Monic
Hogy bírod a vedelést? Én egyszerűen nem tudok másfél liternél többet letuszkolni a torkomon!
Tegnap nem akartalak benneteket fárasztani a családi ügyünkkel, de szeretnék tanácsot kérni mégis ha tudtok.
Egy kicsi hosszú leszek amiért előre is bocsika!
Az a lényeg, hogy a nővéremék a szüleink háza mellé és rá építkeztek anno. Apánk három éve meghalt. Az ő házrészből ugyebár 50% anyámé, a másik 50 %-ot én és a két testvérem örökölte. (Igaz az egyik nővérem meghalt, de ebben az esetben a két gyereke osztozik az ő részén) De mivel a nővéremék benne élnek a házba, kifizetni senkit nem tudtak így várt mindenki türelemmel, hogy majd valamikor el lesz adva a ház, mivel a gyerekek (5 van) közül négy már felnőtt, lassan kirepülnek, - sőt már ki is repültek nagyrészt, - három főnek pedig már nem kell 6-7 szoba. Két évvel ezelőtt megterhelték 6 millió forinttal amiből én kértem egyet, mert anyukámnak tartoztam vele. Fizetem havonta nekik a törlesztőrészletet. Mondhattam volna azt is, hogy na akkor ennyivel kevesebbet kapok majd a finish-ben az örökségből.
Mostanára jutottak odáig, hogy el lesz adva a ház. Felvázolta a képletet, hogy ki mennyit örököl és ezzel nincs is gond, mert kb. ennyire számítottam, de megszólal, hogy én már kaptam egy milliót és akkor nekem már csak kettő jár.
Kicsit igazságtalannak érzem a dolgot, mivel én azt fizetem már két éve a törlesztőrészletét. Ő meg azt mondta, hogy örüljek, hogy nem kért annak idején az előzetes költségbe tőlem amikor felvették a hitelt. Én most valahogy kidobott pénznek érzem azt amit eddig kifizettem törlesztőrészletet, mert ha nem szorultam volna arra az egy millióra akkor tisztán kapnék 3 millát, így meg mire eladják a házat addig továbbra is törlesztek, és a végén ígyis úgyis kétmilla lesz a részem.
Volt arról is szó, hogy apu részét kiadják albérletbe, egy csomó mindent adtam nekik, hűtőszekrény, gázkonvektor, bojler, csempe, járólap... hogy tudják csinálni.... de még mindig semmi ez ügyben sem. Mondtam neki hogy azt is odaadtuk nekik nem mondtam egy szóval sem, hogy kérek bármit cserébe. Erre ő azt vágta hozzám minek hánytorgatom fel ő is odaadja majd a sok gyerekruhát és játékot, és ő nem fogja nekem majd később felhánytorgatni.
Én gondolom hülyén? Nem szeretnék összeveszni a nővéremmel, ezért csak lightosan próbáltam eléterjeszteni a dolgot, de persze rendesen felhúzta magát, és próbálta a saját érdekeit védeni.
Lehet, hogy rossz indulatú vagyok, de ha fordított esetbe lennénk ő már rég kopogtatott volna az ajtómon, hogy fizessem ki a részét amikor az apu meghalt. Nem tudom mit nem lehet ezen érteni, mindenki szeretné megkapni a jogos részét, anyukám is, főleg ő szeretné, hisz apámmal a két kezükkel építették fel azt a házrészt. Anyu előre megmondta, hogy nem lesz ez így jó, hogy odaépítenek, de persze akkor is csak legyintettek. Kicsit hosszabb és bonyolultabb az egész történet, de a lényege ennyi, ebből el lehet dönteni, hogy most én szemét vagyok? Én tegnap már mondtam a páromnak, hogy inkább legyen ahogy ők akarják, mert nincs kedvem megint a pénzen marakodni, én igazságos osztozkodást szeretnék, úgy hogy mindenki jól járjon.
Gondolom ők azt nézik, hogy én hozzájuk képest luxuskörülmények közt élek, és hogy még több pénzt szeretnék beharácsolni magamnak, de könyörgöm ők hébe-hóba dolgoztak csak, a tesóm sorra szülte a gyerekeket, vagy épp tanult ezért nem dolgozott, a négy gyerek közül van aki még most sem dolgozik 20-25 éves laklik. A ház csak amortizálódott, az idő ment.
Mi a párommal élelmesek és szorgalmasak vagyunk ezért van az ami van. Nem ölbetett kézzel vártunk a csodára! Igaz anya sokat segített nekünk, de tesóméknak még többet, hisz ők közelebb vannak egymáshoz, és hát ott volt a sok gyerek, anyu a mai napig rengeteg zsetont ad nekik. Tudom sok minden a férje lelkén szárad, de hát ők egy pár, egymásért vállalják a felelőséget, mi is mindent megbeszélünk apával, tehát közös döntések születnek, mert nővérem azzal is előjött, hogy ő nem akart odaépíteni a férje akarta. Egyrészt ami már megtörtént visszacsinálni nem lehet, másrészt nálunk ilyen nincs, hogy valamit egyikünk akar a másik meg nem és akkor nem kötünk kompromisszumot, hanem az erősebb győz. Szóval kicsit ki vagyok akadva már két napja, és nem tudom mitévő legyek, igazán már nem is a pénz ami idegesít hanem a vita mert mindenki csak saját magát nézi és ez családon belül szörnyű!