Új privát üzeneted érkezett!

Gyors bejelentkezés!

Jobban vagyok kicsit, és ezt nagyban köszönhetem Nektek, Lányok! Igazán köszönöm az őszinteségeteket és egyáltalán a létezést, hogy írhatok ide és Ti veszitek a lapot :lol:
Egyszóval: köszönöm!

Nyugtonmalac! Mi van velünk?! Egy az egyben ez történik nálunkis a bölcsiben!!!! Talán ettől az általános depim nekem is!!! Már több, mint 1 hete nem járnak Barbi barátnői bölcsibe. Tragédia!!! Minden reggel a lakástól a bölcsiig hallgatom,milyen jó lenne, ha ma bent lenne Evelyn is :cry: :cry: :cry: és tudom,hogy Evelyn nem jön,mert az anyukája ovónő és az ovi bezárt már és Evi otthon van a sulis tesóival, akiknek ugye szintén szünet van. Érthető, hogy nem hozzák bölcsibe :roll:
De az én lányom, biggyesztett szájjal, mint Lilike, áll és el sem engedi a kezem, mert a fiúkkal csak lassabban jön meg a kedve a játékhoz...Borzalmas ezt látni, érezni és közben vigyorogva vígasztalni, hogy de neki így is milyen jó a bölcsiben...Egy szart jó! Jobb lenne, ha otthon dominóznánk, vagy memoryznánk vagy bármi mást játszanánk ketten! De én itt melózok, ő pedig ott! Mert ez, lányok, komoly munka ám nekik is, elhihetitek!
Szóval, megkönnyeztem soraid, mert TUDOM, miről írsz és borzasztó. Örülj, hogy a férjed szájából hallod csak, és nem kell nap mint nap látnod is!
Függetlenül attól, hogy igazad van: később már jókat játszanak és valóban, kijátszva magát hozom el. csak ez a fránya kezdet ne lenne...

Peva!
A János kórházban minden héten kedden van szüléselőkészítő tanfolyam. Senki nem kérdezi, hogy ott szülsz-e, a szülészet épületében, az első emeleti könyvtárban tartják keddenként 17:00-tól. Ha tudsz, járj el, 6 alkalom az egész, tehát 6 hét (azt Te lassan el is kezdheted, hogy a 36. hétre be is fejezd, hátha...) és nagyon hasznos. Én jártam, és sok mindenre jó volt. A szüléskor természetesen jó lett volna, ha emlékszem a légzőgyakorlatokra, de most puskát fogok írni, és viszem magammal szülni :lol: :lol: :lol:

Andi
Kép
handrea75
 
 


Sziasztok!

Nah,egy napig nem voltam és ismét úgy lemaradtam! :lol:
Annyira tompa vagyok ettől a melegtől,na meg az egész napos rohangálástól!DE végre szinte mindent elintéztem!:D már csak a gyűrűket kéne megvenni! :lol:

Üdv az újaknak!...

És Fel a fejjel minden depis kismamának! :wink:
Én egyébként élvezem a terhességet,csak sokszor tök parás vagyok,h minden rendben legyen!Tegnap is vettünk neki cuccokat és hirtelen belémhasított afélelem,h jajjj ugye egészséges lesz!Olyan hülye tudok lenni,annyira pörgök néha ezen! :?

Én egyébként semmilyen felkészítőn vagy tanfolyamon nem gondolkodok!Lehet,h ez nem a legjobb hozzáállás,de megmondom őszintén időm se nagyon van meg lehetőség se sok van itt! :?

Sensi,nem kifejezetten kispárna az csak egy ilyen hajszálvékony kis valami amit párnának még csúfolni se nagyon lehet! :lol:
Olyan édi kis vans cipőt vettünk neki tegnap!kint vannak ilyen vagány kis cuccok bébiméretben?:D mert itt csak sapi meg cipő volt!

na most így hirtelen ennyi,mert rohanok tovább!...
Vendég
 


Sziasztok!

Én úgy tudtam, hogy aki apás szülést tervez, ott az apuka miatt kötelező a szülés-felkészítés. Vagy tévedek?

Depresszió: én egész nap kabarét hallgatok interneten, ha tehetem :) http://www.mellesleg.fm/
Hofit nagyon szeretm, de nem csak ő van.

Láttam ma reggel Ranschburg Jenő bácsit a házunk előtt az utcán. Úgy megörültem neki! Gondoltam, el kellene pár könyvet olvasni tőle nyáron.
Képzeljétek, az egyik kórustársam ajánlott egy szüléses könyvet (Dr Hirschler Imre - Szülőszoba, tessék belépni!). A fájdalommentes szülésről szól. Két gyereke van, mindkét szülése 1,5 óra alatt lezajlott, vajúdással együtt!!! :shock:
Ezt a könyvet biztosan el fogom olvasni. Ismeri valaki?

Kép
szöszke
 
 

 
 

Peva - Itt a MÁV-ban is van szerdánként szülők iskolája, ha érdekel. Asszem a következőre talán már én is megyek, de még nem győztem meg magam.

KépKép
KépKép
KépKép
sz.bettyna
 
 


Kép

nnna, én meg itt járok pocakban...
még nem adta át senki a helyét, amikor utaztam... :?
de nem is igazán látszik még...különben el sem tudom képzelni, hogy a 25-30 cm-es kisbabám hol fér el :D

Kép
szöszke
 
 


Nem akarok beleszólni, de sztem még azért korai járnunk. Én úgy jártam ezzel, hogy a szülőszobában semmi nem jutott az eszembe, pedig tudtam, hogy volt róla szó. :( :( Tök rossz volt és iszonyúan idegesített, hogy nem emlékszem! :x
Mondjuk ezzel biztosan órák teltek el, mármint a légzéseken való filózással...
Szóval, sztem a 4-6 hét múlva bőven ráérünk elkezdeni járni.
Peva, és akik okt. elejére vannak kiírva, esetleg szept. végére, nekik 3-4 héten belüli kezdést javasolnék én, Dr. Andusz :lol: :lol: :lol: ...

Andi
Kép
handrea75
 
 


Sziasztok!

Végre itthon, dögmeleg volt hazafelé, most benyomtam a klímát, bár nem szeretem, mert amint kikapcsolom, már melegszik is újra a kecó és sokat is fogyaszt, de kicsit kell hűsölnöm.

Peva - az Uzsokiban lesz szeptemberől a szülésfelkészítő, ami áprilisban volt, több hétig tartott ha jól emlékszem az Uzsokis fórumra, ott sokat írtak róla, hogy mi volt és nagyon hasznos lehet, úgyhogy én arra mindenképp szeretnék majd járni, de nekem elég lesz akkor, most még korainak tartom, főleg, hogy ha most mennék, mire oda jutnék, hogy szülök (én okt. 21-re vagyok kiírva, oda-vissza mindig egy-két nap), már mindent elfelejtenék :? Főleg amilyen zizi vagyok mostanában a szivacs agyammal :roll:

Ritique - neten hol szereztél rucikat, licitáltál vaterán, tesz-veszen vagy hol?
Amúgy igazad van, minden rendben lesz, nem szabad rosszra gondolni, ha az történik, akkor is jön, ha nem akarjuk :?

Andi - Barbikának biztos nehezebb, hogy most nincsenek ott a megszokott barátnői, de túllesz rajta biztosan! Amúgy meddig kell még járnia? Jól emlékszem, hogy augusztusban még dolgozol?

Adri - persze, hogy egészséges lesz a baba, ilyeneken ne is törd a fejedet! Tudsz feltenni képeket a babarucikról? De ezek szerint belendültél te is a vásárlásba :lol:

Szöszke - a könyvet nem ismerem, de rákerestem és úgy látom, elég régi, valamikor a hetvenes években írta az úr :lol:
Ó, cuki hasad van, tényleg picike, persze relatív, ha mondjuk az enyémhez képest nézzük, de tuti elfér a baba bent!

Jaj, olyan jó itthon lenni végre! Képzeljétek, tökre feldagadt a lábfejem, mintha vizesedett volna :? Nem gondoltam volna, hogy lesz ilyen is, de eléggé látványos volt ma. Valakinek még???
Na megyek, párom mindjárt jön haza, talán még jövök ma ha tudok, bár elég hulla vagyok a meleg miatt, de állítólag holnap jön egy hidegfront, juhéééééé!!!! 8)

Ildi

Kép

Kép
nusildi
 
 
 
 


Ildi, nekem is volt lábdagadás a múlt héten. A védőnő azt mondta, hogy ilyenkor még csak a melegtől szokott lenni. És azóta tényleg nem volt. Különben a férjemnek is lett a melegtől. :D

Kép
szöszke
 
 


Lányok!
Annyit írtatok, hogy szinte már követhetetlen!!! :lol: Nem baj! Vágre beindult az élet!
Szöszke
Nekem szülés után nagyobb lesz a hasam.... :shock: :roll: :oops: Ha a férjem bejön csináltatok egy képet az aktuális pocakomról csak a miheztartásvégett... :lol: :lol: :lol: De akkor tuti, mindenki leesik a székről. És mielőtt megkérdeznétek...nem kettő, nincs elszámolva és nem fogok még jövő héten szülni... :lol: :lol: :lol: De legalább a seggem is együtt növekszi a hasammal. Ha nem így lenne már rég hasraestem volna, így viszont megvan az egyensúly... :lol: :lol: :lol:

Ildi
Hidegfrontnak nem örülünk!!! Olyankor szoktam keményedni, és iszonyatosan fáj a fejem!!! Tavaly még ennél is változatosabb tüneteket produkáltam amikor hidegfront volt. Szóval jöjjön a hideg front nélkül, bár tudom, hogy ez nem a három kívánság... :lol:

marek
 
 


Peva
Én nagyon szeretnék elmenni egy tanfolyamra, ahol az újraélesztést megmutatják...
Ilyen csak Pesten van valamelyik kórházban. Ha valaki megy, légyszi szóljon, mert akkor csatlakoznék.

Valaki írta, hogy apás szülésnél mindenképpen kell menni szülésfelkészítőre. Szerintem ez nem minden kórházban van így. Tavaly nálunk apás szülés volt és Soltvadkertről nem jártunk fel hetente Pestre szülésfelkészítő tanfolyamra.

marek
 
 


Voltunk Liliért apával. s rendesen kifaggattuk a kedves gondozó nénit, hogy milyennek látja Lili kapcsolatát a többiekkel, hogy mennyire érzi jól magát, stb. Megnyugtatott minket, hogy Lili még kicsi a barátokhoz való kötődéshez, stb., de ennek ellenére nagyon szépen és hihetetlenül gyorsan beilleszkedett az új társaságba. Minden gyerek nagyon szereti, és ő is jól fogadja a gyerekek közeledését. Még mondott egy csomó mindent, amit nem tudok vissza idézni, de az tény, hogy Lili is nagyon szereti ezt a bölcsit, jobban mint a sajátját. Tehát valóban nem lehet nagy baj. Csak az én érzékeny hormonokkal felturbózott idegeim mondták fel a szolgálatot.
Köszönöm mindenkinek a vigasz szavakat! Megpróbálom összekapni magamat ;)

Peva: ajánlom az elsősegély tanfolyamot, ha komoly dolgokról van szó. A Brendonban a lázmérés is téma volt… Nekem ez nem téma, de sokaknak ez is infó volt. Feltétlenül tanuld meg az újraélesztést, ha lesz légzés figyelőd, mert a tudás nélkül nem tudsz segíteni baj esetén a bébinek. Ebben a gyerekorvos, a védőnő, vagy egy tanfolyam is segíthet neked. Én megtanultam, most újra kell tanuljam. De tény, hogy többször alkalmaztam Lilin a tanultakat egy-egy félrenyelésnél, víz alá merülésnél. És egyikünk sem pánikolt be, mert természetesnek tűnő mozdulatok voltak. Egyszer a barátnőm gyerekét is kikaptam a kezéből, mert félrenyelt, és nem láttam, hogy sikerülne neki kezelni. Nem győztem utána bocsánatot kérni, de szerintem nem haragudott, megmentettem egy szenvedéstől a gyerekét. Tehát, hajrá, végezd el a tanfolyamot :D
A szülésfelkészítő nekem komolytalannak tűnt. Elmentem, vittem jegyzetelni dolgokat, de üres papírral jöttem haza. Csak azt kellett megjegyeznem, hogy mi legyen benne a táskámban feltétlenül, mi az amit ad a kórház, milyen sajátosságok vannak abban a kórházban, ahol épp a felkészítőt tartják, és megnéztük a szülőszobát is. Érdekes, de ha kihagyod sem vesztesz sokat…

Marek:
régen a madarászban volt újraélesztési tanfolyam. Most az nagyon leredukálódott, lehet, hogy ezt is átvette a heim pál… De a brendonban is jól megtanították. Én anno ott tanultam meg. Ha szerveződik csapat valahova, írjátok meg, megyek én is :D

A Tiszti honvédban anno a szülés felkészítő 1 alkalom volt, kb 2-3 órás. :D

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers

Lilypie Fourth Birthday tickers Lilypie Kids Birthday tickers
nyugtonmalac
Budapest XIII. kerület
 
 


Kép

25 hetes has és Olgakutya(részlet).... :lol: :lol:

marek
 
 


Sziasztok!

Lehet hogy nagyon naív vagyok, de ez az ujraélesztés nekem nagyon sántít.mármint hogy ennyire nincsenek meghírdetve itt Pesten sem erre vonatkozó tanfolyamok, vagy foglalkozások, pedig kétségtelen, hogy enélkül hiába riaszt be a légzésörző.az egyik barátnőm ugy vett egy légzésfigyelőt, hogy adtak hozzá egy videókazit, amin részletesen rajta van, hogy mit kell csinálni.Ezzel csak az a baj, hogy kevesen vesznek, szinte mindenki csak bérel, vagy kölcsönkap egyet.de az tuti, hogy egyes készülékekhez a boltokban adnak dvd-t vagy videót.
viszont nekem már az is eszembe jutott, hogy felkeresek egy gyerekorvost, és megkérem hogy mutassa meg mondja el, hogy mit kell csinálnom ha baj lenne.ez talán járhatóbb út, vagy naív vagyok???????????????????van egy gyerekorvos a családban majd megkérdezem(ráadásul kardiológus), hogy segítene-e, és ha van rá igény, akkor továbbítom a tapasztalatokat, meg az elhangzottakat.ok?
most mennem kell, mert elájulok olyan fáradt vagyok

Ui:

Marek!!!!!!!!!!!!!!!!!!Annyira szép pocakod van, ne keseredj el, tényleg tök csini!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
emmalena
 
 


Sziasztok!!

Ezt az üzit még a hétvégén irtam, de elküldeni már nem tudtam, nem volt netünk.. Nem javítok bele, elküldöm, visszaolvasok és írok még később!!

Adri!
Gratulálok Nektek és magunknak a 99-hez! ÉLJEN!!!!!! :D :D

köszi mindenkinek Ábeldicsiket!!!! Nem igazán eszi meg a nyersrépát, csak éppen hazaért az édesapja, segített neki kipakolni és ráfanyalodott. Én meg lefotóztam, annyira aranyos.
( a répát végül én ettem meg, nagyon finom volt! :lol: :lol: )

Babaaltatás: én azon "kisebbséghez" tartozom, ahol bizony a mi ágyunk mellett áll majd a rácsoságy. Engem megnyugtat, h hallom a szuszogását, ha sírdogál elég kinyúlni az ágyunkból és megsimizni. Ábival nagy szerencsénk volt, nem zavarta semmilyen zaj. Jókat aludt mellettünk az ágyában. A SZÜLŐK ÁGYÁBAN TÖRTÉNŐ ALVÁST ELLENZEM!
Én fekve szoptattam, szopi után a férjem böfiztetett (természetesen amikor otthon volt) és Ő is tette le aludni. Én addig mosakodtam, fejtem. Szerencsénk van, mert a kedvesem szellemi munkát végez, bár így is sokszor mondták a kollégái, h látszik rajta, h kevest aludt. :lol: :lol: Nálunk természetes a munkamegosztás.
Minden kapcsolat más, de nekem fontos, h összebújjak a szerelememmel. Akkor alszom a legjobban, ha érzem mellettem ŐT. Nem hinném, h megromlana egy stabil kapcsolat csak amiatt, mert az édesanya máshol alszik, de nekünk fontos a baba is, apa is, anya is....

Most nem tudom Ábel hogy viseli majd, h Ő külön, Tirzus pedig velünk alszik, de akkor Ő is bejön hozzánk amíg igényli. Szerencsére elférünk. Ábel 1,5 éves koráig aludt a mi szobánkban, aztán tüdőgyuszit kaptunk mi felnőttek, és Ábel nem tudott pihenni a folyamatos köhögésünktől. AKkor egyik napról a másikra átpakoltuk a szobájába. 3 napig sírdogált (20-15-10 perceket), aztán semmi és azóta is letesszük és már alszik is....

Én nem vagyok híve a légzésfigyelőnek. generációk nőttek fel nélküle és amint hallom sok a téves riasztás. Természetesen, ha koraszülött lenne vagy egyéb ok indokolná vennénk....

Ábel csak az első hónapban kelt 3 óránként, aztán 23-05-ig aludt. 3 hónapos kora óta pedig 21-06-ig szunyál....

Timi!
Csinik a képek, a rucik is szépek! Az esküvői képeket is megnézegettem :D
Nekünk is van-lesz új és használt rucink egyaránt. Bodyból viszont csak ujat vennék..... Amúgy minden babaruhát kimosok, kivasalok.. lassan kezdhetem összeszedni a legkisebbeket .izgi! :D :D :D Azt már eldöntöttük, h ugyanabban a rugiban hozzuk haza Tirzát, mint két éve Ábelt. :D

Moncsi!
Szerintem valamennyien megtehetjük, h mindannyian bemutatkozunk pár szóban , h kicsit tisztábban láss. Ne meg ez a többi uj csatlakozónak is könnyebbség. Szóval:
Zsuzsi-Zsuzsu vagyok, Szegeden és környékén lakunk és a lassan 2 éves fiam október elején kap egy kishúgit. Szerencsére problémamentes a babavárásom.

Sensi!
NAGYON IRIGY VAGYOK!!!!!!! a csodaszép rucikra!!!!!!! Ha 100% lenne , h csajszi megkérnélek, h vegyél nekünk pár szép csajos rucit és utalnám a pénzt.... :D
A magzatvízszivárgás nagyon ritka !!

Csajok!
Vizesedik valaki rajtam kívül?????????

VIDÁM HETET MINDENKINEK!!!!

Zsuzsu,Ábel,Konstantin
KépKép
zsuzsu72
 
 
 
 


Hú, ti mennyit tudtok írni fél nap alatt! :shock: :lol:

Marek...hát én nem értelek, a leírásod alapján azt hittem tényleg úgy megnőttél mint én, de Te nem is vagy duci....csak pocakos...de ez szerintem most normális! :lol: Szóval , ne aggódj, tök jól nézel ki! :lol:
Én is nagyon kiváncsi vagyok hogy mit válaszol a professzor a hízással kapcsoltban! :roll:

Bettyna....köszi a dícséretet! :oops: :D

Ezzel a szülésfelkészítéssel kapcsoltaban...én nem is tudok róla hogy vidéken lenne...talán csak Egomban van! :roll: De az is olyan tornás, amit én nem csinálhatok. A légzésgyakorlat is tornával összekötött :? azt se ajánlotta a védőnő!
Max. majd olvasok róla, és itthon lihegek! :roll: :lol:

Hát az újraélesztést nem tudom miért nem oktatják! :shock: Egy csomó kis életet megmentene, ha az anyuka uralná a pánikot, és tudná mit tegyen. Nem? Kellene a 30.héttől minden héten egy félóra , mikor a védőnő egy kissebb csoportnak bemutat dolgokat....én így képzelem!
Én már megkértem az unokatesóm(ő ex szülésznő) hogy majd tanítson meg egy-két újraélesztő technikát nekem! :wink:

Voltunk Tatabányán, kiharcoltam hogy nézzünk be a Kenguruba, már ki is találtam mi kellene az akcióból(még volt annyi pénzem)és aztán olyan nagyot csalódtam! :( Ez a Tatabányai Kenguru Kid egy nagy túró! Nincs is neki semmi az akciósból és nincs is semmi kedvezmény! :cry: Pedig a szórólapban volt 1690-ért pamut rugi, meg 1700-ért hálózsák...műűűűűűűű...én olyat akarok! :cry:
Pesten bezzeg......ilyenkor irigylem a Pestieket, sokkal több lehetőség van vásárolni!
A Pesti Kenguru sokkal szebb és nagyobb volt.......csak messze van! :roll:
Úgyhogy nem vettünk semmit! Voltak szép cuccok, de olyan 2900 ft volt a legegyszerübb rugi :shock: :roll: kész rablás!

Babe....gratula a vásárláshoz! :D Mennyiért sikerült venni kiságyat?
Fizu után mi is megyünk és veszünk! :D

Ezerrel rugdos a drágám, úgy érzem megint fejreállt, és gyomromat célozta meg! :shock: :D
Na, jó éjszakát, puszi nektek! :D

Kép
Kép
lovaszkata
 
 


Hú Csajok!Alig birtam vissza olvasni(elöre is bocs ha nem reagálok mindenre)

Tanfolyamok:Mi nem voltunk még szülésfelkészítön se.A dokit kérdeztem mennyünk-e mert Gabi bent akart lenni de a Doki azt mondta ne mennyünk neki kell tudnia beakar-e jöni és ha igen számol azzal,hogy ott a feleségén és a gyönyörü gyerek mellett persze lesz vér és nem 2-3perc lesz az az egész.És igaza volt mert nekem Gabi végignézte a kitolást semmi hátránya nem volt.De ha elötte megnézi egy vad idegen nő szülését lehet elgondolkozott volna :roll:

Újraélesztés:Nem jártam de kb 4-5hónapja Zsófi lenyelte a perszely kulcsott vagy is megakadt a torkán.Hirtelen felugrottam és össztönösen fejel lefelé fordítottam és iszonyat nagyokat vertem a hátára.Mikor kijött hányt is egy kicsit utána esett le,hogy most mentettem meg az életét akkor kezdtem remegni és persze Zsófit ölelgetve sírtam vele Kép Iszonyat volt még most is kiráz a hideg.Én csak a babavilágba láttam mik az alap tenni valók meg olvastam.

Vízesedés:Igen ha dög meleg van és sétálunk úgy jövök haza,hogy nem tudom hol a bokám és a combom :evil: Én nagy melegre fogom mert ha itthon vagyok semmi bajom :shock:

Zsuzsa!Nem 100%,hogy lány? :shock:

Marek!Nem is olyan nagy a pocid pont jó Kép És csini vagy a kutyi tök ari :lol:

Kata!Én már jártam így az itteni Kenguru golddal de azt hittem ez azért van mert itt a Banbinivel együtt van :roll: A lényeg amit mondtak és akkor ez minden kisebb KG-ra értendö,hogy az akciók java vagyis szinte mind csak a Pesti üzletekbe van és még az is megvan szabva melyikbe Kép Csak akkor nem tudom miért úgy hordetik,hogy minden KG kisbady.

Inez!Már csak 1hét!!!Amúgy mi külön aludtunk hagyományból de úgy,hogy én a szüleimnél Gabi meg az albinkba és reggel hívtam mikor én keltem de már rég fent volt.Olyan jó volt mert mikor eljött értem(mentünk fényképezkedni)ott ált a csini öltönyében és izgatottan várt.Tesóm le is fényképezte mikor elöször meglátott Kép

KépKép
KépKép
KépKép
kata84
 
 
 
 
 


Jó reggelt!

Tegnap elfelejtettem írni, hogy voltam a dokimnál, és minden ok, zárt vagy teljesen igy engedte a jövő heti balcsizást!úgy örülök.megkaptam a cukor eredményét is.Ami negatív, de nem is akárhogyan.Nekem kicsit furi, mert a kajálás után kevesebb a cukor értéke, mint előtte.ez hogy lehet?
emmalena
 
 


Jó reggelt! Szülésfelkészítő/újraélesztés beindított mindenkit. :)

Andi! Köszi az információt a Jánosról, picit messze van, de majd utána nézek.

Szöszke! Én is úgy tudom, hogy kórház függő apás szüléshez kötelező-e a felkészítő, de olvastam a Kismama magazinban :) , hogy nem kötelezhetnek rá, és be kell, hogy engedjék az apát, ha be akar menni mindenképpen.
Nálunk nem lesz apás szülés. Őseinknél is a férfiak a sátor előtt vártak... :lol: Persze nem ezért, csak nálunk mindketten így állunk hozzá. A vajúdást azért közösen képzelem el....

Bettyna! MÁV picit közelebb van, köszi. Attól félek ezek nyáron szünetelnek - mint nálunk, az Uzsokiban is, de ha esetleg mész, légyszíves kérdezz rá.

Ildi! Lábdagadás: nekem nyaranta eddig is volt, de ha idejében felteszem a lábam, akkor megúszom,és nem úgy érek haza, mint egy Michelin baba. Még májusban volt vicces: amikor bedagadt, feltettem jó magasra, aztán 20 perc múlva szaladtam is pisilni- kiűrült a víz.

Marek! Nézegetem neten mik vannak újraélesztésre, eddig a Madarász utcai kórház tűnik befutónak- www.bolcsohalal.hu
Mindenképpen írok, ha rászántam magam- meg persze odatelefonálok van-e, de azt írják minden kedden van.

Nyugtonmalac! Brendonost én is néztem, szimpatikus is, de a honlapjukon csak júniusi időpont van fent. Írtam nekik, hogy lesz-e esetleg augusztusban, választ ma kaptam: egy telefonszám, hívjam fel. :? Majd hívom....

Tényleg kár, hogy a védőnők nem szerveznek ilyen tanfolyamot- bár némelyik jobb is ha nem....

Sajnos dolgoznom kell....szép napot- jó hűsölést - és szuper hétvégét mindenkinek!

tegnap vettem dinnyét, sajnos nem az igazi :? szomorú vagyok.....

Daisypath Happy Birthday tickers
peva
 
 


Sziasztok lányok!

Na, ma én vagyok depi! Biztos ez a rossz szeles idő, olyan nyomi vagyok! Minden baj hirtelen....."kinöttem" a kedvenc nyári ruhám, ami mindíg bő volt, dög lassan halad a konyha építése. Ráadásul tök lelkiismeretfurdalámos van mert az apukám, aki amúgy is beteg ő dolgozik egyedül rajta. :( A férjem estig dolgozik. Elfogyott minden pénzünk, már a szüleimnek is tartozunk, már nekik is elfogyott :( ...majd kedden kap a Fecó fizut, de már elméletben el is költöttük! :cry: Annyira elegem van! :cry:
A másik hogy olyan felkészületlen érzés, hogy én nem járhatok semilyen szülés előkészítőre, vagy kismamatornára.....pedig olyan jó lenne :roll:

Ja, lábdagadás...mikor meleg van és sokat talpalok nekem is dagad.Ha, lehet tegyétek fel magasra mikor pihiztek, meg lábközvést, bokakörzést érdemes csinálgatni. Este engedek rá 2 percig hideg vizet, és az jót tesz! :) Ja, és viszérkrém...mert viszeresedik is! :roll:

Kép
Kép
lovaszkata
 
 


Sziasztok!
Végre péntek, már nagyon vártam!

LKata - itt már süt a nap, fel a fejjel! 8)
A pénztéma nálunk is örökké előjön, ezen össze is zördülönk párommal néha, mert bekattanok, hogy elfogy/ott a mani és hárpiáskodom. Nem is tudom, hogy miből vesszük majd meg azt a sok mindent, ami még kell :shock: A szülésre félretettem 100 e forintot, az fix, nem nyúlunk hozzá, abból kijön a doki és a szülésznő, bár ez az ár is durva azért!!!
Kata, én is sokáig terveztem, hogy majd eljárok kismamajógára/tornára, aztán semmi nem lett belőle, az ucsó harmadban pedig már nem igazán ajánlják elkezdeni, szóval fokozatosan kellett volna :roll: A szülésfelkészítő számomra fontos, én mindenképp eljárok majd az Uzsokiba szeptemberben, nem csak egy előadás van ott, hanem naponta-kétnaponta ment pár hétig, volt ott szülésznő, nőgyógyi, dúla, jógaoktató, pszichológus, meg mindenféle előadás és tök ingyen.

Nálunk egyelőre nem tudom, hogy párom meddig lesz majd bent a szülésnél, a vajúdásnál tuti végig, de hát ez természetes, főleg ha esetleg órákig tart majd (remélem azért nem! :roll: ), a többit majd eldönti ott. Én nem kényszerítem rá, ha nem akar a konkrét szülésnél ott lenni, akkor menjen ki, amúgy sem tudom, hogy nagy fájdalmamban el bírnék-e viselni bárkit, én ált. szeretek egyedül szenvedni :D

Emmalena - na tök jó, akkor lesz nagy pancsolás :lol: Mikor mentek Balcsira?
Tényleg, ki mikor megy nyaralni????? Egyáltalán mentek valahová?

Zsuzsu - én is úgy gondolom, hogy nem alszik majd a baba a mi ágyunkban, ott lesz a szép kis ágya mellettünk, szóval oda szeretnék szoktatni. Persze sokaktól hallottam már azt, hogy így kezdték, aztán a végén mindig a babával aludtak.
Nekem a lábam vizesedik vagy nem tudom, hogy a bedagadást vizesedésnek nevezik-e, de eléggé feldabad du-ra!!!

Na jöttek hozzám, mennem kell,

Ildi

Kép

Kép
nusildi
 
 
 
 


15-ért vettük.Ismerősöktől, de alig használták, a hozzá való kókuszmatracot meg egyáltalán nem, még be is volt csomagolva.Így nagyon megérte sztem.

Fogorvosnál én már voltam, de visszakéne mennem húzásra, m van egy nagyon rossz fogam, de olyan nehezen szánja rá magát az ember.. :? Pedig muszáj lenne.

Nekem is csak vajúdásnál lesz benn a párom, azt mondta szülésnél nem, mert nem birja nézni ahogy más szenved...sok helyen hallottam h a vajúdás sokszor fájdalmasabb tud lenni mint a kitolási szakasz.Mondjuk én nem is bánom, h nem akar bejönni, meg ezt neki kell eldönteni.

Kép
babe.
 
 


hali!

Lábdagadás:most fedeztem fel egy kincset érő krémet.Mikor bedagad a melegtől a lábam, akkor a DM-ben kapható Balea Fus Eisgel-t teszek rá.isteni mentolos, tök jól hűsíti, és elég hamar lehuzza a duzzanatot, és ami a legjobb, hogy 350 ft csak egy 100 mi-es tubus.elég sokáig elég.csak a DM-ben kapható, szerintem megéri kipróbálni akinek ezzel gondjai vannak.sőt az egyik barátnőm ha már nappal is dagad a lába ezzel bekeni, és utána könnyebb tovább trappolni a napot!
emmalena
 
 


Én semmiképpen sem aludnék egy ágyban a gyerekkel. Amit az elején engedünk, az lesz később a kiindulási pont. Joggal merülne fel a gyerekben a kérdés később, hogy eddig szabad volt együtt aludni, ezután miért nem szabad? :shock: A gyerekek képesek az ilyen jeleket a szeretet hiányaként értelmezni.
Sok ismerősöm úgy indul, hogy kell az anyai közelség, amivel egyet is értek, aztán a gyerek lassan 2 éves, és még mindig egy ágyban alszik a szülőkkel, ezáltal persze ő uralja a szülők viszonyát is. Semmi szex nincs már köztük..mert ugye a gyerek miatt nem lehet.
Persze a gyereken is múlik...valamelyik igényli, hogy külön legyen.
Más téma viszont az, hogy reggel, az ébredés után a szülői ágyba hagyni kell bemászni a gyereket és ott hancúrozni vele egy kicsit. Csiklandozni, huncutkodni. :)
Az egész nevelési hercehurcát én elég következetesen betartott szabályok szerint képzelem el. Szeretném, ha a gyerek tudná, hogy a családi rangsorban hol van a helye, ahogy én is nevelkedtem annak idején. A rajzaimból ki is derült, úgy álltunk sorban, ahogy megéltem: apa, anya, nővérem és én...és a rajzon mindenki fogta a mellette álló kezét.

Marek!
Nagyon szép pocid van! Egyáltalán nem vagy kövér...a karodon látszana, de nincs ott felesleg. :)



Kép
szöszke
 
 


Sziasztok!

Felénk eléggé lehűlt a levegő,nem gondoltam volna soha,hogy ilyet mondok,de olyan jól esik ez a kis hűvös! :lol: És sztem a bébinek is ,mert hajnal óta nagyon kalimpál!:D
Tényleg, nektek nem szokott olyan lenni mintha belülről rugdosná a feneketeket? :lol:

Szöszke,tényleg jó pici még a pocid!:D És én még azt hittem,h az enyém itt a legkisebb!Bár nem is sokkal nagyobb... :roll:

Marek,te meg ne izélj, már olyan szép pocid van!Legalább rajtad látszik,h babát vársz!:D

Zsuzsu,köszi,gratula Nektek is!:D olyan jó,h már 100alatt vagyunk!
Egyébként teljesen igazad van!hülyeség a szülők ágyában altatni a kicsit!Én pl attól is félnék,h összenyomom,de nem lenne jó rászokatni sem,mert aztán meg nem akar majd máshol aludni!Nekünk sem lesz külön szoba,de külön ágy az mindenképp! :P

Kata,jaja már csak egy hét,úgy izgulok!Én ezt a külön alvást már csak azért sem támogatom,mert 60km-re lakik az anyukája és az azért sztem sok!Ráadásul tuti csak bőgne neki egész este attól meg aztán jó kedve lenne másnap!Szóval engem nem érdekel a hagyomány! :twisted: :D
Nagyon durva amit írtál Zsófiról!Jajj,én is mindig féltem az ilyenektől!De nagyon ügyi voltál!...

Emmalena,tök jó,h engedte a dokid a fürdést!Most már csak jó idő kell!:D

jajj,..most nem tudom befejezni mert jött a főnök :?

majd még jövök...
Vendég
 


szöszke, teljesen igazad van.Miután anyuék elváltak mindig anyuval aludt a hugom(3 éves volt), és már 12 éves és még mindig nem hajlandó külön aludni, fel van háborodva meg hisztizik, ha anyu már szól neki, h ideje lenne a saját szobájába aludnia.
Sztem elég gáz.

Kép
babe.
 
 


Na,ismét itt vagyok!:D

Ildi,mi horvátországba megyünk az esküvő utáni napon,ha minden jól megy és a doki is azt mondja,h oké!Nagyon remélem,h összjön,annyira várjuk már!...

A vajúdásnál én is szeretném,ha ott lenne a párom,de a szülésnél nem!És ő sem szeretne,úgyhogy ebben megegyezünk!Nem szeretném,ha látná,h ott szenvedek és nem is bírja az ilyen véres dolgokat! :D Na de szeptembertől szinte minden hétvégén koncertjük lesz úgyhogy már előre izgulok,h csak ne akkor akarjon megszületni,mikor egyedül vagyok otthon! :(
Vendég
 


Sziasztok!

Iszonyú csinos pocijaitok vannak!!!! Megpróbálok én is este fotózkodni, remélem nem felejtem el...mert mostanában már a nevenre sem emléxem :oops: :roll:

Zsuzsi, Adri stb. babával alvásról annyit, hogy Barbit összesen 2-szer fektettem be magam mellé a 17 hónap szopizás alatt , mert már annyira hulla voltam, hgy nem tudtam mit csinálok, és mindekétszer leesett az ágyról :shock: :oops: . Az pedig, hogy arra ébredsz, hogy puffan és aztán sír a gyereked :roll: iszonyú érzés, jajj, soha többet. Megfogadtam, hogy inkább ájuljak el, de nem teszek ilyet többé és nem is! De volt már olyan, hogy nekimentem a falnak :roll: éjjel, gyerekkel a kezemben, annyira fáradt voltam.
Persze ez is az én hibám, mert nem tanítottam meg a lányomat egyedül elaludni, pillanatok alatt cicinalvó lett, így az elválasztást kellett választanom ahhoz, hoyg megtanuljon a gyerek aludni és ne ébredjen fel éjszakánként 2X/3X.
Most határozottan állítom: másképp lesz, nem esek még1szer ugyanabba a csapdába, de nem hittem el, hogy 2-3 hónapos gyerek túljár az eszemen :lol: Állati firnyákosak, de erről majd akkor tartok kiselőadást, ha itt az ideje! Diplomám van az elrontott gyerekből :lol: :lol: :lol: :lol:

Andi
Kép
handrea75
 
 


Andi,ez a szöveg nagyon aranyos volt!Olyan jót nevettem!:D:D:D

Ildi,azt elfelejtettem írni,h nem tudok képet felrakni,mert kiírja,h túl nagy én meg olyan béna vagyok,h nem tudom,h kell kisebbet csinálni belőle! :lol: de a cipőről találtam képet itt a neten,megpróbálom azt! Egyébként mostmár engem is teljesen elkapott a vásárlási láz! :lol:
Vendég
 


Inez!Majd együtt izgulunk mert nekem meg Gabi minden nap dolgozik de úgy,hogy mindig aznap tudja meg másnap hova megy fuvarba és ha szülök nincs ki beugorjon.Hétvégén kéne szülnöm :roll: Majd megbeszélem Zsebivel.De közbe meg azt sem szeretném ha én szülöszobán Gabi meg valahol az országban mert még az hiányzik,hogy baja legyen Kép Az ti helyzetettek teljesen más mert mesze lakik Rajmi nekem a szüleim itt laknak csak írtam,hogy van egy ilyen hagyomány.De tényleg legyen rajtad valami új,régi,kék,kölcsön, :wink:

KépKép
KépKép
KépKép
kata84
 
 
 
 
 


Kép


Na ilyen kiscipőt vettünk és ehhez van ugyan ilyen kockás kissapi is!:D
Vendég
 


Kata,akkor nálatok sem jobb a helyzet!Tényleg izgulhatunk együtt!
ezeket a régi kék kölcsön dolgokat még be kell szereznem!:D

Szerintetek a szempillafestés árthat?ez bizti hülye kérdés,de gondoltam csak felteszem! :lol:
Vendég
 


Szempillafestés árthat-e? Én hajat is festek :roll: :roll: :roll: meg lassan OTT is festenem kell, pont egyik nap fedeztem fel ősz szálakat :shock: :( nyúltam is azonnal a borotvámért :x
Még jó, hogy ellátok még odáig :lol: Lassan ezt is már csak kistükörrel végezhetjük némi vérveszteség árán :lol: de jó is lesz az... :roll:

Andi
Kép
handrea75
 
 


Lovaszkata!
Ha megnyugtat más nyomora, nálunk pont ugyanez a nagy büdös anyagi helyzet.. :( Jó, senkinek nem tartozunk, mert nemigen van kitől segítséget kérnünk, inkább nekünk kell támogatni még a szüleinket is :roll: , de nem véletlenül nem vettem még én sem semmit a picinek. Igyekszem spórolni, de valahogy most nem megy, minden annyira drága már, hogy néha csak a fejemet kapkodom...a piacon röpködnem az ezresek, olyan árak vannak, hogy csak lesek :shock: De Barbi és magam miatt is kell a gyümölcs és a friss zöldéség.
Akartam pl. eper és meggy lekvárokat befőzni, hát lányok, az idén elmarad...majd a nagymamám spejzából kunyizok 1-2 üveggel. Egyszerűen nem fért bele a tavaszi büdzsébe :cry: :cry:

Na, ez is kijött!!! Tényleg, ez egy ilyen hét! Pedig erről asztán csak a férjemmel és csak 4 szemközt szoktunk beszélni, de most jól kipletyóztam!
Lkata, Ildi! Fel a fejjel, nekünk mindenkünk meg van, a gyerekeknek pedig szép lassan meg lesz mindenük!!!!

Andi
Kép
handrea75
 
 


Tegnap voltam a fóti Corában babaruhát nézni. Hát nem voltam elragadtatva. 900 Ft-tól 3000-ig voltak rugdalózók.
Belegondoltam, hogy a kedvenc szövetboltomban 1 m anyagot 490 Ft-ért adnak, amiből kijön kb 3 rugdalózó, és arra az elhatározásra jutottam, hogy francokat fogok én bolti rugdalózót venni. :twisted:

Anyagi problémák:
az egészben az az aggasztó, hogy most rengeteg rövid távra szóló cuccot kell majd beszerezni, mivel gyorsan kinőnek mindent. :? Meg kellene próbálni minél több ötlettel a felesleges kiadásokat elkerülni...
Kata84 pelenkázó asztala, ami egyben komód, ezért tetszik nagyon.
Vagy pl. ha most varrok majd rugdalózót, biztos vagyok benne, hogy bár kisfiút várok, nem kékből fogom varrni, hogy majd ha lesz lánytesóka, ő is hordhassa majd pár éven belül.
A piacon 300 Ft-ért adják a meggyet, a szerencsétlen termelőktől meg 50-60 Ft-ért veszik át a kereskedők. Meg kellene kerülni a kereskedőket valahogy...


Kép
szöszke
 
 


Sziasztok!

Peva
Én is a Madarász utcára gondoltam, csak most hirtelen nem találtam meg a neten. De lehet, hogy jövő héten felhívom őket, mert két hét múlva kedden megyünk dokihoz, akkor ezt is meg tudnám csinálni....

Engem is seggbe szokott rúgni Bori.... :lol: Tök jó fej gyerekem van... :lol: Mondjuk ma egész délelőtt táncolt. Gondolom ő is annyira unatkozott, mint én. Dolgozatot írt a csoportom, olyankor csak ülök másfél órán keresztül és szétunom magam... :roll:

Anyagi gondok.... Két tanár...gondolhatjátok. De a férjem nemsokára munkahelyet vált, remélem akkor jobb lesz... :roll: Viszont ha sárkány vagyok, akkor általában pénz miatt vagyok sárkány... :lol: :lol: :lol:

A férjem nem akart bejönni a szülésre csak a vajúdásra, mert nem bírja a vért, de a 16 órás vajúdás első órájában úgy megvizsgáltak, hogy elárasztottam vérrel a szülőszobát. A férjem törölgette a lábamról a cuccot és ő öntötte ki a papucsomból a vért...:lol: :lol: :lol: Utána már nem volt kérdés, hogy marad e. :lol: És semmi negatív élmény nem maradt benne, sőt nagyon boldog volt utána. És amit végképp nem gondoltam volna: elvágta a köldökzsinórt, ami olyan jól sikerült, hogy mindenki az arcáról törölgette a vért.... :roll: Most már nem mondhatja, hogy nem bírja a vért.... :lol: Szóval úgy készüljetek, hogy ha a férfi csak a vajúdásra akar bemenni, az nem biztos, hogy meg is valósul, mert sokszor bennragadnak... :wink:

marek
 
 


Amit elfelejtettem:
A szülésznő válaszolt a hízással kapcsolatos kérdésemre. Leírtam neki az aznapi kajámat , és tök büszke voltam magamra, mert úgy gondlotam, hogy alig van benne szénhidrát.... Erre azt írta, hogy pont kétszer annyi szénhidrátot ettem, mint amit ehetnék... :shock: :shock: :shock: Azt mondta, hogy ha az ebéd túrós tészta, akkor a vacsora már nem lehet 3 szelet bagett francia lecsóval (könyörgöm....láttatok már három szelet bagettet??? Az annyi mint egy kisebb szelet kenyér... :shock: :roll: :? ) Szóval minimális szénhidrát és minden király lesz. Én meg írtam neki, hogy erre csak akkor voltam képes, amikor cukros voltam és tényleg muszáj volt diétáznom. Mert koplalni nem fogok és kész..... :evil:
De azért megdicsért, hogy egyáltalán foglalkoztat a kérdés.... :roll: :lol:

marek
 
 


Marek!

hát, én ezt már azért túlzásnak érzem.ez a bagett dolog, most elképesztett.a lecsóban aztán tényleg semmi sincs ami hizlalna, vagy erőt adna a további dolgok elintézésében, nem sok benne az energia.csak finom, illetve én nem szeretem, de sokak esküsznek rá.és szerintem neked van igazad, ha a cukrod nem kívánja meg, akkor nem az az elsődleges szmpont hogy mennyit hízol, mert ezt a növekvő súlyt, terhet valahogy cipelni kell.És ahhoz kalória kell.a frusztráció meg a koplalás adta stressz szerintem többet árt.ameddig nincs baj a cukroddal, szerintem egyél úgy ahogy te beállitpttad, mert az tényleg nem sok.

Én napok óta este bevágok egy egész sárgadinnyét.nem bírok neki ellen állni.ezzel csak egy baj van, hogy éjjel 4szer, 5ször megyek ki pisilni.De napközben valahogy nem érzem magam szomjasnak, mondjuk alapból sem vagy sokat ivós.És estére rámtör valami olthatatlan szomjúság amit csak gyümivel tudok oltani.Érdekes, pl ez Ábellel nem volt:-)
emmalena
 
 


Nnnna...én is híztam ezen a héten egy kilót, úgyhogy elértem a 4 kilós hízást...egyben a lélektani 70 -et :(
A baba meg annyira nyomta valamelyik nap a belemet, hogy azt hittem, ilyen, amikor nyílik az ember méhszája. Aztán másnapra el is múlt.

Kép
szöszke
 
 


Na, most jöttem meg 4D-ről,kislányom lesz :D Majd vmikor felrakom a képét, csak itthon nincs szkenner..

Az Én védőnőm sose szól h mennyit híztam,mondjuk jobb is, mert az a nő valóban tök kövér:D

Kép
babe.
 
 


Elég nagy gondba vok evvel a név-üggyel :roll:

Kép
babe.
 
 


Csináltam én is 25.heti pocakfotót, íme:

Andi
Kép
handrea75
 
 


Kép Kép

Andi
Kép
handrea75
 
 


Sziasztok!

Babe - gratulálok a kislányhoz!!! Képet várjuk!!!

Szöszke - a CORA-ban elég drágák a babaruhák, nézd meg inkább a Tesco-t, ott láttam 3 db-os szetteket jó árban, fürdőlepedőt, bodyt, egy baj volt csak, szinte mind tavaszi-nyári és ugye mi most inkább az őszi-téli dolgokat vennénk :? Lehet, hogy várok most már a babarucik vásárlásával, bár talán most akciós az őszi-téli és ősszel már drága lesz, á, fene se tudja :roll:
A 4 kg-os hízás semmi, én most már asszem legalább 8 kg-nál tartok :?

Marek - szegény férjurad, akkor most már tuti bírja a vért :wink: Amúgy tök jó a képed és egyáltalán nem vagy nagydarab vagy bálna, mint ahogy írod, a hasad sem olyan nagy, hogy kiakadj, szerintem csinos vagy, na, és a kutyus is édes!!!! :D
Amúgy nálunk is a fő veszekedési pont a pénzkérdés! :roll:

Andi - igaz, mi is ha elmegyünk vásárolni, annyit hagyunk ott, hogy kiakadok :shock: Most pl. elmentünk a fóti CORA-ba és otthagytunk majdnem 9 e forintot és csak kaját vettünk, na meg egy 2 e ft-os 10 db-os dvd-t páromnak :? Fene egye meg a nagy filmkiírási mániáját!!! :roll:

Inez - de jó nektek, hogy Horváthországba mentek!!! Ott még én is levetkőznék 8) A kiscipő nagyon cuki, tündéri lehet sapival együtt egy babán :lol: Amúgy én egy picajet nevű programmal szoktam a méretet kisebbre venni, mert nekem is mindegyik hatalmas méretű, töltsd le a netről, lehet képeket is photoshopolni.

Emmalena - én sem vagyok egy nagyivós, de most a mh-en megiszok 1,5 liter ásványvizet, aztán itthon még magamba erőszakolok egy fél litert, hogy azért a napi 2 tuti meglegyen. Persze megvan az eredménye, járok pisilni egész éjjel :roll:
Köszi az ötletet a lábdagadásra, majd megnézem a DM-ben ezt a hűsítő lábzselévalamit, amúgy eddig bevált az is, hogy feltettem egy fél órára az asztalra, amikor hazaértem, de ki tudja, mi lesz később :shock:

Ma nagyon felhúzták az agyamat a mh-en, kifogtam két akkora paraszt ügyfelet, hogy majdnem ott helyben agyoncsaptam őket :evil: Nagyon ideges voltam és ezért szegény bébi csomót rúgdalt, vagy nem ezért, de rúgdalt egyfolytában, majd itthon folytatta, de az is lehet, hogy csak a fronttól, bár most már megint meleg van.
Holnap hússütésre megyünk, jót fog tenni a levegő, mostanság sokat punnyadunk otthon a négy fal között.
Megyek tovább, jó éjt mindenkinek,

Ildi

Kép

Kép
nusildi
 
 
 
 


Andi - neked is ilyen sötét a kép vagy csak az én monitorom krepált be? :shock: Alig látok valamit belőle :?

Kép

Kép
nusildi
 
 
 
 


Andi
Hol vagy te a képen???? :lol: :lol: :lol: :lol: Vagy csak az én monitoromon nem látszik semmi? :roll: De azért megdicsérlek! Nem felejtetted el...egy terhes nőtől ez is valami.. :wink: :lol:

A férjem elment fallabdázni (este kilencre :roll: ) én meg annyi mindent akartam addig csinálni, de fáj a hasam, úgyhogy asszem megnézek egy dvd-t.
De hogy megyek így vasárnap koncertre???? :roll:

Na mentem vízszintesbe, hátha az segít a hasamon. Már megnéztem...sajnos nincs hidegfront...pedig csak attól szokott fájni, úgyhogy az megnyugtatott volna. De front nélkül ne fájjon már!!!! :evil: :evil:

marek
 
 


Sziasztok,

Emmalena:
nekem az a meglátásom az újraélesztés tanfolyammal, hogy azt jól csak személyesen egy oktatóval (orvos is lehet) lehet jól megtanulni, aki megmutatja, hogy pontosan hova nyúljál, mekkora erővel nyomjál, stb. És azt is észreveszi, ha a több elemes sorozatból valami kimarad, vagy nem jól kapod be a gyerek orrát/ száját légzésnél. Megmondja, kb. mennyit lehet befújni, hiszen ők még annyira picik, sosem gondolná az ember, hogy nem fér el bennük annyi levegő, amennyit mi be tudnánk fújni kétségbeesett életmentésünk közepette.

Zsuzsu:
én a melegtől estére láb dagadok, és a melegben sétáláskor kéz dagadok, az fáj, és vörösödik is :S Utálatos terhes nyűg.

Lovaszkata – légzés gyakorlat: Ezt érdemes megjegyezni, és ez nem humbug (el sem felejted):
2 szakasz van a légzés szempontjából:
1. tágulási szakasz: lassan belélegzel, nyugodtan, még lassabban kilélegzel… A tanfolyamokon számolni is kell, de ha megfigyelitek mind erről szól. Nekem azért mondták el így mert a klasszikus számolásosat nem tudom csinálni a tüdőm miatt. Míg belélegeznek mások, én megfulladok… :D Jeleztem az oktatónak, és akkor mondta, hogy nem a számolás a lényeg, hanem amit írtam fent. (Lehet jegyzetelni ;) , osztom az észt :) )
2. kitolási szakasz: (arról ismered meg, hogy olyan érzésed van, mintha egy hatalmas görögdinnyét kakilnál az asztalra. Nem tudsz mit csinálni, nyomnod kell.) Ekkor, ha nem akarsz belehalni a fájdalomba, kezdj el lihegni, ahogy csak tudsz. Sok pici levegőt, felszínesen beszívni, nem mélyen. Nekem ekkor mondta a szülésznő, hogy ne lihegjek, nem látta hol tartok, mert épp szült a másik nővel. Elkezdtem a lassú légzést, s majdnem belehaltam a kínokba. (Ne próbáld ki!)

A védőnős újraélesztés oktatás ötlet tök jó! Jelzem majd a miénknek, hogy vezessék be :) Annak legalább lenne értelme.

Lovaszkata: (még mindig) én szívesen megveszem, és elpostázom neked a cuccokat, ha jól leírod mit szeretnél… Pl emilben, képpel, mérettel. Ha szeretnéd….

Peva: nem Judit telefonszámát kaptad meg? Nagyon jó kismama masszőr :) Lilivel igénybe vettük a szolgáltatásait :D
Nekem a madarászos tetszik most, az tuti van keddenként, és nem kell fizetni érte (?) és nem kell lázcsillapítást hallgatni előtte/ utána :S

Nusildi: mi nem nyaralunk… :( Nincs mani rá.

Marek: azt is leírtad neki, hogy milyen pörgős életet élsz terhesen? Mármint a torna/ séta/ házimunka, stb. Én a tizedét sem csinálom :D Mert ahhoz kell a kalória, és jobb ha nem a gyereked elől használod el. Nem? Mikor tornáztam (gyaloglás gépen, és ellipszis) használtam a polar órámat. 1 órás edzéssel egy tábla csokit égettem el. Ettem a kiszámított kalóriákat 999kcal egy napra, ha nem vagy terhes és fogyni akarsz, 1200, ha nem akarsz fogyni, csak szinten tartani, szintén nem terhesnek. És ha tornával égeted a zsírt, akkor azt biztos pótolni is kell.

Csalás a kis meggymagokat feltenni pocak fotónak :) :oops: . Annyira jó nektek, hogy ilyen karcsúak vagytok. Gondolom nem is szakad le a derekatok minden lépésnél… Egyszer csak rászánom majd magam, és megijesztelek titeket az én pocakommal.

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers

Lilypie Fourth Birthday tickers Lilypie Kids Birthday tickers
nyugtonmalac
Budapest XIII. kerület
 
 


:lol: :lol: :lol: A meggymagokon én is kiakadtam... :lol: :lol: :lol:
Nem baj Nyugtonmalac. Ezt a versenyt legalább tuti mi nyerjük.... :lol:

Most már tényleg elhúzok, mert el sem kezdem a dvd-t, mire a párom hazaér... :roll:

Holnap megint sütni fogok! Ez már tényleg beteges. Akkor jön rám a süteménysütés, amikor nem ehetek belőle... :roll: :lol:

marek
 
 


Sziasztok!

szülésfelkészítő: Itt van mindenkinek, ingyen. Az első alkalommal megkérdezte a nő, h akarok-e menni, mondtam, h igen, és asszem legközelebb szólok neki, h mondja el, hogyan kell majd jelentkezni, vagy írjon be, mert akkor lesz időszerű...különben lemaradok. Asszem itt mindent magában foglal, szülésfelkészítést, elsősegélyt és újraélesztést is.

Ritique!
Minden rendben lesz, szurkolok!

Handrea!
Örülök, hogy már jobban vagy. :) Én is.
A borotválkozást ne is említsd...nekem a full felülettel kell megkűzdenem, úh előre félek...mert úgy nem marad, az is tuti. Bár ha jobban belegondolok, legalább a fazonon nem kell görcsölni látatlanul. Meg asszem majd befogom daddyt ha nem boldogulok. :P Én is akarok hajat festetni, mert nekem meg sajna a hajam őszül brutálul...oké annyira nem vészes, de ahhoz képest, h 23 vagyok, elég sok ősz hajszálam van. Sajna valszín családi örökség, mert apukám 15évesen kezdte, és mióta én élek, ősznek ismerem...meg sajnos félkopasznak is...remélem utóbbit azért nem fogom megkapni. :? Ja, és szerinted a szőkítés sem árt? A karomat szoktam, de nem hidrogénnal, hanem síma világos szőke hajfestékkel. Én úgy tudom, h a két véglet, a fekete és világos szőke árt, de nemtom, h a karomra még merjem-e. Maga a festék asszem nem is gáz, csak amit belélegzel...nincs esetleg vm maszk, amit lehetne használni?
Tökjól nézel ki!!!! És a pocid is kis aranyos kicsi! :)

Inez!
Tudom, h mire gonoldsz, baby párna...de állítólag az sem ajánlatos. De persze ti tudjátok, én sem nagyon hiszem, h árthat, mindenesetre nekünk nem lesz...
Vans cuccokat így konkrétan nem néztem, de a kérdésedre válaszolva, itt van MINDEN, az is amire nem is gondolna az ember...úh tuti az is, amire te gondoltál. :) Ja és tényleg tök ari a kiscipő! :)
Most ahogy mondod, kb először örülök annak, h most nem otthon vagyunk, mert asszem én is paráznék azon, h pont akkor indul el a kiscsaj, amikor az apja játszik. :?

Szöszke!
Tök ari a pocid, dejó neked, h ilyen kicsi még! Irigykedem...bár ha nekem kicsi lenne, akkor meg valszín nagyobbat akarnék... :P Mindenestre sokkal kényelmesebb volt pár héttel ezelőtt, az tuti... :?
Tökjó, hogy tudsz varni! Ha én is tudnék, biztos alkotnék a csajszinak...de hát nem tudok. :(

Vizesedés: nálam nem igazán jellemző, néha érzem, h picit megdagad a kezem, lábfejem, de általában csak ha meleg van, és ugye az itt nem sok. Ezt nem is nevezném még vizesedésnek. Reggelente majdnem mindig érzek egy pici dagadást, de szinte semmi, és el is múlik, ahogy elkezdek mozgolódni.

Nyugtonmalac!
Látod, nem kell aggódnod Lili miatt, belevaló kiscsaj ő! :) Ment a 2. privi is, remélem megkaptad.

Marek!
Te miről beszélsz??? Tök csini vagy, de komolyan! A pocid is aranyos, sztem nem is feltűnően óriási, mint ahogy állítottad. Tény, h az elején meglepődtem én is rajta, biztos hamarabb kezdett el nőni, de mostmár sztem normális ez a méret...oké, a nagyobbacskák közül. :) És azt meg felejtsd el, hogy kövér vagy! :P
Tanárfizu ismerős...a családom 75% az/volt. 3nagyszülőm az volt, két nagynéném, egy nagybátyám, egy unokatesóm, és anyukám...szal nem kell bemutatni, botrány! :?
A diétával kapcsolatban annyit tudok segíteni, hogy lehet a mennyiség nem is annyira baj, csak próbáld másképp elosztani. Kezdd a legnagyobb szénhidrát adaggal a napot, reggelire műzli, gabonapehely, piítós, szendvics, ilyenek...ebédre fehérje+szénhidrát, pl husi meg rizs, vagy tészta vagy krumpli, vagy könnyű tészta étel, saláta ezek mellé, vagy zöldséges tészta/rizs, ilyesmi, vacsira meg róbálj csak fehérjét, oké néha lehet kicsit csalni...saláta husival, fehérjére nagyon mást nem tudok, de recepteket nézhetsz a neten pl. Az általános szabály ez a csökkenő szénhidrát cucc...reggel energiabmomba, ebédre vegyesen, óvatosan, vacsira meg csak könnyű...napközben meg 2 nasi, ami legyen főleg gyümi, esetleg vm kalóriaszegény akármi.

Zsuzsu!
Miért, nem 100%, h csajszi??? Egyébként nagyon szivesen veszek cuccokat neked is, és bárki másnak is! Csak írjátok meg, hogy milyet. Egyértelmű rózsaszínt/kéket, vagy más szineket, nagyon fiúst, nagyon lányost, vagy amolyan semlegeset, rövid ujjú bodyt, vagy hosszú kezeslábast, MÉRETET, kislány ruhát, nadrágot, pólót vagy mit? Olcsóbb Primarkost, vagy nézzek be esetleg Gap leárazásra, biztos Next-ben is, és máshol is van. Ja, és ketyeg az óra, bő 2hét múlva megyünk haza. :) Pénzt nem kell utalni, átadásnál megoldjuk. :)

Esetleg a Luna babakocsi vknek? Most akciós az is még 2hétig, 135font (43e ft), 60font (19e ft) hozzá a mózes, ami egyébként nem is kell feltétlen, mert vízszintesig lehet hajtani a kocsit, és tul.képp abba a részbe csúsztatod bele a mózest, veled szemben...szal anélkül is simán ok..csak max abban védettebb, meg kuckósabb. Meg még 15font hozzá a mintás párna, és 10font a fejvédő, 35font hozzá passzoló pelenkázó táska. De ezek már csak extrák. :) Ja és a színek sztem szuperek! Kb ennyi pénzért van otthon az új Pc babakocsi, meg a többi ehhez hasonló, de a Luna százszor jobb minőség sztem. Na, vk?

Én a nagy ráérésben tegnap is, ma is elmentem bámészkodni (tnap H&M leárazás, ma Oxford Street és Primark)....aztán persze mind2 alkalommal szatyorral jöttem haza. Már kezd lelkiismeretfurdalásom lenni, h nem tudok leállni...kb 3x annyi ruhája lesz a lányomnak, mint amennyire szüksége van...na nem baj, az anyja is ebben a cipőben utazik. :P Pedig ma esküszöm, hogy csak babakocsit tologatni mentem el az Oxford Streetre, mert még mindig képtelenek vagyunk dönteni a 2 között. De hát a busz a primarktól 1 percre tesz le. :( Kapott 7-es csomag rövidujjú bodyt, sárga színösszeállításban 4,50-ért, ugyanilyen színű hosszú kezeslábas 3-as csomagot 4-ért, 2cipőt 2-2-ért, és egy tök ari macit. :P Majd lehet felteszem őket, de most lusta vagyok fényképezni.

Kata!
Durva ez a story Zsófival, ijesztő lehetett!

Emmalena!
Örülök, h minden rendben! Irigy a Balcsira!

Lovaszkata!
Fel a fejjel!!!

Altatás: Közös ágyban alvás kizárt, mert nem akarom, h rászokjon, meg azért félő, h valamelyikünk ráfordulna. Daddy már mondta, h ne is vegyünk ágyat, aludjon velünk....igaz féligmeddig viccből, de azért rávágtam, h felejtse el arra az esetre, ha mégis lett volna vm komolysága a dolognak. Semmiképp sem akarok hónapokig, esetleg évekig a gyerekkel aludni, sőt ha megtehetném, akkor külön szobában is lenne az első pár hét után.Ha erre lesz lehetőség, akkor így lesz, tuti.

Babe!
Gratula a kiscsajhoz! Asszem vezetnek a lányok...ugye?
Képeket majd kérünk!

Nusildi!
Ne idegesítsd magad, vegyél egy levegőt, és tojj rájuk! :)

Apás szülés: Én viszont szeretném, ha bent lenne végig. Képes vagyok ilyen helyzetekben bepánikolni egyedül, ha nincs ott vk akiben megbízom, és meg tud nyugtatni. Múltkor mondtam neki, h ugye bent leszel, azt mondta nem, majd kint megvár...de ilyenkor mindig csak úgy azt mondja mindenre, h nem...úgyis bent lesz, ha én úgy szeretném. :)

Na megyek is, mert elfáradtam ebbe a hozzászólásba...a mai körutamról beszámoltam már, sajna megint nem bírtam, és babakocsiban sincs egyértelmű döntés, megintcsak. Más most nagyon nincs...élvezem a szabit, jó lenne ha ez mostmár így is maradna...de ez asszem csak álom marad.

Minden jót, vigyázzatok magatokra!

Sensi és Lillus

KépKép

Kép
sensimilla
 
 


Sziasztok!!

Én is örülök, h pörög a topic, próbálok lépést tartani!!!!

MINDEN ÚJ CSATLAKOZÓNAK ÖRÜLÜNK ÉS JÓ EGÉSZSÉGET NEKIK IS!!!

Pár téma a közelmúltból:
depi: nálam a bezártság okozza a legnagyobb bajokat...mennék errre-arra, de nem tehetem, így elég rossz néha és olyankor eltörik a mécses. Nagyon vágyom egy kis környezetváltozásra. Jó lenne felmenni pestre egy napra, csavarogni, barátnőzni, noha tudom, h percenként telcsiznék a "fiaimnak"....

anyós: kemény amiket irtok! Remélem mire mi odajutunk eszünkbe jut, h mi másképp viselkedjünk. Fontos, h a fiúl elvágják a lelkiköldökzsinórt. Nekem szerencsém van a férjemmel, 14 évesen kollégiumba került, így nincs annyira szoros kapcsolat az édesanyjával. Természetesen amíg él, Ő is az anyukája egyetlen, pici fia marad :lol: :lol:
Engem elfogadott anyós, szerencsére nem szól bele komolyabban ez életünkbe, de most kissé kiakadt, h jön Tirzus. A tesója unokája panaszkodott neki, h amióta megszületett a kistesója, Őt hanyagolják, így ezzel piszkál minket is anyós. "majd én szeretem Ábelt, mert ti nem fogjátok, csak az ÖCSIT"... (szerinte nem születhet lányunk....no comment....)
Havonta megyünk hozzá, azt a pár órát elviselem, de nem laknék vele. Szerintem az az egészséges, ha a fiatalok önállóan élnek.

Sokan tudjátok nekem jóanyámmal nincs kapcsolatom és ez azért rossz. De legalább anyóssal van és elviselhető.

vizesedés: nekem is akkor dagad be a lábam, ha sokat állok-sétálok. Próbálok fokhagymás pirítóst enni, mert az nálam vízhajtó. Állítólag a csalántea is jó, aki szereti.
Nekem is dagadnak az ujjaim is , lassan el kell tennem ideiglenesen a karikagyűrűmet.... :shock: :shock: :cry: :cry:

újraélesztés-bölcsőhalál: elnézést mindenkitől, de szerintem túl van lihegve a sajtóban a téma. MI ARRA KÉSZÜLÜNK, H EGÉSZSÉGES, GYÖNYÖRŰ BABÁINK SZÜLETNEK!!!!!!!
Sok helyen lehet "bérelni" légzésfigyelőt. 10 ezer ft a letét, majd amikor visszaviszed, visszakapod a pénzt. Így ingyen van egy évre.

apásszülés: mi együtt voltunk bent. Engem is megnyugatott a jelenléte, na meg féltem, h baj lesz és akkor ketten könnyebb dönteni, cselekedni, elviselni.... Bence élete legszebb napjának tartja a 2006. július 13-át :lol:
Ő bejött velem szülésfelkészítőre, amikor a szülés-vajudás volt a téma és a szülőszobalátogatáson is részt vett. A szülésre bejöhet Szegeden bárki, akár dúla is-csak egy fő a kismamival.

Kata!
100% akkor lesz, ha megszületik!!!! (ősszel szült egy ismerős, végig-több doki is- tuti kislányt mondott nekik. Örömmel várták IZABELLÁT, aztán megszületett ATTILA.....(a hölgy össze is omlott...)

Emma!
NAGYON IRIGYLEM A BALCSIZÁST!!!!! (én ott nőttem fel és imádom. jó lenne pár napra elmenni, de erre az esélyem nullla) Jó PIHIT NEKTEK!!!!!!
A balea krém mehet várandósoknak? vagy nincs jelentősége a pocakosodásnak???
Ábival nekem is alacsonyabb lett a 120 perces cukor (5,04-4,85), de a dokim csak nevetett. Szerinte ez nem baj. Én nem aggódnék.

Peva!
Mi másodszor vettünk görögdinnyét, az első szpi volt a második ehető.... Én nagyon szeretem, bár állítólag megköti a vizet, így óvatos vagyok vele.

Ildi!
Durva, h 100 ezret kell félretenni a szülésre.....Én azt tervezem, h csak akkor adok pénzt a dokimnak, ha ténylegazt érzem, h valami "extrát tett" értünk. A szülésznőm fogadott lesz, neki adok természetesen.

Adri!
Merre mentek az Adriára?????

Andi!
Nekem muszáj fekve szoptatnom (nagy a keblem) és másképp nagyon kényelmetlen. Ábel is sokszor aludt el cicin, de szerencsénkre nem ébredt fel, amikor átpakoltuk a helyére.... (Ő hason aludt így nem féltem, h böfi nélkül félrenyelne.)
MÁr pár naposan fifikásak, ösztönből! "a hisztit nem kell tanulni".... :lol: :lol: :lol:
NINCS ELRONTOTT GYEREKED! GYÖNYÖRŰ, TÜNDÉRI KISCSAJOD VAN!! :D

marek!
csini vagy!!!!!! vér-férj :lol: :lol: :lol: :lol:

hoznék egy új témát: VÉDŐNŐ......VÉLEMÉNYEK??????????

Nekem elsejétől a 4.!!!!! védőnőm van!!!! Az elsőt imádom, de sajna elköltöztünk így ujat kaptam. A 2. huszonéves, gyermektelen csaj volt. Folyamatosan zaklatott, mikor születik már meg a fiam (késett 9 napott a kiiráshoz) , aztán meg hetente jött és okoskodott. Mást mondott Ő és mást az ösztöneim, teljesen összezavart. Azóta szült és teljsen másképp lát dolgokat.
3. védőnő, csak pár hónapot volt aztás babás lett, veszélyeztett, így elment.
A 4. mostani egy fiatal csaj, 1 hete végzett a fősulin....... szerintetek??????? KO nálam...... megbeszéltük a férjemmel,h szülésig eljárok hozzá (vérnyoms, súly, szívhang, vizeletkontroll), de szülés után lemnondok a látogatásásról saját felelősségre. Nekem nem hiányzik, h hetente megjelenjen és mondja a könyből tanultakat. Kíváncsi leszek mi lesz, de ha kell elmondom a véleményem a főnökéne is....

Ti már átvettétek a várandósmama csomagot????????????

szép 7végét!!!!

Zsuzsu,Ábel,Konstantin
KépKép
zsuzsu72
 
 
 
 


Zsuzsi!

Van ilyen, hogy várandós csomag?nekem Ábival sem volt:-)Valaki lenyulta?:-)
védőnő:szerintem csóri csaj nem tehet róla, hogy most jött ki a fősuliról, mindenki igy kezdi.Ha egyébként szimpi és nem egy okoskodó kis szörnyeteg, akkor szerintem adj neki egy esélyt, mert ő is igy tanul, és igy lesz belőle egyszer csak 20-30 év múlva egy tapasztalt jó védőnő.tapapasztalat nélkül sajna senkinek nem megy.Persze ha egy kis okostojás, akkor tuti én sem viselném el sokáig:-)

Tegnap előtt voltam a dokinál, és rákérdezett, hogy ugye arról volt szó, hogy császár után most ha a heg engedi, akkor szülni szeretnék.Mondom igen, mindenképpen, engem még egyszer ne kaszaboljon fel.csak röhögött, de örültem nagyon, hogy nem erőltette a császár utáni császárt, hanem ad egy lehetőséget.a kedvenc szülésznőt válaztottam, akivel nagyon szeret dolgozni, és aki vér profi a homeopátiában meg a gátmasszázsban is.ök ketten rendszeresen "csinálnak" első szülő nőnél is gátvédelmet, és ez nekem fontos.remélem összejön.

Lassan megyek, mert ma grill partyra vagyok hivatalosak, a fiuk elvisznek, meg értem jönnek, addig ők rokonlátogatóban lesznek.medencés ház...hmmm alig várom, remélem a sültcsirke mellett az idő is jó lesz, hogy lehessen csobbanni.

szép hétvégét mindenkinek
emmalena
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?