Új privát üzeneted érkezett!

sajna ebben nem vagyok jártas én sem! :? :(

Kép
Kép
Kép
Kép
nitacska007
Halásztelek
 
 


szia Betty!
Elküldtem és nagyon köszönöm!!!

PHPBB kód:
Kép
Kép
betti1
 
 


Sziasztok!!!!
Köszi a jókívánságokat aranyosak vagytok!

Hát hoztam a történetünket, ami megfogja töteni az oldalt. Jó olvasást és bocso, hogy ilyen hosszú lett.


Kedden mente ctg-re. Reggel elvittem Olivért a bölcsibe és valami miatt otthagytam a kulcsomat a szekrénybe és szoltam a gondozónőnek, hogy ha esetleg nem én jönnék érte akkor ki és hoyg a kulcsom a szekrényben.
Ctg-t megcsinálták tök jó lett és utánna szoltam, hogy kéne vérnyomást mérni, mert a dokim már múltkor is kérte. Sajna magas lett 148/ valamennyi. Így feghérjét is néztek és az is volt a vizeletemben. A szülésznő mondta, hogy várjam meg a dokit, mindjárt jön mert szülése lesz. Hát a doki már nem engedett haza. Hívtam Tamást ez van mennyen haza a cuccaimért és ugrasztottam a barátnőmet is, hogy hozza már el Olivért. Aztán kezdtük szervezgetni, mi legyen Olivérrel ki mikor tud rá vigyázni.

Ja és a doki megvizsgált de úgy hogy makd leugrottam a székből. Ilyet még sohasem éreztem. Gondoltam, hogy tágított egy kicsit. Na ettől kezdve pisilésnél észleltem a nyákdugót. A vérnyomásom sajna nem akart lemenni a dopagit mellé még korinfárt is kaptam.
Másnap reggel a vizitnél mondta a főorvos mondta, hogy mivel betöltöttem a 38. hete így a komplikációk miatt bármikor befejezhetik műtéttel a terhességet.
Kicsit megijedtem, mert úgy gondoltam, ha 40 hét akkor 40 hét és ha ő még ne akar kijönni akkor miért kell piszkálni, viszont a körülmények miatt aggódtam, hogy nehogy valami baja legyen Leventének. A Dokim azt mondta, hogy majd este, ha minden leletem meglesz megbeszéljük mi legyen másnap. Persze a dokim elfelejetett bejönniézt akkor tudtam meg amikor már rákérdeztem, hogy akkor most mi van, mert a családnak is tudnia kellene róla. Azt modták, hogy majd reggel jön a doki és akkor megbeszéljük. Persze én fél 5-től (önnállóan) nem ettem és reggel már nem is ittam, ha műtét lenne ne legyen gond belőle. A reggeli vizitnél megint megismételte a főorvos amit előző nap. A dokim perszenem volt most a viziten. (érdekes)
Közben már éjjel is és egész reggel éreztem, hogy valami nem stimmel, görcsölgettem. Szóltam a szülésznőnek aki csinált ctg-t. A ctg is mutatta szépen egyenletesen a fájásokat. GHívták a dokimat aki azt üzente 11-kor császár. Na kezdődött az előkészítés.
Beöntés, borotválás, infúzió, sóslötty ivás :x és katéter :(
Közben a Tamás is megjött és velem volt ameddig előkészítettek.
fél 11-kor bejött a doki és tájékoztatott mi fog történni és miért kell császár. Ja és megkérdezte, hogy ettem e ma. (próbált poénos lenni)
11-kor jött a műtör"fiú" és mentünk a műtőbe. Persze megint nagyon hideg volt. Elkezdtem vacogni, reszkettem mint a nyárfalevél. Nehéz volt mozdulatlannak maradni amig beszúrták a tűt, de szerencsére most sikerült és hataott az érzéstelenítő. Nagyon rendes volt az altatóorvos csajszi, végig szóval tartot mert említettem neki, hogy vizuális típus vagyok és félek, hogy rosszul leszek ha azon agyalok épp mikor vágnak. Szerencsére semmit sem éreztem és amikor kiemelték Leventét egyből felsírt és én is sírvafakadtam. Amikor kivették mindenki ámuldozott, hogy mekkora és azt mondogatták, hogy már most beírathatom az óvódába. Aztán pár perc múlva hozták megmutatni, megsimiztem és odadugták az arcomhoz és szinte egy percig puszilgathattam. Csodálatos érzés volt. Végre én is átélhettem, hogy milyen hallani felsírni a gyerekemet és milyen (szinte) egyből megpuszilgatni. Boldog vagyok, hogy érezhettem (ha kicsit is) milyenek a fájások és milyen amikor beindul a szülés. Ennek még azért is örülök, hogy legalább már Levente is ki akart jönni.
A műtét utánna még viszonylag sokáig tartott, de nem érdekelt. Ja és azt mondta az altatóorvos, hogy amikor kinyomják belőlem a babát az kellemetlen lehet és hájhat is de éles fájdalmat nem fogok érezni, szerncsére szinte nem is éreztem, csak onnan tudtam , hogy most nyomnak hogy nagy levegőt kellett vennem.
A műtét után betoltak az örző szobába ahova a császárosok kerülnek és EGYBŐL hozták Leventét. nem volt felöltöztetve, csak pelus és lepedő volt rajta. Egyből rátették a melkasomra és szopizni is megpróbáltunk, de sejna nem sikerült nem tudott szívni csak harapni. Ott volt velem 2 órát, ott aludt a cicimen. Aztán elvitték felöltöztették és kicsit később visszahozták. Majd este10-ig ott feküdt a melkasomon. Nagyon jó volt sokat puszilgattam szagolgattam. Aztán elvitték másnap reggelig. Megint próbálgattuk a szopit, de sehogy sem akart menni.Nem nyitotta ki a száját rendesen éppen hogy csak résnyire vagy még annyira sem. Sajnos ez így ment a következő napokban is és már adni kellett (állítólag) pótlást neki, szerencsére nem tápszert csak női tejet. Nagyon nehezen mentem bele, de lement a cukra és kellett. Azért mindig próbálkoztunk és a végén mellbimbó kiemelővel kicsit ment. Én mindig lefejtem ami a mellemben volt és ammellé kapta a pótlást is. Egy idő után már csak az én tejemet kapta nem kellett más.
Én sajnos nem voltam valami jól a vérnyomásom nem akar lemmenni és vasárnap már a fejem is fájt és alig kaptam levegőt Olyan volt mintha rátapostak volna a mellkasomra és a hátamra.Csináltak labort szerencsére minden oké volt.
Mivel hamar beindult az anyagcserém így gondoltam a műtéttől nem lehet.
Szerencsére már jobban vagyok, bár még nem az igazi, a hátam és légzésem, de az a lényeg, hogy itthon vagyunk.
Bocsi, hogy ilyen hosszan írtam le, de én már csak iylen vagyok.

Olivér még nincs itthon, mert a hétvégén belázasodott és a doki azt javasolta pár napig ne érintkezzen kisbabával. Az elöbb beszéltem vele telefonon Nagyon édes volt megkérdezte, hol a Levente és jóéjszakát kívánt nekem a papának és a Leventének is.
Amikor bejött a kórházba a nagyival méregette a kistesót és kérdezte, hogy akkor most ő még nem tud menni a kismotottal sé nem tud vele homokozni? Majd megtanítja fűrészelni. Nagyon édes volt, de hamar kezdett megkergülni és így el is mentek. Nagyon jó volt látni sokat bújt hozzám és sok puszit is adott. Nagyon hiányzik most is.

Na abbahagyom, mert már unhattok. Bocsi mégeygszer, hogy ilyen hosszúra nyúlt.

Jó éjt mindenkinek!!!

Kép Kép Kép Kép Kép

Kép
Kép
Kép
titanilla78
 
 

 
 

Titanilla!

Gratulálok Leventéhez!

Nagyon nagy baba! Igazi kis vasgyúró. :D :D :D
Nehéz lehetett már a végén!
Remélem, hogy Olivér is hamarosan veletek lehet újra!
Vendég
 


Sziasztok!

KRISZTINKA: Látom a vonalzód :evil: Voltál közben dokinál?
CSUCSU: Remélem, beáll a ciklusod 30 napra. Mikortól próbálkoztok újra?
SYL: Clostyt szeded még?
NITÁCSKA: Piri még sehol? Hugod hogy van?
KINGA: Mikor mentek a Velencei tóhoz?
CATHERINE: Vannak friss képek Beniről?
SYRY: Drukk drukk drukk! Milyen tesztet használtál? Várj pár napot, és reggel próbáld meg! LH-d nincs? Édesek a képek Mátéról!
BETTI: Visszaküldtem a képeket, ha nem sikerül feltenni, felteszem. Amúgy szép formás pocakod van, semmit nem híztál!
CARPE: Hogy vagytok? Köhög még Bálint? Miket kapott rá? Képek? Van már kialakult napirendetek? Éjszakák hogy telnek? Utólag is boldog 4. hónapfordulót a pici fiúnak!
TITI: Nagyon boldog névnapot az új családtagnak! Köszi, hogy megosztottad velünk a szüléstörténetedet! Örülök, hogy ezúttal átélhetted mindezt, és nem altatásban csinálták! Óriási baba lett Levente, de egyúttal nagyon édes, meg kell zabálni! A szopizásba bele fog jönni, kis vasgyúró, csak még biztos lusti. Gratulálok Nektek mégegyszer, legyen sok örömötök egymásban! Olivérnek jobbulást, és kívánom, hogy minél előbb 4-esben lehessetek! Ha időd engedi, gyere gyakran, várjuk a friss képeket, a beszámolót.
RÓLUNK: Mi jól vagyunk, csak nem igen van időm jönni. Petinek ez az utolsó hét az oviban, utána már csak szeptemberben viszem. Bence már elmúlt 7 hónapos, 8630 gramm és 69 cm. Augusztus 10-én lesz a keresztelőre, csináltam egy meghívót, megmutatom Nektek. Vasárnap elutazunk pár napra nyaralni Siófokra, ha visszajöttünk, majd írok.


Kép
Vendég
 


Betsy!

Nagyon jó lett a meghívó! Ügyes vagy! :D
Ha már említetted a keresztelőt, lenne egy-két kérdésem.
Kötelező minimum két keresztszülő, vagy elég egy is? (A kiszemeltünknek jelenleg ugyanis nincs párja.) Elég az is, ha csak meg van kersztelve, vagy kell az is hogy túl legyen az elsőáldozáson és a bérmálkozáson?

Új képek nincsenek Beniről. Ezek még múlt héten készültek a kánikulában. Remélem ezen a hétvégén is tudunk hasonlókat készíteni. Ez az eső ugyanis nem az igazi. :(

Kép Kép Kép Kép

Beni mellett a szomszéd kislány látható.
Vendég
 


sziasztok!
Szép volt ez a császáros szülés enyém nem volt ilyen ideális anno reméllem most másképp lesz és tényleg milyen nagy a babóka!

Bettsy!
Itt is köszönöm! Kép a pocakom 30 hetesen
Kép nagylányom 3 éves szülinapján
Kép kutyacsaládunk akik 7 en érkeztek mind kisfiú már csak 4 van
Kép ha valaki szeretne a gazdám lenni szóljon fajtatiszta labradorok

PHPBB kód:
Kép
Kép
betti1
 
 


azt hiszem sikerült!

PHPBB kód:
Kép
Kép
betti1
 
 


Látom mindenki jól megijedt a képeinktől :lol:

Bettsy!
Nagyon jó a meghívó!Ügyi vagy!

PHPBB kód:
Kép
Kép
betti1
 
 


Betsy: Most jött meg másodjára a műtét után. Most 31napos lett a ciklusom. Az igazsáh, hogy mindenképpen akartam várni még egy mensit. És lám az is megjött már. Ma tart a 3. napja. Tegnap pont azt beszéltük a párommal, hogy a mensi után hiába nem is akartam még de azóta megváltozott a gondolatom szóval ha elmúllika mensim akkor próbálkozunk újra. Aztán az égiekre bizzuk magunkat. lesz ami lesz. Aztán lehet a kistesó is rögtön összejön mint a Szabina:) Csak pozítívan:)

Titi: anygon szép a kis Levi. aki nem is kicsi:) Tényleg rögtön a névnapja is van Boldog névnapot neki:)

Kép
csucsu05
 
 


[quote="catherine"]K írta:catherineötelező minimum két keresztszülő, vagy elég egy is? (A kiszemeltünknek jelenleg ugyanis nincs párja.) Elég az is, ha csak meg van keresztelve, vagy kell az is hogy túl legyen az elsőáldozáson és a bérmálkozáson?

CATHERINE: Lehet egy keresztszülő is, és elég, ha meg van keresztelve. Nagyon jók a képek! A medence mióta van meg? Nekünk egy nyárnál tovább eddig egyik sem bírta, kilyukadtak :(
Vendég
 


BETTI: Tényleg formás a pocid, inkább fiús pocaknak mondanám. Vagy Rékánál sem híztál sokat? Réka is nagyon édes, nagyon szép a ruhácskája!
CSUCSU: Örülök, hogy pozitiv vagy, csak így lehet! :) Biztos vagyok benne, hogy lesz Szabinának kistesója!
Vendég
 


Titanilla:Gratulálok a hatalmas és gyönyörű babához!

Betti:Aranyos pocid van!A kutyusok is nagyon édesek! :D

Betsy:Szerintem nagyon szép lett a meghívó!Mi anno, mikor Rékát kereszteltettük nem csináltattunk meghívót! :)
Igen most megint szedem a clostit ez lesz már a 4.hónap!

Kép

Kép
syl100
 
 


Nekünk is minden nyáron új medencét kell vennünk,mert kilyukad! :?
Betsy:De jó már nektek,hogy mentek nyaralni,irigykedem!Mi szerintem ezen a nyáron nem megyünk hosszabb útra! :cry:

Kép

Kép
syl100
 
 


SZISZKO: Én sem csináltattam volna meghívót, de mivel szeretek ügyeskedni, így megszerkesztettem, előhivatom, lelaminálom, és már kész is :lol: Mi se megyünk csak 5 napra nyaralni, remélem, jó idő lesz addigra. Doki nem figyeli a peteérést UH-n?
Vendég
 


Betsy: Hova mentek nyaralni? Amúgy holnaptól már jó időt mondanak sőt felmelegedést.
Bár nálunk hajnalé óta esik és igencsak hideg van.

Kép
csucsu05
 
 


Bettsy!
Az az igazság még én is mindig reménykedek kisfiú terén eddig csak a 18 hetesen mondták hogy kislány ill. 20 hetesen azóta azt mondták nem látják.
Majd jövő héten kiderül! :)

PHPBB kód:
Kép
Kép
betti1
 
 


CSUCSU: Idén belföldre megyünk csak, Siófokra. Vasárnaptól 29 fokot mond a Balaton körül, remélem, tényleg így lesz. Nálunk fülledt meleg van most amúgy. Éjszaka esett csak.
Vendég
 


Betsy:Nem,nekem nem figyeli uh-val a dokim a ciklusom,sajnos!Megsem említette soha,mondjuk neki nincs is uh-ja,már nyugdíjas doki,de még Rékát nála szültem!

Kép

Kép
syl100
 
 


Titi: még egyszer nagyon gratulálok, igazán szép baba a kis Levente!
Betti: nagyon édes a kislányod, és szerintem sem nagyon hízhattál!
Kutyust megzabálnám, talán majd jövő nyáron már nekünk is lehet.
Sziszko: remélem sikerül nálatok is nemsokára a kistesó.
Csucsu: nagyon jó, hogy ilyen pozitívan gondolkodsz. Azóta is sajnálom, hogy nem tudtunk váltani pár szót az Auchanban. És hogy van a kis Fürtös Szépség? Tényleg megszokta már az új lakásotokat?
Betsy: jó nyaralást nektek, és szép időt! Mi augusztus vége felé megyünk, szintén csak egy hétre. A meghívó nagyon szép lett.
Nita: te hogy vagy?
Catherine: szerintem pap függő is, nálunk a férjem nincs megkeresztelve és féltünk, hogy gond lesz, de aztán rendben volt minden.
Syry: teszteltél megint?

Kép
németh
 
 


Sziasztok!

Hogy beindult mindenki! :D

Betti!

Nagyon szép a pocakod! Az enyém is majdnem ekkora, csak sajnos nincs még benne baba... :oops:
Ráadásul a lányod is nagyon szép és azok a kutyusok... Sajnos mi most a fű mellett döntöttünk, és kutya meg fű egy kertben nem nagyon fér el. És ha végre jön a kishugi is, akkor sajnos nem lesz annyi időnk foglakozni egy kutyával amennyit szeretnénk és kellene.

Csucsu!

Ha ilyen pozitívan gondolkodsz, akkor meg is lesz az eredménye! Drukkolok! :D

Betsy!

Köszi a tájékoztatást a keresztelőről. Most m,ár csak papot kell keresnünk és időpontot.
A medencét most vettük az Auchanban. Ha csak egy nyarat bír ki, akkor is megérte, mert annyiba kerül, mintha egy hétévgén elmennénk hárman strandra. Ezt pedig ugye mindig tudja használni, ha jó idő van.

Kinga!

Én is azt hiszem ez papfüggő a keresztelővel kapcsolatban. De már az is biztató, hogy van olyan, akinél ez így lehetséges.
Vendég
 


Sziasztok!
Rékát hétfőn vittem a háziorvosunkhoz,mert már pár napja be-be lázasodott,meg már annyira begyulladt a mandulája,hogy se enni se inni nem tudott!Az a lényeg ,hogy felírt neki egy Curan nevű antibiotikumot,amit beis szedtünk kedden, meg ma is reggel adtam neki és mikor az estit adtam be rá vagy15percre észrevettem,hogy az arca meg a felsőteste kezd tele lenni sok pici kiütéssel és tüzel is a helye.Azt hittem,hogy himlős lett,de elvittem rögtön az ügyeletre és a doki mondta,hogy nem az,ő nem is tudja,hogy mi lehet.Inkább beküldött minket Nyíregyre a kórházba,de én nem vittem,mert szerintem az antibiotikumtól lett neki mert peniccilint tartalmaz,szerintem arra lehet allergiás.Ír a papírja egy csomó mellékhatást,köztük ezt is!Tiszta ideg vagyok,hogy most mi lesz,biztos nem nagyon fogok aludni az éjszaka,mert folyton nézegetni fogom,hogy nem -e lesz jobban kiütéses!Nem akartam feleslegesen kitenni Rékát egy éjszaka kórházban tartózkodásnak.Remélem nem csináltam hülyeséget!Valakinek nincs hasonló tapasztalatta ilyennel kapcs.?

Kép

Kép
syl100
 
 


SYL: Még amikor Peti kicsi volt, neki is volt valamelyik gyógyszertől kiütése, de abban nem volt penicilin, hanem epres volt, és talán attól lehettek a kiütések, ha jól emlékszem. A doki nem is mondta, hogy a penicilin tartalom miatt lehet? Biztos, hogy nem kiütés? Mert most nálunk az ovikban skarlát járvány van, ami lázzal, torokgyulladással keződik, utána jönnek a kiütések. Sok piros kiütés, olyasmi, mint amikor megkapja a bőrt a nap, és még nem egybefüggő barna. Szerintem holnap azért nézetsd őt meg.
Vendég
 


Sziszko!

Lehet, hogy azért, mert Beni nem szokott beteg lenni, de bevinném most ügyeletre. Ha penicillin érzékenység, akkor talán jobb, ha minél előbb látja orvos!
Skarlát? Gyerekkoromban nekem is volt. Fertőző osztályon feküdten a kórházban. Azóta már enyhült ez a betegség. A mi orvosunk szerint a bárányhimlő is veszélyesebb.
Van most Rékának láza?
Vendég
 


Kinga
teszteltem, most reggel (nem este! :evil: ) de ennek ellenére negatív. viszont menzi se jött meg. ma már ugye csütörtök van, 41. nap. ha hétfőig nem jön meg, jövő hét elején elmegyek az orvoshoz. (még soha nem volt ilyen hosszú ciklusom. illetve pár éve talán szintén 41 napos.) amúgy 38-39 napos már előfordult. de 40-en túl, az tényleg nagyon ritka. most már kezdek beletörődni, hogy ez van.

most többre nincs erőm. késő van. holnap visszaolvasok rendesen. most csak átfutottam.

Kép

Kép
syrynx
 
 


Syl: Hogy van Réka??
Mi volt az éjszaka?


Kinga: Sebaj majd legközelebb ha talizunk dumálunk. Amúgy biztos vagyok benne, hogy össze fogunk még futni.
Szabina köszi jól van már megszokta az új házat. Kezd kinyilni teljesen. Az első napokban nem tudta mi is van nem volt annyira barátkozós meg jó kedvű. De mostanra már azt látom, hogy szeret itt lakni. Sőt....

Kép
csucsu05
 
 


SYL: Hogy telt az éjszaka? Pöttyök?
CATHERINE: Most már tényleg nem olyan vészes a skarlát. Pár nap alatt elmúlnak a pöttyök, gyógyszer van rá, meg is lehet előzni vele..
KINGA: Köszi. Ti hova mentek pontosan?
SYRY: Milyen tesztet használtál? Szombat reggel tesztelj újra one steppel :)
Vendég
 


Syl
sajnálom a betegséget. Kiderült már hogy a gyógyszertől volt-e, vagy valami mástól? reméljük semmi komoly. Húgom is volt skarlátos kb. 5 éves korában. Ő anno kórházban volt. Sajnos én nem mehettem be hozzá, és e miatt nagyon szomorú voltam. (emlékszem, utána még a maciját is fertőtleníteni kellett.) Sőt a szüleim is csak üvegajtón keresztül lehetett. Mi Mátét bárányhimlő ellen beoltattuk, épp két hete. Semmi más + oltást nem kapott ezen kívül, talán még a kullancs ellenit beadatom valamikor.

Betty
nagyon csini a pocid! :D szerintem nem néz ki 30 hetesnek. :shock: (pedig azt szokták mondani, hogy a második, többedik gyerekkel egyre nagyobb pocók lesznek.) de ez nem baj, legalább könnyebb a mozgás és persze még a java hátra van. :wink: :D kislányod nagyon helyes. :D kár hogy nem lehet jól látni a képen az arcát. Szóval akkor még nem 100%-hogy lány? bár 100%-ban akkor lehet biztos az ember, ha már megszületett. :wink: hallottam olyat, hogy a 8. hónap végéig tuti állították, hogy lány, aztán a végén mégis fiú lett. :shock:

Betsy
one steppel csináltam tegnap reggel is. szerintem már minimum egy halványat kéne mutatnia. Mátéval a 43. napon csináltam anno tesztet (előző napokban egyáltalán nem) és már bomba erős volt a tesztem. ebből következtetek, hogy a 40. napon már egy gyenge pozitívnak minimum kéne lennie. :? most megint kezd fájni a hasam, mintha megjönne. én azt olvastam, hogy a nagyon hosszú ciklusok lehetnek anovusok. lehet nálam is ez áll fenn most. a 14-21. nap között csináltam lh-kat és valahogy nem láttam egyértelműen mikor volt pozitív. :( ebből is erre következtetek.

Kép

Kép
syrynx
 
 


Betsy
jó nyaralást nektek!!!!!!!!! :lol: úgy nézem, az idő szupi lesz a hétvégén! :lol: azért a napozással vigyázzatok! Peti szereti a vizet?

Kép

Kép
syrynx
 
 


Sziasztok!

Bocsi, hogy így eltuntem, de soha nincs idom írni. :oops:

Titi
Hatalmas gratula a "kicsi" Leventéhez, sok-sok tejcit kívánok!

Betti
Nagyon csini kismama vagy, csak a pocakodra híztál. :wink:

Betsy
Bálinttal hétfon megint orvosnál voltam. Éjjelente kohog, és tele van az orrocskája. Ádám már megint beteg lett, így Bálintot is elvittem inkább megnézetni.
Bálintnak kéthete és most is Stoptussin cseppeket /kohogésre/ és Fenistil cseppeket /náthára :shock: :shock: :shock: / adott.
Most nem adom be neki a Fenistilt. Az viszketésre és allergiára van. Múltkor sem segített neki, csak egész nap aludt tole.
Szívatom az orrocskáját porszívóssal, és vettem a patikába orrcseppeket náthára. Keddtol használom, és már sokkal jobb neki.
Érthetetlen , hogy a dokinéni nem is ajánlott orrcsopit, csak ezt a Fenistilt.
Ádám megint kohog, és gennyes a mandulája. Még jovo héten lesz nekik ovi, aztán szunet. Remélem hétfon már eltudom vinni. Szerdán viszem ot vérvételre, Bálintot meg ojtásra :cry: Jól fog indulni a nap.

Két napig én is lázas voltam. Nem tudtam, szabad-e valamit bevenni szoptatás alatt. Végul paracentamol tartalmú lázcsillapítót vettem be. De a tejem kevesebb lett. Most szedek More Milket. Csak olyan problémás hozzájutnom. Gyorben a sok patika kozul csak egyben ismerték, és ott is meg kellett rendelnem. Aztán egy ismerosunk épp ment, és megkértem, hozza el nekem, ne kellejen átmennunk. De lassan elfog fogyni. Most megint azon filózom, hogy szerezzem meg. Már látom, megint 2x fog kelleni átmennunk Gyorbe.
Próbáltam megrendelni a neten, de kulfoldre nem kuldik el. Nálunk meg nem kapható :evil:
Úgy utálom ezt a nemzetet /mármint a szlovákokat, tisztelet a kivételnek/.

Képzeljétek, ocsémet azért nem vették fel egy céghez Pozsonyba , mert magyar. A szeme kozé nevettek gúnyosan. Jovore végez Pozsonyban a muszaki egyetemen. Pedig nagyon ugyes, és mégis nehéz elhelyezkednie a nemzetisége miatt.
Sajna nálunk ez így megy. Ha meglássák az életrajzban a magyar nemzetiséget, már szóba sem akarnak veled állni. Legalábbis a tobbség ilyen.

Bocsi, hogy ilyen hosszú lettem.
:oops:
Vendég
 


sziasztok!
németh köszi jól vagyok várom a menzit,de még mindíg sehol! :roll:

Betty szépen gömbölyödik a pocakod! :lol: :lol:

Betsy piri még sehol,hugom hála égnek már teljesen jol van tegnap volt pszihologusnál! :roll:

Titanila a kis levente gyönyörű kis vasgyúró lett!!!!!!!!!!!!!!!!
Gratula hozzá mégegyszer!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:

Kép
Kép
Kép
Kép
nitacska007
Halásztelek
 
 


Sziasztok Csajok!
Az éjszaka nem volt hál'istennek semmi,végigaludta,láza se volt meg nincs is egyáltalán!Pár pici pöttyöt vagy 4helyen még láttam rajta,de már az se nagyon van!Az antibiotikumot teljesen elhagytam,szerintem tuti,hogy a penicilintől volt!Mindegy még figyelgetem,ha van v.mi akkor rögtön visszük a dokihoz.Most fogok elmenni a gyógyszertárba venni neki kalcium injekciót,az állítólag jó erre kitisztítja a szervezetét,meg fenistilcseppet meg krémet a kiütésekre,ha majd v.mikor újra elő jönne!
Nitácska,Syry:Szorítok nektek!

Kép

Kép
syl100
 
 


syl100 köszi hogy szoritasz! :lol:

Kép
Kép
Kép
Kép
nitacska007
Halásztelek
 
 


Sziszko!

Érdemes lenne azért Rékát elvinni orvoshoz, hogy kiderítsék tényleg allergiás-e a penicillinre. Szerintem ez fontos, mert egy csomó gyógyszer tartalmazza.

Nitácska, Syrynx!

Drukkolok!

Carpediem!

Biztos nem egyszerű Nektek Szlovákiában! Sajnálom!

A gyerekek pedig gyógyuljanak meg!
Én egyébként úgy tudtatm, hogy a Fenistil cseppek a köhögésre jók! (Az allergia és a csípések mellet.)

Syrynx!

Én láttam a babtervezők otthonán egy csomó olyan görbét, ahol nagyon késői pé volt. 30-40. napon! És baba lett belőle! Tehát ne add fel!
Vendég
 


SYRY: Petinél én is a 42. napon csináltam a tesztet, és csak halvány volt. 2 héttel később volt a pé-m, mint kellett volna, pedig előtte mindig 30 napos ciklusaim voltak. Én szorítok Neked továbbra is. Azért még szombaton tesztelj a kedvemért, ha addig nincs változás. Köszi, én is úgy látom, jó idő lesz hétvégétől. Napozni nem fogunk, és 11 és 15 óra között nem is leszünk kint. Peti és Bence is imádja a vizet, de Peti fogja igazán élvezni a Balatont!
CARPE: Homeos tejserkentőt sem lehet kapni Nálatok? Sajna ezt a magyar-szlovák dolgot én is tapasztaltam, ha bármikor mentünk Szlovákiába, nem szeretik a magyarokat. Jobbulást a fiúknak!
SYL: Örülök, hogy Réka jól van. Szerintem is, ahogy Catherine írta, ki kell deríteni, hogy allergiás e a penicilinre, mert így legalább tudni fogod, és többet ilyen tartalmú gyógyszert nem adsz neki.
Vendég
 


Catherine:Ezt nem tudják állítólag kideríteni,hogy allergiás-e a penicilinre.Mivel az országban csak pár helyen néznek gyógyszerallergiát,de ahhoz is nagyon indokoltnak kell lennie,ja és méreg drága az is! :? Ezt egy főorvos mondta, a neten találtam.
Úgyhogy marad az,hogy mondjuk,majd mindenhol,hogy penicilin érzékeny,úgy adjanak gyógyszert!

Kép

Kép
syl100
 
 


Syl: Az jó ha eltüntek szinte a kiütések. Végülis valószinű a penicillintől volt tényleg. Nem evett epret vagy mákot?
mert attól is lehet ilyenkiütés ám. Nekem gyerekkoromban volt mindkettőtől.

Nita: Még mindig nem jött meg?? nem vagy te babás??
Csak halkan kérdem hisz azért már megkéne jönnie .

Syry: azért ne add fel még. Hisz nem mindenkinél mutattja ki ilyenkor. Van barátnőm akinek a 7héten mutatta ki a teszt mire elment már szivhang is volt akkor tudta meg , hogy babás. Amig nem jön meg addig van ám remény:)

Betsy: Tök jó időtők lesz. Jó pihenést, nyaralást:)

Kép
csucsu05
 
 


Syl: Az jó ha eltüntek szinte a kiütések. Végülis valószinű a penicillintől volt tényleg. Nem evett epret vagy mákot?
mert attól is lehet ilyenkiütés ám. Nekem gyerekkoromban volt mindkettőtől.

Nita: Még mindig nem jött meg?? nem vagy te babás??
Csak halkan kérdem hisz azért már megkéne jönnie .

Syry: azért ne add fel még. Hisz nem mindenkinél mutattja ki ilyenkor. Van barátnőm akinek a 7héten mutatta ki a teszt mire elment már szivhang is volt akkor tudta meg , hogy babás. Amig nem jön meg addig van ám remény:)

Betsy: Tök jó időtők lesz. Jó pihenést, nyaralást:)

Kép
csucsu05
 
 


Syl: Az jó ha eltüntek szinte a kiütések. Végülis valószinű a penicillintől volt tényleg. Nem evett epret vagy mákot?
mert attól is lehet ilyenkiütés ám. Nekem gyerekkoromban volt mindkettőtől.

Nita: Még mindig nem jött meg?? nem vagy te babás??
Csak halkan kérdem hisz azért már megkéne jönnie .

Syry: azért ne add fel még. Hisz nem mindenkinél mutattja ki ilyenkor. Van barátnőm akinek a 7héten mutatta ki a teszt mire elment már szivhang is volt akkor tudta meg , hogy babás. Amig nem jön meg addig van ám remény:)

Betsy: Tök jó időtők lesz. Jó pihenést, nyaralást:)

Kép
csucsu05
 
 


Na ez szép. 3X is elküldte a rendszer. Ezt hogy csináltam ??

Kép
csucsu05
 
 


Hát lányok, azt hiszem ennyi volt. Kezd megjönni. (még nem niagara, de ez már az... :( :evil: ) A hasam is kellőképpen fájdogál, feszül. Azért nem vagyok nagyon elkenődve, csak kicsit. a 38. napi tesztnél már kellőképpen kiszomorkodtam, most már csak a menzit vártam. Kezdődik egy új hónap. Bár egyre kevésbé vagyok bizakodó, de azért még ugye 5 hónap próbálkozás után még nem szabad feladni!!!!! (néha már azon gondolkodom, hogy lesz vajon egyáltalán kistesó?!) igaz Mátéra is 9 hónapot vártunk, úgyhogy most még csak a felénél vagyok annak az időnek.

Tényleg Nita, te nem csinálsz egy tesztet? (vagy most ebben a hónapban esély se volt a babára???) hátha neked pozitív lesz! :wink: :D

Kép

Kép
syrynx
 
 


Syrynx: :cry: :evil:

Kép

Kép
syl100
 
 


csucsu nem tudom,de nem akarok tesztelni mert én már rettegek!de a jövőhéten ugy néz ki megyek dokihoz,azt mondta a szülésznőm,hogy akkor ráér és ő is tud jönni! :lol:
De még mindíg nem jött meg,továbra is a fehér krémes folyás van! :roll:
syrynx lenne rá esély hogy pozitív legyen mert nem védekeztünk úgy! :oops:
de nem akaok tesztelni! :roll:

Kép
Kép
Kép
Kép
nitacska007
Halásztelek
 
 


Syrynx!

:( :( :(
Majd legközelebb! :wink:

Nitácska!

Ne félj tesztelni! Nem lenne jó látni egy pozitív tesztet? Ha pedig negatív... Lehet, hogy csak később mutatja ki.
Bár szerintem a biztos rossz is jobb, mint a bizonytalanság. De ez az én véleményem.

Sziszko!

Kár, hogy nem nagyon csinálnak gyógyszerallergia tesztet. Bár én úgy tudom, hogy a normálisra is sokat kell várni.
Én szeretném tudni, ha Beninél lenne ilyen. Vannak olyan betegségek, amelyeket penicillin alapú gyógyszerekkel gyorsabban meg lehet gyógyítani. Ha pedig feltételezzük csak az allergiát, akkor erről le kell mondanunk, még akkor is, ha ez nem feltétlenül szükséges. De itt is hangsúlyozom, hogy ez az én véleményem.

Képzeljétek el, Beni ma egy kicsit bágyadt volt és nyűgös. Estére felment a láza 38,6°C-ra! Fogalmam sincs mi lehet vele. De most várok pár napot. Februárban amikor először volt életében 38°C fölötti láza, másnap már rohantunk az orvoshoz. Ő pedig azt mondta, hogy ha várunk még 2-3 napot, akkor a tünetek alapján könnyebb kitalálni, hogy mi a baj. Főleg így, hogy ő még nem beszél. De szerintem nincs nagy baj. Legalábbis remélem!

Majdnem elfelejtettem:
Betsy!

Jó nyaralást kívánok! Biztos, hogy jó időtök lesz, ahogy az időjárás jelentést figyeltem.
Vendég
 


Nita: Lehet a szervezeted felborult most hisz ebben az évben 2X is mütőttek. Lehet ettől van.De ha mász dokihoz kérdezz rá azért ezekre.


Syrynx: 5hónap még nem nagy idő. Persze minden hónapban várakozni nem jó. De ne ad fel meglátod lesz kistesó:)

Kép
csucsu05
 
 


Csucsu
igazad van. tényleg korai még feladni!!!!!! csak hát 37 éves leszek ebben a hónapban. :( mire megszületik 38. :( bár még ennél idősebb anyukák is vannak.
Ti hamarosan elkezdtek próbálkozni újra?

Kata
sajnálom a lázat. reméljük, gyorsan el is múlik. lehet, csak valami vírus. Máté még csak egyszer volt lázas, amikor télen náthás-köhögős volt. de arra legalább volt magyarázat. Azért pár szót biztosan mond Beni? Most nézem hamarosan itt a ciklusod vége!!!!!!! :wink: szorítok! :D

Kép

Kép
syrynx
 
 


Syrynx: Na a 38 sem sok. Hisz már szültéál. Amikor a Szabinát szültem velem egy napon szült egy anyuka 41éves volt és első baba. Erre mondta a doki szinte már ez a megszokott.
Legalábbis mostanában. tehát az első baba veszélyes ha 35fölött van az biztos. Bár ez szervezet függő.
Nyugi nem leszel öreg ne félj:):)
Amúgy igen most fog elmúlni és ha nem is számolgatva meg hőmérőzve de spontán neki fogunk. nem mérek semmit nem nézek ovut. Ha az a baba jönni akar akkor jönni fog. Meglátjuk az égiek mit akarnak.


Catherine: Képzeld a Szabinais estére rosszul volt. Mondjuk egész nap nyügi volt. Furcsállottam is mert 11kor már aludt még nem is ebédelt. Délután is bujós volt meg néha sirt. Este pedig 8kor megmértem a lázát. Noha csak hőemelkedése volt. El is aludt negyed kilenckor. Éjjel fel is sírt. Nyügi volt. De reggelre egész jól van. Nem is tudom mi baja lehetett. Lehet azért ez az idő nekik nagyon nyomasztó.

Kép
csucsu05
 
 


Syrynx!

Valóban ne add fel! Manapság nem sok a 38 év. Nekem vannak barátnőim, akik 31 évesek múltak, de még mindig úgy gondolják, hoyg várnak pár évet az első gyerekkel. Szerintem ez most már elfogadott. És ha a két gyerek között max. 3 év korkülönbség lesz, akkor még a szervezeted is emlékszik majd az előző terhességre, és nem visel meg.

Most, hogy említetted, valóban úgy néz ki, hogy 4 nap van a tesztig. Pedig én még mindig a pé-t várom. Eddig ugyanis nem volt. Így nincs túl nagy izgalom, és nem is jut eszembe, hogy terhes lehetnék. Mert hiszen hogyan????

Csucsu!

Beni láza nem múlt el. Ma is 38,5°C volt. De délelőtt a természetes lázcsillapítást alkalmaztuk: hideg vizes medence az udvaron. :D Ezt legalább élvezte. Egyébként a nyűgösségen kívül semmi egyéb tünete sincs. Eszik ahogy szokott, iszik is... Tehát nem izgulok nagyon.
Dokinéni azt mondta, hogy van most olyan vírus, ami pár nap láz, és ennyi. Csak csillapítani kell, bár ehhez minimum kétféle lázcsillapítóra lesz szükségünk, mert makacs. + egy kis C vitamin, Oscillococcinum és kész is.
Vendég
 


Lányok!

Már harmadik napja fáj a derekam. De most már iszonyatosan. Meg fog jönni? És mi lesz az én saját, különbejáratú pémmel? PÉ-t akarok!!!!! És ha már az van, akkor jöhet a baba is!
Ugye nem akarok túl sokat egyszerre? :wink: :D
Vendég
 


sziasztok!

catherine azlért se akarok tesztelni mert a jövőhéten ugynéz ki megyek dokihoz és akkor ugyis kiderűl mi a helyzet odabent!!!!

Kép
Kép
Kép
Kép
nitacska007
Halásztelek
 
 

Vissza: Fogamzás

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?