Új privát üzeneted érkezett!

igen eléggé felelőtlen volt de szerintem annyira nem néz magába hogy magát okolja:):):)most orvosról orvosra járnak majd összejön vagy ki tudja a férje 6 évvel fiatalabb nála nem udom hogy fogja elviselni ha ne lesz gyerekesetlegesen

nika70
Salgótarján
 
 


Sziasztok Csajszik!

Sajnos véget ért a nyaralás!De hál istennek jó időnk volt szinte végig. Kedden volt csak borús egész nap. De akkor meg elmentünk Veszprémbe az állatkertbe. Nagyon jól éreztük magunkat. A Balcsiban is megmártóztam persze csak módjával. Hamar elment ez az 5nap.
Viszont jó hír, h a genetikain mindent rendben találtak, és az én férjem is bejöhetett:). Végre láthatta Niki babát. Nagyon megnyugodott! Már fél kg-s a picikénk!!!
Ráadásul hazafelé jövet babakocsit is sikerült vennünk!!!Úgyhogy alapjában véve jól telt ez a hét!!!!

Kép
illestincsi
 
 


tincsi tök jó :):):) kb ilyenkor vettük meg mi is a babakocsit nekünk ilyen van :)
Kép de még mindig kiszolgál mert sportba lehet felültetni csak én egyedűl nem használom mert nekem nehéz a gyerekkel együtt emelni :):):):) de nagyon jó szolgálatot tett már eddig is és ha jönne a kistesó akkor neki is bőven jó lesz hiszen még semmi baja nincs pedig használtuk sokat :)

nika70
Salgótarján
 
 

 
 

Sziasztok!

Tincsi :)
Gratula a kislányhoz, hogy egészséges és nincs semmi baj vele! Nikolett, szép név! :)
Örülök, hogy a nyaralás jól sikerült!

Mi szombaton voltunk starndon! Benedek életében először! :) Na mesélek!
Szóval a hét közepén eldöntöttük, hogy ha jó idő lezs, akkor hétvégén megyünk strandra! - Emlékeztek kérdeztem is hogy hová lenne érdemes menni! - Szóval, szombatba maradtunk, és Pásztóba! De én úgy gondoltam inkább menjünk Bükkszékre, mert azt már ismerjük és én szerettem oda járni! Erre bejelenti Kriszitán hogy szombaton megy segíteni az egyik kollégájának fát készíteni az erdőre, így vasarnap megyünk! :evil: Jó hát menjünk vasárnap, de tuti hogy már nem lesz olyan jó idő, mert már mondta az esőt! Ez be is jött! Aztán péntek este beszéltek a kollégával, és mondta hogy mégsem mennek, így mehetünk szombaton! Ennek már jobban örültem! :D Tehát a lényeg, hogy beszéltünk pásztóról, :) de Bükkszékre indultunk el :D , és Egerben kötöttünk ki! :lol: :lol: :lol: Mondtam én a páromnak hogy Péterkénél le kell fordulni, de ő visszafordult, hogy a másik út jobb! Hát igen, annak aki EGERBE akar menni! De legalább megismertük azt az utat is! :twisted: Tudjátok "Ismerd meg hazád Mozgalom!"
:lol: :lol:

De nagyon jó volt! Igaz kissé rosszul indult, mert Benedek nem akarta felvenni az úszópelust, majd nem akaródzott belemenni a vízbe, aztán az úszógumiba! De később rájött hogy ez milyen jó és már ki sem akart jönni a vízből! :lol: :lol: :lol: Olyan édes volt! Szépen leért a lába a vízben, tudott menni is benne, valamint elkezdett ugrálni és az nagyon tetszett neki!

Képek nincsenek, mert nem mertem elvinni a gépet, mivel csak 3-an voltunk, így nem volt aki mindig ott lett volna a cuccunknál, és féltettük! De majd legközelebb!

Na jó hosszúra sikerültem! CSak győzzétek olvasni! Egyébként újra kezdtem a 90 napost, mivel a múlt héten volt egy pár rosszabb napom, így majd 4-5 napot kihagytam, de mától ismét nekikezdtem!

Ja ismét itt volt a baba-mama klub! Nagyon jól érezték magukat a gyerekek, és mi anyukák is! Reggelről sütöttem kakaós és banános-zabpelyhes muffint! HMMMM! Nagyon fini lett!!!!
:wink: :wink: :wink:
Na pusza!

Dina és Benedek
Kép
Kép
dinadin
 
 


Sziasztok!

Kicsit uncsizom, így gondoltam írok pár sort. tegnap őrületesen meleg volt, így én már örülök ennek a kis lehűlésnek. Ráadásul tegnap szalonnát sütöttünk és a gyomromnak nem tetszett. Este nagyon rosszul voltam, így ma egy kis diéta van.:)
Már megfőztem, kivasaltam, most ejtőzöm kicsikét. Ja, és bejelentkeztem 4d-s ultrahangra is Tarjánba. Jövő hét csütörtökön 10-re kell mennünk. Már alig várom h láthassam babókát!!!
Röviden ennyi!!!!Írjatok h tudjak mit olvasni!!!!!!!!!
pápá

Kép
illestincsi
 
 


tincsi majd mesélj milyen volt és ha tudsz tegyél fel léccike képet is a babóról :):):) és mennyibe kerül mi van benne stb mert ha lesz tesó én is mindenképpen szeretnék majd róla 4d-t

nika70
Salgótarján
 
 


Sziasztok!

Tincsi! Örülök, hogy a bébivel minden ok! Gondolom izgultatok rendesen. Anno mi is tiszta betegek voltunk előtte.
Valószínűleg átsiklottam felette, de én nem olvastam, hogy Nikolett lesz a babó neve. De tényleg szép név.
Ízlett a somlói galuska? Találkoztunk pároddal a CBA-ban, s rádumáltam vigyen neked valami finomságot. Bár ő azt mondta, hogy nem nagyon vagy oda érte, de azért láttam betette a kosarába. Remélem már a pocid jobban van a tegnapi szalonna sütést követően. Sajnos a terhesség alatt előfordulnak epe problémák, ugyanis a babák nyomhatják az epe vezetéket, így az lassaban ürül, így begörcsölhet. Sajnos én is tapasztaltam ilyet még a rántott husitól is. A végén ilyeneket abszolult nem tudtam megenni.

Dina! Örülök, hogy Nektek is jól sikerült az első strandolásotok.
Szilárd eleinte sem félt a víztől, pedig én is arra számítottam, hogy majd elején félni, s sírni is fog, de nem így történt nálunk. Most meg már rutinos a strandolásban a kis drága.

Azt a muffint én is szivesen megkóstoltam volna. Leírod a recepjét ide? És légyszi azt is írd meg, hogy hány db-os formához elég a tészta.

Közeleg a kis Beni szülinapja is! Gyorsan nőlnek ezek a gyerkőcök.

Gabi! Veletek mi újság? Gyerkőcök otthon vannak már, vagy az ovónők javaslata ellenére hordod őket oviba?
Ildivel mi van? Milyen neki az új munkahely? Hogy tetszik neki? Gondolom mostanság nem igen van ideje ide írogatni, így néha beszámolhatnál róluk is!

Nem tudom írtam e nektek. De javulás állt be az állapotomba. Kb 2-3 hete dupla adga dilibogyót szedek. És képzeljétek azóta már ettem rántott husit,pörköltet, lecsót, szalonnát, barackot, dinnyét, ubi salit, sőt hagymát is. Nem akarom elkiabálni, és gyorsan le is kopogom, de ez óriási javulás!
Remélem így hamarosan gyarapszom majd néhány kilóval! Annyira örülök neki. Úgy imádom az őszibarackot, a sárgadinnyét, a rántott dolgokat stb amit eddig nem tudtam megenni. Most pedig élvezek minden egyes harapást! Persze csak kis adagokkal próbálkozom egyenlőre. Csak óvatosan.

Szilárd rosszabb mint valaha. Néha úgy érzem megőszülök vele. És egyáltalán nem birok hatással lenni a viselkedésére. Iszonyú hisztis, minden másodpercben olyat tesz amit nem szabad. Ha rászólok annál inkább csinálja. Csíp, húzza a hajam, továbbra is harap. Vagy hisztizik, üvölt, a földhöz veri magát. Eljutottam addig, hogy most már szigorú leszek. Rácsapok. Egyből tolja oda a "sérülést", hogy adjak rá puszit. Eddig adtam is rá, de most már megállom, hogy nem adok rá puszót sem. Ha pedig hiszti van, otthagyom , nem szólok hozzá. Remélem így hamarosan rájön, hogy nem ér el nálam ezzel semmit, mert különben idegileg nem fogom birni. Egyébként meg imádom, olyan cukorfalat. Épp ezért nehéz következetesnek maradni vele. De úgy látszik muszály, mert különben tényleg a fejünkre nől.

Most aztán írtam bőven, csak meg ne unjatok!
Jó éjt mindenkinek!

Kép
szuzy
 
 


hát nálunk is nagyon rossz lett Gergő mindig azt csinálja amit nem szabad pedig nincs sok minden tiltva tőle de azok meg pont a testi épsége miatt vannak tiltva hát őszintén megmondva én is néha odacsapok a kezére ha olyat csinál és már ezredszer sem sem hallja meg hogy nem szabad. néz rám azokkal a nagy szemével és az arcomba röhög tudja jól hogy nem szabad de próbálkoziuk hát ma reggel nálam is elszakadt a cérna. közben persze én is imádom és ha lenyugodott minidg odajön bújni na olyankor mindig megölelem és mondom neki látod tudsz te jó kisfiú is lenni :):):) ilyenkor meg lehet zabálni de hát tényleg nagyon következetesnek kell lenni mert a későbbiekben ez még rosszabb lesz

nika70
Salgótarján
 
 


Sziasztok!

Köszi a tippet szuzy, ízlett a somlói galuska, tényleg marha fincsi volt. És a gyomrom már teljesen helyrejött!
Ebben az esős időben leginkább tv-zek, olvasgatok. Max. egy kis portörlést iktatok be mára. Aztán csütörtökön megyünk ki palotásra. Vasárnapig tuti ott leszünk. A férjem imád pecázni, én meg élvezem a csendet, és persze főzök a fiúknak:) Már alig várom h babókánk is ott ütyködjön az apukájával:)
Ja, és ma van a férjem névnapja. Reggel megleptem, elugrottam neki ajándékot venni mielőtt felkelt. Megvettem a kedvenc parfümét, és egy üveg pezsgőt. Meg írtam egy sms-t neki az rtl reggeli c. műsorának sms falára, és le is adták!!!Nagyon örült neki!
Ennyi történt ma velünk:)
ÍRJATOK!!!!!!!!!

Kép
illestincsi
 
 


mi ma nem voltunk sehol de egy gyerkkori barátném hívott hogy ha itthon vagyunk meglátogatnának :) itt voltak két órát Gergő teljesen ki volt annyira tettszett neki a kisebbik lányuk mintha szerelmes lett volna bele ment utána bújt hozzá stb :):):) annyira édes volt:) mikor beléptek a lakásba már nagy volt a szerelem mert abszolute megadta magát pedig most látta őket először :) és ő kicsit nehezebben barátkozik de most mintha nem is ő lett volna :)

nika70
Salgótarján
 
 


Sziasztok!

Tincsi! És ilyenkor Palotáson hol alszotok? Csak nem a szabad ég alatt? Vigyázz magatokra!
Jó pocsék idő van mostanság. Remélem a héten kitelik belőle, mert jövő szerdán megyünk nyaralni, s a Balcsinál ilyen idő kész rémálom!

Ma délután kinn voltunk csak itt az utcában, meg a szomszédos utcákban. Szilárd már teljesen be volt zyongva, hogy két napig benn kellett lenni a házban. Így este száguldozott as mocijával, na meg a barátnőjével. Mi meg loholtunk utánnuk. Alig birom már futva is utol érni. Olyan kis szeleburdi! Jól ki is fáradtunk mindketten, így szerencsére gyorsan elaludt, igaz 22,15-kor. De délután több mint 3 órát aludt, így előbb nem is próbáltam altatni.

Nika! A kicsit nagyobb gyerekek társaságát az én fiam is imádja. Igaz ő nem visszahúzódó senkivel szemben. De itt az utcában vannak 6-10 éves lányok. Mindig utánnuk szaladozunk. Imádja őket. Meg az unokatesóját is, ő is 10 éves. Ők jobban értenek a nyelvükön mint mi. Még közeli nekik a pici gyerekkori élmény, így mindig olyan játékot találnak ki ami nekik tetszik.

Na jó éjt mindenkinek!

Kép
szuzy
 
 


Helló!
Én most egy kis időre érzékeny búcsút veszek, mert este indulunk a tópartra. Már alig várom. Szeretem azt a csendet.
Suzy: A kérdésedre válaszolva, van kint egy faháza a rendőrségnek, abban alszunk. De még az is lehet h sátorban, mert van profi matracunk is. Majd amelyik kényelmesebb lesz. De ha nagyon kényelmetlenül érzem magam, akkor csak kocsiba pattanok és egy fél óra alatt itthon is vagyok.
Szóval mindenkinek jó hétvégét!

Kép
illestincsi
 
 


Sziasztok!

Szerda óta minden nap jövök. Nem igaz, hogy senki nem ér rá egy pár sort írni. Most én sem írtam, mert nem akartam magammal dumcsizni.

Tincsi! Remélem jól érezted magad a tónál, és nem áztatok el.

Csajok! Légyszi drukkoljatok, hogy jó idő legyen szerdától. Nem bánom ha nincs csak 20 fok, csak ne essen. Mert ha nem is tudunk a Balcsiban pancsizni, legalább kirándulni tudjunk. Nem mond jó időt, izgulok, hogy mit fogunk csinálni.

Na csaó

Kép
szuzy
 
 


szuzy: akkor kívánok jó időt :):):):)):+++++++++++++++++++++

nálunk meg még nem jön a baba :(:(:( nem akart márciusban születni na majd a következő hónap hátha szülinapomra akar megszületni :):):):)

nika70
Salgótarján
 
 


Sziasztok!

Vagyok már én is! Megint rossz volt a gép, így napokig nem igaán voltam! CSak hébe-hóba, amikor és ahol engedett!

Ma voltam munkahelynézőben, mert a régi helyemre nem tudok visszamenni, munka és pénz hiányában! :(

Remélem, hogy végre lesz már valami jó is ebben a rossz világban!

Szuzy :)
Te hogy állsz állás ügyben? GYES-es papírokat mikor, hol és hogyan szerezted meg, hogy kell és mit intézni! Tudnál felvilágosítást adni?
Remélem, hogy legalább annyira jó időtök lesz, hogy legalább kirándulni el tudjatok menni!
Kajálással még mindig olyan jól haladsz? Remélem, lassan az is rendbe jön! Ha meg majd jön a kistesó, akkorra fel kell erősödnöd, nem? :wink:

Nika :)
Sajna :( de ahogy mondtad majd legközelebb! Te is áprilisi vagy?

Többiek? Gabiék biztos az anyukájáéknál, Ildiék, Thimó, Tincsi?

Tincsi :)
Remélem nektek is jó volt a kis kiruccanás?

Na pusza, majd még jövök!

Dina és Benedek
Kép
Kép
dinadin
 
 


Sziasztok!

Dina! Köszi, jól halaodk a kajcsikkal. Hétvégén ettem töltött paprikát sok-sok paradicsom mártással, disznó pörit, hurkát,kovászos ubit, őszi barackot. Semmi hasmenés. Sőt újabb kilót sikerült híznom. Így már verem az ötvenet!!!!!!!!!! Na már csak 5 kiló kellene. De ha így haladunk akkor előbb-utóbb föl jön az is. Ezek a kaják jobban hizlalnak mint a tökfőzelék, joghurt és társai...

Nika! Sajnálom a dolgot. De majd legközelebb. És akkor ha megszületik már Gege is nagyobb lesz, talán kevesebb odafigyelést igényle, és már jobban el tud majd vele játszani is. Hiszen ő már nagyfiú lesz.

Dina! Gyest a Megyeházán intéztem a család támogatási osztályon. Az épületetet jobbról, hátra felé kell megközelíteni. Én kb 1-2 héttel korábban kezdtem intézni a szülinap előtt. (még most sem kaptam meg az első gyesem, pedig már 21.-e van) Kellett vinni a kitöltött igénylő lapokat. Valahogy az internetről töltöttem le. Aztán a magánnyugdíjpénztári belépsi okiratot, amit ellenjegyeztek. A gyerkőc születési anyakönyvi kivonatát, tb kártyáját, lakcím kártyáját és az én szig, tb kátyám, lakcím kártyám kellett hozzá. Tőlünk nem kértek olyan igazolást mint Ildiéktől. Állítólag az akkor kell ha a munkehelyedre nem vesznek vissza, vagyis már nem vagy ott munkaviszonyban. Nekem tart a munkaviszonyom így nem kellett.


Mára is rossz időt mondott és eléggé meleg volt. Remélem ettől rosszabb időnk nem lesz!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Puszi

Kép
szuzy
 
 


Szuzy :)
Hát én is csak addig megyek vissza a munkahelyemre, amig tarta a szabim, és remélhetőleg, utána már lesz másik munkám! Hát nem bánnám ha sikerülne!

Dina és Benedek
Kép
Kép
dinadin
 
 


Sziasztok!

Nos, véget ért a tóparti "nyaralás"! Jól éreztük magunkat, bár az éjszakai viharok eléggé félelmetesek voltak. Babókám akkorákat rúgott, biztosan félt szegény:). De napközben legtöbbször jó idő volt. És hál istennek a fiúk fogtak szép nagy halakat is.
De jó már itthon. Megpucoltam néhány ablakot, már csak a főzés van hátra mára. Gombapörit fogok csinálni:).
Röviden ennyi.
Suzy: Drukkolok h jó időtök legyen, és kellemes pihenést kívánok!
Dinadin: Sok sikert munkaügyben!
Puszi Mindenkinek!

Kép
illestincsi
 
 


Sziasztok!

Köszi lányok a drukkokat. Remélem hatni fognak.

Tincsi! Erre nem voltak éjszaka hétvégén nagy viharok. Egyébként ha vannak én is félek..... Szilárd szerencsére nem. Úgy állítottam be neki, hogy ha esik az eső ez természetes. Igaz "szóvá" teszi, de nem különösképp érdekli.

Dina! Állás ügyben nem állok sehogy. Pedig jó lenne valami itthon végezhető munka, vagy hétvégi munka Ha tud valaki ilyet szóljon! Egyébként úgy tervezem, hogy ha nem adódik más novembertől kiveszem a szabijaim. Kb 4 hónap. S utánna márciusban kezdek dolgozni a régi munkahelyemen. S így a szabi alatt már ugye rendes fizu jár. Meg dolgozni is 3 hónappal korábban kezdek így. Csak addig birjuk ki valahogy. Sajnos tartalékainkat már feléltük. S a hitel meg a gázszámla együtt kb 80 e ft, és még ehhez jön a többi rezsi, így a fizunkból szinte semmi nem marad. Na mondjuk ebből a nagy gyesből. Amit még meg sem kaptam.......

Tincsi! Mondom már a páromnak, hogy mi is menjünk el ebbe a tóparti házba. Igaz mi nem pecázunk, de egy kis kikapcsolódás kettesben ránk férne.

Na puszi mindenkinek. Már nem bizti, hogy ma még jelentkezem! Reggel indulunk, így csak jövő szerda környékén vagyok várható.

Jók legyetek addig is!

Kép
szuzy
 
 


Sziasztok!

Ma voltam a 4d-s ultrahangon!!! Fantasztikus élmény volt! Nagyon aranyos a kiscsajunk!:) Tennék fel képeket, de nem engedi a rendszer! Segítség kellene h mivel kicsinytetek h fel lehessen tenni?
Előre is köszi!
Puszi nektek!

Kép
illestincsi
 
 


tincsi bármilyen képszerkesztő progival lehet ha van office a gépeden akkopr a picture manegerrel is lehet a lényeg hogy max 600x600 pixel lehet és jpg formátumú legyen

kiváncsi vagyok már a kisbabádra és örülök hogy kislány lesz mi is azt szeretnénk de végülis mindegy csak egészséges legyen és jöjjön már :)::)

nika70
Salgótarján
 
 


Kép

Kép
illestincsi
 
 


túl kicsi lett:)

Kép
illestincsi
 
 


Kép

Kép
illestincsi
 
 


Na, így már talán jobban látni.:) Ja és az ultrahang fél órás volt, 10 ezer Ft-ba került. Kiírták az egészet dvd-re és kaptunk képeket is. Nagyon aranyos volt a hölgy aki csinálta, látszott rajta, h ő is élvezi a dolgot. Azóta megnéztem a dvd-t már 4-szer!!!Eszméletlen. Tökéletesen látni, h az orra egy az egyben olyan mint az enyém, a fejformája viszont tiszta apja!!!Szóval igen "keverék" gyerkőc lesz!
Mindenkinek csak ajánlani tudom ezt a 4d-t!Megéri az árát!!!!

Kép
illestincsi
 
 


sziasztok!

Szuzy
kellemes pihenést nektek. És minnél szuperebb időt..

Ez a nyár, hát inkább őszre hasonlít :cry: :cry: :cry: vettünk új medencét, a másik menthetetlen volt, 4 befoltozott lyuk után is eresztett :cry: , na azt akartam írni, nem tudom tudnak e majd fürdeni benne a gyerekek :shock:

Illéstincsi
nagyon jó a kép, így is. Salgótarjánba voltál?

Mi múlt héten anyuéknál nyaraltunk. Hát az idő nem volt valami szuper. Volt olyan nap, hogy ki sem tudtunk menni.
Viszont bementünk a gyöngyösi elágazónál lévő kis állatkertbe, nagyon élvezték a gyerekek. Természetesen Eszteremre nagyon kellett figyelni, ugyanis ő minden állatot meg arart símogatni :shock: :shock:
majd ha leg progi kicsinyítek képek.
A gépünk folyamatosan szórakozik, most volt telepítve, de valami nem az igazi azóta se :roll: :roll: :roll:

Nika
sajnálom a hónapot, de fel a fejjel!!!

mindenkienk kelemes hétvégét!!!

Adrika 1999.02.22
Kép
Kép
kis_plutó
 
 


Sziasztok!

Mi újság? Hogy vagytok? Én épp most lettem kész a ebéddel, a férjem meg lelépett szilvát szedni. Most már lezuhizok, aztán irány menyasszony nézőbe. Az egyik volt általános iskolás osztálytársam ma megy férjhez, és kimegyek megnézem:). Tavaly ilyenkor én már túl voltam a nagy eseményen!!!Jaj, de jó is volt! Na, de most sem panaszkodom, mert hamarosan érkezik Babókánk:).
Írjatok!!!
Puszi

Kép
illestincsi
 
 


Sziasztok!

Tincsi :)
Jók a képek, aranyos a kishölcs nagoyn!

Gabi :)
örülök, hogy ujra vagytok, bár sajnálom, hogy a múlt heti nyaralás nem dúskált a jóidőben! A medencét biztos hogy tudjátok még használni, olyan nincs hogy már ne legyen jóidő! :) :evil:

Egyébként úgy néz ki, hogy aug. 18-án megyünk nyaralni, Hajdúszoboszlóra! Már nagyon várjuk, remélem, hgoy jó időnk lesz, bízom benne, hogy kirándulni is, és strandolni is tudunk majd! 5 napra megyünk, de ez így is nagyon jó lesz, mert már nem is tudom, hogy mikor voltunk nyaralni! :roll: :roll: :roll:

Na pusza mindenkinek! Később még benézek!

Dina és Benedek
Kép
Kép
dinadin
 
 


Ja és a 90 napost kénytelen voltam felfüggeszteni egy pár napra, :cry: sajnos napok óta nagoyn fáj a pocakom, gyomrom, így most szünetelek vele! Ha rendbejön, akkor folytatom. De addig is valami már csinálok, amivel azért a gyomrom is kímélem! Mert hát azért a nyaralásig jó lenne leadni egy kcisti még! De hát madj elválik, hogy mi lesz!

Dina és Benedek
Kép
Kép
dinadin
 
 


Hahó! :shock:

Sehol senki? :cry: Most én vagyok úgy mint Szuzy szokott, jövök, jövök, de nincs senki! :roll: Jó-jó kezd jó idő lenni! :wink:

Na mindegy majd még benézek, pusza!

Dina és Benedek
Kép
Kép
dinadin
 
 


Halihó!

Én vagyok. Csak nem történik velem semmi küli, ezért nem írtam mostanság. Annyi, h tegnap voltam a cukorterheléses vérvételen, aminek eredményét még nem tudom, majd a védőnőhöz küldik állítólag. Ebben a dögmelegben inkább idebent tartózkodom. Főzök, mosok, esténként vasalgatok. Mindent csak módjával. Amúgy semmi extra. A pocakom nő ezerrel, napról-napra egyre nagyobb!
dinadin: Ti jól vagytok? Bírjátok ezt a meleget?! Bár gondolom a gyerkőcnek nem számít!
Puszi

Kép
illestincsi
 
 


csajok mi lesz a talival? vagy dugába dől az egész?

nika70
Salgótarján
 
 


sziasztok!

én is jövök ám :wink: :wink: mikor tudok

Nekem Krisztikém lebetegedett :cry: :cry: tegnap reggel hőemelkedéssel ébredt, feje, hasa fájt, délutánra és estére lázas volt.
Így odahoztam hozzánk, fél 12-kor feküdtem le, 3 óráig Eszterem kelt 3-szor akkor úgy gondolta jó sokat aludt ideje játszani :twisted: :twisted: persze a törpi is felébredt, játszottak :D :D :D
Apa átment Adrikáék szobájába aludni, hogy tudjon pihenni is
Eszterke 5 óráig bírta, Krisztikém fél 6-kor amikor noszogattam, hoyg aludjunk, megpukkadt, hoyg világos van :twisted: :twisted: minek már aludni, aztán csak elaludt még egy kicsit.
Reggelre megint volt hőemelkedése.
Amúgy valószínűleg valami nyári vírust szedett össze.
Egyenlőre gyógyszert nem is kapott, de ha lázasodik továbbra is péntken vissza kell vinnem.
Holnap megyünk laborba és mind a hármuknak nézetek vizeletet.
Én még arra is gyanakszom, hoyg föl van fázva :roll: :roll:

na már itt nyaggatnak, ennyi voltam, majd este jövök :lol:

Adrika 1999.02.22
Kép
Kép
kis_plutó
 
 


Sziasztok!

Tegnapelőtt megjöttünk a nyaralásból. A kezdeti rossz idő ellenére nagyon jól éreztük magunkat. A baj csak az, hogy nagyon gyorsna elrepül egy hét....

Dina! Hajdúszoboszló jó hely nagyon, s ha kicsit rosszabb is az idő tudtok a meleg vízben pancsizni. Meg a környéken is lehet kirándulni.

Tincsi! Nagyon jók a fotók a babucidról. Gratulálok hozzá Nektek! Biztos nagy élmény volt a 4d-s uh. Mi egyszer sem voltunk ilyenen. De ahová én jártam Bpesten 3d-s volt az uh, és hasonlóan jól látható volt minden és fizetnünk sem kellett érte külön.-

Gabi! Ti is jól kifgtátok az esős időt. Gyerekeket gondolom nehéz volt benntartani. Sajnálom, hogy fiacskád beteg lett. Remélem azóta már jobban van, s csak egy gyors lefolyású vírus volt az egész.

Tincsi! Az én fiamat a 40 fok nem viseli meg, akkor is egész nap kinn lenne, csakúgy mint esőben. No de ugye nekünk ebben meg kell őt gátolnunk, ami nem igazán tetszik neki.

Szilárd egyébként nagyon élvezte a nyaralást. Minden nap volt valami programunk, ami neki újdonság volt. Volt, hogy sikongatott örömében. Az alvás nem okozott gondot, viszone enni alig evett valamit. 3-4 harapás minden étkezésnél és kész. Nem túlzok, tényleg ilyen keveset evett. Ma már jobb az étvágya jóval, de még mindig nem a régi...

Puszi mindenkinek!

Kép
szuzy
 
 


Suzy! Boldog szülinapot kívánok!!!!!!!!!!!!!!!!
Puszi Kép

Kép
illestincsi
 
 


Tincsi!

Köszönöm szépen. Honnan tudtad, hogy most van? Nem emlékszem, hogy említettem volna. Vagy igen?
Aranyos vagy!
Puszi

Kép
szuzy
 
 


Az iwiwről tudtam h ma van a szülinapod:):):):):)

Kép
illestincsi
 
 


Szuzy:)

örülök, hogy megjöttetek! Már tegnapis akartalak üdvözölni, sőt írtam egy regényt, de Benedeknek ez nem tetszett és egy ESC-vel elintézte, hogy ne legyen semmi olvasható! :evil:

Na de mindegy! Majd legközelebb! :wink:

Ja egyébként itt is Boldog Szülinapot! :D :D

Dina és Benedek
Kép
Kép
dinadin
 
 


sziasztok csajok!

nem írtam a napokban, mert nem történik velem semmi. se jó, se rossz. a párom állandóan dolgozik én meg egyedül szomorkodom itthon. Sokszor már majd meghalok az unalomtól:(. nem szeretek egyedül lenni. Ráadásul tombol a nyár, jó lenne legalább még egy strandra elmenni, kicsit kimozdulni itthonról. Dehát egyedül hová menjek?! Talán csütörtökön ki tudunk majd mozdulni valamerre.
Reméljük!
Szép napot!

Üdv Mindenkinek!

Kép
illestincsi
 
 


Sziasztok!
Alíz! Itt vagy?

Kép
szuzy
 
 


Folyt köv.
Írj magatokról hogyan zajlanak a hétköznapok két gyerkőccel. Nagyon nehéz velük? Vagy Petike jó fiú és segít már neked?

Móni! Már Te is oly régen jártál erre. Kíváncsi lennék, hogy birjátok a kiképzést. Csak ha rászánjuk magunkat a 2.-ra , hogyan készüljünk....

Gabi! Ildivel mi van? Milyen a munkahelye? Tetszik neki? Mit csinál? Gyerkőcökkel hogy bir munka mellett?
Ti voltatok hétvégén a zenei fesztiválon. Mi nem jártunk ugyan ott, de mindkét éjszaka "élveztük" a ricsajt. Nem értem, hogy onnan miként hallattszott ennyire át a zene. Először azt hittem, hogy a strandon van buli.

Dina! Gabi! Pénteken nosztalgia buli lesz a Maiamiban. Nincs kedvetek eljönni? A Fiesta lesz a fellépő, latin est lesz. Én nagyon szeretnék menni. A kérdés csak az, hogy Szabi dolgozik e. Ez csak holnap fog kiderülni.
Tincsi! Gondolom Te már nem vágy a füstbe és a tömegbe. De ha igen akkor titeket is szivesen látnálak!

Szombaton Pásztó Pláza. Csajok! Nem csak Pásztó környékéről érdemes eljönni. Nekem a tavalyi nagyon tetszett. Egész napos műsor, és kirakodó vásár ahol általában ilyenkor akciós árak vannak. Mi tavaly ilyenkor vettünk Szilárdnak őszi Asso cipőt 20%-al olcsóbban. S azt olvastam ez idén is lesz.
Ha jól emlékszem du 16-17-ig lezs a Grouphause (nem tudom, hogy kell írni, ha nem így bocsi) Este 8-tól meg operett részletek. Engem ezek érdekelnének. Meg napközben lesz bohóc műsor, néptánc bemutatók, dalkörök szoktak lenni.
Tavaly volt dodzsem, hatalmas ugrálóvár, trambulin kötéllel, amivel magasra lehetett fölugrani. Szóval a gyerekek sem unatkozhatnak.
Gyertek!
Én Szilárddal tutira megyek. Szabi ilyenkor mindig dolgozni szokott, gondolom most sem lesz ez másként. Bár még reménykedem.


Holnap megyünk dki nénihez a kicsivel. Ugyanis a popóján tűzvörös kiütések vannk. Ami viszket is neki. Már próbáltam mindennel kenni, de nem múlik, pedig 3 napja pelust is csak alváshoz adok rá, meg ha elmegyünk itthonról.
(persze pisis lett már az ülő garnitúra, a szőnyeg, az ebédlőben a szék,stb...) Lehet föl is van fázva, mert 10 percenként pisil. Szerintem ennyire gyakran ilyen nagy fiúnak már nem kellene. Persze általában csak az eleje folyik el, aztán szól s a többi a wc-be megy. Jó lenne ha szobatisztákká válnánk legalább napközben végre. Anyagilag már könnyebb lenne. Nem beszélve arról, hogy oviba csak úgy veszik be majd.

A múlt havi gyesemet még mindig nem kaptam meg, pedig már ma az augusztusit is kellett volna...Remélem azért a héten végre ideér mindkettő.

Csajok a gáz nálunk havi 36000-re emelkedett, ami átalány összeg volt, így télen-nyáron kellene fizetni. Sajnos ezt már gyesből nem birjuk, így most próbaképp áttérünk a fára. Majd kiderül, hogy elég meleg lesz e tőle. Meg, hogy olcsóbb e. Egy próbát megér.
Még jó, hogy támogatás csak év elején lehetett igényelni, s azt még a gyed összege után kaptuk meg. Az a kutyát nem érdekli, hogy év közepétől negyed annyi pénzből kell kijöjjünk.

Na befejezem, mert már egy regényt írtam. Írjatok ám Ti is!!!!!!!!!!!
Puszi

Kép
szuzy
 
 


Szia Suzy!

Aranyos vagy, de ha akarnék sem tudnék menni a nosztalgiába, mert jön a barátnőm, és másnap korán reggel elutazunk. Verebre megyünk, ez Verebély testvérfaluja, és oda vagyunk hivatalosak. Én még utoljára tanár néniként megyek a kis mazsorett csoportommal:)
Egész napos program lesz, így a plázára megint nem jutok ki. Eddig egyik évben sem tudtam menni, mert soha nem voltunk itthon, vagy pedig roli dolgozott és nem tudtam kivel lemenni.
De nektek jó szórakozást!!!
Puszi

Kép
illestincsi
 
 


Csajok!
Egész héten sehol senki?????????????? Csak Tincsi meg én tartjuk itt a frontot?

Kép
szuzy
 
 


én is olvasgatlak benneteket de nálunk semi különös hacsak az nem hogy holnap kapjuk a 18 hós oltást mert dokinéni két hét szabin volt és előbb meg nem kaphatja meg :) nálunk nyaralás ilyesmi nem lesz idén tuti

nika70
Salgótarján
 
 


Sziasztok!

Itt vagyok én is. :D :D :D

Kép


Kép


Kép


Kép


Kép
Vendég
 


sziasztok!

na én el vagyok megint úszva :oops: :oops:

A múlt héten csináltattam labort mind a 3 gyereknek. Eszterkéé szörnyű lett :cry: :cry: Most készülünk újat leadni, ha az is rossz, vérvétel, vizelettenyésztés, és lehet, hogy kivizsgálás :roll: :roll:

Ráadásul a múlt héten kértem Adrikának szemészetre időpontot, akihez járunk szerdán van, rá is írattam a papírra, 5-e, de még mondta is a csaj, hogy szerda. Lement az apjával és jönnek, hogy 6.-a van :evil: :evil: :evil: szóval tegnapra szólt az időpont.

Rockfesztiválon mi is voltunk, szombaton, délután, de a fiamnak nagyon hangos volt a zene :twisted: :twisted: így nem sokáig maradtunk.
Este Tibivel visszamentünk, olyan jó volt kicsit kettesben kikapcsolódni, bár agyilag állandóan otthon voltam :oops: :oops:
A fiam úgy engedett el, hogy anya nagyon fogok érted aggódni, hogy el ne vessz :D :D :D

Nosztalgia buli sajna, még korai, Eszterem eléggé cicifüggő még, és apa is délelőttös, és kelnie kell majd.

Pláza, mi is megyünk. Eddig minden évben voltunk.
Viszont péntek délután a kastélykertben lesznek programok, amik szintén jónak igérkeznek, ha megtalálom a programokat majd beteszem ide :wink: :wink:

Szuzy
remélem összefutunk :wink: :wink: :wink:
Piros popsival jobban jársz ha a bőrgyógyászatra viszed. Mi ott olyan szupi krémet kaptunk tavaly. Az is kikeverős, és nagyon gyorsan használt :wink: :wink: :wink:

Árak, én tegnap úgy kiakadtam. Adrikának bevásároltunk, hát annyira felmentek a tanszereknek az árai.
Egy füzet tavaly 15 ft volt, idén 29, és ez még olcsó, Itt a Gumiklinikán néztem 60 ft leárazva :shock: :shock: :shock: biztosan a mintás borítós, de akkor is nagyon sok.

Táskát pl. a kicsit néztük 3500ft volt az idei modell, utána figyeltük a tavalyi kimaradtak, szintén micimackós csak 1500 ft-persze, hogy jó az is :wink: :wink: iszonyat különbségek vannak, és nincs is annyira nagy választék mint pl. tavaly is volt.

Mi is tervezünk fát venni, van még valamennyi kimaradva ahhoz. Melegebb van tőle, de csak azzal az is sokba kerül.
Jövőre tuti gáz, majd csak lesz valami.

Alíz
Petrácska már milyen nagy. nagyon édes ezen a mosolygós képen

Ildiék jól vannak. Most viszik le anyuékhoz a gyerekeket.
lennt lesznek a jövő hét végéig

na gyorsan elküldöm, nehogy elszálljon :wink: :wink:

Adrika 1999.02.22
Kép
Kép
kis_plutó
 
 


Szuzi

kicsit lemaradva, de nagyon boldog születésnapot kívánok én is
Kép Kép

Adrika 1999.02.22
Kép
Kép
kis_plutó
 
 


Sziasztok Lányok! :D

A héten egy kicsit el voltam tűnve, de meg van az oda, és eredménye! :lol:
Mint tudjátok, aug. 30-án lesz 2 éves az én Drága Nagyfiam! :D Úgy gondoltuk a párommal, hogy szeptembertől mennék vissza dolgozni, de ugye szabival kezdenék! Na de itt a bökkenő, hogy a régi munkahelyem már nem jó, mivel már nem tudják biztosítani a régi munkakörömet! :cry: Szóval, most kedden csörög a telefonom, a volt munkahelyemről kerestek, hogy ha van kedvem akkor dolgozhatnék megint ott. :shock:
Szerdán felmentem Salgótarjánba, és megbeszéltük, hogy akkor HÉTFŐN kezdhetnék is! :shock: Az új-régi főnököm, már kész tényként tálalta nekem! És hát nem vagyunk abban a helyzetben, hogy ismét elszalasszak egy ilyen jó lehetőséget! Az elmúlt fél évben legalább 5 ilyen lehetőséget hagytam ki!
Tehát hétfőtől ujra dolgozó nő leszek! :lol: :roll: Már várom! Azért jó lesz! :wink:

Ja és mivel tegnap és ma is intézkedtem 100000-rel, így szerncsére elfelejtettem enni! Szóval tegnap du. 5-kor ettem meg kb. 3 őszibarackot! Egész nap csak ittam! Ma meg kb. 3-kor ettem egy kis nokedlit marhapörivel, csemegeuborkával! :shock: :D :shock: :D

ÉÉÉSSSS! Most mértem magam mikor hazajöttem, és 69 kiló! Már tegnap is és tegnap előtt is inkább 70 alatt volt, de én még úgy vettem hogy 70! De most ez a 69!!!!!!! :D:D:D:D:D:D Úgy örülök neki!

Új munka, :D -1 kiló, :lol: megyünk autóversenyre hétvégén :D , majd 1, 5 hét múlva nyaralni! :lol: Mi kell még? :D:D:D

Dina és Benedek
Kép
Kép
dinadin
 
 


Sziasztok!

Gabi! Köszönöm a szülinapi köszöntést!

Dina! Nagyon szerencsés hetet zártál! Irigykedem is miatta! Jó neked, hogy van kire bíznod Benit. Nekem még mindkét mami dolgozik, pedig engem is hívtak vissza. És már meg is hirdették az állást. Félek ha most fölvesznek valakit akkor én már tavaszra nem fogok kelleni.....

Nekem sajnos majdnem minden tervem romba dőlt. Tegnap este a párom dolgozott, így nem tudtunk bulizni menni.....Pedig annyira készültem. A teljesség kedvéért pedig ma este is ment 6-ra, így az esti programokról is lemaradtunk....(ráadásul éjszaka kapott egy maflást)

Dina! Hol lesz az autó verseny? A barátnőm is mindig jár, mert a pasija is csapattag valahol.
Ők azt hiszem Pécs környékére mentek valahová.

Délután kettő kerül kimentünk a Plázára. Elég jó volt, bár akkor még erősen lógott az eső lába és kevesen voltak. De később már tömeg volt. Vettem egy cipőt Szilárdnak 6ról 2000-re volt leérazva. (amiből már méret nem volt csak egy-egy darab annyiért adták) Már őszi cipő.
Dodzsemezett, sergőzött. El sem akrt onnan jönni. DE, délután nem aludt, így a Gruuphaus alatt el is aludt a vállamon. Aztán még ott voltunk kb egy órát amikor aludt, mire haza értünk és letettem az ágyba fölébredt...
Egyébként jó volt a műsor. Olyan édi kis egeret vettünk picurnak. Fából készült, biciklizik és bottal lehet tolni. Komolyan mondom haláli. A Fabogártól vettük. Az összes gyerkőc aki látta el volt tőle ájulva. (ez itt a reklám helye) Ja meg kapott egy esőkabátot is.....

Na ez történt most velünk. Holnap sűrű napunk lesz. Délelőtt megsütöm a töltött csirke comboit. (ma megtöltöttem) Aztán megyünk a párom nagymamájához ebédre. Névnapi "buli" lesz. Aztán átmegyünk a szomszédjába, ott laknak a nővéremék. Ott a sógoromnak meg a fiuknak lesz a szülinapja tartva. S végül az én mamát is felköszöntjük, ő is Klára....

Na jó éjt mindenkinek!

Kép
szuzy
 
 


sziasztok!

nálam most barátnős hétvége volt, végre a legjobb barátnőm el tudott jönni hozzám. Pénteken itthon dumáltunk, szombaton pedig irány Vereb, a testvértelepülésünk, ahová falunapra voltunk hivatalosak. Reggel zuhogó esőben indultunk el, de mire odaértünk kiderült az idő. Volt kaja, jó programok, és a mazsorettes lányaim is nagyon ügyesen szerepeltek.:) Este 9-kor, Aradszky László műsora után indultunk hazafelé. A barátnőm Pesten leszállt, mi végül fél 12 körül érkeztünk haza. Így most nemrég keltem, a párom meg mér alszik, mert éjszakás volt. Fogalmam nincs mit kellene főzni. Még van tegnapról borsófőzelék+paprikás krumpli is, én szerintem ezekből fogok enni. A férjem meg majd megmondja mit enne.
Hát, röviden ennyi!

Kép
illestincsi
 
 

Vissza: Lakóhely szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?