Új privát üzeneted érkezett!

igen, az ujjszopizasnak most nagyon orulok...
de emlekszem hogy en is szopiztam az ujjam, es ovis koromban volt egy nagy folt rajta ettol, mintha sebes is lett volna.. es kicsit szegyelltem is.
szoval a leszokas lehet hogy nem egyszeru...

nalunk Nori dorzsoli a szemet meg asit is de nem mindig... ha mar harom oraja fenn van es nincs jele almossagnak akkor tuti almos lehet, meg hogy napirend van, alt. hasonlo idoben megyunk aludni.

KépKép
Kép
csillaz
 
 


látszik, hogy itthon vagyok és egyedül Kolossal, nem jutok olyan sűrűn a géphez.

Momoska, megértem mit érzel. Én a múlt héten voltam kiakadva a nemalvástól. Mivel minket is elkényeztetett Kolos ilyen szempontból, nagyon ritkán kellett csak altatni, mindig magától aludt el ==> új bekap és alszik is. Aztán pár hete kezdte ezt a nem alszom témát, olyannyira, hogy volt olyan nap amikor 2x 30percet aludt. Már mindent kipróbáltam, simogattam a hátát, felvettem, hagytam bőgni, játszottam vele, és ő csak ordított.
nem tudom, hogy én a felvesz/letesz módszert csinálom-e (nem olvastma a könyvet), de nálunk ilyen egy altatás: neki van külön játszóágya, és van amiben alszik. ha látom, hogy álmost beviszem az ágyába, és van mikor tudja, hogy alvás van elalszik magától. de ha nem, elkezd nyüglődni, majd sír. ilyenkor bemegyek, felveszem, ringatom egy picit, majd mikor megnyugodott visszarakom. tudja, hogy alvás van, mert egyből be a nagyujj, de vlhogy mégsem alszik el, sír. megint felveszem-de nem rögtön-ismét ringatás. és ez megy addig amíg magától, vagy a kezemben el nem alszik. és van 1 órát is elszórakozunk így.
szóval én tanácsot nem tudok adni, nekünk ez jött be. és tényleg kimerítő tud lenni.

nálnuk is van szemdörzsölgetés, és ásítás, és napirend is, és kb ugyanakkor szokott elaludni.

Csilla, A kádas kép nagyon jó!! :)
én nem merem hasni tenni a kádban.
Vendég
 


Érdekes éjszakánk volt. Azt hiszem le fogom éjjelre kötözni a kislányomat. :? 9-kor letettem, de én csak 1/211-kor kerültem ágyba, hát mit gondoltok mire ébredtem hajnal 1-kor? "Anya segíts, hasra fordultam, de nem bírom már tartani a fejem"-nyüszögésre. Aztán 3-kor ezt megismételtük. 5h10-kor férjemmel keltem, 5h40-kor ő el, én vissza az ágyba. 6h15-kor kicsi lány megéhezett, hát ettünk. Persze én már nem tudtam visszaaludni, ő meg békésen húzta 1/2 9-ig! Mindennek eredményeképp viszont 10-től 1/2 1-ig aludt, úgyhogy volt időm az utálatos körömvágásra és lábszőrtelenítésre (ezeket olyan időpocsékolásnak tartom, de hát mit csináljak, csak meg kell ezeket a dolgokat is ejteni valamikor).
Orsi, igen, Miklós az nekem Szigetszentmiklós. Én szeretem, nagyon kiépülőben van, közel a Duna-part, Pest sem elérhetetlen.
Edina, irigyellek a kézügyességed miatt, biztos jól ki fogod tudni használni majd Lilivel. Sajnos én az ilyen kreatív-hobby dolgokkal nem fogok tudni élni, pedig jópofa időtöltésnek tartom. Azt hiszem nekem (nekünk) marad majd a biciklizés, az megy. :lol:
Babaúszást szerintem mi ki fogjuk hagyni, mert Lina nincs eldobva a pancsolásoktól. (lásd kép). Némán tűri, bár mostanában már lubickol a lábával és a szája szegletében egy-egy mosoly is fel-fel tűnik. Remélem később megszereti, bár én elég érzékeny vagyok a fertőzésekre, pedig imádok úszni.
Évi tök jó, hogy Gergő így odavan a kishúgáért! Mondjuk gondolom, te annyira annak nem örülsz, hogy „felveri” őt reggel…Valami fantasztikusan édes ez a vödrös kép!!!! Beleültettétek, vagy hogy van benne? Merthogy mi csak úgy tudjuk hűteni a lakást, hogy lehúzom a redőnyöket (déli fekvésű az egész lakás), tegnap azt hiszem valami 26 fok körüli volt a szobában este.
Ezen a babakötvényen én is gondolkoztam már, de még nem jutottam dűlőre. Kíváncsian várom a véleményeket.
Én is a kicsit nagyobb korkülönbségre szavaznék, mert én is igen csodálom azokat az anyukákat, akik a 1,5 éves babájuk mellé bevállalnak egy újszülöttet. Viszont engem is „hajt” az idő, úgyhogy val.színű a helyzet meg fog tanítani sok mindenre, mert nem tudok 4-5 évet várni a következő babával. Bár Momoska jó "ellenpélda", és megnyugtató erő.
De jó akiknek ilyen agilis segítségei (több is) vannak. Nálunk sajnos a nagypapák már nem élnek, anyu rengeteget segít, de mivel a másik nagyi messze él, ezért anyura hárul minden segítség. Persze ő ezt örömmel teszi, csak még dolgozik is, van 2 másik unokája, szóval nagyon sokat lót-fut.
Tina, édik a képek, nagyon hangulatosnak tűnik a telketek.
El sem hiszem, hogy Lina már 4 hónapos!! Úgy rohan az idő, annyira szeretem minden percét minden napnak! :D És olyan édesek, hogy minden nap előállnak valami újjal.
12 hetes pancsink, azóta mint mondtam valamelyest "javult a helyzet".
Kép
Levegőzöm egy kicsit kaja előtt
Kép

Kép

Kép
csürci
 
 

 
 

akarom mondani: hasra tenni
Vendég
 


Linának is boldog 4. hónapot!! :)
Vendég
 


Lina BOLDOG HOFORDULOT!!!!!!!!!!!!!! nagyon cuki a kepeken!

Orsi, nekem Momoska adta az otletet, egyszer feltett egy ilyen fotot. Eloszor en is azt hittem hogy nehez lesz, kozben pedig tok jo!!

KépKép
Kép
csillaz
 
 


...otletet, hogy hasra forditsam a kadban

KépKép
Kép
csillaz
 
 


Nemalvás és nyűglődés a délelőtti nagy alvás után nálunk is bejátszik. Ráadásul tegnap meg tegnapelőtt olyan hülyén jött ki a lépés, hogy alig ettem-ittam, meg is van az eredménye: alig van ma tejem. Ma tömök mindent magamba, nagyon remélem, hogy meg lesz a hatása. Nálunk ujjszopi még nincs, de a cumi nagyon nyugtatólag hat Linára. Nem tudom melyik a jobb vagy rosszabb, de örülök, hogy legalább ez segít, bár a majdani leszoktatástól már én is előre aggódom...
Köszi a jókívánságokat!
Ja, igen, Momoska hatására én is beletettem Linát a kádba hason, hogy ne én fogjam hanem ő támaszkodjon, édesen tekinget, mi meg locsoljuk rá hátul a vizet. Ennyi.
De nem adom fel, úgy is lesz még nagy lubickolás, hahotázás, tudom! :D

Kép

Kép
csürci
 
 


akkor ma mi is kipróbáljuk a hason fürdést.

még az altatáshoz: még az is baj Kolosnál, hogy csak hason tud aludni, de mindig átfordul a hátára, és akkor óbégat, hogy így neki nem jó, és fordítsuk meg de utána nagyonkat mosolyog, és fordul újra. próbáltam, hogy úgy hagyom, de akkor 2 perc múlva ordít.
Vendég
 


Boldog hofordulot, Lina!:-)
most meg ugy bealudt a nagy uvoltozes ota, hogy masfel oraja alszik (delutan ez igencsak ritka nala, foleg hogy delelott 2 orat aludt), de ebbol meg - latom - az lesz, hogy furcsiig mar nem tud elaludni (pedig a 8 orat szeretjuk tartani (najo +/- fel ora), s majd ugy kiborul, mint tegnap este is, hogy meg furcsi kozben is sirt es a szopcsit is csak nagy nehezen kezdte el:-(
na lassan leporgok mar errol a temarol:-))

edesek a kolkok nagyon! :wink:

Kép
Kép
momoska
 
 


Hát ti aztán jó sokat írtatok!!!

Lina Boldog Hófordulót. Nagyon Édes Lina, na és a többi picur is. Bár itt minden baba gyönyörű nem????


Momoska: nálunk azért nem ilyen rossz a helyzet alvásilag. Lili percre pontosan - majdnem - 2 óra föntlét után elkezd ásítozni, dörgöli a szemét. Na akkor megyek vele és sajnos én ringatom. Ha Ja de ezt már írtam.... Mostanában rászokott az oldalán alvásra.

Ja és ma már 3x alszik 1,5 órát!! Tegnap bezzeg csak fél órákat tudott.

Ja és ma alma-őszibarack volt a kaja 4 órakor. 60 ml-ig tettem a poharába, aztán még evett 140 tejcit. Gondolom ez igen nagy adag!

Valóban jó hogy Momoskáék így mennek ide-oda. De majd mi is ha nagyobbak leszünk.
Babauszin mi is gondolkodunk, de még nem szántuk el rá magunkat. Főleg, hogy csak most kezte megszeretni a fürcsit. Már ül és érdeklődve nézi a tusfürdős flakont, meg a gumikacsáját. Én már tettem hasra, azt is szereti, közben kézelődik. Persze nem gyakran, mert apa fogja ilyenkor, én fürdetem és ő meg nem meri, mert fél hogy kicsúszik a kezéből. Nálunk nem is tart soká a fürcsi, pár perc.


Megyek mert a szőnyegen van, de már nyüglődik, foglalkoznom kell vele.

KépKép
domidina
 
 


ez a kolok nagyon birja a homokozot, ugy markol a labaval, hogy meg tudna pakolni egy kisvodrot!

igaza van amugy edinanak: nem hinnem, h. borisz fejlodese szempontjabol sokat jelent ez a sok inger egyelore, kesobb lesz ez talan fontos, csak mi vagyunk mazlistak, h. ilyen jol viseli, de azert egy ekkora koloknek meg eleg sok inger van odahaza is apaval/anyaval, hisz annyi uj dolog van meg!:-)

edina,
ugy latom, nem lesz gond lili hozzataplalasaval:-)

Kép
Kép
momoska
 
 


Sziasztok!

Hajnali 1 órakor felkelt és ettünk, és nehezen aludt vissza. Brrrrrr! De reggel legalább egy órával később 6-kor kelt. Ez is valami, de azért kihagytam volna az éjjeli kelést.
220-at evett reggel, persze így hogy éjjel kajáltunk, tápozás lesz belőle rendesen!

Momoska: köszi a megerősítést, rám is fér, mert elég bizonytalan vagyok a hozzátápival kapcsolatban, főleg a mennyiséggel, hogy mennyit adjak neki és mikor kezdjem pl. a főzeléket adni. Ezt akkor érdemes, ha már kiváltottam egy szopit a gyümikkel? Persze olvastam róla hogyan kell, de az ember olyan tanácstalan mégis. Persze én nem a délelőttivel kezdtem, hanem a délutánival, ahogy Te is írtad. Ma még alma-barack, ott van még a másik fele, aztán jön az alma banán.
A másik hogy ha bevezetek egy újabb gyümit megint kezdjem előről a fokozatosságot. (Hülyeséget kérdezek, gondolom igen) vagy nem muszály, csak figyelni kell okoz-e gondot az új gyümölcs???

Hétvégén elkezdem az altatási probléma megoldását, hogy ne kelljen ringatni és hogy aludjon el egyedül. Itthon lesz a férjem majd ő segít, lelkileg, hogy bírjam a sírását és ne akarjam felkapni minden nyüsszentésre. Kíváncsi leszek az eredményre.
Most már muszáj tegnap este is kikészült a hátam a sok cipeléstől. Mert persze most már járkálnom is kell vele.

Megyek mert már ásítozik....ki van terülve a földön és bambulja az ablakot. Lehet hogy most is beteszem az ágyikóba, elg nyugodtnak tűnik, olyan elmélázós....

KépKép
domidina
 
 


és jó lenne ha többet aludna most, kerítést kellene festenem. Tegnap a virágoskertjeimet rendeztem meg egy kicsit, persze futtába, de azért haladtam.... Minden anpra jut valami. Tegnap még főztem is reggel! Na persze aludt jócskán. Ma biztos nem így lesz. (Csak cáfoljon rá!!!)

KépKép
domidina
 
 


Sziasztok,

Drukkolok Neked Edina, hogy sikerüljön az akció az egyedül alvás elérésére.

Én még nem olvastam semmit a hozzátáplálással kapcsolatban. Szeretek szoptatni, nem kell pepecselni a kajákkal, de tudom, hogy mindjárt fél éves és el kell kezdenem. Azt sem tudom hogy csináljam.
Ti hogy csináljátok/ fogjátok csinálni?

megyek takarítani, mert jön nagyim testvére és nem maradhat romokban a lakás.


Kép megtörtént a hason fürdés, ahogy ígértem. tényleg jól elvolt, bár egyszer kortyolt egy picit a vízből. :)
Vendég
 


siker,siker,siker.....
8 óta alszik és volt időm enni, mosogatni, cumijait fertőtleníteni, és a maradék kerítést is lefestettem, és még mindig alszik

Na és hogyan aludt el???? f8-kor betettem az ágyba, már ásítozott és nem járkáltam vele, nem ringattam. Persze simiztem énekeltem neki, mesét mondtam. Kimentem a szobából visszamentem. Ő meg csak tornázott, forgolódott, nyöszörgött már a vége felé, mert már nagyon álmos volt. Ha kimentem sírdogált, ha ott voltam mellette nem. Aztán 8 előtt pár perccel már nagyon nyügi volt, na akkor kivettem, aztán vissza, megint kivettem, akkor ráfektettem az ölemben lévő párnára, ahogy szoktam, és 2 perc kellett hogy félig meddig aludjon. Aztán be az ágyiba és azóta alszik.

Most lehet hogy megbotránkoztok egy kicsit, de nekem már használt máskor is, hogy egy kicsit erélyesen szóltam hozzá amikor a párnán fekszik az ölemben és HISZTIZIK, kapálózik, ívbe feszíti magát. Ilyenkor - na azért nem kiabálok vele - de hangosabban mondom neki, hogy "most már tessék aludni, nem hisztizünk!!" és beválik, mert akkor néz nagy szemekkel elfordítja a fejét, becsukja a szemét és kezd aludni. Ez ma bevált elsőre.

Fürdés: én még fogom hason a vízbe, de volt egyszer, hogy apa fogta, még régebben, aztán csak azt vesszük észre hogy nagy prüszkölés. Észre sem vettük, hogy belelógott az arca a vízba. Persze volt vagy 2 hónapos. Azért egy kicsit megijedtünk.

Takarítanom nekem is kellene, meg mosnom is a ruhácskáit, van egy pár darab. De majd meglátom, lehet hogy holnap de. marad, akkor úgyis ketten csináluk apával.
A köv. alvásnál mondjuk a porszívózás belefér, ha meg sokat alszik akkor még a fölmosás is. Na de majd ez még elválik.

hozzátápi: Én reszelt almával és almalével kezdtem, csak egy-két pici kanállal, hogy egyáltalán ízlik-e neki, tetszik-e neki az evés. De az alma így egy kicsit darabos volt, ilyen keveset meg nem tudok összeturmixolni, uh. az elején amíg nem eszik meg tisztességes mennyiséget és nem ismerte még meg az ízeket, addig bébikaját veszek, kb. 1 hónap után már lehet neki kotyvasztani. Bár azt mondják az idényjellegű kajákat adjuk, mert elég sok bennük egyébként a mindenféle vegyszer és ezért is jobb a bébikaja.

Aztán én folytattam az almás cuccokkal. Alma-őszibarack, alma-sütőtök, evett már alma-burgonyát is és fokozatosan 3-4 naponként mást. Én 3 naponta váltok, így fogy el az üveg. Mondjuk tovább nem is lehet tartani még hűtőben sem. Azt írja a könyv, ha megeszik 50-100 g-ot egy kajából, akkor lehet kínálni más ízt is.

A tízórai kiváltását írja előbb, mivel ha valamire mondjuk allergiás, akkor az estére kiderül, meg nem este jön elő pl. hasifájás ilyesmi. De én az "uzsi" kiváltásával kezdtem mert de. még tele a cici, muszály kiszívnia. De nem volt gond. Az alma nagyon könnyű étel, nem véletlen ezzel kezdjük a hozzátápit.

Na de most már lelövöm magam, így is hosszú voltam.... bocs.
Na meg ha jól hallom már ébredezik, gagyarászik a kiságyban....

KépKép
domidina
 
 


sziasztok,
ma a delelotti alvasat se sikerult elkapnom :?
ugyhogy kikiserletezek vmi kovetkezetes megoldast, csak meg nemtom, mi az, amit ki is birok, de vegulis sok dontesi lehetosegem nincs, mert ha almos, akkor bog mindenhol, kezemben, mellettem, agyaban, szopcsi utan stb. ugyhogy hagyom bogni, csak meg a kerdes: hol?

:roll:

ejjel is vicces volt, most eloszor kezdett vandorolni az agyaban, eddig ahogy leraktam, ugy maradt...ma meg evett f2 kor. f3kor hallom, hogy mocorog, szuszog, 5 perc mulva megnezem: vigyorogva elfordult 90fokban es az oldalan fekszik es leseget, visszaforditom, betakarom, elalszik. 4kor ujra hallom, meglesem, kitakarva megint ugyanugy, mondom, most mar hagyom, de 30 perc mulva meg mindig szuszog, mocorog, meglesem, hat az agy hatso vegeben van teljesen az egyik sarokban (pedig neki 140 cm az agya, nem kicsi) es vigyorog, gondoltam, inkabb adok neki szopcsit, nehogy egy ora mulva emiatt ebredjen, de belealudt az elso par kortyba, igy legalabb aludt 8ig :)

s most a delelotti letetelnel is igy volt, tok csend 10 percig, gondoltam, megnezem, betakarjam-e (ami felesleges, mert siman aludhatna takaro nelkul egy bodyban, de ez a maniam, h. legalabb egy kis lepedo legyen rajta szertartaskent), hat valami fura testhelyzetben leskeledik, kar volt bemennem, mert ezutan kezdodott a 10 perces siras, most lett csak csend!

edina,
en delelott kezdtem anni a hozzatapit, s aszzem, ezt is irta, de amugy a kora delutan is ok. az esti nem olyan jo csak uj kajanak, nemcsak az allergia miatt, hanem kellemetlen, ha este puffasztja a kaja, vagy este hajtja meg.
mint mondtam, en nem nagyon tartottam a fokozatossagot aliznal, mert nem lehetett, o nagy zabas volt, ha lili es fogekony ra, es neked is kedved van, siman adhatsz mar zoldsegeket is, mivel a krumpli-repa ugyanolyan konnyed, mint az alma, oszibarack stb. nincs kulonbseg, csak jobban jollakatja a gyereket!
aliznal a meggy jott be, ezt azert ajanlom annyira, mert most van/lesz az idenye (en anno meg fagyasztottam is egy csomot) es a meggynek a hejjja is konnyen emesztheto, nem kell passzirozni, nem puffaszt, aliz magaban is nagyon csipazta, de ha lilinek ugy nem izlik, akkor banannal nagyon finom es laktatobb is, neked is izleni fog, kostold meg:-)

Kép
Kép
momoska
 
 


orsi,
jo ez a hasas-pasas-kep!
nalunk borso folyamatosan kortyolgat a vizbol, van hogy az egesz arcat beteszi, de haton is nagyon szeret egyedul, pedig sok vizben furdik, igy csak epphogy kilog az arca (szemei-szaja), ha megmozdul, mindig locskolodik viz a szemere-szajara is. haton olyan, mintha meditalna, teljesen nyugis lesz.

Kép
Kép
momoska
 
 


most jöttünk meg a rövid sétánkból, amíg még lehet a meleg miatt. Most a kiságyban nyüglődik, álmos már.
A baj csak az, hogy nagyon keveset evett 10-kor (90-et), mondjuk reggel meg teletömte magát. De így ha nem alszik el, akkor még ennünk is kell, viszont vehetem elő a tápot mert tej azt aztán szinte semmi.

Momoska köszi a tippet. Bocs, úgy emlékeztem hogy du. kezdted. Ma még van az alma-barackból, holnap kipróbálom a zöldséget, mondjuk sima sárgarépa van, de van alma-krumpli is. na majd kifundálom még.
És azt is lehet, hogy több étkezésnél kap? mondjuk hogy ne táppal hanem ezzel egészítsem ki a tejet? Persze nem este, hanem mondjuk a délinél is.

KépKép
domidina
 
 


persze. lehet. reggel-este erdemes megtartani a tejet/tapot teljes egeszeben meg egy jo ideig, a tobbi etkezes (tizorai/ebed/uzsonna) kivalthato szepen, ha birja lili hasa es az etvagya, szerintem egyebkent 5 honapos kor felett mar elvezetesebb is, ha a tapot elhagyod pl. delben, s eszik fozeleket es utana szopcsizik meg!(en sose csinaltam azt, h. elobb szopcsi, aztan hozzatapi, de sokan ugy csinaljak!)

Kép
Kép
momoska
 
 


Gratulálok az altatáshoz! Így tovább Edina!

Köszi a hozzátápis tanácsokat.
Momoska, én is így hallottam, hogy előszor szopjon és csak utána adjunk neki mást, hogy ha nagyon éhes előbb egyen tejet, és ha még éhes akkor kapja a gyümölcsöt. De sokkal jobb az amit Te mondasz. Mivel ha előbb szoptatnám, teleenné magát és nem lenne hajlandó megenni az almát pl.

Kolos ma nagyon tündérbaba ami az elalvásait illeti. Mind a 2x magától aludt el. csak nehogy meglegyen még ennek a böjtje este.
Vendég
 


Sziasztok!

Ma megint össze-vissza eszünk. A meleg teszi talán, hogy nincs nagyon étvágya, nem sokat eszik?

Mint írtam f12-kor kellett adni neki cicit, mert keveset evett, utána elaludt 3/4 12-kor és aludt egészen 2 óráig. Ma megint egy mormota.
Elővettem az alma-barackot, de úgy vettem észre mintha nem lenne éhes, 40 ml evett belőle. 1/4 óra múlva meg adtam neki még tápot. Bekevertem 100 ml, de csak 40-et evett belőle, aztán fél óra múlva újra próba, még evett 30-at, de azt is csak inkább nyammogva, a cumit rágva.

Orsi: amit te hallottál az a kiegészítésnél jó, hogy a tejcit egye ez a fontosabb, de amikor már meg kell kezdeni a hozzátáplálást már nem éppen azért amit írtál is, teleenné magát tejcivel és akkor már nem kérne mást. Ezért kell előtte fokozatosan minél többet, hogy kiválthasd a tejcit vele.

Remélem ez most a meleg miatt van és nem azért mert korai?

KépKép
domidina
 
 


sziasztok,
egy eves korig szoktak azt ajanlani, h. elobb tejci, aztan hozzatapi, mert 1 eves korig eleg, ha csak kostolgat a baba, es jo, ha a taplalek nagy resze az anyatej, de en nem vagyok egy elerzekenyulosen-szoptatos fajta, azaz azt birom a szoptatasban, hogy nem kell mosogatni, mosni, fozocskezni, de ha mar kell, akkor ne csak kostolgasson az a budos kolok:-) honapokig, hanem ha izlik neki, egyen is, ezert csinaltam en forditva, a szopcsit gyakorlatilag italnak szantam, sot, ha mashol (szabadteren, etteremben, vendegsegben stb.) adtam neki enni ugy 7 hos koratol, akkor mar nem is szopcsiztattam kaja utan, azt mar csak otthonra tartogattam, akkor ivott vizet.
epp ezert, mert az ovis programon, ahol izzadtunk rendesen is megszomjazhatott volna borisz (nem tette), de en akkor nem vettem volna ott elo a mellem, ezert elkezdtem szoktatni a vizhez...
ma a kezebe nyomtam egy cumisuveget kis vizzel, egeszen addig erdekelte, mig ra nem jott, h. jon belole vmi, ha ragcsalja. eleg csunya arcot vagott, ugyhogy most ott van az uveg a jatszoszonyegen, neha a kezebe veszi, neha a "jo" felet ragja, olyankor elborzad es kikapja a szajabol, de ha jol emlekszem, aliz se kezdte lelkesebben, s most nem is iszik mast (bar annyira mas a ket kolyok).

delelott aludt masfel orat a 10-12 perc simizos-uvoltozes utan.

delutani alvas: elhataroztam, h. (mivel se asitas se szemdorzsoles soha), kivarom, mikor tenyleg almossagot latok rajta, de most meg csak nyugos se lett, s csak telt-mult az ido, azaz ha nyugos is lett neha, akkor csak 1-1 percre...semmi egyeb jele az almossagnak, probakepp adtam neki kis szopcsit tobb, mint 2 es fel ora fentlet utan (nem szokott ennyit birni), mert olyankor, ha faradt, legalabb lecsukja a szemet, meg csak be se csukta most, ugyhogy jatszott utana meg 40 percet, akkor kicsit nyugoskodott, de megint csak rovidet, gondoltam, azert csak berakom az agyaba (pedig birhattam volna meg), most kicsit kevesebb, mint 10 percet kiabalt, simiztem, aztan csend (kijottem) 2 percig, majd felkialtott, mentem volna epp vissza, de azota csend van egy jo ideje. hm.
kivancsi vagyok, mennyit alszik. en nem bannam, ha atternenk a napi ket napkozbeni alvasra mar, de nehezen tudom elkepzelni meg, ma a kesoi keles es a hosszu fentlet miatt van ra esely.

Kép
Kép
momoska
 
 


edina,
a melegben borisz is keveset eszik, meg akkoris, ha gyakrabban ker, inkabb csak a szomjat oltja...

Kép
Kép
momoska
 
 


Lili sem akar semmit inni. VÍZ?????? Na ezzel is azt csinálja mint Borisz. Ha folyadékot próbálok adni, csak rágcsálja a cumit és pofákat vág hozzá.
A hozzátápival kapcs. pedig jó, hogy teljesen más lehet olvasni róla. Én amit írtál ez így még nem hallottam, csak úgy, hogy a reggeli és esti csak anyatej (ha van) legyen vagy táp, a többi lehet vegyesen, de a kaja szopi előtt.

Most Lilin se látom az álmosság jeleit, pedig 2 órája fönt van. Persze abból egy óra a kajálásra ment el. Úgy röpül az idő, nemrég altattam el, aztán jöhet újra.

Lilinél még az a baj, ha ezt bajnak nevezhetem, hogy ha éhes azt nem jelzi sírással, inkább csak nyügösködik. Azért adok én 3 óránként enni neki. Akkor tudom hogy most nagyon éhes volt, amikor készülünk enni, lefektetem az ágyra és föladom az előkét. Na akkor kezd el sírni és amikor az ölembe rakom már megy a sírás és keresi a cicit. De előtte nem tömi az öklét sem amiből látnám hogy éhes, csak gondolom hogy az lehet.

És mivel 3 órásra vagyunk beállítva a napirend miatt, elég fura ez az összevissza evés és a fürcsit meg szeretem tartani 7-f8 körül.

KépKép
domidina
 
 


Értem. nem tudom még hogy fogom csinálni. attól függ hogy fogadja a rendes kaját. az biztos, hogy nem szándékozom 1 éves koráig szoptatni, úgyhogy remélem jól fogadja majd a hozzátápit.

én is vizet adtam neki először, de nem kérte. aztán vettem babateát és higítottam vizzel, hogy legyen pici íze. na azt úgy megissza! de van hogy csak rágcsálja a cumit. és abzsolút nem veszi el az étvágyát, mivel délben két ciciből evett és ilyet ritkán szokott.

Kolos most ébredt...12kor aludt el. Ilyet "babakorában" csinált utoljára, hogy 4 órát aludt. Most így visszagondolva az elmúlt hetek nem-alvására, lehet, hogy a foga miatt volt, de mivel első baba nem tudtam mitől ilyen nyűgös, nem gondoltam a fogra, inkább hogy ilyenje van...vagy melege...vagy mit tudom én.
Vendég
 


Sziasztok!
Az en lanyom se volt ma piskota. Most mar tobb oraja alszik, de nagyon nyugos volt, mindenert sirt, keveset aludt..
Szerintunk mar nem eleg neki a tej es erosen gondolkodom, hogy napkozben adok neki gyumolcsot, fozeleket, miegymast.
Azutan nyugodott meg, miutan jol megfurdott. Vizet engedtunk a kadjaba, beletettuk es kiraktuk az erkelyre. Nem is kellett fogni, mert tartotta a fejet es vigyazott, hogy ne forduljon oldalra, mert akkor nyel a vizbol.
Na igy elvolt jo felorat es annyira kimerult, hogy tobb mint 2,5 oraja alszik.

Tegnap mentem ki az utcara tobb het ota. Szembe velunk van a posta es oda atmentem, levelet feladni. :)
Ma is ki fogunk menni a Rossmannba, pelenka kell es babakajat is veszunk, de most babaval, apukaval megyunk. Igaz en meg nagyon lassan haladok, de nagyon orulok, hogy manko nelkul tudok jarni.

Jo volt olvasni a tanacsaitokat a hozzatapival kapcsolatban. En Gerinel hat hosan kezdtem a gyumolcsot, fozeleket, elvileg most sem akartam maskent, de sokszor megetetem napkozben es masfel ora mulva megint keri. Most mar o is 4 honapos, sztem kaphat mar mast is.
Velemeny????

En mar adtam vizet, ha szomjas issza is, hanem csak ragcsalja a cumit. Teat is kapott, de csak az elso par hetben, komeny es edeskomeny teat.

Anna az elalvast nyugoskodessel es szemdorzsolessel jelzi. Ilyenkor beleteszem a mozeskosaras babakocsiba, rateritek egy vasznat (nem a gyerekre, hanem a kocsira) es kicsit ringatom. Nagyon hamar elalszik. Van eset , hogy nem rogton, de valahogy tudja, hog yitt aludni kell es neh ajatszik is kicsit, akar ebredes elott, akar utan. O ejjel is ebben a kocsiban alszik.
Kisagyunk nincs is. Annak idejen Gerivel volt, de ahogy elkezdett jobban mozogni, ugy jartunk mint Borisszal Momoska, ide-oda kozlekedett, csak eppen nem elvezte, hanme uvoltott, ha kidugta a labat az agy racsan. Addig uvoltott, mig ki nem vettuk. A vegen mar akkor is uvoltott, ha csak beletettuk az agyba. Aztan ugy oldottuk meg, hogy kaptunk egy nagy racsos jarokat, kivettuk egyik oldalat es attol kezdve, hogy eszrevette, hogy nincs bezarva, mar bennealudt.

A kivesz-betesz, setalva altat modszert en sem tudnam csinalni, nem birna a hatam, foleg hogy masfel honapig jarni sem tudtam. Most kifejezetten jol jott a kocsi, mert ulve is bele tudtam tenni es ki tudtam venni, ha kellett.

Szep estet nektek es jo hetveget mindenkinek!

Kép

Kép

Lilypie First Birthday tickers
háromszéki
 
 


borso is 2 es fel oraja alszik... :shock:

eva,
szerintem negy hosan mar el lehet kezdeni lassan a hozzatapit, ugyis latni fogod, mennyire emeszti meg anna, s jot tezs-e neki, de en feleslegesnek tartom, ha enyire jol gyarapodik a kiscsaj...hatha a szomjusag miatt ker gyakrabban csak, vagy esetleg tenyleg valami miatt kevesebb a tejci (ilyen van neha), s akkor a gyakrabb szopcsival visszahozza majd anna a sajat igenyeire. de az a legfontosabb, hogy mindkettotoknek a legjobb legyen, nem??:-)

Kép
Kép
momoska
 
 


Sziasztok!

Bocsi a kimaradásért, időm sincs visszaolvasni. :oops: Lali beteg lett, pocsék éjszaka és nap van mögöttünk. :( Éjjel többször ébredt, keservesen sírt és a fülét piszkálta. Elvittem délelőtt orvoshoz, beutalt fülészetre, mindkét füle be van gyulladva. :( Kapott bele gyógyszert, hétfőn viszem vissza a kórházba újabb adag gyógyszerért. Nehezen is aludt el, ha már félig aludt, mindi felsírt, húzogatta a fülecskéjét, végül adtam neki Nurofent, azóta alszik. A szívem szakad meg érte. :cry:
Az altatásra nekünk bejött az a módszer, hogy az esti szopi után leteszem az ágyába, puszi-jóéjszakát, betakarom és kijövök. Ha sír, apa megy be hozzá, megnyugtatja, nem veszi ki, csak végső esetben, belövi a cumiját és kijön. Két napja ragyogóan bejött, kétszer kellett bemennie apának, utána már aludt is. Ma nehezebben ment, már úgy voltam, összebújok vele, mint régen és cicin altatom el, de végül elaludt magától.
Nálunk apa nem veszi ki a részét a házimunkából egyáltalán, na jó, néhanap elmosogat és ennyi. Lali körül már többet vállal, ő fürdet mindig, öltözteti, játszik vele, elviszi sétálni, amíg én pl hétvégén főzök délelőtt.
Bocsi, hogy csak így magunkról, hulla vagyok, megyek is aludni, nem tudom, milyen lesz az éjszakánk, félek, nyugtalan... :(

Kép
szilcsi
 
 


szegeny kis lalika!
gyogyulj meg hamar am!!!
alvasjelentes:
ejjel persze 2x evett, mint szokasos. de delelott sikerult elkapnom az almossagat...most csak az volt a gond, hogy szomoruan nezett ram, mikor letettem az agyaba, regebben vigyorgot...s mar masfel oraja alszik, igaz hogy keresztbe van fordulva z agyon, a labai a racson kivul kitakarva, a feje viszont betakarva, bar a takaro mar csak ezert kell, hogy gyurogethesse.

tegnap mar hintazott is az udvaron, majd rakok fel kepet, csak apa elvitte a fenykepezot az oviudvarra, mert van ilyen csaladi nap most ott, ha felebred majomfeju, mi is megyunk.

Kép
Kép
momoska
 
 


Jobbulást Lalinak! És nektek is kitartás Szilcsi, tudom milyen rossz betegnek látni a piciket.

Ahogy gondoltam megvolt ám a böjtje a tegnapi délutáni nagy álvásnak. este 10-kor még itt virgonckodott, azátn sikerült elaltatni n11-felé. éjjel viszont szegénygém felsírt, mert nyitva hagytuk az ablakot a nagy meleg miatt és elhúzott egy motoros nagy robajjal, és úgy megijedt. :( de szerencsére hamar viszaaludt.

kolost is állandóan más pozícióban találom az ágyban mikor bemegyek megnézni alszik-e, nem takarózott-e ki. van, hogy teljesen megfordul az ágyban.
Vendég
 


Sziasztok!

Újra egyedül, apa osztálytalálkozóra ment. Vagy éjjel jön, van marad, ahogy alakul. Azért is ülök ide, mert nincs itthon. Ha itthon van akkor luxus itt a gép előtt töleni az időt. Remélem nem értitek félre.

Ma hajnali 4-kor kelt, át kellett öltöztetni, lehúzni a lepedőt, mert a háta közepéig pisis volt. 3-as liberot hord ami még egy kicsit nagy, de a kisebb meg már kicsi. És ha nincs rajta body, akkor csúszkál rajta a pelus. Szerencsére hamar visszaaludt és 7-kor kelt. Na de azóta össze vissza eszünk, alszunk, uh. napirendünk az nincs. 2óránként kajálunk, volt hogy csak 50-et evett.

Na és így az altatásból is az lett, hogy mindig úgy jött ki, hogy 2 óra fentlét után nem tudott aludni mert már éhes volt, uh. kaja és már olyan álmos volt utána, hogy aludt is.

Most pl. már 3 órája fönt volt mire elaludt, de sajnos ringattam egy kicsit, de pár perc volt az egész és ment aludni. Csak nehogy összekapcsolja az elalvást a cicizéssel.

Lalikának jobbulást!!! Szegényke, meg Te is. Bocs Szilcsi, de már nem emléxem, jártok babaúszira? Amiatt van a fülgyuszi, vagy csak szimplán begyulladt?

Éva szerintem is megpróbálhatod, meglátod hogy fogadja.

KépKép
domidina
 
 


na megjartuk az ovis bulit...nagyon jo volt, borso vegigsikitozta es rötyögte az Alma egyuttes koncertjet...nekem is bejott!:-)
igertem hintas kepeket a kertunkbol: Kép Kép Kép ez nem hintas:-)

Kép
Kép
momoska
 
 


ja, borso is megint 3 orat fenn volt anelkul, hogy almos es/vagy/ill./plusz nyugos lett volna, de leraktam megis, nyuszogott 6-7 percet...es 1 oraja alszik, pedig f4re a nemzeti vagtara igertuk magunkat a baratainknak.

Kép
Kép
momoska
 
 


Lili 2ó 15 percet aludt, f5kor ettünk, megint csak 80-at evett, azt is immel-ámmal dumálgatva a cicivel, meg nézelődve. Ma csak 2x aludt, de 1,5 órát meg most 2-től. A fürcsiig már nem lesz alvás az biztos, még ha álmos akkor sem. 7-kor fürcsi, úgysem bírja tovább ennyi kajával. Remélem akkor eszik egy tisztességes adagot, mert akkor megint hajnali kelés lesz belőle.

Mondjuk nem volt így sem olyan rossz, legalább aludtam én is 7-ig. Na azt azért nem írtam, hogy éjjel fölébredtem f1-kor és csak vagy 2 körül tudtam visszaaludni, mert apa péntekenként nosztalgiázik, zenét hallgat stb, és azért zörgés van, dudolászás. Ha alszom nem baj, de ha felébredek nem tudok visszaaludni. És f2-kor jött fel. Uh. azért olyan hű de sokat nem aludtam.

Mi ma ki sem tettük a lábunkat. Eddig a hideg miatt voltunk bezárva a lakásba, most meg az örül meleg miatt nem lehet kimenni csak reggelibe, meg este. Nem is voltunk ma sétálni sem.

Megyek, mert éppen rakja tele a pelust ahogy hallom, meg a kutyáknak is kell még enni adni. Ma ez az én feladatom.

Jók a képek!!! Mint mindig.

KépKép
domidina
 
 


csajok, rettenetesen lassan megy az idő, nem hiszitek el, unatkozom, csak jövök-megyek a lakásban. Pedig a Tünci is fönt van, éppen hintázik. Azt hiszem kimegyünk egy kicsit az udvarra, de ott meg nagyon meleg van....

Máskor is volt hogy egyedül voltam itthon, de most....

Na nem siránkozom itt tovább, megyek játszom a Tüncivel

KépKép
domidina
 
 


Tudom milyen rossz egyedül lenni, főleg este is. Én is voltam már így, és akkor kolos elég nyűgös volt, csak nem teltek a percek. előbb is kellett fürdetnem és etetni, mert már egyikünk sem bírta.

ma délután én is unatkoztam egy picit, mindkét pasim aludt...én nem tudtam mit csinálni.

aranyosak a képek! Borisz már ilyen ügyesen ül? Kolos még csak próbálkozik, de nem tudja megtartani magát. ld. kép

Kép
Vendég
 


Sziasztok!

Hazajött éjjel f3-kor. Persze fönt voltam f1-kor, f2-kor, mindig megnéztem a kis Tüncit be van-e takarózva, mert csak egy napozót adtam rá zoknival és éjjel gondoltam lehül egy kicsit, persze nem... de mindig be kellett takarni.
Most meg még alszik, próbálunk csöndben maradni.

Aztán amikor megjött apa hallom ám, hogy a Tünci is mocorog, hát persze emelgette a lábát. Gondoltam hagyom hátha visszaalszik. De nem, 3-kor benéztem és tele szájjal vigyorgott rám úgy örült hogy meglátott. Na akkor kaja és fél óra után le tudtam rakni. 7-kor kelt. De már most melege van, nem is tudom mit adjak már rá, egy napozóban van. Pedig 24,5 fok van az emeleten.

Nem is olyan aktív. Ha leteszem a játszószőnyegre csak fekszik a hátán és mormog, inkább a hintaszékében van el jobban. Persze akkor is ott kell elnni mellette és beszélni hozzá. Most is aszt teszem, közben járnak az újjaim is.

Ma, ha jó meleg lesz már a víz asszem kipróbáljuk a medencét.

Lili is szépen ül már a kádban is, meg a hintájában is. Hiába állítom még félig ülő-fekvő helyzetbe, onnan már fölhúzza magát és előrehajol. Talán ilyenkor már nem olyan nagy baj. Egyébként fekvő helyzetben is emelgeti a fejét, főleg a babakocsiban.

KépKép
domidina
 
 


sziasztok,
nem, orsi, borso meg nem ül szepen, sot egyaltalan, csak a kertben kicsit hatrebb dontottuk a hinta ulokejet es kiparnaztuk egy pleddel a feneke alatt es a dereka mogott. amugy a kadban sem ul meg kapaszkodva, persze o is akar a kis franya, de foleg csak akkor huzogatja elore magat, ha az olunkben ul hatradolve.

tegnap delutan lenyomott tobb, mint 2 orat alvasilag, f4re igrkeztunk baratainkhoz a vagtara, de csak f5re ertunk igy oda, s ugy lstzik, ugy jarunk borsszal, mint alizzal: ha porges van, akkor neki mar jo...azt hittem, kinn legalabb bealszik par percre 6-7 kozott vmikor, de meg csak eberseget se vesztette egy percre sem, vigyorgott, erdeklodott a nagy tomegben...amugy a vagtabol nem sokat lattunk, azaz a csajok (aliz es baratnoje (baratnom kislanya) lestek huszarokat vonulni, de legfokeppen a vurstlinal akadtunk el, s ott jocskan elkoltottuk a hovegi "feleslegunket".
ja es borisz persze nem aludt be (s meg nyugos se lett), csak pontban este 8kor (4 !!!! ora ebrenlet utan) az utcankban 2 percre (tobbre nem engedtem), es ezalatt is ugy kipihente magat, hogy mikor f9 utan letettem aludni, teljesen eber volt, balhezott is 8-10 percet.
ma delutanra gyerekszigetet igertunk a baratnommel a kolykoknek, de elhataroztuk, h. majd csak 5 korul megyunk, mikor mar nemigazan vannak nyitva ezek a korhintak es ilyesmik....ha mas nem, majd csak csuszdaznak az oriascsuszdakon.
ugyhogy boriszt megint letettem, nem tudom, mit csinalt, kb 10 perce raktam az agyaba, vigyorgott, gyorsan kijottem, egyszer hallottam csak nyogdecselni, kivancsi vagyok, milyen testhelyzetben talalom.

edina,
ez kismajom is 1.5-2.5 orakat alszik az utobbi napokban, s ha a tegnap esti 2 perces alvasat leszamitjuk, akkor o is csak ketszer aludt mar 3. - 4. napja minden nap. nekem ez tetszene ez az uj modi, de -gondolom - ez nem egy tartos szokas lesz.

annyira tetszik nekem kolos, sokkal pasisabb, mint borisz, o meg mindig olyan kis unisex:-).

Kép
Kép
momoska
 
 


Hát ma nem jöbb be a sok alvás, de 40 perc, aztán délben 1,5 óra és du még 30 perc. 4 óta fent van, és már marha álmos, de nem hajlandó aludni. A kiságyban üvölt ahogy beteszem. Volt egy két kivesz-betesz, de csak hisztizik, sokáig én ezt nem tudom csinálni. Na meg most már nem is kell hogy aludjon, 7-kor fürdés van úgy is. Igaz f8-ra gondoltam, de amúgy sem evett sokat, uh. marad a 7 óra.

Ma megint keveset evett. És visszanéztem, azóta kel fel éjjel amióta nem eszik 600 g-ot sem. Eddig mindit 750 -790 + még táp is ment hozzá kb. 100 uh. lehet ezért kel fel, mert keveset eszik napközben, de többet nem hajlandó.

Megyek mert most már a hintaszékben is ordít, járkálok vele.

KépKép
domidina
 
 


Sziasztok

kinnt voltunk anyáéknál, most értünk haza. olyan meleg, fülledt idő van ma is, gondoltuk jobb lesz vízparton "átvészelni". (anyáéknál van medence, még elég hideg, mi sem mentünk be, de láblógatásra jó volt.)

Köszi Momoska, aranyos vagy. Szerintem Borisz olyan aranyos. az a hintás kép...telitalálat! :D mutattam férjemnek a képeket és ő is azt mondta nagyon helyesek a gyerekeid, és Alíz milyen szép. :)

Milyen jól bírja Borisz a tömeget és a felfordulást. kolos biztos nehezen viselte volna, mondjuk ő utálja a babakocsit - talán ezért is. Olyan jó, hogy ilyen sokszor eljárkáltok mindenfelé. én is úgy mennék de félek, hogy nyűgös lesz, vagy éhes, vagy álmos és nem tud aludni a kocsiban. biztos nem mernék hosszabb távra elmenni vele.

jelentem jön fölül is a fogunk. be van dagadva az inye, és fehér is. Kolos elég nyűgös, van, hogy még a kezemben is sír, és ez is nehezíti az elalvást. vett neki anyósom a patikában vlmi kencét a fogára. remélem használ.
Vendég
 


Sziasztok!

Tegnap mondtam a férjemnek, hogy biztos föl fog kelni éjjel, mert napközben nem evett sokat. Hát rácáfolt erre a kijelentésemre, mert f8-kor letettem aludni és reggel 7-kor kelt fel. Na persze én vagy 4x bent voltam nála megnézni a takaróját, pedig nem kellett volna. Direkt rugit adtam rá, hogy ne kelljen betakarni, viszont az abkalot meg bukóra nyitottam,hogy éjjel jöjjön be a friss levegő.

Képzeljétek f9-kor elaludtam. Hiába fekszek le korán estére elfáradok álmos leszek,persze ehhez az kell, hogy éjjel is fölkelek többször.

Ja 11kor felébredtem megnéztem, hát rajta találom a paplant a férjem betakarta 25 fokba. Le is szedtem róla félig.

Egyébként a tegnapi napunk nagyon jól telt, mégha itthon is. Egész du a terasz árnékában voltunk ültünk a hintaágyon, zenét hallgattunk, beszélgettünk, Tünci a babakocsiban aludt délután 1x 1,5 órát 1x meg felet. Az egyiknél simán bealudt, a másiknál 2x kivettem aztán a második után még sirdogált, de amikor rájött hogy hiába elfordította a fejét és aludt.

Lilinél még híre-hamva sincs a fognak.

Kérdés: Momoska, Éva: az állon lévő pár apró piros pötty a melegtől van, vagy lehet kajától? alma-krumlit evett 2 nap. lehet ettől? vagy akkor több jönne ki rajta?

Valaki - már nem emléxem ki - kérdezte az újraélesztő tanfolyamot. Egy másik topikban olvastam hogy a Madarász utcában és a Heim Pálban tartanak és 1000,-Ft/pár. De hogy mikor azt nem írták.

Lili fél a tömegben, uh. az ilyen programok nem jönnének be neki. meg az idegenek láttán is görbül a szája, szokni kell őket neki.

És lehet hogy mi is megyünk nyaralni augusztusban. Akkor már nagyobb lesz, a kajálással is már könnyebb a helyzet. Tegnap apa kérdezte mit szolnék hozzá ha leugranánk a horvát tengerpartra?
Minden évben oda megyünk és hiányzik neki. Még ha csak pár napra is.

Tegnap tengerparti kaját csinált, ill. azt amit kint szoktunk, nosztalgiázott ezzel is!

KépKép
domidina
 
 


ma reggel 7kor kelt borso, s f9kor mar olyan nyugos volt, hogy 3/4 9kor leraktam az agyaba, s elvittem alizt oviba, mondtam az apjanak, ha sir, menjen fel hozza, simogassa meg, de jatszani ne kezdjen el vele, hat mikor hazaertem (10 perc mulva), meg sirt a gyerek, kiderult, h. apap felment a sirasara, s belenezett a pelusaba (epp elotte pisilhetett borisz), s mivel nedvesnek latta, kicserelte (1 oraja volt tisztaba rakva), s utana rakta vissza az agyaba, ezzel genralt meg 15 perc sirast, alig birtam megnyugtatni....jol megharagudtam ra, meg ha jot is akart:-)

orsi,
aliz szokott tetszeni az idosebb pasiknak:-), csak o nem veszi emberszamba a fiukat:-) (boriszon es az apjan kivul). lanyok, macskak, fiuk...ez a sorrend.

edina,
mindenfele idetlen pottyok jonnek ki neha ezeken a kolykokon, meg alizon is. az 1 potty az szerintem se nem allergia, se nem melegkiutes (foleg az allon csak). latatlanban azt mondanam, ne torodj vele, elmulik magatol.

persze, tegnap mire kiertunk a gyerekszigetre mar lassan a (amugy ingyenes) programok vegetertek, meg egy-ket feladatot vegigcsinatak a lanyok es simogattak bocit meg kecskeket, de bezzeg a (fizetos) dodzsem meg a korhinta meg ment:-(. dodzsemeztek egy csomot csajok mindegyik a (pot)apjaval ult, a csajok is elveztek, hat meg a pasik. borsonak meg kivittunk pledet, ott vigyorgott vegig, de hogy kiabalt es nevetett, mikor kozel vittuk a kisbocihoz. eddig csak embert latott kozelrol, aki mozgott, ahhoz kepest biztos vicces latvany volt. :lol:

Kép
Kép
momoska
 
 


sziasztok,

tegnap annyira nyűgös volt, hogy már fél 9 előtt megtettem, és 9kor már az ágyában alukált. anniyra fáradt volt, egész délután nem aludt.
reggel 6kor ébredt, játszadozott egy picit aztán fél 9ig visszaludt. ilyen is régen volt már. :lol:
így volt időm egy gyors hajmosásra. :)

fél 10kor már kinnt voltam vele -vásárolni kellett- de már ilyenkor borzasztó meleg volt.
remélem nem lesz túl nyűgös napja.

horvátország az jó hely. én is voltam már ott 2x. olyan szép tiszta a tenger attól, hogy nem homokos a partja. És hova szoktatok menni? mindig más, vagy van egy megszokott hely?
mi még nem gondolkoztunk nyraláson. én is szívesen elmennék, de nem tudom egy ilyen pici babával élveznénk-e. mivel még igényli az alvást de. és du., bennt kell vele kuksolni a szállodában? talán ha nagyobb lesz. nem tudom egy 8 hónapos baba mennyit alszik.
Vendég
 


Sziasztok!

Ne haragudjatok, de nem bírok visszaolvasni. A pakolással még sehogy nem állok, eddig mostam, vasaltam és végre sikerült fürdőruhát vennem. Csak azért néztem be, hogy kellemes hetet kívánjak mindenkinek, mert most 1 hétig biztos nem jövök.

Sziasztok!

Kép
Kép
tina82
 
 


hat ez a majomfeju szinte egesz nap mergelodik, azaz, ha akcio van (seta, arobikbemutato stb.), akkor jol van, meg itthon is 5-10 percekre. s alvasban sem remekelt ma az eddigi 4 naphoz kepest. 1x1ora10perc, 1x40perc es most probaltam lerakni, egyelore csend van, de nem alszik, mert az elobb dumalt meg valamit., most meg felkialtott...s most megint dumalgat. hm. vagy siras lesz ebbol, vagy ebrenlet.

bar aliz is eleg bolond ma :twisted:

Kép
Kép
momoska
 
 


en is birom horvatorszagot, bar - akarmennyire sokat mozgunk - alizzal (autoval) csak tavaly vallaltuk be eloszor az utat kulfoldre (persze ausztrian kivul, de az fertodtol biciklivel elerheto). borisz biztos hamarabb tulesik a tuzkeresztsegen, mert aliz kijelentette, h. o skociaba akar menni hamarosan, ....mert "skociaba zord az elet, a kastelyokban zordan elnek...az igazi ferfi mindig zord, az igazi ferfi szoknyat hord." - ez ugyanis az egyik kedvenc szama a gryllusvilmostol.:-)

Kép
Kép
momoska
 
 


Milyen érdekes, Orsi, nálunk pont fordítva van. Lina háton tud csak aludni (illetve most már az oldalán is), és ő meg hasra fordul gyakran mikor letesszük, ahelyett, hogy aludna. És ő is óbégat pár perc múlva.
Edina, tök jó, hogy ment az elaltatás! Kívánom, hogy így folytatódjon eztán! Azóta mik a hírek?
Orsi, Csilla, Momoska, nektek mindig van sok tejetek? Nem változik a mennyiség? Ti (t)esztek ezért valamit (mármint, hogy legyen tejetek), vagy van valami, amit pont hogy nem (t)esztek?
Fürdés: megtört a jég. Már a pelenkázón is fülsiketítő hangon gurgulizált, kiabált, sokat, hosszasan, a kádban már moderáltan, de kitartott a jókedv: széles mosoly, hangot is adott ki! Nem sokat, de látványosan jobban élvezte, mint szokta! Apája sajnos lemaradt róla.
Momoska, baromi nehéz lehet kitalálni, hogy mikor fáradt Borisz ha sosem dörzsöli a szemét én nem ásít. Nálunk még a füldörzsölés-húzkodás is egy intő jel! :)
Na, a fentieket még 31-én írtam wordbe hajnal 1-kor, aztán hirtelen úgy elálmosodtam, hogy nem volt erőm befejezni.
Most folytatom.
Nálunk az első vízkostolás elég hamar megtörtént nagynéném buzgó jóvoltából, ráadásul le is maradtam róla, úgyhogy azt sem tudom, hogy fogadta. Azóta „ivott” már néhányszor, kiskanálból adtam neki, viszonylag jól fogadta. Múlt héten pedig gyalogosan, illetve BKV-val Dunaharisztira mentünk, és mivel baromi meleg volt, vittem neki is vizet üvegbe, az úton többször is kortyolgatott belőle.
Momoska, szuper jók a képek, az a bizonyos nem hintás elképesztő jól sikerült!
Orsi, Kolos is nagyon helyes! Lina is kb. ennyire tud ülni. Nagyon szereti, állandóan emelgeti a fejét, aztán ha felhúzom, ő is így csücsül.
Elképeztően sok helyen járt már Borisz! Jó, hogy így viseli. Mi egyszer voltunk egy ilyen nagyobb forgatagban, igaz, akkor még nem is tudom, talán május elején, amikor megjöttek a jó idők. Lina a babakocsoban jól elvolt, de a zajt nem viselte, attól nyűgös lett. Viszont ha kimegyünk Szigetszentmiklósra vagy Érdre kocsival, azt jól viseli, meg a múltkori BKV-s túrát is, lehet, hogy most már obban vislne egy forgatagos búcsú-félét is. Mindenestre most meg az a baj, hogy ilyen melegekbe tényleg vagy reggel korán lehet csak kint lenni vagy este 5 után. Momoska, ti hogyan vészelitek át a nagy meleg napokat? (Már ami a programokat illeti.)
Lina is elég össze-vissza alszik egy pár napja. A melegre gyanakszom, hogy amiatt nem tud elaludni, mert régebben a friss levegőn akkorákat aludt. Most meg nyűgös, nyűglődik, többször oda kell menni hozzá mielőtt bealszik. Viszont mivel legtöbbször ő is az oldalára fordul most már (Edina, azt hiszem Te írtad, hogy Lili felvette ezt a szokást?) , így azt hiszem lassan elfelejthetem a babakocsis erkélyen történő alvásokat. Na nem baj, szerencsére a kiságyban való alvással sincs gond. (Leszámítva a fent említett nyűgiket.)
Ma voltunk dokinál, elvileg megkapta volna a 4 hós oltást, de a dokinéni elővigyázatosságból eltolta 1 héttel, mert egy picit nagyobb a mája meg a lépe és lehet, hogy volt valami tünet nélküli enyhe lefolyású valamilye. 6680 deka és 63 centi.
Ja, igen. Nemcsak a fürdésben tört meg a jég. Most ahogy ez eszembe jutott, lehet, hogy emiatt sem nagyon aludt délutánonként az elmúlt pár napban. Szóval az történt most már nemegyszer, hogy reggel 1/2 6 és 1/2 7 között kelt fel, de kaja után még vissza tettem az ágyba és mivel sötét van a szobába a redőnyök miatt, egy kis dumálgatás után mindig visszaaludt 9- 1/2 10-ig. És ebben a visszaalvásban az volt az újdonság, hogy az ezt megelőző dumálgatáson kívül persze ment a forgolódás is, hát egyszercsak azt látom, hogy hason van, még bágyadtan emelgeti a fejét, de már nem dumál. Aztán bealudt. HASON!!! Édes kis bogyófej rájött, hogy oldalra le tudja tenni a fejét - vagy nem jött rá, egyszerűen csak az egyik emelgetés után bealudt. :lol: Egyébként ma reggel 1/2 9-es kelés után nem aludt csak 10 percet kb egész délelőtt, aztán a dokinál is elég nyűgös volt, nem is bánom hogy nem kapott oltást. Itthon kaja után betettem az ágyba, volt egy kis nyügi, de most alszik. Megyek, én is pihizek egy kicsit, meg amúgy is most már ideje abbahagynom.
Kitöltöttem a táblázatot, és teszek fel pár képet is. És bocsi, hogy ilyen k... hosszú lettem. Van valaki akinek volt türelme végigolvasni? :lol:
1212418265.4687.xls
Dekoltázs :)
Kép
Köszi a fülbevalós véleményeket, egyelőre nem lövetünk, csak ilyet hordunk!
Kép

Kép

Kép
csürci
 
 


Sziasztok!

Csürci: altatás.... hááááát. Nem igazán úgy halad ahogy szeretném, de ez az én gyengeségem. Nem bírom halgatni sokáig ahogy sír. hiába veszem ki, teszem vissza, pár után én már nem bírom. De akkorra már annyira álmos és fáradt, hogy ráteszem az ölemben lévő párnára, pár ringatás és elalszik. Enélkül nem tudom meddig sírna, de nem bírom kivárni.

tejkérdés: nekem este mindig kell adnom tápot 60-90 között, mert akkor már nem elég. Illetve most hogy kap kajákat is délután és utána már nem eszik tejcit annyit, a következőnél már elég a tej, illetve ma is 70-et evett csak. Lett volna még egy kevés, de azt hiszem nem egy teljes adag.
Szóval az estit és az előtte lévőt kell kiegészítenem akkor, ha egész éjjel alszik.

alvás: igen én írtam, hogy mostanában az oldalán szeret aludni és a bal oldalán kizárólag. De a kocsiban alszik a hátán továbbra is rendesen, ott valahogy ezt nem igényli.

Mamice:
örülnék neki ha leírnád hogy utaztatok le Dubrovnikba, mert egy kicsit félek tőle.
Egyébként mindig máshova szoktunk menni és szigetre, de most ezt kihagyjuk, de Dalmáciáig lemegyünk, mert nekünk csak ott az igazi. Egyébként akkor már kb. 7,5 hónapos lesz, már elvileg majdnem egész nap kajákat kap, csak reggel-este cici. És az öcsém kislánya már 7,5 hónapos és neki 1x alszik dél után. Egyébként min nem szállodába, hanem aparmanba megyünk, mint mindig.

Ja és Csürci én végigolvastam. Lina nagyon édi, na és az a dekoltázs.....

Ma egyébként de aludt 2x 30 percet, f10-10 és f12-12 aztán 2től aludt 2 órát, de ahogy látom most is már álmos, csak ül a hintájában és néz valamit hosszasan uh. megyek leteszem még egy fél órára.

KépKép
domidina
 
 


ma egész jó napunk volt, elég sokat aludt, nekem kellett kelteni, hogy evésidő van. :)

nálnuk csak szálloda jöhet szóba, mivel férjem azt szereti de én is jobban szeretem az apartmant.
én Murter szigetén voltam. nagyon szép hely, olyan aranyos elhagyatott kis öblök voltak ott (gondolom ez jellemző h.o-ra).

tej: nekem van elég, még marad is. de persze minden nap változó, hogy mennyi van, és a gyerek étvágya is más. tegnap + ma nem evett vlmi sokat, vagyis nem tudom mennyit evett mert nem mérem, de többet hagyott benne mint szokott. ált. egy étkezés-egy cici, de van, hogy kevés neki és kéttőből eszik. én nem igazán eszem másként mintha nem szoptatnék, amúgy sem ennék zsíros, nem egészséges kajákat. sok gyümölcsöt, zöldséget, tejterméket eszem. amire odafigyelek hogy sokat iszom, mivel előtte alig ittam. és azt is figyelnem kell, hogy egyek rendesen, eleget, mert 1x egy sűrű napnak köszönhetően alig ettem és alig volt tejem, és azt hittem elapad, de szerencsére (a gyakoribb szoptatásnak köszönhetően) visszaált.

mennem kell, nyűgös...
Vendég
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?