyom, de nem látom a lábomon hogy vizesedne. Vagy ha belenyomom a hüvelykujjam és fehér lesz rögtön akkor az vizesedés? Én is szinte csak vizet iszok, néha volt tea, most már azt sem merek. Tésztát, kenyeret meg nem eszek sokat. Már nagyon várom hogy a baba megszülessen és mielöbb elkezdhessek tornázni.

A gyümit én kaja után ettem eddig, köszi hogy ezt mondtad. Én már vizet se merek annyit inni mint kivánok, multkor doki mondta max. 1,5 liter naponta.

Karmen

Kép

Kép

Karmen
karmen
 
 


Sziasztok!

Lanyok, ti is vagytok ugy, hogy estere a gyomrotoknal megkemenyedik a hasatok es sav tultengesetek van? Lent a hasam nem kemeny, csak a gyomromnal. + csak este erzem a torkomban a savat. Ez normalis?

Eszty 25+5
eszty
 
 


Sziasztok!

Eltelt a karácsony, jól elfáradtam a főzésben.
Karmen gondolom mit érezhettél, nálunk a férjem testvére (25 éves) jött el teljesen üres kézzel, hozott szaloncukrot. Úgy hogy ő elötte egy hónappal minden nap telefonált hogy mennyi pénzt szánunk a születésnapjára mert ő telefont szeretne venni magának. Aztán megvette a barátja, de mielőtt mi láttuk volna már javában használta, aztán amikor eljött a nap akkor szépen becsomagolták. Na akkor megfogadtam hogy többet én sem veszk. Elég rosszul esett.

Kitty, Bogi: köszi az adatokat. Már úgy érzem hogy megfordultKép
Kitty nekem a Norbi 3600 g-al született, ezért mondta a doki hogy biztos nagyobb lesz a harmadik is, de nekem viszont figyelni kell a súlyra mert kicsi vagyok. De mondta hogy ne izguljak.

Eszti nekem is általában csak este vagy éjjel szokott égni a gyomrom. Tejet szoktam inni, vagy háztartási kekszet enni, ez jó szokott lenni.

Én szerencsére nem híztam az ünnepek alatt, eddig 8 kg-nál járok.

Vizesedni nem szokott a lábam még, csak bedagadni, de ha felpócolom akkor 1-2 óra mulva lejjebb megy.

Na megyek így is hosszú lettem, fő a kocsonya.

Gabi

Kép

Képwww.liegl.blogspot.com
gabi1
 
 


Sziasztok!

Karmen!

Mindegyik lepedő érdekelne, mennyit kérsz értük Kép
Írd meg privát levélben.
farkasb@kisalfoldvolan.hu
Láttam ilyen lepedőket Győrben is, és akartam is venni, de ha így segíthetek rajtad, akkor tőled veszem. Szerintem utánvéttel is simán lehet, majd megegyezünk.

Nekem ugyan előre láthatólag kislányom lesz, de a takaróban is, és a kiegészítőkben is van kék, így azt is tudnám használni.
Szóval beszéljük meg.

Gabi!
A bizonyos testvér lány? Elég furcsa viselkedése van. 25 éves, és ennyire gyerekes gondolkodása van? Szép.

Azért fel a fejjel lányok, eltelt ez a karácsony is. Nekem egyébként kimondottan szép 3 napom volt.

Puszi: Bogi

KépKép

KépKép
farkasbogi
 
 


Bogi! még utána nézek majd a postai dijaknak, megéri-e feladni. De köszi.
Hirtelen most a neten kb. 600 Ft-nak láttam a csomag díját.

ELkezdtem a soszegény diétát, a fene tudja lehet hogy tényleg vizesedek azért nött ugy a sulyom. Régebben sokkal többet ettem.

Karmen

Kép

Kép

Karmen
karmen
 
 


Szia Eszty!

Szerintem teljesen normális, hogy este a embernek savtúltengése van, és megkeményszik a gyomra. Nekem az előző babánál, és most is ez van. (gondolj bele a szerencsétlen gyomrod hová fel lett tolva, és a kapacitása is kissebb). A savtúltengésre nekem beválta Maalox (kimondottan terheseknek kifejlesztett) savmekötő szopogatós tabletta. Elalvás előtt elnyalogatok egyet, és akkor éjjel nem kelek fel arra, hogy jön vissza savam. Kép

Üdv

Erika
goczane
 
 


Sziasztok!Kép

Eszty Kép
Sajnos nekem is nagyon sokat ég a gyomrom. A dokim mondta, hogy nem zár teljesen a gyomorszáj, és egy kis sav visszafolyik a nyelőcsőbe. Nekem dél körül már jelentkezik a gyomorégés, teljesen mindegy, hogy mit eszem. A dokim írt fel Quamatel-t, nekem az bevált. Csak akadályozza a vas felszívodását, így nem tudom bevenni csak estefelé, a déli vas tabletta után 3-4 órával. De így legalább éjszaka nem arra ébredek, hogy éget...Tejet napközben szoktam inni, ha már nagyon nem bírom.

Puszi
Pumukli
24+5
pumukli
 
 


Sziasztok Lányok!

Régen jártam már errefelé, de az utolsó munkanapom, dec.19. óta nemvoltam igazából netközleben, meg most valahogy nem is vágytam annyira rá, de most már hiányzott...Kép

Utólag is kellemes ünnepeket kívánok illetve előre is boldog új évet mindenkinek, sok szép, egészséges babát!Kép

A karácsonyt átvészeltem hízás nélkül, pedig nem tagadtam meg magamtól semmit,de most már húst se bírok látni,meg sütit se, annyit ettünk...most épp tészta van soron...

Holnap megyek a dokimhoz a 28. heti vizsgálatra, ahogy visszaolvasgattalak benneteket, már nagyjából tudom, milyen értékekre lehet/kell számítani... Én egyébként most tartok +8,5 kg-nál, remélem, nem indul be jobban a hízás az utolsó hetekben...

A hátfájások egész rendesen elkezdődtek már, karácsony előtt alig bírtam máraludni, örültam, ha 4-5órákat tudtam aludni, azt ismegszakítva pisilésmiatt...most megint jól laszom...
A karácsonyi nagytakarítás után jól bedurrant a derekam ismét,nem tudtam lábra állni és menni egész este...januártól tényleg lekell redukálni az ilyenfajta testedzéseket,mert nem lesz jó vége...

Épp ma voltam körzeti dokinális, aki kiírt erre a hétre táppénzre, január 5.-tőlpedig szabadságon leszek egészen február közepéig, utána megint táppénz a szülésig...már most úgy élvezem, hogy otthon vagyok és nem kell menni dolgozni, habár párszor még be kell majd mennem...

A szilvesztert mi is otthon töltjük, csendesen, majd főzöcskézek meg sütök valamit (malac, pogácsa, stb.Kép).

Mivel már csak az újévben jelentkezem újra, ezért kívánok Mindenkinek nagyon-nagyon boldog új évet, sok egészséget és gyönyörű, egészséges kisbabákat, amikre mindannyian vágyunk!

BÚÉK!

Puszi
Andi
28+0
bagandre
 
 


Sziasztok,

nekem jól telt a karácsonyom nem panaszkodhatom. Sütimérgezést én is kaptam, azt hiszem. Tegnap volt nálunk a barátnőm a gyerekeivel meg a másik barátnőm a férjével. Tök jó volt, úgy megtelt a ház. Kaptam tőlük egy gyönyörű, kislánynak való virágos, kordbársony ruhácskát hozzá való nadrággal. Annyira szép! Remélem nem tévedtek az uh-n. Kép

KarmenKép
nekem a nagynéném évek óta nem tudott olyan ajándékot venni, ami jó lett volna. Általában ruhát vesz, ami vagy 3 számmal nagyobb, vagy három számmal kisebb mint én. Ha 3 évben egyszer jó a méret, akkor biztos brutál műszálból készült a cucc és azért hordhatatlan. A csúcs ajándékot azonban tavaly karácsonykor a férjem kapta tőle. Egy biciklis pólót, ami 3 számmal nagyobb volt mint ő és mellvarrással rendelkezett Kép Ma jön majd hozzánk, már kíváncsi vagyok az idei eresztésre.
Eddig egyébként csupa olyan ajándékot kaptam, aminek nagyon örültem, és azt hiszem nekem is sikerült jókat beszerezni.

Gyomorsavam nekem is van mostanában esténként, de még nem vészes. Mrlegre meg én sem merek ráállni Kép

Mariann
tmarianna
 
 


Sziasztok!

Erika, Pumukli,
mondjuk nekem azert nem olyan a sav tultengesem, hogy estenkent felkelek, csak lefekves elott erzem, hogy a nyelocsovemnel eg. Ugyanaz van nalam is mint Pumuklinal, nem zar teljesen a gyomorszajam.
A hajnalban valo felkeles az tovabbra is megvan, mert akkor valahogy sehogy sem jo. 2 percenkent fordulok.

Ma reggel megint hanytam. Kép De elmondhatom, hogy tobb mint 1 hete nem volt. Kép (apro oromok az eletben Kép) Engem tudjatok, hogy mi kezd zavarni? Az, hogy szinte nem hiztam semmit. Ma reggel is 72 kg-ot mutatott a merleg a 71,5 indulashoz kepest. Az utolso uh-on azt mondta a doki, hogy a mano szepen fejlodik, de lehet hogy megemlitem a dokimnak ezt a nem hizast. Nehogy baj legyen.

Kijott rajtam egy herpesz. Teljesen fel vagyok dobva. Kép

Eszty 26+0
eszty
 
 


Sziasztok!

Már nagyon régen nem voltam gépközelben, úgy hiányoztatok Kép
Utólag is Kellemes Karácsonyt és Boldog Új Évet kívánok mindannyiótoknak, és sok-sok egészséget Kép
Képzeljétek, nekem az elmúlt napok alatt kétszer is volt olyan, hogy a hasam oldalánál mintha egy ín meghúzódott volna, nagyon fájdalmas volt, alig bírtam járni. Ti tapasztaltatok már hasonlót? Lehet, hogy a babácska okozta?

Bogi,
tudnál egy kis javítást eszközölni a táblában? Kitaláltuk a manó nevét, Balázs Márton lesz őkelme, ja és nemrég 29 éves lettem Kép. Köszi előre is Kép

Mariann,
gratula a kis csajszihoz Kép Végülis sárga ruhácskákat vettél?

Eszty,
nem lehet, hogy valamilyen kajára vagy érzékeny, és azért hánysz ennyit? Mondjuk tejre, tojásra stb?

Puszi mindenkinek:
Móni (+Bazsi Kép )
kirmon
 
 


Akkor ezek szerint sok családban van haszontalan ajándék karácsonykor.

Eszty! Nekem eleve mindig volt bajom a savammal és a reflux se zárt jol, igy most nekem rosszabb volt hogy visszajött a nyelöcsöbe. De kb. 1 hete már nem!! Amugy kb. 5-6-kor vacsiztam és este 11-kor fekszek, mégis akkor is visszafolyt. Lehet hogy késöbb neked is elmulik. Én nem mertem gyogyszert bevenni, mert nem a savam volt sok, az más érzés, tudom, csak a reflux nem zárt jol. Arra is van bogyom, de lehet hogy terhesen nem ajánlott, igy én nem mertem bevenni.

Egy ideje nem fáj a szeméremcsontom sem! A baba keresztben van, ezt még mindig igen jol érzem.
De a doki szerint se fog már onnan elmászni.

Karmen 34+4

Kép

Kép

Karmen
karmen
 
 


Sziasztok!

De jó újra köztetek lenni. Kép
Nálunk is sok evéssel, sütizéssel teltek az ünnepek.
Idén csak egyetlen használhatatlan ajándékot kaptam a rokonaimtól. A nagynéném meglepett egy a méretemnél két számmal kisebb rózsaszín nylon harisnya nadrággal. Életemben nem láttam ilyen rondát.

Holnap megyek dokihoz a következő aktuális kontrollra. Remélem mindent rendben talál. Egy kicsit azért aggódom, mert még mindig nem igazán érzem Ficánka rugdosását. Néha-néha, naponta egyszer kétszer érzek valami mocorgás félét, de azt hiszem ennél jobban kellene éreznem. Lehetséges, hogy ez is egyéni érzékenység kérdése, vagy talán a babóca lustaságán múlik?
A pocakom viszont szépen növöget. A párom szerint a kolléganői ekkora pocakkal már szülni mentek. Kép
A védőnő 4,5 kg súlynövekedést mért, én itthon csak 2 kg-t.

Gyomorsav problémám nekem is van; elsősorban akkor ha túl kevés idő telik el a vacsora és a lefekvés között. Nekem a Renie vált be.

Eszty:
Bennem sem marad meg mindig az étel, csak én nem reggel hanem este küszködök a hányingerrel és következményeivel. Lassan megszokom a megszokhatatlant.

BUÉK mindenkinek !!!!!!

Humi (21+1)
humi
 
 


Humi !Örülj neki, eleinte nekem is ritkán mozgott és gyengéden. Most örülök ha kicsit békén hagy, mert gyakran fáj is nagyon. SZoval ne aggodj, majd fogod te is jobban érezni.

Karmen 34+5

Kép

Kép

Karmen
karmen
 
 


Sziasztok Lányok!

Én is csatlakozom az élménybeszámolókhoz: ünnepek jól teltek, azon kicsi kellemetlenségeket leszámítva, hogy 3 napig rohangáltunk 1,5m magas ezüstfenyőért, de nem találtunk, így végül 2,7 m lett belőle (utólag azért már nem bánom), a szentestére készülő töltött paradicsomba való csirkemell romlott volt mikor kibontottam a vákumcsomagolásból, így a férjem 24-n du 3 kor még elzavartam a Tescoba, 25-n anyósnál volt családi kaja, anyós ajándékát persze itthon hagytuk, majd 26-n anyuéknál volt ebéd, ahol kissebb politikai vita alakult ki a nagynéniék és köztünk... (miért nem adunk a gyereknek tiszta szép magyar nevet mondattal kezdődött... csak azt felejtették ki a számításból, hogy a férjem chilei nem pedig magyar, így olyan név kell ami a spanyolban és a magyarban is használható.) Azt hiszem, kezd kikristályosodni, hogy mi is lesz a kisfiunk neve: Daniel, de a második nevet még nem sikerült kitalálni.

Voltunk doki bácsinál kontrollon, minden rendben van, kaptam időpontot a terheléses vércukorvizsgálatra is, jan 14-re, és febr. 4-re pedig uh időpontot. Ezen felbuzdulva úgy döntöttem, hogy legkésőbb jan . közepén elmegyek 3 D-s UH-ra a Praxisba, mert már olyan rég láttuk a babát, és a 25. hét köröl nagyon élvezetes a 3 D-s mozizás a babáról.
üdv

Erika

ui: tettem fel új képeket a kislányomról az albumba.
http://babanet.hu/album/main.php?album=1087
goczane
 
 


Sziasztok!

Moni,
nem hiszem, hogy kajara lennek allergias, de ki tudja. Este persze voltam megegyszer es most sem jobb a helyzet. Ugy csinalok, mintha meg csak 12 hetes lennek. Az biztos, hogy soha nem fogom tudni megszokni ezt a hanyingert.

Humi,
akkor neked sem konnyebb mint nekem. Este sem jobb hanyni mint reggel.

En jovo heten, 5-en megyek cukorvizsgalatra. Kivancsi leszek, hogy hogyan fogom birni. Lehet hogy ugy mint legeloszor. Kép Ja, es meg herpeszem is van. Kesz buli az egesz. Lehet hogy valamit elkaptam es azert hanyok es jott ki rajtam herpesz?

Eszty 26+1
eszty
 
 


Sziasztok!
Remélem, mindenki jól van, én is, csak a fogaimmal küszködöm: most épp kettő (nem régen kezelt) fogam áll gyökérkezelés alatt. Már kezd nagyon elegem lenni, mert kb.két hónapja járok fogorvoshoz, és mire már azt hiszem, hogy rendben lesznek, egyik-másik fogam minden előzmény nélkül elkezd fájni, és kezdődik újra az egész.

Eszty!
Nekem is esténként szokott feljönni a gyomorsavam, szerencsére nem minden nap. De elég kellemetlen. Én is azt olvastam, hogy ez természetes.

Mariann!
Mégis ráálltam a mérlegre, és nem híztam karácsonykor! Azért most már néhány napja mérsékeltem a sütievést.

Kirmon!
Én is éreztem hasonlókat, korábban ha hirtelen mozdultam vagy köhögtem, úgy belenyilallt az oldalamba, hogy attól féltem, sérvem van. De akkor valószínűleg a szalagok nyúlása volt az oka. Most már, hogy nagyobb a baba (31 hetes vagyok), egyik éjszaka arra ébredtem, hogy borzasztóan fáj az oldalam: valószínűleg oda taposott. Nekem többször van, hogy a hólyagomra tapos, és amíg el nem mozdul onnan, nagyon kellemetlen.

Humi!
Eleinte én sem sokszor éreztem a baba mozgását, és akkor is gyengén. Majd erősödni fog! Most már bezzeg kívülről is látni lehet a hasamon, ha beindul a "focimeccs". Én eleinte főleg reggel és este éreztem, amikor feküdtem. Szóval ne aggódj!

Eszty!
Igazán megértelek a rosszullétek miatt. Én csak a második harmadok hónapban voltam nagyon rosszul, bár akkor örültem, ha egy nap esetleg fél órára föl bírtam kelni. Azt hittem, sose lesz vége. Enni sem bírtam, mégis hánytam vagy émelyegtem. De nekem szerencsére a 12.hét után elmúlt. Szóval igazán sajnállak, és kitartás!

Holnap már nem biztos, hogy benmézek, úgyhogy mindenkinek nagyon boldog új évet kívánok, és jó szilveszterezést!!

PTünde
ptünde
 
 


Sziasztok Lányok! Kép

EsztyKép
Nekem most múlt el a herpeszem. Már harmadszorra volt a terhesség alatt, és nekem sokkal későbbre múlt el, mint azelőtt. Nekem akkor jön ki, ha valami nagyon jólesik, és teleeszem magam.....
Sajnálom, hogy még mindig hányások környékeznek.

ErikaKép
Aranyos a kislányod, megnéztem az albumot. Kép

Én is jövő héten megyek cukorvizsgálatra. Kedden megyek a védőnőhöz, majd ő ad beutalót. Uh-ra csak ajnuár végén megyek, pedig már olyan kíváncsi vagyok a fiamra. Néha nekem is fáj, ha úgy rúg, vagy amikor befelé érzem mozogni.

Holnap már valószínűleg nem tudok jönni, mert már délelőtt megérkeznek a vendégek hozzánk. Mindenkinek örömteli Boldog Új Évet kívánok!

Üdv,
Pumukli
holnap 25 Kép
pumukli
 
 


Sziasztok!

En sem hiszem, hogy holnap fel tudok nezni, igy mindenkinek kivanok nagyon Boldog Uj Esztendot!!!

Pumukli,
nalatok a beutalot a vedono adja? Nalunk nem, csak odamegyek es kesz. A vedono csak vernyomast, sulyt es vizeletet vizsgal, meg persze megegyszer elmondja amit mar korabban elmondott. Ennyi! Nem is ertem, hogy miert van. KépKép

Eszty
eszty
 
 


Sziasztok!

Egy gyors bejelentkezés. Eddig nem tudtam jönni, mert elég nagy volt a mozgás nálunk az ünnepekben.
Amúgy a Karácsony jól telt, nyugalomban,sokat játszottam a lányokkal (Hotel, stb) Most meg beteg lett a nagyobbik lányom, valami vírust szedett össze.
Holnap is itthon leszünk, nem megyünk sehová. Meg igazán nincs is kedvem a mászkáláshoz, már néha elég nyügi vagyok így a vége felé.Különösen estére már mindenütt fáj. Meg már akkorákat tud rúgni, mozgolódni a babó, hogy tényleg nem kellemes.
Persze örülok, ha mozog,eddig úgy is alig volt benne részem.
Ma hajnalra úgy begörcsölt a lábam, hogy nem bírtam ráállni, csak ordítottam. Szegény férjem ugrott, mert azt hitte megyünk szülni, úgy megijedt. Még mindig érzem a vádlim.

Holnap már nem bizti, hogy jövök, de mindenkinek nagyon boldog 2004-es évet kívánok, és nagyon szép babákat!!!!!!!!!!!!!!

Kitty
kitty123
 
 


SZiasztok!

Na, megkerültünk m isKép

Először is amíg el nem felejtem: Mindenkinek nagyon boldog 2004-es esztendőt kívánok!!!

Mi jól vagyunk, azaz én kevésbé....kb 2-3 hónapja esténként hányingerrel küszködöm, esetenként hányással is. Az első 5 hónapban semmi bajom nem volt Az a röhely azóta van, amióta megmozdult nagyjából....
Ráadásul növekvő tendenciát mutat, eleinte heti 1-2 émelygés, kéthetente hányás. Mostanában heti 5-6 émelygés, gyomorégés a nyelőcsőben az mindennap, és kb 3-4 hányás csak és kizárólag éjszaka........már nem merek 5 után enni, pedig ráadásul kívánós is vagyokKép
Karácsonyra málnakrémlevest, töltött pulykát főt gesztenyével hercegnőburgonyával csináltam, nem is későn ettünk. Az egész éjszakát végighánytam, ráadásul szédültem, kivert a hideg verejték, majd melegem volt.....ez ment egész éjjel....Kép

Anna amúgy nagyon jól van, rossz mint a kisördög, Peti ennyire nem emlékszem, hogy eleven lett volna....Sokkal kommunikatívabb mint Peti volt. Petit nagyon szereti, neki produkálja is magátKép

Peti is csodálatos, 23.-án meglepett minket egy nagy karácsonyi ajándékkal: szobatiszta lett !!!!

Az a legjobb benne, hogy sosem ültettem erőszakkal a wc-re, bilire, szinte csak dísznek volt, annyi, hogy nyáron néha pelus nélkül vittem le, de semmi hatása nemvolt. Erre 23.-án közli, amikor pisilek: Petike is. Pisilt is, azóta wc-re jár a bilit "megveti".
Mondjuk, ha "rájön" akkor szivat minket, több órán át kétpercenként: Anyucika/Apucika! Kakakaaaa!!! És mi me rohanunk vele.....persze nem termel mindigKép
Ja, és éjszakára is valahogy szobatiszta lett, bár ezt még nem merem elkiabálni, de ma is pelus nélkül alszik.......Tegnap 1/29-kor kelt, és még ment pár kört, és utánna ment pisilni. Már a tescóba is pelus nélkül megyünk, mondjuk az ülőkét viszem mindenhová, rá nem ültetem idegen wc-re. Csak azon gondolkodom, ha pl megyünk a boltba, és utközben kell neki mit csinálok, hogy csomagolom ki az utcán (kantáros naci, harisnya, bady???)

No mindegy, majd valahogy alakul. Képzeljétek, Apu övsömörös lett. Nem tudjátok, ez ugyanúgy fertőz, mint a bárányhimlő (tehát a peti tőle elkaphatja úgy, hogy bárányhimlős lesz?) Mert csütörtökön voltunk ott, péntekre lett Apu övsömörös. Kiskorában volt bárányhimlős..

Ja, és a sok nem evés ellenére 8 kg-t híztam eddig. Dekára annyit mintt Petivel. Pedig vele ettem azért, igaz édeset abszolút nem (most sem).

NA menek, mert megint émelygek, Anna meg csuklik, és utálja ha így ülök, beszorul a lábaKép

Ügyes nagyfiú a profilombanKép

Pusza: Kata (30)
LadányiKata
 


Sziasztok!
Csak röviden

Kata!
Az övsömör akkor fertőz, amikor levedzik, és akkor is csak úgy, ha valaki hozzáér, vagy máshogy érintkezik vele. Egyébként ezt is vírus okozza, mint a herpeszt, és ha egyszer előjön valakinél, utána bármikor megjelenhet. Az Apukámnak is volt régebben, meg nekem is egyszer, akkor mondta ezt a doki.
Amúgy nekünk valószínűleg idegi alapon jött ki (nem egyszerre mindkettőnknek!), de mivel az enyém nem volt nagy kiterjedésű, csak valami kenőcsöt kaptam rá. Ez több, mint 4 éve volt, azóta nem jött elő újra (lekopogom!).
Szóval tudtommal semmi köze a bárányhimlőhöz.

Még egyszer BUÉK mindenkinek!!!
PTünde
ptünde
 
 


Tünde! Nekem azt mondta a fogdoki, köze lehet a hormonokhoz, mert nekem se szokott gond lenni a fogaimmal, mind rendben van, most meg szinte egész összel kezelésre jártam, folyton bedurrant 2 fogam.

Karmen

Kép

Kép

Karmen
karmen
 
 


A bárányhimlö elleni védöoltást igy ugy hirdetik, hogy aki megkapja, az egész életében védett a bárányhimlö és az övsömör ellen! Szerintem ugyanaz a virustörzs okozhatja.

Karmen

Kép

Kép

Karmen
karmen
 
 


Kép
goczane
 
 


Sziasztok!

Én még 16 évesen voltam övsömörös. Akkor azt mondta a doki bácsi, amit Karmen is ír, azaz hogy ugyanaz a vírustörzs okozza az övsömört, mint a bárányhimlőt, csak gyerekeken elsősorban bárányhimlő formájában jelenik, felnőtteknél pedig övsömörként jön elő. Többnyire egész életre szóló védettséget ad, de azért előfordul, hogy valaki mégis többször átesik e betegségek valamelyikén.

A terjedéséről pedig annyit, hogy a környezetemben előtte soha senki nem volt övsömörös, viszont a szomszéd kisfiú nem sokkal előtte esett át a bárányhimlőn.

Kata:
Ezeken az oldalakon találsz infót az övsömörről és a terhesség alatti hatásáról:
http://www.sulinet.hu/tart/cikk/le/0/16884/1
http://www.sulinet.hu/tart/cikk/lh/0/16883/1

Kata, vigyázz magatokra, nehogy elkapjátok!!!

BUÉK mindenkinek! Kép
Humi
humi
 
 


Sziasztok,

csak beugrottam boldog új évet kívánni mindenkinek !!! KépKépKép

Kirmon,
igen, vettem sárgát, bézst, fehéret. De karácsonyra már kaptam rózsaszín cuccokat ajándékba.

Mariann
tmarianna
 
 


Sziasztok!

BÚÉK mindenkinek, és jó 2004-es évet kivánok!

Kata!
Bocsi, akkor én tudtam rosszul!
Vigyázzatok magatokra!

Karmen!
Neken is azt mondja a dokim, hogy a terhesség okozza a bajokat, mert számára is rejtély, hogy mitől gyulladnak be a fogaim egymás után. Eddig nekem sem fájt a fogam, csak nagyon ritkán.

További jó pihenést mindenkinek!

PTünde
ptünde
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?