Új privát üzeneted érkezett!

Panó!

Szerintem is tök jó a táblázat. Hiányzó adataim 32 év, szegedi Női Klinika.Köszike a fáradozásodat.

Kellemes hétvégét mindenkinek!
Mucska
14

Andi
Kép
mucska
 
 


Szervusztok Kismamák,
Remélem, a karácsonyi ünnepek mindenkinek békében fognak telni, és - némi égi áldással - a hányósabb társaság is átvészeli ezeket a szép napokat. "Megnyugtató" olvasni, hogy fizikai és ebből fakadó lelki bajaimmal nam vagyok egyedül, már az is erőt tud adni, hogy a szenvedésben is van társam. Én szerencsére egy-két fokkal jobban érzem magam, utolsó nagy dobásom szerdán volt a tesco-ban, aholis az illatszerosztályon beájultam férjem karjaiba. Pedig annyira jól bírtam a bevásárlás első fél óráját! Az egész történetből annyit osztanék meg veletek, hogy ezen az osztályon van egy elszeparált ékszerüzlet, ahol a férjem meglátott egy hokedlit, és kérte az eladólányokat, adják már neki oda. Tudjátok, erre mit feleltek?! Nem adják. Aztán állítólag valaki szólt nekik, hogy mégis adják már oda, mert a fiatalember már nem bírja tartani az ifjú hölgyet, erre szíveskedtek odaadni. (Én persze semmire nem emlékszem az egészből ) Ennyit az emberek segítőkészségéről.

Lassan végetér a 14.hetem, ha minden igaz, mostmár a hormontermelésben a méhlepény átveszi a főszerepet, és minden jóra fordul. Ma pl. annyira jól voltam, hogy este goffrit sütöttem, és még ettem is belőle.

A terhességi hízással kapcsolatban szerintem elég szélsőséges vélemény, amit Nanda orvosa mondott.6-8 kg? A sovány alkatúaknál a 12-14 kg is teljesen normális, én ebbe a kategóriába tartozom, 20 kg-t híztam, és szoptatás befejeztével teljesen (5 kg kivételével ) el is tűnt. Ami maradt, arra pedig nagyon nagy szükségem volt, mindig ezt a súlyt akartam elérni. Viszont annak, aki hízékony alkat, tényleg vigyáznia kell, 10 kg körül kellene maradnia, mert ezek a típusú nők szinte mind megtartják a terhességi többletet. ( én egyelőre még mindig 4,5 kg mínuszban vagyok a teherbeeséshez képest, a pocakom viszont már akkora! )

Süncsi kedves,
köszi a képeket, jó a nevedhez egy arcot csatolni, így már látlak is magam előtt, ha neked írok. Remélem, itt Magyarországon is fel tudsz lépni a netre, és tudsz minket olvasni. Hoztatok egy kis havat legalább? A kisfiam nagyon szeretne fehér karácsonyt. Jól vagy? Nem volt nehéz ülni a kocsiban ilyen hosszú úton? Az én hasam délutánra-estére annyira feszül és még nagyobb lesz, hogy szinte csak vízszintesen kinyújtózva esik jól.
Jó pihenést!
Panó!
Az új táblázat is remek, és napra pontosan tudta, hol tartok!

Már kezdek elálmosodni, és a hasam se szereti, hogy ülök, szóval lelépek.
Mindenkinek jó egészséget!

Bori
drbusborbala
Budapest, XX.
 
 


PanóKép
A táblázat szerintem is jó, ha jön majd Excel guru kismami közénk, segít felcicomázni, de ha így marad az sem baj. Az adataim jók, köszönöm.Kép
A három gyerekről csak annyit, hogy aki nem tartja jó ötletnek, ne vállaljon annyit! Ha összejönne én is hármat szeretnék.Kép

BoriKép
Remélem tényleg jobban leszel most már! Nekem még 4-6 hét, mire reménykedni kezdhetek. Szerencsére én nem vagyok ájulós,nem is lenne aki elkapjon, ugyanis a férjem külföldön dolgozik és egyedül mászkálok mindenfele. Nekem kellemes élményem volt tegnap az emberekkel, a postán megkérdezte egy hölgy, hogy jól vagyok-e, mert elsápadtam. Még majdnem szét is oszlatta nekem a tömeget, hogy engedjenek előre, de mondtam neki, hogy nem szükséges, annyira nem gáz a helyzet.Kép

Legyetek jók!
Egcsi
egcsi
 

 
 

Sziasztok!

Akkor most megpróbálom kicsit pofásabb formában felrakni a táblázatot, remélem sikerül.

Kép

Panó
panó
 
 


PanóKép
Egyre jobb!Kép KÖszi!Kép

Egcsi
egcsi
 


Sziasztok!

Panó: nagyon jó a táblázat!!! Hiányzó adat: szept 12.

Én még mindig nem érzem magam túl jól, de azért talán jobb, mert már csak kb 3x hányok. Ma egy kicsit megviselt a délelőtt, mert cirkuszban voltunk a lányokkal, és borzasztó büdös voltKép

Igyekszem visszaolvasni, aztán majd jövök!
lino
 
 


Sziasztok!
Panó!
Nanda(26)
Szept.29.
Szent Imre Kórház
Köszi!

Lányok!
Nem mertem karácsony előtt leírni,de nagyon kivagyok,mert majdem elveszítettem a kisbabámat!
Pénteken Uh-ra kellett mennem,és képzeljétek miután eljöttem a kórházból 1 óra múlva még a kocsiban ültem,amikor éreztem ,hogy nem stimmel valami.Megnéztem,és vér volt!Azonnal visszafordultam(egyedül voltam),azt hittem elájulok mikor a kórház előtt kiszáltam a kocsiból,de szerencsére csak a félelem,idegesség miatt,nem azért mert görcsöltem!felmentem az Uh-ra még ott voltak,és azonnal hívták az orvosomat!
Nagyon véreztem ,de a JÓISTENNEK és az én élni akaró babukámnak hála szerencsére csak valami megsérülhetett az uh közben(Éreztem a vizsgálat közben ,hogy valahogy nem szokott ilyen kellemetlen lenni,pedig hüvelyi uh volt),de nem lett semmi baja a picúrnak!!!!A doki azt mondta,bent kellene maradnom,de még karácsonyra sem mehettem volna haza,ezért mozgósítottam a családomat,és egész hétvégére elvállalták a kislányomat!Nagyon hálás vagyok nekik ezért! Teljes ágynyugalomra vagyok ítélve,ma már felkelhettem egy kicsit,de iszonyú perceket,órákat éltem át.A baba hála istennek jól van már a vérzés is elmúlt:29-én vissza kell mennem,de nem fogom engedni,hogy hüvelyi uh-t csináljajak!!!

Mégegyszer mindenkitől elnézést kérek amiért borzolom itt a kedélyeket, főleg azoktól akik még vizsgálatok előtt állnak!De muszály volt elmondanom mert nagyon felkavart!A párom botrányt akart csinálni,de leintettem nem történt szerencsére semmi,és úgysem tudtunk volna bizonyítani semmit.

Karácsony,ZSUZSI:

Szappant,gyertyát öntöttünk a kislányommal,fűszeres olivaolajat,mézes édes finomságokat(kis méretű lekváros üvegbe tettem,pirított(én piritottam) diót,mogyorót,mandulát,erre rá mazsolát aszalt szilvát,datolyát,és ráöntöttem a mézet)a tetejére ráragasztottam egy szép csomagolópapírt,és raffiával körbekötöttem.Aranyra fújt diót tettem mellé.Feta sajt olajban olivabogyóval.Ezeket szépen celofánba becsomagolom,és egy kis fonott kosárkába bepakolom!Tavaly is néhány ismerősmek ilyet adtamés hatalmas siker volt!Nem igényel nagy energia befektetést!
Aki érdekelnek a részletek szívesen leírom!

Mindenkinek köszönöm a kilók "melletti" együttérzést!

sok puszi,
Nanda ,hétfőn 12
nanda
 


Sziasztok!
Panó!
Nanda(26)
Szept.29.
Szent Imre Kórház
Köszi!

Lányok!
Nem mertem karácsony előtt leírni,de nagyon kivagyok,mert majdem elveszítettem a kisbabámat!
Pénteken Uh-ra kellett mennem,és képzeljétek miután eljöttem a kórházból 1 óra múlva még a kocsiban ültem,amikor éreztem ,hogy nem stimmel valami.Megnéztem,és vér volt!Azonnal visszafordultam(egyedül voltam),azt hittem elájulok mikor a kórház előtt kiszáltam a kocsiból,de szerencsére csak a félelem,idegesség miatt,nem azért mert görcsöltem!felmentem az Uh-ra még ott voltak,és azonnal hívták az orvosomat!
Nagyon véreztem ,de a JÓISTENNEK és az én élni akaró babukámnak hála szerencsére csak valami megsérülhetett az uh közben(Éreztem a vizsgálat közben ,hogy valahogy nem szokott ilyen kellemetlen lenni,pedig hüvelyi uh volt),de nem lett semmi baja a picúrnak!!!!A doki azt mondta,bent kellene maradnom,de még karácsonyra sem mehettem volna haza,ezért mozgósítottam a családomat,és egész hétvégére elvállalták a kislányomat!Nagyon hálás vagyok nekik ezért! Teljes ágynyugalomra vagyok ítélve,ma már felkelhettem egy kicsit,de iszonyú perceket,órákat éltem át.A baba hála istennek jól van már a vérzés is elmúlt:29-én vissza kell mennem,de nem fogom engedni,hogy hüvelyi uh-t csináljajak!!!

Mégegyszer mindenkitől elnézést kérek amiért borzolom itt a kedélyeket, főleg azoktól akik még vizsgálatok előtt állnak!De muszály volt elmondanom mert nagyon felkavart!A párom botrányt akart csinálni,de leintettem nem történt szerencsére semmi,és úgysem tudtunk volna bizonyítani semmit.

Karácsony,ZSUZSI:

Szappant,gyertyát öntöttünk a kislányommal,fűszeres olivaolajat,mézes édes finomságokat(kis méretű lekváros üvegbe tettem,pirított(én piritottam) diót,mogyorót,mandulát,erre rá mazsolát aszalt szilvát,datolyát,és ráöntöttem a mézet)a tetejére ráragasztottam egy szép csomagolópapírt,és raffiával körbekötöttem.Aranyra fújt diót tettem mellé.Feta sajt olajban olivabogyóval.Ezeket szépen celofánba becsomagolom,és egy kis fonott kosárkába bepakolom!Tavaly is néhány ismerősmek ilyet adtamés hatalmas siker volt!Nem igényel nagy energia befektetést!
Aki érdekelnek a részletek szívesen leírom!

Mindenkinek köszönöm a kilók "melletti" együttérzést!

sok puszi,
Nanda ,hétfőn 12
nanda
 


Panó, köszi a táblázatot, nagyon pofás. Kép

Nanda, sajnálom ami történt az uh-n és örülök, hogy már jobban vagy és nincs veszélyben a baba. A doki nem mondta, hogy mégis mitől lehetett? Én holnap megyek uh-ra és még hüvelyi lesz, kicsit félek.

Kinga, hogy vagy, nagyon eltűntél.

Chello
chello
 
 


Kedves Nanda!


Vigyázz magadra nagyon és pihenj sokat.Örülök, hogy sikeresen megúsztad. Azért az UH vizsgálatokat nem fogod tudni elkerülni, de szerintem már nem is nagyon csinálnak hüvelyit. Itt Szegeden annyira " rendesek", hogy alá is íratnak papírt, hogy a saját felelősségedre kéred a vizsgálatot, ők nem hibásak, ha nem vesznek észre rendellenességet. Ezt minden kényszer nélkül írod alá, senki nem kötelezett. Erre kérdeztük, ha nem írjuk alá, akkor mi van. Csak annyi, hogy nem csinálják meg az uh-t. Akkor ez nem kényszer? Kilókkal kapcsolatban direkt kerestem cikkeket és egytől egyig 10-12 kg tart normálisnak.Sőt sok esetben a 16 kg is leírták.Én biztos meg fogom enni amit kívánok normális keretek közt.
Jó pihenést kívánok: Mucska 14

Andi
Kép
mucska
 
 


Nanda, te jó Isten, hogy mit élhettél át!! Nagyon-nagyon drukkolok, hogy most már minden rendben legyen!! Pihenj amennyit csak bírsz! Nem értem, mi a fenét csináltak veled az uh-on?? Nagyon durvák lehettek!!

Bori: milyen "öröm", hogy még karácsonyfele is vannak ilyen szívtelen libák!

Panó, mostmár szuper a táblázat! Kép

Mi ma voltunk az Auchanban utoljára, de nem volt olyan vészes mint gondoltam. A gyomrom továbbra is sz*r. Van itt olyan aki nem hány, de egész nap émelyeg, vagy fáj a gyomra?? tegnap ráadásul olyan bél- és gyomorgörcseim voltak,hogy kishíján kihívta a férjem az ügyeletet. Na, gondolom azért mert enni nem tudok, mindentől forog a gyomrom és fáj is. Eddig 2 kilót fogytam és már jó lenne ha megint érezném milyen éhesnek lenni.

Puszi mindenkinek:
Bellana
bellana
 
 


Sziasztok!

Nanda: jaj, de jó, hogy nem történt semmi komolyabb! Borzasztó lehetett egyedül vezetni és a kórházba visszamenni, miközben rosszul voltál! Sógornőmnek jó nagy rész vált le a méhlepényből 8 hetesen (megerőltette magát), ő is vérzett, neki is sokat kellett feküdni, de minden rendben van, ma mondták, hogy kisfiúk lesz!Kép
Szóval, jó stramm gyerek lesz, hidd el!

Micsoda fantasztikus dolgokat találtál ki!!! Barátnőimnek jó lenne! leírod nekem:zsuzsi17@hotmail.com -ra pontosan hogyan is. Persze, ha van időd! Köszi

Panó: köszi a szép táblázatot, utolsó menzi:okt.12.

Bori: felháborító, ami veletek történt a tescoban! annyira hülyék tudnak lenni az emberek!Kép Szegény férjed, nem ijedt meg nagyon? Dokid mit mond az ájulásra?
Én sem hízok még, de a pocakom egyre nagyobb, de a nadrágom még rám jön!Kép

Lányok, minden hónapban mérjétek le a pocak kerületét, az olyan jó!Kép Meg a naptárban is írjátok le, hogy mikor éreztétek először mozogni, majd csuklani...stb.

Mucska: szerintem is annyit kell enni, amennyit kíván az ember. Szerencsések vagyunk, mert nyáron szülünk, sok-sok finom zöldséget és gyümölcsöt ehetünk, így talán nem hízunk meg annyiraKép

Bellana: nekem is voltak émelygéseim és bélpanaszaim, de mióta este veszem be az Elevitet, sokkal jobban vagyok. Ha reggel vettem be, akkor mindig émelyegtem, próbáld ki, hátha ha más időszakban veszed be a vitamint, jobban leszel.Kép

Lino: cirkusz....hogy bírtad??? nem lehetett könnyű! gyerekek élvezték?


Mi nem birtuk ki és hamarabb elárultuk, mint karácsony, hogy pocakos vagyok. Érdekesek voltak a reakciók: "Igen, gondoltam, annyira megszépültél!" vagy "Igen, gondoltam, annyira ronda lett a bőröd, gondoltam, hogy valami hormonális változás van nálad!"...Kép
Szóval készüljetek fel a legkülönfélébb reagálásokra! Semmit sem szívre venni!

Mi már megvettük a fenyőfát, holnap megveszem a kaját is talán és még pár ajándékot barátnőnek, bár jobb lenne olyat adni, amit Nanda írt!!!Kép

Üdv: Zsuzsi 10
zsu26
 
 


Sziasztok!

Keresgéltem itt a topicok között, aztán megtaláltalak TiteketKépÚgy gondolom, talán idetartozhatnék Közétek, már ha lehetKép, második babámmal vagyok várandós, aug. közepére várjuk Őt.

Most sajnos visszaolvasni az egész topicot nincs időm, de igyekszem bekapcsolódni, ígéremKép

Írnék magamról egy kicsit, bemutatkozó-jelleggel:

27 éves vagyok, ha minden igaz, pont ma vagyok 6 hetes, a Babanetes kalkulátor szerint 2004. aug. 15-re várom a babát (szerintem valójában még pár nappal későbbre) és a MÁV Kórházban fogok szülni.

Egyszer már voltam UH-n a héten, még csak a petezsák látszott, holnap után délután még vissza kell mennem egy újabb UH-ra, addigra már látszódnia kell a szívműködésnek is, ami alapján már megkaphatom az "igazolást"Kép Aztán irány a védőnő... már nem is emlékszem, mikor hova kell menni...

Ha beférek még a táblázatba, felkerülhetek én is? Kép

Szia ZsuzsiKép

Pusza mindenkinek,
Beja
beja
 
 


Szia Beja és üdv. nálunk. Gratula a babához. Kép

Hány éves a pici? Fiú v. lány?

Chello
chello
 
 


NandaKép
Hála Istennek nem lett baj! Nekem elejétől fogva hasi UH van, most ennek örülök.

BellanaKép
Kb a 6. hétig ugyanezt éreztem. Azóta reggel hányok egyet és a nap további része elviselhetö.Kép

BejaKép
Üdv a topikban és gratula a babához!Kép

Voltam ma védönéninél, kaptam kiskönyvet. Az UH-n 18 mm volt a baba ülömagassága és minden OK! Holnap még benézek, de most rohannom kell!Kép

Egcsi
egcsi
 


Sziasztok!

Én is akarok a táblázatba belemenni!KépKépKép

Timi
23 év
szül várh ide. 2004.07.28.
ut. mens. 2003.okt. 22.
Markoth Ferenc kórház

Meg van minden vizsgálati eredményem, sehol semmi gond nincsen...már csak a védőnőt kell becserkésznem, mert csak csütörtökön dolgozik két órát, és ezen a héten az karácsony, a jövő héten meg jan. 1. Szóval gáz...pedig már úgy várom, hogy legyen kiskönyvem, meg ilyenek!Kép

Timi
Névtelen
 


Sziasztok!

Elszállt a net, nem tudtam írni, kost meg órákig tartott, amíg végigolvastalak Benneteket. Pedig-Szöszi esetéből tanulva-még azt is ellenőriztem, hogy kifizettem-e.

Beja!
Üdv közöttünk!

Alice!
Mi van Veled?

Chello!
Mikor mész UH-ra? Ma vagy holnap?

Most elpályázok a védőnénihez, aztán majd még írok!

Puszi mindenkinek:
Kinga 10+5
nyinike
 
 


Szia Kinga!

Már hiányoltalak! Ma este megyünk uh-ra, majd megírom mi volt és felteszem az új képet a babóról a profilomba.

Chello
chello
 
 


Sziasztok!

Most sincs sok időm, csak szeretnék mindenkinek boldog karácsonyt kívánni!!!

Készülődök a karácsonyra, takarítok, stb, ma a lányok nagyszülőznek, így egy kicsit nyugisabb + tudok ajándékot is csomagolni.

Zsuzsi: cirkusz..., lányoknak tetszett, nekem kevésbé, én sose szerettem a bohócokat stb.

Beja: üdv itt! Épp olvasgattam, hogy azok közül, akikkel együtt voltam terhes Nórával (2001. dec 4-én született), most sokan újra babát várnak. Szerintem mi is együtt írtunk anno a friiss kismamákba (akkopr Szilvi néven írtam)

Panó: mi volt az UH-n?

Lino
lino
 
 


Sziasztok!

Beja én is szeretettel üdvözöllek! Kép

Lányok ma csodálatos dolog történt velünk:

Engem és Danit ma nagyon boldoggá tett egy kislány akit nem is ismerünk és aki rólunk sem tud!
Ma hazatérve a szokásos sétánkból egy karácsonyi csomagolóba kötött dobozt találtunk a negyedik emeleti lakásunk lábtörlőjén. Se feladó se címzett.Alig mertem behozni, kinyitni, hátha tévedés. A dobozon csak egy nyomtatott matrica volt nagy "Boy" felirattal és az , hogy a csomag tartalmát hány éveseknek szánták. Meg egy logó : doboz repülőszárnyakkal : Christmas Child Samaritan's Purse
Belül egy csomó kis játék: több kicsi állatka, Micimackó, Füles csacsi, cica, több kisautó, darus autó, meg egy csomó kis csoki,nagy télapófigura...És egy levél cím nélkül, angolul amiben az állt, hogy bárki is kapja meg a csomagot, remélik örülni fog és boldog karácsonyt!

Egy Lisa Hyland nevű kislány neve állt alatta.

Gyerekek én totál meghatódtam, még most sem vagyok magamnál! Nem is tudtam, hogy van ilyen, de ha tudom akkor se gondoltam volna, hogy a mi küszöbünkre is kerülhet ilyen csomag. Kár, hogy nem voltam itthon, nagyon érdekelt volna, hogy ki hozta, annyira boldoggá tett. Én nem vagyok oda a karácsonyért, de ez a váratlan és önzetlen ajándék megmelengette a szivem önzetlen ajándék és Dani is olyan boldogan tologatja a kisautókat...

Bellana

Üi. ma megint nagyon azt érzem, hogy mindjárt megjön, olyan fura érzés van a hasamban...Remélem nincs gáz. Holnap este megyek dokihoz.

Puszi mindenkinek
bellana
 
 


Sziasztok!

Köszi a fogadtatástKép

Chello, egy 2 éves kisfiam vanKép
Mi volt az UH-n?

Egcsi, szió! Te ugye a ma megint megjöttből vagy nekem ismerős? Örülök, hogy babás vagyKép

Lino, ne hari, nem emléxem RádKép A friss kismamás topicra én szinte nem is nagyon emléxem... Viszont a lányoddal majdnem egyidős a kisfiamKép Igen, nagyon sokan vállalják most a másodikat, ahol az első babák egyidősek a mieinkkelKép Én a "Gyermekek" alatt lévő "2001. jún. és 2002. máj. között született gyerekek" topicba járok még, és ott jelenleg 9-en vagyunk pocakosakKép

Bellana, ne aggódj a "jaj, megjön" érzés miatt... nekem Bálinttal is volt és most is van... elmúlik hamarKép
A csomag nagyon furiKép Én nagyon aggódó és gyanakvó típus vagyok, fogadjunk, én attól féltem volna, hogy bomba van benne... Olyan aranyos dolog ez, hogy letették az ajtótok eléKép Vajon ki lehetett az... Lehet, h. vmi alapítvány, vagy ilyesmi... Nem tudom...

Pusza Nektek,
Beja
beja
 
 


Sziasztok!

Bellana!Fantasztikus a karácsonyi ajándék, még nem is hallottam ilyenről. Ráadásul ezt akkor tényleg az angyalok hozták. A szomszéd csengőszerelő nagyon Kép
A megjön érzés szerintem zsákutca, nem szabadulsz ilyen könnyen a Pocaklakótól!Különben én is émelygek, de hányni nem tudok...

Chello!Részletes leírást kérek ám a Társbabánkról, meg fotót is, ha lehet. Én azonnal felteszem, amint találok valakit, aki segít. Az Öcsém fej, talán lesz rám 5 szabad perce a lányok kajtatása közben. Jól vagy már?

Zsuzsi!Tökjó ötlet a pocakmérés, ezt is beleveszem a programba! Kép Anyától kaptam egy nagyon szép, nagyalakú naplóféleséget, hogy most aztán írjak le mindent, ami szép és a babámmal kapcsolatos. Az első oldalon naná, hogy az első UH lesz! Meg találtam nagyon szép verseket, majd leírkálom. Jó, hogy aranyos a háziorvosod! Egyébként igazad van, és örülök is , hogy ilyen a családom.

Nanda!Örülök, hogy túl vagy rajta, nagyon nagy lehet a lélekjelenléted! Én is szeretném, ha leírnád, hogyan kell elkészíteni az ajándékaidat! Légyszi, ha lesz időd, írd meg nekem: rkeresztes@freemail.hu

Panó!Tökjó a táblázat!

Bori!Elég gáz, ami Veled történt, főleg jólesik Karácsony előtt...Nyugtasson a tudat, hogy csak magukat minősítették.

Alice!Mi van Veled?

Barbara!Nálunk Halászlé lesz, töltött káposzta, pulyka (töltve, dinsztelt káposztával), mákos guba. A sorrendet nemtom. Nálunk mindig nagyon sokan vagyunk Karácsonykor és most még ünnepelni is lehet!

Egcsi!Milyen a baba?Ma voltál, igaz?

Bocs, hogy hosszú lettem, de be kellett hozni a lemaradást!Holnapra is kérek drukkot, számvitel vizsga lesz.
Puszi,
Kinga 10+5
nyinike
 
 


Sziasztok!

Most meg mindenki más veszett el ebből a topikból?
Aranyosak? Kép
Kinga
nyinike
 
 


Sziasztok!

Kinga: köszi Kép
Beja: nekem is eszembe jutott a bomba Kép
De győzött a józan ész. Mindenesetre nagyon érdekel kik hozhatták, de nem nagyon tudom hol és kit keressek. Úgy tűnik nekem is megártott a sok terror dolog.

Mindenkinek puszi:
Bellana Kép
bellana
 
 


Sziasztok!

Tegnap találtam egy oldalt, ami lehet, hgy másnak is segítség lehet.http://www.sheringclub.hu
Itt esténként chaten lehet kérdezni nőgyógyászoktól. Tegnap aki volt, az szuper fej volt. Leírtam 12. heti UH-ról azt az eredményt, ami miatt vissza kell mennem kontrollra. Először nem értette, mert ők a hasfalat a babónál még nem szokták mérni. Erre a legnagyobb meglepetésemre felhívott egy kollégát, akivel egyeztetett és jött is a válasz, hogy nyugodjak meg és elmagyarázta a dolgot. Ki gondolta volna, hogy ilyen is van?
Jó reggelt mindenkinek!
Mucska
14

Andi
Kép
mucska
 
 


Sziasztok Kismamik!

Na megjöttem én is Kép
Voltam tegnap dokinál,
Vizelet eredménye POZITÍV KépKépKép
UH: sajna még mindíg semmiKép de mintha egy pici pöttyöt látott volna a doki, aztán azt mondta hogy sz.r a gép, a kórházba kellett volna elmenni mert ott jobb vanKép
Tehát még mindíg nemvagyok teljesen nyugodt, de legalább a laborom Pozitív lettKép ennek nagyon örülökKép

Alice
malice
 
 


Sziasztok Kép

Soraya vagyok a "ma megint megjött" topikból. Úgy néz ki, hogy sikerult amire annyira vártunk és beköltözött egy kis babszem a hasamba Kép Kép
Sajnos az eloéletem (vetélés 2001 nyarán) miatt még elhinni is alig merjuk, nemhogy beleélni magunkat, de bizakodunk.
Azért irok nektek, hogy megkérdezzem: ti mikor mentetek eloször orvoshoz, voltak-e tuneteitek az elején? A hasatok nektek is kemény?

Alice Kép Szerintem kb egyidosek lehetunk Kép
Én január 2-re kaptam idopontot UH-ra, remélem megnyugtatnak a lányok és bízhatok abban, hogy addigra petezsákot láthatunk legalább Kép

Nagyon szép unnepeket kívánok mindenkinek Kép

Soraya
soraya
 
 


Soraya Kép

Jaj annyira örülök hogy itt vagyKépmeglátod nem lessz semmi baj.
Neked mikor volt az utolsó mensid?

Pusszantás
Alice
malice
 
 


Sziasztok!
Nagy drukkot kérek, mindjárt megyek vizsgázni!!!!

Alice!Remélem, most megnyugszol.Még annyira kicsi a babud, nem érdemes ennyit zargatni. Nekem az első UH után 2 hete kellett várnom, hogy mehessek és lássanak valamit, addig felesleges lett volna.

Mucska!Tényleg jófej a doki. De mi az a hasfal mérés? Erről még nem hallottam.

Puszi, Kinga 10+6
nyinike
 
 


Alice Kép
nov 22 Kép
soraya
 
 


Kinga!
drukk a vizsgádra! Kép

Alice, neked mikor volt az utolsó? És hány napos a ciklusod?
soraya
 
 


Soraya, sziaKép GratulaKép A "haskeményedés" természetes, bár én inkább "puffadásnak" mondanám. Én is érzem, főleg délután/este. Január 2-án petezsákot biztos, de szerintem már többet is fogtok látniKép

Alice, gratula az eredményhezKép Mi az, hogy nem lát semmit a doki? Kép Mikor csinálja a köv. UH-t?

Mucska köszi az oldal-tippet! Este be is nézek... ha mást nem is, csak olvasgatni...

Sziasztok,
Beja
beja
 
 


Kinga!

Drukk!!!

B.
beja
 
 


LányokKép

Utolsó mensim Nov. 18.

Beja
Kövi UH. Hétfő reggel lessz.Csak annyit látott hogy megnőtt elég rendesen a nyálkahártya na meg talán az a pici pötty a baba de még nem tudja pontosan megmondani.
Szar a gépKép remélem...

Alice
malice
 
 


Ja 28 napos volt!

Alice
malice
 
 


Sziasztok lányok!

Kinga: hajrá!!

Alice: gratulálok!

Soraya: üdv közöttünk és nagy-nagy gratula!
Én a pozitív teszt után egy héttel mentem dokihoz.
Mikor a mensim 1 hete nem jött meg. Akkor 5-6 hetesen már látszott a petezsák. Ma megyek megint, mert már látszania kéne az embriónak is.
Sajnos nagyon félek. (nekem 2 ment el)

Bellana
bellana
 
 


Alice, akkor te pont ma vagy 5 hetes, igaz? Hétfon már látszani fog! Kép Nekem rövidebb a ciklusom, 25-26 napos, a bébi dec 5-én készult számításaim szerint Kép

Bellana, szia! Kép Megértem, hogy félsz, ugyanígy vagyok vele Kép De minden rendben kell legyen, meglátod! Majd megírod ugye, hogy mi volt?

Én is akartam dokihoz menni, de azt mondták, hogy nem érdemes, mert nem fog látszani semmi Kép A január 2-re is úgy kellett a férjemnek bekönyörögnie engem (mi Finno-ban élunk)
soraya
 
 


Alice!Kép
Nyugodj mar meg,legyszi!!!Persze,hogy ott van az a potty!NEm pottynek hivjak,hanem babanak,nem okositottad ki a dokit???
MEg picike,ne eroltesd,majd megmutatja magat,ha akarja!Ott van es kesz!!!Tessek ugy elni mint kismama!
szoszi
10+2
szoszi
 
 


SorayaKép

Igeennnn Kép Az én kisbabám pedig Dec.1-én ammán tutiKép

Szöszi Kép
Igenis nyugodt vagyokKépés úgy élek mint egy kismama most pl. tömöm a fejembe a Gyulait Kép

Alice
5+0
malice
 
 


Alice!

Gratula!

Bellana!
Ne izgulj! Annyian szorítunk Neked, hogy nem lehet semmi baj!
Beja!
Üdv köztünk! Érdemes megnézni, bár sok olvasni valót nem lehet találni, csak, hogy milyen dokik vannak. Számunkra nem találtam semmi érdekeset. Az viszont jó, hogy ha valami kérdésed nem kell apróságokkal a saját dokid hülyíteni percenként, hanem névvel, név nélkül lehet kérdezni az orvosoktól. tegnapi tapasztalat: szuper!
Kinga!
Szorítok!
Igazából a 12 heti UH-n írták az eredményembe, hogy Hasfal: MGH 8,4 mm Kontroll jan 12-n ez miatt. Magyarázta ott a fiatal dokinéni, hogy majd ez begyógyul a babánál ( ez a babára vonatkozott), beszélt valami sérvről. Az én dokim, csak annyit mondott, hogy minden rendben. De idegesített a dolog, mert a férjem is volt műtve gyomorral. Hát mondom az nem lehet, hogy 12. héten, már ennyire üssön az apjára! Igy írtam a neten 2 dokinak emailt, mert azt írták róluk, hogy lehet nekik írni. Hát nem válaszoltak eddig. Ezért próbálkoztam a chaten rendelő dokikkal. Megnyugtatott, hogy minden rendben, mert nem begyógyul, hanem kifejlődik, ez élettani jelenség. Náluk pl. ezt nem is mérik még ilyenkor.

Soraya!
Gratula! Minden rendben lesz.

Puszi Mindenkinek!
Mucska (ma még)14

Andi
Kép
mucska
 
 


Jó reggelt Lányok!

Tegnap megvolt az uh, minden rendben a babóval, már 5,5 cm. Jó a szívműködés és hallottuk ahogy ver a szive. A nyaki redő is határon belül van. Vittünk videokazettát de sajnos el van romolva a gép így csak uh képet kaptunk az meg nem olyan jó felbontású mint a kórházi. Nem nagyon lehet semmit kivenni a képről úgyhogy lehet, hogy nem teszem fel, marad a régi. Legközelebb 4 hét múlva kell menni és utána lesz az AFP. Az Utrogesztant a 12. héttől kell csökkenteni és a 14. héten abba kell hagyni. A doki szerint már nincs sok hátra a hányingeres időszakból.

Kinga, hogy sikerült a vizsgád?

Vagyok még ma de szeretnék mindenkinek békés Karácsonyt kívánni és gyönyörű egészséges kisbabákat a jövő évben. :-)))))))

Puszi,
Chello, 11+2
chello
 
 


Sziasztok lányok!

Soraya gratulálok!

Kinga drukk a vizsgádhoz!

Én is voltam tegnap UH-on, 12mm a baba. Kicsit kiakadtam, mert nagyon sokan voltak és futószalagon ment a vizsgálat, az enyém kb. 5 másodpercig tartott. És még egy nyavajás képet sem adtak róla.

Ma vagy holnap még teszek fel egy táblázatot, aztán elutazunk és csak 29.-én jövünk haza.
Ha az újak be akarnak kerülni a táblázatba, kérem az adataikat!

Mindenkinek kellemes ünnepeket!

Panó
panó
 
 


Panó
Nemtudom hogy milyen adatok kellenek még de amit tudok leírom.
30 éves vagyok
Szt.Imre kórházban fogok szülni
Kb. Augusztus 24.
Ja és 5+2 vagyok most nézemKép
Köszike

Alice
5+2
malice
 
 


Sziasztok!

Bellana, én is ma megyek UH-raKép ha még tudsz jönni Kari előtt, írd meg, mi voltKép

Alice, hétfőn TUTI látni fogtok már valamit, nyugiKép

Chello, szép "nagy" már a babádKép

Pano, szerintem Karácsony előtt szinte "természetes" a sok UH-s kismama, mindenki meg akar győződni az ünnepek előtt arról, hogy minden rendben van-e... ma délután én is erre számítok... de a lényeg, hogy láttad Őt, ugye? Kép

Ti milyen terhesvitamint szedtek? Én az Elevitet kezdtem el... Anno a kisfiammal is végig ezt szedtem és hát jókora baba lett (4 kg)... van, aki azt mondja, hogy a sok terhesvitamintól... ez igaz szerintetek?

Pusza,
Beja
beja
 
 


Beja Kép

RemélemKép

Alice
malice
 
 


Sziasztok!

Köszi a nagy drukkot. Nemtom, mi lesz a vizsgából, mert meglepően könnyen megoldottam, 30 perc alatt. 1 óra helyett. Átnéztem 15x, ennek így kell lennie, de ez így nekem egy kicsit hülye érzés. Mármint, hogy mindenki ír, én meg kisétálok. Eredmény jan.5-én.

Chello!Akkor a Te babud még hatalmasabb! A társbabánk egy kicsi óriásbébi! Akkor már tökjól látszik, ugye? Kép Én elég kicsi voltam, de Pocakpapa 4,5 kg-val született. Hát, nemtom... Kép

Mucska! Köszi Kép

Soraya! Üdv itt és nagy-nagy gratula. Kép Jó lehet Finnországban, én mindig szerettem a Skandináv országokat. Viszont azt mondta a dokim, hogy most hagyjam abba a szaunát.Kép

Alice!Nem tartasz attól, hogy egy kicsit sok lesz az UH?

Bellana!Lazíts, nem lehet semmi baja a babócának! Annyian szurkolnak Nektek, és különben is, érzem, hogy nem lesz semmi. Csak élvezd ezt a gyönyörű időszakot, de tényleg. Lesz még akkora babád, hogy alig bírod cipelni! Kép

Ha esetleg megint eltűnnék, akkor mindenkinek nagyon boldog és meghitt karácsonyt és fantasztikus, önzetlen szeretettel teli Új Évet kívánok. Természetesen mindezt duplán.
Kép
Kép

Kinga 10+6
nyinike
 
 


Kinga

Semmi baja nem lessz azt mondta a doki.
malice
 
 


Sziasztok!

Beja!

Én is azt hallottam, hogy terhesvitaminok megnövelik nagyon a gyerkőcöt. Több ember mondta, hogy az első x hónapban szedte, és utána abbahagyta. Én is Elevitet szedek, aztán majd egyszer abbahagyom. Nem akarom,hogy óriásbébi legyen a gyerekemből.Kép Elég lenne egy kicsit kisebb.Kép

Timi
Névtelen
 


BejaKép
Igen!Kép Örülök, hogy te is itt vagy!Kép

KingaKép
Tegnapi kérdésedre ma válaszolok és közebn drukk a vizsgádhoz.Kép Nem nagyon tudtam szemrevételezni a kis lurkót, ugyanis az egész UH 20 másodperc volt. Éppen csak megmérték és kész. Persze annyit láttam, hogy babaformája van, de hasi UH-n nem lehet kivenni a részleteket. Remélem a 12 hetesen már többet vizsgálódnak.Kép

AliceKép
A babád nagyon vigyáz a magánéletére, nem egy magamutogatós fajta!Kép

SorayaKép
Üdv ebben a topikban!Kép Nagyon örülök nektek és szerintem már látni fogjátok a babót és talán a szívműködést is!Kép Nagyon szép karácsonyotok lett!Kép

BellanaKép
Minden rendben lesz!Kép

ChelloKép
Szép nagy baba!Kép

Most elbúcsúzom az ünnepekre, mindenkinek legyen csodálatos karácsonya!Kép
Kép
Egcsi
(8+2)
egcsi
 


Köszi a gr....-kat! A táblába még nem merek bejelentkezni, de jönnék néha irogatni, ha nem baj. (még pont beleférek, a cél kb aug.27 Kép)

Nektek már milyen nagyok a babáitok!! Kép Kép

Beja, szerintem az Elevittol nem lesz nagy a babád, foleg ha nem végig szeded Kép De én úgy tudom az elso trimeszterben nagyon fontos, hogy elegendo folsav, Mg, Ca, vas, stb legyen a szervezetedben Kép Majd maximum késobb átállsz heti 1-2 szemre. Kép

Kinga, itt le nem tudnák a noket tiltani a szaunáról Kép Régen ott is szultek a nok, mivel az volt a leghigiénikusabb hely! Sokan ulnek nagy pocakkal be ma is, sot, a pici 1-2 hónapos is megy a szuleivel. Persze más, ha valaki nincs hozzászokva, meg nem 100 fokban kell ulni, lehet finomabban is Kép
A vizsga meg biztos sikerult Kép

Soraya
soraya
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?