Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Táblicsku!
Kép

KépKép

KépKép
farkasbogi
 
 


Humi, Szilvi!
A fogorvost én is kihagynám ha lehet. Az orvosom nem foglalkozott vele, a védőnő kérdezte, hogy mikor megyek, de mondtam neki hogy majd...
Eszter, Pumukli!
Nekem is a mellső falon tapad meg a méhlepény és ezért alig érezhető a pici mozgása, az apukának sem tudtam megmutatni még, mert ő nem érzi. Nekem már van egy kislányom, így hamarabb kellett volna éreznem a mozgásokat, mint vele, de mégse. Először nem is jöttem rá, hogy ezek a kicsi tompa "ütések" már a baba mozgásai, mert vártam azt az érzést amit a korábbi terhességemnél éreztem.
darla
 
 


Sziasztok Kismamekok,

már jó rég nem írtam, mert nagy költözésben voltunk, most már saját kis házacskánkban lakunk Kép Sok minden nem történt velünk, még a 13. héten voltunk UH-n, akkor 7,2 cm volt a manó ülőmagassága, és sikerült videora is rögzíteni őkelmét Kép Hétfőn megyek majd AFP vérvételre, aztán irány a dokinéni is, már jó rég nem látott ... Egyébként valószínű, hogy nem fogok tudni minden nap jönni közétek sajna, mert itthonról nagyon drága a net Kép

Andi,
örülök, hogy minden ok veletek, izgultam, amikor olvastam, hogy mi történt!

Bogi,
nem hangzik túl jól ez a diéta dolog, hogy bírod? Előre kitalálod, hogy melyik nap miből mennyit eszel?

Kata, Humi, Brigi,
örülök, hogy jöttetek Kép írjatok sokat Kép

Mariann,
férjeddel kapcsolatosan van valami változás? Baba megmutatta az UH-n, hogy kisfiú vagy kislány?

Puszi mindenkinek, vigyázzatok magatokra!
Móni
kirmon
 
 

 
 

Sziasztok,

Kirmon Kép

Baba neme nem derült kia a mai UH-n. Elég gyorsan lezavarták a kórházban a genetikai UH-t, kb 2 perc alatt. Szerencsére minden rendben van (ép koponya, gerinc és hasfal) KépKépKép. Szerintem, mintha a baba kicsit nagyobb lenne az átlagosnál, mint ennyi idősen szokásos. Ahogy azon a német oldalon megnéztem, a felső határértéknél vagyunk. BPD: 45 mm, Femur: 27 mm, Thorax: 43 mm. Mondjuk én sem voltam kicsi újszülött, és bár a férjem kisebb volt, azért az átlagnál talán kicsit nagyobb.

Férjemmel kapcsolatosan semmi változás, ma is eljött velem az UH-ra, meg utána voltunk reggelizni, de mint férj v. társ semmi. Olyan furcsa ez még mindig Kép

Az sajnos nem derült ki, hogy kislány v. kisfiú e. Pedig én már borzasztóan kiváncsi vagyok. Pénteken is megyek UH-ra, máshová. Remélem majd akkor!

Képzeljétek, már érzem a baba mozgását. Kb. 1 hete kezdődött, de mostanra már biztos vagyok benne, hogy Ő az !!! KépKépKép Ici-piciket rúgdos a drága. Nekem a lepény a hátsó falon van, biztos ezért érzem már.

Videofelvétel is készült az UH-ról, azóta már megnéztem párszor.

Érdekes, én nem a fogkrémtől vagyok rosszul, hanem magától a fogmosástól. Mikor elérek a hátsó fogaim hátsó feléhez egyszerüen elkezdek öklendezni. Brrr. Azért igyekszem hősiesen. Fogorvosnál még én sem jártam. De december közepe előtt nem is lesz időm elmenni.

December első hetében elutazunk anyukámmal, meglátogatom az unokatestvérem Németországba. Náluk valahogy igazi karácsonyi hangulat van már ilyenkor is. Azt hiszem a hó miatt. Már úgy várom, annyira jó lesz elutazni egy kicsit.

Na, összeszedem magam, és megpróbálom menteni a menthetőt, folytatom a puskaírást a holnapi vizsgámhoz.

A mai napom azzal kezdődött, hogy már majdnem bőgtem, mire a kórházba értem. Több, mint 2 órát autókáztam reggel. Itthonról reggel 7 előtt néhány percel indultam és kilenc után valamivel értem a Kórházba. Ja, durván 30 km-es távról van szó. 10-es út (horror) menti falu - Rókus Kórház belváros. Annyira kiborító ez a közlekedés.
És holnap reggel ugyanez a vizsga miatt. De legalább Pestre nem kell átmennem.


Úgy látszik ma grafomán vagyok. (Tanulás helyett bármit szívesebben csinálok...)

Mariann
tmarianna
 
 


Sziasztok!

Móni!
A diéta lenne a legkevesebb ebben az egészben, már hozzászoktam, ahhoz is, hogy néha kegyetlenül megéhezem, mégsem ehetek.
Ami felháborít az a cukormérés. Napi háromszor kell mérnem a cukromat, miután ugye kimondták, hogy terhességi cukorbetegségem van. Ennek ellenére semmi támogatást nem kapok. A készüléket szerencsére kölcsön tudtuk kérni egy ismerősünktől, de a hozzá való teszt csíkot teljes áron kell megvennem, ami azt jelenti, hogy a támogatott 5-600 Ft helyett 3000 Ft/doboz áron, amiből havi 2 doboz kell. Így már 14-15000 Ft-ot költöttem a terhességre (orvos, tesztcsík, vitaminok), és még nem ettünk, nem fizettem telefonszámlát, kölcsönt, biztosítást stb. Magyarul egy fillérem nem marad. A 6. hónap végén járok, és még egyetlenegy kismama ruhát nem vettem magamnak. Szóval most előállt az a helyzet, hogy döntenem kell: tesztcsík, vagy fogadott orvos. Utóbbit nem jó feladni így a 7. hónap elején, mert ugyebár nem veszik jónéven a terhesgondozóban, hogy ilyen későn vált az ember. Ugyanakkor ha most ilyen gondokkal kűzdök, nem tudom kifizetni a szülésért az 50 ezer Ft-ot.
Kilátástalan a helyzetem.
Azért remélem Ti mindannyian jól vagytok.

Mariann!
Kitartást! Nem tudom elképzelni, hogy mit érzel most, bár nekem is rengeteg gondom volt a férjemmel az elején. Felbukkant valaki, aki nagyon bekavart a kapcsolatunkba (ráadásul ott lesz a szülésemnél, mert csecsemős nővér a kórházban).
Szóval fel a fejjel, bár könnyű ezt mondani tudom!
Sok puszi: Bogi

KépKép

KépKép
farkasbogi
 
 


Sziasztok!Kép

Sajnos nem nagyon tudlak titeket követni, roppant forgalmas ez a hely, nekem meg sajnos sok a dolgom a munkahelyemen. De talán majd mégis sikerül.

Mostmár én is szeretnék bejelentkezni ebbe a topicba ha lehet. Az adataim: 29 éves vagyok, Debrecen, Klinika, szülés várható ideje: 2004.05.12 holnap (kedden) leszek 15+0, első baba, 1 pocaklakó. A neveket majd később írom.

Látom van itt más debreceni is. Kép

Linda!Kép
Ha már ilyen szépen átköltöztünk a pár hetesből ebbe a topicba, oda pedig újak érkeztek ma ahogy látom, lehet, hogy rájuk hagyományozhatnád az ottani táblát. Én nem szeretném átvenni, nemsoká én is elhagyom azt a topicot.

Leone
Leone
 


Pumukli!

"Nem tudjátok, hogy mit jelen az, hogy a baba med.végű fekvésben van? "

A válasz erre csak annyi, hogy egyenlőre a baba popsija van a kijárathoz közelebb.
Ez nem jelent semmit, hisz még nagyon sok helye van, kismilliószor meg fog fordulni, hiszen csak a harmincnemtudomhányadik héten áll be a szülés alatti pózba. (fejvéű vagy medencevégű fekvésbe)

Sziasztok

Erika
goczane
 
 


Sziasztok!

Mindenkinek köszi a kedves fogadtatást. Nagyon jól esett. Kép

Bogi:
Ez a támogatás dolog nem stimmel. A cukorbetegség adókedvezményre jogosít. Igaz nem nagy összeg (ha jól emlékszem talán havi 1800,- Ft). Kérj igazolást (visszmenőleges dátummal a dokidtól és ha van jövedelmed, akkor jövő tavasszal visszakapsz az igazoltan "beteg hónapokra" a befizetett adódból ezen a címen). Nem sok, de ez is valami. Ha pedig ez sem elég menj be a gyógyszertári számláiddal az Önkormányzathoz és kérj gyógyszer hozzájárulást; cukorbetegségre jár.

Azelőtt ezt sokkal lazábban vették. A nagy fiammal stabilan 9 volt a vércukor értékem a terhesség felétől és csak diétáztattak és havonta nézték mennyit változik. A szülés után rögtön szép simán visszament. Most félek egy kicsit nehogy megint így járjak, de jelenleg az alsó határ alatt van.

Andi:
Én is örülök, hogy hazamehettél és jól vagytok. Vigyázz magatokra! Kép

Darla, Szilvus, Eszty, Gabi:
Megfogadom a tanácsot és nem megyek még fogorvoshoz. Majd valahogy meggyőzöm a védőnőt. Szülés után úgyis el kell majd mennem.

Brigi:
Ha megtalálod annak a kismama boltnak a címét írd meg légyszi! Köszi.

Szilvus:
Sajnos nem kapok olyan egyszerűen kismama ruhát. A Brendonban pl. összesen 2 db L-XL méretű nadrág volt az egész üzletben.
Máshol 2 nadrágot ugyan sikerült vennem, de az egyik olyan idétlen szabású, hogy pont a pocakom közepre esik a keresztirányú varrás, ami persze nem tágul, így már most kényelmetlen.

Pumukli:
Gratula a kisfiúhoz! Kisfiút szerettetek volna jobban vagy kislányt?

Edina:
Sok boldogságot az esküvő utáni napokra is!

Mariann:
Melyik az a site ahol meg lehet nézni, mekkorának kell lennie a babának?

Szerintetek mi az a legrövidebb időtartam amilyen gyakorisággal nem árt az ultrahang?


Jó pocisodást!
Humi
humi
 
 


Bogi!

A táblicskuban majd légyszi növeld meg 1 nappal babócánk korát. Ma 15+1 napos. Múltkor rosszul írtam (nem vettem észre, hogy éjfél után megy el az irományom).

Köszi:
Humi
humi
 
 


Szia Humi!

Köszönöm a tájékoztatást, utána fogok nézni, sőt, el is intézem. Azért erre a 3,5 hónapra is jár. Ebből már tudnék venni majdnem két csomag C-tesztet Kép. Remélem közben nem találják ki, hogy ez is csak az inzulinosoknak jár.
A táblicskut javítom!

Puszi: Bogi

KépKép

KépKép
farkasbogi
 
 


Andi, orulok, hogy jol vagy.

Lanyok en ugy gondolom, hogy a babak meretei nem kell ugyanazok legyenek, hisz felnottek sem vagyunk egyformak. A gyerekek kozt is nagy kulombsegek vannak. A nagyobbik kislanyom most 11 eves, magassaga kb. 1,35 m, de az osztalyaban vannak kesz erett no-nek latszo lanyok is.

Ildiko
kildiko
 
 


Sziasztok!

Kata,
szerintem kordbársonyos, elől betétes gatyát én is vettem. Világosszürke színe van és 4600 forint körül volt.

Darla,
hát igen, a párom is panaszkodott, hogy ő még nem érzi a pici mozgását, de mondtam neki, ami késik, nem múlik! Kép

Bogi,
nem semmi, hogy ennyi pénzbe kerül és még csak nem is támogatják. Próbálj meg utánajárn, hátha van esély, hogy ha utólag is, de fizetnek.

Pumukli,
nekem azt mondták, hogy fejvégű fekvésű. Elhoztam a papírkáimat, de ott nincs ráírva, csak szóban mondták.

Tényleg lányok, melyik az a német oldal, ahol meg lehet nézni a babó értékeit?

Ma elég jól keltem tegnaphoz képest. Még este fájt egy kicsit a hasam, de ma reggel már nem. Tehát szinte biztosra veszem, hogy a növekedés miatt fájt megint. Viszont megnéztem, hogy a gyomrom már majdnem akkora mint a pocakom. Kép Szerintetek ez normális??? Lassan egy kész domborzat lesz rajtam. Kezdődik a hasammal, majd egy kis lejtő a köldökömig, majd megint egy emelkedő a gyomromon. KépKép

Eszty 20+1
eszty
 
 


Sziasztok!

Jól vagyunk, bár vasárnap este fájdogált a hasam és már épp ébreszteni akartam a férjemet hogy menjünk inkább be a kórházba, de aztán végül is elmult szerencsére.

Tegnap temetésen voltunk, nagyon régi kedves szomszédunk temetésén.
Aztán vásároltunk anyuval a tescoban a gyerekeknek karácsonyi ajándékokat, én már nagyon várom a Karácsonyt.

A hétvége egyébként jól telt a sógorom 40. szülinapját mentünk ünnepelni, jó volt de elfáradtam.
Most hétvégén meg az enyémet és a páromét, valamint anyu névnapját ünnepeljük, így most sem fogunk unatkozni.

Hétfőn kell mennem dokihoz, már alig várom, nekem minden hónapban csinált uh-ot, gondolom most is fog.


Sziasztok
Gabi
23+6

Kép

Képwww.liegl.blogspot.com
gabi1
 
 


Sziasztok Kép

Gaby
Remélem mára teljesen elmúlt a hasfájásod!
Milyen rendes vagy, már gondolsz a Karácsonyra! Példát veszek Rólad!Kép Bár bejelentettem a családnak, hogy az idén ne számítsanak a megszokott nagy és drága ajándékokra, csak amolyan figyelmességre. Persze a család gyermektagjait nem lehet kihagyniKép Töprenghetek mit vegyünk a párom 8 éves unokaöccsének, amikor mindene megvan...

Mariann
Nem is túl nagy a baba, ezek az adatok, mint olvastam heti átlagértékek. PONT jóKép Szép és egészséges.

Bogi
Nemnem, nem csak az inzulinosoknak jár. Mint irtam anya is cukorbeteg, Ő is kapja ezt az adókedvezményt. Viszont úgy tudom a tesztcsík valóban csak az inzulinosoknak jár vényre, azt Ő is drágán veszi. Viszont a patikában kapható fruktózt (= cukor helyett) irasd fel magadnak, az jár! Remek édesítőszer, sütit is süthetsz vele. Kép

Darla
Engem izélgetett a védőnéni, hogy mikor megyek a fogorvoshoz mondtam majd.Kép A háziorvos miatt is leszúrt, de említettem, hogy influenza-időszakban nem ülök ott órákat, majd lemegyek, ha egyszer "zárás" előtt nem lesznek sokan. időpontot csak 5-6 között ad, no akkor meg még nem vagyok otthon.

Humi
Nem tanács, mert annak rosszKép Kép De tuti semmi bajunk nem lesz, ha szülés után megyünk el. Igy is szerintem életünkben ennyi orvost nem látunk, mint ilyenkorKép De örülök neki, mert ez azt jelenti, hogy vigyáznak ránk... (a fogorvos meg ráér....Kép )

Eszty
Ez az: http://9monate.qualimedic.de/Us_werte.html
Domborzati térképhez csatlakozom, felül 2 db domb, alul pedig 1 db egybefüggő, mindenféle sikság nélkülKép Napról napra nagyobb a domb.Kép Nektek is igy a 22. hét után? Dec. 1.-én megyek az orvoshoz alig várom az UH-t (mindig csinál), hogy mekkora már a lakóKép Este 10 körül megint boxmeccset rendezett a baba, ennek a kispapa örült a legjobban, nagyon élvezi amikor a FIA majd szétrúgja a pocakomra tett tenyerétKép

Darla
Te mikor mész? nem véletlen dec. 1.-én? Kép

Lassan ebéd. Bepróbálkozom a frankfurti levessel, csak nem fúj fel... Utána vegyes gyümisalátaKép

Sziasztok, jó ebédet!

Szilvus
22+4
szilvus
 
 


Sziaszztok.

Hú de gyorsak vagytok. Vasárnap voltam utoljára, s mnnyi minden történt! Kép
Na persze velem is. : Mostanában elég sokat keszült a pocóm (főleg ha dolgoztam), ezért hétfőn elmentem a dokihoz, aki megvizsgált és nagyon megijesztett. Azt mondta, hogy a méhnyakam rövidebb lett vagy mi. Ez állítólag ok lenne, de csk később. S most itthon kell lennem, sokat kell feküdnöm, nem tornázhatok, nem élhetek házaséletet és nem simizhetem sokat a hasam. Kép((((((((
Pedig eddig minden leletem tökéletes volt. Igaz eddig még nem is csináltak nekem ilyen nőgyógy. vizsgálatot. Kaptam sok-sok magnéziumot. Azt írták a könyvembe h 2100 valami. Tudja valaki h mi ez?

Andi
Örülök h jobban vagy. Neked mit mondtak h mitől görcsölt be a pocid? Te is mg-t kaptál? Azóta jól vagy? Neked mit mondtak, mire figyelj?

Brigi
Én is nagyon szeretek itt lakni. Szép város. Imádom! Közel van a balaton és a bakony. Tehát télen-nyéron sok a sportolási, kirándulási lehetőség. Én is laktam Bp-n, de nem sokáig. Egy munka miatt költöztem oda a kedvesemmel, de fél évnél tovább nem bírtam. A munka jó volt, jól is kerestem, de azzal a felgyorsult tempóval nem tudtam azonosulni. Ja, és hiányoztak a barátaim, családom... Szóval hazajöttem.

Puszi mindenkinek:
Nita (22)
nitus
 
 


A 3000 az a teljesen zárt méhszájat jelenti. 3 szakaszból áll a méhszály. A 2100 azt jelenti, hogy a legelső szakasz kicsit rövidebb és valamennyire nyitva van.
Járok szülés előkészítőre, és a nőgyógyász ott elmagyarázta.
Nem annyira gond, de tényleg pihenni kell vele, ülőfürdő, uszoda mostmár nuku, pamut alsónemű, stb...
A magnézium meg méhlazító hatású. Nekem már kb. 1, másfél hete egyáltalán nem keményedik a pocakom.
Nita azért ne pánikolj, tartsd be a doki utasításait, semmi könnyelműsködés, apuci segítsen a háztartásban, még a teregetnivalót se Te vedd és vidd ki, ne hajolgass! Fontos!

Puszi, és minden oké lesz!
Bogi

KépKép

KépKép
farkasbogi
 
 


Sziasztok!

Eszty!
Azt mondta több orvos is, hogy a terhesség alatt jobb az aszpirin vagy bármilyen paracetamol származék, mert az kevésbé lehet káros a Pocaklakóra. Algopirynt is be lehet olykor venni, de ha valakinek gyakoriak az ilyen fájdalmak (fej, fog, hát), akkor inkább válassza az aszpirint. Tegnap viszont ittam egy capuccinót, és elmúlt nem sokkal később a fejfájás. Nem tudom, hogy pszichés volt, vagy tényleg hatott, de lényeg az eredményKép. Azért ezt sem akarom túlzásba vinni, főleg, hogy annyira nem is szeretem Kép. Azt a 4600 forintos gatyót itt vetted a Flóriánnál? Ez nagyon baráti ár, eddig mindenhol csak drágábbakat láttam.

Szilvus!
Én hasonló okokból lettem vega. Mindig nagyon válogatós voltam husok terén, a vége felé már alig volt egy-két dolog, amit megettem. A védőnőnek említettem a dolgot, ő azt tanácsolta, hogy ne erőltessem, ha nem megy, mert az undorral többet ártok, mint amennyit a hússal használok. Ezt megfogadtam és azóta ezerrel eszem a szóját, amit szeretek is.

Mariann!
Írtad, hogy vizsgára kell menned. Munka mellett tanulsz vagy "főállásban"? Mert én egyetemista vagyok, első alapképzés, és nem tudom, hogy a különböző jutottások (GYES, GYED stb.) módosulnak-e, ha valaki tanul. Esetleg Te tudsz erről valamit? Remélem a vizsgád jól sikerült! Egyébként mostanában nekem sincs soha kedvem tanulni, pedig mindig nagyon imádtam. Ehelyett most itt lógok a babaneten Kép.

Bogi!
Köszi a táblicskut!Nagymamám eléggé járatos szociális ügyekben, és sokszor megfordul az önkormányzatnál, mert egy alapítványt vezetget. Megkérdeztem, és ő is azt mondta, hogy mindenképpen menj el a helyi önkormányzathoz, mert biztosan kapnál gyógyszer támogatást! Biztos nagyon rossz lehet ez a helyzet, de fel a fejjel!

Humi!
A keresett szórólap még nincs meg, valószínű elhagytam, de ma hazafelé beugrok a védőnőhöz, mert ő adta, és akkor talán már holnap meg is tudom írni. Eszembe jutott, hogy az Új Udvar Bevásárlóközpontban van egy bolt moletteknek, és tényleg rengeteg méretet lehet ott találni, ráadásul régen válallták a kiválaszott darab testreszabását, illetve elkészítését, ha nem volt megfelelő méretben. Nem tudom, hogy ez ott van-e még, rég jártam arra, de talán megnézhetnéd. A MegaToys-ban (Soroksári út 160) is próbálkoztál? Az iszonyú nagy és úgy tudom ott is van valami bizományi féle.

Leone!
Isten hozott!

Üdv mindenkinek!
Brigi (14+4)

Addisz

KépKép

KépKép
addisz
Budapest III. kerület
 
 


Szilvus,
köszi az oldalt. Már csak annyi a problémám, hogy nem tudom, hogy mi mit jelent. KépKép
Hát igen, nem semmi, hogy a 20. hétre úgy feldagadt a gyomrom, mintha egy külön has lenne. Kép

Eszty
eszty
 
 


Sziasztok!

Itt tényleg nagyon pörögnek az események, de az a jó!
Eszty, örülök, hogy elmúlt a hasfájásod, biztos minden rendben van, csak hát az ember egész szervezete teljsen másképp működik ilyenkor. Legalábbis ezt tapasztalom én is.
Szerintem akkor egyforma nadrágban feszítünk Kép ma van rajtam először, de kényelmes, tetszik.

Reggel voltam a kórházban UH-on. Minden rendben van, minden érték tökéletes, ennek nagyon örültem. Sajnos azonban a nemét nem mutatta meg, így ez még várat magára, pedig nagyon szeretném tudni!

Érdekes, engem sem a védőnő, sem az orvos nem cseszeget a fogorvossal. A védőnő a legelején annyit mondott, hogy ezzel ráérek, csak a terhesség végéig legyen meg a fogorvos is és a belgyógyász is. Így én ezzel nagyon nem foglalkozom most még, épp elég orvost látok mostanában Kép

Szerintetek a 4D-s UH-ra mikor a legcélszerűbb elmenni?

Kata
katca
 
 


Nita!

Tegnap mondtam Kedvesemnek, hogy "megismerkedtem" itt egy veszprémi kismamával. Nagyon dícsérte az ottani kórházat, azt mondta teljesen mások az orvosok mint Budapesten. Pénteken megyünk Zircre, már alig várom. Csak annyiból rossz, hogy ott mindig 4-5 fokkal hidegebb van, mint nálunk és én borzasztóan fázós vagyok. Viszont az ottani levegőt nem cserélném semmire! Szívesen odaköltöznék, már említettem is a Páromnak, de ő most már Pesten szeretne maradni, mert a tanulmányai és a későbbi tervei ott nem kivitelezhetők. Pedig én hamar megszoknám Kép.

Puszi:Brigi

Addisz

KépKép

KépKép
addisz
Budapest III. kerület
 
 


Kata,
akkor Te is a bársony gatyába mentél? Kép Hát, én is örülök, hogy elmúlt a hasfájás, nem tudtam hírtelen hova tenni. De mostmár rendben van. Örülök, hogy minden rendben volt az uh-on, a nemét meg majd legközelebb megmutatja. Énnekem is csak 2x mutatta meg magát. Kép

Eszty
eszty
 
 


Humi!

Ráakadtam valamire a neten. A www.babaszoba.hu-n van olyan link, hogy apróhirdetés, és ott elég sok kismamaruhát kínálnak, kép is van róla róluk. Meg Te is beírhatsz, hogy mire van szükséged, hátha tud valaki segíteni.
Találtam még egy hasznos címet. MaternElle a bolt neve, nekik is van honlapjuk, ahol azt írták, hogy egyedi gyártású és méretre igazított modellek készítését is vállalják. Cím: 1082, Baross u. 21. tel.: 317-17-11 A modelleket megnézheted, és úgy találtam rá, hogy a kismama.hu kezdőlapján van egy divat-ruházat alpont, és ott a sor alján található a MaternElle felirat.
Sok sikert!
Brigi

Addisz

KépKép

KépKép
addisz
Budapest III. kerület
 
 


Sziasztok Lányok! Kép

Erika Kép
Köszi a felvilágosítást Kép Nem tudtam elképzelni, hogy hogyan is fekhet a kicsikém Kép

Humi Kép
Én nagyon-nagyon kisfiút szeretnék első babának Kép A férjemnek van az első háasságából egy 6 éves kislánya, Ő most is lányt szeretett volna....Kép

Eszty, Szilvus Kép
A pocakot illetően.....nekem csak reggel van egy pici bemélyedés a köldököm körül...egyébként jó nagy domborulat mostanra az egész Kép Sokáig a gyomrom volt nagyobb Kép a puffadásoktól, de most alul jóval nagyobb Kép Egy hét alatt nekem sokat nőtt Kép Most kezdtem el igazi kismama nadrágokat hordani, de van amelyik még nagy.....

Bogi Kép
A szüléselőkészítőre mikortól lehet menni? Azt ki mondta Neked, hogy 50 eFt a szülés? Itt Kméten én is hallottam, de az orvosom nem mondott nekem semmit....

üdv,
Pumukli
pumukli
 
 


Sziasztok

Nita
Mennyire keményedett a pocakod? Nekem néha megkeményedik 10-20 mp-re, de olvastam, ez az ún. fájdalmatlan megkeményedés" ami érezhető. Ebből lesz a "fájós" amikor szülünk. Most nem tudom, hogy attól kemény-e néha a hasam, vagy mástól? Sokat ülök egész nap, ha meg nem ülök, akkor rohangálok. Kép Mondjuk fájni soha nem fáj, nem is görcsöl. Remélem megnyugtat az orvos dec. elején... De Te pihenj sokat, fogadd meg az orvos és a lányok tanácsait! Se hajlongás, se ugrabugra!

Humi
A Soroksári úti MegaToysban van 2 kismamabolt is egymás mellett, ott láttam nagy méreteket és elég sokféle, főleg nadrág volt. És ha varratnál magadnak? Egy ügyes varrónő a méretedre szabja-varrja a kivánt ruhát és szerintem nem kerül annyiba, mint a kismamaboltban.

Pumukli
A köldökömnél a legnagyobb most és csúcsos. Készitek majd 1-2 fotót, olyan kis aranyos, mintha egy fél dinnye lenne a ruhám alattKép Kép
A baba leginkább össze-vissza fekszik ilyenkor még, nem? Lányok, mikor fordul be végleg? valamikor a 30. hét táján, ugye?

Eszty, Kata
4600 Ft-ért vettetek gatyót?? Megyek. (az enyém megsemondommenyivóóót..balek vagyokKép ). Szoknyák is vannak?

Jó pihenést estéreKép

Szilvus
szilvus
 
 


Sziasztok!

Szilvus,
igen, 4600 volt a naci és másik sem volt sokkal drágább, a szövet. A kettőért fizettem 9 ezer valamennyit. És szerintem nem rossz. Erre az 5 hónapra... Mondjuk az elején idegenkedtem, de felvéve nagyon kényelmes. Ugye, Eszty?
Vannak szoknyák is és ruhák is. És kedves az eladó néni.
Egyébként ellátogattam a Madrinába és én is majdnem elájultam az áraktól, szóval vannak elképzeléseim.

Az nem jó, ha sokat ülsz, persze én is sokat ülök Kép és nekem is mindig azt mondják, hogy nem jó. El kellene járni kismama tornára, csak hát nehezen veszem rá magam, meg elég lehetetlen időpontokban vannak.

Ti jártok valahova, vagy esetleg tervezitek?

Kata
katca
 
 


Szilvus!
Azt hiszem nekem dec4-én kell mennem, de jó hogy kérdezted mert nem irtam fel magamnak, majd fel hivom a rendelőt.
darla
 
 


Sziasztok!

Köszi a sok-sok ötletet nektek kismami ruha, ill. naci ügyben. A Soroksári úti Megatoys közel van hozzánk, holnap ha belefér meg is nézem. Köszi a tippet.

Brigi!
Olyan ari vagy, hogy ennyit segítesz. Kép Kép KépKöszi minden infot.

Holnap megyek a Praxisba UH-ra (most csak 2D-re), mert már nagyon szeretném látni, hogy minden rendben van-e pocilakóval. Egy kicsit izgulok.
Nincs valami jó receptetek aggódás ellen? Kép

Kata:
Mikor bejelentkeztem 4D-re ugyanezt kérdeztem a hölgytől. Azt mondta, hogy a 18 - 24. hét között ajánlott 4D-t csinálni, mert akkor már minden látszik, de még ráfér a babóca a monitorra.
A hivatalos ajánlás szerint általánosságban a 18, 28 és 38. hetekben ajánlott UH-t csinálni.

Pumukli:
Úgy látszik ilyenek a férfiak. Nálunk a nagy gyerek fiú és a párom mégis nagyon fiúra vágyik, én pedig inkább kislányt szerettem volna. A szerencse most úgy tünik neki kedvez, no de úgysem ez a lényeg...
Nagyon meglepődtem a 12. heti UH-n mikor megmutatta a doki pocilakónk kis kukacát. Nem számítottam rá, hogy ilyen korán látni fogjuk.

Jó éjszakát mindenkinek!
Humi
humi
 
 


Sziasztok!

Olyan kedvesek vagytok, hogy segítetek. Mindenképp elmegyek az önkormányzathoz. Most voltam az orvosomnál, azt mondta, hogy nem eszik olyan forrón a kását. Mivel a diétával nagyon jók az eredményeim, azt mondta, hogy csökkenthetem a cukormérést. Így ha kapok egy kis segítséget, már lehet, hogy kitart a terhesség végéig. Azt is mondta, hogy a 24-28. hétig a legkritikusabb a helyzet, ha addig jó a cukor, akkor nem lesz semmi baj. Bízom benne. Még egy extra UH-t is kapok a 29. hétre Kép
Kukkolhatok 3 hét múlva.

Pumukli!
Nálunk Győrben úgy van, hogy szólni kell a védőnőnek idejében, hogy szeretnél járni. És a következő kurzusra betesznek. Nálunk nagyon nagy az érdeklődés, és több csoportot is indítottak, mindegyikben 30-40 kismama van a párjával. Én a 24. héten kezdtem járni, itt 11 előadás, tehát 11 hét, a 35. hétig tart. Minden előadás előtt terhestorna van, gyógytornásszal, visznek a szülőszobára. Fejenként 2000 Ft a díja, ebben a heti 1 óra torna is benne van, és a gyakorlatokat otthon kell folytatni. Mivel kispapi is jár velem, így itthon ketten tornázunk (az a legjobb mikor ő a gétját erősíti Kép Kép Kép ).

Ma elfelejtettem megkérdezni a dokimat a szülés tarifájáról. Nálunk úgy van, hogy a privát doki megmondja, hogy az alkalmankénti díjnak hányszorosa a szülés díja. Van aki 7-10 szeresét mondja, van akinek konkrét ára van. Sajnos a mai világban ez így működik. Ettől függetlenül valószínű, hogy fogadok szülésznőt is, mert ő lesz velem úgyis végig.

Amúgy már kicsit lehiggadtam. Szerencsére járnak a babaneten jótündérek, akik tudnak, és akarnak is segíteni az emberen.

Puszi mindenkinek: Bogi

KépKép

KépKép
farkasbogi
 
 


Sziasztok Kismamik!

Hát egy ideje én sem tudtam jelentkezni, mert sajna kórházi pályára kerültem. Pénteken éjjel elkezdett a derekem görcsölgetni, úgy mintha meg akarna jönni. Nem aludtam semmit egész éjjel, nem is,hogy annyira görcsölt, inkább az idegesség miatt. Ugye tudtam, hogy lent tapad a lepényem, és féltem, hogy a görcsöléstől leválik esetleg. Szombaton reggel bementem a kórházba, hogy nézzenek meg. Hát pont az én dokim volt, megvizsgált,de nem talált semmi bajt, sőt UH-n megnyugtatott, hogy 2 hét alatt feljebb került a lepényem, már tökéletes helyen tapad. De aztán a biztonság kedvéért ott fogtak. Annyira nem volt vészes a helyzet, mert nem kaptam infúziót, csak Seduxent, Mgcitrátot meg vasat. És ugye hétvége volt, akkor úgy sem történik semmi egy kórházban, hacsak nem muszálj. Már aznap délelőtt elmúltak a derékfájásaim. Úgy, hoyg hétfőn szépen hazajöttem. Persze saját felelősségre. Ugyan az orvos nem tudott indokot mondani miért maradjak, csak azt,hogy 2 nap után nem szoktak hazaengedni senkit. Én meg úgy gondoltam, hogy a gyógyszert itthon is tudom szedni, feküdni is tudok, legalább nem szedek a kórházban össze semmi fertőzést.
De tapasztalatnak nem volt rossz a bentlét. A saját orvosom, mikor felvett tök ideg volt, hogy miért most jövök, Neki 5 perc múlva lejár az ügyelete.Kapkodott,sietett, morgott. Amikor meg eljöttem, úgy bánt velem mint a kutyával, szinte beszélni sem lehetett vele. Ha nem szólok Neki, a gyógyszereimet sem írja fel. Hát komolyan elgondolkodtam, hogy váltani kellene.
Amúgy a kórházi koszt borzalmas(310 FT-ból ugye nem képesek csodára.) A fürdő, WC olyan volt, hogy inkább nem részletezem. De a nővérek igazán aranyosak voltak. Pont Ők, akik ugye nagy pénzeket nem tesznek el.
Szóval az itteni tapasztalataim nem túl rózsásak. És még lelkiismeret furdalást is okoztak, hogy felelőtlen vagyok. Elmentem a tanácsadóba, ahol a csajok megnyugtattak, hogy azért tartanak benn mindenkit, ha kell,ha nem, bármilyen panasszal megy a terhes, hogy elhárítsák a felelősséget.
Én egyébként ezzel a terhességgel már többször is éreztem, hogy amikor meg kellett volna idő szerint jönni a mensinek, akkor görcsölgetett a derekam. Még az elején a védőnőt fel is hívtam, azt mondja ilyen van, van aki minden hónapban érzi. Még 28 hetesen is lehet ilyen? Mert akkor lehet, hogy ez volt.
Na, most már jelentkezek megint, de azért pihengetek,biztos ami biztos.
Amúgy a szobában ahol voltam, pont volt egy Anyuka a pici babájával. Hát azóta méginkább várom a találkozást az én picimmel, olyan aranyos volt a baba. De megbeszéltem vele, hogy majd február elején találkozunk csak.
Képzeljétek, milyen gyorsan nő ilyenkor a baba. 26 hetesen a BPD-je 68mm volt, most 28 hetesen 78mm.
Viszont a vérképem 2 hét alatt is romlott tovább, pedig szedem a vasat. Mit csináljak? Sajna a gyümiket alig kívánom.

Na, már megyek, majd benézek.

Puszi:

Kitty
kitty123
 
 


Kitty! Örülök hogy nem volt komoly baj! Már irtam, hogy egyél sok diót, nekem jó lett töle a vasam, pedig Elevitet is elhagytam már.

Karmen

Kép

Kép

Karmen
karmen
 
 


Sziasztok Lányok!

Kitty,
örülök, hogy minden rendben van, a dokid azért lehetett volna kedvesebb is.

Szilvus,
bizony, annyiért vettük a gatyót. én még kantáros gatyókat is vettem, azok azthiszem 5200 forintok voltak. Érdemes benézni, mert jó hely, kedves az eladó és nem drága.

Pumukli,
azért rám is némelyik gatyó nagy, de sokkal jobban érzem benne magam, mintha szűk cuccot vennék fel.

Viszont a tegnap estém nagyon rossz volt. Eleve úgy mentem haza, hogy fájt a fejem. Ez estére úgy belekezdett, hogy csak na. Bevettem egy fél algót, ettől el szokott múlni. Hát most nem akart. Szinte mintha jobban rákezdett volna, úgy éreztem, mintha ki akarna robbanni a fejemből az agyam. Aztán bevettem az algó másik felét. Pár perc múlva meg mentem hányni. Kijött a vacsorám, az ital, amit ittam és a második fél algó. Viszont a fejfájásom tompult. Úgyhogy azthiszem jó kis gyomorrontást szedtem össze. Ennek jele lehet még az is, hogy már 2x-a voltam kint a wc-n hányni. Kb. 3 harapásnyi szendvicset ettem és 3 db kakaót ittam, ami persze szerintem úgy ahogy van ki is jött belőlem. 12-től rendel a dokim a magánrendelőjében, azthiszem felhívom és megkérdezem, hogy mi legyen. Nem akarom, hogy kiszáradjak!

Eszty 20+2
eszty
 
 


Sziasztok!

Kitty: örülök hogy jobban vagy, nekem is sokat romlott a vasam, mondta is a doki hogy ha tovább romlik akkor injekció lesz belőle.
Karmen én próbáltad mogyorót és diót is enni, de sajnos a nem kívánom egyiket sem még lenyelni sem tudom.Kép

Barátnőm ma fekszik be a kórházba, mert már egy héttel túlhordta a babát és ha péntekig nem indul meg a szülés akkor megindítják neki. Már alig várom hogy meglegyen.

Nekem is 50 ezer a szülés, viszont nekem teljesen magán dokim van, vagyis a kórházba csak a saját betegeihez jár be, és rajtuk végez csak műtétet. a terhesgondozás 6000 ft uh-al együtt.

Viszont amig nem volt magán addig soha nem kért pénzt, ha adtunk neki elfogadta ha nem az sem volt baj. De ugyan ebben a korházban hallottam olyan dokiról aki már előre megmondta mennyi lesz a szülés.

Bogi örülök hogy jobb lett a cukrod.

Én a mega toys-ba vettem egy nadrágot magamnak egy felsővel, a profilomban lévő képen pont ez van rajtam. vagy itt is láthatjátok http://babanet.hu/album/main.php?album=1139

Most megyek, mert még főznöm kell.

Sziasztok

Gabi1
24+0

Kép

Képwww.liegl.blogspot.com
gabi1
 
 


Sziasztok Lányok! Kép

Gabi Kép
Most néztem meg a családi fotókat, nagyon aranyosak a gyerekeid, és szép kismama az anyukájuk Kép

Kitty Kép
Örvendek, hogy jól vagytok Kép Pihenj minél többet! Könnyű nekem mondani....de azért próbáld meg...Elkeserítő, amit írtál a dokidról...hogy mennyire ki tud fordulni önmagából? Lehet, hogy tényleg váltanod kellene!

Bogi Kép
Nvetenem kell, ahogy elképzelem, amint egy férfi elkezdi erősíteni a gátját Kép Kép Muris lehet Kép Jó, hogy tornázik Veled otthon! Kép Ne érts félre, nem rajtatok nevetek....sajnos az én férjemet 5 hete műtőtték gerincsérvvel, és nem tud ilyenekben részt venni Kép Alig várom, hogy jobban legyen!
Jó, hogy alacsonyabb lett a cukorszinted Kép

Kata Kép
Itt hetente egyszer van kismama-torna. Oda járok, keddenként 1-1,5 óra. Abszolút light-os, semmi megerőltetés, nem fáradok el. 10-12 kismama összejön, jókat beszélgetünk, tapasztalatot cserélünk, nagyon jó Kép A hölgy, aki tartja, Ő is ellát friss infokkal, tanácsokkal.

Üdv,
Pumukli
ma 19 (19-én Kép)
pumukli
 
 


Sziasztok Lányok!

Hát baromira csodálkoznék, ha ilyen diétával nem lenne alacsonyabb a cukrom Kép
Lassan teljesen besavanyodok, ha semmi édeset nem eszek Kép

Hát igen, a férjem is hangosan felnevetett amikor mondta a gyógytornász, hogy erősítsük a gátat. Erre persze a gyógytornász is rákapott a dologra, és a kispapákat húzta. Nagyon jó volt.
Ma is megyünk.
Pumukli! Rajtunk is nevethetsz, mi is azt tettük.

Puszi mindenkinek: Bogi

KépKép

KépKép
farkasbogi
 
 


Sziasztok!

Eszty, beszélj mindenképp az orvosoddal, mert most valami vírus is van a levegőben, aminek ilyen tünetei vannak. Persze nem akarlak ijesztgetni, de jobb, ha tud róla a doki. Remélem, hogy jobban leszel! Bementél dolgozni?

TÉnyleg jó lehet, amikor egy férfi erősíti a gátját Kép Nem tudom, hogy az én férjem mennyire lenne kapható ilyesmire, de lehet, hogy feldobom a témát otthon. AZért is nem kezdtem el még járni eddig sehova, mert egyedül olyan nehéz rávenni magam.

Pumukli, kár, hogy nem vagy közelebb, csatlakoznék... De majd megpróbálom magam rávenni és keresni egy helyet, ami viszonylag nincs messze és próbálok társaságot is szerezni a tornához.

Most viszont mennem kell vissza dolgozni Kép

Kellemes napot nektek!!

Kata
katca
 
 


Kata Kép
Nagyon izgultam első alkalommal, hogy milyen egyedül leszek, nem ismerek senkit, stb., stb. De könnyen befogadtak, kedves, megértő volt mindenki, és persze hasonló "gondokkal"....és még régi, kamaszkori ismerőst is találtam Kép
Szánd rá magad, nem fogod megbánni! Kép
Kismama-jógára is elmentem egyszer, de ott nem éreztem jól magam....így többször nem tudtam rászánni magam, hogy elmenjek. Talán majd a végefelé....

Szilvus Kép
Andiról mi hír????? Jól vannak, úgye????

Pumukli
pumukli
 
 


Sziasztok Lányok!

Ismét lenne egy kérdésem. Én februárig biztosan nem fogok tudni járni se szülés előkészítésre, se terhestornára, mert addig tart a félév és a vizsgaidőszak. Mikor beiratkoztam az egyetemre, még nem tudtam, hogy babám lesz, most pedig már nem hagyhatom abba ezt a szemesztert. Nem lesz túl késő akkor elkezdeni ezeket?
Nektek kb. mikortól lehetett látni a pocakotokon, hogy lakik odabent valaki? Mert az enyém szörnyen néz ki. Már utálok tükörbe nézni...Nem látni még egyáltalán, hogy terhes vagyok, viszont úgy nézek ki, mint aki lenyelt egy 20 kilós medicinlabdát. Jó, híztam 4 kilót, de úgy tűnik, mintha 15-öt szedtem volna fel, és azt is csak a hasamra. Másrészt a bőröm is teljesen megváltozott. Még fiatalabb koromban sem volt soha gondom a pattanásokkal, most viszont úgy nézek ki mint egy 16 éves, akinek nagyon zsíros a bőre. Valahogy annyira furán nézek ki, és ez az egész teljesen elkedvtelenít...Kép.

Eszty!
Remélem már jobban vagy és nem szedtél össze semmilyen fertőzést! Majd mond el mi volt az oka a hányásnak.

Kitty!
Én is örülök, hogy nem volt semmi komoly problémád! Anyukám évekig szenvedett, mert rettenetesen alacsony volt a vasa. Ő már a végén tényleg kóros esetnek számított. Aztán elment egy Bio boltba és vett magának bio céklalevet. Elkezdte inni, és rövid idő alatt rendbe jött. Sajnos nem túl olcsó, de talán megéri beruházni rá. A legjobb és legnagyobb Bio bolt Pesten a Múzeum krt.-on van a Nemzetivel majdnem szemben, ott talán még mást is tudnak ajánlani (ha jársz arra mostanában). A másik, ami segítheten ezen és az emésztésen is, az a diós kenyér. A dió íze nem dominál benne, tehát az is meg tudja enni, aki nem szereti. Teljes kiőrlésű lisztből készül, szóval nagyon jó a gyomornak. A Ludwig&Mentesi pékség csinál ilyet és nagyobb boltokban (főleg Kaiser's) lehet kapni.

Humi!
Voltam a védőnőnél tegnap, de sajnos már nem volt olyan szórólap. Azt mondta, hogy ezek állandóan cserélődnek, szóval talán később még ráakadok. Azért remélem a tegnapi címek valamelyikén majd sikerrel jársz. A 2D-s ultrahang ugyanannyiba kerül a Praxisba, mint a 4D (az ugye 8000 ft.). És 2D-re bármikor el lehet oda menni, ha az ember kíváncsi és bejelentkezik?

Szép napot mindenkinek!
Brigi (14+5)

Addisz

KépKép

KépKép
addisz
Budapest III. kerület
 
 


Brigi Kép
Nekem sem voltak gondjaim az arcbőrömmel, és alapvetően száz a bőröm. Mostanában nekem is zsírosabb lett, és kibújuk itt-ott egy-egy pattanás....szerintem a hormonváltozás az oka.

Szerintem ráérsz a vizsgáid után is elmenni szüléselőkészítőre, marad még bő 3 hónapod. De tornára megpróbálhatsz hetente vagy kéthetente egyszer elmenni, az csak 1 órácska, és biztosan jót tenne. A lelkednek is jót tenne, ha látnál sok hozzád hasonló kismamit. Úgy éreztem a szavaidból, hogy nem vagy megelégedve a külsőddel....mire számítottál, vagy mit vártál, hogy milyen leszel? Ha olyan, mintha lenyeltél volna egy medicin labdát, akkor miért mondod, hogy nem látszik? Nekem kb. 2hete kezdett nagyon nőni a pocakom, de előtte is látszott...
Fel a fejjel! Kép Ne becsüld le magad!

Pumukli
pumukli
 
 


száz = száraz

Pumukli
pumukli
 
 


Lányok Kép
Van egy jóhírem Kép Beszéltem Andival, jól van Ő is és Lili is Kép Hétfőn megy dolgozni, és akkor itt is találkozhatunk vele Kép

Üdv,
Pumukli
pumukli
 
 


Sziasztok!

Brigi, lehet, hogy nem vigasztal, de pattanásaim nekem is vannak bőven Kép Járok kozmetikushoz és az azért sokat javít a dolgon, de így is bújnak ki sorra. Én sem örülök nekik, de hát ez van.
A hasadon meg biztos látszik, hogy nem csak jó sokat ettél Kép Tényleg próbáld meg magad elfogadni. Én még nem sokat híztam kilóra, de medicin labdám nekem is van!! Nekem tetszik, bár fura érzés.

Pumukli, meg fogom fogadni a tanácsod, mindenképp el fogok menni tornázni. Tényleg kellene annyi mozgás!

Eszty, hogy vagy?

Kata
katca
 
 


Gabi! nekem szerencsém volt, mert nem volt hányinger meg rosszullét sem. Bármit meg tudok enni, amit szeretek Kép

Karmen

Kép

Kép

Karmen
karmen
 
 


Sziasztok!

Karmen!
Ezért irigyellek. Nekem a 8-9. héttől kb. 1 hónapig minden este(!) hányingerem volt, sőt többnyire nem csak "ingerem". Hiába szedtem rá B6-ot nem ért semmit. Gyógyszert pedig nem akartam szedni. Aztán elmúlt, de ma újra végigkínlódtam az egész napot. Nem tudom mi az oka.

Nálam úgy tűnik más is fordítva működik. Nekem nem zsírosabb lett a bőröm, hanem teljesen kiszáradt. Lassan rinocérosz lesz belőlem, pedig egyfolytában kenem.

Voltam ma a Praxisban. Férjecském is eljött velem, megnézni Pocilakónkat. Ficánka úgy döntött, hogy rácáfol a nevére. Párnának használta a méhlepényt Kép , hason feküdt rajta a lábacskáit maga alá húzta, a popsija égnek állt és békésen aludt. Az ébresztési próbálkozásokra nyújtózkodott egyet-egyet, majd ugyanúgy szunyókált tovább. A lényeg, hogy szerencsére mindent rendben találtak.

Brigi!
Nem ugyanannyi. A 2D ára: 4000,-Ft. Azt nem tudom, hogy ebből is lejön-e 1000,- Ft, a netes regisztrációra. Mi végül mégiscsak 4D-t csináltattunk, de a 2D-s képeken én sokkal jobban látom mi micsoda. A bejelentkezés ugyanúgy történik, mint a 4D-re, ott helyben eldöntheted milyet csináltatsz.

Kitty!
De jó, hogy nincs semmi komoly probléma. Kép A leírtak alapján talán tényleg váltanod kellene.

Üdv:
Humi
humi
 
 


Kitty,
jo, hogy ennyivel megusztad, remelem nem is lesz. Ettol a lent tapado lepenytol en is allando rettegesben elek, s bizony kozben fajogat is a hasam, a derekam. Nem tudom olvastad-e a babaneten a kerdesek-valaszoknal van a lepeny tapadasaval kapcsolatosan egy par kerdes-felelet, nem tulsagosan megnyugtatoak.

Ildiko(20)
kildiko
 
 


Humi! A böröm nekem is zsirosabb lett, egy ideig gyógyszertári fürdetö kenöccsel (amit a babáknak is felirnak) fürödtem, attol rendbe jött.

Karmen

Kép

Kép

Karmen
karmen
 
 


Jó reggelt Kismamik!

Ildikó!
Szerintem biztos, hogy a Te lepényed is feljebb fog kerülni. Látod, nálam is a 26. héten még nem a legjobb helyen volt, 2 hétre rá meg akkorát nőtt a hasam, hogy úgy feljebb húzódott, hogy még a kiskönyvemből is kihúzták a mélyen tapadó szót, és helyette a normál-t írták. De persze azért addig is vigyázz rá.
Ez volt az egyetlen ami miatt bementem a kórházba, hogy nehogy véletlenül a görcsökkel elkezdjen leválni.

Karmen!
Elkezdtem enni a diót, szerencse,hogy még kívánom is.Sőt egy kis aszaltszilvába téve kifejezetten jó nasi.

Egyenlőre abbahagytam a Magne B6-ot, mert a kórházban Mg.zitrátot írtak fel. Hát kiváltottam.60 db van benne (azaz 20 napi adag)és csak 130 Ft volt. Ahhoz képest a 980 Ft-os Magne B6 (50 db) kissé drága. Lehet vajon recept nélkül is kapni?

Az arcbőrről: Lehet,hogy hülyeség, de meg vagyok győződve róla, hogy a fiút váróknak romlik, a kislányt váróknak javul a bőrük. Szerintetek?

Amúgy pihengetek itthon, szerencsére Anyukám tegnapelőtt is jött, és megpucolta az ablakaimat, meg agyerekek szobáját(amit most csináltunk)berendezte. Én csak segítettem. Tegnap elvitte az összes vasalnivalómat, ma meg jön még egy csomó könyvet felhordani a nagylányom szobájába. Nem is tudom mi lenne nélkülem. Férjem elég keveset van itthon, ha meg igen parkettaszegélyeket rak le, kábeleket húzkod, bútorokat cipel Apuval. Szóval szerencsém van, mert sokat segítenek.

Na, megyek mosogatni, mert azért nekem is kell valamit dolgozni.

Kitty
kitty123
 
 


Jó reggelt Lányok! Kép

Kitty Kép
Nekem az arcbőröm romlott, előtte nem volt pattanásom, és nagyon száraz volt az arcbőröm, most viszont sorra bújnak elő a pattanásaim, és zsírosodott is. Szeretném, ha szülés után ismét szárazabb lenne. A hétfői uh-on azt mondták, hogy kisfiú....lehet hogy van benne valami?! Kép

Szilvus Kép
Megtudnád érdeklődni, hogy a Karácsony és Szilveszter között valamikor lesz olyan kismamás koncert? Szívesen elmennénk a párommal.

Üdv,
Pumukli
pumukli
 
 


Sziasztok!

Csatlakozom Kittyhez, nekem a lányommal az arcom csak szépült, semmi pattanás. aztán a Norbival már csupa ragya voltam szinte már szégyeltem, még tini koromban sem volt olyan az arcom mint akkor.
Most viszont megint nincs semmi az arcomon, néha amikor egyébként meg kellene jönnie akkor egy kijön de hamar el is múlik. Most még nem tudjuk hogy kisfiú vagy kislány lesz de már nagyon kiváncsi vagyok rá. Na majd hétfőn ha megyek hátha lesz uh és akkor megmutatja nekünk.

Gabi

Kép

Képwww.liegl.blogspot.com
gabi1
 
 


Sziasztok!

Voltam tegnap dokinal es azt mondta, hogy ez egy gyomorrontas. Megvizsgalt alulrol is es mindent rendben talalt. Nem vagyok nyitott, nem kemeny a hasam, stb. Ugy nez ki, hogy csak tegnap voltam olyan rosszul, mert estere mar elmult, jobban voltam. Most is jol vagyok.

Brigi,
Koszi az aggodast. Ennekem szinte soha nem voltak pattanasaim. Most viszont allandoan kijon az allamon, olyan idegesito, de sajnos ez van. A hasad majd noni fog, most azert erzed magad ugy mintha medicin labdat nyelten volna le, mert fel vagy puffadva. Ennekem is csak nemreg kezdett latvanyosan noni a pocakom.

Kata,
neked is koszi az erdeklodest. Tegnap mondta a doki, hogy jo lenne ha en is eljarnek tornara, mert panaszkodtam, hogy faj a bal labam. En majd elnezek a Margitba, mert ott is van ilyen torna. Biztos, hogy segit majd egy kicsit nekem is, te is ha tudsz, akkor jarj el.

Eszty 20+3
eszty
 
 


Sziasztok!

Próbáltalak Bennetekete visszaolvasni, hát alig győzöm, annyiminden történt megint ez alatt a pár nap alatt. Ma voltam újradokinál, hétfőn megyek újból dolgozni ésakkormár minden napbe tudok kapcsolódni a beszélgetésbe.

Nita, Kata és a Többiek!

Nálamsajnosnemtudtákmegállapítnai, hogy mi okozta a görcsöket, próbáltam a zárójelentésen is kitalálni, de ott sem írtak okot... Hasfájásom nekem is van, egyre többször, de erre azt mondta a dokim,hogy ez a terhesség velejárója, vagyis természetes...Hááát, én néha nem így érzem, de elviselem, szedem a MagneB6-t, próbálok sokat pihenni,egy hétig az orvos utasítására no sex, úgyhogy ezek a terápiás "eszközök"...
A görcsölés akkor a legveszélyesebb,ha vérzéssel párosul, akkor biztosan valami nagyobb probléma van.A magnéziumos infúzió valóban méhlazító, de nálam csak a görcsöket mulasztotta el, a fájások azért még jelen vannak...

Mindenkinek jó hétvégét kívánok, megyek haza főzőcskézni, most hogy otthon vagyok, sokklatöbb házimunkát csinálok, már látom előre sanyarú sorsomat januártól, ha végleg otthon maradok...Kép

Puszi
Andi
22+3

P.S. Nem látta véletlenül valaki a T-Aktákat hét elején az M1-en? Csöppet nevetséges volt, hogy roma család ifjú leánygyermekénél 5(!) hónaposan derül ki, hogy terhes, 16b évesen, persze makkegészséges gyereke születik, miközben mi itt azon parázunk, hogy milyen az AFP leletünk, milyen súlyú és fekvésű a gyerek,stb.stb. Tanulságos kis szocioriport volt...
bagandre
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?