Sziasztok,
megjöttünk. Nagyon kedvesek votak velünk, milliónyi kérdést tett fel a doki, volt uh is (nincs bennem baba), és arra a következtetésre jutott, hogy nagyon enyhe PCO-m van, de a petefészkemben nincsen ciszta, csak a vérképemen látszik.
Ezzel semmi gond sincs és nem is kell vele semmit sem csinálni.
Aztán kiakadt, hogy minden eredményünk szuper, de a HSG-s papíromra rá van írva, hogy a petevezetékem ugyan kiengedte afolyadékot, de nagyon megduzzdt a HSG alatt ami arra enged következtetni, hogy a vége be van szűkülve és azon nem tud kijönni a pete.
Két lehetőséget adott:
1.) csinálunk még egy inszemet, amiről persze most már lecsúsztunk és a következő ciklusban a hormongyógyszerek hatásai skiürül a szervezetemből, amitől lehet, hogy nem lesz pém; és akkor a következő ciklusban gyógyszerel aztán valamikor lesz az 5. inszem, aminek a sikeressége nagyon kicsi ha már 4 nem sikerült,
vagy
2.) lombik, amit a petevezeték-tágulataim indokolnak (persze mindkét petevezetékem sz@r). És ha ezt választjuk akkor ha megjön végre a 2. cn-on vv-re kell mennem, aminek 3 óra alatt kész az eredménye és kiderül, hogy indulhat-e a lombik. Ha jó az eredmény (amire nagy esély van) akkor még júniusban lesz lombik. Ha a júniusba nem férünk bele akkor augusztusban lesz a következő lehetőség mert júliusban nincs a doki.
Úgyhogy egyenlőre a lombik mellett döntöttünk, de azért alszunk még rá egyet. De nem hiszem, hogy ez változni fog.
Ja, és végre rájöttem, hogy miért nyösztettek ezzel a sok vizsgálattal a konzi előtt, mert így a lombik időpontja nagyon hamar eljön, márcsak orvosi szakvéleményt kell szereznem és az altatáshoz vérképet és belgyógy vizsgálatokat csináltatnom.
Úgyhogy ennyi történt ma velem.
![Rolling Eyes :roll:](./images/smilies/icon_rolleyes.gif)
ÉS még azt mondta, hogy minden nap innom kell 1 l tiszta vizet.
DIta,
nektek mit mondott a doki? Mikor lesz inszem?
Bumi, Mara,
sajnálom, hogy nem tudtok jönni a talira, de hátha hátha...