Szerintem itt mindenki hallgat mindkét nevére, igy aztán mindegy, hogy szólitjuk. Ugyanakkor pl Zsuzsa máris kettő van, én meg 5 éve a neten davi vagyok (néha egy -egy internetes banda közegében) még a fiaim is igy szólitanak
Mit is mondjunk?
Azt hiszem erre nehéz felkészülni, mindig a gyerek kérdésének pillanata, az érettsége, és az adott szituáció dönti el. Hazudni tényleg nem szabad. Csunyát se, de szépet se.
Hadd meséljek el egy megtörtént beszélgetést. J volt 8 éves, amikor egy autózás közben (ez egyébként nagyon jó közeg szokott nálunk lenni a nagy dumálásokra) elkezdett kérdezgetni:
- Anya! A Gergő (vérszerinti nagyfiam) jó ember?
- Igen..
- És a mami (anyukám) jó ember?
- Igen, kisfiam
- És anya! Te is jó ember vagy?
- Hát.. remélem!
- És anya! Az én vérszerinti anyukám, ő jó ember?
Csend és gondolkodás. Na erre mit mondjak?
- Nem tudom kisfiam,.. én nem ismerem. De most én is kérdezek. Lesz neked gyereked ha nagy leszel?
- Naná! Sok gyerekem lesz! legalább három!
- És ha megszületnek, akkor gondoskodni fogsz róluk? Ha tudod, hazaviszed őket?
- Hát persze! Mert szeretni fogom, nem?
- Hát igen, remélem..
Rövid gondolkodás után azt mondja a gyerek
- Anya ezt most azért kérdezted, mert engem otthagytak a kórházban?
- Igen.. És ez az egyetlen dolog, amit tudunk a vérszerinti mamádról. Hogy otthagyott téged a kórházban, és nem gondoskodott rólad.
- Aha. És az Intézetben se látogatott meg.... Akkor asszem ő nem jó ember.. Az baj.
Egy lemondó sóhajtás kiséretében abbahagyta a beszélgetést, és elszontyolodva üldögélt tovább. Engem érdekelt, hogy hogy került a képbe pl Gergő, és az én anyukám, és rákérdeztem
- Miért kérdezted Gergőt?
- Hát mert akkor ez ugy van, hogy aki jó ember, annak jó ember a gyereke is. De velem most mi lesz??
Hát..megdöbbentő volt, hogy a kicsi fejében igy állt össze a kép. A felelősségünk, hogy mit mondunk a gyereknek, óriási. Gondoltátok volna, hogy ha itt abbamarad a beszélgetés idő előtt, akkor az én kisfiam meg lesz róla győződve akár egy életen át, hogy ő rossz, mert rosszként értelmezte a vérszerinti anyjának viselkedését, és ez a kis fejében determinálta önnön személyiségét? Megbeszéltük persze, hogy ezek a dolgok nem igy működnek, és látható volt, ahogy egy teher legördült a kicsi vállról. Vajon mióta törhette ezen a fejét? Vajon mennyi ideig cipelte a súlyt, hogy "vele most mi lesz"? Óriási szerencsém van J-val, mert kitünően verbalizálja a problémáit, és felszinre is kerülnek, és mivel a másik kettő is passzivan de legtöbbször jelen vana beszélgetéseknél, ők már abból is hasznosítanak, amit J verbalizál.
(Egyébként ennek a beszélgetésnek az apropóján megbeszéltük, hogy ha élünk, ő sose kerülhet olyan helyzetbe, hogy nem hozza haza a gyerekét, biztosítottuk a teljes elfogadásról, bármi is történik vele, és persze beszélgettünk arról, hogy gyereket életre hívni nagy csoda, és nagy felelősség is. Szép, és jó beszélgetés volt...)