Új privát üzeneted érkezett!

Horvth dokinak és Ibolyának, és a kis csapatnak 1000 köszönet. :lol:

Kép
Kép
zslebi
 
 


:D :D :D HATALMAS GRATULA NEKED ÉS A KICSI BOGINAK!!! :D :D :D

SOK-SOK TEJCIT!!!


Ja és dehogy voltál hosszú, én speciel úgy szeretem a születéstörténetetket olvasni!

Kép
Kép
l.judy
 
 


Mi is gratulálunk. Isten hozta Bogikát erre a világra :D Végre, hogy kibújt a babucika. Szerencséd volt az öltésekkel.Jó,hogy most már minden rendben.

Kép
roberta80
 
 

 
 

Sziasztok, most jöttünk meg nemrég, nagyon jó volt. Majd mesélek, meg teszek fel képeket, pucérkodás is volt (na nem én, hanem Barnabás részéről :lol: )
Zslebi, gratulálok a kis jövevényhez és jó egészséget kivánok mindekettőtöknek!

Kép
bernini
 
 


Nekem még nem jött meg, szerencsére, és ez igy is maradhatna :P
Na, Barnabás akkora hisztit levágott az itthoni első nappali alvás előtt, pedig a Balcsin olyan szépen csinálta már, hiába a más szoba, más rácsvédő, nem volt baj. Nem értem, mint aki magán kivűl volt, visított. És ott 3x egymás után egyszer kelt éjjel, nálunk ez nagy dolog! Pedig olyan közel a vonat, engem nagyon zavar mindig, nem tudok jót aludni. (de legalább a Balcsi is közel, ez az ára :-))Tegnap ráadásul hatalmas vihar volt.
Mehetünk szerdán a kórházba Judit!
Kedvelt elfoglaltság lett a lábevés :D Még egyedül nem tudja bekapni a lábujját, de segitséggel nagyon szivesen teszi, és egyfolytában próbálja ő is közelebb húzni, olyan édesen markolássza a talpát.
Holnap megyünk tanácsadásra, szerintem még nincs 7 kiló sem a bébim, ma este megpróbálom megmérni, bár meg vagyok róla győződve, hogy szar a mérlegünk. Vissza is viszem, nem használjuk pont ezért hetek óta

Kép
bernini
 
 


Berni a lábmarkolászás nálunk is nagy sláger. Balcsin nem voltatok többen??? Nem lehet, hogy a társaság hiányzik Barnabásnak? Vagy nem volt hűvösebb a szobában??? Noéminél ezek szoktak lenni.

Beszéltem Andival és Gabival is. Lesz torna. Vár minket. Akkor úgy kéne, hogy fél-3/4 3 felé a Tescoparkolóban, mint a múltkor. Vagy ha van más ötleted, akkor az is jó.

Kép
Kép
l.judy
 
 


Szerintem jobb lenne utána menni, mert amúgyis rövidebb a szerdai és ha odamegyünk nehogy ne maradjon idejük "nyomni" a kismamiknak.
Tesómékkal voltunk 6-an (2 éves keresztlányom állandóan Banikát nyúzta volna :lol: ), de az altatás akkoris ugyanigy zajlott. A hőm. max 1-2 fokkal térhetett el. Passz. De jól aludt, 1 és 3/4 órát, holnapra remélem hazaszokik.

Kép
bernini
 
 


Kép 2 pucér popó :-)
Kép napszemüvegben
Kép lábujj-fogás

Kép
bernini
 
 


Berni!Tök jó a napszemüveges kép (is) :D Nagyon cuki Barnabás. Voltunk ma tanácsadáson. Minden kommentár nélkül: Dorka 9890g. Tegnap voltunk a Balcsin, meglátogattuk Tomi egy volt csoporttársáékat. Jól kifogtuk a rossz időt, de jó volt egy kicsit nosztalgiázni.Vasárnap megyünk Tamásékhoz haza, ott leszünk 10 napig, ha fogja bírni Dorka, remélem igen.

Kép
roberta80
 
 


Súly:6650. 30deka hizás 1 hónap alatt... volt hogy az elején ez 1 hét alatt megvolt. :? de nincs ok aggodalomra, tudom. Azt mondta a doki, elkezdhetek neki adni gyümit, először barackot. Hát, várni akartam a 6 hóig, még lehet nem adok. nem a gyümitől fog hizni .
Biztos birja Dorka a mamáéknál, és te is pihensz kicsit Roberta!

Kép
bernini
 
 


Szerintem is várj még, Berni. Ha jóllakik és nem nyűgös, elég neki a tejcsi, csak biztos jár keze,lába meg forgolódik és lemozogja. szerintem sem a gyümölcstől fog hízni. Ebben a melegben mi sem kívánunk annyit enni.

Kép
roberta80
 
 


Először is tiszta szívből gratulálunk mi is Zslebinek a kicsi Bogikához! Jó egészséget a mamának és a babának is! Na és persze sok tejcit! :lol: :lol:
Érdekes, ezek a kis buksik nagyon becsapósak! Máténak 36 cm-es volt, amikor megszületett, de a doki szerint csak épp egy hajszállal volt afölött, ami kifért volna, és végülis emiatt lett császár. Lehet, hogy vákummal ő is kibújt volna, de az én dokim szerint jobb volt ez így. Egyébként a vákumos babáknak hamar visszaáll a feje, még ha az elején nagyon meg is látszik egyiken-másikon. A lényeg, hogy megvan!

Berni, Roberta!
Ugye kb. 2 hét van a gyerkőcök között? Súlyra mégis mennyire különbözőek! Kíváncsiságból én is megnéztem, hogy 5 hósan Máté mennyit nyomott: a súlya akkor 7820 gr. volt. Nem hiszem, hogy olyan sokat jelentene. Talán csak annyit, hogy az egyik baba kicsit ducibb, a másik meg vékonykább típus.

Az én kicsim januártól májusig alig nőtt 1 centit, de most kíváncsiságból odaállítottam a küszöbre, mert az utóbbi egy hónapban feltűnően sokan mondták, hogy mekkora ez a gyerek! Én is észrevettem, mert a kantáros gatyóján elég sokat kellett állítani. És tényleg, hirtelen 5 centit nőtt!

Nálatok hogy bírják a csemeték ezt a változékony időt? Mátét teljesen kikészíti. Tiszta dinka, jajgatós és szörnyen anyás. Még akkor is képes értem jajgatni,a mikor az ölemben van!
Várom a tuti tippeket!

KépKép

KépKép

KépKép
gerbomoncsi
Andocs
 
 


Úgy látszik ez egy tanácsadós nap! Jelentem megdupláztuk születési tömegünket!
7340 g, 67 centi, mi most 70 dekát híztunk. 4 hét alatt. A védőnéni azt mondta, nehogy adjak neki ezt azt, ha ilyen szépen hízik!!! Bár nálunk a dokinéni máááá a 4 hós oltáson mondta, hogy kezdjem el a gyümit, de nem kezdtem. én úgy vagyok vele, hogy gyümit még sokat ehet, anyatej viszont korlátozott. Bár a hétvégén adtam neki 2 kanál őszibarackot, mert saját, nincs permetezve és kíváncsi voltam mit reagál. De kiköpte. Olyan édi volt. Majd augusztus végefelé próbálkozunk.

Berni nagyon jók a képek! Nagyon szexi a 2 pucér popó!!
Viszont nekem mégiscsak jobb lenne, ha 3 ra mennénk. Kell mennünk apáért. Meg szerintem utána lehet, hogy mindenki siet, ha meg miattunk nem tornáznak az sem olyan nagy baj, sokszor megesik ez Gabinál. Ja! megváltozott a számom! Küldöm Priviben! Neked is Roberta! AMúgy megnéztem hol voltatok lagziban. Jó messze! Nekünk Jászárokszálláson vannak ismerőseink!

Ki hányas ruhaméretet hord???
Mi 68-as ruha, 3 as pelus, de legközelebb már nagyobb pelust veszek.

Kép
Kép
l.judy
 
 


74-es de, van ami már nem jó, van egy 80-as tök ari rucink, de nem bírom ráadni, kicsi a combjára :D és már régóta 4-es pelus....

Kép
roberta80
 
 


Ez nem semmi!
Nálunk is a comb miatt kell nagyobb pelus.

Te mikor kezded a gyümit?? Megvárod az aug 19-et??

Kép
Kép
l.judy
 
 


Mi még a 62-esnél tartunk, egy van amit ebből a méretből kicsinylek, A pelus 3-as, de a combját neki is sokszor elszoritja, viszont súlyban még odébb van a 4-es.
Én azért vacillálok a gyümivel, mert megbizhatót akarok adni, biot, és még nem néztem utána honnan. Alma nemsoká érik, azt otthon fogunk tudni szerezni, nemsoká hosszabb időre megint megyünk mamához, lehet barackkal is várok addig. Én is úgy vagyok vele, hogy egye amig van tejci.
Nekem jó a 3 is, csak ne essen, holnap beszéljünk akkor előtte, és a tesco parkoló ok. Akkor 14.45?

Kép
bernini
 
 


Én szeretném megvárni a 6 hónapot, bár nem biztos, hogy napra pontosan be fogom tartani. Nekünk van a telkünkön nyári alma, meg barack, nem permetes, azt tuti fogom neki adni, meg van szilvánk is, azt is lehet majd. Fagyasztottam le meggyet, mert nekem a védőnő azt mondta, hogy barackkal kell kezdeni, aztán alma, és utána meggy, de mire odajutunk, nem lesz meggy :D Egyébként már volt, hogy ettem barackot és megnyalattam Dorkával, nyalta volna reggelig, tetszett neki :D így voltunk tegnap az almával is, úgy sírt, mikor nem adtam neki többet :)

Kép
roberta80
 
 


ja, egyébként félek egy kicsit a gyümölcsöktől, nehogy ne akarjon majd szopni utána...

Kép
roberta80
 
 


Moncsi!

Most veszem észre, hogy délután percre pontosan egyszerre írtunk és én észre sem vettem a tiedet!!

Amúgy Noémi és Dorka között 5 és fél óra van :D Utánunk szültek! és tényleg nem jelent semmit, hogy ki mekkora. Anyuék most nyaralnak, de alig várom, hazamenjenek, és előkeresse az én kiskönyvem. Összehasonlítom a lányommal. Állítólag vékonka voltam, Noémi viszont dundi. Mondjuk csak kb. 4és fél hónapig szopiztam. Anyu terhes lett, meg aztán kaptam gyümit, meg tehéntejet. akkor az volt a divat. Anyu azt mondta, nem ettem meg a tejcit, és kellett belerakni frissen facsart citromot meg mézet. ezen nőttem fel! a citromtól pedig gusztustalan túrós lett a tej, de imádtam. Most meg tiltó listán van a tej is és a méz is...

Roberta nálunk is van a mélyhűtőben kb 6 kiló meggy!! Van 4 fánk!!

Kép
Kép
l.judy
 
 


Sziasztok megint. Légyszi adjátok meg a Gabi számát, szeretném megbeszélni vele, hogy jövő héttől mennék én is tornára. Ha nem muszáj, hatalmas pocakkal nem bumlizok el arrafelé, majd csak jövő hétfőn...KÖszi szépen.

Kép

Kép
tercsimama
 
 


Ezt jelenti a hatalmas pocak, pedig még messze van a szülés...


Kép

Kép

Kép
tercsimama
 
 


azta, tényleg nagy pocak a 27.héthez :lol:
Nem kell bejelentkezni, elég ha odamész amikor akarsz, vigyed a kiskönyvet meg a taj kártyát, azt hiszem. Nekem már nincs meg a száma.

Kép
bernini
 
 


azta, tényleg nagy pocak a 27.héthez :lol:
Nem kell bejelentkezni, elég ha odamész amikor akarsz, vigyed a kiskönyvet meg a taj kártyát, azt hiszem. Nekem már nincs meg a száma.

Kép
bernini
 
 


Tercsimama!
Igazán szépen gömbölyödsz, szép nagya pocid!


Roberta!
Szerintem ne aggódj amiatt, hogyha cuppog Dorka egy kis baracklevet, vagy kóstolgatja az almát, elmegy a kedve a szopitól! Én mindig szopizás után adtam neki a kajákat (vagy épp a tápot), és látod, még mindig szopik! Csak a hozzátáplálásnál a cici maradjon az első! Aztán kóstolgathat, ha igénye van rá!
Persze a döntés a tied!

Íme pár falunapi és nyaralós kép:

Kép Kép Kép Kép

KépKép

KépKép

KépKép
gerbomoncsi
Andocs
 
 


köszi Moncsi, akkor majd meg fogom tartani a sorrendet. Előbb a szopi, aztán a többi :D Aeanyos, ahogy vigyorog Máté

húúúúúúúúú, Tercsi, tényleg jó nagy a pocid. Nem fáj a derekad?

Kép
roberta80
 
 


Iszonyatosan fáj estére a derekam, de mit lehet tenni? Nem vonhatok meg semmit a Kicsitől. Azt nem tudom, hogy ha már most ekkora, mi lesz később, hova nő még a poci. 29-én megyek dokihoz, majd biztos el lesz ájulva tőlem, pedig eddig 7 kg-ot híztam, talán nem lesz olyan durva a végére...Amúgy a méhszalagom már szinte két hónapja folyamatosan bedurran, majdnem be lettem fektetve az állandó fájdalom miatt, nem bírja a súlyt, pedig a baba elvileg normál súlyú volt az utolsó UH-n, de majd meglátjuk 30-án a 30 hetesen...


Kép

Kép

Kép
tercsimama
 
 


Szopizza az ujját, jól veszem ki? :? Nekünk sose sikerült meglátni az arcát, a 4d-n sem mutatta. Neve mikor lesz? A nemét nem is akarjátok tudni vagy csak eddig nem látszott?
A dokit azért kérdezd meg hogy járhatsz-e a tornára, a méhszalag miatt. Nehogy rosszabb legyen. Elvileg kell is igazolás a kiskönyvbe, hogy engedélyezi a tornát, ha jól tudom (nekem volt), de lehet nem veszik komolyan, és anélkül is lehet.

Kép
bernini
 
 


Zslebi!
Iwiw-en láttam Bogi képét, igazán helyes kislány, és jó kis husikában van! de nagyon arányos, szép! Még egyszer gratula hozzá!
Gondolom a többiek is kíváncsiak rá, ide is tehetnél fel képet róla!

KépKép

KépKép

KépKép
gerbomoncsi
Andocs
 
 


Bizony szopizik, édes volt nagyon. Kaptuk a tuti tippet, hogy egyek egy-két csokit UH előtt és igen mozgékony lesz a Törpe, és igaz volt. A DVD-n végig mozgott, rúgott és bohóckodott. A neme kislány, és a neve Nóri, csak még nem javítottam ki a vonalzómat. A dokim (Varga) adott igazolást a méhszalagos dolog után, ezért hétfőtől megyek tornára ha odatalálok :-)

Kép

Kép
tercsimama
 
 


Éjszaka csak fél4kor kelt a kismanóm, aztán 7ig aludt, én mégis úgy keltem mint aki egy hete nem aludt... :? már este 8kor el tudtam volna aludni, és egyhuzamban a 12 óra sem lett volna elég :D most jönne ki rajtam az 5 hónapnyi fáradtság?

Kép
bernini
 
 


Berni!
Nekem is vannak ilyen hullámvölgyeim, amikor tiszta hulla vagyok, pedig lehet, hogy nem is kelt fel sokszor Máté.
De az is lehet, hogy az idő nyomaszt és álmosít ... (engem is :wink: )

KépKép

KépKép

KépKép
gerbomoncsi
Andocs
 
 


Ez az idő engem is kikészít. Dorka egész nap nyűglődik, sehol sem jó neki...Bár, jobban örülök, hogy egy kicsit hűvösebb van, mert hamarabb el tud aludni este. DEHÁT NYÁÁÁR VAN, vagy nem?Hol a napocska?Nem bánnám, ha inkább vasárnap lenne ilyen idő, mikor utazunk.Azt Dorka is jobban viselné. Előre félek a 30 foktól... :(

Kép
roberta80
 
 


köszönöm a gratuláciokat. sajnos kevés időm van. az időjárás minket is megvisel, ráadásul én meg is fáztam, tegnap beis lázasodtam de csak kicsitt.
Nekünk a vákummal szerencsénk volt, mert úgy tartotta a fejét hogy nem látszott meg a fején, csak egy kis piros folt de az hamar elmult.
A köldöke szépen gyógyul és kicsitt kezdett már vissza huzodni. a doktornéni nem érezte töröttnek a kulcsontját a tanácsadáson :)
Bernini gyönyörű popók :D
tercsimama kiváncsi vagyok neked mekkorra lesz majd a babád.
És ha választani lehett a vákum és a császár között akkor inkább vákum. Tejem van egyenlőre még, Bogi egyfolytában enne, imád a cicin lenni.

Kép
Kép
zslebi
 
 


Zslebi!
Szóba se került nálam, hogy választani lehetett volna a vákum és a császár között, olyan hirtelen jött minden. Zavaros lett a magzatvíz is, másik doki is megvizsgált, és együttesen mondták, hogy irány a műtő. nem volt kecmec. Utána napok valamelyikén mondta a doki, hogy lehet, hogy kifért volna vákummal is,de nem biztos, ezért jobb volt így.
De hol van a kép Bogikáról :shock: ???

Roberta!
Vasárnap délutánra már megint enyhülést mondanak, aztán a jövő hét megint nem a nyaralóké lesz (legalábbis nem mondanak kánikulát). Szerintem ez a HIRTELEN változás az, ami megviseli a babákat és minket is: egyik nap hosszúnadrág és pulcsi, másik anp rövidujjú és kisgatya :? .

KépKép

KépKép

KépKép
gerbomoncsi
Andocs
 
 


Képzeljétek, tegnap levelet kaptam a nőgyógyászomtól, hogy menjek vissza kontrollra, mert a rákszűrés-vizsgálaton valamit találtak. P2-es az eredményem, de a sejtkép nem jó, vagy micsoda, nem értek hozzá. A citológus szeretné megismételtetni a vizsgálatot 3 hónap múlva, tehát szeptemberben. Teljesen kivagyok :cry: Remélem nem lesz semmi baj...Azt hittem, hogy egy kicsit majd Tamáséknál kikapcsolódok, de tök félek, ez van...

Kép
roberta80
 
 


Roberta!
Bár igaz, hogy jobb félni, mint megijedni, szerintem próbáld meg "elfelejteni", vagy ne nagyon gondolj rá, és próbáld magad elengedni, és próbálj kikapcsolódni Tamáséknál. Bár elhiszem, hogy nagyon aggódsz, de ez még nem tuti, lehet, hogy csak valami apróság, vagy téves is lehet.
Amíg élünk, remélünk. Ne aggódj feleslegesen, hisz még 2 hónapot idegeskedésben tölteni, túl hosszú idő. Próbálj ne gondolni rá! Aztán szorítok, hogy ne legyen semmi gond!

KépKép

KépKép

KépKép
gerbomoncsi
Andocs
 
 


Édesanyámnak pár éve anyák napjára vettem egy könyvet, melyben idézetek, gondolatok vannak édesanyákról. Már a múltkorában is gondoltam, hogy írok párat elgondolkodtatásképpen, vagy csak mert olyan jól esik nekem is olvasgatni anyaként, gondoltam, ti is értékelitek majd.
Íme:

"A döntés meghozatala, hogy anyává válj, semmihez nem mérhető: örök időre vállalod, hogy a szíved szüntelenül a testeden kívül őrködjön valaki fölött." (Elizabeth Stone)

"Az anya neve a kisgyermekek ajkain és szívében Isten nevével egyenlő." (William Makepeace Thackeray)

"A férfi munkája reggeltől estig tart, míg egy édesanyáé sohasem ér véget." (ismeretlen)

"Az anyai szív egy nagy szakadék, melynek mélyén mindig ott a megbocsájtás." (Honore´ de Balsac)

"...A férjek elhagyhatják feleségeiket, a feleségek férjeiket. Ám egy édesanya szeretete a véksőkig kitart." (Washongton Irving)

apukáknak: "A legfontosabb, amit egy apa megtehet a gyermekeiért, hogy szereti az édesanyjukat." (ismeretlen)

Remélem, mindenki talált benne olyan idézetet, ami nagyon megragadta, és a szívéig hatolt.

KépKép

KépKép

KépKép
gerbomoncsi
Andocs
 
 


Megjöttünk Pestről, oda nagyon jó utunk vissza már kevésbé, de túlvagyunk rajta és itthon már jókedve van :) Vásárolgattunk, meg jöttek ismerősök sorban babanézőbe.
Roberta, nekem is volt ilyen, arra már nem emlékszem, hogy P2 vagy mi volt, csak azt irta nekem is, hogy menjek vissza. Na, én is beparáztam, aztán már a rendelőben a doki úgy fogadott, hogy valószinű "csak" valami gyulladás. Akkor miért nem ezt irta???? Szóval kaptam először gyógyszeres kezelést, majd kúposat és aztán harmadjára már jó lett a lelet. Biztos neked is semmi komoly! Pihenjél csak. Biztos nem várnának 3 hónapot, ha sürgős lenne.
Bogikának jó étvágyat, anyukának meg kitartást :D Barnabás is cicinlógó volt az elején.

Kép
bernini
 
 


Sziasztok!

Megjöttünk a Balcsiról, 6kor keltünk nagyon fáradt vagyok most.
Roberta nálam is volt még korábban ilyen, hasonlóan végződött, mint Berninél. Ne aggódj!

Berni igazából azért írok, mert amióta taliztunk nincs meg a napszemüvegem. Múlt héten vettem, és az utolsó emlékem, hogy amikor jöttünk visszafelé Gabitól, rajtam volt. Van egy olyan érzésem, hogy amikor a babakocsit tuszkoltam be a kocsiba felraktam a kocsi tetejére. Nem emlékszel véletlenül, hogy láttad e?? No nem mintha sokat számítana, de akkor legalább elkönyvelném, hogy az onnan lepottyant és valaki felvette. És nem keresném itthon. Sajnos már egyszer a gimiben jártam így....

Kép
Kép
l.judy
 
 


Sajnos nem emlékszem. Az nem lehet hogy a tornán tetted le valahová? Azért kérdezz rá Gabinál, hátha. Nekem nem rémlik.

Kép
bernini
 
 


Sziasztok!

Nagyon nagyon régen írtam már. Megpróbálok vissza kapcsolódni ha lehet!
Zslebi: gratulálok Bogihoz!
Csak átfutottam az utolós oldalt.
Roberta: szép nagy baba Dorka! És milyen hosszú?
Berni: micsoda popók. Édik! :D
Csajok! ki, milyen pelenkát használ? csak mert látom, hogy a többség lassan kezdi a 4-s méretet .
Nálunk amíg kisebb volt Ádi, Pampers volt a nyerő, aztán kipróbáltuk a tescost és nagyon bevált.
Ha vki esetleg ki szeretné próbálni. A 4-s méret elég nagy belőle. Ádi 10,5 kiló körül van és még neki is picit nagy.
Rólunk: mozgalmasak a napjaink. Ádika mászik, mindenhol feláll, a bútorokba kapaszkodva lépked. Fiókot pakol, a játékai nem kötik le. A nem szabad dolgok érdekesebbek.
Nyaralni augusztusban megyünk a Balatonra. kíváncsi leszek hogy fogja bírni. A vizet nagyon szereti, azzal tuti nem lesz gond.
Tercsi: aztaa, mekkora pocakod van! Nagyon szép kerek!

Kép
Kép
gabcii
 
 


Tercsi nem semmi ez a poci! Tényleg szép kerek.

Gabci mi is Pampersel kezdtünk, de nálunk nagyon nem jött be, aztán DMes, az sem, majd Libero. Ez bevállt, de tegnap volt még kuponom a baba-bónusz programból és vettem egy Huggies-t. 3-as, de ez is nagyobb mint a Libero. Szerelem elsőre. Szerintem nagyon jó. Jó gumis a dereka, erős a tépőzárja, több is belefér.... (De a Tesco-s színeset mi is ki akarjuk próbálni, állítólag tényleg jó.)

Kép
Kép
l.judy
 
 


Sziasztok!

Judy: mikor még kisebb volt Ádi, próbáltuk a tescost. Akkor nem volt jó. Most viszont nagyon bejött. Nem értem, hogy mikor pici a baba és alig mozog miért folyik ki gyakrabban a pisi, mint most, hogy már örökmozgó. Bugyi pelenkája is van a Tescosnak, viszont abból a 4-be elég kevés fér. Szal nekünk asszem abból már a nagyobb kell. Muszáj volt beszereznem azt is, mivel nálunk horror a pelenkázás. :?
A Huggiest is kisebb korában próbáltuk, nem volt rossz.

Tegnap sétáltunk a kolléganőmmel és a 1,5 éves kisfiával. Szólt egy pasas, hogy álljunk meg, mert ahol el akartunk haladni, nem volt bezárva a kapu és 2 förtelemes kutya figyelt kifele. Odament a pasi és be akarta zárni a kaput. A 2 kutya meg kijött és majdnem megharapta. Vhogy be terelte őket, mire a gazdájuk is kiért és még neki állt felljebb :evil: :evil:
Nem is tudom mi lett volna, ha a pasas nem figyelmeztet minket és nem ilyen segítőkész. Nagyon megijedtem lányok! Nem félek a kutyáktól, de a gyerekemet nagyon féltem. A kutyák gazdáját meg úgy meg tudtam volna rúgni! :evil:

Kép
Kép
gabcii
 
 


Üdv megint Gabi! Ádi milyen édes még mindig :D Ez friss kép a vonalzón? Gratulálok amúgy a hófordulóhoz! Nemrég még ő volt ekkora mint Barnabás. Eszik már mindent?
Nekünk eddig 1x folyt ki pisi, még régen, azóta nem. Éjszaka libero, nappal pampers.

Kép
bernini
 
 


Bizony Berni, nagyon megy az idő. 1 hónap múlva 1 éves lesz.
Nem friss kép, le is szeretném cserélni.
Mutatok pár viszonylag frisset:
Kép
Kép
Kép

Kép
Kép
gabcii
 
 


Nem eszik még mindent.
A darabos kajákat már elrágcsálja. Eszik babakekszet, kapott már babapiskótát, joghurtot, krémtúrót, Danoninót,
margarinos kenyeret. A gyümölcsöt apróra felkockázva adom neki.
Nagyon szereti pl a barackot. Tojás sárgáját főzve még csak most kezdtem el neki. A teljes tejjel meg még várok...
Időnként kap kóstolót a mi kajánkból, mert elkunyerálja.
Kis éhenkórász. :D

Kép
Kép
gabcii
 
 


Cuki. Haja ennyi van még mindig vagy már vágtátok? Foga mikor jött és most mennyi van neki?
Én most vettem 2 babaszakácskönyvet, kezdem tanulmányozni mikor mit lehet ennie.

Kép
bernini
 
 


Nem tudom ki milyen törlőkendőt használ, holnaptól a rossmannban 6-os J&J multipack 2200,- lesz. Mi a zöld csikosat használjuk, nagyon szeretem. A zewa 16-os wcpapir 999,- hogy nekünk felnőtteknek is legyen valami jó :lol:

Kép
bernini
 
 


Gabi!
nagyon édesen vigyorog Ádám, tündéri!

Hát csajok, véget ért a Mónizásos korszak. Nem tartott sokáig, pedig nagyon édes volt. Igaz, hogy megbeszéltük, hogy jobb lenne az anya, hisz a Mónit hallom mástól is.
Múlt héten valamelyik nap voltunk egy ruhaboltba, ahol sok próbababa volt. Máté szépen odament szinte mindegyikhez, kezet fogott velük és azt mondta nekik: szerbu (sz). Tündéri volt!
A szervuszt egyébként a Süsüből vette, mostanában állandóan sárkányt akar nézni. Már tudja előre, hogy mikor mi következik. Egyébként nem néz nagyon tévét, de ez a sárkány nagyon megtetszett neki.

már nagyon nyúz, magas tornyot kell építeni, muszáj mennem ...

KépKép

KépKép

KépKép
gerbomoncsi
Andocs
 
 


Hú, vége a 2napos esőnek. Szörnyű hogy beszorultunk a lakásba. Tegnap már elmentünk a plazaba, mert kimehetnékem volt. Este meg elállt, kimentünk sétálni és a környék összes kisgyerekese sétált szerintem :lol:
Éjjel 1kor felébredt Barnabás, de nem adtam neki enni, hanem cumit kapott és lám, 5,40-kor ébredt megint, akkor evett (az már 9 óra az előzőhöz képest :D ) és 8ig aludtunk. Beállhatna már 1 kelésre. A 4 órás evésekkel is igy voltunk, hogy egyre gyakrabban előfordult a 3,5-4 óra köz, és végül állandósult. Most igy vagyunk az 1 evéssel éjjel, reménykedem hogy ebből is lesz valami :P

Kép
bernini
 
 

Vissza: Lakóhely szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?