Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok lányok!

Csak átfutottam miket írtatok, mert tegnap lementünk Siófokra, ma jöttünk is vissza és hulla vagyok, de azért már sül az intelligens krémes :D Annyira jó volt, az Azur hotelben voltunk, piszok drága, de mivel az üdülési csekket szerettük volna nagyjából elkölteni ezért nem érdekelt mindket, ja meg a házassági évfordulónkat ünnepeltük. :D isszonyat szép ez a szálloda.

Lányok az expo egy nagy nulla volt!

Vera sajnálom, hogy így sikerült a 4D-éd, pedig a te hatásodra mi is bementünk és nekünk iylen szép képek még nem készültek! Szerencsénk volt. Nekünk is a pali csinálta, kerek 10 percig, az elején már kérdezte is, hogy nemét tudjuk e már és akarjuk e tudni, aztán nekünk is végig az arcára ment rá és a férjem a kb 8. percnél rákérdezett, hogy a nemét meg tujuk e nézni és zokszó nélkül megnézte, de ment is vissza rögtön az arcára. Ha megjönnek emailban a képek, majd felteszem ide. De nekünk nagyon jó lett. DVD-re is felirattuk.
Érdekes a Genesisben sem készültek ilyen szép képek, de oda menjeteke el , mert ott tényleg foglalkoznak veled, alaposan átnézik a babát! Mi kb 1 órát töltöttünk el bent a rendelőben a 28.heti UH-án. Nagyon aranyosak.

Vettünk bölcsőt is :D új,de használt annyira, hogy a nagyobb kislány kedvéért összerakták és nem használták csak ott állt nekik. Klassz

Nektek hogy telt a hétvége?

Kép
andaka
 
 


Vera!
Megértelek, hogy nem voltál oda ezért a UH-ért. Pedig biztos lehetett látni a nemét, ha ilyen szépen mutatta magát. Kedden tuti megtudod :-)
almi
 
 


Sziasztok!

Én ma szinte semmit nem csináltam, csak pihiztem :D tök jó volt.
Holnap még én is kimosom azokat a kisruhákat, amiket múlt héten kaptunk.

Vera, majd kedden minden eldől. szorítunk :)

Timi, szerintem is a CTG a legjobb vizsgálat, de tényleg, abszolút fájdalommentes, lehet közbe dumcsizni a többi Pocakossal :D Én keddenként ilyenkor szoktam beszélgetni a dokim többi kismamájával!
Mi is nagyon várjuk már Botit :oops: ahogy Ti Blankát:) Nekünk is van egy 3d-s képünk, én is azt szoktam nézegetni :oops:

Eszter: pihenjél sokat, nehogy valami gond legyen. Lehet, hogy ti holnap találkoztok Timivel a kórházba!Vigyázz magadra!

Jó pihit, jó éjszakát mindenkinek!

Melus

Kép
melus79
 
 

 
 

Sziasztok,

Hat a hetvege eleg mozgalmas volt, ma pedig munkaval fog telni a nap :(.

Tamara,

Mi a fejemmel a fontos dolgokat mar csak telefonon tudjuk megbeszelni, mert azt a rovid idot amit egyutt toltunk megprobaljuk tartalmasabban eltolteni. Furdetesre soha nem er haza es, hogy neha egyutt legyen a fiaval 1-1 napra elviszi magaval a munkaba. Szoval a fiatal anyukaknak ez sorsa. Nem tudom hogy mi lesz, ha megszuletik a pici, de azzal vigasztalom magam, hogy mas is megoldja...

Mindenhonnan az a visszajelzes, hogy nem volt nagy szam a baba-mama expo, igy mar nem sajnalom annyira, hogy nem jutottam el :(

Vera, szoritunk, hogy holnap jobb kepeket kapjatok. En majd csak a 30. het korul tervezem, hogy elmegyek 4Dre. Nekem a Bolgarkerek utcai van kozel, ugyhogy asszem nem fogok sokat varialni.

Szep napot mindenkinek,

Kriszti

Kép
Kép
angelke
 
 


Sziasztok!

Jégkrémet szeretnék a Family Frostos autótól. Nem tudjátok, hogy itt a Róna patikához közel hol érhetném el és mikor? Jár fix időben és helyen?
Köszi.
Anikó

[img:aa410caced]http://img34.glitterfy.com/315/glitterfy-flpbk9080522327334.gif[/img:aa410caced]
[img:aa410caced]http://lbym.lilypie.com/Ev7Sp1.png[/img:aa410caced][img:aa410caced]http://lb5m.lilypie.com/xRzrp2.png[/img:aa410caced][img:aa410caced]http://lb3m.lilypie.com/Ypxcp2.png[/img:aa410caced]
kissani
 
 


Timi: minden jot az elso ctg-hez. Majd ird meg milyen volt, nekem egy het mulva lesz:)


En mara sem tervezek semmi extrat, tan a konyhaba vett anyagot szegem le, meg hat ajoto kene mosnom. Az ebed csak gulyas leves lesz, az elfodogel magaban:)

HAt asszem ma is nagy meleg lesz, igy ki csak keso delutan megyek.

Mindnekinek szep napot!
Vendég
 


Sziasztok Lányok!

Túl vagyunk az első Ctg-n! Nagyon jó volt. Volt valaki reggel közülünk?
Mert én senkit sem ismertem meg. És velem egyidős (35-36 hetes) kismamiról nem tudok innen a fórumról, kivéve Tamara de róla tudom, hogy csak jövő héten megy és Őt megismerném. Úgy hogy nem is nagyon koncentráltam az ismerkedésre :oops:

Bálint az elején bent volt velem, mivel én voltam az első csak jóval később jött a másik két kismami. A férjemmel közben hozattam egy kapucsínót is, mert Blanka konkrétan meg sem akart moccani, pedig még ropit is kajáltam a kocsiban, hogy majd beinduljon (evés után mindig izgága) de kb. 5-10 perc telt el úgy, hogy semmi. Az asszisztens, vagy szülésznő nem tudom kik csinálják ezt a vizsgálatot??? pedig úgy megmozgatta jobbról-balról na akkor volt egy szerény kis rúgás. Miután megittam a kapucsínómat és felvettem egy számomra tuti pózt, szinte féloldalas ülés-fekvés pozitúrát beindult a kiscsaj és a végére 23 rúgást produkált. Na akkor megnyugodtam.
Már az asszisztens mondta, hogy jóóó elég lesz ez, utána a dokimmal aláírattam a görbéjét és már mentünk is.
Az egész fél óra volt, úgy hogy tényleg nem egy hosszú és fájdalamas vizsgálat. Inkább élvezetes, mert hallod a kicsi szívhangját ...
Ja mikor a másik két kismami bejött a vizsgálóba akkor kérték a férjem, hogy fáradjon ki ... Bálint kint állt a folyóson és jött Hábi és mondta neki, hogy majd látni akarja a görbémet ... úgy hogy a férjem amint kijöttem már mint egy szakértő mondta, hogy hova menjek. :-) Olyan cuki egy pasi, imádom a férjem egyre apukásabb dolgai vannak :-)

Na, most visszaolvasok mert elfelejtettem már, hogy ki mit írt és majd még írok.

Timi

Timi

Kép
manati
 
 


Na gyorsan visszaolvastam a hétvégi bejegyzéseket ...

Kriszti: hogy van Ádi foltja? Kiderült már, hogy pontosan mi az? Én rákérdeztem a hétvégén a barátnőmtől, hogy melegallergiára mit használtak, és ő azt mondta, hogy bementek a Heim Pálba ott a doktornő felírt valami krémet amit a patikában kevertek ki, így nincs sajnos neve. Vagy legalábbis nevet nem tudott mondani. De ő azt ajánlja, hogy ha nagyon csúnya akkor kórházban nézesd meg, mert ő első körben egy helyi magánbőrgyógyászhoz vitte a gyereket, mondván közel van, nem kell várni ... stb. És 10 ezer forintért nem csinált semmit, sőt amit felírt még csúnyított is a bőrén. Ettől a kutyult krémtől meg 1-2 nap alatt teljesen elmúlt!
Egyébként kitartást neked ma a munkához, főleg ebben a melegben.

Hajni: Mi újság Abigéllel? Sárga még?

Ildi: Kérdezted, hogy mikor indul úgy szülésfelkészítő az uzsokiban, én nem jártam sajnos mert mindig dolgoztam, de úgy tudom, hogy már csak ősszel. Ugye Tamara?

Ivett: gyarapodás kérdésben én sajnos nem tudok neked segíteni, de a hétvégén meglátogattuk barátnőmet és a 4 hetes kisbabája 4 hét alatt 1 kilóval hízott többet. Nem tudom, hogy ez normális, de ennyi idő alatt kb. ennyi ment rá a babára. :-) Gyerekesek tudtuk segíteni gyarapodás kérdésben Ivettnek?

Andi: Gratulálok a házassági évfordulótokhoz. Hányadik? Első? Biztos nagyon jó lehetett a balcsin, én is úgy mennék :oops:
Írtad, hogy a Genesisben 1 órát 4D-znek ... ez komoly? Mert ennyit nem is szabadna, 15-20 perc az ideális, mert melegszik a magzatvíz.

Melus: Boti nagyon jól érezheti magát odabent, ha nem akar még kibújni. Mindenesetre a férjed majd jelentkezzen ha van valami!!!

Anikó: fagyi ügyben, sajnos én nem tudok segíteni, de ide is jöhetne a kocsi ... mert én is bevágnék egy nagy adagot, olyan melegem van :-)

Tamara: Mi az, hogy semmi extrát nem csinálsz ma? Főzöl, anyagot szegsz, ajtót mosol :shock: nagyon vigyázz magadra, ne hogy megerőltesd magad.
Nálam a semmi extra az, amikor fekszem feltett lábbal :lol:

Na azt hiszem, nagyjából mindenre reagáltam, most eszem!

Timi

Timi

Kép
manati
 
 


Szisztok,

Timi, orulok, hogy ilyen jol sikerult a CTG. Hanytol lehet most menni? En anno nagyon utaltam mikor stesszeltek szegeny Adit, hogy mozogjon ezzel a rangatassal meg mindenfele idiota csengohanggal :), de hat az en makacs kolkom mar akkor se volt hajlando szot fogadni :)

Kriszti

Kép
Kép
angelke
 
 


Sziasztok,

Adi foltja nagyon szepen elmult, de hat eddig is sokszor elmult, csak neha visszajon. En engem az aggaszt, hogy mitol jon vissza, mert arra kene rajonni. Nekunk is kutyult kremunk van, es hasznal is lehet, hogy nekunk is az okozza a gondot, hogy ha szep a bore, akkor elfelejtem bekenni neki es akkor elojon. Most extran figyelek ra, es ha nem jon neki elo, akkor csak borproblema, ha elojon, akkor irany a gastro.


Ivett,

Babanak a 2. het vegere kell visszanyerni a szuletesi sulyat. Nallam is detto ugyanez a szindroma volt mint nallad. Hazajottem, tovabb esett a sulya, vedoneni szerint ehezett a gyerek, ugyhogy kapott tapszeres potlast. En igy szoptattam 9 honapig, de nagyon kellett zsonglorkodni, hogy ne apadjon, soha nem lakattam jol tapszerrel, mert akkor bealudt orakra es nekem meg apadt a tejcsi.
nekem azert nem volt eleg tejem, mert a Urtica urens nevu homeos bogyot egyutt ittam a laktoherb teaval (biztos ami biztos alapon) es mint a 6. heten kiderul egyutt APASZT(ezt azota tobb anyukatol is olvastam). Aztan amikor adam 3 honapos lett akkor megtalaltam a more milk tablettat ami nagyon jo (most szules utanra tervezem a bevetelet), de sajna nekunk mar kicsit keso volt, ugyanis nem tudtam leszoktatni a tapirol.

Szoval amit en tanacsolni tudok:

1. Nyugi a gyerek nem fog egyik percrol a masikra ehen halni (en balga peldaul azt hittem).
2. Potlast vagy kiskanallal vagy poharbol, de a legjobb a Medela Szoptanitja(nekem nagyon bevalt)
3. Hivj fel egy szoptatasi tanacsadot, ha a vedono nem tud segiteni
4. Szoptass amikor csak lehet, ha bealszik 5 perc utan, akkor koltsd fel.(az enyem mindig aludt ha cicire raktam, borzaszto volt, aztan leraktam az agyba es ott egybol felebredt. Szoval en volt, hogy 1 szoptatas alatt 2-3szor letettem az agyba, hogy felebredjen, mert maskepp nem lehetett felkolteni).

Nagyon nagy maceranak tunik, de hidd el megeri, ha Te is ugy erzed, hogy szeretnel szoptatni.

Mondjuk, en mindenkepp szolnek a vedoneninek a tapszerrol, mert ha atiopias a gyerek akkor mindenkepp HAsat hasznalnek es azt csak ok tudjak felirni.

Ha keredesed van nyugodtan, sajna en anno nagyon sok mindent elolvastam, hatha le tudnank szokni a tapirol, de nem jott ossze. (aztan 3 honapos koraban kiderult, hogy egy komoly BCGs szovodmenye van es muteni kell, szoval igy utolag valoszinu Adinak azert nem volt jo a sulyfejlodese :().

Kriszti

Kép
Kép
angelke
 
 


Ivett,

Azt elfejetettem, ha bimbovedovel szoptatsz, akkor attol probalj mindel hamarabb megszabadulni, mert, mivel a baba szaja nem erintkezik a bimboval, igy gyengul az inger amit a mell kap.

Lanyok,

Pls. help, a sulyom kezd a csillagos egekbe szallni, az, hogy dieta nekem tul altalanos (nekem a nutella is dietas, mert nem tartalmaz sot :wink: ), ugyhogy ha valaki tud nekem mintaetrendet vagy leirast ajanlani, akkor pls. kuldjetek par linket.

Koszi,

Kriszti

Kép
Kép
angelke
 
 


Sziasztok!

Ildi: Nekünk is ilyen kádunk van, én imádom. Nem kell brékelni a gyerekkel, nagyon könnyű benne az újszülöttet is fürdetni. Mi kb. Lucu 10 hónapos koráig ezt használtuk és csak utána fürdettük a nagykádban. Ja és a gyerek is szerette, a szüleimnél még majdnem kétévesen is ebben fürdött (fürdőszoba átalakítás miatt), minden probléma nélkül.

Anikó: Én is jégkrémet akarok! :lol:

Vera: Holnap értesíts ám minket! Mi a hétvégén szeretnénk 4D-re menni, a Bolgárkerék utcába (ez van legközelebb). Mindjárt hívom is őket, remélem lesz még időpontjuk.

Képzeljétek a férjem új munkahelyet keres. 5 hónapja van ezen a helyen, de úgy tűnik, hogy végre megelégelte, hogy reggel 7-kor elmegy itthonról, aztán valamikor késő este (néha éjszaka) hazakeveredik.

Tündi

Kép
Kép
tündi76
 
 


Sziasztok lányok!

Délelőtt én is voltam CTG-n, találkoztam is Eszterrel :) Timi, veled nem, mert én 10 körül értem oda és nemrég értem csak haza. Még minden ok. Holnap reggel is megyek 9-re.

Anikó én múlt héten láttam a Family Frostos kocsit, de sajnos már nem emlékszem melyik nap volt :( Ha látom, megírom Neked!

Tamara: ne vidd túlzásba a házimunkát. Engem már nem is érdekel. Én feldobom a lábam, és szerintem délután A suttogót fogom olvasni :)Szóval pihizek.

NAgyon meleg van, sétát későbbre tegyétek!

Melus

Kép
melus79
 
 


sziasztok!
Háááááát ma én is voltam CTG-n :( . Na nem önszántamból. Írtam, hogy megvizsgáltatom magam, mert hétvégén eléggé keményedtem. A mai nap úgy kezdődött, hogy a pisi leadás röpke másfél órába tellett - gyakorlatilag mindenki, aki élt és mozgott bemehetett előttem. Az világos, hogy aki terhelésesre jött, az menjen be, na de az egyszerű vérvizsgálatosok?! Aztán végre sorra kerültem.
Aztán kerestem a doktoromat, hogy elpanaszoljam problémáimat, csak sajnos szabin van... Így irányítottak Járány főorvosnőhöz, aki megvizsgált és kiderült, hogy megrövidült a méhszájam...2000 kaptam a cervixre :( El is küldött ctg-re (itt futottunk össze Melindával)
Melus, akkor ezek szerint minden rendben?
és szerencsére drága Glóriánknak szépen dobog a szíve, szép eredményt produkált :D . Aztán vissza a lelettel a doktornőhöz, megkérdeztem, hogy mehetek-e munkába, tornára, mire mondta, hogy azt nem lehet, viszont hazamehetek pihenni.... Szóval nem dolgozhatok, pihennem kell. Kicsit el vagyok keseredve, mert még 2 hétig terveztem maradni, így mindent csak otthagytam, de annak örülök, hogy Glória jól van. Csak hát be kell látni, hogy már nem bírom azt a pörgést mint korábban...
Lehet, hogy a nyaralásnak is fuccs...csütörtökön kiderül... egyébként jól vagyok, szednem kell a magnéziumot, és már a hasam sem vészes... A lényeg, hogy a kisbabánk jól legyen!!!
A kórházban egyébként mindenki nagyon segítőkész volt, eléggé el voltam veszve, hogy most kihez is kéne fordulnom a problémámmal, de mindenki nagyon kedves és emberséges volt!!!
Nekem ennyi mára a kis történetem, nektek szép napot kívánok, pihenjetek a nagy melegben és aki teheti küldjön nekünk is egy jó nagy adag virtuális fagyit!!!

Kép
chesther
 
 


Kriszti!

1/2 9-től lehet menni ctg-re előbb nincs sajnos időpontjuk.
Én diétázom de nincs konkrét receptem, menü sorom. De majd nézek valamit neked a neten, hátha találok :-)

Melinda!

Kár, hogy nem találkoztunk, pedig jó lett volna :-) Boti babától nem kérdezted meg, hogy mikor akar kibújni?

Eszter!

Szerintem ne bánkódj, hogy nem tudsz már dolgozni. A lényeg a baba, és nagyon okos voltál, hogy bementél a kórházba megvizsgáltatni magad ... ez a lehető legjobb döntés volt!
Nálam a 28. hét környékén jelentkeztek először nagyon sűrű keményedések és jósló fájások, akkor én is bepánikoltam de egy kis pihi és sok magnézium pár nap alatt rendbe hozott. Amikor mentem a dokimhoz teljesen rendben talált mindent.
Szerintem a meleg sem tett neked túl jót, szóval mindenképpen a pihenés lesz a gyógyír nektek.
Vigyázzatok magatokra!

Egyébként a jósló fájásokra visszatérve, ma reggel volt, olyan furcsa érzés :roll:

Tündi: remélem a férjed talál egy sokkal jobb munkahelyet ... egy kalappal neki :wink:

Timi

Timi

Kép
manati
 
 


Manati - köszi az infót, nekem pont jó ősszel, mert szeptemberben már javában nem dolgozok és október 21-re vagyok kiírva, szóval még belefér :lol: Jól jönne egy-két infó, sokat olvasok mindenről, de néha úgy érzem, semmit se tudok :roll:

Anikó - én a Kacsóh Pongrác úton lakok :lol: A fagyiskocsit én is mindig hallom, de lusta vagyok lemenni :lol:

Tündi - köszi, remélem az én babám is szeretni fogja, persze ez biztosan szokás kérdése is, ő ebben kezdi majd meg fürdési pályafutását :lol: Sok sikert férjednek a munkakereséshez!

Chesther - mitől rövidül meg egy méhszáj? :shock: Esküszöm, az elején azt hittem, hogy csak a 12. hétig gáz ez a sok parázás, aztán mindig van valami, de komolyan :?
Glória névvel szemeztünk mi is, de most átmentünk Boglárkába :lol:

Kép

Kép
nusildi
 
 
 
 


Sziasztok!

Eszter: igen, doki szerint a CTG tökéletes volt, holnap reggel ismét megyek. Szerintem is jól tetted, hogy bejöttél a kórházba!A munka miatt meg ne bánkódj, most glória fontosabb!!!!

Nekem még nem volt jóslófájásom :oops: Timi, nagyon furi érzés volt?
Boti remélem a héten kibújik!

Én vagyok, csak pihizek, mert nagyon kemény a pocakom!
Üdv

Melus

Kép
melus79
 
 


Melus!

Tudtommal a méhösszehúzódás az jóslófájásnak számít. Nekem reggel volt egy hasonló rövidebb, majd ilyen alulról jövő nyilaló érzést éreztem többször is amikor léptem egyet. Meg is álltam egy percre és fogtam alul a hasam, hogy na akkor ez most mi? Mint írtam, régebben is volt hasonló (28. hétben) és akkor a dokim azt mondta, hogy ez az.
Most délután pedig ... nagyon mozgott Blanka, lefeküdtem aludni, és érdekes módon a pihizésre sem hagyta abba pedig nagyon jól esett volna egy kicsit aludni. Elég fájdalmasan rúgott ... el sem hiszem, hogy már ilyen erős. Aztán amikor felállok megint az a furcsa alulról jövő kaparászást érzem. :oops:
Ha ezt fogja csinálni még 4 hétig baromi jó lesz :shock:

Timi

Timi

Kép
manati
 
 


HU, mennyit irtatok ma!

Timi: ilyeneket en is szoktam erezni, sot ma szinte folyton ereztem pelnt a kaparaszast, szurkalast...Joslot is ereztem mar, de azt inkabb este szokott lenni, es eleg kellemetlen, viszont nekem valahogy "kellemesebb" mint a gorcsok amiket regen a hetek soran erztem.

Hat sikerult egesz nap le sem ulnom:)
Alkottunk ocsemmel:) Ikeaban vettunk par kelleket es nekiestunk a konyhanak.
Kis arculatvaltas:)
Par kep az eredmenyrol: Kép

Kép

Kép

Kép

Tok jo volt, sokat nevettunk jol elfaradtunk, de szerintem jo lett, foleg mert nagyon lepukkadt a konyhank es igazi felujitasra nincs penz:(

Holnap uh,sajna pont a nagy melegben:(
Mindenkinek jo ejjt!
Nyugodt almokat!
Vendég
 


lányok az igazi tényleg úgy fáj, hogy úgyis tudjátok milyen az. A jósló meg azért jó, mert annál kevésbé fog fájni szülőszobán, hisz azt az utat már megtette. Mármint azokat a csavarodásokat. Ha lenn van nagyon és a cunidnál fáj, attól számítva már nem olyan sok. Kb 2 hét. De van akinek nem fáj semmi és se jósló se cuni, azt hipp hopp baba jön...

Kép
nyafi
 
 


Sziasztok,

Na mi lett ma mindenkivel?

Tamara,
Nagyon szep lett a festes. Azert probald ne nagyon megeroltetni magad.

Ivett,
Mizujs nallatok, vedono mit mondott?

Vera,
szoritunk nagyon es varjuk a fejlemenyeket(UH ugyben)!


Szep napot,

Kriszti

Kép
Kép
angelke
 
 


Sziasztok!

Nem tűntem el, jelentem dolgozom :-)
Már nagyon hiányoltak idebent :-)

De nem sokat leszek bent, csak kora délutánig, utána fodrászhoz megyek. Na azt már nagyon várom, egy igazi feltöltődés nekem ...

Tamara, nagyon kreatívok vagytok ... :wink: Ezekkel az egyszerű ötletes dolgokkal teljesen jól fel lehet dobni a lakást. De azért ne vidd túlzásba, nem szabad megerőltetni magad. Nekem az ajtó díszítés tetszik a legjobban. :)

Nyafi írtad, ha lent fáj akkor még 2 hét :shock: apám azért még várjon egy kicsit, nem vagyok felkészülve :-)
Bár ma reggel is ott éreztem ezt a hülye érzést, amit nem neveznék igazán fájdalomnak, inkább kapirgálásnak :lol:

Szóval még van egy-két dolgom amit el szeretnék intézni, míg megszületik. Pl. még nem kértük ki a házassági anyakönyvit, azt majd csak a héten intézzük ... vagy még egy szál kisruha sincs kimosva, kivasalva úgyhogy nagyon nem lenne jó ha ezek lemaradnának. Holnap azt hiszem tényleg neki állok a ruhácskáknak, és a csomagom összeállításának is. Betöltött 36. héten már nem gáz ilyeneket megcsinálni.

LÁnyok írjatok!!!!

Timi

Timi

Kép
manati
 
 


sziasztok!
tényleg mindenki úgy el van tűnve... Melinda lehet, hogy már szül is :D . Izgulok érte!!!
Timi Te meddig akarsz dolgozni? Ez most komoly, hogy te még dolgozol?
Én már itthon vagyok, bár távmunkában még kell egy kicsit serénykednem. Mindenesetre sokkal kényelmesebb mint egész nap az iróasztalnál görnyedni...
Reggel bevittem a férjemet a munkahelyére, olyan hőség volt mire jöttem haza...majdnem belerohantam egy előttem álló kocsiba...csak vészfékkel tudtam megállni...Valahogy nem figyeltem, elgondolkodtam...jól beijedtem :oops:
Most csináltam egy kis grillcsirkét rízzsel. Nem vagyok egy konyhatündér :oops: , remélem ha már itthon leszek nagyobb kedvem lesz hozzá...hisz a férjem is iméd jókat enni, Glórinak is kell majd főzni, és hát én se ehetek mindennap menzai kaját...
Tudja valaki, hogy milyen gyümölcsöt ehet a baba a legkorábban? Mert akkor azt most lefagyasztanám turmixolva, és akkor januárban, februárban nem kellene méregdrágán venni... Remélem, hogy fél évig legalább fog szopizni a kisasszony :) . Barátnőm valami meggyet, meg barackot mondott... Meg almát. Na de azt úgyis lehet kapni télen!

Kép
chesther
 
 


Sziasztok!

Én nemrég jöttem haza. REggel a kórházban voltam, CTG doki szerint tökéletes :D Boti ma iszonyú aktív volt, alig győztem nyomkodni a gombot :oops:
Legközelebb csüt.ön megyek CTG-re, meg magzatvíz vizsgálatra, ha addig nem történik még valami :)

Tamara, szerintem is tök jó lett a festés. Verával együtt írjatok UH-ról, kíváncsiak vagyunk.

Timi, nem gáz, már össze is kell csomagolni ilyenkor, mert sose lehet tudni. A ruhácskákkal én 1,5 hétig voltam, mire mindent kimostam, kivasaltam, eltettem szétválogatva, bodyk, rugik, sapik stb.
Jó fodrászkodást!Én pénteken voltam!

Én most ledőlök, mert éjszaka megint csak pár órát tudtam aludni, és a doki azt mondta kimerülten nem lehet szülni, úgyhogy aludjak délután!!!

Majd még jövök! Kellemes délutánt!
Üdv

Melus

Kép
melus79
 
 


Halihó!

Eszter!
Már nem dolgozom, csak amikor befejeztem a munkát május végén, megígértem, hogy egy - egy napra majd benézek ... hát volt mit tenni venni :-))

Egyébként ennyi még jól is esik, kicsit kimozdulok máson kattog az agyam :-))
De én sem akarom túlzásba vinni, mindennap már nem tudnék bejárni, mostanában hamar elfáradok.

Melus!
Pihenj sokat, hogy megújult erővel menj szülni ... már teljesen felcsigáztál ... én már múlthéten tutira vettem, hogy meg lesz Boti és nézd meg ... az utolsó pillanatig vár.
De hát a fiúk ilyenek élvezik az utolsó perceket is anyucika pocakjában :-) (öööööööö, most finoman fogalmaztam, hogy lusták :lol: )

Biztos, hogy jó fodrászkodás lesz, ezt most ki is kell használnom, szerintem 2 hónapig nem fogok aztán a szalon közelében sem járni :-)

Timi

Timi

Kép
manati
 
 


Eszter,

Oszibarack(mi ezzel kezdtunk, mert szorulasos volt es nem szerette az almat), meggy, talan a cseresznye?, a kezdo gyumik. Sargabarack nem, pedig arra is 4 honapos kortol van irva.

Melus,

Hat igen ezek a fiuk nem kapkodjak el a dolgokat, remelem most majd nem fogom tulhordani (es foleg nem kell indotani majd a szulest). A szules elotti ejjel en se aludtam szinte semmit(korhazi nyuzsges+derekfajas+"gyenge" fajasok) es nem tett jot a faradsag :).Szoval pihenj, ha meg tudsz.

Timi,
Fodrasz, hmmm en mar azt se tudom mi az...sajna a fodraszom akinek a munkajat szeretem pont a korhaz mellett van, es mar nem birom feltenni a gyereket kocsistol a buszra, ugyhogy egyenlore alom marad (arrol nem beszelve, hogy Adi szetszedi a szalont mielott a mosas vegere ernenk :)). Ugyhogy marad a videki fodrasz (nagymamak vigyaznak a gyerekre) nemszeretem munkaja :(

Heti 1 kilot hiztam, brutalis, valahogy vissza kene fogjam magam...ha megeszek egy vagon gyumolcsot az is hizlal? Csak mert a cseresznye meg a dinnye az nagyon megy. Mar honapok ota pont a duplajat hizom a megengedettnek, pedig "csak" 3szor eszek.:( valamit surgosen ki kell talaljak...

Kriszti

Kép
Kép
angelke
 
 


Kriszti!

Szerintem nem a napi 3x-i étkezéssel van a baj, egyébként is 5x kéne keveset; nem lehet, hogy egyszerre sokat eszel? És ami szerintem sokat számít, hogy mit iszol. Mert ezek a narancslevek és egyebek nagyon fincsik, de a melegben itatják magukat és észre sem veszed, de akár egy litert is megiszol pikk-pakk. (és tele vannak cukorral)

Ha vissza tudod fogni a kenyeret, tésztát (bár ne hagyd ki, csak vacsorára, este felé ne egyél) az már sokat számít.
Bár most te félidős vagy, ilyenkor szerintem 100x jobban jönnek a kilók. Emlékszem ilyen huszonhetes terhesen úgy mentem a dokihoz, hogy 2 kiló plusz volt rajtam 1 hónap alatt, a doki a haját tépte, hogy diéta ... diéta ... diéta! Hogy fogjuk tartani a megbeszélt kilónkat??? Erre én mindig mondtam magamban ... SEHOGY!

Most meg 31 hetesen voltam 61 kiló - 36 hetes leszek holnap és ma mértem magam 63 kiló voltam kereken.
A védőnő is csodálkozott, mert nála is úgy voltam legutóbb, hogy 5 hét kimaradt és ott nincs csalás és bemondás, mindig rá kell állni a mérlegre, és az előző mérés és az utolsó mérés között 1 kiló különbség volt. Valamiért most nem marad rajtam nagyon felesleg, nem tudom miért (én is eszem rengeteg gyümölcsöt) ... bár mióta nem dolgozom nap mint nap, nincs is székrekedésem ... ez is számít szerintem!

Apukám most telefonált, hogy egy valag epret hoznának otthon vagyok-e, sajnos most pont nem, de megbeszéltem velük, hogy fagyasszák le nekem, én fagyasztva is imádom a gyümölcsöt így megoldódik legalább a fagyi hiányom is. :-)

Timi

Kép
manati
 
 


Timi,

Nem iszom gyumolcslevet, csak vizet meg nagy ritkan 1 uveg alk.mentes sort. Tuti, hogy sokat eszek, mert a semmitol nem hizik az ember, en legalabbis meg nem lattam elhizott ehezot:)

Most is fel oraja probalok par falatot megetetni a gyerekkel, kozben pedig en is eszek, hatha ugy jobban esik neki. Lemarom magam mikor fozok es bele se dugja szinte az orrat a kajaba. Bezzeg az uveges bebietel....

Nekem is mondta a doki, hogy vigyazzak a vonalaimra...akartam is kerdeni, hogy hol lat enrajtam vonalat, mert nekem mar csak gorbuleteim vannak :(

Sajna nekem sose jut hely a fagyasztoba gyumolcsnek mindig hussal van tele, ugyanis a szuleink nevelnek nekunk allatokat. Masik fagyasztonak pedig nincs hely pedig jo lenne sok finom zoldseget es gyumolcsot is eltenni telire.

Kriszti

Kép
Kép
angelke
 
 


Tényleg Kriszti a sör miért is jó a kismamáknak?
Már több lánytól hallottam, hogy "issza" néha, de mindig elfelejtem, hogy mire jó ... vagy csak egyszerűen szomjoltó? :lol:

Timi

Kép
manati
 
 


Timi,

Azert nagyon jo a kismamaknak, mert igy biztos ami biztos jo uton haladnak az elhizas fele:)(ugye folyekony kenyer, meg sorhas...)
De komolyra forditva a szot, az edes lottyok nallam szoba se johetnek, eg tolle a gyomrom,alkoholos cuccok szinten nem, a viz meg neha mar unalmas es ez nagyon jo szomjolto.

Amugy en a szoptatas alatt szoktam ra az alk.mentes sorre nagyon es ugy vagyok vele, hogy inkabb ez, mint a kola.(bar oreg nenik eleg csunyan tudnak nezni mikor latjak a soros uvegeket).

Kriszti

Kép
Kép
angelke
 
 


A sör sok tejcsit csinál! :D

Kép
trimi2003
 
 


én is meginnék egy jó hideg sört most :D , de csak alkoholos van itthon...
én rengeteg vizet iszom, meg sok tejet - azt imádom - és ha már mindekttőt unom, akkor gyógyteákat csak úgy üresen (csalán, hárs, csipkebogyó).
na a kilókról inkább ne is beszéljünk :oops: 6 héttel ezelőtt voltam ott, hogy 3 hét alatt híztam 3 kilót... akkor aztán volt leszidás-sírás-rívás. Én most számolom a kalóriákat, nem eszem csak minimális kenyeret, inkább joghurtot, kefírt, halat, napközben meg húst kevés rízzsel. Ha van sok hús a hűtőtökben Kriszti, az a lehető legjobb, mert kis zöldséggel mennyei lehet és nem hízlal. Mindenből felét kell enni, amit kíván az ember.
És a sok gyümölcs szerintem nem hizlal, kivéve a banán... Mi is voltunk 2 hete férjem nagymamájánál: 15 kiló epret szedtünk, meg cseresznyét, részben odaadtuk a rokonoknak, részben meg 1 teljes hétig mindennap azt uzsonnáztam, tízóraiztam.
Meleg van még minidg odakint? Fél hatra kéne mennem egy helyre, és azt tervezetem, hogy akkor majd én elsétálok, hogy meglegyen a napi kis sétai is, de félek hőgutát kapok...

Kép
chesther
 
 


Kismano megfordult- remelm igy ism arad. Sulya pont idealis: 2523gr, de a feje brutal nagy.
tudom hogy a gyermekemrol beszelek, de tenyleg ijeszto. 93mm, mi lesz meg a maradek 5 hetben. most megint elkezdtem parazni nem lehet e hogy valami baj van a fejevel, es nem veszik eszre-AAAAAAAAAAAAAAAAA!


A kilokkal en is ugy voltam mint Timi. Voltak hetek mikor 2-3 kilo jott fol, most meg semmi.Bar most is vagy mar 3 heten nem mertek, de erzem hogy ha jott is valami az minimalis. Ami nem is csoda, soha nem vagyok ehes, csak dinnye dinnye , meg minden gyumolcs:)
Vendég
 


Eszter; iszonyat meleg van odakinn! En azt hittem megzakkanok mire az Arkadtol hazasetaltam.
Es meg eg megallot is metroval mentem, mert azt ereztem ha kinn kell lennem fedobom a bakancsom.
NAgyon durva!!!!!!!
Vendég
 


Timi: a sorben sok a b vitamin!
es nayukam szoptatas alatt is mindig alkoholmentes sort ivott. Talan epp ezert en ki nem allhatom sor izet:)
Nem de tenyleg jo, foleg a barna sor!
Vendég
 


Látod, tamara, rendes a babótok, hogy megfordult. Botinak 2 hete 97 mm volt a feje. Azt mondták, hogy 10cm-ig még meg leht szülni őket, aztán efelett már nehezebb :oops:

A kilókkal én is így voltam, a közepén híztam többet, az elmúlt hetekben meg csak 1-1,5kg-t, így most vagyok 64 kg. pont elég, így is nehéz a hasam, itthon "hasas" bugyiban vagyok, hogy könnyebb legyen.

Brutál meleg van, szerintem holnap is mindenki csak a legfontosabb dolgokat intézze kint :)

Timi, te se menjél dolgozni, csak babaruházzál, az nagyon jó :D

Lassan vacsi, jön haza a férjem is!
MAjd később még jövök!

Melus

Kép
melus79
 
 


Sziasztok!

Tamara, szerintem nem nagy a feje a babónak. Blankának a BPD: 84,4 mm (két halánték között), az OFD: 104 mm (homlok és tarkó között) HC: 297 mm (fej kerülete).

Nekem a dokim egyáltalán nem mondta, hogy hűűű de nagy ez vagy az, pedig a pocakja is már 10 cm-es :shock:

Kemény buli lesz megszülnöm ezt a kiscsajt. :lol:

Timi

Timi

Kép
manati
 
 



Vera!Én sajnos nem értek az UH-hoz, én sose látok semmit ezeken a képeken. Hátha írnak a szakavatottak!
Jó éjt!

Melus

Kép
melus79
 
 


Szia Vera!

Én csak a fejét tudom kivenni az ultrahang fotóból. De szerintem azt kb. mindenki látja.

Hogy mi van a lábaközött, fogalmam sincs. Nekem 18. hetes volt Blanka amikor 2D-ből két különböző helyen megmondták, hogy lány ... hát megmondom őszintén 22 hetes koráig a 4D-ig, kétségeim voltak mert én semmit sem láttam csak a fejét, lábait, kezecskéit ...

Ez most hol készült? 4D-vel nem próbálkoztak? Én annyira kívánom, hogy olyan nemű (gondolom lány) legyen amit szeretnétek :!: :!: :!:

Timi

Timi

Kép
manati
 
 


22. hetes uh-n mi is nagyon rámentünk a neme vizsgálatára :-) Akkor ezt sikerült megmutatnia uh-n:

Kép

31. hetesen pedig már teljesen egyértelmű mindenki számára, hogy mit lát :-)

Kép

Egyébként szerintem ennél korábban tényleg csak a szakavatott szemek tudják megmondani, hogy miújság odalent, hiszen a nagyajkak még összetéveszthetők a herékkel ... már hallottunk arról, hogy azt mondták fiú aztán kiderült, hogy kislány ... és fordítva!

Timi

Timi

Kép
manati
 
 


Amíg nem jöttök, mert még mindenki alszik :-) Csak én vagyok ilyen korán kelő .... szóval elkezdtem mosni a babacuccokat. Először is szétválogattam színek szerint. Ahhoz képest hogy egy irinyó-pirinyó már mennyit kell rá mosnom :lol:
4 kupacra osztottam, fehér, rózsaszín, sárgás árnyalat, és vagy egy kis kék kupaca is. :wink:
Most mosom a pelenkákat és a lepedőket ... fú idáig nem bontottam ki a csomagolásából ezeket, de hogy milyen oltári büdösek. És ezeken a pelenkákon, hát nem tudom Ti milyet vettetek, konkrétan át lehet látni olyan vékony ...
Belegondoltam, hogy ha arra szeretném használni amire eredetileg való ... nem győznék mosni, mert ez tuti, hogy se pisit, se kakit nem tartana bent.

Szóval még annyit a mosásról, hogy elkellne még egy ruhaszárító, mert így tényleg napokba fog telni mire készen leszek.

Majd még jövök :wink:

Timi

Timi

Kép
manati
 
 


Sziasztok, jó reggelt!

Timi, Te tényleg korán keltél :D Én most szerencsére tök jót tudtam aludni, ami szerintem az esti kis sétának köszönhető!
A pelenkák közül nekem a magyar jobban bejön, mint a cseh, de az biztos, hogy nem vastagok!Kitartást a mosáshoz és a vasaláshoz!

Én ma csak virágozok, meg vasalok, meg eljön Anyukám látogatóba :D
Így nem leszek egész nap egyedül!Tök jó!

Eszter, hogy vagy? Tudtok menni nyaralni, vagy el kell halasztanotok?

Többiek, mizu?

Én ma többnyire leszek, bekukkantok, csak este találkozom még a szülésznővel.
Üdv,

Melus

Kép
melus79
 
 


napfényes szép napot mindenkinek :D
olyan jó itthon!!! Még ha egyedül vagyok is, mert férjem külföldön, azért mégse vagyok egyedül, mert itt van velem drága Glória :) És mégha ugyanúgy sehogy se áll a babaszoba, meg továbbra sincs még semmi beszerezve, most nem aggódom, mert jól vagyok, jól érzem magam, és tudom, akkor Glóri is jól van, és ha jól van akkor még időnk is van! Sokat ficánkol - anyutól kaptam egy Pocaklakó CD-t, azt hallgatjuk, imádja :D !
Hogy mehetünk-e nyaralni az holnap derül ki, mert holnap megyek dokihoz, majd ő eldönti. Csak abban reménykedem, hogy azt mondja: igen vagy nem. Nem szeretném ha rámbízná, hogy döntsem el én... Én jól érzem magam, de eddig se hittem, hogy nem bírom a rohangászást. Kicsit ittfájt ottfájt, hát gondoltam kibírtam én már ennél többet is... aztán tessék meglett a baj. Na most sokat pihenek, szedem a magnéziumot: jobban is vagyok.
Vera - én aztán nem tudom eldönteni sajnos, a vizsgáló doki nem mondott semmit?
Timi - itt azért már jól látszik!!! Arcáról is tegyél fel képet! Mi is még szeretnénk elmenni 2 hét múlva!
Melus - hogy bírod a meleget?
Tamara - klassz lett az a virágos ajtó! Mikor mentek az István a királyra?
Mizu a többiekkel? Nagyon eltűntetek, biztos mindenki ki van fáradva a melegtől!
Andi voltál dokinál? és az Uzsokiban? Jól vagytok.
Na megye, még dolgozgatok itthonról egy kicsit :?
szép napot mindenkinek!

Kép
chesther
 
 


Eszter!
Én ma ki sem mozdulok max. a terszunkra, így bírom a meleget :D
szurkolok, hogy mehessetek nyaralni!Holnap én is megyek a kórházba, te hányra jössz? Lehet, hogy megint találkozunk :)

Melus

Kép
melus79
 
 


Melus!

Én ma már voltam kint, kigyomláltam a kocsibeállót :-), levittem a kutyát egy sétára ... de elég is volt a kintlétből. Mondtam is a férjemnek, hogy siessen haza mert én ma nem akarok elcaptatni és vásárolni, majd este elmegyünk együtt.

Eszter!
Ő Blanka:

Kép


Timi

Timi

Kép
manati
 
 


Timi - Jaaaaaaaaj de tündér!!! Milyen jól látszik már! Kisangyalka :)!

Melus - én holnap a magánba megyek, az Örsre, úgyhogy sajna nem fogunk találkozni :( , de azért ti ügyeskedjetek Botival!

Kép
chesther
 
 


Eszter!

Írtad, hogy 2 hét múlva Ti is mennétek, akkor már nálatok is így fog látszódni :wink: , itt ő 31 hetes.

Timi

Timi

Kép
manati
 
 


Eszter; az eloadasokra mar nem volt jegy , igy 17en a foprobara megyunk. De remelem azert az is jo lesz! MEg hat hugomnak oriasi elmeny.
Vendég
 


En semmit nem aludtam az ejjel- izzadtam forgolodtam, fajt a hasam...- ezert ug ydonottem nem megyek laborba, es hat igen jol donottem, ugyanis cudarul vagyok:( Nem tudom mi a nyavaja ez, de emelyeg a gyomorm, talpamon alig allok, es nem birom ravennimagamon, hogy egy falat is lecsusszon a torkomon, mert felek visszakoszon es utalook hanyni! :oops:


Timi: jajj olyan jo mosni vasalni a kis ruhakat! HAt igen igy hosszas meg kell varni mig leszarad....de annal tovabb elvezheted:) Igaz en azota is mar nem tudom hanyszo atrendezgettem:)


Vera: ok, hogy azt mindjak a mai technologiaval mar koran latszik a gyerkoc neme, ehhez kepest tegnap volt eloszor 100%osan lathato hogy lany! Eddig talalgatas volt. Most en is lattam, de igazibol epp most szuletett a juniusi topikban is egy kisfiu akit vegig lanynak lattak:)
Szova tutit majd ha mar kibujt:)
Vendég
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?