Új privát üzeneted érkezett!

Andesz! Egyszerűen gyönyörű lett a szoba. Jöhetnél majd hozzánk is, ha lesz házunk.
Szerintem nem tagadhatja le Patrik és Bence. hogy tesók. Azok a gyönyörű szemek Patriknak is megvoltak.

Tündike! Mielőbbi jobbulást Barnikának. Hétvégére már szerintem már jobb lesz Neki.

Nati! A gátmasszázst Te csináltad magadnak?
Én is szeretném majd kipróbálni pár hét múlva. Hétfő este telefonál a srác, hogy szerdán jönnek vagy szombaton. Azt mondta, két nap alatt készen lesz.
Neketek legalább vesz valamit anyós. Mi nem kapunk semmit, csak szüli-névnapra meg karácsonyra. Évközbe még egy csokit se.
Látod ez meg a másik véglet.
Biztos bosszantó, ha sok kacatot vesz, de gondolj bele a mi helyzetünkbe. Anyum főz mos Kriszre(mikor nem én), az Ő anyukája meg semmit nem tesz érte/értünk.

Tegnap elmentünk ugye melltartóbetétért. vettünk. Mindjárt nézem Kata, milyen márka:Canpol. A Brendon-ba vettük, mert oda mentünk. Hogy jó-e, azt majd megmondom. Meg vettem Avent-es bimbóvédőt, meg eldobható bugyit is. Ezt már betehetem a táskába. :) Szopis melltartót nem vettünk. Viszont vettünk egy fekete térdig érő alkalmi nacit, mert kezdődik az esküvő/lagzi döpping.
Meg észrevettük, hogy 69900helyett most 59900ft az a babakocsi, amit kinéztünk, így azt is megvettük. Ja, azt nem írtam, hogy Budaörsön. mert ebba a Brendon-ba sosincs, amit keresünk.
Ha összerakja Krisz, teszek fel képet róla. Nagyon örülök ám, hogy már az megvan.
És tök rendik voltak, megengedték, hogy kivigyük, és megnézzük, befér-e a kocsiba.

Gabi! A bilizés még szerintem is korai. Látom Nektek is aktív anyósotok. :)

Ibi ma mehet haza!! :) Hétvégén már ők is otthon igazi családdá válhatnak! Ha tudsz, Ibi majd gyere!

Ma is fekszem, pihizek.
n.k.ildi
 
 


Jaj, lányok, ezt este elfelejtettem felrakni:

Kép Kép

34 és 36 hetesen készült képek :wink:

Ne gondoljátok, hogy csak ez az egy felsőm van :oops: :oops: csak a képeket csináljuk ebben, hogy legyen mit összehasonlítani :wink:

Ildi,
de jó, most már akkor legalább elkezdődött a vásárlás dömping :wink: Gondolom élvezted nagyon :P
Hát igen, nehéz megmondani, melyik anyós jó... Nekem egyébként különösebb gondom nincs vele, bár néha az agyamra megy, de ezt leszámítva nagyon jóindulatú és segítőkész, a gyerekeket is imádja, jól bánik velük és úgy tűnik némileg még "idomítani" is lehet, bár akkor kicsit besértődik, de legalább elgondolkodik rajta.

Tündi,
szerintem ne edd magad!!!! túl vagytok rajta, remélhetőleg Barni is mihamarább meggyógyul!!!! Ezen most már nem tudtok választani, ne emészd magad, hogy mi lett volna, ha....
A nyelvével van már időpont, vagy ugyanaz a doki fogja megnézni, akihez eddig jártatok?
Ma dolgozol vagy otthon vagy vele? Van még ovi egyébként?
Vendég
 


Andesz,
én is egymás mellé akartam rakni, de nem sikerült... fogalmam sincs milyen kicsire kell .
De most nem értem, a két kép nem Patrikról készült??? Az egyik Bence???????? Teljesen összekavartok!!!! :P :P
Vendég
 

 
 

Nati!
Nagyon nagyot nőtt 2 hét alatt a pocid :shock: :D
De mindkét képen Patrik van,de majd csinálok olyat,amin Bencus mellé rakom! :D

KépKép
KépKép
andesz78
 
 


Sziasztok

Nati
Hatalmasat nőtta pocid :wink:

Tundike
Nagyon sajnálom Barnit,próbáld meg a kamillás ülőfürdőt,hátha az segít.

Ildi
Gondolom nagyon élvezted a vásárolgatást,majd kérünk képeket a szerzeményekről :wink: na nem az eldobható bugyira vagyok ám kiváncsi :lol:

Kata
Biztos jó lesz a Balcsin.Szerintem,nyugodtan megpróbálhatod bevinni Gerit,hisz már uszodába is vihetnéd és ott sem sokkal melegebb a víz.Csak a naptejet ne felejtsd el!Mi 40 faktorosat használunk Noelnek!
Vendég
 


Nati: De szép vagy!!!!
Hol vetted a felsőt? :) Nagyon tetszik :)
A nyelvecskéjét a fül- orr- gégészeten nézik meg és csinálják meg. Ovi lenne. Jövő hétenmegy is még a pajtik közé ha minden igaz, aztán már csak szeptemberben. Most a nagyival (anyukámmal) van otthon.
Én még dolgozom.

Kata: nagyon jó kis felfújható úszógumik meg hajócskák vannak, kár lenne kihagyni! :) Jó móka

Gabi: Kamillá sfürdő jó ötlet, este olyat csinálok neki :) Hátha a langyos vízben megpróbálja hátrahőzni a bőrt. Nagyon fél tőle nem csoda.

Tündi
Kép
Kép
trundike
 
 


Hát,Tündike,nem tudom mennyi idő után tapadt azon a pici helyen vissza :roll:
Látta gyerekorvos,de azt mondta,próbáljuk meg feszegetni!
Nem megy,ugyhogy elmegyünk inkább a sebészetre!
Én a Kerkushához szeretném vinni!

KépKép
KépKép
andesz78
 
 


Andesz: Juj... A módszer nem doki függő. A doktornő is kedves volt, de ezt így szokták és kész. Barni kapott utána matricát is, meg azonnal jobban volt már amikor kijöttünk hogy mondtuk neki választhat valamit a boltból, de azért mégegyszer ilyet nem kívánok neki meg senkinek sem, persze az is lehet hogy engem jobban megvislet az egész mint őt.

Képzeljétek! Már eszik a Barnika szóval a szája kezd rendbe jönni :)

Tündi
Kép
Kép
trundike
 
 


Kép Kép

KépKép
KépKép
andesz78
 
 


Andesz: Gyönyörűek a skacok és tényleg nagyon hasonlítanak :) Nagyon édi ahogy mosolyognak!!!

Tündi
Kép
Kép
trundike
 
 


Andesz, tök hasonlítanak!! :wink:

Tündike, de jó, akkor Barnus már kezdi elfelejteni, hogy mi volt/van a szájávall!! :P

Nati, szépen növöget a pocid! :wink:

Kép

Kép

Kata & Gege & Nórika :)
hoppá
 
 


Andesz,
nagyon édesek a srácok!!! De Patriknak sötétebb a szeme és szerintem Bencus kicsit pufókabb pofijú :P Nem két tojás, de hogy testvérek, azt nem lehet letagadni, csak rá kell nézni a szempillájukra!!!!! Csodálatosak, komolyan!!!!

Tündi,
hát szép helyett inkább felfúttnak érzem magam :P de köszönöm!! A felsőt dániából kaptam, nem vettük :wink: nagyon kényelmes, én is szeretem, van egy ilyen fekete-fehérben is.
Örülök, hogy Barnus jobban van, ha eszik, akkor a kedve is biztos jobb :wink:

Köszi lányok, apa is azt mondta este, hogy 2 hete is nagynak látta a poim és még mindig képes nőni :shock: :P de én élvezem nagyon, bár egyre nehezebb bármit is csinálni, dehát ezt ti is tudjátok :wink:
Vendég
 


Andesz! Nekem már az első képeknél is feltünt, hogy nagyon hasonlítanak. Két kis gyönyörűség. Illetve az egyik már nem is kicsi.
Örülnél, ha két édes kis ikerfiad lenne?

Nati! Szerintem is nőtt a pocid. Ahogy az enyém is egyre nő. kezd nehéz lenni a mozgás, Neked meg gondolom mégnehezebb.
jól vagy amúgy? Joslófájások?

Tündi! Kiváncsi vagyok erre a kamillás fürdőre.

Gabi! Menni fog a kép, de majd rácsempészem azért a színes eldobható bugyikat is a képre. :lol: :lol: :lol:

Tényleg lányok! Azt elfelejtettem írni, hogy kedden, mikor voltam Schwarczinál, mondta, hogy a kicsi fiúnk jócskán nagyobb a korához képest. Már bő másfél héttel, ami azt jelenti, hogy a méretei alapján már közel 33hetes.
Ilyenkor mi van? Óriásbabym lesz, vagy előbb fog megszületni???
Légyszi aki tudja erre a választ, írja le.
Gondolom a nagyobb súlya miatt jobban nyomja a méhszájat, és gyorsabban fog kinyílni. Vagy nem tudom.
De azt se, hogy ekkora súllyal képes lesz-e befordulni?
n.k.ildi
 
 


Sziasztok!

Na megint van mit behoznom, pedig aludnom kéne kicsit. Mivel orkánerejű szél van, inkább nem mentünk sétálni, pedig a hömérséklet most tök szupi, na meg Vikiék is vártak. Sajna ez van, nem merem kivinni.

Köszi mindenkinek a dícséreteket, de elég eccerűen írtam le, semmi extra nem volt benne. Sztem csak azért pityeregtek mert most dolgoznak a hormonok. :)

Ildi, amikor lepasszolóm Ronit nem tudom 3 óránál tovább mert szopiztatni kell. Van lefejt tejci is de az vésztartalék. Különben én is szeretek sietni vissza hozzá. Kérünk ám képet a járgányról!

Nati, kipróbáltam volna a szülőszéket, de idő se volt rá, meg az NST-re voltam kötve. Csak az ágy melett álltam (garvitáció miatt), amíg bírtam. Mekkorát nőt a pocid, azta mindenit! Különben jól teszitek hogy mindig abba a felsőbe fotozzátok, így sokal jobban látszik a különbség. A következőnél mi is így csináljuk.

Gabi, ezt én is utálom amikor összehasonlítgatják a gyerekeket. Mert ha még véletlenül tényleg 9 hónapossan szobatiszta volt a sógorod, az nem azt jelenti hogy Noel is az lenne. Különben én is elképzelhetelennek tartom. Nem szabad összehasonlítgatni a babákat. Nekem 1 évesen még nem volt fogam, anyám aggódva ment a dokihoz hogy baj van metrt tőle mindenki azt kérdezi hogy hány foga van már a kislánynak. A doki megnyugtatta hogy nem egyformák a gyerekek, nem kell sürgetni, mindennek eljön a maga ideje. És lám csodát, lettek fogaim, sőt szobatiszta is vagyok. :D

Andesz, hát ez fantasztikus! Én is akarok ilyen szép képeket!

Chrissy, te talizgatsz Szilivvel? Mond ám neki hogy nagyon hiányzik. Ahogy nézem akkor szépen gyarapszik Levi is. És ha jól számoltam nem kell aggódnom Roni súlya miatt. Levi 3800g-al születte és 4400g most, azaz 600g-ot hízott, Roni 3130g-al születtet és két hete volt 3660g. vasárnap lesz a heti mérés, kíváncsi vagyok.

Kata, köszike! Természetesen elmentettem. Külön mappa van babanetes dolgoknak amin belüll van egy Roninak is. :) Jó pihit neketek a balcsin és napvédőt tényleg ne felejtsd el!Na meg azokat az édes kis kalapokat se! :) Sok képet csinálj ám!

Tündi, úgy sajnálom Barnikát. Remélem mihamarabb begyógyul neki. A kamillás fürcsi jó ötlet.

madiani
 
 



Sziasztok!

Tündéri minden gyerkőc!! :D

Ani
Nagyon megható volt számomra is a szüléstörténeted! Köszi, hogy leírtad! :wink: :D

Nati
Nagyon csini kismami vagy! :wink: Nagyon sokat nőtt a pocid 2 hét alatt! :D

Vikike
De jó, hogy jöttél! Irigylem a vékonyságod. :wink: Várjuk a képeket!

Tündi
Mielőbbi jobbulást Barninak! Hamarosan rendbe jön, meglátod! :wink:

Kata
Jó nyaralást, esőmentes szép időt nektek jövö hétre! 8)

Andesz!
Szuper lett a szoba! Nagyon ügyik vagytok! :D
Ptrik és Bencus tényleg nagyon hasonlít egymásra! :P

Ildi
Tegyél majd képet Bence járgányáról, nagyon kiváncsi vagyok rá. :D

Chrissy
Köszi, jól vagyok :D Nagyon bízom benne, hogy a 18. heti UH-on megmutatja, mi van a lába között. :lol:

És a végére a megígért pocak-háj kép: :lol: :lol: [img]15+2%20https://www.babanet.hu/tarsalgo/attachments/1215168771.8043.jpg[/img]
bessy76
 
 


Na még egyszer :twisted: Kép
bessy76
 
 


Ildi: Én is kíváncsi leszek a fürdőre :)

Nati: Igenis szép vagy!!! A pocid szépen nőtt két hét alatt.

Bessy: Édes kis pocid van :) Hogy vagy?

Tündi
Kép
Kép
trundike
 
 


Bessy,
nagyon szép formás, kerek és nem hájas!!!!! pocid van!!!! Növesztgesd csak bőszen!!!! Ugye milyen jó, hogy már nem vagy rosszul???? Ez a legszebb időszak a terhességben, élvezd ki minden percét!!!!

Tündi,
köszi, aranyos vagy, majd mondogatom magamnak is, mikor tükörbe nézek :wink: Kellemes hétvégét Nektek Barnikával!!!

Ildi,
ehhez sajnos nem értek, de a súlya alapján a korházban volt, hogy több szülés időpontot is mondogattak vizitnél :shock: De nekem ez nagyon fura volt, nem is értettem :shock: . Hát, majd meglátjuk :oops: nálatok ez mit jelent...
Te színes eldobható bugyikat kaptál????? ezek hálósak??? és van színes is????? Bezzeg én csak fehéret kaptam :cry: pedig milyen szexi lenne egy óriás tenna betét egy színes hálós bugyeszban :P

Ani,
látom, te se tudsz leállni a netről :wink: én is egész délelőtt itt ültem, pedig feküdnöm vagy vasalnom kellett volna :oops: De minden megvár.

Ma szépítkezős napot tartok :P Voltam kozminál gyantáztatni és 6-ra jön hozzánk a fodrász, levágja Apa és az én hajamat is. Kicsit tartok, mert ő még nem vágta a hajunkat, de úgy akarom megcsináltatni, ahogy régen volt, ami "kicsit" rövidebb a mostaninál :shock: :shock: Ezzel a pufók arccal nem tudom milyen lesz, de majd elmesélem (ha merem) :wink:
Vendég
 


Kedves Mindenki!

Sokan érdeklődtetek, hogy miért nem járok már közétek, ez nagyon jól esett (mindenki tudja, hogy kiről van szó)...
Az igazság az, hogy úgy érzem, nem vagyok közétek való (tisztelet a kivételnek)...
Én úgy gondolom minden baba más, és mindegyik egy külön kis történet... Éppen ezért nagyon nehezen viselem, amikor valaki versenyeztetni kezdi a piciket, és úgy állítja be a dolgot, hogy Ő a legszuperebb Anyuka a világon, és az Ő gyerkőce a legszebb a világon...
Ezzel nincs is semmi gond, mert ezzel mindenki így van... Ez az egészséges elfogultság...
De aki kétségbeesetten próbálja a másikat lehúzni csak azért, hogy az a másik rosszabbul érezze magát, az már elég gáz...

Itt leginkább Kriszti rólad van szó...
Engem személy szerint számtalanszor megbántottál pedig a barátnőmnek hittelek..pl.csak mert tápszeres a Réka rossz anya vagyok..szerinted..de tudnia kell mindenkinek hogy majd belebetegedtem abba hogy nem szoptathatom a kislányomat.. mindegy... igazándiból nem is én vagyok a lényeg...

Mint utóbb kiderült, ezzel nem vagyok egyedül... Mások is mesélték nekem, hogy Nekik is szemet szúrt ez a dolog, és éppen ezért nem keresik a társaságát... Most biztosan van, aki azt gondolja gonosz vagyok... én nem azt mondom, hogy a Kriszti nem szerethető, és nem jó ember hanem azt, hogy engem annyira megbántott, hogy nem érzem azt, hogy nekem is itt lenne a helyem..nem értem hogy jutott ide ez a dolog, hiszen mindketten átéltünk egy tragédiát, ez is hozott össze minket... Én belefáradtam abba, hogy bizonygassam, hogy valaki lehet jó anya, csak mert tápszeres a babája, vagy mert nem pont a 4. hónapban fordult át teljesen...

Nekem sokat segített ez a fórum abban, hogy átvészeljem a nehéz napokat (régebbiek tudják miről van szó), de ez már nem az a fórum, ami volt, pont erről priviztem egyik nap valakivel... ne haragudjatok az őszinteségemért, de mivel érdeklődtetek, gondoltam egyszerűbb így megírni...

Kriszti
Sajnálom, hogy úgy csinálsz hetek óta, mintha mi jóban lennénk... Sajnos nem vagyunk, és ha elfogadsz egy tanácsot, akkor ne hasonlítgasd folyton a babákat, és ne akard bebizonyítani mindenkinek, hogy a te babád a legjobb, mert mindenkinek a saját babája a legtökéletesebb... és csak azért, mert idősebb a babád még nem biztos hogy te mindent jobban tudsz...és ne haragudj, hogy így és itt írtam le a dolgokat, nem akartalak ezzel megbántani, csak tisztázni akartam mindent..

Már régen elterveztem, hogy megírom ezt, és mindenki döntse el saját maga, hogy igazat ad nekem, vagy nem ért egyet velem semmiben... Valószínüleg most én leszek a rossz de akkor sem bánom hogy leírtam ezt..én csak azt szeretném, hogy megértsetek engem is, mert egyáltalán nem könnyű...így egyedül megbírkózni ezzel.. Felüdülés volt a fórumra járni, imádtam, de egy ideje már nem érdekel, mert folyton csak "szomorúságot", és bosszúságot okozott...és úgy éreztem hogy én egy nagy szar vagyok...de ezzel nem vagyok egyedül..neveket nem írok,nem érdekes..
Az eltűnésemnek ez volt a fő oka...

Köszönöm azoknak, akik mellettem álltak (és állnak), és mindig kapok pár kedves sort Tőlük, amiben érdeklődnek, hogy minden rendben van-e... Tudjátok ezek azok a dolgok, amik számítanak... Nekem nem az számít, amit a kirakatba teszünk, amit a fórumon kérdezünk, hanem leginkább az, amit priviben, vagy e-mailben,smsben kérdezünk a másiktól, mert ebből tudjuk, hogy érdekli a másikat, mi van velünk...

Ne haragudjatok rám, úgy éreztem ezt le kell írnom...

Minden szépet és jót kívánunk Nektek:

Kriszta, és az Ő tápszeres Réka babája
[color=red]
Vendég
 


Kriszta! :( :(

Írtam privit.
Vendég
 


Csajok én szeretném leírni a véleményemt,és remélem ezért nem haragszotok rám.

Kriszta én úgy gondolom,hogy Chrissyyvel való kapcsolatod megromlása itt nem tartozik senkire és ezt topikon kívül kellene megoldanotok,miért kellene két táborra osztani ezt a jó kis csapatot?Most akkor ezentúl Kriszta pártiak és Chrissyy pártiak lesznek a topikban???Tök hülyeség.
Nagyon sajnálom,hogy nem érzed jól magad köztünk és ilyeneket gondolsz.Én biztos vagyok,hogy senki nem ítél el azért,mert tápszerrel táplálod Rékát,hisz mindannyian anyák vagyunk és bármelyikünk kerülhet ilyen helyzetben.Úgy érzem az írásodból("Kriszta,és az Ő tápszeres Réka babája"),hogy Te nem tudsz megbocsájtani magadnak amiért nem tudtad szoptatni Rékát,pedig ez hülyeség emiatt nem kellene,hogy lelkiismeretfurdalásod legyen.Ha nem így lenne ahogy állítom,akkor fel se vetted volna Chrissyy hozzáállását a dolgokhoz.
Gondolom akivel priviztél az Márti,mivel ő az aki nem igazán jön mostanság közénk,amit nagyon sajnálok,hisz ez a topik mindenkié,itt mindenki más és más és pont ettől jó.
Amúgy én ezt az összehasonlítgatásos dolgot sosem éreztem,szerintemsenki nem akarja ebben a topikban a babáit hasonlítgatni,nem is lehetne,egy az nem is egyidősek a picik a másik meg az,hogy minden baba más és más.Mindannyian imádjuk a gyerekeinket,néha nekem is vissza kell fognom magam,hogy ne tegyek fel annyi képet,ne írjak olyan sokat magunkról....nehogy vki azt gondolja,önző és nagyképű vagyok.De gondoljunk csak bele,ha senki nem írna magáról,vagy nem tenne fel képeket csakhogy ne gondolják róla mások azt,hogy önző akkor nem létezne ez a topik,mert nem lenne miről írni,mihez gratulálni,minek drukkolni...stb.
Ezt a kisregényt nem bántásnak vagy olajnak a tűzre szántam,hanem békítésnek.Szerintem ne rontsuk el a hangulatot.
Vendég
 


Tündike
Remélem használ a kammillás ülőfürdő.

Nati
Nekem is kellene egy ilyen nagytatarozás :wink: Majd kérünk képet az új frizuról.

Bessy
Nagyon szépen gömbölyödsz már :wink: Csini pocid van!

Ani
Anyósommal nekem se lenne gond,ha nem egy házban laknánk!

Ildi
Reméljük Bence mihamarabb befordul.Szeded még mindennap a vitamint?Nekem a doki és a szülésznő is mondta,hogy ilyenkor már nem kell napi 1.Bár sokak véleménye szerint ennek nincs köze a baba súlyához.Hát nem tudom :roll:
Ja és nagybabát is lehet gyorsan és könnyen szülni :wink: Bár ebben nincs személyes tapasztalatom.

Tesó
A srácaid azért nem tagadhatnák le egymást.Mindegyiknek ugyanolyan csodálatos hosszú szempillái vannak.Édesek :D
Vendég
 


Sziasztok!

Nem írnék mást csak hogy teljessen egyetértek Gabi minden szavával és monadatával. Eddig azon gondolkodtam hogyan is fogalmazzam meg, de Gabi volt olyan kedves és ezt megtette helyettem. (köszi Gabi ;) )

madiani
 
 


Tündi, milyen volt a kamillás fürcsi?

Bessy, nagyon szép a pocakod. Hisz még csak most teszteltél pozitívat, nagyon de nagyon megy az idő.

Nati, képzeld én is kozmetikusnál voltam ma :) Várjuk a frizkó képet!

Gabi, ez az anyósos duma jó :) :) :) Nagyon teccik. Valószínű nekem is más lenne a véleményem ha velünk lakna ;)

Terhsevitamin: nya akkor én vagyok a jó példa. Terhesség elött 3 hónappal kezdtem el szedni napi 1 szemet (Elevit) és a szülés napjáig szedtem. Roni 3130g-al született.

madiani
 
 


Csajok!

Nekem senkivel sincs bajom,sőt még én félek,hogy okoskodónak tűnök néha,pedig csak jótanácsnak szánom amit írok.

Sajnálom,hogy nem jön Kriszta.

Sztem jó kis csapat jött itt össze.

Gondolom,Kriszti is csak jótanácsként írta ,amit írt.

Én szeretek ide jönni,sok tanácsot kaptam már azoktól az anyukáktól,akiknek van idősebb gyereke.Pl.:Judytól,Tünditől.
Vendég
 


Ani
Köszi :wink:

Ez a vitamin dolog érdekes,biztos ez is egyéntől függ.

Mostmár megyek aludni!
Jó éjszakát Mindenkinek!
Vendég
 


Tündi!Remélem jobban van már Barnika!!!

Bessy!!!Nagyon aranyos pocakod van!!Már kíváncsi voltam rá!!

Nati!Bencus is hatalmasat nőtt!!Nagyon csinos vagy!Holnap leszel 37 hetes!!Hurrá!!! :D

Terhesvitamin.Én is szinte végig szedtem,mert féltem,hogy kicsi lesz Martinka.Apa és én is kicsik voltunk,és felnőttként is nagyon vékonyak vagyunk.Én nem mertem nem szedni.

Andesz!Hihetetlen,hogy mennyire hasonlít a 2 fiú egymásra,nekem elsőre olyan volt,mintha egy ikerpárt látnék!! :D :D

Ildi:nekem is voltak színes bugyijaim,ha jól emlékszem 3 volt egy dobozban,de nem vált be,csak a Tena bugyit használtam.Majd meglátod neked jó lesz-e,lehet,hogy ezek jobbak már! :wink:
Vendég
 


Gabi, tuti hogy egyén függő!

Alexa, dehogy vagy okoskodó! Írd csak nyugodtan, sőt mindenképp írd mert nekem pl ez a bilizős dolog is új volt és nagyon teccik a hozzálásod. Nekem ezek sokat segítenek, de tényleg.

Én is imádom a fórumot, nagyon sok segítséget kapok én is. Na és persze kíváncsi fáncsi vagyok. Kinek milyen pozitív tesztje, pocakja, 4D-s képe, babasarka, babakocsija, gyönyörű újszüllötje, szép családja és még sorolhatnám milye van. Imádok képeket nézegetni, hisz ötleteket veszek belőle. Pl pont a minap néztem hogy Gabiék képei között van egy olyan ahol Noel tappancsát a férje és az ő keze közé vették. Annyira szép az a kép, mi is csinálni fogunk (remélem Gabi nem baj hogy majmollak). De nagyon szeretek utazós és mindenféle képeket is nézni, hisz én is büszkén mutattam milyen csodálatos helyen voltunk tavaly nyáron. (és megjegyzem, nem nagyzolni akartam vele, csak a hely szépségét akartam érzékeltetni). Na és persze előfordulhat hogy ritkábban tudok majd jönni és akkor se tudok mindenkinek reagálni, hisz a gyermekem az első. Azt hiszem ez igy is van rendjén. :)
Na de most már mennem kéne, mert hulla vagyok és kisfiam minjár éhes lesz megint.

Pusza jó éjt nektek

madiani
 
 


Ani!Köszi! :D
Nekem is a védőnő mondta el ezt a bilizős dolgot,én sem tudtam volna,hogyan álljunk neki.Igazából addig jutottunk még csak el,hogy ráűl,egyáltalán nem fél és nem idegenkedik tőle.Én ennek is nagyon örülök!!Semmit sem erőltetek!
Vettünk kisgatyákat,úgyhogy megkezdődhet itthon a pelenka nélküli rohangálás!! :D

Én is elteszem magam holnapra!

Pápá!!Jóéjt!!
Vendég
 


Gabi,és Ani is..
Köszi a véleményedet de tökéletesen félreértettél..én mindaddig nem éreztem szarul magam amíg a Krisztitől nem hallottam vissza ez a tápszeres dolgot..és egyáltalán nem okolom magam a szoptatás miatt hiszen nem tehetek róla ezt tudja mindeki szerintem és nem is magyarázkodom emiatt.Senki sem kérte hogy bárki is álljon bármelyik oldalra..nem kell nekem igazat adni mert mint írtam más szeretheti a Krisztit..és azt gondolom hogy véleményt lehet írni ide és mivel 4en is kérték írjam meg mi a baj gondoltam így egyszerűbb nekem..a fórumban eddig én is örömömet leltem..EDDIG..az hogy a Márti volt-e aki egyetértett velem vagy sem szerintem tök lényegtelen.nem csak ő jár már ritkábban ésennek is nyílván oka van.Egyébként pedig nem csak a fórumon történt az összehasonlítás...és még sok személyes dolog is van ami bánt de csak a fórumot érintő részét írtam ide..Mint írtam részemről ennyi volt és ez a hozzászólás csak megerősített benne hogy nekem itt nincs helyem..
Véleményt sem kötelező írni az egészről..aki érdemesnek tartott rá eddig is írt nekem és érdeklődött felőlünk a többiek meg mindegy mit gondolnak..és amit feljebb írtam igazából azoknak szólt akiket érdekelt..
Minden jót mindenkinek...sziasztok!
Vendég
 


Drága Krixta!

Amikor olvastalak, Deja vu-m lett. És rá is jöttem, hogy miért, visszakerestem. (121-122. oldal) Akkor úgy érezted, hogy a topik olyan versenyről szól, hogy kinek nagyobb a pocakja, stb. :shock: :shock: Most meg azért akarsz itt hagyni minket, mert nem tudtad szoptatni a babádat????????? Ez hülyeség
Az én anyám sem tudott engem szoptatni és a páromat sem tudta az anyja. Na és??? Ez van.... Erről te nem tehetsz, aki meg azt mondja, hogy igen, annak azt kívánom, hogy apadjon el a teje a következő babájánál!
Ez a topik arról szól, hogy megosszuk egymással a velünk történt jót és rosszat nem? Hogy segítsük egymást tapasztalatban és ez nem verseny!
Na, jó megértem, hogy nem velünk van gond, hanem Chrissy-vel vesztetek össze, vagy olyant mondott, és akkor nem jössz a fórumra egy ember miatt??? A többi tizenvalahány lány velem együtt szeret téged és a gyönyörű Réka babádat!! És aggódtunk, hogy miért nem jössz, hogy mi van a teszttel stb.
Krixta! Én nagyon sajnálom, ha itt hagysz minket, de nem értelek meg :( :(
bessy76
 
 


Lányok!
Köszönöm a pocak dícséreteket! 8) :D

Én is eddig az Elevitet szedtem, de mondta RL, hogy térjek át egy jód tartalmú vitaminra. Igaz, hogy már 2 hete mondta, de majd jövő héten valósul meg, mert még van az Elevitből. Nem pocsékolom. :lol:

Nati
Tegyél majd képet az új frizkódról. Bizti csinos lettél. :wink: :wink:
bessy76
 
 


Sziasztok

Kriszta
Sajnálom ,hogy megint személyes támadásnak vetted ezt a dolgot is :( .Én nem ellened és nem Chrissyy mellé akartam állni ezzel a hozzászólásommal.Nagyon-nagyon sajnálom,hogy azok után,hogy mennyit szorítottunk Neked és mennyit drukkoltunk és gondoltunk Rád/Rátok amikor még terhes voltál és akkor is amikor Réka baba már megszülettett és gondok voltak és orvoshoz kellett járnotok,szóval ezek után nem értem,hogy gondolhatod,hogy "bántani" akarunk.
Bessynek teljesen igaza van!!!Már nem egyszer volt olyan hozzászólásod,hogy Te ide nem is jössz mert itt senki nem érdeklődik felőled...stb és ez már régen is volt.Pedig az ha nem kérdezgettük minden hozzászólásban,hogy mi van Veletek az nem azt jelenti,hogy nem érdekel és nem gondolunk Rád.Tudom magamról,hogy ritka az amikor mindenkinek tudok írni,főleg,hogy nem mindig tudok visszaolvasni,mert ez rengeteg idő.Én nem az alapján itélem meg ebben a topikban,hogy ki szimpatikus és ki kevésbé,hogy ki mennyit érdeklődik utánam.Ha nem jössz és nem írsz magadról,akkor persze,hogy nem tudunk a Te dolgaidról beszélni,csak olvasd vissza,hányan és mennyiszer érdeklődtünk pl. a teszted iránt is,Te mégse válaszoltál.

Én többet nem szeretnék erről a témáról írni.
Vendég
 


Bessy
Mi a másik vitaminnak a neve?

Judy
Anyukád,hogy van?Hazajöhetett már a kórházból?
És Te voltál nődokinál?Vagy megjött piri anyó?

Alexaa
Akkor most,hogy elkezditek a bilire szoktatást,biztos megugrik a mosnivalók száma.Kitartást hozzá,és reméljük Martinka gyorsan megtanulja.
Ja és egyáltalán nem vagy okoskodó,nagyon sok jó tanácsot szoktál adni.

Ani
Én is úgy vagyok,mint Te imádok fényképeket nézegetni és tényleg rengeteg ötletet lehet venni belőlük.És miért lenne baj ,ha ti is csináltok olyan jellegű képet,mint mi.És tényleg nagyon jó,hogy van ez a topik és tapasztalatot cserélhetünk egymással.Én is imádok ide járni és tényleg sok segítséget,bíztatást és jó tanácsot kapok.De sokszor már csak azért is jó,mert kiírhatom magamból a bánatomat és örömömet.

Ildi
Nekem is Tena szexi necc bugyim volt és nagyon bevált,lehet neked sem ártana a gyógyszertárba beszerezned egyet,mert annak nagyon jó a tartása,mondjuk ezt az eldobhatósat én nem ismerem.

Képzeljétek tegnap megvette anyósom a bilit :? .Azt beszéltük apával,hogy felrakjuk a szekrény tetejére,és ha kérdezi mikor ültetjük rá,akkor megmondjuk,hogy majd egy év múlva.

Ma lesz az osztálytali,már nagyon várom!
Vendég
 


Lányok,
remélem, hogy ha pár hét-hónap múlva újra olvassuk ezt az oldalt, majd jót mosolygunk rajta és akkor már minden a múltté lesz!!!!!! Addigra talán a hormonjaink és az érzéseink is tompulnak és másként fogjuk látni a helyzetet!!!

Drága Kriszta és Kriszti,
én mindkettőtöket kedvellek, mindkettőtöknek megvan a saját keresztje, amiből rengeteg erőt adtatok egymásnak és támogattátok egymást a nehéz időkben és amiből mi is erőt merítettünk!!!! Nem tudom és nem is akarok nagyon belemenni, hogy ki mit hogyan mondott, de szerintem tisztáznotok kellene a helyzetet, nektek kettőtöknek!!
Itt tényleg nagyon sokat vagyunk, különböző személyiségek, hormonmennyiségek :wink: , érzések és érzéknyeségű emberek - van hogy néha akaratlanul is megsértünk valakit és észre se vesszük... De én hiszem azt, hogy ezt senki sem készakarva teszi ezt!

Én csak azt tudom, hogy nekem nagyon sokat jelent ez a topic, és inkább ezt a helyet használom, mint könyveket, anyóst vagy védőnőt, ha meg szeretnék tudni valamit. Bízom bennetek és örülök, hogy különbözőek vagyunk, különböző tapasztalatokkal, mert mindegyikőtöktől tudok tanulni!!! Számomra mindenki értékes és nem szeretném, ha bárki is nem jönne többé!!!!
Sokat jelentett az is, hogy amíg korházban voltam érdeklődtetek, jöttetek, írtatok - van olyan barátnőm, aki mindezt nem tette meg, pedig 17 éve a legjobb barátnőm...

Egyszóval, Kriszta, szerintem egy ember miatt nem érdemes nem jönnöd, sokan vagyunk még itt, és mi rád / rátok is kíváncsiak vagyunk. Réka baba gyönyörűen fejlődik és az hogy nem tudsz szoptatni egy helyzet, bízzunk benne, hogy a következőnél máshogy lesz!!!!! Hidd el, mi drukkolunk neked ezért!!!!

és Kriszti, gyere te is légyszi a jövőben is, mert te is sokat jelentesz nekünk!!!!!!
Vendég
 


Gabi
Az mondta, hogy Gravidát vagy Femibiont (ez asszem' újabb vitamin) vegyek. Mindegyikben van jód.

Judy
Tényleg, rég jelentkeztél. Mi újság?

Vicuska
Mikor mész Tapolcára?

Melus??

Nem tudom, hogy írtam-e már, képzeljétek a visszeres lábam már most vizesedik :evil: Naponta többször krémezem, felpolcolom, borogatom így valamennyit javul. Lehet, hogy nem sokára fel kell keresnem az érsebészetet. :evil:
bessy76
 
 


A neveinket még nem is osztottam meg veletek :oops:
Szerintem végleges, úgyhogy megírom :lol: : Botond vagy Zorka :D
bessy76
 
 


Kriszta!

Nem tudom ez mire volt jó neked. Ez nem a többiekre tartozik. Ha hajlandó lennél és lettél volna válaszolni az e-maileimre és sms-eimre, akkor már rég tisztázni lehetett volna az egészet.

Többiektől bocsi, még nem tértem magamhoz. Majd jelentkezem!
Vendég
 


Chrissy
Ugye nem fogsz eltűnni te is?? Tisztázzátok egymás közt, ez a topikra tényleg nem tartozik. Mi mindkettőtöket szeretjük! :wink: Ne hagyjatok itt minket!
bessy76
 
 


Elszállt amit írtam, sőt le is fagyott minden így kezdhetem előről :twisted: :evil:

Bessy,
Zorkát még nem is hallottam!!!!!! Ugye ez lánynév :oops: Vagy ez a Zora becézett formája? mert azt ismerem ám :P
A Botond is szép név :wink:
Egyél sok almát, az jó állítólag a vizesedésre, de én is csak ritkán eszem... Valószínű egyébként ez a meleg se tesz jót!!!!

Gabi,
egyedül mész vagy családostól???? Biztos nagyon jól fogod érezni magad!!!!
A bilis dolog kiborító, nem gondoltam volna, hogy megveszi... - de kaptam gyönyörű pohárletakaró hímzett terítőt nemrég :wink: , szerintem bilit letakarni is nagyon jó, nehogy beporosodjon!!!!

Alexa,
Kíváncsi vagyok Martinka mit fog majd szólni a pelus nélküliséghez!!!! Lehet szerelőkészlet mellé egy takarító készletet is vennetek kellett volna???? :wink:
Én örültem a tanácsaidnak és válaszaidnak, továbbra is igényt tartok rájuk :P !!!!!!!

Ani,
a lagziról még nem is tettél fel képet, pedig arra is kíváncsiak vagyunk!!!! Légyszi!!!!!!

Judy,
hogy van anyukád???? Javul már a helyzet??? Sokat gondolok rátok!!!!

Bessy, én azt hittem az elevitben is van jód :shock: Én egyébként mióta hazajöttünk a kórházból az elevit mellett még hip natal terhesitalt is iszom, bízva abban, hogy Bencus minél strapabíróbb kislegény lesz. Még most is pár nappal el van maradva a korától :cry: Ha nagy babánk lenne, valószínű én se szedném, de úgy vagyok vele, mint Alexa, hogy nem merem nem szedni :shock:

Kata,
nagyon-nagyon jó nyaralást nektek!!!! Érezzétek jól magatokat, aztán fogjatok halacskákat is!!!! Hugicád megy veletek???

Ani és Kata,
ha bármi lenne légyszi Ti értesítsétek a lányokat, persze majd írok sms-t is :P Előre is köszönöm (szülésnek még semmi jele, jobban vagyok, mint valaha :P - szerintem megnyugodtam és így sokkal jobb :P
Vendég
 


Sziasztok!

Nagyjából visszaolvastam!

Kata! Nem tudom, hogy megyünk-e még pancsolni, de szerintem megyünk. Van Dinnyésen csónakunk, szoktunk járni Gárdonyba is, de ha úgy jön ki, akkor megyünk a Balcsira. Amikor én még kislány voltam... sokat jártunk mi is Szabadi-Sóstóra, nagyon jó hely, szerettem.

Andesz! Patrik is szívtipró volt már kicsinek is és nagyon hasonlítanak egymásra, tényleg le sem tagadhatnák egymást. Bence is szívtipró.

Tündi! Sajnálom Barnit, remélem hamar jobban lesz. Örülök, hogy eszik már, ez jó jel! És fel a fejjel, kitartás!

Nati! Ha még találkozom Szilvivel, feltétlenül átadom neki az üzidet. Levi 3800-al született, Martin meg 3000-el, de fura volt pici babát látni Martin után. E hónap utolsó hétvégéjén költöznek. Sajna nem tud jönni netezni, mert a szomszédnak meg elromlott a gépe. De puszil mindenkit, neki is hiányzunk.
Hatalmasat nőtt a pocid két hét alatt. Élvezd ki a terhességet, mert hamarosan téged is üdvözölhetünk a BOLDOG ANYUKÁK TÁBORÁBAN!!!

Ani! Szoktam neki mondani, hogy hiányoljuk.

Bessy! Nagyon szépen gömbölyödsz, pedig csak most teszteltél pozitívat és egy hónap múlva már félidős leszel. Jók a nevek, amiket választottatok. Nem fogok eltűnni, jövök, ahogy tudok.

Judy! Mi van veletek? Hogy vagytok? Anyudat hazaengedték már, jobban van? És te? Voltál dokinál vagy csináltál tesztet esetleg megjött piri anyó? Ne haragudj a sok kérdésért!
Vendég
 


Chrissy
:wink: :D

Nati
Igen, a Zora önállósult becézése, ha jól tudom.
Az a baj, hogy nem nagyon kívánom az almát. Őszibarit meg dinnyét viszont iparimennyiségben eszek. :lol: :lol:
Az Elevitben nincs jód.

Gabi
Jó szórakozást estére!
Nem gondoltam, hogy anyósod tényleg megveszi a bilit. :shock: :lol:
Nagyon el van tévedve a szobatisztaságról :roll:
bessy76
 
 


Sziasztok

Ilyen szombat se volt még,fel van pörögve a topik! :D
Bár én lassan lépek,mert még ezer dolgom van.Apának mindent elő kell készíteni,mert ő lesz Noellel.

Bessy
Nekem tetszenek a választott neveitek,különlegesek.Nemsokára az is kiderül,melyik lesz a végleges :wink:
Nem is tudtam,hogy az elevitben nincs jód :shock: Pedig a Dunántúl jódszegény terület,legalábbis a doki ezt mondta apának.
Szerintem a dinnye is jó vízhajtó!Sajnálom a lábadat :( ,akkor neked is lesz olyan szexi harisnyád,mint Andesznak és Szilvinek volt?

Nati
A talira egyedül megyek. :wink:
Mit ne mondjak,szép kis meny vagy :D rám akarod sózni azokat a csinos kis hímzett terítőket? :lol:


A bilis dolgon én már túltettem magam,nem idegesítem többet ezen magam :wink:
Vendég
 


Gabi! Jó készülődést és mégjobb szórakozást kívánunk!!! Várjuk majd a beszámolót!
Vendég
 


Sziasztok! :D
A témáról,csak pár szó....Gabi írásával teljessen egyetértek,SOHA,de tényleg SOHA nem éreztem úgy,hogy ez a topic a versenygésről szólna!Sajnálom ha van valaki,aki ezt így érzi! :cry:

Képzeljétek Bencusom lázas :cry: ,nem olyan vészes,mert tegnap este 38 volt Neki,ma reggel meg 37,7!
Nem tudom miért van :roll: szerda óta kapja az antibiotikumot a füle miatt!
Ha továbbra is lesz láza,visszaviszem a dokihoz! :cry:

Alexa!
Kiváncsi leszek,hogy mekkora sikerrel jársz majd,bili ügyben! :)
Vagyis nem Te,hanem Martinka :lol: :lol: :lol:
Patrik nekem nagyon ügyessen szokott le a pelusról,de pontossan már nem emlékszem mennyi idős volt :oops: ,de Ő is,mint Judy fia,nem bilizett,hanem wc-re ült!
De azt tudom,amint szobatiszta lett nappalra,úgy éjszakára is! :D

Nati!
Nagyon jót kacagtam a tenna betétes beszólásodon :lol:
Hallod,pont azon gondolkodtam,hogy a végén még kihúzod 40.hétig :D

Bessy!
Nagyon szép pocakod van :D
Hát,én ajánlanám,hogy menj el érsebészhez,én is már 12 hetesen voltam!
Ja,és én is Gravidát szedtem végig!

Vicuska!
Mi újság? :roll:
Mikor mentek Tapolcára? :D :roll:

Chrissy!
Képzeld,utánanéztünk annak a fürdető ülésnek,8000 ft a brendonban :shock: !

Tesó!
Annyira irigyellek a mai tali miatt,én is szívessen kimozdulnák már itthonról!
Majd jövöhéten bepótóljuk a keresztelőn! :D
Ja,és érezd nagyon jól Magad! :D

Ildi!
Kérjük a képet Bencus járgányáról! :D

KépKép
KépKép
andesz78
 
 


Bessy!
Én úgy tudom,hogy ilyenkor a dinnye sem jó :roll:

Mert ilyenkor ugye,az sem hatásos,ha sok vizet iszol(mint máskor),mert a vízet nem kipisiled,hanem pang a szövetek között!
Az alma a legjobb!Tudom,nem mindenki szereti,meg savat is csinál!
Az egyik barátnőm,keddre van kiírva,tegnap itt volt,lakkoztam a körmét,hát szegénykém,Ő is iszonyat vizes :? olyan volt a lába,mint egy mamuté :shock:

KépKép
KépKép
andesz78
 
 


Andesz, Gabi
Köszi a dícséreteket!

Nem tudjátok véletlenül, hogy kell-e beutaló az érsebészetre? Valamikor tényleg be kéne mennem egy ilyen szexis cuccért :lol: 8) de ha meleg, akkor csak ősztől hordom. :P

Andesz
Szegény Bencus. Sok-sok gyógypuszi a fülére. A kedve is rossz a láztól? Nem is írtad, hogy mit szóltak a fiaid a szobához?
És milyen ez a harisnya? Használ valamit?
bessy76
 
 


Andesz
Hát, akkor nem is tudom. A védőnőm azt mondta, hogy igyak, csak a kajánál a sót mellőzzem, mert az okoz víz visszatartást, a folyadék meg kell a babának. :roll:
Biztos nagyon fájhat már a barátnőd lába. :?
bessy76
 
 


Sziasztok!!

Ezaz csajok,csak pörögjünk,pörögjünk!!! :D :D

Gabi!Biztos nagyon jó lesz az osztálytali,nekem októberben volt a 10 éves érettségi találkozóm.Volt akit akkor láttam először a ballagás óta!!Mi azt csináltuk,hogy mindenki névsor szerint felállt,és elmondta,hogy mi történt vele az elmúlt időben.Nagyon jó volt!Vacsizni is voltunk itt Fehérváron az egyik étteremben. :D

Bessy!Sajnálom,hogy ennyire vizesedsz,én megúsztam szerencsére.Az alma jó ötletnek tűnik. :wink:
Nagyon szép neveket választottatok!!!

Andesz!Jobbulást Bencusnak!!Szegényke!!Gondolom a kedve is rosszabb most. :(
Ügyes volt Patrik,hogy egyből szobatiszta lett éjjelre és nappalra is!

Kata!Érezzétek jól magatokat a Balcsin!!

Most mennem kell,délután Balcsizunk egyet!!Kezdek pakolni!! :P :P :D Kíváncsi vagyok,Martinka mit szól hozzá!!
Vendég
 

Vissza: Lakóhely szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?