Új privát üzeneted érkezett!

[quote="picilivi"]L írta:picilivienne egy kérdésem:
Milyen kendőt érdemes venni, mondjuk max 30ezer forintos árig?


Livi, bármilyen jó minőségűt. Szerintem, legalábbis. Én mondjuk valamilyen Didymost vennék. A Lana meg a Didy biopamut. A Didybe bele van szőve a minta, a Lana utólag festett. Kényelem szempontjából én nem tudom összehasonlítani, mert Lanám nincs, de az itt írtak alapján azt mondanám, hogy mindkettő be fog jönni nektek! Ja, a Lanát egyszerűbb beszerezni, mert itthon is kapható Áginál. :wink:

Livi, Nóri (3), Sári (1.5), Peti (2008.10.23.)
liv731
 
 


Gabi,
én a mostani legkisebbünket csak karikásban hordoztam, pici kortól, imádtuk a férjemmel együtt mindketten. Nagyon klassz, párnázott darab volt, csak vissza kellett adni. Most a leendő kisbabának beszereztem egy bohémmamát a ki-be-kapkodáshoz, de ez nem lesz olyan kényelmes, mint a karikás (és csak egy emberre jó, tehát pl. a páromra kicsi), viszont sokkal olcsóbb és kisebb helyen elfér (és ááááálomszép).
Most úgy látom, hogy az ideális párosítás a bohémmama mellé egy kötözős, amiben bármelyik családtag bármilyen nehéz gyereket bármilyen hosszú ideig tud vinni. (Ez a B.M.-ra nem igaz: Timót, aki 10 kiló, csak rövid távon bírom már el.)
h_szilvi
 
 


Nekem evek utan eszembe jutott, h a baratnomtol tulajdonkeppen kerhetnek is kolcson egy Lanat (o hozza be oket:)). Ugyh kertem. Most Lanat tesztelek. Vs Didymos:) Olyan egetvero minosegi kulonbseget nem eszlelek a ketto kozt. A Lana talan egy kicsit merevebb, de ezt jo ertelemben veve mondom. Olyan masszivnak tunik.
De ahogy az osszehasonlitason gondolkodom, igazabol teljesen ugy tudnam osszehasonlitani a kettot, ha ugyanolyan hosszuak lennenek. :)
Egy szo mint szaz, nekem mindketto tetszik. Jok. Ezek kozul valasztanek, ha lenne 30 penzem. Egy hosszu es egy rovidebb kendo. Bar harmincbol nem jon ki a ketto. Talan hasznaltan. De Lanabol meg eleg nehez megcsipni hasznaltat.

Biobaba
biobaba
 
 

 
 

Gabi! Fekve hordozas hatranyai: nincs terpesztartas (van olyan fekve hordozas, aminel van terpesztartas, ez esetben ez a pont torlendo), sok baba nem szereti - szemben a fuggoleges helyzettel, amit minden baba szeret, a mamanak a legnehezebb es a legkisebb mozgasszabadsagot biztositja. Nem tudok olyan elonyerol, amit ne tudnanak fuggoleges poziciok. Pl. lehet benne szoptatni - majdnem az osszes fuggoleges kotozesben lehet szoptatni. Mindezek tudataban en alapesetben nem latom szukseget a fekve hordozasnak, de mondom, biztos letezik valami speci elethelyzet, amire jo megoldas, csak nem tudok rola.

hordozo
 
 


Köszönöm a válaszokat, akkor kutatok az ebay-en :)
164 centi/52 kg vagyok jelenleg...mekkorá méretet érdemes belőle venni?
A mostani rugalmasommal picit túllőttem, jó hosszú lett, M-es.. Akkor a didymosból is elég az S? Vagy más a méretezés?

Csöppke, Domka(2006), Lóci (2008) és Sebi (2011) anyukája
www.csoppkeblog.hu
www.csoppkendo.hu
csöppke
 
 


Csöppke, attól is függ, hogy milyen kötésfajtákat szeretél használni. Itt van egy táblázat a Didymos honlapjáról.

Kati
katicabogár
 
 


sziasztok

kb. egy hete írtam nektek. azóta megjött a kendőm és megkötöttük :D (api segített, de elsőre így jobbnak éreztem). picilány 3 perc alatt elnyugodott benne(álmos is volt) és majdnem másfél órát aludt benne :D :D . bár ha leültem akkor kicsit ébredt.
dobok képet és szeretném ,ha válaszolnátok, mert még bizonytalan vagyok :oops: . előre annyit, hogy nekem kényelmes volt és tényleg aludt benne a lányka.
elég szoros??? mert kicsit olyan gombócka lett a végére. mármint a háta gömbölyű(gondolom pocakomban is ilyesmi lehetett)
elég terpesz??? vagy még nem kéne neki?(2 hónapos múlt és amúgy is terpeszpelusunk van)
elég fent van??? vagy lentebb kéne lennie?
ja, és a fejét később behúztam, ha aludt :wink:
amúgy szeret nézelődni. még melyik kötést próbáljam?válaszokat előre is köszi
Kép
Kép
Kép
bocsi a sok kérdésért és a sok képért
toncsi

toncsi80
 
 


Toncsi: tök jó színei vannak ennek a Nandunak! :) Tetszik nekem!

Nehéz így képről megállapítani, de talán kicsit lehetne szorosabb. A magassága és a terpesz szerintem tökéletes :)

Örültem volna, ha én annak idején elsőre ilyet tudok kötni! ;)

Ja, és még egy: annak idején én is így használtam a kendőt, mert a Nandus leírás így írja: hosszában félbehajtva.
De múltkor Ági mondta, hogy ez egyrészt felesleges, másrészt sokkal jobban körülöleli a babát, ha nincs félbehajtva a kendő.

KépKép
livus
 
 


Toncsi! Nagyon szép szine van a kendődnek!!! Ezt nem is ismertem, biztos új modell...
Szerintem jó a terpesz és nincs lecsúszva, jó magasan van.
De a válladon nem érezted kényelmetlennek? Mivel kicsit lazának tűnik ott. A gyerek hátán nem annyira laza, de a válladon mintha...
Ha engedi a babó, a kis fejét meg tudod támasztani a kendő egyik szárával, akkor nem kell neked "vigyázzban" állnod, könnyebb vele mozogni. Persze leülve jobb. Te is tudsz pihizni :)
Egyszóval ügyi vagy - elsőre főleg!!!
Kriszti

KépKép

KépKép
kkriston
 
 


csöppke, én 165 cm/48 kg vagyok és a 6-os Didymos Katjámmal minden kötést megtudok kötni és a férjemnek is jó.

Márti
Kép
cerceluska
 
 


katicabogár, köszi a táblázatot:)

Az alapján az 5-ös vagy 6-os kellene...nem tudom. :? Szeretném majd háton is hordozni Lócit, úgyhogy akkora kell ami mindenhez elég hosszú:)

cerceluska, csak azért vettétek a 6-ost hogy a férjed is tudja vinni? Neked nem hosszú akkor?
Nálunk csak én vagyok a szállítmányozó, így csak rám kell hogy jó legyen.

És mégegy kérdés :oops: , akinek volt-van didymosa. A honlapon állati élénk, gyönyörű színek vannak... ki is néztem 2-3-at, nem tudok dönteni. :roll: :) Megnéztem azokat a színeket ebayen is, és az ottani képek szinte mindegyikén lényegesen halványabbak a színek...mintha nem is ugyanaz a kendő lenne.

Pedig azt olvastam hogy a mosások által inkább még szebb színű, finomabb lesz... ezekszerint mégsem? Vagy csak a fotó rossz?

Bocsánat a sok kérdésért :oops:

Szép napot :)

Csöppke, Domka(2006), Lóci (2008) és Sebi (2011) anyukája
www.csoppkeblog.hu
www.csoppkendo.hu
csöppke
 
 


Csöppke!
Először is neked biztos jó az 5-ös, mert nagyon vékony vagy. Bár, vannak olyan bonyolult kötések, amihez talán a 6-os kéne, nem tudom. Egyébként érdemes gondolkodnod, hogy melyik pózt kötnéd majd szivesen. Mert nem kell ám mindent használni. Van jó pár kötés, amit sose fogsz használni. Nehéz döntés...

Didy: melyikre gondoltál konkrétan? Nekem van egy élénk szinű didy IRIS-em, az tényleg nagyon szép, erős szinű. A katját is láttam már élőben, a piros levelest, a lisát...., vagy egyéb szineseket, és nagyon szépek!!!
A fotók az ebayen nem mindig adják vissza az eredetit...

kriszti

KépKép

KépKép
kkriston
 
 


Kriston, nálam az OLAF az eddigi befutó... lealábbis a didy honlapán álomszép a színe. De ebayen olyan kopottas barnás volt, több hirdetőnél is.

De tetszik az iris és a till is... nem könnyű :D

Egyébként nagyon bonyi kötéseket nem szeretnék, viszont nem tudom hogy elég e az 5-ös, ha esetleg a nagyobbik fiam is belekéreckedne. Bár lehet hogy már el sem bírnám :D

Csöppke, Domka(2006), Lóci (2008) és Sebi (2011) anyukája
www.csoppkeblog.hu
www.csoppkendo.hu
csöppke
 
 


Nagyon szep ez a Nandu kendo. Nekem is van, karikas is, szeretem nagyon.
Jok ezek a Nandu kendok, s magyarok.
kati
rahel
 
 


HA most kéne vennem és csak magamnak, akkor 5-öst vennék. Azzal is simán megtudnám kötni az elölkeresztet, keresztezett csípőnkötést, batyut, sőt szerintem a keresztezett hátit is.
Mi novemberben vettük Katját, alig használtan, szállítással együtt 18000 Ft. volt. Élőben sokkal szebb, mint a képen volt.

Márti
Kép
cerceluska
 
 


Toncsi,
szerintem nagyon ügyesen kötötted a nandut, ha Hédi aludt benne, akkor biztosan neki is kénylemes volt. A válladon én is igazítanék, talán ott kicsit lelóg, de majd Ági is váleményt mond biztosan.

Livus,
ez érdekes, én most a Jakobot is félbehajtva kötöm, és nem érzem, hogy szétnyitva jobban támasztaná Zsigit.Nekem kicsit nehezebb lenne egészben eligazgatni a popója alatt.

Csöppke,
nekem ötös jakobom van. A középső gyerekemet tavaly nyáron (kilenc kilós volt) a négy méteres nanduval keresztezett hátiba fel tudtam kötni. Az ötös pedig ennél húsz centivel hosszabb. Kb. hasonló alkat vagyok, mint te. Egyszerű háti batyut szerintem az ötössel is meg tudsz kötni, abba Dominó is belefér. Nem lehet, hogy a mezei digi gépek nem olyan profik, mint a Didymos honlapjának fotózásához használt profik? Valahol Liv írta, amikor megkapta a Katját, hogy a mosás után sokkal élénkebbek lettek a színek. Nekem a Jakob használt, a sógornőm e-bayelte Németországban, nagyon szép. És puha, remek vele kötözni.

Picilivi,
a múltkor a www.babaszoba.hu oldalon volt egy használt Lana csillagos 19 ezerért a hordozók közötti apróhírdetéseknél. Nem tudom, megvan-e még, érdemes megnézni.

Gabcika,
ne add fel a kendőkötést! A youtube-os videókról rengeteget lehet tanulni, és nagyon hamar bele lehet jönni, főleg az elöl hordozásba. Az első gyerekemnél annyira béna voltam, főleg így, visszaondolva, mégis olyan jó volt, hogy nem maradt ki vele sem, és élvezte, sokat aludt benne. Próbálgasd, Alíz is szeretni fogja! Ha tanács kell, akkor nyugodtan gyere, itt biztosan segít valaki. Én most a harmadik ygereket hat naposan tettem először kendőbe, kéthetes korától így járunk játszótérre a nagyokkal, sima elöl keresztben hosszú órákig alszik. Fektetve szinte soha nem hordtam, csak a legnagyobb gyerekemet anno, két-három alkalommal. hajrá!!!:D

Üdv,
Nuska
nuska1
 
 


Szilvi! Örülök, h jó a tapasztalatod a karikással, meg is rendeltem , igaz ez nem párnázott, de remélem jó lesz. A bohém mama szerintem is gyönyörű, csak mint már írtam, az a problémám vele, hogy nem lehet újszülött kortól függőlegesen hordozni a babát benne.

Ági! Kösz az infot, valószínűleg nem fogom fekve hordozni, ő sem szereti ezt a testhelyzetet.

Toncsi! Nagyon ügyes vagy, hogy így megy a kötözés elsőre, magadtól! :wink: Hédinek hog tetszik?

Nuska! Köszi a bíztatást. Rendeltem egy karikás kendőt, de ez nem azt jelenti, hgoy a nandut feladom... barátkozom vele...csak mivel az enyém nem hosszú kendő, csak hátul tudom megkötni és ez okoz nehézségeket... de próbálkozom.

KépKép

KépKép
gabcika
 
 


sziasztok

mindenkinek köszi a reagálásokat. nagyon kedvesek vagytok :wink: . és még ide leírom, hogy privit is kaptam egyikőtöktől, hogy neki van Nanduja és odaadná szívesen ingyé :shock: .már megrendeltem addigra(és remélem másnak is felajánlja-és ő majd jobban rá lesz szorulva), de nagyon-nagyon jól esett :D .lehet, hogy a hordozók mind nagyon rendes csajok, pasik?! :wink: :D
nekem is tetszik a színe, ez a terrakotta szín.
a vállamnál nem éreztem rossznak, bár lehet, hogy laza volt.
azóta már kötöttem újra és egyedül is ment. és jobban meghúztam, szinte magamhoz préseltem Hédit, hát így vagy 30-40cm-vel több kimaradt a kendőből, tehát bizti laza volt az előző(bár most meg azon aggódtam, hogy bizti túl szoros). picilány rögtön bealudt :D és még fel is porszívóztunk, porzsákot kerestünk/cseréltünk. aztán letettem ,mert melegem volt és gondoltam majd alszik tovább, de nem :roll:
nektek nincs nagyon melegetek kendőben, és a babáknak?

gabcika
szerintem ne add fel! én a videókat nem is néztem, mert nemtom lejátszani, csak képes/fotós leírásokat itt a netten, meg ami a kendővel jött. ezt az egy kötést próbáltam és szerintem ez egyedül is okés. mondjuk én LL méretet rendeltem, így elől csomózok. Hédi meg fél perc alatt elcsendesedik benne és utána meg mélyen alszik. de tényleg :D

még lesznek kérdéseim, csak most megyünk sétálni. (még babakocsival 8) , de este apira kötöm Hédit, mert elirigyelte :lol: )
toncsi

toncsi80
 
 


Toncsi,
Zsigi nekem is felébred, ha leteszem a kendőből, de kicseleztem: óvatosan kibontom, és hasra teszem le, így megmarad "békában", kicsit hasonlít a pozíciója a kendőben alvásoshoz, és sokszor ebben a hason alvó pozícióban a kendős másfél órai alvásra ráhúz még ugyanannyit :lol:
Ügyes vagy! És igen, tessék apucinak is hordozni! :wink:

Üdv,
Nuska
nuska1
 
 


Sziasztok!

Csatlakozhatok hozzátok? Pár napja fedeztem fel ezt a topicot, és nagy érdeklődéssel olvastam. Sok hasznos infotrmációt kaptam így tőletek a hordozásról. Áprilistól kezdtem visszaolvasni. Nekem Lívia féle rugalmas kendőm van, és nagyon bevált. Egyszerű a kötése, és nagyon szereti a kislányom. Nálunk ő a 4. baba. A többieknél még nem ismertem a hordozó kendőt, nem is tudom, hogy akkor volt-e már ilyen. (A lányaim már nagyok, 14,5, 12,5 , 9 évesek). Én is teszek fel képet, hogy szerintetek jól van benne Emma? Mondjuk 3 órákat szokott benne aludni egyfolytában. MÁr rájöttem arra is, hogy óvatosan kikötöm a kendőt és kiveszem belőle az alvó babát, majd hasra teszem be a kiságyba, tovább alszik. Tegnap a nagy melegben is hordoztam kint, és csak én izzadtam meg, ő nem.
Kép Kép
emma2008
 
 


MÉg azt akartam kérdezni a babaerszénnyel kapcsolatban, hogy esetleg tudna vki segíteni? Rendeltem Líviától, de amikor beletettem Emmát fekve, elveszett benne. A fejét teljesen takarta az erszény. Rendeltem egyet a bohém mamától is, mert az jobban tetszik (az anyaga) és a képeken úgy tűnt,hogy a babának jobb helye van benne, mint a másik erszényben. Remélem nem tévedtem nagyot.
emma2008
 
 


SZia, a bohémmama honlapon azt írják, ha "elvész" benne a baba, tegyél be alá egy takarót. Namost, ezzel még nincs tapasztalatom, de amikor az én negyedikem volt olyan csöpp, karikással hordtam, és direkt úgy, hogy a feje bent legyen. Igy az idegenek nem hajoltak, nem szuszogtak rá, nem érték felesleges vizuális ingerek, stb. Úgyhogy HA neked kényelmes, és a baba is jól megtámasztottnak tűnik, akkor EZ nem kéne, hogy aggasszon, szerintem.

(Nagyon csinos és fiatal vagy ennyi és ilyen idős gyerekhez! Gratula!)
h_szilvi
 
 


Szilvi!
Köszönöm a választ, de azt hiszem inkább várok, amíg egy picit nagyobb lesz Emma. Addig használom a hordozó kendőt. Mivel a rugalmas kendőt csak 9 kg-ig ajánlják, be kell szereznem utána egy másikat. Nézetem a Nandut és a Lanát. Árban nagy különbség van közöttük. A használatban is annyival jobb a Lana, mint amennyivel drágább?

Egyébként nem vagyok már olyan fiatal. Nyáron leszek 36 éves. Az igaz, hogy fiatalon 21 évesen, még az egyetem alatt szültem az első lányomat.
emma2008
 
 


Gabcika, Toncsi: hajrá! 8)

Emmma: gratulálok a 4 gyerkőchöz! :)
A képen kicsit ferdének tunik a baba. ezen ugy tudsz segiteni, ha a kendot eligazitod, hogy terdhajlattol terdhajlatig erjen.
Bovebben itt olvashatsz errol:http://www.hordozo.hu/hordozokendo/jo-babahordozo/labtartas

KépKép
livus
 
 


Livus!
Köszönöm, majd figyelek rá.
emma2008
 
 


nuska

én is óvatosan bontottam ki és hasra tettem aludni(ő alapból hason szeret :wink: ), de kipattant a szeme.
apit meg nem kell bíztatni, mert már vitte mamacka-féle(te tudod milyen) hordozóban és abban imádja vinni, mert a nők mind olvadnak, hogy milyen pici-cuki baba-ő meg csak büszkélkedik :wink:
toncsi

toncsi80
 
 


[quote="csöppke"]
írta:
csöppkeEgyébként nagyon bonyi kötéseket nem szeretnék, viszont nem tudom hogy elég e az 5-ös, ha esetleg a nagyobbik fiam is belekéreckedne. Bár lehet hogy már el sem bírnám :D

Biztos eleg neked az 5-ös. Nekem (165/53) egy hosszu 4-es/rövid 5-ös el minden kötes megy, a 6-os rettenetesen hosszu. Egy eves kisfiam ugyan korahoz kepest kicsi, de sztem meg 3 evesen is jo lesz az 5-ös.
Ebay-n arra figyelj, hogy kerdezzd meg, hogy tenylegesen milyen hosszu a kendö (szerintem legalabb 4m kell).

Lana/Didy: Meg csak parszor probaltam a Lanamat mivel batyuhoz borzasztoan hosszu, de eddig nem kötödött jobban mint egy csikos Didy. Viszont joval sürübb a szövese es sokkal sulyosabb mint a Didy. Ja es szelesebb is, ami nagyobb gyereknel biztos jol jön, de eddig meg nem vettük hasznat.
smzsgalf
 
 


Sziasztok! A francia e-bayen láttam vadiúj hoppendiz kendőket, Tunis és Lima, Mo-ra szállítással együtt 60 euróért. Van valakinek tapasztalata ezekkel a kendőkkel, vagy magával a márkával kapcsolatban? Köszi!
danann
 
 


Lívia: ennyi pénzért már majdnem megkapod az újat is! És akkor már szerintem érdemesebb újat venni (garanciális, tuti, hogy nem lyukas, nem volt rosszul mosva, stb...), vagy olcsóbb használtra vadászni.
Nekem egyébként Hoppedizem van. Maximálisan meg vagyok elégedve vele, csúcs minőség. (Bővebben itt áradoztam róla korábban: http://szoszmosz.blogspot.com/2008/05/d ... endhz.html )

KépKép
livus
 
 


Livus, ezek újak, és nekem úgy tűnt, nem magánembertől vannak :-) Egyébként közben licitálásba bonyolódtam egy Madriddal kapcsolatban, még 45 perc és az enyém, ha senki nem licitál fölém. Olyan szép sárga! Akarom! :D
danann
 
 


Közben megnéztem a franciát újra: kiindulási helye Bécs, 7 napon belül vissza lehet küldeni. Szóval tuti nem magánszemély, és nem is használt. :D
danann
 
 


Toncsi! Jó a kötésedben, hogy a baba térdhajlattól térdhajlatig van megtámasztva, ezért szupi a lábtartása. Nem jó benne, hogy laza, amire azóta Te is rájöttél. A kötés laza, ha lehet szorosabbra kötni. Túl szoros akkor, ha nehezen kapsz benne levegőt. A szorosság azért fontos, mert (többek között) ez garantálja azt, hogy a gerince megfelelően meg van támasztva a babának. A túl laza kötésben a baba előre összeroskad(hat), ami a gerincének megterhelő. Ami változtatást még javasolnék, az az, amit (ugye?) Livus is mondott: ne hajtsd össze a kendőt kötés előtt! Nagy a különbség, meglepően nagy! Az egyik a körülölés, a másik a Te kényelmed. Tulképp a kendő magától ergonómikus – ha nem hajtogatjuk, mert akkor – túlgondolkodván a dolgot – mi dolgozunk, ahelyett, hogy hagyjuk, hogy tegye a kendő a dolgát. Szóval érdemes kipróbálni, milyen hajtogatás nélkül. A megigazítás nem probléma. Érdemes azzal a szárral kezdeni, amelyik a másik alatt van, és a szegélyekre koncentrálni. Akkor a legkényelmesebb a kötés, ha mindkét szár mindkét szegése a baba térdhajlatában van. Így mindkét térdhajlatban van két szegés. Hátha segítenek a honlapomon a képek, bár a dolog csöppet sem bonyolult, csak hát ugye írásban sok szó, ami személyesen pár mozdulat...

hordozo
 
 


Ági
köszi a minőség ellemőrzést :wink: . pont ma jutottam oda a honlapodhoz és nézegetem ,meg majd olvasom is, csak most api nem volt és így azért nincs sok időm.

lányok
és a meleget hogy bírjátok??? ti kendőztök ilyen melegben is? és a kölkök hogy bírják???

toncsi

toncsi80
 
 


Jessz, az enyém a Madrid! 8)
Livus, közben elolvastam az ódát, most még jobban be vagyok sózva!
danann
 
 


Lívia: hát, ez gyors volt! :)
Jó kis meleg, nyári színek :)

KépKép
livus
 
 


Ja, direkt néztem, hogy mik zárulnak le még ma emberi időben, nem bírom én a feszültséget! Meg nagyon sok szép kendő volt, de addig nem licitáltam másra, amíg ez el nem dőlt, nehogymá' a végén többet nyerjek meg! :-) Mit csináltam volna egy Hoppendizzel, Lanával, és Dydimossal (vagy többel) egyszerre??? :lol:
Mondjuk még elbukhatom, mert a buta rendszer nem engedett üzit küldeni, így csak utólag tudtam tudatosítani az eladóban, hogy Mo-ra kell küldje a szajrét. Remélem, nem lesz ebből gond, még nem válaszolt...
danann
 
 


Sziasztok!
Egy gyors segítséget szeretnék kérni. Ha 172 cm és 57 kg vagyok, akkor hányas Didymos kendőt rendeljek ahhoz, hogy majd később háton is tudjam hordani a kislányomat? Akkor is ha már nagy lesz (3-4 éves).

Eszter
emma2008
 
 


Eszter: az egyszerű hátihoz viszonylag rövid kendő is elég. Tehát az a kendő, ami jó elölhordozáshoz, az tuti, hogy elegendő lesz a hátihoz is.
Méretajánlat Ági szerint: http://www.hordozo.hu/hordozokendo/kerd ... rat-vegyek
didymos táblázata:
http://www.didymos.de/html/groesse.htm

KépKép
livus
 
 


Ági,
tőled mindig tanul az ember lánya...:) látszik, hogy nem jártam hozzád elölhordozós tanfolymara. Nagyon jók a képek a honlapodon, legközelebb én sem hajtom félbe a Jakobot. Meggyőztél :lol:

Danann,
szép lesz a Hoppediz kendőd! Nekem sokáig a Nairobi tetszett tőlük, aztán lett a Didy Jakobom, ami hasonlóan meleg színekből van szőve.

Emma,
szerintem az ötös méret elég (4,2 méter), a hatos biztosan jó (4,6 méter), fentebb írtam, hogy az egyévesemet anno keresztezett hátiba is felkötöttem, a négy méteres Nanduval. És érdemes Ágihoz tanfolyamra menni :wink:

melegben hordozás:
ha tömegközlekednem kellene, akkor biztosan kendőbe tenném a kicsit, de a játszótérre mostanában inkább babakocsiba teszem, ott is jól alszik, és talán nem izzad annyira (meg én sem).

Üdv,
Nuska
nuska1
 
 


Nuska, igen, nagyon szépséges, már alig várom, hogy megkaparintsam! Mondjuk nekem szinte mindegyik kendőjük tetszik, a Nairobi ugye majdnem ugyan ilyen, szóval az is bejön, meg a Rio, Delhi és a Lima nálam a nyerő.

Eszter, én ugyan kicsit alacsonyabb vagyok (165 körül), de legalább két súlycsoporttal vagyok fölötted (ezt inkább nem pontosítanám :lol: ), nekem egy XLes Carolinom volt eddig (hivatalosan 4,7m), azzal simán meg tudtam csinálni batyut hátra, és a két vége a kendőnek majdnem a térdemet veri. Elölkötésnél a zsebes keresztezettnél (amilyen képet te is tettél fel) még hátra tudom vinni megkötni, igaz, akkor már nem marad nagyon sok vég szabadon. 1szó mint 100, szerintem elég neked is bőőven egy 4,6 körüli kendő mindenre, ráhagyással, de talán rövidebb is. Ami a képen van rajtad kendő, az mekkora? Az a méret nem jó valamiért?
danann
 
 


Lívia!
Köszi a választ, ezek szerint a 6-os méret kell. A képen rugalmas kendő van rajtam, és nem tudtam, hogy viszonyíthatok-e ahhoz. Ezért inkább megkérdeztem, mert elég borsos ára van, és jó lenne, ha sokáig tudnám használni.

Eszter
emma2008
 
 


Most vettem észre Livus és Nuska választ. Nektek is köszönöm. Lehet, hogy mégis elég az 5-ös (4,2 m)?

Eszter
emma2008
 
 


Ági :)

Talán összejön, és vennék egy Lanát, de nem tudom, milyen színekben van mostanság, mivel az egyik honlaponcsak 3 félét látok, a másikon meg 14-t...

Melyik honlap az aktuális?

Livi
Kép
picilivi
 
 


De jó, hogy szóba került a Hoppediz! :) Így most megnéztem a honlapjukat és csak ámulok, hogy milyen szépek!
Viszont jóval olcsóbbak, mint a egy Lana vagy egy Didy. Ennyivel jobb ez a kettő? Vagy más van a háttérben?

Kezdek becsavarodni, annyi a lehetőség! :roll:

Livi
Kép
picilivi
 
 


Livi, és akkor még a Storchenwiege kendőket meg sem nézted :-) Azok között nagyon sok hasonló van, mint a Hoppedizek, csak kicsit drágábbak, de ha jól emlékszem, azért még a Dydimos alatt, és jóval a Lana alatt... Valaki talán írta, hogy neki meg az van és szereti, legalábbis így rémlik :-)
danann
 
 


Most nézem: az meg miért van, hogy a kendő neve DIDY..., de a honlapjuk címe meg DYDI...? Ezt egyszer még a gugli adta ki így nekem és működik! :shock: Ilyen sokan nem tudják leírni?
danann
 
 


Livi: Hopps nem biopamut

KépKép
livus
 
 


Lívia! Szerintem: http://www.didymos.de/

Varda
www.hanami-teahaz.hu

Az igazságnak sok arca van.
varda tintalle
 
 


Livi! E percben az a helyzet, hogy leálltam a Lana kendők forgalmazásával. Az a 3 van még fenn a honlapomon, ami még megvan nekem. (Csak azokat a minták voltak láthatóak eddig is a honlapomon, ami nekem volt éppen.) A hordozokendo.hu-n ugyanúgy lehet kapni a Lana kendőket, mint eddig.

hordozo
 
 


[quote="picilivi"]D írta:picilivie jó, hogy szóba került a Hoppediz! :) Így most megnéztem a honlapjukat és csak ámulok, hogy milyen szépek!
Viszont jóval olcsóbbak, mint a egy Lana vagy egy Didy. Ennyivel jobb ez a kettő? Vagy más van a háttérben?

Kezdek becsavarodni, annyi a lehetőség! :roll:


Szia Livi!

Ha nem haragszol, akkor "nehezítenék" még egy kicsit a helyzeten! :)
Ajánlanék neked egy hordozót, ami nem is kengurú, de nem is kendő, viszont én nagyon szeretem!
Ebből is vannak GYÖNYÖRŰ színűek, nehéz a választás.
DE! Nagyon kényelmes, váll részen és a baba fejénél párnázott, kicsire összetekerhető, táskába simán befér, könnyen EGYEDÜL megköthető, nem meleg, mert a hátadon (mellkasodon, attól függ, hogy elöl vagy háton hordozol) csak két pánt megy keresztbe. Egész pici kortól viheted benne a babádat, egészen 3-4 éves korig (pl. ha kirándulásnál megunja a sétát), a párod is szeretni fogja, mert kimondottan "csajos". (mármint ha közösen választotok színt). NEM DRÁGA!
Mit is mondhatnék még?
Szerintem érdemes megnézni a honlapot:
www.kangu.hu

prücsök
prücsök25
 
 

Vissza: Életmód

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?