Másnap szerencsére már nem kérdezték meg a lányok a diszkókérdést, ugyan lehívták néhány barátjukat beszélgetni (minek?), de azok nagyon normálisak voltak, és hamar eltakarodtak. Egyébként semmit nem csináltunk, marhára hideg volt, és csak ültünk, egy kicsit sétáltunk, elmentünk egy boltba, dumáltunk, este iszogattunk (módjával).
Először a banda (a 6 fő, vicces, nem?) két részre szakadt, ez az iskolában is sajnos így volt (egy lány nem jött el egyébként), mert volt, akinek nem kellett bejárnia gépírásra, mert abból érettségizett, vagy sok évig tanulta, na, mindegy, és ez most is meglátszott. Másnap egy erőltetett közös ebédfőzést vágtunk a szocialista gusztustalan konyhában (a miénk se kevésbé dzsúzos, persze), tésztát főztünk (vittünk edényt, meg mindent, én), de már ez is kicsit összehozta az embereket. Utána együtt sétáltunk, akartam menni velük Agárdra vagy Gárdonyba, de ők nem akartak, mert baromi nagy szél volt, aztán du. egész jól együtt voltak a lányok, mindannyian, én meg akkor sms-eztem a Szilzivel, hogy hogy vagytok. Este meg jöttek azok a fiúk, akiket mondtam, de aztán hamar el is mentek, szerencsére.
Voltak bogarak, de kizavartuk őket.
Én se vagyok egy elküldős típus, Szilzi, én is nagyon szépen próbálok beszélni mindenkivel, kivéve, ha viccelek, pl. veletek.
De az csak vicc.
Erre viszont tegnap szükség volt, vagy tegnapelőtt, vagy mikor, mert oda a becsület. Nem igaz? Csak nem hagyom magam a lányaim előtt megalázni?
Furcsa volt egyébként az egész kirándulás, mert olyan volt, mintha egy nem túl jó baráti társaság jött volna össze, mivel a 6 fő nem egészen osztálykirándulós létszám, meg ugye, a korkülönbség sem számottevő, és mérlegelnem kellett mindig, hogy még mit hagyjak rájuk és már mit nem. Értitek.
Na, ennyit a kirándulásról.