Új privát üzeneted érkezett!

Lányok!

+Szöszi+ már jól van és kuncsorog a hazamenetelért Kép mondtam neki hogy csak pihenjen és vigyázzon magukraKép

Alice
malice
 
 


Sziasztok Lányok!
Szöszinek nagyon szurkolok, remélem nem lesz semmi gáz.
Holnap kezdem a 11. hetet én mostanáig jól voltam, msot az utóbbi pár napban van egy kis hányinger. Különösen este.
Ma megyek dokihoz, újhoz ráadásul, kicsit izgulok, viszont remélem megnézzük a babát UH-val, mert utoljára az 5 hetes UH-n láttam és akkor még egy pici pont volt csak. Ilyenkor tudnak már nyakredőt is nézni vagy csak a 12. héten? Ti nem szoktatok belezavardoni abba, hogy melyik könyv mi alapján számolja a kort? Mert a doki ugye utolsó menstruáció alapján, mint ahogy némelyik könyv is, viszont egy csomó másik pedig a becsült fogantatás alapján. Csak győzzem követni!
És hogy vagytok egyébként?
babanyúl
 
 


Én már több mint két hete rosszul vagyok pedig még csak a 7+4 napos vagyok. Jó neked, hogy csak most jött elő. Akkor már nagyot nőtt a babád az 5. hét óta. Én úgy tudom csak a 12. hét végén néznek nyaki redőt. Miért mész másik dokihoz? Ezen a számolásos dolgon én sem igazodok el, mást számolt ki a doki, mást a gép és mást mutat az uh. gép. A baba meg egy negyedik időpontban fog megszületni. :o)
chello
 
 

 
 

Chello - azért megyek másik dokihoz, mert akinél voltam először azzal egyáltalán nem voltam megelégedve. Egy barátnőm vitt oda, aki szintén várandós és ő már régebbről ismeri. Volt egy-két elég fontos kérdésem amire nem válaszolt az orvos mikor rákérdeztem, majd a barátnőmmel jól kitárgyalta - ergó neki pontosabb felvilágosítást adott a helyzetemről mint nekem. .. ezen kívűl nem akarja kiadni a leleteket, azt mondja, hogy felvezette a gépre és kidobta utána őket. De a legnagyobb gondom az volt vele, hogy agbszolute nem adott semmilyen felvilágosítást bármit kérdeztem is tőle. Ahhoz pedig drága volt hogy csendben üljünk egymás mellett. Ugyanis az első alkalommal kiderült hogy 100.000 a szülés... no comment.
babanyúl
 
 


Akkor megértelek, hogy másik dokihoz mész. Remélem be fog válni. A 100.000 nem semmi és már így első alkalommal közölte? Majd írd meg mi volt a dokinál, baba, benyomás, tarifa stb... Magánrendelőbe mész? Én most még kórházba járok és ott nem kell fizetni.
chello
 
 


Babanyúl: néznek nyaki redőt. Én pont aznap töltöttem be a11. hetet, amikor megnézték, a barátnőm pedig 10 hetes és pár napos volt, amikor megmérték neki.
shine
 
 


shine: nagyon köszi!!
Remélem minden oké lesz, te/ti is így izgultatok előtte, hogy rendben legyen?
babanyúl
 
 


babanyúl: azt el sem tudom mondani, mennyire izgultam! Kép És most is iszonyúan izgulok, mert csak januárban lesz következő uh, plusz december végén AFP.
De biztos minden rendben lesz! Kép))))) Sokkal-sokkal nagyobb az esély arra, hogy minden rendben legyen! Kép

Drukk nektek! És írd meg holnap, mi volt! Kép
shine
 
 


Szoszi!

Örülök, hogy jobban vagy! Drukkoltam neked én is!Kép Mit mondott a dokid, mire kell jobban vigyáznod?

Én úgy gondolom, hogy ha egy doki rögtön az anyagiakkal kezdi a vizsgálatot, akkor azonnal ott kell hagyni. Hihetetlen, hogy előfordul az ilyen!

Babanyúl: és a barátnőd marad ennekellenére a dokinál?

Az egyik barátnőm 27 hetesen váltott dokit, ne tudjátok meg, milyen nehéz volt neki valakit találnia, aki ennyi hetesen is elvállalta és megfelelő.

shine: így szalad az idő???? túl vagy a 12. héten?

Üdv: zsuzsi
zsuzsi
 


Shine: most csak kiívülről nézte meg sima hasi UH-val, azon minden rendben volt. A 12. hétre beküldött a kórházba, mert az a profi gép és a 12. hetit ott szeretné ha csinánlák. Nekem már ez is nagyon megnyugtató volt hogy láthattam, hogy ver a kis szíve, meg úszkál és kapálózik jobbra-balra. Így talán egy fokkal nyugodtabban várom ki a 12. hetet.

Más: A barátnőm egyrészt elégedett azzal a másik dokival, de leginkább szerintem csak magát nyugtatja ezzel, mert a háziorvosa a nőgyógyásznak a felesége és az marha kellemetlen lenne neki (mondta ő) hogy a háziorvosa megmarad a nőgyógyászt pedig lecseréli.. Nem tudom. Lehet, hogy nem tudom eléggé beleélni magam a helyzetébe, de szerintem én akkor sem maradnék.
Nekem nagy csalódás volt az a doki.
VISZONT, tegnap voltam az újnál és nem szeretném elkiabálni, de nagyon szimpatikus volt!!!
babanyúl
 
 


Sziasztok!
Én az elmúlt napokban közepesen pocsékul vagy rettenetesen pocsékul vagyok. Iszonyúan fáradt vagyok és ingerült az egész világgal. Állandósult a gombóc a torkomban, ami rendszerint megelőzi a hányingert, ettől aztán folyamatos pánikban vagyok, mert mondjuk egy tömött buszon vagy villamoson még módom sincs arra, hogy kirohanjak valahova. Már a gyógyszer se marad meg bennem. Ráadásul annyi dolgom lenne, mint égen a csillag, de teljesen képtelen vagyok koncentrálni.
Segítsetek!
No jó más: +Szöszi+ról van új hír? Még mindig drukkolunk neki, hogy hamar kijöhessen és minden rendben legyen!
puszi mindenkinek: noes
noes
 
 


Haho Lanyok!Kép
Nem is gondoltam,hogy Alice ide is ir,de mivel innen is sokan drukkoltatok:
Koszonom szepen!
Mar jol vagyunk es itthon,a terhesseggel semmi gond nincs,en hanytam meg gorcsoltem egy kicsit,de szerencsere csak az ijedtseg volt nagy!
Mindenkinek kellemes hetveget!
+szoszi+
szoszi
 
 


Szia +Szöszi+!
Örülök, hogy minden rendben van és máskor ne ijesztgess minket... :-))
noes
noes
 
 


Szöszi, örülök, hogy minden rendben Veletek, vigyázz a babára. :-)))
chello
 
 


Zsuzsi!Kép
Csak annyit mondott,hogy ha egyszer hanyni kell,akkor hajra,ne probaljam meg visszatartani,mert a sok oklendezes-visszaszoritas rangatja ugy meg a gyomromat,hogy begorcsolok.Probaljak tobbszor kevesebbet enni,elkertulni a hanyast,de ha egyszer kell,akkor inkabb ki,mint rosszul lenni es bennttartani.
Ugyhogy ezutan ha kell akkor hanyokKép

Ja!Lanyok!Nem csinalunk tablazatot,mint hajdan volt a par hetesben meg van a frissben,hogy lassuk hogy allunk?
szoszi
6+5
szoszi
 
 


Sziasztok!

Akkor én is ájövök ide,itt tényleg nagyobb az aktivitás.
Szöszi már ismer a megint megjöttből, de remélhetőleg most már állandó tagja leszek ennek a társaságnak. Mindenkinek gratulálok a pocaklakóhoz és problémamentes babavárást!Kép
Azt hiszem én vagyok a legkisebb pocakos, hétfőn kellett volna megjönnie, szerdán teszteltem, azóta meg csak vagyok, különösebb tünetek nélkül.
Bejelentkeztem a dokimhoz, de csak 8-án tud fogadni, úgyhogy lehet, hogy elmegyek a kórházba, nem hiszem, hogy lesz türelmem várni még egy hetet.Kép
Mindenkinek jó hétvégét!Kép

Egcsi
egcsi
 


Szia Egcsi! Hát tényleg nehéz az első uh-t kivárni, olyan lassan telik az idő olyankor.

Szöszi, a táblázat jó ötlet de én nem értek hozzá és nem is mindig van időm jönni. Hátha valaki elvállalná.

Kellemes hétvégét !

chello
7+6
chello
 
 


Sziasztok!

Rámtört az aggódás! Eddig csak a cicim fájt egy kicsit és most mintha az is múlófélben lenne. Kép Inkább hánynék mint a lakodalmas kutya, legalább tudnám, hogy minden ok odabent. Remélem csak túllihegem a dolgot.

Egcsi
egcsi
 


Egcsi!Kép
Megnyugodni!Fog az meg ugy fajni,hogy nem birod,ha apa atolelKép Ebben a korban meg en sem ereztem derekfajason kivul szinte semmit.Bezzeg most...A hanyas az csak hagyjan,ha eszek es alszok ok,minden egyeb allapotomban rosszul erzem magam es 3 napja minden nap verzik az orrom.Orrverzese van meg valakinek?
Lindat kellene megkerdezni,az par hetesben utoljara o csinalta a tablicskut...
+szoszi+
Ja EgcsiKép! Aki ennyit aggodik,az tuti kismama!
szoszi
 
 


Sziasztok!

Szoszi: nekem az első terhességemnél volt orrvérzés elég sűrűn, nem tudsz csinálni ellene semmit, csak készülj fel, hogy bármikor rád jöhet. Kb. 12 hetesen elmúlt. Nekem mondjuk orrvérzésen kívül semmi panaszom nem volt (na jó álomkóros voltam rettenetesen és nagyon ronda lett a bőröm). A mostani terhességemnél szinte minden de. hányingerem van, de nem vagyok sem álmos, sem fáradt és a bőröm megszépült. Szóval ki érti ezt??? Szerintünk ez a baba is lány lesz, nem hiszem, hogy a baba nemétől függne, hogy milyen panaszod van (sokan mondták nekem).

Egcsi: és a mellbimbód nem lett sötétebb vagy nagyobb, pl. nekem az volt az első jelKép ne aggódj, addig jó, míg nincs semmi panaszod. Nekem is amíg nem volt pocakom annyira nehéz volt felfognom, hogy tényleg lakik bennem valaki.

noes: próbálj kikapcsolni, nem jó ez az állandó stresszelés, én is attól leszek rögtön rosszul. Próbálj gyömbéres teát vagy üdítőt inni, ha rosszul érzed magad. Bkv-tól persze, hogy kikészülsz Kép Menj kellemesebb útvonalon, ahol kevesebben vannak, még ha egy picit több idővel is jár, de legalább nem húzod fel magad!
Próbáltál más vitaminkészítményt, hátha arra nem vagy ennyire hányós, vagy azt próbáld ki, hogy ha más napszakban veszed be, ha egyáltalán szedsz vitamint. A MagneB6-ot ajánlották itt a lányok az émelygésre.
És tényleg relaxálj, nyugodj meg van elég időd mindent elintézni, nem kell annyira rohanni, nem éri meg! Vigyázz magadra!

Üdv: Zsuzsi
zsu26
 
 


Sziasztok!

Már párszor írtam ide, de akkor még nem voltam dokinál, ezért nem is nagyon merültem bele.
Múlt hét pénteken elmentem dokihoz. Egyből hasi ultrahangot csinált, és megállapította, hogy terhes vagyok. Jól látható szabályos petezsákot látott. Átlagos átmérő kilenc miliméter. Mondta, hogy ezen a héten pénteken menjek megint, és akkor már lehet, hogy hallhatjuk a kicsi szívét is. Nagyon várom már!Kép

Elég rosszul vagyok, émelygek. De ez ahhoz kevés, hogy otthon maradjak, ahhoz meg sok, hogy egy napot kibírjak. Szörnyű!

Timi
Névtelen
 


Szia Timi!

Örülök, hogy voltál dokinál és minden rendben. Először nálam is csak petezsákot látott de rá 1 hétre már a szívét is.

Sajna én is rosszul vagyok, állitólag a 12. hét környékén fog elmúlni. Néha nekem sincs kedvem bejönni dolgozni.
chello
 
 


+Szöszi+Kép
Éppen most írtam Évicinek, hogy mostantól kezdve mindig találhatunk okot az aggódásra, egészen addig, míg a szemfödél ránk nem borul!Kép

ZsuzsiKép
Sötétebb lett, és a cicim is fájdogál, azt nem szeretem mikor úgy érzem, hogy nem fáj annyira. A hányást annyira nem hiányolom, de hősiesen vállalnám!(Mintha valaki kikérné az engedélyemKép)

TimiKép
Szuper!

Ma én is elmentem az SZTK-ba(naná, hogy nem bírtam még egy hetet várni!) És láttak egy normális alakú 9 mm petezsákot-hasi UH-elküldtek laborba és az eredményekkel a védőnőhöz. Voltatok már belgyógyászati vizsgálaton? Mit néznek?
Ja, kispapának is elújságoltam az eredményt és kiakadt a petezsákon, azt hitte nem vagyok terhes. Hiába nincs tisztába a dolgokkal, szerinte egy 10 napos babának is látszódnia kell már, szívveréssel és egyebek.Kép Kezébe fogok nyomni egy csomó szakirodalmat! Látszik, hogy nem olvassa a babanetet!Kép

Egcsi
5+2
egcsi
 


+Szöszi+Kép
Éppen most írtam Évicinek, hogy mostantól kezdve mindig találhatunk okot az aggódásra, egészen addig, míg a szemfödél ránk nem borul!Kép

ZsuzsiKép
Sötétebb lett, és a cicim is fájdogál, azt nem szeretem mikor úgy érzem, hogy nem fáj annyira. A hányást annyira nem hiányolom, de hősiesen vállalnám!(Mintha valaki kikérné az engedélyemKép)

TimiKép
Szuper!

Ma én is elmentem az SZTK-ba(naná, hogy nem bírtam még egy hetet várni!) És láttak egy normális alakú 9 mm petezsákot-hasi UH-elküldtek laborba és az eredményekkel a védőnőhöz. Voltatok már belgyógyászati vizsgálaton? Mit néznek?
Ja, kispapának is elújságoltam az eredményt és kiakadt a petezsákon, azt hitte nem vagyok terhes. Hiába nincs tisztába a dolgokkal, szerinte egy 10 napos babának is látszódnia kell már, szívveréssel és egyebek.Kép Kezébe fogok nyomni egy csomó szakirodalmat! Látszik, hogy nem olvassa a babanetet!Kép

Egcsi
5+2
egcsi
 


Bocsika!Kép
E.
egcsi
 


Egcsi!Kép
Nagy igazsag!Az ok fog valtozni csak,de az aggodas innentol biztositott!Amugy jo hirem van!Ma nem volt orrverzesem!KépHURRA!Ami a ferjecskedet illeti,csak annyit,hogy az enyem az elejen megkerdezte meg azt is,hogy "biztos terhes vagy Te?" meg ilyenekkel biztatott:"ne eld bele magad tulsagosan".Na de miota papir van rola meg latta sajat szemevel!180 fokos fordulat!Kép
Timi!Kép
Gratula!
A dolgozashoz nekem sincs kedvem...Egesz nap el tudnek itthon lustizni,meg olvasgatni meg csaladot latogatni meg almodozni...Olyan nyugdijas-eletem lett az utobbi idoben...
szoszi
7+1
szoszi
 
 


szoszi,
elozo terhessegemnel nekem is volt, en a Rutascorbin tablettat kaptam ra /miutan a magas vernyomast kizarta a doki/

http://www.babanet.hu/faq/terpan13.htm

-Afonya
Névtelen
 


Egcsi!

Bocsi, hogy betolakodtam a tavaszi kismamákból, de teljesen igazad van. Innen az aggodalomnak nem lesz vége. először: csak az első 12 héten legyen túl az ember lánya. Aztán az AFP, aztán: mikor mozdul meg, miért mozog keveset, most meg miért sokat. Rendben megy-e a szülés. Aztán mennyit eszik, miért beteg, stb.
A nagylányomat is állandóan tesztelgettem, mikor pici baba volt. Lát-e rendesen, csörgőket ráztam mellete, hogy hall-e. Aztán a frász kitört, amikor nem fordult a csörgő felé, mert nem érdekelte.
Most meg: miért nincs még itthon, miért járkálnak már ide a fiúk, miért 4-est kapott olvasásból?
Hidd el, aztán majd az unokák miatt is aggódunk.
De azért nem kell túlzásba vinni. És próbálj meg minél kevesebb szakirodalmat olvasni(ezt magamról tudom)
Boldog babavárást!!!!!!!!!!!!!

Kitty
(30)
kitty123
 
 


KittyKép
Teljesen igazad van a szakirodalommal kapcsolatban, néha az a jó, ha az ember keveset tud, kevesebb dolog miatt aggódik.Kép
Látom lassan beérsz a finisbe.Kép

Ma alig bírtam kikecmeregni az ágyból. Először a pocim görcsölgetett, aztán jött a hányinger és a farkaséhség felváltva. Ráadásul annyira álmos voltam még 1/2 10-kor is mintha nem aludtam volna egy szemet sem.
Nem tudom ti hogy vagytok vele, de ha rámtör az éhség, vagy eszem abban a pillanatban, vagy elfelejthetem, mert mire megcsinálom a szendvicset addigra már egy falat sem megy le a torkomon.
Ti elmondtátok már mindenkinek a környezetetekben a babát? Nálunk egyenlőre csak a párom tudja és karácsonyi meglepetés lesz mindenkinek.Kép Olyan kíváncsi vagyok az arcokra!Kép

Egcsi
egcsi
 


Én főleg délután vagyok álmos. Az evéssel én is úgy vagyok, hogy rögtön ennem kell különben belepusztulok. És csak addig a pár percig nincs hányingerem amíg eszek.
Nálunk még csak a szűk család tudja a babát, a többieknek karácsonyi meglepi lesz. :o)
chello
 
 


Sziasztok Lanyok!

En is szeretnék bejelentkezni hozzatok, Szöszi és Egcsi mar ismer, én is a "megint mejött" topikhoz tartoztam, bar nem voltam igazan aktiv tag.

Holnap leszek 12 hetes! Junius 16-ra vagyok kiirva.
Még annyit rolam, hogy külföldön élek, igy méginkabb jol esik egy kicsit magyar tarsasagba jarni, még ha csak virtualisan isKép

Egcsi, Neked még nem gratulaltam! Mînden jot kivanok a babucihoz!
Es mindenkinek a topikban!

Egyébként nalam is még csak a szük csalad tudja a nagy hirt, én is karacsonyi meglepinek szanom a bejelentést.
Bar a munkahelyemen paran rajöttek, hogy terhes vagyok, egyszerüen lattak rajtam. Pedig testileg még semmi nem latszik, nem hiztam még egy dekat sem (hanyignerem nekem is van folyamatosan). Ezért a fönökeimnek elarultam, hogy elkerüljem a pletykat, nagyon pozitivan fogadtak a hirt.


Puszi mindenkinek,
Süncsi
süncsi
 
 


Szia Sünci !

Gratula a babához ! :-))) De jó Neked, hogy már 12. hetes leszel, én is szeretnék már ott tartani. Volt hányingered? Meddig tartott? Hol éltek külföldön?

chello
chello
 
 


Szia Chello!

Igen volt hanyingerem, de sajna még van is. Csak par napon hanytam, de hanyingerem a 7. héttöl folyamatosan van. Reggel a legerösebb, de délben is elöjön, nekem is akkor jobb, ha eszem valamit. Mar ideje lenne, hogy elmuljon!!!

Svajcban élünk, a férjem magyar, Magyarorszagon ismertem meg, de ö akkor mar régota itt élt. Ugy döntöttünk, hogy én jövök ide lakni. Nem bantam meg a döntést, persze leginkabb a férjem miatt, nagyon jo vele!Kép

Ha jol szamolom, kb a 8. héten vagy! Olyan gyorsan elmegy az idö a 12. hétig, hogy ihajjj!
Addig is kitartas!

Jo éjt,
Süncsi
süncsi
 
 


Szia Süncsi!

Akkor még abban sem reménykedhetek, hogy a 12. hét környékén elmúlik a hányinger? Pedig mindenki azzal bíztatott és én kis naív meg elhittem. Hétvégén töltöttem be a 8. hetet de nekem iszonyú lassan telik az idő, szeretnék már pár héttel öregebb lenni.

Mit dolgozol Svájcban? Meddig akarsz dolgozni?

szia,
Chello
chello
 
 


Sziasztok!

Én most lettem kismama életemben először. Valaki elmondaná, hogy mi alapján számolják ki a szülés várható időpontját???
Október 2-án jött meg utóljára, én esküdni mernék rá, hogy a baba egy október 222-i akció eredménye. November 24-én pedig közölte velem az Uh orvos, hogy max 5 hetes. Annyi a gond, hogy a kicsi szíve már javában dobog. Ráadásul nagyobb is egy 5 hetesnél. A saját orvosom is megvizsgált, szerinte már 7 hetes.
Akkor most mi van? Lehet, hogy előbb-utóbb konszenzusra jutnak és kiderül, hogy mikor lesz babám? Azért idegesít, mert akkor hogyan tudják időben elvégezni a vizsgálatokat?
Egyébként 22 éves, első babás, keszthelyi kismama vagyok.
Puszi mindenkinek, és kissé késve, de gratulálok mindegyikőtöknek!
Kinga
nyinike
 
 


Sziasztok!

Mi is karácsonyi meglepinek szántuk a bejelentést, de nem tudtuk eltitkolni. Anyósom elől azért nem, mert ő juttatott be a dokihoz, a szüleim elől azért nem, mert látványosan rosszul vagyok. Úgyis gyanakodtak volna, és inkább tudják pontosan, minthogy elkezdjenek találgatni.Kép
Pénteken megyek UH-ra ismét. Már nagyon várom, jön velem a férjem is, mert már talán lehet majd hallani a pici szívét.Kép

Köszönöm mindenkinek a gratulációt!Kép Annyira boldog vagyok, csak ne lennék ennyire rosszul!

Timi
Névtelen
 


Szia Kinga!

A szules varhato idopontját ugy szamoljak, hogy a utolso menstruacio elso napjahoz hozzaadnak 7 napot es kivonnak 3 honapot. Vagyis ha okt. 2. jott meg utoljara, akkor jul.9. Azert igy szamoljak, mert ez a datum a biztos (utolso mensi), es innentol 40 het a terhesseg. A teherbeeses idopontja bizonytalan, mert nem mindenkinek 28 napos a ciklusa. A baba valodi kora mas, mint a terhessegi het, de ez utobbi a hivatalos, ami a leleteiden szerepelni fog.

Remelem tobbe-kevesbe erthet, es tudtam segiteni.

Reka
Reka
 


Amugy 5 hetesen mar dobog a szivuk!!!!
nekem is meglepetes volt

Reka
Reka
 


KingaKép

Elöször is gratulalok a babadhoz!
Altalaban a dokik azt szamoljak - az enyém legalabbis - hogy hany hetes terhes vagy. Ezt pedig az utolso mensi elsö napjatol kell szamolni. E szerint, ha Neked okt. 2-an volt az utolso mensid elsö napja, akkor +40 hét, azaz 2004.07.08-an fogsz szülni. Most több mint 8 hetes terhes vagy, de a babad kora kb két héttel kevesebb (de ez attol is függ, hogy milyen hosszuak voltak a ciklusok, én ugy szamoltam, hogy 28 nap).
A dokik meg szoktak nézni, hogy mekkora a baba, és van amikor még javitanak a születési datumon, attol függöen, hogy a babat kisebbnek vagy nagyobbnak latjak, mint az "elvart méret".
De a www.babapont.hu-n van egy kalkulator, en is ott szamoltam ki Neked, kb mikor fogsz szülni.
Remélem tudtam segiteni.

Chello!

Négy orat dolgozom naponta, de mellette hetente 3szor suliba jarok, az is négy ora naponta. Emiatt nagyon faradt vagyok mostanaban. De januar végén befejezödik a suli és utana marad csak a 4 ora munka. Ugy tervezem, hogy kb a 30. hétig dolgozom, de még meglatom, hogy birom.
Te hogy tervezed?
Különben bocs, nem akartalak ijesztgetni a hanyingerrel. A nagytöbbségnek elmulik a 12. hétre, de ez is egyénenként valtozo. Bizzunk benne, hogy nekünk ugy lesz, ahogy a nagy könyvben meg van irva!

Timi!
Péntekre szoritok! Majd ird meg mi volt!

Süncsi
süncsi
 
 


Réka megelözöttKép
süncsi
 
 


Szep jo napot Kismamik!
Brutalis ejszaka van mogottunk.Osszesen 3 ora alvas,az is reszletekben.Hidegrazas,iszonyu fejfajas es persze hanyas.Hihetetlen!Mar ejjel is felebredek hanyni!Nem mertem bevenni semmit a fejfajasra,aztan vegul 1/2 5-kor egy aszpirint.Persze 5-kor teastol kihanytamKép
Kinga!Kép
Gratulalok!Reka tokeletesen irta le a szamolast.Kesobb meretek alapjan a doki meg szokott modositani.
Timi!Kép
Mi is Karacsonyra szantuk.Beleirni az ajandekkartyaba,hogy:X,Y es Z!!! Lett volna nagy amulas.De nem birtuk.Meg rosszul is vagyok,meg nem is emelhetem az unokaoccsoket,ugyhogy feltunt volna ugyis.
Biztosan latjatok mar a szivet,mi 6+1 naposan mar lattukKép
szoszi
7+3
szoszi
 
 


Süncsi, én úgy tervezem, hogy kb. a második harmad végéig dolgozom ha bírom. Bár igazság szerint már most is alig bírom, egyrész az álmosság, másrészt a hányinger eléggé bekavar. Már alig várom, hogy karácsonykor otthon legyek két hetet !!

Kinga, gratula a babához! Nekem okt. 5-én jött meg utoljára úgyhogy nagyjából egyidősek vagyunk, én most 8+3 napos vagyok !
chello
 
 


Remélem, hogy nekem ilyen hányásig nem fajul le a dolog. MÉg az émelygést is rosszul bírom, hányni meg egyáltalán nem tudok. Vagyis ha mégis, az hatalmas kínszenvedés. Akaratom ellenére a testem tartja vissza a dolgokat, még akkor is, ha már félig kint van. Kép (bocsika, de így van) Bár már egyre erősebb az émelygés. Már ott tartok, hogy meglátok egy parkoló buszt és onnantól végem van.Kép

Timi
Névtelen
 


Sziasztok!

Én is gratulálok az új kismamáknak. Innentől minden hónap nagyon izgalmas.

Szerencsére nekem semmi bajom nincs, csak a melleim fájnak nagyon. Már kispárnával alszom, hogy valahogy elviseljem.
Émelygést néha érzek, de szerencsére semmi komoly, bár az 5. héttől szedek Magne-B6-ot. Lehet, hogy ez segít (doki ezt ajánlotta).
Pénteken megyünk ultrahangra és már nagyon várjuk. Biztosan sok mindent látni fogunk már. Van egy könyvünk Sheila Kitzinger: Már élsz és abban nagyon szép méhen belüli képek vannak a magzatról.
Én nem bírtam ki, hogy ne mondjuk el a családnak a nagy hírt, mivel pont az apukám szülinapján csináltam a tesztet, ezért 55. szülinapi bulijára nagyon jó hírrel érkeztünk.
A munkahelyemen még nem tudják, de a jövő hónapban költözik az irodánk és valószínű, hogy akkor már megmondom.

Barbara
7+5
babar
 
 


Próbálkoztam regisztrációval, de nem nagyon sikerült
Névtelen
 


SüncsiKép
Szióka! Már 12 hetes vagy? Remélem nálunk is ilyen gyorsan telik majd az idő.Kép

Látom felpörgött a topik és ez jó!Kép Hányós kismamatársaimnak együttérzésem, de mindennek vége lesz egyszer és utána csak a szépre emlékezünk!Kép
Holnap megyek laborba és belgyógyászatra és talán jövő héten a védőnőkhöz. Korán kell majd kelnem, pedig mostanában nagggyon bírok aludni.Kép

Egcsi
5+4
egcsi
 


Egcsi!

MI kb. egyidősek vagyunk!Kép Hűűűű, micsoda felfedezés! De jól esett ezt látni.Kép Én ma vagyok 6 hetes.Kép

Timi
Névtelen
 


TimiKép
Én már a múltkor is számolgattam, hogy csak pár nap lehet közöttünk. Ha minden igaz jön majd még egy lány és ő is kb. ennyi idős

Egcsi
egcsi
 


Ez annyira jóóó!Kép

Timi
Névtelen
 


Sziasztok!

Köszi, köszi, köszi mindenkinek, aki olyan drága volt, hogy nekiállt foglalkozni az én picimmel. És köszi a gratulákat is!
Érdekes, én egyáltalán nem bírtam várni, amint megkaptam a babajelentést, épphogy csak a homlokomra nem tűztem ki.
Chello! Örülök, hogy majdnem egyidősek vagyunk, akkor idővel majdnem egyszerre talizunk a Pocaklakókkal.:-))
Kitartást a hányingerhez!Biztosan elmúlik majd!

Réka! Neked is köszi a felvilágosítást. Eddig azt sem tudtam, hogy tényleg két időpontot néznek.

Megyek, mert holnap még írok egy Zh-t. :-(( Szorítsatok!
Puszi, Kinga
nyinike
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?