Új privát üzeneted érkezett!

Kép

Kép
Kép
nuncili
 
 


Kép

Kép
Kép
nuncili
 
 


Örömmel látom, hogy nemcsak nálunk van távirányító fetisizmus. :D

Kép

Kép

Kép

Üdv: Kriszta
dominika1
 
 

 
 

Krisz, kérésed parancs:
Kép így ücsörög egy nagyfiú!
A távirányító nekünk is nagy haverunk ám! :-)

Képzeljétek, ma kétszer is odajött hozzám, ahol ültem a földön, és belém kapaszkodva először feltérdelt, aztán felállt! Egyik alkalommal amikor magabiztos lett, akkor csak egy kézzel kapaszkodott a ruhámba, én sem tartottam, ő meg vigyorgott ezerrel a népekre (vendégségben voltunk), összességében kb egy percig bírta. Anyám, mostmár tényleg mindjárt annyi nekünk! Szerencsére még van talán pár napunk, mire rájön, hogy nem csak anyába meg a kád szélébe lehet kapaszkodni, hanem lényegében bármibe :lol:

Nuncili, első körben próbáld egy kicsit lazítani a 'végterméket' valahogy, egyél teljes kiörlésű kenyeret, esetleg néhány kanál korpát reggel, rostos dolgokat. Nálad azt gondolom, az is közrejátszhat, hogy sokat stresszeltél Szonja miatt, attól is lehetnek hasonló problémák. Talán az is sokat segít majd, ha végre megkapod a tök jó leletet!
danann
 
 


Sziasztok.
Hát, tegnap már pohárból sem itta meg , amit lefejtem,és igazából az a baj, hogy nem eszik semmi főzeléket...
Valaki segítsen, nem akarom, hogy pont a végére azt a rossz ízű tápszert egye.
Ma jön a védőnő, majd beszélek vele...
Tegnap vettem friss őszi barackot, ma azt turmixolom neki banánnal, ha valami kis darabka is van benne, kihányja, pedig már elég nagy fiú.

Kép
fridus
 
 


FRIDUS!
Nekem is ilyen volt Ádika,nagyon pépesre kellett csinálnom,mert rögtön hányt,és ez a mai napig ig van,ha teletömi magát és nem figyelünk kiköpi jobbik esetben,de ökölödik,a bölcsibe már szoltak hogy nagyon nem tud rágni,problémás volt,de rájöttünk hogy nincs baj ha apro falatokat kap és sokáig rágja,apritja fogaival.Ugyhogy sztem figyeljél rá mindig majd nagyobb korában is.
LIVI!
Köszi az ötletet,probálom puhitani a "dolgot"!nemtudom meddig de várok még,remélem azért mostmár nemsoká elmulik,mert azért is aggodni már nem akarnék,remélem semmi komoly! :roll:

Ma is tök jol aludtunk,csak 0.30kor keltünk este 8tol,meg 5kor.

Kép
Kép
nuncili
 
 


Fridus!

Ellenérvek ide vagy oda a tej a kisgyermekek legfontosabb tápláléka. Ha Balu pasi nem fogadja el a cicikét, legalább egy kis időre ugyan, de muszáj lesz tápszert adni. :cry:
Nincsa tápszerben sem ördögi dolog, hidd el nem ártasz vele. Így is nagyon szép dolog, hogy Balut eddig tudtad szoptatni!!!!

Nagyon meleg van egyébként, ha jobban esik neki a gyümi, hát egyen azt. Főzzél neki rizst és azzal keverd, vagy burgonyával.
Pci mellehusi is mehet bele és gyümölcsös főzelék máris készen van!!!

Nuncili!

Reggel-délben-este Joghurtba 1 evőkanál zabkorpa és másnap reggelre garantált a hatás!!!

Lívi!

Az igen! Felállt???????Huhh. Nekem még van egy kis "nyugis" időszakom hátra. :D

Kép

Kép

Kép

Üdv: Kriszta
dominika1
 
 


fridus,egyetértek ismételten Krisztával...én Kristófot 9 hós korától 2 éves koráig tápszereztem,szerette,ő bebát evett. Eliza is kap reggel 2,este 1 dl-t eszik meg,humana banán-vaníliásat,és nem rossz az íze,fincsa.
Igenis kell neki a tejci,és ugye tehéntejet még nem kaphat,egyesek szerint 1,szerintem inkább min.másfél éves korig.
A másik: egyen a csöppöd gyümit,vagy a gyümibe keverj krumplit,vagy hasonlót. És ha nem eszi meg a darabosat,hát istenem,adj neki üvegeset,abban garantáltan nincs darab. Egy gyereknek sem lett még baja az üvegestől,Eliza nagyrészt azt kap.
Sztem nagyon finomak,és van olyan,amilyent te akkor sem tudsz elkészíteni,ha kiváló szakács vagy.

Kriszta,félelmetes,hogy mennyi mindenben egyetértünk :D

nuncili natúr aktiviába zabkorpa-csodákat művel!!!
De minden nap,rendszeresen. Vagy még esetleg az aktimel...
Vendég
 


Cseriani!

Egyre áll az agyunk! :lol: Biztos van olyan is, amiben különbözik az életszemléletünk.
De milyen uncsi is volna, ha mindig mindenki mindenben egyetértene! :D

Fridus!

Darabos kaja: Domi még az evést is abbahagyja és látványosan fuldokol egy mikroszkópikus méretű darabkától is.
:shock:
Úgyhogy én is nagyon pépesítek.
Ha kicsit jobban kijön a foga, fog kapni darabos rágcsálnivalót, hátha azáltal jobban megszokja.

Kép

Kép

Kép

Üdv: Kriszta
dominika1
 
 


Mi még HA-s tápit eszünk, mert én allergiás vagyok. :cry:

Kép

Kép

Kép

Üdv: Kriszta
dominika1
 
 


Kriszta! Mennyit kell inni a céklaléből, hogy javuljon a vérkép? Eléggé vérszegény vagyok, s ha tovább romlik még vért is kell kapjak!!!! Nem akarnék, ha nem muszály! Vettem biocéklalevet, ezért kérdezem. Köszike.

Kép
timesz
 
 


BOCSÁNAT,akkor itt félreértés van,lehet bután fogalmaztam hogy nehogy vulgáris legyek.Szoval VAN végtermék,naponta,csak ami van és jön ki az akkor fáj,tehát olyan érzésem van mintha seb lenne a végbélnyilásnál és az minden wc-nél beszakad,fáj,de ha bekenem akkor könnyebb,nem annyira fájdalmas.igy értitek?
bocsánat befejeztem ezt a témát.... :?

Kép
Kép
nuncili
 
 


Nuncili!

Ez inkább aranyér. Ami lehet belső is, nem muszáj, hogy kint érezhető legyen a kitüremkedés.
Akkor pláne tessen sok rostosabbat étkezni.

Ha a probléma nem szűnik meg és/vagy továbbra is nagyon fáj, tanácsolom a proktológus (végbélturkász) szakorvos felkeresését.
Kicsit ciki, de nem vészes. Itt nem a lábad rakod szét, hanem a másik likadat mutogatod. :oops: :oops: Pardon. Most én voltam vulgáris.

Timesz!

Nincs általános szabály. Tessen minden nap inni legalább 3x 1-2 dl-t. Sajnos nem 2 nap alatt produkál csodát.
Még körülnézek, hogy mi a jó vérképző.
A cékla, paradicsom, áfonya ezek tutira mind jók. BIO boltokban vannak levek belőlük.

Jut eszembe! Ha vérre van szükséged én önkéntes véradó vagyok és AB RH pozitiv.
Bár manapság már nem divat közvetlenül adni, de ha mégis kell, hát szólj!

Kép

Kép

Kép

Üdv: Kriszta
dominika1
 
 


Köszi Kriszta, de én A rh pozitív vagyok, nagyon rendes vagy!

Kép
timesz
 
 


Sziasztok, én A Rh - vagyok. És nem adhatok vért, mert pajzsmirigy betegségem van. Terhesség előtt még gyógyszert is szedtem... És mindig vérvételre küldtek. Többet voltam vérvételen, mint egy rendes terhes nő.
Szerencsére a Balu is az én vércsoportomat örökölte, ha valami lenne velem, legalább ő tudna nekem vért adni.
Egyébként már kint van a 3. fogunk felül, tehát 3 felül, 3 alul van. :-)
Kölcsön kaptam egy könyvet, ami azt írja, hogy a rebarbara tea hashajtó hatású, nem ajánlják sűrűn használni, de kiváncsi vagyok, hogy nektek mi a véleményetek ?
Igaz tegnap kakilt a Balu, de egy kemény gombóc jött ki.
Sárgaborsó főzeléket evett édeskrumplival, a kicsi tejemmel, amit előtte fejtem le, de csak 2-3 kanállal, ettől is fuldokolt, pedig aztán ez szét volt paszírozva. És átaprítottam...
Becsapott a védőnő...Nem jött tegnap, azt hiszi, itt fogom várni éjjel-nappal?

Kép
fridus
 
 


KÖSZI KRISZTA,AKKOR BELÜLRE KENEM A KRÉMET AMI ARANYÉRRE VAN,hátha aztán proktologus vagy mi.... :shock:

Kép
Kép
nuncili
 
 


Nuncili!

A krém külsőleg alkalmazható.
Belülre a kúp.
A Masti termékek nagyon jóóóóók.

Fridus!

Adj barackos dolgokat, az székletlazító.
Talán az segít majd.

Kép

Kép

Kép

Üdv: Kriszta
dominika1
 
 


De minden nap barackot eszik:-)

Kép
fridus
 
 


Hja.
Az más. Zabkorpát a pürébe, hagyd hogy megszívja magát egy kicsit. Persze csak akkor, ha evett már gluténeset.
Gondolom igen, ha keksz volt már terítéken.

Kép

Kép

Kép

Üdv: Kriszta
dominika1
 
 


Na én is nyomok képeket.
A bátyus épített neki várat:

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép

Üdv: Kriszta
dominika1
 
 


Sziasztok.
Nálunk az éjszaka elég hosszú volt. Párszor felkelt. Meg hajnal 4-től átjött hozzánk az ágyba, mert arra keltem, hogy beszél és ült az ágyában.
De nálunk elaludt, én nem aludtam megint, bejött egy légy és hesegetnem kellett.
Hát, ritkán kap kekszet a gyerek, én gyümivel etetném, meg főzelékkel, de hát nem kell a bestiának a főzelék, pedig hogy fog így fejlődni normálisan, ha csak mindig a tejpép meg tejpép...
Este is 3 féle kaját csináltam, de a tejpépet ette meg...

Kép
fridus
 
 


Fridus!

Ne aggódj! A tejpéptől is fog fejlődni. :lol:
Majd elunja egyszer azt is, aztán eszik mást. Talán majd ma, hisz hül a levegő, jön a hűvösebb idő. Tán az étvágya is nagyobb lesz.

Kép

Kép

Kép

Üdv: Kriszta
dominika1
 
 


Kriszta! Nagyon jók a "váras" képek, és szemmel láthatóan nagyon élvezte a lánykád!!!!!!!!! Milyen rendes bátyókája van!!!!

Kép
timesz
 
 


Szétszedni!
Na azt élvezte igazán a csajszika!
A bratyó meg rendíthetetlenül építette. Nagyon élvezte, mondta is, hogy vehetnék neki is. :?

Kép

Kép

Kép

Üdv: Kriszta
dominika1
 
 


Krisz : de jók ezek a képek

:P :P


ma jó szeles idő van, fáj a fejem is. Pedig ma sok a tenni való, most éppen halas tavacskát szeretnénk ásni. Már kimértük, megvettük a medret is, csak az ásáshoz kell erőt gyűjteni.

Van valakinek ? Jól jönne egy kis tanács mire kell figyelni , hogy érdemes megcsinálni hogy jó is és szép is legyen , és a legfontosabb hogy ne zöldüljön meg benne a viz. Szürőt vettünk bele.


:?

puszi
nadimo
 
 


Nadimo!

Azt tudom, hogy geotextilia mindenképp kell az építéséhez.
meg sóder, (finom és kavicsos is) és aljnövényzet.

Figyelembe kell venni azt is, hogy kiveszed a halakat ősszel vagy bennhagyod.
Ez alapján kell a növényzetet telepíteni meg a halfajtákat.
Ja és a mélység is ez alapján kell.
Boltban tudnak segíteni abban, hogy milyen halak és szerek kellenek ahhoz, hogy minden okés legyen.
Nagyobb halasboltban.
Én ennyit tudok róla. :cry:

És köszike. :lol:

Jaaaaaa kinn van a 2. fogunk is.

Kép

Kép

Kép

Üdv: Kriszta
dominika1
 
 


köszi az infot és gratulálok a fogacskához. puszi
nadimo
 
 


Na itt is vagyok, ma még nem kaksizott a drágám, de tegnap volt.
Csajok, lenne 2 kérdésem...
Ha nem szopik a baba, akkor abba kell hagynom már a cerazette fogamzás gátlót és legközelebb a régebbit kell szednem, amit szülés előtt használtam, vagy szedjem azért még 1 hónapig?
A másik pedig, hogy mikor ehet a gyerek dinnyét?

Kép
fridus
 
 


Fridus!

Dinnyét 8-9 hónapos kortól.
Tehát Baluhapsi megkóstolhatja már.

A fogamzásgátlót a dokiddal kéne megbeszélni!!!

Kép

Kép

Kép

Üdv: Kriszta
dominika1
 
 


Köszi az infót, de nem lesz tőle allergiás?

Kép
fridus
 
 


Sziasztok, képzeljétek, Balu pasikám este 8-tól hajnal 2-ig aludt egyhuzamban, majd fél 5-kor kelt fel, mikor az apja ment dolgozni, de 5-kor vissza aludt és aludtunk még 50 percet.
Olyan fitt vagyok, hogy az csak csuda. :-)

Kép
fridus
 
 


Sziasztok, valaki itt kora reggel olyan jó illatot csinál. Bundás kenyeret. Nem én vagyok.
Képzeljétek álldogál a Balu, igaz kitolja még a popsiját, de tegnap párszor fogni kellett, hisztizett, ha leültettem, márpedig még nem elég erős a lába.
Sikerült ma jót cselekednem...
Csepegett a zacskós tej, gondoltam átöntöm, erre meg a könyökömmel a lábast vertem le... Frankó... Csetlek botlok ma, tuti, hogy hamarosan megjön a havim, mert akkor szoktam ilyen béna lenni...
Azóta sem szopik a kisfiam, viszont tegnap a nagyinál kapott egy lerágott csirke lábat... Gondolhatjátok hogy markolászta. :-)
Egyébként elég jól aludt, 7-től éjfélig, majd 2-ig, majd fél 6-ig.

Kép
fridus
 
 


Pár képet felteszek... Kép

Kép

Kép
fridus
 
 


Kép

Kép

Kép

Kép
fridus
 
 


Fridus!
Szépek vagytok nagyon!

Na elkezdtem olvasni a könyvet a 2.részét,rögtön az altatásra mentem,erre ma reggel betettem a lányom az ágyba gyorsan lejöttem mosogatni,mire felmentem hogy kiproba a könyvben leirtakat,ELALUDT EGYEDÜL!!!!! :roll: nálunk ez csoda mert 5 honap alatt 2szer volt kb.Könyv szerint letesz/felvesz modszernek hivják,tehát addig felveszed amig megnyugszik rajtad,de mielött elaludna leteszed,és ezt csinálni minden cirkusznál,pár napig-hétig,mert neked kell megszabni a napirendet és nem neki :?
Valaki olvassa a könyvet?

Kép
Kép
nuncili
 
 


Fridus!

Először is boldog hófordulót az öregúrnak!

Másodszor: ne hangsúlyozd a lerágott csirkecsontot, mert kimegy a gyámügyes!!! :lol: :lol: :lol:

Még szerencse, hogy a másik képeken látszik, hogy néha kap enni... :wink:

Dinnye: puding próbája az evés. Ez is ugyanolyan élelmiszer, mint bármi más, a magja nem allergizál.

Nuncili!

Inkább elaludt, minthogy alkalmazd a módszereket????

Kép

Kép

Kép

Üdv: Kriszta
dominika1
 
 


Csajok, végre alszunk,mint régen.
Kúp nélkül.
Tegnap kis húslevest, répát, csirke husit turmixoltam össze. Szóval evett 3 kiskanállal, aztán muszáj voltam tejpépet csinálni.
Én a suttogó mindent megold címűt olvasgatnám...
Gyermekem elaludt, most rávetem magam a reggelimre. :-)
Jó kaki idő van.

Kép
fridus
 
 


Senki sincs itt?
Magamban beszélgetek?
Hát jó.... Képzeld Fridus, tegnap Balu nem egy egyszerű pasi volt...
Nem tudott aludni nap közben, csak sírt.
Aztán valamikor negyed 4 felé csak el szundikált sírva, aludt is 5-ig, még az apukája haza nem jött.
Most este pedig 3-szor kelt csak fel azért, hogy betegyem a cumit a szájába, és az ágy végéből a kispárnájára tegyem.
Egyébként, ma megyünk mérkőzni.
És remélem valamit mondd a dokinő erre a nem kakilok dologra.

Kép
fridus
 
 


Én itt vagyoooook!

Tegnap úsztunk, este meg olyan vihár volt nálunk, hogy 7-től 9-ig áramszünet volt.
Nálunk mindig ez van.

Egyébként pont emiatt a kaki idő miatt sok anyuka panaszkodik, hogy nem alszanak rendesen a kölkök.
Meg nyűgösek.

Tegnap már én is adtam Dominak chamomillát, mert borzalmas volt a csaj.

Majd írd meg, hogy a dokinéni mit mondott!!!

Kép

Kép

Kép

Üdv: Kriszta
dominika1
 
 


Vihar az nálunk is volt rendesen. Az eső ömlött, villámlott, dörgött.
Természetesen a kicsi üvöltött mellé, úgy félt.
Pont akkor lettünk kész a tóval, úgyhogy egyből megvolt a tesztelés is. A sziklakerti növények jól belettek locsolva, igy remélem mind megfogja.
Vettünk halacskákat is, szemmel láthatóan nagyon élvezik a dolgot.
Ugrándoznak is, félö hogy egyszercsak kiugranak a szárazra.
Csináltunk pici patakocskát is mellé, onnan csörgedezik le a viz a kövek közt.
Szerintünk elég jól sikerült.

Szóval elvagyunk pár napja, és még nincs kész teljesen.

Ha elkészülünk teszek fek majd képet.

Egyébként mi jól vagyunk, nincs semmi különös .

Ma és holnap lomi van az utcánkban , ezért most boritom a lakást és környékét , hogy elökeressem a kidobandó dolgokat.
Csak az a sok "idegen " ne lenne ilyenkor. :twisted: :twisted:



fridus : aranyosan irsz magadnak.... tegnap nekem is kergék voltak a gyerekek, meg mindent leejtettek, kiboritottak stb.
Aztán ahogy bejött a vihar elaludtak , reggel 10 h-kor keltek fel.

Remélem a rendelőben tudnak valami okosságot a problémátokra.

Mindenkinek puszi
nadimo
 
 


Nálunk is ez volt,Apa nem is ment ki melozni igy Ádám drágám nem az anyjával aludt hanem az apjával-igy nem leszünk sosem nagycsaládosok :P Tegnap aztmondta a férjem annnnnnyira jo hogy van 2 szép gyermekünk hogy ő vállalni egy harmadikat is SIMÁN... :shock: Mondom neki jo de azt csináld meg a barátnödnek mert én SIMÁN nem alszom 4 éve ugyhogy én már szeretnék néha...tök kiakadtam.
Mi tegnap este elaludtunk 7kor és onnan oránként keltünk 11 ig aztán 2kor,4kor,5kor.Azthittem meghalok,most viszont megint tök egyedül aludt el a kiságyában.
AZÉRT ÉN BIZTOS NEM TUDNÁM A KÖNYVBEN LEIRTAKAT ALKALMAZNI,mert nem vagyok elég kitarto,de most sajna az az érzésem hogy ha eszünk 5kor,meg 9 kor az nekünk nem jo mert tuti éhezik éjjel és kevés arra a tejcim,meg rá is alszik,ezért szivhatunk mostanság.... :roll:

Kép
Kép
nuncili
 
 


Mit mondtok erröl?miért nem alszunk mi még legalább fél éjszaka?volt aki aztmondta több kaloria kell napközben,tömjem meg este ,stb,van ötlet?állitolag éjjel min 6 orát kéne aludnia egyhuzamban.
Talán este még megkéne etetnem 11kor?
Mi ugy eszünk hogy reggel 9,13,16,20,és éjjel cici,meg az esti rituálé is cici a tápi után,adagonként 100-150ml,de napközben is kap cicit-szomjoltonak.
Aztán lehet hogy jön a foga vagy hasa fájdogál,vagy mit tudom én de már tök gáz hogy mindenkitől hallom hogy milyen szépen alszik a gyereke éjjel én meg megőrülök már a nem alvástol :( állitolag ez is örökölhető,meg nevelhető is,tehát én ronthattam rajta mikor cicire tettem vagy sétáltam vele,stb

Kép
Kép
nuncili
 
 


fridus:az az elsö kötet? mert abban csak az van hogy fontos hogy az elsö naptol probálj meg napirendet kialakitani mert ahhoz kell a babának alkalmazkodnia,altatás.Én most olvasom a 2.kötetet,az is ugyanez,csak itt sok példa van és azokra ad tanácsot,meg korra van bontva jellemzi a kor problémáit,hibáit amit a szülök követnek.
Mondom jo könyv de hogy én egy éjjel 15-20szor felvegyem-letegyem,azt nem birom,probáltam aztán mindig cicire került.
De most kikéne probálnom ezt a 11 orai etetést.
Érdekes Ádám este evett 9kor és aludt 5ig.tápszert.na bocsánat a sok szövegért,kellemes napot,megyek pihenni a szörnyü éjszaka után.puszi

Kép
Kép
nuncili
 
 


na nuncili,akkor halld a másik oldalt...Kristófnak szép szobája van,de a mi szobánkban alszik matracon,éjjel minimum 1-szer ébred. Eliza este már tápit kap,hátha alszik címszóval,de nem és nem...most éjjel csak 10-szer volt fennt,semmi nem kellett neki,se tea,se cici,csak sikitott meg sirdogált. Pedig ő igenis jó alvó volt. Végülis meglett az oka,reggelre kibújt 2 foga,úgyhogy mostmár 6 van neki :D
De az ennyire-fogzást leszámítva sem alszik éjjel remekül,2-szer kel általában. És ugye mind egy szobában vagyunk,apa egy idő után már Kristóf mellett alszik matracon,Eliza meg mellettem. És most lehet engem szidni,meg akármi,de nem akarok semmilyen könyvet alkalmazni,és nagy ívben tojom le,hogy melyik hírességnek meg ismerősnek a gyereke hány 10 órákat alszik éjjel. Az enyémek nem nagy alvók,néha szédelgek a fáradtságtól,néha idegbajos vagyok a fáradtságtól,de mit csináljak? a gyerekeim,szeretem őket,és hát,én akartam őket :wink:
Akkor sem aludtam,mikor dolgoztam,hisz éjszakáztam is,este hattól reggel hatig. Akkor sem reklamáltam,azt is én választottam,akárcsak ezt.
Nekem is már sok mindent mondtak az okosok,hogy mit hogyan kellene,de nem vagyok hajlandó dolgokra...1:nem hagyom a gyerekem egy másik szobában üvölteni,hogy majdcsak álomba sírja magát,aztán majdcsak megszokja...
2: nem teszem azt vele,hogy elalszik,és rakom az ágyába-én is megijednék,ha nem ott ébrednék fel,ahol elaludtam.
És még sorolhatnám.
Nuncili elhiszem,hogy kivagy,de szerintem tedd el azt a könyvet,hisz te sem a gyermeked születésétől alkalmazod,és ne is figyelj oda a jóalvó gyerekek ismerőseire. a tieid ilyenek,és kész. Lehet százszor okosabbak lesznek,mint a jóalvó gyerekek,vagy mit tudom én...

na,jó sok lettem hirtelen,ne haragudjatok.
De a véleményem az,hogy egy gyereket nem lehet könyvből nevelni,és szerintem hosszútávon az sem jó,ha örökké valamilyen csodabogyót adunk nekik,hogy aludjanak. Akkor már inkább adjunk nekik pálinkát,igazi,házit,az tuti hat :wink:
Vendég
 


Nuncili!

Némi vigasz: mi sem alszunk ébredés nélkül. Lazán lehet, hogy Szonjust a fogai kínozzák.
Én kipróbáltam a jó éjszakás tápokat, hátha.... de semmi. Ugyanúgy megemésztette a kis aljas és felkelt. :lol:

Szombat-vasárnap is hajnali fél 5-kor kelt, mondván ő biza kialudta magát.

Cserianinak totál igaza van, hajítsd ki a könyvet a susnyásba!!!

Ja és vagy 3 napja nem alszunk napközben sem, csak visítozunk, meg sirdogálunk.
Kap egy kis chamomilla 15 ch-t, meg némi anyai puszit.
Vagy kijön velem az etetőszékben a konyhába, vagy a nappaliban szórakoztatom őkelmét.

Néha bekummant, de ennyi.... :cry:

Nadimo!

Képeket kérünk szépennnnnnn!!!!!!Gyorsan megcsináltátok, nemsokat lacafacáztatok a tóval!

Kép

Kép

Kép

Üdv: Kriszta
dominika1
 
 


én is olvastam ám könyvet,még pocakosan: Hogyan ne neveljünk tökéletes gyereket...van ennek második része is,a családról szól,majd elolvasom,ha lesz egy szusszanásnyi időm :D
Kriszta az anyai puszi tuti többet ér :wink:
Vendég
 


Igazad van!!!!
Pusz+simi+ölelés. Ebből soha nem elég.

Kép

Kép

Kép

Üdv: Kriszta
dominika1
 
 


Hát igen,totál igaz amit irtok,ezt mondom én is hogy képtelenség könyvből nevelni mert bár sok érdekes okos dolgot ir,tanácsot ad,de betartani őket lehetetlen mert aki a gyerekét hagyja sirni az minek szült,bár nem is ezt tanácsolja a könyv.....Én nem is akarom megváltoztatni a lányomat sem,és a fiam ugyanez volt,majd mikor elkezdett kuszni,8-9-10 honapos korátol tudott egyedül elaludni,akkor is kuszott föl-le az ágyban aztán egyszercsak megállt.
A könyvet elolvasom,érdekes,de a gyermekeimet a magam elvei szerint nevelem,az pedig az hogy én igenis ugrok hozzá mikor hiv....lehet hogy néha ki is használja dehát majd elmulik....nem örülök hogy ti sem alszotok,de megnyugtat hogy nem az én gyerekem ilyen rossz alvo csak.

Kép
Kép
nuncili
 
 


Csajok, végre, hogy itt vagytok...
Na szóval kérlek szépen, a kiskölyök 78 cm, és 9200 grammot mértek, de szerintem ez nem túl jó mérleg lehet, mert mikor mi mérjük egy badyban, és pelusban, akkor 10 kiló.
Kérdeztem a tápszert, mondta, hogy a 2-est vegyem. Mi a kettes és a 3-as között a különbség?
Kevesebb benne a vitamin?
Vagy valami más ?
Láttam, hogy korban is különbözik..
Kaksira azt mondta, hogy semmi baj, ha neki nem fáj.. Nem érzünk semmi változást rajta.Legközelebb már csak 1 évesen megyünk hozzá.
A suttógónak ez nem a 3. kötete?

Kép
fridus
 
 


Tegnap volt kaksija a Balunak,nem is kevés. Egyébként meg jó reggelt. :-)
Kukoricát főzök már kora hajnalban, azt a kispasi szereti.
Nem is tudom, mit csináljak vele, veszem a drága babakaját és megy ki...
Nem eszik, már 5-ször sem, tápszer az sem kell neki, öklendezik tőle...
Tudtok erre egy jó megoldást ?

Kép
fridus
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?