Új privát üzeneted érkezett!

Még annyi, ha holnap megyek CTG-re, meglátogatnám Tamarát, ha lesz rá lehetőségem. Eszter, Tündi nektek lesz rá időtök? Vagy egyáltalán bent lesz még szerintetek?

Kép
andaka
 
 


Sziasztok!

Anikó!
Áttudom érezni a problémádat ... nekem egy is sok mikor üvölt, ráadásul tuti front érzékeny Blanka mert ez a 2 óránként fönt lét idáig nem volt a szokása.
Tényleg le a kalappal előtted, hogy így birod a 3 gyerekkel! Nekem jelen pillanatban nem kellene második. De azt mondják az anyukák körülöttem, hogy ez a hozzáállás most teljesen normális majd eljön annak is az ideje, amikor nagyon szeretnék egy másodikat :roll:

Kriszit!
Atyavilág, én még bele sem gondoltam a télbe :-) lábzsák, overál ... stb. Hú majd nekünk is be kell ilyen dolgokat szerezni, mert semmink sincs. Amit kölcsönkaptunk, az tuti kicsi lesz mire beköszönt a hideg.

Na és hagy dicsekedjek egy kicsit :lol: az első doboz tejcsit tegnap tettem a fagyóba, nem fejtem sokat, de egy pár fejés alatt összejött a 80 ml. Nem mertem tele fejni a tartókát, mert mi lesz ha nem kell annyi tej, mikor felmelegítem. Egyébként nagyon tanácstalan vagyok, hogy miként kell a fagyasztott tejjel majd később bánni. Fel kell majd forralni mielőtt a babának adjuk?

Asszem megyek, mert nem sokára úgy is ébredezni fog és még fejnem kéne egy csöpp tejet, amibe a D-vitamint majd belecseppentem :lol: (nem tudom hogy vagytok vele, de nekem ez macera és az első etetésnél kéne adni neki, de mindig elfelejtem ... ebből is látszik hogy még nem vagyok valami rutinos)

Tegnap kértem csipőszűrésre időpontot, de csak egy hónap múlva tudunk menni, nem gondoltam volna :shock:

Timi

Timi

Kép
manati
 
 


Sziasztok!

azt hiszem nehéz hetünk lesz, mert Boti is nagyon érzékeny a frontra és a szélre is :( Szóval Timi átérzem a problémádat!

Andi, mivel tegnap hajnalban született Tamara kislánya, holnap még tuti bent lesz. A szülésznők biztosan tudják melyik szobában van!
Szerintem is jó a babaszoba!

Mi is meg akartuk csinálni, aztán közben szobát cseréltünk, meg én együtt akartam aludni Botival az éjszakai kelések miatt. Ezt nem bántam meg, mert a sebem miatt is egyszerűbb volt, nem kellett éjjel mászkálnom, szóval kényelmesebb. MAjd ősszel lesz Botinak külön szobája, akkor tervezzük, hogy külön alszunk.

Timi, a tejet nem szabad felforralni!CSak meleg vízbe kell állítani, úgy tudod melegíteni. A felhasználás előtt 1 nappal pedig át kell tenni a sima hütőbe a felolvasztandó tejet. Én így tudom legalábbis.

Mi jövő héten megyünk az összes vizsgálatra (csipőszűrés, hasi és koponya UH, szív UH), így a férjem szabin lesz :) már alig várom!

Mindenkinek kitartást a mai naphoz :)

Melus

Kép
melus79
 
 

 
 

Szia Melinda!

Köszi a tejjel kapcsolatos tanácsot, mert a szoptatási tanácsadóban sem találtam erre vonatkozólag semmit sem :-(
CSak azt, hogy 48 órán át lehet sima hűtőben tárolni, de utána fagyasztani kell, a fagyóba pedig 6 hónapig áll el.

Teszek fel pár képet a család kicsi kincséről :lol:

Kép

Kép

Kép

Kép

Timi

Timi

Kép
manati
 
 


Sziasztok!

Timi: nagyon édes Blanka :lol:
Andi: nem holnap, hanem jövő szerdán megyek NST-re, azaz betöltött 35. hét után.
A gyerekszoba frankó lett, bár nekem egy kicsit sok a szín.
Chester: 30-án én 8:45-re kaptam NST-re időpontot, de előtte a laborban van jelenésem: tejes-zsemlés vércukor, ellenanyag meg hasonlók. Utána meg UH. Szóval ha időben érek, akkor bekukkantok a CTG-hez.
Paplan+párna: Lucának mi is vettünk 2 garnitúrát, de eleinte csak a rácsvédőt használtuk, mert a kisasszony hálózsákban aludt 1 éves koráig. Aztán azóta használatban van a kispárna és a paplan is. :lol:
Mosás: Eleinte én külön és kézzel mostam a babaruhákat. Majd géppel külön, aztán egyszercsak együtt a miénkkel, hogy mikortól arra nem emlékszem. Sensitive öblítővel és most már normál mosóporral.

Tegnap este jósló fájásaim voltak. :cry: Azt hiszem megint rám fér egy kis pihenés, úgyhogy holnap lemegyek a szüleimhez vidékre. Ott nagyon jól ki tudom magam pihenni, a szüleim meg legalább unokázhatnak. :lol: Vasárnap jövök. Addig mindenki vigyázzon magára!

Tündi

Kép
Kép
tündi76
 
 


Sziasztok!

Timi, nagyon cukik Blankáról a képek :) Látom nektek is bejön a szopi párna, meg Apán pihizni!

Tündi, pihenj sokat!

Mi sem használjuk a párnát és a takarót, csak a rácsvédőt meg a baldahin függönyt.Eltettem, majd elővesszük,ha nagyobb lesz Boti :)

Eszter, Veled mizujs?
Kriszti, hogy vagytok?

Melus

Kép
melus79
 
 


Sziasztok!

Tamara gratulálunk a kislányhoz!!
A gyerekek sírása nekünk is egyszerre történik. :)
Ilyenkor mindig mondom nem akarok több gyereket. Aztán mikor nyugi
van, jöhet a harmadik. :)

Hajni

Kép
Kép
Kép
ajni
 
 


sziasztok!
na ma meg a gyerekorvoshoz akartam bejelentkezni - találjátok ki! Igen: szabin van aug 3-ig :evil:
Ma vettem még pelenkázót, lepedőket, törülközőt - de most elbizonytalanítottatok az ágyneművel. Mert olyat szertnék, ami ágynemű és hozzá 2 ágyneműhuzat, de ilyet nem lehetett kapni az Elefániban.. Viszont van 2 hálózsákja... Ja és tegnap megszereztük a babakocsit is. Juhééé!
Anikó - kitartás!!! Együttérzek - nővéremnek 4 gyereke van :lol: .
Timi - édes nagyon Blanka! Szép baba igazán!!!
Melus - hol lesz nektek ez a sok vizsgálat? Be kellett jelentkezni?
Tündi - jó pihenést! Remélem jövő héten összefutunk!
Andi - én holnap sajna rohanok tovább asztmaszűrésre, de mit szólnál, ha jövő hét szerdára 8.15-re megbeszélnénk az NST-t és akkor Tündivel 3-an találkoznánk. (Én még mindig nem láttam a szülőszobát :oops: )...
Ti melyik szobába akartok lenni? Melyik a jó? Azt tudom, hogy van 2 ágyas, és az 5-ösben van saját fürdőszoba? Igaz, hogy 2 ágyast előre ki kell fizetni? De mégis mikor előre? És mikor derül ki, hogy van-e hely?

Kép
chesther
 
 


Sziasztok,

Melus,

Koszonjuk, jol vagyunk, sokat kemenyedik a pocim, lehet a fronttol, lehet kicsit keveset ittam mostanaban...ugyhogy kisse lazabbra fogtam most. Hetvegen jon hugom, utanna szabira megyunk, majd jon anyukam, ugyhogy most zsinorban 3 hetig lesz segitseg :). Hugom most felvetelizik, ugyhogy izgulva vargjuk a ponthatarokat...

Paplan, parna: az a gond, hogy mostmar kinotte Adi, mert nekem kicsi fajta volt...na talan kiscsajjal majd hasznaljuk :)

Kineztem mar egy ideje, hogy Graco Stadium Duo tesokocsit fogok venni. A szomoru hir mara, hogy 10e Fttal feljebb ment az ara :(. Ha valakit tudtok, aki eladna fel/1 evet hasznalt kocsijat szoljatok, mert nekunk is fel ev maxi 1 ev az az ido amig hasznos lesz, sztem.

Timi,

Jaj, nagyon edes Blanka. Azt mondjak, hogy ujszulottnel nem jon ki a nemi kulonbseg. Sztem meg igen. Messzirol leri rolla, hogy kislany, annyira cuki.
Csiposzures 6 hetes korban van, ugyhogy nektek pont jol jon ki. En junius elejen kertem idopontot es aug 19re kaptam a jaraskontrollra!

Kriszti

Kép
Kép
angelke
 
 


csak még valami: ti miben gyűjtitek a használt pelenkát? Vagy csak szimplán kidobjátok a kukába?
Melus - ti hol kaptatok Tefal csecsemőmérleget 8800-ért?
mi a véleményetek a sima (analóg) mérlegről?

Kép
chesther
 
 


Timi, de jó, hogy hoztál képeket! Nagyon szép Blanka!
A D vitamint én is mindig elfelejtem, sőt már azt sem tudom, hogy a K vitamint hogy kellene adni (heti vagy havi?)
Én úgy hallottam, hogy két cseppnél többet nem szabad egyszerre pótolni.

Andi,
Köldökápolás nem vészes, hamar leesik a csonk, úgyhogy, ha rendesen tisztítod, porozod, akkor hamar búcsúzhattok tőle.
Írnak itt vmi tapaszról, amit nem ismerek, de nem tűnik butaságnak.
[url]http://www.babazo.hu/9honap/20070621koldokapolas.html[url]

Sztem Kata már nincs előttetek a sorban!

Képzeljétek a múltkor néztem Szandrát, ahogy aludt és olyan szomrú lettem, hogy milyen hamar megnől. Átéreztem a nagyik helyzetét, mikor alig várják, hogy legyen unoka, mert már én is várom, hogy újra picúrozhassak. Nálunk a Szandra sem volt tervezve, úgyhogy több már tényleg nem lesz.
Még jó, hogy itt sorban érkeznek a babák. :D

[img:aa410caced]http://img34.glitterfy.com/315/glitterfy-flpbk9080522327334.gif[/img:aa410caced]
[img:aa410caced]http://lbym.lilypie.com/Ev7Sp1.png[/img:aa410caced][img:aa410caced]http://lb5m.lilypie.com/xRzrp2.png[/img:aa410caced][img:aa410caced]http://lb3m.lilypie.com/Ypxcp2.png[/img:aa410caced]
kissani
 
 


Én a rácsvédőt már le is szereltem félig, mert a lányom elunta a macikat, és inkább kifelé szeret lesekedni. Kispárna átlag két éves korukban került elő. Baldahint, takarót használjuk.

Tündi, korai lenne megszülnöd, úgyhogy jó pihenést Neked Anyudékhoz!

Eszter, a kakás pelus nálunk külön megy egy zacsiba a pisis a sima szemetesbe.
Mérleget én még csak tanácsadáson láttam.

Hová mentek UH-ra? Én a Heim Pálban voltam, de egy ismerősöm a Mávban állítólag csak egy héttel előbb kért időpontot. Ezt a számot meg is adta akkor, de én már ide nem telcsiztem: 881-01-00/2360. Dr. Szentpétery Juditot kell keresni. csípő 2469.
Ha tényleg ennyi a várakozás, akkor érdemes utánna kérdezni.

Kriszti, én szeretnék túladni a tesókocsin. Nem tudom, hogy amit kinéztél az mennyire modern, a miénk egy Cam tipusú. Nem túl újszerű, de a célnak megfelel. Én is használtam vettem. A legnagyobb hibája, hogy a bevásárló hálója készül leszakadni. A huzata teljesen jó.
Az expressz. hu-n nézd meg a kocsikat, de minden variációban írd be tesó kocsi, tesókocsi, testvérkocsi, testvér kocsi, mert csak így találja meg a teljes kínálatot.

Hajni, batyuzz, majd elszökünk egy napra. Van apjuk is, nem?

Alexandra vasárnap este fordult el először, azóta nem is áll le.
Anikó

[img:aa410caced]http://img34.glitterfy.com/315/glitterfy-flpbk9080522327334.gif[/img:aa410caced]
[img:aa410caced]http://lbym.lilypie.com/Ev7Sp1.png[/img:aa410caced][img:aa410caced]http://lb5m.lilypie.com/xRzrp2.png[/img:aa410caced][img:aa410caced]http://lb3m.lilypie.com/Ypxcp2.png[/img:aa410caced]
kissani
 
 


Aniko,

Koszi ajanlatot, de en most ebbe a GRACOba szerettem bele es ha vennek hasznaltan akkor is csak ilyet vennek. Nallunk is csak feloldalt volt a fejvedo, hogy belassak a kisagyba az agybol is:). Aztan persze az se mellekes, hogy o kilasson.

Kriszti

Kép
Kép
angelke
 
 


Sziasztok!

De jó, hogy ilyen sokan írtatok :-)

Blanka végre csucsókál :-) Gyorsan írok én is aztán megyek én is aludni :-)

Paplan+párna: mi is megvettük a teljes ágynemű szettet, vagyis ajándékba kaptuk, de ez most mindegy :-) szóval se a párnát, se a takarót nem használjuk. Nekem a takaró melegnek tűnik. Így vékonyabbal takarjuk egyelőre. Bár egyfolytában attól parázok, hogy meg ne fázzon éjszaka. Ma este, mi is hálózsákban fogjuk altatni, de ilyen ujjatlan nyáriban. Így talán már nyugodtabb leszek.

Ja a védőnő, még az ágyrács védőről is leakart minket beszélni, hogy erre nincs szüksége a picibabának, mert nagyon zárt lesz a kiságy és nem kap levegőt a gyerek ... na le is szedtük, de kb. a második altatás alkalmával már Blanka lába kint volt a kiságyból ... úgy hogy visszatettük, nem akarom, hogy véletlenül úgy akadjon be neki a lába, hogy eltörjön.

K vitamint 1 hetesen kell kapnia 1 cseppet, majd minden hónapban 1 ampullával. D vitamint mindennap 1 cseppet. Én még nem hagytam ki egyet sem, csak nem reggel 8-kor kapja meg, hanem 10 és 11 közöt. De ebből talán nem lesz gond. Doktor néni szerint a reggeli első etetésnél kell beadni.

Nekünk is van itthon már mérlegünk, mert mindenki azzal csesztetett bennünket, hogy miért nem mérjük a babát. Mi is ezt a Tefal mérleget kölcsönöztük (nem ragaszkodtunk semmilyen márkához, ez volt a boltba) teljesen rendben van a cucc, könnyen kezelhető, meg vagyok vele elégedve. Ha hinni lehet neki, Blanka mindennap hízik szépen :-)

Kriszti, szerintem is látszik a babákon, hogy fiú vagy lány ... nem kell hozzá füllbevaló :-)
Mi az a járáskontroll?

Tündi, szerintem is pihenjél ... a jóslófájások elég koraiak, ne hogy baj legyen!

Kata szerintem is megszült ... vagy nagyon sok a ház körüli teendő, de talán a költözéssel járó pakolászást már befejezték.

Szoba: én az 5-ös szobában voltam, anno nagyon szerettem volna 1 vagy 2 ágyasba menni, de nem volt szabad, mert teliház volt mikor szültem! Utólag nem bántam meg, hogy nem olyanba kerültem, a saját fürdő miatt, így legalább nekünk (szobatársaimmal) nem kellett a folyosóra kijárni fürdeni ... stb.
És a babák is nagyon közel voltak hozzánk. Ja és marha nagy szerencsém volt, mert tök jó fej anyukákkal voltam együtt és rengeteget segítettek nekem, az 5 anyukából 3-nak már a második babája született és csomó mindent nekik köszönhetek, pl. azt hogy a szoptatás elején nem keseredtem el hogy fáj, vagy nincs mit szívnia a gyereknek, vagy nem sebesedett ki a cicim ... stb. Mindig mondták mit hogyan csináljak!

Az utolsó nap volt rossz, mert bekerült a szobába egy nagyon gáz csaj 20 éves volt, aza kétszer barnult fajta és pont mellém, és kijárt cigizni meg ilyenek, este pedig kisboltba akart kimenni cigit venni, és halálra unta magát, mert nem volt a folyosón tévé (a dokit úgy hívta, hogy csávó, a szülésznőt meg gádzsi :lol: ) ja és a slussz poén az volt, hogy neki is a második született, de a nagyobb gyerek 10 hónapos volt ... durva nem? Ez olyan mintha én 4 hét múlva újra teherbeesnék ... :shock:

Na jó megyek nem járatom a számat, aludnom kéne :lol:

Timi

Timi

Kép
manati
 
 


Eszter, igen, időpontot kell kérni mindenhol. a legdurvább a hasi+koponya UH-ra novemebr 10-én mehettünk volna :( a Heim Pálba, ahol ingyenes. A SOTE-ra megyünk, mégha fizetni is kell érte.

A mérleget a budaörsi outletbe vette nekünk Zoli tesója, vmikor június elején.

Mi még most sétálunk egyet!
Szép estét!

Melus

Kép
melus79
 
 



Sziasztok,

Timi, nagyon szép babád van, gratulálok.
Lányok, a front minket sem került el, egyik nap, Vivi semmit nem aludt napközben!!! Ha nagy küszködések árán valahogy leragadt a szeme, 5 perc múlva ébren volt. NAgyon kivoltam már, ráadásul az alvás érdekében szinte egész nap cicin volt és már azon aggódtam, hogy most fogom hasfájóssá tenni.

Néhány dolog ami felmerült , azokra megírom a mi verziónkat:
Mosás: Ariel folyékony mosószer ( most a Vivi miatt Sensitive ) neki öblítő nélkül öblítek. Eleinte az övét külön mostam, mostmár a Leviével vegyítem.
Egyébként Levinek nagyon sokáig külön mostam a dolgait, most az utóbbi időben, tehát 2 éves kora után van hogy a miénkkel is vegyítem, de csak polókkal , nadrággal, alsóruházattal sosem mosom az Ő ruháit.

Paplan, párna:
Vivi: Fej alatt most csak a textilpelenka van, takarózni pedig egy kis puha pléddel szokott.
Én is megvettem anno szettben Levinek, de csak a rácsvédőt használtuk sokáig. a paplan párna valamikro 1 éves kora után került elő.
Rácsvédő, eleinte nem volt fent nekünk sem, múlt héten raktam fel, mert a Vivi keze-lába kilógott a rácson. Mindíg máshol találom meg mint ahova lerakom.
Vivinek most nem vettem csak fejvédőt, paplan párna majd később lesz, nem szetteltem most, mivel Levinél kitapasztaltam, hogy felesleges az egységes kép, mert sokkal könyebben tisztán tartom ha paplan-párna huzatot teszek rá. A szetteben levőt simán használtam eleinte, sajnos ennek az lett a következménye egyrészt hiába mostam, nagyon visletes lett, másrészt amikro kimostam, imádkoztam, hogy az alvásig megszáradjon. Most van két vidám piros szinű huzat ( piros akedvenc szín ) és azt cserélgetem neki.
Vivinek majd veszünk kistakarót, párnát ha aktuális lesz, de addig sem kell rakosgatni.
Szóval csak javaslom, hogy bármyilen szépen mutat a paplan-párna-fejvédő együttes, vegyetek rá huzatot. ( van aminek van azonos mintájában az is )

Orrszívó:
eleinte rettegtem tőle, azt hittem kiszívja agyerek agyát, kipróbáltam én is, nem szív erősen.

Körömvágó:
mi gyerek tompavégű kisollót használunk. ( mi tudunk vágni vele ), de Levinek még a haját is azzal vágjuk, mert annyira kapkodja a fejét mindíg, hoyg egy hegyes végű ollóval nem szivesen hadonásznánk a szeme, feje környékén.
A két gyerek között alkohollal fertőtlenítem használat előtt.

Köldök:
csak félelmetesnek tűnik a csonk, de teljesen érzéketlen. Ha valamit érez akkor az az alkoholos pamacs hidegsége ahogy a pocak bőréhez ér.
Bátran emeld ki a csonkot és jól tisztísd ki az alját és ott is jó alaposan szórd be sebhintőporral. Én Levinél nagyon kis félénk voltam, alíg mertem neki csinálni ennek az lett a vége, hogy jó sokáig rajta volt. A védőnő már majdnem lecseszett, hogy ez hogy-hogy nem esett még le.
Ja, és miután beszórtad a porral, a pocakot a köldök körül egy popsitörlővel töröld körbe mert a por a bőrt szárítja nagyon.

Kép
Kép
prünty
 
 


Ja és még :
Mérleg:
Levinél kölcsönöztünk, ( először hagyományos, de az használhatatlan volt, tiszta ideg volt a pici mire beállítgattuk a súlyt rajta, utána digitálist, amire csak rárakod és egyből látod mennyi, nem húzod az idegeit )méregettem eleinte, aztán stresszeltem magam hogy miért ilyen kevés-sok amit eszik.
Vivinél most nincs mérlegünk, 4 hetesen a konyhai mérlegen megmértük. ( akkor még belefért )
Amúgy orvosi rendelőbe le lehet sétálni ( nálunk most építenek újat és nincs a környéken ), de mivel gyarapodik szépen szemmel láthatóan, nem javasolt a külön méregetés, elég havi egy alkalom.

használt pelus :
Levinél vettünk külön erre a célra speckó vödröt, speckó zacsikkal ( sangenic ).
Felesleges!!!! Első gyerekes anyukaként sajnos sokan beleesünk abba, hogy minden hülyeséget megveszünk
Az utántöltő egy vagyon ( 2ezer valamenyi volt egy guriga ami asszem 2 hétig tartott ) a vödör tök nehezen nyílik, pattintós tetejű ( ez is több ezer ft volt ). Mindíg csak a tetejére dobtam rá a cuccot.
Ha mindenképpen külön szemetest akarsz ennek a szobába egy sima pedálos ( lábbal nyitható, hajolni se kelljen ) kicsi vödröt javaslok.
A pelusokat mi most a kinti kukába dobjuk, a pisis csak simán, a kakis egy zacsiba rakva. A nagyobb gyerek esetén egyből visszük is ki a szemetet ilyenkor. Az anyatejes kakis még nem okoz ilyne gondot. ( én még birom is az illatát )

Kép
Kép
prünty
 
 


És egy saját tapasztalat hogy így ne járjatok:

Sajnos volt egy nagyon rossz éjszakánk Levivel.
Napközben keveset evett ( általában mindíg ) és mivel mindíg este eszik jókat, gondoltam most behozzuk az egész napi adagot.
Jól megtömtük szegény gyereket, szó szerint, ráadásul hogy kedvébe is járjak a kedvenceivel, ami nem igazán a könnyen emészthető kajákból állt és jól keverve is. Főtt tojás fehérje ( 3 db!!!) joghurt, sajt, sonka, paradicsom, és a végén még egy kis mákos kalács.
Hülye szülők, főleg én.
Na hát ettől egy felnőtt is kikészült volna, szegény éjjel vagy 10 adagban ( éjjel 1 és 4 között ) mindent kihányt, és a szivem megszakadt miatta, ahogy keservesen kért minket hogy segítsünk neki. ( most is ezen bőgök, ahogy a kérése van a fülemben )
Szóval a gyerek eszik amennyi jól esik neki, a nagyszülők és bárki hiába cseszeget hogy jaj de sovány ez a gyerek, eszik-e eleget stb. nem fogom erőltetni neki a kaját többet.

Szerencsére nem emlékszik rá, vagy csak nem akarja emlegetni.

Kép
Kép
prünty
 
 


Sziasztok!

Andaka!
Köszönöm a gyors privit, válaszoltam rá! :D

Mosás: Mátéval Silan sensitive-vel kezdtük, de kiütéses lett. Átálltam a Bip Hypoallergénre (gél) + Gabi babaöblítő vagy Bip Hypoallergén öblítő; bevált. Fél éves kora után már nem mostam külön a ruháit. Most a kismanónak megint külön mostam.

Orrszívó: Először porszívósat vettünk, de elromlott a porszívónk szabályozója :lol: , így vettem egy elektromosat is. Ez nagyon bevált nálunk, bár hála Istennek nem kellett sokszor használni. Nem olyan hangos, mint a porszívós és utazásnál is könnyű elvinni.

Paplan, párna: mi nem használtunk Máténál (még most sem). Gyermekorvos nagyink szerint 2 éves korig nem is ajánlott. Textilpelust tettünk a feje alá és hálózsákban aludt/alszik. Most már persze nincs pelus, mert nagyon mocorog :D , a hálózsák viszont ezért praktikus. Néha a macijára ráteszi a fejét, úgyhogy lehet, hogy most már meg lehet próbálni egy vékony kispárnát.

Szép napot kívánok mindenkinek!

Cupicica
cupicica
 
 


Sziasztok,

Etetessel kapcsolatban en is meg tudom erositeni amit prunty irt: Adi 1 evesen volt 85cm es 10,5kg. Aztan betegeskedtunk 1 honapot, olyan sovany lett, hogy rossz volt ranezni. Most lehult a levego es meggyogyult, hat lanyok en nem gyozom etetni. Naprol napra latszik ahogy gyarapszik pedig ilyen korban mar nem annyira latvanyos. Tobbet kakil, mint amit pisil :). Az ejjel felkelt 4kor, kijott a nappaliba es odaallt az etetoszek melle:). Na vajon mit akart...hat enni, kapott 3 deci tejet/tapszert(most vagyunk az atallason) aztan aludt reggelig.
Aztan, mikor beteg volt nagymamak futkostak utanna a kajaval, persze teljesen feleslegesen es en voltam az ordog, hogy nem tomtem szegenyt. Persze ez most extrem pelda volt, de van, hogy egezseges es siman nincs etvagya.

A masik dolog, hogy mi anno azert kezdtuk el tapozni, mert vedono szerint ehezett a gyerek, annak ellenere, hogy evett/aludt, mert csak 8dkg-t hizott egy het alatt. Na most en megtanultam valamit azota: egeszseges ehes gyerek nem alszik, ha ehes, hanem uvolt, mint a sakall. Es azota ehez tartom magam, bar neha nagyon nehez, mert van, hogy nagyon keveset eszik....

Na elfogyott a kave, megyek dolgomra....

Kriszti

Kép
Kép
angelke
 
 


jó reggelt csajok!
Köszönöm szépen a sok értékes információt - sokat segítettetek :D !
Hiába van hűvös és esik az eső - nem zavar. Persze a mamiknak rossz, hogy nem vihetik sétálni a bébiket :cry: ! Remélem azért ennél hidegebb nem lesz, mert nincs zárt cipő, ami a lábamra jönne.
Reggel voltam NST-n, ittam előtte tejeskávét, kakaót, ettem túrórudit, jö reggelt kekszet - Glória mindösszesen 2 rúgást bírt produkálni...nem tudok mit tenni - szeret reggel sokáig aludni, és inkább délután, meg este aktív. Lehet jövő héten délutánra, estére kell időpontot kérnem... De az eredményeim legalább jók lettek: vizelet, vér, strepto :lol: .
Kezd elegem lenni már egy kicsit a terhességből :oops: . Amikor valaki rokonnal, ismerőssel vagy ismeretlennel találkozom egyre inkább leterhelnek a megállapítások: "ez biztos fiú lesz", ugye még nem pakoltál össze?, hogy bírod ezt a meleget?, szegénykém, hogy nyáron kell szülnöd, nagyon vizesedik a lábad - az nem jó... stb....
Miért várja el mindenki egy kismamától, hogy rosszul érezze magát, és szenvedjen? Ha azt mondom, hogy teljesen jól vagyok, a melegtől sem szenvedek jobban mint más, annak pedig kifejezetten örülök, hogy nyáron szülök, mert lesz ideje megerősödni a babusnak és nekem meg nem kell új kabátot, cipőt venni oly drágán - akkor meg hülyén néznek rám.
Arról nem is beszélve, hogy akkor utána még végig kell hallgatni a másik szüléstörténetének legapróbb részleteit is :twisted:
Na bocsánat a panaszkodásért :oops: .
Szép napot Nektek!

Kép
chesther
 
 


Sziasztok!

Eszter, engedd el a füled mellett ezeket a megjegyzéseket! Nem ér annyit, hogy idegesítsenek! Egyébként Boti is mindig este volt aktívabb, így a végén próbáltam este járni CTG-re :)

Linda, tök jó, hogy Te már tudod mi a felesleges és mi nem. A pelenkás szemetes engem is vonzott, de a férjem szerncsére szigorú volt, úgyhogy nem vettünk :)
A történeteidből próbálom levonni a tanúlságot, nem fogom Botiba tuszkolni a kaját :) Tegnap már 5400 gramm volt :oops:
Vivi hányszor eszik még éjjel? Boti 1.30kor és 4.30 kor, aztán reggel 8kor.
Te beszéltél már a dokival? Ha igen, amikor mész hozzá? Én ma du akarom hívni, hogy mikor menjek kontrollra.

Andi, írjál, ha itt vagy!Sikerült taliznod Tamarával?

Nem örülök, hogy egész nap esik az eső :( Bár most Boti alszik, közben vasaltam már, Anyukám főz, és várom a védőnőt!

Remélem 7végén jobb idő lesz :)

Melus

Kép
melus79
 
 


Sziasztok!

Lali nekünk is most keveset eszik. Én nem erőltetem. Annyit
eszik amennyit akar és kész. Ő sem egy vaskos gyerkőc. :)

A használt pelust én tesco-s szatyrokba gyüjtöm. Nekünk
sem volt külön kukánk. Igaz nekünk sok dolgunk nem volt.
Ilyen pl. a mérleg (mi is a konyhain mértük), légzésfigyelő
sem volt. Ágyban nem használtam a rácsvédőt. És Lali
mai napig hálózsákban alszik, mert a takaró kb. öt percig
van rajta. :)

Anikó mehetünk is. Néha bizony nem ártana egy kis lazítás.
Lali először volt távol tőlünk hétvégén. Először olyan fura
volt a nagy csend. Férjemmel nem tudtunk magunkkal mit
kezdeni. Aztán elkezdtünk minden szőnyeget kimosni. :)

Hajni

Kép
Kép
Kép
ajni
 
 


Sziasztok!

Hajni, jót mosolyogtam a szőnyeg mosásotokon :-) Nem is értem miért van az, hogy ha az embernek semmi dolga akkor keres magának :-)

Eszter!
Szerintem is igaza van a Melusnak, ne foglalkozz a hülye megjegyzésekkel. Én is megkaptam anno, hogy jaj, majd a trópusi melegben fogsz szülni, meg egyéb hülyeségek ... sokszor azok okoskodtak akik még nem is szültek soha, mint tudjuk nekik van a "legnagyobb tapasztalatuk" :lol:

Lányok szeretnék segítséget kérni, mert szerintem valamit nagyon elcsesztünk tegnap este. Vagy lehet hogy mindennap elrontjuk ... de még időben korrigálnánk, ne hogy később lássuk kárát.
Nos Blanka délután nagyon szeret hosszabban aludni, délelőtt rövidebbeket, de délután van hogy 4-5 órát is képes lenne egyhuzamban aludni. Van aki azt mondja, hogy keltsem fel, van aki azt hogy ne ... ha éhes akkor úgy is kel.
Viszont tegnap délután 6-kor letettem aludni, mondván most már úgy sem fog sokat, apát megvárjuka fürcsivel. Kb. 8 körül van a fürdés nálunk.
Viszont a gyerek se 8-kor, de még 10-kor sem nagyon akaródzott felkelni, mi meg ott álltunk mint két szerencsétlen, hogy most mi legyen, kimaradjon a fürdetés? Kihagytuk ...
Blanka "megvacsizott", majd úgy gondoltam, hogy leteszem, de az istennek sem akart elaludni, fél1-ig üvöltött.
Na a kérdésem, hogy Ti hogy szoktatáttok hozzá a gyereket egy rendszerhez? Felkeltettétek? Vagy a fürdetés előtt 1-2 órával Ti már nem teszitek le aludni?
Az biztos, hogy mégegyszer nem engedem, hogy az utolsó esti vacsi előtt ennyit aludjon, mert csak magammal tolok ki.

Timi

Timi

Kép
manati
 
 


Szia Timi!

Mi kb 7kor fürdetünk, mert ált. 7 körül vagy fél 8kor szokott enni Boti.
Én néha felkeltettem, amíg kisebb volt, mert azt mondják 4óránál több ne legyen 2 evés között. Szóval én megtettem, de tényleg csak párszor.

Mostanában nálunk is kevesebbet alszik délelőtt, délután állt. alszik 2 órát, de este már csak max 1 órát, vacsi után pedig van egy repeta kajálása (ez kb 2 órával később mint a vacsi), de este fél 10-ig mindig elalszik és fél 2-ig ált. alszik.

Én a helyedben nem hagynám este aludni, akár milyen rossz érzés, felkelteném, vagy nem hagynám elaludni :oops:

Nme tudom a többiek hogy csinálják. Nálunk ezt a rendet Boti alakította így, és eddig bevált!

Melus

Kép
melus79
 
 


Sziasztok!

Hát nekünk nem sikerült elutaznunk. :( Luca tegnap délutánra rosszul lett, fájt a pocakja majd hányt. Utána úgy tűnt, hogy minden rendben, de éjfélre belázasodott. :( Szüleim helyett reggel a dokihoz vittem. Diagnózis: nyári vírusfertőzés. 3-4 napig fog tartani, lázat kell csillapítani meg a hányást. Számítsak még hasmenésre. Ma már eszeget, de elég gyakran mondja, hogy fáj a pocakja, görnyedezik és kér, hogy gyógyítsam meg. Majd a szívem szakad érte.
Szóval ennyit a pihenésről. Éjjel sikerült kb. 4 órát aludnom, remélem estére nem lesznek megint jósló fájásaik. Mindenesetre a férjemnek kiadtam, hogy tessék időben (legalább fürdetésre) hazaérni.

Timi: én sosem keltettem Lucát, igaz, hogy Ő már a kezdetektől fogva nem volt valami nagy alvó, de furcsa mód az estékkel-éjszakákkal pici korában sosem volt gond. Valahogy nálunk ez jól alakult, így sajnos nincs tippem.

Chester: ha ez vígasztal, akkor nem vagy egyedül a sajnálkozó emberekkel. Nekem még pluszba az is hozzájön, hogy mit fogsz majd kezdeni egy kicsivel meg egy picivel meg sajnálkoznak, hogy megint lány. Ne is törődj velük. :lol:

Tündi

Kép
Kép
tündi76
 
 


Köszönöm a segítséget!
Éjszaka jól alszik a picilány, ma is először fél5-kor kelt, bár az tény, hogy fél1-ig fent volt :oops:
Ma nem fogom lefektetni a fürcsi előtt, majd kidekkoljuk azt a kis időt apára várva. Én még nem vagyok olyan ügyes, hogy egyedül fürdessem és ebből az apa sem akar kimaradni, ezért van ez nálunk 8-kor. Sajnos az én férjem, 6-ig dolgozik Budán, és mire hazaér Dunakeszire ... :roll:

Egyébként ma egy tündérbogyó Blanka, és elég jó kislány, ma szépen eszik és alszik. És tudtam egy csomót fejni (140ml tettem a fagyóba), így nagyon úgy néz ki, hogy az augusztusi esküvői meghívásnak eleget tudunk tenni.
Nem mertem igérni előre semmit sem az ifjú párnak, mert nem tudtam, hogy tudok-e majd fejni és anyósomék majd tudnak-e enni adni a gyereknek abban a 3-4 órában amíg távol leszek tőle, de úgy néz ki, hogy talán összejön a dolog. :D

Tündi, sajnálom, hogy Luca beteg lett ... úgy látszik ezen a vírusfertőzésen mindenki átesik. Krisziték kezdték, majd én is hánytam és volt hasmenésem és lázam is terhesen ... most meg Lucád. Szerintem ez a vírus senkit sem kímél ... jobbulást nektek. Egyébként tényleg 3-4 nap alatt elmúlik, csak az eleje nagyon gáz.

Timi

Timi

Kép
manati
 
 


sziasztok!

mi a pelenkáit Dorkának kozmetikai szemeteskukába tesszük, és naponta van ivéve. van benne kakis is, és nem büdi egyáltalán. jól meghúzom mikor ragasztom össze.
nálunk párnán alszik+pelenkán. és van fejvédő is. paplanja is van, de most jelenleg semmivel sincs betakarva. eleinte pelussal takartam be, de addig nem tudott aludni,míg le nem rúgta magáról. hálózskot eleinte elviselte,most már azt sem. nemtudom mi lesz télen.
náluk 8-9 körül van a fürcsi,attól függ hogy jön ki a lépés. én azt olvastam, hogy fél éves koruktól van szükségük a babáknak a rendszerességre. gondolom addogra maguknak kialakítják amúgy is.
tud valaki segíteni abban, hogy meddig törvényszerű a 3 óránkénti evés? Dorka mostanában nagyon betartja. egész 1 hónapig 4-5 órát alud,most meg állandóan kajás. állandóan a kezét rágcsálja. vagy ez nem csak az éhséget jelenti?

Kép
.ivett
 
 


még azt akartam írni,mikor én bent voltam a kórházba,akkor is volt ilyen bőrszínű leányzó. hála ég nem voltunk egy szobába. csodálom is,hogy betették az 5ösbe. őket általában hátra rakják a még fel nem újítottba. ennek a csajnak is a cigisdoboz ott fityegett a kezében. az egyik barátnőm is meg volt rökönyödve tőle.
én anyum is dohányzik,de amíg tudott minket szoptatni,addig nem nyúlt hozzá.

Kép
.ivett
 
 


Sziasztok!

Anikó lenne egy kérdésem. Neked az Alexandra mióta emeli
ilyen szépen a fejét. Nekem Abigél nem igazán mutat
rá hajlandóságot. Augusztus vége felé kell mennünk újra
ortopédiára. Addig kéne őt gyakran hasra fektetni, de
nem igen akarja a fejét emelgetni.
A múltkor páran írtátok, hogy hány kilósak a gyerekek.
Hát az enyém kéthónaposan volt 4000 gramm.
Egy kicsit keveslem, mert Lali ilyenkorban már volt hét kiló.
Igaz ő nagyon sokat evett.

Felkelteni vagy nem kelteni a gyereket téma: Nekem is
azt mondták az elején hogy keltegessem igy én is keltegedtem.
Viszont olyankor alig akart felkelni. Nem tudok ebben tanácsot adni.
Talán ha még ilyen kicsi akkor inkább fel kéne ébreszteni.

Hát bizony kismostuk a szőnyegeket. Mert olyankor lehet
csak valami hasznosat csinálni ha Lali nincs itthon. Vagy
alszik. Igy már évek óta nem pihentem egy jót. Mert
mostanába Abigél nem igazán akar éjjel aludni. És elkövetem
azt a nagy hibát amit lalinál is, hogy magamhoz veszem. :)

Hajni

Kép
Kép
Kép
ajni
 
 


huh, szemérmetlenül nagyot aludtam: 11-től 2-ig :oops:
nekem nincs kisbabám még - így az alvásról csak annyit, hogy a barátném kis Hannája áprilisban született, születése óta végigalussza az éjjelt (10-től 7-ig,8-ig) ezért viszont nappal sokkal többet eszik: 2-3 óránként...
az biztos, hogy jó ha van valamilyen napirend, csak hát ugye mennyi minden megzavarhatja a picibabát, az időjárás, sőt, ha anyukája máshogy viselkedik...

Kép
chesther
 
 


Sziasztok!

Ivett!
Szerintem teljesen normális, hogy 3 óránként enni kér Dorka, ez még így lesz egy ideig. :wink: Inkább azon csodálkozom, hogy 1 hónapos koráig elég volt neki a 4-5 óránkénti evés :o Valószínű ahogy nő, úgy igényli ő is a többszöri evést.

5-ös szoba: pont most beszéltem telefonon az egyik volt szobatársammal, mi együtt szültünk, egynapon, egy szobába kerültünk és együtt is jöttünk haza. :lol: Így hazajövetelkor telefonszámot cseréltünk és mindig hívjuk egymást, hogy a Te gyereked éppen mit csinál? :lol:
Ivett, egyébként a dokimnak is meséltem, hogy milyen szobatársam lett a hétvégére, és ő csodálozott rajta a legjobban, hogy egy ilyen szobába betettek egy cigizős anyukát. Nekem nem a cigivel van a bajom, a fél baráti kör cigizik, én is cigiztem régen, férjem is cigizik. De egy terhes nő ne már, és egy szoptatós anyuka se! Ez számomra olyan bicskanyitogató!

Hajni!
Abigél tényleg elég kis súlyú. Mit mond a doki nektek? Nálunk Blanka 3400-al született, 3330-al jöttünk haza. És most olyan 3700 körül vagyunk pucéron. De ruhástól már 4000reket mérünk. És még nincs 3 hetes.
Abigél szeret hason feküdni? Mert az segítene a fejemelgetésben. Én az első héten ahogy hazajöttünk így altatom Blankát a védőnő tanácsára, mert sokkal jobban erősödik a kicsi állítólag. Blanka teljesen kinyomja magát, szépen fordítja egyik oldalról a fejét, a másikra. És tegnap olyat csinált, hogy háton tettem le, és magától oldalra fordult és úgy is maradt, amin nagyon elcsodálkoztam. :shock:

Eszter, nagyon jó kisbabája van az ismerősödnek :lol: születésétől fogva végigalussza az éjszakát? Na majd a mienk is egyszer produkál egy ilyet :lol:
Egyébként jól tetted, hogy aludtál, ennyi idős terhesen én is csak aludtam délutánonként, és imádtam! Használd ki!!!!

Na, ha Blanka baba betartja a rendet nem sokára kelnie kell, aztán kajcsi van, de nem hagyom tovább aludni, mert akkor megint nagyon elhúzódik a délutáni alvás és úgy járunk mint tegnap!

Timi

Timi

Kép
manati
 
 


Sziasztok!

Hát az elején nekünk is hason aludt elég sokat, de semmi.
Most ha hasra teszem inkább nyalogatja a lepedőt, vagy
a pelenkázót, mikor min van. :)

Ebbe a hónapban nincs a doktornőnk, de augusztusba lesz.
Majd megkérdem őt hogy mit mond. Bár gondolom mit fog mondani.
Nem egy parázós nőci. Azt fogja mondani, hogy a lényeg az hogy
ne fogyjon. De azért majd megemlítem neki. Ordítani nem
ordít hogy éhes. 2700 gr. született és 2600-al jöttünk haza.

Nekem is olyan kisgyerek kell aki végig alussza az éjszakát. :)

Hajni

Kép
Kép
Kép
ajni
 
 


Sziasztok lányok!

Nem olvastam el mindent még, de köszönöm, hogy ennyi mindent megosztottotok velünk kezdőkkel!

Tamarával sajnos nem sikerült találkoznom, mert mennem kellett tovább. Kérdeztem viszont mit tudnak róla, azt mondták jól van és a szüléséről sem mondtak rosszat.

Timi a cigiző anyukáktól én is kész vagyok! Hihetetlen, hogy tudnak ilyen felelőtlenek lenni. Multkor is mentem vizsgálatra és a kismama köntösben nagy pocakkal ott szívta a cigijét. Kész voltam, lenne 1-2 kedves szavam ezekhez az emberekhez, de ugye ez az ő dolguk.

Eszter akkor te is csucsiztál kicsit NST után ? :D Nekem is olyan jól esett most, eddig nem nagyon tudtam napközben aludni, de most... hm :) de jól esett. :D
Akkor jövőhéten hányra megyünk? Azt mondta Évike te megint korán mész.

Tegnap voltunk tescoba, apa vett kicsi lányának rucikat és 2 hálózsákot is vetettem vele. Egy ujjatlant és egy hosszú újjut.
Alvás nekünk is pelenkán lesz, ha már ennyien is írjátok, hogy az jó.

Tök furi, hogy eddig állandóan a terhesség volt a téma, most meg már a babák szokásai. :D De jó, mert tanulunk egymástól.

Lányok, mellszívót vigyek be a kórházba magammal vagy felesleges?

Kép
andaka
 
 


Pelenka tárolásra én megvettem azt a szagelzáró csodakukát, így azt fogom használni. Az elején vettem egy sima kukát, aminek van teteje, így most az lesz a szennyestartója a picinek.

Tündi gyógyulást kívánok Lucának!!!

Eszter a sajnálkozó emberektől már én is besokaltam. Barátaink már tudják, hoyg ha talizunk nem kezdhetik azzal, hogy "te jó ég, mekkora hasad van!" - Ettől kész vagyok. Szegények nem azt akarják mondani ezzel, hogy dagadt vagyok, de amikor aznap már a 10.ember mondja el ugyanezt, elég.

Ételmelegítő téma: kell venni? Az avent- et néztem ki, 9000 körül van, de ha nincs szükség rá, akkor nem vennék. De ezt ti jobban tudjátok, hogy kell e vagy sem.

Tök jó sokat írtatok ma. Máskor is rendeljünk esőt, hogy ilyen aktívak legyünk? :D

Kép
andaka
 
 


Andi!

Ha gondolod beviheted a mellszívót a kórházba, de az első napokban szerintem nem fogod használni. Én kb. 3. napon hozattam be apával. Szívni semmit sem szívtam vele, de arra jó volt, hogy az is adott egy kis masszázst a mellemnek. A lényeg, hogy az elején, sokat kell maszírozni, és a babát ha fent van cicire tenni aztán szépen beindul a tejcsi. Nekem itthon mutatta meg a fejő normális használatát a védőnő.

Ételmelegítő: szerintem egyelőre ne vegyetek, ha lesz tejcsi úgysem fog kelleni. Ha pedig még is úgy alakulna, hogy szükség lesz rá, később is meglehet venni. De ez csak egy vélemény :)

Timi

Timi

Kép
manati
 
 


Sziasztok,

a kórházban én is ki voltam akadva amikro még a régi szárnyban voltam a pocakos szobában az ottani mosdóban amikor bementem majd megfulladtam a füsttől, valaki ott bagózott ( egyrészt ki volt írva hogy tilos a dohányzás, másrészt ugyebár terhes és szoptatós anyukák jártak csak oda és valaki ott is cigizett felelőtlen módon a babájára nem gondolva ) Ez hagyján, de megrökönyödve mondtam ezt a szobatársaimnak és akkor az egyik csaj ( szintén nem idén nyáron barnult ) mondta, hogy hát Ő is cigizik. ( 40. héten volt éppen és toxémiával befektetve )

Timi:
az alvás-ébresztéshez én csak azt tudom mondani, hogy a hosszabb 3-4 órás délutáni alvás szerintem most még ilyen pici korban nem lehet gond, csak az nem mindegy hogy ezt mikor kezdi és mi az előzménye. ( de nagyobb korban már nem hagynám ennyi ideig aludni )
Ha előtte aludt délután jól akkor nem hagynám hogy most ráhúzzon még egy több órás alvást, max 1 óra múlva felkelteném így is még fürdésig egy órát ébren van. De rápihent a fürdésre egy kis alvással, nem lesz nyűgös, nem alszik be a kajcsin 2 korty után és jobban elalszik így este, mintha már túlesett volna a holtponton
Ha viszont előtte nem aludt semmit és végre bealudt este 6-kor akkor viszont nem kelteném fel, had aludjon.

Levivel jártunk így, kb 2 hetes volt, kezdő szülök hülyesége volt ez is, hogy nálunk is 8-kor volt akkor a fürdés és egész nap nem aludt szinte semmit ( front volt ), este 7 óra előtt végre elaludt, gondoltam aludjon egy kicsit és utána fürdés. Felkelettem mert 8 óra van és fürdeni kell (?? ), úgy ordított szegény gyerek mint akit bántanak fizikailag, hogy vele együtt zokogtam, mert annyira megijedtem nem tudtam mi baja.

De én nem vagyok jó és következetes altatás, alvás terén így ne rám hallgass, csak leírtam az esetünket.

Egyébként nappali napirendünk nekünk sincs még, elég összevissza vagyunk sajnos az időjárás nagyon borít mindent nálunk, meg bevallom 2 gyerek mellett nehéz következetesnek maradni, sokszor az akkor könnyebb utat választom.
De az este az viszonylag fix, 1/2 8 körül fürdés, kajcsi, alvás. Pár napja még boldogan mondtam volna hogy már csak egyszer kelünk 3 órakor és utána alszik 7-ig. Ez volt kb másfél héten keresztül most, beálltunk erre, de most mióta ilyen hülye idő van újra 2x kelünk, sőt ma hajnalban amikor szakadt az eső és süvített a szél 3x. Remélem ez a pár nap nem borítja meg a jó kis egyszeri kelésünket.

Egyébként Levinél Ő saját maga alakította ki a napirendjét én nem igazgattam rajta semmit, csak a Suttogó olvasásakor esett le a tantusz ( akkor kezdtem tudatosan napról-napra fiygelni mikor és mennyit alszik ), hogy hoppá nekünk nagyon fix napirendünk van.
Kb 2-3 hónapos körül állt be erre teljesen magától:
ébredés 7 óra ( +- negyed óra )
délelőtti alvás 1/2 9 óra ( +- negyed óra ) ez mindíg pontban 40 perc volt nála
délutáni alvás 12 ( +- negyed óra ) 2,5 - 3 óra
kora esti alvás 18 óra ( pontban !!! ) 20 perc ( pontosan )
este fürdés 8 kor, kajcsi és alvás

azonban éjjel 2x kelés ( jó esetben ), de ezt én szúrtam el


Nagyon szeretném hogy Vivivel is beálljunk végre valamire. Elkezdtem, tudatosan kezelni, de front borított mindent.
Most nagyon jó lenne ha a nappalunk is kiszámítható lenne, mert nagyon nehéz most nekem így a 2 gyerek mellett összehangolni, tervezni bármit is ( játék, játszótér a naggyal, főzés stb).
Több gyrekesek Ti ezt hogy csináltátok? Ahogy esik úgy puffan a nap vagy tudatosan alakítottátok már ilyen pici korban?
Mondjuk egy dologra figyelek, hogy a délutáni alvás egybe essen lehetőleg, mert így van nekem is 2 óra pihenésem, vagy elintézni valóm.

Andi: ne vegyél még ételmelegítőt, csak ha látod hogy kell.

Melus: tegnap este írtam az még a hotmailedre ment.
Én szerdán megyek a dokihoz 13.45-re. Neked van már időpontod?

linda

Kép
Kép
prünty
 
 


Sziasztok!
Vagyok ám, csak alig látok ki magamból. Van egy kis tüszős mandulagyulladásom, keveset alszok és fáj mindenem. Holnap megyünk oltásra, azt mondta a dokink, hogy én már addigra nem fertőzök (2 nap antibiotikum után), hát legyen, de az nagyobb kérdés, hogy én hogy érzem magam. ?
No mindegy, a Szandrának elvileg küldök gyógyszert, de remélem senkit nem fertőztem meg.

Hajni, ne aggódj. Abigél majdnem koraszülött volt. Szandra is alig több kg, de majd holnap mérik, amúgy már több mint egy hónapja nem volt.
A lényeg, hogy ne ordítson egyfolytában, mosolyogjon, aludjon jókat és legyen meg a pisis pelusok száma. A mozgását pedig figyeljék szakemberek, Te pedig tornáztasd, ahogy tudod.
Na majd később jövök, elmegyünk vásárolni.
Anikó

[img:aa410caced]http://img34.glitterfy.com/315/glitterfy-flpbk9080522327334.gif[/img:aa410caced]
[img:aa410caced]http://lbym.lilypie.com/Ev7Sp1.png[/img:aa410caced][img:aa410caced]http://lb5m.lilypie.com/xRzrp2.png[/img:aa410caced][img:aa410caced]http://lb3m.lilypie.com/Ypxcp2.png[/img:aa410caced]
kissani
 
 


Sziasztok Lányok!

Boti ma reggel fél 5 helyett már 6kor kelt, utána meg 9kor :) Tök jót aludtunk a férjemmel!

Linda, én 30-án 15.00-ra kaptam időpontot! Azt hiszem én is csak lefejt tejcsivel tudom megoldani, mert akkortájt szokott enni, eddig legalábbis így volt.
Nekünk még nincs napirendünk, időpontok teljesen változatosak, minden attól függ, hogy mikor kel reggel.
Az e-mail olvastam, majd ma válaszolok már az új címemről.

Az éjszakáról most kezdem el olvasni majd Az éjszakai gondoskodás c. könyvet, kíváncsi leszek!

Tündi, Lucának gyógyulást, Neked pihit kívánok!

remélem jövő héten normális idő lesz, mert kezdem unni ezt a rossz időt :(

Kellemes napot nektek!

Melus

Kép
melus79
 
 


sziasztok!
Anikó - jobbulást!
Andi - mi nem vettünk ételmelegítőt.
Érdekes módon 2 barátnőm majdnem egyszerre szült és ami az egyiknek bejött a másiknak felesleges volt és fordítva... Így az ételmelegítőre azt mondta egyik, hogy totál feleslegesen szerezte be, míg a másiknak nagyon hiányzott, hogy nem volt...
Melus - holnaptól jó időt rendeltem, mehettek Botival sétálni :D!
Ma megyek dokihoz - nem fordult meg Glóriám - érzem... Na de nem is traktállak titeket ezzel tovább, majd jelzem, ha változás következik be...
Meg voltam asztmakontrollon a Jánosban - kicsit megint fulladni kezdtem az utóbbi időben - bébi nagyin felnyomja a rekeszizmokat.
Holnap mennénk Balcsira - nem tudok merjek-e - most már csak 3 és fél hét... Viszont egész héten itthon ülni sem túl vidám... Fő programom, ha megyek orvoshoz :shock: Már majdnem minden cucc megvan a babának is, meg aztán az 1-jét is ki kéne várni...
Na majd csak lesz valahogy :D
Szép napot Nektek!

Kép
chesther
 
 


Sziasztok!

Anikó!
Jobbulást, ez egy nagyon rossz betegség, nem irigyellek. Egyszer én is összeszedtem és megmozdulni sem tudtam annyira kivoltam. A gyerekekkel egyedül vagy? Mihamarabb gyógyulj meg!

Linda köszi a tapasztalatokat, nagyon hasznosak :)

Tegnap este úgy csináltam, hogy a délutáni hosszú alvás után, nem mondom, hogy keltettem Blankát de kitártam a szobája ajtaját, felporszívóztam, hangosabban tettem-vettem (egyébként most jöttem rá, hogyha ő alszik ágyúval sem lehet ébreszteni :lol: ) szóval nagy nehezen felkelt. 17 körül megetettem ezzel kb. 1 óra ment el, aztán a szopipárnán el volt, majd egy picit bealudt, majd megint fent volt, nézelődött próbáltuk kihúzni az időt 8-ig. Nem igazán sikerült, mert fél 8-kor már megfürdettem egyedül, nagyon nyűgi lett.
Aztán etetés. Kb. 9 körül tettem le, de egy óra múlva megint felkelt enni. Így újabb szopi, újabb ringatás, újabb peluscsere ... stb. Majd 11-kor tért nyugovóra :-) 3/4 4-ig aludt, majd hajnalban elég nehezen tudtam újra elaltatni, legalább 1 óra volt megint. De utána reggel 9-kor kelt csak fel.

Megfigyeltem, hogy hajnalban 3 és 4 között kel fel, majd reggel 8 és 9 között. Ez akkor egyszeri ébredésnek számít?

Én is nagyon szeretném, ha beállnánk egy rendre, mert így nagyon nehéz tervezni. Tőlem is kérdezik, hogy mikor jöhetnek megnézni a kicsit, de sokszor igazából fogalmam sincs, hogy mit mondjak, azt tudom, hogy 2 körül szokott délután enni, azután egy kicsit fent van, így kb. a délután 2 órát mondom mindenkinek.

Most a legújabb dili nálunk, hogy annyit akar enni, hogy a végén már visszahányja. Én meg sajnálom a sok tejcsit. Ma lemértem és 120-at evett. Persze vagy 50ml visszabukot az tuti! Szerintem a nem kell ennyi egy ilyen kisbabának. És tudom, hogy nem fogja tudni a gyomra bevenni, de sír, hogy kér még, vagy ha kézben van akkor az öklét eszi. Mostanában ezért tart az evés altatás több mint 1 óráig ... Remélem hamar kinövi ezt a hülyeséget mert idáig ezt nem csinálta.

Na megyek, én is pihenek egy cseppet :lol:

Timi

Timi

Kép
manati
 
 


Sziasztok!

Köszi a jókívánságokat - úgy tűnik használt! :lol: Lucu tegnap már nem hányt, hasmenése sem lett, csak kicsit lazább volt a széklete és a napi 1 helyett 3. Kakik előtt hasfájás, délutánra hőemelkedés, de ez is elmúlt estére. Ma még semmi panasz, úgyhogy remélem ennyi volt. :lol:

Mellszívó: Nekem a 3. nap reggelre indult be a tejem és akkor hasznos volt, mert már fejni is tudtam. Akkor a férjemet ugrasztottam, most viszem magammal.

Ételmelegítő: Szerintem is felesleges, ha kell, lehet venni később is.

Képzeljétek, kitaláltam, hogy Dalma járókájára készítek egy rácsvédőt. 1 szakasz fekete-fehér képekkel (az első néhány hónapra - ezt később hátrahajtom), 2 szakasz színesekkel. Már megvettem az Ikeában egy fehér rácsvédőt, veszek textilfilcet, aztán nekilátok. Megtervezni már megterveztem. :lol: Remélem jól fog sikerülni.

Ha minden jól megy, holnap már tényleg hazamegyek a szüleimhez. Kellemes hétvégét Mindenkinek!

Tündi

Kép
Kép
tündi76
 
 


Sziasztok!

Ma voltunk hasi és koponya ultrahangon. Minden oké.
próbáltunk előre oda menni, mert a tapasztalatom
szerint mindenhová időpontot adnak aztán érkezés
sorrendjében hívnak be. Hát itt nem. Fél tizenyegykor kerültünk
be. Azt mondta a doki hogy teli van a hólyagja meg a gyomra.
Holott reggel nyolckor evett, ezen egy kicsit elcsodálkoztam.
Jaj, volt egy nagyon jó dolog. Kérdezi a recepciós a nevemet.
Mondom neki Oroszlányová Hajnalka (ugye mert szlovák állampolgár
vagyok ezért van ott az ová). Hát ez meg úgy írta be hogy
Oroszlány Opál. Most ez a keresztnevem. :)

Én is próbáltam beálíltani a napirendet. És arra jutottam, hogy
képtelen vagyok erre. Persze azért valamennyire van egy
kis napirend. De nekem is elég nehéz, hogy két gyerek.
Játszótér, bevásárlás, főzés. stb.

Hajni

Kép
Kép
Kép
ajni
 
 



Kedves fórumozók!

Elnézést, de egy kérdés erejéig "bepofátlankodnék" a fórumra.
Én ugyan csak 2009-ben fogok szülni, de valószínûleg az Uzsokiban.
Jelenleg az orvosom Dr. Mohamed Afanah, és úgy hallottam, az Uzsokiban vezeti a szüléseket.
Ismeri valamelyikôtök? Tudtok róla esetleg valamit mondani? Igazából tanácstalan vagyok, nem tudom, kinél szüljek.

A válaszokat elôre is köszönöm:
Jankababa
jankababa
 
 


Kedves Jankababa!

Bár én csak látásból ismerem az általad említett dokit, én nem szívesen szülnék nála, nekem nem volt szimpatikus, CTG-n találkoztam vele.
Nekem sokat számít az első benyomás :) róla nem igazán volt jó...
a saját orvosomat viszont tudom ajánlani, Dr. Gyarmati Béla a neve.
HA beleolvasol a fórum korábbi oldalaira írtunk több dokiról, szóval tudsz tájékozódni!

Melus

Kép
melus79
 
 


Lányok, jelenleg Boti alszik, ki kell használnunk az időt :)
szerintem már csak holnap jövök, piac és dm után, addig Tesóm vigyáz Boteszra. Remélem jó idő lesz.
Jó pihit nektek!

Melus

Kép
melus79
 
 


jankababa!
Írj a menyasszon nevű lánynak, szerintem neki ő volt a kezelőorvosa. Nyugodtan mondd meg, hogy én küldtelek! :)

Zsuzsa
fazsu
 
 


Sziasztok!

OFF üzenet lesz ez, előre is bocsánat, de mivel holnap van a

Babanet-Kölöknet találkozó,

gondoltuk, írunk egy emlékeztetőt.

Márcsak azért is, mert az egész heti rettenet időjárással ellentétben végre ragyogó napsütés árad Budapestre, így a Millenárisra is!

Részleteket itt találtok a találkozóról, a szervezkedős-topikbanpedig megnézhetitek, ki jön és mit hoz!

Reméljük, minél többen eljöttök, hogy végre személyesen is találkozhassunk!
dia
Budapest
 
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?