Új privát üzeneted érkezett!

Bartika!
Én pont fordítva vagyok. Eredetileg Nánási vagyok, egyetemre jártam Debrecenbe és azóta élek itt. Közelebbről Tócoskert.
Pötyi nem semmi. :D Balu is mond néha olyanokat, hogy a hasunkat fogjuk. Írd fel ezeket a beszólásokat, mert elfelejtődnek.

Zöldi!
Ne foglalkozz azzal, hogy ki mit mond a súlyodra. Van egy agyszüleményük, hogy max. 10-12 kilót szabad hízni, de szerintem elég kevesen vannak, akik ennyinél megállnak.
A magzatvíz szivárgást észre fogod venni.

Évi!
A két baba még nem "jogerős", majd a következő UH-n már biztosabb lesz. Barnázás enyhül, remélem, hamarosan el is felejthetem.

Hanna!
Én is szájon át kapom most az Utrót, a doki azt mondta, lehet, hogy a hüvelyi áztatta fel a nyálkahártyát és az okozza a barnázást. UH-n mikor voltál? Engem nagyon alaposan megnézett a dokim, azt mondta, ő úgy látja, nem a méhből jön a barnás trutyi.

Kisfóka!
Tündéri a kiscsaj. És gyönyörű nevet adtatok neki (bár megjegyzem, a Laurával elfogult vagyok, a párom kislányát is így hívják). :lol:
vovanda
 
 


Hanna! Minden rendben lesz! Sokat gondolunk Rátok!

Vanda! Én nem azzal foglalkozom, hogy ki mit mond a súlyomra, nekem sok! Amúgy még csak 40 dkg-t híztam, a doki sem a hízás miatt csesztet, bár szerinte ilyen alaptőkével :wink: szinte nem is kéne gyarapodnom. A cukor miatt fél.

Kép
zölddisznó
 
 


Hanna
drukkolok nagyon +++++, hívtad esetleg a dokit? Te most hol is tartasz?Most nincs vonalzód?
Kisfóka
nagyon cuki Gréta!! Már előző képen is láttam azt a "babatámasztót" mi annak a neve? És "csak" ez a funkciója? Tejcsifronton mi újság???
Fanni
olyan szééép kerek! :lol:
Coca
Te is nagyon csinos vagy!!! A wiw-en is, ezért nem is értettem én sem soha a neved :?: :D
Vanda,Évi
üdv itt! Jó hogy jöttetek!!! Ráadásul egyből 4-en!!! :lol: Évi spontán is akcióztatok mielőtt újra a K.-ba mentetek? Csak azért kérdezem mert annyira bízom benne...(((álmodok róla))) h. a második spontán összejön nekünk is.

Mi ma voltunk védőnénizni.Szeptemberben kell újra mennem
:shock: (ti milyen gyakran jártok? a hugom egy nógrádi kis faluban 2 hetente járt, és folyamatosan nézte a vizelétét- különös figyelemmel a fehérjére- a végén ezt már hetente...asszem itt ez nem szokás, vagy az ő nénije extrának számít?) szívhangot sem hallgattunk, és 3kg-nál tartok.A vizesedésre ő is azt mondta míg alacsony a vérnyomásom,nem nagy baj.

Ja és még azt akartam kérdezni, hogy Ti hogy oldjátok meg a babák nappali fentléteit, ha pl. a háló az emeleten van, a nappali meg lent?? Oda is tesztek 1 kiságyat??Vagy??

Egyébként asszem Ficánka igen talpraesett egy gyerek (jó skorióhoz híven...).. :lol: ma hajnalban merészkedtem félig hasra feküdni...három jól irányzott hasbarúgás után egyből tudtam hol a helyem!
:shock: :lol:

Kép
katica_75
 
 

 
 

Katica :d
én összesen 3szor voltam Lilivel, a fiúkkal 6 hetente azt hiszem.

nálunk külön szinten van. Kiságy a gyerekszobában, járóka a nappaliban ill. Lili a földön volt, amikor elkezdett mozogni.

Orsi
KépKépKép
icsilya
 
 


ezért nem is értettem én sem soha a neved
Katica! Az a Futrinka utcából való. ...tudod, az a mese, amit anyukád gyerekkorában adott a televízió :wink:

Már nekem sem megy a hason fekvés. De még mindig nem érzek mocorgást :cry:

Kép
zölddisznó
 
 


Zöldi ne aggódj, most már lassan érezni fogod.. tudod a pillangók... :lol:

elköszönök most Hétfőn jövünk csak haza

Fanni, Véda kitartás! :lol:
Vendég
 


Hanna

az nem jó, ha tiszta ideg vagy, próbálj inkább nyugodt maradni.
én a 12. hétig 3-szor véreztem, a harmadiknál bent is kellett maradni 1 hétig a kórházban.

Kép
zsuzsi73
 
 


Sziasztok :P

Virivel váltottunk pár sms-t, a lényeg:
Lányok már 20-30 grammot szopiznak, hétfőn legkésőbb hazamehetnek! Már nagyon menne :D
Azt írta még, hogy imád ikres Anyuka lenni!
Orsi :P Neked nagyon szépen köszönik, de ViriPapa közben jól bevásárolt a lányoknak 8)

Katica :P
Mi havonta, 6 hetente mentünk ill.jött hozzám.
Nálunk úgy lesz, ha már meg tudom különböztetni a nappalt az éjszakától, hogy nap közben lent járókában lesznek a fiúk, éjszaka pedig az ágyukban, fent.

Coca :P
Én csak a 18. héten éreztem őket először, pedig ketten is vannak... úgyhogy még semmiről sem késél le :wink:

Boni :P
Köszi! Már holnap reggel mentek is? Jó meleg lesz, a Balcsin sokkal jobb lesz, mint otthon, az biztos!

Fanni

Fanni, Milán, Márk

Kép
fanni73
 
 


Lányok!
Elszállt a hozzászólásom, most morci lettem, és... :? :cry: :evil:
Majd jövök! Jó éjt mindenkinek!
Vendég
 


Fanni,Orsi
nekem is a járóka szimpi, vagy láttam olyen modern utazóágyakat amik magassága már állítható.Vagy az kényelmetlenebb?
Hát akkor ez az én védőnyanyám tényleg nagyon elfoglalt lehet a 9-10 héttel.
Coca
az nem Mazsola volt? :lol: Én is csak bő 1 hete érzem intenzíven.
Boni
jó pihenést! Van terhesfürdőrucid? :P
Viri
nagyon várunk vissza! :wink:

Kép
katica_75
 
 


katica_75 írta:vagy láttam olyen modern utazóágyakat amik magassága már állítható.Vagy az kényelmetlenebb?

mozog a gyerek alatt, amikor ő mozog és felébreszti őket.
nekem nayon nem vált be.

Orsi
KépKépKép
icsilya
 
 


Katica :P
Én is gondolkodtam rajta, de nekem nem tűnt túl stabilnak az, ahogyan felső állásba lehet tenni az utazóágyat... mondjuk nekem főleg a 2 gyerek miatt... de erre nem is gondoltam, amit Orsi ír, tényleg mozog, mert az csak egy erős vászon anyag...
Nem egy buzgó mócsing védőnő :D De ne aggódj, nem maradsz ki semmiből :wink:

Nők :?
Ismerem a feelinget...

Jó éjt, Lányok!
Fanni

Fanni, Milán, Márk

Kép
fanni73
 
 


Boni, Fanni, Katica!Oké, figyelem a lepkéket, és nem türelmetlenkedem!

Az én támadónénim egyszer látott, egyszer felhívott, amúgy meg fölöttm lakik :lol: ...meg hát ugye van 24 órás ügyeletes védőnénim is. :wink:

Mazsola = Zölddisznó hehe!

...a járókával meg az a baj, hogy csak egy - alsó - állása van, oszt letörik a derekatok, nem?

Kép
zölddisznó
 
 


zölddisznó írta:...a járókával meg az a baj, hogy csak egy - alsó - állása van, oszt letörik a derekatok, nem?

nem,van emelhető aljú is. ugyanolyan magasan van, mint a kiságy

Orsi
KépKépKép
icsilya
 
 


Akkor jó!

Hess mindenki aludni!

Kép
zölddisznó
 
 


Katica!
Barátnőmnrk volt hasonló gondja, nekik bejött az utazóágy. Ha jól emlékszem Graco volt, és vettek bele pluszba kókuszmatracot, hogy kényelmes legyen. Emelhető aljú járólát eddig csak a Brendonban láttam, de ott elég drága. Érdemes szétnézni, hátha van olcsóbban máshol.
vovanda
 
 


vovanda írta:Emelhető aljú járólát eddig csak a Brendonban láttam, de ott elég drága. Érdemes szétnézni, hátha van olcsóbban máshol.

bárhol lehet venni, ahol járukát árulnak.Én nem a brendonban vettem, és 2e fttal volt drágább, mint a hagyományos.

Orsi
KépKépKép
icsilya
 
 


ill. szerintem az utazóágy max. addig jó, amíg fekszik, de később már játszani, felállni nem tud benne, mert ahhoz szűk ill. nem lát ki belőle, mert általában csak 2 oldala nyitott.

Orsi
KépKépKép
icsilya
 
 


Köszönjük szépen a dícséreteket!

Hanna!
Remélem már jobban vagy! Beszéltél a dokiddal? Nagyon drukkolok, nem lesz semmi gond!!!!!!!!! :wink:

Fanni!
A ruhák 56-osak. Valóban van, ami nagy Grétára, de pl. a Tescos márka, a Cheeroke 56-os éppen jó rá! Szóval ahány márka, annyiféle méretezés, nem egyformák!

Katica!
A kitámasztó neve, bölcsőpárna. Mi nagyon szeretjük! Igen, csak ez a funkciója, hogy ne tudjon elfordulni a csimota, de ugyanezt törölközővel is meg lehet oldani, de ez egyszerűbb megoldás! :P
Tejcsim van elég, csak a szoptatással gyűlik meg a bajom, illetve a mellbimbóimmal, mert már sebesek! Most bimbóvédővel szoptatom Grétát!

Kép
Kép
kisfóka
 
 


Sziasztok!
Lehet, hogy még valaki emlékszik rám, lehet, hogy nem!
Folyamatosan olvaslak benneteket!

Hanna!
Az én rövid történetem: Miután a Kaaliból elengedtek, rá 3 napra el kezdtem vérezni, nem barnázás volt hanaem egy átlagos mensi, aztán kicsit a alábbhagyott. Korházból haza engedtek, hogy valami hematomám van, de a gyerköccel minden rendben van. A vérzés továbbra is folyamatos volt, bár nem túl nagy mennyiségű!10 nappal késöbb ültem a számítógép előtt , úgy éreztem el kell mennem wc-re, feláltam kb fél liter vér landolt a padlón (bocs a nyersségért), irány a kórház, a dobogó szivecske megvolt, kicsit megnyugodtam, de bent is fogtak a kórházba, mondván bármi lehet. 3 nap után kiengedtek, de nem tudta senki pontosan megmondani, hogy mi okozza!
14. hét után teljesen elmúlt a vérzés amikor a sárgatest funkcióját átvette a mélepény működése.
Fannival egykorú várandósok vagyunk, és minden a legnagyobb rendben!
Csak azért írtam, hogy nyugodj meg és csak pozitívan :D !
Nem lesz semmi gond!
Üdv Petra!
petra76
 
 


sziasztok!

Coca!Annyira aranyos a pocakod! :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:
És rengeteget fogytál,bár én csak egyszer találkoztam veled,ahhoz képedt mondom.
Mesélj már Apáról egy picit,hogy kényezteti a csajokat otthon?


Fannimama!Hogy vagy?Anyukád odaért?Már nem vagy morci ugye?
Na,még pár nap és ott csiripelnek a fiaid.Hihetetlen.

Hétvégén nem vagyok,mert megyünk haza,de ha van valami esemény üzenj már nekem is légyszi persze az utólsók között.


Hanna!Picurinak ott a helye a pocakodban,tudja ő hogy mi a dolga.
(De én is ilyen aggógós voltam mindenért,ugyhogy megértelek)

Véda!Mi újság?Csabi?Lányocskád?

Boni!Jó pihenést nektek!

Mindenkit puszilok,pihenjetek,beszéljetek a babókkal.

Kép
csiperke
 
 


Olvaslak Benneteket gyakorlatilag mindennap, de írni ……

Fanni,
Én csak azt nem értem, hogy nem borulsz fel.
Én nagyon büszke vagyok rád, hogy ennyire jól csinálod és a manók ilyen sokáig bent vannak. Bízzunk benne, hogy a belőtt célszalagot tartják a fiúk, de annyira fura, hogy most már mindjárt kint lesznek és az élet megváltozik. Annyira gyorsan elszaladtak a topikon a terhességek, hogy csak kapkodom a fejem.

Te Nagy Húsos Mazsola,
Ne most ne kezdj el fogyózni, de vigyázz a súlyodra. Jó formás a Nudli-lak, továbbra is jó kerámiázást-pociilag- kívánok. Jó lenne ha észrevennéd, hogy van elől egy dudorod amivel nem illendő nekimenni dolgoknak és foltokat szerezni!

Velünk semmi extra, leszámítva hogy élőben nyomjuk a spanyol-olasz meccset Bécsben, torna, diéta továbbra is beillesztve az életbe,de elfogy tőle a cicim, ez az egyetlen ami nyomasztólag hat rám, de az uram kárpótol az olyan beszólásaival, hogy .. a rohadt életbe de jól nézel ki :lol: ;, és hogy ennyi lemondás mellett is még mindig gyerekeket akarok tőle. Szóval érdemes ezt csinálni.
Mindjárt itt a szeptember és mehetek a 4. lombikot megbeszélni, de addig is bízom abban hogy a gólya nem csak leszarik hanem hoz a csőrében valamit.

Akinek felszabaduló gólyáját még nem kötötték le vagy nem foglalózták le kérem irányítsa a várakozók felé.

Pá vigyázzatok magatokra és a porontyokra .
Farkasok J
farkasok
 
 


Petra :P
S azt sem tudom, fiad, vagy lányod lesz. Persze, hogy emlékszem! Nyilván a sok vérzés és gond miatt tűntél el. További boldog babavárást :wink:

Csipike :P
A hétvégén még nem szülök, megbeszéltem a fiúkkal, hogy mindenképp megvárjuk a dokinkat. Amúgy a helyettes doki is aranyos, bár csak Apa beszélt vele. A jövő hét közepe talán kicsit enyhébb lesz időjárásügyileg, így inkább akkor akarnak születni 8)
Anyuci ideért, igen. Végülis igazságtalan voltam :oops: egészen aranyos volt, főzőcskézett, kényeztetett :oops: Szóval vissza is szívom azt a hozzászólásomat :roll:

Judit :P
Aranyos vagy, de amúgy bizony volt már, hogy majd' orra buktam. Ez főként a kádból történő kiszálláskor fordulhat elő. Ja és a lépcsőn is kicsit be tudok gyorsulni :D
Hűűűha, meccseztek élőben? Izgi! Pont beszéltük férjecskémmel, hogy milyen jó volt a vb-t németországban végigizgulni. Mindenféle pub-okba jártunk, söröztünk, drukkoltunk.
Én úgy látom, ez a "régi" Judit, nagyon vidám a hozzászólásod és ennek borzasztóan örülök. Időközben bomba csajszi lettél, úgyhogy ideje, hogy kicsit megnövelje pocidat egy porontyka. Ne nézz má' olyan jól ki Te se. Tessék csatlakozni a felborulók táborához 8) Nos, én gólyát még nem küldtem senkinek, pocidörzsivel próbáltam eddig terjeszeteni az igét, de akkor egy gólya, csak Neked :wink: Ne tévesszen meg, hogy maga a gólya nem látszik... úgysem az a lényeg, hanem amit hoz. És ezt szívből kívánom:
Kép

Fanni

Fanni, Milán, Márk

Kép
fanni73
 
 


Csipike! Köszönöm a bókot! :oops:
Apa sajna keveset van itt, mert házfelújítunk a Balatonon, ahol lakni fog kis családunk. Meg hát rengeteg a melója - ami tök jó :wink: - és hát mostanság úgy kényezteti a csajokat, hogy ilyen lila színű hosszukás papírdarabokat hagy itthon, amin egy bácsifej van és sok nulla. Na, abból én elintézek minden kényeztetést. :lol: :wink: És olyan boldog, mint még soha! Csak úgy virul a munkakedvtől, és hajtja gondoskodás-vágy. Olyan édes...

Jajj, Farkarengeteg! Azok a foltok azinjekció helyei! :lol:
Fogyózni? hihihihi. Tegnap este 10-kor megzabáltam egy családi jégkrém felét, aztán éjjel egykor meg véágyat éreztem egy parízeres zsömle elfogyasztására. ...mondanom sem kell, hogy vágyamat azonnal kielégítettem.

Kép
zölddisznó
 
 


Szép napot :P

Hanna :P
Neked extra+++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++

Fanni :P
Egyben vagy te is látom :D
Ha hétvégén beindulna valami nálam - nem fog -, akkor valószínűleg neked írok, mert Boni cudarul lelépett 8) Persze, ehhez az kell, hogy otthon legyél, és nem a szülészeten :lol: :lol: :lol:

No, és akkor a tegnapra ígért pocifotó. Az utolsó előtti!!!

Kép 38+2, 113 cm, 14 kg

Véda
Vendég
 


Fanni!
Köszönöm szépen!
Igazából sok a munkám, de már talán én is lassan lazíthatok egy kicsit, otthon meg még nincs internetem!
Fiú lesz, nagyon úgy tűnik bár minden Uh-kor szégyenlős volt!

A háttérből mindenkinek szorítok, és együtt örülök veletek, ha megszületik egy vagy (két) apróság!

Neked is és mindenkinek boldog babavárást és könnyü szülést kívánok!

Üdv Petra!
petra76
 
 


Hát Véda, ez se' semmi! :lol: De Te sem híztás semmit! Tök csini vagy, mint Fanni! Ez nem éééééér! :twisted: :wink:

Kép
zölddisznó
 
 


Petra!

Kicsit vigasztal a történeted, remélem, én is így leszek.

Ma megint szaladtunk egyet a Kaáliba, a barnázás helyett vér jött, annak ellenére, hogy fekszem, mint a kisangyal. Doki bácsi megnézett, délben még mindkét petezsák a helyén volt. Azóta nem romlott a helyzet, de nagyon be vagyok sz...va. :?
vovanda
 
 


Vanda, Hanna! +++++++++++++++++++++++++++++++
Kitartás, minden rendben lesz!

Kép
zölddisznó
 
 


Lányok

A járókáról szeretném írni, hogy én irigylem, akinek a babája eljátszik benne, Olivért 10 perc után ki kell vennem, mert megunja. szóval én teljesen feleslegesen vettem meg.

Kép
zsuzsi73
 
 


Zöldi!
Kösz. Tegnap estére már megint "csak" barna volt és úgy néztem, kevesebb is.

Zsuzsi!
Nekem nem is volt járókám, egy percig sem. Próbáltuk "bababiztossá" tenni a lakást (vakdugó, gyerekzárak), pár esést leszámítva nem volt baleset. Nem tudom, hogy most lesz -e az ikrekkel, lehet, hogy szükség lesz rá, ha ketten négyfelé szaladnak.
vovanda
 
 


Véda :P
Várom az sms-t... vagyis nem várom, mert 27-én fogunk szülni :wink:
Az a fura, hogy a fotón kisebbnek tűnik a pocid, mint amilyen élőben volt :shock: Nagyon csini vagy :wink:

Nálam semmi jel szerencsére 8)

Petra :P
Köszi-köszi, Neked is!

Fanni

Fanni, Milán, Márk

Kép
fanni73
 
 


Szép napot :P

Fanni :P
Igen, 27-hez tartom magam! Nálam sincs semmi jel. Poci néha keményedik, olykor ez fájdalomba torkollik, de nem abba a fájdalomba, ami ilyen :shock: , hanem csak az enyhébb fajta. De érdekes érzés, mert valahogy a keményedés közben érzem, amint ott a méhszáj tájékon húzódik, feszül, szúr minden. Pl. most is érzem :?
Hát, nagyon kíváncsi vagyok! Még az is lehet, hogy nagy p...ra esés lesz nekünk, mert végig abból indultunk ki, hogy az első milyen gyors szülés volt, és hát akkor nagy valószínűséggel ez is hasonlóan zajlik majd le. Meg hogy talán be se érünk... Hát, most már nem így gondolom. Lilunál 38. héttől 1 ujjnyi volt a méhszáj, majd szülni 2 ujjnyival értünk be, és a fájások sehol nem voltak. Most meg csontra zárt méhszáj így a 39. héthez közeledve... Na, nem töprengek, ezen úgy sincs mit. Ahogy lesz, úgy lesz! És én azt már nagyon várom 8)

Hanna :P
Hogy vagy? Hol vagy?
Szorít, szorít, szorít+++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++

Véda
Vendég
 


Sziasztok Mindenkinek!
Gyorsan bepótolom Virinek a gratulációmat, jó egészséget kívánok tiszta szívemből az egész családnak!

Coca, csini vagy, nem értem, miért nyafizol a súlyod miatt!

Fanni, gyönyörű pocid van, így legalább el tudom képzelni, mi vár ránk!
Eddig nagyon el voltam keskenyedve az iker-kérdés miatt, mert annyira félek az elkövetkező hónapoktól és a szüléstől, mert segítségünk nem sok van.

Magunkról: ma töltöm a 11. hetet, orvost találtunk, de még nem alakult ki az a feltétlen bizalom bennem, ami kellene. UH-on 37 mm-esek voltak a babák, az egyik ült, pontosabban lebegett nyugodtan, a másik elbújt, dobálta a lábait, alig tudák megmérni.
Rosszul viselem a várandósságot, iszonyat gyenge vagyok, állandóan fáj a fejem, szédülök, émelygek, meg minden, amit a szakkönyvek írnak. Főzni pl. fél órás kihagyásokkal tudok. Reménykedem, hogy hamar elmúlik ez a rosszullét és új erőre kapok.
Kismamiknak biztatást küldök!
Ikreseknek gartula, olyan jó, hogy többen is leszünk!
szöcske
 
 


Majd kifelejtettem, Hanna, nagyon sokat gondolok rád, minden rendben lesz!
szöcske
 
 


Sziasztok!
Meglepi :P
Kép
Kép
Kép
Fanni

Fanni, Milán, Márk

Kép
fanni73
 
 


:D :D csak kivárták, hogy elkészüljön :D

Orsi
KépKépKép
icsilya
 
 


Fanni :P
Ez valami csodaszép!!! :D :D :D Te NEM vagy kétbalkezes! Húúúú, teljesen odavagyok :lol: :lol: :lol:

Orsi :P
Szerinted mi van, ha penicillin érzékeny vagyok? (A családi kupaktanács bizonytalan.) A Strepto miatt kérdezem. Dokim is rákérdezett, és azt mondtam, nem tudok róla. Nem szeretném, ha ebből gond lenne a szülőszobán :roll:
A holnapi (ha jól emlékszem) utazáshoz-nyaraláshoz-Kolpingozáshoz jó utat, és gyönyörű időt 8)

Véda
Vendég
 


Véda :D
soha nem kaptál még antibiotikumot?
vagy miért kérded?
én penicilinérzékeny vagyok, van más alternatíva, akkor olyat adnak.

Orsi
KépKépKép
icsilya
 
 


Szöcske :P
Sokaknak nincs segítsége... de azért csak megoldják valahogy. Meg aztán a párod ha csak 1-2 hétig tud segíteni, már az is jó, mert addigra már legalább semmilyen mozdulat, tevékenység nem lesz idegen...

Véda :P
Köszönöm! Pedig tényleg nincs ám kézügyességem, de ez a gobelin egyszerűen könnyű és kész 8)

Orsi :P
Igen :lol: Már mikor láttad, akkor sejtettem, hogy be tudom fejezni, de mikor még csak a felénél tartottam, akkor komoly kétségeim voltak...

Fanni

Fanni, Milán, Márk

Kép
fanni73
 
 


Szép vasárnapot mindenkinek :D

Hanna :P
Hiányollak!

Fanni

Fanni, Milán, Márk

Kép
fanni73
 
 


Orsi :P
Gondolom, már nyaraltok 8)
De köszi a gyors választ. Gondolom, akkor, ha bizonytalan vagyok a penicillin-érzékenységemben, akkor inkább a másik alternatívát adják. (Kaptam már antibiotikumot, de hogy az pen.származék volt-e konkrétan nem tudom :oops: )Az biztos, hogy a Doxyciclinre érzékeny vagyok.

Fanni :P
Most már kibírjuk ezt a hétvégét! A dokid is hamarosan itt lesz, úgyhogy lassan készülődhetünk lélekben a nagy találkozásra :D Én minden este úgy alszom el, hogy lemozizom magamban a szülést. Mármint azt a szülést, ahogyan én szeretném. És persze csupa pozitív dolgot képzelek el. Ez nagyon jót tesz a lelkemnek :D

Viriék holnap remélem, már hazajöhetnek! Hú, nagyon kíváncsi vagyok, mit mesél. Már, ha lesz ideje mesélni a 2 kis tündér mellett...

Hanna :P
Én is hiányollak!!!

Hűsöljetek sokat ebben a melegben!
Én is csak itt bent vagyok - igaz, pizzát sütök -, de délután még lesz egy Auchan kiruccanásunk Forma1 után. Akkor talán már nem lesz olyan meleg.

Véda
Vendég
 


Véda :P
Én még csak most jutottam odáig, hogy elképzelném... de valójában nem tudom, hogy fog zajlani az egész, így elakadtam. Lefekvéskor már sokszor gondolok rá, de ahányszor el akarom képzelni, belealszom :oops:


Úúúúgy csobbannék egyet valami medencében, de ezt most nem tudom megvalósítani.
Boni :P Balaton, szeretem vagy sem, azért nagyon irigykedem :oops:

Fanni

Fanni, Milán, Márk

Kép
fanni73
 
 


Sziasztok!

Megvagyok. (írtam a blogba)

Véda! Fanni! Drukk!

Vanda! Pihenj sokat!

Boni! Remélem, jó volt a Balcsi!

Az életet nem álmodni kell. Az álmot kell megélni.
Kép
hanna30
 
 


Jó reggelt!

Fanni! Gratula a 36. héthez!

Az életet nem álmodni kell. Az álmot kell megélni.
Kép
hanna30
 
 


Jó reggelt mindenkinek!
Csak egy gyors bekukk, mert apa mindjárt indul melóba, és megint nem lesz gépem napközben. :( Úgy látom mindenki egyben van még, és talán a többieknek is jól telt a hétvége. :)

Én már nagyon unom ezt a meleget, elkezdtem vizesedni, most is be van dagadva a lábfejem, pedig csak egy órája keltem. :cry:

Holnap megyek védőnőhöz, kiváncsi vagyok, mit mond majd. A dokinénivel csak szerdán tudok beszélni, mert addig szabin van. Kiváncsian várom, mit mond az UH leletemre, és mehetek megint cukros vérvételre, ha odaadja a beutalót. Éhgyomorra megyek, és megpróbálom elintézni azt is, hogy ne kelljen kimozdulnom a lakásból még egy újabb nap. Még szerencse, hogy odaférek még a volán mögé, és nem kell gyalogolnom ebben az időben. 8)

Akik nemrégen szültek, ill. hamarosan fognak: Mikor kerestétek meg a gyerekorvost, hogy szeretnétek hozzá járni?

Szép napot mindenkinek, és kitartást a mai melegben is!
Vendég
 


Hanna!
Te sem tudsz aludni? Én is sokszor ébredek 4 körül...
vovanda
 
 


Sziasztok Lányok!

Remélem mindenki nagyon jól van és bírjátok ezt a hőséget!Visszaolvasni tényleg nincs időm, de pótolom...
Meglepetés ért minket, mert szombaton hazaengedtek!!!!A csecsemőorvos azt mondta, hogy nagyon jó az izomtónusok, nem olyanok, mint a koraszülöttek :lol: Nagyon jól szopiznak. Nagyon sok tejem is van, fejnem kell :D
Dorka nagyon jó baba, eszik és akszik! Nelli sokkal rafkósabb, csak cicin hajlandó alaludni. Most próbálom leszoktatn róla , mert így elég hosszú idő egy szopi. Megtanítottak a kórházban szimultán szoptatni. Nagyon hasznos, csak nincs szívem felkeleteni Nellit vagy Dorkát, ha éppen alszik még.
Az elmúlt éjszaka már 6 órát aludtam!!!Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar eljön ez az idő! Ha ez így marad, akkor azt mondom, hogy a világ legyegyszerűbb dolga ikreket nevelni. Persze lehet ma éjszaka nem fogok csak 2 órát aludni :roll:

Kép
viri8
 
 


Viri :P
Hű, de jókat írsz :) 6 órát? Már az elején? Ez tényleg nem semmi :shock: Gratulálok!
Én a hőség miatt ma éjszaka konkrétan nem aludtam... na jó, úgy összesen 2-3 órát mégis, sajnos egyáltalán nem volt szél, de legalább pár fokkal hűvösebb, ezért kint ücsörögtem a teraszton f3 és f4 között...
A meleg mellé azért még egy kis gyomorégés, gyomorfájdalom, szívszúrás, nehéz légzés és derékfájás is csatlakozott, szóval nagyon irigykedem :oops:

Lányok :P
Ugyan hivatalosan csak pénteken kellett volna, de voltam ma ctg-n Apa kórházában, mert a helyettes dokim most sokat van ott is és ő javasolta. Vettek streptococcus kenetet is :wink: És még egy vérképet is néznek, az amúgy is alacsony trombocitám miatt. Hááát, jó nagy a különbség a két kórház között... de már mindegy, én a II-es nőin szülök és kész 8)
Hja, a fiúk pulzusa szuper, a méhtevékenységem pedig egy nagy nulla.

Nők :P
Én a 32. héten voltam a drnőnél, aki a gyerekorvosunk lesz.

Hanna :P
Köszi!

Fanni

Fanni, Milán, Márk

Kép
fanni73
 
 


Viri!
Örülök, hogy ilyen jól mennek a dolgok. Nagyon ügyesek a Lányok, és nagyszerű, hogy ilyen sok a tejcsi! :P

Fanni! :D
Kitartás! Gratula a 36. héthez!

Kép

Kép
donika
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet: