Sziasztok!
Kontárkodok egy kicsit. Olyan jó olvasni benneteket, mert annó én is így kezdtem. Most meg már 30+0 vagyok
Ráadásul (ezt többen tudjátok is) az első babámat elvesztettem még idén februárban, és a második május végén fogant.Azóta már eltelt 30 hét. Te jó éééééég.
Timi! A belgyógyász csinál egy EKG-t, megnyomkodja picit a pocidat, megnézi a torkodat, meghallgat és kész.
Amúgy én a terhességem elején nagyon be voltam sz..va mindentől, hiszen egy rossz tapasztalat után az ember már mindent érezni akar, ha nem érez, akkor az a baj, ha érez akkor az, és meg is lett a következménye. Az 5. héten rögtön kórházban kötöttem ki, mert ugyanazok a tüneteim voltak, mint az elhalt babánál. Csakhogy ő élt, és élni is akart. Most meg itt rugdalózik a pocomban, csak mostanában kezd egy kis nyugtot hagyni a kis örökmozgó. Biztos lesz még olyan idő, amikor Ti is azt kívánjátok, hogy bárcsak aludna egy kicsit
Nekem is nehezen jött össze az első, és én egész életemben az anyaságra készültem, amikor ilyeneket mondtak nekem, hát jól felháborodtam, vagy legalábbis ferde szemmel néztem az illetőre, de igazuk lett
Mindez arról jutott eszembe, ahog Alice-t rángatják ide-oda, terhes-nem terhes. Alice. Bízz az érzéseidben. Én a másodikat már jóval azelőtt megéreztem, hogy meg kellett volna betegednem. A férjem még mondta is, hogy ne éld bele magad, meg ez nem lehet. Aztán a pozitív tesztnél is azt mondta, hogy várjam meg az orvos mit mond (ráadásul az első teszt negatív lett
). Aztán a 20. héttől, amikor ugyan még látszani nem látszott a pocakomon nagyon, de rugdalózni kezdett, akkor már elhitte.
Azóta már túl vagyunk a szülés előkészítő tanfolyamon, a szülőszoba látogatáson, minden létező könyvet, újságot, internetes akármit kiolvastunk, ő is bőg amikor apukák beszámolnak gyermkekük születéséről, sőt az összes UH-n potyognak a könnyei, jobban izgul, mint én. Elviseli, hogy már 7 és fél hónapja képtelen vagyok a házaséletre, amikor kívántam, és együtt voltunk, véreztem, és eltiltottak tőle, úgyhogy neki is lassan telik az idő
Én az első 5 hónapot végig hánytam, néha még most is, kemény 6 hete diétázom, mert terhességi cukorbeteg lettem ( a családunkban generációkra visszamenőleg nincs cukorbeteg), és minden viszontagság ellenére azt mondom, hogy ez egy csodálatos állapot. Nem tudom úgy viselni, ahogy elterveztem, pl. képtelen vagyok beszélni a babához, bár a pocakomat sokat símogatom (és ne higyjétek el, hogy nem szabad, mert bizony szabad, és kell is!)
Bocs, hogy ilyen hosszú voltam.
Alice!
Most mi van a pároddal? Olvastalak benneteket folyamatosan, mert nagyon szurkolok mindenkinek!
Üdv: Bogi