Új privát üzeneted érkezett!

Vickybabe, persze, lesz mit nézegetni,csak tudod, bennem van a hülye babona-para, hogy jajj, nehogy elkiabáljuk, legyen minden rendben! Bár tuti, nem ezen múlik.... Meg első babás mamiként miben lehetek én biztos? :lol: Csak látom, hogy kényelmesnek, praktikusnak és könnyen kezelhetőnek tűnik :D

Barátnőmék ezt nézték ki:

http://www.bimbomarket.it/en/product.asp?Id=2959

Tekintve, hogy fontos volt, hogy egymás mögé lehessen tenni a babákat, meg, hogy szembefordítható legyen a két fél :D

KépKép

KépKép
kata8110
 
 


Kata, nyugi, ahogy eddig is minden rendben volt, ezután is így lesz! AFP-n már voltál? (bocsi, ha már írtad :oops: ) én a héten megyek. Még egy ötlet, ha a bnőddel egy címre rendelitek, akkor a szállítási költségen is tudtok nem keveset spórolni :wink:

Kép
vickybabe
 
 


Vickybabe! AFP-n múlt szerdán voltam, majd kihozzák az eredményt a magánrendelőbe, ahova járok, 4.-én megyek genetikai UH-ra. De ha jól tudom, 2 hét az AFP eredmény, szóval lehet, hogy jövő héten már telefonon megmondják! :D
A 16 hetes UH-n azt mondta a dokinő, hogy amit addig lehet látni, az mindene úgy tökéletes, ahogy van!

Jó hogy mondod ezt az 1 címre rendelést, természetesen ez sem jutott eszembe a nagy felindulásomban :oops: :lol:
Lehet, megvárom még a genetikai UH-t, meg az AFP-t, az már csak 2 hét és utána rendelek...ha kibírom addig. De lehet, hogy a barátnőméknek előbb kell, mert addigra ők már a 31.hétben lesznek, és valamivel hamarabb kiveszik őket,szerinte. Szép nagy babák, már most!

KépKép

KépKép
kata8110
 
 

 
 

19-ik heti adatom van nekem is: 450 gramm, előtte nem becsültek súlyt
Kata: nem tudom, én még biztos várok vele (babakocsi) pár hónapot, de ha ő a tuti befutó, akkor nincs miért várni...
Katuska: nekem is gyakran fáj a fejem :( igen, most azt hiszem, szintén az időjárástól, időnként meg az orrdugulástól (mostanában meg még vérezni el kezdett :(). Gyógyszert igyekszem nem bevenni, de néha nem sikerül nekem sem.
Most éppen a pocakom is fáj, úgyhogy megint sík ideg vagyok :( remélem, ebből kispocok semmit nem érez. A hasam sem nől semmit. Senki észre nem veszi, hogy babát várok, pedig ma még ráadásul passzos pólót vettem fel (azért van poci, de még akár hájnak is elmegy). Lehet, hogy csak megint túlaggódom magam?!
Vickybabe: aranyos kiságy: a választásnál azt is vedd figyelembe, hogy hová fogod rakni: látszani fognak-e a kismackók a többi bútortól...

Csöre
csöre74
 
 
 
 
 
 


Csöre: egyelőre ő a befutó -- én úgy érzem, minden igényünket kielégíti, meg olyan kis kényelmesnek is tűnik. De ma munka után elhaladok a budaörsi Brendonba, hazafelé útbaesik, sőt a szüleim is elkísérnek, mert anyukám roppantul be van sózva, úton útfélen lesi a babakocsikat :lol: Persze, dönteni mi döntünk, de több szem többet lát alapon :D

KépKép

KépKép
kata8110
 
 


Okés, babahordozó ügy átgondolva. 3 hónapig nem autózunk.

Tudja valaki, hogy a SOTE 1-en a cukorterhelés édes lötyivel, vagy zsemle+kefír verzióval történik???
Császárnál nem lehet bent az apuka, ugye? Azért ha nincs baj megmutatják neki a babát?
Vendég
 


Kata! Nem vagy hülye! Szerintem ha én is megveszem majd a babkocsit uyganúgy fogom nézegetni, mint amikor Máténak szereztük be...csak én bele tudok tenni egy gyereket hogy ne legyen annyira üres:)
Ha a párod is rámonta az áment akkor rendeljétek meg! HAsználd ki, hogy benne van a dologban...a pasik hajlamosak az ejj ráérünk arra mégre.

Csöre! Nyugi nekem sincs még pocakom egy szem sem..inkább csak maradék háj :oops: majd lesz...meglátod hamarosan nem látjuk a lábunk ujját:) Úgy tudod megnézni, hogy megfelelő ütemben növekszik-e, hogy a szeméremcsont és a méh tetejének távolsága egyenlő a terhességi hetek számával. na most azt nem tudom ez hanyadik hétig érvényes mert egy idő után elkezd egyre gyorsabban növekedni, de most még lehet így nézni. Amikor megkeményedik a méhed pl egy jó kis szex után :roll: akkor tök jól ki lehet tapintani :)

Eperfagyi pont ezt akartam neked írni, ha pici koraszülött lesz a baba úgysem fogtok nagyon autózni, menjenek mások látogatóba hozzátok!

Már megint rohadtul fáj a fejem és nem múlik el semmitől...már aludtam, ettem ittam de egyre ramatyabbul vagyok és több gyógyszert már nem merek bevenni. Nem tudtok valami homeós bogyót ezekre a frontokra?
katuska79
 
 


SZIASZTOK!

Nekem is elég sokszor fáj a fejem. :cry: De szerncsére azért kibírom bogyó nélkül. Nekem a következő szokott segíteni:leülök 1 székre, előre dőlök, összekulcsolom a 2 kezemet, tarkómra teszem, és a kezemmel lefele nyomom a tarkómat, mikozben a tarkómmal ellenttartok. Ezt csinálom kb. 10 másodpecig, kis pihi után még 2szer. Nekem ez segíteni szokott.

http://www.timmermann.hu/index.php?m=sz ... d01b24d2b1
ezen a honlapon megnézhetitek, hogy az adott héten mi az átlagos súly.

Kép
moffli82
 
 


Katuska: nem az a baj, hogy kicsi, hanem az, hogy úgy érzem, kisebb, mint egy hete mondjuk... :( És azt hiszem, a "jó kis szex"-el is várnunk kell minimum csütörtökig :(, akkor megyek doktornénihez, és kérdezem meg, hogy lehet-e már, de azért remélem, hogy semmi gond. Most megint bugyborékolok odalent, ami jót jelent :) bár a faltól-falig játékkal felhagyott egy ideje Kispocok, lényeg, hogy a buborékolás megvan.

Csöre
csöre74
 
 
 
 
 
 


Katuska: :lol: :lol: :lol: ja, neked van egy csöppséged, akit toligálhatsz az új kocsiban -- én meg majd kölcsnkérem aszomszéd kislányt?! :lol:
Láttunk a Brendonban még egy továbbfejlesztett változatot,amin az ülős rész is szembe fordítható a mamival,meg kifele is,szóval extra körültekintő :D Meg szép a mózese, jó a hordozója, az ülős rész is szinte fekvésig dönthető! Meg bolygós kerekű, a kerekek középnagyok és mind a négy dupla, tehát jó masszív :wink:
Mindjárt megnézem az olasz oldalon, hogy van-e ott is? Persze, olasz....hogy ne lenne :P
Én pocakosodom látványosan, olyan kis helyes,simogatni való.
Jajj, hogy én milyen izgatott vagyok :lol: :lol: :lol:

Nekem megint ég a gyomrom, meg a nyelőcsövem, kinyúlok, de több Rennie-t már nem akarok enni :oops:

KépKép

KépKép
kata8110
 
 


Kata! Amit kinéztél annak nem fordítható át a karja? Amíg pici sokkal jobb úgy tolni, hogy látod...aztán már inkább Ő akar nézelődni:)
VAgy tegyél valami babát a kocsiba és tologasd a lakásba ahol senki nem látja:) úgy nem olyan ciki :oops: A közepes kerekek a legjobbak szerintem.

Csöre! Biztos csak képzeled! Mondjuk én is állandóan iyleneket képzelek, hogy biztos kisebb stb stb... nem szabad ennyit vizsgálni figyelni magunkat mert begolyózunk tuti. Én azt hittem így már más lesz, hogy már egyszer végigcsináltam, de ugyanúgy izgulok és szinte ugyanazok a paráim, mint Mátéval.

NA megcsináltam egy csomó zakuszkát (padlizsánkrémet) most meg várom, hogy hazatérjenek a fiúk a kocsmából. Tuti megint telenyomják ropival meg gyümölcslével Mátét én meg csodálkozhatom miért nem akar vacsorázni.

MOffli kipróbálom a módszered. Ösztönösen én is szoktam nyomkodni a tarkóm, hogy helyre álljon az agyi vérkeringés de szerintem nálam más a probléma.
katuska79
 
 


Katuska:Amit én először kinéztem, abban a mózesben felém néz, az ülősben kifelé -- de az új verzióban az ülőst is lehet befele fordítani, ez az:

http://www.bimbomarket.it/en/product.asp?Id=4583

Fejfájásra: én használtam a Boiron cég Spigaelia nevű bogyóját -- de megpróbálom megkeresni a kis homeopátiás könyvecskémet, mert minden típusú fejfájásra mást javasolnak :wink:

Imádom a padlizsánkrémet!!! Mi meg töltött karalábét ettünk :D

KépKép

KépKép
kata8110
 
 


Szia csajok.-.. rég nem jártam erre, remélem mindenki jól van:) kicsit betáblázódtak a napjaim, nagyon keveset ülök gép előtt.
üdv a pocaklakóknak:)

Kép

Kép
rozsakatica
 
 


Katuska: biztos csak beképzelem, megkérdeztem anyámat meg a párom, és szerintük nem mentem össze :oops: Én az első két gyerekkel nem voltam ilyen parás, igaz, akkor nem is fájt ennyit a pocóm, és nem volt hátrakonyuló a méhem (legalábbis nem tudtgam róla ): Most nem tudom kitapizni a szélét, mert nem keményedik, és a háj szépen befedi :oops: Hát várok türelemmel csütörtökig.
A padlizsánkrémet én is szeretem :) jöhet fénypost :)
Kata: látod, ráérsz még: jön még egy-két ilyen ötlet, és újragondolhatod az egészet :wink: Egyébként ez is nagyon csinos kis darab :)
Hihetetlen drágák lettek a babakocsik az elmúlt 8 évben... Azért biztosan kell új, mert a réginek lóg a fejrésze, ha lefektetem, a hálója már szétment (nem bírta a napi nagy bevásárlást :)) és a napvédő vagy mi az sincs már egyben. De a lényeg, hogy a babacuccolója lestrapált, így biztos csere lesz.

Csöre
csöre74
 
 
 
 
 
 


Az is megnyugtat, hogy 1/2 11-kor már majd' leszédülök a székről az éhségtől :D
de azt hiszem, a pocifájás az egész napos ülésnek köszönhető, úgyhogy valamit ki kell fejlesztenem ez ellen, mert dolgozni viszont kell :( a hasalós téma azért kicsit fárasztó, a háton fekvés meg szintén kellemetlen... de sok bajom van :lol:

Csöre
csöre74
 
 
 
 
 
 


Csöre: :lol: :lol: :lol: Ez az egész napos ülés engem is kiborít, rádásul van egy hülye szokásom, hogy a szék szélén ülök, nem dőlök hátra,így még jobban gyűrődök :lol:
Plusz óránként járkálok pisilni. Mi lesz még itt :lol: De legalább ma még nem vettem be Rennie-t és reggel küldtem egy kakaós csigát Martinnak :lol:
Egyébként minden meglátást szívesen fogadok a babakocsival kapcsolatban, mert ugye nekem túl sok tapasztalatom még nincs.
Legnagyobb dilemmám, hogy a sport részt lehessen-e velem szembe fordítani, vagy elég, ha kifelé néz csak? (A mózesben természetesen arccal felém van!)

KépKép

KépKép
kata8110
 
 


Kata: hasznos, ha szembe tudod fordítani:
- ha menet közben elalszik, jobb, ha magad felé fordítod, és látod
- ha nyüszög, hogy vedd fel, megnyugtató neki, ha lát
- ha olyan irányból süt a nap, hogy így le tudod árnyékolni, akkor hasznos
- ha eszik út közben...
- látod, ha vetkőzik út közben (leveszi a sapit, pedig kéne, stb...)
szóval számtalan olyan eset van, amikor én jobban örültem volna neki, ha látom a gyerkőcöt navigálás közben... sajna az enyém nem tudta ezt, de most ez szempont lesz, az biztos
Én törökülésben ülök a székemen (jó széles :)), néha "lazítok" és leengedem a lábakat. Persze ez is olyan "csomagolós" figura, az nyugtat, hogy a puha poci miatt nem hiszem, hogy nyomom Kispockot :)
Ma 2 szelet ribizlilekváros-kakaós kaláccsal indítottam, most ettem egy csokipudingos fánkot, és erős a motiváció, hogy azt a 3 cső kukoricát feltegyem főni :oops: lassan ebéd... még azt is ki kellene találni...
A pisi talán jobb lesz, ha kiemelkedik rendesen a méhünk... egyébként még én is gyakran járok, de korántsem olyan gyakran, mint korábban. Aztán meg rosszabb, amikor leszáll :lol:

Csöre
csöre74
 
 
 
 
 
 


Katuska: bekeményedett: 3-4 cm-el van a köldököm alatt.... az a számítási módszer szerint, amit írtál, még csak 13 hét :? vagy kicsi ez az altáji berendezkedésem a szokásoshoz képest, vagy azt sem tudom, mit hol keressek?! Közben felrémlett, hogy amikor a fiammal voltam a 18-ik heti UH-n, akkor kb ugyanitt volt, mondta is a doki, hogy még csak 17 hetes tapintásra (úgy kívülről) mindegy, lényeg, hogy újfent megnyugodtam :) azért nyomok egy magne B6-ot, ne keménykedjen itt nekem :wink:

Csöre
csöre74
 
 
 
 
 
 


Csöre! vegyél a mérés közben egy jó nagy levegőt és máris pontos a mérés:)
Én imádok hason aludni, amikor nagy pocakom volt akkor csináltam egy plédből fészket, beletettem és kicsit féloldalt de mégis hason tudtam aludni egész végig. Mondjuk nem volt nagy hasam így könnyen ki tudtam vitelezni. Most csak egy kispárnával kitámasztom a csípőmnél és máris ok a hason alvás. Inkább csak a tudat miatt, mint a pocak mérete miatt párnázom ki magam. AZt hittem majd a szülés után végre tudok hason aludni, de akkor meg a melleim miatt volt esélytelen.

Kata ha van rá mód akkor olyat vegyél aminek a karja átfordíthatós!
Tök jó lenne ha megnéznéd a homeós könyvedet! sajna nem ismerek itt homeós házidokit:(
A kakaós csiga nálam is befutó volt mikor Mátét vártam, na meg a vaníliás krémtúró! Minden reggel azt ettem a csigával:)
AZ a baj, hogy most meg már meg kell küzdenem a finom falatokért a fiammal. Úgyhogy csak egyed amíg nem nézi ki senki a szádból :lol:

Ma átrendeztem Máté szobáját, hogy nagyobb legyen a hely benne, meg kcsit rendbe tettem a játékait. NEm volt egyszerű mert amit én helyre tettem, azt Ő azonnal széthajigálta...el is határoztam, hogy ezentúl csak olyan játékok jöhetnek amik max két darabra szedhetők...

Ja a babakocsi hálója nekem is szinte az első napokban elszakadt...elég sokat kell használni. NA meg az alja állandóan koszos főleg jó kis esős sáros időben...szóval nem rossz ha könnyne leszedhető és tisztítható.
katuska79
 
 


Katuska,Csöre!
Nagy köszönet a babakocsis tanácsokért! Igazság szerint ennek sem a karja fordítható, hanem a "feltétet" lehet így is, úgy is felrakni! De kezdek hajlani erre a verzióra, ahogy mondjátok, hogy mely szempontokból hasznos!
Egyébként a krémtúró nekem is jól csúszik, van XL-es doboz a Milliből, hát az valami isteni :P
A homeós könyvet felkutatom, csak férjecském mindig pakol -- és mindig úgy elpakolja a dolgokat, amik kellenének :lol:
De sok patikában is tudnak segíteni, a Teréz krt. Szondi u. sarkon foglalkoznak pl homeopátiával,ott tuti van ilyen kis könyvük!
De keresem én is, mert emlékszem, olyan kis füzetke volt,hogy :Homeopathia babáknak és mamáknak
Szerintem ez kell nekünk!

KépKép

KépKép
kata8110
 
 


Túró... hát így jártam :) addig mondogattátok, amíg úgy döntöttem, Apa túrótortát kap szülinapjára :) ma van a szülinapja, most 5 hónapig egyidősek vagyunk :) aztán megint lekörözöm :) Egyébként túróból végtelen mennyiséget tudok enni, de nem a krémtúróból, hanem a túrós-gyümölcsös desszertekből, a Milli túróvarázs a kedvencem :) bár az is megy össze :(
Katuska: megvolt a nagylevegő :) most tényleg közelebb van a reálishoz, olyan 15-16 centi, ahogy lennie kell :) végre hatott a magnézium is, mert már kezdtem aggódni, hogy több, mint egy órája feszül... még a nadrágot is le kellett vennem :oops: most pokrócba bugyolálva ülök, mert azért itt hideg van...
Valami homeos cuccot a védőnő is adott, az sókról szólt... nem gyógyszerekről, bár úgy tűnik, nem ugyanaz a kismamapakk mindenhol :? hogy miért?!
A macskatémát is lerendeztem: döntöttem: anyamacskát kedden műtik, elég 4 macska, meg be is oltják, a cicagyerekeket meg pár hét múlva... eddig azért az is zavart, hogy ilyen potenciális bacitanya él a teraszomon. Nem is mertem hozzájuk érni. Azután sem fogok, mert nem rajongok értük, de legalább nem fogok pánikolni, ha hozzám érnek :oops:
Szóval zajlik nálunk az élet :)

Csöre
csöre74
 
 
 
 
 
 


Sziasztok!
Olyan sokat írtatok, nem győzöm olvasni. Pörög a topic!!
Nagyon sok hasznosat írtok, első babásként sokat tanulok tőletek.
Kata, köszi a linkeket! Tetszik a bútor, amit kiválasztottatok. Csak azt nem tudom eldönteni, hogy ezeknek a kiságyaknak állítható a magasságuk? Mindegyiknél csak azt írja, hogy heverővé alakítható, de hogy magasítható-e, arról én sem rajzot, sem megjegyzést nem találtam. A járgányotok is hasonlít arra, amit mi néztünk ki, funkcióiban legalábbis ugyanazokat tudja.
A mózeskosár akkor fontos, ha nem dönthető vízszintesig. Én sok babakocsi leírásnál azt olvastam, hogy nem dönthető vízszintesig, mégis újszülött kortól ajánlják. A szakértők szerint pedig fontos, hogy vízszintesben legyen az újszülött (éppen azért, amit eperfagyi említett), ezért lehet jó a mózeskosár, amit rá lehet szerelni a vázra.
Az általunk szimpatizált kocsi mózeskosara egyébként rögzíthető a kocsiban is.
Katuska, egyet érzek veled. Alapból én is utálom a telet, de most alig várom!
A fejfájásod elmúlt? Lehet egy privi kérdésem? A zakuszka az igazi erdélyi változat paradicsommal és minden földi jóval? Ha igen, priviben elküldenéd a receptet? Előre is köszönöm.
Moffli, az utrotól való megválás tényleg egy fellélegzés! Gratulálok az UH-hoz, szerintem a méretek miatt ne aggódj. Az a lényeg, hogy nőjön. Hogy mennyit, az mindegy, a végére úgyis elég nagy lesz… ma meg mégis egy kicsit kisebbnek születik, hát annyival könnyebb lesz neked.
Ezt a fejfájás elleni gyógymódot ki fogom próbálni, néha nekem is fáj. Szerencsére eddig elkerültem a gyógyszereket. Nem is tudom, mit lehet bevenni, ha már nem bírom. Tudtok segíteni?
Ami a kicsik súlyát illeti, ez egy nagy kérdés bennem. A méretéből becsülik, vagy van erre valami szofisztikáltabb módszer is?
Kata, nem tapasztalatból mondom, sokkal inkább csak hallottam, hogy a sportkocsikat azért csinálják kifelé fordulósra, mert akkor már érdeklődő a pici, és jobb neki szemlélődni, mint minket nézni. Csöre ellenérvei viszont azok mellett a kocsik mellett szólnak, amik egy mozdulattal átfordíthatóak akár menet közben is.
Ami a pisit illeti, én napközben alig járok (pedig akkor iszom rentgeteget), viszont éjjel még mindig 3-4x fel kell kelnem. Ki érti ezt?!
De jó nektek, hogy tudtok édességet enni! Én nagyon édes szájú vagyok (vagyis voltam), most is kívánnám, de ha bármit eszem, ami egy ici-picit is édes, utána elkezdek émelyegni. Így aztán marad a kovi ubi.

Kép
petne
 
 


Petne: ha minden igaz, magasítható a kiságy, de ezt még ki kell nyomoznom! Ha ez nem lenne az, akkor van ezer féle másik ott a boltban, ami jó lehet!
A kocsit tekintve én is ezen filóztam, de Csöre és Katuska meggyőztek! Végülis, mikor épp kezd ülni és nekem nyugisabb, ha látom, nem csúszik-e le, stb, akkor jó, ha felém fordul, utána meg hadd bámészkodjon! :lol:
Fejfájásra kikutatom mostmár tényleg a homeós könyvecskémet!
Egyébként én rákérdeztem a dokimnál (miután 3 napot agonizáltam a fejfájástól), miket lehet bevenni: Algopyrin, Aspirin, Panadol, Quarelin. Amitől tartózkodni kell:Cataflam és társai, vagyis a lórúgás gyógyszerek.
Ja és a baba súlyát méretből becsülik.
Mindenre válaszoltam?! :lol:

KépKép

KépKép
kata8110
 
 


Petne, a méret meghatározása a mellkas körfogat alapján becsléssel történik. Az UH készülék kalkulálja.
Én egyébként mindent tudok enni :oops: úgyhogy lassan felhagyok az olvasással, mert most nagyon jól esne egy kis koviubi :D
Katuska: a zakuszkarecept jöhet a topic-ban is, engem is érdekel :) Akármelyik változat. Nekem még nem sikerült jót csinálni :(

Csöre
csöre74
 
 
 
 
 
 


Sziasztok
Katuska: igen legyszi dobd fel a receptet a topikban, en is nagyon orulnek neki:) koszike
Hat en is sokat gondolkoztam mit lehet fejfajasra, mert engem is neha gyotor, koszi az infoert Kata.
Petne: en is ugyanabban a szituban vagyok mint te, rettentoen edes szaju voltam es most emelygek az edes dolgoktol, meg igazsag szerint kevesebbet is kivanom. Mondjukra ennek kifejezetten orulok, mert tiszta csoki maniakus voltam.

Ma megint meg volt a havi csaladi vita (persze a spanyol csaladdal), hogy miert akarok a ferjemmel olyan idetlen nevet adni a fiamnak mint Attila... ne is mondjam 3 honapja ervelunk Antonioval (a ferjemmel) es semmi, mintha a falnak beszelnek. hat en biztos hogy nem fogom a fiamat sem manuelnak sem Josenak hivni. Vagy neutralis nev ami ugyanaz ezen meg azon a nyelven is vagy magyar, es mivel a ferjemnek Attila retentoen tetszik, meg amugy is magyar nevet akar adni a gyereknek, szoval legyen.
Nem tudom mar, hogyan ertessuk meg veluk, az utolso vitakor azt hittem, na vegre ha nem is ertik meg, mar nem fogjak felhozni a temat.
Mar felek is nevet adni a fiamnak mert nem akarom, hogy amikor megszuletik a fiam, majd azt mondjak neki, hogy hu de hulye neved van, es inkabb chiquititonak fogjak hivni vagy egyeb mas becenevnek mindennek csak nem attilanak, es neki meg szegyenlenie keljen a nevet es vegul ne hasznalja.
szoval oszinten szolva mar nem is tudom mit csinaljak. Nekem tetszik a nev, es nem akarom, hogy befolyasoljanak, de azt sem akarom, hogy szerencsetlen fiam keruljon ki ebbol a szitubol vesztesen. szoval tisztara ossze vagyok keveredve.
na ez mar megint hosszura sikeredett panasz level volt. nektek amuyg beleszol a csalad a nev valasztasba? Az en anyukamnak attila nem tetszett inkabb a Denes, de mikor megmondtam neki, hogy attila lesz belenyugodott es mar egy szot sem szol.
hat nem tudom mi lesz.

Kép
brestovsky
 
 


Sziasztok!

Nyaralás után ismét itt :lol: :lol: :lol: :lol:

Remélem, mindenki jól van, szépen növesztgeti a pocakját....
Vendég
 


kata8110 írta:Fejfájásra kikutatom mostmár tényleg a homeós könyvecskémet!
Egyébként én rákérdeztem a dokimnál (miután 3 napot agonizáltam a fejfájástól), miket lehet bevenni: Algopyrin, Aspirin, Panadol, Quarelin. Amitől tartózkodni kell:Cataflam és társai, vagyis a lórúgás gyógyszerek.
Ja és a baba súlyát méretből becsülik.


Mostanában egyre több szakirodalomban lehet azt olvasni, hogy az ibuprofent is szedhetik kismamák, szoptató anyukák...
Súlybecslés... szerintem, nem érdemes azzal foglalkozni... a mérhető adatok sokkal lényegesebbek, pontosabbak... és azt kell nézni, hogy egyenletesen, megfelelő arányban nőnek-e az egyes testrészek...
Vendég
 


Kata, igen :lol: Köszi!

Rita, végülis én sem bánom az édességet, de néha nagyon megkívánom, és akkor jajj nekem! A gyümölcsök szerencsére nem okoznak bajt, és végülis ez e lényeg :lol:

Vicky, neked is köszi a súlybecslést. Igaziból nem aggódom emiatt, sőt, még soha nem mértek nálunk, csak kíváncsi voltam.

Kép
petne
 
 


Vcrane! Milyen jó egyeseknek, nyaralgatunk,nyaralgatunk? :lol:
Én már alig várom a szabit, augusztus 13-tól!

A gyógyszereket csak a teljesség igénye nélkül írtam, de valóban, az ibuprofen is ide tartozik :D

Rita: mi nagy sikert arattunk a Martinnal! Senki nem szólt bele,Anyumékat ismerem, sose tennék és Anyósomék sem, legfeljebb megjegyeznék, hogy tetszik/nem tetszik, de az persze szívük joga :D De a Martintól elájultak, hogy milyen szép, úgyhogy most mindenki boldog! A 88 éves Nagyim is rettenetesen be van sózva, ráadásul lehet, hogy Martin szülinapi ajándék lesz neki, mert ő január elsejei,én meg január 2-re vagyok kiírva :D

Pocaknövesztés: nem tudom, milyen 'állagúnak' kell lenni a pocaknak, mert nekem olyan jó kis feszes, vagyis nem keményedik görcsösen,de olyan, mintha jól tele lenne -- tele is van Martinnal :lol: Ez így jó? Nem fáj, semmi ilyesmi. :lol: [/quote]

KépKép

KépKép
kata8110
 
 


Vicky: üdv újra itt, remélem, jól telt :)
A súlybecslés a végén szerintem igenis lényeges, legalább lélekben felkészít a lurkó méretére :) Addig én sem fordítottam rá figyelmet, csak az utolsó pár hétben. Kellett is a felkészítés :)
Kata: biztos jó :) a pocak állaga nagyon alkati :) nekem az első kettőnél szépen kinyúlt a bőr, és puha kis párna formájában megmaradt :) úgyhogy most is puha :) Persze, ha a méhem bekeményedik, akkor a kis puha párna alatt kemény, de a párna azért ott van :) (nem rakok fel képet a pociról, mert jön a sok :lol: ha meglátjátok, mit nevezek puha kis párnának :))
Rita: hát, nehéz kérdés, nálunk sem merült fel a probléma, bár a Botond annak idején apán hülye viccei miatt került le a listáról... de egyébként senki nem szólt bele, így nincs ötletem :( Most még nincs név-verziónk, bár az Attila is tetszik :) de nem illik a vezetéknevéhez. Biztos van olyan beceneve az Attilának, ami tetszik nekik, nem?
Az édességet meg ne bánjátok :) én alapból nem vagyok édesszájú, most sem, de ha beindulok :D igaz, bármire... a koviubiért kicsit haragszom, mert azóta sem tudtam beszerezni... :wink:

Csöre
csöre74
 
 
 
 
 
 


Csöre
Nekem 10 éves tapasztalatom, hogy nem szabad adni az UH-s súlybecslésre... egyszer-kétszer bejön, de az esetek nagy többségében elég nagy az eltérés...
(én pl. sose szoktam a gépnek ezt a programját használni... :oops: )
Vendég
 


Kép
Vendég
 


Vicky,pont mi is most csináltunk pocifotót :lol:

Kép
Háttérben Latte cica, mellette még 3 van :lol: :lol: :lol:

KépKép

KépKép
kata8110
 
 


KAta! hátul a mecsek oylan kávés színű?

Rita! szerintem nagyon szép név az Attila, nálunk kettő is van. Tesóm meg egyik sógorom. A legszebb így, nem epdig becézve. Szerintem meg épp a különlegessége, a magyarsága miatt nem fogják majd becézni semmilyen spanyol becenévvel. Főleg ha megszületik nyugodtan kikérhetitek magatoknak, hogy miként lehet szólítani a gyermeket! Mi is megmondtuk, hogy senki nem Mátékázhat... nem ez a neve és kész. Ti lesztek a szülei, a Ti jogotok nevet adni neki! Legfeljebb adjatok neki még egy nevet valami spanyolt.

Csöre! épp készül odakint a koviubi...de már két napja borús az idő úgyhogy nem tudom lesz-e belőle valami.

A zakuszkát pedig a következőképpen kell készíteni a legegyszerűbben. Vöröshagymát, fokhagymát, padlizsánt, fehér paprikát, pritamin paprikát le kell darálni húsdarálóval. (így nem kell annyit párolni, mintha csak feldarabolva párolnánk) a padlizsánt meg kell sütni, hogy lejöjjön a héja és azt is hozzá darálni. Bő olajon feltenni lassú tűzön főzni és folyamatosan keverve főzni. Közben sózni lehet ki mennyire szereti. A paprika, padlizsán mennyisége uyganannyi legyen, a paradicsomé kevesebb mert különben nagyon fog benne dominálni. HAgyma mehet bele bőven, én az egy kiló padlizsánhoz 4 fej hagymát daráltam le.
Mondjuk nem főztem egy egész órát, elvileg addig minimum kell, de én jónak találtam. A lényeg, hogy az olaj feljöjjön a színére. Akkor kiszedni üvegbe, itt is fontos, hogy olaj legyen a tetején. Ha nincs akkor önteni kell rá mert ez fogja lezárni. Meleg takarókba dunsztolni. Kb másnapra ki is hülnek és tavaszig elállnak ha el nem fogynak:) felbontás után kb 5-6 napig fogyasztható ezért érdemes kisüvegekbe eltenni.
A babos változat is jó lehet amikor mindehhez főtt tarka babot is tesznek.
Odakint bográcsban főzték nekünk az erdélyiek:) pirítóssal nagyon fincsi:)


Kata! azért a tolókart mégiscsak könyebb átfordítani, mint az egyre nagyobb súlyú gyereket ülésestől mindenestől:)
katuska79
 
 


Katuska! Latte cica hófehér, csak kicsit árnyékba szorult mellettem :lol:
Ez a zakuszka nagyon fininek tűnik! Miért van az,hogy az én férjecském ilyesmit nem hajlandó enni? Csakis húst hússal?! :lol:
Katuska,a karfordítás jogos...de ha akkora lesz, hohy nézelődni akar és nem éppen átszokóban az ülésre, akkor már nem nagyon kell felém fordítani -- vagy mégis...? :roll:

KépKép

KépKép
kata8110
 
 


Sziasztok!

Vagyok én is, olvasok. Rengeteget írtatok.

Gyönyörűek a pocik Csajok!

Üdv az új Kismamiknak!

Az életet nem álmodni kell. Az álmot kell megélni.
Kép
hanna30
 
 


Vicky: meghajlok érveid előtt :) akkor nekem szerencsém van, mert 2-ből 2-szer bejött? Tényleg csak grammokat tévedett a doki :)
Kata: de jó, hogy írtad a cicákat... lehetne majd priviben pár cicás kérdésem? Olyan kis kezdő vagyok a témában... és olyan sokan lettek körülöttem hirtelen :?
Katuska: nagyon köszi a receptet, mindenképpen kipróbálom :) szerencsére sikerült anyut rávenni a koviubi gyártásra, úgyhogy az is meglesz talán hamarosan... bár ebben az időben :? Borús? Második napja szakad az eső... persze a gyümölcsfáim ezerrel nőnek, sajnos a fű is, amit ezen a hétvégén sem fogunk lenyírni :(
Kata: az én férjem is húsevő... semmi zöld... bár talán ezt (zakuszkát) azért ő is szereti :)
Éjszaka alig aludtam :( kijött az allergiám: tüsszögtem, folyt az orrom (miért nem írom jelen időben?! most is), köhögés... persze falom a kálciumot, de ilyenkor az már kevés szokott lenni :(
Csinosak a pocik lányok :) próbáltam én is fotózni magam (Apa hallani sem akar róla?!), de elég ügyetlen vagyok így magamnak :oops:
Kata: nekem még a bicikliülsében is aludt el a fiam 1 +1/2 - 2 évesen... szerencsére ő ült az elsőben, így fél kézzel tartottam, fél kézzel kormányoztam, mert annak aztán nem sokat ér az öve. Azért a babakocsi ehhez képest mindenképpen más: kényelmesebb, biztonságosabb, de érdemes átgondolni a karfordítós verziót... ha nem is létszükséglet :wink:
Csöre

Csöre
csöre74
 
 
 
 
 
 


Csöre: nyugodtan jöhetnek a cicás kérdések, 18 éve van folyamatosan cicám, ahogy írtam, jelenleg 4 :lol:
Fotózás: Tükörből nem tudsz? Valahogy olyan szögből, hogy jól látszódjon? :D
Más sem hiányzott gondolom, mint az allergia :evil: Nekem csak dugul az orrom reggelre, de azt olvastam, ez szokványos.
Nem lehetett semmi a biciklis megoldás! Szoktam látni, mikor valamelyik szülő biciklijéhez kötik azt a kis 'guruló sátrat' és ott ül benne a kicsi gyerek, míg bicajoznak -- szerintem ez annyira nem jó megoldás :?
A babakocsi témát megfontolom,csak ez a peg-perego nagyon bejön, minden szempontból :lol:

KépKép

KépKép
kata8110
 
 


Kata! minta ahogy Csöre is írta előfordulhat, hogy elalszik a baba és sokszor mikor erősen tűz a nap akkor jobb ha át tudod fordítani a kart. Vagy amikor elkap egy erős szél...meg lehet lenni átfordítós kar nélkül is, de ha már van választási lehetőség akkor inkább olyat válassz.

Na az én párom is ragadozó:) én még csak csak ellennék mindenféle zöld kaján de neki muszáj mindig valami húst csempészni a kajába. A zakuszka bejön neki is de legyen szalámi is a kenyéren hozzá:)

Vicky! a pocidra tuti rámondanák az utcában a nénik, hogy tuti fiú lesz mert olyan kis hegyes:)

Hurrá esik az eső. ennek örömére ha már bevagyunk zárva elhatároztam, hogy ma varrni fogok. Persze csak egy olyan burdám van amiben babacuccok vannak és annak meg nem találom a szabásminta mellékletét...lehet kidobtam mert megelégeltem, hogy Máté állandóan szétcincálja őket.
katuska79
 
 


Rita
Nagyon megdöbbentett amit a névválasztásról írtál. Mondjuk hallottam már ilyet, de szerintem nem korrekt. A gyerek nevét a szülők választják ki és ha a férjednek tetszik a magyar név, akkor az csak erősítsen az elhatározásodban. Ilyenkor jövök rá, mennyire szerencsés vagyok mindkettőnk családjával. Mi nagyon különleges nevet fogunk adni a gyermekünknek, a Kovács mellé szerintem muszáj. Pedig nagyon tetszik nekem az Anna, Zsófi, Eszter, de ezek úgy érzem egy ilyen vezetéknév mellett nem "érik el a kellő hatást". Anyukám is különleges neveket válaszott és anyósom is annak idején, úgyhogy szerencsére senki nem rökönyödött meg. Kivéve persze a sógornőmet, akinek a véleménye egyáltalán nem érdekel bennünket, mert ő a család fekete báránya. Sőt, ha tetszene neki, akkor újragondolnám. :lol: :lol: Szerintem ez a szülők döntése és ne hagyjátok magatokat. Esetleg második névnek nincs olyan név, ami spanyol eredetű, de magyarul is jól hangzik??? (A spanyol fiúneveket nem ismerem, lánynévben könnyebb lenne.)
Vendég
 


Mindenféle finomságokat esztek én meg nem kívánok semmit. Gyakorlatilag barackon és dinnyén élek. Úgy kell magamba erőltetni minden egyes falatot, pedig imádtam enni. Nagyon finnyás ez a kölök, a legtöbb kaját visszaküldi. Tegnap étteremben ebédeltünk, aztán jött az ökölődés. Anyukám hangosan nevetett, mikor próbáltam alkudozni a Pocaklakómmal, hogy ez most nagyon húzós áron volt, ha lehet ne dobja már vissza.

A másik gondom: Gyakorlatilag vasárnap este óta alszom. Ez normális???? Szakdolgozatokat kellene írnom, de még neki sem álltam. Nem tudom mit tegyek, hogy ne legyek ennyire álomkóros. Vagy ez már lustaság???
Vendég
 


Eperfagyi: ne aggódj, lehet a frontok miatt is... ez az idő nagyon álmosító. Én minden nap benyomok reggel egy kávét, de erre nem bíztatlak, mert elég vegyesek a vélemények. Csak ha nem innék, a vérnyomásom a 90/60-at sem érné el :?
Az szép lenne , ha a babán múlna, mit ehetsz meg :) akkor az enyém mindenevő (bár dinnyét nem adtam neki, azt én nem eszem meg)
Kata: nagyon köszi, mindjárt megy :)
Tükörből nem megy, mert nincs fény, és a vaku teljesen szétsütné... sikerült egy olyat, amin csak a poci van (ebből a távolságból az sem semmi :)) mindjárt megy :)
Nekem elöl - hátul ülés volt a bicajomon, nem volt semmi két gyerekkel, de itt vidéken ez a leggyorsabb, és a járdán elég biztonságos is :) akár 4 éves korukig is jó, ha elég kicsik (na nekem nem kicsik :)) utána úgyis megtanulnak egyedül bicajozni :)
Az utánfutó szerintem sem jó annyira, mert a kocsiból nem látszik: nagyon alacsony. Hiába a zászló.
Katuska: tök jó, hogy tudsz varrni... én is szeretnék :( de sajnos csak kötni tudok... a nagyim varrónő volt, és még most is sokat varr... persze azért egy babaruha projektet nem bíznék rá :) szóval ezért nem tud varrni a családban senki :)

Csöre
csöre74
 
 
 
 
 
 


Csöre!

Várjuk a képet! :wink:

Az életet nem álmodni kell. Az álmot kell megélni.
Kép
hanna30
 
 


szijjasztok!

Folyamatosan olvaslka benneteket, de mire a végére érek, elfárad a szemem,és már nincs erőm írni. :oops:

Névválasztás:egy másik fórumon, akik szintén spanyolban laknak, anyuka magyar, apuka spanyol, ők is az Attila nevet szerették volna, és ott is kiakadt a fiú családja,ÉS a legborzasztóbb, hogy azért, mert vmi kis hallomásuk volt a magyar történelemből, és valami rosszat hallottak erről a mi ATTILÁnkról.És ezért nem engedik ezt a nevet.Nagy nehezen váltottak, de sok magyar nevet nem úgy ejtenek,ahogy kellene, így nekik is iszonyat nehéz másikat keresni. Sajnos ott az anyuka fáradt bele az örökös vitába.
Nálunk szerencsére nem szól bele senki a névválasztásba, bár anyósom véleményét nem ismerem, mert én nem vagyok vele beszélő viszonyban kb.1 éve már.

Kicsit irigykedve olvasom, hogy ti már nézegetitek a babkocsikat, kiságyakat,stb.Én még nagyon az elején vagyok, ezért nem is merek még nézelődni, meg igazából a párom sem. Barátnőm után bennem van még mindig a félsz, és ha elérjük a 15.hetet,attól kezdve tudok csak felhőtlenül örülni.
Persze tegnap bejártam a várost, é képzeljétek, Sopronban összvissz 2 hely van,ahol kismamarucikat lehet venni. Felháborító!Az egyik a C&A,ami iszonyat drága, a másik egy eldugott bolt. Bár nagyon jó cuccok vannak, és 7e Ft-ért találtam farmert,csak sajna nem volt a méretemben.Der péntekre ígértek, már nagyon várom. Ahogy felpróbáltam, írtó kényelmes volt.ANyuék felét kifizetik, mert júniusban szülinapomkor ezt kértem, h. szálljanak majd bele.

Bocsi, hogy kicsit hosszúra nyúltam. :oops:

Kép
moffli82
 
 


Moffli! Jó, hogy itt vagy! 7000.-Ft-ért nem drága a naci. Amit én láttam az 15.000 körül. Az kemény. A C&A-ban mi felsőket vettünk. Mást nem, de azt sem a kismamás részen. Pont ma írtam erről a blogomban. :) Remélem, már jobban vagy!!!

Az életet nem álmodni kell. Az álmot kell megélni.
Kép
hanna30
 
 


Lányok, valamiért nem megy a képfeltöltés... segítség!!!

Csöre
csöre74
 
 
 
 
 
 


Csöre! Írtam. :lol:

Az életet nem álmodni kell. Az álmot kell megélni.
Kép
hanna30
 
 


szia hanna!

HÁt, elég pocsék volt az estém, eléggé fájt a hasim. Ma reGEl is olyan fura volt. Úgyhogy ma egész nap pihizek, nehogy baj legyen. Ez az első napom utró nélkül, tegnap befejeztem. Olyan jó érzés.
:lol:
Most már nem bal oldalt, hanem a köldököm alatt szurkál a hasam. Ez mitől lehet?

És te hogy vagy, még mindig kerget vuk? :(

Kép
moffli82
 
 


Kép manó 12. héten

Valaki meg tudná mondani, mi az a gömb alakú valami a baba fölött? Mert kicsit zavar. Igaz ez már hasi Uh-gal készült, de nem hiszem, hogy annak a feje nyomódna be.

Kép
moffli82
 
 


Moffli! Nálam bármikor jön vuk. Már megszoktam. Nekem is szúr a pocim, sőt a petefészkeim is. Ez szerintem természetes.
Édes a kisbabád! Nekem szinte minden uh már hasi volt.

Az életet nem álmodni kell. Az álmot kell megélni.
Kép
hanna30
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet: