Nekem az nem (ill. az sem) tetszik ebben az egészben, hogy megint megy egy játszma. Véleményem szerint +1-ék szándékosan rúgatták ki magukat a királyiból. Már jó ideje néztem - már amikor néztem -, és azt láttam, hogy egyre inkább feszegették a jóízlés kereteit (na most bajban leszek, ha rákérdeztek, hogy mivel, mert az ilyesmi hipp-hopp kihullik az agyamból, csak a rossz szájíz marad
), miközben arról ment a hisztériakeltés már hónapok óta, hogy ezt az egyetlen, utolsó, igazi jobboldali értékeket képviselő (?) műsort is ki akarják paterolni a tévéből. Direkt arra játszottak, hogy ez megtörténjen, hogy aztán lehessen ezen keseregni és elmondani minden fórumon, hogy a magyar jobboldal hogy el van nyomva. Végre találtak Irving személyében valakit, akiről tudták, hogy tuti kicsapja a biztosítékot.
A másik oldal pedig - noha szerintem éppoly tisztán látják ezt a felállást, mint én - jól belement a játékba, megadva +1-éknek az önsajnálat és a tömeghergelés esélyét azzal, hogy tényleg beszüntették a műsort.
Persze nem tudom magam sem, mi lenne a jó megoldás ilyen helyzetben, de úgy érzem, ez nem az...
Ildi,
szerintem egy publicista, legyen bármelyik oldalon, nem tehet mást, mint ír a közelmúlt eseményeiről. Azért fizetik. Nem teszik ezt másként az általad kedvelt lapok újságírói se, sőt... Valójában nekem is rém ellenszenves, hogy bolhából csinálnak gyakran elefántot - noha szerintem ez az eset éppen nem az -, de meg kellene próbálni egyenlő mércével mérni. Nehéz. Nekem is. Örülök is emiatt gyakran, hogy olyan kevés olvasnivaló jut el hozzám, ide-oda hergelném magam én is. Inkább olvaslak titeket!
Új téma. Ahhoz mit szóltok, hogy nem hívták meg ama bizonyos nemzetközi újságírókonferenciára a jobboldali média újságíróit? Egyáltalán, tudtok valamit róla pontosan, hogy is volt? Csak amit a rádióban hallottam, azt tudom...
Egyébként Orbánnak tényleg meg kellene húznia a határvonalat, mi és meddig engedhető meg egy valóban polgári eszmerendszerben. Szerintem nem meri. Nem látja tisztán, hogy hány szavazót veszítene azzal. Nagyon megértem, mert én sem!
De azért én a helyében jobban bíznék a magyarok józan gondolkodásában, sőt, szerintem valamennyi szavazatot még nyerne is az ingadozók köréből, ha rászánná magát arra a lépésre, hogy néhány "izéizé" emberétől fájó búcsút vesz...
Kíváncsi