Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok,

Zita! Örülünk a jó hírnek, h Emi végre jobban van! :D Lehet már tudni, h mitől volt ez az egész?
Egyébként nálunk se nyerő a hűtőrágóka, persze amikor még nem volt fogunk akkor imádta, de most, h jönnek, egyáltalán nem mutat semmi érdeklődést, csakis a kiságy v a járóka kerete. Egyik ismerősöm mondta, h próbáljak fakanalat adni neki, mivel ezek a fa rágnivalók jöttek be eddig..ma délelőtt a kezébe adtam egyet..háát először csak nézegette, aztán bepöccent rá és úgy elhajította, h majdnem az orromat súrolta. :shock: Ennyit a fakanálról. Viszont szoktam neki banánt adni (hűtőben tárolom és hidegen adom) és azt nagyon imádja! Pont olvastam is vmelyik lapon amit Karin küldött, h ha kis időre a fagyasztóba tesszük a banánt az is szuper jó a fogzásra. :wink:
Képzeljétek felül már 3 foga van a fiamnak! :D
Bili: én még nem gondolkoztam azon, h el kellene kezdeni, viszont ahogy anyuéknál voltunk most több napot, anyukám mondogatta, h itt az ideje reggelente bilire ültetni a fiatalembert. Ki is próbáltuk, elsőre nagyon tetszett neki és pisilt is bele, másnap viszont vmitől annyira megijedt - lehet hideg volt a bili, v nem is tudom..a lényeg, h sírt, úgyhogy nem is erőltettük..Szerintem is egyébként a nyári meztelen időszak lehet a legalkalmasabb erre, de úgy tűnik mi még messze vagyunk ettől. :roll:

Karin, nagyon köszi a receptet és a linkeket! Hogy van Mira? Vannak fejlemények lakásügyben?

Lora, 5-ös lett. Tudom stréber vagyok :lol: Nagyon vicces, mert kb általános suliban volt utoljára ilyen átlagom mint ez a félév :D

Ja, még annyit akartam Zita, h köszi a nyelvsuli címet! Úgy néz ki, h már nem tudok elmenni, sajnos.

sziasztok
o.heni
 
 


Mit szóltok ehhez a cikkhez???!!!

http://velvet.hu/poronty/2008/06/16/any ... _dolgozni/

Ezen nagyon felháborodtam! :evil: Ez a pasi miről beszél??!! Utána nézett már az ovi, bölcsi férőhelyeknek (nem a fizetős, alapítványiaknak..), a baba-mama barát munkahelyeknek, a távmunka lehetőségeknek???
Kíváncsi lennék őt az anyja meddig pátyolgatta otthon?? És hogy mit szól, h a fiacskája ilyeneket ír...
o.heni
 
 


Sziasztok,

Zizi jó volt Titeket megint látni, nagyon örülünk, hogy Emi meggyógyult!!Libagiga kisasszony ma mindössze félórát aludt, azt is menetközben a babakocsiban, felébredt és nem vot hajlandó visszaaludni.Amúgy egész nap jó volt a hangulata, szövegelt sokat és apja (meg anyja) nagy örömére sokat ácsorgott kapaszkodás nélkül a szoba közepén, terpeszben.Találtam egy klassz turit a Nagy Lajoson, 1900/kg, olyasmi mint amit tesód talált a körúton, nagyon klassz kisgatyákat vettem Lénának, potom áron.:)

Heni, nagyon ügyes vagy, hogy így vizsgázol főleg baba mellett, le a kalappal!Ez az újságíró aki a fenti cikket írta jó nagy barom lehet, egy egész fórumot dedikáltak neki és munkásságának a babaszobán, szerintem ő is és édesanyja is sokat csuklik, hihi


A biliztetéssel még várni fogok, holott bevallom izgi téma, de szerintem kivárom előtte, hogy Léna komunikatívabb legyen, meg stabilan menjen.

Karin, köszi a két linket, nagyon jónak tűnnek, biztos találok klassz recepteket.Nem akarja már ő sem a kanalat, csak egy darabig eszik arról, utána meg akarja fogni, de ő még nem kanalazik.Kell vennem olyan szkafander szerű partedlitaz IKEA-ban amilyen nektek is van,anya méretben is lehet kapni, vagy csak a lurkóknak:)?Néha engem is bekajáz teljesen.

Jóéjt,
Szilvi
Kép

KépKép
pirike74
 
 

 
 

A cikk valóban felháborító. A cikk üzenete, hogy "úgyhogy húzzatok dolgozni anyák, bármit is mond a magyarok többsége", cinikus és embertelen. A szerző valószínűleg állami gondozott lehetett, és nem tapasztalta meg az anyai szeretetet.
Én csak olvasója vagyok a fórumotoknak, de azt tanácsolom, hogy amíg a gyermekeitek el nem érik az óvodáskort, ne „húzzatok el dolgozni!” Az óvoda és az iskola is akkor lenne igazán megfelelő, ha a gyerekek már otthon tudnának ebédelni, és a nap további részét már a szüleik, nagyszüleik, testvéreik társaságában tudnák tölteni.
puma
 
 


Sziasztok!
Szilvi, hol az a turi pontosan a Nagy Lalin?
Jelentem, kipróbáltam a Karin által belinkelt receptből a husis-zöldséges fasírtot, sertéscomb (40 dkg)-zabpehely(5 ek)-karfiol(40 dkg) kombinációban és nagyon jó lett!
A Porontyos cikktől én is kiakadtam, meg csak annyit, hogy én nem bírom elhinni, hogy normális ember így gondolkodjon, és ha mégis, akkor minek neki gyerek, hogy azt is kipipálja a listáján a terepjáró meg a jacuzzi mellett?

Heni, gratula a vizsgákhoz!

Lora, igen, az én Anyum is azt mondja, hogy korán szobatiszták lettünk. Persze akkor még sokkal jobban igyekeztek ugyi a pelenkamosás miatt is. Azt hiszem, majd ha Anyuéknál leszünk, én is megpróbálom, hogy egyáltalán hajlandó e Emi ráülni.

Volt valaki mostanában moziban? Mit érdemes megnézni? Mi Tesómmal akarunk menni pénteken és egyelőre a Narnia tűnik befutónak.

Üdv! Zita



Üdv! Zita

KépKép
tothzi
 
 


Sziasztok,

Szilvi, ismerős az érzés, néha én is úszok a főziben amikor ebédelünk. :roll: Nagyon édes Léna!! És már ilyen ügyes, h egyedül ácsorog? Nem semmi!! :D

Bea, jól vagytok? Klasszul elszóltam a hétvégi időjárást, remélem azért volt részetek napfürdőzésben is, nemcsak esőben.

Lora, hogy vagytok?

Zita, a turi címe engem is érdekel. De jó, h mentek moziba! :) Én nem nagyon vagyok képben a mostani moziműsorral - kb 2 hónapja voltunk utoljára, talán az I.e. 10 000-t néztük. A Narnia2 biztos jó lehet! Én meg már színházba mennék de nagyon!!! Ott már tényleg régen voltunk..kérdeztem is a férjem, h mikor megyünk, de az volt a válasz, h most voltunk babaszínházba, érjem be azzal.. :?
A zabpelyhet, gabonapelyhet bárhol lehet kapni? Auchan, Tesco, stb? Lehet ciki a kérdés, de én soha nem használtam eddig és azt sem tudom milyen csomagolásban van.. :oops:

Anyjuk, mi ujság Veled? Hogy van pocaklakó?

Karin, Szilvi Ti már vág(at)tátok a lányok haját? Van gyerekfodrász itt a közelben? Mi vasárnap este próbáltuk…kicsit tépett lett – az én művem..de legalább már nem lóg a szemébe :lol:

A fiam ma extra nyűgös, biztos a fogai zavarják - most gengigéllel kenegetem szegénykémet, persze csak akkor ha megengedi, h turkáljak a szájában. Sehogy nem tudtam ma a kedvébe járni, egyfolytában nyöszörgött, csak azzal tudtam lenyugtatni ha kézbe vettem, v ha odaadtam a mobilom. Most pont alszik a kis pötyörő, szerintem teljesen lefárasztotta magát a sok ordibálással. :lol:

Szép napot! :wink:
o.heni
 
 


Sziasztok!
Teszek fel képet, hogy hogyan töltötte Emese az esős délelőttöt. Z

Kép

KépKép
tothzi
 
 


Heni, a hajnyírás nálunk is aktuális, de szerintem házilag álmában fogjuk lenyisszantani a frufruját. A Szugló utcában a Nagy Lajos felé láttam egy gyerekfodrászt egyébként. Bár nem tudom ilyen picit rá lehet e venni, hogy nyugodtan üljön amíg ollók csattognak körülötte.
Zabpelyhet tényleg mindenhol lehet kapni, vagy a biocuccoknál van, vagy ott ahol a többi rizs, liszt ilyesmi.
Üdv! Z

KépKép
tothzi
 
 


Sziasztok,

A turi a Nagy Lajoson van, elmondom, hogy mentem oda.Végig az Egressyn, le a Nagy Lajosig,ott át a NL túloldalára és onnan kb 5 perc séta jobbkézfelé, messziről látható az angol zászlós kirakat.Időigényes, kb15 percig turiztam, mert nagy kosarakban van minden és, csak egyikből rakosgatta át a másikba, de megérte, vettem 4 gatyát, vagy 4 pólót meg 4 bodyt, egy pár kiscipőt 2400 Forintért.Mindegyik kifogástalan, Next és George márkájú.
Ha a gyerek épp alszik, tökjó, ha nem akkor le lehet foglalni, ott vannak játékok is.
Fodrász nekünk még nem aktuális, nem annyira hosszú, így is mindíg fiúnak nézik :evil: Nem hiszem, hogy Léna ki fogja bírni a fodrászt, inkább majd én állok neki, ha már nagyon hosszú lesz, de az arrébb van még.
Ezt a fasirtot én is ki fogom próbálni, jónak hangzik nagyon.

Nagyon édi Emi a képen, látom jól elfoglalta magát!Léna is eléggé elvolt, adtam neki zsírkrétát meg papírt, egész jól elboldogult amíg meg nem kóstolta, onnantól kezdve a szájában volt.

Moziba menni nekem fényévekre tűnik, bár sok jó film van mostanában.Ha annak idején tetszett a Hatodik Érzék iletve a Falu akkor ajánlom az Esemény c.filmet, ugyanaz a rendező, most volt az előzetes érdekesnek tűnik.Csajos filmnek meg ott van a Szex és New york, én azt is nagyon megnézném, nem tudom Ti milyen filmeket bírtok.

Jóéjt,
Szilvi
pirike74
 
 


Zita
Mozihoz nem tudok hozzászólni, 10 év alatt 2x voltunk párommal moziban. Valahogy nem az én világom, pedig a filmeket szeretem.
Nagyon helyes a lánykád! Neki is olyan kis huncut szemei vannak, mint az enyémnek. :lol:

Heni
Gratulálok a vizsgádhoz! Ügyi vagy.
Azt a cikket meg sajnos olvastam már. Hát tudnék mit mondani a "kedves úriembernek"...
A hajnyírást magam oldottam meg, de csak a frufruját vágtam. (Meg is látszik, kicsit ferde :oops: ) Ha fiam lenne, tuti neki esnék géppel. Jobb, mint az olló, mert nem vágsz bele véletlen. (Mondjuk én viszonylag gyakorlott vagyok a témában, mert a páromat is én nyírom.)

Mi jól vagyunk,köszi. Brigó is fogzik. Jönnek a rágók, ráadásul egyszerre 4. Nem baj, legalább túl leszünk ezen is.
Múlthéten voltunk a 15 hós oltáson, és most mondta a doki, hogy Briginek köldöksérve van. (Ezt is csak mert rákérdeztem, mert egy ideje gyanus volt.) Van, vagy volt valakinek ilyene? Állítólag Briginek enyhe és még visszahúzódhat. De én pont azt olvastam, hogy 1 éves kortól javulni szokott. Briginek biztos nem javul, ha most veszik észre! :?

Turi
Nemrég a villamosról láttam, hogy a Nagy Lajoson vhol a Bosnyák közelében nyílt egy gyerek turi. Volt már vki ott?
(Nem hiszem, hogy ez lenne a Szilvi által említett.)

Szilvi
Léna is kis tündér!
A Szex és NY-ot én is megnézném!
lora7
 
 


Sziasztok,

Lora, igen az a turi nem ugyanaz amiről beszéltem, jártunk arrafelé is, mert a nagy postában volt dolgunk.majdnem bementem, de végül nem, mert lépcsőn kellett lemenni, azt meg babakocsival nem szivesen,így kimaradt.

ha esetleg benézel és találsz jókat kérlek írd meg, mert akkor mi is benézünk.Köszi!Remélem hamar túl lesztek a köldöksérven, sajnos nekem nincsen tapasztalatom e téren, annak idején a köldökcsonkot is végigparáztam, még sírtam is mikor lejött, mert azt hittem én téptem le, közben magától esett le...



Szilvi
pirike74
 
 


Sziasztok,

Jaj nagyon helyes Emi! :D
Szilvi, na majd én is elnézek abba a turiba, akkor ez most pont a Nagy Lajos Eggressy sarkon van? nem ez az ami a Mc Donalds-al szemben van? Én eddig csak a Rákóczi úti angol turiban vettem gyerekrucikat - a Péterfybe jártam, és ez a turi pont ott van a Keletinél - ott darabáron vannak a cuccok.

Lora, ez a kölöksérv nem hangzik vmi jól.. :( ez mitől lehet, gyakori ezek szerint?? A dokitok elég felületes, ha Neked kellett felhívnod rá a figyelmét… :? Az egyik barátnőm múlt hónapban szülte a 2. babáját és sajnos a picinél is ez van, szegénykének vmivel le is ragasztották, h visszahúzódjon, de hál’ Istennek már javulóban van. Mitől volt gyanús Neked Brigó köldöke? Nem akarok képzelődni, de pár hete Barnabásomnál is látok vmi változást, kicsit kitüremkedik neki a köldöke, holott nem is volt olyan…az is lehet, h ez semmi, de néha totál be tudok aggódni apróságokon… :roll:

puszi
o.heni
 
 


Szilvi
Valamikor sztem benézek és adok tájékoztatót. :wink: De jó, hogy mondod, hogy lépcsős, mert akkor lehet, hogy megpróbálok gyerekmentesen elnézni oda. :wink:

Heni
A köldöke azért volt gyanús, mert olyan kitüremkedő, főleg sírásnál, amikor ugye erőlködik. Ilyen születése óta, de mivel nem szólt senki, gondoltam neki ilyen és kész. Aztán valahol olvastam, hogy mindenkinek lyukasnak kellene lenni, ha mégsem, ott valami van. A sebész mondta is, hogy vannak olyanok, akiknek nem okoz semmilyen gondot, fájdalmat és így felesleges műteni, ám attól még sérve van. És ő is mondta, hogy 3 éves korig nem nyúlnak hozzá és addig még simán vissza is húzódhat.

Ma már a lágyéksérvet is kitanultam. Ma reggel észrevettem, hogy Brigó combhajlatában van egy kis dudor. Elvittem sebészetre (ahol a köldökét is megmutattam) és kiderült, hogy a 15 hós oltástól bedurrant a mirigye. Ennek úgy megörültem, mert már teljesen beparáztattam magam, hogy még egy sérve van a lányomnak, de szerencsére nem. Ez elmúlik és szerencsére ez sem okoz fájdalmat. Viszont tudom, hogy hol van a mirigye és hol lenne a sérv. :wink: Egy tök aranyos doki volt az Örsön.

Bocsi, hogy most csak a problémáinkról írtam, de már hulla vagyok. Hétvégén nem leszek, de jövőhéten majd írok vidámabbat is remélem!
lora7
 
 


sziasztok,

Lora, jó hír, h a köldöksérv visszahúzódhat 3 éves korig, akkor reméljük Brigócánál is ez lesz. Jövő hónap elején megyünk tanácsadásra, ott megmutatom a fiam köldökét a dokinak..lehet én pörgetem túl, és semmi baj..de jó lesz ha majd ő nyugtat meg. Képzelem, h megijedhettél a kis dudor miatt! Még szerencse, h csak az oltástól van és gyorsan elmúlik!! :)
Elutaztok a hétvégére? Jó meleg lesz, ha ilyen marad mi meg felavatjuk a medencét! :D

Vettem ma zabpelyhet, meg zabkorpát (megtaláltam :wink: ) kipróbálom a fasírozottat uzsira. Ma tízóraira akartam először meggyet adni a fiamnak, háát nem tetszett neki :? ..két kanállal sikerült belediktálni aztán el is lökte, pedig eddig nem is volt válogatós a lelkem. Szerintem egész finom lett (rizzsel összefőztem plusz egy kis barna cukorral édesítettem..) na sebaj, szerencsére nem veszett kárba a nagybátyjának ízlett.. :roll:
Csajok, neketek mennyiket esznek a gyerekek? Vagy mi a normális egy 11hónapos pasinál? 99%-ban én főzök neki, és eddig mindig találomra csináltam az adagokat, de kb egy pudingos tálka csurrig..na ezt ő simán bevágja. Vmelyik nap nem volt időm főzni, ezért egy üveges főzit adtam, aztán meg a nagy ordítás, h elfogyott, szóval úgy kapkodtam, h egy másikat melegítsek fel, azt is jóízűen megette :shock:..lemértem, h mennyi fér abba a tálkába és 3dl! Ez nem sok?! Egyébként a fiam teljesen normális testalkatú, kicsit pocakos, de ennyi.

Szép hétvégét Nektek! :)
o.heni
 
 


Sziasztok!
Lora, remélem tényleg kinövi Brigi a köldöksérvet. Én egyelőre csak azt látom, hogy Emi amint pucér lesz. rögtön a köldökét nyomkodja befelé az ujjával. Lehet, hogy tudja, hogy így nem lesz sérve :))))
És jó, hogy elpanaszoltad, legalább tudjuk mire kell figyelni!

Heni, én az ismerős fiúknál úgy látom, hogy kb. ugyanilyen sokat esznek. Szerintem amíg normál testalkatú ÉS egészséges kajákat adsz neki, akkor ehet amennyi jól esik neki. Eminél tök változó, általában nagyon kevés kb. 1 dl, néha meg beindul.

MI is elmegyünk hétvégén, barátokhoz, meg dédszülőkhöz. Aztán lassan kezdjük a költözködést, már most kezdek csomagolni, ami Anyuéknál nem kell azt a dédszülőknél meg Anyóséknál fogjuk tárolni.

Pancsolós hétvgét mindenkinek!

Zita

KépKép
tothzi
 
 


Sziasztok!

Szeretnétek babátoknak egy igazán nélkülözhetelen kelléket?
Egy olyan takarót amit nem rúg le a sétánál, az autósülésben vagy alváskor?

Ami jó ha kéznél van vendégségben. Használható takarónak, hempergőzőnek vagy ágytakarónak.

Sőt! Te állíthatod össze, hogy milyen színű legyen milyen minta legyen rajt és még a babád neve is szerepel rajta?

Mi készítjük ezeket a névre szóló takarókat. Ölelni valóan puha, polár anyagból szimplán, duplán és egy különleges polár - pamut kétoldalú kombinációban.

Gyertek a www.gportal.hu/babatakaro oldalra és rendeljetek most 10% kedvezménnyel.

Üdvözlettel:Rempi Kép
rempi
 
 


Oha, jo reg nem jartam itt, de meg egyben vagyunk, csak itt volt hugom, es ritkan ultem gepnel.

Zita; nem dolgozik parom masutt, de mivel este er haza addigra en meg mar csak uldogelek alvashoz keszulodve igy marad a hetvege.
Hat szerintem nem lehet felkeszulni igazan a szulesre. Egyik nap teljesen magabiztosan allok a temahoz, de vannak pillanatok, amikor mindentol felek, elkepzelni sem tudom hogy fogom vegigcsinalni. Es igen nem szeretnek csaszart, es nagyon felek a szules utani allapottol. Talan jpbban mint a szulestol. Mert a szules x idon at fajdalom, de cellal, viszont utana a felepules, a kellemetlensegek- legalabbis akonyvben annyi nyavaja van irva mik varnak ram az elso napokban-na azok megijesztenek.
Ferjem benn lesz, es en benne bizom a legjobban, miatta fogom tudni vegigvcsinalni es a gyermekunkert. elegge izgul, de varja o is!
Az Uzsokiban nem igen tanfolyam volt, eloadassorozat, azok jok voltak.

Lora: erdekel minden az Uzsokirol! Nincs valasztott orvosom! Eddig mindrol tobb jot mind rosszat hallottam. 4el talalkoztam abbol csak egynel nem igen szeretnek szulni( o igen le van lassulva:) )


Ki mivel tolti ezeket az elviselhetetlen meleg napokat? Ilyenkor mit lehet kezdeni egy orokmozgoval?
Gondolom a jatszo sem nagy elmeny, meg amig nap van ki sem lehet menni...

Mindenkinek szep estet!
Jovo heten mar leszek!
Vendég
 


Tegnap este hazajöttünk. Sajnos nem volt olyan jó. Egyrészt anyóséknál voltunk, de a nagyobbik baj, hogy a medencében nem tudtunk fürdeni, mert nem tettek bele algaölőt és most vegyszeresen ülepítették. Jellemző, persze mikor máskor, amikor 40 fok van! :x

Amúgy jó volt, apa csinálta neki a játszórészét. Mivel hegyoldalon van a telek, így tele van lépcsővel, meg ilyen fal részekkel. Na most ezek mind le vannak kerítve. Brigi már biztonságosan homokozhat, hintázhat. :)

Heni
Hogy sikerült a fasirt?
Ne aggódj Barni evészete miatt! Brigó is ebben a korban, kb. 1 éves koráig képes volt 4-5 decit megenni! :shock: És még csak nem is hízott, csak keveset, 1 évesen még 9 kg sem volt. Azóta visszavett a kájálásból, most van, hogy csak kb 3 decit eszik ebédre, a többi kajára még ennyit sem.

Anyjuk
Ne aggódj a szülés utáni nyavaják miatt, úgysem lesz időd velük foglalkozni. Meg egyébként is, az Uzsokiban szültek közül én már egy időre kilőttem az összes ilyen problémát. :lol:
Mi esténként járunk játszóra, mert akkor olyan jó árnyékos. Eddig jártunk de. is, de most nem lehet, úgy oda tűz a nap. Reggel főzök, aztán Brigivel vásárlás, ebéd, alvás, játszó, vacsi, fürdés, alvás. Nagyjából ez a napi rutin. Persze sokszor jön közbe még valami, pl. most strand.
lora7
 
 


Sziasztok,

remélem , mindenki jól van!
Megrendeltük vasárnap Léna szülinapi tortáját, remélem szép lesz, marcipán kívülről, kis virágokkal, belül pedig csoki ami nagy favoritja mindenkinek a családban.majd teszek fel képeket!

Ez a meleg örjítő, ma reggel is kimentünk az Újvilág játszóra már 8.30-kor, ott legalább sok a fa és árnyékban van a gyerek.Megint nem akar aludni, tegnap anyáéknál voltunk, 3-an fárasztották mégsem akart aludni,de este legalább aludt, 2-szer kelt. Szerintem mi is egy kicsit megfáztunk, mert elindítottuk a klímát megy nappal is párszor, meg éjjel is bekapcsolom néha mert 35 fok van a lakásban, őrület.

A kajálás nálunk most változó, van, hogy nagyon sokat eszik egyszerre, van, hogy alig.Szerintem ne aggódj Heni, amíg eszik Barni addig baj nem lehet:)Főleg, ha a te főztödet!

Ziz, gyógyuljatok meg, remélem hamar rendbejön Emi!!

Lora, remélem hamar megjavul Brigóca köldöke!
Anyjuk,hogy bírod ezt a marha meleget?Emlékszem tavaly ilyenkor már nagyon kész voltam, alig vártam, hogy szüljek, de fltem is nagyon.A császár pár napig kellemetlen volt, de nem volt más lehetőség sajnos.

Üdv mindenkinek,

Szilvi és Lénocska
KépKép
pirike74
 
 


Sziasztok,

remélem , mindenki jól van!
Megrendeltük vasárnap Léna szülinapi tortáját, remélem szép lesz, marcipán kívülről, kis virágokkal, belül pedig csoki ami nagy favoritja mindenkinek a családban.majd teszek fel képeket!

Ez a meleg örjítő, ma reggel is kimentünk az Újvilág játszóra már 8.30-kor, ott legalább sok a fa és árnyékban van a gyerek.Megint nem akar aludni, tegnap anyáéknál voltunk, 3-an fárasztották mégsem akart aludni,de este legalább aludt, 2-szer kelt. Szerintem mi is egy kicsit megfáztunk, mert elindítottuk a klímát megy nappal is párszor, meg éjjel is bekapcsolom néha mert 35 fok van a lakásban, őrület.

A kajálás nálunk most változó, van, hogy nagyon sokat eszik egyszerre, van, hogy alig.Szerintem ne aggódj Heni, amíg eszik Barni addig baj nem lehet:)Főleg, ha a te főztödet!

Ziz, gyógyuljatok meg, remélem hamar rendbejön Emi!!

Lora, remélem hamar megjavul Brigóca köldöke!
Anyjuk,hogy bírod ezt a marha meleget?Emlékszem tavaly ilyenkor már nagyon kész voltam, alig vártam, hogy szüljek, de fltem is nagyon.A császár pár napig kellemetlen volt, de nem volt más lehetőség sajnos.

Üdv mindenkinek,

Szilvi és Lénocska
KépKép
pirike74
 
 


Jó reggelt :)

Szombaton végre átvehettük a ház kulcsait, vasárnap már volt is egy szuper jó kertrendezős programunk: fűnyírás, gazolás…húúú van meló rendesen..és még hol a vége??!!
Zita! Átérzem Veled a pakolás örömeit! Tegnap én is elkezdtem a használaton kívüli holmik bedobozolását: téli ruhák, cd-dvd lemezek, stb. lesz jópár doboz cucc…hihetetlen hogy mennyi mindent fel tudtunk halmozni 45nm-en. :roll:
Ti anyukádékhoz mentek lakni?

Karinca, Bea olyan jó lenne Tőletek is olvasni vmit…Karin hogy állsz a tornával? :wink: Nekem a 90 napos diétám 7naposra sikeredett..a 8. naptól már csaltam - a délelőtti gyümi helyett (is) a délutáni kaját ettem + gyümölcs napot sem tartottam, és ott ért véget amikor egyik vacsorára bevágtam egy egész pizzát és még sört is ittam. :oops: Viszont volt minimális eredménye, mert így a szigorú 1hét és az utána lévő 1-1,5 csalós héttel azért sikerült leadni egy keveset és az nem is jött vissza (eddig) :wink:

Anyjuk, örülök, h jól vagy! Gyere sűrűbben! A szülés miatt pedig ne félj, a baba tudni fogja mikor kell jönnie, az orvos és a szülésznő pedig mindenben segíteni fog - mondják majd mikor mit csinálj, stb. Én egész terhesség alatt szinte alig gondoltam a szülésre csak az utolsó hetekben tört rám a pánik, h hát igen ennek a babának vhogy ki is kell majd jönnie..viszont ilyenkor mindig azzal nyugtattam magam, h ezt végig kell csinálni a nagy találkozáshoz - és ez elég volt ahhoz, h ne féljek, mert azt, h végre láthassam Barnabást azt mindennél jobban szerettem volna. :D A szülés után pár órával én már sétáltam, másnap törökülésben szoptattam – úgy szóltak rám, h hahó azt nem kéne! Nekem egyedül a hátam fájt de az nagyon!! még utána hónapokig, a doki szerint a megváltozott helyzettől (terhesség alatt minden elcsúszik a helyéről..). De igazából szerintem szülés után a gyerkőc van az első helyen és teljesen eltörpül, h mi is van a testünkkel..

sziasztok,
o.heni
 
 


Szilvi, képeket kérünk majd a tortáról :) és persze az ünnepeltről is ;) lesz nagy buli? ;)
Már én is gondolkodom, h milyen tortát kellene csináltatni Barnabásnak - valószínű nálunk vmi Noddys dolog lesz..az az 1. számú kedvence :lol:
o.heni
 
 


Sziasztok!

Hat szornyu ez a meleg. egeszen oszinten semmit nem birok csinalni, meg itthon maradni sem! Tegnap ahhoz folyamodtam, hogy meg a ngy meleg elott elmentem az ikeaban es ott uldogeltem, olvastam, nezegettem a jatszo gyerekeket....2re kellett mennem ctg-re es semmikepp nem akartam akkor az utcan lenni. Szoval ott tanyaztam, de igen jo volt, mert ott hus van:) MA baratnomet varom, ezert nem megyek, de ha holnap meg mindig ilyen pokol lesz, megint meglepem, vannak kenyelmes kanapek:)
Hat a vihart igen megsinylettuk tegnap, pedig igen rovid volt, le sem hult, de en rendesen gorcsoltem...de ejjelre elmult, aludtam is par orat....Ma is vannak josloim , szoval lehet dokinak a joslata nem jon be miszerint nem erkezne elobb a baby.

Ha a leleten az all, hogy bakterialis tenyesztes negativ, az azt jelenti hogy a strepto is negativ?
Es a ctg-nel mi szamit jonak? Tegnap csomoszor csak 120 koruli volt a szivhangja, es a doki igazibol nem nezte meg, csak ravagta akkor jovo heten...

Szep napokat mindenkinek, ebben a nagy melegben is!
Vendég
 


Sziasztok Csajok!!

nemtudtam meg mindent vissza olvasni, igereem behozom :lol:
Meg mindig SKn a szuleimnel dekkolunk, es maradunk is amig nemlesz vlmi lakhato haz amire kapunk is hitelt;)

Nalunk semmi ujsag, meg mindig 4 fogacskank van, ejjel csomoszor ebredunk, a nagyikankat imadjuk es o fozi a legjobb bebi kajat (az en foztom par kanal es kesz)... szoval elvan itt anyueknal a picurka, de nagyon :)
Megnott rendessen, sztm meg hizott is, es iszonyatosan edes puszikat osztogat :lol: :lol: Voltunk vele Siofokon hetvegen, sikitozot orombeben a vizben, nagyon aranyos volt, hosiessen viseli a meleget is, izzad es megint elo jott nyakan az ekzemaja, de mar sokkal jobb neki.

Nezegetunk hazakat, de egyellore kettobol ketto total katasztrofa volt (az egyik mint kiderult a HEV es a M3 kozt volt es zartkert, hev kb 5 meterre ment a kapujatol :evil: , masik meg a kissebsegiekie volt, es elvileg az egesz utca is, mar amikor betertunk az utcaba a ferjem vissza akart fordulni hogy felejtos, na de a haz az tenyleg jo volt, csak hat szar helyen...)
Ma volt egyet meg megnezni amit mar jo par honapja kiszurtam a neten es montam is neki hogy ez lenne az ami rank var. Az monta tenyleg jo es vasarnap megyunk egyut megnezni. Jon apukam is, legalabis remelem. Anyum az repul a hugihoz angolokhoz, O szept.22-re van kiirva, kisfia lesz, de nagyon izgul foleg az ottani terhesseggondozas miat amit Anyjuk is leirt h mien sz.r.

KépKép
karinca
 
 


[quote="anyjuk1"]S írta:anyjuk1ziasztok!

Hat szornyu ez a meleg. egeszen oszinten semmit nem birok csinalni, meg itthon maradni sem! Tegnap ahhoz folyamodtam, hogy meg a ngy meleg elott elmentem az ikeaban es ott uldogeltem, olvastam, nezegettem a jatszo gyerekeket....2re kellett mennem ctg-re es semmikepp nem akartam akkor az utcan lenni. Szoval ott tanyaztam, de igen jo volt, mert ott hus van:) MA baratnomet varom, ezert nem megyek, de ha holnap meg mindig ilyen pokol lesz, megint meglepem, vannak kenyelmes kanapek:)


Anyjuk
en ugyan ezt csinaltam tavaly, azzal a kulombseggel hogy akkor mar aprilis ota 30 fokos melegek voltak, borzaszto volt, es pont a 40 fokosokba koltoztunk, utana lett legkondi de par napra ra megszultem :lol: :lol:
Viszont en akkor a Szena teren laktam es a mammutba jartam vagy westendbe hussolni. De azt is csak hetvegente :( sajna vegig dolgoztam. Szules az 3 hettel korabban jott (nemaltam meg a balcsi vizet es jokat uszkaltam benne egy nappal elotte)
Kb 2 napig voltam szabin amikor megrepet a burok. Ugyeletes dokitol megkerdeztem hogy nem e lehet vissza igazitani mert csak most keztem pihenni es meg szeretnek par napig. Hat egy kis rohogogorcsot okoztam a doktorneninek, de legalab rendes volt velem vegig, es az utana kovetkezo napokban is rendszeresen bejott es megnezet minket Miraval. Pedig hallapenzt nemkapot, csak miutan haza engedett. Azota is szerettem volna vissza menni hozza kontrolra, de nemtudtam hogyan.

Szoritok nagyon hogy minden rendben mennyen es csak jo elmenyeid legyenek a szulesrol. Rohadtul faj, de hidd el megeri es es par honap mulva el is felejted hogy fajt vlmi.
A ferjem velem is ott volt, es igaz hgoy nagyon segit ez sztm mindenkinek. Kek-zold volt a keze a vegere, annyira szoritottam neki, de hosiessen viselte. De mondjuk nemkijabaltam vele se nemvoltam bunko mint ahogy masok montak hogy leszek, fene sem tudja miert, azota sem volt alkalmam ra es gondolom a kovetkezo szulesig nem is lesz :lol: :lol: :lol: :lol:
Ugyhogy vigaz magatokra es nezzel ki vlmien szep kis kanapet az uj hazba :)

KépKép
karinca
 
 


Sziasztok !

Bocsika h nem jelentkeztem de...nincs erőm a nagy melegben csak agónizálunk a Kolossal és persze a héten ennek elenére bementem a munkahelyemre is egyeztetni a szeptemberi kezdés felől....

Kolos tiszta melegkiütés kivan borúlva a hőségtől..állandóan hintőporozom és a lakásban meztelenkedikm a sötétitett szobába
Nálunk nincsen légkondi mert én ellenzem...elég a munkehelyen elviselni +szerintem a gyereknek nem jó ,,poralergia huzat szél stb....

Jővőhéten lesz a bölcsis szülői
ELLNÉZÉST NEM NAGYON OLVASTALAK VISSZA BENNETEKET..!!
Karinca TE akkor beadod a Mirát a bölcsibe a Ilosvayba?

Az itthoni meztelenkedéssel az a baj h Kolos felfedezte a kukiját és 1 perc alatt ugy birizgálja magát h jóleseik neki :oops:
A védőnő azt mondta agyak alsót rá és akkor elfelejti de egy frászt azon keresztül is csinálja ..olyan gázos ahogy lefekszik kényelembe helyezi magát és elkezdi csinálni...de A LEGROSSZABB az egészben az h annyira megrántotta a kukiját h kicsit felszakadt
Persze utána meg sír ha pisilnie kell a bilibe =ezerrel neogranozom...

Már majdnem szoba tiszta a Kolos


Én nagyon szerettem volna normálisan szülni aztán kötelező volt a császár=ezért minden nőt irigyelek aki normálisan szül

épen idejőt a fiam és megsimizet és azt mondta :szia kedves anya és továbbment játszani!!!!!!!!!!!!!!MINDEN FÁJDALOM MEGÉRT 1 GYEREKET!

SEGÍTSETEK BOGRÁCSOT SZERETNÉK VENNI SOS DE OLYAN GAGYA A KINÁLAT A ROZSDAMENTES ÉS ZOMÁNCOZOTTBÓL pl a tescoba ossan stb.. piac...
Olyan az alja mint a papír vékony és nem bizalomgerjesztő,Nincsen vkinek egy tuti helye ahol lehet venni?Min 22 l kellene

Beáta

Kép
beataa
 
 


Sziasztok

Bea - mar kijelentettem Mirat. Mert nemkoltozunk visza semmi aron a lakasba, es tudod mien draga a kornyek ugyhogy semmi esely ott venni vlmit is:(
Begyogyult Kolos szaja mar ?
Aranyos fiad van. Figyu nemsegit hogy amikor "jol erzi magat" ra szolsz es elvonod a figyelment valami massal ? Sztm keress ra a neten a jo tanacsokra ezzel kapcsolatban, en nemvagyok erre specialista :roll:

Kepzeld a szomszedok ossze raktak a medencet :!: Ja es kiadtuk a lakast (csak vlmi ismerosoknek ugyhogy fellek nagyon nehogy elfelejcsenek fizetni...)

Puszi mindnekinek,
K&M

KépKép
karinca
 
 


karinca akkor most hol vagytok ?kint anyukádnál?
B.

Kép
beataa
 
 


Bocsika visszaolvastam h kint vagytok a szüleidnél!!és hol akartok lakást venni ,bpen vagy kint?
Jaj nemhiszem el egy büdős aqlkoholista miatt feladjátok Zuglót??

És az én társaságomat?ez vicc( :lol: )
B.

Kép
beataa
 
 


Sziasztok!

Csatlakozhatok még hozzátok? Én egy egészen újdonsült anyuka vagyok, egyszem kisfiam, Marcell hétfőn lesz 4 hetes. Kész férfi már :wink:

Brigi

Kép

Kép
hékás
 
 


Sziasztok,

Karin remélem sikerül valami megoldást találni lakásügyben!Amúgy én is hirdetem az enyémet, szeretnénk beljebb menni a zöldbe, vicc ez a Hungária krt, nagyon zajos.Remélem, sikerül eladni, ha nem az sem nagy baj, de reménykedünk.Anya 20 percre lakik tőlünk zöldövezetben nagy kertes házban, úgyhogy jó dolgom van.

Brigi , Isten hozott, gratulálok a kisfiadhoz!Képek vannak Marcellról?

Anyjuk, visszaemlékezve tavaly ilyenkor én már tűkön ültem, és holnaphoz egy évvel ezelőtt megszületett Lénám.Olyan mintha tegnap lett volna.
Üdv mindenkinek!

Szilvi
pirike74
 
 


Szilvi: en azert be vagyok sozva....bar szerintem a kisasszony nem fog napokon belul kibujni meg....
Igaz vannak josloim- leginkabb este/ejjel- de meg aktiv teljesen, meg feje sincs beilleszkedve.
Hat majd meglatjuk.
Akkor Ti ma unnepltek?Kicsi lanynak boldog szulinapot!
Vendég
 


Sziasztok,

Anyjuk,köszi a gratulációt, nagy buli volt, majd teszek fel képeket az én egyéves nagy culámról:)

Képzeld, nekem még a 41.ik héten sem volt beilleszkedve, és tök aktív volt végig, én már tökre paráztam és sztetoszkóppal néztem minden félórában a szívhangot, tök érdekes különben, hogy ha jó pontra illsezted a hasadon, tökéletesen lehet hallani a kicsi szivét:)
Átérzem az izgatottságot, én is nagyon kiváncsi voltam már, alig vártam a jeleket, nekem sajna semmi nem volt, nem indult be, burokrepedésem volt az oxytocin terhelés miatt sajnos. a kórházban.Remélem következő porontynál sikerül majd átélnem a szülés beindulását, még ha nagyon fáj akkor is.

Üdv és kitartás!!

Sz.KépKép
pirike74
 
 


Szilvi, milyen kérdés ez? Hát persze, hogy van fénykép :lol: :lol: :lol:

Van, ahol alszik Marci:
Kép

Meg olyan is van, ahol ébren van:
Kép

Brigi

Kép

Kép
hékás
 
 


Lenanak Nagyon Boldog Szulinapot


K&M

KépKép
karinca
 
 


Boldog szülinapot Lénocskának !!!

Brigi

Kép

Kép
hékás
 
 


Sziasztok,

köszi szépen a gratulációkat,Lénocska végre elaludt, hurrá:)

Brigi, nagyon szép a babád, gratulálok!Így egy év távlatából, csak annyit kívánok, legyen jó alvó gyerek!Hej de jó lesz, ha az enyém is este nyolctól reggel nyolcig alszik hang nélkül!
Egyelőre ez még csak távlati kép, remélem érettségi előtt megvalósul, hihi

Sz
pirike74
 
 


Köszi a dicséretet, jól esik nagyon.

Szilvi, nem akarlak elkeseríteni, de ahogy visszaemlékszem a 18 éves koromra, este 8-kor még nem aludtam. Viszont nem is reggel 8-kor keltem fel :D Egy évesen milyenek az éjszakáitok?

Én is szeretném, ha jó alvó lenne Marci. Ma egyenlőre szenvedünk, szinte folyton ébren van, és nagyon sokat sír. És az istenért nem akar büfizni. Akármit csinálok vele, csak cigánykereket nem vetünk, ma nagyon nehezen jön. Ha végre sikerül neki, utána elalszik, de addig... Ma nehéz napunk van.

Brigi

Kép

Kép
hékás
 
 


BOLDOG SZÜLINAPOT LÉNOCSKA! :D
o.heni
 
 


Hekas: annyira gyonyoru MArci! MAr en is nagyon varom hogy kezembe foghassam! ALudni most sem alszok, szoval ez a resze nem fog zavarni :lol:
Te is Zugloi vagy? Amugy a juniusi topikba szoktal irni nem?
En neha olvasom azt is, sot mar be is kontarkodtam egyszer-ketszer!
de mivel nem szeretnek babasan magammaradni kezdtem ide is irni, hatha meg tudok valkivel ismerkedni aki kozel lakik....
Szep napkat a babaval!

Szilvi: oszinten en is tartok tole, hogy manicska nem akarodzik majd kijonni csak ugy magatol...de azert hatha!
Szuper hogy jo volt a buli! Fotokat szivesen nezegetk!
Vendég
 


Anyjuk, igen, és igen. Azaz a júniusiakhoz is írogatok, nekem is ismerős volt a neved onnan :D

Én is zuglói vagyok, a Nagy Lajos és az Erzsébet királyné sarkán lakunk egyenlőre. Te merre laksz?

Egyébként ne legyen probléma, ha nem akar magától kijönni. Én is megbeszéltem a dokival, és burkot repesztett, nem várta meg, míg megindul magától. Mondjuk már nyitva voltam, mikor elkezdtem neki könyörögni, hogy nem bírom tovább, segítsen :D

Szép nevet választottatok a picinek, nekem nagyon tetszik.

Brigi

Kép

Kép
hékás
 
 


Sziasztok !

Hékás:mi is a Nagylajos Erzsébetnél a Szatmár uban lakunk!!!

Holnap megyünk Koölossal a 2 éves kontrollvizsgálatra kiváncsi vagyok hány kg a gyerek mert már nehéz cipelni...

örjöng a gyerek mert leültem a gép elé ..majd jövök
beáta

Kép
beataa
 
 


Sziasztok!
alszik poronty, tudok írni.

Léna sem aludt szinte a kezdetektől, első két hétben nappal aludt éjjel szinte semmit.
A büfi nálunk is gond volt, nem nagyon sikerült és ő is nagyon sokat sírt. Ezt mondjuk én szúrtam el, mivel követtem a szoptatós liga igény szerinti szoptatás alapelvét, ergo amikor megnyikkant mellre tettem.Tehát egész nap emésztett, persze, hogy fájt a hasa!
Onnantól kezdve, hogy ráálltam a 3 óránkénti etetésre, a hasfájást mintha elvágták volna.És ugyanúgy gyarapodott.

Hogy bírjátok ezt a meleget?
Hál Istenek az Újvidék játszón jó sok fa van, árnyékos.

Anyjuk drukkolok neked ám:)Nagy élmény a szülés, így vagy úgy, ha császár ha rendes, egy életre szól.Nem is hiszem, hogy kerek egy éve történt:)

Sziasztok!
Sz
pirike74
 
 


:lol: :lol: :lol: Hétvégén pont a Szatmár utca felé sétáltunk :lol: :lol: :lol:

Mi a Nagy Lajoson lakunk, a Hotel Zuglónál. Szerencsére az ablakunk nem a Nagy Lajosra néz, hanem a Limanova térre :D

Most rohanok, mert persze Marci akkor ébred, amikor elkezdek netezni...

Brigi

Kép

Kép
hékás
 
 


hekas: mi a Kerepesin lakunk, pont a pillango park es az ors kozott.
Mitol szenvedtel, hogy kerted inditsa meg?
Nekem a labdagadason es az estenkenti joslokon kivul nincs semmi bajom! Sot a legenergikusabb harmad nekem ez az utolso, jobban vagyok a 32ik het ota mint akarmikor elotte:)


elhiszem hogy a szules nagy elmeny, tulajdonkepp varom is, csak hat azert hiaba hallottam par ember szulestortenetet,vagy olvastam erre nem lehet felkeszulni....

en amugy egyaltalan nem ismerem a kornyeket, kb 2eve koltoztem ide, de abbol 8 honapot kulfoldon voltunk:)
Szoval en majd kerni fogok azt hiszem sok infot, mi merre van gyerekes szemmel:)

Szep estet mindenkinek!
Vendég
 


Sziasztok csajok

Hekas udv, nagyon aranyos a fiad!

Szilvi - matol kiadtuk a lakast, es hirdettem is eladasra, de mar toroltem a hirdetest mert igy nemlehet lakast mutogatni ha kint az udvaron grilleznek vagy egyebek..... ugyhogy majd ha hideg lesz... viszont volt eyg bejelentet nezo, akiket mar nemtudtam lemondani, es alitolag teccik nekik nagyon, lanyuknak akarnak venni garzont es a kepek alapjan amit csinaltak majd a csaj szol hogy kell e neki vagy nem, a szuloknek viszont nagyon teccet, ugyohgy majd meg alitolag hivnak. Azon rohognek ha meg is vennek, de nem vagyok ennyire naiv hogy elkell az elsore.
Neztunk hazakat, egyet valasztottunk is, kint van a fenebe 30km BP-tol de meg a banknak kell mondani velemenyt, ugyhogy csutortokon megyek intezkedni.
Kuldjel kepeket a bulirol!! :))) kivancsi vagyok az unnepeltre, mien volt a torta ? izlet neki ? :))

Es jovohet lesz az utolso amit 4 oraban dolgozom, utana full-time :( Meg jo hogy othonrol, de 1x hetente bekellene neznem az irodaba is... meg netmudom hogy oldjuk meg, de majd kialakul.
Nehogy elszomoritson a dolog, fel is vittek rendessen a fizumat, de azert szivessebben toltenem ezt az idot inkab a lanyommal :cry: :cry:

PS: Mira mar kezd egyekezzen fogva jarkalni es probalgassa mien ha el is engedi magat, nagyon edes es iszonyatosan mozgekony. Es persze valtozatossag kedveert megint nem eszik semmit, csak szopizik... Biztos azert mert az apja pesten es a nagyija angliaban.... mar fantaziazom hogy hianya van, de a fogai nem ugy neznek ki mint ha jonnenek....


Na jo ejt mindenkinek,

k.

KépKép
karinca
 
 


Elfelejtettem megkerdezni, hogy johetek e meg ha nemis vagyok mar zugloban ? :oops:

KépKép
karinca
 
 


Azért kértem a burokrepesztést, mert akkorra már 30 órája görcsöltem megállás nélkül, váltakoztak az 5 és 8 perces fájások kb 2 óránként. Semmit nem aludtam, erőm már nem volt. Hát ezért. Nagyon izgi, már nem sok van Neked hátra. Pont most kaptam sms-t a barátnőmtől, aki ugyanakkorra volt kiírva, hogy megszületett a fia. :)

Mi pedig ma vagyunk 1 hónaposak :lol: :lol: :lol:

Sajnos elérkezett a bömbölős korszak. Marcival felváltva bömbölünk... Most épp elaludt, de sajnos max fél órát alszik egyhuzamban már negyedik napja.

Karinca, nem lesz furcsa vidéken lakni? Főleg, ha elkezdesz dolgozni is majd. Én 2 év költöztem Zuglóba, addig Pest mellett laktam. Néha felmerül bennünk is, hogy kellene egy kertes ház, de nekünk csak vidéken van megfizethető. És amikor hazamegyünk Anyuékhoz, mindig lemondunk róla, hogy dehogy fogunk napi több órát ülni a dugóban a kert kedvéért...

Brigi

Kép

Kép
hékás
 
 


Sziasztok,

Iszonyat meleg van, a fiam újabban nem hajlandó nap közben aludni..szerintem így sztrájkol, h vissza kellett jönnie a nagyiéktól..már napok óta csak kínlódás a napközbeni altatás – persze legtöbbször totál eredménytelen. :cry:
De most kívételesen alszik :D ezért is tudtalak olvasni Titeket.
Ma voltunk mi is tanácsadáson. Bea, nagyon figyeltem ám, de szerintem biztos nem találkoztunk…a Kolos nem túl gyakori név, tuti felfigyeltem volna rá.

Tegnap kipróbáltuk az állatkerti játszóházat, egyik barátnőm csábított el minket. Hát nagyon szuper hely, de szörnyen drága!! :x A drága kisfiam a kialvatlanság miatt kicsit érzékenyebb volt: egyszerre sírtunk és nevettünk játék közben…

Brigi, szia itt! Nagyon helyes a kisfiad, és naggyon pasi!!!! Boldog első hónapfordulót Nektek! :D

Lora, a fasírt nem lett vmi jó, vagyis az íze szuper volt, csak az állaga nem volt az igazi, nekem majdnem szétesett..vmit nem jól csináltam. :( Viszont Barnabásnak nagyon ízlett! – amit megmaradt az meg nekem.. :roll:
Merre jártok? Csak nem nyaraltok?

Anyjuk! Jesszus már csak 11 nap!! Nagyon szorítunk, biztos minden simán fog menni! Végül melyik dokit választottad?

Zita, hogy álltok a pakolással?

Karin, merre néztétek ki a házat? Első körben mi is pest közeli településeket nézegettük, de sajnos ami jó lett volna az megfizethetetlen volt számunkra, így maradt a távolabbi falu. Ott elfogadhatóak az ingatlanárak, és még a nagyszülők is ott vannak. Igazából nem örök életre akarunk oda berendezkedni, de amíg a gyerkőc(ök) kicsik addig jó lenne ott lakni.
A 8órás munka nagyon kemény lehet, de én nagyon szerencsésnek tartalak, h ilyen a munkahelyed, és meg tudod oldani a home-office-t! Igaz, h több időt lehetne Mirkával tölteni, ha nem lenne meló, de szerintem így is teljes értékű anya tudsz maradni számára, és biztos még értékesebben, hasznosabban tudjátok az egymásra szánt időt tölteni ezek után. Szerintem le a kalappal előtted!!

Na megyek, itt az ideje vmit a konyhában is serénykedni… :oops:

Sziasztok,
o.heni
 
 


Szilvi, mi is várjuk a party képeket!! :wink:
o.heni
 
 

Vissza: Lakóhely szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?