Új privát üzeneted érkezett!

Adri!

Most szoktatom a medencéhez, csak üresen raktam bele ruhában, víz nélkül, néhány játékkal, de így se nagyon tetszik neki. Sebaj, néha megpróbálom, de nem erőszak. Majd ha nagyobb lesz, jobban fogja élvezni szerintem.

Mi átálltunk a reggel 7-8 közti ébredésre, és utána még 10-11 körül alszik 1-2 órát.

És továbbra sem nyűgös szerencsére, csak az a fránya kaki!!!! Nagyon keveset kakil még mindig, vasárnap volt egy pici, meg ma egy nagyon kicsi. De ez semmi, csak épp beszinezte a pelust! A dokinéni azt mondta, 3 nap után glicerines kúp, de így sose tanul meg kakilni. Szerintem. Pedig eszik rendesen. Na, főzök neki egy kamillateát, hátha!!

jutiboszi
 
 


Juti!
Nekünk is volt egy ilyen időszak, és a kamillatea pici barnacukorral nagyon bejött. Azt nem tudom, gyümölcsöt adsz-e már neki, de az őszibarack is nagyon jó! A hőmérőzést már próbáltad? :?

Ezzel a pancsolós képpel engem is megfogtatok! Mióta voltunk Mátéval úszni, azóta pocsol a kádban is. Lehet, hogy élvezné a medencét is. Na most hétvégén lehet ki is próbáljuk anyuéknál :)

Lányok, valaki tud nekem segíteni? Miért van az, hogy nappal 45 perc után felébred Manócska, és iszonyatosan fáradt, de képtelen visszaaludni. Csak sír, nyöszörög,... és utána meg nyűgös estig.

Nem tudtam visszaolvasni? Vki ad már a babójának gyümölcsöt?

Kép
sylvian
 
 


A nem tudtam visszaolvasni... persze kérdőjel nélkül! :D Ez a fránya meleg...

Kép
sylvian
 
 

 
 

A gyümölcsöt azért kérdem, mert volt nálunk egy kis tejválság, és akkor orvos-védőnéni páros javaslatára kapott banánt... mert az tápláló stb. Utána meg már nem akartam leállni róla, és azóta kapott már almát-őszibarackot-meggyet.
Vki hasonló?

Máté legújabb "szórakozása", hogy ébredés után, meg vmikor szopi közben is vadul karmolássza a fejét, meg tépi a haját!!! ez miért van?? :cry:

Ja, és a korábban ígért kép.
Ez vagyok én, babó azóta már nőtt :D Kép Márciusban

Kép
sylvian
 
 


Halihó!
Jujj nem jegyzeteltem, remélem nem hagyok ki semmit :oops: :lol:

Adri! Sajnálom a nehéz éjszakákat, remélem csak egy rövidke időszak lesz :wink: Nálunk egyre jobbak, mióta szépen egyedül elalszik. Tegnap már semmi hang sem volt, ma próbálkozott egy kis tipikus hisztivel, de nem volt több 2 percnél már pihent és. Azóta egyszer kelünk csak este!

Juti! Nálunk Kincső úgy maradt meg a medencében, hogy én is benne vvoltam és nekem dőlt. Fekve nem tudott rendesen játszani.
Szabó Lőrinc: Lóci óriás lesz. Ismered? KEDVENC! :wink:
Kaki! Nekem azt mondta a dokinő, hogy csak 3 nap múlva szabad próbálkozni, hogyha nincs kaki, akkor is a teával kell kezdeni, reggel üres gyomorral, úgy ahogy Szilvi írta. Van olyan időszak, amikor a tejcsi annyira tápláló, hogy szinte mindent felhasznál. Ne aggódj, jön majd, de mindenképpen várd meg a 3 napot! Szerintem!

Vivien! Te meg vagy áldva a rokonokkal és majdnem rokonokkal szegénykém :(

Szilvi! Mi ritkán iszunk egy kis gyümilevet, meg kóstoltunk pépet :wink: Nem rendszeresítjük, de most a fini gyümiket néha adom neki, ne maradjon ki a finomságokból. Sose lehet tudni, hogy mikor lesz kevesebb a tejcsi és mostmár hamival is lehet pótolni.

Mennem kell, jön haza a ház ura :lol:

Kép
bettó
 
 


Sziasztok!

Szilvi! Én szombaton adtam először gyümölcsöt, 20-30ml almalevet, amit én préseltem, vasárnap barackot, azt turmixolva, tehát az már pép volt, kb. 30-40ml-t, hétfőn narancslevet, frissen facsartat, kedden és szerdán megint almát, de csak a levét. Na, és mindezt azért,mert hátha kakil, de sajna semmi! Ma volt egy pici pötty, de nagyon kevés.
Szombaton kapott kamillateát is, de az sem hajtotta ki belőle. Sőt, a barack után én úgy vettem észre, hogy nyugtalanabbul aludt, forgolódott szinte egész éjjel, huzogatta a lábát, pukizgatott, felébredt, visszaaludt, szóval barackot még halasztom egyelőre.

Bettó!

Tudom, a 3 napot megvárom mindig, de már majdnem 2 hete csak úgy kakil, ha kúpot kap, tehát 2 hete 4 naponta van kaki. Én arra gondoltam, hogy azért, mert kevesebb volt a tejci, és akkor kevesebbet is kakilnak. Viszont pisi van bőven, ezért nem aggódtam nagyon, a mai napig teli rakja a pelust naponta többször is pisivel. Egyébként vasárnap megjött a mensim, és azóta a tejci is teljesen visszaállt, ÚJRA 1 CICIBŐL iszik minden alkalommal, kivéve este, mert akkor kér a másikból is, de alig iszik belőle, és már alszik is. Szóval hurrá, tényleg azért volt kevesebb tej, mert megjött. Most már nem is aggódok, de a jövő héten megint megyünk oltásra, akkor kiderül, mennyit hízott a kis drága.
Egyébként az a furcsa, hogy nem fáj a hasa, nem sír, csak egyszerűen nem kakil. Viszont pukizik egész nap. És böfizni is teljesen megtanult.
Kérdeztem a dokinénit is a kakival kapcs., azt mondta, nem baj, ha nem kakil minden nap. De ha 3 nap nem kakil, akkor 4. nap lehet a kúpot használni.

Ja, Szilvi! Nem akarom a hőmérőzést, meg a szélcsövet se, mert félek, hogy hozzászokik. Régebben, amikor nagyon fájt a hasa, sokszor használtam szélcsövet is, meg hőmérőt is, aztán egy idő után egyáltalán nem akart kakilni egyedül. Azt hittem, a szélcső miatt, de aztán később kakilt egyedül, szóval nem volt semmi baj szerencsére. De azóta megint csak kúppal kakil. Kicsit aggaszt, mert azért jó lenne, ha megtanulna egyedül kakilni. Nyomja szegénykém naponta többször is, de nem jön, csak puki. Talán ha már nem csak anyatejet kap, akkor ügyibb lesz.

Nem tudom, mitől lehet, hogy felébred, és nem tud visszaaludni. Szerencsére Milcsinek nincs ilyen gondja. Védőnő mit javasol? Kérdezted már?
Régebben ő is tépte, illetve húzta kicsit a haját szopi közben, én mindig elvettem a kezét, és azóta nem csinálja. Persze úgy vettem el a kezét, mintha csak játszani szeretnék vele, hogy szinte észre se vegye, puszilgattam, simogattam, vagy a kezét, vagy a fejét, hogy eltereljem a hajhúzásról. 1-2 alkalom után meg is szűnt!

Új dolgokat tanultunk:
Ha leülök a gép elé, elkezd rugdalózni, meg hadonászni ezerrel a billentyű felé, és addig nem nyugszik, amíg nem ütheti a betűket. És ez már rendszeres. Korán kezdi!
A másik: beveszem a cumit a számba, amint észreveszi, rögtön kikapja a számból. Már tudja, hogy az az övé!!!
A hapcira és a kukucsra hangosan kacag.
Állandóan ülni akar. Húzza fel magát hasizomból, aztán eldől, mint a részegek. Édes.

jutiboszi
 
 


Bettó!

A reggel éhgyomorra az azt jelenti, hogy mondjuk eszik éjjel 3kor, visszaalszik, és reggel, amikor 7kor felkel, adjak neki kamillateát, és utána szopi, vagy szopi helyett? Mennyi teát adjak??? Segíts kérlek!! Kipróbálnám szívesen, inkább tea, mint kúp!!!!!És milyen teát, mert én úgy tudom, hogy jó erős kamilla több cukorral. (Barnacukor sajna nincs itthon :oops: )

Veszekedtem a kisfiammal, mint törpével egy óriás! Lóci, ne kalapáld a bútort, Lóci, hová mégy, mit csinálsz, jössz le rögtön a gázrezsóról? Ide az ollót, nem szabad, már megint...........eddig tudom még, de régen annyira tudtam, hogy még versmondó versenyen is indultam vele asszem. AZ EGYIK KEDVENCEM!!!!!!!!!!!!! :lol: :lol: :lol:

jutiboszi
 
 


Bettó! :)


Szabó Lőrinc: Lóci óriás lesz


Veszekedtem a kisfiammal,
mint törpével egy óriás:
- Lóci, ne kalapáld a bútort!
Lóci, hova mégy, mit csinálsz?
Jössz le rögtön a gázrezsóról?
Ide az ollót! Nem szabad!
Rettenetes, megint ledobtad
az erkélyről a mozsarat!

Hiába szidtam, fenyegettem,
nem is hederített reám;
lépcsőnek használta a könyves
polcokat egész délután,
a kaktusz bimbait lenyírta
és felboncolta a babát.
Most nagyobb vagyok, mint te! - mondta
s az asztal tetejére állt.

Nem bírtam vele, tönkrenyúzott,
de azért tetszett a kicsi,
s végül, hogy megrakni ne kelljen,
leültem hozzá játszani.
Leguggoltam s az óriásból
negyedórára törpe lett.
(Mi lenne, gondoltam, ha mindig
lent volnál, ahol a gyerek?)

És ahogy én lekuporodtam,
úgy kelt fel rögtön a világ:
tornyok jártak-keltek körülöttem
és minden láb volt, csupa láb,
és megnőtt a magas, a messze,
és csak a padló volt enyém,
mint nyomorult kis rab mozogtam
a szoba börtönfenekén.

És ijesztő volt odalentről,
hogy olyan nagyok a nagyok,
hogy mindent tudnak és erősek
s én gyönge és kicsi vagyok.
Minden lenézett, megalázott,
és hórihorgas vágy emelt
- föl! föl! - mint az első hajóst, ki
az egek felé szárnyra kelt.

És lassan elfutott a méreg,
hogy mégse szállok, nem növök;
feszengtem, mint kis, észre sem vett
bomba a nagy falak között;
tenni akartam, bosszút állni,
megmutatni, hogy mit tudok.
Negyedóra - és már gyűlöltem
mindenkit, aki elnyomott.

Gyűlöltem, óh hogy meggyűlöltem!...
És ekkor zsupsz, egy pillanat:
Lóci lerántotta az abroszt
s már iszkolt, tudva, hogy kikap.
Felugrottam: Te kölyök! - Aztán:
No, ne félj - mondtam csendesen.
S magasra emeltem szegénykét,
hogy nagy, hogy óriás legyen.

jutiboszi
 
 


Bettó! Köszi, hogy eszembe juttattad ezt a szép kis verset, már majdnem elfelejtettem!!!! Imádom!!!!!


Másik kedvencek: Öreg néne őzikéje, Három nyulak

jutiboszi
 
 


JUTI!!!!

Irtam privit!!!!FONTOS!!!!

KépKép

KépKép
pilchard
 
 


Juti!
Nekünk azt mondta a védőnéni, (ahogy te is mondtad) hogy jó erős kamillatea (én egy kis kávéscsészébe tettem kb. két teáskanálnyi virágzatot) és abba barnacukor, hogy édes legyen. Szopik előtt kellett adnom 3-4 kiskanálkával. Nem tudom ettől-e, de délutánra már volt eredménye :D

Kép
sylvian
 
 


Képzeljétek! Máté az apukája születésnapján (kedden) fordult először hasra! Mondta is, hogy ennél szebb ajándékot elképzelni sem tudott volna :D

Még nem is írtam meg, hogy mekkorák is vagyunk: most 68 centi a drágám (58-al született) és egy hete 6540 gr volt. Ma mérünk megint!

Kép
sylvian
 
 


Sziasztok!

Mi is tegnap voltunk oltáson és mérésen,és Dóri is 68 cm,és 7920 gramm. :roll: Megint egy kilót hízott egy hónap alatt...
Már alig bírom el :D

Kép

Kép
ildikó82
 
 


Csak megnézem,hogy jó-e a vonalzó...

Kép

Kép
ildikó82
 
 


Sziasztok csajszik!

Vivien,neked sem könnyü,söt.. :( Jo kis tarsasaggal vagy megaldva,szegenykem :( meg jo hogy neked van egy kis türelmed a sok idiota emberhez.En mar kivancsi lennek,mit dumalnak rolam mar a rokonok,egy diktafon kene,de talan jobb is hogy nincs.. :lol:
Nem semmi a link amit bemasoltal,teljesen kiakadtam. :shock:

Betto,Mark meg mindig vegigalussza az ejszakat.Ha oltast kap,akkor szokott többször nyöszörögni ejjel,de csak almaban.

Juti,na meg az hianyozna :shock: Mikor terhes voltam,vittem mindig magammal az anyost uh-ra, kikertem a tanacsat mindenben,vele mentem terhes ruhakat vasarolni,stb..Egyszoval megvolt bennem a joindulat,mindenbe belevontam hogy örüljön.Ez volt szerintem a baj,mert azota hiszi azt hogy ö mindenbe beleszolhat es neki szültem. :evil: Igaz a mondas,ha a kezedet nyujtod,a karodat akarja...
Nem foglalkozok inkabb vele,nem akarom hogy miatta elapadjon a tejem es a gyermekem lassa karat.Kerülöm inkabb a tarsasagat.Meg anyumra is feltekeny,latom az irigyseget a szemeben,ha anyum fogja Markot az öleben... :evil:
Betto,en is rakerdeztem a dokinal a kaki miatt...es azt mondta ha nem faj a poci,stb,akkor nincs baj.Furi,de azt mondta van olyan baba aki 10 napig sem kakil,ez sem baj.. :shock:

Nem is meseltem nektek a dokilatogatast..Mark 7520g es 68 cm.Jo nagyfiu mar es a doki szerint tökeletes :) Megkapta az oltast is,megint belazasodott,de most mar megint a regi. :wink:

Sylvian,en meg mindig csak anyatejet adok az enyemnek,mert van böven.A dokim azt mondta hogy 6-honapos koraig csak azt adjak neki,ha van.Ha nem lenne akkor mar en is probalkoznek massal is..Mar nagyon varom,olyan kivancsi vagyok hogy fog reagalni mas izekre :wink:
Mark mindig szopizas közben tepi a fület...en sok babat lattam mar aki ezt csinalja,szerintem ez normalis :) Hogy miert csinaljak ezt,azt nem tudom. :roll:

Kép
ami6
 
 


Ami!

Na, akkor anyósodnál ez nem jön be!! Hát akkor tényleg próbáld meg, hogy minél kevesebbet találkoztok, de azért szerintem mondd el neki a véleményed.

Szilvi!

Köszi a tippet, kipróbálom! Lehet, hogy az volt a gond, hogy nem túl erősre főztem, mert 2dl vízbe tettem kb. 2 evőkanállal, és nem is hagytam benne sokáig. De most így is kipróbálom, ahogy mondtad. Köszi!!!

Gratula a hasra forduláshoz!!!

jutiboszi
 
 


Juti,most varok amig megint beszol vagy csinal valamit es akkor leülök vele nagyon komolyan beszelgetni.

Kép
ami6
 
 


Juti, Ami!
Hát igen, én is azt terveztem, hogy 6 hónapig csak szopi, de hát az élet közbeszólt. Most meg már, hogy visszajött a tejcsi, és csak este kell egy kis pótlás (remélem, ez is megszűnik a Bettó-féle pornak köszönhetően :D , nem tudom, hogy leálljak-e a gyümölccsel. Eddig minden nap kapott az ebéd szopi után, és csak úgy falja... olyan édes. Teszek fel ma egy képet, meggyevés közbenről... Megyek, nyüszög!

Kép
sylvian
 
 


Fiús anyukák (Juti, Ami, Jadika...)!
Ti mit csináltok fütyi ügyben? Azért kérdem, mert annyifélét hallottam-olvastam...1 éves korig ne nyúljunk hozzá, meg pár hónapos kortól lehet már finoman hátrahúzni... A dokinénink meg még nem mondott semmit, csak célozgatott értetlenül és utána elment szabira :(
Nálatok? Ki milyen párti?

Kép
sylvian
 
 


El vagyunk veszve... kertezünk...
Cseresznye, meggy érik, elraktam egy csomó befőttet, lekvárt főztem...
Beraktam a fagyasztóba sok-sok epret, málnát... most borsó, spenót elrakás van...
Közben meg strandolunk... :lol: :wink:

Sylvian
Nekem azt mondták többen is, hogy nem szabad hozzányúlni a fütyihez...
Vendég
 


Ádám simán fordul hátról hasra és vissza.... :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:
Vendég
 


Kép Apa mesél....

Kép

Kép
Vendég
 


Halihó!

Tegnap pár dolog kimaradt. de már megint nem tudom, hogy mi :oops: :(

Juti! Én is mentem a Lócis verssel versenyre és bejony helyezett is lettem :oops: :lol: IMÁDOM!
Örülök, hogy rendbe jött a tejcsi dolog. Szerencsére nekem még híre sincs a mensinek (kopp-kopp)
Tea? Nekem úgy mondták, ahogy Szilvi írta!

Szilvi! Milyen a por??? :roll:

Ami! De jó nektek az éjszakák miatt. Mi még mindig kelünk :roll:

Kép
bettó
 
 


CSajok!

Óriás vihar volt este nálunk, szinte megállás nélkül villámlott. Sose láttam még ilyet. ("Sose volt még ennyire durva")

Tea eddig sajna nem jött be, egy pötty kaka sem jött ki!!! :( De mivel nem hasfájós, ezért hagyom, valamikor csak kakil már!!! Hétfőn úgyis megyünk szurira, akkor majd megmondom a dokinéninek. Puki van ezerrel, jó büdi a tea után, de kakinak se híre, se hamva......

jutiboszi
 
 


Ádit megzabálom egyszer! Nagyon cuki! Mi az a zöld, amiben ücsörög? A konyhás képen? Ja, Lau, akartam már kérdezni, Ádi csak anyatejet kap ugye? Nem tápiztok, tudsz fejni, ugye? Neked megjött már?

Na jóéjt!

jutiboszi
 
 


Sziasztok!

Mi 20 centit nőttünk az elmúl fél év alatt, és mindketten 7 kilók! :D
És mindkettő oltári hisztiket tud levágni. :cry:
Nem tudom ez a korszak meddig tart még, de a hajamat tépem. Tessék. Most is felébresztette Jázmin Lilit, amiért külön hálás vagyok.
Egyébként Lili is állandóan visít. Ha álmos, ha nem, ha éhes, ha már nem kell neki több (ilyenkor még a cumisüveget is csapkodja), ha lemegyünk sétálni, ha fürdés után öltözünk, ha megunt egy játékot...stb. Nálatok is ez van?
Persze néha meg azt hiszem alszik, pedig fél órája hanyatt fekve játszik a babával. :D
Merthogy pörögnek rendesen. Persze csak hasról hanyatt. Vissza nem megy. Meg a kiságyban cirkálnak hason ezerrel. Lefektetem őket, 2 perc múlva visszamegyek, és a kiságy legvégében vannak keresztben.

Kép
Kép
labasv
 
 


VIVIEN!!!! NAGYON SOK BOLDOG SZÜLINAPOT A PINCUROKNAK :wink:
Ügyik nagyon! Hajnalban én is Kincsőt az ágy végéből vettem ki, úgy hogy keresztben volt.

Juti! Olvastuk, hogy milyen sok eső esett nálatok :?

Kincső drága oda vissza tud fordulni! És mostmár mindkét oldalra. Eddig az egyik oldalt gyakorolta rendszeresen, de mostmár a másik oldal is tökéletes :D

Kép
bettó
 
 


Köszi szépen :lol:

Kép
Kép
labasv
 
 


Sziasztok!

Nagyon ügyik a babók :wink:
Anyatejes anyukáknak mondanám,hogy a védőnő szerdán azt mondta,hogy volt valami értekezlet,ahol a nagyokosok kitalálták,hogy a Konakiont elég havonta adni,nem kell hetente,mert több szívódik fel belőle a szervezetbe,mint eddig gondolták.... :shock:
De nem gond,hogy eddig hetente kapták,mert ami nem szükséges,az ugyis kiürül.Ha nektek még nem mondták kérdezzetek rá,hogy akkor most hogy kell adni,de nekem ezt mondta.

Kép

Kép
ildikó82
 
 


Sziasztok!

Mi eszünk gyümölcspépet már és ügyesn esznek mindketten kanálból :lol: almát barackot, meggyet (de ez nem jött be), körtét.

Tegnap megkaptuk a 4 hós szurit is, nagyon ügyik voltak picit sírtak mikor nyomta be nekik a dokinéni. Zalán 6560g 64 cm, Anna 7750 69 cm és a dokink szerint így tökéketesek ahogy vannak :).

Zazónak a fütyéjét én már újszülött kora óta tornásztatom persze csak annyira hogy ne fájjon. A dokinénink szerint 3 hós kortól kell. Mindig megnézi és szerinte rendbe van.

Vivi!Hiszti terén mi is így állunk csak nálunk Zazó csinálja. Ithon úgy szoktam megoldani, hogy ne ébresszék fel egymást hogy külön teszem őket de gondolom ez nálatok nem nagyon megoldható :(.

KépKép
KépKép
jadika
 
 


Vivi!Boldog féléves szülinapot!

KépKép
KépKép
jadika
 
 


Jadika: Megoldható, tulajdonképpen, mert 2 szoba van. Ha az egyikük alszik az ágyikóban, akkor a másik csajszi ha ébren van, akkor velem van a másik szobában.

Csak akkor őt addig nem vihetem be, mert felébresztené a tesót.


Gondolom nálatok is megy a repülőzés :lol: Olyan édik közben :lol:

Jó nagy vihar volt megint, de egyikük sem ébred fel.

Kép
Kép
labasv
 
 


Hoztam két képet tegnapról:
Kép
Kép

Kép

Kép
ildikó82
 
 


SZiasztok!

Nekünk már mondta a dokinéni a Konakiont, de azt nem hogy miért, csak annyit, hogy most már elég havi egyszer.
Csípőszűrésre nektek mikor kell menni? Mert nekünk asszem 4 hónaposan, remélem nem maradtunk le, most jutott csak eszembe. Hétfőn ha megyünk dokihoz, oda is kell beutaló. Azért nem is aggódom, mert a gyógytornán mondták, hogy nagyon jó a csípője is.

Bettó! Bizony volt eső, nem is kicsi, felhőszakadás volt ezerrel, óriási villámok, rettentő hangos dörgések, de mi itt a betongettó (=lakótelep) közepén a 3. emeleten csak megfigyelők voltunk, kárunk nem keletkezett szerencsére. Ha nem csinálták volna meg 2vel felettünk az esőelvezető csatornát, akkor most csúnyán beáztunk volna ismét! Ugyanis szét volt csúszva a cső, és pont egy olyan lakásban, ahol nem laknak állandóan. Úgy kellett felkutatni a tulajt, addig meg minden esőnél áztunk, mint a kisangyal.

jutiboszi
 
 


Csajok! Olyan nagyok már a gyerekek! Csak bámulok, hova tűntek azok az apró törékeny pici babák!

Vivi! Boldog féléves szülinapot a csajsziknak!!!

jutiboszi
 
 


El is felejtettem mondani! Bejött a kamilla!!!! Ma reggel meglepetés volt a pelusban! Jó nagy adag!!! :) Hurrá, hurrá!!!!

jutiboszi
 
 


Juti,
Szuper, nagyon örülök a kakinak!! :D :D :D Azt elfelejtettem írni, hogy védőnénim szerint az eredmény után minden nap lehet egyszer 2-3 kiskanállal adni a teából, mert nagyon jó a bélműködésre.

Konakion téma érdekes. A mi orvosunk azt mondta, már ne is adjak Máténak, már nem kell. Úgy látszik, ebből is ahány ház... :?

Vivi,
boldog hófordulót a csajsziknak!!

Bettó!
A por jobb mint gondoltam. Amikor megéreztem az illatát, gondoltam, hogy na ezt is nehezen fogom lenyomni, de egész jó! Gond nélkül lecsúszik! :wink: Várom a hatást!! Ja, utalás ma ment!
Kincső nagyon ügyes! Hogy tud már ide-oda forogni! Amióta Máté hasra fordul, azóta a nappali elalvás is nehezebb. Állandóan hasrafordul, akkor meg már ugye nézelődnie kell, és az alvás elfelejtődik. Utána meg jön a hiszti!

Lányok, nektek milyen volt a tegnapi nap! Én azt hittem, sose ér véget, katasztrófálisra sikeredett! Máté dél után alig aludt valamit, de szinte végigsírta a délutánt a fáradtságtól. A végén már én is sírtam, hogy nem tudok neki segíteni :( :(
Teljesen kész vagyok, hogy állandó jelleggel 40 perc után kel, és utána nem tud visszaaludni.
Mit tanácsoltok? Vagy nem menjek be hozzá, ha hallom hogy felébred és sír? :?
Na tessék, most 30 percig bírta... mennem kell... :(

Kép
sylvian
 
 


Most sikerült megnyugtatnom... remélem ki is tart! Ha vki tud, segítsen nekem ez ügyben!! HELP! :cry:

Ami,
az átalussza az éjszakát - az mit jelent? mettől meddig? és hányszor eszik egy nap?
Bocsi, ha ezt a többiek már tudják!

Huhh, vihar az itt is volt! Hajnalban akkorát dörrent az ég, hogy még én is megijedtem! És féltem is, hogy Mátébaba felriad, de hál'istennek, aludt! :)

Ebben a dög melegben ti adtok a babucikra sapit a babakocsiban? És mikor mentek ki? Mi csak este merészkedünk ki az utcára, de még akkor is szörnyű az idő!


Egy-két új kép:
Repülni jó!
Kép

Meggyevés közben:
Kép

Végre elkaptalak! Kép

Az első autóm, látod? Kép

Kép
sylvian
 
 


Sylvian: Nagyon vagyány kisfiú :wink:
A képek alapján nem gondoltam volna, hogy még csak 5 hós lesz :lol:

Kép
Kép
labasv
 
 


Szilvi!
Milán az utóbbi 3-4 napban szinte egész nap alszik. Ha egyszer elalszik, min. 1,5-2 órákat alszik! Máté mikor ébred reggel? Mert amióta Milán hamarabb ébred, azóta jól alszik nappal is. Bár előtte se volt rossz alvó, de most legalább rendszeresebben alszik. 1x délelőtt, 1x délután, és 1x fürcsi előtt. Aztán 9-10 körül alszik csak el este, és reggel 7-8 körül ébred! (Éjjel meg 3körül, meg 5 körül még felébred, és eszik is mindig.) Nincs túl meleg, vagy hideg a szobájában? Szerintem ha úgy érzed, hogy nem alszik jól, kérdezd meg a védőnődet, hogy mit tudsz csinálni. Én pl. vettem egy könyvet: Babánk édes álma, nagyon jó könyv, szerintem érdemes elolvasni.
Aranyos Máté, bírom a frizkóját. Attól olyan nagyfiús szerintem.

jutiboszi
 
 


Sziasztok!

Juti! Nekemis nagyon bejött az a könyv, bár még a végéig nem jutottam. Ez a könyv adott még nagy erőt, hogy Kincsőt tegyem be a kiságyba és tanuljon meg egyedül alukálni. Ami két napja kicsit nehézkes. Szerintem ez a meleg az oka. Ma ringattam a popóját és puszilgattam, úgy alukált el. Viszont nem vettem ki, nehogy visszaszokjon :roll:
Gratu a kakihoz! Ugye, jön az, hogyha kell!
Nekünk nem kell menni többet csípőszűrésre.

Nekünk még a 3 hós szurin mondták a konakiont. Nem is adtam azóta csak egyet, de lehet az utolsó is volt, hiszen kóstolgatunk is, így nem csak anyatejet kap.

Hiszti nálunk is van, inkább sikítás, mint sírás, de kezd rájönni, hogy ezzel nem megy semmire, mert amikor először is kipróbálta, mi csak kacagtunk egy jót, ő meg nézett a nagy kék szemével, hogy miért nem csináljátok azt amit szeretnék :lol:

Szilvi! Irigyellek, én már lassan 5 hónapja küzdök ezzel a lötyivel, de még mindig csak úgy tudom meginni, hogyha közben eszek hozzá valamit :oops:
Kincsőnek sincs pici haja, de a te legényednek nem semmi!

Adri! Hogy-hogy még csakmost mentek a 4 hós szurira?

Kép
bettó
 
 


Ja mi kendőt sem szoktunk ráadni. Kerülöm a napos helyeket és így a napszuri kizárva :wink:
Nem csak este sétálunk, napközben is, de csak akkor, hogyha fúj a szél. Ott elviselhetőbb akkor a meleg, mint a 4 fal között :wink:
Kép Kép

Kép
bettó
 
 


Szilvi! Nappali elalvás nálunk sem megy könnyen. Vagy a hinta, vagy babakocsi+ ma hozájött a hordozó is. 3-szor is elaludt benne. Mi napközben legtöbbször 20-30 percet alukálunk, magától ébred, nem sírva. Így vidáman játszik dumcsizik. Ma olyat csinált, hogy mig kiértünk a telekre alukált, majd ott ébren volt és mikor jöttünk haza megint szundizott. Nem lehet, hogy nincs több alvásra akkor igénye? Vagy egyből nyűgös, mikor felébred? Este viszont, hogy már forgolódik, talán jobban alszunk, már szerintem, hogyha akkora lenne a kiságya, mint a mi ágyunk, az is kicsi lenne, annyira forgolódik :lol:

Kép
bettó
 
 


Sziasztok!

Napközbeni alvás: Anna vagy de. vagy du. alszik 2-3 órát ha du. akkor de 1x 30-60 perc között és fordítva is ezzel szemben Zalán de 2-3x 30-40 pecet és du 3-4x 30-40percet, délután már nagyon fáradt szinte az ébrenléti időszakot végig nyöszögi :cry: .

Betti!Azért csak most kaptuk szurit mert koraszülöttként az elsőt 2 hósat 3 hósan kaptuk, utána a többinél pont szabin volt a dokinénink és tovább csúszott az időpont.

"K" vitamint mi már 3 hóskorunk óta nem kapjuk, de mi végig kaptunk tápcsit is és 2 hetente kellett adni nekik.

Én csak akkor aduk rájuk sapit ha közvetlen éri őket a nap (ami szinte sosincs), mert ha véletlenül úgy is lenne inkább a babakocsira teszek árnyékolót ami 2 összevart pelu, majd lefényképezem és megmutatom.

pussz

KépKép
KépKép
jadika
 
 


Kép Dédnagyival
Kép Fél éves nagylányok

Ti miket szoktatok egész nap csinálni? Hog yvan energiátok reggeltől estig szórakoztatni a babá/kat? Én néha már reggel úgy érzem, hogy képtelen vagyok felkelni (ilyenkor általában hajnali 5 óra van).

Egyszerűen semmi nem köi le őket 5-10 percnél tovább, és fél óra után már nyűglődnek.

A séta meg még sajnos mindig ordítással párosul :?

Kép
Kép
labasv
 
 


Nálunk a reggel részemről fejéssel kezdődik a babók közben vagy a járókában vagy a mama vagy apa ölében. Utána fertőtlenítés, rendrakás, a gyümölcs elkészítése ilyenkor Anna általában alszik Zalán pedig a 40perces alvásából felébredve vagy velem van a konyhába vagy apukájával/nagyival. 11 körül gyümölcs evészet utána Zazót megpróbáljuk bealtatni ilyenkor még jobb esetben alszik Anna ha nem akkor Ő eljátszik elnézelődik. 1 óra körül én megint fejek Ők nyüglődnek Délutánonként általában az udvaron vagyunk nézzük a leveleket vagy a kinti járókában vagy a játszó szönyegen a szobában játszunk, pancsizunk, szomszédolunk. Fürcsi és 2 napja még utána egy séta. Közben persze mikor éhesek eszünk és már itt is az este és a fejés idje(amit én sokszor már reggel várok). Bár az éjszakák is zürösek egy kicsit. Most is fél 9-9 körül elaludtak de már 0:00-kor kelt Annám persze Zazót is ébresztettük kajálni utána 4-kor és Anna szerint megint reggel volt 4:45 körül aludt vissza fél 8-8-ig.

Nagyon szépek vagytok :wink:

KépKép
KépKép
jadika
 
 


Szép kövérek, mindhárman :lol:

Kép Új fejvédőt varrtam nekik (egyik sárga, másik zöld), ezzel most elvannak egy darabig :lol:

Kép
Kép
labasv
 
 


Vivien! Három dagi??? Na jó a két kiscsajszi husi, de nekik kell is, rajtad nem látszik :shock:

Kép
bettó
 
 


Sziasztok!

Vivien,szepek vagytok es nagyon tetszik a fejvedö is... :D
Nekem most jo,mert itt van nalunk anyum,igy felvaltva szorakoztatjuk a manot.Hintazunk,jatszunk az agyon,berakom a kisagyaba/van mikor csak ott erzi jol magat/,kimegyünk setalni,varosba.Hamar eltelik a nap.Persze igy,hogy anyu segit,különben mar kilennek.El sem tudom kepzelni mi lenne ha nekem is ket babom lenne,mert meg ezzel az eggyel is nehez. :roll: Minden tiszteletem a tied!!!!Ügyes vagy!

Szilvi,nekem meg nem mondott erröl semmit sem a doki,de majd rakerdezek..Mark altalaban este 20-orakkor elalszik es reggel 6:30-ig alszik.Napközben 3x alszik,de csak felorat,orat.Az evessel kapcsban,altalaban 3-4 orankent eszik,de ilyen melegben többször is adok neki.
Sapit csak akkor adok ra ha nagyon süt a nap,vagy ha nagyon fuj a szel.Aranyos a kisfiad! :D

Adri,hogy viseltek a babok a szurit?Nem lazasodtak be?Mark mindig belazasodik,es most utoljara meg a szuri helye is piros lett. :( Egy honap mulva van meg egy oltas,aztan mar csak 1 evesen.

Juti,örülök hogy volt mar kaki Milcsinel. :D Azt akartam töled kerdezni,ha nem fagyasztom le a tejet,ugy 2 napig lehet tartani a hütöben?Te is fejsz meg?Hany ml-ert szoktal befagyasztani?En elöször mindig 100-at,de mihez hasznalok fel majd olyan sokat??Mert egyszerre nem iszik meg ilyen sokat,es ha mar felenged,akkor karba vesz.Most 40 ml-et fogok csak befagyasztani.Te mennyit szoktal egyszerre lefejni??

Betto,latom szereti Kincsö a pancsit. :D Ez a kep kadban vagy babymedenceben keszült?

Ildiko,jol megnött a csajod. :shock: :)

Lau,te nagyon ügyes vagy,le a kalappal elötted!!! :D Cuki a sracod! :)

Kép
ami6
 
 


Ami! Jujj de jó nektek! Irígy vagyok az alvás miatt nagyon!!!! :wink: Gyerkőc medencében készült, tartottam hátulról. Imádja Szaffi a pancsit, mostmár a fürdőszobát mindig fel kell mosni utána, mert annyira kipancsolja a vizet :lol:

Nálunk is változóak a napok. Ma elég sokat alukált nappal, de van olyan is, amikor max. kétszer 30 percet. Hol játszószőnyeg, hol hordozó, hol az ölünkben, ágyon, hinta. Van olyan, amikor egy huzamban fél órát is játszik itt-ott, de van olyan is, amikor 5 perc és sírás. Próbáljuk mostmár szoktatni, hogy ne legyen sokat az ölünkben, mert igazi visítós hisztit játszik mostanság. Azzal viszont nem fog elérni semmit. Hogyha van amit nagyon nem szeretek, az a hiszti. Tesóm kislánya is sokszor próbálkozott, nálam hiába. Hogyha azért sír, mert álmos, vagy éhes, szomjas, az más. De a hiszti :roll: Sebaj, majd kinővi. Vagy nem :lol:

Kép
bettó
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?