Szép jó reggelt!
Nekem is hihetetlen szerencsém van a munkahelyemmel. Anno úgy köszöntünk el, hogy természetesen visszavárnak, addig házon belül megoldották a helyettesítésemet. Aztán a kolléganőm kiment Angliába így korábban visszahívtak. Én csak akkor szerettem volna visszajönni, ha már ovisak a gyerekek. Így alakult, aztán most meg jön a harmadik manó és egy percig sem volt kétséges, hogyha addig megvan még a cég visszajöhetek majd, de ez aztán még a jövő zenéje.
Amikor a manókat vártam, a 16. hétig dolgoztam, utána táppénzre mentem. Én is hihetetlenül élveztem, hogy otthon lehetek, csinosíthatom a lakást, moshatom, vasalhatom a picurka ruhácskákat. Most is alig várom minden egyes pillanatát a terhességnek, de sajnos a piszkos anyagiak is közrejátszanak és muszáj lesz dolgozni amíg bírom. Szeptembertől mennek a gyerekek bölcsibe és akkor már teljes munkaidőbe jövök, jó lenne ha meglenne így a 180 napom, mert a fizetésemet emelték és így jobban járnék utána.
Dytt, sajnálom, hogy neked nem jöttek be a nővérkék, nekem 2 éve egy szavam sem lehetett rájuk, lehet, hogy amiatt, hogy ikreim voltak és jobban odafigyeltek rám, de maximálisan segítettek mindenben, mindent megmutattak, szóval korrekt volt minden. Látod, azt nem tudom, hogy a Labossa mennyire anyagias, ilyen infóim nem voltak róla, de én sem fogom megkérdezni, hogy mennyiért vállal egy szülést, majd kap amennyit gondolok a szülés után.
Tegnap már engem is nagyon szorított a farmer, úgyhogy asszem ezt már hanyagolhatom. Este olyan pillanatok alatt elalszom, hogy csak na. Azon csodálkozom, hogy még nem aludtam be a gyerekekkel együtt az altatásnál.....
Szóval akkor itt lenne a szüléstörténetünk. Elnézést, ha hosszú lesz, de minden érzésemet leírtam utána:
Nagyon sokat gondolkodtam a kórházban azon, hogy vajon mikor és hogy fog megindulni majd a szülés. Honnan fogom tudni, hogy az a fájdalom már a szülést jelzi vagy egészen másról van szó. Aztán eljött május 29 éjjel fél 12, akkor azonnal tudtam, hogy elindult valami. Esett az eső és amint elkezdett dörögni és villámlani, bizony elkezdtem érezni azt a furcsa érzést a pocimban. Keményedett és szép öt perces fájásaim voltak (amik persze messze voltak a fájástól). Rögtön szóltam a nővérnek, aztán megvizsgált az ügyeletes doki és felmentem a szülőszobára obszerválásra, mert persze a méhszájam még nem nyílt tovább mint az az egy ujjnyi amivel bekerültem. A szülőszobán rákötöttek az nstr-re és vártunk. A fájások szépen megvoltak de nyílni csak nem akartam. Az egész éjszakát fent töltöttem, persze aludni nem tudtam, a szülőágy nem a kényelméről híres hosszútávon. Feküdtem oldalt, ültem labdával a hátam mögött, aztán végülis egy kempingszékben ülve tudtam aludni egy 1,5-2 órácskát. Reggelre a fájások is gyengültek…. Aztán fél 8 körül megjött a dokim is, aki azonnal megvizsgált. Adigra újra szépen beindultak a fájások és egy icipicit elkezdtem tovább tágulni. Akkor mondta a dokim, hogy no bizony szülésben vagyunk…. Ekkor hívtam Kriszt, hogy esemény lesz elindulhat a kórházba, nagyon úgy néz ki, hogy szülők leszünk. Ott találkoztam először a szülésznővel is, aki egy fantasztikusan kedves és aranyos és segítőkész csajszi volt. Elmentem a kezelőbe, borotválás, beöntés, zuhany aztán irány a szülőszoba, ahol már a nagy találkozásra készültünk. Mire végeztek velem az előkészítőben, megérkezett Krisz is. Bekötötték az oxitocint ami szépen rásegített a tágulásra. Amint lement rögtön lehetett is burkot repeszteni, ami nagyon fura érzés volt, úgy meglepődtem azon, hogy milyen meleg a magzatvíz!:-) Na és innentől kezdve szépen beindultak az események. A fájások már igazán fájások lettek. A végére már nagyon elfáradtam, nem kértem fájdalomcsillapítást, de az utolsó pár fájásnál mondtam is, hogy nem bírom, végem, ziháltam, nem tudtam a levegővételre koncentrálni. Szomjas voltam, nem ittam azóta, hogy éjjel felmentem a szülőszobára. Egyik oldalamon a szülésznő kezét markolásztam, a másikon Kriszét. Eszméletlen nagy segítség voltak!! Emese a szülésznő mindig észhez térített amikor nem tudtam a levegővételre figyelni, Kriszhez meg egyszerűen csodás volt hozzábújni!!!! Krisz masszírozta a derekamat, először kézzel, aztán meg egy kis „tüskés” labdával. Nagyon jól esett. Aztán volt, hogy felültem ladbával a hátam mögött, ez egy szuper pozíció volt, mert a fájásokat nagyon jól viseltem így, de sajna így meg a derekam fájt rettenetesen. Aztán végülis nagyon hamar megjöttek a tolófájások és az események is felgyorsultak. Amint éreztem a tolófájást egy fájás után, megvizsgált a doki és csak azt vettem észre a következő pillanatban hogy vagy 8-an állnak az ágyam körül és várják a picurokat. Jött még egy doki, még egy szülésznő, két gyerekorvos meg még két akárki… Persze az első nyomás elég fura volt, hiszen nem tudtam teljesen hogy hogyan is kell irányítani a dolgokat, de aztán nagyon jól belejöttem. Két lábam a két dokin volt, kapaszkodtam a térdeimbe és Krisz pedig tartotta a fejemet a nyomásoknál. Viki baba is nagyon ügyes volt, mert a 3. nyomásra 13.05 kor már kint is volt…és felsírt. Szépen, halkan, csodásan!!! Megmutatták mielőtt elvitték, megmondtam a nevét és már repesztették is a másik burkot. Domi asszem a második nyomásra kint volt 13.10 kor!!! Ő is csendesen tudatta, hogy megérkezett. Ezek voltak életem legcsodásabb pillanatai! El nem tudtam azelőtt képzelni, hogy milyen egy szülés, de ahogy a kismanók megérkeztek, akár holnap is újra szülnék. A dokim és mindenki aki körülöttem volt bíztattak, kedvesek voltak, szóval öröm volt velük „dolgozni”. A dokim is megdícsért minket és gratulált a babucikhoz és a szép munkához. Azt mondta, hihetetlen boldogság neki is, amikor látja, hogy milyen helyre kerülnek a picik. Amikor ezt mondta, azt hittem sírva fakadok!!!!! Visszatérve a szülésre. Domi után jött a lepény, amihez kellett némi külső segítség, mert nagyon tapadt még, de két pillanat alatt kint volt az is. Ezután szépen elcsendesedett minden, dokim összevarta amit össze kellett, az nem volt vmi kellemes, mert a végén már nem volt ereje az érzéstelenítőnek, de kit érdekelt. Akkor már jókat nevettünk, dokim mondta is, hogy még nem varrt úgy össze kismamát, hogy közben nevettek volna. Már aznap este amint felkelhettem, viszonylag szépen mozogtam és ültem. Amint végeztek velem már hozták is a kicsikéinket!!! Egyszerűen leírhatatlan érzés volt látni, megérinteni és érezni őket!! Kicsi magzatmás buksijuk gyönyörű volt és valami csodás, semmihez sem hasonlítható volt az illatuk!! Viki rögtön szopizott is, Dominak nem sikerült…de sebaj, ott volt és ez a lényeg! Két órát voltam még a szülőszobán, aztán lekerültem a gyerekágyra. Ott hat óra múlva kelhettem fel. A kicsiket nem hozták még le hozzám, mert kicsit alacsony volt a hőjük és melegítették őket. Kihasználtam a lehetőséget és aludtam egy jót. Aztán éjszaka szóltak, hogyha úgy érzem magam, akkor menjek fel a picikhez megszoptathatom őket. Akkor ahogy felébresztettek, hogy Anyuka, ébresztő, akkor tudatosult bennem, hogy mennyire megváltozott minden!!! Igen, ANYUKA lettem, amit még most sem fogok fel!!! Naná, hogy úgy éreztem magam és mentem a mi kis picurkáinkhoz!!!! Ügyesek voltak és szépen szopiztak!!!
Ez történt velünk aznap! Egy csoda volt ami még most is tart. Hihetetlen boldog vagyok, hogy részem lehetett ebben és annak mégjobban örülök, hogy a Krisz is végigcsinálta velem. Nem bánta meg ő sem!!!! Pedig úgy volt, hogy nem lesz bent, aztán………………
Nagyon furcsa volt utána a pocim ill. a helye. Egy fura, nagy és üres valami volt ott. Még a mai napig is néha úgy érzem, pláne amikor fekszek, hogy rúgnak a drágák!! Így lettünk igazi család!!!!!!!
Ennyi a mi történetünk, nagyon szívesen olvasnám a többiekét is!!