Új privát üzeneted érkezett!
INAKTÍV TOPIK   –   INAKTÍV TOPIK   –   INAKTÍV TOPIK   –   INAKTÍV TOPIK   –   INAKTÍV TOPIK   –   INAKTÍV TOPIK   –   INAKTÍV TOPIK

Sziasztok!

Most látom csak Anett a vpnalzód, nagyon jó!
Ha így szereti Esztella, akkor örülj neki. Jobb mintha állandóan ki kellenne találni, hogy éppen mi az amit megeszik.

Nekem is kiköpködi Ádám a 8. hós kajákat, de amibe banán darabok vannak az érdekes módon lecsúszik. Na meg ami a fogához való és persze amit mi eszünk az minden finom.

Most voltunk a védőnőnél. Ádám 9 kg és 73 cm. Amivel ismét nem nagyon értek eggyet. Mert megint egy csomó nadrágját kinőtte. Akkor hogy-hogy 1,5 hónapja is 73 cm volt :roll: :?: Na mindegy.

A kukija azt mondta nagyon gáz, mármint nagyon le van tapadva. Pedig minden nap húzogatom, mármint a nagy semmit, mert nem igazán lehet. Jobb lesz ha egy éves kora után elviszem sebészetre. De majd azért ezt megbeszélem a dokinővel is.
Szegénykém én úgy sajnálom ilyenkor a pici fiúkat. :cry:

Szerintetek is 1 éves kor után már jobb megcsináltatni????? :?:

Ja és mivel már a héten nem szoptattam, azt mondta, hogy vagy tápszert vagy tejet adjak neki.

Melyik tápszer a közkedvelt? Mert én nem értek hozzá! Segítsetek!

Kép

Kép
ádibaba
 
 


Ja és azt nem is írtam, hogy Ádám reggel neki esett a lambériának (sarok részen) kicsit felrepedt belül a szája és be van dagadva.
Már telefonba mondtam apának, de biztos személyesen meg leszek dicsérve.

De már annyira sírt Ádi nem akartam belerakni a járókába míg felöltöztem. Hát akkor bumm! És öltözhettem újra, mert összekente a pólómat is.
Ha a járókába van azért sír, ha meg terepen akkor szeleburdi mert örül és esés.

Kép

Kép
ádibaba
 
 


Mogyo: Tegnap el is felejtettem megkérdezni. Hogy tudtok úgy aludni, hogy a csaj köztetek van?
Én imádok vagy imádtam Ádival aludni, mikor nyugdton volt. De mostmár képtelenség és ráadásul alig férünk el.
Így mindig ha elalszik berakom a kiságyba.

Nektek egész este ott van?

Kép

Kép
ádibaba
 
 

 
 

Na még egy aztán estig bedugulok

Vett már valaki bébitaxit? VAgy van már valakinek?

A Brendonba és persze más helyen is lehet olyat kapni aminek van tolókarja és be lehet kötni a gyereket. Érdemes ilyet venni?

Kép

Kép
ádibaba
 
 


Esztellának boldog hófordulót!


Hát Ági nem is tudom nekünk nagy ágyunk van elférünk!
ÉN ha átcsempézem a kiságyba egyből felkel és utánna alig birom vissza altatni!
Igy ott fekszünk együtt közösen!

Én is akarok majd bébitaxit meg majd járássegitőt!
Bár nekünk van már bébitaxi meg elektromos kismotor a keresztfiam után!

Mi tápszerből a milupa millumilt Ha2-est eszünk!
De gondolkodok a 9 hóstól kapható millumilon!
Abból van gyümis is!

Kép


Kép
mogyoland
 
 


Ági, a doktornőtök miért nem írta fel a tápszert??? Mindenképp írasd fel, úgy olcsóbb. mi is Milumil HA2-t nyomjuk.

Durva lehetett ez a baleset. És sajnos lesz még rosszabb is! Esztin is van már 1-2 horzsolás. Apa meg csak ne "dícsérgessen", korántsem olyan egyszerű egy örökmozgó bömbölőbogárra vigyázni.

Mogyó, az ünnepelt köszöni a köszöntést. Most alszik, nagyon hisztis volt ebéd után, ma - végre- alvós napot tart.

Mi az a bébitaxi? :oops:

Kép
waterlilly
 
 


Anett: de nekünk is a doki azt irja fel, de én ki akarom probálni a másikakat is!

Mindenki merre????

Kép


Kép
mogyoland
 
 


Ági, sztem várj azzal a kuki témával. De ha inkább megnyugtat, akkor menj el a gyereksebészetre (azt hiszem van ilyen) és konzultálj egy dokival (a gyerekorvosok is csak a protokol szt mondják, amit mondanak) Valahol a babaneten egyszer olvastam egy dokiról, nagyon dicsérték, és akkor gyorsan le is írtam az elérhetőséget. Ha gondolod, megkeresem.

Délelőtt találkoztunk Katival és Marcival a Kopaszi gáton. Fiúk nagyon egy hullámhosszon voltak...egyszerre aludtak el a babakocsiban pl. Sztem máskor is megyünk.

Megyek, mert Ábel felébredt.

KépKép
KépKép
prücsi
 
 


Ja, nekünk nem volt bébitaxink (azaz B-nek), csak egy 4 kerekű kismotorunk, meg járássegítőnek egy nagy dömper (az állatait hurcibálta benne, majd lecserélte őket az autóira). Ez neki pont elég volt.

KépKép
KépKép
prücsi
 
 


Mielött el nem felejtem.
Ági bombázó vagy fürdőruciban. Kispilóta jöhet hozzánk repülni! Kis kopasz frizura nagyon menő! (Marcira is ráférne egy nyírás)

A másik amiért jöttem elköszönni. Sajnos heti 5 perc internet nem elegendő az aktív fórumozáshoz, nem mintha hiányoznék.
Havi összesítő: Marci tapsol, korlátozottan feláll (kevés nálunk az erre alkalmas hely) és mászik. Már épp kicsit kezdtem aggódni úgyis. Őszbarit egészben elnyammogja, csak kicsit sok utána a takarítás (egész etetőszék be a zuhanyba, gyereke a kádba)
Úszásnak vége, nagyon megérte a fáradságot, Betti csak úgy merül a víz alá, lábtempó is megy már.

Zsu! nekünk is van ilyen fűnyírónk!

Holnap irány a balcsi!

Üdv mindenkinek

Kép
Kép
Kép
ciripke1977
 
 


Sziasztok Lányok!!!!!!!! No hát némileg jobb a helyzet, mivel életem párja úgy döntött (és mondjuk én is) hogy egy hét távollét után, ő nem tud és nem akar a családja és a felesége nélkül élni. A munkaideje nem sokban változott, valamennyit mégis, és valahogy már más a viszony kettőnk között, mármint jó értelemben. Többet foglalkozik velem, kezdenek visszatérni az érzelmeink többet segít itthon a házimunkában. Úgyhogy ez van, de nem akarok elkiabálni semmit. Bocsi ha valakit nem érdekelt, UGORJA ÁT. Azért nagybetűvel, hogy ne kelljen átolvasnia. :wink:
Vivi napról napra ügyesebb. Mászás-kúszás variációját végzi, egész nagy távokat megtesz. Magától feláll bárhol, mostmár a kiságya is a legalsó pozícióban van, mert tegnapelőtt ott is elállt. Néhány lépést megtesz kapaszkodva, pl. a kanapé egyik végéből a másikba, de inkább álldogál.
Kaja terén semmilyen darabosabb kaját nem fogad el, kiköpi, minden csak simára turmixolva, vagy üveges bolti cucc a menő. Jaj lányok, én adtam túrórudit neki!!!!!!!! :oops: :oops: :oops: Kinézte a Pannus szájából én meg odaadtam a kezébe. Hát egyből tudta hova kell tömni. :D
Na nagyjából ennyi. Bocsi hogy nem reagálok senkire és önző módon csak magunkról, de nem volt időm visszaolvasni, de majd később talán. majd még....... pusz

kikuka
 
 


Prücsi, már reggel meg akartam írni az üzit neked, de elszállt a gép.

Mostanában kicsit nehézkesek a napjaink a szeparációs félelem és az új környezeti ingerek miatt, amiket Babszem nehezen tud feldolgozni, hiszen vége a "duáluniónknak". Arra az elhatározásra jutottam, hogy előkaparom a fősulis könyveimet és végre, eltűzök a könyvtárba, hogy fejlődés- és személyiséglélektant vegyek ki.
Ráleltem a Suttogó, mindent megold c. könyvre, melyet már sokak ajánlottak s nagyjából hallottam is a módszerekről. Ez az un. susog/ütöget és felvesz/letesz módszer sok babánál bevállt, gondoltam én is kipróbálom. Még nem vagyok csak a könyv közepénél, eddig az első módszert próbálgattam kisebb-nagyobb sikerrel. Tényleg viccesen hangzik, olyan, mintha ütlegelné a babát, ha a susogás nem használ :lol: Ez a dolog kb. 6 hónapos korig alkalmazható, bár vannak babák, akiknél tovább is bejön.
A metódus a következő: oldalára fektetni a bebugyolált bébit, elrendezni szépen az ágyon, susogni a füle közelében majd gyengéden ütögetni (na ilyen is van) a hátát, miközben erre fog koncentrálni, így elfelejti a sírást és a kapálózást, s lassan elalszik. Az ütögetés olyan legyen, mint ahogy az óra jár, lassú (tik-tak-tik-tak)...talán Léni korában a felvesz/letesz módszer hatékonyabb, tegnap bejött egyszer.
Mivel eddig még nem volt gyermekem, sokan mondanak dolgokat, amik vagy bevállnak vagy nem, s minden baba teljesen más egyéniség, úgyhogy a szakirodalmakhoz fordultam "tanácsért". Eddig beválltak a dolgok, nem árt némi tudásfelfrissítés és tapasztalat szerzése. Hmm remélem, nem voltam túl tudálékos :oops:

Waterlilly, jó az új vonalzó! Nem baj, ha Esztella imádja az almát, korábban Léni meg csak sütőtököt akart enni, de egy bizonyos idő után a zöld cuccok is bejöttek neki. Ma pl. spenót volt krumplival, benne olaj, pici szőlőcukor és máj, bevágott 2,5 dl-t belőle, csak lestünk.

Babataxi, az meg mi? Én majd kismocit veszek Léninek, láttam egy csodaszép Barbie babásat :)
Vendég
 


Kikuka, sokat gondoltam ám rád, örülök a boldogságnak! Továbbra is szorítok, +++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++
Vendég
 


Kikuka, nagyon örülök nektek. Tuti, senki nem ugorja át. :wink:
Darabos bébiétel úgylátszik ebben az életkorban még senkinél nem menő, legalábbis aki írt róla eddig, mindenki ezt mondta.
Nyugi, a védőnéni mondta, hogy nekem nem, mert ismer, milyen para vagyok, de másoknak már javasolja ő is a túrórudit, igaz csoki nélkül.

Ciripke. 1. Mindenki hiányzik. Nem aktív fórumozás is fórumozás, legalább egy beszámoló erejéig légyszi.
2. Jó Balcsizást! :)

Ági, kuki ügyben nem tudok hozzászólni, Marcinak nagyon szépen feljön már szerencsére, hála apja kitartó huzogatásának.
Marci Humana HA2-t eszik, de a tejpép alapján a Milupa is finom lehet.
Bébitaxit nem, de járássegítőt én is szeretnék majd.

Esztellának boldog hófordulót!

Minitali nagyon jó volt, két képet sikerült csinálni mobillal, ezeket felteszem. Remélem következő alkalommal más is csatlakozik hozzánk.
Kriszti, a kép alapján fontold meg, hátha Nadin is bealudna a babakocsiban. :wink:

Jó éjszakát.

[img]
http://www.babanet.hu/tarsalgo/attachme ... 4.5801.jpg[/img] játszunk

Kép alszunk

ukati74
 
 


játszunk még 1x Kép x

ukati74
 
 


Voltunk vásárolni, Úgyhogy vettem tápszert. Mildi Jó éjszakát 2. Hát majd meglátom milyen jó éjszakánk lesz. :roll:

Anett: Én csak a védőnőnél voltam. Ő csak mér, okosít (próbál). Én máshova hordom dokihoz Ádámot, így az kicsit macerásabb.

Bébitaxi:
Kép

Edit: A kis motort szerintem sokkal később tudjátok majd kihasználni. Anyuéknál van. Szerintem az csak akkor jó ha már tényleg magától tudja használni. Egyébként 10 perc és leszakad a derekam. Ilyen bébitaxi meg van olyan is amibe bele lehet kötni, meg látod van karimálya.

Ciripke: Nagyon jó időt, és jó pihenést!

Kép

Kép
ádibaba
 
 


Sziasztok!

Ciripke:gyere,gyere amennyit csak tudsz!
jó balcsizást!

Hát csajok cuki édesek ezek a kishapsik!

Kikuka: hát lehet csak egy kis idő szükséges nektek!
Remélem minden helyre áll!

Túrórudi: nállnuk is kap csoki nélkül de mindig megharapja a kezem! :D

Kép


Kép
mogyoland
 
 


Mogyo, te Mogyo vagy :D , Ádibaba anyukája az Ági! :D Neki írtam a receptes-tápszeres dolgot.

Ja, ilyen bébitaxit én is láttam már a játszótéren, gondoltam is, ez meg mire jó??? Gyerek ül, anyuka tolja - akkor inkább babakocsiztatom. Ha már tud teperni, akkor kap kismotort, vagy miabizbazt.

Ciripke, hüje vagy. :D Még hogy nem hiányoztál! Nekem igenis hiányoztál. Mint ahogy Bea és Jolka is. Meg Macsek, Kriszti is. Móni meg Timi nyaralnak, úgyhogy ők most fel vannak mentve fórumozásból. Balcsi miatt utállak! :D

Kikuka, najóvan! :wink: Szurkolunk ám! Vivike nagyon ügyes, hogy már áll!

Kati, jók a képek! A bealvós behalás! :D

Eszti is kinéz mindent a szánkból, pl. müzliszelet, Túró Rudi, kifli... Olyan esdeklően tud nézni, hogy néha baromi nagy a kísértés, hogy odanyomjam a kezébe, hogy hagy egye! :shock: A gyümölcsöket ő is elnyammogja, igaz, utána lehet mosni, folteltávolítani (Vanish sz@rt se ér!).

A hófordulós köszöntéseket köszönjük!

Kép
waterlilly
 
 


Na halihó!

Esztellának boldog hófordulót!!!

Anett, sztem sem baj, hogy még mindent almával eszik Eszti.

Nadi eszi a darabosakat, a 8 hós kajákban is, meg az sk-t is. Meg az őszibarackot és a banánt és az almát is egészben eszi már. Egész szépen eszik hál'istennek. Viszont a Hajni és Andi által leírt mennyiségek elgondolkodtatak, megpróbálok nagyobb adagokat adni neki, hátha tényleg enne többet.

Ági, Nadi is 9 kg, és hónapok óta 72 cm-nek mérik. Ha így van, hát így van, bár én is látom, hogy nyilván nő, mert már egymagas az egyéves kislánnyal a játszótérről, akinél eddig alacsonyabb volt.

Kikuka, örülök nektek!

Kati, Prücsi, talis képek jók, biztos jó móka volt!

Bébitaxit én sem veszek, ahogy Anett írta, minek, meg nem is tudnám hova tenni. Járássegítőre sem gondoltam.

Hétvégén nem leszek, Nadit végre vízre tesszük, remélem csípni fogja, különben apja kitagadja :lol: Majd csinálok képet a kis hajóskapitánykisasszonyomról :)

KépKép
kertikiri
 
 


Cirip, jó Balcsizást!!!

KépKép
kertikiri
 
 


Anett: oké csak lehet elkalandoztam! :D


Kiri: várjuk a képeket a kapitányról! :D


Hát már én is gondolkodok ezen a járássegitőn ,hogy nem kell kismototrt kap természetesen meg ugy is kap gondolom kistalicskát meg társait a mamáéktól kintre!

Kép


Kép
mogyoland
 
 


Hahó!
Apa kivett 2 nap szabit London után, igy most Hawaii van, eljött velünk babauszira is!

Edit, ne csodálkozz, hogy Lénike nem alszik már délután, ha ennyit alszik délelőtt! Szerintem ez rengeteg! Nem próbálod meg átalakitani a napirendet, és esetleg nem visszaaltatni reggeli után, hanem aludna egyet délelőtt, akkor biztos aludna egy jót ebéd után nyűglődés nélkül!

Prücsi, nem tudom, melyik az a 8-9-10 hós kölök, amelyik megeszi a darabosabb bébiételt, az enyém nem, de látom, más se! Nekem is teljesen péppé kell mixelni mindent, viszont ha a banánt csak villával összetöröm, az megy. Meg a rizsgolyó is, pedig az aztán jó kis darab :D
Hát neked se lehet egyszerű a 2 rosszasággal, az bizti! Igy egymást nyűvik, viszont ha csak egy van, akkor az meg állandóan anyát akarja nyűni, legalábbis nálunk.

Ági, szegény Ádika, sajnálom. De jobb, ha hozzászokunk ezekhez az esésekhez, lesz még több is, mig megtanulnak stabilan járni, de még sztem utána is jócskán!

Ciripke, jó nyaralást, hiányzol ám! :wink:

Kikuka, nagyon örülök, hogy helyreállt a családi béke, drukkoltam Nektek!

Esztellának boldog hófordulót!

Minitalis beájulós kép csúcs :lol:

Szerintetek nagy gáz, hogy néha Panka elmar egy-egy gyümit héjastul, és elkezdi rágni? Lesz valami baja tőle?

Na csak a rend kedvéért, Panka igy és ennyit eszik:

7:00 - 270 ml tápi
11:20 2 dl főzelék + 1 dl tápi
15:30 - 70 ml Sinlac + 70 ml gyümi
19:30 - 140 ml Sinlac + 140 ml tápi
Napközben még 1 dl gyümilé

Hajni, jó sok kaját adsz Lillának, nem sok ez egy kicsit?

Zsuzsa

Kép
dzsuzsa
 
 


Ja, majd' elfelejtem. Tegnap teregettem, bent nagy csend. Kinézek, hát mivel játszik az én lányom? Egy pókkal a sarokban! Hagytam neki, hadd ismerkedjenek :oops: :lol: De legközelebb, mikor ránéztem, már fogta a pók egyik lábát (olyan mega hosszú lábú pók volt), akkor már elvettem tőle a "játékát", nem hagytam neki, hogy bántsa. Szegényke, sirt, hogy elvették a barátját :( :lol:

Zsuzsa

Kép
dzsuzsa
 
 


Na, még gyorsan egy kérdés:

Panka éjjel 3-tól reggelig alig aludt, 20 percenként felsirt, nappal viszont nem nyűgösebb a szokásosnál. Létezik, hogy csak éjjel fáj a foga? Mert felül az inye eléggé meg van dagadva, amennyire láttam, bár nem engedi megnézni.
Én meg persze olyan vagyok, mint egy zombi, de ő aludt 3 órát délután.

Zsuzsa

Kép
dzsuzsa
 
 


Zsuzsa: létezik igen mivel napközben lefoglalják magukat és rágcsálnak stb....
Nállnuk is ez van bár mostnában nem sirt fel de sűrűrn keresi a cumit és állandóan cumizik ha kiesik kis idő és már matat is!

Kép


Kép
mogyoland
 
 


Hahóóó!

Van gépem! (Kisebb alaplapcsere és társai voltak, szerencsére garanciálisan)

És már netem is van! (Valamit marhára elállítottak rajta és 3. ember jött rá, hogy mit a barátikörből)

Na vmikor megpróbálok visszacsatlakozni.

:arrow:

Jutta

KépKép
jutta
 
 


Dorkának is boldog hófordulót utólag!!!! :D

Kép


Kép
mogyoland
 
 


Mindenkinek utólag boldog hófordulót!

Látom Zsu néileg beszámolt rólunk, a helyzet változatlan...

Amúgy ingyen és bérmentve egy belgyógyász családi ismerős mondott 1-2 tippet, most ahhoz tartom magam... vmitől (valószínűleg az allergia) kikészült Dorka pocakja és onnan a béka popsija alól kell összekaparnija magát, és mot ebben segítek neki!
Egyszer majd elmondom, de nem most.

Amúgy kivel mizu? Néhány mondatban képbe hozhatnátok, mert visszaolvasni kicsit húzós lenne!

Jutta

KépKép
jutta
 
 


Kikuka! Jaj de jó! hajrá Apa és Te!

Ciripke! MOst azért köszönsz el, mert a Balcsira mentek, vagy azért mert már nem jössz ide?
Na ne má! Tessék jönni!

Anett, emlékszem, hogy Esztella is alma párti, de azt nem gonoltam, hogy még mindig... Ez nálatok azt jelenti, hogy mindenbe megy az alma? Tényleg mindenbe?
Szerinted erről le fognak valaha is szokni? :wink: Nálunk kb egy hete minden etetés kész kínszenvedés: egy kanál főzi, ujjbedugás, egy kanál főzi, ujjbedugás... így dupla idő. Kész vagyok!

Kati, köszi a képeket! (Én ugyebár a fényképezőgépet otthon felejtettem...) Annyira cukin nyomták az alvászatot...
Jövő hét csütörtök, vagy péntek Kopaszi gát? Na, ki csatlakozik?

Edit, köszi a magyarázatot, így azért már másképp hangzik ez az ütöget dolog.

Holnap elutazunk pár napra Egerbe, valamikor a hét közepén jövünk vissza Ábellel, B meg marad még pár napot (de lehet, h onnan is jelentkezek...hátha jobbak lesznek a netes viszonyok)
Addig is kitartás, a hét végi kánikulához.

KépKép
KépKép
prücsi
 
 


Egy fotó a mai pancsolásról...Ábel elaludt a ringatózás közben :lol:
Kép

KépKép
KépKép
prücsi
 
 


Prücsi: hajnal 3-kor! :shock: Jesszus te mikor alszol lehet érdeklődni!

bár sokszor én is jöhetnék de apa biztos kitérne a hitéből nekimcsend és nyugalom kell mert nállam meg van mikor nem birok aludni!

Meg a lányra is vigyázni kell mert az apjától le is pottyanhatna az áygyról!
Mert annyira alszik múltkor és időben értem vissza az éjaszkai pisitúrámról!


Ábel de édes !

Kép


Kép
mogyoland
 
 


Sziasztok,

Jutta:
üdv újra itt.
sajnálom, h nem jutottatok előbbre Dorkával. :(

Zsu:
a védőnő és a doki szerint még kellene adnom Lillának az ebéd és a vacsi között gyümit, szval sztem nem adok neki sokat. :wink:
Andi Hubája És Petrája többet eszik sztem. :lol:

Nyaralóknak jó pihit és szép időt. :)

Kép
Kép
h@jni
 
 


Sziasztok!

Holnap startolunk nyaralni, hip-hip hurrá vagy "ijjá-ijjá-óóóó" :lol:

Annyira elfoglalt vagyok mostanában, főleg amiatt, hogy be kell ugranom egy két csoporthoz idvezre., hogy itthon semmire sem haladok, no meg még csak most kezdek neki bepakolni a cuccokat. Na igen, kellett nekem virágot ültetni, locsolni, meg hasonlókat csinálni a készülődés helyett?? Okos vagyok, de még itt az éjszaka.

Léni annyira ügyes volt ma, hogy térdelő helyzetből kinyomta magát állásba!!!!!!!!!!!!!!!!! Csak lestünk Anyával! Este bemutattuk Apának is a tudományt, mégpedig úgy, hogy az ágyra tettem egy nagy fogú hajcsatot és ezzel csalogattam Babszemet, aki szépen emlete magát térdről álló helyzetbe. Annyira örülök!
Kaja terén is tök jó a helyzet, tegnap fél liter sóska főzit evett meg, volt benne tojássárgája is, ja igen, ezt az adagot egyszerre tömte be ebédre. Ma meg tököt csináltam, benne kevés borsóval, ez is bejött neki.

Zsu, igen akarok alakítani az alvási szokásán. De még nem is mondtam, pedig már akartam, hogy Panka nagyon ügyes a fűnyíróval. Tök jó, hogy ilyen szépen tud már menni. A mászós kép is bejön.

Prücsi, tök cuki Ábel a bealvós képen. Kismókusmanó!
Vendég
 


Ági, a bébitaxi tök jól néz ki, most már beugrott, hogy láttam már ilyet. Azt hiszem mi nem veszünk Babszemnek, kompja sincs. Mi inkább a kengurut részeítettük előnyben, így azt szereztünk be.

Milyen egyéb mozgássegítő holmit tudtok javasolni? Fűnyíró :lol: netán pointer oldala :lol: ?

Ki használ már fogkefét a picik közül? Láttam egy nyuszis olyan kesztyű féle rágókát és hozzá a babakefét. Kinek van ilyen? Jó?

Most jut eszembe, hogy a vendégkutyát be kell zárni a kisházba, mert Ő egy west highland white terrier és nem aludt még szabad ég alatt:) Tesómék a Boga-völgyében vannak, a csodálatos Erdély kapujában...annyira szép az egész vidék!!
Vendég
 


Mááááááááááár majdnem készen vagyok, még egy adagot kimosok, hűtő kipucolva, romlandók kidobva, mosogatógép meg, felmosva, az összes ruha és pipere-pampuc összerakva, gyógyszerek, kellékek, játékok összekészítve..... :lol:
Vendég
 


Hééé én most itt magammal beszélgetek???? Azt hiszem lépek is tovább, ha senki sincs itt! :?
Vendég
 


Íjjáíjjáó Mindenkinek innen Egerből! Itt szépek a csillagok, jó meleg van és klassz a kiszolgálás (Anyukám 40 fokban képes volt palacsintát sütni B-nek :wink: )

Edit, jó utat!

Mogyó, ez egy kivételes este volt, merthát pakolni kellett, meg vasaltam a sok göncöt éjszaka, és még le akartam tölteni a fotókat is...hát ekkorra végeztem. Reggel meg 8-kor jött B, tehát az éjszaka tényleg alulteljesítettem. De ma bepótolom, ami kimaradt.

Zsu, Panka és a pók :lol:

Na, laptop lemerülőben.

Jó éjt!

KépKép
KépKép
prücsi
 
 


Dobre dan

hulla vagyok
és barna ;-)

üdv mindenkinek :-)
Vendég
 


Sziasztok Lányok!

Kikuka, nagyon örülök, hogy rendeződnek a dolgok! Én sem ugrottam át!

Prücsi, ez a kép Ábelről..annyira édes!

Edit, jó pihit! Léni nagyon ügyes, hogy feláll! Kép?

Timi, üdv itthon! Mesélj, hogy tetszett Bibusnak a tenger?

Dzsuzsa, ismerős a helyzet, érdekes módon Raminak is "csak" éjjel fáj a foga! :D Mondjuk, most épp jó periódus van, ezen a héten szinte mindíg 10-től hajnali 4-is aludt, szopi és visszaalvás 9-ig. Azaz már 2 napja hajnalonta elkezd "tornázni", felül, mászik, spárgázik.

Na, a spárgáról rakok is képet. Meg a támaszkodással állásról is. Kép Kép Kép spárga Kép imádja a hajpántomat! :)

Kép

Lilypie Premature Baby tickers
vicuska2007
 
 


Ja,nekem a változatosság kedvéért megint begyulladt a bal mellem. Naggyon nagyon fáj! A közérzetem is rossz miatta de szerencsére lázam nincs. Én nem tudom miért van ez, talán a fogaival megsérti, de mindíg csak a bal mellem sz@rakodik..holnap kell Ramit 9 hónapos státusz vizsgálatra vinnem, rákérdezek miért van ez de nem hiszem, hogy okosat tudnak majd mondani.
Valaki még szenved rajtam kívül ilyentől?

Kép

Lilypie Premature Baby tickers
vicuska2007
 
 


Sziasztok!

Üdv. Hajdúszoboszlóról! Korán keltünk, de 10-re már itt is voltunk, úton minden oké volt és délután is. Mama vigyázott Babszemre, mi meg Apával kettesben egész délután a strandon hepáztunk, juhééé vagy ijjá-ijjá-óóóó volt kettesben! :lol: Úgy veszem észre, hogy a levegőváltozás miatt Léni sokkal többet eszik itt, mint otthon, lehet sűrűbben jövünk :)

Vicuska, hát szuper fotókat tettél fel! Én balga meg le sem fotóztam Lénit a felálláskor, csak könnyes szemekkel meghatódva néztem, hogy próbál felállni a kislányom :oops: Olyan szép kislány ez a Rami, de Te is szép vagy, Rami tiszta anyukája!!!! A spárga édi, de nem fáj neki a combja töve emiatt? Ígérem, hamarosan lesz Babszemről is álldogálós fotó!

Prücsi, nektek is jó pihit! Eger nagyon jó kis város!

Zsu, a pók meg Panka story tök jó! Panka és a Daddy Long-legs hihihihi azaz Kaszáspók :))

Megyek vacsizni, mert egész héten el leszek ám kényeztetve itt!

Sziasztok!
Vendég
 


Na helló, vagy ijjáijjá-óóó! :D

Vagy, hogy kell itt má beköszönni?
Az uccsó oldalt végig pörgettem.
Prücsi: ezt nem hiszem el, hogy ilyen van. Ábel pancsi közben is bealszik. Hát ez besz@rás!
Vicuska: Ramika meg, mint vmi talajtornász úgy spárgázik.
Marci és Ábel is cukik a minitalis képen!
Kikuka: nagyon nagyon örülök, hogy újra egymásra találtatok!
Timi: neked meg üdv itthon. Te is örülsz, hogy hazajöttetek mi? :P :wink:
Te ha felmersz rakni magadról olyan képet amin tök barna vagy, agyvérzést kapok! :D
(Jóvan, rakjál ám csak, vicceztem)
Tök jól éreztük magunkat Anyóséknál. A Balcsira végülis nem mentünk. Bővebben majd holnap.
Ciripke: remélem nem végleg akarsz lépni közülünk.
Jutta: vééégre, te is újra itt.
Na el, fellőtték a pizsit, vagyis inkább a nyári, lengébb változatát.

Kép
Kép
gabcii
 
 


megjöttünk a balcsiról. amúgy telekre járunk szóval nem csupa pihenés (ja mer 3 gyerek mellet bármi az lenne), de minden nap strandoltunk is. én nem vagyok csoki, sőt. és még jó dagadtnak is érzem magam a strandon + tacskómell
Most kicsit negativ szériám van, amit most nem irok le, de tényleg kezdem kivülállónak érezni magam, nem tudok semmihez hozzászólni, ha igen akkor olyan "bezzegeset", amilyen nem AKAROK lenni, igy inkább befogom az arcomat.
:oops:
ami miatt mégis irok, mert ledöbbentem Panka és a többiek kajamennyiségén igy én is leirom
reggel tejpép kb 1,5 deci vizből
napközben meg
1 üveg vagy doboz (fruttapura és társai) gyümi és vagy 1 üveg gyümilé, néha tea
1 adag tápszer vagy nestlé gyümölcsös innivaló max 2 dl, inbább 120-180ml
1 üveg főzi
ja meg cici ismeretlen mennyiség

Csak erős idegzetűeknek, Marci ma sajtos tejfölös lángost evett apjával!

Na megyek, gyerekek végre kidőltek, de Marcit még ki kell puceválni, mert berottyantott!

Kép
Kép
Kép
ciripke1977
 
 


Kakamatyit kiszedtem, persze olyan pizsiben alszik ami nem alul nyitható, szóval totál le kellett vetkőztetni, de nem ébredt fel!

Zsu! még azt akartam irni, hogy péntek éjjel Marci iszonyú keserves sirásra ébredt, meg sem lehetett nyugtatni (kapott nurofen kúpot) nappal meg taknya nyála egybe folyik! Viszont nem nyűgös, semmi baja nappal! kip-kopp azóta éjjel se!

Kép
Kép
Kép
ciripke1977
 
 


Sziasztok!
Majd visszaolvasok, de most egy kis helyzetjelentés: itthon vagyunk... és én sem vagyok csoki- igaz, már fehércsoki sem! :wink:
Minden jó volt, új volt (így hetedszer az Adrián! :lol: ) gyerekkel meg igazán kalandos!
Most pedig képek!
Kép
Kicsit sütött a nap, elkelt a napszemü... 8)
Kép
Apja lánya
Kép
Az összes fogam látjátok... :lol:
Kép
Kicsit huncut vagyok és nagy zsivány leszek!
Kép
Hát mi...

Kép
ermoni
 
 


Bírjátok még? Folyt. köv.
Kép
Öhmmm, ez van... szamárról lovat, ugyebár!
Kép
Kicsit giccses... :lol:
Kép
Rovinj
Kép
És még mindig...
Kép
Még mindig...
Kép
Csak nem Rovinj?! :lol:
Kép
És hát a lényeg: a tengerben! 8) Annyira még nem volt nagy a rajongás! :wink:
Kép
Búcsúvacsorán...

Kép
ermoni
 
 


Magam vagyok? Akkor lépek!
A témákhoz meg csak a kajamennyiségünket fűzöm hozzá (a többiről lemaradtam, de rendesen!):
Reggeli (kb. 8-f9) kb. 210-250 tápi
Tízórai (kb. 10-f11) gyümi (vagy kész, vagy csinálok kb. egy "üvegnyit")+ vmi folyadék (víz, őszilé, ha nem ment le a gyümimennyiség, akkor tápi :oops: )
Ebéd (kb.f1-1) rendes kaja (vagy kész vagy sk. kb. egy üvegnyi)+ folyadék (ált. őszilé)
Uzsonna: (kb. 5 körül) gyümi (vagy kész, vagy csinálok kb. egy "üvegnyit")+ kb. 90 tápi
Vacsi: max. 210 tápi
Ez most sok vagy kevés? (Egy biztos, a babaháj kezd leolvadni, és sztem rendesen leálltunk a nagymértékű súlygyarapodással!)
És még mindig feladat: az uzsi előrébb-házása, meg a vacsié is! (A vacsit ki sem mertem írni mikor van! :oops: )
Ja, nyaralás: majdnem végeztem a könyvvel amit vittem! :wink: Azért az jó, nem?
Edit, Ti most utaztatok Lénivel először messzebbre?
Vicuska! Rami tiszta anyja lánya! És spárga? Én a fogacskákat is fihyeltem! :wink:
Klikkesedés: nemcsak egyszerre szunyáltak a fiúk a Kopaszi-gáton, de a légionárius sapeszuk is egyforma! (Jankának rózsaszínben van! :wink: :lol: )
Hű, a többi képre nem emlékszem, és Andiékat még meg sem néztem! Bocs! :oops:
Na megyek is!

Kép
ermoni
 
 


Timi! Gyere mán oszt mesélj Te is, vagy mutogass! Engem érdekel!
Hajni! Jól vagytok? Legalább röviden!
Zsu! Asszittem az ember Hawaii-n (így írják ezt?) van, London után! Ööö, vagy fáradt vagyok, vagy szemüveg kell, vagy nem tudok mégsem olvasni vagy szimplán lüke!
Ciripke! Na a férjem épp ezért nem akar nyaralót/telket! A gályázás miatt! (Azért csobbansz is, ugye? Ne mondd, hogy nem, mer' akkor el kell adni azt a telket!)
Kikuka! :shock: Én csak azt kívánom Neked, h tartós legyen a boldogságotok! És a hullámvölgyek messzire kerüljenek! Úgy látom Rád fér egy kis gondtalanság! Úgy legyen! :wink:
Szia Jutta! Dobjá' má' akkor képet is Dorkáról! Ha már vagy! És jól vagy/tok?
Macsek! Hmmm!!!!! :shock: Hun vagy?
Mogyo! Már akartam kérdezni: mentek akkor Németországba?
Anett! Eszter nagyon cuki a fejhallgatóval! (És remélem már kevesebbet idegeskedsz Fót miatt!)
Öööö, Andi! Mintha Te is kicsit kevesebbet lennél (mint mondjuk én is :oops: )!
Na, jóccaka!

Kép
ermoni
 
 


Sziasztok,

mindkét kölök alszik még, a héten nem dolgozom, mert a dada nyaral. :) így asszem lesz majd időm többet jönni. :wink:

Timi, Móni:
üdv újra itthon. :)

Móni:
jók a képek, szépek vagytok.
sztem okés Janka kajája, bár annyira változóan esznek, h kezdem nem érteni, h Lillának minek kellene még többet. :?
Mekkora most Janka?
jól vagyunk, csak kevés az időm.. meg kedvem sem a régi megmegemeg....

Kikuka:
kívánom, h úgy alakuljon az életed ahogy szeretnéd.

Ciripke:
hát, Marcid nem egy nagy evő. :) de szépen fejlődik, neki biztosan ennyi is elég. :)


és rakjatok képeket. :)

Kép
Kép
h@jni
 
 


ja, igen
Móni: engem érdekelne, h mikor van az utolsó kaja. :oops:
nálunk 10-11kor. :? mert ugye a tápit nem eszi meg ébren, csak mikor már félálomban van, és mostanában csak fél10 körül fekszik le.
de pl. tegnap sem este, sem hajnalban nem kellett neki. :evil: remélem nem fog leszokni róla. :? :shock: most este nem itta meg, de reggel igen. ( ha az 5 óra reggelnek számít :D ).

Kép
Kép
h@jni
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?