Új privát üzeneted érkezett!

Lidke: Nekem tetszett a film, jókat röhögtem (az Indiana Jonest néztük meg), tipikus kikapcsolódós film. A Lili hiányzott, az volt a bajom egyedűl. De most már kicsit muszály volt kimozdulnunk kettesben Apával.Ráadásul idén el szeretnék menni egy koncertre is, mert tavaly nem tudtam a Lili miatt. Ezt a pasi dolgot mi sose fogjuk megérteni szerintem. Én nem is tudom mit csinálnék, ahogy magamat ismerem, rábólintanék, aztán meg menne a durci addig míg Apa kiengesztel valami hosszúhétvégével :?

Asszem megyek aludni

Kép

Kép
pgyöngyi
 
 


Jaj, Lidke, ez olyan nehéz lehet. Engem megütne a guta! De én sem szólnék, az biztos és márcsak dacból sem mennék. Szóval, megértelek. A francba!

Eszter, Hanna szöveg édes! :) Láttad milyen aktívak lettek? :(

Kép
Kép
~melitta~
 
 


Lidke!
Totál megértelek, de ettől neked még nem lesz jó... mármint, hogy ha símán hagyod elmenni, anélkül,hogy elmondanád mi bánt! Én mindenképp megmondanám neki,h ogy nem esik jól, amit csinál és hogy egyedül hagy a két gyerekkel, pedig nem is erről beszéltünk előtte.
Ádámnak volt/van egy baromi rossz szokása. Nem akar megbántani, ezért rámhagyja, majd a végén úgy csinálja a dolgát, ahogy ő akarja. Mondjuk legyen ez egy fagyizás, vagy bármi. Én megkérdezem, hogy lenne-e kedve, ő azt mondja igen. Én tök jól érzem magam, mert milyen jó, hogy végre elmegyünk sétálni (utál). És amikor oda jutunk, hogy most kéne menni, akkor meg hírtelen közbe jön neki valami. Megpróbálja elkerülni a konfliktust. Most már egész jól halad afelé, hogy inkább megmondja, mit akar igazán, minthogy beleéljem magam és utána elutasítson. Sokáig tartott, mire felfogta, hogy ha tudja, hogy valamit nem akar, akkor azt rögtön mondja meg, mert szarabb, ha beleélem magam....
Nem egyszerű a pasi logika....

Gyöngyi!
Mi már 2x voltunk moziban :D:D:D Az első nekem is ilyen volt. Jó is, meg nem is. :D A másodiknál már sokkal jobban tudtam lazítani. :D

Melitta!
Hogy vagytok? Hogy bírja Tamás lába?????

Puszi

Eszter
Kép
Kép
vok
 
 

 
 

Gyöngyi: nem, Lizi is ;)

cory + Liza 2006.03.11. + Zsoma 2003.08.31. + Balu 2001.09.12.
cory
Budapest
 
 


Sziasztok!

Gyöngyi!
Tünci is szopizik még. Igaz most lent van három hétig mamáéknál. Bár amikor három napot volt, akkor se kellett neki, de amikor visszahoztuk, akkor, mint ha mi sem történt volna, este azonnal rendelte: "Ciciii" Amikor kérdeztem, hogy van-e még tejcsi benne, akkor meg mosolyogva bólogatott.

Tündi most három hétig nagyizik. Mi csak hétvégente látogatjuk meg. Három gyerekmentes hét! Kedden étterembe megyünk a férjem kollégáival, aztán majd néha moziba, meg ilyesmik.

Lívia és Tünde baba, 2006. 04. 03.
Kép
szelivi
 
 


Sziasztok!
Lidke,
én is megértelek. Talán amikor felvetődött az ötlete annak, hogy mentek akkortól kellett volna többször beszélni a témáról, nehogy elfelejtse. De igazad van, most már tényleg olyan fura lenne. Aztán majd hogy fogtok neki hiányozni.
Gyöngyi,
klassz, hogy kimozdultatok. Az első ilyen tényleg fura kicsit, de aztán már jobb és persze sokat gondolsz a gyerekre és beszéltek is róla, de ki is tudsz kapcsolódni. Milyen koncert lesz?
Vok,
édes a lányod. :) Igen, majd vissza kell mennem dolgozni.
Livi,
3 hét? Gondolom vége a bölcsinek és ezért van most nagyszülőknél. Akkor azért használjátok ki!
Vali,
mi van veled? Bölcsinek vége?

Nekünk is jó 7végénk volt. Pénteken jött anyósóm és így elmentünk este vacsizni barátokkal. Szombaton meg Bécsben jártunk. Ma meg kerti partin a kolléganőméknél. Jó sok gyerek volt és Lidi iszonyatosan elfáradt. :D
angi79
 
 


Livi: Hú, 3 hét. Én ezt a 3 órát alig bírtam ki :roll:. Kiváncsi leszek, hogy kéri-e még a Tündi 3 hét után. Bár így, hogy hétvégente lát...

Lidi: Jó sűrű volt akkor a hétvége nektek :) Ákos koncertre készülők már ezer éve, de idén már eljutok tutira. :wink:

Vali:Tényleg, merre kolbászolsz? :)

Kép

Kép
pgyöngyi
 
 


Gyöngyi!
Most mozdultatok ki először Lili nélkül? Majd belejöttök! :wink: Lili kivel volt addig? Ő hogy viselte?

Angi!
Jó kis mozgalmas hétvégétek volt! Lidit is vittétek Bécsbe?
Mit dolgozol? Mikortól kezdesz?
Elég sokszor beszéltünk róla az elmúlt évben, utóljára úgy egy hónapja. Ez nem egyszerű feledékenység! :? :roll: Azóta Attila valahogy nagyon kerüli a témát!

Livi!
Majd gyere beszámolni, hogy hogy bírjátok! Tünci már tudja, hogy hosszabb időre megy?

Eszter!
Attila is hasonló, csak ő abban túltesz Ádámon, hogy ő el is jönne fagyizni/sétalni, aztán közben húzná mindenre a száját, tönkretenné az én kedvemet is.
Persze, nem fog úgy elmenni, hogy nem tudatom vele, hogy nem erről volt szó, de majd az indulás előtt közvetlenül, nehogy le tudja már mondani! Arról én tehetnék, hogy kimaradt valamiből, és azt nem akarom, de azért nehogymár minden frankó legyen neki! :twisted: :twisted: :twisted:

Melitta!
Nem írtad a legutóbbi UH méreteket!

Attila hazajött, Keve kirohant elé, és köszönés, meg minden helyett azzal fogadta: "Soha többé ne menj táncolni!" Nekem a szívem szakadt meg, Attila csak mosolygott. Hát, igen, Gyöngyi, nem vagyunk egyformák! Szegény Déva is úgy örült neki, puszilgatta a maga nyáladzós módján, aztán amikor az én kezemben volt, akkor is nyújtogatta felé a kezét, hogy vegye őt át. :( Azért ez meglepett, hogy egy ilyen pici is megérez már egy hétvégét is!
Én már nézegetem, hogy hova utazunk majd! :twisted: 8)

Lidke
[img]https://lilypie.com][img]http://lb5m.lilypie.com/TikiPic.php/Hbc0.jpg[/img]Kép
KépKép
kövecske
 
 


Lidke: És milyenek a turné társak? Nem lehet, hogy zrikálják Attilát és azért nem akarja, hogy menjetek? A pasik tudnak iszonyú hülyén és gyerekesen viselkedni :? Látod, Keve kimondja helytted is a lényeget. Ez milyen tánc, népi?

Kép

Kép
pgyöngyi
 
 


Így most voltunk kettesben előszőr, de én már volt, hogy a mamánál hagytam, ha mondjuk postára vagy bankba kellett menni (nem akartam órákat állni sorba vele). Egyébként általábban visszük magunkkal, hisz hozzánk tartozik, így vagyunk egy család, és ami nekünk élmény, azt miért ne osszuk meg vele is :wink: Jó persze van olyan program, amihez ő még kicsi (mozi, koncert, ilyenek)

Kép

Kép
pgyöngyi
 
 


Angi!
Igen, öthetes bölcsiszünet van. A főnökömnek mondtam, hogy hazavisszük, a bébit nagyiékhoz. És hozzátettem, hogy 14-én leszünk (voltunk) ötéves házasok. Erre rögtön fogta a fejét, hogy "nehogy aztán összehozzanak a gyerekmentes idő alatt valami kölköt" Hozzáteszem, ha ismernétek a főnökömet, haláli jó fej, olyat röhögtem rajta...

Gyöngyi!
Én simán kibírom. Jó, hiányzik, de azért jó a szabadság... (már csak apát kéne elpaterolni valahová, és egyedül lennék. Néha hiányzik a magány)

Lidke!
Azóta már biztos rájött. Tegnap amikor elaludt délben, akkor jöttünk el. Aztán felébredt, kérdezte a mamát, hogy apa? anya? A mama meg mondta, hogy dolgozni vagyunk. Erre Tünci: Apa-anya dojozni. Ennyivel le voltunk tudva. Ja, és megtalálta apa otthonfelejtett pulóverét és mondta, hogy "Ez apa púcsija!"
Én egyébként mondtam apának, hogy majd decemberben ha hazajön külföldről végleg, akkor én lépek meg egy hónapra valahová. Már a volt osztálytársammal megbeszéltem, hogy ha elférek, kimegyek hozzá Londonba. Mekkor buli lenne...

Egész jól viselem a Tündi-mentes övezetet. Ma műköröm-modell voltam. Hihetetlen béna a kiscsaj, akinél voltam. Többet biztosan nem megyek. Ronda, foltos lett, és mire hazaértem, az egyik le is esett. És a tanárok meg ott dicsérték, hogy milyen szépen dolgozik. Hát én szebben festek körmöt, mint ő. De aztán megnyugtatásul fűztem egy nyaklánc-medált meg egy fél gyűrűt. Ha kész lesz, teszek fel képet.

Puszó mindenkinek!

Lívia és Tünde baba, 2006. 04. 03.
Kép
szelivi
 
 


Gyöngyi!
Á, dehogyis! Együtt nőttünk föl, olyan, mint egy nagy család! Boldog lánykoromban én is táncoltam (6 éves koromtól), mindenki ismer. De még ha esetleg így is lenne, én akkor is elvárnám, hogy mellettünk álljon ki, mivel mi vagyunk a családja. De itt tuti nem ez a helyzet.
Igen, nyáron nagyrészt népi, évközben inkább kortárs. Mindjárt linkelek be képeket.

Lidke
[img]https://lilypie.com][img]http://lb5m.lilypie.com/TikiPic.php/Hbc0.jpg[/img]Kép
KépKép
kövecske
 
 


Mi is visszük a kölköket ahova csak lehet, néha az okosabbak ki is oktatnak minket, hogy ezt nem úgy kell! :wink: Mi úgy havonta egyszer elmegyünk kettesben is valahova, általában vacsizni Keve négy hónapos kora óta. Ezt is igényeljük. Múlt szombaton nagyon jó volt, az egyik táncos pár házasodott. Vacsira gyerekestől mentünk, aztán őket hazahoztuk Anyumnak, altatás után meg visszamentünk, és egy nagyot buliztunk! :mrgreen: Fél 3-kor már úgy tele volt a mellem, hogy indultunk haza. A rakparton kellett hazajönnöm, az eső iszonyatosan szakadt, és indulás előtt jöttem rá, hogy se jogsi, se személyi nincs nálam. :shock: Attila persze jópár italon túl volt, így kénytelen voltam én vezetni. :roll:

Livi!
Várjuk a képeket!

Lidke
[img]https://lilypie.com][img]http://lb5m.lilypie.com/TikiPic.php/Hbc0.jpg[/img]Kép
KépKép
kövecske
 
 



Lidke
[img]https://lilypie.com][img]http://lb5m.lilypie.com/TikiPic.php/Hbc0.jpg[/img]Kép
KépKép
kövecske
 
 


Helló :)

Nálunk is kezdődik az öthetes bölcsiszünet. Nálunk anyukámék állnak be a sorba, de mondjuk ezt nagyon élvezik, meg Benyó is. És csak délig. :)
Azért furcsa, hogy anyósomékban soha fel nem merül, hogy segítsenek ilyen helyzetekben. Náluk tök természetes, hogy vagy lemegyünk helybe, és megmutatjuk a Bencét, vagy különben nem látják. :? Nekem ez is olyan furcsa. Anyuék még Szolnokon laktak, amikor tesóméknak megszülettek a gyerekek, és minden héten kétszer vonatozott anyu hétközben, hogy segítsen nekik (sétálni, játszóra vitte őket, stb.stb.) Reggel hatkor vonatra ült, és este 6-kor ment vissza.
Ha nekem lesznek unokáim, biztosan én is inkább ilyen leszek.

Húú, mi eléggé eljárósak vagyunk, de főként úgy megyünk, ahová Bence is jön velünk, nomeg szerencsénk is van, hogy anyuék simán bevállalják Benyót, ha kettesben megyünk. De nélkülünk még csak reggeltől estig volt, napokat még sosem. Sőt, éjszakára sem maradt még sose nélkülünk. Valahogy így alakult, de én nem bánom.

Mi holnap este megyünk az István, a királyra, egészen véletlenül kaptunk VIP jegyeket a barátnőméktől (a férje T-mobilos nagyfőnök), és naaaaaaaagyon örültem neki, mert én nagyon szerettem volna, a Társulatot is néztem, ha úgy jött ki. :) Szóval nagyon izgulok a holnap este miatt. Amúgy gyerekként is imádtam, kívülről fújom az egészet. :wink:

Lassan készülődünk, mert mi pénteken indulunk Olaszországba, két hét pihi lesz, és már nagyon várom azt is. Utána még egy hét Balcsi is lesz, szóval dőzsölünk. Ennyit még szerintem sosem voltunk együtt egybe. 3 hét.

Lidke, én ezt biztosan nem bírnám szó nélkül hagyni, de én egy nagyszájú vagyok, ráadásul, két pici gyerekkel egyedül, szóval az több héten keresztül nem egyszerű. :roll: Én még az egy gyerekemmel is zokon venném, ez van. :?

Angi, végül mentek nyaralni valahová?

Hogy állnak a csípésesek???

Nekünk meg Benyót kell kezelni, mert már 4. hete taknyolt, nem vészesen, de folyamatosan kicsit, mindig vártam, hogy elmúlik, de most már nem húztam tovább. Úgy volt, ahogy gondoltam, a múltkori felsőlégúti betegségénél bent maradt a melléküregeiben a trutyi, és felülfertőződött. Úgyhogy antibikázunk, viszont így már 2 nap alatt elmúlt minden takony és köhögés. :roll: Hát ez van. De legalább Olaszországra meggyógyul, és ott meg majd átmossa úgyis a sós víz, ahogy ismerem az én víz alá simán bebukó gyerekemet. :)
Vendég
 


Ja, és tegnap nagy családi banzájon voltunk, szuper jó volt. Ott volt az egyetlen rokon, aki a nagymamámék korosztálya, teljes szellemi épségben, szuper érdekességeket mesélt a déd- és ükszüleimről.
Pl. az üknagyanyám háromszor ment férjhez, ami azért abban az időben nem volt semmi. :lol: 8) Az első nem is lett a férje, de született közös gyerekük. Azért ezek abban a korban még nagyon durvák voltak szerintem. Jó lett volna ismerni. :)
A dédnagymamám pedig négyesikrekként született, de egyedül ő élte túl, a három FIÚ meghalt. Naaa. Még egy bizonyíték a nők erősségéről.
Meg különben is, remélem a dédanyám már elég messze van ahhoz, hogy én is örökölhessem az ikrességre való hajlamot, de azért elgondolkoztató... :P

Ezt csak érdekességként írtam le, engem nagyon érdekelnek a felmenőim, és a gyökereim. :)
Apai vonalon is volt már nagy Krivácsy találkozó, akkor még Amerikából is jöttek sosem hallott rokonok, és a családfán őket is be tudtuk azonosítani. Szerintem baromi érdekes. :wink:
Asszem Komáromban van Krivácsy József utca, ő is rokonom volt, Kossuth főtüzére volt. :wink:

Nem untatlak titeket tovább, és bocs a monológért, szép napot! :)
Vendég
 


Vok
[quote] írta:dámnak volt/van egy baromi rossz szokása. Nem akar megbántani, ezért rámhagyja, majd a végén úgy csinálja a dolgát, ahogy ő akarja. Mondjuk legyen ez egy fagyizás, vagy bármi. Én megkérdezem, hogy lenne-e kedve, ő azt mondja igen. Én tök jól érzem magam, mert milyen jó, hogy végre elmegyünk sétálni (utál). És amikor oda jutunk, hogy most kéne menni, akkor meg hírtelen közbe jön neki valami.


jaj de ismerős! :roll: az én Ádámom is ilyen :lol: :lol: :lol: :lol:
nem lehet vele semmit megbeszélni... van hogy megbeszélünk valamit bólogat csak, hogy lerázzon, aztán mikor oda kerül a sor méltatlankodik, hogy erről nem is volt szó! :(


Eszti
engem is nagyon érdekelnek a gyökerek... egy csomó nem is túl távoli rokont én kutattam fel, jártam levéltárba is... sajnos apumékat ez baromira nem érdekelte még a apukája testvéreit sem ismerte... én kutattam fel az utolsó élő tesót, szegény kicsit kattant volt... fejére húzott harisnyában járkált és minden szemetet felhordott alakásban csak egy ösvényen lehetett közlekedni a szemétkupacok között kerülgetve a patkányokat meg a csótányokat... neki volt egy csomó családi képe, nagyapám első feleségéről is a dédszülőkről de sajnos szinte azt sem engedte, hogy ránézzek, lopva egyiket lefotóztam de nem lett valami jó a sötétben, azért valamennyire kiretusáltam. Sok régi ütött kopott képet kiretusáltam olyan jó újjáéleszteni őket... majd próbálok képet feltenni... családfamegrajzolásába is belekezdtem, de nem egyszerű :roll:





Kölkec nálunk sem volt spkat a távol a szülést leszámítva...

Én nem is tudok nélküle kikapcsolódni :roll:


Áronomnak torokgyulladása volt... mára úgy néz ki, hogy meggyógyult, de nagyon jó, hogy nyum velünk volt, mit csináltam volna egyedül a gyerekekel... :roll: :roll: :roll:



anyós segítség
Anyósom azért szokott segíteni de most pl nem volt velünk a gyerekágy alatt! :(

Kép
Kép
Kép
mamacka
 
 


Eszti,
hú tényleg jó nőci volt az ükmami. :) Engem is érdekelnek a gyökereim. Az én apai őseim Elzászból jöttek ide MO-ra. Jó szórakozást Nektek az Istán a királyon. Örülök, hogy Benyó a gyógyulás útjára lépett. Hú és ti mindjárt indultok nyaralni. :D :D :D
Mi nem tudom, hogy hova és mikor megyünk. :? :)
Anita,
merre jársz? Hogy vannak a gyerekek? Te?
Lidke,
nem vittük Bécsbe Lidit, mert nem bírta volna. De ő tök jót nagymamázott és aztán kapott ajándékot. Piros pólót kért. :D Keve nagyon édes. :)

angi79
 
 


Lidke: Ezek a srácok, lányok nagyon profinak tűnnek :) Nálunk a Lili unokatesója népitáncol (sváb), ők most Svájcba mennek egy hétre, de neki még nincs család.

Családfa engem is érdekel, én keresgéltem itt a neten, van aki vállal felkutatást, de szerintem az az igazi, ha saját magad jársz utána. Bazi nagy meló az tuti, de én tök élvezném

Mamacka: és beengedtek a levéltárba? Én úgy tudtam, hogy oda csak bizonyos emberek mehetnek be, ezért se foglalkoztam eddig komolyabban a családfával.

Anyósom mosógépe végleg elintézte a derekamat. Eldugult és a túró tudja hány liter víz folyt ki a pincébe. Idáig takarítottuk. Gondolhatjátok.... felállni alig tudtam utána. Most kicsit jobb.

Kép

Kép
pgyöngyi
 
 


Angi: Anitáék nem most mentek nyaralni? Mintha ő írta volna a múlkor, mikor a tali időpontokat beszéltük, de nem biztos

Kép

Kép
pgyöngyi
 
 


Csá :D

az én családfám elég gáz............. :roll: :roll: :roll:
Főleg anyu részéről(vagyis inkább csak onnan), őt itthagyta az anyja, kiment Angliába k..válkodni, ott lett még vagy 6 gyereke, fele arab.......
Szóval nagymami kissé ri..cosan élte az életét. :o
Anyut meg örökbeadta itthon ........... :roll:

Én nem vagyok kíváncsi ezek után semmilyen felmenőmre :lol:


Hú, Eszti, már jövő péntek????
De jóka :D
Nagymami tuti :D


Lidke , nagyon sajnálom, hoyg ti nem mehettek(én biztos nem bírnám ki ezt az állapotot, ezért van nagypofám ) :lol:

Mi meg kitaláltuk, hogy kettesben(max. hármasban), megyünk az idén nyaralni, de aztán győzött a lelkiismeret, és jön mindneki :D :D
Holnap mehetünk útlevelet csináltatni a két csöppnek, mert az övüké lejárt, és direkt nem csináltattuk meg, mondván úgysem megyünk sehova , erre, tudtam, hogy ez lesz a vége :D
Most megyek és uno-zok a gyerkőcökkel, már egy monopoly party megvolt mára)ha így megy, akkor meghibbanok szeptemberre) :roll: :lol:

vas
 
 


vokeszti: Akarnék venni ezüstkolloidot, de két fajtát is találtam, az egyikre rá volt írva, hogy ag100, a másikra nem. Az ag100 leírásába az állt, hogy természetes antibiotikum, baktériumos betegségekre jó, a másikra meg, hogy gombát és minden élésködőt kinyír. Most nem tudom, hogy két tipus van, vagy csak az egyiknek részletesebb a leírása, de egyébként ugyan azt tudja mind a kettő
Jó zavaros voltam mi? :)
tényleg, letudtátok tölteni az elsőrészt végűl? Kéne taliznunk is (nem a film miatt :D ) csak annyi mindent tudnék mondani, kérdezni, pletyózni :lol:

Kép

Kép
pgyöngyi
 
 


Ildi, hát ez nem semmi...
És hova mentek? És mikor? Mesélj mán. :)
Neem, nem jövő héten megyünk, e héten, már csak 4-et kell aludni. :)
Vendég
 


Eszti, ja, tudom ám, hogy péntek, de mégis jövő-t írtam :lol:
(figyelmetlenhülyetyúk :lol: :lol: :lol: )

hova? :wink:
Passz.
Felvetődött egy csomó minden, de majd akkor tudom, ha elindultunk.(tegnap még Skócia volt az úticél), ma már nem :lol: :lol: :lol:


A héten egy laza mini taller nálunk?????????
Kinek jó????????????


Kedd és szerda kivételével nekünk jó a maradék két nap. :lol:
(csüti, péntek)
(Meg esteleg a jövő hét)
vas
 
 


Tünde, milyen volt a szombati tanfolyam(vagy előadás) :?: :D

Cory, csípéseddel mi a helyzet???


vas
 
 


Ildi: csípésem gyógyulóban, ellenben van fosós vírusunk :( Éljen a vakáció :(

cory + Liza 2006.03.11. + Zsoma 2003.08.31. + Balu 2001.09.12.
cory
Budapest
 
 


Sziasztok!

Én már csak pihegek, de holnap azért még be kell futni egy körre a doktornénihez... tiszta tüsző Zazi mandulája. Ennyit az alkati szerről.
Ildikém, így mi nem... brühü.
Edit, ti hogy vagytok?

Kutassatok csak és meséljetek! Ez nagyon érdekes.

Puszi,

Kép
Kép
~melitta~
 
 


Sziasztok,

köszi az érdeklődést, még itthon, de már megy a készülődés. :D

Csütörtökön doki után írtam egy hosszút, de elszállt. Jól felhúztam magam, aztán péntek óta még csak most ültem ide.

Szóval megvolt az itteni genetika is. Picilány (merthogy sztük is az :D) rendben, ők cisztának mondják a lepényemen lévő vmit, amivel nincs teendő továbbra sem. Mindegy mi az, a lényeg,h a kiscsaj rendben legyen!

Melitta, tőled akartam még kérdezni,h nevetek van? Vagy titkos? Olyan régóta szeretném tudni, a talin is elfelejtettem feltenni a kérdést.
Örülök,h apátok végre gipsznélküli. Ugye? :roll: Zazit te túlhordtad? Mintha úgy rémlene... :oops:

Nálunk épp a hétvégén volt az első alkalom,h Boti estére maradt a nagyiéknál. Esküvőn voltunk, ahonnan fél 9 körül elvittük a mamáékhoz. Nem így tervzetem, az utolsó pillanatban alakult így, de őt tényleg nem érdemes túlpörgetni, akkor sose nyugszik le. Nagyon rossz idő volt, hiába volt játszi, nem igazán tudott kint játszani. A nagyiék is fektették le, hiába mondtuk,h szóljanak,jövök hozzá, aztán legfeljebb még visszamegyek. Tutira vettem,h nem szólnak, bejött. Végülis csak elaludt Boti,mégha kacinfántosan is. Elvitték autókázni, és 11 körül aludt el szegénykém. :shock: :? Na, mindegy, ezen is túl vagyunk. Hajnalban mi is odamentünk aludni, így egy szobában töltöttük végülis az éjszaka nagy részét. Reggel nem aludt sokáig, ellenben ma a saját kis fészkében pótolt, 9 után ébredt jóval. :D

Ildi, épp tegnap voltunk az outletben. Még sok üzlet nem nyílt meg, pl. Mango. Azért tudtunk mit venni. :lol: :wink:

Angi, szuper lehetett Bécs.

Esztikém, 3 hét??? Tyűűűű, király lesz nektek.

Mi csütörtökön még Pestre Hajdu doktornőhöz, aztán péntek hajnali 1-2 körül indulás Ho-ba, hurrrráááá! :D

Bocsi, ami kimaradt, így jó sok voltam.

Puszi!


Anita
Kép
Kép
_anita_
 
 


Gyors gyógyulást a kis betegeknek!

Anita
Kép
Kép
_anita_
 
 


Cory, hát nem örülök a fosós vírusotoknak :(
Ki kapta meg??
Csípés legalább oké :wink:
Tényleg Balut felvették a suliba?

Anita, de jó, hogy ott is mindent rendbe találtak :D
Akkor majd mi valamikor elmegyünk arra(mármint az archeopark, meg az outlet fele, épp tegnap említettem a szomszédasszonynak, amíg a többiek szórakoznak, mi soppolunk :lol: :lol: )
Nektek is de jó, hogy már most mentek nyaralni(lassan mi is), de kicsit megszívtuk az útlevelesdivel ma Pesten(na, majd bemásolom, a másikba már leírtam) :wink:

Melitta drága, gondoltam, hogy te már nem nagyon mocorogsz, de úgy látom érdeklődés hiányában megint nem akar jönni senki. :(
Pedig Edit, meg Anna nem ezt mondta a múltkori talin :D :D :D
Csüti is sztornó, már csak a péntek szabad, ha jönni akar valaki :D :D :D :D


na, csocsi
írhatna már valki ma :lol: :lol: :lol:
vas
 
 


Útlevél intézés:GÁZ :evil:
Ott voltunk 8 óra 3 perckor, az utcán állt a sor, és mi lettünk az 53.-ak. :shock:
(Visegrádi utca, központ okmányiroda)
Vártunk egy kicsit, aztán húztam sorszámot az info kéréshez is, mert reggel nem találtam Oli anyakönyvi kivonatát, ne már várjunk még 2 órát, és elzavarnak haza
Naná, hoyg kell....... :roll:
Így fél kilenckor el is jöttünk, persze azóta is fáj a fejem....
Jó le is lettem b...a, miylen hülye vagyok.
Azóta átforgattam mindnet, és meglett az a hülye anyakönyvi kivonat
A lényeg, létezik internetes időpontkérés is,
de jövő szerdára kaptam leghamarabb időpontot, és sürgősségivel remélem pikk-pakk megvan(szorít az idő), :)
Soha nem hagytuk utólsó időpontra az útlevél intézést, de mivel úgy volt, hogy magányoskodunk, nem kell nekik.De másképp alakult
Tehát csöppök jönnek.
:D
vas
 
 


Egy jó élmény is a mai napból:
busszal jöttünk haza a Szerencs utcától, negyed óra volt csupán, és 40 forintért kaptam jegyet :shock: :shock: :shock: :shock:
Nacccccssssaládos jegyet kaptam :lol: :lol: :lol:
meg is lepődtem(na, ezek után is buszozok velük)

nemá háromszászvalahány forcsis brenyával járjak????
Lehet busszal megyünk nyaralni is :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:
vas
 
 


Ildikém
Nekem a holnap lett volna jó csak, így nem írtam. :D Anna egész héten lázas volt, mert bedurrant a melle szegénynek, :( de majd ír róla, ha már lesz rá energiája.

Levi teljesen oké csütörtökön volt hője még, de pénteken már semmi baja nem volt. :lol: Ma mentünk dokihoz, mert meg volt beszélve és minden oké, :D még jó hogy nem kezdtem el adni neki az antibikát. :roll: Hétvégén nővéremnél voltunk, és nagyon sok volt a program. :lol: Tegnap is este 8-kor értem haza, most próbálom utol érni magam.

Majd este próbálok jönni bővebben. :)


Edit és Levi 2006.03.06

Kép
babetta
 
 


Oké, Edit :D
azért látom, ezek mellett azért olvasóüzemmódban vagy. :D

Szegény Anna :(




Akkor jövő hét szerda kivételével??????
vas
 
 


Ildi, na és végül megvan a tuti úticél? Skócia? Repcsivel?
Nekünk pont belefér Benyó az útlevelével, mert júli 19-ig jó, de addig hazajövünk, és ott nem kell, hogy jó legyen még fél évig. :lol: Mondjuk elég vicces benne az 5 hónapos fénykép...kis anyatejes gombócbaba volt még, gombócfejjel. 8)

Benyó is hőemelkedéses reggel óta.....banyek. Délután úgyis kontroll dokinéninél, de már tököm kivan a sok frincfranccal. :x :evil:
Vendég
 


Eszti, á, nincs úticél :D
Nekem van egy tervem:
de ehhez nem foglalok semmit, csak elindulunk a vakvilágba:
Indulás:Répcelakról, első állomás Plitvicei tavak,
aztán Zadar és környéke, onnan átkompoznánk Anconába(Olasz), és onnan a part mentén hazafele(Rimini- Velence-jesolo...stb)
Hazafele egy jó kis túra Ausztriában :D
És útközben keresnénk mindig szállást.
Tököm kivan ezektől az itteni irodáktól(a világ pénzét elszednék az embertől)Na, meg nem is akarok egy helyen lenni 10 napig. :D

Á, én nem repcsizek ennyi kölökkel :lol:
Szétszedik a gépet :lol:

Natasának 2 hónapos fényképe van :D
totál felismerhetetlen :D

Mi van Benyóval, hogy megint hőemelkedéses? :shock:
vas
 
 


Ildi: Lizi fosik :( Szegényen már lóg a bőr :( De legalább jókedvű :)
Utazásért irigy vagyok :) A körutas, helyben szálláskeresős szerintem nagyon jó :) Mikor 10 éves voltam, voltunk így a szüleimmel (vonattal), és nagyon-nagyon jó volt :)

Eszti: Benyónak jobbulást!

cory + Liza 2006.03.11. + Zsoma 2003.08.31. + Balu 2001.09.12.
cory
Budapest
 
 


Ja, és Balut felvették a választott suliba, csak kicsit sokan lesznek. De hát semmi sem lehet tökéletes.

cory + Liza 2006.03.11. + Zsoma 2003.08.31. + Balu 2001.09.12.
cory
Budapest
 
 


Eszti: jobbulást Benyónak!!! Így legalább a nyaralás alatt nem lesz beteg, addigra túllesz rajta!!

Cory: Lizának is gyógy!! Most már azon kell izgulni, hogy a többiek ne kapják el! Ti hova mentek nyáron??

Ildi: hűű, jó kis bevállalós nyaralás!! hajrá!!!

Mi még nem tudjuk hova és mikor... :?

Annácskának is jobbulást!!!

Melitta: drukk.... :)

Edit: legalább Ti már jól vagytok!! :)

Nálunk mind a két kicsinél volt 1-1 napos láz, nem csillapítottam, adtam nekik óránként Belladonna-t, más tünet nem volt

Bettina 2006.02.09.
Dorina 2003.11.03.
Patrícia 1995.05.09.
tünde_szõd
 
 


Sziasztok!

Edit! Ne haragudj, de egyszerűen a tüszők nem hagynak békén minket. Szegény Zazi mindenféle ételtől ordít, egyedül a húslevest, a vajaskenyeret és a főtt kukoricát tudja megenni. Valószínűleg még a natúr borsóval sem lesz gond. Grrr. Szóval amikor vissza akartalak hívni, akkor te nem voltál, aztán elindultam patiába, amikor hallottam, hogy csörög, de már nem akartam visszafordulni, úgyhogy holnap majd beszéljünk.

Ildikém, én abszolút mobil vagyok, ma is a seggem alatt van 100 km. Papucsban indultam el, amiben nem volt kényelmes vezetni, így lerúgtam. Majd ezután este átugrottam a patikába és bementem egy cipőboltba még egy másik papucsot megvenni, amikor az eladó finoman tudomásomra adta, hogy illdomos a próbazokni használata. Utána mondta a Tamás, hogy tiszta retek volt mindkét sarkam a gumiszőnyegtől... Micsoda égő vagyok!!! :shock:
Szóval, ha bébi nem kopog addig akkor mi a hétvégén még lagzizunk és Gödöllőre meg dalolva átugrom... Max. Edit hazavezet... hehe

Anita! Van nevünk, nem titkos, de már csak keveset kell aludni :lol: így még nem dobom be. :) Zazi 16-ra volt kiszámítva, a dokim szerint 28 előtt nem is kellett rá számítanom és 22-én megszületett. Most a naptár szerint és a 4d szerint június 28, a hosszabb ciklus miatt lehet július 5, mert átlagosan 7-8 nappal szokott hosszabb lenni mint a normális embereké, a dokim szerint pedig július! 15 előtt -haha- nem is kell rá számítanom. Szóval jobb, ha elkezdünk nagy pénzekben fogadni, mert lehet, hogy valaki piszkosul meggazdagodna... ugye VukEszti? :wink: :lol: Tegnap pl. puffancs volt az arcom és teljesen rosszul voltam, tegnapelőtt nem tudtam megmondani egy ismerőnek, hogy hol lakom, annyira fájt a hasam, ma pedig semmi... nádszál karcsú vagyok, sehol egy ér és egy duzzanat. Ki érti ezt???


Lidke, nem írtam uh eredményt, mert végülis nem voltam hivatalos uh-n a 4d óta. A gipszeléskor besírtam magam, akkor 8,5-ös koponyát mértek és ha jól emlékszem és 2,6 kilót becsült, de nem volt túl jó a gépe, így nem adok rá sokat. Nekem a lényeg, hogy ne legyen hatalmas. Legalábbis nagyobb ne legyen, mint Zazi volt.

Na, jól teleírtam megint az oldalt, de majd pár napra kiiktatom magam - megígérem! :lol:

Puszi mindenkinek,

Kép
Kép
~melitta~
 
 


Tünde: megyünk 1 hétre a koleszos társasággal Novára, itt kb 100-150-en leszünk. Aztán meg 1 hétre 4 baráti családdal béreltünk egy házat Eger mellett.
Kicsik teljesen jól vannak már?

cory + Liza 2006.03.11. + Zsoma 2003.08.31. + Balu 2001.09.12.
cory
Budapest
 
 


Cory,
jobbulást Lizinek! jó, hogy felvették Balut.
Anita,
több uh lesz így? Örülök, hogy babócátok teljesen jól van. :)
Melitta,
én csak ámulok és bámulok, hogy te mennyire aktív vagy. :shock: :D Zazinak gyógyulást! Szegény, ez olyan rossz. :(
Ildi,
a terv nagyon jól hangzik. Zadarban voltatok már?
Eszti,
mit mondott a dokinő?

Esik az eső... :(
angi79
 
 


Á, nem csak hőemelkedése volt. Délután már brutál láza, egészen estig nem is tudtam csillapítani... :( Még jó, hogy 5. napja szedi az antibiotikumot.
Dokinéninél voltunk, holnap megyünk orr-fül-gégészetre, mert szerinte (szerintem is) tuti valami szövődménye van, ami az antibika ellenére nem javul. Szóval holnap reggel derül ki, mi a helyzet. A jobb füle nyomásra fáj neki, eléggé orr hangja van (orrmandulagyulladás gyanú), de ezt csak az orr-fül-gégén tudják megnézni. Ott meg már visszatérő vendégek vagyunk, és az ottani dokinéni nagyon profi, remélem kideríti, hogy mi van.
Amúgy, ha nem lenne előzménye, engem sem érdekel az egy napos láz, lehet bármitől, de sajnos Benyónál ezt megelőzte 4 hét taknyi és köhögés, szóval gyanús a dolog, hogy felülfertőződött valahol.
Ma reggelre már nem volt láza, kisördög, eszik is, de azért nagyon szeretnék pontot tenni a végére, és kideríteni, mi a helyzet. Nyaralás előtt!!!!!!
Hát ez van. Nekünk minden nyaralás előtt ilyen izgulások vannak, nem is értem.... :shock:

Elvileg péntek este indulnánk...

Drukkoljatok, hogy el is tudjunk indulni...

Cory, jobbulást Lizának. Fene vírusok... :(

Ildi, ez nem semmi útvonal. És három gyerekkel. :) Kemény vagy, bár hát ezt eddig is tudtuk. :) :)
Vendég
 


Lidke
Azért vannak ott szép lányok, :shock: :lol: ha jól láttam, :shock: :oops: én biztos tiszta ideg lennék. :evil:
Szerencsére nálunk nincs ilyen helyzet, még bulizni se megy el Laci, :) max én. :oops: :lol:
Az biztos ,hogy nekem is nagyon szarul esne. :cry:

Ildi
Ez a nyaralás nagyon jól hangzik. :lol:
Taliról még beszélhetünk, nekem a hétfő vagy kedd jó. :D

Tünde
Nálatok is csak láz volt?? :?:
Mindenki otthon van már? :)

Eszti
Jobbulást Benyónak ,hát ezt kihagyhattátok volna. :(
De nagyon jó nyaralást nektek! :D
Családfámról nem sokat tudok, de engem is érdekelne. :) A tiéd jól hangzik nagyon. :lol:
Doki mit mondott? :?:

Mamacka
Áron hogy van? :?:

Melitta
Neked nem írok ,mert beszélünk. :lol: :lol:

Cory
Na jól bekaptátok ti is. :(
Anyám jó nagy buli lesz a nyaralásotok. :lol:

Livi
Én belehalnék ,ha csak két napra oda kéne adnom Levit valakinek. :cry: Néha irigylem az ilyen hozzá állást. :lol:

Angi
Mit vásároltatok Bécsben?
Jó hétvégétek volt nektek is. :lol:

Gyöngyi
Merre jársz? :)
Hogy van a derekad? :?:

Boscó
Te is eltűntél!!! :)

Anita
Örülök ,hogy rendben a kiscsaj, :D és nagyon jó nyaralást nektek :lol: ,ha addig már nem jönnék.









Edit és Levi 2006.03.06

Kép
babetta
 
 


Húú Eszti,ez nem hangzik jól :(
Drukkolunk nagyon,hogy eltudjatok menni nyaralni. :)

Edit és Levi 2006.03.06

Kép
babetta
 
 


Jujj, Eszti, ez nagyon nem jó :(
sajnálom Benyókát.
De remélljük minden jóra fordul majd.
És péntek estére gyógyuljatok meg :)

Cory, Lizának is jobbulást :)
Az jó, ha Balut felvették oda, de hány az a sok?
Leventéék 26-an vannak egy osztályban :)

100-150-en lesztek?És ismeritek is egymást mindannyian?


Itt is esik az eső egész nap, Angi :(
Zadarban még nem voltunk, de mivel hajózni szeretné(n)k :wink: , át Olaszba, az meg csak onnan megy.Megy az Isztriáról is, de az nem tetsz :wink:
Ez jó nagy tengerjáró komp.
Izgi :D
De mondom az egész csak egy terv(az én agyam szüleménye), majd ha hazajöttünk, kiderül mi lett belőle.
De még az útleveleknek is ugye kész kell lenni :roll: (amit be se adtunk ugye) :lol:


Melitta, koszos sarok :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:
Vicces lehetett :lol:
hát akkor a jövő hetet dumáljuk meg :D
Zazinak is jobbulást!!! :)

Tünde, emilt megkaptam, köszi, meg is néztem, de szerintem én már nem változtatok.Sajna a 2 hét múlva lévő bázistanfolyamot le mondanom(az uram betett :lol: ), de majd aug.-ban, vagy szept.-ben lesz(vagy pedig megtartják nekem egyedül :wink: )

Muszáj mennem, szétszedik a házat.............
(ma hülyébbek az átlagosnál, szerintem az időjárás...... :roll: :roll: :roll: )

csá
vas
 
 


Levi már csak éjszakára kap pelust ,de 5 napja abba sincsen semmi. :shock: :D :D Reggeltől estig meg nincs is rajta. Már ott tartunk , hogy egy csepp se megy be neki, tartja amíg levetkőzünk ,és már nem kell kérdezni se ,szól magától ,hogy pisilni kell. :lol: Hát a kakival még szórakozunk, de majd megoldódik az is. :? :lol:

Tényleg, az hogy van majd, megyünk az utcán és egyszer csak azt mondja, hogy kakilni kell, és ott mindenki előtt kaksizunk? :?: :oops: Vagy mondjuk, ha a héven jön rá? Vagy azt jobban tartják, mint a pisit? :?: Én ilyenek agyalok :oops: :lol: :lol:

Hétvégéről teszek majd képeket, hogy töltsem az oldalt.
:wink:

Edit és Levi 2006.03.06

Kép
babetta
 
 


Megyek takarítani, amíg van néhány szabad percem :D

Edit és Levi 2006.03.06

Kép
babetta
 
 


Ildi: 29-en lesznek elvileg, hacsak addig vissza nem mondja valaki. A másik osztályban meg 30-an lesznek.
Ismerjük egymást mind. Az úgy volt, hogy a koleszban volt egy klub, és annak voltunk tagjai különböző időszakban, és persze mindenkinek családja lett... (bár a párok egy jó része olyan, hogy mindkét fele a klubból van). Ebből kb 60gyerek lesz.

cory + Liza 2006.03.11. + Zsoma 2003.08.31. + Balu 2001.09.12.
cory
Budapest
 
 


Edit, hű de szuper jól álltok. :)
Nálunk se nagyon van pelus, mert nem hajlandó felvenni, állandóan bugyit akar, így kihasználom. De én még kintre adok rá, már ha engedi. Aztán úgy tervezem, hogy mivel most három hétig együtt leszünk, csak akkor kap, ha akar, ha nem, akkor hajrá, és hátha szobatiszta lesz magától. :) Mondjuk én örülnék, ha idén nyáron sikerülne, én úgy látom, nagyon fogékony most, és szeret is bilibe vagy WCbe pisilni. Tény, hogy nálunk nem nagyon van ajtóbezárás, így mindig látja, hogy mi is a WC-be pisilünk, kakilunk.

Benyó jól van, de nagyon kíváncsi leszek, holnap mit mond a szakdoki néni. :? Max, ha gáz van, megyünk pár nappal később. De remélem, hogy nem lesz semmi komoly. Úgy megyünk be holnap, hogy mindent derítsen ki (már ha tud). :)

Az én időmben mi 33-an voltunk általános iskolában, aztán a gimiben 22-en.
Vendég
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?