Új privát üzeneted érkezett!

Rita: szerintem nem kell megijedni! Nekem is szokott lenni ilyen, néha igen erős fájdalom, de általában csak kellemetlen.
Nem tudom, ti tapasztaltatok-e ilyet, de nekem mintha úgy minden megváltozott volna odalent, na nem kinézetre (legalábbis ezt nem tudom) :-), hanem érzésre. Na jó, nyíltan leírom, hiszen csak veletek tudok tapasztalatokat cserélni. Szóval mióta babát várok, nekem nem olyan a szex. Mintha megváltozott volna a hüvelyem. Bocsi, hogy ilyenekről írok, de kíváncsi lennék, hogy nálatok ilyen téren változott-e a helyzet, ez természetes-e.

Aluszékonyság: nekem is csökkent, de továbbra is igénylem a több alvást. Már este 10 óra körül ki szoktam dőlni, pedig régen éjfélig is fent kukorékoltam. És ennek ellenére alig tudok reggel felkelni több, mint 8 órás alvás után. Persze tudom, hogy meg kell becsülni, mert ha már nagy lesz babó a pocakomban, akkor már kényelmetlen lesz alvás.

Kép
jandrea
 
 


Rita: nekem nincs ilyen, de olyant szoktam érezni, mintha súlyzók feszítenék odabent, mármint a hüvelyben... az talán nem nyilalás, inkább csak kellemetlen? de eddig nem aggódtam... az a helyzet, az sokkal kellemetlenebb lesz, amikor a szeméremcsontok vagy mik csúsznak szét... szóval nem tudom, nagyon nem aggódnék, mert ilyenkor tényleg minden alakul ott lent, de ha aggaszt, jobb, ha megnézeted, nehogy feleslegesen idegeskedj
Andrea: ez természetes ... bár sajnos én eddig el voltam tiltva a szextől mert veszélyeztetett voltam :( így friss közvetlen tapasztalatom nincsen, a korábbiaknál meg nem emlékszem :?
A hólyagom egyébként nekem is fáj időnként, kezdettől, de a tesztek alapján nincs fertőzés, tehát viselem türelemmel :)
Andrea: nekem a napi 9-10 óra alvás baba előtt is alap volt :oops: tehát 9-kor feküdtem, és nem a gyerekek miatt, mert náluk még ment a rajcsúr :)

Csöre
csöre74
 
 
 
 
 
 


Sziasztok!

Meg volt a 12. heti uh. Minden rendben, tarkóredő vékonyka:) ülőmagasság 65 mm. És folyamatosan izeg-mozog, még az uh közben is megfordult:)
Megpróbálom feltenni a képet!

Móni Kép 20080718uh [/img]

csmoni
 
 

 
 

Jandrea: a várandósság kezdete óta sokszor álomkóros vagyok, főleg az utóbbi napokban (gondolom azért ebbe a változó időjárás is nagymértékben beleszólt).

Nagyon örülök hogy picit hűvösebb van mert ezt a tikkasztó meleget eléggé nehezen viseltem már.

Eperfagyi: gratula a babóhoz :D

Csmoni: tök szépen látszódik az Uhu-n a baba, szép formás.

Én ma voltam dokinál és azt mondta ez az utolsó alkalmak egyike hogy még egészben látható a bébi a monitoron.
Szúró érzés nekem is van és sokszor kell pisilni mennem, mostmár sajnos nem is tudom végigaludni az éjszakát muszáj felkelnem úgy feszít. És még egy kellemetlenség:több alkalommal amikor pl. tüsszentenem kell bepisilek egy picit,szerintem hólyaggyengeség :oops: Veletek is előfordult már hasonló?

Holnap megyünk a Kenguruba nézelődni,nagyon rá vagyok kattanva a babakocsitémára. Múlt héten már kinéztünk egyet: Neonato Piuma - valamelyikőtöknek van esetleg tapasztalata hogy milyen kocsit érdemes vásárolni?

sahli
 
 


Sziasztok!

Katuska, az üzlet a Lövőház utcában van, ha a körút felől mész, akkor jobb oldalon. 2in1.

Szúró érzés nekem is van néha, csak rövid ideig tart, úgyhogy szerintem ez csak az átrendeződés miatt van.

Móni, tényleg nagyon szépen látszik a babátok :)

Ránk először még lakásfelújítás vár, a leendő gyerekszoba most leginkább raktárként funkcionál, úgyhogy még csak nézelődni indulunk ma bútor, babakocsi ügyben.

Jó hétvégét mindenkinek!

Kép
petne
 
 


sahli: ne aggódj nekem is van ilyen sőt éjszaka arra ébredtem hogy valami nedves van a combomnál hát igen mondanom se kell..... álmomba bepisiltem és amikor felébredtem tényleg majdnem már utánna rohantam ki a wc-re. Én is sokat felébredek éjszaka pisilni. Nekünk is megvolt a 12. heti uh plusz vérvétel. Nyaki redő: 1.2 ülőmagasság: 67mm :lol: és össze volt zárva a picink lába úgyhogy még nem tudjuk mi lesz a kis mazsolánk.

[url=http://www.nagyonbaba.hu]Kép
erzsebet0312
 
 


Petne,akkor ez a bolt elvben pont ott van, ahol a Madaran által talált bboom, amit meg is látogattam, amit te mondasz, annak ott van mellette az outletje is?? Asszem akkor tudom :D
Jandrea, szerintem természetes amit érzel, hogy 'más odalent', nekem a szex sokáig nem is kellett, az utóbbi 1-2 hét, hogy kezdem úgy érezni, újra a régi vagyok :lol:
Moni,gyönyörű a Babucid, gratula!

Babakocsi ügyben: semmi tapasztalatom nincs, de úgy néz ki a Peg-Perego tri fix mellett döntünk, kombinált: mózes, hordozó és sport rész -- jókat hallottam róla! Vagy még szóba jöhet a Chicco trio enjoy, hasonló kombináció.
Van valamelyikőtöknek tapasztalata bármelyik márkával??
Mi is hamarosan megrendeljük a bútort!

Nem tudom, pontosan ki merre lakik, de a XIII. kerületben a Visegrádi u. 25-ben van egy jó bababolt, nagyker is, meg rendes bolt is, mi ott néztük ki a bútort. úgy hívják, hogy Mária bababolt. Ha esetleg valakit érdekel :lol:

KépKép

KépKép
kata8110
 
 


Sziasztok!
Az álomkór nekem nekem nem múlt el, folyamatosan aludnék, ha tehetném :)
Szúró, nyilaló érzés: a méhtartó szalagok nyúlnak, semmi gond nincs, kicsit le kell pihenni, hogy rendeződjenek :)

A 16. hét után már egészben nem lehet a monitoron látni a babát :)

Kép
Kép
Kép
mágnes
 
 
 
 
 


koszi szepen megnyugtattatok egy kicsit. Ma ejszaka mar arrol is almodtam, hogy korhazba vittek emiatt, szoval jol bekepzeltem magamnak, hogy valami baj van. Ha erosebb lesz a fajdalom akkor benezek az orvoshoz addig meg viselem a kellemetlenseget.
Jandrea: Jo hogy felhoztad a dolgot, mert engem is sokat fogalalkoztatott, csak szegyenlos voltam megkerdezni.
eddig nekem sem volt kedvem a sexhez, sot kifejezetten ra sem tudtam gondolni a lenti helyzet miatt, meg a ferjemet is kicsit zavarta, hogy ott a baba es mit szol majd ha o ott megjelenik. Na de ezen a heten megeroltettem magamat es elhitettem magammal is meg a ferjemmel is, hogy ez nekem kell mert az jo, es ossze is jott, es egesz jol :lol: meg is lepett, mert az eddigi egyutletek csak a ferjem miatt voltak, olyan muszaj es en nem elvezem dolgot (persze a terhesseg ota). Oszinten szolva nagy lelki elhatarozas kellett ahhoz, hogy en tegyem meg az elso lepest, mert kedvem nem volt hozza vegkep, de vegul is sok cikk meg blog atolvasasa utan raszantam magam, es hat megerte. Persze fontos, hogy a parod nagyon oda figyeljen rad, anelkul nagyon nem megy ilyen allapotba.
A pisilest ne is mondjatok ma este 6-szor keltem fel, szinte alig aludtam miatta. Viszont visszatartani visszatudom, egy darabig, meg mindjart felebredek hogy ha kell az igaz, legalabbra is eddig. :D
Kocsi ugyben en is a chicon gondolkodom, habar en meg nagyon el akarom tolni a vasarlas ido pontjat. Pontosan a nagy teli leszalitasig, olyankor itt 50%-os kedvezmenyben lehet baba dolgokat kapni, ugy hogy ugy gondoltam majd akkor. A butort meg a mi boltunkbol rendelem. Szerencses vagyok 8) Lattam egy tokjo kisagyat, amit atlehet alakitani agya, iroasztalla es kisszekrenye mikor meg nol a baba, es nagyon tetszik ha talalok kepet feldobom.
Talaltam kepet de csak a kisagyrol, nincs lefenykepezve atalakitva
Kép Kisagy

Kép
brestovsky
 
 


Hello csajok!
Ma utazunk, csak beugrottam, hogy két hétre elbúcsúzzam!! 8) 8)
Addig mindenkinek jó pocaknövesztést és sok pihit kívánok! :lol: 8)

Rita :lol:
Tök jó a kiságy, én is ágyneműtartósat szeretnék!
puszi! :lol:

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Fourth Birthday tickers
Lilypie Second Birthday tickers

Lilypie Pregnancy tickers
madaran
 
 


Sziasztok!!!

Köszönöm szépen a visszajelzéseket, így már megnyugodtam. Igazság szerint nem érzem magam még olyan bizalmas viszonyban az orvosommal, hogy ilyesmiről tudnék vele beszélni. Szóval elég kellemetlen. Lehet, hogy nőnemű nőgyógyászt kellett volna választanom??? De az meg nekem olyan furcsa!!!! :-)

Pisilés: én is sokszor felébredek éjszaka, csak az a baj, hogy én rögtön iszom is, mert iszonyatosan szomjasnak érzem magam. Aztán nem csoda, hogy pár óra múlva megint felébredek. :-)
De nem fekszem vissza ivás nélkül, mert azt hallottam, hogy sokat kell inni, meg biztos oka van, hogy szomjas vagyok.

Na meg nagyon sokszor el van dugulva az orrom, főleg éjszaka. Emiatt mostanában nem igazán alszom jól és még mellé jön a többszöri pisilés miatti ébredés, szóval végülis nem csoda, hogy 8 óra "alvás" után alig tudok felkelni reggel.
Tényleg!!! Erre az orrdugulásra (úgy olvastam ez természetes vele járója a terhességnek) nem tudtok valami megoldást??

Kép
jandrea
 
 


Talaltam egy kepet vegul is arrol, hogy mi lesz az atalakithato babaagybol ha atalakitjuk, szerintem tok jo.:) Kép Halloszoba

Kép
brestovsky
 
 


Szex téma: hát igen hiába mondogatjuk, hogy tök normális dolog meg nem lesz semmi baj akkor is oylan furcsa érzés. De tényleg az a lényeg, hogy a párunk odafigyeljen ha valami kellemetlen...ez az időszak nagyon jó arra, hogy változzon a szexuális élet..főleg a vége felé:) Meghát más módja is van arra, hogy apu boldog legyen :oops:
És ha már az egyik "gyermek" örül az fél siker:)
Egyébként tényleg más odalent minden...kinézetre is de a szülés után megint olyan lesz minden, mint volt. Most sokkal duzzadtabb meg minden és érzékenyebb is ami nem biztos, hogy kedvezően befolyásolja a dolgokat.

Hú az éjszakai pisilés annyira gáz...tök sokáig kínlódok mire ráveszem magam, hogy kimenjek..olyankor mindig oylat álmodok, hogy épp wc-n ülök meg hasonlók.
A vizeletcsepegés miatt meg intimtornázni sürgősen mert romolhat is a helyzet. Nagyon egyszerű a gyakorlat: összeszorítani, elengedni az izmokat bárhol bármikor. A lényeg, hogy edzeni mert a vége felé meg a szülés után adódhatnak nagyobb problémák is, inkább meg kell előzni!

BAbakocsi: először is mennyi pénzt szántok rá. Ez nagyban befolyásol. Újat akartok vagy használtat. Hol szeretnétek használni, miylen útviszonyok közt. PL ahol nincs kibetonozva az út vagy nagyon rossz, ott érdemesebb a rugósabb nagykerekű kocsit választani. AKi sokat utazik annak kicsire lehessen összecsukni. Lehessen fektetni, legyen hozzá lábzsák mivel téli babák lesznek. Aki sokat bkv-zik lépcsőn cipekedik az ne nagyon vegyen 8-9 kilósnál nehezebb kocsit és ne is legyen széles mert nem fér fel a buszajtón. Sajna nem segítenek az emberek úgyhogy a legtöbb esetben egyedül kell megoldani a fel és leszállást. Bevallom őszintén én feleslegesnek tartom a mózes kosaras megoldást ha viszintesig dönthető a kocsi... bár van benne praktikum ha elalszik nem kell zargatni csak felemelni a kocsiról és kész. Szerény véleményem szerint a kombinált babakocsik sokkal drágábbak, mintha a hordozót külön veszem meg. AZt úgyis csak a kocsiban kell használni, nagy jelentősége nincs annak ha fel lehet tenni a vázra mert nem kényelmes benne hurcolni a babát...abban cipelni meg igen erős karokra van szükség.
Jó ha a kocsi sportkocsivá alakítható, van alul nagy kosár, anyu és baba oldali pohártartós rész. Jó ha vannak tároló zsebek és esetleg az alsó kosáron van bezipzározható rész. Legyen könnyen irányítható akár egy kézzel is. Más most hirtelen nem jut eszembe... MI a negyedik kocsit használjuk most, használtan vettem a VAterán 8 ezerért egy gracot. NAgyon jó kis kocsi...mindenhová beférek vele mert nem szélesebb nálam és könnyű aluváza van. Csak sajnos már eléggé kiszívta a nap a színét ezért nézek egy másikat. SZintén használtan.
Ha elmentek vásárolni mindenképp tologassátok, nyissátok, csukjátok össze egy párszor a kocsit, álljatok mögötte, hogy kényelmes-e a fogása, ha felnyitjátok a kupolát előre láttok-e. (ez főleg a kátyús úton előnyös, hogy látszódjon a kocsi eleje.
A baj akkor van ha a baba nem szeret a kocsiban lenni...mert iylen is van.

És tényleg várjatok még a vásárlásig nemcsak a téli akciók miatt, hanem azért is mert ilyenkor rengeteg helyről érkeznek a babacuccok. nekünk először semmink nem volt aztán kapásból lett három hordozónk meg két kiságyunk:) Higyjétek el nem kell vagyonokat költeni és padlóra küldeni a költségvetést csak okosan és körültekintően kell vásárolni.

nekünk is hasonló kombinált kiságyunk van. Tesóméktól kaptuk...de szerencse, hogy nem mi vettük meg mert én nem biztos, hogy ugyanabban az ágyban akarom altatni tizenakárhány évig csak mert átalakítható. Úgyis elcsábulok egy klasz gyerekágyra meg totál más szoba berendezésre és akkor máris feleslegesen adtam ki rá a dupla pénzt, mint egy egyszerű kiságyért.

Nekem ez a vélemyényem, remélem más is leírja mit gondol!

Andrea! valami tengervizes orrspray vagy a kisbabáknak való orcsepp? Lehet már az a gyenge bébi csepp is segítene!
katuska79
 
 


Neonato Piuma nevű babakocsival kapcsolatban van valakinek tapasztalata? Köszönöm

sahli
 
 


Sziasztok!

De jó, hogy így pörög ez a topik, milyen sokat írtatok!!!
Képzeljétek úgy néz ki, hogy n ekem is kis kukisom lesz újra:-). MEg voltam róla győződve, hogy leányzó de most az uh-n elég egyértelmű kis csomag volt a lába között........bár persze még nagyon korai ilyenkor...dehát úgy tűnik fütyink van.

Milyen érdekes amit a szex kapcsán írtok.....én sem akartam eddig feszegetni a témát...de én pont fordítva vagyok vele. Korábban nem voltam egy nagy szexgép de most....állandóan az ágyban lennék...néha aggaszt, hogy nem tesz-e rosszat a picinek de az elsőnél is így volt és akkor sem okozott semmi gubancot. Aztán úgy emlékszem, hogy ez a nagy "lendület" úgy félidőben abbamaradt......hát majd beszámolok hogy áll a libidóm:-).

Nekem babakocsinál és kiságynál is egy nagyon fontos szempont van,mégpedig az, hogy nagyon magasan legyen a fekvőfelület. Olyat szeretnék amit több magasságba lehet állítani és legyen benne nagyon magas állás. Nekem az első terhességem után majd a szülés után jó 8-9 hónapig nagyon fájt a derekam...jó nagy súlyú gyerekem született és ahányszor mélyre kellett érte hajolnom (hiába tartott csak 3 másodpercig) csillagokat láttam a fájdalomtól. Szóval majd olyat szeretnék ami jó magas.....ez a legfőbb szempont, a kiságynál is!

Na megyek összedobok valami vacsit a "fiúknak":-)
Szép estét Nektek!!!

KépKép
peni
 
 


Sziasztok!

Katuska, millió köszönet a babakocsis tanácsokért, sokat segítettél, hogy mikor vásárlásra kerül a sor, jól döntsünk majd! Ja, a BKV fontos szempont, látom, mennyire "segítőkészek" az emberek :evil: :evil: :evil: Mellesleg, a kombinált kocsik tényleg jó drágák, de valahogy azt tartom a legpraktikusabbnak. A vásárlással várunk még,csak olyan jól esik nézelődni! :D
Peni, Graula a kiskukishoz :lol:
Ebben egyezünk, hogy jó magas, állítható legyen a kfekhely, mert bár nincs tapasztalatom, nem akarok minden alkalommal fejest ugrani az ágyba, valahányszor felveszem a babát!

Apropó, a 2in1-ben tényleg 50-70%-os leárazás van, nagyon cuki kis tunikát meg blúzokat vettem :D

Szép estét nektek!

KépKép

KépKép
kata8110
 
 


Sziasztok.
Igaz hogy a kombinált babakocsik eléggé drágák, de érdemes a "Vaterán" körülnézni egyes modellek szinte féláron kaphatók.

peni gratula a kis kukishóz, ez tényleg a végén fiús rovat lesz :D

Kép
ercsa
 
 


Hű, lányok, nem győzöm követni az új bejegyzéseket!
Első olvasás után 1-2 reagálás. :)

Hüvelyi szurka-piszka: nekem is van, s engem azért zavar, mert a másik kettőnél nem nagyon emlékszem ilyenre, bár Márton fiam és Pocaklakóm között majd' 10 év van, s nyilván pihenni sem tudok annyit, mint kellene/szeretnék/javallott...
Na az a lényeg: rossz és nagyon zavaró.

Szex: hát nekem sem olyan, mint pocaklakó előtt, úgy mondanám, meghitt. Apuci nagyon vigyáz ránk :lol:
Az első babócánál én is úgy voltam, hogy állandóan az ágyban lettem volna..., Julcsinál már nem annyira, most meg lecsökkent, de amikor együtt vagyunk, az nagyon jó, mert mindketten akarjuk (szegény párom türelmes ember... :roll: )

Hólyag-ügyek: hát énnekem is volt olyan, hogy alig értem haza "baleset" nélkül...
Éjszaka én is sokat pisilek, s én is iszom utána rendesen, ezért nemsokára jöhet a következő WC-manó látogatás :)

Eperfagyi!
Hidd el, császárral is lehet tökéletes és csodás a szülés!
Ne parázz ezen!
Bár énnekem mindkettő spontán indult, mindekttőnek látszott a buksija, s mindkettőnél majdnem ottmaradtam...
Mindkettőnél rossz volt, hogy nem éreztem, milyen, amikor tényleg kibújik a babóca... DE: eldöntöttem magamban, hogy ettől én lehetek jobb/rosszabb anyuka, csak attól, hogy hogyan gondozom-dédelgetem-nevelem a gyerekemet. Marcit még csak nem is láttam, Julcsit is csak egy kisujj-simire. Nem volt az, hogy a pocakomra tették, mert életveszély volt mindkét alkalommal, az elsőnél nem is tértem magamhoz egyszerűen... (Erősen imádkoztak már...)
SZÓVAL: hidd el, jó lesz, s így is teljes értékű anyuka vagy!

Most ennyit, mert a lányom anya-hiányban szenved...

Jó éjt! :)

Kata&Bori
Kép
Kép
Kép
batkata
 
 


Peni próbálj olyan ágyat nézni aminek a lábmagassága is állítható így még azzal is nyersz pár centit.
Nekem most okoz gondot mert ugye nekünk lent kell lenni az ágylapnak mióta állni tud és egyre nehezebben teszem bele a 12 kilós gyereket. Ha pocakom lesz akkor apára hárul a kiságyba hajolgatás. Vagy átszoktatom rendes ágyba valahogy.... na az még érdekes lesz mert Máté addig ugrál rohangál este míg rácsok közé nem kerül...onnan uyge nincs kiút és elalszik jobb híján. MOndjuk az IKEÁBAN lehet kapni ágyre szerelhető oldalrácsot de szerintem az sem gátolja meg a szökdösésben. Lassab elhozzuk tesóméktól az emeletes ágyat lehet megkérem a párom találjon ki valami megoldást rácsozásra. Legkésőbb decemberig ki kell kötlöznie a kiságyból a fiatalembernek.

KAta! a legjobb dolog a gyereknek vásárolni:) annyi klassz dolgot árulnak... én azon veszem észre magam, hogy elmegyek, hogy veszek magamnak ezt azt és a végén mindig Mátéra költöm a pénzt. Pedig egyáltalán nem voltam ilyen...az anyaság tényleg önzetlenné tesz.

Ercsa! igen a vaterán most sokkal lentebb vannak a babakocsi árak, mint régebben én is azt böngészem de majd csak december környékén fogok beruházni egyre. Addigra tuti eldöl a szín kérdés is.
katuska79
 
 


Eperfagyi!

Javítás:
"DE: eldöntöttem magamban, hogy ettől én NEM VAGYOK jobb/rosszabb anyuka, csak attól, hogy hogyan gondozom-dédelgetem-nevelem a gyerekemet."

Úgy tűnik már késő van :roll:

batkata

Kata&Bori
Kép
Kép
Kép
batkata
 
 


Sziasztok!

Milyen érdekes, hogy egyszerre indultunk be hasonló témákban.
Mi is most hétvégén próbáltunk babakocsit és bababútort találni. A babakocsi valószínűleg Peg Perego MS on Track lesz, a bútor még sokkal bizonytalanabb. Elég hülye adottságai vannak a leendő gyerekszobának, ahhoz kell megfelelő méretű bútort találnunk, ami praktikus és tetszik is. Nem lesz könnyű, már látjuk. Persze még mi is csak tájékozódunk, a vásárlás még odébb van.

Ami a szexet illeti, mi eddig el voltunk tiltva, éppen a hétvégén próbálkoztunk, és sajnos nekem is hasonló tapasztalataim vannak... nem jó, sőt fájdalmas. Remélem, hamarosan elmúlik, azért még nem adjuk fel.

Aludni én is bármennyit, holott terhesség előtt nem ilyen voltam. Viszont a pisilések és a telihold most bekavart, mert pár éjszakát csak forgolódtam. Ma végre aludtam egy jót (pisilni is csak 1x kellett felkelnem az eddigi 4-hez képest :) )

Erzsébet, neked is gratula a majd 7 centis "mazsoládhoz"!

Kata, igen, az az üzlet. A bboom-ba indultam, ahova javasoltátok, de aztán idáig értem. Sok mindent vettem sok pénzért, úgyhogy a másik üzlet augusztusra vagy szeptemberre csúszik.
Miközben nézegettük a Peg Peregot, odajött egy család, akiknek már 1 éves a kislányuk, és nagyon dícsérték ezt a márkát. Azt mondták, hogy minden funkcióját maximálisan ki tudták használni, és nagyon szeretik, soha nem volt vele problémájuk. 2 dolgot említettek, ami esetleg hátrány lehet. Az egyik, hogy 2 kézzel lehet csak tolni, mert esernyős fazon, a másik pedig, hogy a túrázást nem bírják a kerekei, vagyis aszfaltos útra való városi babakocsi.
Mi tri fixet nem láttunk, de talán annak is hasonló paraméterei vannak. Az eladó szerint is egyébként ez egy nagyon jó minőségű, megbízható márka.
Azt megkérdezhetem, hogy milyen bútort néztetek ki? Nem lehet a neten megkukkolni?

Madaran, jó pihenést!

Rita, klasszak ezek a bútorok!

Peni, gratulálok a topik újabb kisfiújához!!!

Kép
petne
 
 


Sziasztok!

Katuska! Igen, alapállapotban én is rendkívül költekező vagyok, új cipők, ruhák, miegymás :lol: A férjem viccesen mondta is, hogy ez nagyon jó, meg végülis megtehetjük, csak majd ha megszületik a baba, lehet, hogy kicsit vissza kell fognom magam :wink: De most érzem, hogy egyszerűen nem izgat, mert akkor itt lesz Ő és nem az lesz a fontos, hogy nekem új dolgaim legyenek, hanem, hogy őt ellássam mindennel! :D
Tegnap véletlenül megláttam egy kis égszínkék pihe-puha kord kertésznadrágot, Zsebibaba mintával az elején, hozzá kis világoskék-fehér felső.... Nem tudtam otthagyni :lol: Bár ez majd csak később lesz jó rá,gondolom 3-4 hónaposan de megvan az első ruhadarab! Ma reggel is egyből kivettem a szekrényből és gyönyörködtem benne :lol:
A bodyk meg majd jönnek akkor, ha kb tudom, hogy milyen méret kell -- már ha lehet annak hinni, amit mondanak a dokik :lol:

KépKép

KépKép
kata8110
 
 


Petne, az előbb még nem volt itt az üzid, így külön válaszolok! :lol:
Felteszem a bababútor linkjét, meg a Peg.Perego tri fixet is :D

http://bebibolt.hu/bababolt/index.php?m ... ts_id=1553

Ez a bútor (a képre kattintva kinagyítható)



http://bababolt.echt.hu/babakocsi/pegperego?cid=46442

Ez meg a 'járgány' :lol: A színét még nem tudom, de a család nagyon szemez a zöld buborékossal :lol: Ne legyen se túl komoly, meg legyen unisex színű, ha esetleg érkezik majd egy kiscsajszi is :lol:

KépKép

KépKép
kata8110
 
 


A pisi-ügy nehéz. Szinte egész nap wc-n ülnék. Nem is nagyon tudok annyit inni, amennyi kellene, mert így is rengetegszer vagyok úgy, hogy az útvonalon belül eltervezem, hol is tudok wc-re menni. Nem is beszélve az éjszakáról, amikor apát is felkeltem. :(

Szex: mivel veszélyeztetett vagyok, ezért félünk, de nagyon menne a dolog. Bár szegény apa ránk is vigyáz, inkább visszavonul. Tavaly kibírta, akkor most is, de én nem akarok még egy olyan ínységes évet, ezért mondtam neki, hogy úgy tevékenykedjen, hogy nekem ne legyen "túl jó". Erre azt mondta, hogy ő úgy nem tud.... Igaza is van, mert már attól elolvadok, ha ránézek.

Batkata
Nem az anyaságérzés aggaszt a császárral kapcsolatban, hanem az, hogy a természet rendje teljesen felborul. Programozott császár, amikor is kiveszik a Kicsikémet, amikor Ő még maradna. Mindezek után elviszik és teljesen egyedül lesz. Anyukája bénán fekszik egyedül az intenzíven, apukája meg a folyosón ül és vár. Szörnyű!!! Császárnál is lehetne, hogy a család együtt legyen, hogy érezze az a picike, biztonságban van és szeretik. Nem pedig egyedül sírdogál, egy idegen világban, ahol minden zaj új és ismeretlen, mert az egyetlen ismerős zaj, az anyukája szívdobogása minimum két emelettel feljebb van.
Mivel két dokim is van, lehet elkezdek alkudozni, hogy esetleg fizetős szobában megoldható-e az, amit szeretnék. Egy kórházban tuti alap: Telki............ Bár addig még akár nyerhetek is a lottón :lol:

Babakocsi
A mózeskosár részt miért tartjátok feleslegesnek???? Én szeretnék, hiszen 3 hónapos korig biztos, hogy nem fogom csak vízszintesben fektetni. Túl korai lenne a kis gerincének. A rendőr sem érdekel, akkor se rakom gyerekülésbe. Ő azt csinál a saját gyerekével, amit akar, de én is :oops: Egy kreszszabály miatt nem terhelem a még fejletlen gerincoszlopát, főleg nem egy koraszülött babánál. Éppen ezért a mózeskosarat látom tökéletes megoldásnak. Cáfoljatok nyugodtan............
Bocsi a regényért
Vendég
 


Hidd el Eperfagyi nem hülyeség a biztonsági gyerekülés! Mi rengeteget utazunk, akár 40km/h-nál is ha hirtelen fékez a kocsi mert ugye bármikor lehet iylen ha valaki előttünk gondol egyet és a kicsinek ekkor még nagyn gyenge a gerince, végzetesen megsérülhet! Ezt ugye Te sem akarod! A mózeskosár nem biztonsági ülés, ha az lenne akkor engedélyeznék és nem egy hülye rendőr találta ki...Nem véletlen az sem, hogy háttal kell bekötni az ülést mert egy ütközésnél csak így lehet kiküszöbölni a nyak és gerincsérülést. Több ezer millió kisbaba utazik hordozóban, nem ettől lesz valaki gerincferdüléses stb...főleg, hogy vannak oyaln modellek amikben van egy betét amitől vizszintesbe lehet állítani.
A mózeskosár arra jó ha mentek mondjuk vendégségbe akkor abba átteszed és nyugiban szunyokálhat, vagy ha sétából hazaértek és épp alszik, csak leemeled a vázról és nem ébred fel, hanem alhat tovább...
Még egy! A gyerekülésben az újszülött fejtámasz sem csak egy szép kiegészítő! Az is a baba biztonságát szolgálja, hogy kanyarban fékezésnél ne billenjen el a feje.
Szerintem gondold ezt a dolgot át mégegyszer...nem minden szabály hüleség ám :wink:

Kata! a tescóban nagyon jó minőségű bodykat lehet kapni hármasával, ötösével csomagolva! Egy ezresért csomagját és nagyon jó, nekem egy sem nyúlt meg, egynek sem ment tönkre patenja...Kisméretből nem érdemes beruházni, az 50-es méretet általában azok veszik akiknek tuti koraszülött lesz a babájuk előreláthatóan valamiylen oknál fogva. Leggyakrabban 56-62-es méretet kell venni kezdésnek, de ha Ti nagyon magasak vagytok akár ennél nagyobbat is! De 5-6 db-nál nem kell több mert az első időszakban hihetetlen gyorsan nőnek...
Az Auchanban is nagyon jók a bodyk, csak a patentjük műanyag és ha véletlen rámész a vassalóval akkor könnyen tönkre mehet.
Hálózsákban mi annó az Álomszuszi márkát vettük, nagyon szupi! Jó vastag, nem kell pluszban takaró így nem kell éjjel lesni kitakarózott-e. Ezt nem tudom hol lehet kapni, én az Örsön az Árkádban vettem az egyik bababoltban.

Tudjátok mi a jó abban, hogy téli babák lesznek? Mert alap esetben tökre kiakadok, hogy vége a nyárnak, jön a hideg, de most alig várom a zimankót:)
katuska79
 
 


Katuska! A kisnacit is a Tescoban vettem :lol: Láttam a kis bodykat, van kisfiús/kislányos, nagyon cukik és tényleg tiszta pamutok --van 7 db-os 2700-ért, ez szerintem sem pénz érte!
Én is úgy gondolom, hogy 56-62-es mérettel kell majd kezdeni - szerintem extra magasak nem vagyunk, de azért inkább magasak: én 172 cm, a férjem 183 körül. Szerinted akkor a mi méreteink alapján normál bébink lesz? :lol: Köszi a tanácsokat, nagyon sokat segít! :)
Ja, a Tescoban láttam egy olyan vicceset, olyan kis rugdalózó szerű ruhácska, ami kivülről szinte 'szőrmés', elöl Micimackós, a kapucnin meg 2 fülecske van :lol: Nagyon kis édes volt, csak nem tudom, hogy ezt lehet-e használni valamire :roll:

A mózes/hodozó témára vissztérve, én úgy gondoltam, hogy míg picike, addig a mózes van a kocsi vázán, épp azért, ha útközben elalszik, a hordozóban meg utazik majd. Aztán majd ha az ülős kocsi kell...milyen hamar eljön majd az is! :lol:

KépKép

KépKép
kata8110
 
 


KAta! Naná, hogy miylen hamar elrepül az idő! Egyébként ha a babakocsi dönthető vizszintesig akkor tökmindegy van-e hozzá mózes vagy sem. Annélkül is remekül lehet boldogulni. Vannak babák akik elég hamar ráunnak a vízszintes helyzetre és egy kicsit döntve jobban szeretik mert csak úgy látnak ki és ehhez nem kell feltétlen elérniük az ülőkort.

Nekünk is volt olyan jópofi nacink! Bent tök jópofa volt benne meg ha mondjuk vásároltunk stb. A bevásároló központban az állandó légkondi miatt amit mi talán észre sem veszünk elkél a sapka a kicsi fején így ez kapucni is jó megoldás.
Akkor vedd meg csak ezt a kisruhát ha nem hullik róla a szörme tutira!
Hát így a méreteiteket látva inkább a 62-es felé vásárolnék inkább, de a végén lesz majd súlybecslés abból nagyjából lehet következtetni a születési méretekre bár rendszerint ezek a mérések csalni szoktak sokszor nem is keveset.
katuska79
 
 


petne: köszi szépen a gratulát remélem hamarosan megtudjuk mi is hogy kisfiú vagy kislány lapul a pocakomban :lol:

[url=http://www.nagyonbaba.hu]Kép
erzsebet0312
 
 


Sziasztok!
De felpörgött ez a bevásárlás téma :) pedig még olyan messze van :)
Nekünk van babaágy, pelenkázó, kiskád, de a babakocsit a két "nagy" már lestrapálta... egy graco-nk volt, olyan, amire a hordozót egy mozdulattal rá tudtam csatlakoztatni, ami praktikus, ha a kocsitól sokat kell vinni hazáig... most erre a funkcióra nem lesz szükségem. Hát szerintem még elmélkedek a témán... annyira megváltoztak a körülményeink, hogy érdemes végiggondolni, milyen funkciók szükségesek.
Mózeskosár: a gyermekeim, főleg a fiam habitusa max. 1 hónapos koráig engedte volna használni.... egyébként tudom, hogy ő amúgy sem egy könnyű történet, de a fekvést azt abszolút nem tűrte :(
Eperfagyi: a hordozókban hidd el, nem lesz baja a kis gerincének, persze utána kell nézni, mit tud, nyilván azok között is iszonyat nagy különbségek vannak... nekem a lányom akkor is sokat volt hordozóban, amikor még nem tudott ülni, de már szívesen vett részt a társaságban: onnan el tudott nézelődni.
Kiságy: a miénk 60x120-as, sima fenyő rácsos ágy 2 v. 3 (?) szintre állítható magassággal, kivehető rácsokkal (2 mobil benne). Ez teljesen jó nekik olyan 1,5 - 2 éves korukig. Onnantól én ágyban altatom őket, hamar megszokják, amíg esélyes volt a leesés, fotelt toltam az ágy mellé. Ha több babót terveztek, akkor érdemes egy ilyen alapdarabot bevásárolni... nekünk már az egész család végighasználta, és nem is látszik rajta. A saját "nagy ágy" meg olyan téma, amibe már szerintem a gyereknek is lehet beleszólása, mi legalábbis kikérjük majd a véleményüket. De még egyelőre használtat használnak (sajátom volt). Majd ősszel az új szobájukba kapnak szép újat :)
Ruhatéma: én 163 cm vagyok, tehát a kisebb régió, a párom 190, tehát inkább magas... nos a gyerekeink mindketten nyurgák :) A fiamra talán 2 hétig sem volt jó az 56-os cucc :) igaz, neki az induló mérete is elég nagy volt... egyébként meg szerintem nem tudhatjuk ilyen előre, hogy mekkora is lesz... én kisebbre számítottam, mert Apa is, én is, kis súllyal születtünk... nem jött be :) A súlybecslés az UH alapján viszont igen: már 1 hónappal a gyerekek születése előtt jelezték, hogy nem lesznek kicsik... sőt, a fiamnál 1 héttel a születése előtt 150 grammal kevesebbet mondtak, mint amivel végül megszületett, de nyilván orvosfüggő.
Még a ruhácskákról: egy-egy típusból nem érdemes sokat venni, a baba majd jelzi, miben érzi jól magát. A lányom odavolt a hálózsákokért, a rugikat viszont rosszul tűrte, helyette inkább a zoknis verziókkal nyomultunk, ehhez képest a fiam már járt, amikor még mindig csak a rugikat szerette :)
Pisi téma... na az időnként tényleg gáz :( mondjuk tartani az talán megy... de nagyon gyakran kell, éjszaka is... az intim torna nagyjából bejött...
Az a Mamut melletti régió nekem nagyon kiesik :( kár, mert kéne egy-két csini cuccos :( az Árkádot végigjártam, de semmi okosat nem találtam (a kis lenvászon gatyin kívül, amit végül vettem):(egyébként sem sokat vagyok Bp-en... Ez volt a panasz szekció :)
Peni, gratula a kukishoz :) Erzsébet, neked is a szép babóhoz, Móni: nagyon jó az a kép, hihetetlen, hogy látszik minden kis csigolyája :)
Megyek pihenni: ma nagytakarítottunk, még a tetőn is jártam (ez ne mondjátok meg senkinek :))
Szép estét
Csöre

Csöre
csöre74
 
 
 
 
 
 


Csöre! Mit csináltál a tetőn? Lesikáltad a cserepeket? :)

Ez így igaz...van amelyik gyereknek ez a fazon jön be, van amelyiknek az. Sok baba pl nem szereti ha a fején áthuzgálják a ruhákat. Jó beszerezni egy két olyan bodyt ami ugyanúgy kersztben gombolós, mint a réklik. Az én fiamnak nem a ruhákkal van baja, hanem magával az öltözéssel. Felér egy kisebb háborúval mire mindent ráaggatok. Jó hogy most meleg van így kap egy pólót és mehet az udvarra.

Idönként totál pánikba jövök, hogy nem fogom bírni két gyerekkel, de pl most is ahogy egyött pancsiztunk és olyan édesen hozzámbújt rájöttem, hogy tök jó, hogy lesz még egy "iylen darabom":)
katuska79
 
 


Katuska: szúnyoghálót szereltem egy ablakra, ami csak onnan érhető el... nagyon muszáj volt, mert nem akarjuk, hogy a friss festés bepenészedjen a teregetés párájától, és ha nincs szúnyogháló, nem lehet szellőztetni, azaz lehet, csak akkor nem kívánt társaság várható. Apa meg fél egyrészt a magastól, másrészt attól, hogy eltörik alatta a cserép, ami nem valószínűtlen :D Egyébként a fenekemmel a cserepeket is lesikáltam, persze nem szándékosan :D
Bírni fogod két gyerekkel, hidd el. Amikor már nagyok, mint a két nagy culám, akkor kész öröm, hogy 2 van, mert teljesen jól elvannak egymással... kivéve ha szétszedik a lakást, megfürdetik a macskát, pedig az nem akarna... elúsztatják a fürdőt, stb... :D ezek csak a legaktuálisabbak :D most épp a fürdő van soron: zuhanyoznak, amíg Apa főz :)
Csöre

Csöre
csöre74
 
 
 
 
 
 


Csak kapkodom a fejem a sok okos tanácsra! Első babás mami lévén egy csomó minden eszembe sem jutna :lol: Persze,van Anyukám, meg Anyósom, na de mi sem tegnap születtünk a férjemmel :lol:
Csöre: Az ágyból mi is olyat néztünk, ami állítható, mind magasságilag, mind a rácsozását illetően -- el sem hiszem, hogy a mi kis porontyunk is lesz akkora, hogy ezen kell törjem a fejem :D

Nekem a pisi téma mellett egyre gyakoribb a gyomorégés. Amúgy is hajlamos vagyok rá, de most már kezdem rágcsálni a Rennie-t, mert rossz, mikor mar a sav :oops: Ma krumplifőzeléket csináltam, remélem, ízlett Martinnak is! :lol:
Most este megnéztük a Mamma Mia-t moziban,nagyon tetszett -- bár jó hangos volt a zene és féltem, nehogy megijedjen a baba, próbáltam takargatni a pocakot,ezzel-azzal :lol:

Katuska,biztos szuper lesz két csöppséggel, én is már most járatom az agyam, hogy majd jó lenne neki egy kistestvér :lol: :lol: :lol:

KépKép

KépKép
kata8110
 
 


szijjasztok!

Bocsi, hogy csak most jelentkezem, de szüleimnél voltam a héten, megőrzésre, és nedm tudtam írni, de mindid olvastalak benneteket.

Csütörtökön mi is túlestünk az UH-on. 12+2 naposan CRL:52 mm, BPD: 18 mm, nyaki redő 1,2 mm. Ahogy olvasgatom, az átlagosnál picit kisebb a babónk, de majd csak behozza. :lol:

Már csak 2 nap, és végre búcsút mondhatok az utrónak!!Már nagyon várom. :lol:

Szex:sajnos veszélyeztetett terhes vagyok, így eddig ez a téma sajna tabu volt. Dokim nem mondott semmit ezzel a témával kapcsolatban, így a következő találkozásig nem merünk semmivel próbálkozni(de nagyon nehéz lesz :oops: )

pisimanó:az éjszakáim nekem is kb.4szeri randival telnek. Eddig mindig gond volt, mert keveset ittam, de most éjszaka én is minden alkalommal iszom.

Nekem 3 napja az oldalam nyom. :? Bal oldalamon, ahol a baba van, ha sokat állok, vagy megyek, egy idő után nagyon feszít az oldalam, mintha ki akarna jönni. :) Ez is a növekedés miatt van?

Sajna képet nem tudok feltenni az Uh-ról, mert nagyon rossz volt az Uh- is , alig mutatott a doki vmit, nem volt vmi jó a felbontása sem. Mikor kinyomtatta, a papíron szinte semmi sdem látszódik egy foltocskán kívül. :cry:

Holnap jövök, remélem sokat lesztek.

Kép
moffli82
 
 


Moffli: gratula az UH-hoz :) kettőnké is kisebb volt, bár valóban sokaknak sokkal nagyobb :)
A sok álldogálás nekem sem esik jól, meg a sok ülés sem... hát majd hozzászokunk :)
Kata: a gyomorégés miatt nagyon együttérzek :( nekem most "jobb" mert a sav gyulladtra marta a gyomrom és a nyelőcsövem, ezért savtermelés gátlót szedek... de attól félek, ez meg a babának árt... a doki mindenesetre azt mondta, hogy nem, de akkor is gyógyszer. A Rennie-nél nincs jobb ötletem, sajnos. Azt viszont nyugodtan lehet.

Csöre
csöre74
 
 
 
 
 
 


Csöre: lehet, hogy legalább pszichésen hat a Rennie. Azt sem akarom folyton rágni, de tegnap este már kifejezetten fájt a nyelőcsövem :( Mi lesz itt még később? :shock:
Ikertherhes (szintén gyógyszerész) barátnőm már a kezdetektől használja a Maalox szuszpenziót, mert ő is a falra mászik, pláne, hogy kettő Babóca van! Az orvos azt sem kifogásolta, úgyhogy meglátjuk. Remélem, nem lesz rá szükség :wink:

Tényleg, hosszasan gondolkoztam egy dolgon: a 16.heti UH-n ugye megbecsülték a súlyát, azt írták, 159 gramm -- itt viszont a várandós naptár adatai a 16.hétre 80-85 g-ot írnak... Szerintem az azért kevéske...vagy nem? Nem emlékeztek, nektek mennyi volt a már meglévő csemetéknél?
Köszi előre is :D

KépKép

KépKép
kata8110
 
 


sziasztok,

hú mennyit írtatok, alig bírom követni. Viszont teljesen lázba hoztatok a vásárlással, bár én ősszel gondoltam csak elkezdeni, de érzem, már nem bírom sokáig... :lol: :lol: :lol: Ha pénteken kiderül a neme, tuti elkezdjük :lol:

Peni, gratula a kukishoz! Jól emlékszem, hogy a táblához nem küldtél adatokat, vagy csak lemaradtam ? :oops:

Moffli, gratula a 12 hetes UH-hoz! :lol: Simán lehet, hogy pár nappal később ágyazódott be a manó, ezért lehet pár nap eltérés a méreteiben.

Csöre, mi is fenyő ágyat néztünk ki, ezt: http://www.kikol.hu/adatlap?id=59

Kata, szupi a bútor és a járgány is (nekem is a zöld tetszik :wink: )

Babakocsi ügyben én egyelőre tanácstalan vagyok, nálunk elég rossz az út (új építésű környék és nincs még leaszfaltozva), úgyhogy ide valami terepjáró kellene :lol: Másrészt sokat autózunk majd kettesben a babával, úgyhogy kellene egy könnyű autós is, amivel egyedül is elboldogulok :roll: Úgyhogy mi valószínűleg az egy többfunkciós helyett többet fogunk majd venni :roll:

Egyébként ez tetszene a legjobban (ha nem kerülne itthon 180 ezerbe): http://www.bimbomarket.it/en/product.asp?Id=2824

Katuska, biztos jó lesz majd két gyerkőccel és megoldod majd, nyugi! :D

Eperfagyi, a gyereküléssel kapcsoltban, egyetértek Katuskával, tényleg gondold át! Biztosan lehet olyat kapni, amibe már biztonsággal betehető egy újszülött is, de nagyon-nagyon fontos, hogy rögzítve legyen!!!!!!
Telkit én is néztem, de ahhoz tényleg lottó ötös kellene, nekünk ráadásul még messze is van. Viszont szinte mindenhol van már fizetős családi szoba, úgyhogy nálunk is az lesz szerintem (apjuk is bent szeretne végig lenni velünk a kórházban :D ).

Sahli, megvettétek a babakocsit végül?

Hüvelyi szurkálás: nekem is van néha, akkor megnyugodtam, hogy ez normális.

Móni, Erzsébet, gratula Nektek is a 12. héthez!

Rita, szépek ezek a gyerekszobák!

Hanna, javítottam! Hogy vagytok?

Mindenki mást is puszilok, vigyázzatok magatokra, mindjárt dobok táblát!

Kép
vickybabe
 
 


Kép

Kép
vickybabe
 
 


Vicky: ez nagyon helyes kiságy :) A babakocsi is, viszont az a kicsi kerekei miatt nem igazán terepre való.

Csöre
csöre74
 
 
 
 
 
 


Vickybabe! Köszi a korrekciót a táblában :lol: Örülök,hogy tetszik a bútor, meg a járgány :lol: Mellesleg, ez is 170 ezerbe kerül :evil:
Ha jól látom, amit ti néztetek, ahhoz nagyon hasonló a mi másik esélyesünk, a Trio Enjoy -- az 102 ezer. Annyi a különbség, hogy ahhoz nincs a műanyag talp a hordozón. Ha esetleg érdekel :D

http://elefanibababolt.echt.hu/babakocsi/chicco -- ez az :lol:

KépKép

KépKép
kata8110
 
 


Csöre, köszi! Igen, kicsi a kereke, úgyhogy ez az autózósnak lenne jó csak, itthonra nem... :roll:

Kata, megnéztem és olaszban a Trio enjoy 259 EUR - mostani árfolyammal "csak" 60 ezer Ft... :? http://www.bimbomarket.it/en/product.asp?Id=5538
Szept elején megyünk nyaralni Olaszba, lehet akkor meg is tudnánk venni :roll: addig még van idő agyalni rajta szerencsére :lol:

Kép
vickybabe
 
 


most nézem, hogy 40 eur-ért kiszállítják Magyarországra is - még úgy is jóval olcsóbb, mint itthon :D

Kép
vickybabe
 
 


Kata! nyugodtan eheted a Rennit...a vége felé úgyis a táplálékod része lesz:)

Én csak 19 hetes méreteket tudok neked mondani mert nekem nem voltak plusz UH-ok. De az alapján szerintem a Te méreted a jó, a netes szerintem is kicsi.
290gramm volt a becsült súly a 19. hét végén. Valahol találtam egy leírást mi alapján lehet kiszámolni a súlyt, majd megkeresem valahol csak nem emlékszem rá...

Vickybabe! vannak olyan kocsik amiket egész jól be lehet gyömöszölni a csomagtartóba és terepen is jók! Igaz ezek mellé mást már nemigen tudsz pakolni. Mi azt csináltuk, hogy szereztünk 5 ezerért egyszerű esernyő kocsit amit levittünk vidékre mamáékhoz így nem kell cipelnünk a kocsit...ott úgysem nagyon sétálunk így jó egy olcsóbb kategória is.
Én épp most találtam új babakocsikat a Vaterán 17 ezerért és nagyjából ugyanolyan, mint a mostani Graconk.

Azt is vegyétek figyelembe, hogy ha már nem használjátok akkor könnyen eladható legyen...feltéve ha nem kell majd a tesónak is. Pl egy 100-200 ezer forintos babakocsit 35-40 ezerért lehet eladni használtan, míg egy 30-40 ezres babkocsit akár 20-25-ért is... Mert használtan már a kutyát nem érdekli, hogy újonnan miylen drága volt... szóval ezt is érdemes belekalkulálni a dologba.

Titeket nem visel meg ez a hülye időjárás? Én midnen nap fejfájással ébredek, igyekszem tartani magam, hogy ne kelljen gyógyaszer, de a végén oda jukadok ki, hogy egyre szarabbul vagyok és muszáj belőnöm magam egy panadollal...

Köszönöm a megnyugtatást tesó ügyebn! Épp most voltam a védőnőnél és Ő is mondta, hogy majd változik a helyzet. Épp volt ott egy anyuka egy kétéves és egy egy hónapos babával. Mondta, hogy az Ő fia is iszonyat elven és hisztis volt, de mióta megszületett a tesó azóta rá sem lehet ismerni! Tényleg nagyon jól viselkedett a fiú...bezzeg Máté..no comment:)
katuska79
 
 


fujj miket írok: jukadok:lyukadok, muszáj_muszály
meglátszik, hogy két éve itthon ülök és nem írok hivatalos leveleket...
katuska79
 
 


http://babaholmiolcson.hu/

itt tök jó akciók szoktak lenni.
katuska79
 
 


Katuska, köszi a tippeket! Én is efelé hajlok, hogy inkább több olcsóbb babakocsi, mint egy méregdrága, ezért nem is akarjuk elkapkodni (helyünk van szerencsére, kertes házban lakunk :lol: )

Ezt most találtam és bizony szerelem első látásra, kíváncsi vagyok, Apa mit szólna hozzá (ő a fenyőbútor-párti :lol: ): http://www.bimbomarket.it/en/product.as ... cf_id=178#

Kép
vickybabe
 
 


Sziasztok,
Katuska koszi szepen a sok tanacsot kocsi ugyben. Elso babaval nem igazan tapasztalt az ember, inkabb majd a hibaibol tanul, ugy hogy jo olvasni a tanacsaidat:)
Na meg ruha meretben meg egy egyatalan nem vagyok kepbe, minden ertekes informacio szamomra, azert is nem nagyon szolok hozza, mert vasarlas temaban nem nagyon tudok okosat hozzaszolni :?
mindenkinek koszi a hasznos hozza szolasokat!!!

Kép
brestovsky
 
 


Nagy köszönet neked, Vickybabe!! Megnéztem a Peg-perego kocsit és 117.000, míg itthon 170.000 Nagyon nem mindegy! :D Nem is beszélve a Chicco-ról, ahol szintén 40.000 a különbség!
Szerintetek korai már most 1-2 héten belül rendelni? Vagy várjam ki a 3 hetet a 20.hétig? Tudom, ráérünk, csak: Rettenetesen be vagyok sózva :lol: :lol: :lol: Meg ritka olcsó most az Euro...
Már terjesztem is az igét, ikres barátnőmnek mondtam, hogy mi a helyzet, ő is rákattant az ikres kocsi vásárlására, nagyon boldog, hogy 160 helyett mondjuk 110-ért kap. Mondjuk ő már a 29. hétben van! Jajj,majd csak eljön ez nekünk is egyszer!! :lol: :lol: :lol:

KépKép

KépKép
kata8110
 
 


Vickybabe nem csodálom, hogy beleszerettél első látásra! Álomszép:) De ha ügyesek vagytok akkor egy sima fenyőbútort is át tudtok varázsolni ilyenné! Egyébként meg tele lesz játékkal a szoba és a bútorok már nem is fognak látszódni:)

Kata! Mi van ha három hét múlva meg egy totál más modellbe szeretsz bele? Ki tudtad próbálni? Ha úgy érzed ez a tökéletes választás, a szervíz és a garancia megoldott akkor hajrá!
MAjd úgy lesz, hogy megérkezik és midnen nap össze fogod szerelni meg szét szereled...meg kinyitod, becsukod és vágyakozva fogod nézegetni... :P
katuska79
 
 


Katuska! A vesémbe látsz :lol: Egyébként a Brendonban kipróbáltam, sok másikkal együtt és nagyon bejött!
De mi lesz, ha ott fog állni a kisszobában a kocsi?? Tényleg össze- és szétszereljük naponta :lol: :lol: Most hülye vagyok, vagy hülye vagyok?? :lol: Mondtam a férjemnek is, azt mondta, a napokban rendeljük meg, ő Mr. Hidegvér, hogy rácsapott :lol:

KépKép

KépKép
kata8110
 
 


Kata, nincs mit :D Szerintem ha biztosan eldöntöttétek, hogy ezt a típust veszitek, akkor minél előbb rendeljétek meg, mert szept-ben az Euro tutira 250 fölött lesz újra... :roll: na meg akkor lesz mit nézegetni :wink: Nem vagy hülye, én is ugyanígy be vagyok már sózva :lol: :lol: :lol: Majd írd meg, hogy döntöttél! Barátnőd melyiket nézte ki?

Katuska, hát igen, valószínűleg maradunk a fenyőnél, már csak az ár és a beszerezhetőség miatt is :roll: Egyébként a páromnak is elküldtem és teljesen odavan, hogy milyen szép :lol:

Kép
vickybabe
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet: