Épp Viki kérdésére akartam reagálni, aztán benéztem valahová a neten (Szirka blogjára, talán emlékszik még valaki, már idéztem tőlük), és ezt találtam. Elgondolkodtató szerintem:
"Módszerháború és anyavialdal
Ha csecsemőgondozási, gyereknevelési vagy pedagógiai módszerekről van szó, gyakran egymásnak esünk. Legalább is nekem úgy tűnik, hogy gyakrabban és szenvedélyesebben, mint más témák kapcsán. Olyan kibékíthetetlen viták, mint hogy hányszor és meddig jó szoptatni, együtt aludjunk vagy külön, direkt fejlesszük a gyereket vagy hagyjuk, hogy maga fedezze fel a világot talán csak politikai vagy vallási kérdésekben zajlanak. Miért védjük ilyen vehemensen a saját meggyőződésünket a gyerekeink javával kapcsolatban? Hiszen maximum csak az a "veszély" fenyeget, hogy más gyerekeket másképp gondoznak, nevelnek, mint ahogy mi szeretnénk gondozni, nevelni a mieinket.
Talán részben azért, mert valójában nem tudjuk, hogy jól csináljuk-e. A tőlünk telhető legjobbat tesszük, de valójában semmi biztosíték arra, hogy tényleg jó döntéseket hozunk a nagy és a kis dolgokban. Itt és most a generációk között óriási különbségek vannak, egyre nagyobbak. A sokat emlegetett természeti népeknél nincs ez a bizonytalanság, mindenki tudja, hogy mi a helyes, hiszen emberemlékezet óta minden ugyanúgy zajlik, ugyanúgy működik - és működik, mindenki megelégedésére. Ugyanúgy csinálom, mint anyám, nagyanyám, dédanyám. Így van jól és nem is lehetne másképp. Mind együtt lakunk, a gyerekeimet nem csak én nevelem, hanem az egész közösség. Persze egyéni különbségek vannak, az emberek sehol sem egyformák, de az alapértékekben nincsenek olyan jelentős és kibékíthetetlen különbségek egy társadalmon belül, mint a mienkhez hasonló helyeken.
Mivel nem lehetünk teljesen bizonyosak egy ennyire fontos dologban, sérülékenyebbek vagyunk. Ha azt mondják, hogy az a módszer nem jó, amit követek, azzal azt mondják, hogy rossz anya vagyok, hiszen rosszat teszek a gyerekemmel. Nem is kell azt mondani, hogy a módszerünk nem jó, elég, ha van még jobb. Egy jó anya a legjobbat adja, ami létezik. Ha nem az enyém a legjobb módszer, akkor lehetnék jobb anya is.
Jó anyának pedig muszáj lenni, ez értékmérő, embermérő. Egy nő eleve sokak szemében nem is nő, ha nem anya, ha pedig anya, akkor legyen mintaanya, különben - a Hófehért idézve - ringy-rongy törpe lesz.
Nagy a nyomás kívülről és belülről is, és a természetes késztetést, hogy a gyerekeinknek a legjobbat adjuk, feszültség alatt tartja, a kérdéssel kapcsolatos reakcióinkat gyakran túlzóvá teszi. Fórumokon, blogokban esünk egymásnak (a Poronty sokszor erre építi a látogatottságát) és védjük a magunk igazát.
Én is belefutottam már ilyen vitákba és hol én éreztem úgy, hogy engem támadnak, hol más úgy, hogy én támadok. Pedig nem hiszek az egy üdvözítő módszerben. Nem hiszem, hogy van olyan, ami mindenkinek a legjobb. Abban hiszek, hogy van, ami általában jobban beválik, vagy mondjuk "alapesetnek" számít, mert pl. az ember evolúciós múltjához illeszkedik - de az ember épp attól sikeres evolúciósan, hogy nagyon változatos körülményekhez tud alkalmazkodni: természeti körülményekhez is és kulturálisakhoz is.
Abban is hiszek, hogy tájékozottabban felelősebb döntéseket lehet hozni, bár tisztában vagyok vele, hogy az emberek többségét megzavarja a sok, ráadásul egymással nem ritkán ellentétes információ. Amikor az általam választott módszerekről beszélek, nem a térítés szándéka motivál, nem is arra vágyom, hogy bebizonyítsam a nagyvilág előtt, hogy milyen remekül csinálom, hanem úgy érzem, hogy az információ megosztásával hozzájárulhatok ahhoz, hogy néhányan felelősebben dönthessenek - akár úgy is, hogy nekik ez nem való.
Tökéletesek sajnos nem leszünk sosem, mindig lesz mit tanulni és mindig lesznek rajtunk kívül álló dolgok, amikkel kapcsolatban kénytelenek leszünk abban bízni, hogy az irányításunk nélkül is jól alakulnak. Vagy éppen azért alakulnak jól, mert nem a mi kezünkben vannak.
Nem mindig könnyű ezeket nyugodtan, derűsen tudomásul venni. Az olyan pillanatokra, amikor ez nehezen megy, ezt a számot küldöm a tökéletességre törekvő anyáknak, és mindenkinek, aki szereti
különösen a refrént, amit így fordítottam le:
Azt a harangot húzd, ami kong
Nem lesz hibátlan, bármid adod
A repedés ott van mindenen
Így lehet világos odabenn
Persze az eredeti jobb
Ring the bells that still can ring
Forget your perfect offering
There is a crack in everything
That's how the light gets in."