Új privát üzeneted érkezett!

Edit, hű de szuper jól álltok. :)
Nálunk se nagyon van pelus, mert nem hajlandó felvenni, állandóan bugyit akar, így kihasználom. De én még kintre adok rá, már ha engedi. Aztán úgy tervezem, hogy mivel most három hétig együtt leszünk, csak akkor kap, ha akar, ha nem, akkor hajrá, és hátha szobatiszta lesz magától. :) Mondjuk én örülnék, ha idén nyáron sikerülne, én úgy látom, nagyon fogékony most, és szeret is bilibe vagy WCbe pisilni. Tény, hogy nálunk nem nagyon van ajtóbezárás, így mindig látja, hogy mi is a WC-be pisilünk, kakilunk.

Benyó jól van, de nagyon kíváncsi leszek, holnap mit mond a szakdoki néni. :? Max, ha gáz van, megyünk pár nappal később. De remélem, hogy nem lesz semmi komoly. Úgy megyünk be holnap, hogy mindent derítsen ki (már ha tud). :)

Az én időmben mi 33-an voltunk általános iskolában, aztán a gimiben 22-en.
Vendég
 


Sziasztok!

Áronom meggyógyult! :)

Benyónak jobbulást! :( jujj sajnálom, hogy nem sikerült eljutni az előadásra pedig annyira szeretted volna.. :(

Melitta
...hű már nagyon kevés van hátra... szinte bármikor! :) :) :)

Gyöngyi
Persze, hogy beengedtek, csak előre be kell jelentkezni!


Anita
Te is rohamosan haladsz előre a gömbölyödés útján! Nem is mondtam a talin, hogy milyen kis aranyos a pocakod!


Ildi
Hű elég gázos a nagyi! Engem ezek után mégjobban érdekelne a családfa :lol: :lol:
A képek most végül átmentek vagy nem?
Ezért utálom a mailben küldést mert egyszerűen nekem sse sikerül!

Szorítsatok mert úgy néz ki, hogy összejön egy bélyeges munka! Nagyon ránkférne!

Ja és bezsűrizték egy munkámat a pécsi kerámiabiennáléra!
Végre valami kis sikerélmény! :)

No és persze tiszta hülye vagyok már megint..... sides babák emlékvideóit néztem a yutubén... most meg állandóan azt figyelem vesz e levegőt a legkisebbem... :(

tudom-tudom nem vagyok normális ráadásul belefutottam a nyolcvégtagú kislányba meg a kétarcú babába és egyébb torz gyermekekbe...

Mindez úgy kezdődött, hogy kendőkötéseket kerestem... :cry: :cry: :cry:

Kép
Kép
Kép
mamacka
 
 


Bocsi, csak életjel. Este reagálok ha nem gond

Tegnap iszonyú fejfájásom volt,ma meg hozott valamit a postás, és idáig emésztettem.

Megyek, valamit leborított a csaj (remélem össze is törte :evil: ) elegem van a mai napból

Kép

Kép
pgyöngyi
 
 

 
 

Sziasztok!

Régen voltam itt :cry: egy kicsit összesűrűsödtek a dolgok. Valaki leírná gyorsan, kik babáznak, babáztak mostanában? Mamacka, rólad még tudok. :D Sides babákat pedig nem nézegetni, a tiédben kell gyönyörködni!

Gyöngyi,
a fejfájást nekem is ajándékba hozta az időjárás (szerintem).

Lányok, milyen volt a tali? Küldenétek pár képet, hogy legalább így lássalak benneteket és a kicsiket?
e-amil: kozmacs@t-online.hu

Akinek nyaralós tipp kell, írjatok a fenti címre, mert újra dolgozom egy on-line irodának, és nagyon sok utazási iroda ajánlatát változatlanul értékesítem. Belföldet is.

Puszi Nektek!

Kép

Kép

Kép
lyly
 
 


Cory: Hűű, tényleg nagy buli lesz a nyaralásotok!! :D
Egerszalókon voltatok már? Mi még az átépítés előtt voltunk, kíváncsi lennék milyen lett.
Köszi, a kicsiknek 1 napig volt láz, aztán semmi.

Edit: igen, mindenki itthon van, most Peti is, kint szerelget a kertben.
Levi nagyon belehúzott! Lehet kapni eldobható papírbilit, neylon betéttel, amúgy mi ha mentünk valahova és szólt, akkor gyorsan kerestünk egy wc-t vagy bokrot..., ha már szobatiszta, akkor kibírja ezt az időt! ha nem , akkor pótruha... :lol:
Patrícia 4 éves koráig csak saját bilibe volt hajlandó, úgyhogy még a közértbe is vittük... :lol:

Eszti: kíváncsi vagyok mit mond doki néni! remélem minden jól alakul és pénteken el tudtok indulni!!!

Vali: mi van Veled???

Gyöngyi: mit hozott a postás?? :?:

Lyly: szia!!!
pár oldallal előbb vannak talis képek!! :)


Ildi: persze, szerintem tök jó GG, majd elmegyek hozzájuk is!!
így mikor tudsz nyitni??

Bettina 2006.02.09.
Dorina 2003.11.03.
Patrícia 1995.05.09.
tünde_szõd
 
 


Na itt vagyok, kicsit nehezebben megy mostanában az altatás,mert próbálom cici nélkűl altatni. Eddig megy a dolog, csak helyette mesélni kell, majd fogni a kezét amíg elalszik. Persze napközben még kéreget, de szép fokozatosan talán leállunk vele

Eszti: Benyó gyógyuljuóon meg. Úgy látom nálatok fordítva vannak a dolgok, a miénkhez képest. A Lili akkor lesz beteg ha hazajövünk valahonnan

Edit: Ez nagyon szuper. Ilyen okos nagy fiad van, hogy már éjszaka se kell a pelus :wink: (én megint 3-szor cseréltem bugyikát, aztán feladtam és ráhúztam a liberót)

Lyly:köszi, a tippet, ha aktuális lesz kereslek utazás ügyben :) Képek meg vannak fennt ahogy a Tünde írta

Mamacka: ne sokkold magad ilyenekkel. Nekem a védőoltás a parám, amióta megtudtam, hogy autizmust okozhat...nem részletezem inkább

Tünde: ezt inkább pü-be írnám, hátha olvassák mások is

Valaki írjon már,hogy mi van Valiékkal. Ennyi időre még sose tünt el

Kép

Kép
pgyöngyi
 
 


Edit: ügyes Levi!!! Nálunk is csak alváskor van pelus, meg ha megyünk valahová. Vigyáz a szép bugyikákra!!! :lol:

Tünde: jó hogy nincs semmi nyoma a láznak!!

Gyöngyi: mi történt? remélem semmi komoly!!! Inkább ne írd le, mert ezt a topikot bárki olvashatja!!! Emlékszel még az én sztorimra igaz? Úgyhogy vigyázni kell!! :lol:Fejfájás ide is elérkezett ma, meg a szar idő is!!!Napok óta esik.

Esztipeszti: Gyógyuljon meg Benyó! Remélem el tudtok időben indulni!!!

Ildi:tetszik a nyaralás szervezésed. A felmenőket sajnálom, nekem a nagyszüleim különbek mint a szüleim. Igazából most döbbentem rá hogy közeleg a szombati diplomaosztóm, hogy mennyire nincs családom! " csak" Fannika meg a párom! (A spirálod milyen időközönként ellenőrízteted? Írd meg pü-ben ha akarod. Az enyém fél évente volt ellenőríztetve, és most derült ki hogy el volt csúszva, le kellett venni)

Szelivi: én egy hosszú hétvégének is örülnék a párommal kettesben! De én már ha egy órára "lepasszolom"
Fannikát, már akkor is esz a fene utánna! :lol: De jó hogy Ti meg tudjátok tenni. Ahogy fenntebb is írtam, biztos minden más lenne ha nekem is lenne normális anyám, meg anyósomék. :cry:

Mamacka: tényleg ne nézegess ilyen oldalakat!!! Folyton paráztatod magadat!!! Drukkolok hogy összejöjjön a meló!Úgy szeretem a képeket nézegetni rólatok!

Cory: ez aztán a nagy buli! :lol:

Vokeszti: hogy vagy? :lol:

Bartika, Vali,? Én már életjelet adtam, most Ti jöttök!!! :lol:
Vendég
 


Jaja! Vali nagyon el van tűnve, én is ma gondoltam rá.

Gyöngyi! A paracetamol legalább olyan gáz. :(

Ma majdnem elindultunk a kórházba, aztán elmúlt minden. Kezd izgalmas lenni az élet. Szóval Ildi, jövő héten csak akkor, ha nem szülünk. :lol: :lol: Viszont kiderült, hogy apa járni nem tud, de az én autómat remekül tudja vezetni! Jippijéjj!

Apropó, nincs valakinek tuti csókja egy olyan baleseti sebésznél, aki ct-zni is tud ha kell, vagy legalább rendes tapasztalattal rendelkezik és nem jövő szerdára adna időpontot sürgősségi esetben? :cry:

Lyly, már akartam kérdezni, hogy Siófokon hol vagy? És melyik az online iroda? Ha akarod, priviben is írhatod. Csak azért érdekel, mert a turizmusban dolgoztam én is. :wink:

Szép estétnektek! H
a valami lesz, akkor még dobok jeleket. Egyelőre inkább a szombati lagzira gyúrok... muszáj lenne elmenni...

Kép
Kép
~melitta~
 
 


Melitta!
Nagyon izgi!!! :lol:
Drukk, hogy hétfőig még bent maradjon Babuci, akkor még a lagzit ki tudod pihenni szülés előtt!
Ha van valami írj! Nagyon izgulok már érted!


Héten dolgozom, holnap extra hosszú ülés várható, majd onnan jelentkezem. :lol:
Betegeknek addig is jobbulást!

Lidke
[img]https://lilypie.com][img]http://lb5m.lilypie.com/TikiPic.php/Hbc0.jpg[/img]Kép
KépKép
kövecske
 
 


Lidke, nálatok fejlemény? Mindenképpen üzenek, persze! :)

Kép
Kép
~melitta~
 
 


Sziasztok,

Melitta, veled álmodtam! :lol: Beszéltünk telefonon, s nem sokkal később visszahívtál,h indultok is szülni. :shock: :D Furi álmaim vannak mostanság, nem ám meglepődni. :D

Eszti, uhhhhh, sajnálom Benyót. Az jó,ha már gyógyul. Hátha most kezd már hatni az antibika. Drukk,h megnyugtassanak benneteket, és nyugodtan elinduljatok nyaralni. Jó pihit Nektek,ha már nem jönnék. Bár este még igyekszem egy gyors bejelentkezésre...

Egyébként ma 10 perccel ezelőtt Boti kelt hapcizva. :roll: Remélem, csak irritálta vmi, de azért előkészítettem az oscillo-t meg a coryzaliat. :twisted:

Ma egyébként fogunk felétek járni, ugyanis az uramnak pénteken ugrott be, h a gyermeknek meg kell csináltatni az útlevelét, ha ki akarjuk vinni magunkkal. :oops: :cool: Szóval ott a közeletekbe vesszük fel.

Angi, igen, gyakrabban fognak így uh-zni. Egyrész most eldöntik, mi ez a vmi. Ha ciszta, hogyan változik, ha hematoma, akkor meg a felszívódását ellenőrzik. Azért,ha teendő nincs is vele, nem olyan jó,h ott van. :roll:
Ti jól vagytok teljesen? Bécs szuper lehetett. Kb. annyi út, mint mikor mi felmegyünk Pestre shoppizni.... :wink:

Ildi, nem semmi vagy hallod, de ezt eddig is tudtuk. Jól kitaláltad itt magadban az útitervet. :D Jó így elindulni, az uram is mindig ezt mondja (nálunk én vagyok, aki biztire tudni akarja,h lesz hol aludnunk :wink:), h így menjünk. Most is úgy megyünk,h ha mégse jönne be a település, szállás, továbbállunk. Bár, mindig úgy szervez az uram,h kétlem,h ne jönne be... :D

Minden beteg gyerkőcnek gyors gyógyulást! Eltüntektől életjelet!

Ne haragudjatok,h nem válaszolok mindenkinek, de készülődni kell!

(Pocidicsiket köszi, az elmúlt héttől rohamosan beindult :lol:. Úgy tűnik, most sem lesz kicsi. :D)

Anita
Kép
Kép
_anita_
 
 


Kép


:) :) :)


Vali

KépKép

KépKép
vanillka
 
 


Sziasztok,

Most, hogy dobtam egy kis füstjelet, gyorsan írok is pár sort :)

Aranyosak vagytok, hoyg hiányoltatok, nagyon jól esett :)

Kicsit el vagyok veszve, sokat csavargunk, meg ugye foci EB van. Mi fordítva vagyunk bekötve, én vagyok nagy foci-fan, apa meg totál analfabéta hozzá, de már sokat kupáltam rajta az elmúlt másfél hétben :D Szóval nem igen jutok gépközelbe otthon, idebent meg mindig van valami. Nem is értem, pedig ez egy munkahely ... :wink:

Vince a héten Szolnokon kajaktáborban, jövő héten meg Sóstóra megy sulis táborba, szóval most csak egygyerekes vagyok, Aliznak még van 2 hét a bölcsiszünetig. Na utána lesz érdekes, még mindig nem teljesen kristálytiszta, hogy ki-mikor-hol lesz :roll: Nagyszülők szerencsére rugalmasak, csak eddig még Aliz nem volt egy fél éjszakánál többet nélkülünk, így nem tudom hogyan fogja bírni. Na majd lesz valahogy ...

Ildi: Nyaralási terved nem semmi, én frászt kapnék, ha így kéne nekiindulni nyaralni, pláne gyerekekkel. Nagyon bátor vagy! :)

Boscó: A szombati diplomaosztóról kérünk majd képeket :) Fannika is ott lesz?

Cory: Jobbulást nektek!

Eszti: Nektek is! Drukk, hogy pénteken el tudjatok indulni!

Melitta: Jót mosolyogtam a koszos sarkas sztoridon :) De hát egy terhes nőtől minden kitelik, ez nem is olyan nagy szám :)
Drukk, hogy kihúzd egyben a szombati lagziig :)

Tünde: Petinek most nincs sok munkája?? Mert én tudnék neki adni, csak apa képtelen végre megrajzolni azt a q...a tervet. Olyan mérges vagyok rá, folyton ezzel piszkálom, de most ez sem hat. Máskor inkább gyorsan megcsinálja, csak fogjam már be végre a szám :roll:

Gyöngyi: Kitartás a leszoktatáshoz! Így, hoyg nem cicizik éjjel Lili, kevesebbszer kel?
Mi még mindig 2-3x kelünk éjjel :( Mindig inni kér olyankor ... én már nem tudom ... lehet melege van??? Mert a múltkor nyitva hagytam nála az ablakot, meg csak egy vékony pizsiben aludt takaró nélkül, és csak egyszer kelt. Mikor bementem hozzá, sztem rohadt hideg volt, tökre féltem, hogy megfázik, de ezek szerint ez kell neki.

Edit: Levi nagyon ügyes ezzel a szobatisztasággal :shock: Jó hamar sikerült megszabadulnotok a pelustól. Én se bánnám, ha már erre nem kéne költeni.

Bocs aki kimaradt, de most már mennem kell ...

Vali

KépKép

KépKép
vanillka
 
 


Úhh, Anita, hétfőn hívj akkor! :wink: :lol:

Lábszakértője nincs senkinek? :cry:

Vali, örülök, hogy megvagy! Mi nászútra is így mentünk az emberevők szigete mellé... én csípem az ilyesmit! Mi is így megyünk majd szeptemberben. Csak bátorítani tudlak, mert sokkal jobb! :wink:

Kép
Kép
~melitta~
 
 


sziasztok

Melitta: Sajna doki téren nincs ismerősőm, nekem is kéne egy jó kis gerincspecialista, vagy ideggyógyász, vagy mittudom én ki kezeli a derékfájást, idegbecsípődést

Vali: válaszoltam :wink: Szerintem minket jobban megvisel a gyerek hiánya, mint őket a mi hiányunk :) Én is ilyen idegeskedő tipus vagyok, ha nyaralásról van szó. "Neki a nagyvilágnak, aztán majd lesz valami", ez tőlem távol áll, viszont becsülöm nagyon, aki így belevág :wink: . Derekad, hogy van?

Edit: bocsi, elfelejtettem írni, köszi az éredeklődést, a hátam hol jobb, hol meg alig bírok kiegyenesedni

Boscó: végűl is nem olyat kaptam mint te a múlkor (jobban mondva a férjemnek jött). Ez egy hivatalos levél egy "kedves" szervtől :evil:

Na bekapok egy bogyót mert megint fáj a fejem

Kép

Kép
pgyöngyi
 
 


Sziasztok!

Bocsi, élek :D Csak vizsgáztattam! :D:D

Ági!
Köszi :D Jól vagyunk. Ma megyünk István a király-ra. Ezt vettem anyunak szülinapjára. :D Ádám meg edződik feketető apukaként :D:D
Hááát, igen. Nem lenne egyszerű anyu nélkül... tök sokat tudok rá támaszkodni. De azért keresek majd jövőre egy babysittert, ha Hanna beteg lenne és nem érnénk rá, hogy legyen valaki.
Spirál :evil: Dokihoz legalább magánba jártál, kemény pénzekért????

Melitta!
Nekünk sajna nincsen semmi ilyesmink. :( De körbe kérdezek... hátha :D
Örülök, hogy bírja vezetni a kocsit! Aztán majd őt ültetiktek be a kórházban a tolószékbe és te meg feltolod... :lol: :lol:

Gyöngyi!
Hajrá cici leszokás! :D:D Kitartás! Csak türelem kel hozzá. Hanna már a mese+éneklés kombinációknál tart :D Kb 1 óra, mire lerakom. Cicivel gyorsabb volt :lol: :lol: :lol:

Ildi!
Út jól hangzik. :D

Edit!
Ügyes fiad van! :D

Anita!
Jó utat nektek! :D:D

Megyek, kiveszem a lányom a bölcsiből és elvsizem várásolni :D:D

Puszi nektek

Eszter
Kép
Kép
vok
 
 


Melitta: Sajna lábszakértőnk nekünk sincs :(

Gyöngyi: Válasz ment :)
Köszi kérdésed, derékfájásom elmúlt, jött helyette fejfájás :evil: 2 naponta fejfájással ébredek, és kapkodom az algopyrint :( Remélem tényleg csak ez a hülye idő tett be, bár ebben a korban már az a ritka, ha éppen semmi nyavajám nincs :roll:

Eszter: Jó szórakázást nektek estére :D Apa majdcsak elboldogul a csajjal, nem? :wink: Ez lesz az első alkalom, hogy rá marad az esti hercehurca?

Hanna is szeret vásárolni? Aliz amint meglát egy boltot, azonnal mondja, hogy menjünk oda! (najó, ő még csak annyit mondd, hogy ODA! ODA! :roll: :oops: ) Aztán mikor mondom neki, hogy most nem, akkor elkezd könyörögni, hogy LÉGYSZIIIII! :shock: Még a Baumaxban is imád lenni, mindegy neki, hogy milyen bolt, csak menjünk pénzt költeni. Azért én ennyire nem ... szóval nem tudom kire ütött ez a gyerek ... :roll:

Évi: Merre vagy? :wink:

Vali

KépKép

KépKép
vanillka
 
 


Helló,
ma itt volt nálunk Olgo és Heni. Ja és Pocakemma. :D
Heni olyan cukin kérdezi, hogy "szabad?". Nagyon babázós kiscsaj, jó dolga lesz a tesónak. :)

Lidi meg olyanokat mond néha, hogy... áááááá
Mondom neki, hogy hallod amit mondok?
Erre ő: "miért, mondtál valamit anya?"
Vagy amikor rosszalkodik, kiönt valamit azt mondja:
"Nincs semmi baj anya, ne legyél mérges."

felébredt, majd jövök még....
angi79
 
 


Juhhééé, indulhatunk holnap!!!

Benyó jól van, semmi szövődmény nincs, illetve volt, de az antibika teljesen hatott, szép a füle, szép az orra, az üregei tiszták, így már tényleg semmi nem állíthat meg minket.

Na, így azért nyugodt vagyok.

A keddi láz meg lehet, hogy teljesen más volt, egy kósza vírus, egyáltalán nem biztos, hogy köze volt ehhez a cucchoz.

JÍÍÍÍÍÍHHHHHÁÁÁÁÁ
Vendég
 


Angi, Bence dettó ilyen zsivány. :)

+ nálunk beindult a Miért korszak...... :lol:
Vendég
 


Vok,
jó szórakozást Neked meg anyudnak és Ádinak és Hannának is. :D
Vali,
jó kiscsajod van. :D
Gyöngyi,
fejednek jobbulást! Drukk a leszoktatáshoz. Az egyik barátnőm is ezzel küzd, mert szopi mellett nem akar jönni tesó.
Melitta,
ileyn dokit nem ismerek. Gyógytornára is jár? Drukk, hogy tesó maradjon még bent 4-5 napot.


Levi, Benyó és Fanni,
nagyon ügyik a leszokással. :D :)

Na lépünk játszira.
angi79
 
 


Sziasztok!

Én is egy kis életjel magunkról. :D
Tünci kiütéses lett otthon. Ma elvitték anyósék dokihoz, kiderült, hogy túl sokat fürdik, csak öt percig szabad neki és nem szabad homokoznia, mert kiújult az ekcémája. Holnap megyünk haza. Már hiányzik.
Amúgy elvagyunk, mint a befőtt. Túlórázgatok, hogy mire apa elmegy, addigra már ne kelljen.

Pusza mindenkinek!

Melitta szurkolok!

Lívia és Tünde baba, 2006. 04. 03.
Kép
szelivi
 
 


Melitta,
a Magisternben dolgoztam (már nem dolgozom), és most otthonró on-line. Elég sok lekérésem van, az emberek kitalálják, hová és mikor, én pedig 5-6 ajánlatot is küldök nekik képekkel, árakkal. Szóval csak böngésznek, olvasnak, és aztán remélem, foglalnak :lol:

Most éppen edgy 9 családból álló motoros bandát utaztatok Rab-szigetre Horvátba, a szépsége az a dolognak, hogy főszezon és csak 3 éj, de sikerült, méghozzá nagyon jó áron, hotelbe szállásolnom őket. A legkisebb motoros 4 hónapos bébi... Szóval ők is merészek, de nem mertek előzetes szervezés nélkül nekiindulni, pici gyerekekkel.

Bencusom még csak nem is akar hallani a biliről, ha kisgatyót adok rá, akkor meg ordít, ha bepisil, úgy kell megvigasztalni. Pedig soha nem csaptunk nagy hűhót az egészből, a wc-ajtó nálunk is nyitva, bármikor megnézheti anyát vagy apát, mi is történik ott. Így most megint várunk kicsit, de a bugyikát azt erőltetem, legalább 30 fokban ne pálljon a kis feneke a vastag pelusban...

Kép

Kép

Kép
lyly
 
 


Na, akartam egy új képet, de valahogy nem jött össze...

Kép

Kép

Kép
lyly
 
 


Vagy mégis? Csak fordítva...

Kép

Kép

Kép
lyly
 
 


Eszti,
de jó!! Jó utat Nektek! És nagyon jó nyaralást! Hozz majd jó sok képet.
Sejtettem, hogy Benyó is ilyen zsivány. :D Ma este kérdeztem is apát, hogy én nem mehetnék e esetleg egy kis szabadságra. :roll:

Jó éjt!
angi79
 
 


Angi: nálunk meg a megmagyarázós korszak van témán. Kérdezem, hogy "miért csináltad?" ő meg csípőből löki, hogy "azért mert....."

Eszti: jó pihenést

Vok: nektek meg jó szórakozást. Apát megnézném altatáskor, ahogy énekel meg mesél :D

Livi: sajnálom ezt a fránya ekcémát.

Vali: kinek drukkolsz? Apa nagy német rajongó. Jól megszívták, mert úgy tervezték, a németek lesznek csoport elsők, így vették holnapra a jegyet, erre nem a horvátok jutottak elsőnek tovább? Mindegy az élmény a fontos.
Alíz aranyos lehet :) Ne foglalkozz ezzel a beszéddel, nálunk van egy 3 és féléves kisfiú, aki most kezdett el beszélni. Az anyja tök lazán veszi az egészet :wink: Mindjárt olvaslak :)

Lyly: kép? :)

na nem jut hirtelen más eszembe,puszi

Kép

Kép
pgyöngyi
 
 


Sziasztok!

Én még ülésezek... :(


Livi!
Jaj, szegény Tünci! :cry: Nem lehet, hogy az új helyzettől jött elő megint? Valahol azt olvastam, hogy lelki okokból is előjöhet, vagy stressztől, vagy bármitől. :? :(

Eszti!
Nagyon jó nyaralást nektek! Képeket kérünk majd! :D
Engem nem érdekel a családfám. Anyum szerint azért nem, mert én kos vagyok, és az a jövőbe néz, múltja és emlékei nincsenek. Pedig vannak, csak az általam szemétnek nyilvánított tárgyakhoz nem ragaszkodom. Szerintem az igazi emlékek a szívben, meg a fejben vannak. Ilyenből nekem is sok van, és ragaszkodom is hozzájuk. A legapróbb részleteikhez is. :wink:

Ildi!
Szuper terv! (Én mondjuk még Dubrovnikot is beiktatnám. :wink: ) Mi a kölkök miatt nem merünk így belevágni, pedig én nagyon szeretném. 8)
Mikor indultok?

Angi!
Alkalmi süket a lányod! :lol: Mit kezdesz majd vele kamaszkorában? :lol:
Keve is mondja, hogy ne legyek mérges, meg hogy "Sajnálom, Anuszi, de nem véletlen volt!" Van, mikor eltalálja, hogy nem direkt volt, de általában még keveri. Ma reggel meg azzal ébresztett, hogy "Fogadj szót nekem, Anuszi!"

Vali!
Jó, hogy előkerültél!
Alíz nincs még lemaradva, három éves korig teljesen szabadon választott, hogy mikor kezd beszélni a gyerek.
Keve is imád vásárolni! :D

Lyly!
És a négy hónapos hogyan motorozik? :shock: Nekem Déva ekkora! :roll:

Gyöngyi!
Azért megoldható a dolog? Váratlan volt?

Eszter!
A kedvencem! Remélem, jól szórakoztok! Majd mesélj, hogy mérkőztek meg egymással Ádám és Hanna!

Melitta!
Jelentkezz be többször, én már nagyon tűkön ülök! :lol:
Nálunk nincs fejlemény, az indulásáig nem is lesz. Most azon töröm a fejem, hogy Attila vasárnap hajnalban érkezik haza, mi hétfőn, vagy csak kedden induljunk? :twisted:
Lábast én sem ismerek.

Anita!
Drukk, hogy gyorsan felszívódjon, akármi is az, aztán legalább a maradék idő gondtalanul teljen! Pocakfotót kapunk?

Mamacka!
Gratula! Fénykép a bezsűrizett munkádról van?


Na, délután 2 óta most értünk a feléhez...

Lidke
[img]https://lilypie.com][img]http://lb5m.lilypie.com/TikiPic.php/Hbc0.jpg[/img]Kép
KépKép
kövecske
 
 


Lidke: Úristen! :shock: Mikor értetek így a végére? A szopiztatást ilyenkor hogyan oldod meg?
Nem semmi hogy bírod. Én másnap tuti nem lennék beszámítható állapotban. Főleg, hogy ugye 2 gyerek mellett csak akkor tudsz pihenni, mikor ők is.

Gyöngyi: Akkor apa örülhetett tegnap este. Én nem csípem a németeket :? Úgy felhúztam magam az este a 3. gólnál, hogy rögtön ki is kapcsoltam a TV-t :evil: De azért reggel azzal kezdtem, hogy gyorsan megnéztem mi lett a végeredmény. Ahhh ...
Én az olaszoknak drukkolok, de nem hiszem, hogy nagyot fognak alkotni, eléggé harmatgyenge most ez a csapat :(

Livi: Ekcéma :(
Apátok hova utazik már megint? Én nagyon lemaradtam valamiről ... :roll:

Eszti: Hú de jó :) Jó pihizést nektek!

Angi: Na ez se semmi beszólás Liditől :D
Én emlékszem, mikor Vince volt ilyen kicsi (ő nagyon hamar bsezélt, ezért vagyok most kicsit elkenődve Aliz miatt - tudom, nem összehasonlítani a gyerekeket, de hát mégis ... :oops: ), akkor ő mondta nekem egyszer azt, mikor kérdeztem tőle, mert nem figyelt hogy "Szerinted kinek beszélek?" Erre ő: " A falnak." :shock: :shock: :shock:

Lyly: Engem érdekelne, hogy kb. augusztus elején 2 felnőttnek mennyiért tudnál szerezni Görögországban apartmant? Kocsival mennénk, szal inkább Paralia környéke, és csak szállás. Köszi :)

Megyek kicsit maszekolni, míg nincs bent mindenki :oops: :wink: :lol:

Vali

KépKép

KépKép
vanillka
 
 


Vali,
Vince: :D Nem semmi beszólás, hát igen az a fagyi visszanyal esete. :) Alíz meg szerintem jegyzetel magában és majd hirtelen mindent mond. A 7végén én is találkoztam 1 kisfiúval, aki több, mint 3 éves és nem beszél semmit. Az már mondjuk probléma, de Alíz már dumcsizik kicsit. Fel a fejjel. Látod így is megérteti magát! :)
Lidke,
meddig tartott az ülés? Egyébként pont ezt gondoltam, hogy ez már olyasmi, mint a kamaszkor. Amúgy az lesz majd a nem semmi korszak... :? Keve dumája is tök jó.
Gyöngyi,
Lili is megmagyarázza ám. :D Apa akkor most lép le?

Mi meg megyünk piacra lassan.

Ha nem jönnék, akkor jó 7végét Mindenkinek! Jó meleg lesz.
Melittáéknak jó lagzit!
angi79
 
 


Sziasztok!

István a Király nagyon jó volt. Tetszett az új szereposztás. Koppány-nyal és a feleségeivel volt csak bajom, meg Deák Bill helytt nő volt a varázsló... hááát, az se volt az igazi. Koppánynak jó a hangszíne, de nem elég tiszta nekem a hangja, a feleségek meg rosszak voltak. Pont.
Ugye nem kell említenem, hogy 1,5 hónappal ezelőtt, amikor megvettem a jegyeket már cask a LEGUTOLSÓ sorban volt hely. Ez azért a nagy stadionban gázos, ha egy színi előadást akarsz megnézni :lol: de szerencsére voltak kivetítők, meg végülis tök jól lehetett látni :)
Anyu többször majdnem elsírta magát :D És még1x megköszönte, hogy eljöhetett... :D édes volt! :D

Ádi+Hanna már egész öszeszokott páros. Mostanában engedélyeztem magamnak kimenőket úgy, hogy Ádi altatott. Igaz, most Hanna még nem aludt, mire hazaértem, de csak 2x kellett az "ici-pici házikó"-t elélnekelni és már aludt is :D Nézték a focit addig :lol: :lol: :lol:

Ezek a beszólások! :D Kész vagyok!!!! :D:D Hanna még csak olyanra szokta felhívni a figyelmemet vezetés közben,h ogy jön az autó, meg ilyenek, de már ezeken is be tudok halni néha. :D "vigyázz anya, jön a nagy autó!" :lol: :lol: :lol:

Ma kozmetikushoz megyek, meg fürdőruhát venni, ugyanis eltűnt a tavalyi. Nem találom. De hogy hova lett???? Az ősrégi egyberészesem megvan... az összes 2részes fürdőrucim eltűnt.... Na, mindegy. Hazafele beugrunk majd az Auchenba és veszek 1500ért valami gatyit... ha így fogyok tovább jövőre már úgy se lesz jó. :D MÁr 9,5 kilónál tartok! :D:D 76,5 vagyok most. :D:D És nagyon büszke! :D

Eszti!
De jó!!!! Örülök,h ogy indulhattok ti is nyaralni! Érezzétek jól magatokat! :D

Angi!
És mit mondott Feri? Mehettek???

Gyöngyi!
A jövő hetem kicsit húzós még.... merre laktok??? Valamelyik nap mennem kéne az uncsitesómhoz Tárnokra. Abba az irányba laktok véletlen??? :D Akkor összehozhatnánk!

Lidke!
Jajjj. :( Az ülés, meg a férjed is... Milyen rossz ez... :( Remélem jövőre már nem csinálja majd ezt és tanul majd az idei rossz döntéséből!
Meddig tartott még az ülés? Sikerült végezni mindennel?

Megyek, készülődök egy picit!

Puszi nektek

Eszter
Kép
Kép
vok
 
 


Valin dontvöri, épp a minap olvastam a Ranschburg könyvében, hogy a gyerekeknek 3 éves korukig jogukban áll hallgatni!!! :lol: 8)
Vendég
 


Eszti!
Azt hittem, valami baj van, hogy még írsz, de ezek szerint csak este indultok!

Eszter!
Nekem az exférjem mondogatta mindig mikor vezettem, hogy épp mi jön! :lol:
Férjemmel ám nem olyan gázos a helyzet. Nem haragszom én senkire, egyszerűen csak elviszem a gyerekeket nyaralni amikor ő hazajön. :twisted: :lol: Addig meg nem idegesítem magam rajta! :wink:
Nálunk a fél pár zoknik Bermuda-háromszöge működik. :roll:

Vali!
Paralia szuper! Én imádtam az esti hömpölygő tömeget! :D 8) Ti már voltatok ott? Mi a Zeusszal szoktunk menni.
Viszek elektromos mellszívót, van egy apró mélyhűtőtáska két jégakkuval, közéjük befér két-három cumisüveg, és fejek. Nem egy leányálom, de ez a legegyszerűbb. Déva ilyenkor itthon fagyasztott tejet kap, amit meg hazahozok, az megy a mélyhűtőbe.

Melitta???????????????

Na, szaladunk a piacra, majd még jövök!

Lidke
[img]https://lilypie.com][img]http://lb5m.lilypie.com/TikiPic.php/Hbc0.jpg[/img]Kép
KépKép
kövecske
 
 


Vok,
ügyi vagy a fogyival! Kedves a lányodtól, hogy figyelmeztet az auókra. :D A szabit úgy értettem, hogy tegnap kicsit kikészültem estére és ezért kérdeztem viccből Ferit, hogy az anyáknak jár e szabi. Azt mondta, hogy kérdezzem meg a főnököm (Lidit). :D
angi79
 
 


Súgok Lidinek: nanáááá, anya. :wink:

Lidke, nem semmi ez a fejős sztori. Amúgy is mindenkire felnézek, aki fej rendszeresen, nekem erre már semmi energiám sem volt, mondjuk szükség sem szerencsére. Ha muszáj lett volna, biztos én is csináltam volna, de meglehetősen nagy macera. :wink:
Az emlékeim nekem is itt vannak a fejemben, mind egy szálig, ezért sem járok temetőbe, és ezért sem szeretném, ha eltemetnének.
Vendég
 


Angi!
Jaaaaaaaaaaa, én ilyenkor szoktam kimenőt kérni. :D és akkor marad a Manci az apjával, vagy anyával :)
Remélem nyár végére leszek megint 62-63 kiló. :) örülnék neki :)

Lidke!
Jaaa, hát az nálunk mindennapi. Soha nem találom Hanna zokniait... Aztán eljutottunk arra a szintre, hogyha épp megtalálom nehezen a másik felét, az eredetileg meglevő tűnik el...
:lol: :lol: :lol: ki érti ezt? :D

Eszter
Kép
Kép
vok
 
 


Na, megvan az eredménye a Exxon-nak. Nem vettek fel, mert túl erős voltam a csapat játékon... szerintem ott nem, hanem a konyhában, amíg kajáltunk, de mindegy... :( Most szomorú vagyok...
Tetszett volna a hely.

Eszter
Kép
Kép
vok
 
 


Sziasztok!

Szeretnétek babátoknak egy igazán nélkülözhetelen kelléket?
Egy olyan takarót amit nem rúg le a sétánál, az autósülésben vagy alváskor?

Ami jó ha kéznél van vendégségben. Használható takarónak, hempergőzőnek vagy ágytakarónak.

Sőt! Te állíthatod össze, hogy milyen színű legyen milyen minta legyen rajt és még a babád neve is szerepel rajta?

Mi készítjük ezeket a névre szóló takarókat. Ölelni valóan puha, polár anyagból szimplán, duplán és egy különleges polár - pamut kétoldalú kombinációban.

Gyertek a www.gportal.hu/babatakaro oldalra és rendeljetek most 10% kedvezménnyel.

Üdvözlettel:Rempi Kép
rempi
 
 


Vok: Akartam térképet linkelni pü, de nem mutatja az útvonalat. A lényeg, hogy az M7-ről vissza kéne fordulnod Érdig és ott átmenni M1-re Bicskéig. Ez légvonalban nézve, tök szupi, de kocsival elég messze van. Ennek ellenére nagy szeretettel várlak ha bevállalod (főzök spenótot is :) ) Na most mi van ezzel az ezüstkolloiddal? Melyiket vegyem csajszikám? :)

Vali: Olaszok? Ez jó, mert én meg Holland :)

Angi: aha, Apa kinnt ül a lelátón, én meg sasolom a tv-t, nem-e mutatják. Mondjuk nem valószínű, hogy látom, hacsak nem nővesztett 120-as cicikót, derékig érő szőke tincseket és plasztikázta nőnek az arcát :)

Mi meg reggel ciciztünk utoljára. A délutáni és az esti lefekvésnél se kérte. Nem akarom elkiabálni, mert elég szeszélyes a lányom

Kép

Kép
pgyöngyi
 
 


Vokeszti: nagyon ügyes vagy hogy így bírod a fogyókúrát!!!És örülök hogy jól éreztétek magatokat anyuddal! :lol: A meló miatt tudom el lehetsz keseredve, rossz mikor nem jön össze az amit szeretnél, de fel a fejjel!!!Dokihoz igen, magánrendelésre jártam :lol: :roll: :evil:

Eszti: örülök hogy indulhattok!!! Érezzétek jól magatokat!!!

Szelivi: sajnálom az ekcémát! Szegénykémnek milyen nehéz lehet megértenie hogy csak ennyit lehet vízben, és homokozóban! jobbulást neki! Biztosan nagyon fog örülni Nektek!!

Angi: Lidinek is van ám dumája! nem is írtam még, de a párom azt mondta a kislányotokra hogy olyan, mint egy földreszállt angyalka! :D Gyönyörű!

Lidke: de jól megoldottad a fejést!Elvoltak jól a gyerekek nélküled?Meddig tartottál ki? Végig?Mikorra értél haza?

Melitta: remélem jól vagytok!

Vali: ne légy már ilyen! majd beszél a kisasszony ha akar! :lol: Ne siettesd, beszélhet még eleget :lol: :lol: :lol:

Mai párbeszéd apa és lánya között:
-Fannika kérsz még cseresznyét?
-nem apa, anya adott eleget :lol: :lol:

Jó éjt Mindenkinek!
Vendég
 


Sziasztok!

Csak egy gyors bekukk így alvás előtt. Hazavezettem, izgatottan állunk a holnapi események elébe, s a szülésnek semmi jele. Még plázáztam is itthoni nagy szabadságomban. :lol:

Eszti! Szuper, hogy Benyó helyrejött! Érezzétek nagyon jól magatokat!

Lidke! Elvesztettem a fonalat, ilyenkor Attilával vannak a picik? Nem vagy semmi, de nagyon korrektnek tartom! Ezt csak így lehet csinálni véleményem szerint. Én Zazival 5 hós korág éjjel-nappal dolgoztam -hol otthon, hol jött velem az egész pereputty...
Szerintem induljatok hétfőn, nehogy meggondold magad.
Fel vagyok háborodva!

Vok! Annyira sajnálom, tényleg! Talán az sms nem fejezte ki, de felbosszantott ez az ügy. Grrr. Ha Gyöngyinek ezüstözöl, akkor nekem is légyszi!!! Nem tudok már elmenni személyesen, viszont most a tüszöket azzal nyírtuk ki és a szülés utánra csak egy pici maradt... na majd megbeszéljük.

Lyly! A Magistern csak néha állt velem kapcsolatban. Lehet, hogy pont Te???

Szépséges hétvégét mindenkinek!

Kép
Kép
~melitta~
 
 


Edit! Zazi ma teljesen önállóan -én itthon sem voltam- ment bilibe kakkantani... Döbbenet. Pláne, hogy anyánál, tehát nem is a megszokott helyén. :lol:

Annácska, hogy vagytok???

Kép
Kép
~melitta~
 
 


Sziasztok!

Voltunk otthon. Tünci épp akkor ébredt, amikor hazaértünk, kb. egy óráig le sem lehetett tenni. Aztán elkezdte magyarázni, hogy mit csinált a héten. Tündér volt. Aztán elmentünk Debrecenbe diplomaosztóra. Én szanaszét égtem, rajtam kívül senkinek nem lett baja. Pedig annyit voltam napon, amíg a parkolóból bementünk az egyetemre. A fél diplomaosztó alatt a pincében csavarogtam Tüncivel - neki kilométerhiánya volt, nekem meg melegem.

Lidke!
Szerintem nem lelki ok miatt ekcémás, de még az is lehet. Simán csak más ott a víz. Pesten klóros, ott meg arzénos.

Gyöngyi!
Mi ahogy hazaértünk és le tudtam végre tenni a gyereket először megnézte a nyakláncomat, aztán meg a cicire mutatva: Ezmiez? Ezmiez? Aztán nemsokára már szopiztunk is.

Boscó!
Nálunk anyósék a szóbajöhető pesztrák. Apóst imádja Tünci, és anyós sógornője óvónéni, a lánya meg most diplomázott óvónéniségből. Szóval a szakmai felügyelet megvan. Anyukám úgy tervezte, hogy egy hétre ő is beszáll a buliba, de rájött, hogy nem bírná. Így aztán ő is anyóséknál nyaral hét közben, hogy könnyebb legyen.

Vanillka!
A "szokásos" angliába megy apa. Állítólag London, de még nem tuti. 13-án indulnak. 8 hetente jönnek haza egy hétre. Tavaly ugyanígy volt.

Melitta!
még 2in1?

Lívia és Tünde baba, 2006. 04. 03.
Kép
szelivi
 
 


Tündi szombaton:
Kép

Lívia és Tünde baba, 2006. 04. 03.
Kép
szelivi
 
 


Még 2in1! :)
És veletek mi van?

Kép
Kép
~melitta~
 
 


Sziasztok!

Melitta!
Zazinak gratu a bilibe kakiláshoz! :D Azóta is volt?
Milyen volt a lagzi? Most már akkor mehetsz is szülni! :lol: Egy pocakfotót nem teszel föl?
Zazi tudja már, hogy nem leszel otthon pár napig?
Fél 2-kor indulok itthonról, akkor Anyum van velük. Attila fél 4 körül jön haza, akkor szélnek ereszti Anyumat, és onnantól övé a pálya.
Most nagyon flottul ment minden, mindkét gyerek szó nélkül vette tudomásul, hogy nem vagyok itthon, szokott időben le is feküdtek szépen.
Végül én is a hétfői elutazás mellett döntöttem, de még a vasárnapin is töröm a fejem. Azért van bennem egy adag lelkiismeret-furdalás, hogy most én viszem el a gyerekeket az apjuktól, pedig nem bennem kéne lennie. :roll: :? Ezen az Attila sztorin vagy felháborodva?

Livi!
Nagyon csini Tündi! :D Én is azt hittem, hogy már véglegesen van itthon Apa! Akkor most nálatok is jó vacak lesz az elválás! :(
Én tegnap reggel 9 előtt negyed órát voltam napon, és leégtem.

Boscó!
Végig maradtam, de éjfélkor már jöttünk is el, mert olyan cirkusz volt, hogy a polgármester berekesztette az ülést. Valószínűleg két hét múlva fogjuk folytatni, vagy amikorra meg tudnak egyezni a sértődött felek. :lol: Na, az lesz még érdekes, hogy akkor hogy oldom meg a gyerekeket?! :roll:
Fannika dumája nagyon édi! :lol:

Eszter!
Ez annyira dühítő! Sajnálom!
Barátnőm mióta dolgozik, mindig postán, vagy bankban dolgozott, soha nem volt rá panasz, szereti is csinálni, az ügyfelek is szeretik. Elutazott egy évre, és mikor visszajött, jelentkezett az egyik menő bankhoz. Mindenféle teszteket csináltattak vele, és mivel nagyon jó ajánlásai voltak, felvették. Amikor megkapták a tesztek eredményét, az igazgató magához hivatta. Kiderült, hogy egyáltalán nem való a pályára, az alkalmassághoz szükséges dolgok belőle a teszt alapján mind hiányoznak, stb. Csak azért maradhatott, mert már előre felvették. Ennek másfél éve. Azóta is ott van, és elégedettek vele! Ennyit erről!
Utálom, hogy ilyenek alapján döntenek!!! :evil:

Lidke
[img]https://lilypie.com][img]http://lb5m.lilypie.com/TikiPic.php/Hbc0.jpg[/img]Kép
KépKép
kövecske
 
 


Jó reggelt!
Melitta,
tényleg milyen volt a lagzi? Zazi ügyi a bilivel!
Lidke,
most akkor hova mentek? Erről lemaradtam.
Livi,
nagyon csini a lányod. :) Te meg akkor jól megjártad a nappal, szegény...
Boscó,
milyen jó Fanni dumája. :D A pasidnak meg üzenem, hogy kedves tőle, amit mondott Lidiről, de angyal ritkán szokott lenni. :D
Vok,
sajnálom, hogy nem sikerült a meló...

Mi meg keresztelő utáni nagy partyn voltunk, Nagymaroson a barátaiknál. Olyan jó volt. Rengetegen voltunk, jó sok gyerek. Nagy pancsiás ment. :)

Kép:
Kép

angi79
 
 


Babatali képek
Végre az összes és diavetítős módiban.
http://gs252.photobucket.com/groups/hh7/27IE4FZFSM/?albumview=slideshow

Kép
Kép
Kép
mamacka
 
 


Szelivi: nem hiszed el, de én elrobogtam mellettetek úgy, hogy jaj, ők meg lehet Liviék, csak annyira rohantam, hogy épp csak rátokpillantottam, és igazából föl sem fogtam hogy Ti vagytok! Csinik voltatok!Fannika is ott volt a párommal. Te nem láttad őket? Ők is bejárták az egész egyetemet!!! Nekem meg lelkiismeretfurdalásom volt, hogy órákig ott ülök egy helyben(na az sem volt egy nagy élmény) :lol: Iszonyat meleg volt!!!

Melitta: jó volt a lagzi?

Angi: oké, átadom! :lol: Nagymaros azt mondják szép hely!Örülök hogy jól éreztétek magatokat!

Többiek? :lol:
Vendég
 


sziasztok

mamacka: köszi a képeket, nagyon jók. Jó sok melódba lehetett

Livi: jó a memóriájuk ezeknek a gyerekeknek, nehezen felejtik a jót :) Tündi nagyon csini :)

Angi: Lidi is nagyon édes, és milyen szép helyen voltatok (azt hittem ez nem itthon van fényképezve :oops: )

Melitta: mesélj :)

Kép

Kép
pgyöngyi
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?