Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!!

Érdekel engem is a téma! Mi is lassan szeretnénk már kistesót. Pontosabban én szeretnék, a párom még várna vele egy évet. Bár tudom, hogy igaza van, mert könnyebb lenne nekem, és jobb lenne a lánynak is, ha még csak vele lennék.Mégis úgy vágyom egy kicsire.
Töredelmesen bevallom, még csak átfutottam az irásaitokat, de igérem bepótolom!! Mindenkinek sok sikert addig is!!

Betti

KépKép
KépKép
szabobetti
 
 


Bellana!
Igen, természetesen született az 5 kilós babaKép. Én is totál ki voltam akadva. Muszály volt megnéznemKép! Hát ahogy feküdt az inkubátorban, pont olyan volt nekem, mint egy több hónapos baba. A fiam meg olyan picikének nézett ki melletteKép!

BettiKép!
Szia itt isKép! Mi is még várnánk vele egy picikét, de úgy vagyunk vele, ha hamarabb jön, az se bajKép! Nem akarok erőlködni, hogy mikor fog összejönni. Lesz ami leszKép!

Banyóci

KépKép
KépKép
banyóci
 
 


Helló Betti itt is Kép

Banyóci : a mindenit, azt hogy csinálta az a szegény nő? Jézusom! Én a 4.40-es babával is kikészültem.
Danit mindig nagyobbnak nézik,már egy éves kora óta másfél-kettőnek, előtte is mindig hitetlenkedtek az emberek ha megmondtam a korát. Volt aki nem hitte, azt mondta(!) lódítok. Na gondolhatod, nem álltam le vele Kép

Bellana
bellana
 
 

 
 

Szia Banyóci, Bellana!
Mindenhol megtalállak titeketKépKépKépKép!
Tyú, nem semmi egy ekkora babát természetesen megszülni! Én arra számitottam, hogy kb ilyen súlyú babám lesz, mivel én is /4350,57/ és a párom is /3800,55/ elég nagy súllyal születtünk. De nem igy lettKép. Kicsi lány csak 3650gr, és 51 cm volt 367 nappal ezelőtt.
Bennem váltakozik az érzés, hogy jöjjön vagy ne jöjjön a kistesó. Egyrészről, ahogy irtam, már nagyon vágyom rá, és minél hamarabb. Másrészről meg ha hamarabb jönne, nem tudnék rá felkészülni.
Arra gondolok, hogy szeretnék előtte három hónappal elmenni nőgyogyihoz, aztán szedni folsavat, Elevitet.. Meg a babának is és a családjának is az a jó, ha nem okoz meglepetést az érkezése. Úgyhogy addig is kerülöm a pocakosokat, nem látogatom a friss mamák topikját, hogy ne sárguljak el teljesenKépKép.

Azért egy 4400-as baba sem piti! Gratula!! Bár tudom a hátrányaitKépKép.
Nekem van egy barátném itt a házban, akinek szintén mindig idősebbnek nézik a fiát. Egyszer egy ismerősöm kérdezte tőlem, hogy mekkora az a gyerek? És mikor megmondtam, hogy 16 hónapos /volt akkor/, kiakadt teljesen. Azt mondta, éppen mondani akarta, hogy szellemileg visszamaradott, mert hogy nem beszél normálisan. Azthitte, hogy két és fél éves.
Ráadásul a fiúcska 3300gr-al, és 49cm-el született!
Ne törődj az ilyen kedves okos emberekkel! Vagy kérdezd meg, hogy maga meg xx éves, igaz? /Mondj öt évvel többet, mint gondolsz!Kép/

Betti

KépKép
KépKép
szabobetti
 
 


Bellana!
Nem tudom hogy csinálta az a nő! Gyurcit is általában többnek nézik a koránál!

Betti!
Hiába bújkálunk előledKép? csak vicc voltKép! Én is igy vagyok vele! Néha nagyon akarom már, de máskor meg inkább várnék még vele! Azért is irtam, hogy lesz ami lesz, rábizom magam a sorsraKép! Mivel a fiammal kb. 10 hetes terhesen voltam elöször dokinál, és csak 23 hetesen találtam rá a mostani dokimra, igy a kistesónál én is szeretnék majd sokkal előrelátóbb lenni. Mivel a dokihoz most is rendszeresen járok, igy azt már nem kell keresgélnemKép! Mivel én vashiányos vagyok, meg elég gyenge a vérképem, igy szeretnék majd én is már hamarabb vitaminokat juttatni a szervezetembeKép!

Többiek hova tűntetek?

Banyóci

KépKép
KépKép
banyóci
 
 


Banyóci!
Akkor ti már nem védekeztek? Amikor mégy a dokihoz, miket vizsgál? Én a lány előtt nem voltam túl sokszor nőgyógyásznál. Úgy is mondhatjuk, hogy csak mikor panaszom volt. Azóta is igy vagyok vele. Pedig kellene mennem rákszűrésre is. Majd megejtem. Szerinted érdemes lenne már egyből a magánrendelésére mennem?

Betti

KépKép
KépKép
szabobetti
 
 


Szia csajok!

Nocsak, eluraljuk ezt a topikot is Kép
Bettikém, még mindig várom a választ.
Nálunk is voltak hasonló beszólások mint a szomszédodnál. Nálunk abba kötöttek bele, "hogy "miért fekszik az a nagy gyerek ha ébren van", miért nem ültetjük fel a kocsiba...Volt a Dani vagy 4-5 hónapos. Mindenesetre igen messze volt, még attól, hogy ülni tudjon.
Aztán volt az is, hogy miért nem megy már egy ekkora gyerek, mi a baja...Szóval vannak még "kedves" emberek.
Nőgyogyi: én is most voltam rákszűrésen annál a dokinál aki annó műtötte a gátsebem amit elizélt akinél szültem, de ez a doki nagyon drága. Úgyhogy nem fogjuk bírni anyagilag. Itt Vácon is ajánlottak már dokikat. Olyan jó lenne megtalálni végre az "igazit" Kép Már annyi dokinál jártam...

Banyóci, én már szedem az Elevitet, mert állítólag elötte 1 hónappal már érdemes elkezdeni. Persze ki tudja, hogy melyik az elötte 1 hónap Kép

Többi anyuci, merre van, csak nem éppen "dolgoznak" a tesón, míg mi itt csak beszélünk róla? Kép

Bellana
bellana
 
 


Betti!
A gyógyszerszedést befejeztem, egyenlőre védekezünk még gumivalKép! Terhességem előtt én sem igen jártam orvoshoz, talán egyszer voltamKép! Most viszont van egy olyan orvosom, akihez "szivesen" járok, és mivel szeretném nála szülni a köv. babát, igy nem sumákolom el a vizsgálatokat. Abszolút rutinvizsgálatokat csinál, plussz eddig irkálta nekem a gyógyszert. Meg mindig jókat beszélgetünkKép! Rákszűrés nekem is mostanában lesz, még be kéne jelentkeznem.
Magánrendelés: Szerintem ez abszolút emberfüggő, na meg pénztárcafüggőKép! Nem mindenki engedheti meg magának, és persze rengeteg olyan doki van, aki a kórházban pénz nélkül is nagyon rendesKép!

Banyóci

KépKép
KépKép
banyóci
 
 


Bellana!
Én még nem kezdeném el szedni, mivel azért nálunk ez még nem 1 hónap leszKép!

Banyóci

KépKép
KépKép
banyóci
 
 


Sziasztok!

Én itt vagyok nem tűntem el csak olvasgattalak titeket Kép
Az én lánykám is nagyobbnak tűnik a koránál, ez egyébként sokszor kicsit hátrányos helyzeteket okoz.
Pl: A játszócsoportba ahova járunk sok hasonló korú kisgyerek van, de mégis a Barbi tűnik a legnagyobbnak..olyan furin néz ki közöttük.. Pedig nem is nagy Kép

Bellana: Az elevitet már én is szedem és én is jót mosolyogtam, hogy rá van írva, hogy érdemes elkezdeni szedni már a fogamzás előtti hónapban. Csak aza vicces, hogy tényleg ki tudja mikor van az Kép Lehet akár egy év is.
Azért jövő nyárig jó lenne ha sikerülne. Most tiszta lázba vagyok, mert az egyik legjobb barátnőm nemsokára (kb 2 hét) szűl és annyira örülök neki és olyan jó lenne már ha mi is itt tartanánk.
Bár olyan hamar elmegy az idő..
Na mindegy egyk is ábrándozás az nem árt, csak kellő mértékkel Kép

Mindenkinek szép napot:
Niki
lani
 
 


Sziasztok nagy babás anyukák!KépKép

Akkor soha senkinek nem jó. Nálunk épp forditto a helyzet, ahétvégén is 13 hónapos körülinek nézték az én 16 hónaposomatKépKép. Csak mert ö meg a vékonyabb, kisebb alkat. Nem tölem függ, ez egyértelmü, emrt a nagyobb ennyi idösen 2 kg-val több volt. Tömni nem tömhetem, föleg mivel eszik eleget. És még szopizik is.
Viszont akkor legalább annak örülhetek, hogy senki nem fogja értelmileg visszamaradottnak nézniKépKép!
Olyan gonoszak tudnak lenni az emberek!!!!

Vitamin: 1 hónappal elötte elég. De ki tudja, mikor is van az 1 hónap!Kép Nem baj, legalább én is feltöltödök, az ilyen téli hónapokban nem is árt.

Orvos: hát én nem jártam nála már egy ideje, pedig kéne. Föleg mivel császárral szültem. de ez a hónap nem is nyerö, mert ha a vizsgálaton kivül esetleg még visszahiv UH-ra (jó lenne, szeretném) is, a kettö kb. 10-11 e Ft. Na ennyi erre ebben a hónapban nincs...
Váltani meg nem szeretnék, mert már kettöt nála szültem, jó doki, megbizok benne.

Banyóci, Betti!

Jó kérdés, hogy melyik a jobb, ha jön vagy ha nagyobb szünet van a két gyerek között. Nekünk több, mint 3 év van a két fiú között, és szerintem jobb lett volna vagy korábban vagy jóval nagyobb korkülönbséggel. A nagynak igy is az kell, amivel a kicsi játszik, idönként visszamegy babába (pedig tiszta értelmes gyerek), olyan butaságokat csinál. Viszont máskor meg épp a pici zavaró olyan dolgokban, amit már a naggyal lehetne csinálni (pl. gyöngyözés).

Beszti

KépKép
KépKépKép
beszti
 
 


sziasztok!

Banyóci!
Nem tudom mit kezdjek a doki üggyel. Még azt sem tudom rendel e SZTK-ban. Mert nekem is jobb lenne, ha nem kellene fizetnem az alkalmankénti 4 ezret..
Ma találkoztam az egyik ismerősömmel, akinek 15 hónapos a fia, és most 8 hetes várandós! Jajj, de irigy vagyok!!
Én sem szedek gyógyszert, de azért védekezünk általában. Azért nem kezdtem el szedni, mert augusztusban már neki akarunk kezdeni a babaprojectnek, és úgy jött ki, hogy kb fél évig szedtem volna, aztán abba kellett volna hagyni, annak meg értelme nem sok, igy kihagytuk..

Bellana!
Küldtem a mailt!!
Lana, Bellana!
Igen ez az előtte egy hónap kérdéses.. Bár biztos nem árt. Vagy olyan magabiztosak, hogy ha szeded, akkor úgyis sikerül a fogantatás.KépKép
Én is irigykedek a barátnődre!! Bár én szerettem a másállapotot is, igy azt sem hagynám ki!!

Beszti!
Igen ez az örök kérdés.. Én is azt olvastam, hogy az a jó, ha vagy két évnél kevesebb, vagy 4 évnél több év van a gyerekek között. Az első eset kezdetben iszonyú nehéz lehet, de aztán könnyebb ha együtt tudnak játszani.
Egy másik szomszédasszonynak van egy 27 hónapos, és egy 10 hónapos fia, és ő is panaszkodott már arra amit irsz. Hogy a nagyobb átmegy babába..
Nem egyszerű sehogy, az biztos!

Betti

KépKép
KépKép
szabobetti
 
 


Sziasztok!
Itt vagyok én is csak szorgalmasan olvasgatok. Tegnap este nem fértem a géphez, mert a drágám zenéket töltögetett le és éjjel 1-ig nem bírtam fent maradni.
Mindenkinek köszi a drukkokat. Bevallom, hogy aggódtam egy kicsit mi lesz ha valami nagyobb baj van. De szerencsére semmi. Eddig itt volt apukám nálunk, na de majd ma.Kép Persze csak akkor, ha a párom nem dől be este nyolckor az ágyba, mielőtt még a lányok elaludnának.Kép
A lányok között 2 év 5 hónap van. Nekem bevállt a korkülönbség. Ennél kevesebbet már nem bizti, hogy jól viseltem volna.
Azt hiszem én nem szedek semmit amig nem lesz pocaklakó. Addig csak sok gyümi és zöldség.
Mindenkinek aki szeretné gyors babásodást.Kép
linato
 
 


Sziasztok!

Anyósom is közel 5 kilóval szülte a sógornőmet és a párom sem volt aprócska,mindkettő természetes úton.Sőt,amikor mi voltunk bent,akkor is született egy 4,5 kg-os babóca természetesen...Szóval sokmindenre képes a női szerevbezet,csak hagyni kell..Kép

Vitamin:Bulcsúnál én éppen mentem volna magzatvédőért,hogy "előre dolgozzak" és lyukasórában az egyik pocakos kolléganővel beszélgettem,mondzam,éépen fáj a hasma,igazkésik a mensim,de szokott...elég sokat...Mondta,hogy vegyek tesztet.Erre a vitamin mellett vettem tesztet is és pozitív lettKépKép!

És ami a fogantatásról még eszembe jut,hogy sokszor azt gondolom,semmi különlegesség nem kell hozzá.Lehet vki önmegtartóztató,élhet egészséges vagy túl egészséges életet,de a baba akkor jön,amikor érkezése van...ha értitek.És ez előttem számtalanszor bebizonyosodott.
Én anno sokat dolgoztam,iskolai szünetekben hajóztunk a párommal,ésakkor felszolgáló voltam,majd a hajóról beestem a suliba.Szóval eléggé pörögtünk.A hajón tök nehéz tálcákat emelgettem és mégis itt van Bulcsú.Arról már nem is beszélek,hogy le voltam fogyva...

Linato

Nagyon örülök,hogynem láttak gondot...de akkor mi okozta a vérzést?Hormonok?

Beszti

Tényleg sokan rámondanak az emberre mindent gondolkodás nélkül.Én ezt egyszer tettem,aztán a saját anyaságom során kellett megtapasztalnom,hogy nem eszik olyan forrón a kását...KépAzóta nem teszek ilyet,hanem először átgondolom a helyzetet.
Kis lakás gondját átérzem,én ugyanígy vagyok.Így egyenlőe mi is azért várunk a következővel,mert kicsi a lakás.És a rend téma stimmel.Egyszerűen semminek nincs helye,akár elpakolok,akár nem,kupitlátokKép.Dekezdek hozzászokni.

Puszi és sok sikert!

Anyapoc

anyapoc
 
 


Passz! A doki azt mondta, hogyha legközelebb is ilyen gyorsan jön meg újra megnézi uh-n, hogy rendesen termelődik-e petesejt. De remélem erre nem lesz szükség.

A kupit látok nálunk is folyamatos. egyszerűen se vége, se hossza.Brrrr.Kép
linato
 
 


Niki, Beszti, Anyapoc, Linato, de jó, hogy megvagytok! Kép

Szombaton megyek az egyik pocakos barátnémhoz. Pénteken meg jön egy másik pocakos. A két anyuci akikkel sétálunk babástól nap mint nap, szintén zenészek. Találjátok ki milyen a szinem? Kép
Rumli ügy: nálunk általában estére már olyan, mintha bomba robbant volna. Pedig ne tudjátok meg mit ganézok...reménytelen. Nekünk is kis lakásunk van éppen ezért minden van mindenhol.
De én akkor is szeretnék mini manót. Ha kérhetném kicsit kisebbet mind Dani Kép Bár ha jól meggondolom, azért mert a Dani nagy baba volt sokkal bátrabban mertem megfogni, mintha "normális" méretű lett volna.

Jó éjt:
Bellana
bellana
 
 


Sziasztok!Kép

Hát a rumlival kapcsolatban én is hasonlókat tudok mondani. Annyira rossz, hogy sosem jutok a végére, mert gyönyörű rendet rakok, és másnap kezdhetem előről.
Most tartok ott, hogy nem bosszankodok ez miatt mert változtatni rajta úgy sem tudok Kép
Barbi reggel felébred és egyből mindent pakol. Pedig már lassan 2 és fél éves.. azt hittem elmúlik. Kép
Erről ennyit Kép

Sziasztok: Niki
lani
 
 


Sziasztok!
Az én babámra szerencsére nem érkeztek eddig soha gonosz megjegyzések, csak simán nagyobbnak nézték a koránál. Hihetetlen, hogy milyen tuskók tudnak lenni emberekKép!

Vitamin: Ártani nem ártana az biztos, ha már elkezdeném szedni, csak velem az a baj, hogy csak akkor nem felejtem el beszedni az ilyeneket, amikor konkrétan van amiért szednem kellKép! Csak magam miatt, tuti, hogy heti egyszer ha szembe jutna.

Beszti!
Pont az általad emlitett dolgok miatt én is rengeteget filózom rajta, hogy mennyi lenne a megfelelő korkülönbség a lurkók között. A nálatok lévő korkülönbségtől pont azért tartok amit irtál róla, az ennél több az nagyon sokára lenne, viszont a kevesebbnél meg attól tartok, hogy nem tudnék megbirkózni két pöttömkének az ellátásával, nevelésével..!

Betti!
Pont ezért nem akarok már én se gyógyszert szedni, nincs értelmeKép! A kórházba nem tudnál járni hozzá?

Linato!
HajráKép!

Anyapoc!
Érdekes ami a fogantatásról irtál. Azelőtt én is azt gondoltam, hogy minden úgy van, ahogy mi akarjuk, ahogy mi tervezzük. De amióta anya lettem, már én sem igy látom. Mivel mi még nem terveztünk babát, csak elviekben, hiszem, hogy a fiam velünk akart élniKép! Nagyon sokan mondták már ezt, szinte a születése óta folyamatosan. Annyira látszik rajtaKép!

Rumli: Mi 1 hónapja költöztünk új helyre, szerencsére egy jó nagy lakásbaKép! Előtte viszont egy kis lakásban laktunk, ahol szinte megőrültem attól, hogy hiába takaritok, pakolok egész nap, mégis rumli van. Ha csak egy dolog nem volt elrakva, máris úgy nézett ki a lakás mint a csatatérKép! Amióta elköltöztünk egy majdnem 3-szor akkora lakásba, azóta sokkal kevesebbet kell rámolnomKép! Itt mindennek megvan a maga helye, és nyugodtan elől maradhat egy-egy dolog, mert akkor is szép rend vanKép!

Bellana!
A párom is azt mondta a kórházban, hogy ő örül, hogy ilyen szép nagy baba lett, mert milyen formás, és sokkal jobban kézre esikKép! Persze ha neki kellett volna megszülnie, nem biztos, hogy ezt mondta volnaKép!

Pusz
Banyóci

KépKép
KépKép
banyóci
 
 


Banyóci!

Azért nem olyan borzasztó a helyzet korkülönbség ügyben, de majd te is meglátod dec. elején!KépKépKép
Azért annyira már idös volt, hogy teljesen ne menjen vissza babába (nem pisilt be, meg ilyesmi). Most is csak az a baj, hogy a pici már akkora, hogy ne hagyja magát, de még nem akkor, hogy ténylegesen érvényesíteni tudja az akaratát. Igy marad a visitás, ha a nagy oylat csinál, ami neki nem tetszik. Azért ezt minden nap sokszor hallani nem igazán élvezet. de azért fejlödnek, és remélem ezen a perióduson is hamar átesünk. De ezt akkor sem biztos, hogy megúsztuk volna, ha kisebb a korkülönbség.
A nagy egyébként szivesen segit, meg lehet kérni dolgokra (pelenkahozás, vagy hogy vetköztesse le a picit (szivesen teszi, nem eröszakkal csináltatom)), és ilyen miatt viszot határozottan jó, hogy van ekkor korkülönbség közöttük. Meg a nagy sokmindenben önálló (pl. öltözködés), ezzel viszont sok energiát spórolok meg.

Bellana!

A mini manó persze, hogy kellKépKépKép. Bár nekem nagyon fontos az is, hogy tényleg sikerüljön a nagyobb lakás, mert ez már igy két gyerekkel elég kicsi, a babaágy után (bölcsö) már nem is tudnánk neki hova tenni neki ágyat. Meg a ruhákkal és mindennel ez van. Persze van olyan, aki pont ekkora lakásban 3-4 gyereket is nevel, de szerintem azért az nem az igazi.

Beszti

KépKép
KépKépKép
beszti
 
 


Sziasztok!

A rumlielmélet helyes!! Nálunk mindig kupi van. Semmit nem tudok rendesen elrakni, amit meg el tudok, azt a lányom kipakolja..

Korkülönbségben hasonló gondjaim vannak, mint neked, Banyóci! Nem tudom kivárni, hogy elteljen még négy-öt év..Ha meg most jönne, nem birnám. Meg a lányt is sajnálnám, hogy megszűnne az egyeduralma..

Betti

KépKép
KépKép
szabobetti
 
 


Sziasztok Lanyok!Kép

En elkezdtem a folsavat, mast az orvosom szerint nem kell (0.5 mg-ost szedek) + minden este megiszom egy multivitaminos pezsogtablettat, de ezt csak a sajat szakallamra.

Mi viszonylag nagy lakasban lakunk (2 halo + nappali), de igy is idonkent hulyet kapok a kupitol. Mindenutt gyerekjatekok, leginkabb persze a nappaliban. Az osszes diszparna a foldon, valahogy sosem maradnak az agyonKép Idonkent a jatekokat belapatolom a gyerek szobajaba, de csak akkor ha nem latja, mert rogton visitani kezd, szemelyes sertesnek veszi, hogy el merem rakni a kincseit. Ha pedig takaritok ketszeres intenzitassal kezd el mindent szetpakolni, utalja a rendet!Kép Kulonben tapasztalatom szerint a rendetlenseg aranyosan no a lakas meretevel!Kép

Fuuu, nagyon utaltam, amikor ujszulott volt a Kamilla, es megjegyeztek milyen kicsi, X Y gyereke sokkal nagyobb! Grrr. Most azzal mennek az agyamra, hogy mindig fiunak nezik, mert nincs valami sok haja!

Arulja mar el valaki, hogyan lehet ezeket az aranyos smileikat idevarzsolni? Mar kimentettem egy csomot. Pliiiiizzzz!

Probalkozom:

Kép


Puszi Mindenkinek!

Maci
macimaci
 
 


A francba! Nem sikerult!Kép

Maci
Maci
 


Sziasztok!

Amit a korkülönbségről irtatok, azok biztos igazak, de én nem tudok tervezni, mert úgysem úgy sikerül...eddig két terhességem nem maradt meg, úgyhogy örülök ha mostmár baba koronázza az ügyködéseinket Kép Bár én most így Dani mellett azt mondom nem árt ha van köztük különbség. Egy pici meg egy kicsi baromi fárasztó lehet.
A fogantatásról én is azt gondolom, hogy Dani akart jönni hozzánk Kép Sőt a vetélés után meg azt gondoltam, hogy valamiért nem volt jó az a test a kicsi léleknek, de majd visszajön legközelebb és minden rendben lesz...Lehet, hogy hülyeség, de így könnyebb volt.

Beszti, mi még férünk a kis lakásba, mert csak egy lurkónk van Kép Persze jó lenne nagyobb kégli, de félünk a kölcsönöktől...

Banyóci, igen ha a férjeknek kellett volna megszülni, biztos sokkal kisebbet is megtudnának fogni Kép

Puszi mindenkinek:
Bellana
bellana
 
 


BesztiKép!

Azért borzasztónak én sem gondoltamKép! Hogy is lenne az 2 ilyen édes kis kölökKép? Bár neked azért talán egy picivel nehezebb a helyzeted mint a nagy átlagnak. Ezt az ovi témára értem. A nővéremnek a két gyerek között 2 év 9 hónap van, és tőle is mindig azt hallottam, hogy milyen sokat segitett a nagyobbik, amikor még pici volt a kisebbik. Na ezt most jól leirtamKép!

Egyeduralom: Hát igen, ettől én is tartok egy kicsit. Nem tudom egyenlőre, hogy Gyurci hogy viselné ha mostanában jönne a kistestvér. Nagyon hizelgős, bújós tipus, egész nap ölelget, puszilgat, van mikor csak a lábamat karolja át, hogy oda bújhasson. Ugyanez az apjával isKép! Mindig középpontban akar lenniKép!

Maci!
Nálunk pont forditva történtKép! Amennyivel nagyobb lakásban élünk most, annyival kisebb a kupi. Persze nálunk is vannak játékok szerte-szét, meg párnák itt-ott, de ezek szerintem mindenhol vannak ahol gyerek vanKép! Ezeket pillanatok alatt össze tudom szedni. Nálunk a régi lakásban nem elsősorban a játékoktól volt kupi, hanem attól, hogy sokkal több volt a cuccunk, mint amennyi elfért volna a lakásban. Ettől mindig kuplerájosnak nézett ki a lakásKép!

Banyóci

KépKép
KépKép
banyóci
 
 


Banyoci!Kép Ha' nem tom, nalunk minel nagyobb a lakas, annal tobb cuccunk van plussz a gyerek annal tobb helyre hordja szet a tomentelen mennyisegu jatekat Kép De mi vagyunk a hulek, minek vettunk Neki ennyi kacatot, amikor ugyis a habvero es a maradek fonal a kedvence!KépKép

Maci
macimaci
 
 


Maci!

KépKépKép


Érdekes amit irsz, bár lehet hogy csak nekemKép!
Az én fiam nem igazán hordja szét. A nappaliban a járóka és a játszószőnyeg körül babrál velük, és dobálja őket szét, meg a saját szobájában csinál egy kisebb kupacotKép! De a lakás többi pontján nem jellemző. Talán kivétel ez alól a tologatható, hápogó kacsája, meg a vizespohara. Ezeket előszeretettel hagyja el a lakés különböző pontjainKép! Pedig neki is annyi játéka van, ami elég lenne másik háromnak isKép!

Banyóci

KépKép
KépKép
banyóci
 
 


Banyoci!Kép Edes Gyurcid van! Jo kisfiu, orulj neki! Bar tudod mit? Nem banom, hogy az en lanyom ilyen betyar, mert a mi cuccunkat (konyvek, mutyurok, viragok, video) tiszteletben tartja. Banja kanya, hogy a jatekait szetszorjaKépKép

Pusz-pusz

Maci
macimaci
 
 


Maci!

Tudom, hogy lehet másképp is, de én igy szoktam:
Benyomod itt alul a Melléklet feltöltése... gombot, és tallózással kikeresed a képet/smile-t/gifet aztán feltöltés gomb, és már ott is lesz. Ja, még kiad egy ablakot ott bezárás gombot nyomod /más nincs is rajta.
Kép
Pusszancs,
Betti

KépKép
KépKép
szabobetti
 
 


Bellana!!

Jajj, bocsi, hogy lassitom a netedet!!

KépKép
KépKép
szabobetti
 
 


Betti! Koszi!Kép

Kép
macimaci
 
 


Eljen, sikerult!Kép
Maci
 


Maci!

Kép
Kép

KépKép
KépKép
szabobetti
 
 


Betti, ne légy undok Kép( a netlassításra értem)
bellana
 
 


Sziasztok!

Hol is kezdjem.
Párom nagyon szeretne már apróságokat, viszont én egyelőre nem érzek vágyat arra, hogy legyenek picurok. Azt hiszem egy nonek a legfontosabb feladata az eletben, hogy gyermekeket szuljon, neveljen, családdal teljes az élet, de nem érzem, hogy itt lenne az ideje...
Olyan bolond vagyok. Évek óta azért küzdöttünk, hogy vegyünk egy házikót, ahova majd egy sereg gyerkőcöt gyártunk. Elértük ezt a célt, van hová rakni a lurkókat, tulajdonképp nincs több akadálya a babaprojektnek.
De nincs meg bennem a határozott vágy. Ennek ellenére elkezdtük a "gyartast"...nem tudom jo otlet volt-e.
Nincs indokom arra sem, hogy meg miert ne lehetne.
Nem tudom valaki megerti-e amiket irok itt ossze-vissza.
Talan felek, sosem tudtam kicsi gyerekekkel igazan szot erteni, vagy megszerettetni magam.
Nem vagyok turelmes ember, "anyáskodni" sem szerettem soha.
Persze mindezt a férjemmel is megbeszéltem, de nem jutottunk előbbre. Szerinte majd az anyai ösztön megoldja ezeket a problémákat.
Ti hogy váltatok anyává?
Sajnos az anyukámmal én ezt már nem tudom megbeszélni Kép((

NA
NA
 


Szia NA!

Azthiszem értem mire gondolsz! Az emberben benne van hogy családot, gyerekeket szeretne. És mivel szereted a férjed, természetes, hogy terveztetek. Csak most megijedtél, nem tudod, hogy valóban szeretnéd e, és hogy képes lennél e rá. Ha azt irtad volna, hogy sosem szerettél volna gyereket, azt mondanám, hogy várj vele, amig megjön a kedved. Most kicsit bonyolultabb a dolog. Bele kellene gondolnod, hogy miért érzed azt, hogy várnotok kellene vele? Mert ha csak az a baj, hogy nem értesz szót a picikkel, és nem vagy türelmes, az nem olyan nagy gond..
Én sem volam az a nagy gyerekzsonglőrKép! Ha kisbabás családhoz mentünk látogatni, csak lestem a babát, és kész. Pedig szerettem őket, az unokatesóimra is vigyáztam sokat! Nálam az volt a bibi, hogy mások előtt nem mertem ügyibügyizni velük.
Ahogy a lányom megszületett, nekem sokáig tartott, mire szót értettem vele! Mások előtt még most is alig merek vele beszélni! De ha ketten vagyunk minden OK! Szerintem ez a dolog kialakul az emberben!!
De ha nem csak arról van szó, hogy megijedtél, hogy itt van a MAJD, akkor várjatok addig, amig ez letisztul benned!
Ilyenkor szokott a természet közbeszólniKép! Lehet, hogy néhány nap múlva kiderül, hogy a babád döntött helyetted!!
Ne aggódj!

Bellana!
Nem undokság volt!! Tessék ADSL-re váltani!!

Betti

KépKép
KépKép
szabobetti
 
 


Bettikém, azon vagyunk! Valszeg azt kapom szerelmetes férjemtől karácsonyra. Ha már ilyen szépen belebolondultam a babanetbe Kép

Kedve NA!

Szerintem senki sem születik anyának. Anyává csak egy gyerek tehet Kép Amúgy én sem vagyok nyugodt típus, de teljesen más ha a gyereked "húz fel", mintha valaki más. Megértem, hogy ambivalens érzéseid vannak, megesik ez néha Kép
Mennyi idős vagy? Esetleg várhatnátok amíg megérik a vágy a babára. De gondolom, ha majd a kezedbe veszed a csöppséget akit 9 hónapig magadban hordoztál, tele lesz a szíved anyai szeretettel Kép

Üdv:
Bellana
bellana
 
 


Köszönöm a választ Betti és Bellana,

28 elmúltam.
Azt hiszem Betti irta jól, hogy eljött a MAJD. Es en nem tudok vele mit kezdeni. Kép
Mitől fog megjönni a kedvem, ha várunk a babával?
Amikor kicsi 2-3 éves gyerekeket látok, egyszerűen bámulom őket, de nem tudok velük mit kezdeni. Csak nézem, és tetszik ahogy totyog, mozog beszél, kész ember, csak kicsiben. De ennyi.
Azt hiszem nincs mire várnunk, és remélem, hogy a kedvem is megjön majd időközben...de valahol bennem van, hogy nem bánnám ha nem jönne a baba még egy ideig.

NA
NA
 


Maci!
KösziKép!Azért a jó kisfiútól ő is messze vanKép! Sőt! Egy igazi kis gazemberKép!

Kedves NA!
Saját tapasztalataim alapján, szerintem a férjednek igaza vanKép! Én alapjáraton eléggé türelmetlen emberke vagyok. Mint ahogy te is irtad, én sem igazán tudtam soha mit kezdeni a gyerekekkel. Egyszerűen nem találtam velük a közös hangot, nem volt türelmem hozzájuk. Még a rokon gyerekekhez sem. Bár csodálatos érzés volt, hogy egy új élet növekszik bennem, és nagyon vártam, hogy megszülessen a fiam, mégis tartottam tőle, pont a fent emlitett okok miatt. Állandóan gyötört a kérdés, hogy vajon tudok e majd jó anya lenni, lesz e elég türelmem hozzá, tudok e majd vele mit kezdeni. És most itt vagyok a 15 hós fiammal, akit imádok az első pillanattól kezdve, és nyoma sincs bennem a régi aggályoknak, türelmetlenségnek. Persze néha felbosszant, mint szerintem mindenkit néha a gyereke, de aztán rám néz azzal a kis huncut fejével, és már olvadozokKép. Egyszerűen nem lehet rá haragudniKép!
És már bőszen foglalkoztat a kistesó témaKép!

Banyóci

KépKép
KépKép
banyóci
 
 


Sziasztok!

Ma voltunk pocakos ismerőséknél és én is sárga lettem megint...Kép

NA

Teljesen normális,amit érzel.És az is nomrális,ha vki vágyik egy babára.Nem vagyunk egyformák,de az anyaságfokozatosan alakul ki,nem lehet rá "itt az idő".Olyan nincs,szerintem.Én sem tudtam mit kezdeni a gyerekekkel(habár kamaszokkal dolgozom),még pocakosan sem igen érdekeltmás(főleg idegen) gyereke,holott az enyémet sokan megnzéik,megmosolyogják.Nekünk is csak "jött",mert érkezése volt.Nem terveztük,nem vágytunk rá különösebben,de úgy döntöttünk,ha jönni akar,jöjjön.És a legnagyon munka közepén,a lehető legnegatívabb fizikai állapotban meg is fogant.Onnan márnem volt kérdés.Nem voltam anya típus,gügyögős.De amióta velünk él ez a kis boldogság,a világ összes gyerekeét a szívemre tudnám ölelni.Mert megváltoztam.Ésez Veled is így lesz.
Hgy miért érzehetsz így?Talán fáradt vagy?Hiszen azt írtad,évekig a házért dolgozatok és ez nagyon kimerítő.Talán úgy érzed,kicsit pihenned kéen,hogy egy ilyen nagy feladat előtt feltöltődj.És igazad van,tegyétek azt!!!Pihenjetek,élvezzétek a házat,egymást és majdjön,aminek jönnie kellKépKépKép!De ne AKARJ anya lenni azelőtt,hogy eljönne az ideje.Ez az én meglátásom.Remélem,érteszKép.

Puszi,Anyapoc

anyapoc
 
 


Sziasztok!

Örömmel látom, hogy mindenki a feladaton dolgozikKép!
Lányok! Én már nem is tudom mi van.. Nagyon szeretnék már egy pöttömöt, de elvették mindentől a kedvemetKépKép.
No, megyek is, mert csak nyavajognék.. Inkább odabújok a párom mellé, hátha a természet meghallgatja az imáimat..

pusszancs,
Betti

KépKép
KépKép
szabobetti
 
 


Hellóka!
Én nem a feladaton dolgozom, csak éppen olvasgatok itt a Babaneten mindenfelé, és csak ámulok.....!

Banyóci

KépKép
KépKép
banyóci
 
 


Betti!

Remélem nem a másik topikban tapasztaltak!
Dec. 8-án találkozunkKépKépKép, beszélhetünk erröl (is) ha szeretnél.
És nem haragszol amiatt, amit irtam???
Nem tudom, mit küldhetnék neked, hogy légy jobb kedvü, de KépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKép.

Beszti

KépKép
KépKépKép
beszti
 
 


Sziasztok! Palinkas joreggelt Mindenkinek!Kép

Betti, mi baj? Kuldok Neked jokedvet! Kuld-kuld Kép


Haaat, szombaton a Gyermek ugy felbosszantotta az apjat, hogy total kiakadt es azt mondta, nincs teso, amig az Ordogpalantaval nem lehet szot erteni! KépKép

Pusz Mindenkinek!

Szomi Maci
macimaci
 
 


Sziasztok,

Köszönöm a válaszokat, sokat segitett, hogy megértő fülekre találtam.
Voltam nőgyógyásznál, sajna találtak a kenetben bakteriumokat, de ha vége a kezelésnek folytatjuk majd a babaprojektet.
Köszi a bátorítást. Kellett.

NA
NA
 


Sziasztok!

Betti, mi újság?

Maci!
Ilyen már nálunk is előfordult sajnaKép! Nem is egyszerKép!

NA!
Gyors gyógyulástKép! Örülök, hogy segithettünkKép!

Pusz
Banyóci

KépKép
KépKép
banyóci
 
 


Sziasztok!

Köszönöm a sok jókedvcsinálót! De leginkább a jószándékot. Aranyosak vagytok!!

Banyóci!
Miért ámulsz? Mit láttál?

Beszti!
De azért. Rosszul esett a dolog. Félreértették amit irtam. És hogy tényleg nem merek ezentúl segitséget kérni az LLLtől. Mindegy.
Rád nem haragszom, meg tul.képpen senkire, de nem lett jó kedvem a beszólásoktólKépKép..

Maci!
Én is igy vagyok, mint az urad! Ha Mendi rosszul viselkedik, akkor nem kell gyerek, de amint rámnéz azokkal a kis ártatlan szemekkel, meggondolom magamKép!

NA!
Látod, segitett döntened a természet. Igy is nyertél kis időt a felkészülésre! Látogasd sűrűn a babanetet, és majd megjön a kedved a babához.

Betti

KépKép
KépKép
szabobetti
 
 


Betti!
Semmi rendkivülitKép! Este a férjecském nagyon belefeledkezett a tv nézésbe, nekem meg volt időm olvagatni olyan topikokat is amiket eddig esetleg nemKép! Pl. sikerült ötleteket meritenem karácsonyi ajándék terén a Gyurcinak, meg olvastam számomra sok tanulságos és elgondolkodtató dolgot isKép!

Lányok!
Az éjszakánk annyira ramaty volt, hogy most én is elgondolkodtam a kistesó témánKép!

Banyóci

KépKép
KépKép
banyóci
 
 


Linato!
Mi újság menszi téren?

Banyóci

KépKép
KépKép
banyóci
 
 


Banyóci!
Azt hittem valami elképesztő dolgot láttál.
Mi baj volt? Fogzotok? Már a Vibrocil sem segit?
Köszi az érdeklődést, drága!

Betti

KépKép
KépKép
szabobetti
 
 


Betti!
Hát igen "elképesztőt" is láttam, de ez most nem ide tartozik.
Nem tudom mi volt a baj. Nem sikerült rájönnömKép!
Fogzik is, de szerintem nem ez volt az oka a hajnalig tartó nyafogásnakKép! A Viburcol tényleg használ, legalábbis úgy tünik. Inkább olyan hiszti jellege volt az egésznekKép!

Banyóci

KépKép
KépKép
banyóci
 
 

Vissza: Fogamzás

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?